Amerika visszainteget
2014. október 22. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Amerika visszainteget

amerika.jpg

Mivel a mostanában napról napra egészségesen cseperedő amerikai-magyar diplomáciai konfliktust az elvileg azt okozó tények közzététele helyett, khm, versengő narratívák jellemzik; gondoltam, összegyűjtök pár tényadatot a két félről, kommentár nélkül.

Terület, népesség, GDP, életminőség, oktatás, tudomány, hadászat, rezsicsökkentés, satöbbi.

Innen szép diplomáciai játszmát nyerni!

Terület (négyzetkilométer):

terulet.jpg

Lakosság:

nepesseg.jpg

Nemzeti össztermék (milliárd dollár; 2013; Világbank):

gdp.jpg

Egy főre jutó nemzeti össztermék (dollár; 2013; Világbank):

gdpcapita.jpg

Születéskor várható átlagos élettartam:

eletkor.jpg

Humán Fejlettségi Index:

human.jpg

A világ top 500-ába  tartozó egyetemek száma (Shanghai Ranking):

university.jpg

Hadászati kiadások (milliárd dollár; 2013; Stockholm International Peace Research Institute):

military.jpg

Szolgálatban lévő repülőgép-anyahajók száma:

anyahajo.jpg

Aktív nukleáris robbanófejek száma:

atom.jpg

Olajtermelés (ezer hordó):

olaj.jpg

Tízmillió főre jutó Nobel-díjasok száma:

nobel.jpg

Ezeréves államiság:

allamisag.jpg

Hatályos alkotmány kora (év):

alkotmany.jpg

Nemzeti rezsicsökkentések száma:

rezsicsokk.jpg

Egy olimpiai aranyéremre jutó lakosság száma:

olimpia.jpg

Megnyert világháborúk száma:

vilaghaboru_1.jpg

Megnyert szabadságharcok száma:

szabadsagharc.jpg

Infografika: Infogr.am.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr296817387

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Internetadó Best Of2 képek 2014.10.23. 13:16:37

  Internetadó Best Of folytatása, de itt már csak képek lesznek, beköpések nem.                          

Trackback: Az USA tiltólistája és a Fidesz 2014.10.22. 22:40:52

  pocsék közhely, de mindkettőnek igaza van, és mindkettő hazudik.korrupt a fidesz? igen, korrupt. de ezzel a lépéssel az USA azt állítja, hogy csak a fidesz korrupt, az azt megelőző kormányok nem, hisz akkor senkit se tiltottak ki, márpedig ugyanolya...

Trackback: Amerika visszainteget 2014.10.22. 16:39:01

Pár tényadat az USA-ról és Magyarországról, kommentár nélkül. Terület, népesség, GDP, életminőség, oktatás, tudomány, hadászat, rezsicsökkentés, satöbbi. Innen szép diplomáciai játszmát nyerni!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tralalala 2014.10.22. 16:49:35

Lol :) Na ja, nem kell az oroszlán bajszát húzogatni, pláne ha szövetséges.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.22. 16:50:01

@rajcsányi.gellért (ergé):

Több visszaemlékezésben feltűnik, úgyhogy valószínűleg van alapja az anekdotának, Aczél György "finombefenyítéses" módszeréről. Többen mesélik, hogy Aczél szobájában volt egy nagy falitérkép és amikor valakire rá akart pirítani vagy jelezni akarta, hogy jobb, ha leáll, akkor behívatta, odaállította a térképhez és így szólt: Látod a térképen azt a pici kis sárga pontot. Tudod, mi az? És azt a hatalmas vörös foltot? És azt tudod mi? No, ehhez tartsd magad.

Ott tartunk, hogy egy @rajcsányi.gellért (ergé): posztról Aczél Györgyre kell asszociálnunk?

Urfang 2014.10.22. 17:03:09

Internetadó (gigabájtonként):

Magyarország: 150 Ft
USA: -

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.22. 17:19:04

@Urfang:

Halotti beszéd és könyörgés

Magyaro.: 1

USA: 0

Ómagyar Mária-siralom

Magyaro.: 1

USA: 0

Margit legenda

Magyaro.: 1

USA: 0

gyalog.galopp 2014.10.22. 17:23:12

Aki , azt hiszi, hogy Magyarország és az USA között folyik valami cicaharc, az nagyon messze van a realitásoktól.
Az USA egy többfrontos háborúba kezdett, amibe szövetségeseit akaratuk és érdekeik ellenére kívánja bevonni.
Azon lehet vitatkozni, hogy ezt mért pont Orbánnak kell megmondania, szerintem se az ő dolga, erre nem adtam neki felhatalmazást.
De ettől az ellenállás valójában EU szintű, a végeredmény a szövetségi rendszer átértékelése lesz, valamikor.
A mai NATO már nem a régi .

Pelso.. 2014.10.22. 17:37:04

A feltüntetett adatok nem befolyásolják az általad diplomáciai játszmának nevezett történteket. Amely során nyerni nem fogunk, következményekre, kárenyhítésre, tanulságokra kellene koncentrálni most itthon, de az ilyesmik távol állnak ner-től.

freehckr 2014.10.22. 17:42:30

Örülök, hogy a Fidesz házibloggerei ilyen jól szórakoznak Orbán elvtársuk újabb elmebeteg baromságán... de lassan inkább számszerűsíteni kéne, hogy Orbán és a Fidesz-KDNP több éves kommunista ámokfutása egészen pontosan hány száz, vagy ezer milliárdokban mérhető károkat okoz az országnak... a Zembereknek, ugye...

Urfang 2014.10.22. 17:44:14

@bbjnick:

Odüsszeia
Görögország: 1
Magyarország: 0

Sahnáme:
Irán: 1
Magyarország: 0

Tao Te King
Kína: 1
Magyarország: 0

freehckr 2014.10.22. 17:49:00

@bbjnick: Kommunista besúgók, egykori magas rangú szt. tisztek a kormányban:

USA: 0
Magyarország: > 5

Kommunista besúgók, egykori kommunista állampárt vezető tagjai a kongresszusban/parlamentben:

USA: 0
Magyarország: > 20

freehckr 2014.10.22. 17:50:38

Véreskezű/terrorista munkásőr tanácsadók a miniszterelnök/elnök közvetlen környezetében:

USA: 0
Magyarország: >= 1

freehckr 2014.10.22. 17:52:28

Hivatalban lévő, ennek ellenére instabil és egyre romló elmeállapota miatt szigorú orvosi felügyeletre és erős gyógyszeres kezelésre szoruló miniszterelnök/elnök:

USA: 0
Magyarország: 1

toportyánzsóti 2014.10.22. 18:14:11

Ezerévesállamiság elég véleményes ha az utóbbi évszázadokat nézem.

Jean Sol Partre 2014.10.22. 18:22:43

"Az Univerzum, mint már megjegyeztük, idegesítően nagy hely. Olyan tény ez, amit a legtöbb ember,
saját nyugalma érdekében, hajlamos figyelmen kívül hagyni.

Sokan vannak, akik boldogan elköltöznének valami kisebb helyre, amit saját maguk terveztek. Ami
igaz, az igaz, rengetegen vannak, akik ezt tényleg meg is teszik.

A Galaxis nyugati karjának egyik zugában van például egy nagy, erdős bolygó, az Oglaroon,
amelynek teljes "intelligens" populációja ugyanazon a nem túl nagy és ennélfogva meglehetősen
zsúfolt mogyorófán él. Ez az a fa, amelyen megszületnek, ahol élnek; szerelembe esnek, az élet
értelméről, a halál értelmetlenségéről és a születésszabályozás fontosságáról szóló apró
elgondolásaikat a kéregbe vésik, ahol mérhetetlenül jelentéktelen háborúikat vívják, s ahol végül, a
nehezen megközelíthető külső ágak egyikének aljára kötözve, jobb létre szenderülnek.
Ami azt illeti, az egyedüli oglarooniak, akik valaha is elhagyják fájukat, azok a kitaszítottak, akik bűnös
módon arra vetemednek, hogy felvessék az eretnek kérdést, miszerint: lehetséges-e az élet más
mogyorófákon, illetve, hogy a többi mogyorófa esetleg nem volna egyéb a túlzott mogyorófogyasztás
okozta illúziónál.

Bármily egzotikusnak tűnik is ez a viselkedés, nincs a Galaxisban olyan életforma, amely mentes
volna az efféle elhajlásoktól, s épp ez az oka annak, hogy mért olyan borzasztó dolog a
Telepszichopatikus Turbomixer, amilyen.

Amikor betesznek a Turbomixerbe, mindössze egyetlen rövid pillantást kapsz a teremtés
elképzelhetetlen végtelenségéből. Valahol az egészben van egy icipici jelzés, egy mikroszkopikus
pettyen elhelyezett mikroszkopikus petty, amelyen ez áll: "Ez vagy te." "

Robinzon Kurzor 2014.10.22. 18:25:20

Nade ergé, mi ez a kovácselvtársi "merjünk kicsik lenni" hozzáállás?

És hát, ezek szerint, a kiváltó okokkal semmi baj.
Tehát az önmagában rendben van, hogy a Fidesz-maffiátok konkrétan megszállta az államot és a NAV-on keresztül szed védelmi pénzt.
Csak az a probléma, hogy buták és pont a falu bikájával kezdtek ki, ahelyett, hogy a kis véznákat vegzálnák.

Robinzon Kurzor 2014.10.22. 18:28:42

@bbjnick:

bbjnick

USA: 0
Magyarország: 1

Nem is értem, miért nem adják fel.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.22. 18:40:39

Majd dobray meg a danjube insztitjut elsimítja. Nothing to see here.

2014.10.22. 18:42:29

10 repülőgép-hordozónál többet ér egy szijjártó szemüveggel
(anyahajó már nincs de lényegtelen)

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.22. 18:49:12

@Robinzon Kurzor: a szabadon kőművelő örülünk vincent blog néven futó páholy összekötőembereként tettem ergének egy jobb ajánlatot az ezredvéges nermorzsák helyett. Már nekünk dolgozik, pszt!

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.22. 18:50:29

@freehckr: ne sajnáld a tanulópénzt. no péjn, no géjn! (ed is tudta)

wantaan 2014.10.22. 18:58:27

@Robinzon Kurzor: Szerinted ma Magyarországon "csak" egy azaz 1 bbjnick van???

....hát, ország ez elvtársak? Ország ez? ...most amikor a piszkos/mocskos inómperialisták a finánc tőkével karöltve a liberalizmus nemzetveszejtő mételyétől megittasodva támadja a Drága Kleptokrata Illiberális kormányunkat és az ő fényestekintetrű vezérét a nemzet eszét magát Dr Orbán Viktort? ...most csak egy azaz 1 bbjnick van a gátakon ....a hófúvásban ....a Zeurópai és világ harcterein ahol nemzet veszhet el?

....hát NEM! Ide száz bbjnicket, .... százat? - EZRET!!! Sőt! Mindenki legyen bbjnick !
Mutassuk meg Obamának! ...tuggya má kivel kezdett ki!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.22. 19:10:24

@wantaan:

Dedikált fürdőruhás fotót, bbjnick-es kitűzőt vagy kis műanyag bbjnick-figurát szeretnél? Esetleg valamennyit, hogy az egyiket odaajándékozhasd Obamának?:-)

Robinzon Kurzor 2014.10.22. 19:13:59

@wantaan:

Hasznos idióta sok van, de bbjnicjk ... a class of its own, ahogy az imprlsták mondják azon a fura nyelvükön.

speirs 2014.10.22. 19:51:16

de ők nem védték európát a töröktől.

picur3ka 2014.10.22. 19:55:09

Ez egy rendkívül gyagya írás volt. Neked sincs fingod se, mi van?

legeslegujabbkor 2014.10.22. 20:20:48

@speirs: Nomeg keresztesháborúkkal Szentföldet.

Bell & Sebastian 2014.10.22. 20:33:17

Azt meg tudná valaki magyarázni, hogy pontosan miért kellünk mi Amerikánk, mit akar tőlünk id. Bush óta? Persze azon kívül, hogy bármi áron megnyuvasztani.

Ezért aztán semmi jelentősége annak, minálunk éppen ki a miniszterelnök, ha Amerika mindegyiktől ugyanazt várja el. Most éppen a tolvajok fejedelme megpróbál leszámolni a konkurenciával.

Az egy jó kérdés, hogy mikor járunk jobban, ha a mieink lopják el vagy átengedjük Sammynek?

Nem világos, mi folyik itten, ezért egyelőre óvakodjunk az állásfoglalástól. Máltai lovag ne is kísérletezzen vele, mert gyorsan kikapja az obsitlevelét.

(Ahhoz képest, hogy a Jobbik ingyen wifivel (vagy mivel?) svédítette a halakat, most már késő bánat, majd legközelebb lehet ráharapni. Ablakadó, kéményadó, végszükségben kommentadó mikor lesz már végre?)

Appel-Aczél sztorija igaz, de azért ismertem egy embert, aki nem fogadta el a stallumot tőle és rávágta az ajtót. No meg, (akkoriban még) nemcsak kultúrpolitika volt, hanem kultúra is. Ha teher alatt nő a pálma, megint lesz, ez a franco.

Bell & Sebastian 2014.10.22. 20:36:12

Azt hiszem, GMO háború folyik éppen, ezt azért sejteni lehet, mint szamár az esőt.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.22. 20:46:13

@Pelso..: ergé éppen kárenyhít. sorsot húztak a szerkesztőségben és neki kellett bevállalni a belső ellenzék szerepét. Kapott tőlem egy szép prospektust a napa valley borkóstolókról is, csak jobb, mint a skrabski lőrét szörcsölni, így végleg hozzáláncolhatjuk a bilderberg fióktagozatunkhoz. Lesz még zöldgárdista is, ha méltóztatnál végre összehozni az első nyilvános avatót.

2014.10.22. 20:46:58

@Bell & Sebastian:
és miért kellettünk mi 40 évig a szovjeteknek ;) és mennyien visszasírják....

(véleményem szerint) nem kellünk amerikának. De románia és lengyelország kell és hogy egy kis cunci itt pattogjon mögöttük mellettük(amikor rinyált mutyisztán a nato tagságért anno asszem a leghangosabb valami libsi orbán volt) az ukrán válság kellős közepén...nem csodálom hogy a tollas reszelgeti a karmait. de még nem bogyózott ide szóval béke van

gyalog.galopp 2014.10.22. 20:50:09

@Bell & Sebastian:
gazdasági háború folyik éppen. Az orosz kapcsolat, a mezőgazdaság franci német, magyar érdek, ezek küzül a magyarok basztatása a legkevésbé problémás, viszont gyengíti a másik kettő pozícióit.

ingyenebed 2014.10.22. 20:54:53

@maxval a bircaman:

mi van birka?
nem ízlik a bráner?
:-D

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.22. 20:58:36

@Bell & Sebastian:

ice bucket challenge ottmaradt, uss battleship challenger odacsap

belátták, hogy a birnborg kollektívát nem a honos ferengi együttessel lehet eltántorítani a kurszki klingon szövetségtől

egyébiránt: www.youtube.com/watch?v=mVpUZYTt-rQ

Bell & Sebastian 2014.10.22. 21:06:51

@Belpo: @gyalog.galopp: Azt konkrétan tudom, hogy az orosz diplomácia dossziájékba gyűjti minden politicus megvillámlásait, amit alkalomadtán kiosztanak az újságíróknak. No, nem mindet, csak szemelvényeket.

Ki hinné, hogy a Hatvanhatos út mellett is pont így van?

Nekünk kellene megjeleníteni a júdejó érdekeket, ami valahogyan nem megy. Erre fel az ajvék, sok összetevője van ennek. Franc se tudja, éppen melyik a domináns farok, amire rálépett a vajdarabbink, de úgy látszik, nagyon fáj a gazdájának.

Bell & Sebastian 2014.10.22. 21:11:11

@Herr Schlemihl Löwenstein: Ha punkban utazik, akkor itt nagyon ufógyanús.

Virág et. 2014.10.22. 21:15:38

@Belpo: Bizony, a Huth Gergő megírta a tutit: az egész a CIA-s Szily Laci miatt van. Meg a norvégok is CIA-ések. Például ezért volt téma Amerikában a múlt hónapban a norvég pénzekből fenntartott politikai think tankek. Mert ezek egyívásúak, ezért tesznek úgy a sajtó előtt, mintha nem lennének azok. Az a gyanús, ami nem gyanús!

Norvégmintás CIA-s térdzoknik miatt nem mehet az árpi Disneylandbe.

(Ez a 4 év még mókásabb lesz, mint az előző. Nem kell ide Torgyán Jóska, ennyi istenverte barmot még kormányban és közelében nem látott a világ.)

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.22. 21:15:48

az a szép a punkban, hogy blink 182-től böhse onkelz-ig lehet skálázni. pozicionálható jobbra-balra a slágerlistán, mint az egyszeri bérblogger lelkiismerete.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.22. 21:18:30

@Virág et.: és kérem ezekkel szemben maradt alul sorban háromszor a progresszió, bizonyos jótündérek páratlan elméjében poszt traumatikus stressz-szindrómát okozva.

Virág et. 2014.10.22. 21:22:48

@Herr Schlemihl Löwenstein: Szerintem olvasd gyakrabban JT-t és meglátod, hogy rühelli a jelenlegi baloldali ellenzéket. Nem tisztem megvédeni, de ez mellé ment.

A "progresszió" meg egy csapat szerencsétlen erőtlen próbálkozása, amivel kapcsolatban napról napra egyre inkább hajlok afelé az értelmezés felé, hogy ezek szándékosan nem akarnak itt választást nyerni. Akkor sz.rkupacot hordtak a fiúk össze itt 4 év alatt, hogy senki nem szívesen venné át tőlük. Szépen meg kell várni, amíg rájuk omlik.

freehckr 2014.10.22. 21:27:47

@Belpo: Eredetiben izgibb: pestisracok.hu/balhe-valodi-oka-amerikai-titkos-erdekekre-lepett-ra-kormany

„PestiSrácok.hu információja szerint az október eleji budapesti fajvédő konferencia felszámolásakor és a Norvég Alapból támogatott civilek adószámának felfüggesztésekor is CIA-s érdekekbe tenyerelt bele a kormány”

Duuuuurvaaaaa... :D

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.22. 21:33:51

@Virág et.: elhatárolódás esetén vak vegzál világtalant üzemmódban sopánkodik cukorfalat JT (az ész) a létező balfékekről (a hozzá méltatlan eszköz) AKA szarul tapossák neki a bmx-et, nehéz így konrádozni, izé, kormányozni.

az omlás megvolt már 4 (5? 8?) éve, de az óperencián túl népszerű a zombifilmekbe való befektetés. bár mostanság inkább alienben utaznak és nuke the site from orbit - the only way to be sure lett a direktíva 66

Virág et. 2014.10.22. 21:35:27

@Herr Schlemihl Löwenstein: Ennek a kommentnek szaladj neki mégegyszer, ezúttal tudatmódosító szer nélkül.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.22. 21:46:43

@Virág et.: a lét bizonyos nüanszait csak a modern balett eszközeivel lehet kifejezni...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.10.22. 22:39:39

Innen szép diplomáciai játszmát nyerni"

kedves gellért deriválnád, hogy az adatok milyen összefüggésben vannak az igazsággal (dipl játszmával)?

csak egy ilyen posztra telik?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.22. 22:40:01

@legeslegujabbkor:

Ilyen igény eddig még nem merült föl:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.22. 22:41:47

@Robinzon Kurzor:

Azért ne essünk túlzásokba sem! Hiszen mi itt valamennyien egyéniségek vagyunk:-)

2014.10.22. 23:09:21

@Bell & Sebastian: a fidesz mogyiját igazából Putyin fogta satuba nem az amerikaiak. (lelki szemeivel látja milyen nehéz a mozgás ilyenkor?) pedig az amik csak azt mondták gyere már egy picit beszélnék veled. most így jár aki a kék osztrigába rendel kaviárt
@freehckr: nem rossz. x-akták. a cigis van mögötte, én tudom

2014.10.22. 23:16:45

@Virág et.:
bizony :) amúgy volt az a vicc(ha már a norvégok ügyei ámerikában) : az amerikaiak hülyebiztos gépeket gyártanak(lásd macska vs mikró) a skandinávoknál meg olyan emberek jönnek ki a suliból, akik nem nyúlnak a turmixgépbe. szóval simán el tudom képzelni hogy a vikingek még az usábn is érvényesítik az érdekeiket(lásd még svéd beszólás palesztin ügybe). Ettő független mindenhol skandináviában demokrácia van meg alacsony korrupció ( meg nincs internetadó) : )

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.23. 00:15:52

Viszont ha az Orbán basz oda kétharmaddal a liberálbolsevikokkal, akkor nem az erősebb kutya igazsága a mértékadó, hanem a zsarnokság a nagy.

wantaan 2014.10.23. 01:48:14

@Istóczy úr: Nem zsarnokság ma még. ...csak illiberális kleptokrácia. Te is lophatsz?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 05:13:41

@bbjnick: "Ott tartunk, hogy egy @rajcsányi.gellért (ergé): posztról Aczél Györgyre kell asszociálnunk? "
- Te asszociálsz Aczél Györgyre, aki ezexerint igen csak megőrizted őt emlékezetedben.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 05:17:10

Hiába a tíz anyahajójuk, nekünk van Matolcsynk. Őt még nem tiltották ki, ha kiküldjük, leteszik a fegyvert.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 05:20:25

@Bell & Sebastian: "Azt hiszem, GMO háború folyik éppen,"
Nos ez éppen lehetséges. Jó meglátás. Bár azt nem hiszem, hogyha ez lenne, a fidesz propaganda nem harsogná ezerrel.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 05:25:50

@Istóczy úr: Az a baj, hogy Viktorkád nem tudja, hogy nem illik az orrát a közös vacsoránál az asztalterítőbe törölni, fingani, földre köpni és kézzel enni a tésztát.

Blogger Géza 2014.10.23. 05:33:20

Hát eddig ez a poszt a mandiner mélypontja. Ennek kb annyi értelme van, mintha leírnám, hogy az úton mindig annak van igaza, aki a nagyobb járművel van.

Egyébként ez egy olyan játszma, amelyet senki nem fog megnyerni, mindenki csak veszít rajta.

Blogger Géza 2014.10.23. 05:41:54

@freehckr: Ez a CIA-s szál talán megmagyarázza, mi a fenéért fogadta Obama személyesen Móra Veronikát. No és emlékszünk még a rejtélyes amerikai üzletemberre, aki támogatta az LMP-t? Lényegében nyugati pénzen egy párhuzamos hatalmi struktúra épült ki, hozzájuk lojális, általuk pénzelt emberekkel, akik nyilván bármikor készek lennének átvenni a hatalmat. Vélhető ár a támogatásért cserébe: Paksot gyorsan felmondani (esetleg helyette egy amcsi céget megbízni), megemelt katonai költségvetésből amerikai fegyvereket venni, megszüntetni az amcsi cégeket sújtó különadókat, a legkeményebben fellépni az oroszok ellen, és biztosítani a "liberális demokrácia" uralmát.

igazi Ténytár 2014.10.23. 06:11:44

@maxval a bircaman: Olyan vagy mint a mogorva kismalac a viccbe amikor pofára esik a bicikliről.

Kuss, én így szállok le.

igazi Ténytár 2014.10.23. 06:14:39

@maxval a bircaman: Horthy is ezzel válaszolt. Láttuk mi lett belőle ellenük. De hat a birkáknak az kell.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 06:18:48

@Blogger Géza:

Lényegében keleti pénzen egy párhuzamos hatalmi struktúra épült ki, hozzájuk lojális, általuk pénzelt emberekkel, akik nyilván bárhogy készek lennének megtartani a hatalmat. Vélhető ár a támogatásért cserébe: Paksot gyorsan nyélbe ütni, megemelt katonai költségvetésből bóvli fegyvereket venni, megszüntetni az orosz cégeket sújtó különadókat, a legkeményebben fellépni az EU ellen, és biztosítani a "illiberális demokrácia" uralmát.

Virág et. 2014.10.23. 06:56:00

@Herr Schlemihl Löwenstein: Géza egy troll, ráadásul az ócskábbik fajta, ne pazarold rá az idődet.
Richard Field neki rejtélyes, holott hírportált üzemeltet. Közben meg az LMP árnyékhálózatától fél.

Maradjunk inkább a térdzokninál.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 07:25:10

@Blogger Géza: A KGB-s szál talán megmagyarázza, mi a fenéért nem fogadta Obama személyesen Szíjjártót. No és emlékszünk még az orosz gáz ügyletekre? Lényegében orosz pénzen egy párhuzamos hatalmi struktúra épült ki, hozzájuk lojális, általuk pénzelt emberekkel, akik nyilván már átvették a hatalmat. Vélhető kenőpénz: Paksot gyorsan felépíteni (közben tovább eladósítva az országot), megemelt katonai költségvetésből orosz fegyvereket venni, megszüntetni az orosz cégek elleni szankciókat, a legkeményebben fellépni a civilek ellen, és biztosítani a "illiberális demokrácia" uralmát.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 07:29:12

@Blogger Géza: "Egyébként ez egy olyan játszma, amelyet senki nem fog megnyerni, mindenki csak veszít rajta. "
- Akkor nem kellett volna beszállni ebben a játékba, mert mi fogunk a legtöbbet veszteni.
Én legalábbis ezt a döntést vártam volna egy "politikai" zsenitől, hogy lásson a nemzetközi erőviszonyok terepén.
De nem, csak ahhoz ért hogy lehet megvenni a sok kádári érában nevelkedett bunkót egy kis rezsicsökkentéssel. Ahhoz vannak szokva, hogy kussolj és akkor lesz egy kis mócsing a krumpli levesedbe és onnan kezdve gulyásnak hívjuk.
Legalábbis a Gézák ezt a propagandát etetik meg velük.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 07:34:39

@Virág et.: ha richard field azért fizet nekem, hogy gézát oltsam, akkor azt fogom tenni. pláne, hogy az eredetileg lmp-nek szánt hátszél már rég az EPM zsebében fújdogál. az a rohadt gerincbajnok schiffer nem hagyta magát terelni, a szigetvári meg nem vált be. most éppen új gazdatestet keres a projektünk, de a mandi kivásárlásával megtettük az első komoly lépést. ha a zöldekkel, meg a ballerekkel nem tudtunk befutni, talán a mandipubik felfuttatásával sikerülni fog. nemdebár a mérsékelten hiteles konzi maskarába bújtatott bokros is váratlanul jól teljesített. igen, ez lesz a helyes út. csinálunk egy ellen-finesszt, annak 2010 előtti antidemokratúrás ortodox piacgazdasági atlantista imázsával. a heti válasznál is van egy-két potenciálisan beszervezhető ügynök. ha megvan a médiabázis, újabb utasításokat kérek a következő bilderberg szeánszon.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 07:43:34

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: ne plagizálj, ne plagizálj! hogy vinne el a skicc plagi, teeeeeee... rossz vagy!

kigyurt álat 2014.10.23. 07:48:12

Mégis jól összefosták magukat attól, hogy akarunk egy kis földgázvezetéket építeni kelet felől, amely segítene diverzifikálni és így nyilván olcsóbbá tenni a nyugat-európai energiaellátást is.

Niebur 2014.10.23. 07:59:16

Két kb. (körülbelüli, hogy Géza is értse)idézet:

USA:

Richard Nixon: Az elnöki hivatalomról a Watergate ügy miatt lemondok.

Magyarország:

Orbán Viktor: Hová jutnánk, ha engem hatáskör túllépésért felelősségre lehetne vonni?

(Még mielőtt valaki reklamálna, Clintont is nagyon meghurcolták.)

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:04:25

@Herr Schlemihl Löwenstein: Bocsi, de *intem a *zői lyogok ebben az esetben Gizdát illetik, nem? :-))

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:12:00

@Herr Schlemihl Löwenstein: Igen. nagyon atlatszo.

Azért az ember azt várná vannak önálló gondolatú illetők a jobboldalon (ugy mint a heti Válasznál akik merték Orban barátját, Bayer Zsoltot Szlovákiai autós adócsalása kapcsán bírálni, nem vicceskedtek róla), de ha nem hat nem.

erge is csak játsza a Szijjartos, Dajcsos "jaj de vicces" vagyok dolgot. Mondjuk náluk valóban viccesebb.

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:19:05

@Belpo: De kerem a valodi poen hogty maradhatott ki? mar senki sem emlkesizk ra???

Amerika 5000 rakéta < Magyar katona 1

Lányi Zsolt (1999. aug. 24) : "A magyar katona egy szál szuronnyal többet ér, mint az amerikai ötezer rakétával"

www.es.hu/old/0245/index.htm

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:20:37

@freehckr: Ez pedig két éve volt! Tok komolyan...

Amerikai katona nyelvtudása, diplomája =0
Magyar >>10

___
mno.hu/belfold/vilagviszonylatban-is-kiemelkedik-a-magyar-katona-1079190

Hende Csaba honvédelmi miniszter „a magyar katona kiemelkedő teljesítményt nyújt világviszonylatban is”.

Miben is?

NATO-felmérés szerint katonáink nyelvtudása (sic!) jobb, mint az olaszoké, és ma már a magasan képzett, többdiplomás emberek sem ritkák a honvédségnél
____

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:26:12

@a Ténytár: "A magyar katona egy szál szuronnyal többet ér, mint az amerikai ötezer rakétával"
- Az USA hálát adhat az Istennek, hogy Oszamáékhoz ez nem jutott el.

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:27:39

@kigyurt álat: Most komolyan minek jó burokban élni?

majd pont az usa tojja össze magát amikor párhónapon belül a világ LEGNAGYOBB olaj/gázkitermelője lesz az oroszokat es Szaudiakat is megelőzve?

megint sikerül a győztes oldalra, jo helyre csatlakoznunk ugye?

___
The U.S. will surpass Russia and Saudi Arabia as the world’s top oil producer by 2015,
(and be close to energy self-sufficiency in the next two decades, amid booming output from shale formations, the IEA said.)

www.bloomberg.com/news/2014-07-04/u-s-seen-as-biggest-oil-producer-after-overtaking-saudi.html

www.bloomberg.com/news/2013-11-12/u-s-nears-energy-independence-by-2035-on-shale-boom-iea-says.html
___

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 08:27:47

Jók ezek a statisztikák.

A szentté avatott uralkodók száma sajnos nincs benne. A történelem legpusztítóbb polgárháborúja sem. Az újkori rabszolgatartás sem.

Az első világháborút Nagy-Britannia nyerte meg, a másodikat Oroszország. Az amcsik kibicek voltak mindkettőben, ami abból is kitűnik, hogy a polgárháborújuk több áldozatot követelt tőlük, mint a két világháború együttvéve.

Ezen kívül (az 1898-as Spanyolország ellen vívottat leszámítva) minden háborújukat lényegében elveszítették. Ami nem egy nagy ár/érték arány, ha azt vesszük, hogy többet költenek fegyverkezésre, mint a világ összes többi országa együttvéve.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:28:32

@a Ténytár: És mit csinál a diplomájával? Feltűzi a szuronyára? :-))
Mondjuk akinek komoly diplomája van, az általában a multiknál dolgozik és nem a honvédségnél.
A dunaújvárosi informatikai főiskola és a BME informatikus vagy villamos mérnök szakja valahogy nem ugyanaz.

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:29:41

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Azert "HORKAI" L. István mindent megtett hogy eljusson hozzájuk a hír!

index.hu/kulfold/an1706/

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:33:27

@Tudományos libsizmus: KISZ titkár úr!
Megint hülyének teccett lenni. A megnyert háború áldozatait nem lehet összehasonlítani, hogy az egyik mennyi pilótát vesztett, meg hogy mennyit hajtottak a politikai tisztek bele az ellenséges géppuska tűzbe.
A balkáni háborúban, amit ugye megnyertek Szerbia ellen, mennyi katonát is vesztettek? Kettőt. Azt is közlekedési balesetben.
Menj vissza a tudományos szocializmus könyveidhez KISZ titkár elvtárs és nosztalgiázz tovább azokkal!

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:35:04

@Tudományos libsizmus: "Az első világháborút Nagy-Britannia nyerte meg, a másodikat Oroszország. Az amcsik kibicek voltak mindkettőben, ami abból is kitűnik, hogy a polgárháborújuk több áldozatot követelt tőlük, mint a két világháború együttvéve."

Alternatív történelem rulez!

Anglia semmit nem nyert volna meg az USA belépése es hadianyag utánpótlása nélkül (általános iskola RMS Lusitania címszó után keresd)

II.VH dettó, brit birodalom ment a levesbe utána.

Az hogy az oroszok nyerték-e meg az II. VH-t nézőpont kérdése. Elég ha mondjuk az 1945 utáni térképre nézel...

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:37:08

@a Ténytár: lehet hogy ezt a terrorizmus segítéseként könyveltél ez a usákosok? :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:38:10

@a Ténytár: Illetlen vagy! Tessék KISZ titkár úr/elvtársnak szólítani őt!

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:38:14

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Hagyd mar, most mar magukat hülyítik, hogy az USA nem is olyan nagy hatalom, hat tulajdonképpen van esélyünk győzelemre ;-)

Orbán előző inkarnacioja, a alcsútnagybányai is ezt hitte vitézkedve.

Figyelem mindjárt előjönnek, hogy az USA mar haldoklik, különben is szet fog szakadni miegymás.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:39:46

@maxval a bircaman: Szia! Visszatértél? :-((
Kiszámoltad, drága lesz a kedvenc homopornó oldalaidat nézned?
Most hogy fogod kideríteni hogy ezt az internet adó is a homoklobbi bűne?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:41:11

@a Ténytár: "Figyelem mindjárt előjönnek, hogy az USA mar haldoklik, különben is szet fog szakadni miegymás. "
- ja ezt hallgatjuk egy ideje, hogy a nyugat haldoklik.
Mintha Kádár alatt is ezt hallottuk volna, hogy a haldokló kapitalizmus.

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:45:11

@maxval a bircaman: Es mit is tanult Orbán belőle?

Epp Iránnal barátkoztunk tegnap előtt usat szidva, megyünk az EU ellen is Putyint szolgálva a Deli Áramlat tegnapelőtt rohamtempóban tett engedélyezésével stb.

Ott a cikk fentebb hogy jövőre az USA lesz a legnagyobb olajkitermelő a világon, de oda se neki mi bújunk a meleg orosz alfelbe éppen.

___
"The U.S. is producing unconventional oil with acceptable returns in the range of $70 a barrel for oil, less than most OPEC nations can sustain. "
___

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:47:49

@Tudományos libsizmus: Hülye vagy KISZ titkár elvtárs! A szemellenződ vedd le!
Az orosz polgárháború vesztesége mennyi volt?

Blogger Géza 2014.10.23. 08:48:40

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Ebbe a játszmába nem tudsz nem beszállni, valahogy meg kell oldani Magyarország energiaellátását, valahogy reagálni kell az oroszellenes szankciókra stb. Ez kb olyan hülyeség, minthogy Magyarország miért nem maradt inkább ki a 2. világháborúból. :)

Blogger Géza 2014.10.23. 08:51:06

@Virág et.: Attól, hogy hírportált üzemeltet, miért rejtélyes, miért támogat nagy összegekkel egy magyar pártot.

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:51:32

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: "Én legalábbis ezt a döntést vártam volna egy "politikai" zsenitől, hogy lásson a nemzetközi erőviszonyok terepén."

Orbán mint KÜLPOLITIKAI zseni???!!!

na ez volt a legjobb vicc az blogban, erge irasata is beleertve.

Bar ha ennek fenyeben nezzuk hogy rohamtempoban engedelyeste a Deli Aramlatot, a rubel zuhan akkor :-)))))

www.xe.com/currencycharts/?from=RUB&to=USD&view=2Y

____
Már többeknek feltűnt, hogy Orbán Viktor és vezetőtársai jártukban-keltükben jobb esetben csak politikai, rosszabb esetben végzetes szerencsétlenségeket hoznak a velük találkozó politikusokra. Az Orbán-átok legújabb áldozata Robert Fico, aki csütörtökön még gyanútlanul átadott Orbánnal egy el sem készült gázvezetéket, ma meg már bukott miniszterelnök.

Frissítettük az Orbán-átok áldozatainak listáját, íme:

privatbankar.hu/orulunkvincent/ujra_lesujtott_az_orban-atok-267419
____

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:52:04

@Blogger Géza: Ja értem! A saját szövetségesi rendszerünkkel szemben kell beszállni. Értem. Mindig is csodáltam a hatalmas diplomáciai és realitás érzéketeket.

Blogger Géza 2014.10.23. 08:52:42

@Herr Schlemihl Löwenstein: Miféle párhuzamos hatalmi struktúra? Kikből áll? És kinek a beutazását tiltotta meg Oroszország ezért?

Virág et. 2014.10.23. 08:52:43

@Herr Schlemihl Löwenstein: Móra Veronikát a PM kiválása után jóval hozták hírbe az LMP-vel. A hírbe hozás lényege az volt, hogy az LMP (és nem a PM), jelölte Mórát valami testületbe, mint civil tagot.

Nem érdemes ezt áttolni a PM-re csak mert Schifi olyan szépeket mond most a GMO-ról meg az USÁ-kokról. Idegenszívű libsik azok is, csak most nekik jobb játszani a langyos vizet, mert azt gondolják, ezzel lehet sikert elérni. El is lehet, pl. megfelezni a budapesti szavazataik számát, amit aztán a média szépen el is adott sikerként.

@Tudományos libsizmus: Javaslom az általános iskola elvégzését történelmi ismeretek csiszolása végett.

Oroszország szerinted háborús fél volt a második világháborúban? Szerinted létezett akkor Oroszország? Annak gondolom a te kis elzárt világodban a demokratikusan megválasztott elnökét Sz. (korábban Dzs.) V. Józsefnek hívták, aki a népek nagy barátja volt.

Vicces, hogy lesz a magyar ún. jobboldaliból a legutolsó büdös komcsimosdató egy kis rubel és Putyin kacér mosolyának hatására. :)

Átgondolva, inkább ne menj vissza befejezni a 8 általánost. Maradj ilyennek és szórakoztass minket tovább.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:53:20

@a Ténytár: Ez a lista szart sem ér. Nincs rajta Magyarország.

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:53:43

@Blogger Géza: "valahogy meg kell oldani Magyarország energiaellátását, valahogy reagálni kell az oroszellenes szankciókra stb"

Igen és a 100%-os orosz szállítás függőségeben levő Lettek, Litvánok, esztek, Szlovákok, Finnek MIN-MIND benyaltak Putyinnak szolgamódra...

Ize... pont nem.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:56:13

@Virág et.: jaj, ugyan! Vedd észre hogy @Tudományos libsizmus: KISZ titkár elvtárs a tudományos szocializmus könyveket mondja fel, csak a Szovjetúnió helyett most Oroszországot mond.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:57:18

@a Ténytár: Miután a fidesz már lassan megszálló hatalomnak nevezhető.

igazi Ténytár 2014.10.23. 08:58:57

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Kulonosen ugy hogy

1, Putyin KGS akcióval hazug hírt kreált ellenünk pár hónapja (tank ugy) amin Navrscics is is csak pittyegni tudott, hogy "ez nem volt szep".

2, Betiltott biznyos a magyar élelmiszereket éppen

3, Semmit sem segít, ad (amit majd igen azt 30 évig fizetheti a nép vissza)

De Gezaek két kézzel markolva tesszik amit a lengyel miniszter mondott, hiszen ha a szekta vezér ezt kívánja, akkor az igaz magyar letérdel az orosz medve elé naponta az erdőben mint a viccben

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 08:59:01

@Virág et.: "Átgondolva, inkább ne menj vissza befejezni a 8 általánost. Maradj ilyennek és szórakoztass minket tovább. "
:-))

Virág et. 2014.10.23. 08:59:35

@a Ténytár: Magyarországnak páratlan érzéke van minden konfliktusban a vesztesek oldalára állni. Az I. vh-t még elnézzük, ott nagyon nem volt mozgástér, bár magyarként Ferdinánd lelövése azért nem volt akkora nemzeti tragédia. Sőt. A II. vh-t viszont már problémásabb kimagyarázni, de a hidegháború megint kényszerpálya volt.

Most viszont nem volt kényszer. Ezek konkrétan napokkal az orosz vs.egész világ konfliktus kirobbanása előtt kötöttek ezeréves örökbarátsági szerződést Putyinékkal. Ezzel szépen magukat kormányozták be egy olyan zsákutcába, ahonnan nincs kiút. Innen ered a mi nagy harciasságunk, meg különutasságunk. Ezek a balf.szok annyira értenek a külpolitikához is, mint minden egyébhez (semennyire), most meg próbálják visszalapátolni a sz.rt a lóba.

Valahol vicces azért az egész. A régi Buster Keaton burleszk-filmekre emlékeztet. Jobb lenne mondjuk kívülről figyelni.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 08:59:36

@Virág et.: "Móra Veronikát a PM kiválása után jóval hozták hírbe az LMP-vel."

ez az elterelő hadművelet! még lebukna, hogy Lideszes Morbánista Pamupárt. Maga a kubatov gyűjtötte nekik az aláírásokat is.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 09:02:29

@a Ténytár: Igen, Pakssal nagyon rossz helyzetbe manőverezték magukat, mert nem lehet az oroszokkal nyílt konfliktust felvállalni, ha pedig igen, akkor azt lesz nyilvánvaló hogy Paks ügyében a döntés elhamarkodott volt. O.K. Paks szorító tényező, mert nem egy-két év alatt épül új atomerőmű és qrva nagy szarban leszünk ha előbb áll le Paks I mint megépül Paks II.

igazi Ténytár 2014.10.23. 09:02:53

@freehckr: Biozny igaz!

A galád Amerika mar az igazmagyar Kuruc tulaját is megfélemlítette, mert befolyasolni akar minket!

Szegénynek menekülni kellett, bruhahahah

atlatszo.blog.hu/2014/04/18/tanukent_idezte_a_kurucinfos_vargat_egy_kaliforniai_birosag

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 09:04:27

na skacok! én nem ünneplek egy bukott forradalmat, hanem m1ek dzsidipít termelni. :-((

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.23. 09:04:48

@a Ténytár:

Nem szabad egy hatalom mellett elköteleznie magát Mo-nak, ez a tanulság Horthy hibáiból, s ebben Orbán helyesen cselekszik.

Blogger Géza 2014.10.23. 09:05:18

@a Ténytár: Nem. De tuti, hogyha Orbán oroszellenesebb vonalat vinne , akkor meg azért vonyítanál itt, hogy minek huzigálja az orosz medve bajszát. :)

igazi Ténytár 2014.10.23. 09:08:32

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Ugyan mar meg 10 evig semmit se kellene csinálni.

Ha mar az usa büdös, akkor van EU-s tag is aki építhet nekünk, nem akkora vész.

Paks nem az erőműről szol, hanem erről (különösen az utolsó rész az felelmetes, mert nagyon igaz a Gazpromos Orbán-látogatás után, mag a rohamtempos D.Á. történtek óta)

____
hvg.hu/gazdasag/20140627_Bokros_nem_is_a_paksi_bovitesre_kell_az_o/
___

Blogger Géza 2014.10.23. 09:08:47

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Nekünk a magyar érdekeket kell védelmezni, ha kell, még az USÁ-val szemben is. Mint ahogy ők is a saját érdekeiket tartják szem előtt. És rohadtul nem érdekli őket, ha ettől tönkremennek magyar termelők, vagy sérül az ország energiaellátása.

igazi Ténytár 2014.10.23. 09:09:21

@maxval a bircaman: Ezert kötelezi el magát Putyin mellett az EU-val, USA-val szemben ?

Okos vagy.

Blogger Géza 2014.10.23. 09:10:03

@a Ténytár: Szegény Bokros egye hülyébb lesz, ez az interjúja fényes bizonyíték.

igazi Ténytár 2014.10.23. 09:15:53

@Blogger Géza: Minden szava igaz. Pontosan láttuk Orbán milyen szolga módra intézkedett a Gazprom találkozás óta (karpataljai magyarok olyankor le vannak sz@rva, ugye?).

Meg most is milyen rophamtempoban megy az EU tiltása ellen a D.Á ügyben.

Reszelő Aladár 2014.10.23. 09:16:03

Az egész liberál dologban az a legszebb, hogy fair viszonyokat követel. Alapvetés, hogy sehol sem lejthet a pálya, senki sem indulhat egy versenyben előnnyel. Csakhogy a fenti viszonok alapján ha egy magyar cég kezd egy amerikaival versenyezni, akkor a rajtvonalon egy Nascar autó áll fel egy fapad Suzuki Swift ellen.
És jelenleg azon problémáznak, hogy a Swift miért kap 50 méter előnyt egy végtelen hosszú versenyen.

Mert a korrupció káros az övékre nézve, mivel a hazai törvények tiltják, az elérhető eredmény csoport szinten pedig csekély annyira kicsi a piac.

A nyugat sajnos nem képes megérteni a tőle délre-keletre levő országok berendezkedését, itt nem a nyugati féle maxi tisztaság működik (ott sem csak követelik), itt a rendszer csuklópontjait kenni kell, nem hungarikum ez, csak az összeg és a pénznem más.

Aztán jön majd a szabadkereskedelmi buli, ahol aki ki akar maradni belőle az fizethet az elmaradt haszonért.

Ha pedig hidegháború lesz megint, akkor kihez kell dörgölőzni?
A nyugathoz, aki eddig minden alaklommal eltaszított? Aki 1100 évig végvárként használt minden keletről jövő veszedelem ellen, cserébe megkaptuk Trianont, majd pont 58 éve 1956-ban árult el végleg?
Vagy kelethez, amely több állam által, de mindig a területünkre pályázott, jött, látott, felforgatott legyilkolt?

Ukrán buli ide vagy oda: A 2014 Szocsibeli Téli olimpia első hetében még béke volt, a zárás után 2 héttel már annektálták a Krímet. Így nagyon nehéz helyezkedni.

Blogger Géza 2014.10.23. 09:17:28

@a Ténytár: Hogy jönnek már a Gazpromhoz a kárpátaljai magyarok?

Blogger Géza 2014.10.23. 09:19:00

@a Ténytár: :D Tök vicces, hogy egy 2013-as nick büszke arra, hogy 2008-ban nem vonyított. Ne röhögtesd már ki magad...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.23. 09:22:44

@a Ténytár:

Nem, arra is nyit, s nem marad csak az USA és az EU híve.

igazi Ténytár 2014.10.23. 09:23:22

@Blogger Géza: "Nekünk a magyar érdekeket kell védelmezni, ha kell, még az USÁ-val szemben is"

JÓ gerinctelen zombinak lenni? Vagy ma mar ELADÓ a magyar szabadság, hogy Orbán saját magát köpte szembe, ti meg örömmel nyaljatok fel?

____

ORBAN Viktor: A szabadság ma sem eladó
beszéde a tápióbicskei csata 158. évfordulóján.

www.miniszterelnok.hu/beszed/a_szabadsag_ma_sem_elado

„A mögöttünk hagyott másfél évszázad elegendő és igen keserű bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy bármilyen csábító és ígéretes szavakba burkolják is, ami Keletről érkezett, az sok minden volt, de legkevésbé sem szabadság és jólét.”

„Keleten semmi keresnivalónk nincs, ott olyan helyet elfoglalni, hogy a magyarok békében, nyugalomban és szabadságban és jólétben élhessenek, olyan helyet mi Keleten elfoglalni nem tudunk.”

_____

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 09:28:35

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: a fénymásolat fénymásolata. Jártál volna Rebak meg Adidos cipőben a gimibe, tudnád milyen égő!

igazi Ténytár 2014.10.23. 09:28:51

@Blogger Géza: Az a vicces, hogy a fene nagy magyar szabadságról meg nemzetről hadoválok úgy valtgatjak nemzeti elveiket ahogy Orbán az alsogatyajat (és az elveit).

Ma mar eladó a magyar szabadság. Sőt a nemzeti történelmi értékek is!

__
propeller.hu/szorakozas/2551745-magyar-tortenelmi-kastelyokat-tukmalunk-arabokra
__

Ma már ott van keresni valónk ahol a "a magyarok békében, nyugalomban és szabadságban és jólétben NEM élhetnek" Orbán szerint !
___
www.miniszterelnok.hu/beszed/a_szabadsag_ma_sem_elado
___

Sírunk a Kárpátaljai magyarokért, majd a Gazprom első szavára elzárjuk az utolsó csapot előlük.

Blogger Géza 2014.10.23. 09:30:07

@a Ténytár: Az a különbség, hogy az oroszok attól még nem avatkoznak bele intenzíven a magyar belpolitikába, mert gázt veszünk tőlük, vagy atomerőművet építenek nekünk. Változott a felállás, a magyar függetlenséget most az USA fenyegeti jobban, és nem Oroszország. A szovjet időkben ez pont fordítva volt. Változnak az idők, alkalmazkodni kell hozzá.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 09:30:21

@Blogger Géza: Ezt ugye elmondod majd a naponta nicket váltó elvtársaidra is?
Meg a naponta ideológiát és világnézetet váltó miniszterelnöködre is, ugye?

Blogger Géza 2014.10.23. 09:31:46

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: :D Ezt a nickváltás dolgot pont tőled elég vicces olvasni :D

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 09:34:08

@Blogger Géza: Az a különbség, hogy az amerikaiak még nem szállták meg az országot és nem internáltak tízezreket a tajgába.
Különben meg az ukrajnai események után én jobban látok fenyegetést egy ország függetlenségével kapcsolatban. Arra sem emléxem hogy az usákok csak úgy lelőttek volna utasszállító repülőgépeket.

J.László 2014.10.23. 09:34:34

@a Ténytár:
"Az hogy az oroszok nyerték-e meg az II. VH-t nézőpont kérdése. Elég ha mondjuk az 1945 utáni térképre nézel... "

Az 1945 utáni térképen inkább orosz győzelem látható:)

Amikor Franciaország 1917-ben a Nivelle-féle offenzíva után (jó, ez már középiskolás tananyag) az összeomlás szélére került, 50 francia hadosztályban zendülések voltak, nem Amerika, hanem Anglia húzta ki a franciákat a szarból. Ha akkor Franciaország összeomlik, megnyertük (bocsánat, a központi hatalmak megnyerték) a háborút. Sajnos nem így történt.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 09:36:25

@Blogger Géza:
A nikkváltás poén. A változó világnézet nem az. Különben milyen érzés Géza most az oroszok seggét nyalni? Az övéké finomabb, vagy Viktoré?

Blogger Géza 2014.10.23. 09:40:11

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Tudod, a te fajtád csak seggnyalásban tud gondolkodni. Az, hogy valaki egyetlen segget sem akar nyalni, csak saját függetlenségét tartja szem előtt, nem is fér az agyatokba. :)

Harmat Árpád Péter · http://tortenelemcikkek.hu/ 2014.10.23. 09:42:36

Csak egy pontosítás, a megnyert szabadságharcok száma grafikonhoz. Mi, magyarok 4 szabadságharcot vívtunk meg ezer év alatt. Ebből hármat valóban elvesztettünk (1711, 1749, 1956) ám a legelsőt megnyertük. Ez volt a Bocskai szabadságharc 1604-1606 közt.

Minden más stimmel! :-)

Blogger Géza 2014.10.23. 09:44:10

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Ennek speciel csak földrajzi okai vannak. ha egy indiánt kérdezel, őket meg az oroszok nem bántották, ellenben az USA irtotta ki a népét.

Az USA speciel nem egy gépet lőtt le, hanem több százezer fős civil áldozat árán megszállta Irakot, miközben a megszállás okairól mára bebizonyosodott, hogy koholmányok voltak.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 09:47:12

@Blogger Géza: Géza! Te mindig arra mész amerre a vezéred, minden hülyeségüket körömszakadtáig védted. Soha tőled még kritikát velük szemben nem olvastam.
Na ez az igazi seggnyalás!

Blogger Géza 2014.10.23. 09:48:52

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Pedig volt rá példa. De te mikor dicsérted őt?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 09:50:33

@Blogger Géza: Így van. Földrajzi okai vannak hogy nekünk az oroszoktól van félni valónk. Köszi hogy mellettem érvelsz!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 09:53:31

@Blogger Géza: Én többször is. Egyetértettem a manyup megszüntetésével - az elherdálásával nem - egyetértettem vele, sőt dicsértem a paksi döntést, a bankok és multik megzabolázását is üdvözöltem.
Ja és a kritikáról volt szó.
ballib oldalról kevesen fogalmaztak meg annyi kritikát az emeszpé, eszdéesz ellen mint én.
Te miben kritizáltad a Vezért?

Blogger Géza 2014.10.23. 09:54:28

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Tehát nem jó megszakítani velük a gazdasági kapcsolatokat, leépíteni velük a kereskedelmet, felbontani egy megkötött szerződést, igaz?

Gour (törölt) 2014.10.23. 09:56:03

Bevallom, hogy én már várom mikor küldenek egy drónt mert a jól megtervezett szavazgatásokkal csak a stabilizálódott a diktatúra.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 09:58:08

@Blogger Géza: Nem hát. A megkötött paksi egyezmény pedig kicsit más fekvésű, most hogy Ukrajnában van egy kis gond.

És az USA-val EU-val, ugye nem jó megrontani a diplomáciai, kereskedelmi, pénzügyi viszonyt, igaz?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 10:00:24

@Gour: nem kell ide drón. csak elkezdik rángatni a forintot, a multik gyorsan elszámolnak gyenge forint mellett, kicsit leállnak, kicsit elbocsájtanak és ennek a légypiszok országnak annyi. Sajnos már csak a példa statuálásának kedvéért is megéri nekik.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 10:02:18

@Gour: Jelenleg Magyarország a leginkább arra okot adó, legkevésbé fájó pont gazdaságilag, hogy megmutassák mi vár arra aki kifelé kacsingat az euroatlanti katonai és gazdasági szövetségből.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 10:04:32

@Blogger Géza: No mi van Géza? Nehéz felidézni, hogy te miben kritizáltad a vezért?

Blogger Géza 2014.10.23. 10:05:00

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Matolcsy gazdasági miniszteri ténykedése nem volt jó, mást kellett volna kinevezni. (MNB-elnökként ellenben jó.) A trafikügy kezelése ritka béna volt. A "civilek" elleni túl látványos fellépés is értelmetlen, nem lenne szabad "mártírokat" gyártani. Le kell leplezni, milyen pénzekből vannak finanszírozva, milyen érdeket szolgálnak, de látványos rendőri akciók feleslegesek. Lázárnak nem lenne szabad ennyi hatalmat adni, sok ügyet elcsesz. Inkább vissza kéne küldeni Hódmezővásárhelyre. A NAV-ot meg érdemesebb lenne jobban átvilágítani, ha kell, átszervezni, akár személycserékkel együtt, még van mit javítani rajta. Persze a politikai jellegű támadások ellene ezt pont megnehezítik, mert ilyenkor automatikusan átpolitizálódik az ügy.

Blogger Géza 2014.10.23. 10:05:55

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Ez neked válasz arra, amit írtam? :D Csak nem elfogytak az érvek? :D

Blogger Géza 2014.10.23. 10:07:30

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Sajnos egyszerre szeretkezni és szűznek maradni nem megy ebben a helyzetben, ezt tudomásul kell venni.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 10:07:51

@Blogger Géza: Azt vártam, hogy írjál valamit. És lőn, írtál.
Mondjuk én nem emléxem ezeket mikor és hol írtad, de legyen, hiszek neked.

Azért csak a példa kedvéért, egy linket tudnál mutatni ahol ilyeneket írtál?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 10:08:42

@Blogger Géza: Hmmm... de azért megnézem kivel vesztem el a szüzességem.

2014.10.23. 10:14:26

@Tudományos libsizmus: Mondjuk a II. világháború a Csendes-óceánon is folyt. Mondjuk az USA hadbalépése után vált lehetővé, hogy a szovjet megerősítse Moszkva védelmét a keleten lekötött haderejével.
Ja, igaz is, odaát sem az usákok győztek, hanem az ausztrálok. ugye?

2014.10.23. 10:15:44

@Blogger Géza: Azért elveszíteni a szüzességet, és kurválkodni az két külön kategória.

2014.10.23. 10:27:21

@Blogger Géza: Kedves Gejza! Mióta magyar érdek elveszíteni a nyugati piacokat, elkergetni a gdp alapját adó myzgati vállalatokat, kikerülni az európai érdekközösségből, és sziget lenni , elzárva a külvilágtól? Mit szól a főnök, ha te olyanokat állítasz, hogy nem kell az EU anyagi támogatása? Hát megbolondultál? Mit kaptunk az oroszoktól?
Atomreaktort? Pénzért.... miből fizetjük? Ha nem fizetjük, mi történik? Ááááá, az orosz olyan fajta, hogy nem fog beleszólni a belpolitikánkba, egyszerűen lekönyveli veszteségként.
Hiszen a történelem is ezt mutatja. A KGST siker volt, úgy meggazdagodott tőle a magyar, hogy csak na!
Tudom, nem könnyű védeni a maundért, pláne ha ragad a szartól, de azét inkább hallgass, ne beszélj hülyeséget. tudjuk, hogy mi vagy.

ursus artos 2014.10.23. 10:29:48

Miért ell mindig seggnyaló-csicska relációban gondolkodni?

Blogger Géza 2014.10.23. 10:31:19

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Szerinted én elmentem a saját hozzászólásim linkjeit???

2014.10.23. 10:32:19

@Blogger Géza: Gejza, tudjuk, mi vagy, és már az árad sem kérdés: ötven cent.

2014.10.23. 10:33:48

@ursus artos: Ezt kérdezem én, is , amikor az orosz kapcsolatról beszéltek. Miért is jó ez?

Blogger Géza 2014.10.23. 10:34:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Egyáltalán nem vesztettük el a nyugati piacainkat, ellenkezőleg, rekordokat produkálunk az oda exportálásinkkal, és egyáltalán nem vagyunk elzárva a külvilágtól. Pont ellenkezőleg.

béla a görög (törölt) 2014.10.23. 10:34:36

A szerintem a dolog egyszerűbb.
NATO+EU tagok vagyunk.
Senki sem szereti ha átverik/becsapják+meglopják.
Főleg ha "házon belül".
Az oroszok sem szerették/szeretnék.

A magyar kormánynak van egy gyönyörű 10 pontos gyakorlata - úgy hívják a "vendégségben odaszarok a házigazda asztalára". Mondhatnám hungarikum.
"Díjazták a gyakorlatot."

2014.10.23. 10:36:33

@Blogger Géza: Gejza, te nagyonbuta! Állj rá a kurzorral a nevedre, kattincs, feljön az adatlapod. aztán nyisd meg az aktivitás fület. Ott vannak a böfögéseid.

J.László 2014.10.23. 10:39:55

Ja, ezt nézik mindig a libsik. Ki mit kommentelt 2 éve. Ilyenkor azért kijön az ávéhás lelkületük:)

2014.10.23. 10:41:10

@Blogger Géza: Gejza, te tényleg gyengeelméjű vagy. Nem, még nem vesztettük el. Ez egy kérdés volt, tudod, ez a hülye formájú jel a mondat végén azt jelöli: ?.
Namost akkor fussunk neki mégegyszer:
Miért jó nekünk, ha összerúgjuk a port a nyugattal, és az orosz felé orientálódunk? (figyelj, ott a kérdőjel).
Mert ugye te azt állítod, hogy az orosz barátsága kurva jó, ők sosem szólnak bele a belpolitikába.
Viszont egy nagy beruházás már alapot termt a beleszólásra, főleg, ha nem fizetjük a cehhet.
Nem kell ide komisszárt küldeni, elég, ha üzen Putyin.
Ukrán gázszállítás? Ki rosált be egyedül? A magyarok. A szlovák valamiért nem.

2014.10.23. 10:42:48

@J.László: Hát bizony bizony! Azok a kurva libsiik semmit sem hallottak a jellemfejlődésről. Csak a köpönyegforgatást ismerik. Meg az elvtelenséget. Az idegen érdekek kiszolgálását.

J.László 2014.10.23. 10:43:25

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Mióta magyar érdek elveszíteni a nyugati piacokat..."

Nyilván tudsz róla, hogy évek óta döntögetjük a kereskedelmi mérleg rekordokat. Ezeknek még az index.hu-n is utána lehet nézni:)

Gazz 2014.10.23. 10:44:13

@freehckr: Magyarországot meg ellepték az ukrán maffia által hugyér-szarér osztogatott állampolgárságnak köszönhetően az orosz kémek, akik igen rástartoltak a közvélemény nyugatellenesre hangolására, igaz Vasziljevics elvtárs?

J.László 2014.10.23. 10:45:56

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Tudod, hogy van ez. A tolvaj akkor cselekszik a leghelyesebben, a tolvajért kiált.

Lefordítva, hogy te magad is értsd: 100 ezer éves ócska komcsilibsi trükk, hogy mindig másokat vádolnak a saját bűneikkel.

2014.10.23. 10:52:16

@J.László: Istzenem, miért van az, hogy a jobberek nem értik a leírt szöveget? Kiragadsz egy gondolatot és félreértelmezed. Arról szólt a beszélgetés, hogy Gejza szerint nekünk most az orosz felé kell orientálódni, és pofán kell vágni a rothadó nyugatot. Gondolom, ha az usákok odabasznak, mondjuk puszta erőfitogtatásból, akkor az EU is kénytelen lesz elfordulni tőlünk, Jelenleg abból élünk, hogy európai támogatást kapunk, hogy Nyugati cégek itt termelnek, hogy nem kell védelemre költenünk, mert a nato tagjai vagyunk. Ezzel szemebn, ha a nagy medve nyugati bástyája leszünk, akkor körbevesz minket csupa csupa ellenkező érdekeltségű ország.

Blogger Géza 2014.10.23. 10:53:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: A szlovákok ugyanúgy kritizálják az oroszellenes szankciókat.

2014.10.23. 10:55:06

@J.László: Lefordítva, hogy te magad is értsd: 100 ezer éves ócska komcsilibsi trükk, hogy mindig másokat vádolnak a saját bűneikkel"
Kurva okosat mondtál, de hogy mire, az nem világos. Ja, nyilván a libsik vesztették el a II. világháborút,, hogy szovjet megszállás lehessen. És nyilván a libsik hívták be a szovjetet '56-ban. Nyilván a libsik tartották fenn ezt a függést. Nyilván a libsik jelentették ki, hogy bevezetik az országot az EU-ba, a Nato tagjai leszünk, és euro lesz a fizetőeszköz. Ja, nem, ez Orbán Viktor volt.

2014.10.23. 10:56:03

@Blogger Géza: Gejza, ne terelj! A szlovák gázszállításról írtam, Ukrajnába!
Ócska libsi trükkel próbálkozol???

Blogger Géza 2014.10.23. 10:57:16

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hülye vagy, senki nem mondott ilyet. (Pofánvágás és hasonlók.) Te a lázálmaid (pl: jujj, eltűnünk a nyugati piacokról) helyett próbáld megérteni a tényeket, és azzal foglalkozz.

Blogger Géza 2014.10.23. 11:04:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mi az az ócska libsi trükk?

Szlovákia ellátása sokkal jobban megoldott, így egyelőre (!) nem állították le a gázzállítást. Nem úgy, mint a lengyelek, aki pedig nagyon oroszellenesek. Más helyzet - más reakció.

"A tárcavezető elmondása szerint Szlovákia szükségletei egyelőre nem haladják meg az érkező földgázmennyiséget.„Ez azt jelenti, hogy egyelőre nincs okunk felfüggeszteni a gázszállítást” – jegyezte meg Pavlis. Mint mondta, erre csak abban az esetben lenne szükség, ha veszélybe kerülne a hazai fogyasztók gázellátása. „Ebben az esetben a hazai fogyasztás kielégítése elsődlegessé válna Ukrajnával szemben” – szögezte le a gazdasági miniszter."

J.László 2014.10.23. 11:06:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Baszod, egy vérlibsi jön nekem ugatni idegen érdekek kiszolgálásáról? Van ám bőr a képeteken, nem kell titeket félteni. Erről beszélek te Einstein.

mikka 2014.10.23. 11:06:34

Nehogy itt valaki elkezdje már védeni az USA arcpiritóan pofátlan, birodalmi külpolitikáját. Amerikaiak milliói kiabálnak változásért minden nap, csak nem a megfelelő csatornákat figyeled..

Blogger Géza 2014.10.23. 11:08:56

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Ebben a helyzetben bármely más kormány is hasonló kutyaszorítóba került volna. Ezért kell nyomást gyakorolni az USÁ-ra, hogy ne a mi kontónkra keménykedjen. Meg úgy általában ne keménykedjen annyit, mert lehet, hogy szétesik szövetségi rendszere.

István Tamasi 2014.10.23. 11:09:33

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Mondjuk R.Sorge tájékoztatta az oroszokat, hogy Japánnak elég volt a Halhin Gol-i orrbavágás és nem mennek neki Oroszországnak.
Mondjuk az oroszok mandzsúriai háromhetes hadjárata -amikor kb 1,2milliós japán Kwantung hadsereget úgy morzsolt szét mint mogyoróhéjat és kb Európa nagyságú területet foglaslt el legalább annyira hozzájárult a Csendes óceáni háború végéhez mint a két /több nem is volt akkor az USA-nak/ atombomba.

J.László 2014.10.23. 11:11:00

@mikka:
Az USA-nak nincs külpolitikája. Legalábbis önálló külpolitikája. Az egy városállam melletti lobbizás, semmi egyéb.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 11:11:33

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

hogyne. már amikor nem titokban női ruhákat próbáltam a huncut vincentbloggerekkel.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 11:15:20

@Blogger Géza:

"Ezért kell nyomást gyakorolni az USÁ-ra, hogy ne a mi kontónkra keménykedjen. Meg úgy általában ne keménykedjen annyit, mert lehet, hogy szétesik szövetségi rendszere."

...mondta a kisegér, mielőtt aláfeküdt az úthengernek a többiek röhögése közepette. unorthodox fogyókúra?

Blogger Géza 2014.10.23. 11:25:11

@Herr Schlemihl Löwenstein: Itt nem csak rólunk van szó. Látható, hogy Merkel (és az szinte egész EU) sokkal kevésbé oroszellenes, mint az USA. Látják, hogy ez a gazdasági háború rossz mind az oroszoknak, mind az ukrajnaiaknak (nemzetiségtől függetlenül), mind az EU-nak. És nem látszik, hogy bármi konkrét eredménye lenne. Ha csak az nem lesz, hogy télen majd fagyoskodnak páran a térségben. (Ukránok? ukrajnai oroszok? magyarok? lengyelek? Még nem tudni.) Csak az USA röhög a markába.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 11:30:06

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Az orosz polgárháború embervesztesége valóban nagyobb volt, mint az amerikaié.

Tehát helyesbítek: kár, hogy a történelem második legpusztítóbb polgárháborúja nincs benne a statisztikában.

homoródkarácsonyfalváért 2014.10.23. 11:31:03

@gyalog.galopp: Ezt gondolom én is. A valóság: USA vs. EU. (Meg a többi USA vs. mindenki.)

A baj az, hogy pont mi kerültünk a két társaság tűzvonalába. Csak reménykedem, hogy ebből valahogy ki tud jönni Magyarország.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 11:38:13

@Blogger Géza: Merkli és a többiek nyilván áhítattal fogják követni az Élő Isten útmutatását, hisz tulajdonképpen most is már tőlünk tanulnak. Ez a rohadt kis simulékony firkász ergé meg pont most, a győzelem kapujában akar kifarolni az Alcsútdobozi Acélpaktum hadműveletből. Nemhiába, a Mester útját árulók és hitszegők övezik. Én, mint amerika császára és mexikó protektora ezt keservesen megtanultam saját bőrömön és azóta inkább egy párhuzamos valóságban élek. Amit megkérdőjelezni felségárulás. Túl jó a halál az ilyenekenek, piha!

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 11:38:34

@Blogger Géza:
Sokan megfeledkeznek arról, hogy Nagy Frigyes, majd Bismarck óta Németországban (Poroszországban) nagy hagyományai vannak az oroszbarátságnak. "Liberális" barátaink ezen talán halálra röhögik magukat. Akárcsak a következőn: Németország és Oroszország természetes geopolitikai szövetségesei egymásnak.

Ezek az érdekek előbb-utóbb a felszínen is láthatóak lesznek. Nem véletlen Németország meglehetős tartózkodása az USA hidegháborús bicepszmutogatásával szemben.

Nyilván Schröder is unortodox geci volt, amikor távol tartotta Németországot az ENSZ által jóvá nem hagyott iraki háborútól.

"Liberális" barátaink kedvéért: ENSZ jóváhagyás nélkül háborút indítani 1945 óta bűntett. Ezt a világrendet az USA maga hozta létre. Aztán ő maga nem tartja be.

huKKK 2014.10.23. 11:45:12

@Gazz:
Az 1 főre eső orosz kémek száma 2?
Naés?
Leigázzuk
Oroszországot,a kgb is nekünk fog dolgozni.
Előre, Ogrék!
Gurrrá!

huKKK 2014.10.23. 11:58:11

@Tudományos libsizmus:
Nézze tisztelt
Jogvédőnő! Maga kéri az ensz jóváhagyását ha érdekeit akarja érvényesíteni?

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 12:06:25

@huKKK:
Kedves hölgyem! Érdeklődjön Schrödernél vagy a korabeli francia elnöknél. Biztos vagyok benne, hogy ők kimerítőbb válasszal szolgálhatnak, mint jómagam.

Blogger Géza 2014.10.23. 12:13:24

@Tudományos libsizmus: Nem beszélve a belügyekbe be nem avatkozás ENSZ alapokmányában rögzített elvét. Erősen kétséges, hogy ezt az USA Ukrajnában és Magyarországon mennyire tartotta és tartja tiszteletben.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 12:15:26

Arról nem is beszélve, hogy az egykori német kancellár igazgatósági tagja a rohadt geci putyinista Gazpromnak. Német napot követelek az EU-parlamentben! Németország kilóg a sorból!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 12:21:32

@Herr Schlemihl Löwenstein: "...mondta a kisegér, mielőtt aláfeküdt az úthengernek a többiek röhögése közepette. unorthodox fogyókúra? "
:-)) széjjel röhögtem magam...

huKKK 2014.10.23. 12:22:04

@Tudományos libsizmus:
Próbálom polgártársnő, de a "korabeli" nagyon kimért, a Schröder meg nem veszi föl, hiába csörizem.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 12:25:06

@Tudományos libsizmus: A pilóta kontra ágyú töltelék felvetést figyelmen kívül hagytad ugyebár. Másrészt egy polgárháborúban, ugyebár mindkét fél vesztesége egy országból van.
De semmi gond, statisztikázzál csak!
Igaz ilyen statisztikáért már az általánosban megbuktatnának. Ahogy tették is.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 12:27:58

@huKKK:
Kérem, próbálkozzon még elvtársnő.

Addig is elmesélek Önnek még valamit.

A negyedik Schröder házaspár gyermektelen. Ezért Oroszországban, egészen pontosan egy pétervári árvaházból örökbe fogadtak egy gyereket. Az ügyet, miután jóbarátok, Putyin intézte (intéztette). Miután Schröder 2005-ben idő előtt lemondott szövetségi kancellári hivataláról, feltehetően szintén Putyin jóvoltából a Gazprom igazgatósági tagja lett.

Az ideológiailag aktuális "liberális" felfogás szerint Schröder tehát hazaáruló putyinista mocskos komcsi geci. Érdekes, hiszen nem volt még Németországnak kancellárja, akinek olyan jó "liberális" sajtója lett volna, mint Schröder. "Medienkazler": ez volt az
egyik beceneve.

Jókat tudok röhögni, amikor a libsik szépen beledőlnek a saját kardjukba:)

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 12:28:17

@Tudományos libsizmus: Azt mondd meg, mi köze a mi diplomáciai botrányunknak ahhoz, hogy egy volt politikus hol vállal állást. Ez szerinted ugyanaz mint amikor egy elvben politikailag független állami szerv vezetője hirtelen nem kívánatos lesz az USA-ban korrupciós vádakkal?
Ja! A KISZ titkárként megszoktad hogy elvtelenül védeni kell a fennálló rendszert, aminek csontig benyalsz éppen.

huKKK 2014.10.23. 12:31:57

@Tudományos libsizmus:

Egy magafajta úrihölgy ne süllyedjen le egy obszcén libsi szintjére!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 12:33:15

@Tudományos libsizmus: Én meg jókat tudok röhögni azon hogy milyen szervilisen védtek egy a már fél világban szalonképtelenné vált kormányt. :-))
Mi nem dőlünk a kardunkba. Ti kapkodtok veszettül, mert az adósság nő, a multik egy mozdulattal megbénítják a magyar gazdaságot ha akarják, A szövetségeseink meg jelét adják hogy elég volt belőlünk. Putyin meg begombolta sliccét és szarik ránk továbbiakban.
Hát nyeldekeljétek csak a Putyin bivalytejét, mi nem szeretnénk belőle. De jól mulatok azon hogy neked ízlik az orosz geci, KISZ titkár korodban rákaptál az ízére. :-))

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 12:36:38

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Na, képzelem, mi lenne itt, ha Orbán Putyinnal intéztetné a családi ügyeit:)

Krisz11 2014.10.23. 12:46:32

Azt mondani, hogy:
"Amerika csicskái se lehetnénk GPD alapján"
ugyan az, mint azt mondani, hogy ha a megáll melletted egy Mercedes-es milliomos, akkor hagynod kellene, hogy bepisiljen a kocsid ablakán, mert kereset alapján a csicskása sem lehetnél.

ingyenebed 2014.10.23. 12:46:48

@maxval a bircaman:

ne erőlködj birka, nem fog menni.
bukóban vagytok, ennyi volt.

huKKK 2014.10.23. 12:48:13

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Nem lehet fideszes ez az úrinő, mert azok illiberálisan megválogatják szavaikat.

huKKK 2014.10.23. 12:53:52

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Csalódtam magában is.
Közönséges nyelvezetével lenullázza mondanivalóját.

mikka 2014.10.23. 12:58:42

@Herr Schlemihl Löwenstein: Merjél kicsi lenni.. Neked semmi más megoldás nem létezik csak a merjünk kicsik lenni.. Argentína, Venezuela, Kuba, Irán, Peru, Mexico, Brazília etc. mind beintenek az USA nagy elnökének, és nem dőlnek össze. Tudod van ezekben az országokban tartás, még akkor is ha az életszínvonal erősen problémás, de tegyük hozzá, akkor is problémás volt amikor esetleg jóban voltak az USA-val. A helyzet az hogy nem kell kicsinek lenni. Magyarország nem kicsi, régen meg főleg nem volt az. Ma itt nekem ne ugasson senki a demokráciáról olyan országból ahol a saját állampolgáraikat drónokkal figyelik és hallgatják mindenki telefonbeszélgetéseit. Ahol a politikusokat cégek finanszírozzák, különösen Barack Obama kampányát, olyan cégek mint a

Morgan Stanley
Goldman Sachs
JPMorgan Chase & Co.
Citigroup Inc.
General Electric

a legszebb az egészben hogy ugyanezek a cégek támogatták a másik jelöltet is. Mindegy kire szavazol az USA-ban, a bankokra szavazol..akik végrehajtatják a követeléseiket az amerikai elnökkel. Miért kell leugatni Magyarországot? A bankok miatt :) Veszélyes precedens lehet az Orbán-féle bankregulációból..akkor amikor Bill Clinton volt aki aláírta azt a rendelkezést hogy az investment bankok mellett a kommerciális bankok is tőzsdére vihetik az egyszerű betétesek pénzét, és azt törvényesen el is bukhatják, felelősségre vonás, számonkérés nélkül..A betétes meg mehet a picsába.. Bill Clinton, Barack Obama veszélyesebb a világra nézve mint az Ebola..

antisystem 2014.10.23. 13:00:37

Nem is értem, mit meg a görcsölés ezen a kitiltósdin, egyszerűen ki kell tiltani Magyarországról 6 amerikai NSA-vezetőt "minden bizonnyal magyar állampolgárokat is érintő törvénytelen lehallgatásokban bűnrészesség" okán, oszt jónapot...
Vagy Guantanamo létéért felelős 6 amcsi ex-vezetőt, emberiség ellenes bűntettért... nem kell ezt túlragozni, a diplomácia lényege a reciprocitás...

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 13:06:16

@Blogger Géza:
Hát, igen. A szaúdi uralkodóház tagjai sincsenek kitiltva Amerikából. Szaúd-Arábia az az ország, ahol (igyekszem úgy megfogalmazni, hogy "liberális" barátaink is megértsék) a "testükkel szabadon rendelkező" hölgyeket Rijad főterén kövezik meg.

Az amerikai igazságszolgáltatás illetékességén kívül helyezett quantanamoi koncentrációs tábor is érdekfeszítő történet:)

huKKK 2014.10.23. 13:10:11

@mikka:
Ez az.
Ez az!
Igázzuk le az amcsikat is,ne csak az oroszokat.
Mit nekünk trianon.
Növeljük meg gyarmatbirodalmunkat!

huKKK 2014.10.23. 13:18:29

@antisystem:

Kémkedés gyanújával őrizetbe kéne venni 10 usa polgárt, akik magyar gazdasági csodánk titkai után szaglásztak.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 13:26:48

@huKKK:
Nem. Haza kell küldeni egy-két amcsit a budapesti követségről. Pölö a katonai attasét. Mindenki tudja, hogy azok kémkednek, az a dolguk. Igazat adok @antisystem-nek: a diplomáciában helye van a reiprocitás elvének.

Egyébiránt furcsállom, hogy az EU nem áll ki egy tagországa mellett, amelyet diplomáciai támadás ért egy harmadik ország részéről. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Azt hittem, ez benne foglaltatik az EU csodálatra méltó elveiben. Ha már a négy testőr is így volt ezzel:)

A viccet félretéve: az EU is elmehet kapálni. Finoman fogalmazva.

poor 2014.10.23. 13:40:24

@Tudományos libsizmus: Na lassan keress magadnak munkát, mert a segnyalásból nem sokáig tudsz megélni. Lopós hazudós banda tagna vagy. Ja a neved mit jelent? Mert libsizni a barom fideszesek szoktak. Orbán takarodj!

poor 2014.10.23. 13:42:14

@Tudományos libsizmus: Amerikaik haza ruszkik vissza. Na ezt akarja a barom orbán es bandáj.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 13:46:24

@Tudományos libsizmus: " reiprocitás "

:-)) jaj, megfulladtam a röhögéstől. nem szabad ebéd közben félművelt narancstálibokkal vitázni.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 13:48:56

@Krisz11: Rosszul értelmezed. A példa azt jelenti, hogy a szakadt Trabantoddal ne hívd ki a mercédeszest versenyre.

Wagеm 2014.10.23. 13:52:03

@Tudományos libsizmus:

reiprocitás elvének - A művelt fideszes villogtatja az idegen szavak ismeretét.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 13:52:23

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Ez jó. Kommunista voltam már. Náci is, ezt nyilván nem kell mondani. Nácikommunista is, így egyben. Tálib még nem:) De jó, tetszik:)

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.23. 14:08:51

@Tudományos libsizmus: Egy KISZ titkártól, aki a tud szocot nyomja a neten és Orbán seggét nyalja, attól minden kitelik.

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 14:15:21

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Erről van szó. Büszke vagyok az új titulusomra: tálib:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.23. 14:20:46

"Harminchárom évet és négy hónapot töltöttem aktív katonai szolgálatban ennek az országnak a legkeményebb haderejénél, a haditengerészetnél. Minden rangban szolgáltam, alhadnagytól vezérőrnagyig. Ez alatt az idő alatt főként a Nagy Üzlet, a Wall Street és a Bankárok verőlegénye voltam. Röviden: egy zsaroló, a kapitalizmus gengsztere.

1914-ben hozzájárultam ahhoz, hogy Mexikó, nevezetesen Tampico, biztonságos hely legyen az amerikai olajcégek számára. Közreműködtem abban, hogy a fiúk a National City Banktól kényelmesen begyűjthessék a nyereségüket Haitin és Kubában. A Wall Street érdekében vagy fél tucat közép-amerikai köztársaság megerőszakolásában vettem részt. A zsarolások listája hosszú. 1909 és 1912 között segítettem a Brown Brothers nemzetközi bankháznak a nicaraguai tisztogatásokban. 1916-ban lángba borítottam a Dominikai Köztársaságot az amerikai cukorérdekek nevében. Kínában hozzájárultam ahhoz, hogy a Standard Oil zavartalanul folytathassa ügyleteit...

Pompás gengszter voltam ezekben az években. Most, hogy visszanézek, úgy érzem, Al Caponénak is adhattam volna jó néhány tanácsot. Tőle csak annyi telt, hogy három kerületben császár legyen. Én három kontinensen voltam az." (Smedley Butler dandártábornok)

Tudományos libsizmus 2014.10.23. 14:31:39

@bbjnick:
A demokrácia szülőhazája, ja.

1898-ban felrobbantották a saját hadihajójukat Havannában, hogy hadat üzenhessenek Spanyolországnak. Perl Harbor is bűzlik nekem, de ez maradjon a saját véleményem. 9/11 viszont akkora kamu, amilyet még a világ nem látott.

De jól van, nyalják csak Amerika seggét a mi drága "liberálisaink".

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 14:49:17

@mikka:

iiigen, nincs semmi kicsinyeskedés, NAGYságos vezírünk majd jól odacsap a Zatomhatalomnak: gulyáságyúval meg humorbomba dajcstompival.

ha nem a kajától, majd a röhögéstől pukkad szét a hasa a gringóknak. a túlélő hadifoglyokat majd focistadionban küldjük gladiátorjátékra. már most is minket csodál a világ, hát még majd a forradalmi ellencsapás után. Több tiszteletet a szájkaraténak!

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 14:54:11

@bbjnick:

smafu. a hazai étolajmaffia első számlagyára is kicsinálja ezeket a vólsztríti ügyeskedőket. mi itt az ezredvég tanácsadó zrt-nél már a győzelmi beszédeket szövegezzük empatikusan, hogy ne legyen azért túl megalázó az amcsikra mért veresség.

Virág et. 2014.10.23. 15:26:47

Gondolom az iskolaszünet az oka, de annyi idióta szabadult most ide, hogy nem győzöm kapkodni a fejem.

Irán meg Peru a példa? Meg Brazília? Istenem, ha Gyurcsánynak hívnák a miniszterelnököt akkor az a barom, aki most Iránnal példálózik (ahol nem is oly rég vasárnapra negyedannyit ért a riál, mint a hét elején - majdnem behozták a pengő rekordját, mindezt olajon és földgázon ülve), az itt énekelné a star splanged bannert. Ezek ugyanazok, akik Fletót Putyin-pincsizték (a forrás a Vezír volt, tudom), amikor tizedannyit sem tett a ruszki hátsófél felé, mint a felcsúti főnökötök.

Átlátszóak vagytok, gyerekek. Van az Blogger troll, aki azért veri a nyálát, hogy vitát generáljon, de maga sem gondolja komolyan. És vannak a nehézpályás hülyék, akiknek a világ segglyukai a követendő példa.

Hogy is szólt a mandi közvélemény-kutatásának eredménye? Az olvasók többsége fiatal, vezető beosztású, értelmiségi ... :) Persze.

wantaan 2014.10.23. 15:37:10

@Tudományos libsizmus: Pearl Haarbour az tuti hogy kamu ...no és a II . VH-us győzelem is. ....de pl a Normandiai partra szállást is Holivudban csinálták ...mert pl jól látszik a zegyik felvételen egy Puskás mez meg macska a háztetőn.
....vagy itt van ez a Holdra szállás ...az is . Oda is van írva rendezte Goldmeister és Curtis.
...és pl. tudtad-e hogy Obama magyar kitelepült zsidók gyermeke ...apja neve Orsós Goldberger Atanász Benjamin . ...és perfekt magyar. De neked most elárulom Kitiltják Obamát az hétszentség.

harcsapaprikás 2014.10.23. 16:22:05

@Blogger Géza: Mikor és miért kellene dicsérni őket? Ha valamit következetesen végigcsináltak, az lopás volt. Ezen kívül csak végig nem gondolt, koncepciótlan akcióik voltak rövid távra. Lécci segíts, hogy együtt tudjuk ünnepelni őket.

huKKK 2014.10.23. 19:34:00

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

De.
Az.
Ne te légy benne a disznó.

@Wagеm:
Ccö-ccö.
Cak ne kekeckedjék egy leütésen kurturfival együtt.
Tudja mi a különbség Önök (Ön&Kurt) és Kokó közt.
Ő a leütés előtt gúnyolódott, Önök meg a leütés után.
Bármikor bárkinek becsúszhat egy balhorog.

huKKK 2014.10.23. 19:50:29

@Harmat Árpád Péter:

Csak mentettünk 1-1-re!

Nézzen már utána legyen kedves a repülőgép-anyahajóinknak is, meg kell lenniük valahol.
Az atomtengeralattjáróink mellett lesznek valahol az USA partjainál.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 20:01:31

@Virág et.:
"fiatal, vezető beosztású, értelmiségi"...igen, a pártközpontból. mint ahogy a baller blogoknál is. ezért nincs érdemi vita, mert megélhetésileg monnya a tutiban lévő, meg a tutiba (vissza) igyekvő slepp a mantrát. 2010 környékén még kifejezetten konstruktív agyalás ment blogszféra szerte némi trollkodással (rulez) fűszerezve, oszt manapság...

Virág et. 2014.10.23. 21:16:56

@Herr Schlemihl Löwenstein: A legszomorúbb, hogy ezek még csak nem is pénzért ilyenek, hanem önszorgalomból.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.23. 22:17:57

@Virág et.: óóó, az önszorgalomból/önsorsrontásból drukkerek/trollok tevékenységét igazán semmi jogom lesajnálni, pláne, hogy ott a szűrés gomb. a szomorú inkább az, hogy a jelzett kb 2010 környékéig terjedő időszakban a harcore/softcore szimpatizánsok még jelen voltak régi és új pártok mentén és az off topic verda/csajok/muzsika témákban egyenest harmónikusan eldiskuráltak. a polityikaiban már vérmesebb sztájlban, de többnyire érdemi mondókával és a disputát hasznos észrevételekkel kiegészítve. manapság inkább (kizárólag) a lerögzült panelek visszaböfögése megy. a megmaradt commentelők a saját lövészárkukban kényelmesen böfögnek. a távozottak londoni tányérmosó műszak után már szarnak az egészre.

igazi Ténytár 2014.10.24. 04:57:27

@Blogger Géza: HOgy jonnek ide a karpataljai magyarok?

Ezzel a mocskos pofátlansággal amit próbáltok kimagyarázni!

Orbán találkozik a Garprommal,
Egyből elzárjuk a gazcsapot az Ukrajnaba utana szo nelkul.
Orbán pofátlanul éppen az nap megy Karpatlajaba ünnepelni !!!

Szeptember 22 - Orbán Viktor a Gazprom vezetőjével egyeztetett

Szeptember 25 - Elzártuk a gázcsapot

Szeptember 26 Kárpátaljára érkezett Orbán

____
www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/orban-viktor-a-gazprom-vezetojevel-egyeztetett

Megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával hétfő délután Budapesten, az Országházban - erősítette meg az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

energiaoldal.hu/elzartuk-a-gazcsapot-a-naftogazt-varatlanul-erte/

Az ukrán vállalat az MTI-nek küldött közleményében azt írta: nem tudta elérni a magyar gázszállítót, hogy tájékoztatást kapjon tőle a gázszállítás leállásának okairól és időtartamáról, és tudomásuk szerint a nyugat-európai gázszolgáltatók sem kaptak az FGSZ-től semmilyen “meggyőző” magyarázatot az intézkedésre.

www.karpatalja.ma/karpatalja/kozelet/karpataljara-erkezett-orban-viktor/

Orbán Viktor részt vesz a beregszászi főiskola tanévnyitó ünnepségén, majd megtekinti a főiskola felújított részlegét, melynek kivitelezésben a magyar kormány is oroszlánrészt vállalt.
___

igazi Ténytár 2014.10.24. 05:04:13

@J.László: "Lefordítva, hogy te magad is értsd: 100 ezer éves ócska komcsilibsi trükk, hogy mindig másokat vádolnak a saját bűneikkel. "

Mondja az a part ami ezt csinalja allandona 1998 ota!!

1, Hogy is volt Fidesztől, hogy megvédi a magán nyugdíjakat? Aztán LeMANYUlas?

2, Hogy is volt a Fidesztől, hogy a Deli Áramlat hazaárulás Gyurcsánytól - most meg rohamtempóban teszi?

3, Hogy is volt Orbántól hogy a titkosított energia szerződés az oroszokkal az nemzetárulás - aztan Paks sunyiban 10 évre.

4, Hogy is volt Orbántól, hogy a magyar (szabadság) nem eladó? árulják a történelmi ereklyéket (!!!) az araboknak?

5, Hogy is volt hogy Orbán szerint keleten semmi keresnivalónk nincs mert ott csak baj var a magyarokra - és ezerrel szopja...

mennyit kérsz meg?

Virág et. 2014.10.24. 07:00:02

@a Ténytár: Egész nap sorolhatod, de a szektát megrendíteni nem tudod. Ha a guru holnap kommunista pártot alapít és főtitkárnak nevezi ki magát, ezek fognak elsőként pufajkáért sorban állni. Minden kornak megvannak az ilyenjei.

Gulyás azt szeretné, ha mindenki ilyen lenne. Neki nemzeti minimum kell legyen a tiltakozás, ha a lopáson fogott szirszar tanácsadóit kitiltják egy országból. Gergőke, sz.rik az ország az árpira meg a lajos másik titkárnőjére is. Kövér az EU-ból hátrlána ki... csak tudnám hova? Az ország egyetlen előnye és megmaradt vonzereje az uniós tagság. Anélkül a "keleti haverok" is elkopnának. Mint a lottónyertes melől az új barátok, ha elfogyott a pénz.

De szinte kívánom, hogy lépje meg. Dögöljön csak éhen az a kétmillió marha, én megleszek akkor is.

huKKK 2014.10.24. 07:35:03

@wantaan:
Jaja.
Tipikus zsidó név a
Huszein Obama.

wantaan 2014.10.24. 07:52:46

@huKKK: aztán mi a bajod a nevével? Husszein Barack Ó bama. Igenis magyar zsidó származású. Eredeti neve Nagybányai Husszein Sárgabarack Ó bama. Az iskolában szilvórium volt a bece neve. .... hogy miért azt nem tudom.

Herr Schlemihl Löwenstein 2014.10.24. 09:12:50

@Virág et.: nyugi-nyugi. mi a soros szoszájetinél már kész forgatókönyvvel rendelkezünk a renitens rezsim megbukatására és a kilóra kivásárolt mandiszerkesztőkkel fogjuk helyettesíteni az mtva-t. persze tevékenységüket azért ellenőriztetni fogjuk a vincentbloggerekkel, de erről nem kell tudnia a pór népnek.

dobray-nak most intézem a vatikáni nagykövet kinevezést, cserébe feldobta a... na erről most még inkább nem beszélnék, majd a goodfriend jelenti be hamarosan úgyis.

aristo-val még tárgyalunk, kissé drágán méri az atlantista visszarendeződést. meglehet, azon a pénzen inkább kicsengetjük az internetadóját minden nemtetszikes tüntetőnek.

majd tájékoztatlak az új fejleményekről, de nuland kisasszony csörög már megint a telómon.

huKKK 2014.10.24. 11:55:54

@wantaan:
A barackkal győztél meg.
Nem szép tőle, hogy megfeledkezve szittya eleiről gátolja portyáinkat az usában.
Renegát.

picur3ka 2014.10.24. 22:12:55

Ez a sok komcsi-lett-amcsi troll honnan mászott elő?

Bell & Sebastian 2014.10.24. 23:50:21

@mikka: Jaja, ennek köszönhetjük a válságot. A beígért szabályozás (Oblama részéről) meg valahogy várat magára. Dróton rángatott marionett a fickó, más meg szívja a tehetetlenségét és fogalmatlanságát.

De azért az USA a király! Hát nem.

wantaan 2014.10.25. 07:38:42

@huKKK: No igen a szittya elei! Állítólag a Vereckei hágón át jöttek be Zazrivetzel, meg ott volt állítólag ....de ez csak szóbeszéd Mobotu Sase Seku is ....ja és Kövér elvtár már akkor ellenezte hogy nyugat felé álljon a szekér-rúd Ő keletfelé állította volna de Kaya Ibrahim a tót a Josip (állítólag valami stalin volt) meggyőzte hogy elhagyja neki az útlevelét és akkor majd a Duna parton dől neki a lé ...és így ingyenes lesz neki a barom(fi) nevelde 5 éve.
....persze ez nem biztos ,hogy igaz mert a Schmidt Mariska most írja újra 500-ad szor a magyarok igaz történetét. ....s például a 328. változatban Kövér nem is szerepelt. (ekkor menesztették a fűtőt az MTA-tól)

2014.10.25. 07:48:07

Szóval, Charles Gati-t kitiltottuk már? Ideje lesz.

nepszava.hu/cikk/1037478-charles-gati-orban-elete-legnehezebb-dontese-elott-all

nol.hu/kulfold/charles-gati-negypontos-javaslata-orban-megfekezesere-1478833

igazi Ténytár 2014.10.25. 19:54:30

@J.László: Az az Anglia amit meg az USA látott el mindennel.

igazi Ténytár 2014.10.25. 19:58:49

@Lion K: Tiltsad!

Biztos majd a kardjába dől és sír a sarokban utána ;-))

igazi Ténytár 2014.10.27. 16:52:06

@Virág et.: Igazad van, hisz lam az oroszokkal is hogy fordultak azonnal.

____________

A Fidesz készült rá, hogy négy évtizednyi hallgatás után végre kimondjuk: oroszok haza, diktatúra a szemétdombra, kommunisták nyugdíjba!

Orbán Viktor (Magyar Nemzet, 2009. június 20.)

_____________

Nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni.
Orbán Viktor (Magyar Demokrata, 2007. január 4.)

_____________

Nyugaton van keresnivalónk, Keleten semmi keresnivalónk nincs.
Orbán Viktor (Magyar Hírlap, 2007. november 17.)

___________
Mi nem hidat képezünk Kelet és Nyugat között, hanem a Nyugat rendíthetetlen része vagyunk.
Orbán Viktor (Lánchíd Rádió, 2007. december 2.)
süti beállítások módosítása