Út az illúziótlanságba − Velünk élő rendszerváltás XV.
2014. október 25. írta: Redakció

Út az illúziótlanságba − Velünk élő rendszerváltás XV.

rendszervaltas_parlament.jpg

1989 októbere a köztársaság kikiáltásával a rendszerváltás legsűrűbb időszaka volt, most 25 éve. De mi volt a rendszerváltás? Mi történt velünk akkor és azóta? Erről kérdeztünk magyar véleményformálókat, publicistákat Velünk élő rendszerváltás sorozatunkban.

*

Út az illúziótlanságba

Béndek Péter filozófus írása.

bendek_peter_1.jpgNem tudtuk a rendszerváltás hónapjaiban, hogy a köztársaság legfontosabb korlátai már akkor készen álltak. A több száz éves polgári fejlődés és függetlenség hiányában torzult versenyképtelen kultúránk, a közvagyonnak már akkorra javában folyó konvertálása a pártkárderek kezén, az antiszemita hagyomány összeállása az antikommunizmussal, az etatizmus és a radikalizmusok mátrixa, amelybe belefoglalódik majd a pártszerkezet.

Az eufória mögött magánnyereségekkel kalkuláló gondolatok formálták a rendszert, a legtöbb résztvevő hamar, már '93 körül rájött, hogy az átlépés az illúziók teremtette szabad, gazdag világba lassú és verejtékes lesz, ha egyáltalán lesz − ezért a közjótól és a komolyan vehető politikai értékektől a magánjavaik gyarapítása felé fordultak. A politikai osztályt egyre inkább a legrosszabb magyar politikai hagyomány -- az önzés diktálta széthúzás − kerítette a hatalmába, miközben egyre cizelláltabb technikával ámították és vezettél orruknál fogva választóikat, akik ezt fokozatosan észrevették, de egyúttal − arra való szociális kompetenciák nélkül, hogy ezen változtassanak − bele is fásultak.

A politika egyetlen hatalmas üzleti vállalkozássá vált, és az a trend máig csak erősödik. Elvileg -- ha visszafordulás nem, de még csak konszolidáció sem jön ebben a trendben − minden a fokozódó igazságtalanság, az egyre többeket elérő elszegényedés, a legrosszabb esetben a hatalomért vívott mind kíméletlenebb, a legválogatottabb eszközöktől sem visszariadó bandaharc, és az ország versenytársaitól történő végletes leszakadása felé mutat.

Gyermekkorunk illúzióit a jámbor, szabadságszerető magyar népről, a legkisebb királyfiról, a jóság és az igazság győzelméről elsodorta − a magyar valóság.

A rendszerváltás tapasztalata számomra? Immár elmondhatom, jól ismerem önmagunkat. Olyan bizonyossággal, amely nem meríthető könyvekből. Olyan illúziótlansággal, amelyet nem adhat semmilyen ellenséges propaganda. És pont ez kell ahhoz, hogy hathathatósan lehessen végre tenni önmagunk érdekében.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr546785139

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Út az illúziótlanságba − Velünk élő rendszerváltás XV. 2014.10.25. 15:26:01

A legtöbb résztvevő hamar, már '93 körül rájött, hogy az átlépés az illúziók teremtette szabad, gazdag világba lassú és verejtékes lesz, ha egyáltalán lesz − ezért a közjótól és a komolyan vehető politikai értékektől a magánjavaik gyarapítása felé fordult…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.25. 16:55:35

(..)A több száz éves polgári fejlődés és függetlenség hiányában torzult versenyképtelen kultúránk(..)

Ezek szerint a kultúrák versenyeznek? Időben szólhattak volna. Persze a négyszázéves angol pázsitot ez nem helyettesíti.

(..)az antiszemita hagyomány összeállása az antikommunizmussal(..)

Voltak ezek külön is valaha? Már azon kívül, hogy kommunizmus - mint olyan - nem túl régi fogalom, ám az antiszemitizmus sem. Megkockáztatom, egyszerre jelentek meg szinte. Attól tartok, okkal.

(..)A politikai osztályt egyre inkább a legrosszabb magyar politikai hagyomány -- az önzés diktálta széthúzás − kerítette a hatalmába, miközben egyre cizelláltabb technikával ámították és vezettél orruknál fogva választóikat, akik ezt fokozatosan észrevették, de egyúttal − arra való szociális kompetenciák nélkül, hogy ezen változtassanak − bele is fásultak.(..)

Ezt a mondatot viszont - ha kérhetem - valaki szakavatott, vagy esetleg a Tisztelt Szerző részletesebben is elmagyarázhatná, mert nekem nem sikerült megfejtenem. Különös tekintettel az "arra való szociális kompetenciák"-ra :)

Amúgy természetesen rossz érzés illúziókat veszíteni, de még rosszabb gyerekestül kiönteni a fürdővizet.
Üdv. Misi

Urfang 2014.10.25. 19:03:21

Gratulálok az illúziótlanságához Béndek úr, de tényleg azt hiszi hogy azzal hathatósan tehet bármit önmagunk érdekében? Tehet bármit a NER illúziójával szemben?

Sajnos abból nem látszik kiút. A baloldal sem képes tenni ellene, a szélsőjobb se, és Béndek se, pedig ő a hazai pályáról száll szembe a NER-rel, a polgári, konzervatív, jobboldali sarokból, de nem kapós az, nincs rá igény, kiderült hogy amikor még a fidesz használta ezeket akkor is csak kapcarongy volt, az igazi szerves bőr már akkor is az orbanizmus volt.

A megvalósult NER pedig már tisztán az orbanizmusra épül, semmiféle elv, érték, ideológia nem tudja megingatni, mert az orbanistává lett legnagyobb kisebbséget, akik teljesen kisajátítottak minden hatalmat, már csak egy másik személyi kultusz tudna kimozdítani az orbanizmusból, immunissá váltak az ideológiákra, nekik már csak egy vezér kell és nem zavarja őket ha a vezér elvtelen és nem tud már olyat mondani aminek ne mondta volna az ellenkezőjét régen, Magyarországon véget ért a politikai nézetek és értékek kora, ezért nem fog sikerülni Béndeknek a támadás a polgári, konzervatív, keresztény zászlóval.

Ideje belegondolni abba, hogy az elvek nélküli személyi kultusz győzedelmeskedett Magyarország felett és a NER-nek, az orbanizmusnak az ősi módon, csak Orbán halálával lesz vége.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.25. 19:15:01

@Urfang: Valaha tudtam volna örülni ennek a pesszimizmusnak, talán titokban most is, azonban.
Ha itt, Magyarországon az a szokás, hogy vezéreket, meg személyi kultuszt szeretnének a népek, mi volt eddig a gát? A szégyellősség, hogy ugyan már, gyerekek, ne csináljátok velem ezt, vezetnélek én benneteket, csak szégyellem a személyi kultuszt? Vagy pedig voltak(vannak) olyan vezetői a magyari népeknek, akik mindezeket tudván, csuklóból átbaszarintották a többséget, és amikor valaki a kezükre csapott volna, akkor mondták: ácsi, itten jogállam van.
Minden öröm nélkül mondom, csak tessék töprenkedni.

Bell & Sebastian 2014.10.25. 19:18:02

Kkt.

- Neve?
- Magyar Közkereseti Társaság?
- Államformája?
- Kupeckodás. Akarom mondani: kereskedelmi társaság.
- Szervezeti felépítése?
- Van az Üzletvezetés és van a Duma.
- A kettő nem azonos?
- Hogy a viharba lenne, ha teljesen más.
- Alapítók?
- Ballagási tablóképet elfogad?
- Határeset, ám legyen... Ez a bajszos kicsoda?
- Az üzletvezető.
- És mit üzen a kedves rádióhallgatóknak?
- Hogy csak hallgassák sokat a rádiót, azé tarcsuk!
De kérdeznék én is valamit Öntől. Mint notórius rádióhallgató és nemtag, mit üzen általam az üzletvezetésnek?
- Háát, nem is tudom..., Talán azt, hogy nem ez volt megbeszélve. Inkább valami mást kérnénk.
- Mit nem képzel, közkívánatra most ez van! A kkt. nem aranyhal, hogy csak úgy teljesítse a nemtagok kívánságait.
- És meddig óhajtanak még maradni, ha szabad érdeklődnöm?
- Ha a taglétszám egy személyre csökken, megszűnünk. Nna, istenálgya, megint jót beszélgettünk!
- Nedves hallgatóink, illúzióromboló fürdővíz kiöntési öt percünket hallhatták. Örüljenek, hogy nem látták.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.25. 19:25:44

@Bell & Sebastian: Szóval, maga szerint a gyerek már ott bugyborékol a csatornában? Kapjuk el a másikat, mielőtt közkívánatra megismétlik a műsort.

Bell & Sebastian 2014.10.25. 19:29:50

@Mihint: Ha megtartja a pajesza, bizisten kihúzom magának. De a nevére ne vegye, mert abból csak bonyodalmak származnak.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.25. 19:39:31

@Bell & Sebastian: Hát ne a pajeszánál próbálja elkapni, ha már. Amúgy vettem én már a nevemre furcsább dolgokat is, aggodalomra semmi ok, a bonyodalmak meg csak jönnek, gyerek nélkül is :)

Urfang 2014.10.25. 19:56:45

@Mihint:

Ez egy hosszú folyamat volt és nem lehetett ilyen tisztán látni mint most visszanézve, amikor már kiépült a létező orbanizmus és a NER. Ne feledjük, hogy a fidesz is elvi, ideológiai pártnak indult. Egy fiatalos, liberális pártnak, a megöregedett kommunizmus ellentétének. Aztán lett belőle nyugatos, európai párt, aztán középosztályos polgári párt, aztán konzervatívabb keresztény párt, aztán populista gyűjtőpárt, dacpárt, Eu-ellenes, nyugatellenes, keleti párt, minden külső és belső ellenvéleményt elutasító, egyedül uralkodni akaró, személyi kultuszra épülő totalitárius párt.

Szerintem ezek a teljes spektrumú színeváltozások ölték ki végül az elveket belőlük, hisz aki ezt az utat végig bejárta velük abban nem igazán maradtak stabil elvek, egyetlen egy dolog volt ami állandó maradt végig és az Orbán, ezért maradt végül egyedül az orbanizmus a NER kötőanyaga.

És akik hisznek az orbanizmusban (márpedig a legnagyobb kisebbség hisz benne, a NER által diktált szabályok szerint pedig már egy legnagyobb kisebbség is elég a kétharmadhoz) azok számára nincs más és nem is lehet más, csak Orbán.

Ezért fog az orbanizmus és a NER Orbán haláláig tartani, de én attól tartok a vége nagyon csúnya lesz. Mert az öregkori leépülésben ami egy ember esetében természetes tünet az egész ország osztozni fog. Orbán agóniája az ország agóniája lesz, mert az ország és Orbán egybeforrt a NER-ben.

Szerintem ez már most is zajlik. A világ kezd úgy tekinteni Magyarországra mint amivel valami nagy baj van. Szerintem Orbánnal van nagy baj és ő a saját sorsát az ország sorsává teszi. És ehhez elég 44% szavazó, a legnagyobb kisebbség, hogy a személyi kultusszal övezett széteső vezérük sorsát az ország sorsává tegyék.

És a legnagyobb kisebbség ennek titokban örül. Tudom, mondanod se kell.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.25. 20:10:52

@Urfang: A "legnagyobb kisebbség" azért alapvetően annak örül, hogy az oroszruletten sikerült megfelezni az ellene szóló esélyt. Azaz, lassan kiviláglik az, hogy kikkel is állnak szemben, és amíg a többiek a zavart keltik, addig az ú.n. többség csendben vár, és kibekkel addig, amíg minden világos és egyértelmű nem lesz.
Igen, valóban nagy baj van Magyarországgal, de ez a mi belső bajunk, nekünk kell tudni valahogy ezt megoldani. A külső segítség alkalmasint gyors sikert, de utána hosszú senyvedést hozhat - mint eddig bármilyen hasonló beavatkozás.
Miért olyan nehéz megérteni, hogy hogyan jár az esze a "legnagyobb kisebbségnek" ?

Bell & Sebastian 2014.10.25. 22:10:33

@Mihint: Akkor ott fullad bele a kloákába, úgy kell neki, minek tette a ragacsos kezét a kedvenc játékomra. Veszem észre a bibliai sorozatot, ha ismer egy jó karmadílert, tehetne nekem egy szívességet.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.10.25. 22:25:23

@Bell & Sebastian: Ja wohl. majd szólok a griftnek, de elég elfoglalt manapság. Szívesen tennék én Magának szívességet, de eddig se hagyta, ne szerénykedjen ennyit. Akinek meg annyira ragad a keze, annak majd olyasmihez is fog ragadni, amit nem szeretne. (a torkosság f.b.)

Bell & Sebastian 2014.10.25. 23:15:27

@Mihint: Most, hogy mondja, akad köztük jó pár rozsomák. Gyorsan pörög a rulett, de csak nagy ritkán jön nulla. Mindig egyedül dolgozom, rendszerhibákat orvosolni maga sem tud. De azért kösz. :)

marko11 2014.10.25. 23:31:47

Normális (nem rendszerváltó időkben) az ember fokozatosan veszíti el illúzióit. Mint pl. Kosztolányi.
"Húsz éves koromban olyan érzékeny voltam, mint egy nyúzott ember, akinek az élet és világ minden érintése halálos fájdalmat okoz. Ez az érzékenység az évek során lassanként tompult, a tapasztalatok hatása alatt közönnyé fakult, hogy élni tudjak. Ha most, negyvenéves koromban csak egy pillanatra is visszatérne régi érzékenységem, mai tudásommal olyan robbanó vegyületet alkotna, hogy nyomban szörnyethalnék tőle, mint valami hőgutától. Azt, aki csak negyven évig élt ezen a földön, és elbírta mindazt, amit látott-hallott, joggal lehet vádolni érzéktelenséggel, sötét és elvetült cinizmussal." (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél gondolatai)

Én '90 táján veszítettem el maradék illúzióim.
Döbbenetes volt tapasztalni, hogy az un. rendszerváltás kihozza az ember minden létező rossz tulajdonságát:
képmutatás, önzés, kapzsiság, irigység, sóvárgás, gátlástalanság, bunkóság stb.

Tündér_Lala 2014.10.26. 10:06:59

Elárulom a szerzőnek, hogy a politika (polgári fejlődés ide vagy oda) mindenütt üzlet és üzleti körök vetélkedése.
A kérdés azonban, hogy ezen túl mennyire törődik a többiek életlehetőségeinek alakulásával, illetve a közösség előrejutásával (ami ugye az egyéni boldogulással szerencsés esetben egy irányba vagy szerencsétlen esetben nem egy irányba mutat).

marko11 2014.10.26. 17:31:51

Jack Bruce, a minap elhunyt zseniális gitáros:

A hatvanas években, amikor mi kezdtük, sokan idealisták voltak. Aztán kiderült, hogy az emberek előbb vagy utóbb betagozódnak a rendszerbe, az ideáljaik pedig köddé válnak. Valószínűleg ez történt rengeteg zenésszel, akiket az ideáljaik helyett egy idő után már csak a pénz érdekelt.
süti beállítások módosítása