Az elkovácslászlósodásról: nemzeti konzultáció a bevándorlásról
2015. április 28. írta: nénike

Az elkovácslászlósodásról: nemzeti konzultáció a bevándorlásról

nemzeti_bevandorlas_konzultacio.jpg

Gyűlöletből nem lehet országot építeni sehol. Eképpen penget érzelmi húrokat lelkünk hárfáján az emberminiszter, Balog Zoltán. De a „megélhetési bevándorlás” kapcsán tervezett nemzeti konzultáció láttán hozzátehetjük: de igen, lehet.

A feltett kérdések alapján akár a kormány kutyakorbácsos humanizmusát is vizsgálhatnánk a szeretet és összefogás koordinátarendszerében, de ez az írás nem a bevándorlásról, nem a megélhetési bűnözésről, nem a menekültekről vagy ezek tetszőleges összegyurmázásáról szól. Nem is a tárgykörben indokoltnak látszó KDNP- értelmező állásfoglalás után sóhajtunk (vö. Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok”. Cérna Bélaként a proli irigységre játszó, ravasz szűknadrágosok szimpla matekozása kapcsán kívánjuk jelezni, hogy ebből baj lesz. Nagy baj! 

Hosszú ideig reméltük, hogy csupán cinikus publicisztikai fordulat, mely szerint a politikacsinálók szemében az „egységsugarú” állampolgárok szellemi felkészültségét nem lehet kellő mértékben alábecsülni. A levelezés beindításával sajnos tényként kezelhető, hogy sokan mégis csak ezt gondolják. A hatalomközeli kommunikátorok zsigeri gyűlöletet, szellemi renyheséget, kárörvendő alapállást, továbbá soha el nem múló levelezési hajlandóságot tételeznek fel a választókról.

Nagyon rossz érzés, hogy akikre választók tömege bízta magát és saját jövőjét, azoknak most ilyen súlyosan megaláztatást kell elszenvedniük. Nem elsősorban személyükben (kicsit úgy is), sokkal inkább civilizált, egyenrangú partner mivoltunkban. Olvasni is fáj a konstruált gyűlöletkeltő fogalompárt (megélhetési bevándorló). Rémes látni, hogy miként válnak a magyar emberek munkahelyeit és megélhetését veszélyeztetők tömegének vizionálásával maguk is immorális kovácslászlókká. Ezekre azonban még éppen ráfoghatjuk, hogy nem vagyunk megszólítva, nincs ebben a világszemléletben érintettségünk. A 12. kérdés azonban világosan kijelöli, hol a helyünk:

„Egyetért-e Ön a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?”

Azoknak a beszűkült, deprivált és ezért gyakran önző állampolgároknak a szintjére lett minden levél kalibrálva, akiknek beadható, hogy a bevándorlás kérdése vagylagos viszonyban van a támogatással. A magyar családok és a születendő gyermekek támogatásán kívül nincs elképzelés, forrás vagy lehetőség az egyéb problémák kezelésére? Nyilván nem erről van szó. A megszólítottak önként lesznek adatszolgáltatók és a konzultáció témájától független preferencia-kutatás alanyai.

Egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy a levélküldözgetés az ország igényszintjének és mentális állapotának felmérésére is alkalmas. Minél többen rezonálnak e módszertanilag felmérésre alkalmatlan konzultációs valóságshow keretében előadott helikopterezésére, annál nagyobb a baj. Azt jelzi, hogy bőven elég a jövő alakítására vonatkozó elképzeléseket a 2014-es Folytatni szeretnénk program cizelláltsági szintjén egyeztetni.

Most szólunk, minden válaszadó hivatkozási alapot teremt egy újabb szabadságharchoz. A közel kétharmados felhatalmazás egyébként sok mindent kibír. A polgári Magyarország eszménye azonban nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr897402806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 13:32:10

@komolytalan samu: Na most erre az egészre valószínűleg azért van szükség, mert az összes ny.európai ország be fog nagyon rendesen keményíteni.

Orbán pedig (teljesen jogosan) el akarja kerülni, hogy az innen érkezőket ide toloncolják vissza.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 13:34:44

@komolytalan samu:

Rosszul írtam, hiszen a visszatoloncolást nem tudja elkerülni, vissza kell fogadnunk a bevándorlókat.

A beáramlásukat kell elkerülni. Ha a nyugati országok álszent módra Mo-ra mutogatnak, akkor ezt a népszavazást az orruk alá lehet tenni.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 13:35:22

@Pelso..: Persze, de ez nyilván nem indok. Szerencsére ezt megkérdezték.

Pelso.. 2015.04.28. 13:41:49

@♔bаtyu♔: Sok minden kerül sok pénzbe, az az indok, persze van egy alsó határ.

1000bocs 2015.04.28. 13:45:55

@Josagos: "Akkora összeget adok a legnagyobb örömmel a befizetett adómból, amekkorából mostanában stadionokat építenek és az egyházakat támogatják.

Na, erre varrjál gombot. "

A stadionok nem szednek védelmi pénzt a gyengébbektől, nem uzsoráznak, nem terrorizálják az öregeket, nem fogdossák a járókelő nőket, nem köpdösnek le poénból, nem veszik el a gyerek biciklijét, és nem szúrnak meg ha nem adsz tüzet.

Ezt azok csinálják, aki hazánkbeli "gazdasági bevándorló, nehezen integrálható, eltérő kultúrájú személyek,

akikkel

ugyanúgy kesztyűs kézzel bántok minden általuk okozott probléma ellenére, mint ahogy a hasonlóan eltér kultúrájú koszovói tömeggel szeretnétek tenni. Minden általuk okozott kár, probléma, pluszköltség ellenére nekik a többségi társadalom kárára juttatnátok plusz forrásokat, attól függetlenül hogy ez bizonyítottan SOHA, SEHOL NEM VÁLT BE.

Ha tudsz olyan win-win megoldást, ami hasonló lehetőségű országban mint hazánk már működött, és a többségi társadalom gyarapodása MELETT, minden gond nélkül egyre gyarapodó ingyenélő tömeget el tudott látni, az a tömeg elfogadta a befogadó ország erkölcseit és kultúráját...

Hol van a működő, és biztonságos példa erre? Vagy megint a mások pénzét, a jövő generáció lehetőségeit pacsálnátok el előre vígan a társadalomépítés oltárán?

Stadionok, b@zmeg. És még a jobboldal demagóg.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 13:46:53

Amúgy ezen azért nem kell annyit rugózni, eléggé nyilvánvaló, hogy Európa szigorítani akar és fog is.

nemzeti.net/kiszivargott-eu-jelentes-palfordulas-a-bevandorlaspolitikaban-2951978.html

"Az AP amerikai hírügynökség a múlt héten szerzett meg egy európai tanácsi belső dokumentumot, ami komoly és határozott fellépést javasol az illegális bevándorlókkal szemben ugyanabban a szellemiségben, amelyeket a magyar kormány is szorgalmaz és ami miatt azt folyamatosan támadja a magyar ballib sajtó és értelmiség.

Az AP szerint a belső tanácsi dokumentum határozottan sürgeti a tagállamokat, hogy lépjenek fel annak érdekében, hogy csökkentsék a potenciális menekültügyi kérelmezők várakozásait. “A bevándorlók azonnali visszatoloncolása példaként szolgálhat, hogy ellensúlyozza azt a hamis várakozást, hogy az élethelyzetükben azonnali javulás fog bekövetkezni” – írja a kiszivárgott dokumentum."

Na most az itt belépett menekülteket nyilván ide toloncolják vissza, azaz Orbánéknak eleve azt a helyzetet kell kezelniük, hogy be se léphessenek, hiszen ez jár a legkisebb költségekkel.

Az gondolom, a balliberálisok számára is nyilvánvaló, Mo. nem rendelkezhet be a menekültek tömeges ellátására, itt nagyon nagy tömegekről lesz szó.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 13:48:14

@Pelso..: Ez teljesen lényegtelen, nem arról folyik a vita, hogy mikor kell népszavazás, hanem arról, hogy ebben az esetben szükség van e erre. Ebben a helyzetben nyilván feltétlenül kell.

P.Guszti 2015.04.28. 13:52:40

Éppen ideje, hogy Magyarország minden elérhető módon elriassza az Európába illegálisan bejutni kívánókat attól, hogy Magyarországon keresztül próbálkozzanak bejutni.
Ezek az illegális bevándorlók óriási terhet jelenthetnek akkor, ha Németország, Ausztria elhatározza, hogy az EU-s szabályokat érvényesíti, és Magyarországra toloncolja vissza azokat az illegális migránsokat, akik Magyarországon keresztül léptek be az EU-ba.
Még Koszovóba csak-csak vissza lehet toloncolni néhány száz embert, de hogyan toloncoljunk vissza Csádba vagy Maliba nagyszámú migránst, ahová még közvetlen légijáratunk sincs. Ha tetszik, ha nem ezek az emberek itt fognak maradni, majd következik a családegyesítés, amelynek keretében a bevándorló egész törzse szép lassan beszivárog.
Egy idő múlva majd előkerülnek a különböző mohamedán vallás által előírt követelések: az iskolában legyen halal menü, a tanítónők taníthassanak fejkendőben, stb. (Németország már itt tart).
Igazán nem panaszkodhatunk, hogy társadalmunkban hiányozna az underclass. Nincs rá szükség, hogy ezt az underclasst mohamedán afrikaiak tömegével egészítsük ki.

P.Guszti 2015.04.28. 13:54:13

A legcélszerűbb a déli határon megfelelő minőségű kerítés, védőfal kiépítése volna amerikai és izraeli példák alapján.

room_101 2015.04.28. 13:56:16

A 12. kérdés után kiegészítésnek az alábbit kéne feltenni:
Támogatja-e Ön egyes (nem árja) magyar állampolgárok megélhetési gyermekvállalását?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.28. 13:59:16

@Lesből Támadó Szárítókötél:

"Egyébként üdvözlöm a polgári, keresztény értékrend alól felsejlő pörköltszaftos atlétás, kőbányais proletáririgységet. Verbálkeresztények... (vastag csulásat köp az aszfaltra)" --- írod.

(majd négykézlábra áll és kéjesen fölnyalogatja a takony által feloldott kosszal és állati ürülékkel együtt)

Lehet itt keresztényezni, de az EU odáig jutott el legutóbbi egyeztetésén, hogy visszavonja harminc tengeri mérföldön belülre a parti őrség hajóit, hogy még véletlenül sem találjanak nemzetközi vizeken túlélőket.

Robinzon Kurzor 2015.04.28. 14:01:15

A megélhetési bevándorlók nem dolgoznak és ezzel elveszik a munkalehetőséget a magyar emberek elől.

Robinzon Kurzor 2015.04.28. 14:03:43

@Helyes Írás: "ha a kormányfő már tud valamit az EU politikai vezetőinek szándékáról, amit még nem mondhat el, de valahogy demonstrálni szeretné, hogy nem ért vele egyet."

Szerintem pedig inkább egy -- tőle függetlenül is -- várható szigorítást próbál majd meg úgy eladni, hogy ő csapott oda asztalra.

nu pagagyí 2015.04.28. 14:09:33

@♔bаtyu♔: Lássuk csak:
- Például jelentős területeken felszámolták a szabad vállalkozás lehetőségét (mutyik és mutyik).
- A hatalom (állampárt és függvényei) visszaél a közérdekű adatokkal, amelyek a köz számára titkosak, a hatalomhoz köthető maffiózó társaság viszont bennfentes módon hasznosíthatja ezeket (a forint árfolyamával való szórakozás, állami piramisjátékok szervezése).
- A mindenki adójából fenntartott közmédiumokat szimpla propaganda eszközzé és több tízmilliárdos kifizetőhelyé silányították (mivel fasz se nézi ezeket, leginkább a kifizetőhelyi funkció működik).
- A kultúrát kulturálatlan emberekre bízták, minden művész autonómiát felszámoltak, eredménye: fröccsöntött gagyiszobrok (a családi vállalkozás új értelmezésében: feleség kiírja a pályázatot, a gyerek elbírálja, apuci elkészíti, aztán a pénzt együtt elköltik), kivénhedt terméketlen faszkalapok akadémiája a nemzeti rinyálásra.
-Sufnibrókerekkel, sufnibankárokkal, sufnikereskedőkkel pótolták a kiüldözött nemzetközi cégeket.
- Totális jogbizonytalanságot generáltak, sem az emberi, sem a közösségi jogaid nincsenek biztonságban.
- Lejáratták az országot a kultúrállamok körében, de a "keleti nyitás" célcsoportjában, a redves diktatúrák világában sem sikerült tekintélyt kivívnunk. Igaz, ott meg minek.
- Szétlopták az országot- Egy részét ugyan épp most lopják vissza Simicskától, hogy más nyaloncok is gazdagodhassanak, de intő jel, hogy ők is kannibalizmus áldozatai lehetnek.
- Sajnos a magánpénztári megtakarítások már elfüstöltek, stadion és kormánypropaganda lett belőle.
- Ocsmány hangnemet vezettek be saját polgáraikkal szemben. Az ocsmányságnál már csak a rendszerszintű hazudozás súlyosabb.
- Ámokfutást rendeztek az oktatás és egészségügy területén, leértékelték a tanárokat, szarnak tekintik az egészségügyi dolgozókat. És akkor a költséges rendszerek értelméről, a gyerekekről és a betegekről már nem is szóltam.
-Irritáló pöffeszkedés tapasztalható, így ad mintát a hatalom a társadalomnak.

1000bocs 2015.04.28. 14:12:12

@Lesből Támadó Szárítókötél: "Egyébként üdvözlöm a polgári, keresztény értékrend alól felsejlő pörköltszaftos atlétás, kőbányais proletáririgységet. Verbálkeresztények... (vastag csulásat köp az aszfaltra) "

és még te prolizol le másokat. Te..vastag csula, te.

lavór 2015.04.28. 14:16:58

Nagy nemzeti átutazási konzultáció...

Így helyesebb lenne. Magyarország nem célország. Kevesen maradnak kishazánkban.

nu pagagyí 2015.04.28. 14:18:24

@♔bаtyu♔: Röviden is válaszolok. Egy illiberális rendszerben csak a rendszer működtetőinek vannak jogai (ők az egyenlőbbek). A többieknek csak az ő kegyükből (ha éppen olyan kedve van a hatalomnak), és az is csak feltételesen, amíg az alany "jól" viselkedik.

athumra 2015.04.28. 14:22:20

Bár szerintem a szív és Európa is balra van...
Egyetértek a szigorítással!
Kezdetnek definiálni kellene a menekült fogalmát!
Szerintem, menekült az aki a határon jelentkezik belépésre, és azonnal közli, hogy honnan és miért menekül, igazolni tudja magát okmányokkal! Vállalva, hogy akár vissza is utasíthatjuk a közeledését.
Mindenki más BŰNÖZŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tehát a BTK vonatkozik rá!
A New York-i Egyezmény pont az ember kereskedelem és ember csempészet felszámolására jött létre. Vajon miért csak a kurvákat vekzálják ráhivatkozva???

Mielőtt leszeditek rólam a kereszt vizet: az Emberi jogok nagy bajnoka vajon mit tesz a mexikói határon át érkező illegális bevándorolni vágyókkal..Csak le kell másolni..

Tehát az olasz hadiflottának nem a menekülőket kell védelmezni és menteni, hanem tüzet nyitni minden járműre ami megsérti a felség vizeiket.

Lehet, hogy ez embertelen!
De, a probléma ott van, hogy a begyepesedett muszlim agyukban az európai liberalizmus és humanizmus a gyengeség jele, vagyis, azért engedünk be mindenkit, mert nem vagyunk elég erősek a megállításukhoz.
Aztán ideérve eszébe sem jut beilleszkedni! Megtartja a vallását, és annak agresszivitását is! Majd a gyermeke, aki már nem emlékszik mi elől is menekültek el a szülei radikalizálódik...

Tessék mondani, ha megúsztuk a gyarmati rendszerből fakadó kollektív lelkiismeret furdalást, miért akarunk felelősséget érezni olyan emberek iránt akik nem vesznek bennünket ember számba? Akik nem fogják tisztelni a törvényeinket, miközben elvárják, hogy mi tartsuk tiszteletben az ő vallási kultúrájuk különbözőségét?????

Remélem, lesz elég erő Európában is és Marországon is a törvények megalkotásához és annak következetes betartásához!

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 14:28:47

@nu pagagyí: Ostobaság, mivel Orbánékat egy szavazás leválthatja, vagy a helyén tarthatja.

Érted, tehát a szavazóktól és nem mástól függ az, hogy egy rendszert működtethessenek.

Ha az szerinted illegitim, akkor Gyurcsányék is illegitimek voltak, sőt akik azelőtt voltak.

nu pagagyí 2015.04.28. 14:29:35

A sunyi szándékú "nemzeti konzultációra" a legjobb válasz a kérdőívek nyilvános elégetése lenne. Jelképezné, hogy a nép nem hajlandóak felmenteni a miniszterelnököt a döntés felelőssége alól.

A szokás szerint kontrollálhatatlan konzultációsdinak két kimenete lehet. A kormány azt azt hazudja, hogy a nép barbár és ehhez képest a miniszterelnök majd vajszívű humanista lesz. A másik hazugság az lehet, hogy a nép nem barbár, ezért bár miniszterelnökünk legszívesebben börtönbe csukná a menedékkérőket, nem teheti. Hogy melyiket hazudják majd, az az aktuális külföldi erőviszonyok függvénye lesz, még nem tudja kormányunk, hová is kell nyalni. Egy biztos csak, döntéséért a felelősséget nem vállalja.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 14:31:10

@nu pagagyí: Égesd el, jogodban áll.

A többség ki fogja tölteni. Én is.

lavór 2015.04.28. 14:32:20

@♔bаtyu♔:

Öööö... ebből hol derül ki, hogy célország lennénk?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.28. 14:32:57

Sosem értettem a bibliai idézeteket a bevándorlás korlátozásával kapcsolatban. Ezzel arra akar utalni a posztoló, hogy krisztusi cselekedet befogadni a menekülteket? Mert ez esetben mintha sántítana a hasonlat. Ha jól tudom, a bibliai menekülteknek (jobb esetben) fedelet adtak, meg egy darab kenyeret. Nem élethosszig tartó elllátást, ellenszolgáltatás megkövetelése nélkül, és nem a saját kultúra meghunyászkodását és alkalmazkodását a bevándorló kultúrával szemben, ahogyan nagyon sok nyugat-európai államban alakult a bevándorlás-politika.
A kérdőív nagyon gáz, de ettől függetlenül helyesnek tartom Orbán törekvését, hogy csírájában fojtsa el a problémát, mert a nyugati államok bizony erősen kezdenek K-Európa felé tekintgetni, hogy inkább oda kellene küldeni a bevándorlókat.

Robinzon Kurzor 2015.04.28. 14:34:00

@bbjnick:

Na, ennyit tudsz, kicsi huszár.
Ez már nagycsoportban is ciki volt, csak mondom.

1000bocs 2015.04.28. 14:35:00

@nu pagagyí:
"- Például jelentős területeken felszámolták a szabad vállalkozás lehetőségét (mutyik és mutyik). "

Kakaóbiztos a klaviatúrád? Strabag építette úton jársz?

"- A mindenki adójából fenntartott közmédiumokat szimpla propaganda eszközzé és több tízmilliárdos kifizetőhelyé silányították (mivel fasz se nézi ezeket, leginkább a kifizetőhelyi funkció működik). "

Aha. Napkelte, jóreggelt.

"- A kultúrát kulturálatlan emberekre bízták, minden művész autonómiát felszámoltak,..."

A 12 apostolra utaló 12 darab kaki a tányéron megvan? Az ezt elkövető számodra kulturált ember, és szerinted csak a művészi autonómiát gyakorolta. Szerintem csak szimplán bunkó és messze van mindentől, amit művészetnek lehet nevezni.

"-Sufnibrókerekkel, sufnibankárokkal, sufnikereskedőkkel pótolták a kiüldözött nemzetközi cégeket."

Tényleg, elmentek? Ahhoz képest elég sokan itt vannak.

"- Totális jogbizonytalanságot generáltak, sem az emberi, sem a közösségi jogaid nincsenek biztonságban."

Hát, ha ballibék jogosnak gondolták hogy 0 teljesítménnyel is minden az övék, akkor még igaz is a mondat.

"- Lejáratták az országot a kultúrállamok körében, de a "keleti nyitás" célcsoportjában, a redves diktatúrák világában sem sikerült tekintélyt kivívnunk. Igaz, ott meg minek."

Képviselték a saját érdekeiket, ami nem mindig egyezik a többiek érdekeivel. A "keleti nyitás" pedig nem politikai hanem gazdasági, ha nem lennél kicsit mocskos hazudozó, nem hazudnál. Keletről nekünk nem a Kazah vagy Kínai törvénykezés kell, hanem a pénz. Mert arra (is) van.

"- Szétlopták az országot"

Persze, persze. Na, most már üljél le, te erkölcscsősz:)
A szétlopták az országot eddig minden politikai erőre igaz, és a következő 50 évben is így lesz. MINT _ AHOGY _ BÁRHOL _ AHOL _ NEM _ ORBÁN _ A _ MINISZTERELNÖK.

Fogtad?

"- Sajnos a magánpénztári megtakarítások már elfüstöltek, stadion és kormánypropaganda lett belőle."

Hát igen. De jó is volt az a magánpénztár biznisz! NEKTEK. Garantált állami pénz átcsatornázva döntöen ballib kezelőkhöz, amit az államilag garantált kötvénybe lehet fektetni.

Miért is volt ez jó az államnak? Hogy a saját pénzét odaadja másnak kezelni, és még ő fizet kamatot a hurok végén? Bingó! Nem volt jó az államnak, csak a kezelőknek.

"- Ocsmány hangnemet vezettek be saját polgáraikkal szemben. Az ocsmányságnál már csak a rendszerszintű hazudozás súlyosabb." "-Irritáló pöffeszkedés tapasztalható, így ad mintát a hatalom a társadalomnak. "

Namost bármennyire is balf@k a Fidesz, irritáló hangnem és pöffeszkedés tárgyában a ballib oldal megmondóemberei, kultúrhéroszai, filozófusai, ujságírói és komentelői 2010 óta folyamatosan bemutatkoznak. Nem kicsit, nagyon:)

Nem pirulsz mikor ennyi baromságot írsz ide? Írhattad volna röviden is.

Utáljuk hogy 2010 óta nem minden esetben az van, amit mi döntünk. Minden ijesztgetés ellenére, minden világvége várás ellenére a magyar szavazók leszarják a fejünket, és nem szavazzák vissza a MI KEDVENCEINKET a hatalomba, hogy folytathassuk az addigi normál ügymenetet. Mi akarjuk mindazt, amit ők csinálnak! Mi akarunk a tutiban ülni, a mi gazdasági háttérembereinket akarjuk tömni, mi akarjuk megmondani a tutit a kultúrában is!

10 millió fasiszta országa:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 14:37:22

@athumra:
1. Nem minden menekült muszlim.
2. Bizony életszerű, hogy a menekültnek személyi okmányai se legyenek. Például sok magyar menekültnek nem voltak okmányai a II. világháború végén.
3. Egy menekülttől nem várható el a visszatoloncolás kockáztatása, hiszen életösztönnel ellentétes lépés volna.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 14:38:48

@Réka ‎: Milyen menekültnek "jár" élethossziglani ellátás?

Jó lenne, ha a valósághoz is köze lenne annak, amit itt egymás pszichózisának erősítésére előadtok, csak hát nincs.

nu pagagyí 2015.04.28. 14:40:58

@♔bаtyu♔: Az majd kiderül, hogy leválthatja-e. A leválthatatlan hatalom alapjait már lerakták: Orbántól függő hűbéresek kezébe játszották át a gazdasági hatalmat, az államot megszállták és központosították. Minden autonómiát felszámoltak, kisajátították a közmédiát és propagandacélokra használják. Kiirtották a polgárság csíráit is, lassan csak kétféle státusz lehet az emberek számára, valaki vagy az állam kitartottja vagy az állam üldözöttje.

nu pagagyí 2015.04.28. 14:44:54

@1000bocs: Sajnállak, hogy nem érzékeled a valóságot. Fel fogsz ébredni és az fájdalmas lesz. A te jogaid is elfüstöltek. Kegyenc vagy, amíg hasznosítani tudnak, aztán elhajítanak majd, mint Simicskát.

KUHULIN 2015.04.28. 14:52:35

Tök jó, hogy a ballib tábor a stadionokra költött pénzt (hány db. stadionról beszélünk?), már 100x elköltötte gondolatban.
Hallotta valaki ma reggel a Klub Rádióban a filmrendező sráccal az interjút a bevándorlás témában?

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 14:53:41

@lavór: Pedig minden számodra szükséges linket feltettem.

De akkor elmagyarázom:

A linkből kiderül számodra, hogy a bevándorlók beáramlását az EU úgy kívánja megakadályozni, hogy gyorsított eljárást alkalmazva azonnal visszatoloncolja őket. Azaz akiket Mo. átenged, azokat vissza Mo-ra.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 14:54:39

@Counter: A magyar határ tele van a "menekültek" nemlétező okmányaival.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.04.28. 14:55:03

@Robinzon Kurzor:

Nézd, nekem nem kihívás veled vitázni: ha magad nem ismered fel, hogy ha az én állításomra igaz a te is-érvelési hiba, akkor a tiédre is (mármint hogy az én állításomra igaz a te is-érvelési hiba) is érvényesnek kell lennie az állítások jellegéből adódóan, akkor hogyan vitáz(hat)nánk?

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 14:55:12

@nu pagagyí: Ne izguljál, Orbán leváltható.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 14:56:34

@Réka ‎: Nem kibombázni a hazájukból és elfogadni, hogy az ott lévő olaj nem az "enyém", na az lenne krisztusi cselekedet.

lavór 2015.04.28. 14:57:36

@♔bаtyu♔:

Tehát: nem vagyunk célország a menekültek számára.
Az EU tagjaiként pont úgy kitoloncolhatjuk őket mi is, mint a többi tagország. Kivéve, ha erre vonatkozóan nem lesz valami kivétel. Bár lehet megszívat minket az EU, mivel csak a borscsot törjük az orruk alá...

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:00:20

Az egyes európai országok "töke" nem véletlenül van tele a bevándorlással, ugyanis eltekintve az USA által kibombázott menekültektől, a többi gazdasági bevándorló és bűnöző.

Ha valaki ebben kételkedik, menjen el szépen a határsávba és nézze meg az eldobált okmányok tömkelegét. Ennek célja nyilván az azonosítás meghiúsítása.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.28. 15:00:46

@♔bаtyu♔: nem tudok róla, hogy pl. Ghánát szétbombázták volna az olaj vagy bármi más miatt. A Földközi-tengeren érkező migránsok legnagyobb csoportja ugyanis onnan származik.

Helyes Írás 2015.04.28. 15:02:13

@Robinzon Kurzor:

Egy Észak-Afrika kikötőit lezáró "szigorítás" igencsak kívánatos lenne, ennek azonban semmi előjele nincs, s ilyesmihez nem kellene Orbánnak kérdőívezni. Azzal viszont egyre komolyabban fenyegetőznek, hogy szétosztják a menekülteket az EU országai között. Azt persze nem tudjuk, hogyan tartanák őket a kijelölt országokban, amikor túlnyomó részük három országba akar menni. Aligha valószínű, hogy "munkatáborok" kialakítását tervezik, valószínűbb, hogy esetleg csak a költségeket osztanák meg, vagy folyamatosan "visszatoloncolgatnák" a megszökötteket. Én csak olyan megoldásokat tartok valószínűnek, amely terheket ró ránk, s ez ellen demonstrál Orbán a kérdőívvel.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:03:18

@lavór: Neked egyszerű. Akkor most szépen vesd össze a költségeket.

1. Be sem engeded
2. Beengeded, kivizsgálod, addig eltartod, továbbmegy és a többi fogja visszaküldeni.

Az adófizetőknek ez azért nem olyan evidens, mint neked.

Utána kellene nézned, hányan jöttek be az elmúlt 4 hónapban, csak akikről tudnak, azokról nem beszélve, akik simán továbbmentek és jelenleg illegálisan dekkolnak más országokban.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:04:25

@Réka ‎: Hogyne-persze. Szíria, Afganisztán - több millióan menekültek el.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 15:05:05

@♔bаtyu♔: A "vannak, akik a magyar határon eldobják okmányaikat" állítás nem cáfolata annak, hogy "vannak, akik okmányaikat elvesztik menekülésük során", s nem válaszol arra sem, hogy a bona fide menekülttől életösztönnel ellentétes cselekedetet vársz el.

lavór 2015.04.28. 15:05:15

@♔bаtyu♔:

Szóval: célország vagyunk vagy nem? Ne terelj, ködösíts! 2-3 stadion ára már elment a menekültekre? Mert ha nem, jöhetnek még.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 15:06:31

@♔bаtyu♔: Magyarország - ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet - kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott.

Pipas 2015.04.28. 15:07:38

Azért vicces, hogy egyesek milyen követeléseket támasztanak a kormánnyal szemben:

1. Kérje ki az emberek véleményét, tárgyaljon a döntésekről. Viszont ez ne kerüljön pénzbe és úgy fogalmazza meg a kérdéseket, ahogyan az a három két százalékos pártnak tetszik. Az úgy demokrácia!

2. Ne menjünk európa ellenébe, viselkedjünk úgy, ahogy ők, de azért a bevándorlás kérdésében mi cselekedjünk máshogy.

3. Legyen mindenkinek munkahelye, gondoskodjon a szegényekről az állam, de azért jelezhetnénk már a 300 millió szomszédos nincstelennek, hogy hozzánk bármikor jöhetnek.

4. Liberális államot, liberális jogokat mindenkinek. Közben fogadjunk be ötvenmillió muszlimot, akik majd legyilkolják azokat, akik csúnya képregényt rajzolnak.

Vicces.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:09:08

@Helyes Írás: Szerintem te látod jól. Pontosan így van. Orbán megakarja előzni azt, hogy a nyugati országok idenyomják át a bevándorlókat.

Sőt valójában azt akarja megelőzni, hogy itt beléphessenek.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:09:45

@Counter: Persze vannak. A többség mint látható eldobja.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.28. 15:11:13

@♔bаtyu♔: na és? ebből még nem következik, hogy mi tartsuk el őket.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:11:36

@lavór: Nem nagyon értetted, mert nem az a lényeg, hogy célország vagyunk vagy nem, hanem az, hogy mennyibe kerül a helyzet kezelése.

Hiába nem vagyunk célország, ha az összes beengedett bevándorlót ide nyomják vissza. Akkor sajnos mi lettünk a célország.

Pipas 2015.04.28. 15:12:38

@Counter: "a bona fide menekülttől életösztönnel ellentétes cselekedetet vársz el"

Ha részegen elütsz egy embert, akkor elvárják tőled, hogy megvárd a rendőrséget. Minden évben elvárják tőled, hogy te magad keresd fel az adóhivatalt és kérd, hogy adhass nekik pénzt.

Nincs olyan a törvényben, hogy "senkitől nem várható el, hogy az ösztönök vagy életösztön ellenére cselekedjen". Nem vagyunk állatok!

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:13:38

@Counter: Na tisztázunk valamit. Menekült az, akiről a magyar hatóságok megállapítják, hogy menekült.

Nem pedig az a bevándorló, aki menekültnek nevezi magát és olyan elbírálást is kér.

lavór 2015.04.28. 15:13:50

@♔bаtyu♔:

Ha elolvastad az első kommetemet, arról írtam, hogy átutazó ország vagyunk.

Idenyomják, mi meg tovább nyomjuk. Ennyi.
Uniós jog lesz a kitoloncolás.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:15:54

@Réka ‎: Persze, Orbán a kérdőívében pontosan ezt fogja megkérdezni.

A 12 kérdés összefoglalható 1 kérdésben, akarod e, hogy a rád és családodra szánt támogatásból, bevándorlókat támogassanak.

"Sajnos" az Index által tálalt magyarul beszélő kínai orvos (aki ráadásul nem bevándorló, hanem menekült) nagyon nagyon nem jellemző eset.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:16:51

@lavór: Hová nyomod? Nálunk van a határ. Ha Szerbia azt mondja, hogy nem kér belőlük, próbálkozol az ukránokkal, vagy mi?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 15:17:58

@♔bаtyu♔: Nem a magyar hatóságok határozata által válik menekültté, a hatóságok csak megvizsgálják, hogy az-e.

@Pipas: Hát ennek meg mi az értelme?

Ha valaki közvetlen, reális életveszély elől menekül, nem várható el, hogy vállalja a menekülés során annak kockázatát, hogy a veszélyhelyzetbe visszakényszerítsék. Ennyi.

lavór 2015.04.28. 15:22:30

@♔bаtyu♔:

Emberségesen kiteszed őket a senki földjére.

Pipas 2015.04.28. 15:26:03

@Counter: "Ha valaki közvetlen, reális életveszély elől menekül, nem várható el, hogy vállalja a menekülés során annak kockázatát, hogy a veszélyhelyzetbe visszakényszerítsék. Ennyi. "

Miért ne lehetne elvárni? Mert te úgy látod, hogy nem lehet? Merthogy a törvény nem áll a te oldaladon.

Tegyük fel, hogy a csávó megöli a feleségedet, mert azt gondolja, hogy a feleséged rendőrt akart hívni és azt hiszi, hogy akkor visszatoloncolnák.

Akkor azt mondod, hogy "hát persze, nem várható el, hogy *ne* ölje meg, senkitől sem várható el, hogy a veszélyhelyzetbe visszakényszerítsék, nem?"

Az, hogy valakit üldöznek és veszélyben van nem jelent számára felmentést a törvények alól. Ez azért elég alap, nem?

Robinzon Kurzor 2015.04.28. 15:26:31

@bbjnick:

Mondom, hogy ez óvodás szint.

Megállapítottam, hogy az álláspontod milyen érvelési hibát tartalmaz.

Miért nem keresel olyan érvet, ami kiállja az értelmes vita próbáját?

Josagos 2015.04.28. 15:29:20

@1000bocs:
Tőlem senki nem szedett védelmi pénzt. Azt jellemzően magyarok szedik magyaroktól.
Az egyházak és a profi sport állami finanszírozását megszüntetve megszűnne a szegénység nagyjából, ha abból értelmesen költenénk a szegényekre.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:29:30

@lavór: Mivel te nem tartod el, ez van.

lavór 2015.04.28. 15:30:33

@♔bаtyu♔:

Nem én hívtam össze nemzeti konzultációt. Ne kend rám.

♔bаtyu♔ 2015.04.28. 15:31:11

@Counter: Ez nem cáfolja azt, amit én írtam. Igen, lehetnek olyan esetek, hogy a menekültet sem engedik be.

A menekült egyébként is elég relatív fogalom.

Robinzon Kurzor 2015.04.28. 15:32:05

@Réka ‎: "Ha jól tudom, a bibliai menekülteknek (jobb esetben) fedelet adtak, meg egy darab kenyeret. Nem élethosszig tartó elllátást, ellenszolgáltatás megkövetelése nélkül,"

A poszt illusztrációja az 5. kérdés, ami szerint a menekültek veszélyeztetik a magyar emberek munkahelyeit.
Miközben -- szerinted -- élethosszig tartó, ellenszolgáltatás nélküli ellátást kapnak.

Akkor most hogy is van ez?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.28. 15:36:23

@Robinzon Kurzor: mivel a menekült/bevándorló nem homogén massza, előfordulhat, hogy az egyik csoport a munkahelyekért való versengést, a másik pedig a segílyke kérését-követelését fogja jelenteni a befogadó ország számára. Ezen mit nem értesz?
Ráadásul a magyar munkaerő az árakhoz képest durván alulfizetett, nem csodálom hát, ha a nép félti azt a keveset, amije van. A nyugati államok pedig bizony el fogják várni Magyarországtól, hogy ugyanazt a szociális hálót biztosítsa a bevándorlóknak, mint ők. Azzal pedig nem fognak törődni, hogy Magyarországnak esetleg nincs pénze arra.

Pipas 2015.04.28. 15:39:13

@Réka ‎: "Ezen mit nem értesz?"

Érti ő, csak trollkodik.

Epokit Drive 2015.04.28. 15:42:14

Ezt a kérdőívet mérhetetlen aljasságnak tartom. A menekültekkel törődni kell, ez emberiességi kérdés, nem gazdasági és nem hazafias. Ezek felett áll, mert (jobbára) mind emberek vagyunk. És ha ez ellen vétünk, vétünk minden ellen, ami ember mivoltunkból egyébként következik.
És ráadásul az 1 mrd-os kiadást már csak önmagában is a menekültügyre fordítani eleve nagyobb segítség, mint a "levelező tagozattal" megbeszélni a dolgot. Borzalom, tényleg, 2005 decembere óta nem szégyelltem magam ennyire.

Robinzon Kurzor 2015.04.28. 15:44:33

@Réka ‎: "nem homogén massza"

Csakugyan?

És szerinted ez a konzultációs kérdőív, meg a te előző kommented (élethosszig ellátás ellenszolgáltatás nélkül mindenkinek) mennyiben nem tekintette homogén masszának?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.28. 15:46:26

@Robinzon Kurzor: a kommentemben nem írtam olyat, hogy minden bevándorló egyforma és segélyen él élete végéig. Azt viszont írtam, hogy a kérdőív gáz.
Nem sikerült ellentmondanod nekem.
Egyéb óhajsóhaj?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 15:58:42

@Pipas: Alma, körte. Az érettségire készülj inkább, köszi.

@♔bаtyu♔: Nincs is olyan, hogy menekült?

athumra 2015.04.28. 16:00:11

@Counter: Mely náció tagja nem muszlim a most érkezők közül?
Valóban nem voltak irataik, de nem is bolyongtak össze-vissza. Az első rendőri szervnél jelentkeztek.. Ahogy az '56-sok is.Aztán bevonultak a menekülttáborba és vártak a sorukra, hátha valaki befogadja őket.
Okmányok nélkül nem mehettek sehova. Igazoló bizottságok dolgoztak minden menekült személyazonosságának megállapításán.
Ha eldobálja a papírjait, akkor vélelmezni kell, hogy a büntetés elől menekül,tehát visszatoloncolandó!!!!!!!!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 16:04:06

@athumra:
1. Pl. a szudáni, iraki és szíriai, esetleg egyéb fekete-afrikai keresztény menekültek érzésem szerint nem muszlimok.

2. Arról természetesen nem tudhatunk, hogy a II. világháború utáni menekültek "jelentkeztek az első ellenőrző ponton", pláne hogy "szépen bevonultak volna a menekülttáborokba", ui. szerintem sem ellenőrző pontok, sem menekülttáborok nem voltak abban a pusztulatban.

3. S ha valakinek nincs okmánya, honnan tudod, hogy azt önként eldobálta, nem pedig elveszítette, netán megfosztották tőle?

Pipas 2015.04.28. 16:13:59

@Counter: "Alma, körte. Az érettségire készülj inkább, köszi."

Bármit megadnék, hogy újra annyi idős lehessek. Köszi.

Robinzon Kurzor 2015.04.28. 16:16:47

@Réka ‎: "Nem sikerült ellentmondanod nekem."

Ha mindenáron erre akarod kihegyezni: azt írtad, hogy élethosszig ellátást kapnak, ellenszolgáltatás nélkül.
Ilyen meg nincs.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 16:45:15

@Pipas: Felnőtt korban is letehető.

Az eseted ugyan eléggé abszurd, de nézd csak:
"Nem büntetendő annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett."

Kemény dolgok ezek, és van, amit a jog nem vár el.
Például az életösztönöd elfojtását.

Na most mi a menekülésre okot adó súlyos sérelemnek való újbóli kitettséget mérjük a jogellenes határátlépéssel össze. Ugyan kérem.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.28. 16:55:03

@Counter: válaszoltam de gondolom a linkek miatt kimoderálták. A blogomon hosszan írtam a "menekült", "gazdasági" bevándorlásról svéd viszonylatbsn, ott választ kapsz minden kérdésedre. Nem a levegőbe beszélek.
A svédek elcseszték. A magyarok még elkerülhetik

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.28. 17:06:17

@Counter: szóval a kimoderált kommentem összefoglalója. Kérdezed, kinek jár élethosszig tartó ellátás. Nem írtam olyat, hogy jár. Nem jár, de a nyugati államok megadják, mert nem akarnak nyomornegyedeket (az egy másik dolog, hogy így is megkapták) és azon az elven működnek, hogy aki nem tud vagy nem akar dolgozni, annak is biztosítanak egy emberhez méltó színvonalat. Ezt sajnos - a jogos menekültek és dolgos migránsok mellett beslisszolva - sokmillióan kihasználják. Amíg Orbán ezt meg akarja gátolni, igaza van, a kérdőív nyilvánvalóan aljas megfogalmazásaival együtt is. Az, hogy stadionra nincs pénz, nem jelenti azt, hogy bevándorlásra van.
Mentem fotózni, szóval mobilról mára ennyit. :)

Pipas 2015.04.28. 17:19:27

@Counter: "Felnőtt korban is letehető."

Mit rugózol már ezen. Először sem volt vicces, ne erőltesd.

"Kemény dolgok ezek, és van, amit a jog nem vár el.
Például az életösztönöd elfojtását."

Ezen sem kellene erőlködni. Ha valahol olyat látsz a jogban, hogy a jogszabályok nem érvényesek azokra a külföldi állampolgárokra, akik félnek, akkor idézd be. Egyébként meg nyugodtan valld be, hogy butaságokat beszéltél. Vagy sunnyogj el csendben, mindegy.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 17:32:43

@Pipas: "Nincs olyan a törvényben, hogy "senkitől nem várható el, hogy az ösztönök vagy életösztön ellenére cselekedjen"."

A törvény – egyéb feltételek hiánya esetén – nem torolja meg az életösztönnek engedelmeskedve elkövetett, egyébként büntetendő cselekményeket. Akkor se, ha külföldi állampolgár követi el.

(Az "ösztönök vagy életösztön" az már a te hamisításod, ahogy az életveszélyes üldöztetés félelemmé transzformálása is. Szarul hazudsz, de legalább gyakran.)

Pipas 2015.04.28. 18:00:29

@Counter: "A törvény – egyéb feltételek hiánya esetén – nem torolja meg az életösztönnek engedelmeskedve elkövetett, egyébként büntetendő cselekményeket."

A törvény semmit nem "torol meg". A törvény bizonyos dolgokat "büntetni rendel".

Amúgy viszont bizonyítsd az állításod, idézd a törvénynek ezt a részét vagy halgass.

"Az "ösztönök vagy életösztön" az már a te hamisításod"

Azt állítod, hogy az életösztön nem ösztön?

"az életveszélyes üldöztetés félelemmé"

Azt állítod, hogy ha valaki az életveszélyes üldöztetés miatt cselekszik, akkor a "félelem" szó haszálata valamiféle hamisítás? Milyen szóval jellemeznéd azt a tudatállapotot amikor valaki az életveszélyes üldöztetés elkerülése céljából cselekszik?

"Szarul hazudsz, de legalább gyakran."

Nem, nem hazudtam. Te hazudtál, azt mondtad, hogy a törvény szerint a "büntetendő cselekedetek" nem szankcionálandóak, ha az életösztönnek engedelmeskedve követik el. Ez nem igaz. Amikor ezt állítottad, akkor hazudtál.

1000bocs 2015.04.28. 18:06:21

@Josagos: "Tőlem senki nem szedett védelmi pénzt. Azt jellemzően magyarok szedik magyaroktól. "

Kivéve amikor cigánygyerekek szedik a kishídon átkelni szándékozó magyar gyerekektől, vagy a templomba igyekvő nénitől. Aki ha nem akar megint körbeköpködve és nyálas arccal, poros ruhában megérkezni fizetni fog. Vagy amikor a elveszik a gyerekektől az uzsonnapénzt.

"Az egyházak és a profi sport állami finanszírozását megszüntetve megszűnne a szegénység nagyjából, ha abból értelmesen költenénk a szegényekre. "

És képzeld, mennyi jutna ha a színházak és múzeumok pénzét is hozzá csapnánk!

:)))))

"Megszűnne a szegénység nagyjából" - édes istenem, mik mennek itt...facepalm.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 18:19:19

@Pipas: Ha szerinted tisztességes az "életösztön" kategóriát "ösztönök vagy életösztön"-nek értelmezni, akkor nem tudunk még felületesen sem beszélgetni.

Pipas 2015.04.28. 18:37:54

@Counter: "Ha szerinted tisztességes az "életösztön" kategóriát "ösztönök vagy életösztön"-nek értelmezni, akkor nem tudunk még felületesen sem beszélgetni."

Az "ösztön" és "ösztönös" kifejezések szakkifejezések, az "életösztön" nem az. Ezért használtam az "ösztön" szót, mert az "életösztön" egy köznyelvi kifejezés, aminek mndenki olyan jelentést tulajdonít.

Valószínűleg a "túlélési ösztön" kifejezésre gondoltál, de nem akartam ezzel bonyolítani az dolgot.

De mindegy, kitaláltál valami zavaros elméletet arra, hogy mi az az "életösztön" és hogyan is áll hozzá a jog. Jeleztem, hogy nem, nincs így, erre erőlködtél. Mondtam, hogy idézd a jogszabályt, nyilván nem tudtad, mert ilyen dolog nincs a magyar jogban.

Ezek után kijelentetted, hogy nincs értelme tovább beszélni. Szerintem sincs, kamuztál, lebuktál, vége.

Pipas 2015.04.28. 18:38:54

aminek mndenki olyan jelentést tulajdonít ->
aminek mindenki olyan jelentést tulajdonít, amilyet akar

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 19:06:57

@Pipas: Ha vitatni akarsz egy kifejezést, tedd azt.

Ehelyett inkább hamisítottál. Nem vagy tisztességes.

Pipas 2015.04.28. 19:15:48

@Counter: "Ehelyett inkább hamisítottál. Nem vagy tisztességes."

Most már csak játszod az ostobát.

Robinzon Kurzor 2015.04.28. 21:09:17

@Réka ‎:

Igazad van: én Magyarország vonatkozásában értelmeztem, de az eredeti kommentben nem arra írtad.

athumra 2015.04.28. 21:33:34

@Counter: Azt gondolom, hogy aki az életét féltve menekül, nem utazgat több ezer kilométert papírok nélkül!
Max egy határt lép át és ott keres egy menekült tábort.
Sajnos akik most jönnek, nem az életüket veszélyeztető körülmények, hanem a jobb élet reményében jönnek!
A papíroktól pedig azért szabadulnak meg, mert ha nem azonosítható a hazája, nincs hova visszatoloncolni.
Ezt látszik alátámasztani az is, hogy nem akarnak nálunk maradni, hanem mennek tovább. Vagyis, nem az életük van veszélyben!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.04.28. 22:06:11

@athumra:
1. Szerintem teljesen életszerű, hogy menekülés esetén igyekszik az ember olyan célt választani, ahol nagyobb eséllyel marad életben – pl. ahol már élnek rokonok. Vagy földik. Lengyelországból például a világháború elején sokan menekültek Angliába is, noha Magyarország közelebb esett. Most akkor csak az utóbbi lengyelek számítanának menekültnek? Ugyan kérem.

Vagy pl. az atatürki háborúk végeztével a kis-ázsiai görögök nem mind Görögországba menekültek, hanem családi kapcsolatok mentén Amerikába, akár. Ők nem menekültek? De.

2. "Sajnos akik most jönnek, nem az életüket veszélyeztető körülmények, hanem a jobb élet reményében jönnek!"

Pedig egyre több a háború a környéken. Szerintem ez azzal a következménnyel jár, hogy kell lennie valódi menekülteknek is, mert csak nem hal meg mindenki.

3. "A papíroktól pedig azért szabadulnak meg, mert ha nem azonosítható a hazája, nincs hova visszatoloncolni."

Aki _szándékosan megszabadul_, arról ez elképzelhető. De tekintettel a körülményekre, nem tudhatjuk, hogy akinek nincs papírja, miért nincs. Szerinted az iszlám állam területéről menekülőknek minden okmánya feltétlenül rendben van? Vagy az eritreaiaknak?

athumra 2015.04.29. 00:20:32

@Counter: Gondold végig, hány határ van ahol át kell kelnie, mire elérkezik a magyar határra... Rá adásul olyan határokon kell átjutnia, ahol könnyen nézhetik kémnek is akár.
Azt azért remélem nem gondolod komolyan, hogy a szerb határt nem őrzik!
De rendben engedjük meg, elvesztek a papírjai és be akar jutni Magyarországra. Szerintem elvárható, hogy a hivatalos határon jelentkezik, azonnal közli, hogy honnan és miért menekül.
Ha nem így tesz, joggal vélelmezzük, hogy bűnöző! Tehát semmi keresni valója az országunkba!

1000bocs 2015.04.29. 08:43:05

@nu pagagyí: Oh, persze. Ez van mikor nem tudsz mit mondani. :)
süti beállítások módosítása