Vendégszerzőnk, Szabó Gergely határidős kereskedő írása.

Az „aranyár” ötéves mélypontra esett, 1 100 dollár per uncia szintre. Ez sok vagy kevés? Mit jelent ez?

A „modern közgazdaságtan” teljesen elfelejtette az arany szerepét a pénzügyi rendszerben. Ezért a kérdés elemzéséhez menjünk vissza az alapokhoz. Az elmúlt 2500 évben kisebb-nagyobb megszakításokkal, de a különböző társadalmak mind az aranyat (és az ezüstöt) használták pénzként. Miért? 

Praktikus, ha a pénz hordozható, kis helyen elfér, nem romlik meg, osztható és egységes minőségű. Ahhoz, hogy egy áru igazán alkalmas legyen pénznek, legjobb olyat választani, amely értékálló is. Ehhez szükséges, hogy az adott áruból kevés legyen.

Az olyan áruknak, mint a kagyló, a búza, a prém, vagy az ökör az volt a hátrányuk, hogy ezek mennyiségét viszonylag könnyen lehetett növelni, illetve egy idő után telítődött irántuk az igény. Ezzel szemben az aranynak (és az ezüstnek) a kínálata csak nehezen bővíthető. A kereslet pedig a rendelkezésre álló mennyiséghez képest korlátlan volt.

De mi a helyzet most, a 21. században az arannyal? Mennyit ér az arany, miért változik az ára, és hogyan viszonyul mindez napjaink pénzrendszeréhez? Kiderül írásunkból.

Miért szűkös az arany kínálata?

Az arany egy kémiai elem. A tudomány jelenlegi állása az, hogy az egyszerűbb elemek az ősrobbanáskor és nukleáris fúziók során keletkeztek, a vasnál nagyobb protonszámú elemek pedig szupernóva robbanások és neutroncsillagok összeolvadása során. Az egész világegyetemben adottság, hogy melyik elemből mennyi fordul elő.

A Földre az arany kétféleképpen került: egyrészt a Föld keletkezésekor, amikor a Naprendszerben keringő por egy része összeállt a Föld bolygóvá. Ennek a pornak egy kis része arany volt. Viszont a Föld egy ideig folyékony halmazállapotú volt ezért a nehezebb elemek, így az arany is a bolygó közepe felé süllyedtek. Másrészt a már megszilárdult felszínre meteoritzáporok hoztak újabb aranyat. Az eddig kibányászott arany több mint 99 százaléka ez utóbbiból, azaz becsapódó meteoritokból származik. Mindenesetre a földkéregben elérhető arany mennyisége, így a kibányászható mennyiség is korlátozott.

Egy társadalom számára annyi arany volt elérhető, amennyit már korábban kibányásztak, illetve amennyivel évente növelni tudták a kibányászott mennyiséget. Kivételt jelentettek a nagy aranyfelfedezések (mint például Dél-Amerika bányái) és a nagy hódító hadjáratok, amelyek során zsákmányként más társadalmak által felhalmozott aranyat meg lehetett szerezni. Ezeket az időszakokat nem számítva az arany mennyisége állandó volt, illetve csak nagyon lassan nőtt, évente 1-3 százalékkal.

Miért van értéke az aranynak?

Az arany különleges, Napra hasonlító színe mellett további egyedi tulajdonságokkal rendelkezik: tartós, könnyen megmunkálható, nagyon vékonyra nyújtható. Ezek közül a tulajdonságok közül talán a legkiemelkedőbb a tartósság. Kémiailag megfogalmazva: nem reagens, nem lép kémiai reakcióba más anyagokkal. Ez a hétköznapi élet számára azt jelentette, hogy ha valaki aranyból készített egy ékszert, akkor az tíz, száz, akár ezer év múlva is pont ugyanúgy nézett ki: nem rozsdásodott meg, nem bomlott el. Nem véletlen, hogy a koronák, jegygyűrűk, egyházi ereklyék aranyból vannak.

A magyar nyelv az arany, ezüst fémeket nemes jelzővel illeti. A nemes szó arra utal, hogy más elemekkel nem érintkeznek, különlegesek, fenségesek.

Ezek a tulajdonságok nagyon kedvelté tették az aranyat az egész világon. Az aranyat különböző, egymással korábban nem érintkező kultúrák is egyaránt nagyra értékelték: az aztékok, az inkák, a kínaiak, a japánok mind becsülték az aranyat, akárcsak az európaiak vagy az egyiptomiak.

Tekintve, hogy az aranyat szinte az összes kultúra kedvelte, kereskedők szívesen választották fizetőeszköznek. Egy kereskedő jó eséllyel számíthatott arra, hogy azt bárhol elfogadják.

Ugorjunk most egy nagyot az időben előre: később standard méretű és minőségű érmék, majd erre vonatkozó teljes mértékben fedezett papírbizonylatok egyszerűsítették tovább a pénzforgalmat. Ott járunk, hogy van egy anyag, amely jól használható pénznek, és ezt a szerepet betöltötte az elmúlt közel 2500 évben.

Miért ne nevezzünk ki egy darab papírt pénznek?

De ez még mindig nem magyarázza meg, hogy miért kellene egyáltalán, hogy valami olyat használjunk pénznek, aminek önmagában értéke van? Miért nem jó, ha egyszerűen kinevezünk valamilyen exceltáblaszámot, papírt, vagy rézérmét és ráírjuk, hogy ennyit és ennyit ér? Ebben az esetben annyi pénzt teremthetünk, amennyire a gazdaságnak szüksége van.

A válasz az, hogy ez önmagában nem rossz ötlet, sőt. Tényleg nem feltétlenül szükséges, hogy bármilyen belső értékkel bírjon az a közvetítő közeg, amely segítségével elcseréljük a termékeket és szolgáltatásokat.

Jelenleg a világ összes országában exceltáblaszámokat és erre vonatkozó papírokat használnak pénznek. Ezeket jogszabályok szabályozzák, nincs mögöttük semmilyen belső fedezet. Azonban a fedezetlen pénz egyáltalán nem új találmány.

Talán a görögök voltak a legelsők, akik a Kr. e. V. században kitalálták, hogy ezüst érmét „rézből vernek” és ugyanolyan értéken próbálják elfogadtatni, mintha az ezüst lenne. Ugyanezt megtették a rómaiak és kínaiak is. Miután a kínaiak feltalálták a papírt, már nemcsak rézzel, hanem papírral is tudták „helyettesíteni” a nemesfémeket.

A jelenlegi exceltáblaszámoknak, a felértékelt rézérméknek és papírpénznek mind ugyanaz a lényege: az adott ország kinevez valamit pénznek, aminek önmagában nem lenne értéke, és mindenki számára kötelezővé teszi annak használatát.

Ezzel önmagában semmi gond nincs – amíg az adott társadalmi, állami berendezkedés nem változik és amíg a pénz mennyisége nagyjából megegyező mértékben nő a gazdasággal, addig a belső értékkel nem bíró pénz ugyanolyan jól betölti a szerepét, mintha nemesfém lenne.

Valójában még azzal sincs nagy gond, ha az uralkodó minden évben saját maga számára teremt valamennyi, korlátozott mennyiségű pénzt. Például az uralkodó teremthet minden évben annyi pénzt, mint amennyivel nő a gazdaság, mondjuk a GDP 2 százalékát évente. Ha ennél picit többet teremt, mondjuk évi 4 százalékot, akkor az még mindig csak azt eredményezi, hogy az árak évente nagyjából 2 százalékkal emelkednek. Ez valószínűleg nem elég elrettentő ahhoz, hogy tömegek pártoljanak el az adott pénztől.

Így a pénzteremtés lehet az állami bevételek egy jelentős része. Az történik: az uralkodó ingyen vásárlóerőhöz jut azáltal, hogy pénzt teremt magának. Minden másfajta pénzt használónak valamelyest leromlik a pénze, így vásárlóerőt veszít. Viszont, amennyiben ennek mértéke nem túl nagy, akkor ezt elfogadja a társadalom cserébe azért, hogy egyszerű, jól működő pénzrendszere legyen. Tehát a pénzteremtés egyfajta vásárlóerő-elvonás, vagy más néven adó, de – amennyiben ennek mértéke korlátozott – úgy általában ezzel együtt tud élni a lakosság.

A gond jellemzően abban van: nagy a csábítás a kibocsátó számára, hogy még több pénzt teremtsen.

Ha a GDP 4 százaléka nem gond, akkor vajon gond-e az 5 százalék? És a 6? Esetleg a 10?

A kísértést növeli, hogy a gazdasági szereplők kezdetben a több pénzt megnövekedett keresletként értelmezik. Tehát a több pénz első körben azt jelenti, hogy élénkül a gazdaság. A lakosság jellemzően csak késéssel veszik észre, hogy a pénzmennyiség növekedésével a pénz értéke romlik, és ezért növelni kell az árakat. A folyamat előrehaladtával romlik a helyzet. Ekkor már minden többletpénz csak árat emel, illetve egyre többen a korábban felhalmozott pénzektől is szabadulnak. A pénz forgási sebessége így felgyorsulhat, és ez még jobban felerősödheti az áremelkedést.

Amennyiben valamilyen egyedi kihívással szembesül az állam, például háború, gazdasági válság, bankválság van, akkor ez a pénzteremtés iránti igény még inkább felerősödik. Ezért van az, hogy a nagy háborúk jellemzően nagy inflációval, hiperinflációval járnak.

Összefoglalva: a fedezetlen pénz ugyanolyan jó lehet, mint az arany. A pénzek értékét illetően a fő veszély abban áll, hogy megmarad-e a kibocsátó hatalma, illetve, hogy vajon a kibocsátó nem él-e vissza a pénzteremtéssel, és nem teremt-e túl sok pénzt.

A pénzügyi történelem azt mutatja, hogy ez a veszély nemcsak hogy lehetséges, hanem szinte előre borítékolható. Az elmúlt 2500 évben nem volt egyetlen olyan fedezetlen pénz sem, amely értéke nem inflálódott volna el. Numizmatikai értéket nem számolva, ma nincs semmilyen értéke sem a rézből vert athéni drachmának, sem a rézből vert római dinárnak, sem a kínai úgynevezett „repülő pénznek”.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a fedezetlen pénzek ne lennének hasznosak a társadalom számára. De a megtakarítók részéről mindenképpen a tanulság az, hogy végül az ilyen rendszerek változnak vagy visszaélnek ezekkel. Ezért a belső értékkel nem bíró pénzek végül elveszítik az értéküket. Aki értéket akart megőrizni generációkon keresztül, az tévedett, ha a papírpénzeket választotta az elmúlt 2500 évben.

Az arany nem inflálódik, a pénzhez meg bizalom kell

Ezzel szemben például aki aranyban tartotta az pénzét, az folyamatosan meg tudta őrizni a vásárlóerejét. Például a római korban egy uncia aranyért (kb. 31 gramm arany, ma kb. 300.000 forint) lehetett vásárolni egy kiváló minőségű tógát. Ugyanezért az egy uncia aranyért ma is vásárolhat magának valaki egy szép új öltönyt Rómában.

Tehát minden olyan időszakban, amikor a pénz fedezetlen volt, a kibocsátó hatóság folyamatosan vásárlóerőt vehetett el mindenki mástól. Természetesen ebből következik: a kibocsátó hatóság mindig erősen érdekelt abban, hogy a pénze iránt erős legyen a „bizalom”, azaz értékes maradjon.

Például, ha a pénzkibocsátó az aranyhoz rögzítette a pénze árát, akkor érdekelt volt abban, hogy ezt a beváltási arányt az emberek elhiggyék. Akkor is, ha valójában a kibocsátónak nem állt elég arany rendelkezésre ahhoz, hogy az arányt tartani tudja az adott átváltási ár mellett. Amíg az emberek „bíztak” a pénzben, addig nem váltották át tömegesen a papírpénzeiket aranyra.

1971 óta megszűnt a „garantált” átváltási arány, azóta egyfajta „szabadon lebegtetett” aranyár van. Viszont ebben a rendszerben is tekinthetünk úgy az arany „árára”, mint a pénz árának a fordítottjára: ha az „aranyár” alacsony, akkor a papírpénz értéke jó. Ha az „aranyár” nagyon magas, akkor azt jelenti, hogy a papírpénzzel baj van, nincs iránta bizalom, elértéktelenedik. Ebben az értelmezésben az arany „ára” valójában inkább a pénz ára, és a pénzügyi piacok egyik legfontosabb indikátora.

Hogyan változott az arany „ára” a dollárrendszerben?

Az „aranyár” az elmúlt évtizedekben rengeteget nőtt. 1971-ben egy uncia arany 35 dollár volt, ma 1100 dollár. Így az aranyár „felment” a 30-szorosára. Valójában ez azt jelenti, hogy a dollár elveszítette az értékének 97 százalékát 44 év alatt. Ez évi 8 százalék feletti pénzromlásnak felel meg. De mennyi ez a 1100 dollár per uncia? Sok vagy kevés?

Ha az elmúlt 2500 év pénzügyi történelmét vesszük alapul és azt feltételezzük, hogy akárcsak a történelem során mindig, most is újra visszajöhet az arany (és ezüst) a pénz alapjául; akkor azt kell megnézni, hogy egyrészt mennyi arany van, másrészt hogy mennyi pénz van a jelenlegi rendszerben. 

Kezdjük az elérhető arannyal: Kb. 160.000 tonna aranyat bányásztak ki eddig az emberiség történelme során, ennek nagy része ma is rendelkezésre áll. Ennek kb. a fele ékszerekben van, és így közel 80.000 tonna elérhető a pénzrendszer számára. Ebből – a hivatalos adatok szerint – kb. 30.000 tonna van államoknál, jegybankoknál. Ennek értéke kb. 1 billió dollár a jelenlegi áron.

Mennyi pénz van a világon? A világ teljes hitelpénzmennyisége kb. 200 billió dollár. Ebből a jegybankpénz mennyisége kb. 15 billió dollár, az összes államadósság mennyisége kb. 70 billió dollár.

Az aranyár a pénzbe vetett bizalomtól függ

Mi történne abban a hipotetikus esetben, ha a papírpénzek iránti „bizalom” meginogna, és az államoknak arany fedezetet kellene a pénz mögé tenni a bizalom visszaállítása érdekében?

Ha az összes jegybankpénz mögé szeretnénk aranyfedezetet, akkor az aranyárnak kb. 15-szörösére, azaz kb. 15.000 dollár per unciára kell növekednie. Ha az államadósságok iránti bizalom is elillanna, és az államadósságok fele mögé szintén kellene aranyfedezet, akkor ehhez 50.000 dollár per unciás ár lenne szükséges. Amennyiben a bankrendszer veszteségeinek egy nagyobb részét szintén a jegybanknak kell fedeznie arannyal, akkor akár még ennél is nagyobb ár lehet szükséges.

Összefoglalva, a jelenlegi 1.100 dollár per uncia ár soknak tűnhet. De ha azt nézzük, hogy mennyire sok papírpénz van a rendszerben, akkor ez lehet, hogy még mindig nagyon alacsony. Amennyiben lenne egy nagyobb bizalomvesztés az exceltáblaszám pénzek iránt és az arany jönne vissza, mint fő fedezet, akkor a 10.000 dolláros vagy akár ennél is jóval magasabb ár sem feltétlenül kizárt.

Tehát az „aranyár” kérdése jelentős részben annak függvénye, hogy a megtakarítók mit gondolnak a jelenlegi papírpénzek és ebben jegyzett állampapírok és banki feljegyzések jövőbeni értékéről, azaz, hogy mennyire marad meg a bizalom ezek iránt. Illetve a másik oldalról annak a kérdése, hogy vajon tényleg változott-e valami, vagy pedig a 21. században is ugyanúgy az aranyhoz (ezüsthöz) kell majd visszamenni.

A 2008-as válság egyre szélesebb kör számára világított rá arra, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszerben hatalmas feszültségek vannak és jelentős változások lehetnek.

Röviden összefoglalva: a jelenlegi pénzek fedezete az adósság, viszont az adósságok nagy része nem lesz kifizetve. Viszont politikailag nagyon nehéz szembesíteni a megtakarítókat, nyugdíjasokat azzal, hogy az államok, bankok csődben vannak, és ezért a megtakarítók nem kapják meg a pénzüket. Ezért jó eséllyel a hiányzó pénz jelentős része kinyomtatásra kerül. Ez hosszabb távon a pénz leértékelődéséhez vezet. Az arany ennek a folyamatnak a barométere lehet.

Ráadásul a fizikai aranypiacon is jelentős változások történtek az elmúlt években:

- Egyrészt Oroszország és Kína jelentősen növelte az aranytartalékait, az európai országok egy része pedig megkezdte az aranykészleteinek hazahozatalát.

- Másrészt pedig a kínai lakosság korábban soha nem látott mértékű vásárlásba kezdett: évente 2000 tonna feletti mennyiséget vásárolnak a kínai azonnali leszállítású Shanghai Gold Exchange-en keresztül. Ez a mennyiség nagyjából megegyezik a világ teljes Kínán kívüli termelésével.

Miért csökken mégis az arany ára?

Igen ám, de mindezek ellenére 2011-ben az arany emelkedő trendje megváltozott. Hiába nyomtattak a jegybankok évi 1-2 billió dollárt és hiába nőtt meg jelentősen a fizikai kereslet az arany iránt, 2011 óta az aranyár sokat esett: az 1900 feletti szintről 4 év alatt 1100 dollárra. Talán az évtized egyik legizgalmasabb pénzügyi piaci kérdése, hogy hogyan lehetséges ez.

A mainstream szereplők azt gondolják, hogy az arany csak egy áru, és a dollár az igazi biztos pénz. Szerintem a kérdés további elemzéséhez érdemes a pénzügyi történelemkönyveket elolvasni, amelyekben visszatérő epizód, hogy egy adott korban mindenki által örökké valónak gondolt pénz hogyan értéktelenedett el. A másik fő érv, hogy az „Egyesült Államok jegybankja szerepét betöltő” FED hamarosan kamatot emel, így még vonzóbbá válik a dollár. Valójában túl sok az adósság és – nagyobb infláció hiányában – sok-sok éven keresztül nem lehet jelentősebb mértékben kamatot emelni anélkül, hogy az összes állam és bank csődbe ne menne, ezért szerintem ez az érv sem igazán erős.

A piaci szereplők egy másik része úgy látja, hogy a pénzügyi rendszer törékenységével kapcsolatos ismeretek még mindig csak a társadalom egy nagyon szűk rétegében vannak meg. 100-ból 99 ember papírpénzt gyűjtöget és bízik annak hosszabb távú értékében. Igaz, hogy az 1 százalék nagyon lelkes, de egyelőre ezek vásárlóereje nem elég ahhoz, hogy az árakat a csillagos egekbe tolja. Ráadásul az arany emelkedésére számító szereplők nagy része nem fizikai formában vásárolta az aranyat, hanem a tőzsdén tőkeáttétellel. Ahogy a tőzsdei ár lefele indul, ezek a szereplők nem tudják tartani a pozíciójukat és eladásra kényszerülnek, ami további áresést okoz. Az ár csak akkor emelkedhet újra, ha ezek a gyengekezű spekulatív szereplők kivéreztek, valamint akkor, ha nagyobb rétegek „bizalma” csökken a pénzügyi rendszer iránt és így többen indulnak el fizikai aranyat vásárolni.

A piacon növekednek azok az – első hallásra vadnak hangzó – feltételezések, mely szerint a nyugati jegybankok érdekeltek abban, hogy az aranyár ne emelkedjen túlságosan, mivel ez rossz hírt mondana a jelenlegi fő papírpénzek jövőjéről. Az aranyvásárlók túlnyomó része a Comex határidős tőzsdén, illetve erre az árra vonatkozó származtatott termékeken keresztül „vásárol” aranyat. Valójában ezek a „vásárlások” 99 százalék feletti részben nem kerülnek valódi leszállításra. Ezért a tőzsdei „papírarany” árára tekinthetünk úgy, mint egy számra, ami ide-oda megy. Ha egy jegybank le akarja nyomni a tőzsdei árat, akkor egyszerűen elad rengeteg „papíraranyat”. Mindaddig, amíg a befektetők nagy része nem kér fizikai leszállítást, ezt büntetlenül meg lehet tenni.

Ha ez a hipotézis igaznak bizonyul, akkor a helyzet feloldása az lehet, hogy egy nap a vevők egy nagyobb része (vagy egy nagyobb ország, például Oroszország vagy Kína) nagyobb mennyiségű valódi fizikai leszállítást kér. Az elszámolóház raktáraiban nincs elegendő arany leszállításra. Így az eladók és végül a tőzsde nem tudja teljesíteni az aranyleszállításokat. A tőzsde vagy csődbe megy, vagy „vis maior” eseményre hivatkozva nem szállít. Felfüggeszti a kereskedést és dollárban számol el. Ezt követően pedig a valódi, fizikai aranyár és a tőzsdei „papírarany” ára eltávolodhat egymástól. Azaz a fizikai aranyár felmegy a csillagos egekbe, aki pedig a tőzsdén spekulált, az pedig kap valamennyi dollárt bánatpénzként.