Zsarnokaink lettek az okostelefonok? Vita a technológiai jövőről
2014. július 11. írta: Redakció

Zsarnokaink lettek az okostelefonok? Vita a technológiai jövőről

az_utolso_felkeles.jpg

Jó-e nekünk a technológiai fejlődés és egyáltalán, gátat lehet-e szabni ennek a folyamatnak? Békés Márton Az utolsó felkelés című, közelmúltban megjelent technológia-kritikus könyve kapcsán vitázott a Design Terminálban a szerző és Maróy Ákos innovátor, szoftverfejlesztő Gerényi Gábor moderálásával.

Lehet-e az okostelefon fordulópont a gépek forradalmában? Békés Márton szerint igen, az okostelefon az úttörő, amely megfordítja a technológia fejlődését, „digitális invázióba vonja a tudatot”, amit már nem tudunk felfogni. Ráadásul azt is problémásnak tartja, hogy ezzel az eszközzel folyamatosan adatokat hagyunk magunk mögött: így leszünk „digitális cyberproletárok”, akik semmi mást nem csinálnak, csak termelik az adatokat. Úgy fogalmazott: az okostelefon elrabolja a képzeletünket, ő maga pedig minden olyan technológiát elutasít, amely az internet és az ember közötti kapcsolatokat megsokszorozza. Maróy Ákos viszont úgy látja, akinek van okostelefonja, az mérlegeli, hogy jó-e ez neki vagy sem. A „dzsinnt viszont nem lehet visszaküldeni a palackba”, nem lehet megfordítani a fejlődési folyamatot. A beszélgetés egy pontján, amikor Gerényi telefonja már másodszor rezgett, jelezve, hogy üzenetet kapott, Békés Márton elvette azt az asztalról, és odaadta az egyik nézőnek, hogy őrizze meg a vita végéig. Békésnek egyébként saját bevallása szerint nincs okostelefonja, de tudja, hogy van egy technológiai kényszer, az új előbb-utóbb kiszorítja a régit. Ráadásul mint megjegyezte: ha a társadalomban az okostelefonok aránya elér egy kritikus szintet, annál inkább elvárás lesz a folyamatos online jelenlét, amit viszont ő nem szeretne. Helyette inkább annak örülne, ha minél több olyan oázis lenne a világban, ahol még offline lehet lenni.

Kiss Brigitta riportját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr406499371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.11. 17:18:37

Emberi számítás szerint valóban a technológiára épülő totalizmusok (fasiszta kommunizmusok) ideje jött el. Az állam rákényszerít törvényekkel, hogy a technoszféra részévé válj és így ellenőriz, mozgat kedvére. Ma még csak a pénzügyeidet nem intézheted az állam informatikai ellenőrzése nélkül, holnap már megchipszelnek, mint egy kutyát. Úgy látszik, a diktatúra határa, a rendelkezésre álló technológia aktuális fejlettsége.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.12. 16:56:32

@bbjnick:

dehát zsuzsika bazmeg, ti szeretitek a fasizmust! akkor meg mi ez a kibaszott picsogás?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.12. 18:21:15

@mavo:

"ti szeretitek a fasizmust!" --- írod.

???

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.12. 18:26:31

@Pável:

a téglakönyv immanenciájának megtapasztalhatatlanságánál kicsit besírtam. :)

@bbjnick:

ó, pardon. ti úgy vagytok a fasizmussal, mint az, aki nem szereti a fagyit (esetleg SŐT!!!!4444), csak mindent ami vízből vagy tejszínből készül, hideg, ízesített és leginkább gyerekek nyalogatják.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.12. 18:32:33

@mavo:

Ma a fasizmus kétféle formában van karakteresen jelen a világon: az egyik a holokult-holohit, a másik a homoszexuális-genderista aktivizmus. Igazán nem foghatod rám, hogy bármelyiknek is nagy híve volnék!:-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.12. 19:20:20

@bbjnick:

hát hogyne zsuzsika, hát hogyne.

agresszív buzik szoktak heterókat verni. most is pölö egy mocskos buzi akart mindenáron szegény ártatlan heterók kamionjára felmenni, "a heteróknak meg kell dögleni" pólóban.

a tetves, mocskos, hazug kurva anyád ilyenkor hogy van?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.12. 19:25:30

@bbjnick:

az meg bazmeg, kurva kínos, hogy náci vagy, de közben szégyelled. geci kínos.

persze kiröhögünk amikor a kibaszott pókhasaddal előadod a germán istent, de még mindig jobb, mintha azért, hogy még magadat se vagy képes felvállalni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.12. 19:30:38

@mavo:

Egy hetero anyáz most egy drogos buzit vagy egy drogos buzi anyáz egy heterót?:-)

A buzik jelentgetik föl azokat, akik állítólag "diszkriminálják" őket vagy a heterók a buzikat?:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.12. 19:34:28

@mavo:

"persze kiröhögünk amikor a kibaszott pókhasaddal előadod a germán istent, de még mindig jobb, mintha azért, hogy még magadat se vagy képes felvállalni." --- írod.

Kevesebbet kéne szívnod, mert, úgy látszik, a démonaid már teljesen átvették a "józan eszed" fölött az uralmat. Pókhasú nácik, germán istenek --- kemény, nagyon kemény!:-D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.12. 19:59:33

@bbjnick:

az egy dolog, hogy nem szívok, de ettől még te ugyanaz szerencsétlen pókhasú kis debil maradsz aki germán istennek képzeli magát. :D

Bell & Sebastian 2014.07.12. 20:09:42

@bbjnick: Magának itt alaposan felment a vérdíja, hogy már célzás nélkül lőnek.

Azt még elfogadnám, hogy genetikusan mindegyik Ószövetség -szakértő, pedig nagyon nem azok. De hogy saját terepen kioktassanak, az azért inkább túlterjeszkedésnek mondanám.

De valahol elégedett vagyok, ha habzik a szájuk és vérben forog a szemük, mert csak a valódi arcuk látszik ki a máz mögül. Ezek csak mindenhonnan kivert kutyák, sehol sincsenek leltárban, létük egyetlen értelme a csaholás. Zsíros cupákra vagy botütésre hagyják csak abba. Nincsen rajtuk mit megmenteni, aláhullanak saját erőből.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.12. 20:27:18

@Bell & Sebastian:

szegényre vérdíjat tűztek a buznyákok, ellentétben például a biztonságisokkal, akikre az egészséges, büszke, buzikat nem bántó heterók kurva kibaszottul nem.

az a jó a kibaszott korcs fajtádban, hogy egyszere hörög, hogy kiirtani minden másságot és vinnyog, hogy úristen bántanak, amikor elküldik a kurva anyjába, ahová való. :-D

Bell & Sebastian 2014.07.13. 00:04:42

@mavo: Ne túráztasd magad, mert még összekeverlek Fifivel, azt meg nem akarhatod. És töröld meg a szád.

MézesRozi 2014.07.13. 08:04:33

@Pável:
ja. és magának nem tök mindegy, hogy ken follettet tekercs, kódex, könyv vagy ebook formájában olvassa?

és egyáltalán, azért mert a könyv kiszorította a tekercset, maga szerint feltétlenül a könyv a jobb? maga szerint ezek szerint a változás, az új magától értetődően haladást jelent. aha:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.13. 12:10:06

@MézesRozi:

"azért mert a könyv kiszorította a tekercset, maga szerint feltétlenül a könyv a jobb? "

jujj, hát hogy is lenne. a tekercs az gecire jobb, csak a nemzetvesztő bibsik ármánya...

wait, a kibaszott biboldók pont, hogy tekercsre írtak, a gecikurvajó körösztények meg jó ideje könyvekbe.

kurvaisten. sőt, kurvaisten bazmeg. pedig olyan gecijó összeesküvés elméletnek indult, még bébézsuzsika is leszopta volna magát.

MézesRozi 2014.07.13. 12:30:47

@mavo:
érdekes dolog a megértés. a metafora, amit megértesz pável posztjában, az visszafelé már nem dekódolható számodra?
nehéz ez bizony. én is dühös lennék a helyedben.

"a kamuzás az elnyomó geci fegyvere
üssed üssed üssed
a hasonlat az elnyomó geci fegyvere
üssed üssed üssed
a metafó-miafaszom az elnyomó geci fegyvere
üssed üssed üssed
a költészet az elnyomó geci fegyvere
üssed üssed üssed
a kultúra az elnyomó geci fegyvere
üssed üssed üssed"

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.07.13. 12:52:34

@MézesRozi:

elnézést, mindig elfelejtem, hogy a fajtád valójában haladár.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.13. 17:25:33

@Alfőmérnök91:
A Nép szomjúhozza az I. Magyar Vascsőpárbajt.
De.
A belépők árát kicsit alacsonyabbra köllene venni, mint a Fradi-Cselszí esetében.

Alfőmérnök91 2014.07.13. 17:37:13

@Hepci: Ez nem vascsőpárbaj, a II. kerületi bíróság tényleg meghozta a végzést az Alfőmérnök vs MézesRozi-ügyben. Az ügyész, vagy én kérhetünk tárgyalást, de attól tartok (még nem kérdeztem meg), ha én kérem a tárgyalást, nekem kell fizetnem, annyit meg nem ér meg nekem ez a móka. Inkább Bell&Sebastian megveretését finanszírozom abból a pénzből.

Bell & Sebastian 2014.07.13. 20:05:46

@Alfőmérnök91: Egy éve csak a szád jár és ez így is marad.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.13. 20:26:59

@Bell & Sebastian:

Azért módfelett érdekes a Mandiner kommentpolitikája: egy @Emlékezetkultúra, egy @Alfőmérnök vagy egy @mavo ávós ámokfutása, elmeháborodott perverz mocskolódása vagy törvénysértő fenyegetőzése szalonképes számukra, de ha valaki megenged egy kis szellemeskedést egy posztjuk szivárványszínű illusztrációjával kapcsolatban, akkor azt nyomban kimetszik as Világhálós emlékezetéből:-)

Veszett a világ.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.13. 20:28:30

@bbjnick:

as Világhálós emlékezetéből:-)=a Világháló emlékezetéből:-)

Bell & Sebastian 2014.07.13. 20:31:12

@bbjnick: Kellett magának hepciáskodni a Szent Köcsögséggel, a mindenkori média és művészet tartópillérével. Olyan ez, mintha a filoszemita kánont tagadná vagy relativizálná, örüljön, hogy egyáltalán visszaengedték bomlasztani.

Alfőmérnök91 2014.07.13. 20:41:56

@Bell & Sebastian: Ne reménykedj, nyomorult patkány!

Bell & Sebastian 2014.07.13. 20:50:05

@Alfőmérnök91: Hány-mennyi disz~ betegséged van?

Alfőmérnök91 2014.07.13. 20:54:49

@Bell & Sebastian: 0, azaz nulla, ostoba patkány.
De ez a mániád is onnan van, hogy egyszer leírtam, hogy nem a diszesekkel van probléma az egyetemeken, sok kiváló értelmi képességű diszest ismerek. És ez így is van, ostoba náci.

Alfőmérnök91 2014.07.13. 20:58:29

@bbjnick: Emlékezetkultúrával emlegetsz egy lapon, nyomorék paraszt?
Ezt te is meg fogok keserülni.

Gyakorlatilag már csak az ostoba náci haverod marad neked, aki adja alád a lovat (és cserébe persze te is alá), kacsintgassál csak össze vele. Szánalmas vagy.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.14. 11:17:19

@Alfőmérnök91:
Inkább egyél belőle egy zöldbabfőzeléket fasírttal.
Vagy esetleg kettőt.

picur3ka 2014.07.14. 12:08:23

@bbjnick:

Amint az utóbbi idő termését elnézem, olyan, mint mikor a kisebbségi család ellepi a kávézót. Lassan csak hárman-öten lesznek.

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 16:19:17

Douglas Adams volt már?
Kb. ezt mondja:

1. Ami már a születésed előtt is létezett, az a világ természetes része.

2. Amit 35 éves korodig feltalálnak, azok forradalmian új és nagyon izgalmas szuper dolgok, amelyek soha nem látott módon megkönnyítik az emberek életét; ezekre érdemes karriert csinálni.

3. Minden, amit azután találnak fel, hogy 35 elmúltál, ellentétes a világ természetes rendjével és romba fogja dönteni az emberiséget.

Alfőmérnök91 2014.07.14. 21:49:22

@Hepci: Azt hiszem, ebben az esetben a felperest terheli az illeték.
Egyébként az a nevetséges az ügyben, hogy az indoklásban szerepel, hogy én "megfenyegettem" MR-t azzal, hogy nyilvánosságra hozom az adatait. Namost, tudni kell, hogy ez azután történt, miután MR nyilvánosságra hozta az én IRL adataimat.
Azaz ez kb. olyan, mintha valaki megverne, aztán én, válaszképpen, megfenyegetném azt a valaki, hogy mondjuk, ha a szemem elé kerül ismét, én is megverem. Erre ő beperelne engem fenyegetésért, és direkt szembe jönne velem, mire én, ígéretemhez híven megverném. Nyilván a bíróság csak engem ítélne el, és jogilag nehezen lenne kifogásolható az eljárás, de az egész ügy inkább a felperes morális analfabetizmusáról tanúskodna, mint az én agresszivitásomról, stb.

Bell & Sebastian 2014.07.14. 22:08:51

@Alfőmérnök91: Lári-fári, hóhmecolás, az agresszív geci önfelmentegetése. Megérdemled a sorsod, annál is inkább, mert tudhatóan nőről van szó, aki garantáltan nem verekedéssel fogja letörölni a vigyort a képedről.

Remélem, lesz annyi esze, hogy idézget innen is, egyéb megszólalásaidból ó, te gáncstalan lópokróc. Egyszer elfogy a szerencséd, így igazságos.

Alfőmérnök91 2014.07.14. 22:15:16

@Bell & Sebastian: Buta vagy, náci.
És a nőkről sem tudsz szart sem.

Alfőmérnök91 2014.07.14. 22:18:18

@Bell & Sebastian: Ugye, buta náci, az megvan, hogy a verekedés csak hasonlat volt. Ennyire nehezen megy a szövegértés?

Bell & Sebastian 2014.07.14. 22:25:43

@Alfőmérnök91: Nem, nincs meg és nem tudok szart a nőkről. Rólad annál többet, úgyhogy a pöcsödet teszem rá, hogy Gloárral is számolnod kell. Esetleg még valaki?

Ha vallástalan, vagy, irány a pszichiátria, mert ennek nagyon nem lesz jó vége.

Ez tetszik:
- utálom a nőket >>> beállok buzinak >>> na, most meg még jobban utálom őket! >>> büdös nácik!

Alfőmérnök91 2014.07.14. 22:39:46

@Bell & Sebastian: Buta náci, megint rágalmazol és fantáziálsz, soha nem voltam buzi.
Felelni fogsz ezért, majd megtanulod, hogy nem teheted meg, hogy (akár "poénból") tisztességes emberek rossz hírét keltsed.

Alfőmérnök91 2014.07.14. 22:41:46

@Alfőmérnök91: jav. nem teheted meg következmények nélkül, álnév mögé bújva

Bell & Sebastian 2014.07.15. 00:53:52

@Alfőmérnök91: Teljesen biztos lehetsz benne, hogy kikapod a Fekete Pétert. Aztán tippelhetsz, hogy melyik volt a sok közül.

Alfőmérnök91 2014.07.15. 06:54:51

@Bell & Sebastian:

" véres horror 2013.10.19. 20:53:35
@Bell & Sebastian: ragika, ragika... te semmit sem változol. Épp akkora barom vagy, mint húsz évvel ezelőtt voltál. Illetve még ostobább, mert ugye öregszel. "

"@Bell & Sebastian: ragikám! Menj vissza a pszicho... Áááá, szerintem neked inkább állatorvosnál a helyed. Szóval menj vissza hozzá és kérd, hogy emelje a gyógyszer adagod, mert megint elhatalmasodtak rajtad a kényszerképzeteid! "

" véres horror 2013.10.19. 19:58:15
@Bell & Sebastian: jajj... ragika, ragika... már megint itt esz a fene, ahelyett, hogy a jól megérdemelt gumiszobádban lennél? :DDD "

mandiner.blog.hu/2013/10/19/egy_honvedtiszt_hagyateka_fotografiak_a_masik_magyarorszagrol/full_commentlist/1#c20847935

Bell & Sebastian 2014.07.15. 10:57:34

@Alfőmérnök91: Most a verset szeretném, az sokkal jobb.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.07.20. 01:12:49

@MézesRozi: Pável paródiája azért rossz, mert nem veszi figyelembe a különbséget az e-könyv és a korábbi írásbeliségen alapuló médiumok között. Nem érti, mit jelent az, hogy itt az információ független a hordozótól.
Ettől már csak azon balfasz "konzervatívok" álláspontja nevetségesebb, akik szerint olyan írók, költők is a Zsidó Világösszeesküvés részei, mint pl. Kölcsey, vagy Mikszáth.
süti beállítások módosítása