Migráns apartheidet javasol a szélsőbalos politikus
2015. augusztus 22. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Migráns apartheidet javasol a szélsőbalos politikus

ramelow.jpg

Bodo Ramelow, Türingia szélsőbalos kormányfője, hóna alatt egy vörös Marx-szoborral

Tudjuk, az európai progresszívok és a harmadik világból érkező menekültek elképzelt, áhított földi mennyországa Németország. Vagy legalábbis annak elképzelt, idealizált változata. Arról, hogy milyen is a mai német valóság és honnan hová tart Németország, nemrég írtam egy hosszabb elemzést a Kommentár folyóiratba (itt elolvasható).

De manapság, az egymást érő forró világpolitikai témák (EU, euró, görög válság, migráció) miatt egyébként is érdemes napi szinten vigyázó szemünket Németországra vetni. Ott születik mostanában az európai jövő, ott keresik a válaszokat a mindannyiunkat érintő fontos kérdésekre. Különösen a migráció ügyében érdemes figyelni, mit lép a német szövetségi kormány, mit tesznek az egyes különböző vezetésű tartományok és hogyan alakul egyáltalán a német közvélemény. 

Most például egy szélsőbalos-szocdem-zöld (!) kormánykoalíció radikális baloldali miniszterelnöke javasolt, nos, apartheidet. Hogy mit?

Németországban, az egykor az NDK-hoz tartozó Türingia tartománybeli Suhl városában egy menedékkérőket befogadó szálláson atomfizikáról és genderelméletről diskuráltak tömegverekedés tört ki, az összecsapásban 17 ember, köztük rendőrök sebesültek meg.

A Suhlban működő tartományi központi befogadó állomáson szerda este egy afgán férfi kitépett a Korán egy példányából több lapot, mire több muzulmán vallású menedékkérő rátámadt. Az afgán férfi az állomás biztonsági szolgálatának irodájába menekült, támadói pedig megpróbáltak bejutni a helyiségbe, az őrök ezért riasztották a rendőrséget. A támadók kövekkel, betondarabokkal dobálták meg a kiérkező rendőröket, akik erősítést kértek. Végül 120 rendőr, köztük egy kommandós egység bevetésével sikerült helyreállítani a rendet. A csütörtök hajnalig tartó összecsapásban a befogadóállomás több mint száz lakója vett részt. A támadók az MDR regionális közszolgálati televízió egy forgatócsoportjára és egy fotóriporterre is rárontottak, míg más menedékkérők megpróbálták útját állni az erőszaknak. Az összecsapásban hét rendőrautóban, két mentőautóban és további két személygépkocsiban is kár keletkezett. Eddig az alaphír.

Na de mit lép erre Türingia szuperhaladó, újkommunista-szociáldemokrata-zöld kormányzata? Bodo Ramelow szélbalos tartományi miniszterelnök megértő aggodalommal nyilatkozott az ügyről: szerinte háborús övezetekből érkezett, súlyosan traumatizált emberekről van szó, így érthető, hogy felforrnak az indulatok, amikor különböző etnikumú és vallású csoportok találkoznak. Nahát, tényleg? A mély megértésben és aggódásban Ramelow odáig jutott, hogy ártalmatlan bociszemekkel a következőt javasolta: a menekülteket etnikum szerint elkülönítve kellene elszállásolni, mert csak így lehet megakadályozni a ki-kitörő erőszakot. Egy most megnyitott menekültszállásra ezért például már csak eritreaiak kerülnek.

Van egy rossz hírünk Ramelownak: az etnikum szerinti kényszer-elkülönítés konkrétan maga az apartheid. Lenne egy ironikus javaslatunk a türingiai vörös-vörös-zöld koalíciónak: ne is álljanak le az etnikum szerinti elkülönítéssel, vegyék figyelembe az etnikumnál egyébként is sok esetben fontosabb vallási különbségeket is, tehát vallások szerint is különítsék el a migránsokat; de menjenek tovább, hiszen lehet, hogy egy keresztényt inkább tolerál egy síita avagy szunnita, mint egymást, szóval a hiten belüli különböző irányzatok híveit is el kell különíteni.

És mi van, ha a zavargó migránsok körében híre megy, hogy valamelyikük ateista? Vagy szerintük szabadosan öltözött nő? Vagy esetleg... meleg? Végső soron minden egyes illegális migránsnak saját lakást kellene biztosítani, kellő távolságban egymástól, nehogy kedvük szottyanjon egy újabb lincseléshez, nem? És egyébként is, honnan tudnák az illetékesen biztosan, hogy milyen nemzetiségű az adott migráns; amikor már most is számos riportban lehet olvasni, hogy divat lett behazudni egy-egy biztosabb menekültstátuszt ígérő nemzetiséget? És a német bennszülöttek véleményét megkérdezi azért közben valaki?

Ramelow javaslata persze annak is a beismerése, hogy egyszerűen nem lehet totálisan eltérő kultúrából, civilizációból érkező vagy egyszerűen eltérő, ellenséges vallási meggyőződéssel rendelkező embereket egymás mellé zsúfolni. Ez a multikulturalizmus kudarcának a beismerése. Jön az egyszerű kérdés: ha frissen és nyilván illegálisan beérkezett menekültek tömege egy pár napig vagy hétig nem képes nyugton maradni, rendet tartani, amíg el nem dől a sorsuk az áhított új hazában; akkor mire számítanak az illetékesek később, amikor ezek az emberek nap mint nap szembesülnek majd a szekuláris, világi demokráciával, a mi értékeink által berendezett és megélt hétköznapokkal? Meddig szabad frusztrálnunk őket eltérő értékvilágunkkal?

Ramelow elvtársnak volt egy másik árulkodó mondata is, ami meglehetősen furcsán hat egy progresszív élcsapat vezérétől, így fél évvel a Charlie Hebdo-ügy után: azt mondta, ő „egyáltalán nem tolerálja” azt, ha valaki egy Koránt széttép és a vécébe hajít. Nocsak, hát mégsem lehet mindennel viccelni? Mégsem lehet mindent minden lehetséges módon kritizálni? Mégsem végtelen a véleményszabadság? Persze az kérdés, hogy tiltják-e a német törvények a Korán széttépését, illetve megkövetelik vagy legalább engedik-e, hogy ha valaki ilyet tesz, akkor azt a hithű muszlimok meglincselhetik. Ha nem, akkor Ramelownak már csak az ideológiájából következően is a minél szekulárisabb demokráciát és a minél szabadabb individuális jogokat kellene védenie, nem? Vagy hogy is van ez? Ha egy afgán migráns sérti meg a muszlimok hitét (és ezért utána majdnem agyonütik), az nem tolerálható; de ha egy privilegizált párizsi újságíróbrigád, az igen? Utánanéztem egy sejtésemnek Ramelow korábbi megnyilatkozásaiban, és így legyen lottó ötösöm! Igen, ő is kiírta magáról a Facebookra: #JeSuisCharlie.

Ennyit Ramelowról és zavaros ideológiájáról.

De ne feledkezzünk meg az egyik tartományi kormányfői kollégájáról, a Türingiánál gazdagabb és jólétibb, nyugatnémet Baden-Württemberget vezető Kretschmannról, aki zöldpárti politikusként azt javasolta: mivel a tartománya már tele van menekültekkel, azokat szállásolják el inkább Kelet-Németországban, mert ott több a hely. Ramelowék szerint viszont már tele van az ő saját keletnémet tartományuk is − úgy tűnik, ezt még le kellene meccselniük egymás között. Azzal Kretschmann nem foglalkozott, hogy Kelet-Németországban nagyobb az őslakosok ellenérzése a migránsokkal szemben, azzal meg végképp nem, hogy esetleg a migránsoknak is lehetnek, khm, ellenérzései egymással szemben.

Ezt a bevándorló-elkülönítős, bevándorlót máshová küldős politikát pedig megbeszélhetnék a Türingiától kőhajításnyira fekvő, alsó-szászországi Goslar polgármesterével is, akinek javaslatáról a 444 írt a magyar sajtóban. Az ötvenezres város konzervatív polgármestere igazi széplélekként épp a minap jelentette be: még több bevándorlót telepítene a városába, sőt, egyszerűen nincs olyan, hogy túl sok bevándorló, a városnak szükségük van rájuk. „Persze hogy el tudjuk látni őket, gazdag ország vagyunk, és kötelességünk segíteni a rászorulókon” − mondta Oliver Junk. aki szerint„ ha nem fogadjuk be a külföldieket, lekapcsolhatjuk a villanyt”. Egy goslari menekültgondozó aktivista hozzátette: nem egyszerűen lakást adni a menekülteknek, hanem a város részévé tenni őket. Szerinte ne különálló blokkokba költöztessenek be minden újonnan érkezőt, mert ez csak megijeszti majd a helyieket. Ehelyett az ott élők szomszédjaivá kell tenni őket, ezáltal összeismerkedhetnek és a goslariakban kialakulhat majd a felelősség érzése is − szól az ötcsillagos társadalommérnöki vízió.

Az egyik progresszív szerint tehát össze kellene költöztetni a migránsokat a bennszülöttekkel, hadd szokják az utóbbiak a békés, sokszínű, toleráns egymás mellett élést. A másik progresszív szerint viszont szét kellene költöztetni a migránsokat egymástól, mert még egymást sem tudják tolerálni békében. Lesz itt még csiszolni- és összehangolnivalója a német haladároknak. Így süllyed lefelé a valóság zavaros örvényében a multikulturalizmus elmélete.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr547723180

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Embernek maradni (menekültek és idegengyűlölet) 2015.09.01. 10:15:34

Mentem keresztül a Körtéren és egy padon színes bőrű család ült, a gyerekek a felnőttek ölébe hajtották a fejüket és aludtak. Köröttük szatyrok és hátizsákok. Kellemesen sütött a nap és pihentek. Szívesen leültem volna melléjük egy kicsit, de egyrésztR…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annamanna 2015.08.22. 07:20:50

A nyolcvanas években egy magyar srác valahogy szerzett nyugati útlevelet, meg sem állt Svájcig.
A szülei nemsokára hazaszállíthatták a hulláját.
Több elképzelés is lehet arra, hogy mi történt vele, például nem szabad elfelejteni, hogy '56-ban nem csupán azok disszidáltak, akiknek elegük volt a kommunizmusból, például A berni követ c. tévéfilm is ezzel foglalkozott: www.port.hu/a_berni_kovet/pls/w/films.film_page?i_film_id=145900 "a svájci magyar kommunista ügynökök aktáit akarta megszerezni"

A migránsok egyik rákfenéje, hogy ömlesztve jönnek a menekülők és a terroristák: www.facebook.com/orientalista.hu/photos/a.455772791230148.1073741828.386789594795135/581452908662135/?type=1&pnref=story

A németeknek az okoz káoszt, hogy a menekültszálláson összeverekednek az emberek.
Ha nálunk is ilyen problémák lennének a migránsokkal, akkor mi lennénk Németország!!!
A két kezemet összetenném, ha csak azon kéne morfondíroznunk, hogy milyen szisztéma szerint csoportosítsuk a bevándorlókat.

2015.08.22. 07:56:29

A svédek is bebarnulnak kicsit .

maroz 2015.08.22. 07:58:32

Valaki, aki a német viszonyokat jól ismeri elmondaná nekem, hogy úgy nagyjából mit is takar az, hogy ez a furi csóka szélsőbalos? Oké, a hóna alatt vörös kertitörpével spacíren, de ezen túl?

pervie but hot (törölt) 2015.08.22. 08:47:16

A szélsőbalos apartheid az jó, értem!?
Csak a csúnya fasiszta apartheid a rossz!
Ha ezek a füstösképű szarcsimbókos seggű metéltfaszú moszlimok egymással se tudnak kijönni (nem csak a menekülttáborban, de hazájukban is irtják egymást, plusz családon belül becsületgyilkosságok), akkor majd milyen jól kijönnek a németekkel, franciákkal, dánokkal...
Az a vicc, hogy a németek annyira le vannak már szedálva, hogy nem is tiltakoznak az ellen, hogy az adójukból tartják el a politikusok azokat az illegálusokat, akik később a németek torkát fogják elvágni (átvitt és konkrét értelemben is).

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.08.22. 09:37:38

óbazmeggellért. apartheid? hülye vagy. ha az etnikumokat saját lakóhelyükön különítik, akkor igen. de egy táborban, biztonsági okokból?
ha te lennél egy táborparancsnok, az esetleges azeri csapatot elhelyeznéd az esetleges örmény csapattal egy barakkba? ugye milyen hülye vagy?
szóval csak üssed a szélsőbalt, csak ne szélsőbalfasz módon.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 10:13:02

@maroz: :D Ez a leghülyébb, de a többi sem piskóta.

A valóság (azzal szemben, amit állít a német média)

A szolgamunkásokkal roppant nehéz szót érteni, mert valami különös, ufónémetet beszélni, amitől idegen a ragozás. Helyi svábot nem ismerni, ezért benszülöttek megismerni egymástot beszélésről.

Az európai jöttekkel nincsen baj, érdekes módon a keresztény vietnámiakkal sincsen.

De az arab népség (népes családok) egész nap csak vásárolgat és kebabot támasztják a hímnemű egyedek, hiába no, telik a segílyből.

Fekete embert eddig csak rodini pózban láttam, ül a parkban tarka, általa szuper divatosnak gondolt, tiritarka fedőruházatban és kibaszott telefonját nyomkodja.

Úgy általában: nem hogy atomfizikus, de még szakmunkás, mit nem mondok, betanítható munkás sincsen közöttük.

A másik oldala az Unternehmer (nálunk alvállalkozó), aki két (nagyon drága) alapgéppel (ami a sajátja) teljesen egyedül megoldja egy komplett társasház alépítményét úgy, hogy 5-6 szakipari mérnök jár a nyakára naponta.

Csodák földje ez - komolyan mondom. Aki dolgozik, az nagyon dolgozik, aki nem csinál semmit, az legalább egyetlen szalmaszálat sem tesz keresztbe.

A társadalmi hierarchia ott csíphető grabancon, hogy ki melyik marketben shoppingol?

Aldi a legalja, Karstadt a közép, mindenféle stúdiók a teteje. A lusta disznaja neten veszi meg. Semmi sem elég drága ahhoz, hogy otthagyják, ugyanakkor ugyanazt háromszoros árkülönbséggel is meg lehet venni.

Minden bio, minden a nagymama receptje szerint készült, minden kiadós, nagyon megéri, de legelső sorban német termék, még akkor is, ha kínában készült és ráhímezték az amerikai zászlót.

Betétre volt szükségem golyóstollba, égen-földön nincsen. Mondták, ugorj át Svájcba, ahol csinálták az örökírót.
Nézem az Amazonasban, új toll 14 fabatka, betét 10.

Ügyes! Nálunk azért ilyesmik még nincsenek, addig tessenek örülni, Vincent.

Urfang 2015.08.22. 10:29:54

És ebből mi a tanulság Gellért? Hogy a szélsőbal és a szélsőjobb összeér, sőt a középbal és a középjobb is? Hogy a progresszívek már náci módra apartheideznének, a konzervatívok meg erre libsi módra nyafognak? Ateisták papolnak emberségről a keresztényeknek? Haladárok és maradárok vörös-barna koalíciója még mindig egymás zavaros ideológiáin csüng mert egyiküknek sincs ötlete mi legyen a migránsokkal?

Vagy csak arról van szó, hogy a főállású írók akkor is kénytelenek írni ha nincs semmi mondanivalójuk?

maroz 2015.08.22. 10:34:29

@Bell & Sebastian: Nem tudok németül, de mintha ergé lopikálta volna ezt a posztot:

www.blu-news.org/2015/08/20/ramelow-fordert-apartheid/

Legalábbis az apartheid-tematikát a címek egyezősége miatt igen nagy valószínűséggel. :)

gyalog.galopp 2015.08.22. 10:41:38

Én meg azt hittem, a mi hülyéinknél nincsenek hülyébbek, és ebben az a legrosszabb, hogy a mi hülyéink szervilis áhitattal fognak tovább hülyülni.

Egyébként akárhogy nézem, a migránsok eltartását a végén a periféria országok fogják finanszírozni.
A németek nem tehetik meg, hogy az őslakosok szociális ellátása csökkenjen, a pénzt a pénzügyi ,gazdasági rendszereken keresztül a perifériából fogják kisajtolni.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2015.08.22. 10:42:20

@maroz: én meg tudok németül. nyilván egy színtiszta apartheid-javaslatról nem juthat eszébe többeknek, közöttük e sorok írójának, hogy az apartheid :D nem olvastam a linkelt cikket eddig, de örülök, hogy vannak még tiszta fejű német _közírók_, akik néven nevezik a dolgokat.

maroz 2015.08.22. 10:45:21

@rajcsányi.gellért (ergé): Akkor elnézést a gyanúsításért, és sajnálom, hogy nem tudsz németül, mert tényleg érdekelne, hogy ez a Ramelow mitől is szélsőbalos.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 10:52:00

@maroz: Nem hiszem, mert a téma úgy kereng a világsajtóban, mint gólya a putri fölött.

A németeknek mindig és mindenről az üzlet jut az eszükbe, továbbá a várható költségek, nem túl cizellált a politikai éleslátásuk. Megmondták, hogy befogadjuk őket, oszt kész. Hogy utána mi lesz, azt még csak vidéki kocsmákban pengetik az ötödik sör és hatodik horstwessel-akácosút után.

Ezeknél akkor van baj, ha nincsen, ki irányt mutasson, mert önálló gondolkodásban nem túl izmosak.

A politicusaik többsége tényleg egy rakás szerencsétlenség, ráadásul identitás-zavarosak.

A zöldek (hehe) krónikus témahiányban szenvednek és ami azt illeti, nem nagyon látszik, mi a lófaszt csinálnak egyáltalán, amit egy nem-zöld ne csinálna.

Erre a témára most mindenki lecsap, mint tyúk a gyöngykalárisra, de csak az adott mozgástéren belül.

Csak semmi náculás kérem, hisz németek vagyunk! Ja, valamikor azok voltatok, szátokmeg!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.08.22. 10:58:48

@rajcsányi.gellért (ergé): tudsz németül, csak a fejedet nem tudod használni.

"Van egy rossz hírünk Ramelownak: az etnikum szerinti kényszer-elkülönítés konkrétan maga az apartheid. "

ja végülis összezárhatjuk Gellért egy menekülttáborba a háború után a zsidót meg a náci-tisztet.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2015.08.22. 11:05:14

@maroz: azt írtam, tudok németül :D

Ramelow konkrétan a Die Linke politikusa, ami a keletnémet posztkommunista utódpártból és nyugatnémet balos, újbalos töredékekből jött létre, kifejezetten a szocdemektől balra eső választóréteg megszólítására.

maroz 2015.08.22. 11:11:57

@Bell & Sebastian: Ja, szóval csak a szokásos: a zenekar walzert játszik, a sámpány fogy, milyen jéghegy? :)

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 11:15:08

@jose maria padilla: ugyan-ugyan, gellért bubusnak felsőbb utasításra (én kézbesítettem, pszt) gyorsan fogást kellett találni az imperialista bénaballereken, nehogy a kudarcba fulladó csirkedrótzárról kelljen elmélkednie. mert ugye a mi élcsapatunk bezzeg milyen jól tudja, hogy nem müxik a multikulti, csak éppen tenni ellene nem tud semmit tengernyi előrelátásával együtt se.

verdictum: itt rendes diktatúra akkor lesz, ha maga veszi kézbe a dolgokat, hombre, a fijugg ehhez (is) hülyék.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 11:19:59

@maroz: Én nem állítom, hogy tudok „németül”. De szemmel látható, hogy óvatos nagyotmondási verseny van kialakulóban és annak, akinek a legjobban ég a háza, most célszerű vödrökkel fényképeszkednie.

Vergődnek a (a maguknak ásott) szemantikai csapdában, mint minden libsi, mert ha az apartheidre egyszer ráakasztották a negatív hányásízt, nincs az a TGM, aki azt onnan le tudná szedni.

(Egyébként a csávó a Korán kitépett lapjait le is hűzta a budin, ezen tört ki a balhé.)

A volt endékások nehezebben tolerálják a migránycsokat, ami teljesen meglepő fejlemény azok után, hogy egyként szavaztak Adolfra, anno.

Márpedig most nagyon úgy néz ki, megkapják e derék had derékhadját. Felnémetország már tele van, de tökig!

maroz 2015.08.22. 11:23:57

@rajcsányi.gellért (ergé): Akkor most már duplán bocsi, tényleg lassan be kell ruháznom egy új szemüvegbe, hátha az meggyógyítja a szelektív diszlexiámat. :)

Eddig oké, de miben manifesztálódik ez a szélsőbaloldalisága? Államosították az Opelt? Szövetkezesítették a mezőgazdaságot? 90%-os adót vetettek ki a tőkejövedelmekre? És ha már a zöldek is benne vannak: visszavágták 50%-kal a fogyasztásukat?

Vagy ma a szélsőbalossághoz elég annyi, hogy valaki egy baromi randa Marx-kertitörpével flangál a hóna alatt? :)

maroz 2015.08.22. 11:28:27

@Bell & Sebastian: Nemrég a bajor góré javasolta, hogy Kelet-Németországba kéne letelepíteni a bevándorlókat. Nyilván csak az után, miután leválogatták maguknak a használhatókat. Budi mellé jó lesz a resztli is. Érdekes ellentétek alakulhatnak ki ebből Németországon belül is.

Kandeláber 2015.08.22. 11:30:14

@Herr Schnitzel Lutscher: Figyusz, a honi balosokon nincs mit ütni, azok a saját fejüket verik pitymallattól alkonyatig a falba, akkora baromságokat böffentenek.

WhyCantITouchIt? 2015.08.22. 11:42:12

Akárhányszor olvasom a mandineres blog alatti hozzászólásokat, mindig olyan érzésem támad, hogy hozzászólok szándékosan nem akarják érteni, hogy miről szól a cikk.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 11:43:27

@Kandeláber: szarul kormányoz az ellenzék, nem vitás :)

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 11:45:03

@maroz:

"Vagy ma a szélsőbalossághoz elég annyi, hogy valaki egy baromi randa Marx-kertitörpével flangál a hóna alatt? :)"

talált, süllyed. egyik sem trabanttal jár.

Kandeláber 2015.08.22. 11:52:36

@Herr Schnitzel Lutscher: A Jobbik is kormányoz? Eddig nem tűnt fel...
Mert ugye ők is ellenzékben vannak. Persze egyedül majdnem annyian, mint a kerti törpék, úgy mint MoMa, DK, Együtt, etc...etc...

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 11:56:30

@Kandeláber: persze, hogy az ellenzék kormányoz: háttérhatalmista projekt mind, elszabotálják az Élő Isten minden bölcs iránymutatását.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 12:03:06

@Herr Schnitzel Lutscher: Ödipuszi a máméba szerelmes, vagy fordítva, mindegy is, ha a nyanya most kútba ugrik, nem megyünk utána.

Kurvára fáj ez, megércsük, mecsoda csallódáss.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 12:05:39

@maroz: Ez a Kecsmarek badeni, itt a tankokat gyártották, a bajorok vadászgépeket, nem keverni ám a kettőt!

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 12:11:08

@Bell & Sebastian: menés oda van, ahova a póráz tulaja rángatja a pudlit. legfeljebb tulajt cserél néhanapján, no de azt se a vauvau üti nyélbe. pedig milyen aranyosan tud csaholni, meg lihegni!

vizipipa 2015.08.22. 12:16:40

Na, hát akkor csak az érdekesség kedvéért:

A németek úgy érzik, hogy elbírják a menekülthullámot

index.hu/kulfold/2015/08/21/a_nemetek_ugy_erzik_hogy_elbirjak_a_menekulthullamot/

Vagyis nincs miért aggódni.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 12:19:54

@vizipipa: elbírják hát, azt a heti 2-3 menekültszálló gyújtogatást még lazán tudják fokozni a toleráns helyiek.

gyalog.galopp 2015.08.22. 12:30:59

@vizipipa:

1. A német ipari termelés jelentős része Kelet-Európában van, komoly adókedvezményekkel.
Ezen az adókedvezmények egy része lényegében a migránsokra fog fordítódni.

2. A németek csökkentik az EU befizetésüket, így a visszaosztás is csökkenni fog, tehát lelassul, esetleg leáll a szegényebb tagországok felzárkóztatása.

Kandeláber 2015.08.22. 12:46:47

@Herr Schnitzel Lutscher: Még szerencse, hogy Merkel mami kevésbé hülye, mint az alattvalói.
A bevándorlószállók pedig öngyulladás következtében lángolnak, németek még véletlenül sem gyújtogatnának.
Ott az emberek magukba néztek, folyamatosan értékelik a múltat, és felelősségre vonják a nagypapit, ha az Hitlerjugend tag volt.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 13:01:47

@Herr Schnitzel Lutscher: Magának egy Appaloosa tetszene, ha ugatja a pulit. Sámlit én adom hozzá.

Szindbad 2015.08.22. 13:31:05

Kik azok az európai progresszívek?

maroz 2015.08.22. 13:43:52

@Szindbad: Az Európai Értelemben Vett balliberálisok. Blair ideológusa, Giddens (magyar hangja GYF) elmagyarázza részletesebben is. ;)

Bell & Sebastian 2015.08.22. 14:13:45

@Szindbad: Ugyanez, csak két Marx van a hóna alatt.

gyalog.galopp 2015.08.22. 14:24:47

Merkel aztán tényleg nem hülye.

Igen , valóban nem hülye szét akarja osztani Kelet-Európába a migránsokat, már azokat, akik neki nem kellenek.

"A Spiegel Online szerint Merkel azt reméli, hogy Hollande-dal összefogva sikerül megtörni a kelet-közép-európai uniós tagállamok ellenállását a menekültügyi kvótarendszer bevezetésével szemben. Arra is lehet számítani, hogy Berlin és Párizs megpróbál kidolgozni egy javaslatot arról, hogy mely államok minősíthetők biztonságos származási országnak. "
innen: mandiner.hu/cikk/20150821_spiegel_merkel_meg_nem_tett_le_a_menekultkvotakrol

A következő kérdés, akkor most ki, vagy mi vezeti az EU-t?
Hollande és Merkel a két agytröszt eldönti, hogy mit szavazzon meg az EP?
A migránsok jelenléte, költségei a teljes EU gazdaságát, költségvetését, közbiztonságát, kultúráját érintik.
De nem kell izgulni a több ezer éves európai demokrácia győzni fog, erre Merkel és Hollande a biztosíték.

Ekkora egy buzi gittegyletet.

gyalog.galopp 2015.08.22. 15:29:50

Úgy tűnik a németeknek szükségük van a migránsokra, de nem a helyi európai migránsokra.
Nekik az analfabéta könnyen irányítható szaréhúgyé dolgozó migráns kell.
Szükségük van a kvóta rendszerre is, mert ennek révén tudják a kelet-európai gyáraikban lecserélni, de legalábbis kussoltatni a nagypofájú helyi munkaerőt.
Hogy hová megy a helyi munkaerő, esetleg jó pízé törölgetheti a német nyugdíjas seggét.

picur3ka 2015.08.22. 16:37:30

@Herr Schnitzel Lutscher:

Én csak azt nem értem, mér nem a politcusokat pörkölik? Teljesen buta húzások ezek.

picur3ka 2015.08.22. 16:48:19

@gyalog.galopp:

Ez egy régi projektjük. Realise. Making the Most of Human Capital. EU migráns projekt. 2011-es, amikor Szíriát megtámadták.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 17:25:54

@gyalog.galopp: Roppant kíváncsi leszek arra, hogyan tudják munkába állítani az újakat, amikor még a régieket sem sikerült. Alapvetően piacgazdaság van, ahol a munkaadó válogat. Ha nem terjesztik ki a kvótarendszert lefelé (nesze, itt egy fehér, de vinned kell kettő félbarnát és egy feketét is) megette a fene az egészet.

Ez a felforgatás annyira jól sikerült, hogy könnyen belebukhat mindenki, aki csak a közelébe megy.

Ez alól Merkel sem kivétel, azt kellene itt megérteni, hogy a semmirekellő zöldek szagolták ki legelőször a passzaátszél változását, legalábbis a németeknél.

Minék nagyobb ökörséget mondanak (ami tulajdonképpen jogos), annál nagyobb a médiafekület és hivatalos utálkozás.

Ha megfordul a többségi akarat, a közvélemény nyomására majd a többi is ilyen lovat akar. Addig is szorgalmasan eregetik tovább a zöld meteorológiai lufikat, amelyeket mindenki árgus szemekkel figyel.

Csakhogy innen elég nehéz lesz visszalapátolni a lepényt a tehénbe, a szellem elszabadult és megint kísértet járja be Európát. Hu-hú!

gyalog.galopp 2015.08.22. 17:26:46

@picur3ka:
Orbánnak nem az EP-ben kellene égetni magát szabadságharcosként, hanem menjen inkább puncit nyalni. Egyébként is, aki a bolondok házában rendszeresen a kvantumfizikáról tart előadást, azt előbb-utóbb ott tartják.

gyalog.galopp 2015.08.22. 17:29:29

@Bell & Sebastian:
No, a fransziák ugyanezt kezdték a 60-as évektől.
Ez a németeknek még új, mert egy újszülüttnek ugye...

gyalog.galopp 2015.08.22. 17:34:28

@Bell & Sebastian:
ja, még valami, az első mini tranzisztoros rádióm ( negyede a szokolnak) Philips gyártmány volt, amit valamelyik tajvani dzsungelben raktak össze.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 18:00:49

@gyalog.galopp: Na jó, de ennyien nem árulhatnak törölközőt a tengerparton, vagy öngyújtót a Keljfel torony alatt.

Pöff 2015.08.22. 18:00:52

Vadászidényre felkészülni

vagy a migránsdédelgető libsiket vagy a betántorgókat fogjuk halombam lövöldözni

európa szégyene hogy felült a libsi vonatra
dacára annak hogy a nacionalistáknak mondott és a józanabb emberek megmondták hogy ebből a szarkavarásból és nyaktiló nélküli hippi felfogású életfelfogásból és bevándorlásból kurva nagy gond lesz

össze jött..mint mindig sokadjára.
kezdődhet a 3. VH
mert ebből már az lesz.
akik eddig bejöttek azok nagyrésze is integrálhatatlan
De akik most jönnek azoknak a 99% semmire nem jó, otthon se dolgozott itt meg aztán végképp nem fog.
de iszlám vallásuk az van.

Óriási gondoknak nézünk elébe. Már garantált a hadsereg bevetése 1-3 hónapon belül mert polgárháborús körülmények lesznek Németben ausztriába magyarországon

a francia vonatos is mészárolni akart, ha nincs ott a 2 amerikai minimum 40 halott lenne alsó hangon.
A sors fintora hogy a gyenge szar európait pont 2 amerikai menti meg.

Franciák meg figyelték mert gyanús volt
Jól figyelhették ahelyett hogy lecsukták volna. végleg
hogy ne tudjon szervezkedni.

nu pagagyí 2015.08.22. 18:04:00

Az integrálódás egy hosszabb távú dolog, a képviselő javaslata viszont csak egy átmeneti időre szóló (amíg vizsgálják az ügyüket és táborban vannak a menekültek) probléma megoldását célozza az elemi logika mentén.

Egyébként a debreceni táborban is kísértetiesen hasonló eset történt és ez így már némileg elgondolkodtató. Akár szándékos provokáció is lehetett.

gyalog.galopp 2015.08.22. 18:13:43

@picur3ka: @Bell & Sebastian:

Most kezd nálam összeállni a kép. Nézd meg mennyi támogatást kapnak migrációra a görögök, lengyelek, románok, stb és mennyit kapunk mi, ahol a legnagyobb létszám jelentkezik.
Mi gyodákat telepítünk, regisztrálunk ( bár nem tudom ez mit jelent), megcsináljuk a görögök helyett, akik szarnak az egészre, mert várják az újabb mentő csomagot.
Már csak arra a vagyok kíváncsi, hogy a német kiszelektálás után melyik hűbéres mennyi fekát fog kapni.

A nagyapám azt mondta, ha valamit nem értesz, nem áll össze a kép, akkor keresd a nőt.
Na, itt a nő az a német nagytőke, lófaszt kell itt foglalkozni jobb, bal, szélbal, sötétzöld , meg egyéb bohóc pártokkal, a profit útját kell nézni. A profitnak nincs színe, szaga ( ez ugye már elég rég tudjuk) , állampolgársága, identitása, csak növekedési rátája, az van neki.
Merkel sem más , mint egy kesztyűbáb a profit ráta kezén.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 19:33:43

@gyalog.galopp: Ez inkább eszement háborús készülődésnek tűnik, ha Kína kiesik, duplán kell kapaszkodni, plusz a várható veszteségek.

Az életszínvonal várható zuhanása senkinek sem fog tetszeni, inkább az itt a kérdés: mi lesz előbb? Endlösung a libsiknek vagy külső-belső, fegyveres harcolás?

StanLee · https://newsroll.net 2015.08.22. 20:10:33

Ezt egy másik blogba böfögtem be, a menekültek németországi nagy újrakezdési vágyálmával kapcsolatban.

Milyen újrakezdésről beszélhetünk Németországban? Munkát nem kaphat. 3 hónapig a menekültstátus odaítélésétől kezdve alapból el van tiltva a munkaerőpiacról, ez után is csak akkor kaphat munkát, ha a menekültügyesek és a munkaügyi hivatal is áldását adja rá, a kiírt munkahelyre csak akkor vehetik fel, ha sem német és másik európai tagállam munkanélkülije nem jelentkezik rá. Szóval a nullához közelít a valószínűsége, hogy munkahelyet kapjon. Ma, 2,9 m munkanélküli van a németeknél, a munkaügyi hivatalnak mindössze 1,03 m állásajánlata van, tehát a munkahelyek többségére hárman jelentkeznek.

Nyelv: nem beszéli többségük a német nyelvet, a hivatalokban alapból németül szólnak hozzád, a legtöbb ügyintéző nem is veszi a fáradtságot, hogy angolul beszéljen veled, még akkor sem, ha tudna, mivel az ügyintézés hivatalos nyelve német. Minden menekült mellé nem rakhatunk tolmácsot addig, amíg megtanulja a nyelvet.

Lakhatás: az adófizetőknek nem tudnak megfelelő mennyiségű lakást biztosítani, hiába van az, hogy vannak kihalt régiók, az azért kihalt, mert a kutya nem akar ott lenni, és nincs munka. Szóval ha a helyiek nem találnak semmi munkát, akkor majd a nyelvet nem beszélő, valószínűleg szakképzeltlen menekült fog. A menekült is olyan helyen akar lenni, ahol van esélye a munkára.

Bevállalja a menekült, hogy utazik naponta 50 km-t a munka miatt. Kell jogsi, autó. Miből? Merkel majd kifizeti. Nekem nincs autóm, mert nem akarok évente 3 hónapot csak az autóért dolgozni. Az alap KGFB 1000 euró, amortizáció, javíttatás, benzin.

Egészségügy: idén megint nőttek a egészségbiztosítási pénztárba fizetendő lakossági terhek, nekem is többet kell fizetnem, majd ha megjelenik hipp-hopp 1 m új biztosított, aki nem fizet be semmit a kasszába, mert nincs neki munkahelye, akkor az természetesen nem fog problémát okozni az ellátás minőségében. Ugye annyira jó egészségügyi állapotban vannak a menekültek, hogy nem kell nekik semmi extra ellátást igénybe venniük.

Szóval ez olyan makró szinten ránézek a problémára, minden OK és megtalálom azokat a statisztikai adatokat, amik alapján megmagyarázhatom, hogy minden rendben lesz. Mikró szinten meg annyi problémát generálok vele, hogy azokat nem tudom majd kezelni.

Én személy szerint sajnálom őket, de ők csak és kizárólag a jobb élet reményében jönnek ide Németországba, de abból nem fognak szinte semmit se kapni, főleg így, hogy százezrek jönnek. A problémára én nem találok megoldást, de a politikusok sem. Majd lesz valami...

gyalog.galopp 2015.08.22. 20:34:20

@Bell & Sebastian:
A bunyó benne van a pakliban, a tőkének tökmindegy mitől szaporodik lőszertől, vagy babapelenkától.
Semmilyen emberi, szociális racionális érv nincs a migránsok fogadása mellett.
Valóban, amelyik munkára nem fogható az még egy kis lövöldözésre kapható.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 20:36:04

@Bell & Sebastian: magamon kívül más büdös állatot nem tűrök a lakásban.

GERI87 2015.08.22. 20:37:54

"Van egy rossz hírünk Ramelownak: az etnikum szerinti kényszer-elkülönítés konkrétan maga az apartheid."

Akkor mit kéne? Zárjuk össze őket egy nagy boldog szeretközösségként hátha egy "traumatizált" iszlám hitű féreg megcsapkodja kicsit a keresztény polgártársát csak úgy etnikai és honpolgári szeretetből?

Nem csak etnikum de vallás szerint is el kéne őket szeparálni!
Az meg hogy mind "háborús övezetekből érkezett, súlyosan traumatizált ember" lenne, egy rossz vicc.

GERI87 2015.08.22. 20:42:59

"Ehelyett az ott élők szomszédjaivá kell tenni őket, ezáltal összeismerkedhetnek és a goslariakban kialakulhat majd a felelősség érzése is − szól az ötcsillagos társadalommérnöki vízió."

Én mikor kapok lakást meg segélyt ott, alanyi jogon kedves jólétben meghibbant megélhetési jogvédő baromállat?
Ja hogy nem vagyok se menekült, se barna bőrű, eltérő vallású, kultúrájú egzotikum...

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 20:43:35

@StanLee: van megoldás, de az - khm - nem lenne európailag korrekt és az újraválasztásra hajtó, szavazóikkal együtt prosperáló békés időkben szocializált vezetők nem vállalják be az első szerepét egy manapság működőképes határzárnak tekintett usa-izrael-északkorea mintájú tűzparancsos megoldás bevezetésénél. a népözön persze közben nem áll meg oszt így kis időnyereség árán csak még vérmesebb végkifejlet lesz egyre valószínűbb. de ezt így ciki kimondani, nem tesz jót az imázsnak. hátha mégis megoldódik bullshitteléssel. (nem fog) vagy majd csak elviszi az első sortüzes balhét valami balkáni határország (macedónia felkészül)

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 20:47:34

@Herr Schnitzel Lutscher:

a népözön fantasztikusan jó a nemzetközi integráció elmélyítéséhez

pl. az EU-integráció elmélyítéséhez is nagyon jól az efféle külső fenyegetés:)

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 20:49:32

@picur3ka: ne aggódj, ha merkli költözne kéretlenül valaki kertitörpés idilli kertjébe, azt is kipenderítené a brave bürger. trautes heim, glück allein.

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 20:54:09

@GERI87:

tényleg sok hülyeséget írt össze, de férgezni azért nem kéne

picur3ka 2015.08.22. 20:58:55

@Herr Schnitzel Lutscher:

Elviccöli a válasz helyét.

@gyalog.galopp:

Én tudok egyet-kettőt. Pl.

Ha sok a munkanélküli, akkor lehet jó alacsonyan tartani a béreket. Hm?

A balsiknak elfogytak a szavazóik. Kihalóban. Ezt hívjuk öregedő társadalomnak.

A Köel-Kelet egyes területeinek muszlim-mentesítése kívánatos.

Proxi háborókra felfegyverzik a harcoló felek a különböző csoportokat.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 21:03:19

@Herr Schnitzel Lutscher: Ha egy rohadt sámlitól is így megvilágosodik, legközelebb széket ígérek.

@gyalog.galopp: Szalagmunkához nem kell ész, végsoron most is az lesz, ami már sokszor volt.

Annyi a különbség (egyezőség) hogy az agyalágyult, féreg, európai elit megint végigasszisztálja a forgatókönyvet, csak most nagyon lelkesen és feltétel nélkül.

De persze Doom szerint én vagyok a militáns köcsög és fegyverhez érteni bűn.

Szerencsére a dzsihádista majom nem tudta, hogy le kell nyomni a biztosító-tűzváltót csőre töltés előtt.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 21:05:35

@picur3ka: Ideálisnak tartott munkanélküli ráta 7%, ez Badenban most 3,4.

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 21:06:55

@gyalog.galopp:

és semmilyen emberi, szociális racionális érv nincs pl. a több mint 100 éve tartó közel-keleti szarkeverés fenntartása mellett mégis vidáman folyik tovább...

nem is beszélve az un. "fejlett nyugat" többi nemzetközi missziójáról...

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 21:18:28

@pitcairn: elvileg akár. de már jósoltak ilyen hatást a 2008-as pénzügyi válságnál is, oszt mégse lett ilyesmi (se jó, se rossz értelemben), inkább az évszázadok meg a rutin mentén a másik hátán kapaszkodva víz felett maradás esete forgott fönn. most is vagy próbálják szétkenni a kakaót (pölö kvóta) vagy struccpolitikával átnyilatkozni a válságot (komplett eurobal). egyik sem fog működni, korlátlan sörben fogadok. most van épp kinn egy lightos prognózis a zindexen, afrika népessége duplázódik, az európai lightosan csökken: tippelhetünk, honnan fognak hova indulni nagyon-nagyon-nagyon sokan. nem csak látogatóba. valaha az európai népességrobbanást is a (főleg amerikai) gyarmatokra való településsel hidalták át (az őslakosok bánatára és kárára), most ippeg európa a célkontinens. elvileg ajrópának a winnetoukkal ellentétben nem csak nyíl meg tomahawk van a védekezésre, de hát a 2. vh utáni prosperáló években a békepipa rágcsálása lett a divat, most meg nehéz belerázódni a kényelmetlen világvalóságba újra.

az lesz, amit padilla jósolt: a mandi meg ergé megtanul zokogni a lövészárokban :D

(én persze a háttérhatalom megbízásából korbáccsal hajtom eléjük a népvándorlóista human wave attack brigádokat)

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 21:32:54

@Herr Schnitzel Lutscher:

2008 óta pl. a jegybanki együttműködés példátlanul szorossá vált és a korábbi integrációs folyamatok se fordultak vissza (egyelőre még a görögöket se rúgták ki az eurozónából)

a 2008-ban megindult folyamatok pedig még csak most kezdik meghozni a meglehetősen keserű gyümölcsöket...

de hagyjuk ezt, pont itt a mandineren linkeltem be a feministás poszt alá néhány linket azzal kapcsolatban, hogy milyen döbbenetes mértékben zuhant a gyermekvállalási hajlandóság az iszlám világban

egy sor muzulmán országban már a szimpla népességreprodukcióhoz sem elég a gyermekutánpótlás

úgy tűnik a muzulmán kollégák még az európaiknál is gyorsabban jutnak túl a népességrobbanás fázisán

ami pedig az afrikiakat illeti idővel ők is felzárkóznak

egy sor karib-tengeri "feka" országban már most is bevett gyakorlat az egyke

persze ennek még több évtizedes kifutása van, de a változás már nagyon már nagyon markánsan megindult...

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 21:38:21

@Herr Schnitzel Lutscher:

Európa nagyon sűrűn lakott és relatíve még most is gazdag... nagyon rossz az észak-amerikai analógia

különösen mivel ott a "betolakodók" voltak fejlettebbek

az általad felvetett afrikai nexus esetében ezt nem nagyon lehet elmondani...

én Afrikában csak nyugati segélyekkel átmentett európai gyarmati reliktumokat látok

nem csoda hogy jóformán az összes "afrikai állam" totális kudarcra emlékeztet...

Bell & Sebastian 2015.08.22. 21:39:32

@Herr Schnitzel Lutscher: Annyira azért nem szeretnék kibabrálni magával.

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 21:44:41

@Herr Schnitzel Lutscher:

"lövészárok" helyett én inkább arra asszociálnék, hogy az USA-UK elit által a XX. század elején megindított világuralmi törekvések még most is sínen vannak:)

persze nem tetszik nekem ez

de ha az elkövetkező évtizedek kapcsán tippelnem kéne akkor továbbra is az elmélyülő nemzetközi integráció mellett tenném meg a tétemet

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 21:47:09

@pitcairn: na hát itt a bökkenő, az a több évtizedes kifutás produkál még bőven (a mostani mellé) egy sok-sok milliós frusztrált nincstelen tömeget, amely azonban a modern médiának hála tovább lát saját közvetlen nyomorúságos környezetén (target acquired) és egy helyben csak úgy sztoikusan éhen dögleni meg nem fog. the rest will be history (repeating)

ami meg integrációs elmélyülés címen eddig ment az, khm... lópikula. lásd általad is említett sokadik görög mentőcsomag: a problémák elodázása, vízgereblyézés. nem született semmiféle maastricht 2.0 ami a bejutás mellett a bennmaradást is kókeményen feltételekhez kötné (ahogy eleve kellett volna pacsirtányi ésszel), a jegybanki együttműködés szorosabbá tétele túlontúl régen esedékes mulasztás pótlása volt és még sorolhatnám, de egyet említek azért: az uniós közös biztonságpolitika változatlanul csak papíron létezik (már ha egyáltalán), hiába volt keserves tapasztalatként pár balkáni háború nem is olyan régen.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 21:53:14

@Bell & Sebastian: csak rajta. majd jó lesz adománynak a menekültlágerbe. ráülnek, vagy eltüzelik télen. hideg lesz hamarosan a jóárosítottan közbeszerzett sintér security sátortáborban. és ha nem akar habonyárpi egy "váratlan" őszi mínuszos éjszaka után százával megfagyott hungarisztáni menekültes fotókat látni a new york post-ban, akkor...

Laci A Lakli 2015.08.22. 21:55:12

Emlékszem egy a hazai ballibek által felkapott azeri baltás gyilkosra... Ott is akkor kezdődtek a gondok, amikor valaki kitalálta, hogy milyen jó dolog lenne egy azerit örményekkel közös szobába helyezni... A libsik tényleg vérfürdőt akarnak ismét látni Európában...

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 22:12:37

@pitcairn: a felhozott analógia a népességarányokat nézi, nem a fejlettségi szintet. ha valahonnan több és főképp tettre készebb tömeg jön, akkor az nyer, a fejlettség max lassít/gyorsít a kontinens-transzferen. puskát ugye szerzett idővel az indián is, csak épp hajók ezrei hozták a telepeseket európából, afrikához képest meg most mi vagyunk a gyéren lakott gazdag igéret földje... jah, fejlettség... megjegyzem, ak-47 kezelése az ma már (sőt főképp) a leglepusztultabb déli vidékeken is népsport, szóval ha ezzel szemben a fejlettséget a facebookot rutinosan kezelő hipszterekben mérem, akkor csúnyább meglepés lesz, mint amikor anno domini bizonyos torzonborz odoaker és népes csapata ráfeszítette az ajtót az uccsó római császárra. pedig mennyivel fejlettebb volt az is.

Bell & Sebastian 2015.08.22. 22:56:31

@Herr Schnitzel Lutscher: Szívfájdalom, de mindenki tud innen az USÁ -ba télakolni, pedig de jó is lenne ennyire megbölcsülni, mint maga és egyszerűen kihagyni ezt a menetet.

Maradunk a kétségeinkkel: óriás törpe ez, vagy törpe óriás vajon, amit nézünk? Maga meg lát.

Potyka Kálmán 2015.08.22. 22:57:41

:) megint az intelligencia egy világítótornyába botlottam kerítésügyben...

Igen, a rendőr is fegyvert használ, meg a bankrabló is. Mindketten lőnek.... de mégsem ugyanarról van szó.

A tigris is csíkos és a zebra is... de azért akadnak lényeges különbségek.

A menekültek elkülönítése saját biztonságuk céljából és a másodosztályú állampolgárok elkülönítése a más fajú gazdasági és politikai elittől megint nem ugyanaz.

Ellenben üdítő látni, hogy eszerint Németországban akad legalább egy balodlali, aki nem idióta papagáj, mint itthon az összes realitásérzékét vesztett liberális politikus és láncáról eleresztett közíró.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.22. 23:14:37

@Bell & Sebastian: én csak koordinálom a tatára telepítendő tank force one-t. közismerten onnan lehet a legjobban megvédeni az ukrán határt és még közelebb esik kiruccanni hívatlanul a felcsúti stadionba, ha a meccs nem olyan irányba akarna menni, mint ahogy a next president óhajtja.

Szindbad 2015.08.22. 23:31:49

Kibaszott bölcsészek.

pitcairn (törölt) 2015.08.22. 23:48:16

@Herr Schnitzel Lutscher:

ha valóban van ilyen fenyegetés akkor az valóságos __áldás__ az EU centralizáció hívők számára...

a centralizációhoz __külső fenyegetés__ kell

sorry de a mostani hiszti kapcsán én csak ennyit látok...

a "névtelen gazdasági menekült" a "kardcsörtető putyinnal" együtt szobrot érdemel minden EU és NATO intézmény elé:)

elvégre új életet öntenek az EU és a transzatlanti integráció hervadó ideájába:)

picur3ka 2015.08.23. 00:20:22

@Szindbad:

Még lőni se tudnak, fogadjunk, pedig szükség, az lenne rá.

Herr Schnitzel Lutscher 2015.08.23. 05:16:41

@pitcairn: bárminemű mélyülő integrációs forgatókönyv felételezné, hogy erre vevő a mind a 28 tagállam, mely az eurozóna mentén eleve kétfelé oszlik plusz ezt is még egyszer kettészeli gazdasági teljesítmény alapján a kétütemű európa kevésbé hivatalos doktrínája. a 2vh-ban az antiadolfos koalíció is csak akkor állt össze, amikorra az már lerohanta annak felét, szóval bevándorlási sokkhatás esetén is akkor lesz itt összeborulás, amikor már a spájzban a szpáhi. nato meg... hát azt határon kopogó hadseregre és nem gyereket maga elé tartó kerítésszaggató flashmobra találták ki. az ilyen unorthodox hadviseléses dolgok rendre kifognak rajta.

gyalog.galopp 2015.08.23. 06:47:33

@pitcairn:
A 70-es években a cigány munkaerőt bérhigitóknak nevezte a köznyelv. A vállalatok bérköltség keretét meghatározta a létszám is, tehát ha alacsonyan fizethető munkaerőt vettek fel, akkor a többieknek többet lehetett osztani. Hosszú távon természetesen vissza is ütött, de a szocinak nem a ráció volt az erőssége.

Európa nem tud versenyezni az ázsiai, dél-amerikai munkaerő bérköltségével, a bevándorlókkal viszont le lehet nyomni a béreket. Hogy mi lesz a felesleges benszülött munkaerővel, hát majd valami.
A tőkének csak rövid távú elképzelései vannak, abban veszteség nem szerepelhet.

Addig is a politikusoknak az a dolguk, hogy cukormázzal vonjál be a cián tablettát, amit a birka benszülötteknek szánnak.

Bell & Sebastian 2015.08.23. 08:32:32

Azt írja a Zsindex, hogy neonnácik tomboltak Heidenauban. Ehhez képest a lakossági tiltakozás durvult kissé nagyon el.

Ebből az következik, hogy Heidenau neonnáci, atomot rá!

De jól megmutatták nekik, mert már be is költöztették a Flüchtlingeneket, esik is mindenikre négy zsandár.

Bell & Sebastian 2015.08.23. 08:36:04

@Herr Schnitzel Lutscher: Nem mondja, Orbánnak kellettek a PSZH -k, árkon-bokron megfutáshoz? Népes a család.

picur3ka 2015.08.23. 11:13:13

@Herr Schnitzel Lutscher:

Így van, megspékelve egy-két extrával. mint pl. amiről Sarrazin beszél, érdekes a buzulás és stb. szempontjából.

Kevésbé van személyes kötődés, több a rezignált belenyugvás a pusztulásba, mert sokkal több a gyermektelen.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.08.23. 11:26:57

Aha.
Milyen izgi és egzotikus, amikor két (szélső)balos személy egymással homlokegyenest ellentétes véleménnyel merészelnek előrukkolni, pont, mintha amúgy autonóm, önálló véleményt kialakítani képes személyek lennének.

Bezzeg, amikor ugyanaz a paprikajancsi sorozatosan távolabbi vagy közelebbi múltbeli önmagának mond sorozatosan ellent, vagy – ne fogalmazzunk ennyire finoman – köpi látványosan szembe egykori elveit. Ja, mondjuk ő (épp most, pillanatnyilag, tiszta véletlenül) jobboldali. Az más.

picur3ka 2015.08.23. 11:35:03

@gyalog.galopp:

"E megnyomorított helyzetben lévő hazánknak óriási anyagi teherrel jár mindez. Az EU azonban baksissal nyomja ki a szemünket.
Mintha nem látná, hogy mi történik. Az összeget le sem írjuk, csak azt, hogy egy nyár eleji statisztika szerint
/Eurosat MTVA Sajtó-és Fotoarchívum/ hány emigráns jut Európában, egy millió lakosra számítva:

Horvátországban, Szlovákiában 9-9,
Csehországban 34,
Egyesült Királyságban 114,
Franciaországban 224,
Görögországban 240,
Ausztriában 1141,
Hazánkban 3322

Ez a szám önmagában egy kiáltás a világba!

Eközben ezt a szót: kitoloncolás nem is halljuk. Tehát azt, hogy – akár állami költségen - a „gazdasági menekülteket” repülőre ültessük és folyamatos légihídon oda szállítsuk vissza, ahonnan eljöttek! Vagy abba a célországba, ahová indultak.

Más megoldásokon csak a politika koptatja a száját és „emberi jogokról” beszél. Eközben a mienkről – egy szót sem.
Pedig a mi jogunk is legalább annyi, mint azoké, akik ránk törtek, akiket ránk eresztettek.

Az 1956-os magyar forradalom óta Magyarország legnagyobb próbáját igyekszik átélni, az ellene induló támadást kivédeni.
Magyarország nagy bajban van. Magyarországot tehát meg kell menteni!
Az események áradását látva, ma már minden eszköz megengedett!"

Murányi László

MVSZ

Kandeláber 2015.08.23. 12:39:58

@Bell & Sebastian: Persze a hasba szúrt macedón rendőr nem számít.
Meg nem erősített hírek szerint az AI és egyéb "emberi jogi szervezetek" követelik annak a két amerikai katonának és annak a brit férfinak a szigorú felelősségre vonását, akik tegnap a vonaton megtámadtak egy békés marokkói menekültet.
A menekült az inzultus következtében súlyos sérüléseket szenvedett.
A civil jogvédők szerint nem volt nála sem géppisztoly, sem revolver, sem kés.

Imrebá 2015.08.23. 12:48:13

Egyértelmû, hogy szemét rendszer az apartheid.
De ha az ember vàlasztàs elé kerül, hogy apartheid legyen vagy embôrhalâl...
Szerintem az emberélet fontos.
Én mà votam oan helyzetbe, hogy csak két rossz kôzül lehetett vàlasztani.
Nagy tisztelettel felnézek azokra,
akik két jo kôzül tudnak vàlasztani
ott is ahol nincs két jo verzio.

Imrebá 2015.08.23. 12:59:46

@Kandeláber:

Biztosan tetszik emlékezni egy régebbi kinai-orosz konfliltusra.
Ott is valami àrtatlanul, békésen szàntogato kinaiakrol volt szo,
meg orosz traktorosokrol
akik viszonoztàk a tüzet.

Imrebá 2015.08.23. 13:26:29

Édes csillagom, Jozsikàm hàncomongyammég?

Pirosodo szemüeket a
terminàtorvizsgàloba,
kékülô szemûeket jobbra,
sàrgulo szemüeket balra.

Ne kkkewerlyük!!!

Bell & Sebastian 2015.08.23. 20:31:52

Ma este, a közismerten pártatlanságáról híres. Spiegeltv bemutatott egy összeállítást a Flüchtlingeneket sanyargató orbáni diktatúráról.

A narrátot súlyos vádjainak angolul aláhegedülő Kétfarkú Kutyák (akik pillanatok alatt csillió forintot gyűjtöttek össze magánszemélyektől - ellenkampányra) ellenpontozására használt vágóképek: kormányplakátok, kékszemű gyerekek, rajzolgató, kékszemű gyerek, Kétfarkú Kutya -aktivistával focizó, kékszemű gyerek, Kétfarkú Kutya ellenplakátok zárásnak, de előtte még pályaudvar előtt zsúfolódó, kékszemű gyerekek.

Permanens orbánozás alávaló kép: kitekert zsilett-drót akadály.

A heidenaui második félidőt a bemondó röviden ismertette (kép nincs), szélsőjobb, neonácik, randalírozás, részegek és alacsonyan szálló felé szálló sörösüvegek, amiket a rendőrök a saját testükkel fogtak fel.

A német, rövid pórázon tartott agymosó-média nyilvánvaló ferdítései miért nincsenek benne az Amnesty International éves jelentésében, he?

Hülye kérdés, ha ugyanaz fizeti mindkettőt.

GERI87 2015.08.23. 23:31:11

@pitcairn:

Aki olyan szinten van hogy a vallása miatt képes akár megölni a másikat, meg beilleszkedni sem akar/tud, csak várja a mannát alanyi jogon...az egy féreg. Nincs rá jobb szó.

Imrebá 2015.08.24. 00:03:00

@Bell & Sebastian:

" A német, rövid pórázon tartott agymosó-
média nyilvánvaló ferdítései miért nincsenek
benne az Amnesty International éves
jelentésében, he?"

Dicsértessék Plébànos ùr.
Az AI anyagi forràsaira, szponzoraira, humàn erôforràsaira, üzleti koncepciojara nincs ralatasom.
Igy, elsô rànézésre, hangzàsra egy viràgzo màtészalkai offshore cégnek tudnàm elképzelni.

Imrebá 2015.08.24. 00:20:51

@GERI87:

maga ezt rosszul làtja.
ahol a valamilyen vallàs valaha is hoditott, az automatikusan a kalifàtus részének tekintendô.
mi itt csak betolakodo migrànsoknak szàmitunk az igazhitûek jogos fôldterülén.
Én, mint az MNKM (Minden Négyzetcentiméterre Két Mecsetet) mozgalom egyik élharcosa, ùgy gondolom, ami jàr az jàr.

Imrebá 2015.08.24. 01:45:46

Le az apartheiddel.
Az alàbbi videonak a vallàshoz, migràciohoz semmi kôze, a tôrténet a képzelet szüleménye, a szereplôk kitalàltak, a valos eseményekkel valo egyezések pedig a véletlen mûvei:

www.youtube.com/watch?v=sqFkQzZUbWA&feature=youtube_gdata_player

annamanna 2015.08.24. 01:53:06

@Imrebá: Kérdésem: ha a titkosszolgálatok ennyit tudtak a terroristáról, miért nem vonták ki a forgalomból?
Nem furcsa ez a bamba semmittevés?

A másik: remélem, látod a terroristát hatástalanító, ellene küzdő amerikai diák bőrszínét.

"Boross Péter szerint a menekültekkel az a baj, hogy más a bőrük színe"

annamanna 2015.08.24. 02:09:19

@Imrebá: és hogy még hozzátegyek valamit:

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_rendorok_szeme_elott_dolgoznak_az_embercsempeszek/2441348/

"mit tesznek a rendőrök a csempészek ellen."

"hiába igazoltatták őket a rendőrök, a gyűjtögetők szabadon távozhattak, semmi sem követtek el.
Pedig a biciklisek valójában embercsempészek, akik a kikötőnél és a benzinkútnál várakozó autók sofőrjei között közvetítenek. (...) Teszi ezt úgy, hogy rendőrök „vigyáznak" 40 migránsra a töltés aljában, és még a polgárőr is megállítja az autójukat, de hiába."

"Mit tesznek a rendőrök? Küzdenek. Próbálják kezelni a migráció okozta helyzetet, és tetten érni az embercsempészeket. Nehéz a dolguk, hiszen hiába igazoltatják a töltésen és az ártérben várakozó, többnyire kopasz, tetovált roma férfiakat, mivel azok még nem követtek el semmit, nincs mit tenni. Hasonló a helyzet a benzinkúton fuvarra váró passatosokkal, audisokkal és mercedesesekkel kapcsolatban: a tükrön lógó rózsafüzér még nem ok az előállításra. A szabad tartózkodás joga még a leendő bűnözőket is megilleti. Erre több példát is láttunk tegnap: a rendőr csak akkor léphet fel hatékonyan a migránsokon élősködők ellen, ha a menekültekkel együtt kapja el őket az autóban."

"ha a törvények olyan szigorúak lennének, mint a cigicsempészetnél: azaz a lebukott fuvarosok egyből bukják az autójukat."

nol.hu/belfold/menekultnek-alcaztak-magukat-igy-buktattak-le-rendoroket-1555371

"Nem véletlenül nem csinált "világraszóló botrányt" a magyar kormány abból, hogy tévéstábok felvételei és a titkosszolgálatok jelentései szerint Szerbiában az embercsempészek Belgrádtól a magyar zöldhatáron átvezető ösvényekig rendőri segítséggel szállítják az illegális bevándorlókat. Nem csupán Szerbiában mennek ugyanis így a dolgok: a magyar rendőrök között is akadnak, akik támogatják az illegális migrációt."

"elsősorban azt próbálták kideríteni, hogy a hatóságok tagjai közül kik segítik pénzért vagy más juttatásért a bevándorlók bejutását Magyarországra. Ennek érdeké­ben a magyar biztonsági szolgálatok munkatársai menekültnek adták ki magukat, és így tették meg Törökországból a Balkánon át a magyar határig vezető utat. Fizettek az embercsempészeknek, mint mindenki más, hogy hozzák be őket az Európai Unióba. Közben megfigyelték az embercsempészek technikáit, és olykor szemtől szembe találkozhattak a bűnszervezetekkel együttműködő hatósági emberekkel is. Egy ilyen titkos akció eredményeként bukott le az a három Bács-Kiskun megyei rendőr, akik az 51-es főúton saját kollégáikat tartották szemmel annak érdekében, hogy az embercsempészek illegális bevándorlókat szállító járművei a rendőri ellenőrzéseket elkerülve továbbszállíthassák emberrakományukat. Nyomozati érdekekre hivatkozva a Központi Nyomozó főügyészség Szegedi Regionális Osztálya nem árult el részleteket arról, hogy a múlt csütörtökön előzetesbe került három rendőr és két civil embercsempésztársuk mióta működhetett együtt, s hány illegális bevándorlót szállítottak át a határon a segítségükkel. Egyelőre arról is hallgatnak a nyomozóügyészek és a rendőrség illetékesei is, vajon "átalánydíjért" dolgoztak a rendőrök, vagy "darabbérbe", azaz a határról sikeresen továbbszállított minden egyes "menekült" után kaptak-e pénzt. Hallgatásuk oka az lehet, hogy – mint azt ügyészségi forrásunk elmondta – az elkövetkező időszakban tovább nőhet azoknak a civil és esetleg rendőr gyanúsítottaknak a száma, akiket a déli határon zajló illegális migráció támogatói­ként embercsempészettel, korrupcióval vagy más hivatali bűncselekménnyel meggyanúsítanak."

kuruc.info/r/35/146950/

(ezt inkább nem idézem)

Conchobar 2015.08.24. 08:17:30

Azt végképp nem érteni, hogy miért nem olyan apartheidet akarnak létesíteni, amely a schengeni határ mentén válassza el a néger, arab és másfajta migránsokat az európai népességtől

Bell & Sebastian 2015.08.24. 09:29:09

@Imrebá: Hehe, minden bizonnyal. Szépek a bötűid, Imrebácsi, ejnye, nem vittél loptopot? Így jártál.

Bell & Sebastian 2015.08.24. 10:12:51

Ebben az évben -tavalyhoz képest- már háromszor annyi menekültszállás öngyulladt ki/meg teutonéknál.

Ez a legújabb:
www.stuttgarter-nachrichten.de/inhalt.weissach-im-tal-geplantes-fluechtlingsheim-in-brand.9ccb4a3c-59c0-447b-a51a-4f8e739240da.html

Ezt csak tervbe vették, sérült nincs, semmi sem kizárt.

picur3ka 2015.08.24. 12:28:59

@Imrebá:

Szükség, mint írám. Jó, ha lőni tud az ember.

"ahol a valamilyen vallàs valaha is hoditott, az automatikusan a kalifàtus részének tekintendô.
mi itt csak betolakodo migrànsoknak szàmitunk az igazhitûek jogos fôldterülén."

Jól tudja, bátyám. Amint azt az egri török imám el is magyarázta már.

picur3ka 2015.08.24. 12:31:52

@Conchobar:

Mert az nem lenne multikulturális apartheid.

Imrebá 2015.08.24. 13:09:01

@Bell & Sebastian:

"Szépek a bötűid, Imrebácsi, ejnye, nem vittél loptopot? Így jártál. "

Köszönöm reakcióját Püspök úr.
Nézze, az úgy vót, hogy az egyik mobilom hisztériás rohamában földhöz verte magát, a másikon meg csak ilyen karakterek vannak. Ennek is hisztériás ruhamai lehettek korábban, mert letörtek róla a magyaros ékezetek.
A loptop hiába olcsóbb, de térfogat, súly, meg rövidebb akku.
Néha használok pc-t, mint most, de ez ritka, meg fal kell hozzá, konnektor, meg bezártság. Azért meg nem megyek börtönbe, hogy pc-zhessek.
A huba kujavutasa fulyamatban.
Laudetur.

@annamanna:

"Boross Péter szerint a menekültekkel az a baj, hogy más a bőrük színe" "

A Boross úr nem keverendő össze a Czeizel úrral.
Ezt így Boross nem fogalmazta meg, hogy "szerintem a menekültekkel az a baj, hogy más a bőrük színe".
Ez már az Ön értelmezése.
Ön már nem először keveri a szezont a fazonnal.
Mi a garancia arra, hogy épp most vette le jól a lényeget?
Szerintem jobban tenné, ha az Istenére hallgatna, mint a megérzéseire.
Hiába az Ön igyekezete, szorgalma, jószándéka ha nem párosul lényeglátással,
és ami legfontosabb, problémamegoldó képességgel és ehhez szükséges hatalommal.

"Kérdésem: ha a titkosszolgálatok ennyit tudtak a terroristáról, miért nem vonták ki a forgalomból?
Nem furcsa ez a bamba semmittevés? "

Jogos észrevétel.
Sajnos, én mint titkosszolgálat nem tudok ott lenni mindenhol. Ha polip volnék, ez a feladat akkor is túlnőne rajtam.
Nézze, szerintem az izraeliek a legprofibb terrorelhárítók, de ők se tudják nullára redukálni ezt a negatív jelenséget.
Az európai felfogás meg pillanatnyilag kb. az,
hogy hogyan tudnánk legjobban megkötni
a bal kezünkkel a jobbat,
úgy, hogy lehetőleg hogy ne tudjunk
semmit se csinálni.
Szerintem ebben európa a legprofibb.
Nyilván nem tökéletesen fogalmazok, nem tökéletes a rálátásom, de érzékelek egy ilyen jelenséget.
Nem gondolom, hogy ezt a jelenséget materiális eszközökkel, materialista módon meg lehetne oldani.
Szerintem ez már túlnőtt azon.

A körösztények meg ahelyett, gyakorolnák a hatalmukat, fizikai eszközökkel igyekeznek a tünetet kezelni a probléma gyökere helyett.
Ráadásul pofátlanul velem durcáskodnak, mert a szemetelő migránsoknak nem vagyok hajlandó eldobnivalókat vinni.
Inkább a 64varmegye.

murcielago 2015.08.24. 15:01:30

Milyen érdekes, hogy ezekben a „kemény” történésekben azért mindig kap egy kicsi szerepet a történetesen fehér rasszba tartozó emberek egyéni hősiessége is, bár ez nem kompenzálja teljesen a sokuknál felfedezhető idegengyülöletet, stb.-t.

A 2001.09.11.-i „negyedik repülőgép”, ami a Kongresszus épülete felé tartott, volt egy tényleg jellemző példa erre. A hétköznapi hősök fellázadtak ás pusztán utasellátó evőeszközeikkel estek neki az állig felfegyverzett terroristáknak. Nem is tudták harcképtelenné tenni őket, de a kialakult közelharcban a repülőgép lezuhant, megmentve ezáltal a világ egyik legfontosabb központját.

picur3ka 2015.08.24. 17:14:49

@Bell & Sebastian:

angyal mama már el is ítélte a neonácikat, s az eléggé el nem ítélhető módon hozzájuk csapódott családokat, akiket "demokráciánk nem fog tolerálni"

nálunk pedig felpörög a gazdaság: több ezer új embert alkalmaz a Bevándorlási Hivatal

Bell & Sebastian 2015.08.24. 17:31:32

@picur3ka: Azé' az nem egy jó érzés, ha másodrendű állampolgárrá degradálják a többséget saját hazájában.

Jó vitézünk koppant a saját kerítésén, hírnök jő és piheg: Maul halten und weiter dienen!

gyalog.galopp 2015.08.24. 20:20:30

@gyalog.galopp:
ja, lehet kattintgatni, meg kommenteket olvasni

picur3ka 2015.08.24. 21:01:25

@Bell & Sebastian:

Aszongya egy kommentelő az elébb a röszkei tömeg láttán: Pintér a helyén van még?

Na, mennyire nincsenek tisztában a népek a zunijóval? De nagy cumi lösz még itten!

Bell & Sebastian 2015.08.24. 21:06:52

@gyalog.galopp: A német / magyar, mezei hozzászólók közt nem látok sok különbséget, a differencia abban vagyon, hogy _ott_ a média _hatalmi ág_ (elbírja a kutyaugatást, annyira nem látnak a dölyftől, hogy már nem is törölnek), _itt_ még csak _majdnem_ (szűkölnek és vonyítanak a libsik, mint akiket nyúznak).

Pöcsöm Péter az oldalsávon azt hiányolja, miért nem barmolják le a közszolgálitiban úgy Orbánt, mint ahogyan azt nap mint nap teszik Merkellel, mondjuk a ZDF -ben.

Mivel saját fülemmel láttam az inkriminált beszólást, nagyon nem támogatnám az ötletet itthon (annál is inkább, mert nálunk az RTL sunyi módon produkálja a hiányolt hangnemet), mert nem beszóltak, hanem valamiféle láthatatlanul lebegő igazság nevében _minősítettek_ és igazságot osztottak egy kalap alatt.

Magyarán: nem a súlyos, merkeli szavakat bírálták, amivel megbélyegezte népét, hanem azt kérdezték, mi tartott ezen ennyi ideig, hogy kimondja az _igazságot_.

Meg az anyátok picsája, kedves ZséDF! Miféle igazságot mondott?

Lenne egy áthidaló javaslatom! Pöcsöm Pétert a német, állami cicavízióba és meglátjátok, minden jó lesz. Neki, legalábbis ennyit tudok garantálni.

Bell & Sebastian 2015.08.24. 21:15:30

@picur3ka: Körkörös védelemre rendezkedünk be, mint a lófarkas Deutsch volt apósa. Ki is zárták érte a Biboldó Kollégium Öregfiai Családias Rablóbandájának tablójáról. Mondjuk a Fidesz jobban hangzik, mint a BKÖCSR, ezt elismerem.

picur3ka 2015.08.24. 22:48:42

@gyalog.galopp:

Nézd a pozitív oldalát: kannibál ismeretek még nincsenek.

Különben Gánában, ahonnan sok menekült érkezik mostanában, a zsidók kezdték el menedzselni a tudományos oktatást.

picur3ka 2015.08.24. 22:53:05

PS: én sem iratkoznék be a Pázmányra most már, ugyanazért, amiért nem iratkoztam be a marxista-leninista egyetemére, ugyanazoknak a faxoknak, mellesleg.

annamanna 2015.08.25. 06:03:29

@Imrebá: "Jogos észrevétel.
Sajnos, én mint titkosszolgálat nem tudok ott lenni mindenhol. Ha polip volnék, ez a feladat akkor is túlnőne rajtam."

www.demotivalo.net//pic/1311929698-wn8j_t.jpg

www.demotivalo.net/pic/1330893539.0528-venasszony-f.jpg?1016

www.demotivalo.net/pic/1349875032.7854-1original-f.jpg?1016

www.demotivalo.net//pic/1358071145.3545-hirugynokseg-f.jpg

Őket kell megfogadni, és minden flottul működni fog.

gyalog.galopp 2015.08.25. 07:46:12

@Bell & Sebastian:
A hozzászólásokból süt a fejekben lévő mérhetetlen zűrzavar, ami a média áldásos tevékenységének köszönhető.

Teljesen elsikkad az a tény, hogy a kerítés nem a bevándorlást, hanem az illegális bevándorlást hivatott visszaszorítani. A menekült keresztül mehet az országon, mint a hasmenés, de előbb ujjlenyomat, fotó stb.
Ezeket jelenleg a görögök helyett szívességből tesszük meg, mert ugye ők most a segélycsomagukkal vannak elfoglalva.

Igen, az RTL nagy magasságból sejtelmesen ossza az igazságot, aminek lényege a kormány lop, csal, diktatúra, náci, egyébként meg semmi nem működik...
A királyi TV pedig a 70-es évek színvonalát tükröző termelési beszámolókat tart.
A polgárnak meg zúg a feje a sok sületlenségtől.

Bell & Sebastian 2015.08.25. 09:36:07

@gyalog.galopp: Hogy minket rendszeresen megtérdepeltetnek, annak hátterében az Unterderlindeni Paktum áll, ami arról szól: ameddig te csinálod azt, amit mondunk, addig cserébe én nem firtatom, hogyan és miből szeditek degeszre magatokat.

A Tejfölös Kötsögnek meg az dolga: trikolórral pántlikázza a guánót, csak hogy megvegyük negró árában.
___

Leginkább nem kellene tévét nézni. Méginkább kitenni a lakásból, elő ne fordulhasson, hogy a televízió néz minket.

Bell & Sebastian 2015.08.25. 09:42:30

@picur3ka: Tennap mutatott a nemnáci propaganda egy szerecsenyt, aki hívásra beette magát egy nyugdíjas házaspárhoz.

Szépen beszélt németül, négy év tanulás után.
Már vártam a felelgetős add ide a didit, mire nagypapi kontráz: ohne Brille kann ich's nicht.

Imrebá 2015.08.25. 09:47:01

@maroz:
" Vagy ma a szélsőbalossághoz elég annyi,
hogy valaki egy baromi randa Marx-
kertitörpével flangál a hóna alatt? :)"

Szerintem ez konkret példaval szemleltetheto.
On kimondja ram, hogy szelsobalos, vagy szelsojobbos, vagy szelsokozep es ekkor en Onnek azza valok.
Csakonnek.
Csakmost.

murcielago 2015.08.25. 10:26:02

@gyalog.galopp: @Bell & Sebastian:

az mindig elsikkad valahogy, hogy a „menekült/migráns” –ért az a tagállam tartozik felelősséggel (Dublin), ahol bizonyíthatóan először lép az Unió területére. ezért, ha a magországok kiválogatták az 5-10 % javát (legyünk jóhiszeműek) és a maradékot visszaküldik a regisztrációs helyre, az nem deportálás a részükről, hanem az uniós jog megvalósítása. ez van.

„a televízió néz minket.”
itten dörömböl a jövő az ajtónkon: a pc-nk már tényleg figyel minket (én nem mobilról írok, de az még figyelmesebb)

Imrebá 2015.08.25. 10:39:11

@maroz:
" Vagy ma a szélsőbalossághoz elég annyi,
hogy valaki egy baromi randa Marx-
kertitörpével flangál a hóna alatt? :)"

Szerintem ez konkret példaval szemleltetheto.
On kimondja ram, hogy szelsobalos, vagy szelsojobbos, vagy szelsokozep es ekkor en Onnek azza valok.
Csakonnek.
Csakmost.

murcielago 2015.08.25. 10:46:15

@Bell & Sebastian:

„ameddig te csinálod azt, amit mondunk, addig cserébe én nem firtatom, hogyan és miből szeditek degeszre magatokat.”

Örökbecsű, szép fényes igazság. Amit csak erősít, hogy a legkisebb legény vs maki-mekkén „ érted haragszom”- meccs elfajulásával (no ez nem a nyilvános változat) szegény legényünk hol találhatna máshol menedéket, mint illatos angyali szoknyák redői között. Béna kacsa? Dehisz mind az itt Euro-Külsőn, a tyúkudvarban....

Imrebá 2015.08.25. 10:53:38

Ha belefotosopoznanak a jobb kezembe egy barna hitlertorpet, attol benàculnék?

maroz 2015.08.25. 11:03:51

@Imrebá: Már az is elég, ha nem megfelelően kérdezel, már attól is náci leszel. Kipróbáltam, működik.

Bell & Sebastian 2015.08.25. 11:06:07

@murcielago: A hálózatok bármikor aktiválni tudják a _kikapcsolt_ laptop / smartphone / egyéb biszbasz kameráját, mikrofonját, billentyűzetés és szabadon turkálhatnak ezekben a készülékekben, vagy akár az autó számítógépében. Csak nem akarnak - mondják.

Ekkora tömegáramra senki sem készült, egyelőre a rácsodálkozás időszaka tart, még úgy egy évig.

Bell & Sebastian 2015.08.25. 11:08:30

@murcielago: No, erre az esetre lenne a V4, ha szét nem verték volna, akkor most ki nem verik...

Bell & Sebastian 2015.08.25. 11:11:42

@maroz: A PC hatósugara úgy két méter lehet, mert a náci lehetne például bio-gondolkodású, ami mingyártmás, nem?

murcielago 2015.08.25. 11:29:31

@Bell & Sebastian:
V4
Én tudom, hogy be' széplettvolna..

Viszont már Gy.F.-nek is azért kellett t – egyes vélemények szerint – levonnia az igazságbeszédéből levonható konzekvenciákat, amit végülis levont, mert a keleti szlávokra tett és nem a nyugatiakra. Persze a maga „feris” stílusában. Már jótékony felejtés borítja a M.o.-i dácsa vidám Vlagyimirjának és Ferijének tárgyalásait. Persze azt sem lehet kizárni, medvevadászat, ill. medvetor voltak a témák…

murcielago 2015.08.25. 11:53:08

@Bell & Sebastian:
„egyelőre a rácsodálkozás időszaka tart, még úgy egy évig.”

Én nem időponthoz kötném a meddig-et. Sam-éknél 2030-ra 15 %-ra becsülik az afro-amerikai származású lakosság arányát, valami hasonló arány Európára nem zárná ki, hogy ebből a szempontból is egyenrangú/hasonló államszövetségek kössenek egymással önkéntes, kölcsönösen előnyös, stb. szabadkereskedelmi és egyéb megállapodásokat. (Valamiért a spanyolajkú eredet – ill. Kelet-Európában a cigány nem számít az arányoknál, de ennek mélyebb rejtelmeit ezidáig nem sikerült megfejtenem…)

Bell & Sebastian 2015.08.25. 12:37:50

Most mondták, hogy Merkel elmegy lakossági fórumra Heidenauba, miután tegnap lenácizta őket és ma megint kigyulladt egy szállás (csak még nem kapta föl a média).

www.spiegel.de/politik/deutschland/angela-merkel-faehrt-nach-heidenau-a-1049693.html

Bell & Sebastian 2015.08.25. 12:42:47

@murcielago: Fercsi önjáróvá vált, nem vette észre, hogy Sam előtte éppen Angelát rugdalta el a medvegyev-barlangtól, erre ez a hülye odamegy szopni.
___

Sniclivel (aki egy jó messzire kiküldött szakértőnk) értek egyet: Róma végnapjai lesz ebből, ha nem kapnak időben a micsodájukhoz.

Bell & Sebastian 2015.08.25. 12:56:21

Hámongyuk lakossági fórumról a cikkben szó sincsen, pedig a rádió azt mondta. Meglehet, M. is onnan tudta meg, hová megy holnap? Spiegelék szerint majd bátorítja az övéit, oszt csókolom. De előtte őt meg Hollande (aki nem egy sajtos öntet) bátorította.

Kitartás, Lieblingek!

murcielago 2015.08.25. 14:11:33

@Bell & Sebastian:
„Róma végnapjai”
Valahol leírtam már ezen a blogon, hogy létrehozói nélkül szvsz minden igazi kultúra igazából halott. Csak szánalmat kelthet, ha vki elkezd spekulálni, hogy ha elengedünk 15 % kultúr-specifikus tényezőt és berakunk ugyanannyi masszát, akor mi tud kijönni.

Végső-soron a rómaiak is arra fanyalodtak, hogy hadseregüket barbárokból állítsák ki, jó, vagy rossz saját vallásukat felcseréljék a keleti kereszténységgel. A végeredményt ma is tanítják az iskolákban…

murcielago 2015.08.25. 14:15:49

@Bell & Sebastian:
M. nagyon ügyes abban, hogyan kell elkésni...A Győzelem Napja parádéra pl. egy nap késéssel indult el, amikor már halál biztos volt abban, hogy nem fog odaérni...

És még az angolokra mondják, hogy náluk fog legkésőbb bekövetkezni a világvége..

gyalog.galopp 2015.08.25. 15:01:31

@murcielago:
A rómaiak bukását lehet többféleképpen magyarázni, egy biztos, a központ zabált fel minden értékest, a perifériának csak a hulladék jutott.
A nagy zabálásban már senki római nem akart harcolni, ezért került sor a barbárok besorozására.

Még hogy nem lehet ugyanabba a patakba kétszer belelépni, dehogynem, akár többször is.

murcielago 2015.08.25. 15:51:09

@gyalog.galopp:
A mostani Rómáért már annyian sem harcolnának. (Már nem emlékszem, melyik jáltai győztes bölcs megjegyzése volt, hogy ez (mármint az) volt az utolsó háború, amiben az ifjúság színe-virága „önként” áldozta életét és vérét.) A modern háborúhoz azonban nem kellenek tömegek a harctéren. A csapások eleve a legérzékenyebb pontra, a hátországra irányulnak, ott pedig önkéntesség fel sem merül (kivéve a haborús uszítókat, ugye, ők meg más kontójára csinálják).

Másrészt ugyanakkor mégis szükséges a profi, lelkileg is felkészült haderő, mivel a fő csapások után zombi-hadseregek fognak keletkezni és egyéb, ma még nem is fantáziálható jelenségek.

Róma után következtek a sötét évszázadok.

Bell & Sebastian 2015.08.25. 16:11:11

@murcielago: Ma néztem a Steiffnél, gyártják-e már szőrmackó kivitelben Merkelt, direkt a csecsszopó ifjúságnak?

Valamilyen génturmixos állat volt, amit nem tudtam beazosítani.

Kezdetnek elég rossz.

murcielago 2015.08.25. 16:38:14

@Bell & Sebastian:
Nem Miacist volt véletlenül?
imgarcade.com/1/miacis-skeleton/

Mondjuk kihalt régen, de hátha ez csak egy késés?

Igaz a sas sehogy sem illik bele, de mondjuk nem is nagyon erőltetik.

Bell & Sebastian 2015.08.25. 16:40:41

@murcielago: Nem tudom, nem mertem kibelezni, nagyon néztek.

picur3ka 2015.08.25. 17:16:31

@Bell & Sebastian:

Imádkozzunk, hogy más is fel ne gyulladjon.

ezek piromániások?

--------------

A hvg meg Calais-i Törzsről cikkezik.

Bell & Sebastian 2015.08.25. 19:29:49

Ki tekergeti?

Sorakozó van a Mennyország kapujában, elöl áll a kutya. Péter feddőleg:

- Itt ám nem biztos, hogy jócselekedetnek számít a macska megkergetése!

Kutya mögött a kisegér:

- Lehetne egy ellenvetésem?

Bell & Sebastian 2015.08.26. 10:13:35

www.stuttgarter-nachrichten.de/inhalt.fluechtlings-kommentar-geld-fehlt.47a8c830-cfc1-4c71-b742-eea7a78faa89.html

A kommentár kommentálása

(linkelt cikk tartalma: sorunk túl jól megy, gazdasági menekültek is vannak, összekapaszkodásra szólít, görögök helyett bevándorlókra koncentrálni, elsősorban több pénzt)

Van már olyan mozgalom is, hogy mindenki vigyen haza egy embert / családot.

Olyan mélyen elültették bennük az önmarcangolást a kollektíven elkövetett háborús bűneikért, hogy elérkezettnek látják az időt és megfelelőnek az alkalmat a kollektív vezeklésre.

Az ördögi terv lényege: macskákat a spájzba és pótolni a fogyatkozó tejfölt. Igen látványos formája a kollektív öngyilkosságnak, hát még ha kiterjesztik -kötelező jelleggel-, például miránk.

Pedig a lélekvándorlás tévtanításnak számít a katolikusoknál, ezek szerint könnyen lehet, hogy már ez is megváltozott.

picur3ka 2015.08.26. 14:58:39

még mindig nem válogatták szét őket

máma szíriaiak csaptak össze marokkóiakkal

--------

@Bell & Sebastian:

viszont ha jobban megnézi, nem macska lesz az

Hallottam egyébként egy méltányos javallatot: a németek vegyék át az összes menekültet, mi pedig cserébe elhelyezzük a nácijaikat.

annamanna 2015.08.27. 06:11:39

@Imrebá: "A Boross úr nem keverendő össze a Czeizel úrral.
Ezt így Boross nem fogalmazta meg, hogy "szerintem a menekültekkel az a baj, hogy más a bőrük színe"."

"Ma még senki nem meri kimondani, hogy a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma. Ugyanis különböző nyelvű népek, az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába. Nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is." magyarhirlap.hu/cikk/33272/Boross_Peter_Nem_kulturalis_hanem_etnikai_konfliktus_a_bevandorlas#sthash.Kgoe082y.dpuf

Boross Péternek soxeretettel: vimeo.com/11219730

Imrebá 2015.08.27. 19:12:27

@maroz:

barna és nyàvog?
nàcica

Ajtony 2015.08.28. 09:10:41

@Bell & Sebastian: csőretöltés előtt nem kell lenyomni semmit. Lövés előtt kell megfelelő állásba tenni a tűzváltó kart. :D

Ajtony 2015.08.28. 09:24:07

@Bell & Sebastian: Ez a bekapcsolják távolról szerintem legenda, de ezzel együtt a készenléti állapotban hagyott gépeknél, megfelelő előkészítéssel lehetséges. Aki viszont az én gépeim közül bármelyiken be tudja kapcsolni a mikrofont, vagy a kamerát, jelentkezzen - busás jutalomban részesítem :D

Ajtony 2015.08.28. 09:30:02

@gyalog.galopp: csak annyit kívánok retekéknek: egyszer fussanak össze egy igazi zsírnácival - arról már nem tudnának beszámolni :D

Bicepsz Elek77 2015.09.15. 10:19:34

Hmmmm. Hogy lett itt hirtelen ateistakbol keresztenyseg vedelmezoje, meg keresztenybol az ateista/laicista allam nagy hive???? Ezert vesz el Europa: mindenki ossze-vissza ingadozik!!!

access denied 2015.09.15. 13:55:13

@murcielago:

>>Valamiért a spanyolajkú eredet – ill. Kelet-Európában a cigány nem számít az arányoknál,
>>de ennek mélyebb rejtelmeit ezidáig nem sikerült megfejtenem…)

A cigók fehér emberek. Az arab is, meg a legtöbb közel-keleti, észak-afrikai nép.

murcielago 2015.09.15. 15:58:36

@acces denied:

Óooo, eztet hallottad egy gádzsótúl, ne higggyé mán neki, dik maá, hogy mink nem vúnánk fehír, mink a húnál is fehírebbek vagyunk, hogy a szívrák esne beliije
:)
süti beállítások módosítása