Ma hetven éve, 1945. november 4-én megtartották az első szabad választásokat Magyarországon. Ezen a választáson a háború sújtotta, nemzeti tragédiát átélt, romokban álló, szovjet hadsereg által megszállt Magyarország a szabadságot választotta. Elsöprő többséggel.
Volt egy időszak, történelmi léptékkel mérve egy pillanat, gyakorlatilag pár hónap, alig 1-2 év, amíg a háborúból kievickélő Magyarország közvéleménye, vagy legalábbis annak egy jelentős része minden súlyos belső és külső körülmény ellenére elhitte, hogy a régi rendszer és a régi hibák helyén felépíthet egy szabad, megreformált és demokratikus országot. Ennek a vágynak és akaratnak szinte a kisülése volt a '45 novemberi parlamenti választás, amikor is a szabad Magyarország külső és belső ellenségeinek akarata ellenére egy nép felsorakozott a lehető legbátrabb választás, a Kisgazdapárt mellett.
Az 1945. évi VIII. törvény elfogadta az általános, egyenlő, titkos választójogot, eltörölte a szavazás kötelező jellegét és minden addigi cenzust. A választójogosultság immár minden férfit és nőt megilletett 20 életév fölött. A törvény mindenkire vonatkozott, aki Magyarország 1937. év végi határain belül lakott. A törvénynek egy, mai szemmel nézve antidemokratikus és sötét foltja volt: a német nemzetiségűek kizárása a választásból. De bárcsak ez lett volna a legsúlyosabb kollektív büntetése egy népcsoportnak az 1944 és 1949 közötti Kelet-Európában...
A novemberi választáson 5 160 499 fő volt jogosult részt venni, ami az 1939-es 2 761 618 főhöz képest 86,87%-os növekedést jelentett. A részvétel csaknem 93%-os lett, a beköszöntő demokrácia ünnepévé vált az esemény.
A tisztán listás választás és az új szabály miatt − miszerint egy mandátum megszerzéséhez egyszerűen egy bizonyos számú szavazatot kell megszerezni − rendkívül arányos és nagyvonalú választási rendszer jött létre, amelyben még az 1,62 százalékot elérő Polgári Demokrata Párt is két képviselőt küldhetett a parlamentbe.
Az 1945-ös választás tisztaságát és szabadságát mi sem jelzi jobban, hogy senki semmilyen panaszt nem nyújtott be a választás után annak eredménye miatt.
S hogy az eredmény mi lett? A választók 93 százaléka elment szavazni, s a szavazók 57 százaléka, közel 2,7 millió ember leszavazott a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártra. Arra a pártra, amely a lehető legtávolabb volt a Magyarországot megszálló Szovjetuniótól, annak magyarországi csápjától, a kommunistáktól és egyáltalán a baloldaltól. A szocdemek 17,4, a kommunisták 16,9, a baloldali Nemzeti Parasztpárt 6,9 százalékot szerzett − és a kis PDP is bejutott két képviselővel.
A kisgazdák döbbenetes léptékű győzelmével Magyarország népe egyhangúan kiállt a lehető legnagyobb szabadság választása mellett. Az FKGP természetesen a történelmi helyzetnek és a korszellemnek megfelelően élesen elhatárolta magát az elaggott, elbukott, történelmi tragédiába torkollott régi rendszertől, s több területen is radikális változtatásokat akart véghez vinni Magyarország újjáépülése, újjászületése érdekében. Teljes joggal. Mégis, a tömegek nem csak ezt várták ettől a párttól. Hanem azt is, hogy képviseljen, őrizzen mindent, ami fontos, érvényes és menthető volt a régi Magyarországból. Például a kommunizmushoz képest szabadabb légkört. A polgári, kispolgári, kisgazda társadalmat. A civil szerveződésekhez, a meggyőződés és vallás felvállalásához, a tulajdonhoz és a szabad vállalkozáshoz való jogot. A valódi demokráciát egy újabb diktatúra helyett.
Nem vagyok történész, szabadon játszhatok a mi lett volna ha... kérdésével. A kisgazdák elsöprő győzelme olyan elemi erővel mutatta fel egy sokat szenvedett nép abszolút többségének véleményét, hogy ha nem jön egy − tudom, a valóságban akkor elkerülhetetlen − kommunista hatalomátvétel, az FKGP egy olyan modern, megfontoltan haladó, kereszténydemokrata, keresztényszociális, szociálkonzervatív jobboldali erővé válhatott volna, mint a német CDU, a bajor CSU vagy az osztrák Néppárt (ÖVP). A magyar néplélekkel rezonáló Kisgazdapárt hozzájuk hasonlóan talán évtizedekig domináns és meghatározó ereje lehetett volna egy szerencsésebb sorsú, a szabad Európából el nem szakított Magyarországnak.
Nem így történt. De nem is mi, magyarok tehetünk erről: sorsunkról a nagyhatalmak már korábban döntöttek.
Ma, november 4-én ne csak az '56-os forradalom és szabadságharc tragikus leverésére emlékezzünk. Hanem egy másik, 11 évvel korábbi november 4-ére is, amikor a szovjet fegyverek árnyékában, Sztálin és magyarországi láncos kutyái akarata ellenére Magyarország népe a szabadságot − és a fontolva haladás ígéretét − választotta.
