150 forint internetadó minden megkezdett gigáért − Ilyen ország pedig nincs CDIV.
2014. október 22. írta: TuRuL_2k2

150 forint internetadó minden megkezdett gigáért − Ilyen ország pedig nincs CDIV.

ncore_internetado.png

A 2015-ös adócsomagról szóló előterjesztésben szerepel a következő, az internet adóztatását megalapozó sor: „(3) Az adó mértéke a 4. § (2) bekezdése szerinti adóalap esetén 150 Ft/megkezdett gigabyte.”

A megkezdett gigabájtonként 150 forintos adó elképesztően brutális. Akkor is brutális, ha lesz felső korlátja a havi adótehernek – a kormány által benyújtott előterjesztésből ez jelenleg nem következik, mivel a módosított 2012. évi LVI. törvény is csak hívószámokkal és hívásokkal, üzenetekkel összefüggésben fogalmaz meg plafont:

„(2) A hívószámról indított hívások, küldött üzenetek utáni adó összege nem lehet több, mint:
a) magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószám esetén 700 Ft/hó/hívószám,
b) nem magánszemély előfizető előfizetéséhez és a szolgáltatóhoz tartozó hívószám esetén 5000 Ft/hó/hívószám.”

Ha feltételezzük, hogy az internetezésre is hasonló plafonok fognak vonatkozni, a megkezdett gigabájtonkénti 150 forintos adóteher gyakorlatilag akkor is azt jelenti, hogy a magánszemélyek szélessávú, nem mobil internet-hozzáférés el fogja érni a maximális adómértéket, mivel a 4,01 gigányi havi adatforgalom simán összejön sima böngészésből meg videónézegetésből, és még a KKV-k nagy része is össze fogja hozni azt a 33,01 gigát, amivel eléri az ötezres plafont.

Ráadásul még a fülünkbe csengenek a Fidesz adóemelés-ellenes korszakának szólamai, például 2008-ból„a Fidesz elvi alapon nem támogat semmi adóemelést vagy új adónem bevezetését, különösen akkor, ha az az internetre vonatkozik”

Németh Szilárd meg már alighanem feni a kést, hogy elbánjon mindazokkal, akik rezsicsökkentés-ellenes magatartást tanúsítanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr96815975

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megtelt a Hősök tere? A legnagyobb tüntetés Orbán ellen? – Tüntetésmatek IV. 2014.10.28. 10:32:22

Tripla kampányév ide, tripla kampányév oda, régen volt tüntetésmatekos poszt. De nincs még veszve 2014, a kormányzat internetadóztatási ötletének köszönhetően határozottan felpezsdült a demonstrációs szcéna. Meg a demonstrációszakértői is, narratívák...

Trackback: 150 forint internetadó minden megkezdett gigáért − Ilyen ország pedig nincs CDIV. 2014.10.22. 08:39:02

A megkezdett gigabájtonként 150 forintos adó elképesztően brutális. Akkor is brutális, ha lesz felső korlátja a havi adótehernek – a kormány által benyújtott előterjesztésből ez jelenleg nem következik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2014.10.22. 08:25:27

Szia Turul

Segítek, hogy mi lesz a magyarázat.

1. Az adó a szolgáltatókat terheli és majd NAGYON figyelnek, nehogy-nehogy áthárítsák az ügyfelekre. Németh Szilárd pl. biztosan személyesen figyel majd. Ahogy a telkók és a bankok se hárították át vagy ahogy a kgfb-nél se hárítják át a baleseti adót. Á, dehogy.

2. Csak 700 ft, az semmi (ugyanennyi m2-ből nézve, Dunakesziről).

3. Kehi jelentés! Térdzokni! Befőzőgumi! Csubakka!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2014.10.22. 08:28:37

Irány a XIX. század! Remélem tapsikoltok, fideszesek!

Pelso.. 2014.10.22. 08:40:39

De van, ti tettétek ilyenné.

freehckr 2014.10.22. 09:06:55

„Legszívesebben kiirtanám az összes fideszest...”

wantaan 2014.10.22. 09:28:32

A qrva anyátokat nektek rohadt kleptokrata illiberális turultojta bagázs!

I_Isti 2014.10.22. 09:30:15

Csak a következő kérdések feltevése maradt el:
- spam - (eleve mocsok dolog, de így már adót is kell utána fizetni? Perelhetem a mail-szolgáltatómat, vagy átháríthatom rá az adót? Mert egyébként nem nem tudok takarékoskodni azzal, hogy nem kapok spam-et...)
- Távmunka és otthoni munkavégzés (home office) ez azzal jár, hogy informatikai rendszeren keresztül otthonról végzek munkát, vagyis nem a munkáltatóm telephelyén, hanem otthon - mondjuk képeket szerkesztek, meg újságot tördelek, vagy szoftvert fejlesztek, vagy olyan szakértői munkát végzek, amihez nem kell bent ülni egy irodaházban, mert minden szükséges dolog interneten és vpn-en elérhető, meg hasonló, ami lazán elképzelhető
- az internet ún. tcp/ip protokollt használ, az pedig úgy működik, hogy a nem csak a számomra hasznos adatot, hanem a hálózat működése során létrejövő plusz adatokat is továbbít a rendszer, amikor használom. (Pl., ip csomagokat hoz létre - az üzenetet széttördeli -, amiknek létrehoz fejlécet, ami az eredeti adatnak nem része, és ezeket továbbítja, ellenőrző összegeket képez - ami ugyancsak nem része az eredeti adatnak, a továbbítás során nyugtát küld az egyik router a másiknak, hogy megkapta a teljes üzenetet, ha nem kapta meg, akkor újra küldeti az üzenetcsomagot, satöbbi... szóval szélsőséges esetben perelhetem az IEEE-t, vagy más olyan szervezetet, mert számomra nem releváns adatok továbbításáért is adót kell fizetnem?

Szóval szerintem a törvényalkotó értelmi képességei és hozzáértése meglehetősen csekély.

(Ráadásul tegnap este megnéztem az eredeti salátatörvényt abban _nem_ az internetadóra vonatkozik a 700 forintos maximum, hanem a telefonadóra, amit a telfonhívások után vérszívnak.)

Aki ezek után fideszhívő marad, szerintem annak egyszerűen problémás az értelmi felfogóképessége!

S=klogW 2014.10.22. 09:31:37

Legalább akkora balfaszok vagytok előttem szólók, mint drága kormányunk:

amiatt nem tépitek a fröcskölő pofátokat, hogy a multi távközlési cégek nálunk magasabb díjakkal dolgoznak mint ny-európában, az itteni székházaik elé nem mentek ki óbégatni,

de ha a kormány ebből a privátzsebes sarcból szeretne többet itthon tartani, akkor rögtön nagyra nyílik a pofátok.

S=klogW 2014.10.22. 09:35:41

Legalább akkora balfaszok vagytok előttem szólók, mint drága kormányunk:

amiatt nem tépitek a fröcskölő pofátokat, hogy a multi távközlési cégek nálunk magasabb díjakkal dolgoznak mint ny-európában, az itteni székházaik elé nem mentek ki óbégatni,

de ha a kormány ebből a privátzsebes sarcból szeretne többet itthon tartani, akkor rögtön nagyra nyílik a pofátok.

@immortalis:
remélem tapsikolsz a mostani díjszabásoknak is

@Nyekenyóka:
de a távközlési multi seggét örömmel nyalod ugye

@Pelso..:
ti tettétek ilyenné, akik hajbókoltatok a távközlési szektor kiárusításának is

@wantaan:
lásd egyel fentebb + qrva anyád neked is + gecy apád

wantaan 2014.10.22. 09:36:52

@I_Isti: sok sok baromarc van még az országban aki fideszhívő lesz ezután is. Lásd pl itt van ez a S=klogW is.

I_Isti 2014.10.22. 09:37:45

Ja, és még valami: a '90-es évek végén egy fullos, dial-up os internet hozzáférést az Elender, kb 35 ezer magyar forintért adott havonta! Ennek akár a v90-es modemmel történő elméleti maximum letöltési sebessége 55,6 kbit/sec volt.
Ebben pedig még nem volt benne az, hogy a betárcsázás időtartamára telefonszámlát is kellett fizetni.

Ehhez képest ma egy nagyon snassz, akár 100 megagabit/sec-es internet hozzáférés, ha jó helyen lakik valaki, akár 4 azaz négy ezer forintból is kijöhet!

És ezt a rezsicsökkentést nem a fideszes főmutymuruttyok hozták létre, hanem

a

PIAC!

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.10.22. 09:46:43

faszon lógjon a sok hülye, ne a neten. egyáltalán milyen gyökér az aki videókat bámul a neten? 3 giga bőven elég egy intelligens embernek.

Dub hadnagy 2014.10.22. 09:51:13

@S=klogW:
1. A díjak nem a szolgáltatók nagylelkűsége, hanem a verseny miatt szoktak mérséklődni, amit a kormány pl. ún. törvényekkel elő tud mozdítani (ezr kellett volna tennie a rezsicsökkentés helyett is)
2. Ha tényleg nincs a 700Ft-os plafon, akkor az adó mértéke sokaknál meg fogja haladni a havi előfizetés (ami ugye tartalmaz ÁFÁ-t meg egyéb, a gaz multik által fizetett adót is) összegét.

S=klogW 2014.10.22. 09:57:39

@I_Isti: de kár hogy nincs még nagyobb betűméret, ugye, te balf.sz

@jm padilla: de muszáj zabálni a halivúdi sok szart torrentről

I_Isti 2014.10.22. 09:58:23

+1 a bix-en az átlagos ipv4 adatforgalom egy napra most éppen kb 78 gigabit/sec le, és 80 gigabit/sec föl.

Ez össz. kb ~160 gigabit/sec, ami ha jól számoltam fejben, akkor másodpercenként kb 3 millió forintnyi adóbevételt jelentene ...

Erre tényleg azt mondom, hogy a törvényalkotó egy kicsit küzd az értelmi képességeinek a hiányosságaival... :)

és akkor az ipv6-ot bele se vettük, illetve nagy szolgáltatók nem is biztos, hogy átmennek a bix-en, mert saját két előfizetőjük adatforgalma esetén fölösleges... :D

freehckr 2014.10.22. 10:01:46

@I_Isti: „a törvényalkotó értelmi képességei és hozzáértése meglehetősen csekély”

Az egész Fidesz-KDNP kormányzat digitális analfabéta... a rezsiharcos, kádári nosztalgiában szenvedő suttyó prolijaikról már nem is beszélve... hogy a f.szba tudnának belegondolni abba, hogy mivel jár egy internetadó bevezetése?! Hogy a f.szba tudnának belegondolni abba, mivel jár a félszáz ilyen-olyan új fogyasztási, extra, külön és más egzotikus adók bevezetése a 2010-es „radikális adócsökkentés” ígéret ellenére?!

„Aki ezek után fideszhívő marad, szerintem annak egyszerűen problémás az értelmi felfogóképessége”

Ezek után?! :D Aki 2012-13 magasságától még mindig „fideszhívő”, az egy elmebeteg szélsőbalos f.sz... mondjuk ki őszintén... :)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.22. 10:11:31

@jm padilla:

Letölteni szoktam, nem gépen bámulni.

Havi átlag 50 filmet nézek meg.

S=klogW 2014.10.22. 10:14:17

@maxval a bircaman: jó sok szart megnézel akkor ... :(

freehckr 2014.10.22. 10:17:56

@I_Isti: „akár 100 megagabit/sec-es internet hozzáférés ... akár 4 azaz négy ezer forintból is kijöhet”

Nálam a 120M kicsit több mint 6 ezer havonta. Havi átlag ~500G körül szoktam „forgalmazni”, tehát az újabb Orbán-adó a havi kicsit több mint hatezres előfizetésem mellé *75 ezer forint* lenne... :D

Az egyik partnerem egy kisebb reklámcég, külsősökkel, szabadúszókkal dolgoznak (fotósok, videósok, zeneszerzők, fejlesztők), a központi szerverük egy bérelt vonalon csücsül havi kicsit több mint 30 ezerért (plusz áfa), általában tömörítetlen, feldolgozatlan, raw minőségű kép/hang/videofájlokat küldözgetnek a munkaállomások közt, havi akár 10T-t is eléri az adatforgalmuk (gyengébb képességű fideszesek kedvéért: ez bizony 10 ezer Giga). Nos igen, az új Orbán-adójuk a havi 30 ezres előfizetés mellé *1.5 millió HUF* lenne...

Kíváncsi lennék, mennyire nem hárítja majd át ezeket az összegeket a szolgáltató. Szerintem az ilyenekkel azonnal szerződést bontanak majd... :)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2014.10.22. 10:26:22

@S=klogW: Na meselj, melyik orszagban volt internet/mobiltelefon elofizetesed?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.22. 10:35:49

@S=klogW:

Ha szar, akkor abbahagyom a filmet. De havi átlag 5 nagyon jó filmre akadok így.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.22. 10:39:29

@freehckr:

Én 95 %-ban szórakozásra használom a netet. Csak torrenten kb. havi fél TB a forgalmam. Plusz még nagyjából 200 GB egyéb.

Ha Mo-n lennék és lenne ilyen adó (ami persze nem lesz), ez havi félmillió Ft lenne nagyjából... :-)

freehckr 2014.10.22. 10:48:03

@freehckr: „gyengébb képességű fideszesek kedvéért”

Bocs, ez itt egyfajta szóismétlés... elég lett volna ha csak annyit írok, hogy „fideszesek kedvéért”, ebben már köztudottan benne van, hogy többek közt „gyengébb képességűek” is... :) Egyébként meg igen enyhe jellemzés a „gyengébb képességű” erre az imbecilis retardált elmebeteg söpredékre, mint a Fidesz-KDNP szavazótábora...

Komolyan mondom, ha nem vezetnek be Magyarországon valamilyen választójogi cenzust, vagy nem szűrik ki valahogy a közpénzekből havi pár ezer forintért megvásárolható suttyó iskolázatlan prolik szavazatait, akkor ez a Fidesz-MSZP posztkommunista korrupt söpredék tényleg végleg tönkreteszi ezt a k.rvaországot...

hoplita 2014.10.22. 11:02:17

@S=klogW:
Te tényleg ilyen hülye vagy...?
Nem a kormányzat feladata a piac szabályozása és a szolgáltatók rendszabályozása?
Én menjek székházat ostromolni ócsóbb percdíjaké'...?

Ja, én mán vótam...de te hol a zanyádba vótál, te kibaszott paréj???

Pelso.. 2014.10.22. 11:35:27

@S=klogW:
Hoplita nagyon rátapintott a lényegre: "Nem a kormányzat feladata a piac szabályozása és a szolgáltatók rendszabályozása?"
A piaci szabályozás pedig nem adóemelést ill új adónemek bevezetését jelenti, ugyebár.
Nem érdekel, hogy kiárusított a szektor vagy sem. A szolgáltatásért fizetek díjat, s nem adót, hogy a kp.költségvetésben még többet lehessen elherdálni.

Zb74 2014.10.22. 11:56:00

@S=klogW: Tyúkeszűkém, a kormány nem "ebből a privátzsebes sarcból szeretne többet itthon tartani", hanem megfejeli az egészet ezzel az extra teherrel. A netadót ugyanis nem a saját profitjuk terhére fizetik majd a távközlési cégek, hanem áthárítják rád. De te még ahhoz is hülye vagy, hogy ezt felfogd.

freehckr 2014.10.22. 12:05:21

...és akkor folyamatosan jönnek a hírek még ma is arról, hogy még újabb fél tucat adót készül bevezetni a „radikális adócsökkentés” kormánya jövőre. Mi a f.sz van akkor azzal, hogy „jobban teljesít”? :)

Komolyan mondom elképesztő... azt figyelembe véve főleg, hogy *ez sem volt benne a Fidesz-KDNP választási programjában*...

AnubisAA5 2014.10.22. 12:24:42

Remélem nincs a háborgók között közalkalmazott, mivel pl. ebből az adóból tömi az ő zsebüket drága kormányunk. Valamiből elő kell teremteni az ő emelkedő életszínvonalukat ugye.

Laikus Érdeklődő 2014.10.22. 12:27:09

@Zb74: Tyúkeszűkém, az adót NEM HÁRÍTHATJÁK ÁT a szolgáltatók, mert a Miniszterelnök Úr megmondta.

Amelyik szolgáltató nem bírja a versenyt annak a helyét közmunkások veszik át. Ők fogják vinni a zinternetet háztól házig. (Birca egymaga 2 közmunkást fog eltartani a havi 50 filmjével.)
A tisztességesen fizető szolgáltatók adójából pedig lélegeztetőgépeket veszünk.

To be continued...

freehckr 2014.10.22. 12:43:36

Meanwhile: hvg.hu/tudomany/20141022_internetado_durvul_a_helyzet_raszalltak_a

Én már érzem a molotov-koktélok benzin- és a blokádként használt égő gumik szagát... :)

wantaan 2014.10.22. 12:48:24

@Zb74: Mér bántod a szerencsétlent, he? Hát mán ölég azŐ baja és nem halászléileg! Hátmán a fülkeforradalomba is a Vityára szavazott .... Nem érti Ő a Zilyent-e, hát má mi az a zinternetti hogy nem nyúhatya le róla a lét a kormány azta zadót.
Meg a ZIldikó is megmonta hogy nem lesz gázáremelés ....a Nyitrai Zsóti meg hogy nem lesz internetalapú adó vagy mi. S nem is lett, a rezsicsökkentés meg az smafú??? ....csak úgy sré viza vé, ha tudod a választ.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.10.22. 12:55:58

Nem értem én eztet a nagy fő'háborodást!

Ezután ócsóbbé kapjuk a villanyt, drágábbé kapjuk a nettet. És van ebbe' velő, mer' próbálna meg akárki nettezni, ha nincs villany!

2014.10.22. 13:01:18

sztem minden munkahelyen fel kell szerelni a gigaszámlálót a gépekre. kis köcsi informatikusok küldözgetik a (magyar)gigákat a világba? hah, levonni a bérből kőkeményen. lesz itt rend

tiszteletet a magyar gigának. a magyar giga unicum

gyalog.galopp 2014.10.22. 13:04:11

Hmm, az internet adóztatása néhány óra alatt nagyobb izgalmat keltett, mint a rezsicsökkentés egy év alatt.

Nem tudom, van-e összefüggés a(rezsi) energia fogyasztó és az internet fogyasztó között, de nagyon úgy tűnik , nem egy halmazt képeznek.
Vagy esetleg az internetről letöltött izgalmas tartalmak nagyobb komfort érzetet biztosítanak a lakosság legszélesebb tömegeinek, mint a központi fűtés?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.22. 13:08:31

ha lezárul (bárhogy is) a kormánytisztviselők amerikás kitiltása azonnal elveszik ezt a gumicsontot, csak addig kell valami, hogy ne azzal foglalkozzon senki.

gyalog.galopp 2014.10.22. 13:18:14

@doggfather:
:)
a kitiltás csak a kimondottan hivatásos ellenzéknek gumicsont, a többit szarik rá.
Az internet viszont igen sok függőnek olyan, mintha felemelnék az anyag árát.

HToma 2014.10.22. 13:36:03

@AnubisAA5: 2008 óta nem volt közalkalmazotti béremelés, te nagyon hülye. Szerintem azt se tudod kik a közalkalmazottak.

Zb74 2014.10.22. 13:37:21

@Laikus Érdeklődő: :-)

Igaz, igaz - az e-maileket meg a postás kézbesíti majd.

@gyalog.galopp: Azt meg hogy érted, hogy nem keltett izgalmat? Iszen azzal nyerték meg idén az összes választást, miközben a rezsicsökkentés kifundálása előtt - 2012-ben - egyszer már az MSzP szintjére süllyedt a népszerűségük. Elég jól bejött. Egyébként az egész rezsicsökkentésben a tűzifa tetszett a legjobban. Májusban, amikor a kutya sem vesz tüzelőt, megemelték az árát húsz százalékkal. Majd ősszel meghirdettek egy tíz százalékos áresést, és közölték, hogy lám, a rezsicsökkentés folytatódik ;-)

wantaan 2014.10.22. 13:42:40

Ez a rohadt kleptokrata illiberális bagázs mindenre képes. Hazudnak éjjel, hazudnak nappal és még a kettő között is s közben milliárdokat nyúlnak le még a stratégiai szövetségeseiktől is....s ha lebuknak ....nem történik semmi ezek csak lopnak tovább!

...már több mint xxxx napja nem tudjuk vajon kitiltották-e Vida Ildikót és Lázár Jánost és a Századvéget az Egyesült Államokból. Erre bevezetik az internet adót!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.22. 13:47:52

@gyalog.galopp: ez a netadó a gumicsont a kitiltás igen komoly dolog. ;)

wantaan 2014.10.22. 13:55:49

@doggfather: gumicsont???
No nézd csak valaki már számolt! "..... 30 GB-ot netezek el. Munkához és tájékozódáshoz használom leginkább a netet. Telefonálni meg egyáltalán nem telefonálok róla. Havi előfizetési díjam 3274 forint. Az internetadóm ez alapján 4500 forint lesz. Ami egy laza 138 százalékos adókulcsnak felel meg.

Persze a szemét adócsaló internetezők eddig is fizettek adót. A 3274 forintból 696 forintot, azaz 27 százalék áfát. Az áfával együtt laza 5200 forintot fog adóban lerántani tőlem az állam az netért.

Persze kussoljak mert volt rezsicsökkentés. Nos nem futja a rezsicsökkentésemből az internetadó.

Vízdíjam 150 forinttal,Csatornadíjam 254 forinttal,
Elektromos számlám: 1886 forinttal
Fűtés számlám: 2114 forinttal csökkent.

Ha jól értem a számlákon lévő kormányzati propagandát, akkor összesen havonta: 4404 forint ez. Hát ez kevesebb mint az internetadóm, ami 4500 forint"

No ilyen ez a turul tojta kleptokrata illiberális mindenkit átbaszó qrva bagázs!

AnubisAA5 2014.10.22. 14:09:53

@HToma: Szerintem te nem AKAROD tudni, kik a közalkalmazottak. Tanároknak idén is volt már fizetésemelés potom 100mrd. De ez nem elég.

Amúgy ha a 150 Ft-os adót a szolgáltató hárítja át, akkor arra még rá fog menni az áfa is (szerintem).

2014.10.22. 14:14:37

eközben KEHI - Ökotárs pvp

"A pályázati sorrend manipulálásának" következtében a támogatásoktól olyan pályázók is eleshettek, amelyek egyébként színvonalas pályázatot nyújtottak be - ismertették a vizsgálatot, amely - folytatták kommünikéjükben - azt is megállapította: a Norvég Alapot koordináló brüsszeli iroda jelezte az Ökotárs felé, hogy indokolatlanul magas azon pályázók elutasítása, amelyek egyébként magas pontszámot kapnak."

ez egy az egyben igaz a trafikmutyira is :)

freehckr 2014.10.22. 14:17:24

@wantaan: „akkor összesen havonta: 4404 forint ez”

Akkor számoljunk ezzel, legyen havi 4500, jóindulatúan felfelé kerekítve, tehát évi 54 ezret „spórolt” neked a Fidesz a rezsicsökkentéssel...

Nézzük a másik oldalt: a rezsicsökkentés miatt csődközelbe került állami/önkormányzati tulajdonú szolgáltatókat évi közel 150 milliárddal segíti ki kompenzáció gyanánt az állam. Ha 3 millió adófizetővel számolunk (ezt is jóindulatúan felkerekítve, reálisan, közmunkások és egyéb kormányzati trükkök nélkül), akkor ez egészen pontosan azt jelenti, hogy minden egyes adófizetőnek évi 50 ezer forintjába kerül a kommunista rezsiharc.

Tehát ha te adófizető vagy, akkor ici-picit negatívabban érint téged a rezsiharc, ugyanis ebben az esetben mindösszesen évi 4 ezerrel vagy beljebb... havi 334 forinttal. :)

Mielőtt hullámoznál a 334 forintnak, mondok még mást: telekomadó, bankadó, tranzakciós adó, világrekord áfa, egyéb egzotikus szektoradók, egyéb egzotikus fogyasztási adók... ezt is mind te fizeted.

Szóval összességében örülj neki, ha nem húztak le Orbánék havi több ezer forintra az elmúlt években....

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.10.22. 14:31:10

Részben ide tartozik:

Lesz egy nagy "kompromisszum", amikor 'bölcsen' visszaveszik mondjuk 50 Ft-ra. Ez a "Húzd meg ereszd meg" taktika lényege. Az angol gondolkodás egyik fontos eleme, ahol nincs igazság, sem elvek, csak eltérő csoportok érdekei, akik közt aztán megegyezés születik. Lásd még: "arany középút"

A magyar gondolkodástól ez nagyrészt idegen, ezért nem is értjük.

nemzetstrategia.blog.hu/2014/10/20/egy_orban-beszedrol_es_a_magyar_politikai_eszjarasrol

@freehckr: Meg ugye pár hete sem volt talán amikor Varga önelégült pofával bejelentette hogy "nem lesz megszorítás", "hiába akarják a szocialisták"

Hülyének néznek ezek mindenkit.

freehckr 2014.10.22. 14:52:43

@Nemzetstratégia: „amikor 'bölcsen' visszaveszik mondjuk 50 Ft-ra”

Horrible. Az is 25 ezer forinttal emelné a havi hatezres előfizetésemet. :)

Teljesen elveszítették realitásérzéküket a fideszes elvtársak... de tényleg, teljesen.

Se civil/szakmai kontroll, se szakmai/szakértői egyeztetés, se hatástanulmányok... semmi nem szűrődik be Orbán elvtárs dolgozószobájába. Kitalálta, hogy a rezsicsökkentés, a per főre járó családtámogatásnak nevezett szavazatvásárlás, meg a többi proli osztogatás fenntartása miatt pár száz milliárdot még be kel söpörni valahonnan, és az inkompetens talpnyaló s.ggfejei, mint Varga elvtárs, szolgaian kaparják össze neki az újabb és újabb sarcokat. Komolyan, mintha annyi idő alatt állította volna össze Varga a 2015-ös költségvetés tervezetét, mint amennyi idő alatt a NAV kivizsgálta az ezer milliárdos fideszes áfacsalásokat. Egy hétvége... legfeljebb... :)

Ennyire nincsenek képben, folyamatosan tetézik: hvg.hu/gazdasag/20141022_Rogan_A_telekomadohoz_hasonlo_felso_korla

„képviselőcsoport emellett ragaszkodik ahhoz, hogy ezt az adót is a szolgáltatók fizessék meg”

Könyörgöm, _minden eddig bevezetett kib.szott szektoradót a fogyasztók fizetik_. :) Mindegyiket, kivétel nélkül.

„A magánszemélyek előfizetéseire jutó adót a távközlési szolgáltatóknak a saját profitjuk terhére kell megfizetni.”

Muhahahaha... :D Mondom, a jelenlegi felállásban (150 HUF/1G) csak az én adóterhem havi 75 ezer forint lenne... a hatezres előfizetéshez képest. Hogy a p.csába nyelje be ezt bármelyik szolgáltató is??? :D

gyalog.galopp 2014.10.22. 14:57:51

@Nemzetstratégia:
Igen, és az angolszász logikával, bármikor, bármelyik európai kontinentális államra rá lehet, lehetne sütni a diktatórikus bélyegzőt.

gyalog.galopp 2014.10.22. 15:09:58

Asszem a pornó netezésnek annyi, má az igazi is olcsóbb lesz.

S=klogW 2014.10.22. 15:21:58

NEM KÖTELEZŐ ÁTHÁRÍTANI a semmit nem termelő szolgáltatóknak (kereskedőknek) a fogyasztókra az adót,

LEHET KEVESEBB OSZTALÉKOT FIZETNI IS!

freehckr 2014.10.22. 15:24:30

@S=klogW: Dobd még be a szélsőbalos és egyébként definiálhatatlan „luxusprofit” proli hívószót is, okostojás... :)

wantaan 2014.10.22. 15:30:20

@freehckr: Szerintem a Telekom vagy a Vodafone nem fizetett zsebbe a miniszterelnöknek vagy valamelyik USA-ból kitiltottnak s erre bevezetik az internet adót.
Ez a KLEPTOKRATA ILLIBERÁLIS turul tojta bagázs mindenre képes- Erre is.

wantaan 2014.10.22. 15:32:34

@freehckr: Idéztem!

Teljes mértékben egyet értek veled.

Célkereszt 2014.10.22. 15:33:45

Ha ennyire égetően szükség van arra a pár milliárdra, akkor kíváncsi vagyok, hogy mi igaz abból, amit a Fidesz a gazdaság állapotáról elmondott.

freehckr 2014.10.22. 15:48:59

@wantaan: „a Telekom vagy a Vodafone nem fizetett zsebbe”

Ennél egyszerűbb és a valósághoz minden bizonnyal közelebb álló magyarázat az, hogy az ország mégsem teljesít jobban... sőt, elég nagy sz.rban lehetnek Orbánék (vagyis hát mi, a Zország), köszönhetően egyrészt alkalmatlanságuknak, inkompetenciájuknak, másrészt antidemokratikus allűrjeik miatt a kormányzattal szembeni hazai és nemzetközi befektetői bizalmatlanságnak.

HToma 2014.10.22. 15:56:03

@AnubisAA5: van egy csomó közalkalmazotti kategória akiknek évek óta nem volt, hidd el. Nyugdíjemelés minden évben van.

freehckr 2014.10.22. 16:06:34

Fidesz-KDNP „hozzáértő” kormányzás, újabb felvonás: www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/orban_utasitotta_vargat.205422.html

„Orbán Viktor miniszterelnök utasította Varga Mihályt, hívja meg egy kávéra az internetszolgáltató cégek vezetőit”

Ennyit arról, hogy milyen magas színvonalú szakmai munka, milyen hatástanulmányok, és milyen szakmai egyeztetések, tárgylások előzhették meg a 2015-ös költségvetés tervezetének megalkotását... :)

K.rva nagy bajban van az ország... szerintem meneküljön ki merre lát.

freehckr 2014.10.22. 16:11:14

Nem mellesleg azért szépen tekereg tovább a sztori: hvg.hu/itthon/20141022_Lazar_bevallotta_o_nem_fog_sok_netadot_fi

„internetadóval kapcsolatban pedig annyit mondott, ő maga mérsékelt internetfelhasználó, keveset olvas neten is, főleg mióta kiderült, hogy az USA kutakodik az emailek között”

Semmi baj, Lázár elvtárs, köztudott hogy az egész Orbán-kormány digitális analfabéta... :)

Lajka kutya 2014.10.22. 16:11:20

Jájj bazzeg, itt is rágatni kell egyet a gumicsonton, naná...
Ki a faszt érdekel az a 700 Ft?
Az az 1000 mrd izgat, amit most felpiszkáltak annyira az amik, amennyire Horváth Andrásnak nem sikerült.
Minden más csak parasztvakítás.

sivatagi n. 2014.10.22. 16:15:37

Csak gratulálni tudok ehhez a remek adótervhez, amely kizárólag arra alkalmas, hogy újraélessze a nyomorult fasszopó balliberálisokat. A libsi csürhe máris nyáladzva őrjöng a neten. Villámgyorsan alakult egy a Milla-klón, "Százezren az internetadó ellen" néven. Mennyire hiányzott ez nekünk. Ahelyett, hogy az agyonvert libsik csendben elsüllyedtek volna a saját szarukban, most megint elkezdnek kimászni belőle.

freehckr 2014.10.22. 16:17:58

@Lajka kutya: „amit most felpiszkáltak annyira az amik”

Ha most belekezdenénk a felsorolásba, reggelig itt ülnénk, összeszedve a Fidesz-KDNP elmúlt öt éves rekord korrupciós- és mutyi-sorozatait... jövő hét szerda reggelig. :)

freehckr 2014.10.22. 16:20:12

@sivatagi n.: Komolyan azt hiszed, hogy aki tiltakozik az egyre nagyobb számú, és egyre irracionálisabb fideszes ostobaságok ellen, az csak „balliberális” lehet?

Nem bonyolítod túl az életed... :)

AnubisAA5 2014.10.22. 16:21:47

@sivatagi n.: simán alárjuk2 millióan is...

sivatagi n. 2014.10.22. 16:25:59

@freehckr:

Tudod mi az a funkcionális analfabéta? Na, az pont olyan, mint te.

sivatagi n. 2014.10.22. 16:27:44

@AnubisAA5:

Írjátok alá 6 millióan...

hoplita 2014.10.22. 16:52:11

@sivatagi n.:
Esténként ugye benézel az ágy alá, meg a gardróbba...nehogy ott rejtőzzön egy rettenetes ballibsi, ugye?

Amekkora gyökér vagy efelől nincs is kétségem.

Ha kell én is aláírom, pedig én kicsit veszélyesebb vagyok a ballibsibibsikre, mint az ölebkeménységű szardarab gazdád.

sivatagi n. 2014.10.22. 17:11:38

@hoplita:

Te nem veszélyes vagy, hanem röhejes.

Inkább kiköttetem az internetet, de az első akkor is az marad, hogy pusztuljon innen a judeoliberalizmus. Ti meg éppen őket legitimáljátok azzal, hogy ilyen édesen egymás karjaiba vetitek magatokat, mert azonnal magatok alá csináltok egy adóterv hírére.

Robinzon Kurzor 2014.10.22. 17:23:20

Turulkám, ilyen ország márpedig van és ebben benne vagytok ti (a Mandiner) is.
Vastagon.

Robinzon Kurzor 2014.10.22. 17:26:13

@Nemzetstratégia: "Az angol gondolkodás egyik fontos eleme, ahol nincs igazság, sem elvek, csak eltérő csoportok érdekei, akik közt aztán megegyezés születik."

Nem egészen; elv ugyanis pont hogy van.
A fair play (mint alapelv) pont arról szól, hogy nem egyszerűen a szabályokat betartva játszunk, de tekintetbe vesszük a másik fél méltányolható érdekeit is.

tudi 2014.10.22. 17:47:46

Ha ez igaz, akkor ezeknek annyi eszük van mint a szék amin ülök, vagy ez egy jól kigondolt és eltervezett figyelem elterelés más sokkal kínosabb ügyekről.
@Nemzetstratégia: Mondjuk ebben is van valami, most jól felb.. az emberek agyát ezzel és lásd mit feljebb írtam, aztán nagy kegyesen bejelentik, hogy mégsem annyi, hanem sokkal kevesebb.
@AnubisAA5: Miért, sajnálod tőlük? Mert én nem. Meg végül is aki közalkalmazott az is fizet áfát, van bankszámlája, biztosítása stb, ő is szív miattuk nem csak te vagy én.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.10.22. 18:32:56

@freehckr: Ha elég elementáris lesz a felháborodás, akkor csendben "ejtik az ügyet", meglásd.

@Robinzon pl. Chamberlain arról beszélt hogy Angliában nem nincsenek politikai eszmék, ideológiák, amelyre föl lehetne fűzni az angol politikát.

A fair play megfeleltethető a "kompromisszum bölcs szellemiségének" ("tekintetbe vesszük a másik fél érdekeit"), ha innen nézzük.

hoplita 2014.10.22. 18:43:35

@sivatagi n.:
Nemtom, faszfej.
Én már kalapáltam el párat...te is, kispöcs?
Vagy csak itt netcigánykodsz?

Robinzon Kurzor 2014.10.22. 19:01:09

@Nemzetstratégia:

Abból, hogy Chamberlain beszélt valahol valamikor valamit valamiről, még nem következik, hogy ez a valami "az angol gondolkodás fontos eleme".

Ha valami, akkor a fair play nagyon is elvi kérdés, amihez az angolok tartják is magukat.
Erről az elvről -- és nem az általad említett elvtelenségről -- lehet mondani, hogy "az angol gondolkodás fontos eleme".

gyalog.galopp 2014.10.22. 19:12:35

@Robinzon Kurzor:

a fair play akkor működik, ha az erőviszonyok kiegyenlítettek, illetve az érdekek nem olyan erősek, hogy ezt felrúgják.
lásd a fél világ gyarmatosítása, benszülöttek kiirtása, Irak, Falklan szigetek, és még sokan mások.

2014.10.22. 20:29:41

"A miniszter tisztázta a szolgáltatókkal azt a félreértést, hogy itt egy új adó bevezetéséről van szó. A törvényjavaslat az adóelkerülési lehetőség megszüntetésére, és nem az internethasználat általános megadóztatására szolgál."

adóelkerülés :) :) :)

Bloodscalp 2014.10.22. 20:55:33

@S=klogW: te nagyon hülye és/vagy naív vagy:) attól hogy nagybetűvel sírsz még az leszel:) Tanulj némi közgázt mielött rinyálsz.

"de ha a kormány ebből a privátzsebes sarcból szeretne többet itthon tartani"---és hol tartanák itthon?:) simicska széfjében vagy a felcsúti vidámparkban?:D

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2014.10.22. 22:17:30

Egy mellékes, bár nem elhanyagolható szempont: a linuxos/"free softwer"-es társadalom mind előállítói, mind fogyasztói jelentős mértékben függnek az internettől, így a kivetett adót - még ha ez elsőre nem is tűnik soknak - ők fogják a legjobban megsínyleni. Ezen a területen eddig sem voltak túl sokan Magyarországon, ez az adó pedig várhatóan csökkenteni fogja a számukat.

sivatagi n. 2014.10.22. 23:30:32

@hoplita:

Igen, itt szájhősködöm igazi netcigányként, hogy kiket kalapáltam már el. Ja nem, bocs, ez te vagy makkmarci.

2014.10.23. 00:33:45

na, ezt jól kiveséztük, jöhet a szappanadó :)

https://lh4.googleusercontent.com/-JOeb3MRMciM/VEgtLNkBvfI/AAAAAAAAAOA/rV2Lo4kzPCA/w667-h194-no/Kommunik%C3%A1ci%C3%B3s%2Bgy%C5%91zelem!!!%2BA%2Bmagyar%2Binternetad%C3%B3n%2B%C3%A1mul%2Ba%2Bvil%C3%A1g%2B!!444!!!.jpg

hoplita 2014.10.23. 11:56:36

@sivatagi n.: Mi van pöcsfej?

Kirecskáztad magad még eccer a potyapornón és lefekvés előtt még beszólsz?

Ha jön a zinternetadó, akkor baszhatod anyádat, miközben kutyaszexet lesel az udvar hátulján.

hoplita 2014.10.23. 12:01:13

@Belpo:
2006 ősze óta nem voltunk ennyi orgánum címlapján...ideje vót.:)

sivatagi n. 2014.10.26. 14:57:49

@hoplita:

Na mi van hazaáruló?

Mész együtt tüntizni a szocionistákkal? Mert ők szervezik a bulit. Majd csókolgassátok egymást, mint Brezsnyev és Kádár.

picur3ka 2014.10.27. 18:42:11

@freehckr:

Na csak próbáld meg elképzelni akkor most, hogy mit csinálna a gyarmatosító nyugat egy Jobbik kormánnyal.

Hogy képzelitek ti azt el egyáltalán, ha ép eszeteken vagytok, hogy a kormány megregulázza a piacot meg a cégeket? A kiéket? Hogyan?

De nagyon jó alanyok vagytok arra, hogy visszarakassa veletek a teljesen hazaáruló nemzetietlen kormányt. Gratulálok. Hatalmas agyi teljesítmény. Úgy játszik veletek a gyarmatosító, mint macska az egérrel.

picur3ka 2014.10.27. 18:44:18

@freehckr:

A valóság az, hogy ki kell fizetni az orosz szankciókat meg az ukrán gázt és meg kell venni az ukrajnai befektetését a Biden családnak.

A háború tudod, pénzbe kerül.

freehckr 2014.10.27. 18:48:50

@picur3ka: „Hatalmas agyi teljesítmény.”

Suttyó primitív fideszesként szerencsésebb lenne ha nem emlegetnéd az „agyi teljesítményt”... főleg mostanában nem... :) Jobb ha inkább meghúzzátok magatokat nagyon szép csendben, mert kezd elég lenni a magatokfajta cigányokból is. Épp elég, hogy korrupt elvtársaitok feszegetik iszonyat rőssel a pofonos ládát... nyugodj meg, ők is ki fogják pattintani, szerintem nincs szükségük ebben a retardált szavazóik segítségére... :)

picur3ka 2014.10.27. 18:50:46

@sivatagi n.:

Ezt már sokan elmondták, hogy ki csinálja a Jobbikot, és a szavazati statisztikából nyilvánvaló, hogy a volt kommunista szavazóbázis van ott jelentős részben.

picur3ka 2014.10.27. 18:53:16

@freehckr:

Persze, épp erre van szüksége az országnak egy suttyó Majdanra. Amit az usa úgy bevág nektek, agyi teljesítmény, hogy észre se veszed, miről van szó.

freehckr 2014.10.27. 20:02:47

@picur3ka: „egy suttyó Majdanra”

Ha ez lesz, akkor ez lesz, majd meglátjuk, ki mögött áll a több „aktív” szavazó. :) Köszönhetően nektek, és a hozzátok, fideszesekhez hasonlóan „jól tájékozott” MSZP szavazóknak...

Rigor_mortis 2014.10.28. 14:23:12

@jm padilla: Akkor te biztos legalább 30 gigát használsz :(

picur3ka 2014.10.30. 00:51:13

@freehckr:

Gyucsány veled van, azt legalább biztosra tudni.

Hogy lehet ilyen baromságot még csak leírni is? Ki fasz akarna az usa bűnözőkért demonstrálni?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.10.30. 07:27:39

@freehckr:

azért ne tagadd, te igen közismert ballib vagy. -DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

sivatagi n. 2014.10.30. 16:49:39

@picur3ka:

Budapesten mindig találnak a libsik pár tízezer prolit, akik 700 forint miatt simán eladják a hazájukat.

picur3ka 2014.10.30. 17:43:24

@sivatagi n.:

Jogos. Még 700 Ft se kell. Könnyű a tömeget manipulálni.

picur3ka 2014.10.31. 22:42:53

@wantaan:

Így van, és még tüntetni is van pofájuk.
süti beállítások módosítása