Mi a baj a Jobbikkal?
2015. február 19. írta: Redakció

Mi a baj a Jobbikkal?

jobbik.jpg

Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztőjének írása.

Párját ritkító mutatványnak lehetnek szemlélői azok, akiket érdekelnek a magyar belpolitika fejleményei. Miután a Fidesz egyetlen évben három országos választáson meggyőző fölénnyel győzött (az egyik legnagyobb arányban, abszolút többséggel az uniós normák szerint megrendezett európa-parlamenti választásokon), a köztereken és a médiában Heller Ágnestől Schilling Árpádon át Udvarhelyi Tesszáig húzódó népfront alakult e többség lebontására. Ez rendben is van, az ellenzéknek ez a dolga – nevezettek pedig nyilván az ellenzék. A leleményes külhoni segítséget sem nélkülöző akciósorozat eredményesnek bizonyult: a Fidesz szavazóinak jelentős része elfordult korábbi kedvenc pártjától.

Még ebben sincs semmi különös – a pártok támogatottsága változni szokott, különben is messze még a választási célegyenes, és mint tudjuk, nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást. Az egyedülálló mutatvány nem abban áll, hogy sikerült a Fidesztől sok embert elfordítani, hanem abban, hogy hová fordultak ezek után. A Heller Ágnestől Schilling Árpádon át Udvarhelyi Tesszáig húzódó népfrontnak ugyanis egy árva lelket sem sikerült a saját pártjára vonnia a kiábrándultak közül. Viszont sikerült velük feltornázni a Jobbik támogatottságát.

Mondhatnánk, hogy gratulálunk az agg filozófusnőnek és harcostársainak – ha lehetne okunk a tréfálkozásra. De nincs, a legkevésbé sincs. Veszélyes irányba fordult ezzel az ország. A legfőbb ideje, hogy szembenézzünk ezzel a veszéllyel.

Mi tehát a baj a Jobbikkal? Ne hagyjuk magunkat becsapni a látszattól, a baj nagyobb, mint ránézésre tűnik. A Jobbikkal ugyanis nem az a legnagyobb probléma, hogy a kemény magja, amelyből az egész párt kinőtt, tele van eszelős radikálisokkal – azokból úgysem lesz soha többség. Hanem az, hogy politikai értelemben fedezetlen, beválthatatlan váltóval akar hatalmat vásárolni. És keserves lesz, ha a választók akaratából az ország ezzel akkor szembesül, amikor a hatalomba emelt Jobbiktól kézhez kapja ezt a váltót.

Amúgy a nyilasok sem egy vállalható társaság. Aki járt már egy kicsit közel ennek a pártnak a hátországához, az tudja, hogy elképesztő alakok nyüzsögnek arrafelé. Hozzájuk képest a goj motorosok piros nyakkendős úttörők. A tetovált horogkereszt a legkevesebb. A nyílt zsidózás, cigányozás a minimum. A kuruc.info nap mint nap bőséges válogatást ad ebből a szellemiségből. Civilizált ember a Jobbik kemény magjának még a közelségét is nehezen viseli.

A magyar közélet lagymatagságát mutatja, hogy nem szorítják rá nap mint nap a Jobbik vezetését, hogy megtagadja ezeket az embereket, és így őket mint szavazókat leválassza magáról. De ha az újságírók és politikusok végre összeszedik magukat és sarokba szorítják, színvallásra kényszerítik Vonát és párttársait, akkor ők meg fogják tagadni a múltjukat, a régi barátaikat, akik a hatalomba emelték őket. A Jobbiknak már nincs szüksége az eszelősökre, a Magyar Gárdára, a Betyárseregre, de még a kuruc.infóra sem. A műtét fájni fog, de simán túlélik.

Hiszen kezükben az adu ász – vagy legalábbis valami, ami messziről adu ásznak látszik. Az a hit, hogy ők majd rendet tesznek. Hogy a társadalom problémáinak megoldásához elegendő a bátor elszánás. Hogy a társadalmat megosztó viták feloldhatók úgy, ha elhatározzuk, hogy feloldjuk őket. Hogy a magyar államadósság újratárgyalható (értsd: egy része eltörölhető), ha a magyar kormány akarja. Hogy a világpolitikai erőtérben a magyar kormány, ha akarja, maga határozhatja meg a pozícióját. Hogy a cigányság körüli problémák kormányzati akarattal rövidtávon orvosolhatók. Hogy a korrupció, ha akarjuk, felszámolható. És hogy mindez eddig azért nem valósult meg, mert hiányzott a bátor akarat. De majd a Jobbik.

Valójában még ennél is többről van szó. A Jobbik csodafegyvere nem az, amit mond; és végképp nem az, amit tesz. Még csak nem is az a hit, hogy ez a párt tudja a radikális megoldást azokra a problémákra, amelyekre más nem. Hanem az a hit, hogy léteznek radikális megoldások. Amelyek megvalósításához már csak egy radikális pártra van szükség.

Pedig radikális megoldások nincsenek. Társadalmi ügyekben toronyiránt nem lehet célba érni. Magyarország társadalmi problémái egytől egyig évszázadok örökségei – márpedig egy társadalmi jelenség megváltoztatásához szükséges idő egyenes arányban áll azzal az idővel, ameddig rögzült.

Alighanem a legjobb bizonyíték erre a cigányok ügye. Itt aztán végképp nincsenek radikális megoldások. A Jobbik mégis ezt mondja, ezt sugallja. Bátran kimondja, amit az emberek gondolnak – rosszul.

Amit a cigányokról a baloldali és liberális pártok mondanak, arról a választók már többször véleményt nyilvánítottak. De az elmúlt huszonöt évben a Fidesz is elmulasztott megoldani egy nagyon nehéz feladványt: a vidéki, külvárosi emberek napi tapasztalatai és a hazai-nemzetközi baloldal szakadatlan támadásai közé szorulva megelégedett az alibi-cigánypolitikával, és nem munkálta ki a valódi, érvényes válaszokat az emberek kérdéseire. Az nem mentség, hogy ilyenje a Jobbiknak sincs. Ők legalább kimondják, amit a nép gondol. És a jelek azt mutatják, hogy sok választó számára ez már valami.

A pártot választani tudó magyaroknak immár a negyede kész hitelt adni a Jobbik fedezetlen váltójára. Mentségükre szolgáljon, hogy szerte Európában hasonló pártok aratnak sikereket. A görögök most éppen egy ilyennel próbálkoznak, igaz, a Sziriza múltja, amennyire innen látszik, nem olyan penetráns, mint a Jobbiké. A görögök lelke rajta. De Magyarországot az ég óvja attól, hogy a Jobbikkal próbát tegyen. Nagyon nagy árat kellene ezért fizetnünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr507186255

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: [Bencsik Gábor]: Mi a baj a Jobbikkal? 2015.02.19. 07:26:02

A Jobbik csodafegyvere az a hit, hogy léteznek radikális megoldások. Amelyek megvalósításához már csak egy radikális pártra van szükség. Pedig radikális megoldások nincsenek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steve the Great 2015.02.19. 07:21:45

Várom már a vendégposztokat Kerényi Imrétől is.

Virág et. 2015.02.19. 07:47:39

"leleményes külhoni segítséget sem nélkülöző akciósorozat "

A szavazó-vesztés inkább kevésbé leleményes belföldi segítséggel született kormányzási-kísérlet eredménye volt. Tudom, hogy népszerű a Soros-CIA tengelyre fogni, hogy a Fidesz elveszítette a szavazói felét, de a valóság ezzel szemben az, hogy minden db elvesztett szavazó mellé oda lehet tenni azt az intézkedést, amit a Fidesz hozott és nem Soros vagy a CNN.
Hellert meg Schillinger és Udvarhelyit emlegetni szánalmas terelési próbálkozás. Vagy elemi szinten rögzült konteó. Nem tudom, melyik a rosszabb.

A Jobbikkal kapcsolatos aggályokat osztom. Azt sem árt azonban figyelni, hogy kinek a kabátjából jöttek is ezek elő.

I_Isti 2015.02.19. 08:27:43

Ugyanmár. Szarul kormányoznak, és fos vezetőik vannak. A plebsz= prolik meg azt szeretik, hogyha nagyobbat hazudnak nekik.

Robinzon Kurzor 2015.02.19. 08:42:38

Aki Fidesz támogatottságának jelentős visszaesését Heller Ágnesnek, Udvarhelyi Tesszának és a "leleményes külhoni segítségnek" tudja be, annak egyéb súlyos problémái is vannak az élettel.

Maradjunk annyiban, hogy a Fidesz saját kormányzása miatt veszíti támogatói, és ezt a folyamatot Ágnes és Tessza (mint "ellenzék") inkább fékezi.

Ha lenne valami egészen kicsit hitelesnek és egészen kicsit kormányképesnek tűnő ellenzék, az a Fidesz jelenlegi támogatóinak kb. dupláját simán felszívná.
Úgy, hogy lényegében semmit nem kellene érte tennie -- ahogy a Fidesz tette (pontosabban: nem tette) 2010-re.

A Jobbik most erre hajt.

freehckr 2015.02.19. 08:58:42

Mulatságosak az ilyen írások, Bencsik elvtárs Orbán korrupt f.szát szopja évek óta, Bencsik elvtárs kormányzati haverjai évi több ezer milliárdos károkat okoznak az adófizetőknek, lopnak, fosztogatnak, hazudoznak, és akkor jön Bencsik elvtárs, és azon elmélkedik, persze eget rengető ostobaságokat összehordva, hogy más pártokkal mi a baj...

Bencsik, az anyádat, te lóhere... :D Inkább adjátok vissza a rabolt pénzt és húzzatok anyátokba, korrupt fideszes posztkommunista bűnözők...

Bryan élete 2015.02.19. 11:50:25

A szavazáson résztvevők hány százalékával nyerte is a fidesz ezeket a diadalmas kétharmadokat?
46?
Ennek mára már több,mint egyharmadát el is veszítette.
A több 54 % nagyot szart a pofájára és ez a tömeg csak naponta növekszik.
Mire ez a nagy melldöngetés Bencsik eltárs?

Azt írja Dévényi István a Válasz.hu-n, hogy valaki szóljon már a fidesznek,hogy vége van.
Meg neked is Gáborkám.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.19. 11:51:37

-eszelős radikálisok
-civilizált ember nem viseli el
-nyilasok, horogkereszt
-A magyar közélet lagymatagságát mutatja, hogy nem szorítják rá nap mint nap a Jobbik vezetését, hogy megtagadja ezeket az embereket
-radikális megoldások nincsenek
-nagy árat fogunk fizetni a Jobbikért

ennyi a kis szófarigcsáló fidesz seggéből előbújt médiamajom munkássága.

Kapard meg a fideszest, egy liberális fog visszanézni rád.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.19. 11:55:54

@freehckr: Ja, a tízmilliárdokból kitömött, senkinek sem kellő pénznyelő (pénzmosó?) Magyar Krónika főszerkesztőjeként ábrándozik a "civilizáltságról"...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.02.19. 12:04:25

@Steve the Great: Most éppen depressziós szakaszát éli, várjuk ki a mániásat.

Bencsik értékelhetetlenül lapos, a fanyalgásban tehát osztozok.

Bryan élete 2015.02.19. 12:07:19

Ahogy olvasom a kommenteket kedves Bencsik Gábor, jobban tetted volna, ha inkább a pitypangról írsz, bármit.

És még csak dél van, most jön a java, amiből megtudhatod, mi a baj a jobbikkal meg a fidesszel, ami egykutya.

Bell & Sebastian 2015.02.19. 12:16:41

Na, most aztán ettől a párttól végképp eltántorognak tévelygő szimpatizánsai, hogy visszabújjanak a baloldali, meleg kebelre.

Kár volt megint a cigókra kihegyezni, ha már fek, támadás, akkor legalább az ideológia alapoknak estem volna neki. Ami nem egyszerű, mert először is meg kellene velük ismerkedni, utána felsorakoztatni a kontra-érveket ellenük.

Akinek reálisabb a világképe, feltehetően az talál gyakorlatiasabb, működő válaszokat az örökölt problémákra.

Mi a baj a Jobbikkal? A legfőbb az, hogy kilépett a bal / jobb majomkodásból, ami legjobban a bal / jobb majmoknak fáj.

Saját véleményem szerint ez csak előny, egészen máshol látom a gyenge láncszemet. Ha Eurázsia győz, versenyben áll a Fidesszel, ha az atlantisták, oda a szebb jövő. Mindettől függetlenül Szent Istvánt nem vonnám revízió alá, amit a Jobbik már megtett.

Ezért ez a legnagyobb tévedésük. Rossz államvallást vettek föl.

vizipipa 2015.02.19. 12:35:04

Összefoglaló:
- a ballib felhánytorgatja a Fidesz hülyeségeit, amitől a Jobbik erősödik,
- jaj lesz nekünk, ha befut a Jobbik.

Bennem persze felmerül a gondolat, mi lenne ha a Fidesz befejezné a hülyeségeket? A szerző eddig már nem jut el. Pedig Simicska cseréje Spéderre/Garancsira/Mészárosra, az Emfesz cseréje MET-re nem a megoldás része.

I_Isti 2015.02.19. 12:54:15

@vizipipa: "mi lenne ha a Fidesz befejezné a hülyeségeket? "
Ha a lufit meghámozzák, mi marad belőle?

baby joe 11 2015.02.19. 13:32:05

@maxval bircaman hűje vagy!..

Szász Kornél 2015.02.19. 14:19:05

A Jobbik 2018-ra vagy szétesik, vagy egy Fidesz 2.0 lesz belőle.

öreg_répatorta 2015.02.19. 14:38:47

Nekem csak annyi a furcsa a jobbikban, hogy 2006-2010 között hetente vonultatták ki a focihuligánokat, ferenc-testvér eltávolítása érdekében. (Ami természetesen akkor még jogos is volt, mert elég rendesen elkúrtak mindent). Most viszont 5 éve egyetlen megmozdulásuk sem volt azok ellen, akik miatt már szinte romokban van az ország. Sőt odáig mentek, hogy szimpátia tüntetést rendeztek egy hatalom elleni megmozdulással szemben. Szóval furcsa egy banda ez a jobbik. Talán még azt is gondolhatnám, hogy vona orbán farkán csüng és ezért nem szabad még véleményt nyilvánítani sem. Mellesleg dőre gondolat azt hinni, hogy valaha is kormányzó erő lesznek. Esetleg akkor, ha kell a fidesznek a többség miatt. (persze ez ellen jobbikosok tiltakoznak kicsi szívük összes melegével, ők nem lesznek a fidesszel!!!) Egy mocskos megélhetési banda, mint a többi. Az únióra is okádnak, de a pénzeket elfogadják. Ugyanúgy mehetnének a süllyesztőbe, mert nincs szükség rájuk ebben az országban (sem).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.19. 14:57:53

A Jobbik a legdemokratikusabb párt. Nem a demokráciadeficit miatt sírnak oly sokan? Hát akkor! Tessék, itt a demokrácia! Vegye, vigye!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.19. 15:30:59

@Bencsik Gábor:

Ha meg akarja állítani a Jobbikot, akkor, szerintem, a lehető legkontraproduktívabb módon állt neki. Ha valami már nem hat, akkor a szélsőjobbal való riogatás bizonyosan nem. Az elmúlt 25 évben immunisak lettek rá a magyarok.

Nem írom le még egyszer, ha már egyszer leírtam:

Igaza van-e a Jobbiknak?
2013.05.09. 05:01 bbjnick

1 jegyzet

...(Talán) ...nem kellett volna --- ’90 óta --- gőzerővel, a (lehetőségei szerint) regenerálódni igyekvő társadalmat ideológiai terror alá venni/vetni! Akkor talán (majd(nem)) mindenkinek (...) lehetne helye a „vonalon” és nem csak a bot két végén. Ennek a nagy „ideológiásdinak” (mint hatalomgyakorlási technológiának) csak (vagy éppen hogy) az lett az eredménye/a következménye, hogy ma az emberek meghatározó többsége legalább háromszor annyival jobbra került a jelenlegi kormánypártoktól, mint a kormányzók saját (politikai) baloldaluktól (ú. é. balellenzéküktől)... (bbjnick.blog.hu/2012/10/23/szelbaltol_jobbra_2012_10)

...Igazságról (a fogalom elvont értelmében) a Jobbik esetében (azért is) nehéz volna beszélni, mert a jelenlegi (posztmodern) magyar nemzeti radikalizmus nem egy (bizonyos) ideológia képviselete, hanem egy (bizonyos) állapot manifesztációja.

Amit ma Magyarországon nemzeti radikalizmus névvel illetnek, az (kb.) úgy jött létre, hogy az elmúlt huszonegynehány évben a posztkommunista elitek hatalomfenntartó és -megőrző stratégiaként alkalmazták a „megbélyegzés, kirekesztés” módszerét: mindent, mindenkit, amiben vagy akiben pozícióikra, hatalmukra veszélyt láttak vagy véltek, amivel, akivel nem boldogultak vagy nem akartak foglalkozni, (azt) „kitoltak” széljobbra. Lett légyen szó történeti vagy kortárs személyiségről, társadalmi vagy akár kulturális jelenségről, társadalmi/politikai konfliktusról, hagyományról, bárkiről, bármiről, ha útban volt, terhes volt, ütötték rá (rutinszerűen) a széljobbos bélyeget s került ki a jobbszélre, a gajdecba.

Igen ám, csakhogy (az) évtizedek alatt a (jobb)szélen, a peremen iszonyatos mennyiségű és súlyú társadalmi-kulturális „mindenféle” halmozódott fel, torlódott egymásra. Ennek a „mindenfélének” (ma még) nincs egyértelmű formája és szerkezete, mert annyira heterogén: s ennek a heterogén karakterű társadalmi-politikai-szellemi peremlétiségnek a manifesztációja a posztmodern magyar nemzeti radikalizmus.

(A tragikomikus az, hogy az elitek máig ezzel a módszerrel próbálnak megszabadulni a számukra terhes, kezelhetetlen jelenségektől --- pedig nem nehéz belátni, hogy mi történik akkor, ha a perem súlyosabbá válik, mint a centrum.)... (Innét: mandiner.blog.hu/2013/05/07/a_jobbik_esete_a_tultolt_zsidobiciklivel?fullcommentlist=1#comments)

***

Lásd még:

bbjnick.blog.hu/2012/03/19/lazar_jelenseg_hatvannyolcasok_nyolcvankilencesek_ketezerhatosok

bbjnick.blog.hu/2013/05/09/igaza_van-e_a_jobbiknak

Jean Sol Partre 2015.02.19. 15:47:32

@bbjnick: "A Jobbik a legdemokratikusabb párt."

Ezt mire alapozod?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.19. 16:06:29

@Jean Sol Partre:

A Jobbik az erejét a szavazóitól nyeri. Éppen akkora, amennyi bizalmat a zemberek belé vetnek. Nem oligarchák és (nagy)hatalmi alkuk alakítják a politikáját, hanem a nép akarata/hangulata.

rámenős 2015.02.19. 16:07:32

Nem kell félni a Jobbiktól Bencsik úr. Legfeljebb 4 évig -esetleg rövidebb ideig - nem lesznek annyira a húsosfazék közelében. A nagyokat úgysem lehet megfékezni. / Mészáros, Demján, Leisztinger, Csányi, stb. /
Nincs baj azzal amit a Jobbik mond. A baj az lesz ha azt csinálja Vona amit az Orbán. Gyönyörűeket mond és nem csinál semmit. Egyébként meg ha próbálna keménykedni a Jobbik, simán kiéheztetnék az országot.
Nincs tartalékunk. Ma már a vidékiek is a Tescoból élnek. Csak kis lépésekben tudnák megvalósítani a programjukat. Ehhez pedig a népnek nincs türelme.
Pedig de jó lenne egy RENDes párt.

program készítő 2015.02.19. 16:18:44

Férfiaknak 40 év munka utáni nyugdíj-nem elég?-melyik norvég tud majd ennyit igazolni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.19. 16:26:05

@Bell & Sebastian:

"Szent Istvánt nem vonnám revízió alá, amit a Jobbik már megtett" --- írja.

Az újpogány tradicionalizmus (amit a Jobbik szellemi elitje is képvisel) egy modernista ellenkultúra. Az volt (mármint ellenkultúra) a két világháború között, az volt nálunk a nyolcvanas években és az ma is, (posztmodern változataiban) mind Nyugaton, mind nálunk. Ez egy nagyon izgalmas filozófiai irányzat, de a kormányzáshoz valóban kevés.

Robinzon Kurzor 2015.02.19. 16:44:02

@bbjnick: "Nem oligarchák és (nagy)hatalmi alkuk alakítják a politikáját, hanem a nép akarata/hangulata."

Vagy egy SZVR-főosztályvezetőé.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.19. 16:46:49

@tesz-vesz:

Ez egy kis ország. Itt mindenki mindenkinek rokona, komája, ángyija, sógora stb., de legalábbis, így vagy úgy, mindenki mindenkivel egy kalákában tolja. [........../.]

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.19. 16:54:52

@Robinzon Kurzor:

A tartótiszted utasított, hogy ezt írd? [........../.]

gyalog.galopp 2015.02.19. 17:04:39

@bbjnick:
Ez egy kis világ, az uralkodókat sem véletlenül csereberélték, házasították és háziasították keresztül kasul egymás közt. Meg aztán a nagy gazdasági központok sem a szatócsinasok között keresték az utódnak valót :)

Bell & Sebastian 2015.02.19. 17:14:15

@bbjnick: Legalább három példát fel tudunk arra hozni, ki mindenki kapirgált már a Jobbikon kívül errefelé (új pogány tradicionalizmus), ezekből minimum egy működött, nemzeti keretek közt minimum kettő.

Az átütő sikerhez kellene még egy nemzetközi LNKO is. (legnagyobb közös osztó)

Nemcsak átvitt értelemben, hanem _szó szerint_ is.

Amíg ezt a szerepet a Katolikus Egyház betöltötte (elfogadták fensőbbségek) eldöcögtek a dolgok.

A Jobbik attól nem kóser, hogy úgy képzeli, megússza az lapok leosztóival az együttműködést. Legalábbis kimondatlanul bár, de ez van a levegőben.

Valójában azért nem téma, mert tisztában vannak vele, hogy a legtöbb, ami elérhető az véget ér az érinthetetlenek kasztjának felszámolásánál, ott a fal, ahonnan nincsen tovább. Ami nem lenne kevés, lássuk be.

Ezért megkockáztatom azt a megállapítást, hogy a felkent, ideológiai máz alatt rejlő realitás legalább olyan távol áll az (általam) ideálisnak tartottól, mint a legszebb, bal-libsi időkben.

Olyan ez, mint amikor nem fogy a sem a kakaós nápolyi, sem a kókuszos. Sebaj, majd megveszik a citromost, a lényeg csak az, hogy keksz nincs és nem is lesz! Valamikor volt, de már az ízére sem emlékeznek, ezért tömegesen nem vágynak rá.

Az a pár ínyenc meg le van szarva, akik keksszel tömbék a pofájuk zacskóját! Nem kívánságműsor ez!

Bell & Sebastian 2015.02.19. 17:16:44

fensőbbségnek (ez a végleges változat)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.19. 18:40:21

@Bell & Sebastian:

Nem tudom, emlékszik-e rá, de ezt (legalább) egyszer már kitárgyaltuk: a keksz egy tisztességes keresztényszociális kormányzás volna. Prohászka Ottokár rulez!

búvár kondér 2015.02.19. 18:41:22

@bbjnick: tehát mindenkinek van 1 cigány és 1 zsidó felmenője is! -s ezekből lett az echte ungarische????
Hajrá magyarok! Hajrá Magyarország!

.iIi. 2015.02.19. 19:09:21

Az hogy orosz bábok mint Rákosiék voltak.

Robinzon Kurzor 2015.02.19. 19:17:24

@bbjnick: "A tartótiszted utasított, hogy ezt írd?"

Már megint magadból indulsz ki ...

midnight coder 2015.02.19. 19:32:11

"Alighanem a legjobb bizonyíték erre a cigányok ügye. Itt aztán végképp nincsenek radikális megoldások. A Jobbik mégis ezt mondja, ezt sugallja. Bátran kimondja, amit az emberek gondolnak – rosszul."

A cigányok ügyére csak radikális megoldás létezik. Aki bűnöző, be kell csukni annyi időre, hogy rárohad a műanyag lakat. Az ugyanis aki börtönben rohad (nem kell feltétlenül luxuskörülményeknek lenni egy börtönben) nincs kinn a társadalomban és nem rabol ki senkit. Másrészt, ha a polgár azt látja, hogy sem rabolni, lopni nem kifizetődő, sem a szociális segélyből nem lehet megélni, akkor tanulni és dolgozni kezd. De ezt nem lehet azzal megoldani, hogy szépen megkéred őket hogy ugyan már, legyenek szívesek ezt megtenni. Anno I. István kb. két-három generáció alatt törvénytisztelő népet faragott a magyarokból. Radikális lépések nélkül még ma is ott tartanánk mi is mint a cigányok.

midnight coder 2015.02.19. 19:34:51

@búvár kondér: A cigány nem fajta hanem kultúra. Van egy rakás cigány származású ember aki remekül beilleszkedett a társadalomba, és őket valahogy nem rekeszti ki senki. És van egy rakás fehér lumpenproletár aki pont ugyanabba a kosárban van mit a putricigány, és nem véletlenül. Ez nem fagyi kérdés ahogy Hofi mondaná, csak a liberósbolsik akarnak mindenáron azt faragni belőle.

micsoda? 2015.02.19. 19:35:21

Ha csak a Jobbik logóját látom, már rémképek gyötörnek. Valóban, Isten mentsen meg bennünket, hogy kormányra kerüljenek. (Jó lehet sem cigány, sem zsidó a családom)
De azt olvasom, hogy a 30 év alattiak, és az egyetemisták többsége a Jobbikot támogatja. Mondjuk az utóbbit nem hiszem.

Erre szokás mondani, hogy akkor miről beszélünk?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.02.19. 19:44:49

Nagyon jó és igaz írás.

Az a durva, hogy a ballib értelmiségnek mindegy.

Nekik Gyurcsány alatt is az volt a mottójuk, hogy minnél rosszabb az országnak, minnél jobban kiárusítják, minnél jobban eladósítják annál jobb nekik.

Az ballib hazaárulóknak nem számít.

Ebből a szempontból nekik a Jobbik is megfelel.
Az EU-ból kilépés, EU-s pénzek befagyasztása, az legalább akkora katasztrófa, mint Gyurcsányék Elkúrása.
Ha nem nagyobb.

Robinzon Kurzor 2015.02.19. 19:51:07

@bbjnick:

Jaj-jaj, amikor lebuksz a hülyeségeddel, akkor jön ez az ostoba linkelés.

Te jöttél elő azzal, hogy egy blogkomment a tartótiszt kívánságára születik.

Vajon kommentelőként miért gondolod ezt? Magadból indulsz ki?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.19. 19:59:27

@Robinzon Kurzor:

Hiába erőlködsz, hazudozol, rajtad kívül itt mindenki tud olvasni:-)

röf 2015.02.19. 20:00:03

Az eredeti kérdés úgy szólt, mi a baj a Jobbikkal?
A korrekt válasz: semmi.

Gyorgy Nagy 2015.02.19. 20:02:48

Igaz hogy az oroszbált az Orbàn és Vona szervezi? Ők fogjàk ketten fogadni a vendégeket?

Grgabácsi 2015.02.19. 20:02:59

@midnight coder: "A cigány nem fajta hanem kultúra."
Kinyomtatni, bekeretezni.

BitPork 2015.02.19. 20:03:30

@röf: A helyes válasz: hogy létezik.

2015.02.19. 20:04:37

" Magyarországot az ég óvja attól, hogy a Jobbikkal próbát tegyen."

Ugyan már, Bencsik elvtárs... Magyarországot attól sem óvta meg az ég, hogy Orbán Viktorral próbát tegyen. Innen már teljesen mindegy, hogy mit próbál: ennek az országnak már annyi.

GERI87 2015.02.19. 20:05:08

Komoly bajok vannak sok helyen:
a spanyoloknál, görögöknél, de régóta már a olaszoknál is kommunista/antikapitalista hibbant gyökerek vannak bent a parlamentekben. És jó eséllyel kormányra is kerülnek, kerültek.

Az emberek hülyék mint a segg, a demokrácia pedig hülyékkel nem működik.

"...a akarjuk, felszámolható. És hogy mindez eddig azért nem valósult meg, mert hiányzott a bátor akarat. "

Márpedig ez így van!
Először is akarni kell és abból következik minden más. Ma senki nem akarja.

"De majd a Jobbik."

Ők sem akarnak semmit, csak hatalmat.

"Pedig radikális megoldások nincsenek. "

Pedig vannak, csak kérdés hogy kiktől, meg micsodák. Sajnos értelmes programja senkinek nincs.

"Magyarország társadalmi problémái egytől egyig évszázadok örökségei – márpedig egy társadalmi jelenség megváltoztatásához szükséges idő egyenes arányban áll azzal az idővel, ameddig rögzült."

Nem igaz!
Nem minden probléma megoldása tart ilyen sokáig, pláne évszázadokig.
Az emberek mentalitása ugyan nem változik meg néhány év alatt, generációk kellenek, de valamikor el kell kezdeni...az meg nem megy hogy fokozatosságot színlelve adunk még vagy 30 évet a nemlétező szociális hálóból, költségvetésből fűnek-fának stb.

Ez a fajta hozzáállás, amivel évszázadokra toljuk ki a problémák megoldásának idejét, csak önfelmentés és a bajok távoli jövőbe (mások nyakába) való elsuvasztása.

Senki nem tud és akar megoldást, az értelmiségiek sem, csak
"jaj csak a Jobbikot ne!"

Hát ne is, de akkor kéne valami értelmes alternatíva.
Mert a "drogos, buzi, faszbukos, feminista, antikapitalista, hippi,(ex)szoci csökkent értelmű társulat" a másik véglet és semmivel nem jobb.
Ugyanúgy nem értelmes alternatíva, de legalább még az 'átlaghülyemagyarnak' sem kell.

szamaritánus 2015.02.19. 20:05:45

gondolom azért foglalkoztok annyit a jobbikkal, mert vállalhatatlanok. érdekes, majdnem 30%-nyi szavazó vállalja őket. az mind nyilas!

_most_ 2015.02.19. 20:06:29

lol, csak én érzem a kurva nagy ellentmondást a cikkben, hisz valami rejtélyes okból, aminek semmi alapja sincs, de gondolom valami gyerekkori komplexus lehet a háttérben, de mindegy is, szóval a számomra ismeretlen valaki név szerint Heller Ágnest okolja a fidesz szavazók jobbik felé fordulásért, miközben ezt a cikket a jobbikról akár Heller Ágnes is írhatta volna :D

2015.02.19. 20:07:41

@midnight coder: "Másrészt, ha a polgár azt látja, hogy sem rabolni, lopni nem kifizetődő, sem a szociális segélyből nem lehet megélni, akkor tanulni és dolgozni kezd. "

Hol?

búvár kondér 2015.02.19. 20:08:43

aJobbikkal csak az a baj hogy nagyobb lószar mint a Fidesz. Az Isten mentse meg tőlük az országot ezek sokkal de sokkal gerinctelenebb társaság mint bármely jelenlegi politikai alakulat.
...van köztük (legalábbis a saját bevallásuk szerint) cigány, zsidó, volt őskomcsi, nemzetáruló Kgb ügynök, szlovák bérenc, köpönyeg forgatóTuschek unoka, pornósztár, drogos, sima tolvaj, munkásőr, ..... tehát a nemzet szemetje. Ezek az anyjukat +b-nák 10 ft-ért.

2015.02.19. 20:11:01

@szamaritánus: " érdekes, majdnem 30%-nyi szavazó vállalja őket. az mind nyilas! "

Inkább retardált.

Sir Galahad 2015.02.19. 20:14:48

Nekem sem szimpatikus a Jobbik, de a helyzet az, hogy tök mindegy, ki ír róla negatív felhangú posztot. A választók fognak dönteni. Márpedig baloldal nincs, és ha a Fidesz összeomlik, bizony a Jobbik fog erősödni, ha tetszik, ha nem.

2015.02.19. 20:21:57

@bbjnick:"A Jobbik az erejét a szavazóitól nyeri."

Az elpártolt szockó prolik nélkül a parlamentbe sem jutottak volna be.

"Nem oligarchák és (nagy)hatalmi alkuk alakítják a politikáját, hanem a nép akarata/hangulata."

Hogyne, Putyin és a volt KGB.

_most_ 2015.02.19. 20:23:05

egyébként mi lenne ha mondjuk a fidesz megpróbálna kevesebbet lopni, vagy csak nem felvágni az összelopott vagyonokkal. Azt állítja Orbán a fidesz plebejus párt, miközben milliárdokat tesznek zsebre, a rokonokat állami megrendelésekkel tömik ki, 100 milliós házakat vesznek, külföldre járatják a gyerekeiket iskolákba, miközben a magyar oktatást teljesen szétbasszák, talpig Gucciban virítanak, melynek egyetlen darabja többe kerül, mint egy közmunkás egész évi fizetése, hát én csodálom, hogy egyáltalán még van szavazójuk.

a nagy hohoohooo 2015.02.19. 20:23:43

Félelmetes ez a sötétség ami a fejekben van..A magyar ember egyszerű mint a faék.
Adj neki valamit, amit gyűlölni tud és adj neki hitet, mindegy, hogy mit, a lényeg hogy el legyen vele.
Sokak válasza arra,hogy ahol a Jobbik nyer,ott nagy a szegénység és a nyomor.
Pedig a szegénységnek nem szinonimája a nácizmus, ahogy a kosz sem.Csak a szellemi nyomornak és lelki kosznak, a tanulatlanságnak,műveletlenségnek,és az érzelmi analfabetizmusnak.
A Jobbik a saját identitásának a csapdájában vergődik ezért nem lesz soha kormányképes párt, ill akkora támogatottságú amivel már kormányra kerülhet. A saját ideológiájuk csapdájában vergődnek, hisz alapvetően ki a jobbikos? A szélsőséges, radikális, nézeteket valló ember, aki semmi másra nem vágyik, mint hogy az etnikumokat dugják börtönbe, vagy csak simán semmisítsék meg, lehessen magyarkodni, masírozni, kicsit cigányozni, meg EU-t utálni és a ruszkik pénzéért nyalni .. Nagy vonalakban ennyi. Persze erre Vonáék is rájöttek, nem véletlenül kezdenek el középre húzódni, "lágyulni" már lassan egy éve. A legutóbbi példa erre Vona évértékelője. Viszont. Pont ez is lesz a vesztük! Hiszen ha megpróbálják bevonzani a kevésbé radikális szavazókat, akkor az eredeti mag egy idő után elkezdhet kétkedni, hogy most akkor mi is van? És hogy őket el ne veszítsék, muszáj lesz visszatérni kvázi kimutatni a foguk fehérjét újra és újra (lásd Vona és Novák jóízű újévi cigányozásai), de így soha nem lesznek egy igazi nagy párt. És ezzel az ördögi kör bezárult.

Tudjuk, hogy Vona emberei a felszín alatt nem változtak...csak sokan nem akarják elhinni! Persze populista dumával a narancssárga ködben kódorgó magyar választót bármikor meg lehet vezetni! Hatalomra jutva meg ki foglalkozik az ígéretekkel...megmondta a Viktor is: "ne azt nézzék, hogy mit mondtam...Valamikor egy választás előtt Ausztriában láttam egy óriási plakátot az FPÖ-t (Szabadságpárt, Jörg Haider) népszerűsítendő, miszerint: Wir haben euch nicht angelogen!
Valaki kiegészítette: Noch nicht!
Magyarul: Mi nem hazudtunk nektek!
A kiegészítés: Még nem!
Lehet következtetni.

dr kíváncsivagyok 2015.02.19. 20:26:07

@Virág et.:
"A Jobbikkal kapcsolatos aggályokat osztom. Azt sem árt azonban figyelni, hogy kinek a kabátjából jöttek is ezek elő. "

Az elmúlt 5 évben sorozatosan tesz a kormanyzat gesztusokat a náciknak , megpróbalva a vitrláikból kifogni a szelet !
Ezzel legalizálta oket !
A Fidesznek es a Jobbiknak egyazon értékrendje van ! Náci , homofob , antiszemita "muvészek piedesztára emelése a Fidesz által , ezt uzeni a Jobbiknak :
Egy a jelszónk, egy a zászlónk !

2015.02.19. 20:27:09

@Sir Galahad: "ha a Fidesz összeomlik, bizony a Jobbik fog erősödni, ha tetszik, ha nem"

Ugyanarról a halmazról beszélsz, teljesen mindegy, hogy adott pillanatban éppen melyik alkotóeleme erősödik vagy gyengül.

bontottcsirke 2015.02.19. 20:27:11

Az a baj Bandi bácsi, hogy fostok a kihívástól. Az a baj nektek a Jobbikban.

dr kíváncsivagyok 2015.02.19. 20:27:48

Amikor Zagyva Gyorgy Gyulák fogják irányítani ezt az országot,...
na,..akkor fogok lelépni...

dr kíváncsivagyok 2015.02.19. 20:29:39

@Jules Verne:
"Ugyanarról a halmazról beszélsz, teljesen mindegy, hogy adott pillanatban éppen melyik alkotóeleme erősödik vagy gyengül. "

Ez így igaz !
A Jobbik a Fidesz aradikális tagozata,
A Fidesz meg Jobbik light...

kayaibrahim 2015.02.19. 20:34:44

A Jobbik ellen egy ellenszer van, amit a Fidesz ismer is. Átveszik a programjukat, főleg szavakban. Azért szavaznak a Jobbikra, mert már a többiben csalódtak. Ilyen egyszerű.
2 hét alatt nem lett rend, sajnos. Továbbra is a többség adójából szaporodik a kisebbség. Meggyőződésem, hogy sokan ezt látva menekülnek, nem várták meg míg elértéktelenedik mindenük.

Ha esetleg a Fidesz meg tudna újulni, elhitetné a választókkal, hogy ők a kisemberek pártja, akkor még lenne esélyük. Amúgy a Jobbik kormányzó párt lehet, és nyilván radikális és vállalhatatlan alapokra épült, de nagyon igyekeznek középre kerülni. Miért ne sikerülhetne? Szükség van a új erőre a magyar politikában, mert már elég súlyosan lejáratódtak a már egyszer hatalomra jutott pártok.

♔bаtyu♔ 2015.02.19. 20:36:06

Pedig helyi önkormányzati erőnek éppen a Jobbik a legjobb.

Azzal együtt én pld. egy LMP-t, DK-t, együtt és más Soros támogatott "civileket" tartanék nagyon nagy tragédiának. Szerencsére esélyük sincs.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2015.02.19. 21:20:21

A Jobbikkal ugyanaz a baj, mint többi párttal. Lózungokat puffogtat célközönségnek.

_most_ 2015.02.19. 21:36:18

@♔bаtyu♔: jobbik komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent, Putyin pénzeli őket és teli vannak orosz ügynökökkel, kijelentették, hogy kilépnének az EU-ból és rögtön csatlakoznának a Szovjetunióhoz (Eurázsiai Unió az új neve), hihetetlen hogy semmit nem tanul a jobbos csürhe a történelemből, Hitlernek is benyaltak, azt mi lett a vége.

♔bаtyu♔ 2015.02.19. 21:41:09

@_most_: A magadfajta a csürhe b+. Mit gondolsz, miért KELL a Jobbik?

♔bаtyu♔ 2015.02.19. 21:42:48

@_most_: Te voltál ugye, aki Bp. utcáin izraeli katonákat szeretne látni. Fasznak nem költözöl oda.

_mоst_ 2015.02.19. 21:45:08

@♔bаtyu♔: Nem költözöm oda, mert itt szeretnék élősködni.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2015.02.19. 21:47:49

Igaz, nem olvastam vissza minden kommentet, de hol a túróban vannak a minden mögött "merazsidókat" látók? Vagy a jobbik mögött nem a zsidók állnak? Akkor viszont sántít a lóláb.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.02.19. 22:06:13

A jobbik a szellemi suttyó batyu féléknek a pártja. Egy szaros hazaáruló banda, Vonáékat a KGB képezte ki és az is pénzeli. Ezért nyalják a jobbikosok Moszkva seggét reggel, délben, este.

Húzzanak el a magyar földről ezek a hazaáruló jobbikosok, menjenek az orosz gazdijukhoz muzsiknak!

Magyarország a magyaroké, és nem a hazaáruló, ruszki csatlós Jobbiké és Fideszé.

Meridian74 2015.02.19. 22:07:54

A poszt írójának (és haveri trsaságának); fostok mi? Pedig ez lesz. Ha bukott baloldal bukott baloldal fog maradni, mostmár örökre, 40+4+2x4év alatt ez jól megtanulhatták a választók, sokáig emlékezni fognak ezekra a balfaszokra, és drágán fizetjük ennek árát, mert valahogy felelősök sosincsenek...
Az előbbieket leváltó fideszben meg eluralkodott a gög, az urizálás és pökhendiség, amit akkor is sokan utálni fognak, ha egyébként sok dolgot jól csinálnak.
És mivel itt sincs felelősségvállalás, ezeknek is menniük kell majd.

Marad a Jobbik. Akármilyenek is legyenek, azonban ezek nem igazak rájuk - ezt csak próbálják rájuk sütni, napi rendszereséggek mantrázva, hátha minnél többen elhsizik ezt, de láthatóan egyre többen veszik észre ezeket a csúsztatásokat, hazugságokat.

"A tetovált horogkereszt a legkevesebb. A nyílt zsidózás, cigányozás a minimum"

Na, mivel azt mondtad a kemény magból kinőtt jobbikosokra is igaz ez, mutass ilyet mondjuk Z. Kárpát Dánielen, vagy Volner Jánoson...

Jaaa, hogy nem tudsz? Ó, a pofád mekkora volt pedig mikor ezt hazudtad most már több 100x-ra is.

Meridian74 2015.02.19. 22:12:03

@I_Isti: Ha a lufit meghámozzák, mi marad belőle?

Még az is lufi... mert a hámozás csak egy külső réteg levakarása. Alatta még maradnia kell valaminek, különben az nem "hámozás, hanem darabolás... ugyanis a lufin belüli levegő az nem a lufi része. Azt csak a lufi fogja közre.

Meridian74 2015.02.19. 22:21:30

hohoohooo: "A szélsőséges, radikális, nézeteket valló ember, aki semmi másra nem vágyik, mint hogy az etnikumokat dugják börtönbe, vagy csak simán semmisítsék meg, lehessen magyarkodni, masírozni, kicsit cigányozni, meg EU-t utálni és a ruszkik pénzéért nyaln"

Haha.. tájékozatlan vagy... a leendő értelmiség többsége már Jobbik szimpatizáns. Nem hallottad még? Pedig ezen sápadt be Merkel is, amikor elmondták itt legutóbb neki a cionisták...

Bell & Sebastian 2015.02.19. 22:23:43

@bbjnick: Félig-meddig az van, legalábbis a másodrendű elosztás erre hasonlít. A kormányzás kissé fasisztoid képet mutat, míg a nemzetközi közeg egy jól szervezett camorrára hasonlít, hazai fióküzletekkel. Ebből nehéz lesz aranyat kicsapatni.

Sexual Harassment Panda 2015.02.19. 22:29:07

@_most_: a jobbik nem akar kilèpni az eubòl.elolvastam a programjukat.

Sexual Harassment Panda 2015.02.19. 22:30:29

@Meridian74: egyenlőre a fidesz fölènye brutàlis.
A szoc.ellenzèk összesègèben akkora mint a jobbik.Nem hiszem h vàltòpàrt lesz 18ra.

Sexual Harassment Panda 2015.02.19. 22:33:57

@maxval bircaman szerkesztő: szted mennyi az esèlye h vàltòpàrt lesz 18ban?

_most_ 2015.02.19. 22:34:25

@♔bаtyu♔: mire kell a jobbik, 56-os ellenforadalom szovjet hőseinek megkoszorúzására, mert ez lesz az ára Putyin kegyének :D Amúgy hihetetlen, hogy észre se veszitek Putyin nemnyire semmibe veszi a fajtátokat, csak hasznos idióták vagytok neki, akik önként szolgálják az orosz érdekeket, annyira szánalmas amit műveltek, szovjet csicskák lettetek.

Sexual Harassment Panda 2015.02.19. 22:39:44

@kayaibrahim: de kormànyon melyik vonalat követik?
Elkezdenem nàculni?akkir azok hagyjàk ott, akikkel elhitettèk a közèpretolòdàs dumàt.
Lehiggadnak?
Akkor a nàculòs kemènymag hagyja ott őket

martineden 2015.02.19. 22:41:35

@bbjnick: es az oroszok penze.Hatalmon sincsenek,de mar a hazaarulason mesterkednek.pfuj.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.19. 22:52:24

@Bell & Sebastian:

Félig és ki tudja meddig, mert egyre kevésbé. Érdekes, hogy például annak mennyire nincs visszhangja, hogy a kormány milyen következetesen nyírja ki az egyházi fenntartású szakképző iskolákat! A baráti köröm, rokonságom legalább fele tanárokból áll, elképesztő sztorikat mesélnek, hogy mik vannak: olyan iskoláktól vonják el --- egyik napról a másikra és kívülről nézve ötletszerűen --- egyes szakmák tanításának jogát, amelyek arra megfelelő szaktanári és technikai háttérrel rendelkeznek és adják át olyan állami fenntartású szakképzőknek, ahol arra sem szaktanári, sem technikai háttér, sem tapasztalat, sem gyakorlat nincs. Most hogy a szakképzést a gazdasági tárca felügyelete alá helyezték a helyzet még durvább, mert a döntések, utasítások még hektikusabbak lettek. egyik ismerősöm mesélte, hogy az iskolájuk néhány napja kapta meg az (új) engedélyezett felvételezett keretszámokat, az általuk meghirdetett szakok csupán felét indíthatják fél tanulói létszámmal, a soktízmillióból felújított tanműhelyek üresen maradnak, a tanárok egy jelentős részének oda a munkája; a hozzájuk jelentkezett tanulókat pedig kötelesek átirányítani a minisztérium által megnevezett iskolákba (amely iskolákat meglepetésként érte az utasítás, hogy ezeket a diákokat fel kell venniük általuk meg sem hirdetett szakokra és február végéig vissza kell igazolniuk, hogy szeptemberre biztosítják a szaktanári és technikai hátteret a rájuk kiosztott új szakok indítására... Káosz a köbön!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.19. 22:55:10

@bbjnick:

felvételezett keretszámokat=felvételi keretszámokat
indítására...= indítására...)

Tudományos libsizmus 2015.02.19. 23:03:34

Libsik, ti befoghatjátok.

A szavatok járása akár a náciké, Ukrajnában az ottani fasisztákat ajnározzátok. Elhúztok ti a sunyiba.

martineden 2015.02.19. 23:03:46

@♔bаtyu♔: M i van,faj az igazsag?Bizony ,hogy csurhe a jobbik,hisz olyanok alkotjak mint te,persze ha rajonnek ,hogy tangaban ugralsz a rud korul,akkor latszolag kirugnak,mint teged.Az ota barna a nyelved a geci mutyifocista valagatol,de a szived csak visszahuz az eredeti csurhehez,latom.

Tiborpapa 2015.02.19. 23:07:34

A Jobbikot a Fidesz szülte. Hát a kurv@ anyját!

_most_ 2015.02.19. 23:17:34

@bbjnick: lol, vagy négy éve dolgozik a fidesz az oktatás szétverésén, ez így most tűnt fel valakinek, vagy tényleg azt hittétek majd a bölcsészeket megszopatják azt jónapot? :D

Arcade Macho 2015.02.19. 23:40:30

csak hogy leforditsam, az a gond a jobbikkal hogy vallalhatatlan nyilas idiotak szavaznak rajuk akiket ugyis le fognak magukrol valasztani?

vagy az lenne a gond, hogy radikalis a Rosszabbik?
kerem szepen a 3 gyerek utan jaro havi 90e SZJA visszaigenyles az megis micsoda?
egy komoly tarsadalmi parbeszedet koveto konszenzusos kozos akarat lenne?
megkerdeztek a 3 gyerek utan jaro SZJA kedvezmenyrol a ciganyokat pl.?

zobod 2015.02.20. 00:10:05

@Sexual Harassment Panda: szerintem meg ha így megy tovább, 2018-ra a fidesz alighanem szét fog esni, és az atlanti vs keleti orientáció lesz a törésvonal. Pontosabban az, hogy kell-e ilyen szinten átalakítani többé-kevésbé azért jól funkcionáló és kiforrott viszonyokat, és ha így járnak el, hogy fog erre reagálni a szavazóbázis. Én pl. Moszkva vs Washington kérdésben egyértelműen az USA mellett tenném le a voksot, pedig külpolitikájában őket is egy imperialista birodalomnak tartom mint az oroszokat, de minden baromságuk ellenére ezerszer inkább ők, és őszintén megmondom csalódást okozna számomra, ha a nyugati világ legfontosabb üzleti, műszaki, tudományos és politikai centrumát a jövőben egyszerűen negligálná a fidesz, és csak németekben, meg oroszokban tudna gondolkodni, mindenki mást figyelmen kívül hagyva.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.20. 00:19:55

@_most_:

Látom, számodra csak a nagyon egyszerűen megfogalmazott üzenetek érthetőek, ezért megfogalmazom úgy, hogy te is értsd: a Fidesz szívózik az egyházakkal.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 00:22:08

@zobod: szerintem a fidesz most van a mèlyponton.
lehet mèg kicsut lejjebb, de összw fogjàk magukat szedni.

Pop40 2015.02.20. 00:22:41

@dr kíváncsivagyok: Na, annak az országnak akkor fel is lehet adni az utolsó kenetet.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 00:23:18

@zobod: ja ès a lakissàg nagyobb rèsze is az eut/usàt vàlasztanà oroszorszàggal szemben.

Jean Sol Partre 2015.02.20. 00:27:31

@bbjnick: viszont ennek semmi köze a demokráciához

Pop40 2015.02.20. 00:28:49

Fidesz vagy jobbik, tökmindegy, ugyanaz a hulladék szar mindkettő.
Ruszkik által fizetett, ruszkik seggét nyaló képződmények. A Jobbik lehet, hogy kevésbé lenne korrupt, mint a fideszmaffia (mondjuk ez nem nehéz) de gazdasági szempontból a Jobbik még a fideszmaffiánál is nagyobb katasztrófa lenne. Kiiratkoznánk az európai demokráciák közül, és mennénk a vadkeletre, mindenféle elmebeteg arabbal meg diktátorral haverkodni.

Isten őrizzen ezektől.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 00:32:22

@Pop40: és ùgy gondolod h reàlis esèlye a jobb8knak 18ban?

Pop40 2015.02.20. 00:33:30

@Sexual Harassment Panda: Ebben ne légy biztos. Ha egy maffia szakadni kezd, onnan már csak lefelé vezet az út.

A vakhitű, Vityát istenként imádó birkamenetes vén majmokat persze nyilván nehéz lesz eltántorítani a narancsbolsiktól, míg Vitya vezeti őket, de egyedül ezzel a réteggel nem sokra mennek.

búvár kondér 2015.02.20. 00:35:40

@bbjnick: Kikkel?? Szerintem ugyanazon maffia. pénz motiválta együttműködés , legfeljebb kisebb viták lehetnek csak az elosztás terén.
...... mondjuk kit illet a 30 ezüst pénz?

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 00:37:47

@Pop40: az is lehet, hogy a fidesz kettèszakad, ès abbòl fog kinőni egy ùj erő.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 00:38:41

@Pop40: de mèg most is a teljes lakossàg 30, a biztos vàlasztòk 45%-a ràjuk szavaz.

Pop40 2015.02.20. 00:39:34

@Sexual Harassment Panda: Szerintem nem.

Pesten 10% alatt vannak, márpedig Bp nélkül párt Mo-n még nem alakított kormányt. (A pestiek nyilván még emlékeznek a jobbikos hordák 2006-os pusztítására, szóval ott egy ideig nem is lesznek népszerűbbek.)

Ellenben azt, hogy a fidesszel koalában kormányra kerülnek, simán el tudom képzelni. Vitya nem teketóriázna, ha esetleg ezen múlna a hatalma megtartása.

Csak remélni lehet, hogy addig megjelenik egy normális, európa-párti ellenzéki párt.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 00:43:11

@Pop40: sztem a fidesznek az lmp lesz a koalìciòs partnere.
Fideszkdnp/lmp

Pop40 2015.02.20. 00:46:05

@Sexual Harassment Panda: ... a legutóbbi kvk-k szerint , melyekben a Nézőpont és a Századvég "enyhén manipulált" adatai is benne vannak:-)
A Századvég jól tudja, hogy ők addig léteznek, míg a fidesz hatalmon van - szerinted mennyire objektívek az adataik?:-) Már az is kérdéses, egyáltalán elvégzik e a kutatást, vagy csak leadják, amit a megbízó kér tőlük.

Amúgy meg fogy a pénz, osztogatni nem nagyon lesz miből, akkor pedig jönnek a csalódott káderek, mint pl Simicska. És ha ő borít egy rendesebbet, akkor Vityáéknak a kvk lesz a legkisebb gondja.:-)

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.02.20. 00:46:18

@Meridian74: " a leendő értelmiség többsége már Jobbik szimpatizáns.!"

A leendő és a jelenlegi értelmiség többsége már rég lelépett a 2010 óta tomboló suttyó diktatúrából! Ami ezek után marad azt meg eldughatod a világ szeme elöl.
A suttyó magyarok újrakövetelték maguknak z az 50-es évekbeli proli diktatúrát, ahol a párthüség alapján Orbán főtitkár elvtársék elosztották maguknak a nemzeti vagyont, nektek 9,9 millió prolinak meg maradt az éjjel-nappal lófasz szopás.

Amit csak azért nem veszel észre, mert a fideszes gazdid beléd programozta, hogy böfögd fel naponta 50-szer, hogy liberális! Ettől élveszed a lófasz szopást.

Nem baj, jön majd a Jobbik, aztán még egy ruszki lófaszt is rak a mostani mellé. Csak hogy a legboldogabb legyél.

Pop40 2015.02.20. 00:48:54

@Sexual Harassment Panda: Ezt sem lehet kizárni, igen.
Kérdés, hogy ha a fidesz bomlása ilyen ütemben folytatódik, az lmp 5% körüli eredményével elegen lesznek e egy kormányhoz.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.02.20. 00:49:58

@Sexual Harassment Panda: "az is lehet, hogy a fidesz kettèszakad, ès abbòl fog kinőni egy ùj erő"

Aha. Mint amikor arra várt a hülyéje, hogy majd az SZKP-ból kinő az új erő. Vagy az MSZMP-ből. Persze ebből ki isnőtt: a két reformkomcsi banda, az Mszp meg Fidesz.

Alig várom már, hogy a Fidesz kettészakadjon és kinőjön belőle a sok kis Kósa-Rogán-Szíjjáertó-Lázár suttyó pártocska.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 00:52:53

@Pop40: sztem az lmp inkàbb 8-20% körül van.Könnyen lehet belőlük a mèrleg nyelve.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 00:55:01

@Pop40: nem tudom.Azèrt jòl eltalàltàk idàig.

Pop40 2015.02.20. 01:00:30

@Sexual Harassment Panda: Abból már nem nő ki semmi. A fidesz lecsupaszított törzstáborát az Orbán-vallás tartja össze, ha ő eltűnik, a fidesz is megy vele. Gondold el, ki szónokolna a híveknek? Rogán? Lézer? Szíjjártó?:-DDDD
El tudod bármelyikről képzelni, hogy milliók utaznak akár száz km-ket azért,hogy őket meghallgassa?:-)))

Amúgy a jelenlegi fidesz 99%-ának börtönben a helye. Innentől tökmindegy, hány felé szakadnak.:-)

Az egyetlen becsületes fideszes, akit ismerek, az Pokorni. A többi, aki becsületes volt, rég lelépett.
Nem is értem, ő mit keres még ott.

Bell & Sebastian 2015.02.20. 01:01:18

@bbjnick: Valószínűleg feltűnt egy eddig ismeretlen suttogó, aki megint telebeszélte valami marhasággal Urbánus fejét. Igazából az nem megy a fejembe, hogy a képző /termelő üzem / oktató-kísérleti egység / minisztérium (szocialista) tetraéder modelljével mi volt a haj? Száz év múlva majd visszajutunk a kályhához?

Hiszen minden szakma szorosan kötődik egy ágazathoz, valahol gyakorlatot is kell szerezni, a gyakorlati oktatást le kell bonyolítani és az igényeket a minisztérium előre tudja jelezni, tervezhetőek a keretszámok. Arról nem is beszélve, hogy készségfelmérés is kellene a szakmákba irányításhoz.

Az a töketlenség csak annak a jele, hogy megint cigánykérdés lett valamiből, körbeállnak, hogy lehugyozzák a parazsat, le ne égjen a ház.

Pop40 2015.02.20. 01:03:22

@Sexual Harassment Panda: azt a kvk-t láttad, mikor a századvég már kínjában új kategóriát vezetett be, csak h ne kelljen publikálnia az eredményt?:-D

Pop40 2015.02.20. 01:05:55

@Sexual Harassment Panda: Mondtam, ezt én sem zárom ki, pláne, h 3 év még a választás, addig pár %-ot simán magukra szedhetnek.

Ez bőven benne van a pakliban.

Bell & Sebastian 2015.02.20. 01:06:00

@Pop40: Úgy havi két gurigát, mindent összevetve. Egyébként a naagy, libsi elkúrók egyike is lehetne, ha véletlenül másik egy csapatba sodorja a szél. Bokréta a Fikusz kalapján, az.

Pop40 2015.02.20. 01:22:47

@Bell & Sebastian: Havi két guriga? Az ott gyakorlatilag alamizsnának számít.

Azt nem tudom, ki lehetne, de
a, nem lop
b, nem váltogatja naponta a véleményét.

Csak ezzel is már egyedülálló a fideszben, mondjuk nincs magasan a léc.:-))

huKKK 2015.02.20. 01:27:24

@Robinzon Kurzor:

Ne fárasszon már.
Maga ennél többre képes.

igazi Ténytár 2015.02.20. 02:55:56

A Magyar garda Alapítójának tesvere aggodik a JObbik ellen?!

Az a Bencsik Gábor AKI eddig KUSSOLT AMIKOR a testvérével LŐNI TANÍTOTTÁK a Jobbikosok a FIATALOKAT, mert az nem volt veszelyes, se szóra érdemes tőle?

Azért a képmutatásnak is van határa!

_________
Bencsik András a Magyar Gárdáról: "Elvisszük a srácokat lőterekre, kispuskával lehasal, lő ötöt ...

www.hirszerzo.hu/cikk.bencsik_andras_a_magyar_gardarol_elvisszuk_a_sracokat_loterekre_kispuskaval_lehasal_lo_otot_ennyi.43128.html

__________
www.origo.hu/itthon/20070824-a-magyar-garda-ajanlja-tagjainka-a-logyakorlatokat.html

A "nemzeti önvédelem kereteinek" megteremtésére létrehozott Magyar Gárda többek között arra is lehetőséget ad majd, hogy a gárdisták megismerjék a lőfegyverek kezelését - jelentette be nemrég a gárdát alapító Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, VONA GABOR.

Hozzátette, a tagok magánszemélyként lőnek majd, hiszen "a jogi akadályok miatt" ezt a gárdán belül nem tehetnék meg.
______

igazi Ténytár 2015.02.20. 02:58:17

@ "(az egyik legnagyobb arányban, abszolút többséggel az uniós normák szerint megrendezett európa-parlamenti választásokon),"

Azert nem kellene a Fidesznek benyalni a Jobbik ellen ennyire es ilyen csusztatasokkal!

_______________
EBESZ-jelentés: tisztességtelen eszközökkel nyert a Fidesz

tenytar.blog.hu/2014/07/18/ebesz-jelentes_tisztessegtelen_eszkozokkel_nyert_a_fidesz

A jelentés alapján kijelenthető, hogy az új rendszer alkalmas volt arra, hogy több ponton súlyosan torzíthassa a választói akaratot: volt itt választókerület-manipuláció, győzteskompenzáció, állami propaganda a kormánypártok mögött, baráti civilek a kampányban, átláthatatlan kampányfinanszírozás, kettős mérce (sérült a szavazategyenlőséghez való jog) a külföldi magyarok szavazásánál, a kormánypártok irányában erősen elfogult médiapiac.

Mindezt minden idők legdrágább választásán sikerült elérnünk.
_______

igazi Ténytár 2015.02.20. 03:10:33

@ "Aki járt már egy kicsit közel ennek a pártnak a hátországához, az tudja, hogy elképesztő alakok nyüzsögnek arrafelé.....A nyílt zsidózás, cigányozás a minimum"

Miért a FIDESZ-ben nem?

____
1, KÜLÖN ELNÖKSÉGI NYILATKOZATOT adtak ki!

index.hu/belfold/2009/02/10/fidesz_no_a_ciganyok_altal_elkovetett_buncselekmenyek_szama/

"Ki kell mondani: a cigány származású emberek által elkövetett súlyos bűncselekmények száma aggasztó módon növekszik" – áll a Fidesz elnökségének kedd este kiadott közleményében.
_____

2, MAGA A PÁRTELNÖK DÍSZCIGÁNYOZIK!

2001-2006.orbanviktor.hu/hir.php?aktmenu=2&id=1607

____

3, ORBAN BARÁTJA, A FIDESZ ALAPÍTÓ BAYER Zsoltot meg mar említeni se kell a cigányozó cikkei tömegével...

index.hu/belfold/2013/01/14/bayer_zsolt_elborzasztotta_az_unios_biztost/

"„A CIGÁNYSÁG JELENTŐS RÉSZE nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része ÁLLAT, és ÁLLATKÉNT VISELKEDIK.”"

_____

De tudjuk ez is olyan mint a komcsik.

"Csak a másik cigányozása büdös, az enyém az nem olyan!"

Különben is kell az állami megrendelés ugye újságíró úr?

igazi Ténytár 2015.02.20. 04:01:27

@midnight coder: A hatter az igaz, csak nagyon kepmutatoan atlepsz azon hogy miert is serto!

Nezzuk az aktualis orosz peldan!

Mi a MAGYAR NŐ (Vengerszka) jelentése az orosz szlengben? Az hogy PROSTI! Miért? mert az orosz nagyvárosokban (pl. Санкт-Петербург) a prostik jelentős része az volt

Sértő?

Miért lenne az hiszen SZERINTED az nem származás kérdés, mert nem minden magyar no kurva és sok, orosz stb nő is van aki az.

Nosza akkor "magyarnőzzünk" csak nyugodtan?!

ja, hogy az más, akkor persze sértő de a "cigányozás" az nem, hiszen ...

igazi Ténytár 2015.02.20. 04:32:22

@Jules Verne: BINGO!

Arról nem is beszelve, hogy ha Midnight gyereke éhezik akkor ő sem azt fogja csinálni, hogy ha nem kap munkát, hogy na jo akkor éhenhalunk, hanem szépen lopja a kfilit a boltban, vagy a szomszéd kertjéből.

Es témánál maradva, majd szavaz arra aki újra szociális támogatást ígér neki!

De nézzük azt is hogy bar sok magyar ment ki az Orban rezsim alatt de a magyarok döntő többségére sem az jellemzo, hogy akkor megy munkát keresni, hisz ugye MINDIG nyafogás van, hogy miert nem megy mondjuk Győrbe dolgozni meg ha van szakkepesitese se.

nu pagagyí 2015.02.20. 05:53:29

A Fidesz szalonképessé tette a Jobbikot. Nehéz eldöntenem melyikük zsidózik, cigányozik, kommunistázik harsányabban. A führer-elv és az akarat vezérelt politika is közös jellemzőjük. Az egyének szabadsága vörös posztó számukra, mindent és mindenkit ellenőriznének. Álmuk egy olajozottan működő koncentrációs tábor létrehozása a nép számára, amelyben jutalmazással és büntetéssel terelgetik a jövendő ágyútöltelékeket és becses családjukat. Nem felejtkeznek el természetesen a rendszeres ideológiai nevelésről sem. Minden bokorba elhelyezték már a megafonjaikat, amelyből folyamatosan ömlik az információ, kiket is kell gyűlölni most éppen. Különbség csak a vezér személyében van a két párt közt, a céljaik közösek. Persze az is világos, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Addig is, amíg a megfélemlített és/vagy elhülyített emberek nem szedik össze magukat és nem takarítják el életük megnyomorítóit, azt ajánlom a két szociopata társaságnak, hogy lehetőleg egymás édesanyjával foglalatoskodjanak, hátha marad valami az országból.

Rudi Kató 2015.02.20. 06:21:14

Te barom arcú állat redakció a Jobbikkal az a baj, hogy kezd olyan lenni mint a dögevő szdsz!
Sajnos elvesztette már rég azt a tiszta eszmét, harcot a Magyar jövőért amiért melléjük állt a gondolkodni tudó és hazáját féltő emberek sokasága!
Ma már a jobbik is befeküdt a posványba, a züllött , erkölcstelen rabló, haramia, lakhely áruló patkányok közé! Ez a jobbik a tisztességes emberek számára már vállalhatatlan csak a politikai elitnek csúfolt söpredéknek és támogatóiknak szalonképes!
A jobbik ugyanolyan prostituált lett mint a miép!

Herr Schwarze Liste 2015.02.20. 06:34:57

mi a baj a jobbikkal? betiltanák michelle wild életművét.

elfogadhatatlan.

bontottcsirke 2015.02.20. 06:45:54

@Rudi Kató: Valami gyógyszert szedsz esetleg?

búvár kondér 2015.02.20. 06:49:42

@Rudi Kató: A Jobbik a szar , a fos a magyar emberek földjén.
A Magyar Jövő sohasem érdekelte a Fidesz MIÉP tagozatát. .....csak a pénz.

@Herr Schwarze Liste: Az Isten mentse meg tőlük az országot ezek sokkal de sokkal gerinctelenebb társaság mint bármely jelenlegi politikai alakulat.
...van köztük (legalábbis a saját bevallásuk szerint) cigány, zsidó, volt őskomcsi, nemzetáruló Kgb ügynök, szlovák bérenc, köpönyeg forgatóTuschek unoka, hímkurva pártvezér, faszszpó pornósztár, drogos, sima tolvaj, munkásőr, ..... tehát a nemzet szemetje. Ezek az anyjukat +b-nák 10 ft-ért.

E.Katolnai 2015.02.20. 07:33:16

A magyarság pont az ilyen heller-schilling-féle alakok letűnését (kivándorlását) szeretné látni, mert a sok magyargyűlölőből már bizony elege van. Egyre többen érzik úgy, h a magyarnak nincs szüksége beilleszkedni képtelen élősködőkre semidegen szivű megmondókra és inkább sokan a Jobbikot választják, semmint a brüsszeli segget nyaló liberál-fasisztákat.
Sokan bizony vesztesek lennének ha a Jobbik hatalomra jutna – főleg az utcsó 25 évben megtollasodott szarka banda, és néhány idegen –, de az egyszerü, tisztességes magyarnak ennél, mint ami most van nem lenne rosszabb
bölcsebb lenne az alantas bal-libsik miatt aggódni és nem irigykedni a Jobbik megérdemelt sikerére.

midnight coder 2015.02.20. 07:44:05

@Jules Verne: Itt. Ahogy az a pár százalék beilleszkedett cigány vígan megteszi, meg ahogy a magyar átlagpolgár is megteszi.

midnight coder 2015.02.20. 07:52:28

@igazi Ténytár: A dolog ott kezdődik, hogy midnight azért tanult kurva sokat, hogy legyen állása, méghozzá olyan amivel jól lehet keresni. Persze ez sokkal kevésbé volt kellemes mint iskolát kerülni, tanulás helyett focizni járni vagy az utcán lógni. De azok akik akkor a könnyebb utat választották, most szívnak mint a torkosborz. És persze ahhoz hogy én ezt az utat válasszam az kellett, hogy a szüleim, nagyszüleim ösztönözzenek a tanulásra. A nagyszüleim erőn felül dolgoztak azért, hogy a szüleimet taníttathassák, a szüleim pedig értékelték ezt, és ugyancsak ebbe az irányba noszogattak.

De ehhez az kellett, hogy a nagyszüleim, szüleim lássák azt, hogy a boldogulásnak a tanulás, a munka, a vállalkozás a módja. Ha egy egész kultúra van aki ezt nem látja át, ugyanakkor azt látja maga előtt, hogy szépen meg lehet élni segélyből is, és nem olyan nagy baj az, ha ezt lopással egészítjük ki, akkor nem fogják a gyereket a tanulás irányába terelni.

búvár kondér 2015.02.20. 07:53:47

@midnight coder: Hol itt? 600ezer kénytelen volt elmenekülni az országból mert nem volt hol dolgoznia s annyit keresnie hogy éhen ne haljon. S azok akik dolgoznak azok kereshetnek-e annyit hogy fönn tudják tartani a családjukat? A magyar melósok nagyon nagy része csak annyit keres hogy ép éhen nem döglik. Már Romániában vagy Kinában is nagyobb a minimál bér mint idehaza. .... A Szlovákoknál most vezetik be pől a 80ezres minimál nyugdíjat.
No akkor HOL ITT???

midnight coder 2015.02.20. 07:57:54

@igazi Ténytár: Most tekintsünk el attól, hogy itt a neten a balliberósok nagyjából egy náciként orbáncigányoznak. A gond az, hogy egy csoportot alapvetően a viselkedése határoz meg, nem a címke amit rájuk akasztunk. Ha holnaptól a cigányokat romának kell hívni, akkor holnaptól a roma szó lesz dehonesztáló. Lásd a nemzetiségi szavunk, ami Nagy Bandó óta cigányt jelent, és bizony nem nagy dicsőség a ha valakit így neveznek. De ezen nem a címke fog változtatni, hanem az adott kultúra megítélése az átlagpolgár szemében. Ezen pedig csak az oda tartozó emberek tudnak változtatni. Ha a média azt mondja, hogy a romák nem lopnak, a polgár meg azt látja, hogy a cigányok meg igen, akkor nem azt mondja hogy nem hiszek a szememnek, hanem azt hogy hazudik a média. És ennek a sok hazugságnak az eredménye a Jobbik előretörése. Ha a liberósok nem úgy akarták volna kezelni a problémát, hogy letagadják a létezését, akkor esetleg előbbre juthattak volna.

búvár kondér 2015.02.20. 07:58:14

@midnight coder: " a dolog ott kez. ....." S hol tanulhat MOST a magyar fiatal? Hol? Lepusztított iskolák, kifosztott egyetemek, eladósított diákok, leértékelődött tudás. Miről beszélsz????

midnight coder 2015.02.20. 08:01:20

@búvár kondér: Akik kimennek annak a nagy része képzett, nyelveket beszélő polgár. Tányért mosogatni annyira nem jó bolt kimenni, mert ugyan ugyanúgy 4-5x annyit keres a mosogató is mint a mérnök, de nem mindegy a bázis. Ugyanakkor van kinn egy konstans, kurva nagy költség, a lakhatás. Na most, a hazai mérnök fizujának a négyszereséből ki tudsz fizetni havi félmillió forintot lakásbérlésre. A hazai mosogató bérének négyszereséből már kevésbé.

midnight coder 2015.02.20. 08:02:59

@búvár kondér: Tetszettek volna nem szétverni az oktatást Magyar Bálinték idején. Amúgy amióta net van, azóta a tudás megszerzése nem annyira gond, a legitimalizálása már picit macerásabb.

nu pagagyí 2015.02.20. 08:05:13

@E.Katolnai: A Jobbiknak nem sok köze van magyarsághoz. A KGB és az Iszlám Állam helyi fiókszervezete a magyarok megosztásán munkálkodik, természetesen magyarkodó fedőszöveggel, mi mással? Tagsága a lúzerek közül kerül ki, akik a Fidesznek is célcsoportja, mert olcsón megvásárolhatók. Ezért is kakasodnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.02.20. 08:10:42

@nu pagagyí:

"A Jobbiknak nem sok köze van magyarsághoz. (...) az Iszlám Állam helyi fiókszervezete (...)" --- írod.

:-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D ...

búvár kondér 2015.02.20. 08:12:02

@midnight coder: A sok hülye magyar meg még mosogatni is kimegy ...meg fizeti a bődületes lakhatást csak hogy szenvedhessen, amig idehaza meg a rezsicsökkentés és CÖF meg Schidtmariska ...ugye?
No csoda hogy itt tart az ország?
..... vagy ez egy csoda ország hiszen most pl minden koszovói albán ide akar jönni. a Hunor-Magor Barátság földjére s már minket irigyel kelet s nyugat!
Na olvasd át még néhányszor a párt brossurát s gyere vissza akkor!

búvár kondér 2015.02.20. 08:15:29

@bbjnick: No azért a keresztény gyűlöletük azonos tőről fakad!
A Jobbik ugyan úgy gyűlöli a keresztényeket mint az Iszlám állam. lásd a karácsonyi keresztállítások gyakorlatát vagy a Horthy szobor elhelyezését egy református templomnál.

Rudi Kató 2015.02.20. 08:16:49

@bontottcsirke:
Jelek szerint neked szükséged van rá!

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 08:17:35

@búvár kondér: majd zkàrpàt hìvò szavàra mindenki gyorsan hazaszalad!

nu pagagyí 2015.02.20. 08:26:07

@midnight coder: Semmi gond nem volt a korábbi oktatási rendszerrel, hiszen az önkormányzati iskolák igazgatóit a helyi emberek autonóm önkormányzatai választották, a tanrendet a tantestület szabadon alakíthatta a NAT keretein belül. Akinek nem felelt meg az állami/önkormányzati oktatási intézmény, a szabad iskolaalapítási joggal élő alapítványi, egyházi iskolák közül választhatott, amelyek ugyanolyan finanszírozást kaptak. Az oktatás olyan volt, amilyet az emberek igényeltek gyerekeik részére. Az iskolák alkalmazkodtak az igényekhez, nem pedig fordítva.

p.a.r.t.i.z.a.n 2015.02.20. 08:28:32

Nagyon jó írás, összefoglalja a lényeget. Egy valami nem tetszik, hogy a baloldalra akarja kenni a kormány népszerűségvesztését. Döntsük már el végre, hogy a remek külföldi kapcsolatokkal rendelkező, széles összefogásra képes baloldal annyira potens, hogy képes egymillió szavazót elvenni a Fidesztől, vagy pedig egy összefogásra és megújulásra képtelen társaság a jelenlegi formájában. Ha az utóbbi az igaz nem ők vitték el a szavazókat tisztelt Bencsik úr!!! Az egész a látványos bénázásnak - internetadó és társai, az RTL revansa, a látványosan korrupt fideszes húzóemberek stb. köszönhető és semmi másnak. Aki ebben a baloldalt hibáztatja, egyben azt is elismeri hogy a baloldal rendkívüli politikai mozgósító erővel rendelkezik, hogy erre képes. Érdekes módon a Jobbik előretörése mozgósítani fogja a baloldali szavazókat is, felrázza őket, hiszen nagyrészt ők azok akik ismerik a történelmet, tudják hova vezet az efféle politizálás.

búvár kondér 2015.02.20. 08:29:19

@Sexual Harassment Panda: esetleg csak pár buzi ha a Vona hívja őket.

Meridian74 2015.02.20. 08:48:01

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül: Látod, csak ennyit tudsz, mint egy primitív véglény.

A leendő értelmiségi még a főiskolákon tanul, nem lépett le, még nem léphetett le, ráadás pluszként a fidesz meg megoldotta azt is, hogy ők egy ideig ne léphessenek le a kapott diplomáért cserébe, hacsak nem akarják egy összegben drágán kifizetni... na, hülyegyerek, ki a hülyegyerek akkor most? Te.

Göntér László 2015.02.20. 08:56:42

Azt hiszem, hogy radikális megoldások valóban nem léteznek. Ezekről a kérdésekről én így gondolkozom:
ktkj.blog.hu/2011/10/16/kisebbsegi_let_3
ktkj.blog.hu/2014/07/23/a_szeretetrol_es_a_gyuloletrol_548

high up! 2015.02.20. 08:58:46

Tabló a Putyin által fizetett diktátorokkal és EU-s bérbomlasztókkal:

Assad - diktátor, szír tömeggyilkos
Orbaneszku - diktátor, EU-s bérbomlasztó
Vona és a Fosabbik vezetősége - EU-s bérbomlasztó nácik
Francia Nömzöti Front- EU-s bérbomlasztó nácik
Cipras és a Syriza - EU-s bérbomlasztó marxisták
A ciprusi kormányok - EU-s bérbomlasztó ruszki bérencek
Lukasenko - diktáror, ruszki bérenc
Janukovics - diktáror, ruszki bérenc

Ez aztán a keleti nyitás!

FOLYTASSUK!

balfaszcsaszar 2015.02.20. 09:00:30

a cikk írója egy liberális bérrettegő.

vau vau, a sok kutya csak ugat a karaván meg halad

nu pagagyí 2015.02.20. 09:02:08

@Meridian74: Persze! Amíg ingyen tanul, nem lép le. Aztán majd meglátja, ha marad még normális munka nálunk, akkor marad, ha nem akkor meg lelép. Az állam meg üldözheti visszafizetési igényével a delikvenst. Fizet, ha akar.

Ahogy elnézem a Fidesz-jövőt. Csak azok maradnak, akiknek a rokonai már most is az államigazgatásban vagy valamilyen állami csöcsön lógó helyen melózgatnak és képesek helyet csinálni a frissen diplomázott rokonnak. Szóval a selejt marad, a többi odébbáll.

nu pagagyí 2015.02.20. 09:03:07

@balfaszcsaszar: Nem liberális, csak egy szalonfasiszta.

high up! 2015.02.20. 09:03:33

@Meridian74:

A leendő értelmiség már 17 éves korában eldöntötte, hogy az egyetemet már nem is Putrisztánban végzi majd, hogy hozzád hasonló röghöz kötött Orbaneszku birka legyen belőle, hanem 18 évesen már lép is le a nyugati civilizációba.

Ennek a fossá tett országnak csak a magadfajta Átlaghülyemagyarjai maradnak.

FOLYTASSUK!

balfaszcsaszar 2015.02.20. 09:05:35

@nu pagagyí: libeboldó-fasiszta, akkor. a kommunista teljesen nyilvánvaló.

roxxtar 2015.02.20. 09:15:18

Kapkodom a fejem miközben röhögök. Először azt hittem, eltévedtem és a Mórickát olvasom. Aztán letekertem a kommentekhez és rá kellett jönnöm, vagy egy nagyon jó színtársulat tartja főpróbáját a 2018-as bemutatóra vagy ezek (ti) tényleg komolyan gondolják azokat amiket írnak. Itt aztán mindent beleadtatok: nácizás, horogkereszt, gój motorosok, buta emberek, cigányok... Ja igen, cigányok: éveken át csendben voltatok, úgy tettetek mint ha nem is léteznének, majd jött a Jobbik, elkezdett cigányozni amire ti csípőből náciztatok. Most meg azt olvasom, hogy úgy beszéltek róla mint egy megoldandó problémáról? Na mi van, rájöttetek, hogy a kutyát nem érdekel már a hippi szöveg? Beálltok ti is a nácik közé? De hagyjuk is, nevetséges ez az írás, jól mutatja, hogy az írója max az index/444 -ről ismeri a Jobbikot (és a benne tevékenykedő embereket)

Meridian74 2015.02.20. 09:17:36

@high up!: még mindig hurka vagy, több okból is.
Az egyik, és talán legkönnyebben felfogható ok az, hogy Jobbikos vagyok és nem fideszes. Azt én jól értem, hogy ezt a te (a nullát mínuszból verdeső) értelmi szinteddel nem tudod megkülönböztetni, de ez a te bajod, nem az enyém.
A másik pedig az, és ezt már végképpen nem fogod tudni rendesen értelmezni és megérteni, hogy leendő magyarországi értelmiségről személy szerint végig azokról beszélek, akik itthon tanulnak (nem fognak, nem tanultak, hanem éppen tanulnak), és nem külföldön. Akik már külföldön vannak vagy majd külföldön szándékoznak tanulni, azok nem fognak hazajönni, ergo csak magyar származású értelmiségek ők, de nem magyarországi értelmiség, és a mazsihiszben sem róluk tettek említést Merkelnek, hanem azokról akikről én beszélek. Persze ezt te nem értheted, de pont leszarom.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 09:19:18

@búvár kondér: milyen boldogok lesznek ha hazatoloncoljàk őket.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 09:20:39

@Meridian74: ezeket az embereket (külföldön dolgozòkat )
Mind elveszìtjül.
Gondolom az nem gond, mind hazaàrulò..

Meridian74 2015.02.20. 09:22:49

@nu pagagyí: hiába no, te se egy észlény vagy, amikor ilyeneket irogatsz ("A Jobbiknak nem sok köze van magyarsághoz. A KGB és az Iszlám Állam helyi fiókszervezete a magyarok megosztásán munkálkodik,...").

Szerencsére, egyre kevesebb van belőled.

Meridian74 2015.02.20. 09:24:33

@Sexual Harassment Panda: nem, én nem mondom azt, hogy ők hazaárulók lennének, azért mer itthon olyan szar a helyzet, hogy inkább kivándorolnak.

És pont a Jobbik az, aki ez ellen küzd, tenni próbál ez ellen a folyamat ellen, csak éppen nagyon kevés a lehetőségük, mert nem ők vezetik az országot.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2015.02.20. 09:24:47

Az eredeti kérdés úgy szólt, hogy mi a baj a Jobbikkal?
A korrekt válasz: semmi.
Azaz nem BAJ, csak GOND. A libsiknek, meg a nemzeti-mázas hűbéreseknek.

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 09:26:23

@Meridian74: Ehhez a csókához én nem érvekkel, hanem egy hibernal injekcióval közelednék:))))

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 09:27:07

@Meridian74: ès te valòban ùgy gondolod, hogy mindenki hazaszalad majd egy nàcikormàny àltal vezetett orszàgba??
Èn inkàbb azt hiszem h ùjabb milliòk fognak elmenekülni a nyomor elől.

Robinzon Kurzor 2015.02.20. 09:27:21

@bbjnick: "Hiába erőlködsz, hazudozol"

Ezt te írtad: "A tartótiszted utasított, hogy ezt írd?"
Itt: mandiner.blog.hu/2015/02/19/mi_a_baj_a_jobbikkal/full_commentlist/1#c26210073

Vagyis neked jutott eszedbe, hogy egy komment a tartótiszt utasítására születik.

Lebuktál, most pedig próbálod letagadni, fröcsögsz, vádaskodsz ... vagyis hozod a szokásos formádat.

Meridian74 2015.02.20. 09:29:22

@high up!: hűűűű, azt a kurva, mit szívsz, áruld már el, egyszer majd még kipróbálom...?!

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 09:30:45

Bajnaiékkal nincs baj, csak a jobbikkal:

"Bajnaiék eltapsolták Soros pénzét?"

nemzeti.net/l.php?u=2862169

2015.02.20. 09:31:14

„Veszélyes irányba fordult ezzel az ország”

Bizony nagyon veszélyes az irány! Lehet elkezdünk kimászni a szarból, és esetleg egykét politikusbűnöző is végre megérdemelt helyére kerül. Nem luxusháziőrizetbe 3 hónapra, hanem 20 évre a siralomházba. Nagyon veszélyes irány. Vigyázat! Korrupciómentesség, rend, biztonság, nemzeti öntudat, egészséges társadalom. Felháborító. Nagyon jó volt elolvasni ezt a cikket, mert ebből látszik, a kedves fideszbarát urak nemcsak hogy elkezdték komolyan venni a jobbikot, de egyenesen fosnak tőle mint a tűztől. És emiatt már önmagában sokkal jobban indult a napom, köszönöm. Inog trón bizony, hát ideje beindítani a lejáratógépezetet. A cikk elején taglalt látványos akciósorozat, ami a fidesz lejáratására indult, pont ebben az írásban is tetten érhető, csak éppen itt a jobbik az alany. Abban az egyben egyetérünk, hogy a Jobbik márcsak árnyéka hajdani önmagának, ha van akhilleusz ina egy pártnak, akkor a jobbiknak a radikalizmus elvesztése az, ez az egyetlen amiért szavazókat fog veszteni, egyébként bele kell törődnöd: a jobbik jön fel mint a talajvíz. Miért? Mert az emberek mostmár a saját bőrükön érzik a szart, és ez bizony mindenkit arra fog sarkallni, hogy arra szavazzon, aki tesz is valamit, nem csak mondja. A fideszből való kiábrándulásnak semmi köze az ellenzékhez, meg a lejáratáshoz. Tudod, -kedves cikkíró- kizárólag kommunikációval nem lehet várat építeni. Pedig eddig nagyon más nem történt. Pofázunk pofázunk, aztán nem csinálunk semmit, vagyha igen épp az ellenkezőjét. Egy ideig működik hogy minden reggel bemondjuk a rádióban, hogy jobban teljesítünk, meg két hét alatt rendet tettünk, stb. sőt él itt egy olyan masszív balfasz embertömeg, aki jobban hisz a tévének, mint a saját szemének, akinek el lehet huszonötödszörre is adni ugyanazt a szart újracsomagolva, de azért örökké nem fog ez menni. Valós problémákra virtuális megoldásokkal reagálni nem pálya. Ezt látod most, kedves cikkíró.

Meridian74 2015.02.20. 09:32:32

@Sexual Harassment Panda: "nàcikormàny àltal vezetett orszàgba?"

Ezt fejtsd már ki bővebben is, hadd kacagjak még.

Egyébként nem halottad azt még, hogy a II. VH-nak már 1945-ben vége lett, a nácikat meg elítélték a nürnbergi perben?

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 09:35:13

@Meridian74: nyilvàn neked a jobbik teljesen rendben van.De sajnos nyugateuròpàban a jobbikot egy szèlsőjobboldali pàrtnak tartjàk szàmon.
Sajnos esèlyes h a jobbikkal nyugaton senki semàllna szòba.Az eu-s piacok /tàmogatàsok nèlkül nem sokàig hùzzuk.

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 09:36:23

@Sexual Harassment Panda: Ja, nyugat-európában a zsidókat is utálják, na akkor mi van?

high up! 2015.02.20. 09:37:08

@Meridian74:
"hogy Jobbikos vagyok és nem fideszes"

Ezt aztán nevezem, amikor valak saját magát még jobban beégeti. Értem, te akkor még a suttyó fidesznél is mocsokosabb csürhéhez sorolod magad.

FOLYTASSUK!

Amúgy meg fidióta birka, vagy Fosabbikos kétosztályos suttyó - mi különbség? Mindakettő egy hazaáruló csürhe, ezeknek tényleg a ruszki gyarmat sors való a muzsik életszínvonallal, nem pedig az európai jólét.

FOLYTASSUK!

Meridian74 2015.02.20. 09:40:10

@Sexual Harassment Panda: nehogy azt hidd.. a Jobbik sokkal tárgyalóképesebb, mint a Fidesz. Ugyanakkor persze ők nem olyanok, mint az előző liberális szocionista mszp/szdsz, akik zsebbe kapott borítékokért kiárusítottáka asját országukat.

Azt gondolod, hoyg a Jobbik EU- ellenes? EZ azért van, mert a média annak állítja be, holott, a Jobbik is az EU-ban képzeli el a Mo jövöjét, de csak úgy, hogy nincs velünk szemben kettős mérce, és pofátlan kizsigerelési szándék. Ők megkövetelik a kölcsönösség elvét, nem csak hajlonganak. CSak akkor éri meg az EU-ban lennünk, ha abból nekünk van hazsnunk is, nemcsak kárunk. Stb stb stb ezt hosszana lehetne taglalni.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 09:40:39

@♔bаtyu♔: az eus firràsokra ès piacokra szüksègünk van.elèg nehezen pòtolnànk.
A jobbik szèpen előadja a programjàban h kedvezőbb feltèteleket fog kialkudni, ès az eu-s forràsokat hatèkonyabban fogja felhasznàlni, de sztem kb ùgy fog jàrni mint a sziriza.azt fogjàk neki mondani h nem.
Aztàn akkor megnèzzük, az eus piacok/forràsok nèlkül medfìg hùzzàk.

high up! 2015.02.20. 09:40:58

@♔bаtyu♔: "Ja, nyugat-európában a zsidókat is utálják"

Azért én tennék rá vagy 1 millió forintot, hogy ha eléd raknának egy világtérképet, akkor nem tudnád megmutatni, hogy hol is van az a bizonyos "nyugat-európa" (sic!).

Nem kell túljátszani azt az általános fidióta müveltségedet batyu elvtárs, elég ha maradsz annál a napi 3 szókincsednél (liberális, zsidó, éjjenekaruszki gazdáim!)

FOLYTASSUK!

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 09:45:29

@Meridian74: elolvastam a jobbik programjàt.Nos, nekem ùgy tűnik h a jobbik felpuhult.
Nem talàltam benne a kilèpèst.
Az van benne h a forràsokat jobban ki fogjàk hasznàlni, a földmoratòfiumot meghosszabbìtjàk.
Ha ez nem megy, egy svàjcu tìpusù megoldàst ajánlanak föl.
Ez kb annyit tesz, hogy tagjai vagyunk a monetàris/vàmùniònak, szabadon vàllalhatunk munkàt, ès tagjai vunk schengennek.ez szèpen hangzik, de kèrdès h lehet-e.
sajnos gazdadàgilag függünk az eutòl.
a màsik gond az az Oroszorszàghoz közeledès.
kizàrt dolognsk tartom h ennek van tàmogatottsàga Mo-n.

gigabursch 2015.02.20. 09:45:40

Az a baj a Jobbikkal, hogy igazában nincs vele baj...
A gyűleletkeltés vele szemben nem jött be, a párt szétcincálása nem sikerült, a karaktergyilkosságok nem igazán sikerültek.

Ha már fuldoklani tetszenek a kedves fröcsögők, akkor legalább tanuljanak az Unicum plakátról. Tessenek ezt pozitívan csinálni.
Sportszerűen.
A saját értékek mentén.

Mert ez az írás a tömör fröcsögésen kívül semmit sem tudott felmutatni, s sajna a kommentek többsége sem.
Megy a tök unalmas, már senkire sem ható nácifasisztatrappistaturistabesenyőpista szöveg, ami egyrészt nem nyerő, másrészt már gyűlöletet sem kelt, de annál több szánakozást az ily módon fröcsögők irányába.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 09:46:26

@gigabursch: szerinted nincs vele baj.
Sztem pl van.

high up! 2015.02.20. 09:48:46

@Meridian74: "a Jobbik sokkal tárgyalóképesebb, mint a Fidesz."

Az évszázad vicce batyu eftárskám! Bruhaha!

téged tényleg ennyire IQ károsulttá tett a küldetés tudatos Fosabbik imádatod????

Bruhaha, az EU-s zászlót égetö, Moszkvában a KGB által kiképzett és Moszkva által pénzelt Fosabbik csürhe nem csak hogy nem tárgyalóképes, hanem ténylegesen egy idegen test az európai civilizációban. A Fosabbik egy Európábából kitakarítandó jött-ment csürhe, akiktől óvni kell az európai civilizációt, mert ezek a nácik mindent tönkretennének.

FOLYTASSUK!

cönde 2015.02.20. 09:49:41

A cikk szerzője valóban jól látja a jobbikkal ránk köszöntő apokalipszist. De asszem abban egyetértünk ezért valójában a Fidesz a felelős, és közvetve az őt támogató szerző is. Megbocsáthatatlan bűnük lesz, ha valóban egyszer kormányrakerül a jobbik. Egyszerűen az emberek nagyrészének (mondjuk a butábbik részének az biztos) nincs alternatívája erre a nyomorult bandára. Őket várja ölelésre nyílt karokkal a jobbik.
Fideszesek: megszámlálhatatlan néprontó tevékenységetek közül ez lesz a lenagyobb, ha a jobbik előretör.
Nem akarom megélni, amikor a mostani egyszerű jobbikosok arcára fagy a mosoly, mikor az új kormány miatt mindenhonnan kizárnak, elutasítanak, karanténba tesznek minket a világon, és maradunk magunkra csődközelben, pénz nélkül, cigányokkal, gárdistákkal, csendőrökel, éhező fosztogatókkal.

Remélem nem tüntem bérretegő libsibolsinak.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 09:50:13

Ùgy hallottam , Nèmetorszàgban 5èv utàn vègleges letelepedèsi engedèlyt adnak.mit tudtok erről?igaz?

Meridian74 2015.02.20. 09:51:07

@high up!: látom, idegrángásod is van már... kezeltesd magad, mert később ez csak sokkal rosszabb lesz.

// FOLTYASSUK // FOLYTASSUK // FOLYTASSUK // folytassuk.
De mit, te észlény?

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 09:51:50

@cönde: nem tom.Ha a jobbik lesz kormànyon, ès lesz jò szaftos gàrdamasìrozàs az utcàkon, meg elszàmoltatàs, kèrhetünk politikai menedèkjogot.

Meridian74 2015.02.20. 09:54:20

@Sexual Harassment Panda: "de sztem kb ùgy fog jàrni mint a sziriza.azt fogjàk neki mondani h nem."

Sztem meg nem, mert alkudnak. Ha az EU-ban páran azt mondják, hogy nem, akkor arra viszont Kínában vagy Indiában meg azt mondják, hogy igen, ide vele azt a piacot akkor nekünk - ha azok olyna hülyék, hogy nem kell nekik.
A globalizációnak nemcsak hátránya van, vannak előnyei is, ezt nekünk mint, kis országnak sokkal könnyebb lenne kihasználni is.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 09:57:33

@Meridian74: a német piac az kb a magyar külker 70÷-a.
Ugy gondol9d h egyszerűen elvisszük indiàba?
Ha az audi/mercedes leàll a gdp megfeleződik.olyan fokù a kitettsègünk a németrk felè h 1èvig sem bìrnánk nélkülük.
Mi lenne a kint dolgozò 500.000 munkavàllalòval?
Erre senki sem vàlaszol èrdekes mòdon.

gigabursch 2015.02.20. 09:57:38

@Sexual Harassment Panda:
Most akkor vitatkozzunk, hogy kinek az apukája erősebb?
............

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 10:01:02

@gigabursch: nekem felvàllalhatatlan a jobbik.èn a liberàlis demokràciàt vàlasztom.en ny.euròpàt vàlasztom oroszorszàg ellenèben.
Èn 2013 oktòbere òta vok nèmetorszàgban.
Ha van egy kis szerencsèm, ès igaz az h 5èv utàn letelepedèsi engedèlyt lehet szerezni, akkor engem egy 18-as jobbik kormàny màr nem fog èrinteni.
Remèlem.ìgy van, èls 18 oktòberèben meg lesz az 5èv ledolgozott munkaviszonyom.

gigabursch 2015.02.20. 10:03:33

@high up!:
Ez a hsz egy igencsak ékes példája a tárgyalóképesség hogyanjának és mikéntjének...
Szerintem ez így nem működik, de ha szerinted igen, akkor én nem vitatkozom veled. Legyen sok sikered!

konrada 2015.02.20. 10:09:49

@cönde:
...ez viszont hülyeség. Minden kormányon lévő erőnek meg kell bukni egyszer, a fidesz sem kivétel.

...viszont a szerzőnek abban igaza van, hogy ha bukást egy radikális párt tudja kihasználni, az a többi ellenzéki erő hibája, hiszen ők nem tudnak alternatívát felmutatni.

kosztarovics bácsi 2015.02.20. 10:12:48

Az a bajotok a Jobbikkal, hogy magyarok és magyarként gondolkodnak. Ti meg metéltek vagytok, és magatoknak követelitek a hont. Húzzatok haza izraelbe gyerekek, és ott köpködjetek. Egyébként ne féljetek, választási győzelem után a Jobbik nem fog nektek lágereket építeni. Nem lesz masírozás. Csak befogják a pofátokat. Ideje már.

nemszólokmégegyszer 2015.02.20. 10:13:24

Az elmúlt 25 /125/ évben nem sikerült integrálni a cigányságot. Ez folyamatos rendszer- és etnikai hiba. Rövid úton nem sikerülhet. Amíg a cigány kultúra értékes elemeit /zene, tánc, hagyományok/ nem sikerül leválasztani a járhatatlan utakról, amíg pénzszerző képviselőik vannak, amíg nincs képzés és munkahelyteremtés, addig a helyzet reménytelen. Ma nincs olyan politikai erő aki megoldást tudna mutatni. Marginális probléma. Sajnos. /Ja és nem vagyok sem zsidó- sem cigánybérenc./

gigabursch 2015.02.20. 10:13:35

@Sexual Harassment Panda:
Az, hogy kinek mi felvállalhatatlan az egy dolog. Momentán pl. Hellerék meg számomra felvállalhatatlanok. Ez van. Emiatt én még nem tartok senki torkának lézerkardot.
Ez persze nem azt jelenti, hogy (tk.) a Jobbik hibátlan és hűdehűde, mert az elmúlt 10 évben elég sok ponton változtak és az én értékrendszermhez képest hol előnyösen, hol hátrányosan. de mivel nem vagyok se párttag, se háttéremberük, így különösebben nem izgat, hogy most mi a tevékenységük fodra,
csak azt, hogy van az a fajta közlési viselkedés, ami eredményre semmi szín alatt nem vezet.
Ha meg letiplizel innen - légy ott boldog. Ennyi.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 10:14:09

@kosztarovics bácsi: jaj nagyon nagy magyarok!gondolom az nem zavar h oroszorszàg pènzeli őket te szarlàda.

cönde 2015.02.20. 10:15:27

@kosztarovics bácsi: égeted magad meg a Jobbikot is. Asszem Vonáék a te pofádat fogják először befogni..

Meridian74 2015.02.20. 10:22:25

@high up!: "Az évszázad vicce batyu eftárskám! Bruhaha!

téged tényleg ennyire IQ károsulttá tett a küldetés tudatos Fosabbik imádatod?"

Koromból adódóan sosem voltam elvtárs, másrészt ha kitöltenénk egy IQ tesztet, nem nekem lenne szégyenkezni való okom utána...

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 10:24:19

@high up!: Te ostoba ne nekem válaszolj. Az én érvem neked nem ez volt, hanem egy rendes adag hibernal:)))

KUHULIN 2015.02.20. 10:24:44

@cönde: "Egyszerűen az emberek nagyrészének (mondjuk a butábbik részének az biztos) nincs alternatívája erre a nyomorult bandára."
Ezek szerint neked van. Halljuk, halljuk! ;)

Persona non grata87 2015.02.20. 10:26:34

na, kiadták a fidesz irodában az ukászt erre a pártirományra? mi van, tele a gatya? talán nem kellet volna urizálni meg megszorítani akkor nem nőne a jobbik népszerűsége.

Meridian74 2015.02.20. 10:29:15

@Sexual Harassment Panda: nem, de ha a jobbik hatalomra jut, akkor sem az fog történni, hogy az itt lévő német cégek és partnerek (vevők) másnap felállnak aztán viszlát, csókolom.

búvár kondér 2015.02.20. 10:29:18

@kosztarovics bácsi: Ej ej öreg! ....nem áll már föl neked. Már csak az emlékeidből élsz no meg a képzelgéseidből.

2015.02.20. 10:32:07

@Sexual Harassment Panda: "sajnos nyugateuròpàban a jobbikot egy szèlsőjobboldali pàrtnak tartjàk szàmon."

Kit érdekel?

"Sajnos esélyes h a jobbikkal nyugaton senki semàllna szóba."

Kit érdekel? Egyébként amíg nincs szervilis nyugat kiszolgáló kormányunk, nekik sose fog tetszeni itt semmi.

"Az eu-s piacok /tàmogatàsok nèlkül nem sokàig hùzzuk."

Ezt harsogja a média. Miért a nyugati mérce az etalon? Miért hiszi el a többség, hogy az ország képtelen egy nyamvadt csuklósbusz összeszerelésére, sőt még a fokhagymát is kínából kell behozni, mert már ezt sem tudjuk magunk megtermelni. Elhitették mindenkivel, hogy önellátásra képtelen ország vagyunk, és a szörnyű hogy ezt el is hiszik. Én ugyan nem vagyok gazdasági szakember, de azt paraszti logikával is látom, hogy a nyugat-kelet, és a folyton váltakozó "szövetségeseink" közötti kiszolgáltatott billegés helyett el kellene indulni a függetlenedés irányába. Nyilván itt hosszú évtizedekről beszélünk, olyan fokú a leépültség, hogy majd' a nulláról kell kezdeni, nem megy egyik pillanatról a másikra, de ez az irány. Az eddigi kormánypártjaink azon örlődtek melyik segghez dörgölődzenek hozzá, miközben elfelejtették, hogy minden sikeres ország mögött fejlett ipar, és produktív értékteremtés áll. Nem összeszerelő üzemek, és irodaházak.

cönde 2015.02.20. 10:33:54

@KUHULIN: most megfogtál. Rosszul fogalmaztam, azt szerettem volna a magam egyszerű módján közölni, hogy a butábbik rész alternatíva hijján a jobbikot választja. De a valóság tényleg az, hogy nincs is igazán alternatíva. A magam döntése csupán annyi lesz, ha választani kell, hogy a legkevésbé roszra fogok szavazni, és talán reménykedem is, hogy addigra lesz valami, ami akár jónak is mondható.

KUHULIN 2015.02.20. 10:36:51

@cönde: OK. Így már jobban hangzik, azt hittem, hogy tudod a "tutit"! :)

2015.02.20. 10:38:57

@high up!: "európai jólét"

Ácsingózol utána, mint fogatlan kutya egy darab csont után... szánalmas. Jólét legyen, ne becsület, meg egészség. Kaptál már a fene nagy jólétből 10 év intrót, mindig csodálkozom, azokon, akik a szarból is repetát kérnek.

konrada 2015.02.20. 10:39:44

@Jankove:
Téged nem, de a többieket igen.
...már zorbánt is be akarták támadni nácinak beállítva, csak azért nem lett siker, mert mint sokan írják róla c..zs.., és erre rájátszik az, hogy a kormányában is bőven akad, miképpen a tanácsadói között is.

...de Vonával ilyen problémája nem akadna Magyarország kedves liberális barátainak...

2015.02.20. 10:45:08

@cönde: "butábbik rész alternatíva hijján a jobbikot választja"

A butábbik rész, mindig ugyanazt választja, majd várja a csodát, aztán csodálkozik, hogy megint átbaszták, és soha nem változik semmi. A jobbikot márcsak azért is érdemes kipróbálni, mert:

- nem ők cseszték szét a gazdaságot
- az hogy ilyen brutális ellenszélben felnőttek mutatja, hogy nem hülyék, egyébként objektív fejjel ezt még látnád is.
- kockázatmentesen kipróbálható, ugyanis sok mindent már nem lehet tönkretenni.

Nagyon sok érvet fel lehetne sorakoztatni, de minek. Van ahol kár a szóért, és ez itt egy ilyen hely.

Khonsu 2015.02.20. 10:57:01

A Jobbik sikere a Fidesz ténykedésének egyértelmű következménye. Az elmúlt 5 (és az azt megelőző néhány) évben rövid távú politikai céljai érdekében sikeresen radikalizált egy milliós nagyságrendű, eredetileg mérsékelt választói tömeget. Széles körben elfogadottá tette az addig kevésbé elfogadott radikális gondolatokat, így ma már ezek el sem érik a legtöbb ember ingerküszöbét, nem hogy tiltakoznának ellene. Amikor ez a radikalizált tömeg elfordul a Fidesztől, már egyenes út vezet számára a Jobbikhoz.

Az új Jobbikos szavazók tömegét a Fidesz hozta létre az "illiberalizmussal", addigi mérsékelt jobb és bal oldali szavazókból. Most pedig nem ízlik nekik a saját főztjük, pedig úgy néz ki, hogy ezt bizony megeteti velük az ország.

cönde 2015.02.20. 11:03:48

@Jankove:
nem ők cseszték szét a gazdaságot
- az hogy ilyen brutális ellenszélben felnőttek mutatja, hogy nem hülyék, egyébként objektív fejjel ezt még látnád is.
- kockázatmentesen kipróbálható, ugyanis sok mindent már nem lehet tönkretenni."

Az első megjegyzésed oké, bár ennyi erővel a kétfarkú kutyapárt is lehetne, mert ők se tehetnek a gazdaság állapotáról.
A második már gázabb. A brutális felnövés nem igazán az ő érdemük, ahogy írtam, szerintem a fideszé.
a harmadik is gáz: sok minden tönkre van téve, de egy csomó mindent mégjobban tönkrelehet: az adósságunk elengedésért, vagy ujratárgyalásáért lobbizó idióták elérhetik a forint totális bebukását, a gazdaság finanszírozhatatlanságát, és az államcsődöt. Az eu és nátó ellenesség akár egy keletre kibontakozó háborúba is sodorhatja az egyedül maradt Magyarországot (ez momdjuk tényleg a legpesszimistább megközelítés). Nagyon sok minden van még amit tönkretehetnek, és abból az állapotból már tényleg nincs visszaút, még ha maga a Jóisten is jelentkezik be egy új kormányerőnek.
Én objektívnek látom a saját véleményem (nekem a jobbik még közvetlenül nem ártott) te a tiedet. Na most akkor mi van?

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2015.02.20. 11:11:00

Bencsik, elmész te a francba, ostoba, rémületkeltő, uszító írásoddal együtt.
A többi rettegőnek tényleg el kéne innen húznia...
A napnál is világosabb, hogy meg sem akarják érteni a Jobbik programját csak a betanult hisztit nyomják.
Ezerrel megy, hogy ruszkibérencek.... a mellékes, hogy a fityesz testvérpártja a Likud..... az milyen? Haa? A választási győzelem után mi az első útja Vikinek? Valamiért mindig a Mazsihisz székház....
Szóval, amíg itt álszenteskedő emberek tömege írogat, hogy csakazEU és semmi más addig ezek a blogok értelmetlen energiavámpírok.

2015.02.20. 11:11:09

@cönde: "a mostani egyszerű jobbikosok arcára fagy a mosoly, mikor az új kormány miatt mindenhonnan kizárnak, elutasítanak, karanténba tesznek minket a világon, és maradunk magunkra csődközelben, pénz nélkül, cigányokkal, gárdistákkal, csendőrökel, éhező fosztogatókkal."

Miközben ezeket leírod, egyben azt is leírod, hogy az országodat az elmúlt időszakban teljesen gallyrament, és függővé, kiszolgáltatottá tették a korábban regnáló parlamenti pártok. Magyarország az intenzív osztályon fekszik, és reménykedik, hogy nem kapcsolják le a lélegeztető gépről. És te közben azokra haragszol, akik le akarják verni a láncokat, ráadásul azokra szavazol, akik ezt tették az országgal, mert hogy nincs jobb alternatíva.

Hát gratulálok.

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2015.02.20. 11:14:21

"...legjobb bizonyíték erre a cigányok ügye. Itt aztán végképp nincsenek radikális megoldások. ..."

Végképp? De, kéremszépen, itt már CSAK radikális megoldások vannak. (ha vannak egyáltalán) Vagy ért valamit a huszonöt éves pátyolgatás és támogatás? Na ugye...a szomorú helyzet az, hogy ez a kisebbség akkor és azóta is csak szavakban lett "erőforrás" a társadalom számára. A valóságban pedig.... azt nem írom le, mert akinek nyitott a szeme, az úgy is látja, a hiszterolibsi hozzáállásúak (mint pl. a fenti cikk szerzője) meg úgysem veszi le a szemellenzőt.

cönde 2015.02.20. 11:14:25

@Jankove: kezdesz távolodni barátom. Egyre inkább nem érted mit írtam. Én miért haragudnék a Jobbikra? Hol írtam? Én a fideszre haragszom, nem a jObbikra, szintén írtam, nincs miért a jobbikra haragudnom, mert még nem tettek semmit (ha az égnek mondjuk) amit ígérnek. Hol szavazok én azokra akik ezt tették? Ezt írtam, ezt sugaltam? Hát nem. Próbálj figyelni.

cönde 2015.02.20. 11:15:38

hála az égnek, helyesen

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 11:15:50

@Jankove: szerintem te àlomvilàgban èlsz.önellàtòk.hogyne.
Nekem ne legyen kötelező ebben rèszt venni, ne kelljen visszamennem.
Ennyi a kèrèsem.

high up! 2015.02.20. 11:22:45

@♔bаtyu♔:

hello Nömzöti Díszsuttyó eftzárs, mutas már nekünk a Fosabbikból akárcsak:

- egy értelmiségi tagot vagy
- egy szakembert vagy
- egy európai homo sapiens típust

hadd röhögjön már a világ egész héten

FOLYTASSUK!

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 11:23:54

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt: Igen, annak fényében, ami itt megy az USA, Izrael és általában a zsidók kapcsán, eléggé röhejes az, hogy az "oroszok seggét nyalják".

Durva volt a kádár rendszer az emberi jogok tekintetében, de azt hiszem, igen szervilis kommunistának nézték volna azt még saját társaik is, aki 3 év börtönbüntetést szabott volna ki azért, ha tagadja a Vörös hadsereg számszerűsített áldozatainak számát, vagy a Vörös hadsereg napját kevesellve, a Vörös hadsereg évét vezeti be, ami persze átnyúlik a következő év feléig is és milliárdokba kerül.

A leggusztustalanabb szervilizmus az ami ma megy, csak kapkodom a fejem.

Bafana 2015.02.20. 11:25:35

Még jó, hogy a szerző szavazata is csak egyet ér. Az írás még akár elgondolkodtató is lehetne, csak hiteltelenítik az öncélú és csapkodó jelzők. "A tetovált horogkereszt a legkevesebb. A nyílt zsidózás, cigányozás a minimum." Az egész gondolatnak elveszi az élét. Jobbik majálisokon láttam pár jobbikos képviselőt pólóban, rövid nadrágban. Heteroszexuális férfiként nem nézem a férfiaknak a testét, de egy-egy horogkereszt csak feltünt volna.
Egy jótanács minden Jobbik támadónak: MÉRTÉK! Vagyis néha a kevesebb a több.
Amúgy meg Tamási Áront idézve: az igazságot is meg lehet szokni.

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 11:25:38

@high up!: Ne kínlódjál már, én kizárólag fizetős betegeket fogadok. Ingyen akarod megúszni, fogtechnikus barátom? Fáradj át a szociális rendelésre.

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 11:31:29

@Bafana: Ez 20% feletti népszerűség esetén már nem sokat ér.

Sokkal többen hiszik már azt el, hogy a liberálisokat Sorosék fizeti és a romkocsmában joint mellett döntik el, hogyan ártsanak megint az országnak.

high up! 2015.02.20. 11:35:37

@Jankove:

szegény lúzerkém, persze hogy neked, a lumpen, behiszterizálható tipikus magyar cseléd fajtának sose fog jutni az európai jólétből.

A permanens vezérseggnyalás meg szabadságharc helyett inkább dolgozni kellett volna neked is és azonfelül a mindenkori kormányzatokat polgári kontroll alatt kellett volna tartanotok.
Nem pedig azoknak lett volna szabad titeket járomban tartaniuk.

"Elprivatizálták", "fasiszták", "békemenet Orbán vezérért" - teccik tudni, ezek csupa egyjelszavas néphülyítések, amelyekre az Átlaghülyemagyarok milliói mint a betanított majmok úgy mozdultak, miközben a jelszó kiadók röhögve emelték ki a zsebeitekből a ti nektek járó sok 1000 milliárdnyi közpénzeket.

De ti mindig boldog voltatok, hogy ordibálhattok, ahelyett hogy a politikus bünözőket számoltattátok volna el.

Nem tettétek, azok továbbra is röhögve lopnak és manipulálnak titeket, ti pedig csak saját magatokat koptatjátok - ráadásul tökingyen.

FOLYTASSUK!

laci_52 2015.02.20. 11:38:02

A Jobbikkal való riogatás helyett jobban tenné a szerző, ha azon gondolkozna, hogyan kellene létrehozni egy hiteles ellenzéki pártot, amelynek esélye lehet '18-ban Orbán ellen. Ha pedig ez nem megy, támogassa a Fideszt, ha már annyira utálja a Jobbikot.

"szerte Európában hasonló pártok aratnak sikereket"

Mert az emberek látják, hogy a dolgok rossz irányba mennek, ezért arra szavaznak, aki érdemi változásokat ígér.

"Magyarországot az ég óvja attól, hogy a Jobbikkal próbát tegyen. Nagyon nagy árat kellene ezért fizetnünk."

Biztosan nem nagyobbat, mint amekkorát az előző nyolc évig tartó ballib kormányzásért fizettünk.

high up! 2015.02.20. 11:42:37

@♔bаtyu♔: " én kizárólag fizetős betegeket fogadok"

Oszt mi vagy te, valami ujgur sámán, aki a tüz körüli ugrabugrálással "gyógyít"?

Bírom, amikor azzal a be nem fejezett nyóc általánosoddal doki bácsinak képzeled magad. Csak hogy ahhoz 4-szer annyi időt kellett volna tanulni, mint amennyit te töltöttél az iskolapadban. Nem részegeskedni kellett volna járod az iskola helyett, hogy aztán szellemileg teljesen leépülve a Fosabbik kivénhedt hülye falusi gárdistájaként végezd.

FOLYTASSUK!

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 11:57:09

@high up!: Most neked nem mindegy seggfej? A lényeg az, hogy NEM KEZELLEK INGYEN. Olvasd el többször, mert látom, kurvára nem érted.

Elolvasod és elhúzol a gecibe, ugyanis neked szóló mondanivalóm lényege ez. Mi ebben neked a bonyolult?

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 11:59:54

@laci_52: Elég nehezen tudom elképzelni, hogy egy ballibsi konstruktív képes lenni. Maga a ballibsi világ nem tűrné ezt el, azonnal kivetné az ipsét.

Most képzeljük el, egy ballibsi a bevándorlás, cigánybűnözés veszélyeit elemzi esetleg felszólal, hogy egy demokráciában talán nem feltétlenül a zsidók érzései, véleménye a legfontosabbak.

Kasperl 2015.02.20. 12:01:51

részigazságok. Abban nem értek egyet a szerzővel, hogy bárki komolyan azt hiszi, hogy Heller Ágnes vagy Schiffer miatt fordultak el a kormánytól az emberek. Ez kicsit a kormány mosdatása. Ha valóban ez a "népfront" (amúgy sosem értem miért kell az egyik oldalt lenácizni a másikat lenépfrontozni mindenkinek ezzel kizárva hogy valaha is érdemi vita legyen, mert ugye azok csak nácik ezek meg kommunisták és akkor bármit mondanak az nem számít) szava miatt lenne ez a népszerűségvesztés, akkor pont hogy náluk jelentkezne a támogatottság növekedése. Azt nem gondolhatja komolyan a szerző, hogy a választók nem tartják hitelesnek ezt a "népfrontot" (amúgy tényleg nem), de nekik hitelt adva fordulnak el a kormánytól.
másik kormány mosdatás: Külföldi segítséggel. Ez a röhejes mantra , amit minden fideszes politikus, újságíró, fanatikus választó nyom ez ugyanúgy a gyengeség jele mint amikor Heller Ágnes antiszemitázik meg Gyurcsány diktatúrázik. Ez a saját felelősséggel szembenézni tudás totális hiánya, ami GYÁVASÁG. Ha gyáva kormányunk van, gyáva újságírókkal és szavazótáborral, akkor bizony a bátrabbnak tűnő (fontos hogy tűnő) Jobbik vonzó lesz a választóknak. Le kéne állni a CIA-s meg Soros összeesküvés elméletekkel, mert kezdi a think tank elhinni a propagandáját az meg mindig gyötrelmesen vicces.

harmadik kormánymosdatás:
"Fidesz is elmulasztott megoldani egy nagyon nehéz feladványt: a vidéki, külvárosi emberek napi tapasztalatai és a hazai-nemzetközi baloldal szakadatlan támadásai közé szorulva megelégedett az alibi-cigánypolitikával"

Tehát ez is a gonosz, a külfölddel nemzetünk ellen ármánykodó baloldal (értsed az a 12-14 százalék, amit 5-6 párt oszt fel, a legnagyobbnak nincs pénze megtartani a székházát sem, a legkisebb 1 db liberálisból áll, aki a legérdektelenebb figura a világ politikájában, és a hátországuk ELTE-s nyugdíjas tanárok, na ez az a komoly hálózat ami sakkban tartja Európa erősemberét és nem tudta megoldani a roma kérdést emiatt, bruhahaha) hibája. A kormány megoldotta volna ha nincs ez a erős baloldali támadás. De milyen támadás volt is ez? Az ellenzék egy kész csőd a Parlamentben. Senkit nem érdekelnek, nem is nagyon jut el az emberekhez mit mondanak(nem nagy kár persze). És ezzel az ellenzékkel valamint kétharmaddal a háta mögött nem volt képes semmi érdemi dologra a kormány (ugye ezt állítja a szerző)csak valami "alibicigányozásra"? Akkor alkalmatlan a kormányzásra. Vagy az hogy megtartsa a kétharmadot vagy akár a kormányzást az fontosabb mint megoldani az egyik legégetőbb problémáját az országnak? Akkor ez egy ilyen GFG féle fűzfapolitológusi (egyszer olvasta a Fejedelmet azóta azt hiszi hogy belelát a hatalom boszorkánykonyhájába. mit mondjak? inkább semmit) a hatalomnak más erkölcse van blablabla. Akkor miért fontos hogy ez a kormány maradjon? mert eljátssza a kényes jobboldali értelmiségnek hogy nemzeti lobogók előtt lehet urambátyámosdit játszani ebben a patyomkin-konzervateizmusban, ami az eredeti megcsúfolása?
A Jobbik azért erősödik mert mind az u.n. bal és jobboldal eljátszotta a hitelét. Az ezzel való szembenézést el lehetett halogatni 10 évvel úgy, hogy a politikusok és a pártos újságírók mind a két oldalon eladtak az embereknek egy romlott, ócska ellenségeskedést, amire mindannyian (minden ember természetnénél fogva) hajlamosak vagyunk, és amíg ez a kamu nemzeti-keresztény-konzervatív versus liberális-baloldali-piacbarát-nyugatos képzavarháború (aminek az ideológiai megalapozottsága már a jelzők egymásmellé dobálásával leomlott) szórakoztatott minket addig államférfiaknak álmodhatták magukat ezek a percemberek, most meg elérte a kritikus tömeget azoknak a száma, akik felébredtek másnaposan ebből a gagyi gyűlöletorgiából és émelygő gyomorral vagy nem kérnek a tegnap ünnepelt pojácáiból vagy erősebb szer után nyúlnak és jöhet a Jobbik, aminek ráadásul a Fidesz megalapozta az útját, mert ugye addig pávatáncolt ki szélsőjobbra a kétértelmű kijeltéseivel, hogy az ezzel szerzett érzelmi plusszal kompenzálja a szakmai minuszait a választóknál, hogy neház elmondani az őt ebben a szélkakaskodásban követő híveinek hogy ugyan miért nem szemét a nyugat meg az eu és miért van baj Putyinnal meg Kínával meg a török modellel, miért nem lehet mégsem nekimenni a csúnya külföldi rtlnek, mercedesnek, miért gáz ha bevezetik a KMK-t megint , igazából a cigányellenes kártyát nem hogy a fidesz de már a "nyugatos demokraták" sem tolhatják Miskolc óta a jobbik számlájára, etc. A fidesz azért hogy a mát megtarthassa olyan kommunikációt választott, amivel elveszti a jövőt. Nem kéne ezért Heller Ágnest okolni (szerintem kb 30 ember hallgatja meg a véleményét maximum)
Szóval nem az a kormánykritikus jobboldali újságírás, hogy leírjuk, hogy a kormánynak néha vannak furi ötletei aztán 20 sorban gyalázzuk az "ellenzéket" meg a kormány furi dolgaiért is őket meg a láthatatlan külföldi rémet okoljuk. Semmi baj ha valaki abból él hogy dicséri a kormányt csak ne játssza a szalon lázadót.

nnnnnnnn 2015.02.20. 12:07:51

radikális úton sok mindent meg lehet oldani gyorsan és hatékonyan. max nem éppen liberális úton, hehe.

htonyo 2015.02.20. 12:17:58

Noérdemes volt megírni ezt a félresikerült elemzést. Alaposan leszedi a kivénhedt nőről és "harcostársairól" a köröszvizet, ha szabad ezt mondanom nevezettekről. Úgy hibáztatni ezeket, hogy közben egekig dicsőítem tetteiket, bizony, TELJESÍTMÉNY! Merthogy ez a kompánia, mert nem csak hármán-négyen követték el, azt vették fejükbe szerintem, hogy hasonszőrű társaikat hozzák helyzetbe és terelik feléjük a megvezethető birkákat! Semmi más céljuk nem volt, mint hit és magyarellenes sorsosaikat erővel ruházzák föl, s majdan kihasználva a helyzetet, velük együtt tegyék rabszolgává méginkább a magyarságot. Hogy nem beszélek, illetve írok zöldségeket, arra bizonyíték a minapi eredményes alku Ukrajna és Isrel között. Ennek tömör képe, hogy jelentős israeli lakosságot telepítenek be ukrajnába "ideiglenesen" azért, hogy kellő minőségű és mennyiségű fegyver kerülhessen oda és jelentősebb külső segítségük legyen. Ha ehhez hozzászámolom, hogy askenáziakat telepítenének (benne van a megkötött egyezségben) és hogy milyen jelentős létszámú haszid él a Tiszántúlon (meg közelebb is), máris összezárul a kör, azonal ki is világlik, hogy mi volt heller és társainak célja! Bárki kiszámolhatja, hogy a jobbikban hány kettős állampolgár tevékenykedik, hiába is próbálják eltitkolni!

cönde 2015.02.20. 12:26:43

@htonyo: hol lehet olvasni erről az egyezségről?

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 12:33:24

@Kasperl: Igen, ez a Heller és tsai, mint indok elég olcsó. Hellerrékről itt az indexen évtizedekig elvitatkoztunk, de valójában a kutyát nem érdekelte a véleménye sem ballib, sem jobbos oldalon, a többieket még kevésbé.

Egy (konkurens) párt erősödése mindig valamilyen társadalmi problémára nem adott, vagy helytelenül adott válasz. Egyszerűen csak meg kell nézni, a többi konkurens mire nem ad választ és ott a megoldás.

Korrupció, az ésszerűségen túlmenő, sőt emberi jogokat sértő kisebbségi (cigány és zsidó) támogatások, rendszabályok.

Ha megkérdeznek valakit aki Jobbik szimpatizáns, ez lehet akár olyan aki 2014-ben fideszre, sőt ballibsi pártra szavazó volt, sőt akár az is marad, egészen biztos, hogy ezeknek valamelyikét, vagy mindegyikét fogja megjelölni.

Tehát nem olyasmi baromságokat, hogy mondjuk a zsidók jogait korlátozzák, vagy a cigányokat zárják táborokba, amit a balliberális média sugall.

inebhedj - szerintem 2015.02.20. 12:37:37

Ő...

Háromszor elolvastam a posztot, mert számítottam bizonyos érvekre.

Az a baj a Jobbikkal, hogy nem tetszik a szerzőnek.

A félelme nem tűnik objektivitásra törekvőnek, mert kimaradt az indoklásból az a rész, amely erről szólna. Ráadásul ha mondjuk a Lukács-féle Heller Ágnes a széles népfront része a szerző inerciarendszerében, mely a diktatúra ellen küzd, akkor még a szubjektív félelme is finoman szólva különös. (Kábé, mint Sztálin elvtárs aggodalma a fasiszta veszély miatt.)

Az elképesztő alakok nyüzsgését amúgy osztom azzal, hogy pontosan ilyen arányban és ilyen elképesztő alakok nyüzsögnek a legismertebb 8-10 párt (gondolom a többinél dettó) mindegyike környékén (még a "világnézetben" sincs különbség, a népirtó rasszizmustól a teljes káosztól átitatott műliberalizmusig minden van, mégis megkülönböztethetetlenül egyforma emberek ezek, nem is érteni, miért pont MSZP-s, LMP-s, DK-s, Jobbikos vagy Fideszes az illető).

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 12:38:46

@$$$=$$$: A szlovákok is radikális úton oldották meg gazdasági problémáikat.

A segélyeket a felére csökkentették, a cigány lázadásokat pedig leverették a katonasággal.

Azóta a ballibsiknek mintaország Szlovákia.

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 12:43:04

@inebhedj - szerintem: Az tény, hogy ha a Jobbik hatalomra kerülne, csökkenne az atlantista befolyás (ez elsősorban zsidó pénzügyi és politikai befolyás), konkrétabbak és kevésbé pazarlóak lennének a cigányokkal kapcsolatos rendszabályok.

Azzal együtt a Jobbik bírálóinak ez utóbbi a lényegtelenebb.

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 12:44:53

Kis off:
A szocialista Hiller házelnökként nagyon rendesen kiosztotta az LMP-s Schiffert. (Nem is értem, hogy Schiffer ilyen szülői háttérrel a mi a lófaszt keres a magyar politikában).

♔bаtyu♔ 2015.02.20. 12:46:57

Szerintetek mi lenne itt, ha ezt az oroszok csinálták volna?

"http://index.hu/tech/cellanaplo/2015/02/20/minden_telefonbeszelgetesrol_tudnak_a_kemek/"

mavo · http://polmavo.blog.hu 2015.02.20. 13:05:46

csak gratulálni tudok mandinernek, hogy ilyen remek fórumot biztosít a jobbikos csőcseléknek. :)

inebhedj - szerintem 2015.02.20. 13:08:53

@♔bаtyu♔:

Ezt nem tudom, mivel a Jobbik nem volt kormányzati pozícióban.

Azzal kapcsolatban, hogy mi szerepel egy-egy (gazdaság-)politikai érdekcsoport "terveiben", programjában, előítéleteim vannak, lévén, az eddigi tapasztalataim szerint ezek a programok nagyvonalúan kezelődnek (nem feltétlenül átverés miatt, sok esetben az információhiányból, valamint a vágyak és a valóság közti különbségből is adódik eltérés).

Az más kérdés, hogy az előítélet nagyon fontos mind a közösség, mind az egyén túlélési esélyei szempontjából.

Pop40 2015.02.20. 13:18:24

@Meridian74: "És pont a Jobbik az, aki ez ellen küzd, tenni próbál ez ellen a folyamat ellen, csak éppen nagyon kevés a lehetőségük, mert nem ők vezetik az országot."

Aha. És gondolom, azzal próbál tenni a folyamat ellen, hogy eurázsiai unióról dumál, és szakítani akar a nyugattal.

Na, ez aztán tutira hazacsábítja majd a külföldre távozottakat, csak úgy tülekednek majd, hogy Németo vagy Anglia helyett az Eurázsiai Unióban élhessenek.:-DDDD

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 13:26:05

@Pop40: mèg mindóg nem tudom, mi törtènne a most euban dolgozòkkal?

randomuser1 2015.02.20. 13:42:24

"...szerte Európában hasonló pártok aratnak sikereket.....)"

Tehát?
Hátradől, élvez!

Pop40 2015.02.20. 13:46:49

@Sexual Harassment Panda: Amíg Mo-t nem vágják ki az unióból, semmi. Csak gyarapodna a számuk pár millióval, ha a Jobbik nekiállna szétkúrni az ország maradékát is.

Ha viszont kivágnának az euból, na, az egy érdekes sztori lenne.
Ha ugyanis azoknak a millióknak Európa után haza kéne jönni ide, a nyomorba, jó eséllyel zavargások lennének.

Persze lehet, hogy a Jobbik az Eurázsiai Uniójával meg a ruszkikkal , törökökkel simán helyettesíti majd az eus pénzeket és befektetőket...:-DDD

N. Barbie 2015.02.20. 13:46:54

Na, az n+1-edik semmitmondo, bizonyitekkent adatokat, tenyeket nem iro, csak az altalanos ballib riogatasokat ezredjere elsuto cikk.
Nem unjatok meg ballibsik? Nem tunt meg fel az elmult idoszak valasztasaibol, hogy a riogatos hisztitek senkit nem erdekel?
Talan ha az ilyen cikkekben azt latna az ember, hogy pl. a Jobbik cigany-ugyi terve nem megvalosithato, MERT (es itt jonnenek a tenyek, adatok, statisztikak stb.), akkor esetleg elgondolkodnanak.
Amig csak semmitmondo, altalanosito riogatas, na azzal nem mentek tovabbra sem semmire.
De csak igy tovabb, nyomassatok a jovobe lato vudu-riogatast, a Jobbik meg erosodik tovabb :D

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 13:52:13

@Pop40: de pontosan arra céloztam, mi lenne akkor ha kilèpnènk?
Automatokusan hazatoloncolnàk őket?
Ki a fsx adna nekik munk5?

Meridian74 2015.02.20. 13:55:45

@Pop40: "Aha. És gondolom, azzal próbál tenni a folyamat ellen, hogy eurázsiai unióról dumál, és szakítani akar a nyugattal."

Félreérted ezt, mivel csak a -nemmegfelelő- médiából tájékozódsz.
A Jobbik nem akar szakítani az EU-al, de a kettős mércét fel akarja számolni, addig pedig reklamálja.

Az ázsai felé nyitás pedig gazdasági érdekünk is, ha van ott üzleti lehetőségünk, akkor ne dugjuk már a fejünket egy vödör homokba, a lehetőségekkel élni kell és nem hagyni azokat elszaladni. Az, hogy egyeseknek ez nem tetszik mondjuk az EU-n belül, azon belül is leginkább a nyugati részen, már nehogymár ők mondják azt meg, mi jó nekünk és mi nem, méghozzá úgy, hogy ők ezt a lehetőséget ráadásul ki akarják sajátítani maguknak, mivel ők már élnek ezzel a lehetőséggel, és ennek hasznán nem akarnak "osztozkodni" másokkal, történetesen velünk.
Másrészt meg ha nem adnak más "életteret", akkor értelemszerűen oda kell fordulni, ahol adnak. Vagy te könyöradományokon akarsz élni, mint a segélyezett cigányok?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.20. 13:58:30

A szerző tehát arról győzködi az olvasót, hogy azért kell a fideszre szavazni, nehogy jöjjön a jobbik? Hát már itt tartunk? Hoval lett a büszkeség? Hova lett a nagy öntudat? A sakál azzal védekezik, hogy a hiéna még rosszabb? Ez ám az érv.

nem nemsiker_s 2015.02.20. 14:16:44

@Jankove:
" Abban az egyben egyetérünk, hogy a Jobbik márcsak árnyéka hajdani önmagának, ha van akhilleusz ina egy pártnak, akkor a jobbiknak a radikalizmus elvesztése az, ez az egyetlen amiért szavazókat fog veszteni"

Nem hinném, éppen ellenkezőleg, a jobbik azóta tud új választókat szerezni mióta vissza vett a radikalizmusából.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 14:20:44

@nem nemsiker_s: nem.
Neki van igaza.
Melyik utat vàlasztja a jobbik?
Elkezd nàculni?
Akkor a nem radikàlus szavazòi hagyjàk ott.
Ha meg konszolidàlòdik, akkor a nàci kemèny mag hagyja ott.
ezèrt nem hiszem h kormànykèpes erő lesz.

nem nemsiker_s 2015.02.20. 14:33:08

@Sexual Harassment Panda:

szerintem a nem radikális oldalon van a nagyobb szelet a tortából.
A cigány kérdésben majdhogynem össztársadalmi konszenzus van, annak farvízén lehet nyomulni, míg a zsidózásra sokkal kevesebben vevők.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 14:34:50

@nem nemsiker_s: de akkor sajnos a radikàlis nàcik fogjàk otthagyni őket.
Kizàrtnak tartom h a fideszt megszorongassàk.
Sőt, a baloldali ellenzèk összesègèben erősebb a jobbiknàl.

nem nemsiker_s 2015.02.20. 14:39:40

@Sexual Harassment Panda:
Arra a kb. 5 %-nyi kőagyúra gondolsz?
Azzal szemben a jobb és bal oldalról be lehet gyűjteni 20%-ot a bizonytalanokról nem is beszélve (lásd ózd)

Khonsu 2015.02.20. 14:40:08

@Sexual Harassment Panda: Egyre elfogadottabb, ha valaki jobbikos, míg fideszesnek lenni egyre cikibb. A Fidesz folyamatosan radikalizálódik és ezáltal sodródik ki szélre, a Jobbik konszolidálódik. Adj még hozzá három évet és nem nehéz kitalálnod ki fog akkor kormányozni, ha csak addig meg nem jelenik, vagy közismertté nem válik valamilyen egyéb alternatíva. Utóbbinak esélye az idő múlásával csökken.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 14:48:50

@Khonsu: te hol èlsz?a fidesz 45%, a jobbik 25%-on àll.
Egyenlőre a fidesz nyerne ugyanùgy 2/3-al.
Mellesleg ott van a dem.ellenzèk, ami összesègèben szintèn 25%.
Az lmp simàn lehet koalìciòs partner.
A jobbik programja megvalòsìthatatlan.
Te tènyleg ùgy gondolid h egy nèpszavazàson az emberek oroszorszàgot vàlasztjàk majd az eu ellenèben?
Ezt te el tudod hinni?èn nem.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 14:52:24

@Khonsu: arròl nem is szòlok, h felènk kurvàra nem elfogadott ha valaki jobbikos, nen tudom te hol lax .
bp-en pl 10%-os a jobbik.
De az biztos, h èn màr csak arra jàtszom h minèl kèsőbb kerüljenek hatalomra.
Ha pl 18ban nyernek, 20ben kilèpnek az eubòl, 23-ra megszűnik a tagsàgunk, akkor nekem màr 10èv munkaviszonyom lesz, ès rrmélem màr nem fognak hazatoloncolni.
Eladok Mo-n mindenemet, a csalàdomat kimenekìtrm, ès kb ennyi.

Khonsu 2015.02.20. 14:53:58

Mellesleg, akik tartanak a Jobbiktól, de a bukott "baloldalt" sem kívánják vissza, azoknak ajánlanám figyelmébe a PKP-t, mint lehetséges alternatívát.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 14:55:07

Ja ès a lènyeg: sztrm a jobbik konszolidàciòja kamu.Addìg tart mìg kormànyra kerülnek.

Kasperl 2015.02.20. 14:59:52

@♔bаtyu♔: abban egyetértünk, hogy nem hinném, hogy a Heller Ágnestől unalomig ismételt, jönnek az antiszemiták mantrára lecsapva mennek pont a jobbikhoz a fidesz helyett. Az oroszokkal való ijesztgetés egyrészt nem hiteles a baloldal szájából, másrészt akit ez zavar az tuti nem a Jobbikhoz megy megint. Az hogy mi van az alkotmánybírósággal az fontos de csodálkoznék, hogy ha több mint 10 ezer embert érdekelne olyan szinten hogy ez alapján választ pártot. Valóban a korrupció vádak , azok nem igazán jól tagadása meg az illiberális gügyögés két fröccs után a vallásos 300 embernek aki ott volt eredménye inkább. Na meg hogy sokan szarul élnek. nem mondom hogy csak a Fidesz tehet róla, hogy ennyien szegényednek el, de őket sem zavarta hogy nem csak a szocik tehettek róla 210 előtt (meg kéne nézni melyik pártok szavazták meg Megyó 100naposát és azok után van pofájuk azt kritizálni (mondjuk a kritika jogos csak nem attól aki megszavazta ugyanúgy ellenzékből))

Khonsu 2015.02.20. 15:00:22

@Sexual Harassment Panda: Azt nem tudom felétek mi az elfogadott, de itt vidéken lassan már mindenki jobbikos lesz. Errefelé pedig még nincs is sok cigány, úgyhogy még a rasszizmusra sem lehet ráfogni. Egyszerűen elege van az embereknek és ha nem látnak jobb alternatívát, akkor abból választanak ami van.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 15:04:55

@Khonsu: a jobbik nyomort, lemaradàst, àllamcsődöt hoz.Legyetek vele boldogok, csak nekem ne kelljen csatlakoznom.
Az eu-s piacainkat, eus forràsokat elveszìtjük, munkavàllalàsi jogot, schengeni tagsàgot is.
Kb mint most Koszovò.Hajrà.

Khonsu 2015.02.20. 15:13:00

@Sexual Harassment Panda: A károgás nem hoz eredményt. Amíg nem hozunk létre és/vagy emelünk fel valamilyen egyéb alternatívát, addig minden a Jobbik győzelme felé tendál, pont.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 15:14:09

@Khonsu: nem kàrogok.
Legyen.
Csak nekem ne kelljen hazamennem.ennyit kèrek.pont.

nu pagagyí 2015.02.20. 15:14:16

@Meridian74: A vezérelvű pártokban az eccerű tagnak halvány fingja sincs, hogy vezére kikkel paktál le, mi a valódi célja. Ő csak szajkózza a vezér úr által aktuálisan böfögött jelszavakat és vonulgat jobbra-balra.

Kívülről viszont prímán látszik, hogy a Jobbik az oroszok és arabok szekerét tolja, ami azért furcsa, mert nekünk magyaroknak, semmi közünk nincs hozzájuk. Az is világos, hogy a Jobbik a magyar nemzet megosztásán és a gyűlölet felszításán ügyködik, ami megint csak nem érdeke a nemzetnek. Adódik, hogy a nemzetellenes tevékenység kifizetődő lehet, a buksza gazdái meg nyilván a párt által preferált idegenek. Az arabok a zsidózásért, az oroszok pedig a magyar szövetségi rendszer szétveréséért és a későbbi gyarmatosítást megkönnyítő viszonyok kialakításáért fizetnek.

laci_52 2015.02.20. 15:22:29

Hogy mi a baj a Jobbikkal? Semmi!

Az egész cikk csak fölösleges riogatás és hangulatkeltés.

N. Barbie 2015.02.20. 15:22:32

@Sexual Harassment Panda: Hallod, nagyon kemeny, ahogy az unalomig ismetelt ballib riogatasokat bofogod vissza minden hozzaszolasodban :D Tartalom nelkuli, altalanos jelzoket mantrazol ("a jobbik nyomort, lemaradàst, àllamcsődöt hoz.Legyetek vele boldogok, csak nekem ne kelljen csatlakoznom.
Az eu-s piacainkat, eus forràsokat elveszìtjük, munkavàllalàsi jogot, schengeni tagsàgot is.". Es ez csak a legutolso irasodbol, a tobbi ugyanez).
Nem tunt fel, hogy erre senki nem vevo? Ballib partok ugyanigy, hasonlo ertelmi szinvonal mellet szinten ezzel operaltak jo sokaig, nacizas, fasisztazas es roigatas, latjuk mire mentek vele. Sok sikert a tovabbiakban is hozza, remelem (hogy is szoktak mondani az al-"demokratak") a jol megerdemelt helyuket elnyerik a tortenelem szemetdombjan.
Masreszt irod, hogy feled nem divat a Jobbik, mikor valakinek meg azt irtad, hogy kulfoldon dolgozol. Akkor hogy is van ez?

2015.02.20. 15:25:47

@Sexual Harassment Panda:

Én már kurvára várom, hogy meglegyen a német állampolgárságod, mert akkor talán majd nem fogsz ide visszaköpködni. Mi a lófasznak okosítasz itt, ha úgyis németté akarsz válni? Ezek szerint mégis köt ide valami, de akkor miért fikázol?

Félreértés ne essék, semmi bajom azzal, ha valaki külföldön dolgozik, még azzal sem, aki örökre kimegy. Azt viszont kurvára utálom, hogy 1 év után már arról álmodozik, hogy ott állampolgár lesz, ide meg az országot köpködni jár vissza.

Khonsu 2015.02.20. 15:28:09

@Sexual Harassment Panda: Ne aggódj, én sem tervezem megvárni. Mire aktuálissá válik, már nem leszek itt. Ha pedig visszaküldésig fajulna a dolog, akkor Európán kívül is van élet, azt sem kell megvárni. :)

A látszat ellenére vagyok jobbikos, csak igyekszem felhívni az emberek figyelmét, hogy valamit most már ideje lenne lépni alternatíva vonalon, mert attól hogy húdenagyonfélünk a Jobbiktól még semmi sem változik. És nem, a Fidesznek kb. semmi esélye nem lesz 2018-ban legyőzni őket, ezért beléjük hiába kapaszkodik bárki is. Itt az ideje, hogy véget vessünk a karaktergyilkolászásnak és egyéb aljasságoknak és felneveljünk végre egy ütőképes alternatívát, mert különben tetszik vagy sem jön a Jobbik.

nem nemsiker_s 2015.02.20. 15:28:30

@Khonsu:
"Mellesleg, akik tartanak a Jobbiktól, de a bukott "baloldalt" sem kívánják vissza, azoknak ajánlanám figyelmébe a PKP-t, mint lehetséges alternatívát."

Ja, akik a cigány kérdésben pl. szinte egy az egyben libsi dumát tolnak?
Szerintem a PKP libsik trójai falova.

N. Barbie 2015.02.20. 15:28:42

@nu pagagyí: Te a sokadik "nesze semmi, fogd meg jol" omlengest nyomtad. Ugy latom ballibek-nel eddig terjed a szellemi szint. "az ecceru tagnak halvagy fogalma sincs, hogy..."
De te, a hires nu pagagyi, te KIVULROL viszont priman latod a tutit :DD
Na persze, priman latod az atv szintu, szokasos ures ballib mocskolodast meg lazalmokat :) Es akkor ki szajkozik es mit :D

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 15:29:11

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: mikor köpködtem az orszàgot?
Egy nàci pàrt, aki az oroszokhoz ès arabokhoz akar minket kötni, mièrt egyenlő az orszàggal??

Khonsu 2015.02.20. 15:29:39

@Khonsu: helyesen: A látszat ellenére nem vagyok Jobbikos.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 15:31:23

@Khonsu: ne beszèlj hülyesèget.
A fidesz 45, a jobbik 25%_on àll.

kvadrillio 2015.02.20. 15:33:08

Nincs se stadion, se szegénység, se tandíj
Az elmúlt napokban több helyen is megjelent, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI) egy belső levelet küldtek ki arról, milyen szavakat lehet, és milyeneket tilos használniuk a munkatársaknak. A tiltott szavak között van például a stadion, a szegénység és a segély, valamint a tandíj is.
A lapunkhoz eljuttatott lista szerint két oszlopban szerepelnek a szavak és kifejezések, aszerint, hogy „használható”, és „NEM használható”. A több mint száz pontból álló gyűjtemény olykor ellentmondásokba is ütközik, például:

Nem lehet azt mondani, hogy „rászoruló”, mert ilyenkor a „segítségre szorulót” kell alkalmazni. Pár sorral lejjebb azonban a „szegénységben élő” kifejezést tiltják meg, és helyére a „rászorulót, nehéz helyzetben élőt” ajánlják.

A kifejezések egységesítése jól láthatóan azt a célt szolgálja, hogy a minisztérium ne használjon szegénységre, elmaradottságra, betegségre konkrétan utaló szavakat, magyarán inkább kerülgessék a forró kását. Ám sok esetben úgy tűnik, nincs is lényegi értelme a változtatásoknak.
Ilyenek vannak benne:
tandíj – tandíjmentes felsőoktatás
röghöz kötés – hallgatói nyilatkozat
keretszám – ponthatár+kapacitásszám
esélyegyenlőség – esélyteremtés
szekta – vallási közösség
lakosság - közösség
stadion - sportkomplexum, többcélú sportcsarnok, sportlétesítmény

A lista a következő témakörök szerint oszlik meg, melyeket további alkategóriákra is bontottak:
Felsőoktatás
Köznevelés
Szociális ügyek, társadalmi felzárkózás
Egyházi, nemzetiségi és civil ügyek
Kultúra
Család- és ifjúságügy
Sport
Miniszter
EU

Íme néhány szó, amit nem lehet használni:
tandíj, röghöz kötés, keretszám, reform, spórolás, napközi, esélyegyenlőség, etnikum, kisebbség, felzárkóztatás, fogyatékos, rászoruló, szegénység, szegény, tolókocsi, tolószék, süket, segély, anyaotthon, árva, működési engedély, szekta, kiszervezés, lakosság, kisnyugdíjas, rokkantnyugdíjas, nyugdíjemelés, elöregedés stb.

De mindez nem elég: vannak olyan ajánlott kifejezések is, melyeknek nincs rossz alternatívájuk. Tehát használatuk csak úgy általában lehet javasolt, mint valami propagandagépezet motorja. Ilyen a „hatékony felsőoktatási képzések”, a „változatlan állami támogatás”, a „hozzáférést mindenkinek biztosítjuk”, a „duális, gyakorlatorientált képzés” stb.

A listát ide kattintva tölthetik le.
BALOGH ZOLTÁN INISZTER FIGYELMÉBE:
"hülye" szinonimái:

zizi, gyagyás, lüke, naiv, balgatag, oktalan, tökéletlen, oktondi, buta, ostoba, bugyuta, korlátolt, agyilag zokni, bumburnyák, tökfilkó, síkagyú, agyatlan, félnótás, süsü, pupák, sötét, dinka, flúgos, csacsi, balga, tökkelütött, féleszű, idióta, eszetlen, gügye, bolond, tyúkeszű, eszement, eszefogyott, dőre, fafej, gyökér, butus, tompaagyú, fajankó, együgyű, botor, paprikajancsi, egyszerű, üresfejű, butuska, ügyefogyott, hígvelejű

+ !

háborodott, dinnye, hangyás, kerge, elmezavarodott, abnormális, félkegyelmű, ostoba, tökfilkó, eszeveszett, kelekótya, habókos, ketyós, ökör, dili, agyilag zokni, flepnis, barom, értetlen, diló, tökfej, lütyő, normálatlan, dilibogyó, buta, zizzent, zakkant, esztelen, suta, agyalágyult, zizi, eszement, bugyuta, kasu, debil, gyagya, félnótás, dilinyós, hibbant, tökkelütött, balga, retardált, kretén, degenerált, bolond, ütődött, zavarodott, tébolyult, tébolyodott, elmeháborodott, elmebeteg, golyós, idióta, őrült, elmebajos, eszelős, flúgos, lüke, dinka, buggyant, lökött, dilis, gyogyós, gyagyás, gyengeelméjű, féleszű, eszetlen, ügyifogyi, nem százas, félcédulás, birka, csacsi, nincs ki a négy kereke

Khonsu 2015.02.20. 15:37:37

@nem nemsiker_s: Nem éppen. Egy jobbközép párt, pont ideális azoknak, akik egy nem radikális jobboldali pártra vágynak. A radikalizmus elutasítása nem azonos a libsizmussal.

kvadrillio 2015.02.20. 15:38:01

AKI MEG ÚJRA AKARJA ÍRNI ÉDES ANYANYELVÜNKET.....AZ EGY VADBAROM. :)

EBBEN AZ ORSZÁGBABAN NEM EGY MINISZTÉRIUMRA VALÓ EMBERKE ÉL, HANEM KB 8,5 MILLIÓ !!!!!

ÉS EDDIG IS...., A JÖVŐBEN IS TUDTAK, TUDNAK KOMMUNIKÁLNI EGYMÁSSAL...., A TÖBB PÁRT ELLENÉRE IS !

AKI MEG ANNYIT JÁRKÁLT IZRAELBE "kommunikálni" mint a balogh, az sajnos a végén megbuggyan !!!!! :O)

N. Barbie 2015.02.20. 15:39:28

@Sexual Harassment Panda: "Egy nàci pàrt, aki az oroszokhoz ès arabokhoz akar minket kötni, mièrt egyenlő az orszàggal??"
Habar azonnal utalnam a Lipotba, akinek addig terjed az ertelmi szinvonala, hogy nacizik egy jot, azert megkerdezem (nem vagyok naiv, ballib ostobaktol sosem erkezik konkret valasz): a fenti ragalmaidra tudnal esetleg ertelmes bizonyitekkal szolgalni?

kvadrillio 2015.02.20. 15:40:20

@kvadrillio: ...JAJJJJJJ !....DE SZÍNES IS AZ ÉN ANYANYALVEM !!! :)))))))))

Khonsu 2015.02.20. 15:40:23

@Sexual Harassment Panda: Egy év, mínusz ~1 milla szavazó. Van még 3 évük, és olyan helyzetbe kormányozták magukat és az országot, hogy abból csak egy csoda húzná ki őket.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 15:49:35

@N. Barbie: mièrt, szerinted ők egyenlőek az orszàggal??

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 15:50:20

@Khonsu: simàn kihùzzàk.
Az elmùlt ciklusban is voltak még lejjebb is.

N. Barbie 2015.02.20. 15:53:19

@Sexual Harassment Panda: "mièrt, szerinted ők egyenlőek az orszàggal??"
Ez most nem tudom mire volt valasz...

kvadrillio 2015.02.20. 15:54:34

@kvadrillio: ...RÁSZORULÓ VAOK, MINT PIMPŐKE A BALOGH...PHASZÁRA !

bocsika...phéniszére,...durungjára..., pohalloszára..., tökérehhh.....nem birom :::)))))...nem birom...:O)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2015.02.20. 15:55:57

@kvadrillio: ekkora..FASZ...NINCS IS A VILÁ-GON !!:DDDDDDDDD

döovannnnnn...:O)))))

búvár kondér 2015.02.20. 15:58:59

@kvadrillio: a geci-t azt ki lehet mondani? ...és a Geci-t?
S nevezhetjük-e pl Orbán Viktort gecinek vagy Gecinek kell nevezni?
Annyira zavarodott most a világ!
....vagy csak le szabad írni? .....de pl Simicska az ki is mondhatja és le is írhatja? S a nemzet miért nem ....vagy igen? ....ha kimondhatja akkor majd zúghat ,hogy "Geci, Geci, Geci ....? He?

kvadrillio 2015.02.20. 16:01:23

KÖZÖSSÉG:

Közösségről több értelemben beszélhetünk, így biológiai értelemben az élőlények közösségéről, társadalmi értelemben emberi közösségről, politikai értelemben pedig államközösségről.

Az emberi közösség az embereknek a családnál nagyobb, együtt élő, illetve szoros társas kapcsolatokat fenntartó csoportja. A közösségre jellemző, hogy tagjai a magánéletüket önként megosztják egymással, segítik egymást, pénzüket és szabadidejüket a közösség javára fordítják. Általában nem nevezzük közösségnek az egyesületeket, társadalmi szervezeteket és politikai vagy társadalmi mozgalmakat, amelyek ugyan szintén sok önkéntes munkát igényelnek, de tagjaik elsősorban csak egy-egy konkrét tevékenységre, feladatra szövetkeznek. Ugyancsak nem hívjuk közösségnek azokat az egyházakat és politikai pártokat sem, amelyek a hivatásszerű, fizetett munkára épülnek.

A közösség kifejezést sokszor egyszerűen a szoros egység értelmében használjuk, például vagyonközösség, életközösség, nemzeti közösség.

TEHÁT A KÖZÖSSÉG, NEM EGYENLŐ A LAKOSSÁG MEGFOGALMAZÁSSAL !!!!!

BALOGH.......NEM MAGYAR !!!!!

kvadrillio 2015.02.20. 16:02:10

@kvadrillio: AVAGY NE AKARJON NYELVÚJÍTANI, AKI NEM ÉRT HOZZÁ !e!!!!

Szilárd vélemény 2015.02.20. 16:02:59

@N. Barbie: azt gondolom, hogy egy ertelmes ember nem kerdojelezi meg a tenyeket. A Jobbik oroszbarat ez teny. Tenyekre nem kell bizonyitek, mert gondolom azt sem kerdojelezed meg hogy a nap reggel felkel es lenyugszik.

Nacinak nem feltetlen naci de demagog es populista. Tegyuk fel hogy elfogadom hogy ki akarnak lepni az eu-bol. Ne populista magyarazattot adjanak, hanem konkret szamokat. A multik helyett ki fog munkat adni pl. az embereknek. Az unios tamogatas nelkul a gyengelkedo magyar gazdasag hogy fogja fenntartani magat, ne adj isten fejlodni, noni. Hogy kepzelik el az eü. esna felsooktatas tamogatasat? Honnan lesz erre keret? Milyen adorendszert szeretnenek? Milyen munkaugyi torvenyeket?

Ahogy ezekre elfogadhato valaszok lesznek azt mondom miert ne kapjanak egy eselyt, de addig nem alternativa egy part aminek semmi konkretum nincs a programjaban csak ures jelszavak.

Szilárd vélemény 2015.02.20. 16:03:50

@Szilárd vélemény: bocs a nap termeszetesen este lenyugszik.

kvadrillio 2015.02.20. 16:04:46

...ANNAK MEG KÜLÖN ÖRVENDEK, HOGY NEM KÁROMKODTAM.

Khonsu 2015.02.20. 16:08:23

@Sexual Harassment Panda: Nem kétlem, hogy kihúzzák, de hogy a következő választáson nem nyernek, abban is biztos vagyok. Nagyjából ballib forgatókönyv 2006-2010. Négy év küszködés után egy bukta.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 16:15:13

@Szilárd vélemény: az eubòl nem akarnak kilèpni.komolyan.
Engem is +lepett, de olvastam a programjukat.szò sincs arròl h akkor màsnap kilèpünk.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 16:16:20

Ha a jobbik tovàbb konszolidàlòdik, akkor lehetsèges h vàlyòpàrt lesz.
De ehhez el kell figadtatnia magàt Nèmetorszàggal.

N. Barbie 2015.02.20. 16:18:35

@Sexual Harassment Panda: Tehat arra a kerdesre, hogy hol a bizonyitek ra, hogy a Jobbik az oroszokhoz es arabokhoz akar minket kotni, az a valasz, hogy "mièrt, szerinted ők egyenlőek az orszàggal??".
Azt hiszem nincs tobb kerdesem, felesleges :DD

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 16:22:48

@N. Barbie: ja az volt a kérdès!
Elnèzèst.
Azt hittem arra vonatkozott, hogy mièrt ők az orszàg.
Vona többször is kijelentette hogy Oroszorszàg a legbagyobb szövetsègesünk.
a nàculàs pedig egyèrtrlmű, a jobbikhoz köthető HVIM, gàrda, stb, Gyöngyösi cigànyozàsa, sajnos ezek miatt a jobbik elgogadhatatlan nyugaton.
Ès ìgy nem sok esélyük van, mivel a fazdasàgi kiyettsègünk Németorszàg fele igen nagy.

N. Barbie 2015.02.20. 16:32:48

@Szilárd vélemény: Valoban, az ertelmes ember a tenyeket nem kerdojelezi meg. Ahogy egy ertelmes ember csak a valos tenyekre epitkezik, nem pedig gyartja maganak oket. Magyarul attol valami nem teny, hogy ballibek sokszor ismetelgetik.
A Jobbik "oroszbarat" (de mar ezt sem lehet ertelmezni, ha nem allunk be a begeto birka sorba, mert most az a meno nyugaton, hogy nem allunk szoba a csunya oroszokkal, inkabb elvesztunk rengetek penzt, akkor maris oroszbarat? A ketto kozott azert van sok atmenet.). De hogy ebbol ballibek levezetik, hogy Oroszo. penzeli a Jobbikot, hatalomra kerulesuk eseten mar-mar kervenyezni fogjak az Oroszo-hoz csatolast az mar nem teny, az egyszeru, szanalmas talalgatas es riogatas.
Ahogy szinten ostobasag az EU-bol kilepessel riogatni, meg azzal, hogy minden multit elzavarnak. Azon egyszeru oknal fogva, hogy nem mondtak ilyet.
Az EU-s pozicionk ujratargyalasanak felvetesebol azt almodni, hogy ki akarnak lepni, az szinten nem teny, az ismet csak riogatas.
A munkajogokat semmibe vevo egyes multik elzavarasabol eljutni oda, hogy mindet ki akarjak hajtani, szinten nem teny, csak csusztatas es riogatas.

N. Barbie 2015.02.20. 16:44:05

@Sexual Harassment Panda: Vona többször is kijelentette hogy Oroszorszàg a legbagyobb szövetsègesünk.
a nàculàs pedig egyèrtrlmű, a jobbikhoz köthető HVIM, gàrda, stb, Gyöngyösi cigànyozàsa, sajnos ezek miatt a jobbik elgogadhatatlan nyugaton.
Ès ìgy nem sok esélyük van, mivel a fazdasàgi kiyettsègünk Németorszàg fele igen nagy.

Ertem, tehat ha Vona kijelenti, hogy valaki a szovetsegesunk, akkor vegul ahhoz akar kotni minket.
Brillians logika. Ja nem, csak ostoba talalgatas.
Elobb kerhetnem, hogy a naculast magyarazd mar el mit is jelent ballib korokben? Csak mert amig nem tudom, addig azt se tudom mi rosszat kene latni a HVIMben vagy a Gardaban.
Masreszt Gyongyosit nem zsidozassal szoktak az ertelmi fogyatekos, felremegyarazo megelhetesi rettegok vadolni? Ez a ciganyozas nekem uj.
Es vegul, mint mar sokszor emlitettem, a libsik imadnak a tobbseg, a demokratak, a joerzesu emberek es a nyugat neveben beszelni, de hogy erre honnan goldoljak, hogy van barmi alapjuk azt sose ertettem. Az alig merheto tamogatottsagukbol? Nevetseges.
Ezt csak azert irom, mert te is nagy magabiztossaggal irod, hogy mi elfogadhato meg mi nem nyugaton. Szerinted nem elfogadhato. Csak akkor nem kene a nyugat neveben beszelni, mert semmi alapja sincs.

nu pagagyí 2015.02.20. 16:55:19

@N. Barbie: Ahogy a Fidesz-fanok sem tudják, hogy Orbán mit akar, te sem tudod, hogy mi Vona célja. Bele nem szólhatsz, mert aki visszabeszél kiesik az akolból. De azért időnként megállhatnál egy percre, mert lehet, hogy megesik az a csúfság, hogy holnap ugyanezzel a lendülettel kommunista leszel, pedig ma még fasiszta vagy. Úgy játszanak veled sunyi gazemberek, ahogy akarnak, alakítható vagy mint a gyurma. Próbálj valami önálló értékrendet kialakítani, akkor hamarabb észre veszed, ha kihasználnak.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 16:58:11

@N. Barbie: sajnos elbeszèlünk egymàs mellett.te is tudod h a HVIM miket művel, milyen szèlsőjobboldali alakokkal vannak kapcsolatban.Ezt egyszerűen letagadod.Gyöngyösi legutòbb a twitteren cigànyozott, amikor a Rikàrdò nevű vaba szüleyett.
Aztàn akit legutòbb megvàlasztottak, valami önkormànyzati testületbe, kb egy hete? A facebookon nyìltan cigányozott.Gondolom neked ez rendben van, de nekem nem.
Èn egy nèmet eredetű csalàdbòl szàrmazom, a nevdm is olyan.
nem szeretnèm megèlni hogy ebből mèg bajom kegyen.
Mert neked ez ìgy egyszerűbb.
Ès sajnos esèlyes h a jobbikot ny.euròpàban a faszra el fogjàk hajtani, nem tàrgyalni velük.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 16:59:12

@nu pagagyí: sajnos ő "hìvő".
Fölösleges meggyőzni.

igazi Ténytár 2015.02.20. 17:08:42

@midnight coder: ha beleszületsz egy cigány családba megnézlek mit tudtál volna tanulni a szegregált sulikban!

Ja, hogy bocs az nem zavar?

Meg a szülők nem dolgoznak? Kik voltak a rendszerváltás legnagyobb vesztesei? Kik vesztettek el a munkájukat azonnal és semmit sincs azóta se? Igaz-igaz azért mert képzetlenek voltak, a hülyék hogy nem tudtak mi lesz ...

végül pedig könnyen beszelsz ha nem cigány származású vagy ami eleve kizáró tényező meg a tanultaknál is.

Es ezt nem más mint a Fidesz EP képviselője JÁRÓKA Lívia állítja !

Biztos hazudik mint minden fideszes és az MNO is ;-)

____
mno.hu/migr/jaroka_a_melyszegenyseg_nem_kizarolag_romakerdes-315883

Több mint 27 ezer egyetemet, főiskolát és középiskolát végzett, illetve végző roma fiatal van Magyarországon ... döntő többségük roma származása miatt (!) nem kap munkát

(...)

Magyarországon még mindig van 3 ezer cigány iskolai osztály, 178 cigány iskola?” az ilyen elkülönítést az összes európai direktíva kifejezetten tiltja.
____

Kasperl 2015.02.20. 17:17:24

nem szavaznék a Jobbikra mert nem a stílusom a párt, de
1: a jobbik nem nácipárt. ha a baloldal meg a kormány azt hiszi, hogy elég lesz annyi a Jobbik ellen hogy : azok nácik, akkor baromi nagy meglepetésben lesz részük.
2: Az embereket nem nagyon érdekli hogy nácipárt-e. Antiszemitizmussal való ijesztgetés annyira el lett használva feleslegesen az elmúlt 25 évben, hogy ha lenne egy antiszemita párt (a Jobbik nem az), akkor sem hallaná már meg senki, mert ugye a gyerek aki farkast kiáltott....
3: Vona beszéde jobb volt mint bármelyik Orbán vagy Gyurcsány beszéd bármikor, bárhol. Nem mondom, hogy egyetértek Vonáva, de el kell ismerni, hogy nem az Orbán féle, rossz beszélőkészségű falusi írnok beszél zavaros mégis unalmas humbugot a kedves falusiaknak, és nem is a népe által cserbenhagyott önjelölt Mózes pózába begubózott Feri túlmozgásos paneljei a "nyugatos baloldalról" (értsed piac és nagytőke barát baloldal:):):):)) egyiktől megfáradt dakota meg sosem volt székely mondásokkal, meg nyugativitorlakeletiszél hülyeségekkel a másiktól sudájsztéjörsudájgós tekergés meg böszmézés. Vona veri mind a kettőt intellektusban és kik , akik beugorhatnának segíteni a két megfáradt dinoszaurusz mellé? Egy kontra-produktív furagyerek a futszal csapatával , nemtudokegymondatotrendesenelmondanifémkupak Kósa, vagy annyitértekamennyitekvan szuperhős esetleg nőalakásomdenemválaszolokakorrupciósvádakrahanemolcsókiflifelszerzekszimpátiát bulvár sztár? Esetleg Szanyi kapitány a goj motorosaival majd lenácizza a Jobbikot, vagy Szigetvári Viktor lecigányellenségezi Vonát Pásztor Albival a háta mögött? Ne már.
3: Az embereknek elege van ebből a két leégett pártcsaládból. Fidesznél sem lesznek már új szavazók hanem a régiek rohadnak le róluk mint ahogy az Mszpről is lerohadtak. Nincsenek már nagy pártok. Van két közepes párt. fidesz és Jobbik, meg pár kisebb, amkiből össze tudnak tákolni egy középpártot a baloldalon hogy aztán együtt pofozzák fel őket huszadszorra is. A választási rendszer olyan lett kényszerűségből, hogy a Fidesz akkor is két harmadot kapjon ha 1 szavazattal többet kap mint a második helyezett ebből a hármas versengésből (az LMP-t nem szémolom, ők tényleg csak arra vannak tartva hogy a Fidesznek biztonságosabb legyen a választás és pár protest szavazat oda menjen. ezért néha erőtlenül nyafognak valamit arról, hogy mennyivel jobb lenne ha földgáz helyett tündérek által termesztett ibolyaszörppel menne a gazdaság). Most ugye az a gondja a szerzőnek, hogy mi van akkor ha a Jobbik kapja azt az egy plusz szavazatot, ugye nem támadhatja meg a jobboldali sajtó azt a választási rendszert aminek felnyalt egy évig. nem szidhatja a Jobbik oroszbarátságát, mert ugye most volt itt VVP. Nem mondhatja hogy a Fidesz jobban védi a nemzet szuverenitását mert Merkel idejött és lepofozta a kormányt, aki visítva , farkát behúzva kotródott le az RTL elleni nyilvánosan vállalt konfrontációtól, majd nem tudták megakadályozni, hogy VVPutyin ne koszorúzza meg az itteni látogatásnál a felirat szerinti ellenforradalom ellen küzdő hős kommunista szovjet katonák mártír emlékművét. Nem mndhatják, hogy a jobbik veszélyes a cigányokra mert a fidesz is az összes szociális rendszert érintő átrendezésénél kikacsintva cigányozott. Nem mondhatják, hogy gáz az EU-t meg az USA-t ganézni mert ezzel próbálják ők is egyben tartani a rohamosan oszló táborukat. Nem mondhatja a Fidesz hogy antiszemita a Jobbik, mert ugye folyton a Soros alapítvány, meg ballibsi, new york- újlipótvárosi pénzemberek és bankáros összeesküvés elmélettel etették a kedves földműveseiket. A baloldal nem mondhatja hogy gáz az oroszbarátság mert ők ugye pulikkal hódolnak a cárnak, nem mondhatják Pásztor Albert után, hogy cigányozik a Jobbik. Antiszemitázni ugyan antiszemitázhatják a Jobbikot baloldalról, de ők már leantiszemitázták itt a turulmadár szobrot is az elmúlt 25 ben, így ha ők mondják azon már csak kacag mindenki. A korrupció meg csak Jobbikra meg az LMPre nem égett rá.
Mint mondtam nem szavaznék a Jobbikra de tisztán látszik miért szavaznának egyre többen rájuk.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 17:28:12

@Kasperl: a jobbik -ha kilèpne az eubòl- gyakorlatilag 1èv alatt becsődölbe.
A kivitelünk 80%-a oda megy.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 17:28:47

@Kasperl: a fidesz meg simàn hùzza 18-at, az lmpvel .

N. Barbie 2015.02.20. 17:32:54

@nu pagagyí: 6 sort irtal a semmirol. Esetleg valami ertelmest is fogsz irni vagy csak nyomod tovabb az okoskodo, de semmi konkret dumat?

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 17:34:14

@Kasperl: amit idehànysz, az nettò hülyesèg.
A fidesz is ugyanazt csinàlja mint a jobbik, ez igaz, de bem annyira radikàlisan.szìdja az eu-t, de nem lèp ki pl.

Kasperl 2015.02.20. 17:44:05

@Sexual Harassment Panda: nem hányok semmit. Illene itt pár embernek elmenni néha templomba vagy olyan iskolába ahol tanítanak valami jó modort, mert prolisodik az úgynevezett "polgári tábor" stílusa.
A Jobbik ha nem ovastad volna a vona évértékelőt nem akar kilépni az EU ból, ugyanazt a gumicsontot tolja mint a Fidesz: a mostani EU rossz, de majd mi magyarok felépítünk egy jobb EU-t és ezt persze a nagyobb uniós országok hagyják nekünk és hálásak lesznek érte.
Szóval a Jobbik ugyanúgy nem lép ki az EUból, ahogy a sziriza sem az euró-övezetből.
De mint mondtam nem szimpatizálok ezekkel a gondolatokkal csak mivel a kormánypárt a szakmai hibáit ilyen ellenségképekkel fedezi mint az EU vagy nemzetközi tőke a kommunikációjában, míg Orbán ha mer is beszélni, akkor is akkora hibákat lő mint az illiberális zagyvaság, meg orosz , török, kínai modell a rothadó nyugat ellenében, így az egyszeri szavazó nem fog azzal törődni, hogy amúgy meg hason csúszkál a német nagytőkének hogy életben tartsa a magyar gazdaságot meg az Eu előtt , mert az eu-s pénzek nélkül minuszos lenne a GDP.nk megint, a közös európai piac nélkül meg game over önálló Hungary és úgy még az oroszokat, arabokat, kínaiakat sem érdekeljük ha nem vagyunk EUs ország. csak ezt a neki szimpi kuruckodást (a kodás képző nagyon szépen leírja mekkora bohócKODÁS ez az egész) és mikor éppen visszapávatáncol a fidesz akkor mindig otthagy 100 ezer szavazót a Jobbiknál.

Kasperl 2015.02.20. 17:52:36

@Sexual Harassment Panda: nincs időgépem, fogalmam nincs ki nyeri a 2018 as választást, de az LMP nek az volt az utolsó választása ha összeáll a Fidesszel. Egyenlőre a kérdés, hogy meg tud- e állni a mostani 1,7 milliónál a Fidesz tábor vagy tovább csökken. Illetve hogy a Jobbik megáll-e 1,3 milliónál vagy tovább nő.Azt kell látni hogy nincsenek nagy pártok már. van a fidesz 1,7 millióval, a Jobbik 1,3 milliónál meg van egy kb1.4 milliós baloldali valami, ami semmit nem tesz le az asztalra de még így is többen szavaznának rá mint tavaly. Itt már bármelyik nyerhet és ezt tavasszal még senki nem gondolta volna. ha jobban alszol attól, hogy ezzel nem nézel szembe még 3 évig, akkor rajta. a tendencia szerint a Fidesz rohamosan csökken a jobbik dinamikusan a baloldal épphogy nő. most belekapaszkodhat a kormány ebbe a menekült fologba, de az is csak a Jobbik programjának az átvétele, ahogy az adósmentő csomag is egy rosszabb konstrukció azt adósok szemében mint a Jobbik 2010 es javaslata az akkori árfolyamon rögzítésnél, átváltásánál és az utána elinduló perekről az egyoldalú kamatemelések miatt. itt is nevetséges most a kormány, mert úgy csinálnak mint ha nem ők lennének 5 éve kormányon és nem ők lennének képtelenek tartani a határokat (német meg osztrák segítséget küldtek hozzánk mert ez az erős , rendpárti kormány nem tudja még koszovói albánoktól sem megvédeni a határt és még büszkélkedik is vele, hogy mekkora baj van ) azt úgy tesznek mint ha most ők oldanának meg egy hatalmas problémát és nem arról beszélnek hogy alattuk alakult ki. Korrupciós vádak vannak az egyik legismertebb politikusuknál az meg előjön az "én hozok nektek olcsó kiflit" , meg "megvédelek titeket a koszovóiaktól" PR bugyutasággal? Nehéz lesz így megállítani a tábor fogyását..

Pop40 2015.02.20. 17:53:00

@Sexual Harassment Panda:

Azt nem tudom, mi lenne velük, ha valami félkegyelmű kúrmány kiléptetné az országot az eu-ból.
Sőt, nem csak én, gyanítom, hogy az eu se tudja.
Ilyenre ugyanis még nem volt precedens, bár azt azért nem hinném, hogy az x éve ott dolgozó, adott esetben már ott családot alapító magyarokat erőszakkal hazatoloncolnák.

Hogy ki adna nekik munkát?
Nyilván senki, gondolhatod.
Mennének közmunkára 70 ezerért.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 17:54:36

@Kasperl: nem olvastam az évèrtèkelőt.homlokegyenest màst mond mind tavaly.
2013ben mèg eu-s zàszlòt ègettünk, meg "ribilliò lesz", most meg "nem lèpünk ki az eubòl", meg "nem akarunk felfordulàst".
Ki èrti ezt?

N. Barbie 2015.02.20. 17:55:01

@Sexual Harassment Panda: Nem, nem tudom miket muvelnek. Lopnak, rabolnak, "oregeznek", sikkasztanak, korruptak, vagy barmi hasonlo BUNCSELEKMENYT kovetnek el? Nem. A tobbi csak kodosites.
Te Novak Elodre gondolsz szerintem, Gyongyosi nem tudok rola, hogy Rikardo-val kapcsolatba barmit mondott volna.
Az ilyen libsi muszavakkal meg amugy sem lehet mit kezdeni, hogy "ciganyozott" vagy " zsidozott". Ez ballib korokben barmi lehet, a lenyeg, hogy szerintuk ezen ket dedelgetett csoportrol csak jot vagy semmit lehet mondani, ha nem akkor jonnek ezek a muszavak, de ugy eloadva, mintha legalabbis anyagyilkossaggal felero buntett lenne. Hat nem, nem az. A tenyek kimondasa a torpe-kisebbsek szellibeknel jelent csak problemat. Hiszen abbol elnek, hogy ezek a problemak ne oldodjanak meg. Ertelmes emberek a tartalmat latjak az ilyen "ciganyozozsidozo" megnyilvanulasokban, nem kezdik a megelhetesi rettegest mint a libsik.
Szerinted eselyes, hogy elhajtjak oket. Szerinted. Hallotuk ezt mar tobb mas "szelsojobb" partol. Egyikkel se tortent semmi.

N. Barbie 2015.02.20. 17:57:36

@Sexual Harassment Panda:
sajnos ő "hìvő".
Fölösleges meggyőzni

Te es hasonszoru tarsaid nem meggyozni akarnak, hanem, hogy az altalatok mantrazott eszement hulyesegeket, feltetelezeseket, jovobe lato ostobasagokat higgyuk el. Tenyek, ervek nelkul, csak mert ti mondjatok. Na ne nevettess.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 18:00:57

@Pop40: en se tudom.qz egyik baràtommal vitàztunk ezen.
En azt mondtam h automatice visszaàllna a 2004 előtti àllapot, és aki mèg nem àllampolgàr, azt hazaküldik.
Erre ő azt mondta jogàszként, hogy aki màr kint van, arra màs szabály vonatkozna, mert visszamenőleges szabály nincs. (Kivève nàlunk)
A kilèpèskor tàrgyaljàk le mi lesz az ùjonan kitelepülni vàgyòkkal.
Vìzum, stb..
Aki màr kint van az pl ha elèg ideje van ahhoz kunt h állampolgàr legyen, az kèrheti.Mondjuk 7èv.
5èv utàn automatikusan letelepedèsi engedèlyt kaphatsz Nèmetorszàg ban.
Aki 1èvnèl règebb òta van kint az munkavàllalàsit kap, aki egy èvnél rövidebb ideje az 1èves munkavàllalàsit.
Ez tetmèszetesen a bejelentett, adòfizető, munkavàllalòkra vonatkozik.
Akinek nincs m.vizonya az semmi.
Èn ìgy gondolom.

Pop40 2015.02.20. 18:02:45

@Meridian74:

"Félreérted ezt, mivel csak a -nemmegfelelő- médiából tájékozódsz.
A Jobbik nem akar szakítani az EU-al, de a kettős mércét fel akarja számolni, addig pedig reklamálja."

Na, akkor nézzünk egy megfelelő médiát.

jobbik.hu/hireink/az-unioban-es-keleten-magyar-erdekekert

"Másrészt meg ha nem adnak más "életteret", akkor értelemszerűen oda kell fordulni, ahol adnak."

Bocs, de ez nekem értelmezhetetlen.
Ha az nem elég élettér, hogy lassan fél Mo az euban dolgozik, gyakorlatilag nem épül semmi eus pénz nélkül, akkor javaslom, tényleg keresgéljetek magatoknak életteret valahol az Urálban.
De szigorúan csak azokkal, akik titeket választanak, akik a "haldokló eu-t", azokról lesztek kedvesek leszállni.

"Három hete az EU–orosz interparlamentáris ülésen Kalinyingrádban az egyik orosz felsőházi szenátortól megkérdeztem, a jövőben lehet-e mód arra, hogy egy esetlegesen EU-s tagállam csatlakozási tárgyalásokat kezdeményezzen az Eurázsiai Unióval."
" Az Eurázsiai Unió kizárólag gazdasági és nem politikai közösség. EU-shoz hasonló pénzügyi és egyéb diktátumok, közvetlen politikai nyomás nélkül. Leginkább az egykori EGT-re hasonlít. Ezekről a dolgokról nem ártott időben tudomást szerezni, ha már ez a lehetőség összhangban van a Jobbik keletre nyitási politikájával és a haldokló Európai Uniótól való megszabadulás gondolatával."

"Az ázsai felé nyitás pedig gazdasági érdekünk is"

Az igen. De a " haldokló Európai Uniótól való megszabadulás" már enyhén szólva nem.
Ha az idióta Jobbik nagyon meg akar szabadulni a "haldokló" eu-tól, húzzanak a picsába Moszkvába, vagy Azerbajdzsánba, az ország kiválóan meglesz nélkülük.

N. Barbie 2015.02.20. 18:04:16

@igazi Ténytár: csak a szokasos, unalomig ismetelt hulyesegek. A ciganyok soha semmiert nem hibasak, csak azok a csunya naci magyarok nem engedik oket tanulni, dolgozni, pedig ok aztan annyira akarnak. Ugyan mar, ne nevettesd ki magad.
Jahogy a Jaroka Livia azt mondja. Es akkor mi van? Lattal mar partallastol fuggetlenul egyetlen cigany "ertelmisegit" aki beismerte volna a sajat hibaikat es ne csak abbol elt volna meg szepen, hogy mindenert a naci magyarok a felelosek? Na ugye...

Pop40 2015.02.20. 18:05:29

@Pop40: Elnézést, ez kicsit kusza lett, így néz ki sorrendben a hsz:

@Meridian74:

"Félreérted ezt, mivel csak a -nemmegfelelő- médiából tájékozódsz.
A Jobbik nem akar szakítani az EU-al, de a kettős mércét fel akarja számolni, addig pedig reklamálja."

Na, akkor nézzünk egy megfelelő médiát.

jobbik.hu/hireink/az-unioban-es-keleten-magyar-erdekekert

"Három hete az EU–orosz interparlamentáris ülésen Kalinyingrádban az egyik orosz felsőházi szenátortól megkérdeztem, a jövőben lehet-e mód arra, hogy egy esetlegesen EU-s tagállam csatlakozási tárgyalásokat kezdeményezzen az Eurázsiai Unióval."
" Az Eurázsiai Unió kizárólag gazdasági és nem politikai közösség. EU-shoz hasonló pénzügyi és egyéb diktátumok, közvetlen politikai nyomás nélkül. Leginkább az egykori EGT-re hasonlít. Ezekről a dolgokról nem ártott időben tudomást szerezni, ha már ez a lehetőség összhangban van a Jobbik keletre nyitási politikájával és a haldokló Európai Uniótól való megszabadulás gondolatával."

-------------
"Az ázsai felé nyitás pedig gazdasági érdekünk is"

Az igen. De a " haldokló Európai Uniótól való megszabadulás" már enyhén szólva nem.
Ha az idióta Jobbik nagyon meg akar szabadulni a "haldokló" eu-tól, húzzanak a picsába Moszkvába, vagy Azerbajdzsánba, az ország kiválóan meglesz nélkülük.

"Másrészt meg ha nem adnak más "életteret", akkor értelemszerűen oda kell fordulni, ahol adnak."

Bocs, de ez nekem értelmezhetetlen.
Ha az nem elég élettér, hogy lassan fél Mo az euban dolgozik, gyakorlatilag nem épül semmi eus pénz nélkül, akkor javaslom, tényleg keresgéljetek magatoknak életteret valahol az Urálban.
De szigorúan csak azokkal, akik titeket választanak, akik a "haldokló eu-t", azokról lesztek kedvesek leszállni.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 18:07:26

@Pop40: szòval akkor a jobbik hazudik a programjàban.
Nem akarunk kilèpni az eubòl, pedig de.

Pop40 2015.02.20. 18:08:25

@N. Barbie:

"Masreszt irod, hogy feled nem divat a Jobbik, mikor valakinek meg azt irtad, hogy kulfoldon dolgozol. Akkor hogy is van ez? "

Neki nem szabad külföldről irkálni, csak neked?

Mellesleg nagyon elszaladtál a múltkor, mikor érvelni kellett volna. :-)

Kasperl 2015.02.20. 18:10:00

@Sexual Harassment Panda: hát mit mondjak erre. orbán szerint 2010 elején szinte hazaárulás oroszokkal üzletelni Paksra engedni őket meg még nagyobb bűn. tavaly az RTL klub egy szemét külföldi tolvajbanda akire névreszólóan állíttatta rá Vargával a hivatalt most meg Merkel kettőt rászólt hogy "keinertlsteuer, einverstanden?!?" az meg behúzta a fülét farkát és most az RTL barát lett. pár éve aki simicska birodalmat szídta az a szükséges magyar nagytőke ellen volt, és a miniszterelnök szerint , akit a Közgép dolgairól kérdeztek: "Nincsenek oligarchiák" és " aki a magyar tőke ellen beszél az labanc politikát folytat , amit én elutasítok", Na most meg a kormány szerint 1 éve az van, hogy a Simicska nevű oligarcha fojtogatja nemzetünket és mégis csak baj hogy mindig Simicska nyer. van kb 100 ugyanilyen szélkakas marhaság a kormánynál.nem leszünk gyarmat, de Putyin ellenforradalmazhatja 56-t, a kormány meg nem tesz semmit, Merkel leállíthat egy magyar adó bevezetést 20 perc látogatás alatt, majd mikor kiosztotta a pannon helytartót akkor elmegy inkább gyerekekkel beszélgetni mert azok beszélnek németül, a helytartóját meg ráncba szedte pár perc alatt. A földeket oda kell adni az ottani családoknak hogy helyben maradjanak a vidékiek (amúgy ez egy jó ötlet volt) de aztán 3-4 család nyeri az összeset. Van azért itt bőven összevissza beszéd. Ki érti ezt?

N. Barbie 2015.02.20. 18:10:08

@Sexual Harassment Panda: Az a pici kulonbseg ne zavarjon, hogy te es tarsaid osztjak a Jobbikot mindenfele lazalmaitokkal es nem forditva. Megjelentek minden Jobbik-rol szolo cikknel, bebofogitek a szokasos ragalmaitokat es ennyi, valodi tenyek, ervek nelkul. Aztan persze a masik a hulye, hogy ezeknek nem hisz...

Pop40 2015.02.20. 18:13:06

@Sexual Harassment Panda:

Ja. Nem akarunk kilépni az euból, csak "meg akarunk szabadulni a haldokló európai uniótól."

Mellesleg a gugliban a "jobbik eurázsiai unió" keresésre ez az első(!!!!) találat, amelyik feljön.

Sebaj, majd a tökagyú, ruszkisegget nyaló nácik megmagyarázzák, hogy a vezérük azt nem is úgy gondolta.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 18:15:25

@N. Barbie: te hazudtál.mèg hatalomra se kerültetek de màr hazudtok.
Szèp kezdès nàci.

N. Barbie 2015.02.20. 18:18:14

@Pop40: "Masreszt irod, hogy feled nem divat a Jobbik, mikor valakinek meg azt irtad, hogy kulfoldon dolgozol. Akkor hogy is van ez? "

Neki nem szabad külföldről irkálni, csak neked?

Mellesleg nagyon elszaladtál a múltkor, mikor érvelni kellett volna. :-)

Latom az erto olvasas meg most sem erosseged :)
Megprobalom elmagyarazni a legegyszerubben, hogy meg te is megertsd:
Azt mondja fele` nem divat a Jobbik. De ha kulfoldon el akkor ez abszurd. Az adott kulfoldi varosban nem divat? Meg jo hogy nem. Ha meg az otthoni varosarol beszel akkor meg honnan tudja mi a divat mikor egy jo ideje nincs is ott?
Na, sikerult felfogni? Ha nem, akkor bocs, egyszerubben nem tudok fogalmazni.

Nem szaladtam el, egyszeruen nem volt eddig se idom se kedvem a ket oldalnyi ostobasagaidra irogatni.
Ugyan az vagy, mint Panda, csak pepitaban: irogatjatok a feltetelezeseiteket, a sajat gyartasu "teny"eiteket, kovetkezteteseket es ha ezeknek nem hisz valaki akkor persze a masik a hulye...

N. Barbie 2015.02.20. 18:20:17

@Sexual Harassment Panda: Nocsak, mar hazudtam is? :DD
Idezned kerlek, hogy mit is?

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 18:25:03

@N. Barbie: nem tudsz olvasni?
A jobbik nem akar kilèpni az eubòl, ami a programjàban is benne van.
Közben kg bèla màr szervezi az euràzsiai uniòt.
de a jobbik független, nem akar minket oroszorszàghoz kötni.
Ès mèg van pofàd ezeket leìrni.

Pop40 2015.02.20. 18:33:35

@N. Barbie:

"Nem szaladtam el, egyszeruen nem volt eddig se idom se kedvem a ket oldalnyi ostobasagaidra irogatni."

Muhahaha:-)
Időd meg kedved, az lett volna. Érved, na az már nem.
Pl igencsak elhúztál, mikor az állítólag lázálmaimban létező 2006-os tomboló csürhéről belinkelt képet meg kellett volna magyaráznod. :-D

" irogatjatok a feltetelezeseiteket, a sajat gyartasu "teny"eiteket"

Igen, a Jobbik.hu gondolom a mi feltételezéseinkkel, és saját gyártású tényeinkkel van tele.

jobbik.hu/hireink/az-unioban-es-keleten-magyar-erdekekert

"Ezekről a dolgokról nem ártott időben tudomást szerezni, ha már ez a lehetőség összhangban van a Jobbik keletre nyitási politikájával és a haldokló Európai Uniótól való megszabadulás gondolatával."

Másfél éve nyilatkozta a fentieket kgbéla.

Remélem, be tudod linkelni a cáfolatot.

Kasperl 2015.02.20. 18:47:21

@Sexual Harassment Panda: Merkel és sok mértékadó európai politikus is támogat egy Eu és az orosz eurázsiai gazdasági közösség közötti szabad-kereskedelmi egyezményt. értem hogy a Jobbik szerintem is ideológiailag van oda az oroszokért, ami nekem nem jön be (bár Tusványos óta tudjuk hogy a fidesz és a miniszterelnök is szimpatizál ezzel a bizánci feudális rendszerrel) szóval ez nem ugyanaz mint amit a németek akarnak. Bár Merkelnek azért is lenne fontos belengetni egy EU-orosz gazdasági együttműködést, hogy erősebb helyzetből tárgyalhasson az amerikaiakkal a transzatlanti gazdasági szerződésről. de ugye a németeknek van külpolitikájuk meg kultúrájuk hozzá hogy különválasszák az érdekeket meg az értékeket és van ebben egy nemzeti közös minimumuk, nálunk meg ez a disznóvágás utáni bepálinkázott összeverekszünkösszecsókolózunk surmózás megy külpolitika terén, teremfocisokkal meg nagyot vagy kicsit álmodni merő bohócokkal.

Pop40 2015.02.20. 18:48:48

@Kasperl: "Merkel és sok mértékadó európai politikus is támogat egy Eu és az orosz eurázsiai gazdasági közösség közötti szabad-kereskedelmi egyezményt."

Nincs is ezzel gond, ha valaki az eu MELLETT, és nem HELYETT akarja az ilyen bizniszt.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 18:52:36

@Kasperl: kereskedni az oroszokjal, nem gond.Jò 5let.eu tagkènt.

Kasperl 2015.02.20. 18:57:12

@Pop40: nem fogok ezen veled vitatkozni mert ebben egyetértünk:)
De Vona is visszatáncolt az Eu kilépéstől. Most elsőlépésben az van mint a fidesz kommunikációjában: "nem az EU a baj hanem hogy pár bürokrata fogságban tartja az EU-t de majd mi, magyarok felszabadítjuk és felépítjük Európát annak az igazi identitására fókuszálva". Marhaság, az. Okos húzás volt? Igen, mert ezt a lépcsőt kihagyva sosem tudna kormányzóképes párt lenni (Eu-s támogatások nélkül már nominálisan is minuszos lenne a GDP, az hogy az exportunkra meg az ide befektetett tőkére hogy hatna ha kikerülnénk a vámmentes unióból azt nem is ecsetelném, ráadásul a nem EU-s keleti nyitás is arról szól, hogy EU-n belülre települhet a keleti tőle).
Szóval most van az egyik oldalon a bármi ami EU-s az tökéletes hülyeség a másikon meg az előbb említett hőbörgünk mert azt a törzskocsmánkban erősembernek gondolják aki ilen a bálteremben meg le sem sz9r minket senki, mert csak egy kerekítési hiba vagyunk az EUnak hülyeség.
Ki nem lépünk, mert azt Putyin sem engedné meg sem a jobbiknak sem a fidesznek (a két Oroszországnak elkötelezett párt) a többi meg feltétel nélkül imádja az EU-t.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 19:09:44

@Kasperl: vonànak engednie kell ha kormànyozni akar.
Ez van most.puhulàs.
Idővel, HA a nàci jelzőtől meg tudnak szabadulni, ès konszolidàlòdnak, esèlyesek lehetnek.

Kasperl 2015.02.20. 19:22:03

@Sexual Harassment Panda: a náci jelzőtől már megszabadultak 2 éve, csak sem a b aloldal sem a fidesz nem hajlandó ezt tudomásul venni, mert kényelmes volt nekik azt hinni, hogy elég odanácizni egyet. De azóta a Jobbik visszavett, a Fidesz meg a baloldal meg kiment a szélre, hogy az egyre nagyobb marhaságokra rászoktatott és azzal fanatizált táborukat megtartsák, a Jobbik meg ügyesen beugrott középre miután kicsalta a Fideszt a jobb szélre. a Fidesz úgy lepofozta a jobbikot (orbán ugye hazazavarást ígért egy pofon után), hogy a majd 2 milliós szavazat különbség 5 év alatt 4 zsázezerre csökkent. Vagyis a választók vagy nácik vagy a Jobbik nem az már a szemükben. Én a másodikat gondolom. Cigányoznak? a Fidesz a szociális elosztórendszer minden lépésénél sorok között cigányozott hogy miért kell a "nem dolgozóktól", az "ingyenélőktől" elvenni a segélyeket és a "középosztálynál" hagyni. A baloldal felhozta Pásztor Albit meg Eőrsi behozta a romabűnőzést mint versenyszlogent a cigány ellenes szavazatokért. Gyurcsány is kiállt Pásztorért, szóval nem látom be mitől nácibb a számomra amúgy nem szimpatikus Jobbik mint bárki más? Pár skinhead majd szép lassan kikopik meg indít egy új "radikális jobboldali" valamit, de már most sem jellemző ez a Jobbik vezetőire.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 19:23:18

@Kasperl: az a 400.000 azt 1 kvk mèrte.
A többi teljesen màst.hagyjuk màr.

Kasperl 2015.02.20. 19:24:04

@Sexual Harassment Panda: ki mondta hogy rossz ötlet?
Az összes EU tag kereskedik velük, de Prágában nem látogat Putyin megkoszorúzni a 68 as felkelés kommunist szovjet mártírjait. meg más nem nyal fel az "orosz modellnek"

Kasperl 2015.02.20. 19:27:37

@Sexual Harassment Panda: kb azt méri mindenki a kormény propagandáért milliádokat kasszírozó Századvéget leszámítva. Nem kell elhinni, lehet homokba dugni a fejeteket, de Nézőpont meg századvég az nevetséges:). Annyit mondok 4 éve nem ismertem senkit aki jobbikos lett volna (vagy vállalta volna hogy az), most meg lépten nyomon találkozom velük, fideszt meg mindenki szégyenli pár fanatikust leszámítva. Aki be is vallja az is hebeg habog: hogy "jaj ha lenne jobb,, meg "háááát, mások is lopnak nem????", vagy "hááát már nem szavazok rájuk én sem ha holnap a választás, de a balosokra sem". Ciki lett a Fidesz, a Jobbik meg már nem az. A baloldal is ciki, de az már tú van a cikiség első 5 évén amikor vérciki valami, a Fidesz meg most kezdett belecsúszni.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 20:38:53

@Kasperl: kamu.
Csak egy, az ipsos mért 21% fidesz, 16% jobbikot.
Az összes többi 25-30% fidesz, 14% jobbikot mèrt.ùgyhogy nem kell hazudozni.
Ès azt h 18ban mi lesz előre senki se tudja.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 20:40:19

@Kasperl: ja ès bp-en a jobbik 10%-os.Bp nèlkül nem lesz semmi.
Azt màr nem is emlìtem h a fidesz az mszpvel simàn összeàll a jobbik ellen.

Kasperl 2015.02.20. 20:47:46

@Sexual Harassment Panda: te figyelj
ezt az "idehányni" meg "hazudozni" proli stílust ne nekem hanem vagy otthon ha ott ez megy vagy a kocsmában.
Az összes többi az a Századvég meg a Nézőpont. a 30 % ot ők is csak a biztos pártválasztóknál mérték ha jól emlékszem. Ez az mszp összeáll a fidesszel a Jobbik ellen dolgot meg nem mínősítem, mert akkor mi a Fidesz ha ezt megteszi meg mi az MSZp az elmúlt 15 év után nálunk nem lehet nagykoalíció mint Németországban vagy Ausztriában, ahhoz túl sok árok lett ásva hogy ne szünjön meg ez a két párt ha összeállnak. De elfogadom hogy a te tájékozottságoddal ez egy valós opció és nem kezdek el neked "hazudozol"meg "idehánysz" szintű tróger tempóban cangázni. Kérlek ha nem tudod összekapni magad valami emberhez méltó stílushoz, akkor nekem ne írj hanem levelezgess a "zsidózó", "ballibsiző", "fityeszező" dedósokkal. Tényleg röhej milyen stílus megy itt néha. Putrikban jobb neveltetés van.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 20:54:14

@Kasperl: ipsos
Fidesz 21/40
Jobbik 16/25
mszp 11/19
Dk 4/6
Lmp 3/5

Mszp+dk+lmp =28%

Szàzadvèg

Fidesz 30/45
Jobbik 16/25
Mszp 12/19
Lmp. 3/4
Dk. 3/4

Mszp/dk/lmp 27%

medián

Fidesz 27/45
jobbik. 14/22
Mszp. 11/17
Lmp. 4/5
Dk. 5/7

mszp/dk/lmp:28

Tàrki

Fidesz. 24/41
Jobbik. 12/21
Mszp. 11/19
Dk. 6/10
Lmp. 3/5

Mszp/dk/lmp. 34%

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 20:55:55

@Kasperl: idehazudsz valami szart h minden közvèlemènykutatàs azt mèri, erre bemàsolom őket, kiderül h hazudsz.
kurva anyàd.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 20:57:27

A biztos pàrtvàlasztòk között 40% az a 30, a jobbiknak + 25.
Miről beszèlünk?

Kasperl 2015.02.20. 21:04:09

@Sexual Harassment Panda: Mondom, amíg nem kérsz elnézést a megjegyzéseidért, addig hagyjál nekem békén, Elegem van, hogy mindenféle neveletlen ember azt hiszi, hogy használhat ilyen ocsmány szavakat aztán meg beszélgethet tovább a másikkal. Komolyan mintha valami moslék kocsmában lenne az ember néha. leírtam százszor. Ha neked kellenek századbéges kapaszkodók, hogy minden ok, akkor bízz benne. Nyomjad itt a fidesz összefog az LMP vel aztán a Fidesz összefog az MSZP vel dolgaidat, Hitler is azt hitte hogy majd összefog az amerikaiakkal az oroszok ellen mikor a szovjetek már a Potzdamer Platznál fényképezkedtek. Azt is leírtam hogy nem szavazok a Jobbikra. DE: ebben a stílusban te velem ne akarj társalogni. Van ezen a színvonalon épp elég ember itt, akivel összeanyázhatsz, akikkel lehazudozhatjátok egymást, akiknél a családban olyan neveltetést kaptak hogy "idehánysz" szerű szavakkal "kommunikálhatsz". Kérlek keresseg meg őket és gügyögj velük tovább.

Kasperl 2015.02.20. 21:05:51

@Sexual Harassment Panda: ja a" kurva anyád" at névvel címmel is vállalod? Kérlek küld el az elérhetőlégedet.

Kasperl 2015.02.20. 21:09:35

@Sexual Harassment Panda: na hol az a név meg elérhetőség?

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 21:12:22

@Kasperl: kussolj màr.hazudtàl azt ennyi.

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 21:14:01

@Kasperl: az Örs Vezèr terèn talàlkozzunk holnap .
Ahogy kijössz a metròbòl, van ott egy edzőterem.
Menj be, ès keresd a legnagyobb kigyùrt àllatot.Menj osa azt jòl baszd szàjba.
Az vagyok èn.DDD..

Kasperl 2015.02.20. 21:16:09

@Sexual Harassment Panda: Na eltörött a mécses? hol az a bátor, gerinces, jobboldali ember aki csak úgy bekurvaanyázik, lehazugozik, "idehányosozik"???? Egy szánalmas pandarajzfigura mögül? Kérlek névvel, elérhetőséggel tedd ezt meg . vagy egy gyáva alak vagy aki netten menőzik? Na most meg remegsz?

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 21:20:26

@Kasperl: igen!rettenetesen remegek!fèlelmetes vagy!LOL

Kasperl 2015.02.20. 21:20:46

@Sexual Harassment Panda: ne akard eljópofázni. Nem akarok én senkit megverni. nem stílusom. nem kell ettől félned. Semmi fenyegetést nem akarok én senkinek. Csak szeretném ha kiírnád a nevedet meg az elérhetőségedet, hogy lássa mindenki ki is vagy, ezzel a stílussal. hogy a szüleid szégyelljék magukat azért hogy ilyen szégyenbe hozod őket a viselkedéseddel. Akik ilyen stílust engednek meg maguknak pandamacik mögé bújva azoknak jót tenne ha saját névvel és elérhetősséggel tennék ezt mielőtt tovább romlik a stílusuk. Szóval nyugi. Eszembe sem jut senkivel verekedni. csak vajon elég bátor vagy a saját neveddel ilyen profil stílusban írni? Hogy a gyereked , a feleséged, a szüleid, a barátaid megtudják milyen vagy ha nem kell félni a felelősségre vonástól? Ehhez gyáva vagy?

Kasperl 2015.02.20. 21:27:07

@Sexual Harassment Panda: na ennyi vagy. Egy anonimitásban bunkoskodó gyáva alak, aki attól fél, hogy valaki majd megveri (hány éves vagy? 18? ki verekszik a mi korunkban? Komolyan). nekem elég ha a szükleid megnézhetik, hogyan "kurvaanyázol" le olyanokat, akik semmi rosszat nem mondanak neked, csak nem imádják a pártodat. vagy a gyereked lássa milyen az apja ha nem kell vállalnia semmi felelősséget azért amiket mond. Nem kívánok neked semmi rosszat, fenyegetni meg végképp nem akalak se téged se senkit. Csak szánlak, és gondoltam személyiségednek jót tenne ha legalább a felelősség, hogy az ismerőseid, szeretteid láthatják mit írsz az esetleg visszatartana a bunkó viselkedéstől, ha már a neveltetésed vagy az erkölcsöd , emberi méltóságod ezt nem teszi lehetővé. ha nem teszed meg, nem teszed meg. Felőlem írogathatsz tufa dolgokat név nélkül, ha ettől jobb neked. De mint írtam. Nekem ne. Van itt elég "magadfajta" színvonalú ember. velük jól "elkurvaanyázhatsz", Elvégre te egy jobboldali, konzervatív, keresztény, elitista vagy a pártválasztásod szerint. Ennyit a "polgári értékekből" meg " konzervatív erkölcsi fölényről" a FIDESZ táborban. Micsoda stílus.....

Sexual Harassment Panda 2015.02.20. 21:27:47

@Kasperl: tőlem akàrmit csibàlhatsz, nem vagyok olyan barom h a netre szemèlyes adatokat ìrjak ki.
No way.

Kasperl 2015.02.20. 21:48:16

@Sexual Harassment Panda: Mondtam. semmi baj, akkor ne írd ki. Akar a franc verekedni, (már az fura, hogy valakinek ez jut az eszébe ha megkérdezik a nevét. A Berggasse 19 alatt vajon mit gondolnak egy ilyen reakcióról???) csak mint mondtam hátha az visszatartana attól, hogy így lealázzad magadat azzal miket és hogyan írsz. Sajnos az internet tönkreteszi sok embernél a tartást és a lelket. A névtelenség sokszor a jellem rovására megy. magamon is észreveszem néha, hogy messzebb megyek mint életben (na nem ilyen "kurvaanyád" trógerba). Érted írtam nem ellened. De amíg nem kérsz elnézést, addig kérlek ne mérgezzed a napomat tovább. Kellemes hétvégét.

Sexual Harassment Panda 2015.02.21. 09:48:53

@Sexual Harassment Panda: hozzà vok szokva a vadbarmokhoz.Engem is meglepett egy èrtelmes ember.
Azzal h nem anyàzott, gyakorlatilag lemosott a pàlyàròl.
Sajnàlom.ha lehetne, visszacsinàlnàm.De nem lehet.

Kasperl 2015.02.21. 11:08:54

@Sexual Harassment Panda: semmi gond. Az hogy sajnálod az önmagában egy győzelem számodra. Nincs harag.

Hidvégi Mihály 2015.02.21. 16:16:23

Igen, nagyon nagy árat kellene fizetni a Jobbik kipróbálásáért.

Mint ahogy nagy árat kell fizetnie Magyarországnak Orbánért is! Kurva nagyot.

Gerilgfx 2015.02.22. 04:24:59

a cikk szerintem hülyeség. nem az a probléma, amiket felsoroltál. én egy cikkemben tényszerűen, pontszerűen felsoroltam, hogy szerintem mi a probléma a jobbikkal, ez elolvasható itt:

gerilgfx.blog.hu/2014/09/14/miert_nem_jobb_a_jobbik

emellett szerintem kijelenthetjük, hogy három év múlva az országot már egy jobbik-fidesz koalíció fogja vezetni. ezt tényszerűen lehet kezelni.

____törült____ (törölt) 2015.02.23. 14:03:14

@midnight coder: dolgozni kezd - miért, van munka? Ezt tartom a cigánytémában rohadt nagy képmutatásnak: tudjuk, hogy a magyarnak sincs elég munka, hiszen nézze már meg, hogy hány gyár van a szabolcsi putrisortól elérhető távolságra és oda mennyi embert keresnek. Akkor adnának a cigánynak munkát, ha akkora munkaerőhiány lenne, hogy már kötéllel kéne fogni a magyart, és akkor sem lenne elég, és szerintem ezzel mindenki tisztában is van, csak könnyebb becsukni a szemünket és azt mondani, hogy á, lusta fajta, úgyse csinálná.

Ne legyünk már ennyire képmutatóak, hát ha TUDJUK, hogy a főiskolát végzett falusi magyar kislány is inkább Londonban mosogat, mert a falujában semmi munka, és minimum Pestre kéne költöznie (akkor meg már inkább tovább), akkor lássunk be őszintén, hogy ha minden társadalmi, neveltetési, kulturális hátrányát leküzdve a falusi cigó heroikus erőfeszítéssel elvégez egy szakközepet vakahogy, akkor sem lesz melója! Legalábbis nem ott, ahol él, és utána már innen lehet továbbgondolni.

Ez annyira nevetséges tényleg, Szent István idejében ott volt a föld, és csak művelni kellett, nem kellett senkinél állásért kilincselni, ma még azt sem lehet, mert az agrovállalkozó is csak kevés embert vesz fel, inkább automatizál, és ha nekiállna Gazsi pár hektáron ökörrel szántani, nem tudná olyan olcsón adni, mint a másik.

Adva van egy alapvető társadalmi probléma, hogy három-négymillió embernek kellene dolgoznia és kétmillió állás van. És mindneki bárki mást hamarabb venne fel, mint cigányt. És mivel ezt megoldani nem tudjuk, hát letudjuk azzal, hogy nem akar dolgozni a lusta more.

Aha.

____törült____ (törölt) 2015.02.23. 14:16:48

Én sokat gondolkoztam a zsidózáson, hogy ez mitől terjedt el, végül is megfejtettem.

A legfőbb dolog az, hogy mi egyszerűen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, ahogy a kapitalizmusban intézik a dolgokat. Nekünk más a hagyományunk, erkölcseink, ez lehet jó, lehet rossz. Mi ahhoz vagyunk szokva, hogy ha valahol van két paraszt, akkor nem állnak neki versenyezni, hogy ha a másik hagymát termel, akkor én is, két krajcárral olcsóbban adom, hogy jól kibasszak vele, hogy ezt nem csináljuk, mert épp elég munka van a földdel, úgyhogy inkább az ellenkezője lenne a hagyomány: maga hagymát dug, földi? Akkor én ugorkát. Ezt hívja úgy a kapitalista, hogy kartellezés - persze, csak józan ész.

A lényeg az, hogy a mi régi meg a modern kapitalista értékrend nem jól összeegyeztethető. A kapitalista erénynek tartja a rafináltságot, mi inkább bűnnek.

A másik dolog, hogy hozzá vagyunk szokva a problémáink népi-etnikai eredetéhez. Ötszáz évet csatáztunk a törökkel meg a némettel. Tehát hogy így a problémáink oka nem egy ideológia vagy ilyesmi volt, hanem egy nép. Hasonló ahhoz, amikor a kapitalista furmányságok először bejöttek a 19. században, valószínűleg azt mondták a népek, hogy ez ilyen ánglius módja a dolgok intézésének, nem magyar. De a pozitív dolgokat is népekhez kötjük, a kertészkedést, zöldségtermesztést régen bulgárkodásnak hívták.

Ma a kapitalista rafináltság (és az attól irtózás) mutatkozik meg zsidózásként.

Úgyhogy jelentem, meg van fejtve. Ha valaki ugyanúgy nem érti, mint én nem értettem évekig, hogy miért érdekel legalább félmillió embert, hogy kinek van vágva a farka meg kinek nem és egyáltalán honnan tippelik meg hogy mondjuk két tökegyformán viselkedő átlagos pesti magyarból most ki zsidó meg ki nem, akkor itt van a válasz: ez nem egyénekről szól, hanem a tisztességtelenül rafkós kapitalizmustól irtózás etnicilizálásáról.

pitcairn (törölt) 2015.02.23. 22:04:38

@Gerilgfx:

az EU keretében és az uniós jog primátusa alatt:)

pitcairn (törölt) 2015.02.23. 22:07:48

@MiklósA:

+ a valódi kiváltó okokkal sem illik foglalkozni:)

vagyis azzal, hogy miért nem akarnak a vállalkozók több embert foglalkoztatni

pedig ők mindig elsírják azt, hogy ilyen viszonyok között egyszerűen nem éri meg nekik (lásd adó- és szabályozási terhek...)

Gerilgfx 2015.02.26. 05:44:24

@pitcairn: őszintén remélem, hogy nem.

htonyo 2015.03.06. 09:31:44

@cönde: Ami késik, jön! Mint én is a válasszal, mert nem vagyok világhálón nap, mint nap. Tehát, s persze ez általánosságban is igaz, a világhálón megtalálhatóak sokáig a hírek, csak keresgélni köll. Csak a böngészőjének erre szolgáló keresőjébe köll beírni és ki is adja, ha még nem töröltette egy "toleráns" valaki.
süti beállítások módosítása