Kommentszűrés
’14 nov
2
08:01

Az Aprószentek temetője (Johan Huizinga)

Írta: dobray

Saints_Innocents_1550_Hoffbauer.jpg

Sehol nem gyűlt össze annyi, a halálfélelem felidézésre hivatott megdöbbentő kép, mint az Aprószentek temetőjében, Párizsban. A vallásos iszonyodást kedvelő középkori lélek itt alaposan kivehette belőle részét. Az Aprószentek véres és siralmas mártírhalála különösen alkalmas volt rá, hogy nyers részvétet keltsen, ezt pedig a kor fölöttébb kedvelte. A XV. Században különös tiszteletben részesítették az aprószenteket; XI. Lajos egyszer „egy egész aprószentet” ajándékozott a templomnak kristálykoporsóban. Ez a temető volt a legkedveltebb temetkezési hely. Egy párizsi püspök egy marék földet tétetett a sírjába az Aprószentek temetőjéből, ha már nem nyugodhatott ott. A temetőben gazdag és szegény között nem volt különbség. Úgysem pihentek ott sokáig; annyira zsúfolt volt a temető (húsz egyházközségnek volt joga ide temetkezni), hogy rövid időn belül újra ki kellett hantolni a sírokat, el kellett adni a sírköveket, hogy az újak is helyet kapjanak. Azt tartotta a néphit, hogy ebben a temetőben a holttest kilenc hónap alatt csontig porlad. A koponyákat és csontokat csontkamrákban halmozták fel, amelyek három oldalról övezték a temetőt. Ezerszám hevertek a csontok, közszemlére téve, egyenlőséget prédikálva mindenkinek. Többek közt a nemes Boucicaut is hozzájárult a „szép csontkamrák” építéséhez. Az árkádok alatt a haláltánc képei és stanzái ékeskedtek. Jobb helyet nem is lehetett volna találni a vigyorgó halál majomszerű alakjának, aki pápát, császárt, szerzetest és bolondot egyaránt elhurcol. Berry hercege, aki szintén oda akart temetkezni, a templom főkapuján kifaragtatta a három halott és három élő történetét. Száz évvel később a halál nagy szobra tette teljessé a temetkezési szimbólumok tárlatát; ma a Louvre-ban látható – egyébként ez minden, ami a temetőből megmaradt.

Ilyen volt az a hely, ahol a XV. századi párizsiak olyan vígan sétáltak, mint utódaik 1789-ben a Palais-Royalban. Nap mint nap sokan járkáltak fel és alá az árkádok alatt, nézték a képeket, olvasgatták az egyszerű verseket, amelyek közeledő végre figyelmeztették őket. A szünet nélkül folyó temetések és exhumálások dacára a temető nyilvános sétatér, sőt találkahely. A csontkamrák előtt boltokat nyitottak, az árkádok alatt prostituáltak kellették magukat. A templom egyik oldalába egy remetenőt falaztak be. A barátok idejöttek prédikálni, és innen indultak el a körmenetek. Egy gyerekekből álló körmenet (az Egy párizsi polgár naplója szerint 12500-an voltak) a temetőben gyülekezett, innen vitték gyertyával a kezükben az egyik aprószentet a Notre-Dame-ba, majd visszahozták a temetőbe. Még ünnepi lakomákat is rendeztek itt, annyira hozzászoktak az iszonyathoz.

Minthogy a középkorban arra törekedtek, hogy a halállal összefüggő dolgoknak látható képet adjanak, elhanyagoltak minden olyan mozzanatot, ami közvetlen ábrázolásra nem volt alkalmas. Így állandóan a halál nyersebb képzetei – és csak ezek – éltek a köztudatban. A macabre vízióból hiányzik a gyöngédség és vigasztalás érzelme, az elégikus hang. Nem elköltözött szeretteik távollétét siratják, saját haláluktól reszketnek, ezt tartják minden rossz legrosszabbikának. A „vigasztaló halál” képzete, az óhajtott végső nyugalom, a szenvedések vége, a bevégzett vagy csonkán maradt életmű a kor gyászérzésében nem játszik szerepet. A középkori lélek nem ismerte „a fájdalom isteni mélységét”, helyesebben csak Krisztus kínszenvedésével kapcsolatban ismerte.

Ezekben a sötét halálsiralmakban rendkívül ritka az igazi gyöngéd hang; de ha gyermekek haláláról van szó, mégsem hiányzik teljesen. Martial d’Auvergne az asszonyok haláltáncáról írt költeményében e szavakat adja egy kislány szájába, akit a halál anyjától ragad el: „Jól vigyázz babáimra, játékaimra és szép ruhámra!” De ezt a megható hangot csak néha halljuk. Oly keveset tudott a kor irodalma a gyermekekről! Mikor Antoine de la Salle Madame du Fresne vigasztalása (Le reconfort de Madame du Fresne) című művében egy anyát szeretne felderíteni, aki elvesztette tizenkét éves kisfiát, semmi jobb nem jut eszébe, minthogy egy még kegyetlenebb veszteségre hivatkozik: egy kisfiú szívszorító esetére, akit túszként vittek el, és aztán kivégeztek. A bánat ellen egyetlen orvossága van: tartózkodjunk minden földi vonzalomtól! Tudálékos és száraz vigasztalás! De La Salle elmond még egy rövid történetet: annak a mesének egyik változatát, amely szerint a halott gyermek visszajön a sírból, és arra kéri anyját, ne sírjon, mert különben nem szárad meg a halotti leple. És íme, ebből az egyszerű történetből – ezt sem ő maga találta ki – hirtelen költői gyengédség és jóságos bölcsesség csendül ki, amit hasztalan kerestünk annyi más hang között; azok csak a memento morit ismételgették különböző változatokban. A népmese és a népdal alighanem ebben a korban is sok olyan érzést fejezett ki, amelyet a magasabb irodalom nem ismert.

A korszak egyházi és világi irodalma számára csak a két szélsőség létezett: panaszolták, milyen rövid a földi dicsőség, és örvendtek a lélek üdvösségén. Mindaz, ami közte van – részvét, lemondás, vágy és vigasztalás – nem jutott szóhoz, sőt szinte teljesen elveszett a csúf és fenyegető halál túlhangsúlyozott és fölöttébb élénk ábrázolása mögött. A csontvázak és férgek egymásra halmozott képeibe belefásul az őszinte érzelem.

*

(Johan Huizinga: A középkor alkonya. Európa, 1979. 147-150.)

Címkék: történelem középkor temető halottak napja Párizs Johan Huizinga

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr936835033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.11.02. 10:32:19

Aprószentek

Eredeti értelmében az a maximum ötven, kettő év alatti fiúgyermek, akiket Heródes megöletett abból a célból, hogy megakadályozza a jóslat beteljesedését.

Tágabb értelemben: elhunyt gyermek, a magas gyermekhalandóság visszaszorításának vívmánya még száz éves sincs.

A jeles napot a kapcsolódó népszokások a fiatalság ünnepévé tették, a Németalföldről átvett vesszőzés (Frisch und gesund!) még tartja magát, egyes magyar vidékeken is.

Nagyjából úgy zajlik, hogy hajnalban lekapják a takarót a gyerekről és alaposan elpáholják egy vesszővel, rigmusok, jókívánságok kíséretében.

huKKK 2014.11.02. 14:50:48

Elnyeletett a halál diadalra.
Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?

huKKK 2014.11.02. 19:32:56

@Disznóvári:
Ezért ír inkább ő is róla.
Sokan vagyunk így.
Soha nem született volna meg ez az írás, ha ki bírta volna ejteni.

huKKK 2014.11.02. 19:46:47

Részben a próbálkozások kínjai, másfelől a tehetetlenségből fakadó elkeseredett düh motiválta.
Isten útjai kifürkészhetetlenek.

huKKK 2014.11.02. 21:43:26

Köszönöm, de nekem így sem megy.
Lehet, hogy én is írni fogok inkább.

huKKK 2014.11.02. 22:22:50

@Bell & Sebastian:

Olyan, mint amikor húsvét apropóján a szent tojást akarja velem ünnepeltetni a média és a háttérhatalom.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.02. 22:41:04

"Hollandia német megszállása után tiltakozott amiatt, hogy a németek eltávolították a zsidó származású egyetemi professzorokat. 1942-ben, R. Krannenburg egyetemi tanár kizárása elleni tiltakozásul 57 társával benyújtotta lemondását a professzori állásukról. Ezt követően 1942 augusztusa és októbere között a németek túszként tartották fogva a St. Michielsgesteli fogolytáborban, ellentétesnek érezvén a nácizmus diktálta vitalitást a Huizinga nevéhez kapcsolt dekadenciával. A nemzetközi tiltakozás hatására azonban jó körülmények között tartották, majd szabadon engedték, azzal a kikötéssel, hogy nem térhet vissza Leidenbe. De Steegben telepedett le, nem élte meg a felszabadulást."

huKKK 2014.11.02. 23:46:46

@Disznóvári:
A wiki(líx) szivárogtatott valamit arról is, hogy a jogvédő Höjzinhá úr nem rettent el a nemi erőszaktól sem...

huKKK 2014.11.03. 15:04:31

@huKKK:
időközben lenyomoztam, hogy a kiszivárogtatás dezinformációnak bizonyult, ezért Höjzinhá urat rehabilitálnom kell.

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2015.01.04. 22:21:25

Figyelmeztetem tehát, hogy ha nem hagyja el haladéktalanul Párizst, és nem hozza el nekem mindazt, ami lélekszerűt még magában őriz, akkor ebben a történetben nem csupán az életét fogja elveszíteni, hanem ráadásképpen meglepem majd egy máshol-lét létezésének ajándékával is, és az örökké fog tartani.