„A legfontosabb, hogy meggyőzzük az embert: nézd, itt vagyunk, s lásd, úgy muzsikálunk neked, hogy ezt te csak szeretheted” – mondja a Mandinernek a Tokos zenekar két tagja, Szép Bálint és Gergely Elek. A nyáron jelent meg a Tokos közreműködésével egy györgyfalvi népzenét tartalmazó lemez. Komolyzene és népzene kapcsolatáról, az erdélyi muzsikuslétről és a tábori fáradtságról beszélgettünk a főállásban a kolozsvári operában dolgozó zenészekkel a Válaszúton megrendezett mezőségi néptánctáborban. A beszélgetésnek külön aktualitást ad, hogy szombat éjszaka rendezik a táncházak éjszakáját, vasárnap, szeptember 14-én pedig Martonvásáron tartják a Magyar Népdal Napját.

„Itt, Erdélyben igyekeznek követni a zenekarok a táncosokat, s eleget tenni a kívánságaiknak: most legyen ilyen táncrend, most legyen olyan. Budapesten inkább az van, amit a zenészek akarnak, ők határozzák meg, mit húznak az este, kevésbé lehet tőlük kérni. Mi lehet emögött?

Bálint: Szerintem ez a zenész pillanatnyi lelkiállapotától is függ. 

Elek: Velünk is előfordul, hogy ununk valamit; amikor Kalotaszentkirályon másfél óráig húzzák a legényest, akkor nem tudsz minden táncosra ugyanúgy odafigyelni. Viszont még megadatott nekünk a lehetőség, hogy elmenjünk azokba a falvakba, ahol ezeket a táncokat táncolták; s a helybéli parasztlegénnyel nem lehet azt megcsinálni, amit a táncházban megtehetsz.

Bálint: Mert kirúgja a hangszert a kezedből.

Elek: A táncházban van tekintélye a zenésznek, faluhelyen nem annyira, ott mindig cigány vagy. 

Bálint: Nem egyszer tapasztaltuk, hogy ugyanúgy próbáltak kezelni minket, mint ahogy a cigány muzsikusokat szokták, s eléggé furcsa volt a lekezelő stílus; mindegy ki vagy, ha zenélsz, cigány vagy. Mondtuk, hogy mi most meg szeretnénk állni egy kicsit, de azt válaszolták, hogy »húzzad, ebadta cigány«, s furcsa volt a falusinak, hogy visszaszóltunk: »bocsánat uram, minket ne kezeljen így, mi egyetemet végzett, tanult emberek vagyunk, akik imádjuk ezt csinálni, szívesen nyújtjuk ezt a szolgáltatást, de kérjük a kellő tiszteletet«. Szó nélkül maradt, s csak annyi maradt a fejében, hogy a cigány visszaszólt. Máskor, ha a cigány meg mer mukkanni, repült volna az asztal, a szék, a kés, minden.

Akkor a cigányok még sincsenek zenészként megbecsülve?

Bálint: Nem feltétlenül napszámosként vannak számon tartva falun, de közel. Sokszor láttuk ennek a pozitív oldalát is: amikor odaadta szívét-lelkét, akkor mennyire meg volt becsülve, hirtelen kikandikált a két-három pénz a zsebből. Mi is tapasztaltuk, hogy ha hirtelen elkapod a táncosnak vagy a nótát rendelőnek a kedvét, és úgy húzod, ahogy ő akarja, s kicsit körbeudvarlod a muzsikáddal, akkor nagyon hálásak tudnak lenni az emberek. 

Könnyen tanultok új dallamokat, jegyzitek meg a körülöttetek lévők kedvenc dalait?

Elek: Most már igen. 

Bálint: Van egy kellő rutin, pár órát már lemuzsikáltunk ahhoz képest, hogy még mindig pofátlanul fiatalok vagyunk. A tarsolyunkban lévő pár óra muzsika azért olyan tapasztalathoz segített, hogy tudjuk, hogy mi kell az embereknek.”

Szilvay Gergely interjúját Fesztivál.mandiner oldalunkon olvashatják.