A teljes magyar igazságszolgáltatás kudarca a Biszku-ügy Gellért Ádám nemzetközi jogász szerint. A Mandinernek nyilatkozó Gellért Ádám közelről kísérte és tanulmányozta a pert, amit a másodfokú bíróság döntése alapján újra le kell folytatni. A jogász elmondta: „Nem az volt a célom, hogy rá tudjuk ragasztani: bűnös. Mindig azért küzdöttem, hogy a magyar állam végre valahára kompetens, szakszerű vizsgálatot folytasson le”. A nemzetközi jogász úgy látja: intézményeink papíron ugyan vannak, de azok messze nem működnek megfelelően. Úton-útfélen azt hallja, hogy sokaknak túl kényes a Biszku-ügy, s az elmúlt öt év tapasztalatai alapján nincsenek már illúziói. Interjúnk.

„Minek nevezhetjük az ügyet? A bíróság kudarca? Az ügyészség kudarca? A teljes igazságszolgáltatás kudarca?

Utóbbi. Sőt, ez nem pusztán jogi kérdés. Mindez rávilágít arra, hogy intézményeink papíron ugyan vannak, de azok messze nem működnek megfelelően. Politikai és társadalmi akarat, jól és szakszerűen működő intézmények nélkül nem megy. Igazából senki sem vállalta fel ezt az ügyet. Gazdátlanul kallódik 25 éve.

Első látásra sokan úgy gondolták, hogy a bíróság másodfokon egyszerűen nem akar dönteni, lerázza magáról a felelősséget. Ezek szerint ez viszont nem igaz. Tehát az új eljárás valóban eljárási hibák miatt van, nem azért, mert meghunyászkodott volna a bíró?

Ott voltam ugyan a tárgyaláson, végighallgattam az indokolást, elolvastam az ítélőtábla sajtóközleményét, de az írásba foglalt végzést még nem. Az volt az érzésem mindenesetre, hogy az alapján, amit a másodfok mondott, a megismételt eljárásban – ha csak nem kerülnek elő újabb bizonyítékok – fel fogják menteni Biszku Bélát.

Mert?

Az egyik vádpont az volt, 1957 március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai három embert előállítottak és a helyi rendőrőrsön brutálisan összevertek, megkínoztak. Vizsgálat indul, felelősként két személyt jelöltek meg: a karhatalmi egység parancsnokát és a helyi rendőrőrs vezetőjét. Az egyiket eltávolították, míg a másikat áthelyezték. A Biszkunak küldött jelentésben azt kérik tőle: »Figyelemmel a megtett intézkedésekre javasoljuk a további vizsgálat megszüntetését«. Az iraton kézzel írva az áll: »Miniszter elvtárs már látta. További eljárást nem igényel. Irattárba«. Nem Biszku írta oda, hanem valószínűleg az egyik munkatársa. Az elsőfokú ítélet meg sem próbálta tisztázni, hogy ki írhatta ezt oda. Ez azért lényeges, mert az egész bűnpártolás alapja ez az egy mondat volt. Legalább bizonyítást kellett volna lefolytatni. Ne értse félre, nagyon úgy tűnik, hogy Biszku belügyminiszter nem tett semmi továbbit, de ezt bizonyítani kell. Ezért vagyunk jogállam.

Van lehetősége, hogy az új eljárásban részt vegyen? Mondjuk odategye az ügyészek asztalára, amit már amúgy is kitúrt a levéltárból....

Ezt mindenképp meg fogom tenni, el fogom küldeni a bíróságnak az iratokat. De valljuk be, ez azért mégis nonszensz. Rengeteg időt öltem már így is bele ebbe a témába. Az ügyszeretet vitt előre. Eközben százmilliók mennek el történeti kutatásokra, Ennek talán nem így kellene működnie, ugye?

Hát nem.

Most különben lehetőség lenne arra, hogy mindenki előkotorja az otthon őrzött, levéltárban levő iratokat és előálljon velük. Nincsenek persze illúzióim. Az elmúlt öt év és a többi ügy, a Csatáry-, a Képíró-, és a Mátsik-ügy megtanított arra, hogy ne nagyon számítsak »külső« segítségre. Ez azért rendkívül elszomorító, mert pont ezekben az ügyekben egyvalami nincs: idő.”

Stumpf András interjúját híroldalunkon olvashatják.