Vendégszerzőnk, Kardos Gábor filozófus írása. Fotó: Fortepan.
Az urbanizációt hosszú ideje a fejlődés netovábbjának tartják, az ipari forradalom óta a modernizáció szinonimája lett, viszont a mai globális válság szépen megmutatja, hogy nem csak ökológiailag, de energetikailag, gazdaságilag és sok más szempontból is fenntarthatatlan modernizációs modell. Legfőképpen önfenntartó képessége, jobban mondva képtelensége miatt bizonyul zsákutcának gazdaságilag és − mint némi kifejtéssel beláthatjuk − kulturálisan is.
A global village ökológiai, gazdasági és kulturális probléma.
A mi civilizációnkban az önfenntartásra épülő közösségeket (a fenntartható településeket) hagyományosan falunak neveztük, melyek a környező földek megművelésével saját megélhetésükön túl többnyire némi többletet is megtermeltek. Ezáltal az önfenntartó életükhöz legszükségesebb eszközöket is meg tudták vásárolni a terménytöbbletért cserébe. A faluban lakó önfenntartó embert parasztnak hívták, aki nem csak a családjának szükséges élelmet tudta megtermelni a föld művelésével, hanem gazdaságilag és kulturálisan is önellátó volt, aminek a népi kultúra tárgyi és szellemi megnyilvánulásai (épületek, bútorok, ruhák, eszközök, dalok, mesék, stb.) ékes bizonyítékai. Ma már többnyire skanzenekben, múzeumokban őrizzük az önfenntartásra képes emberek és közösségeik, azaz a fenntartható kultúra emlékét.
Mi történt, hogy muzeálissá vált, rezervátumokba került az önfenntartás kultúrája? Nagyon röviden: az ipari forradalommal elszabaduló urbanizáció és modernizáció propagandája elképesztően durva agymosással elhitette mindenkivel, hogy a parasztság pejoratív, nagyjából műveletlenséget, kifinomulatlanságot, bunkóságot jelent. Ehelyett a városi ficsúrt jelenítette meg ideálként, aki ugyan semmiben nem képes önfenntartásra, de pont ezért el lehet neki adni bármit, amit az egyre több termelést és profitot célzó ipar előállított. Innen az is szépen kiderül: kinek lehetett érdeke, hogy így legyen és ki volt ennek a modernizációs propagandának a fő megrendelője.
*
Először arra vették rá a parasztot, hogy költözzön városba és legyen gyári munkás vagy cseléd; de hamar kiderült, hogy az így létrehozott proletariátus még megőrzött annyit közösségteremtő paraszti kultúrájából, hogy sztrájkokat és szakszervezetet szervezve jelentősen gátolja a korlátlan profitszerzést. A globális kapitalizmusban az addigra nagyjából harmadik generáció óta falusi gyökereit végképp elvesztő prolikból sikerült létrehozni a globalizált tudatú nagyvárosi fogyasztót, a totális függőségben élő, „modern”, urbanizált embert.
Ma már falun is ilyenek élnek, akik talán még termelnek ezt-azt a kiskertben, de életük, megélhetésük javát és legfőképp kultúrájukat már a multiktól, az államtól, illetve a tévéből és a netről veszik. Ezekkel már olajozottan lehet működtetni a fogyasztói társadalom egész manipulációs gépezetét, a „jóléti” demokráciát, mert információjukat, tudásukat sem maguknak termelik, hanem tömegként passzívan fogyasztják a nekik gyártott híreket, reklámokat − bennük a politikai kommunikáció termékeivel (pártok, választási kampányok, stb.) Ez sajnos pont ilyen egyszerű. Az önellátó közösségekből így lettek totálisan függő, önállóan legelni sem képes birkák. Ilyenek lettünk mi mind, kedves olvasó.
Akkor most, ki a paraszt? És ki tartja majd el a „net népét”, aki már látványosan képtelen az önellátás és önálló gondokodás legapróbb megnyilvánulására is? És vajon meddig lehet fenntartani ezt az önfenntartás gazdaságát és kultúráját felszámoló modernizációt?
Talán nem kellett volna pejorálni a paraszti létet, évtizedeken át azzal hülyíteni a tömegeket, hogy a földet izzadva művelni lúzerség és városba kell költözni. Így most ugyanolyan masszává idiotizált tévénézők, okosmobil- és netroidok élnek falun is mint a nagyvárosokban. Nincs már paraszt, aki tudná művelni a földet és a társadalmat − mert a nagyvárosi ember nemcsak az agri-kultúrát nem tudja művelni, hanem a valódi közösségteremtő, társadalmilag termékeny talajt képző kultúrát sem.
Hogy miért? Mert alapjaiban már nem autonóm lény, sem élelmezni, sem művelni nem tudja magát, csak fogyaszt; és a szellemi nyomoráért cserébe azzal kompenzál, hogy a világ királyának haluzza magát. Mint egy drogos. Szóval, se agri, se kultúra, de van helyette szponzorkultúra, Big Brother által "művelt" global village.
*
Ugyanez a problémakör a most újra „divatos” parlagfű szindróma tükrében: az állam bünteti a parlagfüvet, illetve az irtását támogatja... a művelés helyett. Régen miért nem volt parlagfű? Mert minden tenyérnyi földet műveltek, boldogan, hogy egyáltalán lehetett. Most meg tájsebekben mérjük a kultúránkat, urbanizáljuk a vidéket és erőgépekkel barmoljuk szét mindenütt az évszázadok öko-kultúrájával kialakult termőtalajt, hogy parkosítsanak, modernizációnak címkézve urbanizáljanak, monokultúrát nyomassanak, és így tovább. Amikor meg jönne a parlagfű (az Ambrosia ! artemisiifolia nevű gyógynövény!) pionírként begyógyítani a tájsebeket, akkor meg azt tömegpusztítjuk.
Bárhova nézel és bármibe belegondolsz, ugyanezt a környezetét gépiesen romboló, önfenntartási kultúráját és erőforrásait globálisan felélő barbárságot találod. A művelést nem csupán az elhanyagolt falusi területeken, hanem legbenső kertjeinkben kellene kezdeni, ha van még ott regenerálható talaj.
Ugyanakkor, no para: pont az eddig leírtak miatt simán megtörténhet egyszer, hogy az egykori szántóföldek és gyümölcsösök helyén felhúzott, városba vándorló parasztok által felépített pesti belvárosban is újra szántóföldek lesznek a romkocsmák helyén.
