A profán és a vallási fundamentalizmus harca zajlik? A tisztelet és türelem kultúrája helyett kényszerűen választanunk kell a két véglet között? Kétrészes írásban elemezte vendégszerzőnk, a tíz évet Franciaországban élt, az arab világot is megismerő Kardos Gábor filozófus a párizsi vérengzést és annak tágabb összefüggéseit. Írásait a Mandiner.hu-n olvashatják, az alábbi linkeken.
„A terror szó eredetileg félelmet jelent. A terror logikája a félelem logikája. A sajtóban elindult láncreakciók alapján a párizsi merénylet terrorakcióként különösen sikeresnek bizonyult, nem annyira a merénylők ügyessége, mint inkább a média és az európai kultúra sérülékenysége, szellemi igénytelensége és gyengesége miatt. Amit most látunk Európában, az nem a merényletre adott válasz, nem az erőszakspirál leállítása, hanem sokkal inkább annak tovább gyűrűzése és folytatása. Ha ellen akarunk állni a terror logikájának, ha nem akarjuk, hogy a merénylők, illetve megrendelőik elérjék céljukat, akkor nem szabad engedni a félelem és stigmatizálás logikájának. Ha nem akarjunk, hogy a terrorhullám a mi fejünkben, a mi házunk és hazánk táján is tovább terjedjen, akkor jóval kevésbé részrehajlóan kell megítélnünk a helyzetet és a szereplőket. Úgy, mintha egyáltalán nem történt volna merénylet. Nem állítom, hogy ez könnyű feladat, de azt igen, hogy ez az egyetlen valódi esély a terror megállítására, elsősorban saját érzelmeinkben és gondolatainkban, illetve kommunikációnkban.”
A profán és a vallásos fundamentalizmus harca Párizsban
„Ha a sajtószabadságot mondjuk a szemléletesség kedvéért ceruza- vagy tollszabadságként írjuk le, akkor vajon az volna a végső értelme, hogy írjunk ezzel a ceruzával vagy tollal, vagy pedig az a lényege, hogy egymást szurkáljuk és összepiszkítsuk vele? Netán arra való a toll vagy a ceruza, hogy egymás szemét kiszúrjuk vele? Mert akik most úgy állítják be a kérdést, mintha a Charlie Hebdo iszlámot és más vallásokat, vagy bármit kigúnyoló karikaturistái a sajtószabadság mártírjai, őrangyalai lennének, azok kábé ilyen abszurditást állítanak. Arra már utalni is alig merek, hogy vannak olyan szerzők, akik tollukat nem csupán írásra, hanem olyan szárnyalásra is képesek használni, mely mindannyiunk számára felemelő lehet... bár ma már talán az is túl nagy igénynek tűnhet, hogy ne primitív szurkálásra használjuk a tollat vagy ceruzát, hanem inkább arra, amire talán mégiscsak inkább való: írásra. Az írás és a gondolkodás szabadságát összemosni a szurkálás és egymás összepiszkításának »szabadságával« vagy nagyon ostoba, vagy velejéig cinikus dolog. Pedig ez folyik most a masszamédiában. A szabadság ott kezdődik ugyanis, ahol az önkény véget ér: mások tiszteletben tartásával.”
Laikus vagy vallási terror – hogyan szabaduljunk egy ilyen rossz választástól?
