Így küzdene az EU a szegénységgel
2014. november 21. írta: Redakció

Így küzdene az EU a szegénységgel

szegenyseg.jpg

A napokban tartja negyedik éves konferenciáját a szegénységről és a társadalmi kirekesztésről az Európai Bizottság. A rendezvény megnyitóján Martin Schulz, az EP elnöke és Marianne Thyssen új foglalkoztatási és szociális biztos egyaránt kiállt amellett, hogy minden tagállamban vezessenek be egy „adekvát” minimális jövedelmet. A konferencián Magyarország is szóba került: ezúttal az oktatásra költött kevés forrás miatt kerültünk Romániával egy sorba.

Kerekasztal-beszélgetés keretében vitatta meg három szakértő a helyzetet és a 2020-ig szóló stratégiát. Michel Servoz, az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős főigazgatója megerősítette Marianne Thyssen azon kijelentését, hogy azok az országok a legversenyképesebbek, amelyekben a legjobb a szociális rendszer. „Szóval ez nem valami baloldali dolog, hanem tényleg összefüggés van a szegénység elleni küzdelem és a versenyképesség között” – fogalmazott. „Ha nem tartóztatjuk fel a szegénységet, azzal egy csomó embert kizárunk a gazdaságból” – magyarázta. A mostani jóléti rendszereket viszont modernizálni kellene, mert a 19. század vége óta többé-kevésbé ugyanabban a modellben működnek, nem valami rugalmasak, és ez kicsit ijesztő, ha azt nézzük, hogy milyen komplex rendszerre lenne ma szükség. A megoldási lehetőségek közt Servoz felvázolta, hogy a szociális intézkedéseknek „dolgozóbarátnak” kell lenniük. Számos tagállamban ugyanis gyakorlatilag nincs igazi kapocs a munkanélküli segélyek és az aktiváló, munkaerőpiacra visszavezető intézkedések között. Hangsúlyozta, hogy sokkal célzottabbaknak kell lenniük a szociális intézkedéseknek, jobban egyénekre kell azokat szabni. Az oké, hogy ott van a szociális háló, de ez csak a végső eset: alapvetően preventívnek kell lennie a rendszernek, mert a megelőzés sokkal hatékonyabb. A megelőző intézkedéseket legfeljebb kiegészíteniük kell a szociális segélyeknek – mondta.

Bakó Bea brüsszeli tudósítását híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr276920951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.11.21. 13:30:10

Demagóg Olimpia, nagyon sokadik futam. Nyertes befutó:
- Ott nincs szegénység, ahol gazdagság van.

Második helyezett:
- Az elcsalt adókból lehetne támogatni a szegényeket.

Harmadik helyezett:
Juncker, aki el se ment.

Hogy Ázsiába szerkeszti ki a szolgamunkát a Szent Piac? Nos, ilyen bagatell nüanszok szóra sem érdemesek. Járni jár, csak nem jut.

Mondjuk az egységes minimálbér, az tetszik, ha nem nyújt be hozzá módosítót egy mámeluk.

I_Isti 2014.11.21. 14:07:30

"ezúttal az oktatásra költött kevés forrás miatt kerültünk Romániával egy sorba."

Cupa öröm, és bódoccá'!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.21. 15:48:57

@Bell & Sebastian:

"Hogy Ázsiába szerkeszti ki a szolgamunkát a Szent Piac? Nos, ilyen bagatell nüanszok szóra sem érdemesek." --- írja.

Pedig ennyi az egész. Ahol nincs munka, ott munkanélküliség van. Ha a globális gazdaság védtelenné teszi a helyi gazdaságokat, azok tönkremennek és még az sem segít, ha minden félanalfabétának büfé-ruhatár-kommunikáció szakos diplomát adunk.

Bell & Sebastian 2014.11.21. 22:35:22

@bbjnick: Pont most mélázunk azon, hogy Tibiatya sem más, mint kommunikációs fogás a legújabb pincészet borainak felvezetéséhet.

Igaza van, magam is azt gondolom, ahol nem kötnek cirokseprőt 10 kilométeres körzetben, az a vidék érdemes a kipusztulásra.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.22. 02:02:43

@Lion K: Volt.
Egyébként az adatok reálisnak tűnnek, de a nyílt levél hazug és aljas.

(Mivel nem vagyok biztos benne, még egyszer megkérdem: "személyedben" nem MézesRozihoz van szerencsénk?)

2014.11.22. 02:24:38

@Disznóvári: Hol? A mandi holt ír erről? Nem találom.

(Kurvára nem. Ez továbbra is csak a te rögeszméd.)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.22. 02:34:20

@Lion K: Nem a mandi, egy kommentelő linkelte.

Nem rögeszmém, ha rögeszmém lenne, nem kérdeznék rá, idióta.

2014.11.22. 02:41:56

Akkor mégegyszer, a kurva kínos magyar valóság:

index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/

2014.11.22. 06:33:42

Jóreggelt

index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.11.22. 15:18:38

@Lion K:

Ez nem magyar specifikum, ez EU-rendszerhiba!:-(

"2013-ban az Európai Unió lakosságának 24,5 százalékát, 122,6 millió embert fenyegette a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség. Az elszegényedés által fenyegettek aránya 2013-ban kissé csökkent a 2012-es 24,8 százalékhoz képest, de fölötte van a 2008-as 23,8 százaléknak.

2013-ban öt olyan tagállam volt, ahol a lakosságnak több mint harmadát fenyegette a szegénység. Bulgáriában 48 százalék, Romániában 40,4 százalék, Görögországban 35,7 százalék, Lettországban 35,1 százalék, Magyarországon 33,5 százalék volt ez az arány. A veszélyeztettek aránya Csehországban (14,6 százalék), Hollandiában (15,9 százalék), Finnországban (16 százalék) és Svédországban (16,4 százalék) volt a legalacsonyabb.

(...) ...a legtöbb tagállamban nőtt a szegénység által fenyegetett népesség aránya 2008-hoz képest. Voltak azért persze kivételek: Lengyelországban 30,5-ről 25,8 százalékra, Romániában 44,2-ről 40,4 százalékra, Ausztriában 20,6-ról 18,8-ra csökkent a szegénység által fenyegetett népesség aránya, de Szlovákiában, Csehországban és Franciaországban is fél-egy százalék körül csökkent ez az arányszám, míg Belgiumban stagnált."

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.23. 02:41:13

@Lion K: „ha a szankcionálás követi a nagyobb gyerekeknél alkalmazott gyakorlatot, akkor a családipótlék-megvonás közmunka- és segélyvesztéssel, azaz a család nyomorba döntésével jár”

A kurva anyjukat!
Nem kimondva, de a szankcionálás egy roma-felzárkóztatási stratégia része.
Kétségeim vannak afelől, hogy ez mennyire lesz eredményes, de a Ferge Zsuzsa-féle társaságnak ebben a kérdésben inkább kussolnia kéne.
süti beállítások módosítása