Egyedül a világ ellen
2014. október 30. írta: TuRuL_2k2

Egyedül a világ ellen

egyedul_a_viharban.png

Sajátos irányt vett a centrális erőtér centrumának valóságérzékelése, a politikusok és a szellemi holdudvar is nagyon furcsa jeleit adják annak, mi csapódik le bennük a világból. Lassú, óvatos kihátrálás. Ötödvonalbeli CIA-ügynöközés. Az amerikai ügyvivő nyilvános kóstolgatása. Újabb Békemenet kezdeményezéseMajdanozás. Még több majdanozás.

A magyar érdek és mozgástér totális félreértése, ha Magyarország vezetői a belpolitikából megszokott, nem egyszer arroganciába hajló magabiztossággal lépnek fel, mintha épp úgy meghatározó szereplői lennénk a nemzetközi politikának, mint ahogy a magyar közéletet dominálják. Az akarat politikája – erő híján – nem működik ebben a relációban. Az európai, pláne a globális ligában nem Magyarország a Fidesz.

Az Egyesült Államok óriási információs erőfölénye nem fair ugyan, de olyan adottság, amivel együtt kell élni. Az egymást követő, egyre erőteljesebb amerikai jelzések figyelmen kívül hagyása vezetett a nagyon súlyos kitiltási ügyhöz, amit dőreség bagatellizálni, ahogy egy volt elnök – aki hivatali idejében kifejezetten jóindulattal viseltetett a magyar miniszterelnök iránt – kritikáját sem bölcs megoldás elintézni annyival, hogy régen járt Magyarországon.

Egyedül vagyunk, Tibor!

Ezzel a magatartással a közelmúltban is olyan konfliktusok sorát sikerült magunkra húzni, amiken kérdéses, hogy nyerhetünk-e bármit, vesztenivalónk viszont annál több van. Például bezártuk a magyar nagykövetséget Észtországban, ami egyike a nem túl sok (2) önálló államisággal rendelkező (nyelv)rokon népnek, ráadásul az ukrán események árnyékában geopolitikai szempontból sem érdektelen hely – alighanem megtakarítunk vele néhány százmilliót évente a költségvetésnek. A még távolabbi Norvégiával sikerült már-már olyan éles konfliktusba kerülnünk, mintha fegyverrel vették volna el az olajmezőinket vagy a bálnáinkat.

A magyar útnak látványosan fogyatkoznak a szövetségesei, márpedig szövetségesek nélkül egy közepes méretű, erősen eladósodott, demográfiai depresszióval küzdő európai országnak nem sok mozgástér jut. Gondoljunk csak Navracsics Tibor bizottsági részkudarcára: az sem az ő meghallgatáson nyújtott teljesítményének, sokkal inkább a magyar kormánynak szólt. Persze, meg lehet látogatni Berlusconit, ki lehet tüntetni Aznart, és úgy tenni, mintha örökké 2001 lenne, és mindketten hivatalban lévő miniszterelnökök lennének, de valójában ezzel sem vagyunk sokkal előbbre.

Nemzet és érdek

Magyarország nemzetközi pozícióvesztését a külhoni magyar közösségek érdekvédelme is megszenvedheti, ha rosszul alakulnak a dolgok (és bármelyik szomszédos ország magyarjai mesélhetnének az elmúlt egy-két évtized tapasztalatai alapján arról, hogy néha ugyancsak rosszul alakulnak). Két patetikus Wass Albert-idézet előadása között azt is érdemes végiggondolni, hogy ebből a szempontból milyen hatása van egy-egy kül- vagy belpolitika húzásnak.

Például vitathatatlan, hogy érdemi korreláció mutatkozik a Soros-források és a norvég alap hazai támogatási politikájában. De elfogadható-e néhány tíz-, esetleg százmillió forint miatt elképesztő módon rárontani ezekre a szervezetekre? És mi van, ha a román vagy az ukrán kormányzatnak megtetszik a know-how, és igényt formálnak az ottani magyar szervezetek Magyarországról érkező támogatásainak ellenőrzésére? Mi lesz akkor a magyar álláspont? Hogy hé' há' nehogymá', Európa? És mire megyünk majd vele, ki fog kiállni mellettünk?

A keleti nyitás és a biznisz

Egyetértek azzal a helyzetértékeléssel, hogy a nyugati világ sok szempontból (gazdaság és demográfia, hogy csak kettőt említsek) válságban van. Korábban biztosnak hitt pontok inognak meg vagy tűnnek el a ködben. Ott van például az euró bevezetése, amiről sokáig konszenzus volt a magyar közélet főáramában. Sajnos ezeket a válságokat illetően igazán csak utólag okos az ember. Amikor ott él a közepében, akkor nagyon nehéz megmondani, hogy végérvényesen a hanyatlás útjára lépett-e egy rendszer, vagy csak hullámvölgybe jutott, amit ismételt felívelés követ. 

A keleti nyitás egy lehetséges válasz erre a bizonytalanságra, de itt is tisztában kell lenni azzal, milyen áldozatokkal járhat egy-egy lépés, és hogy hogyan fogadják azok az országok, akikkel ezer szál, érdekek és értékek fűznek össze minket. Hogy egy-egy ajtó kinyitását milyen ablakok bezáródása követi. És ahhoz is nagyon komoly tudás és helyismeret kell, hogy a magyar külpolitika egyáltalán helyesen mérje fel, mit várhat reálisan egy-egy új kapcsolattól – az adott kultúrkört, annak gazdasági, politikai viszonyainak finomságait nem ismerő, tapasztalatlan (rosszabb esetben felkészületlen, nyelvismerettel sem rendelkező) diplomatákkal nem túl fényesek az érdekérvényesítés kilátásai. Mert a magyar gazdasági érdekérvényesítés előtérbe helyezése jó gondolat, de önmagában kizárt, hogy működjön. A kulturális és politikai kapcsolatok ápolása nélkül miért lennénk vonzó partnerek bárki számára a magunk otrombaságával?

A keleti nyitás legkényesebb pontja az orosz viszony. Magyarország – részben saját döntései, részben a körülmények sokszor előre nem látható alakulása miatt – nehéz, szinte lehetetlen helyzetbe manőverezte magát. Az ukrajnai történésekben a nemzeti érdek szempontjából meghatározó, hogy amit az ukrán politika épp az ország jelentős nagyságú orosz kisebbségének szán, azt megkapja az ország össznépességéhez képest jóval kevésbé jelentős, nekünk viszont annál fontosabb, százötvenezres kárpátaljai magyarság is. Akik a nyugati keményvonalas Ukrajna-politikát kérik számon a kormányon, figyelmen kívül hagyják ezt a kényszerű orosz-magyar érdekközösséget. (És arról sem érdemes megfeledkezni, hogy Ukrajna a természetes orosz befolyási zóna része, amiből aligha engedhet. Ahogy Gazda Albert írta„Oroszországnak kell Ukrajna – a Nyugatnak meg nem kell. Sokba kerül, így neki csak az kell, hogy ne az oroszoké legyen. Maga Ukrajna meg minden tekintetben rettenetesen gyenge.”)

Fő energiaszállítóként Oroszország fontos üzleti partner Magyarország számára, de a függőségünk mértékét csökkentenünk kell – ebből a szempontból nehezen érthető a paksi bővítési döntés. A ködbe vesző Nabucco híján a Déli Áramlat megépítése fontos lenne az állandó kockázatot jelentő Ukrajna kikerülésére (ahogy a németeknek is fontos volt az Északi Áramlat), de be kell látni, hogy az orosz különalkuk egészen más megítélés alá esnek ma, a Krím-félsziget annexiója, a kelet-ukrajnai harcok és a a malajziai utasszállító lelövése után, mint akár csak egy éve. Valamiből alighanem engedni kell – megfelelő uniós garanciák és ellentételezés mellett.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr116833263

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Viktor Amerikában 2014.12.03. 09:27:31

John McCain amerikai republikánus szenátor keddi, putyinozó-diktátorozó beszéde mérföldkő a magyar kormány nemzetközi elszigetelődésében. Az eddig legfeljebb csak publicisztikákban megjelenő jelzőkkel egy hivatalban lévő, magas rangú, jobboldali poli...

Trackback: Egyedül a világ ellen 2014.10.30. 09:52:01

A magyar útnak látványosan fogyatkoznak a szövetségesei, márpedig szövetségesek nélkül egy közepes méretű, erősen eladósodott, demográfiai depresszióval küzdő európai országnak nem sok mozgástér jut.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Velemenyem szerint.... 2014.10.30. 09:28:47

Wow, egy jó elemzés. Remélem a megfelelő helyen is olvassák, és nem az ellenkezőjére asszociálnak, mint sztálin elvtárs az osztályharc fokozásával...

Veridicus76 2014.10.30. 09:34:03

"a Krím-félsziget annexiója.."

Miért is nem jár ugyanaz a krími oroszoknak, mint a koszovói albánoknak?

mesz86 2014.10.30. 09:43:39

Korrekt, egyetértek

bolhacsípés 2014.10.30. 09:44:02

hamarosan JT egy írását közli a mandiner blog.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.30. 09:49:54

Nem értek egyet.

Ügyesen kell politizálni. Manapság, a nyugat gyengülése korában, nem szabad kiállni a nyugat mellett. S éppen az ukrajnai események jelzik: az USA nem képes az akaratát már mindenütt keresztülvinni. Az ukrán fronton fényes Putyin-győzelem született.

Szindbad 2014.10.30. 09:50:46

A "merjünk kicsik lenni" politikáját felváltotta a "merjünk felfújt hólyagok lenni" politikája.

TG69 2014.10.30. 09:50:58

Orbánnak mennie kell. Amikor ezt leírja végre a mandiner, akkor végetér ez a szenvedés. Ti lehettek az elsők a jobboldalról és ezzel mind3en újra a helyére kerül. Nem kell több vágyálmot kergetni, nem kell egy lényegében teljesen meghülyült vezetőtől (többezres stadion a háza mellett, most komolyan ez mi? :)) várni a csodát, hogy majd minden megjavulhat csak valamiben engedni kell. Aha persze, valamiben... kb a külpolitika a belpolitika és a gazdaságpolitika van elcseszve, az eü szétesve, nyugdíj 30 év múlva semmire sem lesz elég, felsőoktatás kivéreztetve, menekül mindenki.

Ez már kevés turul, elő a kakaóval :).

Szindbad 2014.10.30. 09:52:20

@maxval birca hozzászóló: A nyugat elég régóta csak gyengül, és gyengül, ahogy veszzi el az erkölcsi tartását. Továbbá a buzilobbi miatt. Szerintem ez már vagy 60 éve tart, sose volt ilyen gyenge a nyugat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 09:54:36

Kérem, a mozgásterünket valójában a létező szövetségek korlátozzák. Sok és erős szövetség: szűkülő mozgástér. Ebből logikusan következik, hogy a kevés, sőt lehetőleg 0 szövetséges azt jelenti, hogy senkire se kell tekintettel lennünk, mozgásterünk tehát óriási.

Személyes mértékben ezt a fajta korlátlan mozgásteret és szabadságot leginkább hajléktalanok élhetik meg.

A költő pedig úgy fogalmazza meg, hogy:
"Ha viszket a seggem, megvakarom,
Mégpedig ott, ahol én akarom."

Persze az a hülye meg a libbant, aki már az alaptörvény óta hajtogatja, hogy a magyar elit szuverenitásképe a kétéves kisgyerekek szuverenitástudatának pontos megfelelője.

@Veridicus76: A koszovói albánok tartományi parlamentjébe talán berontott egy rakat máig ismeretlen fegyveres, elkergették a miniszterelnököt, kineveztek egy újat, majd közröhej tárgyát képező népszavazáson kinyilvánították függetlenségüket és kérték felvételüket Albániába? :-)

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.30. 09:56:59

@Szindbad:

Én a 80-es évek közepére tenném a gyengülési ciklus kezdetét.

Kétségtelen, a homoklobbi tombolása fontos jele a nyugati erkölcsi csődnek.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.30. 09:58:42

@Counter:

Oda nem albán fegyveresek rontottak be, hanem amerikai és brit harci bombázók.

Szindbad 2014.10.30. 10:10:03

@maxval birca hozzászóló: Mi történt a nyolcvanas években?

Urfang 2014.10.30. 10:11:00

@maxval birca hozzászóló: Hát ha fényes Putyin győzelem, hogy Ukrajnának Európa-párti kormánya lett és társulási egyezményt kötött az EU-val, akkor tényleg fényes Putyin győzelem született. bónuszba még megnyerte a szankciókat is meg a bedőlt rubelt, csak hogy teljes legyen a győzelem :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.10.30. 10:11:42

Ez a nyavalygás nem segíti a nemzetstratégiai ügyek megoldását, beszéljünk inkább valami másról.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/10/mikrostruktura.html

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.30. 10:11:50

@Szindbad:

Beindult a globalizáció. S csődöt mondott a nyugayi jóléti állam.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.30. 10:12:25

@Urfang:

Ne a szűk felszínt nézd, hanem a mélyben zajló folyamatokat.

Urfang 2014.10.30. 10:16:10

@maxval birca hozzászóló: Melyik mélyben zajló folyamatra gondolsz? Az értelmetlen háborúval évtizedekre megmérgezett ukrán-orosz viszonyra?

Robinzon Kurzor 2014.10.30. 10:18:44

Ez nagyon szép, de az alapvető kérdés még mindig az, hogy mire megyünk egy félszívvel, lényegében kényszerből vállalt nyugati elköteleződéssel és az EU (meg most már az USA) ellen vívott permanens szabadságharccal.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.30. 10:21:41

@Urfang:

Ukrajna nyugati integrációja meghiúsítva. A Krím elszakadása.

Urfang 2014.10.30. 10:25:37

@maxval birca hozzászóló:

Úgy hiúsították meg Ukrajna nyugati integrációját, hogy Moszkva-párti kormány helyett EU-párti kormányt választottak? Úgy hiúsították meg Ukrajna nyugati integrációját, hogy aláírták a társulási szerződést az Európai Unióval?

A Krím elvételére büszkék lehetnek. Elvették Ukrajna 1%-át, elvesztették a 99%-ot.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2014.10.30. 10:34:52

Orbán Viktor a magyar Mečiar - ugyanaz a különutas politika, pávatánc Kelet és Nyugat között, kapitalizmust a "haveroknak" szocializmust a nyuggereknek kombó, mint Szlovákiában ment 1998-ig. Hiányzik viszont a jobboldali, piacpárti, EU-konform ellenzék. De várjuk ki a végét - a tiltakozások és az elégedetlenség előbb-utóbb kitermeli azt.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.30. 10:36:57

@Urfang:

A nyugati integráció meghiúsult, az EU nem hajlandó komoly pénzt áldozni Ukrajnára.

Még 1 év, és bukik az egész kijevi hunta.

Urfang 2014.10.30. 10:49:49

@maxval birca hozzászóló:

Gondolom ebben reménykedtetek a rendszerváltáskor is. Még 1 év és visszatérnek a hűtlen népek. Akkor se jött be, most se fog.

Ahhoz hogy Ukrajna visszatérjen hozzájuk jobb ajánlatot kéne tenniük mint az EU, szebb jövőképet kéne elhitetniük velük. Az hogy lövik őket nem jobb ajánlat, nem szebb jövőkép.

Erőszakkal való fenyegetéssel senkiből sem lehet barátot csinálni.

mrZ (törölt) 2014.10.30. 10:50:19

@Szindbad:

Reagan neve a gazdaságtörténetbe a financial engineering alatt vonult be. Megjelent a pénzügyeken keresztül tervezett- irányított- és kontrollált társadalom- gazdaság- és politika.

Ezekhez képest az ötéves tervek improvizációs kisérletek.

Ezért nem számítanak választások-, történések-, globális változások. Mert minden előre le van tervezve, és max csak apró változtatások lehetségesek, különben az egész folyamat megy a levesbe, és vele a teljes nyugati civilizáció is. Egy kötött pályán haladunk, viszont a mozdony nem elől van hanem hátul. A félelmeink nyomnak minket előre, a víziók húzása rég megszűnt. Semmilyen anti típusú, valami ellen létrejött cél/ideológia, nem érte meg a végkifejletet, mind elbukott.

Hogy ebben mi hol állunk, majd még megvitatjuk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 10:52:08

@mrZ: Szóval most már Reagan lett a nyugati civilizáció sírásója.

Komcsi-e vagy?

Szindbad 2014.10.30. 10:58:49

@mrZ: De hát hosszú távra nem lehet gazdasági terveket készíteni. Nem lehet előre látni a politikai történéseket, az erőforrások alakulását, a technológiai fejlődést. Ki írta meg ezt a kötött pályát?

Urfang 2014.10.30. 11:02:03

@maxval birca hozzászóló: Egy újabb nép választotta az oroszok helyett Európát. Nem az elsők és nem is az utolsók.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 11:06:14

@Urfang:

sajnos ez a buta ukrán nép nem fogadta el a putyin által demokratikusan odaültetett janukovicsot, helyette a homoklobbisták huntájára szavazott.

nagyon, nagyon szomorú dolgok ezek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 11:08:41

@Szindbad:

most jut eszembe, a mocskos homoklobbi még janukovics arany vécékeféjét is elvette. egy igazi demokrata ilyenkor előbb férfiasan felzokog, majd kimegy tüntetni a demokratikus értékekért. vissza a vécékefével!

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.10.30. 11:09:35

egyedül a világ ellen? milyen buziskodás már ez megint? a nyugatnak vége. természetes szövetségesünk kína, katzahsztán, irán, oroszország és a többiek. persze amíg lehet nyírjuk szépen a hülye ejrópai birkát, amíg van benne pénz maradhatunk. aztán meg kell zsarolni ejrópát, az usát. vagy békén hagynak, vagy orosz atomrakétákat telepít hozzánk moszkva.

Urfang 2014.10.30. 11:13:17

@mavo:

Janukovicsnak már egyébként is lejárt volna a mandátuma, tehát mindenképp szükség lett volna választásokra.

Ha azonnali támadás helyett képesek lettek volna várni az oroszok és ha nem szállták volna meg a leginkább oroszbarát területeket, akkor nem lett volna ennyire éles az irányváltás Ukrajna politikájában. De hát ők előbb lőnek aztán kérdeznek, előbb rabolnak aztán csodálkoznak, hogy miért haragudnak rájuk.

Tényleg miért haragudnak az ukránok? Megtámadták őket, megöltek pár ezer ukránt, megszálltak pár tízezer négyzetkilométert, megduplázták a gáz árát, ez már ok lehet a sértődöttségre?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 11:17:15

@Urfang:

én sem értem ezeket a buzi ukránokat. most mit vannak ettől oda? oroszország a barátjuk, ezért segít a szakadároknak. márpedig ahol a nagy oroszország harcol a demokráciáért ott bizony hullik egy kis forgács is.

a háború béke.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 11:19:03

@jm padilla:

ideje lenne végre A Magyarok Örökös Miniszterelnökének is összedobni egy arany vécékefére valót. a villát és a stadiont már összedobta magának.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 11:21:20

@jm padilla: Te balfasz, a sikeres zsaroláshoz az orosz atomrakétáknak _már itt kell lenniük_ követeléseink előterjesztésének pillanatában. (S nem utolsósorban el is kell tudnunk indítani őket saját szuverenitásunk keretein belül.)

Te amatőr hülye, te.

Mondjuk ehhez először az oroszokat kell megzsarolni valamivel, hogy adjanak nekünk atomfegyvert, vagy különben.

A részleteken remélhetőleg már dolgozik a Szíjjártó-Hende csapat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 11:23:06

@maxval birca hozzászóló:

mondjuk ki őszintén: a homoklobbista ukránok felrúgták a budapesti szerződést amikor ősi szovjet területenaljas, előre megfontolt szándékkal megtámadták a baráti szovjet hadsereg éppen ott nyaraló alakulatait.

Helyes Írás 2014.10.30. 11:26:28

Az orosz függőséggel kapcsolatban írt utolsó bekezdés (elsősorban Paks) kivételével egyetértek. Árnyalt és pontos elemzés! A paksi döntés nyilvánvalóan üzleti döntés volt, amit egyelőre keresztülhúzott az orosz-ukrán konfliktust követő embargós politika. Ez azonban rövid távú hatás. Oroszországgal vagy háború lesz (Isten óvjon tőle) vagy visszaállnak a kapcsolatok, legalább a gazdasági kapcsolatok a válság előtti állapotba, mert Oroszország túl nagy piac ahhoz, hogy a Nyugat tartósan lemondjon róla. És akkor nekünk is jól jön majd, hogy kitartottunk a szerződés mellett.

Egyébként pedig a Fidesz politikusai fejezzék be a hatalmi arroganciát és koncentráljanak a gazdasági fordulat végrehajtására, mert különben nagy baj lesz! Kitiltási ügyekkel, internetadóhoz való értelmetlen ragaszkodással, nemzetközi alapítványok "vajúdtak a hegyek és egeret szültek" jellegű vegzálásával a háttérben a támogatók sem fognak kiállni a kormány mellett. Először csak nem jó szívvel, azután pedig egyáltalán nem. Nehéz a hajlamainkon úrrá lenni, de Orbán Viktor nem gyerek már. Nagy harcos, de harcolni csak ésszel szabad!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 11:38:52

@maxval birca hozzászóló:

már ne haragudj, de te most azt akarod állítani, hogy oroszország megtámadta ukrajnát és támogatta az ukrán szakadárokat? ki fizet téged? a gyurcsánybajnai, vagy egyenesen az imf?

vegyük már észre, hogy a budapesti szerződés status quóját felrúgó hitszegő, náci ukránok pontosan ugyanúgy aljas, előre megfontolt szándékkal rátámadtak a békésen éppen ott üdülő orosz katonákra és a népek önrendelkezését féltve óvó oroszország által támogatott ukrajnai orosz hazafiakat, mint ötvenhatban az áldemokraták által felhergelt oroszellenes magyar nyilas csőcselék.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.30. 11:41:00

@mavo:

Téves.

Az ukrán puccs ellen fellázadt Ukrajna lakosságának egy része, s ezt Oroszország támogatta.

Szindbad 2014.10.30. 11:44:02

@mavo: Az teljesen nyilvánvaló, hogy az amerikaiak pénzelték az 56-os forradalmat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 11:46:57

@maxval birca hozzászóló:

mint ahogyan az 56-os hitszegő, oroszellenes magyar puccs ellen is fellázadt kádár elvtárs vezetésével a magyar nép egy része, amit aztán a dicső oroszország támogatott, és leverte a nagyimreista puccsot.

keblemre testvér! hát egy nyelvet beszélünk mégis!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2014.10.30. 11:50:21

@mavo:
Janukovics demokratikusan megválasztott, legitim vezető volt, akit elsodortak a kijevi események (hogy ebben mennyi volt a nép, s mennyi egyéb aktorok szerepe, azt vagy feltárják majd egyszer történészek, vagy nem). A mostani ukrán vezetés is könnyen hasonló sorsra juthat, ha úgy alakulnak a dolgok. Ukrajna helyzetét elnézve erre mindig megvan az esély, akárcsak a Juscsenkó vs. Timosenkó posztnarancsos forgatókönyvre.

zsebatya 2014.10.30. 12:01:29

@mavo: Szerintem ennek a birkának (aki mellesleg úgy váltogatja nickjeit, mint más a gatyáját) fogalma sincs arról, hogy te most éppen körberöhögöd.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 12:03:20

@TuRuL_2k2:

hát persze, hogy teljesen legitim módon választották meg. magyar párhuzammal élve mintha gyurcsány demokratikus megválasztása előtt semjén zsoltot egy egészen kicsit megmérgezte volna a cia, orbán viktor pedig épp teljesen véletlenül börtönben rohadt volna korrupciós vádakkal.

nem volt ott semmi látnivaló.

komolytalan samu 2014.10.30. 12:04:53

@maxval birca hozzászóló: Maga Padillának az új gügye karaktere valamelyik operettből, csak nem jut eszembe melyikből.

Urfang 2014.10.30. 12:07:20

@TuRuL_2k2:

Azért Janukovics elűzésekor nem csak az ő személyéről volt szó, hanem az általa képviselt politikáról is, a konkrét esemény ami kirobbantotta a dolgot az volt, amikor Vilniusban nem írta alá Janukovics az EU társulást és inkább a putyini unió felé lavírozott.

Lehet még tüntetés Porosenko ellen is, de ő aláírta a társulást és nem lavíroz a putyini unió felé, akkor egy új tüntetés Porosenko személye ellen szólhatna és azért, hogy válasszanak mást aki ugyanezt képviseli? Vagy a maga által választott és most vasárnap is megerősített irányvonal ellen kelne fel a társadalom?

Lehet én látom rosszul, de fordított irányú Majdan, ami az Eurázsiai Unióért és az orosz befolyás alá visszatérésért tüntet nekem elképzelhetetlennek tűnik akkor amikor Oroszország megszállva tartja a Krímet és háborút finanszíroz Kelet-Ukrajnában.

Én nagyon meglepődnék ha az ukránok elkezdenének a velük háborúban álló ország mellett tüntetni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 12:07:24

@zsebatya:

megmondom őszintén, az ukrán forradalom kurvára nem egyértelműen az ún „demokratikus erők” győzelme volt. 56 pont ezért remek párhuzam, az akkori felkelők között is volt mindenféle társaság a reformkomcsiktól a nettó nyilasokig bezárólag.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 12:11:12

@komolytalan samu:

bircáról azért érdemes tudni annyit, hogy mivel bulgáriában él, ezért a bolgár sajtót olvassa, ami mindenféle ellenőrzés nélkül veszi át a "független" orosz sajtó híreit, és csak azokat.

kábé (már megint ez a párhuzam!) mintha 56-ról kizárólag a pravdából tájékozódott volna.

zsebatya 2014.10.30. 12:11:40

@mavo: Hát igen. Kinyitották például a váci börtönt is, ahol tulajdonképpen talán tucatnyi politikai fogoly sem volt, a többi sima köztörves. Igazából ma már kinyomozhatatlan, mi is volt például '56. Idővel megkövül legendának, ahogy 1848-49 nagy része is inkább az, mint sem történelem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 12:20:53

@TuRuL_2k2:

a kedvedért belekukkantottam ebbe a sztoriba kicsit bővebben. azt persze mindenki tudja, hogy ukrajna "demokratikusan megválasztott, legitim vezetője" egyszer már belebukott egy választási csalásba, na de kit is érdekel már ez. azt viszont én sem tudtam, hogy janukovcs a donecki oligarchák egyik vezetője volt.

de egyezzünk ki: az a "demokratikusan megválasztott, legitim vezető" vesse rá az első követ akinek nincs otthon arany vécékeféje. vagy stadionja a hétvégi ház budija mellett.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 12:35:03

@zsebatya:

azért ezek pro és kontra terjedős legendák ám. a magyar ún. néphagyomány ugyanis minden látszat ellenére nem csak a pestisrácos búgó hangú népmeséket őrizte meg gyönyörű szívében, hanem a komcsi suttogó propagandát is.

Bell & Sebastian 2014.10.30. 12:38:16

Ha Turul most éppen úgy gondolja, hogy jobb lenne Amerika bárcás kurvájaként, mint az oroszok betolt ékeként, akkor nem értett meg sokat a történelemből.

Nem az a kérdés, kinek a bendőjében (miután keresztben lenyelt) lenne jobb dolgunk, hanem mi az ára a megmaradásnak? Ekkor lyukadunk ki oda, hpgy diplomáciai balanszírozással távol kell tartani mindkettőt, méghozzá úgy, hogy jól járjanak, de a legjobban mi.

Ez lenne a feladat. Csakhogy már nem vagyunk ütközőzóna, unión belülre kerültünk úgy, hogy a megemelkedett mezőgazdasági támogatás tart életben bennünket, miközben megint elveszik a termékeink piacát.

Akárhogyan is nézem, a felfutó mezőgazdasággal és az ezzel együttjáró, javuló életkilátásokkal rántottuk megint magunkra az amcsikat, mint leendő konkurencia (és ősrégi tanítómester).

Az oroszok visszahívására ezért legalább 3 (három) jó okunk is van.

Ezekből egyet sem képesek az amcsik beteljesíteni.

Vagy marad a libikóka, vagy jön a nagyhalál.

Ezért nettó ökörség Turul hamburgeres kézzel megírt posztja. Nem az unióval háborúzunk, azok csak villongások. Amerikával, mert sértjük az üzleti érdekeiket.

Vagy nagyban a zsidó fináncoligarchiáét, ha a kettő nem ugyanaz. Horthy reloaded!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2014.10.30. 12:41:37

@Urfang:
Kijevben valóban nehezebben elképzelhető, mert a főváros az ország nyugatos területein fekszik, és jórészt nem ott él a nagyon jelentős orosz kisebbség, de ezt sem zárnám ki teljesen. Itt egy 2010-es választási térkép, ami jól mutatja, mennyire megosztott Ukrajna:
newsimg.bbc.co.uk/media/images/47263000/gif/_47263304_ukraine_election_result.gif

Szindbad 2014.10.30. 12:47:13

@Bell & Sebastian: Kibaszott bölcsészek.

Bell & Sebastian 2014.10.30. 12:49:56

Ukrajna vajon mitől vált ilyen fontossá, hogy Obama kockára merte tenni a Világbékét, némi közvetlen befolyásszerzésért? Ugyanazért, amiért mi is.

Persze lehet tippelgetni, csak nem érdemes, ha kézenfekvő a válasz: mezőgazdaság.

Első helyen a küszöbönálló, szabad kereskedelmi megállapodás. Ami körül csak füst és homály kereng, konkrétum semmi. A mostoha mérgezett almája Hófehérkének. (Grimm forever!)

komolytalan samu 2014.10.30. 13:03:16

@poszt:

Nagyjából rendben, csak a szöveg alapján nem lehet eldönteni, hogy pontosan, árnyalatra ez a véleményed, vagy "akik a keményvonalas Fidesz-kritikát kérik számon rajtad, figyelmen kívül hagyják a kényszerű érdekközösséget".

Tegnap ergé tisztán megfogalmazta, ami egy ideje világos: a fidesz már nem jobboldali párt. Nagyon erősen akarva sem lehet annak tartani. Vannak a nemzeti érdekeket képviselő főleg szimbolikus lépései, de többnyire még azokat is rosszul oldja meg. Minden más szempontból egy opportunista, populista és egyre penetránsabban kádár-szagú párt, aminek a legelszántabb hívei tkp. nemzeti érzelmű kommunisták.

Felvetésem a következő: érthető hogy az újjobbos szellő elhalt 2010 után, még az anyagi függőséget, és a régi kapcsolatok, barátságok béklyóját is megértem. De ez fel fog titeket falni, ha valóban fontos nektek az a nyugatos, polgári, szabadelvű konzerv világ és értékrend.

Talán magatoknak is tagadjátok, de az írásaitokból, és a meg nem jelent írásaitokból is, sugárzik az öncenzúra, a szabadság hiánya, és az úgy senkit sem érdekel. Nem érdekli a nyugatos/szabadelvű/konzervatív/polgári világra vágyókat, mert ez így geci unalmas. Nem érdekli a fideszt sem, mint látjuk.

Kit érdekel egy kéthetente folytott hangon kicsúszó óvatoskodó kritika, és havonta egy erősebb panasz?

Lehet persze azzal jönni, hogy egy Fideszes kormány idején a ballib hangok érdeklik az embereket, de ezt a kormányt, egy CDU/Tory/Republikánus szemszögből sokszor még élesebben lehet ütni, mint balról. Ti nem akarjátok, nem meritek. Az érdektelenségbe fogtok belefulladni.

Amikor majd a Fidesz széthullik, - ami nem is biztos, hogy nagyon távoli - erős szükség lesz egy létező és hihető nyugatos-konzervatív közegre. Akkor megcsinálni késő lesz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 13:06:27

@TuRuL_2k2:

ebből a térképből is milyen remekül látszik, hogy ukrajna "demokratikusan megválasztott, legitim vezetőjének" soha, de soha semmi köze sem volt oroszországhoz.

Urfang 2014.10.30. 13:11:19

@TuRuL_2k2:

2010-es választási térképpel érvelni egy elég jelentős átrendeződés után azért elég fura. Miért nem 2014-es választási térképpel érvelsz ha már 2014-et írunk?

Az elnökválasztáson például teljesen megszűnt a kettéosztottság és szinte egyöntetűen mindenhol Poroshenkót választották.
en.wikipedia.org/wiki/Ukrainian_presidential_election,_2014#mediaviewer/File:Ukrainian_Presidential_Election_2014_Map.png

A parlamenti választáson is látható az átrendeződés még Dél-Ukrajnában is.
en.wikipedia.org/wiki/Ukrainian_parliamentary_election,_2014#mediaviewer/File:Ukrainian_parliamentary_election,_2014.png

A 2010-ben még 30%-al nyerő Régiók Pártja most Ellenzéki Blokk néven 10%-ot ért el. Igaz, ehhez kellett az is, hogy Oroszország pont a leginkább oroszbarát területeket választotta le, de hát ezt maguknak főzték ki így.

Bell & Sebastian 2014.10.30. 13:21:33

@Urfang: Nem azért mondom, de sok jelentősége ennek sincsen. Nagyjából annyi; itt a sztrapacskát kedvelik, ott meg a dödölét szeretnék. De hogy mit esznek, majd kiderül.

mrZ (törölt) 2014.10.30. 14:04:58

@Szindbad:

Nem egy terv van, hanem egy tervezett rendszer.

egyszóban: monetizáció.

Hosszabban: mindennek értéket kell adni, azt értékpapírokba/pénzbe foglalni, majd a pénzpiaci rendszeren keresztül egy elit kezébe összehozni. A forrásoktól megfosztott népesség aztán nem tud rendszerváltozást elérni.
A pénzpiac pedig a korrupción, az adózáson, kötelező részvételeken( papírpénz, nyugdíjalap, bankszámla, tb,) és az állam eladósodásán keresztül biztosítja a transzfert.

Nem fogok mindent egyszerre leírni, idő kell a megemésztéséhez, úgy járnátok mint a balfék @Counter: , még komcsizásba menekülnétek a gondolkodás elől.

Lesz még alkalom, mit ahogy most felmerült a nyugat mélyrepülése a 80-as évektől téma.

Szindbad 2014.10.30. 14:17:07

@mrZ: Dehát amit írsz, az sokkal inkább jellemző Oroszországra, Kínára, mint a nyugatra. Te azt látod, hogy egyre szélesebb a szegény réteg pl. Németországban?

rupertwinston · http://kanadaihirlap.com 2014.10.30. 14:19:19

Azt hiszem, hogy ez lenne az egyik legélesebb betekintés a kormányzat dilemmájába amit eddig olvastam a magyar sajtóban.

Ezért lefordítottam Balogh Ákos Gergely teljes írását angolra és most itt olvasható:

hungarianfreepress.com/2014/10/30/akos-gergely-balogh-alone-against-the-world/

Kandeláber 2014.10.30. 14:28:29

Az anti-netadó tünti haha újratöltve.
Csak kicsit többen vannak, és már tatabányai prosztó skinheadek is csatlakoztak hozzájuk.
Megpróbáltak a vasárnapi ultra-tüntetésre telepedni, de az ultrák rövid úton lerázták magukról őket.
Persze a Majdan-söpredékhez képest ezek a rózsadombi és újlipóciai mama kedvencei, akik az apukától kapott százezer forintos mobilokkal villognak, kis virágszálak.
Ahogyan a bálványuk mondta egykoron: "Majd megunják, és hazamennek".
Jellemző, hogy a ballib sajtó mekkora körítéssel tálalja ezeket a jelentéktelen kis meetingeket.
Bezzeg amikor egész Nyugat-Európában több százezres globalizáció- és bankellenes megmozdulások voltak, azt agyonhallgatták.
Tavalyelőtt télen a Sky News egész éjjel közvetítette, amint Londonban szétverik a bankfiókokat és az automatákat az ottani tökös srácok.
Az sem volt hír az atv-n.

Urfang 2014.10.30. 14:29:41

Ajjaj, bekerültél a Kertész Ákosok és Paul Lendvaik körébe Turul :)

A HírTV-ben most téged fog elemezni vörös fejjel Gajdics meg Kálomista, hogy külföldön rárontasz a nemzetedre :D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 14:29:43

@mrZ: Ezt a monetizációs mestertervet (MM) már Marx és Engels is felismerték, amikor feltárták a kizsákmányolás és az osztályharc tudományos hátterét és bizonyítékait.

Marx levezette, hogy a kizsákmányolás alapját a termelőeszközök kisajátítása vetette meg, majd ezt követte a munkaerő monetizálása a bérmunka sátáni intézményének segítségével, hogy így a proletariátust utolsó erőforrásától is megfosszák, azt a tőkés elitek kezébe összpontosítsák, ezzel lehetetlenné tegyék a rendszerváltást.

Ja, és nem szeretnéd, ha kommunistának neveznének. Bocs. Egyszerre mindenre nem figyelhetek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 14:44:03

@Szindbad:

te ezt nem értheted. a hanyatló nyugat proletárjai havonta annyi euróból nyomorognak, mint amennyit a virágzó kelet öntudatos polgárai akár már röpke fél év, mit fél év, talán már egy negyed év alatt is képesek megkeresni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 14:49:39

@Kandeláber:

remek illusztráció vagy arra, micsoda szellemi csúcsokra lehet elérni masszív kannásborozás segítségével.

Kandeláber 2014.10.30. 15:20:02

@mavo: Feltehetően a saját példádból tudod. :D
Ki kell hogy ábrándítsalak, sörözni szoktam, elsősorban Drehert.:D
Amúgy a vasárnapi tüntin valaki vörös zászlót lengetett, Che Guevara-fejjel, ez megvan?
Hát ezért (is) vagytok söpredék.

Helyes Írás 2014.10.30. 15:21:55

@TuRuL_2k2:

Ukrajnában a gazdasági helyzettől függően kilengett már az inga néhányszor az elmúlt húsz évben. Majd ha csalódnak az EU-val szembeni várakozásaikban, márpedig csalódnak, ez borítékolható, s ha nem tudják kifizetni a fűtést, az oroszországi élet pedig vonzó lesz számukra, akkor kimennek tüntetni azok, akik most otthonról nézték az egészet. A nagy többség otthonról nézte. Ezek a nagy "demokraták" úgy nézik a társadalmi eseményeket a fotelből, mint a futball-drukkerek. Ki beszél már az "arab tavasz"-ról? Pedig hogy szurkoltak a "forradalmároknak" a drágák.

Kandeláber 2014.10.30. 15:42:36

@Helyes Írás: Az "arab tavasz" következménye káosz és anarchia lett. Szíriában pedig évek óta az Asszad-ellenes iszlamistákat támogatta a Nyugat, népirtással és mérgesgáz alkalmazásával vádolva a kormányt.
Mint ahogyan annak idején Szaddamot (mellesleg a CIA-kreatúrását) tömegpusztító fegyverek birtoklásával vádolták.
Ukrajnában sikeresen megpuccsoltatták a kormányt, most szépen elpolgárháborúzgatnak néhány évig...
Szép új világ.

Szindbad 2014.10.30. 15:48:02

@Kandeláber: Én nem tudom, hogy mi az a Szaddam, de nem lehet, hogy te nagyon-nagyon jól értesült vagy, és kiérlelt véleményed van a közel keleti helyzetről?

mrZ (törölt) 2014.10.30. 16:02:29

@Szindbad:

Az egész világra jellemző, mert ezek a pénzügyi módszerek mindenhol alkalmasak a népesség kontroll alatt tartására. A mi helyzetünk abban különbözik hogy már 82-ben a kialakítás során elkezdtük alkalmazni (annak minden hibájával együtt), és 87-ben teljesen kidobtunk minden mást a komplett rendszer átvétele miatt.
A fejlődők viszont csak azt használják ami az ő saját céljaikat szolgálja. (meg amit rájuk erőltetnek)

Nyugaton elképesztően gyors a lepukkanás. Legfőképp az élet minősége romlik. A materiális és financiális helyzetről millió tanulmány készült, a következtetés mindig a folyamatos lecsúszás.

@Counter: Marx semmit nem tudott a fedezetlen pénz rendszerekről, nála a tőke/munkabér/profit függőségben volt. Marx elmélet, idealista és mellékkörülményektől mentes megközelítés zárt nemzetállami rendszerekben. Nincs köze a felvázolt folyamathoz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 16:17:24

@Kandeláber:

"Amúgy a vasárnapi tüntin valaki vörös zászlót lengetett, Che Guevara-fejjel, ez megvan?
Hát ezért (is) vagytok söpredék."

le merem fogadni 2006-ban belilult fejjel ordítva utasítottad vissza hogy a tüntetők mind egy szálig gyújtogató csőcselék lett volna.

neked bezzeg jogod van a mostani tüntiken részt vevő 20-40 év körüli, feltűnően jómódú, sok esetben a gyerekükkel, gyerekeikkel megjelenő emberek (többek között ennyit arról is, hogy apuci fizeti nekik a mobiltelefont) tízezreit egy csegevarás hülye alapján beskatulyázni.

Kandeláber 2014.10.30. 16:17:31

@Szindbad: Nem vagyok "nagyon-nagyon" jól értesült, mint egyesek, mindössze szoktam időnként olvasni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 16:20:28

@Kandeláber:

nemrég kerültek elő felvételek arról. hogy szegény ártatlan aszad koncentrációs táborokat üzemeltet ahogy alattvalói százezreit tartja és tízezreket gyilkoltak már meg.

pardon, az mind csak a szíriai jólétre és biztonságra irígy nyugatiak hamisítványa, mi más is lehetne?

mrZ (törölt) 2014.10.30. 16:23:07

Az a che zászló lehetett emlékeztető is, valami évfordulója volt.

Che és a proli forradalmárok nélkül ma közgép tetoválással a tarkótokon dolgoznátok a közgép bányában és nyalnátok a közgép rendőr kezét amikor meglegyint.

Szindbad 2014.10.30. 16:25:40

@mrZ: "dolgoznátok a közgép bányában és nyalnátok a közgép rendőr kezét amikor meglegyint. "

De ez is inkább a kommunista diktatúrákban szokott lenni manapság.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 16:33:59

@mrZ: Azért az nem semmi, mennyi mindent zagyválsz itt össze.

Kandeláber 2014.10.30. 16:44:25

@mavo: Már miért ne lenne jogom véleményt mondani, akár negatívat is? Ezek a baller tüntizők valami szentek, hogy csak dicsérni lehet őket?
Mint ahogyan másnak is meg lehet a véleménye a gyújtogatókról.
Amúgy én is ellenzem ezt az internetadót, de demszkykkel meg hasonló libbantakkal semmiféle közösséget nem vállalok.
Megjegyzem, a Likud-testvérpárt Fidesz sem a szíven csücske, és az iszlámimádó Vona vezette Jobbik sem igazán szimpatikus.
A jelenlegi pártválasztékból egyik sem.
2006 okt. 23-án délután a barátnőmmel sétáltam Budán és a Margitszigeten, aztán beültünk valahová vacsorázni, este pedig megnéztük a tv-ben a közvetítéseket, és jót szórakoztunk.
Ő egyébként "liberális" volt (sajnos már nem él), és így végig cikiztük egymást.

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.10.30. 16:44:50

A Kelet hanyatlik, a Nyugat felé nyitás törvényszerű és elkerülhetetlen!

mrZ (törölt) 2014.10.30. 16:50:19

@Counter:
Nagyon elfáradtál.
Fordulj vissza a tvhez, már hiányoztok egymásnak.
Majd holnap, frissen, megint sziporkázhatsz.

Kandeláber 2014.10.30. 16:52:59

@mrZ: Milyen évfordulója volt annak a vörös hóhérnak?
Talán ezen a napon puffantották le Bolíviában a katonák, mint egy nyulat, aztán a hulláját közszemlére tették egy faluban.@mavo: Aszad semmivel sem rosszabb mint azok a - kezdetben a Nyugat által is támogatott - iszlamista lázadók, akik levágott fejekkel pózoltak a fényképezőgép előtt.
És mit hozott az "arab tavasz"? Egyiptomban az iszlám testvériség választási győzelmét, majd a választási eredmények nmegsemmisítését, kvázi katonai diktatúrát, Líbiában anarchiát és törzsi háborúkat. De legalább Kadhafit kinyuvasztották.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 16:59:33

@Kandeláber:

"Már miért ne lenne jogom véleményt mondani, akár negatívat is? Ezek a baller tüntizők valami szentek, hogy csak dicsérni lehet őket?"

ilyenkor mindig érdekel, szánt szándékkal forgatod ki a szavaimat, vagy tényleg egy gomba szellemi színvonalán vagy? utóbbi esetben ez van, így jártál, első esetben azonban egy rosszindulatú geciláda vagy. nem igazán szeretnék választani, és reménykedem, hogy van más megoldás is.

nem azzal van a baj, hogy véleményed van, hanem azzal, hogy a véleményed brutálisan torz, és ostobán általánosít. 2006 októberében a mostani tüntetőkre kísértetiesen hasonló korú, anyagi és családi állapotú emberek vettek részt a fidesz nagygyűlésén, de ez téged ne zavarjon, komcsi csőcselék, bajnai- és gyurcsány-árvák lehetnek csak, mi mások, pláne, ha egyetértenek veled abban, hogy az internetadó nem jó.

"Amúgy én is ellenzem ezt az internetadót, de demszkykkel meg hasonló libbantakkal semmiféle közösséget nem vállalok."

nagyon helyes, javaslom, hogy ezentúl egyél szart, hiszen demszky és a libbantak nem esznek szart tehát akkor gecijól jól megmutatnád nekik!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 17:08:56

@Kandeláber:

az ún. nyugat kibaszott gyorsan kihátrált az iszlamisták mögül amikor rájött hogy iszlamisták, de téged holmi tények ne zavarjanak.

azt meg végképp nem tudom, hogy a tefélék mi a faszt prüszkölnek az iszlám testvériségtől (amely azóta a nem párhuzamos valóságban már megbukott egyiptomban), miközben izrael ellenében az egyiptomi iszlamistáknál jóval radikálisabb iszlám terrorista szervezeteknek csápolnak.

Kandeláber 2014.10.30. 17:13:51

@mavo: Milyen anyagot tolsz? Roppant választékos lesz tőle a stílusod..."nem azzal van a baj, hogy véleményed van, hanem azzal, hogy a véleményed brutálisan torz, és ostobán általánosít."
De, pontosan az a bajod, hogy eltérő a véleményem,és nem dicsérem égre-földre ezeket a "feltűnően jómódú" tüntizőket.
Egyébként kösz, nekem nem is ugrott be, hogy ezek nagyrészt Bajnai,- Gyurcsány,-, végeredményben szdsz-árvák.
És talán nem sikerült felfognod azzal az évtizedes fűszívástól leamortizálódott agyaddal, hogy nekem nem a tüntetés t é n y é v e l van bajom, még csak nem is az összes tüntizővel, mivel az internetadót és is elítélem, hanem a Che Guevara zászlós degeneráltakkal, meg a Demszkyhez hasonló pofákkal.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.30. 17:19:09

@jm padilla: " a nyugatnak vége. természetes szövetségesünk kína, katzahsztán, irán, oroszország és a többiek. "
- te effektív elmebeteg vagy

mrZ (törölt) 2014.10.30. 17:33:15

@Kandeláber:

Forradalmár volt. Ölt. És?
Állt volna oda a cia halálosztagok elé hogy bocsi fiúk de tudjátok jogok, meg tiszta víz, meg ne öljétek már a helyieket mert éppen a chevron akar ott olajat lopni.

A munkásmozgalom szelidítette meg a kapitalizmust, a forradalmárok meg nyomatékosították ezt.

Kandeláber 2014.10.30. 17:39:22

@mrZ: Ezért: " győzelem utáni első hónapokban a havannai La Cabaña börtön-erőd parancsnokaként számos ember elítélését és kivégzését irányította, ezek között voltak a Batista-hadsereg egyes parancsnokai, a BRAC (Buró de Represión de Actividades Comunistas, „Kommunista Tevékenységet Visszaszorító Hivatal”), a titkosrendőrség háborús bűnökkel vádolt tagjai. A kivégzettek számáról különböző becslések vannak, 179-től 2000-ig".

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 17:44:16

@Kandeláber: Azért ölte meg őket ez a valóságos szent ember, hogy te most szabadon netezhess, és ez a hála!

:-D

mrZ (törölt) 2014.10.30. 18:05:19

@Kandeláber:

Kinyírtak 2000 hóhért? BRAVÓ!!!!
Az usa féle dél-közép-amerikai politikának 100 év alatt soktízmillió ember az áldozata. És mindez azért hogy a banán, benzin, réz, kokain meg a többi olcsóbb legyen.
Ő és a többiek legalább kiálltak valamiért, és megpróbálták megállítani az usa-cion őrjöngést.
Végülis sikeresen, lévén a mercosur szövetség alapja a che féle anti-imperializmus.
Övék a jövő, mert valódi hőseik vannak, nem pedig népnyúzók, mint lásd magyar pantheon.

Google 2014.10.30. 18:22:49

Egyedül Amerika ellen - címnek talán ennyi is elég (és érthető is) lett volna.
Állj, állj állj. De hogy ellen? Talán szemben.
Irigylem a Szerzőt, hogy ilyen tisztán látja, ki kicsoda ebben a játékban és még ellen is van.
Pénz, paripa (fegyver) és talán még a nő, nem tudom, akit, amit e történetben keresni kell.
Lehet száz íveket írni, kivesézni balról jobbra és fordítva is a történteket, akkor is csak ennyi marad: érdek és semmi más.
Az, hogy nem amerikai fegyvereket vett 2002-ben, a Fidesznek a vereségébe került. Mintha jól észlelném, most is írják ki a jó édes tendereket Lengyelországban, imitt és amott. Erre megy ki a játék, felhalmozni a fegyvereket, attól nő igazán a jólét!
És még van egy cukiság, nyugaton jobb élni - mondják sokan. Vajon miért jobb ott? Hogyan használták, használják ki folyamatosan a szegényebb országokat a művelt nyugatiak éppen azért, hogy náluk legyen jobb élni. Most azért picit már az a művelt Ny. is köhög, a volt kizsákmányoltak, megtámadottak visszaadják a vizitet. Tiszteletüket teszik.
Hogyan is mondják, elsőkből lesznek az utolsók és viceversa.

vajdasagi 2014.10.30. 18:28:26

@Kandeláber: Amikor egy tüntetésen tízezrek vannak jelen, akkor annak nem az a jellemzője, hogy Demszki is ott van - nézőként. Ő már régesrég nem játszik. Kár, hogy nem zárták börtönbe, de hát ez is azt mutatja, hogy a Fidesz mennyire sikertelen volt: még ez sem sikerült neki. Én pl. nem is láttam. De nyilván a Hír TV-nek ez volt a központi téma, merthogy ez áll érdekében.

A Che-zászlóst sem vettem észre. Én rengeteg normális embert láttam. Torzít a tükör, amelyet nézel. Menj majd el 17.-én és nézd meg sajt szemeddel.

Különösen a keddi tüntetés volt olyan, amelyben bizakodni lehet, hogy a jelenlegi eszement hatalom végét jelenti majd szépen lassanként.

vajdasagi 2014.10.30. 18:36:59

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Én eddig azt hittem, hogy az irónia volt, és nem tényközlés. Még akartam is hozzászólni, és beajánlani neki Azerbajdzsánt. Az is egy jó és fontos szövetséges. Baltásuk is van - ezzel a fegyver-arzenálunk is kibővülhet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 18:39:56

@Google:
1. Követeljük együtt Linder Bélával: "Nem akarunk többé katonát látni!".

2. Bion, 2002-ben a Gripenek miatt veszített a Fidesz. Meg a média miatt, meg a demagógia miatt, meg a csalások miatt, meg a cigányok miatt, meg a rossz kommunikáció miatt, meg a... meg a...
Mindig amiatt, ami éppen szerepel a hírekben? :-)

3. Az imperialisták kizsákmányolták a gyarmatokat, de a gyarmati népek fellázadnak, függetlenségi harcba kezdenek, s véres harcok árán visszaszerzik szabadságukat, majd pedig csatlakoznak a béketáborhoz vagy az el nem kötelezettekhez (ami ugyanaz).

4. Eljő a Földön az Eschaton, elsőkből lesznek az utolsók és utolsókból az elsők. (A népek meg ugyan 2000 éve mennek Nyugatra, ha jobban akarnak élni, de annál biztosabb, hogy most már hamarosan eljő a Világforradalom.)

Google 2014.10.30. 18:44:45

@Counter:

Itt alant kihagyok egy kis helyet, ott a válaszom.

Na, nyugodtam kössön bele!
További nagyon szép estét.

Kandeláber 2014.10.30. 18:48:55

@mrZ: Akkor neked Hugo Chávez is derék ember volt, ez a bolíviai kokatermesztő indián Evo Morales meg valóságos félisten.
@vajdasagi: A "pártsemleges" tünti szervezője mszp-s aktivista, kösz, de nem megyek.
Bár mint tudjuk, a harmincas évek végén a nyilas és a komcsi bányászok együtt sztrájkoltak Tatabányán, és még Hitler hatalomra jutása előtt Németországban SA-legények komcsikkal vállvetve harcoltak a rendőrök ellen. Mert ugye minden lehetséges.
A Che-zászló pedig ott volt. Mi történne, ha az általam szintén rühellt ún. "Békemenet" résztvevői közül valaki mondjuk egy Horthy-képes zászlót lobogtatna?
Megmondom, fejhangú visítás meg nácizás.
Mert ugye Che Guevara az szalonképes.
Amúgy pedig: miért nem tetszettek áprilisban többen elmenni választani, és a "kormányváltókra" voksolni?
Egyébként én sem voltam. :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 18:51:55

@Kandeláber:

látom cica fiú, még mindig nem érted. tőlem olyan kannásbor ihlette delirálást adsz elő amilyet csak akarsz. ha azt írod le, hogy a józsef nádor téren valójában csupa buzi volt, és igazából nem tüntetés volt, hanem egy kibaszott nagy seggbabaszós orgia, hát akkor az a véleményed.

most jön a történetben a csavar. nekem meg ugyanis arra van jogom, hogy azt mondjam, ordas faszságokat írogatsz.

veled ellentétben én személyesen is láttam a tüntetés résztvevőit. nem az egy darab csegeverást (még csak hasonlót sem láttam, de rendes vagyok és elhiszem neked, hogy ilyen is volt) akik őszinte sajnálatomra kibaszottul nem feleltek meg az ostoba sztereotípiáidnak. nem "Che Guevara zászlós degeneráltak" voltak ott, hanem jórészt középosztálybeliek, kifejezetten jómódúnak és meglehetősen sok családos ember a gyerelével/gyerekeivel.

a szörnyű nagy probléma az, hogy vasárnap óta már az ún, jobboldali sajtó egy része is beismerte, hogy itt bizony már nem a jól megszokott kommancs nyuggerek és kígyóvállú liberális rohadékok gyűltek össze több tízezren.

elhiszem, hogy neked kognitív disszonanciát okoz ha a fidesz ellent tüntetők esetleg mégsem mind rohadék degenerált komcsik, de sajnos a valóság az bizony ez.

és már csak azért is megértem a zavarodat, mert valójában szerinted sem jó az internetadó, ám te nem az elvek embere vagy. hanem egy faszarcú barom, aki simán felrúgja a saját elveit, és félek tönkretenné akár a saját hazáját is ha azzal rúghatna egyet a "csegevara zászlós degeneráltakba".

Google 2014.10.30. 18:53:41

@bolhacsípés:

Mi nem mond! Teljesen abban a hiszemben voltam, hogy JT írja ezeket a cikkeket.
De lehet, csak alámondja. Mint a nagy világújságoknak a Bilderbergák és más Trilaterálisok.

Kandeláber 2014.10.30. 19:09:38

@mavo: Akkor beszélgess a füves haverjaiddal, te eltorzult személyiségű kábszeres barom.
Ha még nem jött volna le: az ilyen személyeskedő, kettős-mércés, okoskodó faszkalapok miatt utálják a liberális fajtádat, nyomorult.
Semmiben sem különböztök a fideszedektől, ugyanaz az übermensch attitűd, aki nincs veletek, az ellenetek van, akinek eltér a véleménye a tiétektől, az már nem is létezik, mert csakis ti lehettek a bölcsesség birtokában, ti vagytok a kiválasztottak, mi?
Mást sem tudsz, csak ismételgetni önmagadat, hogy a tüntiden mindenki tiszta arcú, maximális IQ-val rendelkező ifjú európai polgár volt, etc...
Te szerencsétlen, és még matekozol is, "több tízezren", Csurka Pista bácsi anno megtöltötte a Hősök terét, a MIÉP mégis csak egyszer jutott be a parlamentbe.
Mennyi van még hátra az aranylövésig, nyomorult kis narkós?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 19:13:43

@Kandeláber: "Csurka Pista bácsi anno megtöltötte a Hősök terét, a MIÉP mégis csak egyszer jutott be a parlamentbe."

A MIÉP eszmeiségét és káderállományát azóta csont nélkül átvette a Fidesz (nézd csak meg, hol vannak a még élő miépesek, hol van Lentner, Csath, hol volt Szentmihályi).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 19:29:46

@Kandeláber:

"Ha még nem jött volna le: az ilyen személyeskedő, kettős-mércés, okoskodó faszkalapok miatt utálják a liberális fajtádat, nyomorult.

"Hát ezért (is) vagytok söpredék."
"az évtizedes fűszívástól leamortizálódott agyad"
"Che Guevara zászlós degeneráltak"
"eltorzult személyiségű kábszeres barom"
"nyomorult kis narkós"

azon gondolkodom, mi lenne, ha mondjuk személyeskednél. vagy ha mondjuk nem verkliznéd folyamatosan azt, hogy nekem az nem tetszik, hogy véleményt mersz nyilvánítani.

érdekes, arról a vonalról kibaszott gyorsan leálltál, hogy az egy darab csegevarással azonosítani a mostani tüntit ugyanolyan faszság, mint a 2006-os fidesz nagygyűlésen résztvevőket összemosni az egyébként nem egészen egy darab utcán randalírozókkal, a belvárosban gyújtogatókkal, vagy a kosútteret szarráhugyozó kőbuta széljobberekkel. mit is emlegettél? ja, kettős mércét. professzora lehetnél az egyetemen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 19:36:57

@Counter:

a miép jellemzően inkább kihalt, a fiatalok meg a jobbikban vannak. ó, persze, a kövérlászlók szívét is megdobogtatja a szumír-magyar-szittya-pártus-szabírság eszméje, de nem ez a jellemző. grespiket sem karolták fel azóta, pedig ha valaki, hát ő kirakatember volt. a fidi egyszerűen néppártban gondolkozik, tehát akit lehet minden szélről beolvaszt. aztán ha véletlenül elvartyogja magát valamelyik ilyen elmekórtani eset akkor harapási sorrendtől függően vagy hátrébb tolják, vagy pedig előkapnak egy jó kis internetadót, ötödrangú cia ügynököket vagy az amerikai elnököt lefizető nemzetárulókat, mikor mi esik jobban kézre.

Bell & Sebastian 2014.10.30. 19:38:06

@mavo: Ha tüntető csupán a homokos körorvos fenotípusát kívánta kidomborítani, nem pedig a kommancs partizánét (minek ennek celluláris telefon, nettel?), akkor most ki harapott vackorba?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 19:56:58

@mavo: Tudnál mondani 5 lényegi különbséget a MIÉP 2002-es és a Fidesz mai ideológiája között?

(Ja, egyébként Takarót és a szépreményű Kocsis Mátét is kihagytam, ők is áttért káderek, ha jól tudom. De bbjzsuzsikának se hinném el, hogy világéletében fideszes volt, pláne, hogy világéletében mindig csak pont akkor fideszes, amely pillanatban éppen ezt megvallja.)

annamanna 2014.10.30. 19:56:59

Meg lehet-e csinálni azt, hogy a szolgáltatók egyszerűen bejelentik, hogy ők ezt az adót nem fogják kifizetni és kész? Nem hárítanak át senkire semmit, nem változtatnak semmin, nem fizetik az új adót és csókolom? Arra mit lépne a kormány?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 19:58:07

@annamanna: Élne az állami erőszakmonopólium adta bőséges eszköztárával.

Első lépésben adóbírságokat vetne ki és azokat végrehajtaná, valószínűleg.

Herr Schwarze Liste 2014.10.30. 19:58:48

Örömmel olvasom, hogy a mandi hajszál pontosan a vincentblogger sorospáholy útmutatásai szerint készíti elő a Marhapörkölt Maidan felkelést.

well done

kicsit jobban kéne lázítani és akkor használhatjátok az NSA fölös sávszélességét is

charge & conspire!

Herr Schwarze Liste 2014.10.30. 20:01:09

@Counter: netszékházostrom helyett annak a megvédése a cél a Békemenet Blitzkrieg elől. Már tanulmányozzuk a terepet, sarge!

annamanna 2014.10.30. 20:10:37

@Counter: a nagyobbak multicégek, és nem lehet őket lecserélni. És ha ők sem fizetnek, akkor a kisebbek ellen sem lehet eljárást indítani, hiszen a nagyok ellen nem tudnak.
Állítólag a kapitalizmusban a tőkések uralják a politikát, vagy ezt rosszul tanították? Vagy ez itt most nem kapitalizmus, hanem hűbéri rendszer plusz rabszolgaság?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 20:16:24

@annamanna:
1. El lehet őket foglalni. Majd hoznak törvényt az állami irányításba vételről, ha ugyan a lex MAL nem adja meg már így is a lehetőséget.
Vagy pl. a pécsi vízmű elfoglalása megvan? Fizikai foglalás.

Ahol olyasmiket tanítanak, hogy "a kapitalizmusban a tőkések uralják a politikát", onnan el kell menni, a marxista sületlenségeket meg maradéktalanul el kell felejteni.

2. A végrehajtás nem a végrehajtás alá vont jóindulatán múlik. Az pedig nagyon kínos a kormánynak, ha a NAV nem akarja kiszabni a törvényes bírságokat, vagy a bankok és az állami tulajdonú Giro nem akarja teljesíteni az állami inkasszót. Az lázadás/bukott állam.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.30. 20:17:06

@Herr Schwarze Liste: Az nem fair beszélgetés, hogy csak te iszol közben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.30. 20:23:31

@TuRuL_2k2:

"Forgolódnak a tőkés birodalmak,
csattog világot szaggató foguk.
Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak
s mint fészket ütik le a kis falut.
Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, -
kis, búvó országokra rálehel
a tátott tőke sárga szája. Párás
büdösség-felhő lep bennünket el."

Ad Dio 2014.10.30. 21:36:59

Nagyvonalúság és profizmus. Ezek hiányoznak a magyar politikából. Nem most, gyakorlatilag folyamatosan. Lehet persze azt mondani, hogy "még", mert hát ugye csak most kezdtük stb... de azért akkor is jó lenne... legalább néhanap...

dr kíváncsivagyok 2014.10.30. 21:39:55

@maxval birca hozzászóló:

"Még 1 év, és bukik az egész kijevi hunta.

" A JUNTA lehet , de nép nem kér az Oroszokból...

Herr Schwarze Liste 2014.10.30. 22:00:12

@Counter: iszom? jah, sikerült végre lepárolni a bölcsek kövét, proszit!

J.László 2014.10.30. 23:39:08

@Counter:
"A MIÉP eszmeiségét és káderállományát azóta csont nélkül átvette a Fidesz..."

Ez jó:) Eddig úgy tudtuk, az MSZMP káderállományát vette át csont nélkül a Fidesz. Előtte, ami nem is volt még oly régen, a nyilasokét. És a Horthy-fasisztákét.

A jelek szerint meglehetősen komoly zűrzavar van a fejetekben barátom.

annamanna 2014.10.31. 01:10:15

@Counter: "El lehet őket foglalni. Majd hoznak törvényt az állami irányításba vételről"

A vodafone-t???? Na azt megnézem magamnak :)

"Ahol olyasmiket tanítanak, hogy "a kapitalizmusban a tőkések uralják a politikát"

Akkor a kapitalizmusban kik uralják a politikát? Hol tanítanak mást? És mit?

"Az pedig nagyon kínos a kormánynak, ha a NAV nem akarja kiszabni a törvényes bírságokat, vagy a bankok és az állami tulajdonú Giro nem akarja teljesíteni az állami inkasszót. Az lázadás/bukott állam."

Miért, jelen pillanatban nem az van? Hogy a NAV nem hajlandó törvényes bírságot kiszabni a teszkó és társai ellen?
A teszkós ezermilliárdos csalás ügyébe BELEBUKOTT az állam????

Kandeláber 2014.10.31. 08:59:09

@J.László: A déká pedig átvette a Dávid Ibolyka-féle megszalámizott MDF prominenseit, lásd Kerék-Bárczy, a legvisszataszítóbb renegát, aki még Debreczenit is képes alulmúlni.

Szindbad 2014.10.31. 09:13:48

Na, most hogy már minden rendben, hazajött a gazda, nem cincongnak az egerek, remélem kellemetlenül érzi magát a poszt írója ezen post miatt.

picur3ka 2014.10.31. 22:49:57

Istenem!

Mondjuk, sokat nem vártam. Persze, merjünk kicsik lenni, ala Gyurcsány. Huh, de új, de okos.

közösperonos átszállás 2014.11.05. 10:16:58

@Counter: "A népek meg ugyan 2000 éve mennek Nyugatra, ha jobban akarnak élni"

Max. 150 egyébként, lásd a németek keletre vándorlását.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.05. 12:33:50

@közösperonos átszállás: Nyugatra nem kellett hívni a népeket, Keletre meg igen.

(És épp a németek igazolhatják, hogy a keleti migráció végül nem vált be.)

Amúgy a volgai németek is inkább leléptek Amerikába, ha tehették, már a XIX. század második felétől. Nem jött be a kincses Kelet, na.

közösperonos átszállás 2014.11.05. 15:44:27

@Counter: "Nyugatra nem kellett hívni a népeket, Keletre meg igen."

Nyugatra se nagyon (pre-Landflucht, persze, de az azért nagyon nem kétezer éves), miközben azért a németek csak belakták Csehországot, Erdélyt, a Temesközt vagy Königsberg környékét.

"(És épp a németek igazolhatják, hogy a keleti migráció végül nem vált be.)

Amúgy a volgai németek is inkább leléptek Amerikába, ha tehették, már a XIX. század második felétől. Nem jött be a kincses Kelet, na. "

Nohát, hogy én pont 150 évet írtam, ahhoz meg ez pont passzol. :-) Te meg kétezret, amihez nem.

Amíg a földművelés volt a domináns, nyugaton meg ehhez mérten túlnépesedés, addig keletre terjeszkedtek; aztán az iparosodással ez megfordult.

közösperonos átszállás 2014.11.05. 16:01:44

@Counter: Meg ilyen szempontból akkor Erdély is "Kincses Kelet" (jó kifejezés :-) ) még a magyaroknak is. (Vagy ott vannak a csángók...)

Bogs (a skot zsido) 2014.11.27. 21:41:15

@Kandeláber:
Hali. Nos che Gueverras poloban. Eloszoris azt mondom szimbolika. Igan az, te is ismered a fogalom jelentestartalmat mert ez latszik a nicked melletti kis kepbol(most nem jut eszembe mi a neve). Amit te latsz bele a szimbolum moge az kiderul a kommunista meszaros jelzobol. Az nem baj, csak azt mutatja hogy bizonyos temekban jol olvasott, tajekozott, stb, vagy. Ami jelen estben az o elettortenete ugyebar. Amit elfelejtesz figyelembe venni hogy ez amit te belelatsz, amit mas, az meg kulonbozhet a te altal belelatott jelentestartalomtol..
Az emlitett polo divatkent kerult at a nyugati kulturabol, ahol A FORRADALOM (es semmi mas) jelkepe a legtobb ember fejeben. A rendszervaltas utan szocializalodott, fiatalabb koruak (kb a mai 30 as korosztaly es az alatt), az akart akaratlan elnyugatososdas miatt is igy vettek at altalaban (jeleznem ez nem feltetlen , sott inkabb tudatlan folyamat. Itt nyugaton (igen mar ot eve en is onan irok) Ez mar kezd kiszorulni, mert felvaltotta ez:
www.google.hu/images?hl=en-HU&q=Guy+fawkes+mask&gbv=2&sa=X&oi=image_result_group&ei=s4h3VJj4Acav7Aa36oDIDw&ved=0CCoQsAQ
Itt a V mint verbusszu kicsit kultikusabb film lett mint otthon, ami nem csoda mert vegul is helyi hos (UK). Es igen meg nem lattam itt che arckepevel diszitett polot negyven ev allati emberen.
Roviden es tomoren: Te itt csak projaktalsz(valoszinuleg).
Amugy meg a voros zaszlo szinten a forradalamt jelkepezi, a kommunista/szocialista mozgalmak is ezzel a jelentestartalom miatt vettek at (mert az ugyebar a permanans forradalom)
Kerdes en a te tumbnailed moge azt latom be hogy egy a rabszolgatartasert fegyverrel is kiallo ezert allamszakadast is vallalo mber vagy. Gondolom tevedek ugye?
Ja es a CCCP-s polo valoszinuleg csak egy polo. Valoszinuleg ha nem terjedt el mar vettem volna eggyet. MERT JOL NEZ KI. tudod neha egy polo csak polo. (amugy neke,m pl proli es ertelmiseg feliratu polom is van pl)
süti beállítások módosítása