Falak állítása nem megoldás semmire – Sena Dagadu a Mandinernek
2015. augusztus 12. írta: Redakció

Falak állítása nem megoldás semmire – Sena Dagadu a Mandinernek

sena.jpg

Sena Dagadu magyar anya és ghánai apa gyermekeként tizennyolc évesen jött Magyarországra, amit cseppet sem bánt meg: megállás nélkül koncertezik és újabb szólólemezzel készül, Shakespeare-szonetteket dolgoz fel, ráadásul az idén tízéves Irie Maffiával Robbie Williams előtt melegítette a teltházas Sziget nagyszínpadát. Világpolgárnak tartja magát és a vegyülésben hisz, nem pedig falak építésében. Interjúnk.

„Ritkán, vagy inkább sosem szoktál politikai kérdésekben megnyilvánulni, ám pár héttel ezelőtt énekeltél egy demonstráción, amelyen a kormány menekültpolitikája, illetve a magyar–szerb határra tervezett kerítés ellen tiltakoztak. Miért döntöttél úgy, hogy kiállsz az ügy mellett?

Ez egy összetett dolog, kicsit mérlegeltem is a tüntetés előtt, aztán végül úgy éreztem, hogy egyszerűen el kell menni és kész. Én személy szerint abban hiszek, hogy nem falakat kell felállítani, hanem a vegyülést kell valahogy másképpen megoldani. Nem tudom, hogy mi a megoldás; de falak állítása akár személyes, baráti, családi kapcsolatokban vagy egy zenekarban sem megoldás semmire.

Nem lehet nem beszélgetni erről a témáról, hiszen annyira aktuális, valós és megkavaró, ráadásul nem csak Magyarországot érinti: a világban több millió ember vált hontalanná és keresi jelenleg a helyét. Ez egy furcsa és egyáltalán nem szokványos élethelyzet. Mi lenne, ha neked kéne a gyerekedet, a családodat, csapot-papot hátra kell hagyni és nekiindulni egy jobb otthon vagy tulajdonképpen bármi reményében? Csoda, hogy egyáltalán van remény nekivágni egy ilyen útnak és nem is tudok együtt érezni, hiszen sosem tapasztaltam ehhez foghatót. Az, hogy egy dalt elénekelek a falállítás ellenében, az a legkevesebb.

Magyar anya és ghánai édesapa gyerekeként 18 évesen érkeztél Magyarországra. 2015-ben is megtennéd ugyanezt a lépést?

Sok minden változott még akkor is, ha csak a saját szubjektív világomat nézem, de abszolút jó és egyértelmű döntés volt idejönni. Itt a helyem, úgy hiszem. Akkor is itt volt és most is itt lenne. Világpolgárként viszont itt és Ghánában is otthon vagyok. Onnan származom és sokat jelent a visszajelzés arról, mennyire fontos, amit csinálok. Fontos, hogy részt vegyek az ottani életben is, de azt hiszem, most jókor és jó helyen vagyok.”

Terján Nóra interjúját Fesztivál.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr727701526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Imrebá 2015.08.12. 17:44:48

"Falak állítása nem megoldás semmire..."

A semmire arra nem is.

Éhes ló 2015.08.12. 18:36:51

Haza lehet takarodni a többivel együtt.
Oszt Ghánában osztani az eszet, nem itt, hátha nem kellene elmeneküklni onnan, ha csak a felét megfogadnák annak, amit itt a magyaroknak ugat.
Hja kérem, az nem kóser buli ennek a szerencsétlen hontalan-sorstalannak, aki se nem magyar, se nem ghánai nigger.

S=klogW 2015.08.12. 19:39:41

"Itt a helyem, úgy hiszem."

Hát persze, mennyivel könnyebb pesten eltenglengeni, mint otthon ghánában - vagy akár csak a magyar vidéken - földtúrásból (mert máshoz nem tudnál fogni) megélni.

Képmutató senkiházi.

picur3ka 2015.08.12. 20:19:21

Istenem, randa is, kövér is, buta is. Remélem, legalább énekelni tud.

picur3ka 2015.08.12. 20:22:05

@S=klogW:

Azt nem tudom. Őt nem jegyzik sehol ugyanis, csak a magyar zenekart, akire hivatkozik. Lehet, hogy azok akartak egy divatos színű reklám logót. Különösen kell a műfajhoz.

legeslegujabbkor 2015.08.12. 21:26:23

@S=klogW:
Szerintem csak az éves szúnyogirtás miatt él itt, különben mivel is köröznénk le Ghánát?.

picur3ka 2015.08.12. 22:05:14

@legeslegujabbkor:

Azzal, hogy ott a kutyát nem érdekli ez a banya.

annamanna 2015.08.13. 00:17:04

@Imrebá: www.youtube.com/watch?v=s_cFYP5hfFg

Magyarországra a kereszténységet bevándorlók hozták, ez ezer éve is így volt és ma is így van.
A kereszténység abszolút internacionalista vállalkozás, bevándorlók nélkül soha nem működött.
Teljes képtelenség, hogy egy keresztény ellenezze a bevándorlást (a más vallásúakat legalább meg lehet téríteni).
Az olasz katolikus püspöki kar egy az egyben kiáll az afrikai bevándorlók támogatása mellett. Lehet, hogy ez részükről öngyilkos gesztus.
Az biztos, hogy a maximális biztonságra kell törekedni a migránsokkal kapcsolatban, katonailag ellenőrzött, zárt táborokat kellene számukra létesíteni.
De keresztényként elutasítani őket képtelenség.

Ha bevándorlók nem jöttek volna Magyarországra, most én se lehetnék keresztény, pedig ez életem legfontosabb és legjobb döntése volt, bevándorlók miatt váltam azzá, aki vagyok, és minden hibám ellenére is biztos, hogy sokkal hasznosabb ember lettem, mint amilyen nélkülük lennék.
Ha a bevándorlókat (köztük az afrikaiakat) elutasítanám, azzal a megtérésemet, kereszténységet is elutasítanám, azt pedig lehetetlen.

Csak hogy egyetlen afrikai bevándorlót említsek: "Az észak-afrikai Thagastéből származó Aurelius Augustinus az egyik legbefolyásosabb nyugati egyházatya. Vele kezdődik a filozófia antropológiai fordulata. (...) Szent Ágoston a kereszténység egyik legbefolyásosabb filozófusa, szinte az egész középkor ideológiája belőle táplálkozott. (...) Gondolkodói hagyatékának számos eleme máig él a keresztény teológiában és bölcseletben: ilyen a platonizmusa, a kegyelemről szóló tanítása, a predesztináció tana. Katolikus és protestáns irányzatok sora hivatkozott műveire, amelyeket a 17. századtól gondos kezek gyűjtöttek egybe és adtak közre egyre alaposabb és teljesebb nyomtatott kiadásokban."

És pár igehely:

Zsid 11,13 Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.

2Móz 12,49 Egy törvénye legyen az ott születettnek és a jövevénynek, a ki közöttetek tartózkodik.

2Móz 22,21 A jövevényen ne hatalmaskodjál, és ne nyomorgasd azt, mert jövevények voltatok Égyiptom földén.

2Móz 23,9 A jövevényt ne nyomorgasd; hiszen ti ismeritek a jövevény életét, mivelhogy jövevények voltatok Égyiptom földén.

3Móz 19,33 Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt.

3Móz 19,34 Olyan legyen néktek a jövevény, a ki nálatok tartózkodik, mintha közületek való benszülött volna, és szeressed azt mint magadat, mert jövevények voltatok Égyiptom földén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

3Móz 19,10 Szőlődet se mezgéreld le, és elhullott szemeit se szedd fel szőlődnek, a szegénynek és a jövevénynek hagyd meg azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

3Móz 24,22 Egy törvény legyen nálatok: a jövevény olyan legyen, mint a benszülött, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

3Móz 25,23 A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.

4Móz 15,15 Óh, község! néktek és a köztetek lakozó jövevénynek egy rendtartástok legyen; örökkévaló törvény legyen a ti nemzetségeiteknél, hogy az Úr előtt olyan legyen a jövevény, mint ti.

4Móz 15,16 Egy törvényetek legyen, és egy szabályotok néktek és a jövevénynek, a mely közöttetek lakik.

4Móz 15,29 A benszülöttnek Izráel fiai között és a jövevénynek, a ki közöttök tartózkodik: egy törvényetek legyen néktek

5Móz 10,18 Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek; szereti a jövevényt, adván néki kenyeret és ruházatot.

5Móz 10,19 Szeressétek azért a jövevényt; mert ti is jövevények voltatok Égyiptom földén.

5Móz 24,17 A jövevénynek és az árvának igazságát el ne csavard; és az özvegynek ruháját ne vedd zálogba.

5Móz 27,19 Átkozott, a ki elfordítja a jövevénynek, árvának és özvegynek igazságát! És mondja az egész nép: Ámen!

Jób 31,32 (A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)

Zsolt 119,19 Jövevény vagyok e földön, ne rejtsd el tőlem a te parancsolataidat.

Zsolt 146,9 Megoltalmazza az Úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart, és a gonoszok útját elfordítja.

Mt 25,35 Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

Mt 25,38 És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?

Mt 25,43 Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.

Csel 7,29 E beszédre aztán Mózes elfuta és lőn jövevény a Midián földén, a hol két fia születék.

1Pt 1,17 És ha Atyának hívjátok őt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét:

1Pt 2,11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a lélek ellen vitézkednek;

Veridicus76 2015.08.13. 01:57:31

"Mi lenne, ha neked kéne a gyerekedet, a családodat, csapot-papot hátra kell hagyni és nekiindulni egy jobb otthon vagy tulajdonképpen bármi reményében? "

Ez egyrészt demagóg csúsztatás (hiszen a betolakodók/hódítók többségének egyáltalán nem KELL csapot-papot otthagyni), másrészt tipikusan liberális betegség mindig mások fejével gondolkodni, mások helyébe képzelni magunkat. A valóság ezzel szemben a következő: vagy ők, vagy mi. Minden normális, épeszű, egészséges embernek a saját fajtája fontosabb, mint az idegen. Akinek nem, az elmebeteg vagy áruló. Pont.
Tehát minden idegen-sirató hüppögés helyett egyetlen feladat van: minden áron (mondom: MINDEN ÁRON) megvédeni a saját fajtánkat, a hazánkat, a múltunkat, a jövőnket. Csak a magyar érdek számít, minden egyéb szempontnak még a fölvetése is árulás.

annamanna 2015.08.13. 03:06:49

@Veridicus76: Drágám, aki itt nem védi meg MINDEN ÁRON A MAGYAR ÉRDEKEKET, az az állam, ami nem zárja a migránsokat zárt táborba, nem őrzi őket katonákkal, nem nézi át a cuccaikat, hoznak-e magukkal fegyvert és tiltott csempészárut, drogot, orvosilag nem ellenőrzi őket, nem zárja őket törvényileg előírt karanténba, még azokat is továbbengedi, akiket fertőző betegként kiszűr, de egyébként meg nem is alkalmaz főállású orvosokat a menekülttáborokban; a migránsokat szabadon hagyja kószálni az országban, bárhová odaszarhatnak, odahányhatnak, bármit összefogdoshatnak, nem ad nekik enni, és így növeli a civilektől való élelemlopás lehetőségét, és az erőszakos konfliktusok kialakulásának esélyét; nem regisztrálja őket normálisan és így tovább. Lazán továbbengedi őket nyugatra, ahol már szorgosan toboroznak az IS-nek terroristákat; nyugaton először is sok százezer magyar él, akik így veszélybe kerülnek; másrészt onnan is bármikor visszajöhetnek ide, veszélyeztetve az ország biztonságát. A határnál kellene őket úgy megállítani, hogy onnan sehová se mehessenek tovább, hanem szigorú katonai őrizet alá kerüljenek. Se a Balkánra, se Ausztriába ne kóborolhassanak tovább.
Ez volna az EGYETLEN biztosíték arra, hogy nem támadnak meg bárkit fegyveresen!!!!

"Minden normális, épeszű, egészséges embernek a saját fajtája fontosabb, mint az idegen. Akinek nem, az elmebeteg vagy áruló. Pont."

Ezt lécci, mondd már meg a Zorbán-Pintér-Balog-Szíjjártó-csapatnak, ami nem tesz meg mindent a biztonságunkért!!!
Velünk nemzetikommunikál egymilliárdért, nekünk ragaszt ki magyar nyelvű óriásplakátokat, a migránsoknak meg katonai őrizet nélküli sátortábort épít pici falvakban, olyan földterületen, amit szigorú törvény őrizNE arra, hogy CSAK mezőgazdasági művelés alá lehet vonni, és amilyen sátortáborból bármikor bárhová elmehetnek és bárkit megtámadhatnak! Ráadásul a nemzeti vagyont azzal is károsítja, hogy természetvédelmi területre rakat (szakhatósági engedélyek nélkül) drótakadályt, amiben sokezer állat elpusztulhat; az akadályt építő közmunkások is folyton súlyos sérüléseket szereznek! "drót sincs. De ha van, olyan veszélyes vele dolgozni, hogy folyamatosan ott állomásozik a katonai orvos, naponta több veszélyes sebesülés van -- az építők részéről. A katonák és a határőrök természetesen nem nyilatkoznak, de azért elmondják -- a határőrök --, hogy ketten vannak egy 3,5 kilométeres szakaszra, ha valaki el akar futni, ők nem tudják megfogni." mandiner.hu/cikk/20150812_babarczy_eszter_megtekintettem_a_hatart

Ezek nem kis dolgok kisapám, és nyugodt lehetsz, hogy egyszer mindenki el fog érte számolni! A Nagyfőnöknek, kisapám, Az Úr Istennek, az utolsó ítélet napján; aki nem fog kegyelmezni annak, akit bűnösnek talál! PONT!

annamanna 2015.08.13. 06:43:51

@Veridicus76: írok mást is. Nemzeti érdek 205-ben? Vedd ki Magyarországból mindazt, ami globális vagy más országokhoz kötődik, és nézd meg, mi marad. Semmi. Orbán is a keleti nyitásról beszél, más országokhoz, kultúrákhoz muszáj kötődni, olyan nincs, hogy nem. Még ez az ősmagyarkodó rendezvény is bőven nemzetközi multikulti: kurultaj.hu/
Nincs olyan, hogy külön magyar érdek, csak olyan van, hogy általános emberi érdek. Általában mi jó az embereknek és mi rossz.
A gyilkosság rossz, az élet jó. Ezért mindent meg kell tenni az élet védelme érdekében.
Az életet, a túlélést a REND biztosítja, a SZABÁLYOK, a FEGYELMEZETTSÉG, és ami elpusztítja, az a KÁOSZ.
A KÁOSZT kell legyőzni, megfékezni, és RENDET kell teremteni.
A kerítésépítés nemhogy megszüntetné a káoszt, hanem még nagyobb anarchiát teremt, mert nem hoz létre felelősségi hatásköröket, és a migránsokat egy totálisan ellenőrizhetetlen, fegyelmezhetetlen, kaotikus csürhe állapotába szorítja.
Rendet csak a szigorú ellenőrzésüktől lehetne várni, ahhoz viszont nem kerítés kellene, hanem zárt táborok rendszere.

Ez érdekes szöveg, a szavak és a tények ellentétére világít rá:

"Franciaország líbiai beavatkozásának fényében hiteles vajon Nicolas Sarkozy volt államfő keményedő retorikája a migrációt illetően?

– Természetesen nem! Valamiféle ostoba, és talán rejtett okból Sarkozy élére állt ennek a katonai beavatkozásnak és káoszt okozott a térségben. Az illegális bevándorlás robbanásszerű növekedése a Földközi-tengeren, sőt az iszlamista, fegyveres szervezetek nagy részének megerősödése is az ő személyes és közvetlen felelőssége. Ami ennek a nemzeti vetületét illeti, elnökségének öt éve alatt egymillió új, legális bevándorló jött a hazánkba és számos illegális. Belügyminiszterként ő törölte el a Franciaországban elítélt külföldiek automatikus kiutasítását. A kemény szavak nem ellensúlyozhatják a tényeket.”" mandiner.hu/cikk/20150813_nicolas_bay_a_vezeto_feladata_megvedeni_a_nepet

Imrebá 2015.08.13. 07:17:57

@annamanna:

Szóba kéne állnia a Szentlélekkel is, akkor nem az aktuális lelki állapota szerint idézgetné itt összevissza az Igéket.
Nem ártana figyelembe venni, hogy az ön "jövevényei", "menekültjei" nagy részének egyszer majd viszonozniuk kell szponzoraik nagylelkűségét.

A leány nem gyerök,
az asszony nem embör,
a józanság nem irgalmatlanság,
a hódítás nem migráció,
a medve nem játék.

Bell & Sebastian 2015.08.13. 10:08:10

A videókat sajnos / szerencsére nem látom, egyrészt az eltérő szerzői jogi szabályok-, másrészt a gyatra sávszélesség miatt.

- Miért nem harangoznak? -kérdezte a püspök az őt fogadó plébánostól, a falu határában.
- Excelenciás Uram, számtalan oka van annak.
- Akkor csak egyet mondjon!
- Nincsen harang...

A liberó dogmatika szerint (nem tudom linkelni, mert nincsen harang) a fajkeverés outputjai magasabbak és okosabbak, mint a tiszta vérvonalúak.

Ezúttal ezt nem sikerült szemléltetni. Jótanácsom számára (a közismert, német Végső Érv magyar átirata):

- Akkor fosd le a falat!

Bell & Sebastian 2015.08.13. 10:11:23

@Imrebá: Lekvárnak is hagyott, vagy lefőzte mindet? Amúgy jogos a beszólás, mert ha valaki nincsen jóban a Szentlélekkel, fölösleges ennyit irkálnia, helyette tolasson a falnak.

I_Isti 2015.08.13. 10:56:23

@annamanna: Az állításoddal szemben: "És eljőnek sok népek és erős nemzetek Jeruzsálembe a Seregek Urának keresésére, és az Úr orcájának engesztelésére."
vagyis még a Krisztus 1000 évig tartó királysága alatt is lesznek népek, és lesznek nemzetek.

Ebből az következik, hogy Isten akarata az, hogy legyenek népek, és legyenek nemzetek.

(Ha nem ez lenne a tökéletes akarata, akkor a Millenniumi királyság alatt sem lennének nemzetek, és népek, hanem egyféle nemzet lenne, és kész!)

Ebből az következik, hogy a nemzetek és népek összekeverésére és összetrutymákolására vonatkozó emberi tervek _nem_ tetszenek Istennek.

A népeknek, nemzeteknek vannak nemzeti sajátosságaik, karakterük, tulajdonságaik.
Ezek meg fognak maradni!

Még egyszer: nem az a probléma, hogy van néhány száz, néhány ezer, vagy néhány tízezer bevándorló, hanem az, hogy egy ország, egy nép alapvető kultúráját és identitását megváltoztatják a bevándorlók tömegei.

(Az európai kultúrának akár tetszik, akár nem van egy elsőbbsége az iszlám, és a más nettó bálványimádó kultúrákkal szemben, és lenne egy keresztény missziója is pontosan ezek felé a kultúrák felé.
Ami miatt Európa hanyatlik (erkölcsi téren legalábbis), az pontosan az ennek a kultúrának az alapvető gyökereitől való elszakadás.
-- Sőt, egy igazi próféta még azt is mondta, hogy az iszlám (jelenlegi) kultúrájánál a görög-római kultúra is magasabb szintet képviselt -- minden egyéb híreszteléssel szemben!

Bibliai alátámasztás: Róma levél:1:16, Róma levél:2:9-10.
A sorrend: először a zsidó, utána a görög kultúra és civilizáció. A többi az nagyjából a barbárság.)

1000bocs 2015.08.13. 11:42:49

@annamanna:
"Magyarországra a kereszténységet bevándorlók hozták, ez ezer éve is így volt és ma is így van. "
"Ha bevándorlók nem jöttek volna Magyarországra, most én se lehetnék keresztény.."

Nyomjad ezt a baromságot, állj be kötésig te is a bevándorlást támogatok közé, és leszel te még muszlim is.

Hajrá!

Más:
Milyen fontos lett a ballibbantaknak a kereszténység? Tűzzel-vassal irtják évtizedek óta, gúnyolják, köpködik, igyekeznek a mocsárba döngölni. Igyekeznek eurpát "kereszténység-mentesíteni".

Most találtak maguknak egy szalmaszálat a politikai túlélésre, és azonnal s kereszténységet kérik számon mindenkin.

Bell & Sebastian 2015.08.13. 11:53:38

@1000bocs: Hiába no, kellene egy államok feletti szervezőerő, amire a szocializmus / kapitalizmus / tudományos libsizmus alkalmatlannak bizonyult.

Kereszténység van még a sifonérban és mindenféle szekták (a keszkenős fiók alatt).

Jean Sol Partre 2015.08.13. 12:15:36

@Bell & Sebastian: csak hát az is alkalmatlannak bizonyult államok feletti szervezőerőként.

Bell & Sebastian 2015.08.13. 12:51:58

@Jean Sol Partre: Támogatom az egyéni meglátásokat még akkor is, ha bizonyíthatatlanok.

Ugyanis a mai napig a keresztény valláserkölcs a domináns Európában, kivéve: bizonyos bolsevik erdei köröket, ahol az az általános nézet, hogy de nem.

Jean Sol Partre 2015.08.13. 13:04:22

@Bell & Sebastian: a liberalizmus és a kapitalizmus is domináns, mégis alkalmatlannak bizonyultak mint államok feletti szervezőerők.

pitcairn (törölt) 2015.08.13. 14:51:11

@Jean Sol Partre:

hol, mikor?

és az "újbeszél" korában egyáltalán mit értesz e szavak alatt?:)

Jean Sol Partre 2015.08.13. 16:32:30

@pitcairn: mi hol, mi mikor?
A többiről B&S-t kérdezd :)

Bell & Sebastian 2015.08.13. 16:51:24

@Jean Sol Partre: Nem engem kérdezett, mert én tudom.

Jean Sol Partre 2015.08.13. 17:14:25

@Bell & Sebastian: meg ő is tudja, meg én is tudom.

picur3ka 2015.08.13. 21:11:51

@Bell & Sebastian:

lol.

picur3ka 2015.08.13. 21:13:47

@Imrebá:

Na, ez mán igen. Furfangos bátyám.

pitcairn (törölt) 2015.08.13. 21:25:56

@Jean Sol Partre:

ok, akkor vissza

a klasszikus értelemben vett liberalizmus, ill. a valódi értelemben vett kapitalizmus sohasem vált dominánssá

talán néhány nyugati államban közel került ehhez az 1850-es, 1860-as években, de nagyon gyorsan győzött a reakció

persze amit te e szavak alatt értesz az inkább vmi piacosított szocializmus:)

PS.: csak a rend kedvéért jegyzem ezt meg, ne feledjük, hogy egy olyan korban élünk, amelyben sportot űznek a szavak eredeti jelentésének a "kreatív átalakításából"

pitcairn (törölt) 2015.08.13. 21:29:34

@1000bocs:

valójában mindig is fontos volt, elvégre az egész "ballibbant" mozgalom a "földi mennyország" című keresztény eretnekségből nőtt ki

a kommunizmus kapcsán jönnek talán a legszebben ki a vallási jegyek, az úgy istenigazában már afféle perverz kereszténységimitációként írható le

TG69 2015.08.13. 21:33:20

@I_Isti: Akkor a magyarok nepe, mint kevert nep istennek nem tetszo. Ez egyebkent mostansag elegg nyilvanvalo e nelkul is.

TG69 2015.08.13. 21:50:25

@Veridicus76: Nyugi. Majd jon aristo es helyreteszi a dolgokat. Es akkor megint minden tok egyszeru es elheto lesz. Egyebkent azt tudtad, hogy a kereszteny szekta is egy ilyen bevandorlo cucc volt es hat ossze is omlott a romai birodalom. Na ugye, vigyazni kell mert mi is jott utana. :-D Ez most a mandi debil keltetoje.

picur3ka 2015.08.13. 22:00:12

@TG69:

lol.

ne keseredjék el ennyire, ne keveredjék el, s az Úr megbocsát.

TG69 2015.08.13. 22:04:52

@picur3ka: Mar keso en mar reg idekeveredtem a kunok szep nemzetsegebol. Majdnem ki is csinaltuk magunkat magyarokat :-). A masik vervonalam le sem merem irni :-).

picur3ka 2015.08.13. 22:50:08

@TG69:

Csak nem g-vel kezdődik, mint gelatin? Hát, istenem, mindenkinek megvan a maga keresztje.

Ha szépen beilleszkedik és nem védett házak szervezkedik terroristákkal (már megint!!!), akkor nem fogják kirekeszteni.

annamanna 2015.08.13. 23:56:00

@Imrebá: Kíváncsi vagyok, hogyan magyarázod el egy jehovistának, hogy a Szent Lélek személy. Inkább ezt írd le, a medve nem játék helyett. Milyen bibliai elv alapján lehet biztosan tudni azt, hogy a Szent Lélek személy? Egy perced van arra, hogy ezt úgy mondd el, bibliai érvek alapján, hogy egy jehovista is teljesen biztosan megértse.

@I_Isti: "Az állításoddal szemben:"

Milyen állításommal szemben? Írd már le az állításomat, amivel vitatkozol! Elképesztő, hogy a hangok miket mondhatnak a fejedben.

"Ebből az következik, hogy a nemzetek és népek összekeverésére és összetrutymákolására vonatkozó emberi tervek _nem_ tetszenek Istennek."

Szerintem az emberi tervek az Istent különösebben nem érdeklik, mert Neki van saját terve, az Isten országának eljövetele, talán még emlékszel rá, Jézus óta tart a projekt.

"egy ország, egy nép alapvető kultúráját és identitását megváltoztatják a bevándorlók tömegei."

Konkrétan hihetetlenül szánalmas, ahogy Imrebával megpróbáljátok eljátszani a keresztényt, de mindig kilóg a lópata.
Tehát ha azt írom, hogy ide ezer éve bevándorlók hozták a kereszténységet, akkor azt írod, baj, hogy a bevándorlók megváltoztatják egy ország alapvető kultúráját.
Nyugodtan írd csak azt, hogy

Nem kell, olyan isten, aki mindent megbocsájt,
Nem kell olyan isten, ki megöli egy-fiát,
Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul,
Szabad magyaroknak nem kell ilyen úr.

Nem kell olyan isten, kinek bűnös, aki él,
Nem kell olyan isten, ki csak szenvedést ígér,
Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul,
SZABAD MAGYAROKNAK NEM KELL ILYEN ÚR!

Nem kell, nem kell, nem kell...

www.youtube.com/watch?v=Ipu0aYWvCig

Holnap kezdődik a Kurultaj Bugacon, menj el, egyél nyereg alatt puhított húst, lovagolj hátrafelé, hallgasd meg a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat előadását, pl. ezt:

www.youtube.com/watch?v=MgdZrCxV15M

Kitárt lélekkel, boldogan adom át
Aranyló testem zsarátnok parazsát.
Hejj!…

Mert ez a parázs ünnepi üzenet,
Képek lepik el szikrázó szememet.
Felcsap az égre a lélek-lobogás,
Egyre erősebb az ős szívdobogás.
Hejj!…

Látok és érzek régiség jeleket,
A múltból küldték, gyönyörű jelenet.
Arcomat mostan a Fénybe emelem,
Magyarnak lenni Isteni kegyelem,
Magyarnak lenni Isteni kegyelem.
Hejj!…

Nem akarom azt hallani, bűn, amiért megszülettem.
Nem akarom azt hallani, bűn, mert az almát megettem.
Nem akarom azt hallani, hogy mi istent megtagadtuk.
Csak azt akarom hallani, népünkből sokat áldoztunk!

www.youtube.com/watch?v=Ikes5EAD8UQ

Tűzből jöttem régen, tűzből, hogy égjen a vérem.
Tűzzé válni készen, testem lelkem egészen.

Megtanulhatod, mit jelent magyarnak lenni:
www.youtube.com/watch?v=GRm4IpY73gg

A jövő szövetségét is a Kurultajon találod meg, úgyhogy holnaptól vár Bugac!
www.youtube.com/watch?v=Dm1kIZKbnwk

"A Kurultaj megadhatja a magyarságnak azt a spirituális energiát, ami a feltámadáshoz vezethet Magyarországon." (Gyöngyösi Márton)
"A keleti nyitás itt valósul meg." (Novák Előd)
"A törökök sok népet szeretnek, de vannak, akiket jobban; a magyarok az elsők. ... ők őseink gyermekei, igazi turáni nép. Történelmi tény, hogy mi és a magyarok testvérek vagyunk. Közösek a hagyományaink, közös a kultúránk. A mai török politikai vezetés és a török nép szívesen nyit a magyarság felé." (Musa Sardar Celebi)
"Csak olyan nemzetnek van jövője, amelyik tisztában van a saját múltjával." (Szilágyi György jobbikos képviselő)
"Az ősi gyökereink felé, kelet felé nyit ez a rendezvény." (Németh Zsolt jobbikos képviselő)

Szóval ki ne hagyd. Én már voltam kétszer :D ott ölelgetett egy ujgur szabadságharcos, persze csak egy közös fotó miatt :) Ha a magyarság spirituális energiája érdekel, akkor nem szabad kihagynod.

"Az európai kultúrának akár tetszik, akár nem van egy elsőbbsége az iszlám, és a más nettó bálványimádó kultúrákkal szemben, és lenne egy keresztény missziója is pontosan ezek felé a kultúrák felé.
Ami miatt Európa hanyatlik (erkölcsi téren legalábbis), az pontosan az ennek a kultúrának az alapvető gyökereitől való elszakadás."

Még egyszer megismétlem, amit írtam, csakhogy az eltompult agyadat élesítsem:

Magyarországra a kereszténységet bevándorlók hozták, ez ezer éve is így volt és ma is így van.
A kereszténység abszolút internacionalista vállalkozás, bevándorlók nélkül soha nem működött.
Teljes képtelenség, hogy egy keresztény ellenezze a bevándorlást (a más vallásúakat legalább meg lehet téríteni). (...)

Ha bevándorlók nem jöttek volna Magyarországra, most én se lehetnék keresztény, pedig ez életem legfontosabb és legjobb döntése volt, bevándorlók miatt váltam azzá, aki vagyok, és minden hibám ellenére is biztos, hogy sokkal hasznosabb ember lettem, mint amilyen nélkülük lennék.
Ha a bevándorlókat (köztük az afrikaiakat) elutasítanám, azzal a megtérésemet, kereszténységet is elutasítanám, azt pedig lehetetlen.

@1000bocs: "leszel te még muszlim is."

Ha tudnád, mit jelent kereszténnyé válni, ezt nem írtad volna le. De nem tudod.

Jean Sol Partre 2015.08.14. 09:51:48

@pitcairn: naszóval.
B&S állította, hogy a liberalizmus és a kapitalizmus alkalmatlannak bizonyult, én abban az értelemben használtam a fogalmakat, amiben ő. Ebben az értelemben európában ezek dominánsak voltak és vannak, csak épp (B&S szerint) alkalmatlannak bizonyultak államok feletti szervezőerőként. Biztos így van, de (valláserkölcsi dominanciája ellenére) a kereszténység sem működik ebben a szerepben.

annamanna 2015.08.15. 01:27:51

@Jean Sol Partre: A kereszténység (legalábbis elvileg) az egyénekhez szól, az egyes ember lelkiismeretét célozza.
Az államot tekintve pedig a behódolásra tanít.
A kereszténységnek (elvileg) semmi köze sincs államok fölötti szervezőerőhöz; azt a folyamatot, ami végül is a pápasághoz vezetett, nem lehet a Bibliából levezetni. A Biblia szerint nem lehetne pápa.

Imrebá 2015.08.15. 22:48:40

@annamanna:

Elavult elmélet, hogy minden esetben az ember értelmét kell meggyőzni.
A szívhez is szabad szólni.
A Szentlélek képes a személyes valóságáról bárkit meggyőzni.
Elég felnőttnek tartom ahhoz, hogy saját magát bebizonyítsa.
A Szentlélek nem percember, képes volt rám is türelmesen várni évtizedeket, majd ő eldönti, hogy kire mennyi időt szán.
Ahol az Úrnak szelleme, ott a szabadság.

Imrebá 2015.08.15. 22:52:35

@Bell & Sebastian: 2015-08-13 10:11:23

Kit kell lefőzni?

annamanna 2015.08.15. 23:29:30

@Imrebá: Gondoltam, hogy nem fogod tudni, úgyhogy leírom, ha legközelebb beszélgetsz jehovistával, már tudni fogod, mit mondhatsz neki erre a felvetésre.
Tehát - a Biblia sokkal személyesebben látja a világot, mint mi.
A Bibliában személy a bűn: "a bűn az ajtó előtt leselkedik és rád van vágyódása".
Személy a bölcsesség: (Példabeszéd 8).
A madarak kérik Istentől az eledelüket, a hegyek és a fák tapsolnak, Jézus úgy parancsol a viharnak, mintha az személy lenne.
Az ember veséi oktatnak, háborognak, vigadoznak.
A szamár beszél (bár a Biblia szerint sem ez a normál működési módja a szamárnak).
Hérodotosz írt egy olyan csatáról, amiről a Biblia is megemlékezik: Hérodotosz szerint az asszír sereget egérvész pusztította el; a Biblia szerint angyal vágta le a katonákat, azért haltak meg.
Mi a világot mechanikusnak, gépiesnek, személytelennek látjuk, ez a mi paradigmánk; a Biblia viszont nagyon személyesnek, ez a Biblia paradigmája.
Miért lenne a mi paradigmánk jobb, mint a Szentírásé? Miért ne mi tévednénk, amikor mindent élettelennek, halottnak, gépiesnek látunk?
És ha a Bibliában ennyi minden élő, ennyi minden személyes, miért pont az Isten Szent Lelke volna élettelen, személytelen erő?

Ezt mondtam egy jehovista ismerős házaspárnak, és láttam a feleségen, hogy azonnal megérti. De a férje nem fogta fel, amit mondtam, tovább nyomta az őrtornyos sódert. Pedig olyan egyszerű a válasz, mint a pofon.

A lefőzésről: nyilván a pálinkára vonatkozott a kérdés. Állítólag birsből és somból a legjobb, egy agronómus szerint, de hát ő se tudhat mindent.

Imrebá 2015.08.16. 00:33:08

@annamanna:
" láttam a feleségen, hogy azonnal megérti. De a férje nem fogta fel, amit mondtam, tovább nyomta az őrtornyos sódert."

Amikor úgy tűnik, hogy egy nő megért valamit, nem jelenti azt automatikusan minden esetben, hogy valóban meg is értette.
Még akkor sem feltétlenül ha ki is mondja "értem".
Többnyire inkább azt jelenti a "megértettem-tekintet", hogy "figyelek rád"

Ahogy férfiaknál sem jelenti automatikusan az értetlen arckifejezés azt, hogy
nem értenék az elmondottakat.
Inkább azt, hogy nem lettek meggyőzve, ezért inkább folytatják az általuk logikusabbnak, értelmesebbnek tartott érvelést.
Ne bízzon az emberismeretében jobban, mint a Szentlélek emberismeretében.
A nők többsége a női megérzés áldozata.

annamanna 2015.08.16. 01:48:08

@Imrebá: Nem nekem mondta, hogy értem, hanem megpróbáltam elmagyarázni a férjének is, de nem sikerült. A férfi egyszerűen elengedte a füle mellett, mert ha a Watchtower szerint a Szent Lélek nem személy, akkor az még akkor sem lehetséges, ha saját maga személyesen állítaná ezt magáról. Akkor is azt gondolná, hogy ez csupán megtévesztő hazugság, hiszen a Szent Lélek tűz, mert meg van írva róla, hogy tűzként jelent meg. Esetleg galamb, vagy szimplán erő.
A nő megértette, hogy a Biblia szempontjából LOGIKUS a Szent Lelket személynek tekinteni. A férfi nem értette meg, mert ha az egyháza mást tanít, akkor azt senki sem bírálhatja felül, pláne nem egy jöttment, aki nem is tanú.

Durvább eset volt, amikor egy nőnek megtiltotta a férje, hogy gyülibe járjon, de katolikus templomba elmehet, és a kisgyerekeit is a templomban kereszteljék meg. Miközben a nő totál hazugságnak és szemfényvesztésnek látta a katolikus szertartásokat. Végül úgy oldotta fel magában a problémát, hogy úgyis a papnak kell majd elszámolni a lelkiismeretével és hazugságaival (pl. ostya átváltoztatása); és nem neki.

Persze az sem piskóta, amikor egy egyház megtiltja a tagjainak, hogy házi bibliakört tartsanak. Mert elégedjenek meg azzal, amit az egyház nyújt, maguktól ne akarják értelmezni a Bibliát. (Az adott esetben a bibliakörösök inkább otthagyták az egyházat, de a bibliakört nem adták fel, mert sokkal több szellemi eledelt kaptak abból, hogy saját maguk gondolkoztak a szövegen, mint amit az egyházban előadtak nekik).

Meg az is aranyos, amikor valaki küldött egy köremailt, hogy tüntetni kell Lady Gaga ellen, mert a buzikat propagálja, erre megkérdeztem, az ő egyházuk mit gondol erről a kérdésről, hiszen a pásztor fia is buzi. Erre azt válaszolta, hogy merészeltem utánanézni.

Van még számtalan szívhezszóló eset, amihez nem is kell értelem.

annamanna 2015.08.16. 04:36:57

@Imrebá: Oh, most látom, hogy rosszul írtam az első mondatot, pedig az lett volna a lényeg. A feleség nem nekem mondta, hogy érti, vagyis nem mondta, hogy "értem", hanem ő is megpróbálta elmagyarázni a férjének, amikor látta, hogy az nem fogja azt, amit mondtam. A nő számára logikus volt, a férj számára nem volt az. Tehát a feleség is megpróbálta érthetően elmondani, de a férj nem nagyon volt kíváncsi rá. Természetesen ezen sok múlik, mert ha a Szent Lélek nem személy, akkor a szentháromság tana hazugság, és Jézus istenségét is el lehet vetni.
Ez tehát messzire vezet, és ha valaki elfogadja, hogy a Szent Lélek személy, akkor be kellene látnia azt is, hogy a jehovizmus eretnekség, az pedig túl nagy áldozat, úgyhogy egy jöttment csak ne szövegeljen, pláne ne okoskodjon akkor, ha nő.

Példák tömkelege van a konformista megalkuvásra, amikor az agy megáll; és hiába mond a Biblia mást, mint amit az egyház tanít, akkor is az egyháznak van igaza. Mert ez így biztonságos és kényelmes.

Az megint egy másik probléma, hogy családként jó, ha egyfelé húznak, és mivel a férj a vezető, a feleség számára a legegyszerűbb, ha azt mondja, mindegy, hogy mi az igazság, az a fontos, hogy együtt van a család és szeretjük egymást. Széllel szemben nem jó pisilni, de ezzel a nők amúgyse próbálkoznak :)

bontottcsirke 2015.08.17. 17:08:47

Akkor majd hazamegy Ghánába és fut az oroszlán előtt. Ettől nem lesz ilyen rohadt dagadt, másrészt megbecsüli a falat, ami az oroszlán ellen kell.
süti beállítások módosítása