2014 januárjától megváltozott a magyarországi menekültintegráció rendszere. Az eddig külön-külön igényelhető támogatásokat összefogta az állam, a menekültek gondozását pedig rábízta az egyébként leterhelt családsegítő szolgálatokra. A nyolcadik kerületben néztük meg, hogy működik az új rendszer a gyakorlatban.

Húsz perc késéssel fut be M., az idegenvezetőm. Magas fekete férfi sűrű göndör hajjal és körszakállal. Állandóan vigyorog és kissé sajátos stílusban beszél angolul, de hamar hozzá lehet szokni. M. egy kelet-afrikai országból indult Európa felé. Évekig dolgozott Görögországban, majd bejárta Európát Olaszországtól kezdve Spanyolországon, Franciaországon és Belgiumon át egészen Németországig. Ott feltartóztatták és közölték vele, hogy mivel Magyarországon kért menedékjogot, ezért a Dublin II rendelkezés alapján ide fog visszakerülni, hogy elbírálhassák a kérelmét. „Magyarország? Az mi? Azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák” – meséli, miközben a Bacsó Béla úti netkávézó felé sétálunk. Mára egész jól beilleszkedett, munkája is van egy budapesti étteremláncnál.

Rövid ismerkedés után rátérünk az integráció kérdésére. „Az integráció? Az integráció teljesen kaputt. Katasztrófa” – mondja. Gyorsan felvázolja a rendszert: Magyarország 2014 januárjától megreformálta integrációs politikájának keretrendszerét. A gyakorlat eddig az volt, hogy egy menekült elismerését követően maximum egy évet tölthetett egy úgynevezett előintegrációs táborban Bicskén. Itt magyarul tanulhattak például, de – mint azt több szakértő kiemelte – az elszigeteltség miatt nehéz volt onnan elindulni. M. szerint most sem egyszerű: leginkább nyelvi akadályokról és bürokratikus problémákról mesél.

Pintér Bence riportját híroldalunkon olvashatják.