Miskolc egyet jelent Magyarországgal
2014. július 04. írta: Redakció

Miskolc egyet jelent Magyarországgal

miskolc_avas.jpg

Vendégszerzőnk, Forgács István írása.

Miskolc egyet jelent Magyarországgal.

Egy olyan hely, ahol az érték még mindig több, mint a felesleges kacat; ahol a tenni akarás még mindig egyértelműbb, mint a lustaság; és ahol még mindig több a szeretet és a befogadás, mint ahogyan azt kívülről nézve sokan látni vélik. Egy város, amit sokan elhagynak, még többen szégyellnek; miközben az ottmaradók (és ők vannak igazán sokan!) mindent elkövetnek, hogy jobbá, szebbé, élhetőbbé tegyék. Izgalmas és felemelő az a dac, amivel a miskolciak többsége küzd a városáért, és ezzel egyetemben küzd a saját sorsáért is. Szomorú, hogy a  nagy küzdéssel elért apró sikerek mellett sajnos nincs meg, és egy darabig nem is nagyon lehet még meg az igazi áttörés, nem ered a város Debrecen, Pécs, vagy éppen Szeged nyomába. Marad a saját maga szépsége, amit az érthet, az láthat igazán, aki oda születik vagy aki feltétel nélkül engedi, hogy átfolyjon rajta a város minden keserve, minden öröme, minden reménye.

Miskolc egyet jelent Borsoddal.

Tele van munkással, lakótelepekre kényszerített, balos lelkű proletárral, Kárpátia-pólós irredentával, helyét soha meg nem találó cigánnyal, kitörni, feljebb jutni akarókkal. Miskolciak és borsodiak tízezrei jelentik a már mindenről lemondókat, de közben ők azok is, akik holnap újrakezdik majd. Századszor is. Vagy legalábbis megpróbálják újrakezdeni majd. Ott belül biztosan szeretnék. Újrakezdik a munkakeresést, a tanulást, a beilleszkedést, az elfogadást. Az elmúlt 25 év sajnos azt bizonyította be, önmagukban ők minderre képtelenek.

Csak innen, Budapestről tűnik egyszerűnek azt kérni, sőt, elvárni, hogy az Avason mindenki szeressen mindenkit. Csak innen látszik nagyon egyszerűnek politikai korrektséget elvárni cigányügyben el egy olyan helyen, ahol a cigányok igenis meghatározzák a város jelenét, és lesznek minden korábbinál meghatározóbb részei annak majd a jövőben. Csak innen, Budapestről gondolják sokan azt, hogy a baloldali pártok baloldali programját megértik és meghallgatják a baloldalinak vélt szavazók, miközben a város lakossága már régen túllépett azon, hogy melyik párt milyen ideológiát képvisel. Miskolc nem balos és nem jobbos város. Miskolc egy önálló közösség, amelynek az elmúlt 25 évben sem akarta egyetlen politikai irányzat sem valóban megfogni a kezét. Ugyanakkor Miskolc Borsod szíve – Borsod pedig az ország legfontosabb, legkomolyabb kihívása évek óta.

Aki meg akarja menteni az országot, az először mentse meg Borsodot. Aki meg akarja menteni Borsodot, az mentse meg Miskolcot. Aztán majd Ózdot, Edelényt és Szerencset is.

*

De hogy közben a városnak is legyen dolga: Miskolcnak mindenek előtt szembe kell néznie a saját múltjával. Azzal, hogy egy szocialista iparvárost teremtettek belőle a világháború után; és amit ma már senkinek nem kell ugyan szégyellnie, de tennie sokaknak kell azért, hogy annak a nyomasztó örökségét maga mögött hagyhassa, és új szemlélettel, újjá teremtett környezetben próbálja meg a mindig felbukkanó lehetőségeit, új és új esélyeit kihasználni.

Miskolcnak azzal is szembe kell néznie, ki kell mondania, hogy cigányok tízezrei voltak az építő, alkotó részei a város és az ország legnagyobb gyárainak a szocializmusban. Tisztességgel tették a dolgukat, az ő vérük és verítékük ugyanúgy beivódott az acélváros porába, mint bárki másé. De ez ma már nem érdem, és nem is pótolja a cigányokkal szemben elfogyott türelmet, bizalmat, megbecsülést.

Éppen ezért a helyi cigány közösségnek azt kell elismernie, hogy a helybeli, mostani cigány fiatalság nem tud, vagy sok esetben nem is akar a nagyszülők nyomába eredni, és ezen szerintük is sürgősen változtatni kell. Egyértelműen, hangosan, úgy, hogy a város többsége azt hitelesnek lássa, elhiggye és segítse is elő, hogy sikerüljön. És ebben nekik maguknak van felelősségük, a családjuknak, a szülőknek, a cigány közösségnek, a cigány politikusoknak, civileknek, kinevezett és megválasztott tisztségviselőknek. Már csak az egykori nagyszüleik iránti tiszteletből adódóan is. A város most elfordul a cigányoktól, mert nincs oka, nincs késztetése, hogy odaforduljon hozzájuk. Sőt, ha bárki elvárná ezt tőlük, akkor az még bezárkózóbbá tenné őket. Százszor elhangzik: nekik ne mondja meg senki, hogyan éljék meg a városban zajló dolgokat; azt meg meg még kevésbé várja el tőlük bárki is, hogy objektívek legyenek.

A Miskolcon most zajló folyamatokat sokféleképpen lehet nevezni. Van, aki szerint erőszakos és indirekt kitelepítés folyik; van, aki szerint a város pénzen akar nyugalmat vásárolni és kevesebb hátrányos helyzetű családdal küzdeni a jövőben. Van, aki szerint felesleges, ami történik; megint mások pedig úgy vélik, rég meg kell volna már kezdeni a város szegénytelepeinek a felszámolását. Én magam azt látom, megint oda jutottunk, ahova az elmúlt 15 év során számtalanszor: ha leváltják a rendőrkapitányt, ha Világsátor-projektet tervez a Kormány, ha Kanada vízumot fontolgat vagy ha a Fészekrakók kerülnek szóba, minden esetben kimondható, félretéve az erőltetett politikai korrektséget: Miskolcon (és Magyarországon) cigányügy igenis van, amellyel pedig foglalkozni  kell.

*

Hogy hogyan, az leginkább a város vezetésén és a kormányon múlik, amelyek pedig nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy mit mondanak, mit szeretnének azok, akik a leginkább érintettek.

Az a gondolat vita nélkül is biztosan vállalható, hogy a változás elkerülhetetlen, és igenis cigányügyként kell kezelni. Azért, mert Miskolcon nem a szegényekre haragszanak sokan, van abból a városban elég. Azért, mert nem a szegények érzik kirekesztve magukat, sokan látják önmagukat önmaguk körül ugyanolyannak. Egész egyszerűen a cigány és a nem cigány ember fél sok esetben a másiktól, kívánja azt, hogy ne találkozzanak a buszmegállóban, az utca azonos oldalán, a piaci árusnál. Néhány nap elég ahhoz a városban, hogy ezt mindenki megélje, megtapasztalja és tanácstalanul tárja szét a kezét, amiért a tankönyvekben megírt szociológiai alapvetésekkel itt semmit sem lehet kezdeni.

A cigányok és a nem cigányok együttesen a részei ennek a fojtogató, bezárt élettérnek. E dilemmát biztosan nem az oldaná meg, ha kollektíven egyik vagy másik fél kikerülne belőle. Nem muszáj elmenekülni vagy kollektív kitelepítéssel riogatni.

Magát az életteret és az abban élő embereket kell megváltoztatni. Olyanná tenni, hogy abban és velük élni lehessen. Hogy a kínálkozó gazdasági lehetőségeket ki lehessen használni majd a következő évek során, mert azzal nemcsak Miskolc, hanem a térség is megmenthető lenne. De ahhoz rendezettebb lakókörülmények, iskolai felzárkózás, dolgos munkáskéz és munkaerő, norma-, és szabálykövető új cigány-nemzedék, illetve leginkább belső késztetés, saját igény kellene arra, hogy változzanak a jelenlegi viszonyok. 

Ha ehhez egy államtitkárság kell a városba, akkor úgy vélem, már holnap költözzön a hivatal.

*

Közben persze sokaknak furcsa látni, hogy a politikai pártok mind-mind jobbról szeretnék megelőzni egymást az őszi önkormányzati választásokon; de aki itt él, az tudja, hogy már évek óta ez zajlik.

Pásztor Albert esetleges jelölése pontosan annak a bizonyítéka, hogy a cigányügy kapcsán meghaladott, elv-, és ideológia alapú politizálás immár nem nyerhet teret a baloldalon sem (főleg nem Miskolcon és Borsodban); mert a jelenlegi realitások arra kényszerítik a politikai szereplőket, hogy ne elvi/ideológiai síkra terelve próbálják megoldani a megoldandó problémákat, hanem ellenkezőleg, az ideológiát szabják át a valós viszonyokra.

Nem is csoda, hogy még  számosan vannak azok, akik értetlenkednek – elsősorban a fővárosi körutakon belül. Büszkén kitartanak az elveik és ideológiák mellett − tegyék csak nyugodtan. Ha Miskolcot megmentik az önmagukért tenni akaró helyiek (változó, elkötelezett cigányok és nem cigányok közösen), akkor az nélkülük is menni fog.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr656470053

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarbűnözés 2014.07.04. 13:43:37

  Urbán legend Felszáll az ellenőr a buszra a hátsó ajtón. Körbenéz felméri a lehetőségeket. Mellette négy darab tagbaszakadt kigyúrt roma. Óvatosan elmegy mellettük, majd elkezdi végezni a munkáját. A munka eredményesnek bizonyult. Megtalálta azt a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2014.07.04. 07:55:20

"Aki meg akarja menteni Borsodot, az mentse meg Miskolcot. Aztán majd Ózdot, Edelényt és Szerencset is."

Rend a lelke mindennek.

A dogmatikus liberálisok ezt nem akarják felfogni, pedig New York városában a kb 20 évvel ezelőtt megválasztott új polgármester Rudy Giuliani már megértette ezt és sokat javított az a korábbi liberális vezetés által előidézett anarchia felé sodródó város életminőségén.

A HVG 2009. Nov. 9. számában érdekes cikk jelent meg arról , hogyan sikerült NewYork új konzervatív polgármesterének Giulianinak és rendőrfőnökének Brattonnak rövid idő alatt drámai javulást elérni a város bűnügyi helyzetében. A gyilkosságok száma egyharmadára egyéb bűnelkövetések száma kb. felére csökkent. Illetékes elvtársaink tanulhatnának tőlük (ha nem túl nehéz fejűek).

Ők a betört ablak elmélete alapján cselekedtek.

Az a környék, ahol már az ismételten bezúzott ablakokat sem üvegezik újra, azt az érzést kelti arra hajlamos emberekben, hogy itt a bűnözés kockázata kicsi és ezért bűnelkövetésre ösztönzi őket.

A betört ablak és a körülmények hatalmának elmélete szerint a bűnelkövető aki nem alapvető indíttatásból cselekszik és nem saját zárt világában él olyan ember, aki igen érzékeny a környezetére, aki mindenféle jelet éberen megfigyel, és aki a környező világ jeleinek érzékelése alapján, hirtelen elhatározásból követ el bűnt.

Ez a gondolat felettébb haladó és bizonyos értelemben hihetetlen. A körülmények hatalma elmélet szerint a viselkedés társadalmi kontextus függvénye. Ám ez meglehetősen furcsa környezettudatosság.

Az 1960-as években a liberálisok hasonló érveket hoztak fel, de amikor a környezet fontosságáról beszéltek, ez alatt az alapvető társadalmi tényezőket értették: a bűnözés, mint mondták, a társadalmi igazságtalanság, a strukturális gazdasági egyenlőtlenség, a munkanélküliség, a rasszizmus, több évtizednyi intézményi és szociális elhanyagoltság eredménye;

ezért, ha meg akarjuk állítani a bűnözést, nagy és hősies lépések megtételére van szükség.

De a körülmények hatalmának elve szerint a kicsiny dolgok számítanak.

Nem holmi nagy, átfogó ügyeket kell megoldani, a bűnözés megelőzhető egyszerűen azzal,

hogy megtisztítjuk a környezetet a graffititól, és letartóztatjuk a bliccelőket. (Zero tolerancia)

Nos, a környezet hatalma ezért nevezhető radikális elméletnek. Giuliani és Bratton,

bár konzervatívnak tekintik őket, egyáltalán nem azok.

A legextrémebb liberális álláspontot képviselik a bűnözéssel kapcsolatban: olyan extrém álláspontot, hogy szinte lehetetlen elfogadni. (HVG 2009-11-09)

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.07.04. 07:58:26

megmenteni? persze.
statárium, csendőrség.

teknős 2014.07.04. 08:16:58

Nem tudom, de az én tapasztalatom szerint nagy baj van a miskolci gondolkodással. Rosszindulatúak az emberek, lusták, írigyek és beképzeltek, hatalmas arccal. (Az is igaz, hogy én a miskolci egyetem köréből ismerek embereket, nem a bányász- melós rétegből)

Ha ilyen Magyarország, de nem ilyen, akkor régen nagy baj van.
Én tuti elkerülök mindenkit, ha lehet, aki miskolci.

Bell & Sebastian 2014.07.04. 09:34:24

Ciklikusan újratermelődő probléma. A kommunisták már azon gondolkoztak, hogy megadják a rezervátum -státuszt és karanténba zárják a megyét.

Végül arra jutottak, hogy a munka nemesít, odahordtak mindent, hogy lekössék a dakota portyázókat, mederbe tereljék a vadkeleti ösztönöket, alárendelték minden intézkedésüket e nemes célnak, szűkös erőforrásaikból jócskán áldozva. Hátha ki tudják kovácsolni az új embert ebben a kohóban, képesek lokalizálni a pusztító kórt, amely a rendszer alapjait fenyegette.

Ezen az úton nem kellene még egyszer végigmenni. Lehet malacot, krumplit, laptopot osztogatni, közben csak ketyeg a demográfiai bomba és az egyre kevesebbek számára egyre nagyobb teher a dagadó, haszontalan (lokális) többség puszta létének fenntartása.

Csak "gratulálni" tudok politikailag korrekt kormányainknak ahhoz, hogy mára már addig süllyedtünk; Pécset kell megmenteni a dögvésztől és Budapest "exkluzív" kerületeit.

Egyszer csak véget ér ez a fene nagy, liberális demokrácia is. Arról érdemes beszélgetni, hogy mi legyen utána. Vagy mi ne legyen.

Miskolc csak a kezdet. A vég kezdete.

Bell & Sebastian 2014.07.04. 10:50:43

@Doomhammer: Vitéz Lófő Eszdéeszék is mehetnének fajvédeni, legalább találkozna az orruk nemzetvesztő ügyködésük végtermékével.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.07.04. 10:56:22

@Bell & Sebastian:
Én másban látom Magyarország felemelkedésének zálogát.
Játyel Katalin érdekelt és ezt találtam.
kiralyiudvar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1215142
"Minden Magyarok Királya, Őfelsége I. Levente Apostoli Magyar Király (HM King Levente I. of Hungary"

Államtitkárság Miskolcnak? Akkor miért nem mindjárt király? Ott van a diósgyőri vár, csak használni kellene.

barkaba 2014.07.04. 11:03:49

Miskolc ma egy szar hely. Nagyon keménykezű ember rendbe tudná tenni, de a liberáltak ezt szeretnék megakadályozni. Szarni kellene rájuk, mert annyit is érnek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.04. 11:21:32

Nem az Avason sétálgattam pár hete, hanem a belvárosban. Minden második bolt be van zárva a sétálóutcán, vagy bezárni készül, vagy döglődik. Akadnak hulló vakolatú, romos épületek is ott, vagy 10 méterrel odébb.
A sétálóutca végén hatalmas plázát épített a korszellem.

Bell & Sebastian 2014.07.04. 11:36:31

@Doomhammer: Van ott egy ép nagyterem szép kilátással, ha még el nem happolták az ingatlanspekulánsok.
Az egész királyság várárokkal és felvonóhíddal mehet, ha nem fizetnek adót, beküldünk pár döglött macskát trébuchettel.

Bell & Sebastian 2014.07.04. 11:39:16

@Hepci: Mit kellett volna? Metszőolló? Azt a melléképületben tartják a parasztok.

Zeddicus 2014.07.04. 11:43:22

Én meg azt mondom, hogy túl van ez fújva. A médiában megjelenő indulatoknak a töredékét sem érezzük a mindennapokban. A mindennapjaink részei a cigányok, próbálunk velük szót érteni, van hogy sikerül, de többször tényleg inkább kikerüljük őket, ahogy csak tudjuk. Jó lenne, hogyha a politika nem tekintené küzdőtérnek a várost, hanem tényleg megoldásokat keresnének. Azt hányan tudják, hogy a felszámolandó szegénytelep lakásai helyett nemcsak pénzt,de ingatlant is felajánlottak, de az nem kellett? Vagy azt, hogy a lakások nagyrészére már jogerős bírósági határozat van hónapok óta a jogviszony megszüntetéséről, akinek meg nincs jogviszonya, annak meg nem jár se lakás se pénz? Az a baj, hogy mindig csak részinformációk jelennek meg.
Ami meg teknős hozzászólását illeti, nem vonnék le következtetéseket egyetemi körökből, valami külnös büszekeség, kivagyiság lengi be az egész egyetemet, ami szerintem a hagyományokhoz való merev ragaszkodásból és életérzésből fakad. (mondom ezt volt egyetemistaként).Miskolcon élek, de az elmúlt 7 évben 30-40 km-es távolságokban dolgozom. Nem egy ismerősöm van, akinek 2-3 munkahelye is van. Én úgy gondolom, lusta, irígy ember mindenhol van, ez nem miskolci kiváltság.

Pelso.. 2014.07.04. 11:53:04

@barkaba: Kemény csapat lehetnek ezek a liberáltak; jelenlegi eredményük és népszerűségük is elég, hogy hatékonyak legyenek a híres kétharmaddal szemben.

drazsé 2014.07.04. 12:01:23

@Hepci:
Értelemszerűen többtényezős, egyik az alapvető: keresleti oldal igencsak sovány (kocsmák zárnak be szép sorban) másrészt meg hosszú és kitartó munkával sikerült elérni, hogy a belvárosi üzletek végképp versenyképtelenek legyenek (parkolás, bérleti díjak, árak, forgalom) a plázákakl de főképp a hiperekkel szemben (plázák se vadvirágos rétek ahogy tudom üzleti szempontból, de lásd fizetőképes kereslet).

De nincs kereslet és punktum. És akkor újítsd fel - miből - az épületeket, amik ugye társasházak - sok sikert - hogy aztán üresen álljanak a boltok, szóval minek.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2014.07.04. 12:02:52

"A liberalizmus a haldokló nyugat ópiuma."

Ilyen súlyos problémákon - akármennyire is fáj beismerni - már csak radikális megldások segíthetnek.

dr kíváncsivagyok 2014.07.04. 13:19:29

@Hepci:
"Nem az Avason sétálgattam pár hete, hanem a belvárosban. Minden második bolt be van zárva a sétálóutcán, vagy bezárni készül, vagy döglődik. Akadnak hulló vakolatú, romos épületek is ott, vagy 10 méterrel odébb.
A sétálóutca végén hatalmas plázát épített a korszellem. "

és cigányt HÁNYAT LÁTTÁL ?
Egyet sem , ugye...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.04. 13:40:33

Nincs itt probléma egy szál sem! A szegény üldözött miskolci cigányokkal együttérző belpesti népek leköltöznek Miskolcra az avasi magyarok elértéktelenedett lakásaiba, az avasiak pedig megkapják a megüresedett belpesti lakásokat. Így minden és mindenki a helyére kerül és beáll a világbéke.

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.04. 13:47:34

Miskolcról két dolgot tud a "belvárértelmiség": messze van, és sok ott a náci.

A jeles szerző ismeretei ennél mélyebbek, és a "belvárértelmiségi" körökön kívüli, tehát normális emberek, magyarok is értik nagyjából a problémát.

Egyetértek Vidéki úrral, giuliani módszerek szükségesek az ilyen helyeken.

A nagy bűnök megszüntetése a kis bűnök felszámolásán keresztül vezet.

Ugyanis az emberek közérzetét nem az rongálja elsősorban, ha sokat lopnak, hanem ha sokan lopnak. És ha majd nem lopnak sokan, akkor nem lesz olyan sem, aki mentegesse, fedezze azt, aki sokat lop. Ugyanez igaz a rablókra, egyéb véglényekre is.

legeslegujabbkor 2014.07.04. 14:07:05

@Istóczy Győző: A szuper rendőrségünknek nem jelenthet problémát, hogy egyszerre üldözze a sokat lopó politikusokat és köreiket, és a keveset lopó szegényebbeket, így elérhetjük, hogy a többség közérzete jobbá válik, és itt egy olyan élhető ország lesz, ahol lehet vállakozni, meg munkahelyet teremteni állami (segítő vagy gáncsoló) beavatkozás nélkül is.

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.04. 14:26:33

@legeslegujabbkor:

A rendőrségünk sokat fejlődött az elmúlt években, lényegében azóta, hogy Pintér a belügyminiszter.

De a bűnözés addig nem fog megszűnni, amíg ha van egy újsághír, hogy ellopott valaki tízezer forintot, addig öten harsogják, hogy miért nem azokat kapják el, akik tízmilliót lopnak.

Öt tízezres tolvaj többet árt a közmorálnak, mint egy tízmilliós, ők ugyanis öten vannak, így ötször annyit mérgeznek, ötször annyian értik meg őket, ötször annyian mentegetik őket, ötször annyian falaznak nekik.

A rendőrség elkezdett rászállni a "kis" szabálysértésekre, mint hallani. "Kis lopás" is lopás ma már, és az út szélén is a jó irányban kell gyalogolni. A gyorshajtást is keményen büntetik, és a graffitivel szemben sem elnézőek ma már a hatóságok. Ez az, ami eredményt fog hozni, lásd a new yorki példát is. A "korrupció elleni harc" csak megélhetési zsidók wellnessét szolgálja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.04. 14:28:52

@legeslegujabbkor:

Nem a szegények lopnak és nem keveset. Egyébként is, miféle fasisztoid, diszkriminatív duma az, hogy a szegények lopnak! A vidéket elpusztító bűnözési hullám motorja a büntetlenség: ezt használják ki a hagyományosan bűnözői életformát folytató elemek és a jogi környezet által nyújtott lehetőségeket fölismerő szervezett (vagy a lehetőség kiaknázására megszerveződő) bűnözői csoportok.

...ott, ahol én felnőttem a hetvenes-nyolcvanas években, a Hortobágy északnyugati peremén, a Tisza mentén, egy tanyasoron, mindig is élt egy-két (többé-kevésbé) integrálódott magyarcigány család. Kapcsolatuk a „parasztokkal” gyakorlatilag problémamentes volt. (Volt némi hajlandóságuk szomszédaik kihasználására, „kölcsönkéregettek” --- elsősorban élelmiszert, amit aztán, természetesen, soha nem „adtak meg” ---, ott felejtették a gyerekeiket a szomszédban egésznapokra stb., de arra vigyáztak, hogy soha ne lépjenek át egy bizonyos határt.) A Kuncze-féle „megélhetésibűnözéses” projekt azonban rendesen odab*szott ennek a viszonynak!

Miután tudatosult a cigányokban, hogy bizonyosfajta bűncselekményeket minden különösebb retorzió nélkül el lehet követni, módosítottak életstratégiájukon. A cigányszomszédok, akik addig (nagyjából) mindig „tisztelettel” viseltettek „paraszt” szomszédaik iránt, kezdtek tiszteletlen, majd fölényes, sőt, agresszív hangot megütni. Amit előtte soha nem mertek, elkezdtek a cigánygyerekek bejárogatni a szomszéd kertekbe és rendre megelőzni a tulajt a szüretben, s ha rájuk szóltak, ocsmány módon visszaszájaltak. Majd elkezdtek éjszakánként eltűnögetni az udvaron kinn felejtett eszközök, ezután a zárral nem zárt helyiségek kerültek sorra.

(Amikor anyám --- aki nyugdíjasként, idős, beteg szüleit gondozni költözött haza a tanyára --- először szólt a szomszéd cigányasszonynak, hogy neki szüksége van az előző éjszaka, az ámbitus alól eltűnt rézlavórra, két nap múlva a rézlavór visszakerült a helyére, amikor, hónapok vagy évek múltán, ismét szólni mert valamiféle „apróbb” lopás miatt, a cigányasszony --- aki hosszú évek óta hozzánk járt „kérni”, akinek a gyerekeit etettük, istápoltuk stb. --- már minősíthetetlen hangon leordította, mocskolni, átkozni kezdte, megfenyegette.)

Ezzel párhuzamosan egyre nőtt a cigányporták lélekszáma, egyre több „rokont” vonzott a szabadpréda.

A következő stáció a pusztítás volt. Amit nem tudtak elvinni, azt pusztítani kezdték. Ha „bementek” (értsd: betörtek) valahová, nemcsak pakoltak, de törtek-zúztak is, a kerteket letarolták, letördelték a fák ágait, széttaposták, kirugdalták a földből a még éretlen termést. Ezzel párhuzamosan a tiszteletlen hang verbális terrorra váltott: ha „paraszttal” találkoztak, köszönés helyett, rendre mocskolódással, fenyegetésekkel „kínálták meg”.

Alig több, mint egy évtized alatt, az egykor virágzó tanyasor „atomtámadás sújtotta terület”-té vált. A tanyák egykori gazdái kihaltak vagy elmenekültek, a(z „elértéktelenedett”) házak, a melléképületek cserepenként, téglánként, nyílászárónként, gerendánként szét lettek hordva, már fák sincsenek a kertekben...

A „megélhetésibűnözés” néhány év alatt hierarchikusan felépített bűnszerveződéssé, egy terület módszeres kiaknázására, lerablására irányuló maffiavállalkozássá vált, amit (vélhetőleg) jobbmódú (a bűnözésből meggazdagodott?) cigányok tartanak kézben.

(Az utolsó gazda, akiről tudok, egy-két napig élvezhette új tehene társaságát, amint először kitette a lábát a tanyájáról, ellopták azt. Nyilván, figyelték a mozgását és az első adandó alkalommal léptek. Feladta hát, ő is sorsára hagyta a tanyát.)...

bbjnick.blog.hu/2013/11/20/egy_gondolatbunozo_a_megelhetesi_bunozesrol

legeslegujabbkor 2014.07.04. 14:40:16

@Istóczy Győző:
Én nem így látom. Ha az emberek azt látják, hogy vannak olyanok, akik kikerülnek a törvények hatálya alól, akár hatalmuk, helyezkedésük, vagy akár a rendőrség tehetetlensége miatt, akkor mindenki csak azt fogja mondani, hogy miért éppen ő tartsa be a törvényeket, ha mindenki más lop.

legeslegujabbkor 2014.07.04. 14:42:57

@bbjnick:
Remélem a népharag már leváltotta a rendőrkapitányt, és újjászervezték a rendőrörsöt.

legeslegujabbkor 2014.07.04. 14:45:20

@Istóczy Győző: @bbjnick:
Ti egyszerűen nem akarjátok megérteni, hogy az államot azért tartjuk fenn csomó pénzünkből, hogy például üldözze a bűnt. Ez nem az állampolgár dolga.

bispora 2014.07.04. 15:05:58

@Vidéki:
Csak szólnék, hogy az új polgármester, de Blasio, a liberális jogvédők nyomásának engedve felfüggesztette a rendőrség legerősebb preventív eszközét a"Stop and Frisk" protokollt. Az évi ötszázezer feletti megállítás, kikérdezés-motozás valószínűleg nagy szerepet játszott a newyorki gyilkossági statisztika folyamatos javulásában. Azonban volt egy kis gond: a megállított és átmotozott személyek 90 százaléka afroamerikai és hispán volt. A helyi TASZ rasszizmusra hivatkozva szépen meg is hekkelte ezt a rendőrségi eszközt. És az senkit sem érdekelt, hogy a súlyos bűnelkövetők között a fenti két etnikai csoport dominált, és a motozások az érzékeny területek közelében történtek, ahová éjszaka fehér ember nem nagyon jár még ha olyannyira liberális is.
Érdeklődve várom az év végi statisztikákat- meg azok liberális magyarázatát, mert abban lesz biztosan leszek újszerű elemek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.07.04. 15:33:06

@dr kíváncsivagyok:
Nem számoltam őket, de láttam párat. Még nem korlátozták a mozgásukat Miskolcon...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.04. 15:35:02

@legeslegujabbkor:

Látom, egy szót sem értettél meg a kommentemből (vagy nagyon is és terelsz)!

A rendőrség annyit tud tenni, amit számára a jogi keretek biztosítanak, s 1996 óta, a "megélhetési bűnözés kodifikálása" óta, ugyancsak beszűkült a mozgástere.

legeslegujabbkor 2014.07.04. 15:44:29

@bbjnick: A büntetési tételek akármikor megváltoztathatók, ha ez lenne csak a gond.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.04. 16:21:07

Azzal indul el mindig a lejtőn a hógolyó, hogy engedjük a kis bűnt, mert az megélhetési, mert az éhség vitte rá, mert cigány, ne bántsuk már, szenved eleget.
Ez a devianciát pátyolgató hozzáállás teljesen figyelmen kívül hagyja a törvénytisztelő, dolgozó, termelő embert. A számlát végülis ő fizeti, de beleszólása nem lehet abba, hogy milyen országban, városban szeretne élni.

Miskolcon és tőle északra jártam elég sokat 2000-es évek második felében. Miskolc, Szikszó, Encs stb.
Egyszerűen pusztulat volt már akkor is. Cigányok, elcigányosodó magyarok mindenütt. Értem ezalatt, hogy az ott élő magyarok teljesen átvették a cigány mentalitást, életvitelt. A középkorúak egy része még tartotta magát, rendesen próbált élni, bár nehéz arrafelé, egy részük azonban már úgy élt, mint a cigányok, a szövegük, viselkedésük is cigányos volt, a fiatalok már teljesen cigány mentalitással éltek.
Az öregek, akik még magyarként éltek idővel kihalnak és a cigány mentalitás elterjed, még ha a magyarok meg is különböztetik magukat a cigányoktól (tudják, ki a magyar, ki a cigány), a viselkedésük már lassan teljesen azonosul velük. Én kívülállóként sokszor nem tudtam eldönteni, hogy az illető cigány vagy sem.
Az idősek még felháborodnak egy deviáns viselkedésen, bűncselekményen, a középkorúak már csak vállat vonnak, összeráncolják a szemöldöküket és esetleg a Jobbikra szavaznak, a fiatalok azonban látják, hogy a cigány jól él, szarik mindenre, néha bent van a tömlöcben, de amikor kijön, akkor szabaduló bulit csapnak neki, a magyar lánynak is tetszeni kezd a cigány kemény csávó, együtt járnak bulizni, bogyóznak (a drogozást így emlegették), aki tanul, azt hülyének nézik vagy nagyképűnek. A fiataloknak imponál a cigány mentalitás.
Ha a magyarok ellenálltak volna valójában, akkor most kisebb lenne a probléma. Nem csak a jobbikra való szavazásra gondolok, hanem a cigány mentalitás totális elutasítására. Nem turulos, betyáros magyarkodás kell, meg karikás ostor csattogtatás, hanem azt kellett volna mondani, hogy márpedig ebből a "kultúrából" nem kérünk, az én gyerekem nem megy el hétvégén oda, ahol senkiháziak drogoznak, nem kell olyan gyerekeknek iskolába járni, akik nem tanulni, hanem balhézni akarnak. Nem is az eredeti cigány kultúra ez, hanem a plebs, az aljanép, a senkiháziak, bűnözés kultúrája. Nem hegedülő prímásokat kell itt elképzelni, amikor én cigány kultúráról beszélek, hanem a plebs, aljanép, csőcselék "kultúráját", amit először a cigányok vettek fel.
A cigány kérdés számomra már nem faji kérdés, a magyarok is elcigányosodnak ott, ahol utat tört magának ez a mentalitás, átveszik a züllést, a beleszarást.

Hasonlót tapasztaltam, ha nem is ilyen élesen Szabolcs megyében. Ott azért a magyar ismerőseim nagy része jobban elkülönült a helyi cigányságtól, bár azért akadt ott is rendesen olyan, aki szőke, kék szemű, de a viselkedése, szövege cigányos.
Borsodban lehet, hogy csak rossz társaságban forogtam, de ott még több ilyen elferdült magyar láttam.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.04. 16:37:22

@legeslegujabbkor: nem az állampolgár dolga? na de miért rekesztik ki az állampolgárt a közügyekből?
miért nem lehet az amerikai vigilante mozgalom mintájára magyaroknak is járőrözni és fellépni a bűnözőkkel szemben? neighborhood watch ennek egy szelídebb formája... nem rossz dolog, persze Magyarországon egyetlen monopolhelyzetben lévő polgárúrszervezet jogosult erre, mert ők paktáltak le a kormánnyal

persze az állam magára vállalta európai szinten egyedülállóan magas adókért a polgár életének és vagyonának védelmét, ez azonban teljesen hatástalannak bizonyult

én ha egy szolgáltatást ilyen túlárazottan is ilyen szar minőségben kapok meg, akkor én a kezembe veszem az ügyet

az önvédelem alapvető emberi jog, a SZADESZ-MASZOP kormányok ezt elvitatták az emberektől, de a FIDESZ sem tett sokat a kérdésben

kill004 2014.07.04. 17:18:25

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: A lázálmainkat ne írjuk már le. Tény, hogy a jelenség létezik, a magyarok 5-10 százaléka részben-egészben felvette a cigány mentalitást, de a többség elkülönül.

kill004 2014.07.04. 17:26:07

@teknős: "Rosszindulatúak az emberek, lusták, írigyek és beképzeltek, hatalmas arccal. (Az is igaz, hogy én a miskolci egyetem köréből ismerek embereket, nem a bányász- melós rétegből)"

Tehát a miskolci egyetem köréből ismersz néhány tagot akik lusták, irigyek , beképzeltek, hatalmas az arcuk, ergo a miskolciak ilyenek.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.04. 17:50:45

@kill004: figyelj, Miskolctól északra jártam elég sokat, ismerősöknél, azok ismerőseinél, haveroknál, szórakozóhelyen, üzleti ügyben
láttam, amit láttam
a műveltebb fiatalok elmennek onnan, a műveletlenebbek, a helyben maradók teljesen cigány módon éltek
nem a putris cigánysort kell el itt elképzelni
persze, magukat nem tartották cigánynak, nem cigánysoron éltek, de a viselkedésük, hanglejtésük, a szórakozás formái teljesen a mai cigány fiatalok stílusát hozta
ez persze nem az eredeti cigány kultúra, semmi hagyomány, csak a lezüllött, ment a bolti lopás, az, hogy valaki ellen eljárás folyt nem is tudom hány bűncselekmény miatt, az teljesen normális volt (ez ismerős volt osztálytársa), pont úgy szartak bele, mint a cigányok
együtt is mentek lopni, "boltozni" a cigány haverjaikkal

ismerek miskolci értelmiségi pasast is, ő jó családból jött, bár elvált szülők gyereke, egyetemet végzett, nem Miskolcon, műszaki értelmiségi, nem tért haza Miskolcra

Én elsősorban Miskolctól északra forogtam, ott kis falvakban, kisvárosokban teljesen cigányos, leszarós, züllött lett a fiatalok többségének mentalitása, akik nem tudtak onnan kitörni, továbbtanulni

ahol az újcigány életforma megjelenik, ott a magyarok alja is felveszi azt, összekeverednek, belőlük lesznek a szőke cigányok
ma már minden gyereknek van sok cigány osztálytársa, azoknak a viselkedése bizony kihat a kortársaikra is (iskolai előmenetel, szorgalom, munkához, tanárokhoz hozzáállás, szabadidő eltöltése, káros szenvedélyek, családi kapcsolatok, bűnözés, lógás, szövegek, mi számít menőnek, jövőkép, bűnözés teljesen elfogadott lesz, erőszak, zsarolás)

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.04. 17:55:56

@kill004: az az 5-10% az Miskolctól északra a 3-as főút mentén szerintem 50%-nál több volt a 2000-es évek vége felé

aki nem tud onnan kiszakadni, azt lehúzza ez a mentalitás és elzüllik

ismerek én is onnan származó orvost, normális családból, jó gimiből ment orvosira
a családon múlik sok minden, de ha otthonról se kap ösztönzést a fiatal, akkor a kortársak hatása nagyon erős lesz, pláne egy szakmunkásképző-szakiskola elfekvőben, ahova csak azért jár már be a cigány gyerek, mert még kötelező
na ez a szerencsétlenebb sorsú, kevésbé értelmes magyarokra is kihat

kill004 2014.07.04. 17:58:53

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Miskolci vagyok, Abaújban isw melózom: Szikszó, Alsóvadász, Homrogd. Ma például Szikszón voltam.

Még egyszer: amit írsz az a magyarok 5-10 százalékára jellemző. Nem tömeges.

kill004 2014.07.04. 18:10:22

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: "na ez a szerencsétlenebb sorsú, kevésbé értelmes magyarokra is kihat"

No és ezt ki cáfolja? Én itt élek, ismerem az itteni magyar fiatalokat. Nem tömeges az elcigányosodás. 5-10 %.

Néha olvasok olyan szövegeket a neten, hogy azt hiszem valahol Afrikában élek. Persze akik írják, azok kétszer átrobogtak a megyén egy szociológiai faszomtudjami keretében. Na, ők aztán tudják a tutit.

Bell & Sebastian 2014.07.04. 20:22:05

@kill004: Magénak becsületszóra elhiszem, amit mond, csak a saját tapasztalataim a hosszú nevű vitapartnere megfigyelését támasztják alá. Összességében 4 szezont húztam le a tágabb környéken, ami úgy három év, de az a mentalitás, ami ott uralkodó, tőlünk, civilizált emberektől olyan távol áll, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől.

Perzsavásár és "cigánykodás" lett minden piti ügyből, ha volt értelme, ha nem.

Vagy maga ezt már föl sem veszi, vagy ez a bizonyíték a párhuzamos univerzumok létezésére.

Akkor kezdtek tisztelni, amikor a fegyvertokot látványosan az anyósülésen "felejtettem" a kocsma előtt. Utána már nem tűnt el semmi, addig gyakorlatilag minden.

Érthető okból többet én arra nem megyek. De ez csak az egyik, Magyarország katasztrófa sújtotta vidékei közül, mert több is van és egyre több lesz.

Éhes_ló 2014.07.04. 21:10:09

Miskolc és Kelet-Magyarország már évekkel ezelőtt elesett.
A következő Nógrád és Heves megye, meg a Pesti kerületek lesznek (ott a nyolcker és a Ferenecváros már szintén elveszett).
Felkészül Pécs, Baranya, Somogy és Veszprém megye no meg a fővárosból Pesterzsébet, Csepel, Lőrinc, Tétény).

Az iskolákban vidéken minden második gyerek purdé, az elveszített területeken mindegyik, kivétel nélkül.
A cigányok 14-18 évesen szülnek, 40-45 éves korukra nagyszülők 3-5 gyerekkel és 10-15 unokával.
A magyar versenytársaik ekkorra jó esetben kettő gyereket nevelnek, akik általános iskolába járnak.

A vidéken élő idősebbeket az erdőkkel, kertekkel, présházakkal, szőlőkkel, együtt szabályosan kiirtják, kifosztják, miközben a "rendőrök" a gárdistákokat, rasszistákokat, és az önvédelmüket megszervezőket hajkurásszák.
A véletlenül elkapott cigány rablók, gyilkosok, uzsorások, lincselők szabadlábon, libbant bírónők vicces ítéleteit követően folytatják ott, ahol vérbe fagyva hagyták.
A mai 20évesekre már a polgárháború vár öregkorukra.

Csak szólok, brüsszel és a "magyar" parlament a bűnöző és "demográfiai agresszor" cigányok oldalán harcol, őket támogatja a magyarokkal szemben évtizedek óta.

A folyamatok 10-15 éve visszafordíthatatlanok, de lényegében már nincs is aki vissza akarná fordítani.
Az új gazdáknak felperzselt föld kell, magyarok nélkül, addig is várnak türelmesen és nyomják a propagandát, "jogvédelmet" "felzárkóztatást" a magyaroktól uzsorával elszedett pénzből.
Hagytuk, hogy ez legyen és még most is tűrjük.
Reménykedünk a csodában, hogy a cigány képes lesz arra majd 10-20-30 év múlva, amire 500 éve nem képes.
Hamis remény.

kill004 2014.07.05. 08:34:42

@Bell & Sebastian: "de az a mentalitás, ami ott uralkodó, tőlünk, civilizált emberektől olyan távol áll,"

Mint a távcsöves puska amit emlegetni szoktál?

"Perzsavásár és "cigánykodás" lett minden piti ügyből, ha volt értelme, ha nem."

Miért cigányokkal bótoltál?

"akkor kezdtek tisztelni, amikor a fegyvertokot látványosan az anyósülésen "felejtettem" a kocsma előtt. Utána már nem tűnt el semmi, addig gyakorlatilag minden."

Ha ezt tetted volna, a seggeden csúsztál volna haza a fatornyos faludig. Mert ha valamit nem szeretnek erre, akkor az a nagy arc. Szerényebben virág elvtárs.

Érdekes, engem 45 év alatt nem loptak meg. Egyszer sem.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.05. 10:19:31

A Miskolctól északra elterülő településeken egyszerűen olyan mértékű elcigányosodást tapasztaltam, hogy már látom, hogy miért menthetetlen az a vidék. Akinek olyan szerencsétlen sorsa van, hogy cigányosodott iskolába kénytelen járni, az maga is lezüllik. Vannak kivételek, de a magyarok jó része is sajnos már érzéketlen lett a probléma iránt. Magukat nem tartják cigánynak, de én máshonnan odakerülve először megütköztem, hogy ott az átlag magyar is mennyire alpári, csökött, cigány tempót vett fel. Persze a cigányok még rosszabbak, de sajnos mivel már lassan ők a többség a fiatalok közt, a kortárs csoport, ami a legerősebb szocializációs közeg, beszívja és átformálja az ottani magyar fiatalokat is.
Aki valami elit családból jön, ki tudják emelni a közegből, máshol tanul tovább, az még lehet ember, de a többség sajnos ott marad és már maga se veszi észre, hogy az ország többi részéhez képest elcigányosodik. A viselkedése, szóhasználata, konfliktuskezelése, hozzáállása. Egymáson már észre se veszik.

Hasonlót tapasztaltam Szabolcsban is. Számon van tartva, hogy ki a cigány, ki a magyar, de a magyarok alsóbb rétege is már cigány módra él, persze magukat nem tartják cigánynak.
Békésben is vannak teljesen elcigányosodott települések, az onnan érkező embereket a környező városokban egy kalap alá veszik és előítéletesek velük szemben (vagy inkább utóítéletesek, hiszen korábban már tapasztalták, hogy milyenek)
most csak Sarkadot említeném, a gyulaiak egyöntetűen elzárkóztak a sarkadiaktól, amikor ott jártam, egy elcigányosodott településnek látták és aki onnan jött, azt furcsa szemmel nézték, akár fehér volt, akár magyar
Sarkad egy elesett település volt a gyulaiak szemében már évekkel ezelőtt
a cigány mentalitás gyorsan terjed a magyar plebsben is
egyszerűen egy iskolába jár a magyar csőcselék gyereke a cigányok kölykeivel és emiatt aztán kora gyerekkortól az lesz a standard, amit a cigánygyerek képvisel
ő pedig a családból hozza a mintát
pl. Rezső bátya tömlöcben volt évekig, mert a gechimagyarok meg a rendőr igaztalanul bevádolta, de most már hazajött, megvolt a szabadulóbuli és most kamatospénzből jól él, már a lányoakt is futtat, a kis Leonszió meg ennek mintájára elindítja az iskolában a védelmi pénz szedését
a magyarok egy része ugyanezt teszi, a gyengék meg kivéreznek
senki nem akar ezután gyenge lenni
mindenki a cigány virtust teszi magáévá, aki nem akar csicska lenni és megalázásból a 16 évesen is 6. osztályos Leonszió farkát leszopni a nagyszünetben a WC-n...
azok a magyarok, akik ilyen közegben nőnek fel, már magukban hordozzák a cigánybűnöző mentalitást

szórakozni elmennek, ott is minden második ember roma már, mert egyszerűen a fiatalok nagy része már nem fehér

a számok és az idő a cigányoknak dolgoznak

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.05. 13:21:22

@legeslegujabbkor:

Te lehet hogy így vagy vele, de a tisztességes emberek nem lopnak. Ugyanakkor ha van közöttünk sok "kis" tolvaj, akkor úgy nevelődnek az emberek, hogy lopni jó - lásd a bolsi rendszert.

Először a "kis" tolvajokat kell és lehet nyakon csípni!

legeslegujabbkor 2014.07.05. 17:07:13

@Istóczy Győző: Szerintem sokkal veszélyesebb, ha az emberek azt látják, hogy azok lopnak, akik nincsenek rászorulva, mert a fizetésük és a juttatásaik sokszorosa a minimálbérnek. Ezek a jól megfizetett emberek nem kényszerből lopnak, hanem, mert hatalmuknál fogva megtehetik. Ennél erkölcsrombolóbb viselkedést nem tudok elképzelni.

Bell & Sebastian 2014.07.05. 23:00:59

@kill004: Oké. Innen hiteltelen vagy, koma. Teknősnek van igaza, elcigósodott már ott minden.

Bell & Sebastian 2014.07.05. 23:05:47

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Eleket kihagyta, ha már Békéscsaba környéke. Ott látni csodát.

kill004 2014.07.06. 08:01:03

@Bell & Sebastian: Teknős nem azt írta. Olvasd el még egyszer. Te pedig hiteles vagy a távcsövessel. lol.

Bell & Sebastian 2014.07.06. 08:52:48

@kill004: Teknős azt írta, hogy kerüli a magad fajtád. Én meg azt, elcigányosodtál, fehér létedre. Hogy a távcső hogyan jön ide, már az sem érdekel.

kill004 2014.07.06. 09:11:26

@Bell & Sebastian: Te vizionáltál valami távcsöves puskáról, hogy ha majd jön az ellen, akkor te előkapod és lesz ne mulass. Vagy itt vagy a jósdán.

Már miért cigányosodtam volna el? Ezt tényleg nem értem. Ha valaki visszaszól neked az már elcigányosodott fehér? Illetve baz megye összes magyar lakosa elcigányosodott? Szerencsétlen.

kill004 2014.07.06. 09:44:49

Egyébként gyönyörű példája a "magyar jobbosoknak" amit itt bemutatnak. Két-három megyét simán lecigányoznak a szó pejoratív értelmében. Az, hogy az ott élő tisztességes, rendszerető, dolgozó, gürcölő embereket is beleveszik (akik között cigány származásúak is vannak), mit nekik. Csak halkan jegyzem meg, ha ebből a három megyéből 20 év év alatt "cigány" megye lett, vajon az övékből mikor lesz az? Esküszöm a cigányoknak drukkolok. Egyék meg ezt az országot. Megérdemeljük.

Éhes_ló 2014.07.06. 16:22:56

@kill004: nem kettőt hármat és nem csak megyéket, hanem városokat, városrészeket.
De nem "lecigányozták" ezeket, hanem megállapították, hogy a cigány deviánsok kezére került, elcigányosodott (többségében cigányok felségterületévé vált, ahol a "magyar" állam nem védi meg a deviáns többségtől a törvénytisztelő kisebbséget.

Az már csak a hab a tortán, hogy mi volt az, ami megérteni véltél a hozzászólások sorából és mi az amit nem.
De ez nem a mi szégyenünk, ahogy az sem, ahogy cigányok uralta vidékké züllesztették ezeket a korábban sem virágzó magyar területeket.

kill004 2014.07.06. 16:59:25

@Éhes_ló: "De nem "lecigányozták" ezeket, hanem megállapították, hogy a cigány deviánsok kezére került"

Akkor te nem értettél meg valamit az előtted szóló hozzászólásokból, nem én:

"Cigányok, elcigányosodó magyarok mindenütt. Értem ezalatt, hogy az ott élő magyarok teljesen átvették a cigány mentalitást, életvitelt"

" Magukat nem tartják cigánynak, de én máshonnan odakerülve először megütköztem, hogy ott az átlag magyar is mennyire alpári, csökött, cigány tempót vett fel. "

kill004 2014.07.06. 17:33:57

@Éhes_ló: "Az már csak a hab a tortán, hogy mi volt az, ami megérteni véltél a hozzászólások sorából és mi az amit nem."

Tökéletesen megértettem mindent, azért válaszoltam azt, amit. De te úgy látom nem olvastad végig a hsz-eket. Elolvastad, hogy a fórumtárs hozzászólásának melyik részére reagáltam először?

Éhes_ló 2014.07.06. 18:32:28

@kill004: ezt írtad: "magyar jobbosok".
Én magyar is vagyok, meg jobbos is.

Ha legközelebb valakivel gondod, vitád van, neki címezd.
Van rá lehetőség, én is ezt használom.

kill004 2014.07.06. 19:02:13

@Éhes_ló: "ezt írtad: "magyar jobbosok".

Idézőjelben.

"Én magyar is vagyok, meg jobbos is."

Dehogy vagytok ti jobbosok. Ilyen szadeszos gőggel? Ugyan már! Azért is tettem idézőjelbe.

"...valakivel gondod, vitád van, neki címezd."

Eddig nem is vetted magadra. Olvasd csak, te írtad:

"lecigányozták" , "megállapították"

Ők. Nem mi. Tehát ebből, hogy "lecigányozták" , "megállapították", nekem az jön le, hogy nem magadra értetted. Mert ugye T3, nem T1.

Ja, és ha még arra válaszolnál, hogy a feletted kettővel lévő idézetben, hol NEM cigányozták le a baz megyei magyarokat.

Éhes_ló 2014.07.06. 19:08:06

@kill004: neki írj, ha gondod van vele, ne általánosíts.
különösen nem magyarozz, jobbosozz, mert ez ugyan olyan szellemi igénytelenség, mint ballibbantazni.
Ha meg ezen a szinten nyomnád, akkor jobb ha itt befejezzük.
Magyarország ilyetén elveszejtése nem az a téma, ahol szívesen hempergek pár magadfajtával a szokásos blogfosban.

kill004 2014.07.06. 19:33:17

@Éhes_ló: Na idefigyelj, te hülyegyerek! A fent lévő elvtársaid lecigányozzák, azt a megyét ahol élek, lustának, nagyképűnek, irigynek nevezik a városom lakóit en bloc. Majd ha ezt szóvá teszem akkor még én ne általánosítsak?!

"pár magadfajtával "

Milyen magadfajtával, te "jobbos" kretén? Milyen "fajta" vagyok? HE?

Itt sírtok bazdmeg, hogy jaj elveszett Magyarország, nemzethalál, oszt nem csináltok semmit. Ne jobbosozzak, ne magyarozzak mert ha nem teszem akkor mi lesz? Eltűnnek az oláh cigányok, több magyar gyerek születik?

És te tekeredj nekem itt mint egy hernyó, hanem válaszolj a kérdésemre. Ha már kérés nélkül hozzám pofáztál.

gyalog.galopp 2014.07.06. 19:58:33

@kill004:

Ha má a stadionokat át tudjátok váltani lélegeztetőképre, akkor váltsátok át az üresen flangáló négyes metrót hegedűre . Minden cigánygyerek tudna bazseválni jópízé, oszt nem kéne nekik bodzát szedni se.

Éhes_ló 2014.07.06. 20:00:36

@kill004: ne menjél te a tetves kurva anyádba, szerencsétlen barom.

kill004 2014.07.06. 20:05:29

@Éhes_ló: Jobbos polgártársunk jobbos megnyilvánulását olvashatták.

Bell & Sebastian 2014.07.06. 22:57:08

@kill004: Alaposan alád vágott a szociáldarwinizmus, az nyilvánvaló.

kill004 2014.07.07. 05:06:10

@Bell & Sebastian: Ismerd be, ezen a mondaton nem is gondolkodtál mester, csak úgy jött!

Bell & Sebastian 2014.07.07. 10:34:35

@kill004: Áldozatául estél a környezeti változásoknak, ennyit jelent.

Messzi Vetek 2014.07.07. 11:17:32

@kill004: trollokat etet, vegye észre.
természetesen nem "cigósodott el" még minden sem ott, sem Szabolcsban, sem a nyolcban.
de efelé tart a dolog és természetesen ott, ahol a többség már cigány az iskolai osztályokban, ott a kisebbség fog hasonulni a többséghez, az lesz a norma.

Bell & Sebastian 2014.07.07. 11:29:06

@Messzi Vetek: Jól bebizonyította a főtétele ellenkezőjét, mehet utóvizsgázni.

Messzi Vetek 2014.07.07. 12:13:26

@Bell & Sebastian: vitatkoznék állításával és újfent rámutatnék: maga bizonyította be a fő tételem újra.
kinek mi a _fő_, ugye.

Bell & Sebastian 2014.07.07. 12:28:56

@Messzi Vetek: A magáé például az volt, hogy a szelíd nevű trollokat etet, nekem, mint -ezek szerint trollnak- az, hogy már tapasztalható a _tömeges_ terjedése a cigány mentalitásnak a fehérek körében, egyenlőre jól behatárolható területeken.

Hogy mik ezek? Az erőszakoskodás, ingyen élés, megállapodások be nem tartása, lopás, csalás, hazudozás, kibújás a kötelességek alól, zsarolás, provokáció, megfélemlítés, szemét felhalmozás, egzotikus kártevők terjesztése (patkány, bolha, csótány, tetű), más egyebek.

Ami határozott visszalépés egy aránylag civilizált állapotból a kaotikus erőszakba, a szemét és trágyadomb kultúrájába, a kerti budi -mentes sötét kőkorszakba.

Így már érti?

Messzi Vetek 2014.07.07. 12:36:02

@Bell & Sebastian: persze, hogy értem.
ebben - azt hiszem -, nincs vita közöttünk.

abban van, hogy
"elcigósodott már ott minden"
vs
" már tapasztalható a _tömeges_ terjedése a cigány mentalitásnak a fehérek körében, egyelőre jól behatárolható területeken."

az első trollkodás, a második alapozott megállapítás.

így már érti?

Bell & Sebastian 2014.07.07. 13:13:59

@Messzi Vetek: Ha van rá igény, vájt fülűeknek cizellálhatom akár, az elcigósodás bármelyik szinonimájával.

Például:
Exponenciálisan szaporodnak Budapesten a patkányok. Valaki felhívhatná Bábolnát.

Annak semmi jelentősége, hogyan mondom. Az ég egy adta világon semmi jelentősége sincs, ha egységesen nem történik semmi.

gyalog.galopp 2014.07.07. 13:28:11

@Messzi Vetek:

Kellő távolságra a problémától a szofisztika megoldásnak tűnhet.
Viszont, a probléma gócpontjában szofisztikázni, az már gyengeelméjűségre utaló magatartás.

Messzi Vetek 2014.07.07. 13:52:19

@gyalog.galopp: barátom, ha épp maga egy miskolci lakos és lecigányozzák egy fórumon a családjával együtt, azért mert egy olyan területen él, ami a "probléma gócpontja", akkor azzal épp azokat idegeníti el, akik tenni akarnak a probléma megoldása érdekében (és egyelőre még ellenállnak a cigányosodásnak).
élő példája ennek - itt ebben a kommentfolyamban - kill004 érzéketlen és ismetlődő megalázása.

természetesen gyengeelméjűzhet, ha magának ehhez van kedve, de a zsellértempó trollkodás és a "szofisztikázás" között vannak árnyalatok.
remélem, ezzel nem mondtam újat.

Bell & Sebastian 2014.07.07. 14:11:35

@Messzi Vetek: Ez most hamisság, amit állít, azt tudja-e? Egy nick kapta meg a fizetségét (és ha lesz szíves, ne fújja galaktikus méretűvé), aki 15 százalékra tette a "romlottságot", mert ennyi tűnt föl neki.

gyalog.galopp 2014.07.07. 14:35:58

@Messzi Vetek:

Nem, nem mondott újat, csak félreértette a szándékomat, valószínűleg az én hibám. Nem Önnek szántam a gyengeelméjűzést.

Nézze, Pásztor úr mondott valamit 5 évvel ezelőtt, amiért egy kis időre kirúgták az állásából.
Kik azok akik kirúgták, földrajzilag hol éltek azok az emberek, mi alapján rúgták ki?
Pásztor urat a probléma gócpontjában élők pártállásra tekintet nélkül visszahelyezték az állásába, mert ők tudták, hogy Pásztor igazat mondott.

Na most, ha egy politikai tömörülés, amelyik ugye probléma megoldásokat ígér a híveinek, de konkrét esetben egy a problémára abszolút érzéketlen távoli központ utasítását hajtja végre a helyi érdekek ellenében, na az a gyengeelméjű.

gyalog.galopp 2014.07.07. 14:43:59

@gyalog.galopp:

Befejezve az előbbit, a konkrét esetben előbbre visz a sértegetés, mint a szofisztika.

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 15:42:11

@bbjnick: " s 1996 óta, a "megélhetési bűnözés kodifikálása" óta, ugyancsak beszűkült a mozgástere."

Te annyira otthon vagy ezekben a jogi dolgokban, biztos ki tudod fejteni ennél pontosabban is.

Tehát hogy konkrétan mit értesz a megélhetési bűnözés 1996 kodifikációján?
Ez pontosan milyen törvénymódosítás volt és mitől (milyen ok-okozati összefüggés alapján) lett a megélhetési bűnözés (bármit jelentsen is ez) "kodifikációja"?

Lássuk, normális vitában, érvekkel és pontos hivatkozásokkal ki tudsz-e állni az álláspontod mellett...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.07. 16:27:51

@Robinzon Kurzor:

S veled kellene vitatkoznom? Ne haragudj, de ez nem kellően inspiratív alternatíva számomra:-)

Messzi Vetek 2014.07.07. 16:29:20

@Bell & Sebastian: nem állt szándékomban galaktikus méretűvé fújni semmit, de az általam kifogásolt mentalitás - véleményem szerint - nem visz előrébb.
ez lett volna a mondanivalóm.
sem több, sem kevesebb.

Messzi Vetek 2014.07.07. 16:30:34

@gyalog.galopp: valóban félreértettem.
elnézést, ha túlreagáltam.

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 16:51:04

@bbjnick:

Szóval hazudtál megint, nem is volt semmiféle "megélhetési bűnözés kodifikálása".

Mellesleg magadnak tartoznál annyival, hogy nem beszélsz össze-vissza a levegőbe mindenféle hülyeséget ... de persze az is lehet, hogy ennyire nem vagy igényes saját magaddal szemben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.07. 17:03:19

@Robinzon Kurzor:

Ne haragudj, de a veled való vita nem kellően inspiratív alternatíva számomra:-)

gyalog.galopp 2014.07.07. 17:03:19

@Robinzon Kurzor:

Na, a " megélhetési bűnözés" ez egy nagyon jó kifejezés ( természetesen ilyen kodifikáció nincs, be is baszna), ez a legrasszistább kifejezés, amivel cigányokat illettek.

Csak tessék belegondolni, neki szabad mert cigány, neki a megélhetéshez kell.
A cigánybűnözés egy kriminológiai fogalom, módszert takar, a megélhetési bűnözés kifejezés pedig kirekesztést, akinek elnézzük a lopást, arról már le is mondtunk, azt már beraktuk egy skatulyába és bedobtuk a lomtárba.

tessék csak elgondolkozni ezen.

Éhes_ló 2014.07.07. 17:42:56

@gyalog.galopp: ez a kitűnő megállapítás bár durva volt de nagyon pontos és talált is!

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 18:22:40

@bbjnick:

Nem velem állsz vitában, hanem önnön butaságodat bizonyítod, nagy szorgalommal.

Állítod, hogy 1996-ban kodifikálták a megélhetési bűnözést, aztán elszaladsz a világ végére ijedtedben, amikor ki kellene állni mellette, meg kellene indokolni.

Becsöngetünk és elfutunk ... össze is pisilted magad izgalmadban?

Bell & Sebastian 2014.07.07. 18:26:57

@Messzi Vetek: Ez így van, nem visz előrébb az erről csevegés. Az erőszak állami monopólium, miként a törvényhozás és végrehajtás is. Itt nincsen seriffrendszer, se gárdákba szervezett tartalékos haderő, amely bevethető lenne, se csendőrség.

Ha valakinek nem tetszik a rendszer, és ilyesmit szervez, megelégelve a nyúlbéla káembések félrefordulásait, az hirtelen a világsaktó érdeklődésének középpontjában találja magát.

Ezt a Gólemet egy Kuncze -nevű öntötte agyagba, egy Gyurcsány -nevű próbálta kihasználni a helyzetet jó kis rendkívüli állapot kicsikarására, az Orbán -nevűnek meg a kármentés maradt.

Azaz, itt minden volt eddig, csak felelős belpolitika nem. Igaz, kül~ sem nagyon.

Lecserélik a kultúrát, lecserélik a népet (két kasztra), a magyarokat elzavarják (de majd most, Viki bácsi elintézi, hogy ne tudjanak lelécelni, szagolgassa csak mindenki itthon a Nagy Libsi Művet), indulhat a móka elölről, Május Elsejei, demonstratív seregszemlével a Rendszer mellett. (Kétszer is megvolt.)

Nos, ezért teljesen fölösleges volt Kádárt lecserélni a legújabb dublőrére, Sokadik Uniós Dizőzre.

25 évünk úgy elszelelt, mint a pinty, dörömbölhetünk a hatodik koporsón - belülről.

Jól ki volt ez találva, teljesen nyíltan játszották el végig úgy, hogy senki nem látott semmit belőle és még mindig megy a mentegetés.

Egyrészt késő már, másrészt nagyon fog fájni. De addig is passzírozzuk csak, feleim, mást úgysem tehetünk.

Bell & Sebastian 2014.07.07. 18:39:16

@Robinzon Kurzor: Hát akkor ki volt a tettes, mondjad ó, öö... Nagy Oknyomozó Szellem. Nem ezt akartátok, csak így sikerült! -nem elfogadható védekezés, különösen akkor, ha a Nemzet Íkúja hozta ezt össze.

Itt az alkalom az önmegvalósításra, kreatív magyarázatok terén még vannak kihasználatlan lehetőségek. Például szívcsakra eltolódás, ökológia ujjlenyomat a kertkapun, karlendüléssel előidézhető malacvisítás. Tessék, itt a lehetőség, ennyi pénzért, ami itt ki van fizetve, nyújtson is valamit kórussal, nagyzenekarral, ha már semmi sem drága.

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 18:42:06

@gyalog.galopp: "A cigánybűnözés egy kriminológiai fogalom, módszert takar"

Ilyen kriminológiai fogalom nincs. (A szocialista jogrendben, tudod, amikor a védő is súlyosbításért fellebbezett, akkor esetleg volt. Meg előtte, amikor zsidóbűnözés is volt.)

Ha azt akartad mondani, hogy bizonyos jellegű bűncselekmények esetén az elkövetés módja alapján nagyobb eséllyel lesz az elkövető cigány, az nyilván igaz, ez egy szakmai heurisztika ... de ebben az esetben is legfeljebb kriminalisztikai fogalom.

A megélhetési bűnözés valóban kriminológiai fogalom, de nem azt jelenti, hogy az elkövetőknek elnézik a bűncselekményt.
Valamelyik faszkalap politikus egyszer bedobta és azóta az összes idióta ezt szajkózza, miközben fingja sincs arról, hogy miről beszél.
(Bébéjé is ijedtében elszaladt világgá, amikor rákérdeztem.)

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 18:45:07

@Bell & Sebastian:

Te is megválaszolhatod (ha tudod), hogy pontosan hogyan is volt ez a megélhetési bűnözés kodifikálása.

Vagy ha nem megy, akkor jöhet a nagy semmitmondó rizsa.

gyalog.galopp 2014.07.07. 18:47:55

@Robinzon Kurzor:
Te valóban nagy penge vagy, és milyen tájékozott!

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 18:59:01

@gyalog.galopp:

Ha szerinted te tudod jól, akkor például megnevezhetnél valami hiteles forrást, hivatkozást.

Ha valami "kriminológiai fogalom", akkor annak van komoly kriminológiai szakirodalma, használják vagy vitatkoznak róla ... ezt mind hivatkozhatnád.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.07. 19:01:40

@Robinzon Kurzor:

A veled való vita nem kellően inspiratív alternatíva számomra:-)

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 19:08:35

@bbjnick:

Értem én, hogy szar érzés szembesülni azzal, hogy a nagy mellénnyel bedobott állításod mögött nincs semmi.

De hogy ezen tényleg segít-e, ha még idiótának is tetted magad?

Egyébként ilyenkor szándékosan hazudsz vagy tényleg fogalmad sincs, hogy miről beszélsz?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.07. 19:10:29

@Robinzon Kurzor:

A veled való vita nem kellően inspiratív alternatíva számomra:-)

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 19:25:48

@bbjnick:

Ha ez valóban így lenne, akkor nem ezt ismételgetnéd.

Ha igazad lenne, akkor kivágnád magad egy jogtárra mutató linkkel, amiben benne a megélhetési bűnözés állítólagos 1996-os kodifikálása és leírnád, hogy az mitől az, amit állítasz róla.

Ha tényleg nem érdekelne az ügy, akkor nem is reagálnál.

De mivel tudod, hogy nagy szarban vagy (de érdemi válaszod nincs), ezért játszod a számodra legrosszabb játszmát: itt ugra-bugrálsz és megpróbálsz úgy tenni, mintha lennél abban a helyzetben, hogy ne reagálj.

Akkor talán zárhatjuk a jegyzőkönyvet: bbj megint hazudott és megint nem képes férfihoz méltóan viselni a lebukás következményeit.

Bell & Sebastian 2014.07.07. 19:28:25

@Robinzon Kurzor: Az úgy volt, kérem szépen, hogy a teljes elitnek nem volt annyi esze, mint a varrógépműszerész Jancsi bácsinak, most ezért kötelező Jancsi bácsit szidni, ahelyett, hogy kötélen húznánk át a hajógerinc alatt az egész bagázst.

Most mondják a tévében, hogy cigány asszony azzal védekezik, tápszerre kellett a pénz a gyerekeinek, így esett, hogy kis híján agyonverte Kuncze Gábort, vagyis nem is, a nyugdíjas parasztasszonyt.

Hiába, keverem a tényeket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.07. 19:33:55

@Robinzon Kurzor:

A veled való vita nem kellően inspiratív alternatíva számomra:-)

(Csak azért ismételgetem, hogy beszéltesselek és ezzel minél jobban lejárasd magad.:-))

gyalog.galopp 2014.07.07. 20:14:25

@Bell & Sebastian:

A szocik legújabb budapesti üdvöskéje, 22 éves korában 80 rongyos minisztériumi fizuból volt kénytelen megélhetési közokirathamisítani.
Terjed ám a pestis, innentől szabad a tánc...

Bell & Sebastian 2014.07.07. 20:53:37

@gyalog.galopp: Ilyesmi már volt. Hármas jelülésnek hívták, lehetett választani.

Az MSZMP -s (műbőr kalap, Volga, nikkelezett óra bőrszíjon) mellé kitették a népfrontost (szarukeretes szemüveg, kihajtott galléros, fehér ing, Skoda) és a szakszervezetis asszonykát (Domján Edit -frizura, legutolsó VOR -kollekció, Túra-Csepel).

Mit gondol, ki nyert?

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 21:00:47

@bbjnick:

Azért ismételgeted, mert ennyit tudsz: össze-vissza beszélni minden hülyeséget, aztán füledet-farkadat behúzva elsunnyogni, amikor helyt kellene állni a szavaidért.

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 21:05:27

@Bell & Sebastian: "Most mondják a tévében, hogy cigány asszony azzal védekezik, tápszerre kellett a pénz a gyerekeinek"

Jó, hát egyrészt ha onnan tájékozódsz, az sokmindent megmagyaráz.
Másrészt Pataky Attila meg azzal védekezik, hogy őt meg elvitték az ufók.
(Ez a vészmegoldás még bébéjé számára is nyitva áll.)

Hanem arra válaszolj valami egyeneset -- feltéve, hogy ennek jellembeli akadálya részedről nem merül fel --, hogy miként kodifikálták a megélhetési bűnözést 1996-ban.

Ha nem sikerül, akkor összebújhatsz bébéjével, feltéve, hogy a négy fal között csináljátok és nem kérkedtek vele tovább ilyen provokatívan.

Bell & Sebastian 2014.07.07. 21:21:21

@Robinzon Kurzor: Szúnyogok ellen járatom csak, ráadásul bekentem vietnami balzsammal, biztos-ami biztos. Odarepül, beleszagol, hat láb feldob. Összesöpör, kidob, gyöngytyúk.

Ma eggyel több lakott jól.

Egyébként Kuncze -beszéd rémlik nekem is, ha ilyen kitartóan ragaszkodsz hozzá, majd meglátom, mit tehetek érted. Mert az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget. Ez a Kuncze biztosan ezt is megúszta, rögtön a Pártba vették fel.

Robinzon Kurzor 2014.07.07. 21:29:43

@Bell & Sebastian:

A "beszéd" nem kodifikáció, csak szólok.
(Meg nekem is van egy Kuncze-beszédem csőre töltve, szóval csak óvatosan.)

Persze az is egy megoldás, hogy elismered: nem történt olyan, hogy megélhetési bűnözés kodifikációja.

(Szegény bébéjét meg elkönyveljük járulékos veszteségnek. Ráadásul önként, fütyörészve sétált az aknamezőre, aztán rádión zárótüzet kért magára. Egy hős, na.)

Bell & Sebastian 2014.07.07. 23:39:45

@Robinzon Kurzor: Végül is nem nagy a választék, ha Kunczét kihúzzuk a listáról, csak Ferge Zsuzsa marad, mint az Alien szellemi béranyja. De nézzük, mit mond erről maga Kuncze Gábor, aki egy vicces ember és most bizonyára nagyon büszkék rá a felmenői. Valóságos Világ Igaza, hóna alatt égő putriból mentett cigánygyerekekkel ábrázolja a legtöbb kódex.

Kérdés (Lupus Minor):

Tisztelt Kuncze Úr!

Mit jelentenek Önnek a következő kifejezések:
1. Haza.
2. Nemzet.
3. Megélhetési bűnözés. (Úgy tudom Öntől származik ez a kifejezés.)

'90-ben Önök voltak a legszimpatikusabbak, de az MSZP-vel történt koalícióval olyan volt, mintha Dr. Mengelét (a hóhért) díszdoktorrá avatták volna az izraeli orvosi egyetemen.

Válasz (Kuncze Gábor):

1.-2. Ha Ön szereti a hazáját, akkor ugyanazt mint Önnek.

3. A megélhetési bűnözés kifejezés a nemzetközi kriminalisztikai irodalomban ismert. Önnek ezt nem kell ismernie, ezért aztán javaslom, hogy lapozzon bele a Bánk bánba és amikor Tiborc panaszánál ahhoz a részhez ér: „ "… s minket a szükség lopni kényszerít” gondolkodjon!

Ha szeretne -ezen kívül- még valami vicceset megtudni, csak kérdezzen nyugodtan. Ha ráérek, megkeresem maga helyett, míg meg nem javul a bedöglött a Bingje.

Bell & Sebastian 2014.07.07. 23:43:47

Az utolsó, dupla sor már a saját, pikírt megjegyzésem, nem Kuncze szarkazmusa patájának kikandikálódása.

gyalog.galopp 2014.07.08. 05:20:02

@Robinzon Kurzor:
A téma már ezerszer lerágott csont , de a kedvedért , csak neked.

a cigánybűnözés, mint kriminológiai fogalom, azon bűnelkövetési magatartások gyűjtőneve, amelyek jellemzőik alapján egy konkrét behatárolható bűnelkövetői körre utalnak. Célja nem az adott elkövetői kör megbélyegzése, hanem a felderítés hatékonyságának növelése. Magyarul, mankó a béna rendőrnek.

A 70-s években Dobos János nevű rendőr alezredes a TV Kék fény c. műsorában rendszeresen beszélt róla, több könyvet is írt a témában.

Gönczöl Katalin jogász, kriminológus a 80-as években még leírta, használta a kifejezést, míg 90 után megvilágosodott és tagadta.

Lakatos Menyhért , Füstös képek c. művében természetesen nem használja a cigánybűnözés kifejezést, viszont szépen leírja, ábrázolja.
A jogvédők a 80-as években kezték üldözni a kifejezést, teljesen félre magyarázva annak eredeti jelentését

A megélhetési bűnözés kifejezést Kuncze nevéhez kötik, de ez nem így van, már ő is hallotta valakitől. Korábbi állításoddal ellentétben a cigányok akkoriban sem voltak védelem nélkül a büntető ügyekben. Elég sok ügyvéd elég jól megélt belőlük, amiért tenni is kellett valamit, ők fedezték fel, mint enyhítő körülményt.

A 90-es évektől törölték a statisztikából a cigány elkövető megjelölést, ugyanis a számok elképesztőek voltak.
Most ott tartunk, hogy nem a számok az elképesztőek, hanem a helyzet.

gyalog.galopp 2014.07.08. 06:13:55

@gyalog.galopp:

Bocsi, igazából a cigánybűnözés kifejezés kriminológiai és kriminalisztikai fogalom , a kettő között igen szoros az összefüggés, de ebbe most inkább ne menjünk bele, mert a lét és a tudat viszonyánál kötünk ki. :).

borzimorzi 2014.07.08. 08:44:50

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Ebben teljesen igazad van. A cigányokat soha nem szabad üldözni, a származási alapú üldözés ugyanis: rasszizmus. Senki épeszű ember nem propagálja ezt. Viszont a bűnözésre, normaszegésre, mások terrorizálására épülő életstílus igenis üldözendő. Tekintet nélkül az ilyen életvitelű ember bőrszínére, származására, vallására és nemére! Ezt hívták a rendszerváltás előtt "cigány életvitelnek", egyébként.

Üdv:
b

Robinzon Kurzor 2014.07.08. 13:43:37

@Bell & Sebastian:

Akkor legyen az, kolléga úr, hogy most inkább nem írok be semmit az indexébe, de legközelebb készüljön fel rendesen.

Az eredeti állítás úgy szólt, hogy a megélhetési bűnözést 1996-ban kodifikálták és ez büntetlenséget adott bűncselekmények elkövetőinek.

Erre kellene gombot varrni; ehhez képest lepkefing, hogy állítólag Kuncze kiejtette a száján ezt a szóösszetételt.

Ha nem tudsz az állítólagos 1996-os kodifikációra releváns jogszabályi hivatkozást adni, akkor először jegyzőkönyvezzük már ezt a tényt.

Utána beszélhetünk a többiről.

Robinzon Kurzor 2014.07.08. 14:07:34

@gyalog.galopp: "Magyarul, mankó a béna rendőrnek."

Vagyis pont ezért kriminalisztika. (Magyarul: nyomozástan.)

Szerintem nem vagy tisztában a kriminológia és kriminalisztika fogalmával.
Hasonló hangzású szavak, de teljesen mást jelentenek.

"Korábbi állításoddal ellentétben a cigányok akkoriban sem voltak védelem nélkül a büntető ügyekben."

Tudnád idézni, hogy én hol állítottam ilyet?
Mi lenne, ha azzal próbálnál meg vitázni, amit leírtam, és nem azzal, amit szeretnéd, hogy leírjak (mert akkor könnyebb dolgod lenne.)

"A 90-es évektől törölték a statisztikából a cigány elkövető megjelölést, ugyanis a számok elképesztőek voltak."

Mik voltak ezek az "elképesztő" számok és hogyan jöttek ki?

gyalog.galopp 2014.07.09. 07:48:44

@Robinzon Kurzor:
Jogos a kritika, így jár az ember amikor kapkod, de ne nyugodj meg, folytatom.

Függetlenül attól, hogy a mondókámból valóban nem derült ki, a cigánybűnözés kifejezés kriminológiai és kriminalisztikai fogalom és szervesen összefüggenek egymással. Kriminológia az elmélet, kriminalisztika a gyakorlat.
Ezért hoztam fel egy rendőr, egy kriminológust és egy hiteles tanút igazolásul.
A cigány kultúrának évszázadokon keresztül szerves része volt az alapvetően vagyon elleni bűnözés, ez olyan specifikumokat mutatott, amelyek csak rájellemzőek, életmódjukkal , világképükkel szervesen összefüggenek.
Kriminológiai értelemben ezért jogos a megkülönböztetés.

Mielőtt még bevernéd a hisztit elmondom, hogy az emberiség kultúrájának úgy általában szerves része a bűnözés, méreteit, hatásait tekintve nagyságrendekkel nagyobb , cigányokétól. Ezeket egyebek mellett háborúknak szokták nevezni, és amikor földrészek őslakosságát irtják ki, azt szemérmesen felfedezésnek.

Az tény, hogy mára a cigányság életmódjának megváltozása miatt a kriminológiai megkülönböztetésnek nem sok értelme van. Tipikusan vándorló életmódhoz, házaláshoz, stb. kötődő elkövetési formák nálunk nem meghatározóak. A városokban bandázó cigánygyerekek, vagy védelmi pénzt szedők pedig kriminológiai szempontból ugyanolyanok, mint a világ bármely városában.

Kriminalisztikai szempontból meg lehet különböztetni a cigány bűnelkövetést, és ezt helyesebb lenne cigány bűnelkövetésnek nevezni, nem cigány bűnözésnek.

Az az alapállás, miszerint nem mondhatjuk ki, hogy X városban hogyan alakul a cigány bűnelkövetők tevékenysége, az egy abszurd, cinikus hozzáállás.
Amelyik politikai erő ezt magáévá teszi, az oda jut, ahová való, a társadalom lehúzza a vécén. (aztán mehetnek az anyjukba orbándiktátorozni)

Ha elfogadjuk, hogy létezik kriminológia, és kriminalisztika, akkor azt valós tartalommal kell feltölteni, nem lózungokkal, ideológiai zagyvaságokkal.

Ez a te korábbi szöveged, nekem írtad, lásd feljebb:

"..(A szocialista jogrendben, tudod, amikor a védő is súlyosbításért fellebbezett, akkor esetleg volt...."

Nem tudom hol lehet hozzáférni a korábbi statisztikákhoz, ugyanígy a jegyzetek tanulmányokhoz sem.

Robinzon Kurzor 2014.07.09. 15:07:46

@gyalog.galopp: "Kriminológia az elmélet, kriminalisztika a gyakorlat."

Mondom, hogy fogalmad sincs ezeknek a szavaknak a jelentéséről.
Csak szólok: van ezeknek valós tartalmuk, pont te próbálod lózungokkal feltölteni, hogy passzoljanak a prekoncepciódhoz.

*

A Tanú-idézetem (amikor a védő súlyosbításért fellebez) arra vonatkozott, hogy ebben "szocialista jogrendnek" nevezett társadalmi kontextusban lehetett a cigánybűnözés kriminológiai fogalom.
Csak ezt félmondatot kifelejtetted a hivatkozásból.

Tehát akkor leszögezhetjük, hogy -- állításoddal ellentétben -- nem írtam olyat, hogy cigány elkövetőknek ne lett volna ügyvédjük a büntetőeljárásban.

*

"Nem tudom hol lehet hozzáférni a korábbi statisztikákhoz, ugyanígy a jegyzetek tanulmányokhoz sem"

Akkor honnan tudható, hogy mi van bennük?
Milyen alapon hivatkozol rájuk?

Robinzon Kurzor 2014.07.09. 15:19:36

@gyalog.galopp: "Kriminalisztikai szempontból meg lehet különböztetni a cigány bűnelkövetést, és ezt helyesebb lenne cigány bűnelkövetésnek nevezni, nem cigány bűnözésnek."

Ebben egyébként elméletben egyetértünk.

Bár a kérdés azért fennáll, hogy ha ezt a nyomozói ökölszabály (heurisztika) szintjén túl, valóban kriminalisztikai (tudományos) fogalomként akarjuk használni, akkor nem kerülhetjük meg a cigány elkövető fogalmának definiálását.

Ez pedig nem csak jogi/erkölcsi, hanem nagyon is konkrét gyakorlati problémákat vet fel.

És még az sem világos, hogy mire is megyünk azzal, ha etnikai dimenziót adunk a bűnözési statisztikának és kimondhatjuk, hogy "hogy X városban hogyan alakul a cigány bűnelkövetők tevékenysége".

Mi következik abból, hogy X városban Y%-kal nőtt/csökkent a "cigány bűnelkövetők tevékenysége"?

gyalog.galopp 2014.07.10. 08:04:25

@Robinzon Kurzor:

Fogok válaszolni, kicsit később.
Addig olvasgasd ezt:

mandiner.blog.hu/2014/07/10/baloldali_ideologiak_a_teljes_osszeomlas_szelen

Minden tiszteletem a szerzőnek!

gyalog.galopp 2014.07.12. 07:00:42

@Robinzon Kurzor:

Még 25-30 évvel ezelőtt érdekelt a téma, önszorgalomból foglalkoztam a kérdéssel. Könyvtárak, könyvesboltok, ismerősök egyetemi jegyzetei, belső információk.
Képzeld, van cigány- magyar szótáram is.

Ugye tudod, hogy az ügyészség hivatalból statisztikát vezet minden bűncselekményről és bűnelkövetőről, ezeken az adatlapokon szerepelt valamikor a cigány elkövető rublika is, de az iskolai végzettség, párttagság stb is.
Az adatok nyilvánvalóan nem arra készülte, hogy a bulvármédia szórakozzon velük, hanem a bűnüldözés, bűnmegelőzéshez adott lényeges információkat, vagyis a kriminológia alapadatait képezte, illetve képezné most is, ha a PC nem venné el az értelmét.

Nézd, ha nem látod az értelmét annak, hogy egy adott területen mért kell a bűnelkövetők összetételének , az általuk elkövetett bűncselekmények jellegének alakulását nyomon követni, akkor neked vagy fingod sincs a kriminológia, kriminalisztika szerepéről, vagy értelmetlennek tartod.
Az első esetben nem tudok neked segíteni, mert egy nyári egyetemi kurzusra a hely, idő és a mód nem alkalmas, a második esetben meg nincs mit tenni.

A cigány bűnelkövető meghatározása :

Az MTA egy tíz éves kutatás eredményeként 1970-ben a következőképpen válaszolt arra a kérdésre, hogy kit nevezünk cigánynak.

" cigány az , akit nem cigány környezete annak tart"

Ebből adódóan, cigány bűnelkövető az a cigány személy, aki bűncselekményt követ el.
Mellesleg feltételezem az arab terrorista megfogalmazás is felvet nálad hasonló jogi/erkölcsi problémákat, gondolom hangot adsz az USA klf bűnüldöző szerveinek totális nyilvántartási gyakorlata ellen is.

Nézd, nyár van, erősen lebarnultam, szerinted milyen hátrányom származhat abból, ha egy rendőr a statisztikai lapon cigányként jelöl meg.

Semmi, ez egy statisztikai adat, egy valójában személytelen karakter, aminek nem rögzítését kell tiltani, hanem az illetéktelen felhasználását.

picur3ka 2014.07.12. 23:45:42

@kill004:

Szégyellem magam mindenki helyett és bocsánatot kérek mindenki nevében.

Teknős a legnagyképűbb lekezelős nikk, akit valaha láttam a magyar világhálón.

Te megtartó erő vagy családoddal együtt és köszönet érte. Sajnálatos, ha segítség és támogatás helyett lenézést kapsz. És szégyen.

Igazad van. Akkor már nagyon késő lesz, ha náluk lesz ennyi cigány. Akkor majd ők is cigányok lesznek. Persze, minket ez nem vigasztal.

Utoljára 2007-ben jártam Miskolcon és környékén, tartósan. Semmimet nem lopta el senki, sehol. Nagyon meg voltam lepődve, milyen gyönyörű és tiszta volt az állomás, Budapest nagy része egy pöcegödör volt ahhoz képest.

-----

Asszimiláció és cigány asszimiláns viszont van, sajnos. Hogy mennyi, talán már nem is akarom tudni.

Aki békéskedik és keveredik, azt sajnos, megeszik a disznók, ez van.

Bell & Sebastian 2014.07.12. 23:53:12

@Robinzon Kurzor: Kollégád a hóhér. Ha az ellenkezőjét állítod annak, amit Kuncze se tagad, amit a teljes szakértőgárda a csapatának tulajdonít, legalább tégy egy tétova kísérletet az álláspontod bizonyítására, vagy mennyé békével macihoz egy cidára.

picur3ka 2014.07.13. 00:22:13

@Robinzon Kurzor:

"Az eredeti állítás úgy szólt, hogy a megélhetési bűnözést 1996-ban kodifikálták és ez büntetlenséget adott bűncselekmények elkövetőinek."

Figyeljél, haver! Te elmagyaráztad nekem már azt is, hogy milyen marha vagyok, mert jogos önvédelem nincsen. Értem én, ügyes jogászkodó gyerek vagy te, veszélyeztetettség van.

Attól függetlenül a köznyelv önvédelemnek hívja. Pont.

Te ezen élvezel? Mert akkor godolom, annyira hülye §ar jogász vagy, ha az vagy, hogy egy jogi fórumon a szakmabeliek nem állnak veled szóba, ezért hinted itten a jogi lingó port, nyilván.

picur3ka 2014.07.13. 14:49:37

Miskolc 'megmentése' egy érdekes kérdés. Csak tudnánk számokat!

Forgácsnak valószínűleg igaza van, hogy itt elbukhat az ország. Borsod és Szabolcs évek óta infúzión van ugyanis. A legkisebb befizetés, a legnagyobb kivétel fejenként az országos költségvetésből.

A demográfiai átrendeződés gyakorlatilag megtörtént mindkét megyében. Együttesen, valami 1.4 millió lakossal.

Amint azt kisebb földrajzi/igazgatási egységek történetéből a közelmúltból világosan dokumentálva láthatjuk, ezek a helyek diszfunkcionálissá válnak, ahol többségi populáció lesz a roma lakosság. Jobb esetben nincs komoly bűnözési probléma és vandalizmus. Ennyit sikerült elérni maximum néhány helyen.

Forgácsnak évek óta fixa ideája, hogy ezekbe a megyékbe kellene mindenáron(!!) állami dotációs munkahelyteremtést hozni, a teljes államcsőd elkerülése érdekében.

Ez alapjában véve logikus és helyes gondolat. Figyelembe véve azonban a specifikus részleteket, meglehet, éppoly idealista képzelgés és pusztán csak álmodozó reménykedés, mint bármi eddig.

1. Ahol lumpen életvitelű cigányság jelenik meg, onnan a dolgozni akaró lakosságnak el kell mennnie. Ilyen helyen termelőmunkát végezni nem lehet, mert mindent ellopnak/szétvernek.

Aki ott marad, annak nincs más választása, mint az államból élni (életvitel szerinti asszimiláció/elcigányosodás). Ez fog történni immár egész megyék szintjén is.

2. Ilyen helyre privát befektetés, munkalehetőség az előbbi oknál fogva és a szakképzett, munkamorállal rendelkező munkaerő hiánya miatt nem fog érkezni.

Ezt próbálná Forgács javaslata ellensúlyozni, megoldani.

3. A Miskolcot felépítő proletár cigányokról és egy teljesen más értékrendű, új generációról beszél.

Mik a számok, az arányok? Hány évesek ma a dolgozó életvitelű, proletár cigányok? Mi az a réteg, szám szerint és arányaiban, amire egy ilyen elképzelés épít?
Milyen a képzettségi és egészségi állapota?

Tudomásom szerint,

- vagy 30 évvel ezelőtt akár ötöd annyi populációval is számolhatunk, olyan rohamos volt a demográfiai növekedés az utóbbi évtizedekben, tehát a mai cirka 350 000-es cigány lakosság Borsodban akkor vagy 70 000 fő is lehetett

- a cigányság közel fele fiatal

- a várható életkor alacsony, a 40-es éveikben sokan rokkantnyugdíjasok, majd meghalnak

- a demográfiai adatokból következtetni lehet, hogy a populáció női része nagyjából szüléssel van lekötve

Ezen részletekből arra lehet következtetni, hogy megint csak egy 'adj pénzt, még több pénzt' ötlettel állunk szemben.

A cigányságba fektetett hatalmas összegek eddig mind veszteségeset tudtak csak felmutatni. Nem ugyanaz-e ez az ötlet, mint ingyen házakba költözteni a gettó lakókat? Attól az ő életvitelük még nem változik meg.

Munkahelyteremtés egy munkaképes réteget felmutatni nem tudó populáció számára hasonlóan értelmetlen, nulla hozamú befektetés lesz.

Tudom, Forgács ugyanakkor az összes egyéb pénzcsap és forrás elzárását javasolja, helyesen.

Viszont, mint sokan mások, ő sem vesz figyelembe egy nagyon fontos körülményt.

A cigányok egészségi állapotát. HA mindent nagyon okosan megoldottunk: munkahely van, tűzön-vizen át, betanított munkások vannak, munkafelőgyelőkkel a hátukban, nincs segély (gyerekcsinálási sem), nagyon komoly, sikeres bűnöldözés van, akkor még mindig marad a probléma, hogy

a cigány lakosságnak azon része, aki fizikailag, egészségi állapotánál fogva nem képes dolgozni, az nem fog se dolgozni, se tanulni, akárhogy erősködünk.

Summa summárom, ahogy van, a jelen összetételében, egészségi állapotával, jelen jogi szabályozás keretében a cigány populáció nem tartalmaz egy számottevő munkaképés réteget, amelybe befektetni jövedelmező lenne.

Azon sem lepődnék meg személy szerint - ha rendelkeznénk ilyen statisztikával -, ha az derülne ki belőle, hogy a cigányságnak azon része, aki munkaképes, nagyjából dolgozik, ahogy van.

Ugyanezen okoknál fogva, sem oktatásuk, sem a bűnüldözés nem járhat sikerrel körükben.

A populáció nagy részét a jelen szabályozási rendszerünkben komolyan büntetni nem lehet, tehát mintha nem is lenne törvény, számukra olyan a világ.

Valószínű nem puszta véletlen, hogy gyermekmunkát látunk a cigányság körében. Egy olyan populáció, amelynek fele fiatal, nem tudja enélkül fenntartani magát. Ez a korosztály, amely a cigányság körében igen aktív, száma és az élettartam alacsony volta miatt, a mi jogrendszerünkben se nem dolgoztatható, se nem büntethető igazán.

Tehát a cigányság egészségi állapotának hathatós javítása, a jogrendszer és intézmény rendszer megváltoztatása nélkül én nem látok semmilyen megoldást, semmilyen lehetőséget a csőd elkerülésére.

Maximum valami olcsó, rezervátumféle megoldás lehetséges.

Végezetül, jó lenne már egy referendum, vagy hasonló erről, amiből világosan tudhatnánk, hogy akar-e bárki is - cigányok és többség egyaránt - roma integrációt egyáltalán, és mit hajlandó tenni érte. mert ez sokkal fontosabb alapvető kérdés lehet, mint amennyire évszázadok óta eszébe se jut senkinek még csak foglalkozni se vele.

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 11:31:04

@gyalog.galopp: "akkor neked vagy fingod sincs a kriminológia, kriminalisztika szerepéről"

Nem én kevertem össze a kettőt, kicsi huszár.

Egyébként meg jól értem, hogy aki nem cigánybünöző, az magyarbűnöző?

Ahhoz, hogy egy adott területen a bűnözés alakulása nyomon legyen követve, sokkal több kell ahhoz, mint hogy bátran beleüvöltsük a nagy büdös borsodi éjszakába, hogy "cigááánybűűűnözéééés".

Ez a szám így nem mond semmit, a papír/számítógép elbírja alapon korlátlanul manipulálható (vö.: "Hányat fialjon a disznó?").

Ez így egy totális pótcselekvés, gumicsont.
A Jobbik kiválóan tud hőzöngeni, a "baloldal" nácizhat, a Fideszt addig sem kérdezi senki, hogy miért nem csinál semmit, az LMP-nek meg igaza lehet, csak hát mire mennek vele az impotens balfaszok.

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 11:37:46

@Bell & Sebastian:

Oké, most már látom, hogy a "kolléga" megelőlegezett bizalom volt a részemről, de legalább te is érzed, hogy nem szolgáltál rá.

Sajnos viszont továbbra is csak azt tudom mondani: aki azt állítja vagy akárcsak igaznak fogadja el, hogy a "megélhetési bűnözést 1996-ban kodifikálták", annak kellene ezt valahogy bizonyítania és nem engem felszólítani, hogy bizonyítsam az ellenkezőjét.

Legalább nevezzen meg valami jogszabálynak látszó tárgyat, aztán még mindig vitatkozhatunk azon, hogy az alkalmas-e arra, hogy ezáltal kodifiálódjék a megélhetési bűnözés.

Az baj, Sebikém, hogy amikor a rögeszméid ténybeli alapjaival kellene előállnod, akkor valahogy mindig csak ködösítésre futja.

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 11:41:59

@picur3ka:

Hát, barátom, én nem akarlak téged minden poszt alatt külön égetni, megteszed ezt saját magad.

De most komolyan: ha nem tudsz jogszabályi hivatkozást adni az állításra, akkor minek szólsz bele olyan dolgokba, amiről fogalmad sincs.

picur3ka 2014.07.14. 12:00:21

@Robinzon Kurzor:

"Hát, barátom,"

Barátod neked az ördög.

" én nem akarlak téged minden poszt alatt külön égetni,"

Nem akarlak megsérteni, de...

"megteszed ezt saját magad."

Akkor te mér' erőlködsz?

"De most komolyan: ha nem tudsz jogszabályi hivatkozást adni az állításra,"

És akkor mi van? Egész nap elbeszélek neked jogszabályi hivatkozés nélkül: Kék az ég. Kedd van. Stb.

Mellesleg te is: "Te hülye vagy."

Tudsz te erre jogszabályi hivatkozást adni? Ne mondjál ilyeneket akkor!

"akkor minek szólsz bele olyan dolgokba, amiről fogalmad sincs."

Egy dolgot azért szeretnék. Ha ezen alapelvedet érvényesítenék a szavazati jog ki nem terjesztésénél.

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 13:39:49

@picur3ka:

Egyszerű barátom, jogszabályi hivatkozást azért kérek számon, mert itt valamelyik nagyokos a megélhetési bűnözés 1996-ban történt állítólagos kodifikálásáról beszélt.

A kodifikáció szó jogszabály-alkotást jelent, ezt nyilván nem tudtad eddig, ezért csodálkozol, hogy ennek az állítólagos kodifikációnak a bizonyítására jogszabályi hivatkozás kellene.

De ha szeretnéd még égetni magad, akkor csak nyugodtan ...

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 14:29:18

@picur3ka:

Azt elhiszem.

Viszont erre megoldás lehet, ha nem szólsz bele nálad okosabb emberek olyan beszélgetésébe, amiről fogalmad sincs.

Bell & Sebastian 2014.07.14. 15:53:09

@Robinzon Kurzor: Téged elég sok mindennel lehet vádolni, de azzal semmi esetre sem, hogy Picurkánál okosabb lennél. Úgy terjedsz, mint a fény, szinuszhullám formájában, csak sosem jössz ide a pozitív tartományban.

Bell & Sebastian 2014.07.14. 15:55:43

@Robinzon Kurzor: Mennyé te a picsába. Ha odaszartál, takarítsd is el, mert beleverem az orrodat Kuncze seggébe.

Bell & Sebastian 2014.07.14. 16:25:11

@Robinzon Kurzor: Na, figyu, akkor most lehet kinyalni!

Megélhetési bűnelkövetés

>>>
A megélhetési bűnözés/bűnelkövetés sajátos magyar fogalomként definiálható, hiszen sem a tudomány világában, sem pedig a tudományos fogalomtárban nem használatos fogalomról beszélünk. Ennek ellenére a köznyelv előszeretettel használja, valamint kutatási tapasztalatok is azt igazolják, hogy a két vizsgált hivatás „szakzsargonjában” fellelhető fogalomról beszélünk. A definíciót Kuncze Gábor (volt liberális belügyminiszter) 2006-ban vezette be. Akkori értelmezés szerint Magyarországon a 20.000 forint értékű lopás nem számított rendőrségi ügynek.

„A fogalom arra utal, hogy olyan, jobbára kis értékre elkövetett bűncselekményről van szó, amelyek során az elkövetők éppen csak annyit tulajdonítanak el a javak jogos tulajdonosától, amennyi utóbbiak és családjuk megélhetéséhez, értsd: egyik napról a másikra való túléléshez elegendő, tehát szinte elhanyagolhatóan kicsiny értéket” (Póczik 2012: 2).

Az értékhatár bevezetésének következményeként számos vidéki területen lehetetlenné vált a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint az állattartás. A megélhetési bűnelkövetés nagymértékben megnőtt azon a területeken, ahol háztáji gazdálkodást folytatnak a családok.

„A megélhetési bűnözés körében a legjellemzőbb a lopás. E vonatkozásban beszélhetünk: termény, fa, élelmiszer, bolti lopásról. Ezek a leggyakoribbak, általában az évszaktól függően változnak az esetszámok. Télen fa és terménylopás, nyáron zöldség- és gyümölcslopás. Bolti lopás egész éves jelenség” -részlet a rendőrökkel készített fókuszcsoportos beszélgetésből.

A legfontosabb momentuma mégis az a megélhetési bűnelkövetésnek a különböző kutatási eredmények alapján, hogy csak roma származású emberekre használták a fogalmat a bevezetését követően, vagyis így akarták felmenteni a kisebb lopások elkövetőit. Mára azonban nem lehet ilyen szűk kategóriákat alkalmazni, hiszen az egész társadalomra kiterjed (Budapest Analyses).

Vagyis a társadalom egészére megfigyelhető egyfajta deviancia, deviáns viselkedés. A deviáns viselkedések nagyszámú megjelenése mellett fontos megjegyezni, hogy az értékhatár összegének növelése, valamint a Büntető Törvénykönyv értelmében nehezebb a megélhetési bűnelkövetés kategóriát definiálni.

„A törvényszegést, ha úgy vesszük, két részre oszthatjuk. Szabálysértés és a bűncselekményi alakzatról beszélhetünk. A legtöbb elkövetett cselekménynek mindkét alakzatával találkozhatunk lopásnál például az értékhatár határozza meg, mert 50.000 Ft alatt szabálysértésről, felette pedig bűncselekményről beszélhetünk. De van olyan eset is hogy nem az értékhatár, hanem egyéb körülmény, elkövetési magatartás határozza meg hogy melyiknek minősül” -részlet a rendőrökkel készített fókuszcsoportos beszélgetésből.
<<<

metszetek.unideb.hu/files/201304_06_szabo.pdf

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 16:32:36

@Bell & Sebastian:

Attól, hogy idézőjelek közé teszed a valótlanságot, még nem lesz igaz.

Jogszabályt hivatkozz, te szerencsétlen, ne egy másik rögeszmés semmivel alá nem támasztott állításait.

Már feltéve, hogy érted, mi a kettő között a különbség.

Nyalhatsz.

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 16:42:53

@Bell & Sebastian:

Az meg van, kis tacskó, hogy a szabálysértési értékhatárokat általában pont "jobboldali" kormányok emelték?

1993. évi XVII. tv. 5.000 forintra

1999. évi CXX tv. 10.000 forintra

2012. évi II. tv. 50.000 forintra

Tehát az 1996-os évben, vagy annak a környékén semmit nem változott a kis értékű lopások büntethetősége: előtte az Antall-, utána az első Orbán-kormány emelte az értékhatárokat.

Legutóbb pedig a NER-ben emelték meg két és fél szeresére a szabálysértés alsó határát, nyilván mert a választók erre adtak kétharmados felhatalmazást.

Jöhetsz lefetyelni, kis tacskó.

Bell & Sebastian 2014.07.14. 17:19:55

@Robinzon Kurzor: Figyu, elmehunyt. Te azt használod ki, hogy nem férünk hozzá a belső utasításokhoz, ezért csak másodrendű forrást lehet linkelni. Ha hozzáférsz, mert például rendőr vagy, akkor érthetően nagy a pofád.

Szerencsére ez már végleg Kunczemacihoz ragadt, lehetetlen róla lenyalni. Neked kell lenyelned.

picur3ka 2014.07.14. 17:24:47

Mekkora egy szánalmas szarzsák vagy!

Most már tudsz az értékhatárokról te is, mint az egész ország, hirtelen?

Most már csak a 96-os évvel van a baj? És, ha akárki írta is, rosszul emlékezett esetleg az évre, attól még ugye, hogy létezik.

Ezért hülyézted körbe a fél fórumot, te szerencsétlen?

Ki a francot érdekel különben, pontosan melyiket, mikor hozták?

S még azt gondolod, hogy nyertél valamit?

Magánéleted rendben van?

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 17:31:58

@Bell & Sebastian:

Jössz megint ezzel a belső utasításos tereléssel.

A kodifikálás jogszabály-alkotást jelent, arra kellett volna hivatkozni, ha lenne alapja.
De nincs.

Olyan vagy, mint a legbutább konteó-hívő: az a bizonyíték, hogy nincs bizonyíték.
(Mellesleg komolyan azt hiszed, hogy lett volna bármiféle "belső utasítás", az sem akkor, sem azóta nem szivárgott ki?)

A Kunczemaci-rögeszmédet tudod csak hajtogatni, meg azt hiszed, hogy ha egy tiédhez hasonló véleményt idézel, azzal már alá is támasztottad.

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 17:39:07

@Bell & Sebastian: "Szerencsére ez már végleg Kunczemacihoz ragadt, lehetetlen róla lenyalni. Neked kell lenyelned."

Szép nagy öngól, Devecseri sem fejelt ekkorát Amszterdamban.

Mivel számodra csak az a lényeg, hogy a rögeszmédet igazolva lásd, aminek meg Kunczemaci a központi figurája, ezért azt hiszed, hogy aki a rögeszmédet kétségbe vonja, az szükségképpen Kunczemaciról akarja levakarni azt, amit te rányaltál.

Aki nem csak a saját rögeszméire keres igazolást, annak nem az a lényeg, hogy a szellemileg igénytelen prolik (mint te is) kire nyalták rá a billogot, hanem az, hogy valójában hogyan jutottunk ideáig és mi (nem) történik most.

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 17:44:54

@picur3ka:

A nagy lefetyelésben még az sem tűnt fel neked, hogy pont azt igazoltam, hogy ha létezik "megélhetési bűnözés" (azon fogalmak szerint, ahogyan azt azok használják, akik tudatlanul, de hivatkoznak rá), akkor azt a jobboldali kormányok "kodifikálták", három hullámban.

Sebi legalább érti ennek a jelentőségét.

Pont azért borult ki ennyire: dugába dől a hittétel, amire talán az egész élete épül, hogy ez a ballibek műve.

Te meg, amilyen kis butuska vagy, vidáman ugrándozol örömödben.

Bell & Sebastian 2014.07.14. 18:48:46

@Robinzon Kurzor: Nem rendezünk hosszabbítást, a szakmának előbb hiszek, mint másnak. Azt se feledjük, hogy a másik félcédulás Gyurcsány volt, ezek ketten alkottak egy párt(ot).

Míg az egyik mentegetett, a másik öldösött. Statisztikailag így jön ki az átlag. Ha még emlékszik a közönség épelméjű része, Fülemüle rögtön lólengéssel kezdett, amikor rabosított kettő, fehér libát egy tábla csokiért.

Egyébként a tanulmány korrekten leírja és a rendőrök alátámasztják, hogy a megélhetési szabályt diszkriminatívan, csak cigányokra alkalmazták.

Végül is a francot sem érdeklik a részletek, ha ezek ketten felépítették a finom kis magángyehennájukat, amiért vélhetően az árokparton fognak kimúlni, mint a veszett kutya, bármilyen vonzóan vöröslik is a majomseggük a hozzád hasonlóknak.

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 19:46:57

@Bell & Sebastian: "a megélhetési szabályt"

Amelyről ugye továbbra sem tudjuk, hogy pontosan micsoda, de ettől még hinni benne, mint kisgyereknek a Jézuskában, remekül lehet.

A "szakma", aminek jelen esetben hinned kellene, a büntetőjog -- nem pedig egy romkocsmában kesergő bölcsész EU-finanszírozott merengése.

picur3ka 2014.07.14. 21:00:54

@Robinzon Kurzor:

"A nagy lefetyelésben még az sem tűnt fel neked, hogy pont azt igazoltam, hogy ha létezik "megélhetési bűnözés" (azon fogalmak szerint, ahogyan azt azok használják, akik tudatlanul, de hivatkoznak rá), akkor azt a jobboldali kormányok "kodifikálták", három hullámban.
Sebi legalább érti ennek a jelentőségét.
Pont azért borult ki ennyire: dugába dől a hittétel, amire talán az egész élete épül, hogy ez a ballibek műve.
Te meg, amilyen kis butuska vagy, vidáman ugrándozol örömödben."

Trotyikám!

Rossz híreim vannak:

- nem olvasom minden kommentedet, következésképpen nem feltétlenül tudom, hogy te kivel miről vitázol a részleteiben bárminek is

- veled ellentétben - aki teletrollkodott már vagy 3 topikot ezzel a részletkérdéssel, mellyel mindenkit lehülyéz - én emlékszem, hogy velem miről vitáztál, az pedig ezen értékhatárok/ilyen törvény létezése, én kormányoktól függetlenül beszéltem az elmúlt 20 évről

Sőt, leírtam az itt következő első pontot így, pontszerűen:

1. nincsenek jobboldali pártok, kormányok ebben az országban (már ha újabban §arkenésként erről vitázol, velem biztos nem)

2. De ha akarsz, tudok. Ugyanis, én nem véletlenül beszéltem en bloc az elmúlt 20 évről. akárki is a 'megélhetési bűnözés kodifikálásának' nevezte, én a roma életforma legalizálásának és az ebből fakadó romanizációnak hívtam. Erre a Bell által fentebb idézett írás is kitér, így nevezi: általános társadalmi deviancia.

Ez a jelenség nem új, a szociológiában már régóta létezik az 'asszimiláns roma' kategóriája (pl. 2003-as börtöntanulmány, Póczik), a roma lakosság és életformájának legalizálása a társadalom romanizációját eredményezi, hiszen a törvények normát teremtenek.

Ez nemcsak a megszokott hivatkozási forma szerinti bal vagy jobb oldal gyakorlata, mindkettőé.

3. Ezen életforma legalizációja nem merül ki a lopás értékhatár szerinti törvényi megkülönböztetésében. Ez csak egy a sok közül. Teljesen biztosan hozott ilyen tövényeket, miniszteri rendeleteket a szoc-lib pártok kormánya is. Tutira.

Sorolnám, messze a teljesség igénye nélkül:

- ha 6-12 gyereked van, rendes jövedelemre tudsz szert tenni az államtól, ez szintén karrierforma ma már, mint írtam korábban ezt is, a kisstílű lopással együtt (lásd: A gyermek mint jövedelemforrás, összehasonlító szociológiai tereptanulmányt, mely világosan mutatja az életforma felvételét a többségi kultúrájú családok egy részében is)

- igényelhetsz anyasági szabadságot/fizetést az iskolától, mint munkaadótól

- házasságot köthetsz az első unokatestvéreddel

És igen, a kismértékű lopás, a gyermektartásból élés, a segélyen élés életreszóló karrierforma lett, terjedőben, az elmúlt 20 évben, minden kormányok sara.

Ha valami - és Bellnek is igaza van, tulajdonképpen mindenkinek igaza van, csak neked nem (kivéve a 96-os évet) - a Fidesz próbált, vajmi keveset, de próbált valamit ez ellen tenni:

- közmunka és segély választása
- közjegyzői pénzkezelés gyermek nem ellátása esetén

Ps:

1. Egy percre se gondold, hogy te Bellt ki tudod borítani. Hogy mire épül az élete, arról neked fogalmad nincs, tuti, hogy nem a Fidesz imádatára mellesleg.

2. Én nem vidámkodom. a téma tragikus, te pedig szánalmas vagy, vitakultúrád elég silányos, szóhasználatod alpári.

3. Jobb lenne, ha nem terjesztenél valótlanságokat egy országos fórumon, csak mert valami perverz élvezetet találsz nikkek hülyézésében.

Tehát:

Lopás, Btk. 316§.

Powerpoint prezentáció: a lopás nyomozása

Rendőrségi vetületű, tehát nem 50 000, hanem 50 001 Ft-ról beszél, innentől rendőrségi ügy.

Köszönjük a korrekciódat valamelyik komment esetében, nem '96-ban hozták, vagy emelték, ha ez érdekelt volna valakit.

(Egy intelligens, kultúrált vitapartner ezt ilyen egyszerűen megírta volna.)

"Szándékos, célzatos bűncselekmény, amelyet bárki elkövethet.
Ellopni csak dolgot lehet!
Az elkövetési módnak és helynek egyes esetekben a lopási cselekmény minősítését befolyásoló szerepe van.
Kár (érték) szerepe: 50.001 Ft vagy alatta, minősítő körülménnyel."

www.google.co.uk/search?q=Btk.+316.+%C2%A7&oq=Btk.+316.+%C2%A7&aqs=chrome..69i57.2328j0j8&sourceid=chrome&es_sm=0&ie=UTF-8

Bell & Sebastian 2014.07.14. 21:26:48

@picur3ka: Szerencsétlen Kill007 -nek pontosan ettől támadt nyolc napon túl gyógyuló sérülés a lelkében.

Ugyanis aki ennek az invazív / agreszzív behatásnak van kitéve, az számoljon azzal, hogy nagyon rövid idő alatt leépül benne minden, amit ezer év alatt összehordtak belé mások. Méghozzá úgy, hogy észre sem veszi, csak megy-mendegél a könnyebb ellenállás irányába és hipp-hopp, máris tátott szájjal bámulja, hogyan vasaltatják heréjüket a pösti ogrék.

Ugyanis mindig az győz, akinek rövidebb a szaporodási ciklusa és több utódja marad életben.

Ez a magyarázat arra, honnan a búbánatból került ide megint hárommillió proli, amikor Kádár egyszer már kistafírozott ugyanennyit.

Újratermelték őket, ezt adta ki az a kibaszottul emeletes, oxfordi eszük! Hogy minek?

Pontosan ez itt a kérdés!

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 23:02:35

@picur3ka:
"következésképpen nem feltétlenül tudom, hogy te kivel miről vitázol"

Veszem észre.

"én kormányoktól függetlenül beszéltem az elmúlt 20 évről"

Az a vita, amibe beleszóltál, viszont pont nem kormányoktól független állításról szólt.

És akkor itt ugorjunk vissza az első ponthoz, feltéve, ha tudod követni: ha nem tudod, hogy mihez szólsz hozzá, akkor vagy ne szólj bele, vagy ne csodálkozz, ha hülyeséget beszélsz.

A többi spamedet nem olvastam el, mert kb. leszarom, hogy mit smittelsz itt össze fogalmatlanul.

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 23:06:30

@picur3ka: "a Fidesz próbált, vajmi keveset, de próbált valamit ez ellen tenni:"

Például felemelte a szabálysértési értékhatárt 20 ezerről 50 ezerre?

Tegnapig ez Kunczemaci legfőbb bűne volt, de ha a Fidesz csinálja, akkor "kormányoktól függetlenül" erény?

Csiszolgasd még egy kicsit ...

Robinzon Kurzor 2014.07.14. 23:10:02

@picur3ka: "szóhasználatod alpári."

Nézzük csak, miket írtál, például:

"Mekkora egy szánalmas szarzsák vagy!"

Igen, ez már elegendő alap arra, hogy bárki más szóhasználatát alpári nevezhesd.

S=klogW 2014.07.14. 23:56:41

@Robinzon Kurzor:

Talán maga magyaráz félre egy egyszerű tényközlést.

Robinzon Kurzor 2014.07.15. 00:28:23

@S=klogW:

Ilyen játékpénzzel nem lehet ebbe a játszmába beszállni.

Ha már személyeskedésből is csak ennyire futja, ott nagyobb a baj, mint egy olyan védelemben, aminek még Khedira is gólt rúg.

picur3ka 2014.07.15. 00:52:12

@S=klogW:

Még alliterál is. Költészet!

Alfőmérnök91 2014.07.15. 13:27:48

@Robinzon Kurzor: "A paranoid zavar vezető tünete a jól rendszerezett, sokszor gondosan kidolgozott téveszmék ill. téveszmerendszerek fennállása, melyek között belső logika érvényesül, és amelyek igazság tartalmában, valóságosságában a személy megingathatatlanul hisz. Ezek a téveszmék sohasem bizarrak, emiatt gyakran hihetőnek tűnnek, annál is inkább, mert a betegek sokszor magas érzelmi hőfokon, nagy meggyőző erővel hangoztatják kóros gondolataikat. A nyílt ellentmondás, a "leleplezés" néha heves indulatot, dühreakciót válthat ki."
www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/paranoia/143

Bell & Sebastian 2014.07.15. 14:14:46

@Alfőmérnök91: A rabosítás, pénzbírság és figyelmeztetés kombója általában dührohamban kulminál, de megszokja a beteg, ha megfelelő gyakorisággal ismétlődik.

(nem jó helyen nyalsz, csak szólok)

Alfőmérnök91 2014.07.15. 14:17:26

@Bell & Sebastian: Megint projektálsz, te szerencsétlen elmebeteg.

Alfőmérnök91 2014.07.15. 14:18:32

" véres horror 2013.10.19. 20:53:35
@Bell & Sebastian: ragika, ragika... te semmit sem változol. Épp akkora barom vagy, mint húsz évvel ezelőtt voltál. Illetve még ostobább, mert ugye öregszel. "

"@Bell & Sebastian: ragikám! Menj vissza a pszicho... Áááá, szerintem neked inkább állatorvosnál a helyed. Szóval menj vissza hozzá és kérd, hogy emelje a gyógyszer adagod, mert megint elhatalmasodtak rajtad a kényszerképzeteid! "

" véres horror 2013.10.19. 19:58:15
@Bell & Sebastian: jajj... ragika, ragika... már megint itt esz a fene, ahelyett, hogy a jól megérdemelt gumiszobádban lennél? :DDD "

mandiner.blog.hu/2013/10/19/egy_honvedtiszt_hagyateka_fotografiak_a_masik_magyarorszagrol/full_commentlist/1#c20847935

Szűrés

Bell & Sebastian 2014.07.15. 14:25:01

@Alfőmérnök91: Tintás az ujjad, ne bújj cigány, látlak!

Alfőmérnök91 2014.07.15. 14:28:24

@Bell & Sebastian: Ilyenkor mindig lelassul a reakcióidőd, ragika. A hangok is később jönnek, vagy csak később írod le, amit súgnak?

picur3ka 2014.07.15. 16:20:19

@Bell & Sebastian:

Meg a 8 napon túl gyógyuló egyéb sérülései, ha váratlan látogatókat kap.

Én nem tudom, hogy bírják azok, akik ott élnek. Inkább megértem azt, aki öngyilkos lesz vagy a marseille-i gyújtogatókat. Végeredményben, ez egy Hágában lejátszandó kérdés lenne igazság szerint. Kuncze papa ott ücsöröghetne a sok okos mondásával, ÁVH mint emberjogi szervezet, stb.

A ki és miértet nem is vizsgálják/hatjuk, sokatmondóan. Pedig valójában ezek lennének a fontos kérdések:

Ki rendelte el a cigánygyilkosságokat?

Ki bújtotta fel a cigányokat emberirtásra a borsodi faluban néhány éve?

És amikről nem is szólnak...

Kétesélyes ugye, vagy egy különösen cinikus, kegyetlen, dupla genicídium vagy egy impotens hülyék gyülekezete a magasban.

Mi így, ahogy megy, semmiképpen nyerni nem fogunk.

És már Forgács is mást mond, mint négy éve. Akkor még azt mondta, hogy nem volt egy se, legyen az bármelyik párt, aki kimondta volna a húsz év latt, hogy a cigánykérdés egy gazdasági kérdés és csődbe fogunk menni, ha nem változtatunk irányt.

Akkor még azt mondta, hogy van most már egy, egy politikai párt, aki igazat mer beszélni, a Jobbik.

Na nem csinált teljes pálfordulást még.

Ps. Amikor összeszaladt a bajusza a szemöldökével, azon nagyon mácsó volt, a férfiak rendkívül érzékeny lények.

picur3ka 2014.07.15. 16:27:31

@Bell & Sebastian:

Meg a 8 napon túl gyógyuló egyéb sérülései, ha váratlan látogatókat kap.

Én nem tudom, hogy bírják azok, akik ott élnek. Inkább megértem azt, aki öngyilkos lesz vagy a marseille-i gyújtogatókat. Végeredményben, ez egy Hágában lejátszandó kérdés lenne igazság szerint. Kuncze papa ott ücsöröghetne a sok okos mondásával, ÁVH mint emberjogi szervezet, stb.

A ki és miértet nem is vizsgálják/hatjuk, sokatmondóan. Pedig valójában ezek lennének a fontos kérdések:

Ki rendelte el a cigánygyilkosságokat?

Ki bújtotta fel a cigányokat emberirtásra a borsodi faluban néhány éve?

És amikről nem is szólnak...

Kétesélyes ugye, vagy egy különösen cinikus, kegyetlen, dupla genicídium vagy egy impotens hülyék gyülekezete a magasban.

Mi így, ahogy megy, semmiképpen nyerni nem fogunk.

És már Forgács is mást mond, mint négy éve. Akkor még azt mondta, hogy nem volt egy se, legyen az bármelyik párt, aki kimondta volna a húsz év latt, hogy a cigánykérdés egy gazdasági kérdés és csődbe fogunk menni, ha nem változtatunk irányt.

Akkor még azt mondta, hogy van most már egy, egy politikai párt, aki igazat mer beszélni, a Jobbik.

Na nem csinált teljes pálfordulást még.

Ps. Amikor összeszaladt a bajusza a szemöldökével, azon nagyon mácsó volt, a férfiak rendkívül érzékeny lények.

Bell & Sebastian 2014.07.15. 16:33:29

@Alfőmérnök91: Jaja, létezésem egyetlen célja, hogy téged tömjelek, buzi. Most mi lesz, adjak én is ujjlenyomatot?

Bell & Sebastian 2014.07.15. 16:42:22

@picur3ka: Nem lehet gazdasági kérdésre kifuttatni, amikor nemzetbiztonsági, -megmaradási kérdés. Aki nem lép egyszerre, azt Juncker lecseréli bármire, afrikai szerecsenre vagy sivatagi ugróegérre, melanéz polinézra, tökmindegy, de itt magyar csak mutatóban lesz - kitömve a múzeumban. Tessék szépen keveredni és meghasonlani, kertaljai turmix a menő, hárommillió Fifi kutya pont elég ide. Plusz a tenyésztők.

Nem megmondtam előre?

Alfőmérnök91 2014.07.15. 16:51:20

@picur3ka: "Meg a 8 napon túl gyógyuló egyéb sérülései, ha váratlan látogatókat kap."

Ezzel az én fenyegetésemre célzol, ribanc?
Meg is fog valósulni.
És tudod, miért?

Mert amióta MézesRozi volt szíves leleplezni, azóta az Alfőmérnököt ért rágalmak az Alfőmérnök mögött álló személyre vonatkoznak. Nem számít, hogy ez egy szerepjáték, hogy a valós és a virtuális személy nem azonos, a blog olvasóinak többsége az én személyemhez kapcsolják, amit ez a nyomorult senkiházi terjeszt rólam. (Most éppen azt, hogy buzi vagyok.)
Ezt a büntetőjog úgy hívja, hogy jó hírnév megsértése, becsületsértés. Akár tehetnék ismeretlen tettes ellen feljelentést, de valszleg (joggal) visszadobnák, mivel nem a saját nevemen írok. És ezt tudja is ezt a patkány, tudja, hogy ezért csinálhatja meg. Ezért nincs más eszközöm, mint hogy felkutassam és megleckéztessem néhány bepipázott niggerrel a nyomorék náci patkányt.

Bell & Sebastian 2014.07.15. 17:04:26

@Alfőmérnök91: Üldözési mániád (paranoia) is van, Fifi. Egy korábbi hozzászólásra reagált csak.

Most tőle is ujjlenyomatot vesznek ezért?

picur3ka 2014.07.15. 18:20:18

@Bell & Sebastian:

Igaz. Sokkal jobban kéne hepciáskodni, sőt. Már gondoltam, megnézem, mit is mond pontosan a párizsi békében.

Hálistennek azonban, Junkienak nem áll jól a szénája, mert legyen az pincsi vagy kanári éneklő kutya, nem nagyon dógozik.

39%-os a betelepített lakosság gürcölési aránya az Összes Mániában, például.

picur3ka 2014.07.15. 18:23:42

@Bell & Sebastian:

Én nem is tudom, miről süketel...

Bell & Sebastian 2014.07.15. 18:52:54

@picur3ka: Azt kell észrevenni, hogy az elitünk Nagy Ötlete; majd mi megoldjuk a szállásterületünk feltöltését önállóan az elcsatolt részekről (ezért nem nyújtózkodtak nagyon, amikor visszaadásról volt szó és az autonómiát csak csak szájalással támogatják) és belső tartalékból.

Ez egy olyan fekete doboz lett, amibe bármit is dobáltak, alul csak proli és / vagy kisebbségi jött ki. Leszámítva a kötelező menekült kvótát, amit púpként ránk ragasztottak.

Amivel nem számoltak, hogy a föle elszivárog, az író meg marad. Nincsen, aki állja a költségeket és fizesse a huncutkodást. Közben kiemelkedik a zavaros léből az Új Elit, ami már bármire kapható, ha alaposan megfizetik. Pontosabban; kiveszi magának, amiről azt gondolja, hogy jár neki.

A nekünk vetített mozi közben egyre torzabb, mert köszönő viszonyban sincs a valósággal. Eljön a kasztrendszer és a világbéke.

Vagy egy utolsó reset.

Alfőmérnök91 2014.07.15. 21:13:53

@Bell & Sebastian: Te már csak tudod ezt ragika, hisz több mint 10 éve ismersz? Melyik fórumról is?
Ja neeem. Már a ballagásomon is ott voltál. Tényleg, mikor küldöd át a videó? Nekem nincs róla felvételem.

(Nem ragika, ez nem paranoia. Pirur3ka írt valamit, ami emlékeztetett arra, amit én írtam. Mivel nem volt kedvem visszaolvasni egy gyengeelméjű liba és egy elmebeteg náci párbeszédét, RÁKÉRDEZTEM, hogy arra utal-e, amit én írtam. Tudod, ostoba náci, ez a különbség az egészséges mentális állapotú emberek, és a paranoiás, rögeszmés emberek gondolkodása között: ha nekem van egy sejtésem, egy feltevésem, azt nem gondolom igazságnak, hanem utánajárok, rákérdezek stb. Te viszont az összes fantáziálásodat, hallucinációdat kételkedés nélkül igazságnak hiszed. Ami nem is lenne nagy baj, ha nem nagy nyilvánosság előtt terjesztenéd.)

picur3ka 2014.07.15. 22:04:47

@Bell & Sebastian:

Hát, az a Nagy Ötletük Északon igen ostoba volt, indulásból is inkább halva született.

Kell, hogy legyen valamennyi mozgásterünk, a Párizsi Békén kívül, semmire nem tudok gondolni, ami jobban beszorítana bennünket, mint bármely környező országot.

És ezt látni is. Amit akarnak, megtesznek.

Keveset akarnak, nem értem, miért.

Pl. az adott témához közelebb: a cseheket elítélték az Úristen bíróságán a cigányok állami szintű megkülönböztetéséért az oktatási rendszerben.

Mi lett? Semmi. Az ő oktatási rendszerük nem fog tönkremenni. A cigány gyerekek külön vannak, ott nem kínozzák a többit a gettóból jövőkkel.

Mi pedig iszonyú árat fogunk társadalmi szinten fizetni azért, mert nálunk nagyon másképp van.

Alfőmérnök91 2014.07.15. 22:21:56

@Alfőmérnök91: " a blog olvasóinak többsége az én személyemhez kapcsolják" = "a blog olvasóinak többsége az én személyemhez kapcsolja"

Bell & Sebastian 2014.07.15. 23:57:45

@picur3ka: A csehek már a csatlakozási szerződésükben nyíltan a németek _alá_ álltak, ami (szerintem) elképesztő realitásérzékre vall. Nem vették a lila ködöt, amiben mi kergetőzünk legalább tíz éve.

A germanizmus persze itt is tetten érhető (az első választási törvény, az alaptörvény ideiglenessége, a technológiai kötődés, a szellemi közösség,...), mégis más lett a forgatókönyv. Nekem a V4 is túlspílázottnak tűnik, hatalmas nyögések után mindig jön egy beszarás.

Sosem voltak nagy igényeim, de a falusi suttyóság megjelenése világszinten (Gazsi gyerek a VB döntő díszpáholyában) még mindig le tud hangolni, csak újabbnál újabb mélységek állnak előttünk.

Lehet ugrani, ha nem bírjuk ezeket (is) valahogy lerázni.

picur3ka 2014.07.16. 00:53:04

@Bell & Sebastian:

Vagy megtartó imát mondani.

Alfőmérnök91 2014.07.16. 16:31:20

@picur3ka: Nem tudod? Akkor elmondom.
Bell&Sebastian náci barátotokat hamarosan meg fogja látogatni néhány keményen bepipázott nigger. Hogy miért?
Azért, amit fentebb írtam. Mert gyakorlatilag folyamatosan bűncselekményt követ el a személyem ellen (jó hírnév megsértése, becsületsértés), de nincs rá megfelelő jogi eszköz, hogy ennek véget vessek.

Alfőmérnök91 2014.07.16. 17:37:29

"szerintem ez ugyanaz a bánatos faszkalap aki anno az internetto fórumot kúrogatta ragika néven

illetve az régen volt, ha nem felnőttpelenkában ül itt, akkor a fia, az is pont olyan hülye gondolom, ha egyáltalán tudott egyet csinálni valahogy"
forum.portfolio.hu/print.php?t=19427

"A föld és a tenger, a völgy és a hegység,
Az erdő s a rét dala mind egybeforr.
Mert szívünk kitárul nagy Ragi szavára,
És boldog az ember, ki róla dalol.

A szélnél is gyorsabb e dal röpke szárnya,
És bármerre jár, ifjul már a világ.
Így száll győzedelme, így hódít a földön,
Így mindenki mondja majd Ragi dalát.

A harcos ezt zengi, s ki elnyomva szenved,
Ez éneknek esd, s boldog holnapba lát.
Mert Ragi a harcunk, és Ragi a béke,
És Ragi nevével lesz jobb a világ!"
forum.index.hu/Article/showArticle?go=66047754&t=9094129
süti beállítások módosítása