Kötelező holokauszttörténet: dogmásítás a felsőoktatásban
2015. május 28. írta: Zsigmond és Péterfy

Kötelező holokauszttörténet: dogmásítás a felsőoktatásban

holokauszt.jpg

Retorika, érveléstechnika, logika, írásgyakorlat. Ezek a fontos, alapvető készségtárgyak nem szerepelnek a pázmányos joghallgatók kötelező órarendjében. A holokauszttörténet viszont szerepelni fog. Ezután valaki jogász lehet anélkül, hogy szóban vagy írásban értelmesen érvelni, gondolkodni tudna; de anélkül, hogy holokauszttörténetből levizsgázna, nem kap diplomát.

Szuromi Szabolcs rektor keddi bejelentése szerint minden karon, tehát például az informatikus vagy a matematikus hallgatóknak is kötelező lesz a holokauszt történetéről szóló tárgyat elvégezni: csakúgy, mint az évek óta kötelező „katolikus hit alapjai” elnevezésű tárgyat – amit egyébként annyira vesz komolyan az egyetem, hogy csak az nem puskázza ki, aki nem akarja. Az egyetem minden karán általánosan kötelező két tárgy között azért van némi különbség. Egy katolikus egyetem joggal várja el, hogy a hallgatói ismerjék az értékrendjét és hitelveit: legalább nagy vonalakban az előadásokon halljanak ilyesmiről, ha már a vizsgára úgyis kipuskázzák. De hogy egy hasraütésszerűen – vagy talán inkább elvárásoknak való megfelelés jegyében – kiválasztott történelmi témát miért szükséges az egyházi egyetemen tanított hittan-jellegű kurzushoz hasonlóan kötelezőként bevezetni, az nehezen megfejthető.

Mi lehetett a célja ezzel az intézkedéssel a rektornak? Talán el akarja oszlatni azt a baloldalon elterjedt vélekedést, hogy a katolikus fiatalok antiszemiták? Ezt a feltevést sugallja az Index – meglehetősen etikátlan – posztja is, amelyben pázmányos hallgatók egy zárt Facebook-csoportjából kimásolt elégedetlenkedő kommentekkel támasztja alá, hogy „nem volt egy rossz döntés az egyetemtől a tantárgy bevezetése”. Egyrészt ezzel ellentétes tartalmú kommentekkel is bőven lehetett találkozni, de mi nem követjük az Index etikailag igen vitatható gyakorlatát, és nem fogunk zárt csoportokban zajló beszélgetéseket közzétenni.

Másrészt pedig önmagában attól valaki nem antiszemita, hogy – gimnáziumi történelemoktatással és a témát feldolgozó, kikerülhetetlen könyvek, filmek stb. ismeretével a háta mögött – nem akar még többet a holokauszt történetéről tanulni. Sőt az sem antiszemita, aki esetleg szeretné, ha eldönthetné, hogy ezt választott óraként felveszi-e anélkül, hogy kötelező tárgyként lenyomnák a torkán.

Ha a katolikus egyetemen tanuló fiatalokat el akarják téríteni az antiszemitizmus útjáról (már ha valóban e felé tendálnának tömegesen, mert efelől is vannak kétségek), akkor kötelező holokauszttörténet helyett inkább a keresztényi szeretetre kellene a nagyobb hangsúlyt fektetni az oktatásban – és persze emellett, választott óraként hadd tanuljon mindenki a holokausztról is, akit érdekel. A történelem szakos hallgatókon kívül azonban ezt kötelezővé tenni érettségizett felnőtt emberek számára nem csak felesleges, hanem kontraproduktív is. Aki egyetemista, nyilvánvaló, hogy a közoktatásban már találkozott a 2. világháború és benne a holokauszt történetével. Miért kell egy komplett egyetem hallgatói tömegével átismételtetni a rég megtanultakat?

Külön „szépsége” az ügynek, hogy egy olyan történelmi eseménysor lesz kötelező anyag minden karon a Pázmányon, amellyel kapcsolatban még a teljesen nyílt tudományos vita lehetősége sem biztosított, mivel a Btk. bünteti a holokauszttagadást, amiben benne foglaltatik bizonyos részletek vagy számok vitatása is. Mikor az egyetemek mindinkább tömegképzést nyújtanak és az ötszáz fős előadások mellett egyre inkább háttérbe szorul a hallgatók kreativitása meg a szemináriumi viták, akkor ezzel a húzással ismét egy nagyot léptünk a dogmásodás felé. De legalább igaza van Ilan Mor izraeli nagykövetnek, tényleg egyedülálló a koncepció az európai felsőoktatásban, csak gratulálni tudunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr787497296

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsigmond és Péterfy: Kötelező holokauszttörténet: dogmásítás a felsőoktatásban 2015.05.28. 08:52:01

Ha a katolikus egyetemen tanuló fiatalokat el akarják téríteni az antiszemitizmus útjáról, akkor kötelező holokauszttörténet helyett inkább a keresztényi szeretetre kellene a nagyobb hangsúlyt fektetni az oktatásban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudományos libsizmus 2015.05.28. 15:53:45

Valamiféle fajtajelleg lehet a zsaidóknál a mértéktelenség. Nem tudom, ki hogy van vele, én már elhányom magam a holokauszttól. Akkor is, ha igaz volt, akkor is, ha nem.

A hagymás rostélyos a kedvenc kajám. Az ötödik adagot viszont már biztos kihánynám.

Nos, ezt az, amit háromezer éve nem tudnak megtanulni a zsidók.

Tudományos libsizmus 2015.05.28. 16:05:02

Elolvasva a cikket nem értem, hogy a zsidók által elkövetett mérhetetlen bűnök vajon miért nem kötelező tantárgyak. A világnézeti semlegesség elvével összhangban, amit ugyebár oly hangosan hirdetnek a zsi... bocsánat, libsik.

Robinzon Kurzor 2015.05.28. 16:15:28

@Tudományos libsizmus:

Az oroszok már a spájzban, a zsidók már a Pázmányon?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.28. 16:25:35

@IdomitottFoka:

Úgy érted, hogy a holo-oktatás bevezetése a Pázmányon az egy ócska provokáció?

Szerintem is.

IdomitottFoka 2015.05.28. 16:51:25

@bbjnick: Vagy vmi ostoba, dilettáns nyalás Izraelnek.

ex-dr. vuk 2015.05.28. 17:09:03

Halvanyan kerdeznem, hogy ki a f.. megy katolikus egyetemre???

Toportyán Zsóti 2015.05.28. 17:18:38

@Conchobar: Pázmányon mit tanítanak az rejtély,1 kezemen meg tudnám számolni azokat akik épelmének látszanak a jobb oldalon.

Toportyán Zsóti 2015.05.28. 17:24:19

@Shlomo a halott zsidó terrorista: Nem látod a fától az erdőt,beégtetek nem kicsit az arab és iszlám imádatotokkal.Mostanában keresztényeket,nőket gyermekeket gyilkolásznak szimplán úri kedvükben,aztán ha még van robbanóanyag pár saját fajtabelit is felrobbantanak,mecsetekben piacokon...Zsidrákfóbiád megölte sosemvolt erkölcseidet.

Conchobar 2015.05.28. 18:14:30

@Toportyán Zsóti: "Mostanában keresztényeket,nőket gyermekeket gyilkolásznak szimplán úri kedvükben" - Hagyjuk már ezt a ki a nagyobb terrorista licitet. E tekintetben a zsidóknak nincs mit másoknak szemére vetni. Annakidején az Irgun meg a Stern-csoport se nagyon válogatott, azóta meg az ugyanezen a szerepet magára vállaló izraeli hadsereg állami szintre emelte a terrort (Gáza)

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.28. 18:19:31

@Toportyán Zsóti:

"Mostanában keresztényeket,nőket gyermekeket gyilkolásznak szimplán úri kedvükben,"

Meg palesztinokat is.

Egyébként azt olvastam több helyen is, hogy a kereszténygyilkos terrorszervezeteket is kis barátaitok pénzelik.

sanyix 2015.05.28. 21:00:26

@Shlomo a halott zsidó terrorista: hát az bizony tényleg fura hogy az isis ott van a kiválasztottak földje mellett, akik elvileg a legnagyobb ellenségek, de valahogy még is az iszlám államokat támadják :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.05.28. 21:29:06

Erre mondják, hogy túltolták. Viszont tényleg annyira hülyék, hogy nem látják, ezzel többet ártanak, mint használnak?

S=klogW 2015.05.28. 21:42:14

@Mr Falafel: a "túltolták" az erre szemérmes eufemizmus

Bell & Sebastian 2015.05.28. 22:10:59

A témához tegnap már hozzászóltam, tulajdonképpen mára már nem is érdekel, annyira szürreális ez az ország, különösen külföldről nézve.

Ahonnan egy óriási lehúzásnak tetszik és agymosodának, hogy ne mondjak hazugsággyárat, mert az már foglalt.

Csak nehogy mások is mi szintünkre süllyedjenek, mert tapasztalok már erre utaló jegyeket Nyugaton.

(Mai hír, hogy amerikai parancsra begyűjtötték a Fifa-főmuftikat, ami azért felvet egy-két, szuverenitással kapcsolatos kérdést.)

A konkrét üggyel kapcsolatban azt gondolom, hogy a németek sok pénzért tartják a pofájukat, mi pedig ingyen.

Ezt a törpepártot is kiolvastam, mehetnek bányalónak.

Bell & Sebastian 2015.05.29. 00:42:55

Nem is kommentálnám.

kuruc.info/r/26/143797/

Ugyaninnen: állítólag csak a németek nem vették meg Sault, és még csak nem is támogatták az előzetes kalapozásnál. Hogy mik vannak.
______________________________________

Bayer Zsolt, mint portás fordul elő Szőr Ényi - Tompa riportkönyvében.
L. Zsolt nekrológját olvasgatva (kedveltem az írásait), (legyen neki könnyű e föld!), levontam a tanulságot, ez a hosszú kezűek országa maradt. És a becsületeseké.

annamanna 2015.05.29. 06:02:17

@Bell & Sebastian: Köszi a cikket. Ez nem olyan fontos, csak épp friss: www.hir24.hu/belfold/2015/05/27/mocskos-zsidonak-neveztek-egy-izraeli-diplomatat-magyarorszagon/

@♔bаtyu♔: ajánlom, olvasd el te is ezt az írást: kuruc.info/r/26/143797/
De enélkül is bizton állíthatom, hogy abban a folyamatban, aminek egyik állomása a holovizsga kötelezővé tétele, az egyház jelentősége nem lekicsinyelhető. Nagyon is felelős.

A folyamat egyik legfontosabb fordulópontja 1978, amikor két fontos dolog történt: a pápai tiarát az USA-nak ajándékozták, tehát azóta nincs koronázott pápa. Másrészt II. János Pál lett az új pápa, aki (galíciaiként, anyai ágon állítólag zsidóként) bevezette azt az eretnek tanítást, hogy a zsidók a keresztények idősebb testvérei.
Ez hajmeresztő eretnekség, és persze összefügg sok bibliai tény elhazudásával (például, hogy Askenáz Jáfet unokája, tehát Askenáz leszármazottainak semmi köze Sémhez és Izraelhez). Vagy hogy áldozat nélkül nincs szövetség, és mivel az állatáldozatok megszüntetéséről maga az Úr Isten gondoskodott a heródesi templom lerombolásának "megszervezésével", így maga Isten biztosította, hogy még csak véletlenül se gondolhassa valaki azt, hogy bármilyen legális áldozatot elfogad Jézus Krisztus vérén kívül.
Mivel már Káin is azért ölte meg Ábelt, mert Isten nem fogadta el az áldozatát, ezért minden keresztény és minden zsidó előtt nyilvánvalónak kell lennie, hogy Isten nem fogadja el azt az áldozatot, amit nem Ő maga kért.
Tehát minden bibliaismerő előtt teljesen nyilvánvalónak kell lennie, hogy aki nem tartja be Isten áldozatra vonatkozó utasításait, annak bibliai értelemben semmi köze sincs semmiféle szövetséghez.

Ezek után a pápa azt állítja, hogy a zsidók (akik még csak nem is zsidók, hanem hazudják magukról, hogy zsidók, erről pedig a Jelenések könyve azt állítja, hogy ezt a Sátán zsinagógája teszi) - tehát ők a keresztények idősebb testvérei???

És hogy nem is kell őket a Krisztushoz való megtérésre felszólítani, mert ők anélkül is Isten népe???

Ez 1978 óta gyakorlatilag az egész keresztény világot bejáró hamis tanítássá lett. És ezért a keresztény egyház a felelős.
Hogy ez a folyamat most egy lépéssel továbbhaladt a maga útján, már nem sokat számít, és nem szabad csupán néhány "megélhetési" nyakába varrni, mert azoknak önmagukban nincs olyan érdekérvényesítő képességük, mint az egyháznak.

Tehát, ha a "megélhetésiek" valamit komolyan el akarnak érni, akkor azt az egyházon keresztül érik el, ezt tették eddig is, és ezt fogják tenni ezután is, ezt látjuk ebben az esetben is.

Tehát, a fő felelősség az egyházat terheli, pontosabban az egyházi vezetést.

Herr Sion Liebhaber 2015.05.29. 06:03:30

dobray & aristo vezércommentjét várjuk a megrendelt kávén túlmenően

Toportyán Zsóti 2015.05.29. 07:54:25

@Shlomo a halott zsidó terrorista: Látom lechemtrailoztak viagrával vagy légnyomást kaptál mikor az unijó lebombázta a vörösiszap kazettát.

Toportyán Zsóti 2015.05.29. 07:56:19

@Conchobar: Szánlak 1 kicsit,gyenge relativizálási kísérlet,tudsz ennél többet?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.05.29. 09:12:08

@egyinges: Ismeretük ellentétben áll Magyarország geopolitikai stratégiájával, tehát ezek nem történtek meg.

"Események", bravúros megnevezés egyébként ;-)

oxygene2 2015.05.29. 10:24:30

Hogy röhögött mindenki, amikor azt mondtuk hogy nem sokára kötelező lesz!És itt sincs megállás.....jön a gimi, az ált. isk és az óvoda. A következő kötelező kurzus pedig a homoszexualitás lesz.....lehet röhögni!

gyalog.galopp 2015.05.29. 10:45:55

@Counter:
Mikor ki dönti el , hogy mi Magyarország és mondjuk mi minősül csak egy réteg érdeknek?
Netán nemzeti konzultáció, népszavazás, bulvár, tv hiradó, ATV, Kuruc infó ,soha nem látott, vagy a múltban már leszerepelt szakértők?
Kicsoda?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.05.29. 11:04:58

@gyalog.galopp: Nem beszéltem rétegérdekről. Nemzeti érdekről beszéltem; azt pedig, hogy annak mi minősül, a kormány dönti el, ezen belül is a nemzetközi stratégiát meghatározó külügyi és külgazdasági miniszter.

Az ő felfogása pedig világos. Keleti nyitás, majd déli nyitás, az érintett államok érzékenységeire tekintettel. Amibe nem fér bele holmi állítólagos népirtások emlegetése.
Üzletelni akarunk.

gyalog.galopp 2015.05.29. 11:40:03

@Counter:
ok., ezt én is tudom, így működik a világ az USA is az érdekei szerint cselekszik, hát még mi, ....
De akkor most a magyar kormánynak érdekében áll a holokauszt kötelező oktatása, a kummunista bűnök , gulágok, hanyagolása, vagy mi van, ez milyen nyitásnak felel meg, közelkeletinek?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.05.29. 12:46:41

@gyalog.galopp: A kormány egyrészt nem "tagadja, hanyagolja" a kommunizmus bűneit, hanem egyenesen sőt.
Másrészt a keleti nyitás során természetesen tekintettel van a partnerországok szabadon választott berendezkedésére és a demokratikusan választott, népük megelégedettségére kormányzó elnökök előéletére, családi és intézményi kapcsolataira is. Nem utolsósorban az ország energiabiztonságának érdekében és a mezőgazdaságunk piacszerzése végett is.

gyalog.galopp 2015.05.29. 12:57:24

@Counter:
Értem, Izrael tanít nekünk holokausztot, cserébe exportálunk nekik rizs...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.05.29. 13:04:48

@gyalog.galopp: Nem.

Bizonyítjuk európai elkötelezettségünket, kirakatba tesszük, hogy igenis tanítjuk a holokausztot, cserébe pedig megtarthatjuk egyik exportképes termékünket, valutaforrásunkat, az EU-s útlevelet és állampolgárságot.

közösperonos átszállás 2015.05.29. 13:23:57

@maxval bircaman szerkesztő: "Igen, minden korban létezett más népek leigazása, területfoglalás, stb, de ez csak a liberális eszmék hatására lett mindennapos gyakorlat. Amerikai indiánok irtása, belga népirtás Kongóban, rabszolgakereskedelem, indiai tömeggyilkosságok, stb. S ma is folytatódik ez: lásd Szíriát, Irakot, Líbiát."

Inkább az lesz, hogy akkortájt alakult ki az európai technikai fölény, amely lehetővé tette a felsoroltakat.

@Conchobar: "Alapvetően az a baj, hogy a zsidóság nem akar asszimilálódni, nem akarja a holokausztot (amely a zsidó vallás helyett vált a zsidó identitás talpkövévé,meghatározójává) a családtörténetekbe száműzni, egyszersmind azt is szeretnék, hogy a zsidóságot a magyarság részének tekintsék, a holokausztot pedig a magyar történelem részének. "

Meg az is baj alapvetően, hogy az erdélyi magyarság nem akar asszimilálódni, nem akarja Trianont a családtörténetekbe száműzni, satöbbi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.29. 13:43:43

@közösperonos átszállás:

"Meg az is baj alapvetően, hogy az erdélyi magyarság nem akar asszimilálódni, nem akarja Trianont a családtörténetekbe száműzni, satöbbi." --- írod.

Szerintem erre térjünk vissza akkor, amikor a magyar nagykövet a bukaresti román ortodox egyetemen díszvendégként ott ül a magyarság trianoni tragédiája-tantárgy kötelező jellegű bevezetésének bejelentésén és leereszkedően és kioktatóan osztja a rektort:-)

gyalog.galopp 2015.05.29. 13:44:28

@Counter:
Na várjá, ezt át kell gondolnom, akkor felelünk meg az EU-nak, ha izraeli tankönyvekből holokausztot tanulunk, ennek fejébe a kínaiak nálunk vásárolhatják be azokat az útleveleket, amelyeket bármelyik EUs országban is megvehetnének, vagy egy kis csavarral ingyé is megkapnák .

Isten tüzes ostora 2015.05.29. 13:58:31

TUDJUK, DE NEM ÁRT ISMÉTELNI,

HOGY A KÖZGONDOLKODÁS FELSZÍNÉN MARADJON...

Bűnös nemzet vagyunk. Ezt sulykolták belénk a Rákosi, majd

Kádár nevével fémjelzett évek, évtizedek alatt. Bűnös

nemzet, mert szövetkezve a német fasizmussal kiirtottuk

zsidó származású állampolgárainkat, s ha nincs a svéd

Raoul Wallenberg, mára biztosan nem is maradt volna

belőlük egy sem.

De nézzünk egy kicsit a történelmi tényeket, melyek nagy

klasszikusunk, Horn Gyula szerint is makacs dolgok. Nézzük

például a Juhász Gyula történész, az Országos Széchenyi

Könyvtár volt főigazgatója szerkesztésében 1978-ban, tehát

a boldog Kádári idők kellős közepén, amikor még a jövőbe

látó táltosok sem sejtették, hogy lesz egyszer

rendszerváltás (?), amikor az Aczél György által hirdetett

és gyakorolt „három T” (gyengébbek kedvéért: Támogat, Tűr

és Tilt) kormányozta a könyvkiadást és egyéb, a kultúra

körébe sorolható tevékenységet. Nos ebben a sokak szemébe

ma is könnyet csaló, szép 1978-as esztendőben megjelent

Juhász Gyula szerkesztésében a „Magyar-brit titkos

tárgyalások 1943-ban” című könyv.

Ennek 271-ik oldalán a következő dokumentum olvasható:

„Sir A.W.G. Randall külügyi tanácsos feljegyzése Namier

professzorral folytatott beszélgetésről”. A feljegyzés

dátuma: London, 1943. október 14.; levéltári jelzete:

34498/C12035. A nem túl hosszú feljegyzést, fontosságára

való tekintettel, érdemes szó szerint idézni, íme:

„Namier professzor (Jewish Agency) [e fogalomra a jegyzet

az alábbit közli: A Zsidó Ügynökség, a Cionista

Világszövetség vezető szerve, a palesztinai zsidóság

érdekképviseleti szerve] tegnap közölte velem, munkatársai

súlyos aggodalommal gondolnak azokra a lehetséges

következményekre, melyek a Magyarországon viszonylagos

biztonságban élő 800 000 zsidót sújtanák, ha a magyar

kormány idő előtt szakítana Németországgal. Mint mondja,

az itteni zsidók úgy érzik, Németország valószínűleg nem

tűrné el a magyarok elszakadását, és amíg azt hadseregük

helyzete lehetővé teszi, a magyar kormány ilyen lépésére a

németek az ország megszállásával válaszolnának, és

kiirtanák az Európában utolsóként fennmaradt jelentős

zsidó közösséget.

Azt mondtam, hogy ez a kérdés a közvéleményt is

foglalkoztatja (lásd a */Tablet/* legutóbbi számának egyik

cikkét), ez az egyik oka annak, amiért nem szánja rá magát

Magyarország az idő előtti átállásra.

Namier professzor közölte, a zsidókat illetően az egyetlen

remény, hogy a magyarok nem tesznek semmit addig, amíg

gyakorlatilag nem látszik valószínűnek, hogy a németek már

nem képesek reagálni.”

Eddig a feljegyzés, melynek fordítása hitelességét nem

illik megkérdőjelezni, hiszen fordítója: Kallós Pál, a

fordítás ellenőrzője, pedig: Szuhay-Havas Ervin.

Nos, elfogadva a szöveg hitelességét, két dologra érdemes

odafigyelni: Egyrészt 1943. októberében, azaz öt hónappal

Magyarország német megszállása előtt és egy évvel a Horthy

által végrehajtott sikertelen kiugrási kísérlet előtt

Magyarországon, Európában egyedüliként a zsidóság, saját

vezető testületük véleménye szerint, viszonylagos

biztonságban él, másrészt a beszélgető partnerek a németek

által végrehajtandó zsidóirtástól való félelmet jelölik

meg egyik okként, amiért Magyarország nem szánja rá magát

az idő előtti átállásra.

Hát ennyire vagyunk bűnös nemzet.

pitcairn (törölt) 2015.05.29. 14:01:03

@Conchobar:

alapvetően az a baj, hogy ez az egész __fő profilban nem a zsidókról__ szól

hanem inkább olyan dolgokról mint az egyébként gyalázatos USA szerepvállalás kedvezőbb színben való feltüntetéséről meg hasonlók

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.05.29. 14:05:32

@gyalog.galopp: Izraeli tankönyvekből, hogyne. Sőt, héber betűkkel, sőt, kötelező gatyavizitet követően.

Te mindig ilyen hülye voltál?

gyalog.galopp 2015.05.29. 15:50:23

@Counter:
A héber betűt az kétlem, de íme " A holokauszt és emlékezete című tárgyat, amelynek tartalmi kidolgozását Dina Porat és Raphael Vago professzorok végezték el (University of Tel Aviv),"

De nem is kell a héber, én annak idején az egymillió pici krisztust Lenintől magyarul tanultam, de azért az még a Nagy Lenin volt, orosz.

Nem válaszoltál arra, hogy mit kapunk ezért cserébe?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.29. 15:54:40

@Counter:

Mert, ugye, a marxizmus-leninizmusban is főképp a cirillbötű hibádzott?

Magának is voltak már jobb passzai; mára maradt a @trespassbuzikkal való mocsokbafetrengés. A maga választása.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.05.29. 16:00:16

@bbjnick: Magának mindent megadott a marxizmus-leninizmus, hiszen a mai napig abból táplálkozik, illetve azt böfögi föl. Szóval ne álszenteskedjen.

Készséggel elhiszem, hogy nagy szakértő a buzikkal való, a mocsokban való, és a buzimocskosban valamint a mocskosbuzikkal való fetrengésben is, ha gyakorlatban nem is, elméletben mindenképpen – de kérve kérem, kíméljen meg a részletektől.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.05.29. 16:14:09

@Counter:

Látom, szégyelli a kis liezonját. Így helyes.

picur3ka 2015.05.29. 18:59:23

@gyalog.galopp:

"Nem válaszoltál arra, hogy mit kapunk ezért cserébe?"

Seggberugást. Ez még akkortól van, amikor nem lesz Holokauszt törvény, hanem oktatás lesz. A történtek alapján, ez már nem lenne érvényes. Ha tisztességes felekkel tárgyalnál.

Bell & Sebastian 2015.05.29. 21:46:22

@annamanna: Félkegyelmű Mavo követte el legutóbb azt a hibát, hogy az Ószövetséggel akarta szétverni a katolicizmus fejét (Istent).
Úgy tűnik, már semmi sem lehetetlen, bár az önsorsrontás eddig inkább a flagellánsokra volt jellemző.

lezsír (törölt) 2015.05.30. 02:35:51

Ennek én tiszta szívből, őszintén örülök!
Anno a marxizmus-leninizmus, politikai gazdaságtan meg a munkásmozgalom története volt lenyomva minden főiskolás és egyetemista torkán kötelező jelleggel, függetlenül attól, hogy a hallgató német nyelvszakos tanárnak, orvosnak, külkereskedőnek, vegyészmérnöknek vagy jogásznak tanult.
Eredmény? Mindenki átlátta, hogy mekkora hülyeség, így nevetségessé vált ez a marxizmus-leninizmus, foximaxi áltudomány. A kötelezővé tett, túltolt, dogmás tukmálás csak még több ellenérzést vált ki. Azok is utálni fogják a holokausz témát, akik eddig bólogattak az éceszgébereknek.
Persze akkor meg a holokausztbiznisz megmondóemberei bólogathatnak: erősödik az antiszemitizmus, még több kötelező holokausztos óra kell.

Tiltakozni, az asztalt verni felesleges. Akkor csak lenáciznak, ahogy a marxizmus-leninizmust ellenzőket is lefasisztázták anno. Nevetségessé kell tenni az egész tárgyat, rámutatni a blődségére, talán 50 év múlva, amikor eltörlik a kötelező holokauszt oktatást, akkor lehet rajta röhögni, mint ahogy ma röhögünk a szocializmus politikai gazdaságtana meg a proletárdiktatúra és a munkásmozgalom története retro jegyzeteken.
Mindenképpen meg kell őrizni az utókornak a jegyzeteket erről az előadásról, hogy lássák, a 21. század elején is volt egy ilyen retrográd, múltba fordulva onanizáló trend, politikai indoktrináció, nem volt szabad a gondolkodás, papagájként kellett visszamondani a vizsgán, amit a korszak politikai kurzusa, a rezsim megkövetelt.

2015.05.30. 05:50:31

Ezért volt hülye tölgy.

Kibaszták és még ez is.

Semjén meg csak kussol.

PPKE: egy fos 'egyetem'.

gyalog.galopp 2015.05.30. 07:11:45

@lezsír:

50 év? nem lennék ennyire optimista, a periódus kb 100 év, abból 70-75 már eltelt.

lezsír (törölt) 2015.05.30. 12:00:10

@Lion K: a Pázmány tényleg egy fosch, jogász szakjáról jobb ügyvédi irodába nem vesznek fel
A többi jogi kar még egymáshoz hasonló tanmenettel tolja, tehát kb. azonos a színvonal, de a Pázmánynak még a tankönyvei, tematikája is meredeken más, mint a többinek. A többi jogi karon szerzett tudás konvertálható, a Pázmány meg furcsa, kilóg.
Furcsa dolgok mennek ott állítólag jogoktatás terén. Persze most tolják őket erősen.

@gyalog.galopp: lehet, hogy örökre lebegtetik majd a témát, elvégre nem lehet véletlen, hogy pont akkor kezdenek panaszkodni a növekvő antiszemitizmus miatt, amikor már ténykeg kihalnak az utolsó állítólagos haláltábori őrök is.
Muszáj lesz valahogy továbbvinni a lángot, fenntartani a hisztit.

pitcairn (törölt) 2015.05.30. 12:10:08

@lezsír:

a hiszti __főprofilban__ nem a zsidókról szól, hanem olyan dolgokról mint __az egybesült Európa__

nagy ugrás előtt áll az integrációs projekt...

jól rá kell ijeszteni a népre, hogy az egybesült Európának (transzatlanti térségnek) csak egy alternatívája van

a nááácííí ámokfutás:)

gyalog.galopp 2015.05.30. 12:27:22

@lezsír:
nem azért nem lesz következő holokauszt, mert zsidók emlékezetben tartják - ez inkább gerjesztené - , hanem azért, mert nincs rá szükség. A zsidó diaszpóra betöltötte a globális információs hálózat szerepét, erre ma már ott az internet.
Nézd meg, a zsidók ma az energiájuk jelentős részét a saját jelentőségük hangsúlyozására fordítják, de egyre nyilvánvalóbb, hogy fölösleges....

picur3ka 2015.05.30. 19:58:43

Nagyon ügyes, amint ki akarják csinálni az egész Pázmányt. Az összes szart, amit kavartak, a Pázmány nyakába varrják. Remek.

picur3ka 2015.05.30. 20:00:09

@gyalog.galopp:

Maga itten naív, szerintem.

Kauf Inger 2015.05.30. 20:39:59

Szánalmas!
Nagy képmutató barátaik közel 100 millió indiánt irtottak ki, hájfejű Churchill németországi eredetű angol monarchia tartói jelentős tovább gazdagodása érdekében kb. 10 millió civilt bombáztatott porig a "szövetségesekkel" mindent és mindenkit szétégető foszforbombáikkal, Sztálin–Dzsugaszvili (igen, tudjuk, mit jelent a neve) hasonló számokkal büszkélkedhetett. A világ többi részén kizárólag haszonszerzés indítékok alapján kirobbantott háborúkat most nem is említve...
Utódaik szintén foszforbombáktól kezdve a bármilyen esztközöktől, vissza nem riadva rombolják szét nem csak a palesztinokat, de az egészen széles értelemben vett környéket, iskolákat, gyerekeket, asszonyokat, békés polgárokat kicsit sem kímélve...

Miközben bármiféle asszimilációt kategórikusan visszautasítva merészelnek belemászni minden más nép és minden számukra idegen erkölcs, kultúra gyomrába, médiagépezetüket maximális fordulatszámon pörgetik, hogy az igazságot teljesen ellenkezőképp tálalják a hiszékeny tömegeknek.

A legborzasztóbb, hogy elképzeléseikhez mindig találnak bármilyen szinten gusztustalan, szogalelkű velejéig korrupt végrehajtókat!

Érdemes rákeresni, hogy a naci/nazi szükségszerűen NACIonalista rövid formája-e, esetleg tényleg a nem nagyon publikált, de sok oldalról igen jól alátámasztott NAcionalista-CIonista koalíció összetétele...

Kötelező az angolt jól értőknek pl. a Youtube-on a JFK to 911 Everything Is A Rich Man's Trick megtekintése, csak mint gondolatkeltő az aktuál-politika valós hátteréről.

pitcairn (törölt) 2015.05.30. 22:04:45

@Kauf Inger:

miért kellett ehhez a kripto-cionista szeméthez egy külön nick? :)

gyalog.galopp 2015.05.30. 22:20:18

@picur3ka:
szerintem nem, csak a vízióimat nem fejtettem ki részletesen:)

picur3ka 2015.05.31. 00:13:07

@Lion K:

Nyugodjék kicsinyég. Tölgy nem hülye volt, hanem áldozat.

Gerilgfx 2015.06.02. 02:43:05

komolytalan egyetem, komolytalan megfelelési kényszerekkel, komolytalan oktatókkal.

mi vok én 2015.06.09. 10:24:35

Hát van néhány gondolat és ezt nézd meg oktatják majd. 16 idézetet kell kívülről tudni :-)
szabadon választott!
www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/quotma.htm

Anatole Hongrois 2015.06.10. 18:51:46

Ilyen szégyent a magyar népre, még egyetlen nép sem mért mint, a zsidó. Mikor, hol, tanítottak történelmet egyetlen idegen népről Magyarországon. Miért nem tanítják a Trianoni történelmet ami magyar és igaz. Remélem a zsidó verset is tanítani fogják az egyetemen. Mennyire utálják a zsidók a magyarokat. Szégyellheti magát az egyetemi rektor és a politikai kutyák is a szép és magyar országházban ahol már zsidók irányítják a magyar nép életét, történelmét.

Gyűlölködő zsidó vers a magyarokról... lesz-e elhatárolódás a Dahány utcában?
stoffán, cs, 2007-06-14 21:22 Botrány
Regös Péter, a Magyar Zsidok Vilagszovetsegenek szovivoje altal irott
vers es rovid komment a magyarokrol:
" Hangosak a fasz magyarok,
Fajtiszták, mint az olaszok.
Buták, mint az oroszok
S úgy végzik, mint a karthágó'k.
Lesózzák a földjeiket,
Felszámolják történelmüket,
Eltünnek majd nem sokára,
Elmennek a bús picsába.
Úgy rühelem minnyájukat,
mocskos, gyilkos falkáikat,
s mikor himnuszukat hallom,
felfordul a teli gyomrom.
Panaszkodnak, nyavajognak,
Ök sehová sem tartoznak,
Mindenki az ellenségük,
Nincsen nekik kistestvérük.
Mindenki utálja öket,
Magyar férfiakat, s nöket,
Mindegyiküket megvetik,
De egyiküket sem szeretik.
Elveszett tekintélyüket féltik,
De mások a nyelvüket sem értik,
Nem tartoznak nyelvcsaládba,
Csak a tetves, bús picsába.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.06.10. 20:47:59

A holokauszt valami új vallás lesz?
Így várjunk önálló gondolatokat a fiataloktól, hogy közben megtiltjuk nekik, hogy legyen önálló gondolatuk?

Ha nem tudnám, hogy volt holokauszt, most azt mondanám, nem is volt.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2015.06.10. 21:27:54

@Mr Falafel: Nem volt holokauszt, de azért jól tették a németek, hogy kinyírták a mocskos zsidókat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.10. 23:56:09

@Bell & Sebastian:

" az Ószövetséggel akarta szétverni a katolicizmus fejét (Istent)"

legalább így utólag megtudom, hogy valamikor, valahol már megint seggrészed voltál.

bár az ilyenek után kezdek gyanakodni, hogy katizol, esetleg biofüvezel is, vagy valami ilyesmi.

Bell & Sebastian 2015.06.11. 00:05:40

@mavo: Honnan idéztél, egy katkónak felhányva, aki akkor még nem is létezhetett? A Tórából. Van ebben némi ellentmondás. Ha szomjazol a jó szóra, énrám bármikor számíthatsz, ha itt vagyok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.11. 02:05:24

@Bell & Sebastian:

sok volt neked mára a dizájnerdrog, az a gyanúm.

érdekes amúgy. ha a buzulást kell elítélni, simán lehet a tórát idézni olyan buzinak is, aki akkor még nem élt.

hm, lehet, hogy nem is katit toltál, hanem ginát?

pitcairn (törölt) 2015.06.11. 09:36:56

@Anatole Hongrois:

ezer köszönet ezért az újabb kripto-cionista gyöngyszemért:)

nem győzöm eleget hangsúlyozni:

Izraelben a Knesszet előtt emlékművet érdemelnének a hozzád hasonlók a cionista projekt érdekében kifejtett hosszú áldozatos munkájuk elismeréseképpen:)

Izrael nem jöhetett volna létre a gettómentalitással, származástudattal és kiválasztott nép szindrómával megáldott fajtátok nélkül! :)

annamanna 2015.06.11. 16:30:22

@pitcairn: Te csak szeretnéd ezt hinni.
A te gondolkodási hibád a fogfájós ember lelkivilága alapján érthető meg. Amikor gyerek voltam, és fájt a fogam, hirtelen úgy tűnt, a fogfájás állapota a természetes létezésmód, tehát nyilván nem csak nekem, hanem minden embernek fáj a foga. Amikor fájt a fogam, hirtelen elképzelhetetlenné vált, hogy másoknak nem fáj a foga.
Ezt hívják kivetítésnek, ugyebár.
Tehát ha a cionisták lelkivilágát A. H.-ra vetíted ki, és azt állítod, pontosan őbenne vannak meg azok a tulajdonságok, amik majd 70 éve Izrael Állam létrehozásához vezettek, akkor egyrészt eltévedtél az időben, másrészt projektálsz, és a cionisták szellemi állapotát azokra vetíted ki, akik nem értenek egyet a cionizmussal.

Csakhogy, barátom, nagyon nem igaz, hogy valaki valamivel azért nem ért egyet, mert valójában ugyanazt gondolja!

Ez mondom, csupán a fogfájós ember lelkivilága.
Attól, mert neked fáj a fogad, másoknak még nem fáj.

A. H. csupán elképedt a cionisták gyűlöletén.

Milyen ítéletet tartalmazó kifejezés található A. H. szövegében? Én egyet találtam: " politikai kutyák". Ez kikre vonatkozik? A magyar politikusokra az Országházban, nem az izraelitákra.

És a te szövegedben?
"kripto-cionista gyöngyszem" "gettómentalitással, származástudattal és kiválasztott nép szindrómával megáldott fajtátok"

Több ítélkezés van benne, és nem egy semleges kívülállóra vonatkoztatod, hanem A. H.-ra.
A te gondolatmeneted tehát az, hogy a cionisták (köztük a szöveged alapján talán te is) A. H.-tól és a "fajtájától" tanulva sajátították el a cionista "gettómentalitást, származástudatot és kiválasztott nép szindrómát".

De ennek csak akkor lehetne esetleg alapja, ha A. H. szövegében lenne ennek nyoma.

Én viszont azt látom, ő beidéz egy verset, amitől lepadlózott, annyira megdöbbent rajta.
A vers valóban iszonyú durva, A. H. kérdése ezzel kapcsolatban annyi, hogy a Dohány utcában mikor határolódnak el tőle.

Te pedig a gyalázatos vers után A. H.-t kezded szidni, mintha az őbenne levő indulat pontosan ugyanaz lenne, mint a versben levő indulat.

De A. H. szövegében nincs különösebb indulatot.
Indulatot a versben találtam, és a te válaszodban.

Gondolkozz el a fogfájós ember lelkivilágán, akinek úgy tűnik, ha neki fáj a foga, akkor bizonyára mindenkinek fáj a foga, mert a fogfájás természetes, és lehetetlen, hogy a többi embernek ne ugyanúgy fájna a foga, mint neki fáj.

www.ufo.eoldal.hu/cikkek/dr_-regos-peter-tevekenysege.html

Ebbe csak beleolvastam, vannak itt durvábbak is, mint a fenti vers....

Még annyit, saját tapasztalat - azt vettem észre magamon, hogy ha nagyon kiborít valaki, és indulatos leszek miatta, azért teszem, mert az illető mondjuk nem csinált meg valamit, amit szerintem meg kellett volna csinálnia, nem adott meg valamit, amit szerintem meg kellett volna adnia, keresztbe tett, akadályozott, megsértett etc.

Ilyenkor lehet, hogy valójában nincs is szükségem arra a dologra, aminek a megvonása feldühít. Nem biztos persze, hogy nincs szükségem rá; de lehetséges, hogy tulajdonképpen tényleg nincs szükségem arra, amit a másiktól elvárok.

Regős Péter kapcsán azt látom, hogy ő nagyon-nagyon-nagyon dühös a magyarokra. Nyilván azért, mert úgy látja, a magyarok nem adnak meg neki valamit, amit ő elvár tőlük. Mivel konkrétan nem írja le, pontosan mit szeretne, ezért aztán még inkább biztos, hogy valójában semmire nincs szüksége a magyaroktól.
De ha valóban nincs szüksége semmire, akkor talán békén is hagyhatná őket.

A. H.-nál azért nem látok indulatot, mert ő talán kevésbé gondolja azt, hogy neki szüksége lenne arra, hogy a cionisták adják meg neki azt, amire neki szüksége van, és amit elvár tőlük.
Ő legfeljebb a politikusoktól vár el dolgokat, azért fejezi ki az indulatát a politikusok felé azzal, hogy "kutyák".

Te mit vársz el A. H.-tól, amit ő szerinted nem adott meg neked? Mert a te szövegedben is volt indulat, amit A. H. felé irányítottál.

@Mr Falafel: "Így várjunk önálló gondolatokat a fiataloktól, hogy közben megtiltjuk nekik, hogy legyen önálló gondolatuk?"

Egyszer az az ötletem támadt, hogy el kéne végezni a református teológiát, és érdeklődtem valakitől, akinek már volt teológiai diplomája. Azt mondta, eszedbe ne jusson, az nem neked való. Ott azt kell visszaböfögni, amit leadtak, önállóságnak helye nincs.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.11. 18:03:04

@annamanna:

azért ilyen hosszan leírni azt, hogy egy kibaszott szót sem értettél meg abból, amit pitcairn írt ... hát hogy is mondjam ...

Bell & Sebastian 2015.06.11. 18:16:34

@mavo: Ez a taktikád nem vezet sehová, kérdezd csak meg az Untermannodat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.11. 18:22:48

@Bell & Sebastian:

milyen stratégia, te seggfej? próbálom kitalálni, milyen tudatmódosító szer lehet az, amitől valaki olyan orbitális hülyeségeket képes leírni, mint te.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.11. 18:23:39

@Bell & Sebastian:

btw már untermannom is van? wow, azért majd áruld el neki és nekem is, mert nem árt, ha tudunk róla.

Bell & Sebastian 2015.06.11. 18:32:26

@mavo: Jó cucc, mert nem fogja a te Talmudod. Se.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.11. 18:36:17

@Bell & Sebastian:

én talmudom? már megint miről delirálsz, te hülye?

annamanna 2015.06.12. 00:30:01

@mavo: hát ha te mondod :)

A fentebbihez - legörgettem az oldalt, túl épületes ahhoz, hogy kedvem legyen olvasni. Lent volt egy videó, azt megnéztem: www.youtube.com/watch?v=klhtb6Yi6T8

A kérdésem a következő: miből gondolja ez a jóember azt, hogy magyar kivándorlók tömegei fenyegetik Tel Aviv biztonságát? Nyilván pont úgy fél a magyar megélhetési bevándorló terroristáktól, mint Orbán bajtárs az arabusoktól.
De mégis miből gondolja, hogy a magyar megélhetési kivándorlók pont Tel Avivba szándékoznak tömegesen nyomulni?
Meglehetősen nyilvánvaló, hogy Tel Aviv épp annyira népszerű kivándorlási célpont, mint Kongó, Észak-Korea vagy az Antarktisz.

A jóember megnyugodhat, nulla darab magyar kivándorló célozza be Tel Avivot.

Csak azt nem értem, ehhez NEKI miért kellett IDE jönnie?
Tehát hogy megfenyegesse azokat, akiknek esze ágában sincs Tel Avivba menni, hogy ha oda merészelnek menni, akkor kivágják a májukat?

Mintha a telefonban tárcsáznék egy ismeretlen számot, és azt mondanám: csak azért hívlak, hogy közöljem veled, NE HÍVJÁL, mert kivágom a májadat!

Vagy mintha a jegesmaci ideutazna a jégmezőkről, hogy közölje velem: ha a jégmezőre merészelek költözni, kiharapja a májamat. De hát nekem eszem ágában sincs a jégmezőre költözni. Még csak látogatóba se mennék oda. A jegesmaci miért utazott el hozzám azért, hogy ezt a fenyegetést közölje velem? Miért nem maradt otthon? Miért jött ide? Ő nem fél, hogy itt kiharapják a máját? Miért nem fél attól, hogy itt veszélyben van, ha én egyszer veszélyt jelentek a számára?

Vajon mi a logika abban, hogy ez a tel avivi jóember idejön, hogy a rettenetesen félelmetes fenyegető antiszemita csürhével közölje, ha oda merészelünk vonulni (hogy kiszorítsuk őket a lakhelyükről és elvegyük a munkájukat), akkor ők biza kivágják a májunkat?! Ő vajon miért nem fél ettől a rettenetesen félelmetes antiszemita fenyegető csürhétől (ha szerinte mi azok vagyunk)?

Miért gondolja, hogy mi oda akarunk költözni?

És egyáltalán - minek jött ide?

És az üzenetet tulajdonképpen kiknek címezte?

Mert a helyszínen csak zsidók és filoszemiták tartózkodtak, pl. Lendvai Ildikó.
Talán Lendvai Ildikót fenyegette meg ezzel?
És a többi zsidót meg filoszemita felvonulót?
Azok vajon miért nem hívták azonnal a rendőrséget, a zsidókat ért életveszélyes fenyegetés miatt?
A zsidók nem félnek Magyarországon az életveszélyes fenyegetéstől?
A szegedi zsinagóga kerítésén babaszappant találtak pár éve, és rendőrségi ügy lett belőle, mert állítólag még ilyen szörnyűséges fenyegetés nem érte a magyarországi zsidóságot, mint a zsinagóga kerítésén talált babaszappan4!
Tehát ha a babaszappan miatt rendőrségi nyomozás indult, mert borzasztó antiszemita támadás volt, akkor az Élet Menetén elhangzott szöveg, miszerint "ha Tel Avivba jössz, kivágjuk a májadat" - vajon nem fenyegeti életveszélyesen a magyarországi zsidóságot?
Mivel csakis kizárólag róluk feltételezhető az, hogy Tel Avivba óhajtanak költözni (ld. Steiner Kristóf).
Az életveszélyes fenyegetés tehát konkrétan az ő felvonulásukon hangzott el, és konkrétan azoknak szólt, akik Tel Avivba akarnak menni. Ezek pedig csakis a felvonulók lehetnek.

Miért nem hívták ki azonnal a rendőrséget és fogták el a személyt, aki az életveszélyes fenyegetést tette, tehát prototerrorista?
Plusz antiszemita! Hiszen pont a zsidó felvonuláson fenyegeti a zsidó felvonulókat azzal, hogy nem mehetnek oda, ahová csak zsidónak jut eszébe elmenni. Tehát rasszista, kirekesztő, antiszemita náci fasiszta terrorista!4!

A motherfucker jelző használatáról már ne is beszéljünk, mert túl messzire vezet! Tehát még ezzel is gyalázta a felvonulókat!!44
Miért nem hívták rá a rendőrséget és dugták börtönbe?

Tele vagyok kérdésekkel!

Anatole Hongrois 2015.06.18. 16:08:43

@annamanna: Köszönöm a válaszodat. Nem kell nekem külön reagálnom az igazságra.

annamanna 2015.06.18. 18:16:36

@Anatole Hongrois: nincs mit, én köszönöm a Regős Péter-verset, ami finoman szólva árnyalta a világképemet és gazdagította a humán műveltségemet.

pitcairn (törölt) 2015.06.19. 11:21:21

@annamanna: @Anatole Hongrois:

mindössze az alábbiakra utaltam:

1. az antiszemiták és a cionisták között bizonyos tekintetben érdekazonosság áll fent... elvégre az antiszemitizmus nélkül jó sansz lett volna arra, hogy a zsidóság teljes mértékben feloldódik a gój tengerben
2. a cionisták lényegében szélsőjobboldali nemzeti radikálisok... és mint ilyenek minden további nélkül rokoníthatóak a több szélsőjobboldali nemzeti radikálissal...
3. a nacionalista és szocialista eszméket először a zsidó Moses Hess kapcsolta össze... ő az aki, Theodor Herzl mellett lényegében a cionizmus atya... szóval a nemzeti szociális gondolatvilág tekintetében is a zsidók voltak az úttörők...
4. a modern antiszemitizmus gondolatvilága leginkább egy zsidónak, Karl Marx-nak köszönhető... ebből élnek leginkább ma az antiszemita komák...

“A nem zsidó zsidó” – 190 éve született Karl Marx
www.judapest.org/190-eve-szuletett-karl-marx/

5. a nemzeti kollektivisták által képviselt nemzeti integrációs projekt lényegében ugródeszka a nemzetközi integráció felé, mivel a kollektivisták által összegründolt fenntarthatatlan rendszerek egyfelől nemzetközi koordinációt igényelnek másfelől pedig idővel már csak magasabb szinten képesek még némi életet lehelni magukba...

pitcairn (törölt) 2015.06.19. 11:45:31

@annamanna: @Anatole Hongrois:

a fentiekhez még annyit tennék hozzá, hogy a zsidóság asszimilációja a szekularizációval párhuzamosan gyorsult fel

pl. a Németországban a 30-as években már a zsidók cirka 50%-a vegyes házasságban élt

Adolfék csapata nélkül valószínűleg néhány generáció alatt feloldódtak volna ezek a német tömegben...

a szekuláris zsidók ráadásul még a klasszikus, befelé forduló zsidó világképet is megtagadták az azzal együtt járó milliónyi bizarr szokással együtt...

annamanna 2015.06.19. 13:28:15

@pitcairn: nagyon okos dolgokat írsz, csakhogy ezekről szó sem esett.
Be lett idézve egy Regős Péter-vers, és A. H. megkérdezte, a Dohány utcában ettől mikor határolódnak el. Ennyi.
Amiket felsorolsz, azokra semmiféle utalás sem volt, ezeket csak te próbálod beleképzelni A. H.-ba.
Ez pedig hamis vád.

Hasonló ahhoz, hogy "minden arab terrorista!", vagy mint ez a klasszikus vicc: chikang.pizolit.hu/cikk.php?id=18
Vagy hasonló tévelygés, mint amikor a nők egy randi után már az esküvőt tervezik, a nagyik pedig a homokvárat építő három évesnek építészmérnöki jövőt vizionálnak és így tovább.

Attól, hogy valami a te fejedben megjelenik, még nem lesz valóság. Az csak a te fejedben létezik. Attól, hogy te azt képzeled, A. H.-nak fáj a foga, neki nem fáj, és ne akard kifúrni.

pitcairn (törölt) 2015.06.19. 13:54:11

@annamanna:

én úgy általánosságban írtam az AH félékről

szánalmas viccnek tartom őket a zűrzavaros gondolatvilágukkal együtt

a "vers" pedig már úgy első blikkre is vmi provokatív faszságnak tűnt:)

pitcairn (törölt) 2015.06.19. 13:56:59

@annamanna:

az álláspontom, mely szerint a cionisták mindig is érdekeltek voltak az antiszemita indulatok kiélezésében, pedig akár kapcsolódhatott is ahhoz a vershez

(nagyobb antiszemitizmus = több bealijázó Izraelbe)

pitcairn (törölt) 2015.06.19. 14:07:32

@annamanna:

az un. "Magyar Zsidók Világszövetsége " pedig kb. annyira fajsúlyos szervezet, hogy még egy nyomorult hivatalos honlapot sem sikerült találnom hozzá...

ez eddig sajnos egy nagy nullának tűnik...

annamanna 2015.06.19. 15:43:56

@pitcairn: kedves pitcairn, nem tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy te is értsd: fantáziálsz.

Amiket A. H.-nak tulajdonítasz, azok a te fejedben tenyésző elméletek. Karl Marx, Moss Hess , Theodore Herzl.... egy szó nem esett ezekről.

Ha megjelenik a fejedben egy prekoncepció valami kapcsán, akkor létezik egy előre kialakított modell az elmédben, amibe beilleszted az új jelenséget. Tehát létezik egy sablon, skatulya, amit minden újra ráhúzol (mert az ismeretlen ijesztő); de ha már ismersz és megszoktál egy sémát, az nem riaszt.

Ez minden emberre jellemző, minden nap sematizálunk, mert csak így lehet élni. Van, amikor segít a prekoncepció, és van, amikor árt. Méghozzá nagyon árt.

Azt tanácsolom neked, legyél lazább, nyitottabb. Ha találkozol valamivel, amit szeretnél beskatulyázni, előbb KÉRDEZZ, és úgy bizonyosodj meg arról, hogy igazad van, és a sémád az új helyzetben is működik. Mert sokszor nem működik, és tévesen "riaszt" a jelzőrendszered. A hiba tehát nem a jelben van, hanem a jelfogóban, ami rosszul azonosít. Erre szokták azt mondani, ha csak kalapácsod van, akkor mindent szögnek látsz. De ha minden szögnek látszó tárgyra ráütsz, azzal nem csinálsz semmi hasznosat, sőt, inkább sok kárt teszel, esetleg magadban is.

Konkrétan: ha felmerül benned, hogy A. H. marxista, hessista, herzlista vagy akármista, KÉRDEZD meg tőle, hogy így van-e.

Mert mondok valamit, és ezt most jól jegyzed meg - ezek a merev sémák annál rugalmatlanabbak, annál makacsabbak és annál kártékonyabbak, minél inkább igaz az, hogy NEM TE HOZTAD LÉTRE ŐKET, HANEM CSAK ELFOGADTAD MÁSOK "IGAZÁT", és magadban nem mered felülbírálni azt!

Mert ha te alakítasz ki magadban valamiről egy elméletet, az az elmélet sokkal rugalmasabb és alakíthatóbb lesz, hiszen az a sajátod, és te azt teszel a saját elméleteddel, amit csak akarsz.

De ha az MÁSOK ÁLTAL LEGYÁRTOTT, ÉS A FEJEDBE TÖMÖTT DOGMA, akkor azon nem lehet változtatni, az tabu, szent és sérthetetlen, és fogságban tart téged, aki csupán alárendelted magad neki.
Miért tettél így? Mert valójában félsz azoktól, akik a dogmát rád erőltetik. Félsz megkérdőjelezni a tekintélyüket, igazukat, és bármit elkövetsz a VALÓSÁG ELLEN, csakhogy a TEKINTÉLYSZEMÉLYEK DOGMÁJÁT IGAZOLD!

Erre pár példa: comment.blog.hu/2015/06/19/irenke_az_elkepesztoen_hasznos_hatarvadasz_lehetne_a_tv2_uj_kabalaja
A sixx nevű újságíró teljesen kiakad azon, hogy a tv2 hogy merészelt interjút csinálni Irénkével. Mert ő nem illik bele abba a prekoncepcióba, ami sixx fejében él. AZ ELMÉLETET ZAVARJÁK A TÉNYEK.

Egy "férfihang" nevű antifemi fórumon próbáltam beszélgetni, és folyton "leugattak", hogy ne sztorizzak. Mert nekik is voltak előre legyártott dogmáik arról, hogy milyenek a "férfiak" és a "nők", és ebbe folyton belezavartam a VALÓSÁGGAL. Mert a valóságban a férfiak és a nők egyáltalán nem olyanok, mint az antifemi (és femi) dogmák. Ezek az emberek annyira küzdenek a dogmáikért, hogy nem tudnak mit kezdeni a valósággal, az csak zavarja őket.

Egy keresztény ismerősöm küldött egy homokosok elleni körlevelet. Megkérdeztem tőle, hogy az ő gyülijük tulképp támogatja, vagy elítéli a buzikat, mivelhogy a pásztor fia is meleg. Azt válaszolta, ez nem igaz. Erre küldtem neki egy rakás képet, videót, amiken a fiú szerepel (például a bécsi Regenbogenparádén szerepelve, női ruhába öltözve, sőt a hírhedt Conchita Wursttal együtt élve egy lakásban). Erre az ismerősöm azt válaszolta: "hogy merészeltél ennek utánanézni?"

Tehát a dogmái (a buzik rosszak, a pásztor feddhetetlen) addig elfogadott, amíg a valóságba nem ütközik. Ahhoz, hogy feloldja az ellentmondást, tehát koherens legyen a világképe, valamiben rugalmasnak kellene lennie (mondjuk megkérdezni a pásztort, hogy mi a helyzet a fiával, és ezt hogy egyezteti össze a kereszténységgel). Az ismerősöm nem oldott fel semmilyen ellentmondást, hanem engem nevezett bűnösnek és gonosznak. Mert én nem vagyok olyan tekintélyszemély, akitől félnie kellene. A pásztortól viszont fél, és nem meri sem megkérdezni, sem otthagyni. De persze azt sem meri felvállalni, hogy a Biblia hazudik, és a buzulás jó (hiszen ha a pásztor fia is buzi, akkor az elégséges bizonyíték a buzulás helyességére).

Tehát ez példa arra, hogy a valóság néha nagyon is pofán tudja csapni azt, aki DOGMÁKHOZ RAGASZKODIK.

Minden dogma életidegen, HA FÉLELEMBŐL VAGY LUSTASÁGBÓL FOGADTAM EL.
Sokkal jobb, ha rugalmas a világképem, ha megpróbálom az elveimet folyton a valósággal egyeztetni, ha a dolgokat több szempontból, több nézőpontból is értelmezem, és így tovább. Kevesebbszer esek pofára és könnyebben boldogulok.

Mindenkinek joga van a gondolkodásra, ahogy Cipő énekelte:

Neked könnyű lehet,
De azért nekem se rossz
Arra gondolok
Amire akarok!

Senkinek nincs joga ahhoz, hogy megfélemlítéssel agymosott zombivá tegyen, aki pont olyannak látja a világot, amilyennek a diktátor bemutatja neki.

Mert az élet bonyolult, ettől szép.
Tehát kérdezz, mielőtt ítélsz, ez a tanácsom.

pitcairn (törölt) 2015.06.19. 19:54:19

@annamanna:

már ne haragudj, de meglehetősen régen élvezem AH kis produkcióit:)

szóval ez nem "prekoncepció" hanem inkább értékítélet...

annamanna 2015.06.20. 02:28:02

@pitcairn: hát most direkt megnéztem, összesen öt bejegyzést írt eddig, abból hármat ide.
Hogy tudtad eddig élvezni a produkcióit?

És még ha úgy is van, hogy ezt az öt bejegyzést te régóta élvezed - a kiindulás Regős Péter verse, amiért a szerzőt simán fel lehet jelenteni közösség elleni izgatás, gyűlöletkeltés vádjával. Olyan alaposan kimeríti a BTK-t, hogy börtönbüntetés is kiszabható lenne neki.

Tehát van ez a gyűlölettől fröcsögő írás, ami miatt A. H. azt jegyezte meg, hogy vajon a Dohány utcában mikor határolódnak el tőle.

És te A. H. produkcióit élvezed? Miért, ő talán maga Regős Péter, és álnéven népszerűsíti a művét? Vagy mégis hogy létezik, hogy nem az jutott eszedbe, hogy a verset minősítsd, hanem A. H. "produkcióját"?
Miért, mi volt A. H. "produkciója"?

Hogy létezik, hogy nem a köztörvényességig süllyedő, szennyes írás zavar, hanem A. H. "produkciója", amit te régóta "élvezel", noha össz. 5 db hozzászólást írt eddig? Ezt hogy bírod régóta élvezni?

Nem tűnik fel, hogy ezzel valami nagyon nem stimmel? Ez nem áll össze, ez nem érvelés, ez inkonzisztens, ez bricolage logika.

Persze egyszerűbben is mondhatom - ez terelés, hárítás.
Pont úgy, mint a fent említett esetben, amikor az ismerősöm úgy bújt ki a pásztor nyilvánvaló hamissága alól, hogy engem kezdett vádolni, amiért merészeltem utánanézni a fia dolgainak.

Ha az Alejandro klipben férfiak női ruhába öltöznek, az undorító. Ha a pásztor fia öltözik női ruhába, annak hogy merészeltél utánanézni. Lady Gaga sátáni, a pásztor fiának hogy merészeltél utánanézni.

A reakciódat pont ugyanolyannak látom, mint az ismerősömét.
És mi van a mélyben?
Az erkölcsi törvények, a morál a vallásból származik, tehát alapvetően az Isten szabja meg. A BTK is végső soron ebből a mércéből táplálkozik.
Namost, a vallásos ismerősöm hogy gondolkozhat úgy, hogy az Isten törvényei csak addig érvényesek, amíg a pásztor át nem hágja azokat? Ha a pásztor szarik az Isten törvényeire, akkor onnantól kezdve a pásztornak van igaza? Mert az Isten messze van, a pásztor meg közel?
Aki így gondolkozik, annak az Isten akkor se jelent túl sokat, ha úgy tűnik, mintha jelentene. Ezt úgy hívják, hogy képmutatás.

Ehhez hasonló az, amikor Orbánék azt mondják, ők nagyon együtt éreznek a háborús menekültekkel; Hoffmann Rózsa rózsafüzért morzsol és gyertyát gyújt az áldozatok lelki üdvéért, de közben kerítést építenek, hogy ide be ne jöhessenek az élők. Ezt úgy hívják, hogy képmutatás.

Te pedig elolvasol egy velejéig gonosz, gyűlölettől sistergő szöveget, és azt kezded vádolni "kriptocionizmussal" és "produkálással", aki megemlíti, hogy ettől el kéne határolódni. Ezt úgy hívják, hogy képmutatás.

Kőműves Nelli 2015.06.22. 08:24:40

Olvasva a sok kommentárt, nagyon tetszett. Főleg @pitcairn okoskodásán mulattam jól. @annamanna remekül közelítette meg A.H írását, míg @pitcairn tudományosan, nehéz szavakkal respektált. Lehet újra vitatkozni A.H versén amit most ide másolok, remélem a vita alapja megint érdekes lesz. Kellemes szórakozást, ja igen, a zsidó diktatúrát is dobjátok már fel ami jelen pillanatban Magyarországon-Európában arat!
Anatole Hongrois · gyakori hozzászóló · Hamburg
37/ A cioni Vicc.
Hol volt, hol nem volt, nagyon régen, amikor a zsidókat még több ezer évvel ezelőtt égették, mint mezőn a gyomot, akkor kezdődött el a zsidó handabandázása más népek ellen. Ez a mostani eset a nagyapám egyik fel meg lemenőjével történt. A koszos és büdös zsidók kikupálódtak egy kicsit, de testük satnya maradt, mert biz egy nyavalyás öröklött sejt betegség nyaggatja őket nap, mint nap, hál Istennek, akik ismerik a zsidókat, felkiáltással. Ezt a parazita népet nem lehet kiirtani, pedig már égették is őket nem is olyan régen, de csak szaporodtak. Már átvették az uralmat a világ felett is, ezért már a világra erőltettek zsidói holokauszti törvényeket, amiknek nem volt igazi alapja. Így aztán egy zsidó diktatúra jött létre, mert ha valaki ki merte nyitni a száját és zsidót és holokausztot kiáltott azonnal dutyiba csapták sok-sok évre. De voltak nagy harcosok is akik felvették a harcot a gyilkolási szokásokat felvevő zsidók ellen. No egyszer aztán egy bizonyos Hazafi kapott egy agyag táblát és azon az állt, hogy megsértette a zsidó csőcseléket, meg valami holokauszti bulit nem ismert el és ezért megfogják a fülit. Behívta a nagymenő őrzünk és védünk egyformán öltöző Kunkori Csapat és kihallgatást kezdeményeztek ellene a 9.B.308/2014 akta számon, amit egy teknős oldalára írta fel a fura ügyintéző, kihallgató, valami Farkatlan Vicc nevű. Bizony a Vicc nem viccelt, kérdéseit feltette, de nagyon otrombán és bambán. Na meg zsidó víz csordogált rothadó ereiben is. Hazafi hallgatta egy darabig majd vitába szállt a már magától elszállt vizes erű zsidó mellébeszélővel. A vád, megsértette a zsidók bibliáját, ami holokauszt névre hallgat. Hát bizony a Vicc beszélt a fel-lemenőjéről, hogy amit ö tud az igaz, más mindenki hazudik. Vagyis a zsidók igazat ordibálnak, aki ellent sóhajt az hazug, antiszemita, tömeggyilkos és még lehetne bővítgetni a zsidói megállapítást. Itt aztán nem számított az, hogy nem is volt igazi gázkamra, mert nincs rá bizonyíték, a tanúk is handabandáztak a világi zsidó balhén a Nürnbergiben, holott ott csak zsidók ítélkeztek hasra ütés alapon. Hűha, bizony nem volt valami nagy duma eszmecsere és ezt meg is jegyezte Hazafi. No erre, kapott az alkalmon a Vicc és most ö is feljelentette a szerencsétlen Hazafit mert olyan mondatot használt ami igaz volt és ez biz piszkálta a Vicc amúgy is taknyos orrát. Na de másik Kunkori Csapatnál árulta be a Hazafit a 09050/825-22/2014 akta számon, de itt már egy hamis eb seggére volt írva, és megharapta azt aki le merte volna nyalni a számot. Vicc hatalmas ebédet készíttetett magának kóser beütéssel, amit egyik fel-lemenője szűz lányok vérivel készíttetett el. Mondván, ütött a hatalmas zsidó óra a magyar seggébe. Gyűrték és csavarták biz a magyar törvényeket zsidói irányítással és lassan meg is fog születni a törvény, az olyan törvény, amit egy zsidódiktatúra hozott létre, hamis múlton papoló rabbik segédletével. De a nép, a magyar nép alszik és fenyegetettsége folytán fél kinyitni a száját, mert a szegény ember ugye vízzel főz, és ha olajt kap, csak egyszer, még egyszer mondom, csak egyszer, akkor a nép azt a parázsra önti és nem az ételbe, ami már elég régóta hamvad és fellobbanva fogja eltörölni a mai zsidódiktatúrát. Talán el fog telni újra egy pár év és a zsidót újra üldözni fogják aljas népirtásaiért, sőt még hamvait is eltüntetik az örök felejtésre. Szobrot állítanak Hitlernek, kitüntetéseket osztogatnak a zsidók elpusztításában segédkezőknek.

Anatole Hongrois
Arany-gyémánt diplomás zeneszerző
Art-platina díjas író-költő.
München.

annamanna 2015.06.22. 13:37:40

@Kőműves Nelli: Tehát, ha jól értem, A. H. egy többek által ismert figura, akinek a "kis produkcióit" avagy "verseit" pitcairnon kívül más is "meglehetősen régen" "élvezi".
A. H. olvasótábora alatt értendő Kőműves Nelli - ma regisztrált és 1 db hsz-t jegyző, és pitcairn - 1574 hsz-t író és februárban regisztrált nick.

Na, ha már sötétség, akkor a magam részéről maradok az Alejandronál, mert ahogy mondani szokták - egymilliárd légy nem tévedhet. Arra pedig már legalább egymilliárd légy rárepült, úgyhogy inkább azon a szaron élvezkedek, mint ezen.

Margitka1 2015.06.22. 19:37:56

annamanna: olvastam a hozzá szólásaidat. Remekül közelítetted meg A.H szövegét és rálátását erre a témára, versre. Igazad van. Beleolvastam A.H írásaiba. Valóban ismert figura. Nagyon jó a meglátásod szerintem. Pitcairn a maga verzióját akarja rátukmálni az olvasóra, és nincs igaza.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.22. 20:25:21

@annamanna:

"Be lett idézve egy Regős Péter-vers, és A. H. megkérdezte, a Dohány utcában ettől mikor határolódnak el. Ennyi. "

akkor ugye a magyarok világszövetségének is egyesével kötelező elhatárolódnia minden egyes antiszemita faszarctól, kedveském? mert ha nem, akkor mi a kurva anyád is van, ugyebár?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.22. 20:29:55

most arról nem is beszélve, hogy a gecikibaszottul kurvahiteles regös péter "versről" már nagyon várom, mikor derül ki, hogy pont ugyanannyira gecikibaszottul kurvahiteles, mint a néhai főrabbi soha, sehol el nem hangzott gecikibaszottul kurvahiteles magyrgyalázása.

Bell & Sebastian 2015.06.23. 10:02:46

@mavo: A rabbinikus irodalom pikáncsabb része csak 55 éven felülieknek elérhető, nem is úgy, mint az RTL Klub.

Onnan számítva azért még sok idő van mások életének elkúrására, a frissen szerzett ismeretek alapján, hacsak el nem patkol az illető a magyar állami nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszernek köszönhetően.

Ebből az is következik, kik találták ki kiknek? De az is, hogy nem lesz alkalmuk megbeszélni, mert fizikailag sosem találkozhatnak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.23. 10:21:01

@Bell & Sebastian:

ja, hogy te eredetiben olvasod a "rabbinikus irodalmat". :D

wow, fogadjunk, "eredeti" luzsénszky lesz az. :D

mit szólsz egyébként ahhoz, hogy a rohadt tetves geci bibsik a minimálbér 85 százalékáért bevezetik újra a zsellérmunkát, persze szigorúan piaci alapon, vagyis kurva anyéd, nem bértárgyalás, és ha nem tetszik, akkor kurva anyád és nem kapsz pénzt. :)

Bell & Sebastian 2015.06.23. 10:34:55

@mavo: Az angol sokkötetesben tévelygek, de az Újszövetség jobb és nem azért elsősorban, mert rövidebb.
___

Őszintén? A Mein Kampf népjóléti fejezete kidolgozottabb, mint Matolcsyé. De az is igaz, hogy akit Merkel vagy Cameron tart el, azt ez nem igazán érinti.

A lóvári is világnyelv, nem de bár?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.23. 11:42:27

@Bell & Sebastian:

kora reggel van, és a szöveged összefügősége alapján már sok volt neked a pálesz, hát, te tudod.

Bell & Sebastian 2015.06.23. 15:34:09

@mavo: Középnyugaton, ahol most napkelte van, mi dívik? Moonshiner Dr. Pepperrel?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.23. 18:01:28

@Bell & Sebastian:

én nem értek hozzá, mit vedelnek a középnyugaton, a te elmeállapotod alapján a matróz szeszes ital + kannásbor kombó a legvalószínűbb.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.06.23. 18:02:39

@mavo:

esetleg a nigger kanod beginázott, na, az még megeshet.

Bell & Sebastian 2015.06.23. 18:37:04

@mavo: Ne nyalakodj, nincsen haverfölvétel.

Frederick 2018.01.13. 08:52:26

@annamanna: Ha már szóba jött részedről a Férfihang... elképesztő, micsoda trágyahalom lett ez a virtuális közösség az elmúlt pár évben.

Men’s Rights Activist (MRA), vagyis egy olyan mozgalom, ami antifeminista és férfijogi célokat szolgál, vagyis küzd a feminizmus ellen és képviseli a férfiak érdekeit. Társul ehhez még a MGTOW és a PUA, de ezek csak kiegészítők, igazából semmi közük a lényeghez. Ez szépnek és jónak hangzik – elsőre. A magyarországi bázisa ennek a Férfihang és a Deansdale blogja. Működött ez régen nagyon szépen. Különféle gondolkodású emberek, férfiak és nők összejöttek a virtuális térben, s szabadon eldiskuráltak mindenről. Általában férfijogi dolgok meg feminizmus és antifeminizmus, de azért voltak itt más témák is. Voltak viták, voltak veszekedések, mi több, botrányok és szarkeverés is, de azért egy jó dolog volt ez, intellektuális témákkal, igényes párbeszédekkel. És ami a lényeg: nem volt politikai korrektség. Jó volt ez.

De most… Elmúlt az újdonság varázsa. Több év eltelt, és az egész kiüresedett, és belemerevedett egy állapotba. Egy kifejezetten rossz állapotba.

Megjelentek azok a hangemberek, akik megmondják, MITŐL FÉRFI A FÉRFI. Ami persze teljesen önkényes alapú. Deansdale kijelentette, hogy a Mad Max 4 egy feminista propagandafilm, úgy hogy meg se nézte az alkotást – közben persze csak átlagos akciófilm az egész. Egyes hangemberek szerint a Puzsér nézése, hallgatása is “kulturmarxista”, buzis és feminista cselekedet. Az igazi férfi edzi a testét – engem egy kommentelő folyamatosan baszogatott, mert nem folytattam testedzést. Az igazi férfi puázik. Az igazi férfi… Óh, az IGAZI FÉRFI! Hadd ne soroljam tovább…

Persze, mert ma már egy csomó mindenki igyekszik meghatározni, MI A FÉRFI. Az idősebb generáció, a politika, különféle hülye szubkultúrák, Csernus doki… Megmondja neked a Férfihang, az Identitesz, a Médiavadász stb… Elborult agyú feministák és izzadtságszagú turbómagyarok. A droid meg alkalmazkodik valamelyikhez. Mert csak akkor FÉRFI, ha alkalmazkodik valaki más véleményéhez. Ez a röhej!

Nincs olyan nap, hogy akár a Deansdale blogon, akár a Férfihangon ne találkoznék olyan kommenttel, ami izzik a haragtól és a gyűlölettől. Ez persze természetes egy olyan közegben, ami tele van frusztrált férfiakkal (sajnos ez tény, ki kell mondani
süti beállítások módosítása