Akarnak hallani egy aljas, gyáva, náci féregségről?
2014. június 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Akarnak hallani egy aljas, gyáva, náci féregségről?

1944_naci_fereg.jpg

Tekintetes Pálos Károly Polgármester úrnak

    HELYBEN

    Kötelességemnek érzem, hogy egy igen érdekes stróhmanra felhívjam nb. figyelmét.

    Huszthy Sándor (Deák Ferenc utca 2. sz.) az illető. Grosz Imréné zsidónő tulajdonát képező műteremben tevékenykedik már hat év óta. A zsidónő nem szakképzett, és ezért volt szüksége olyan keresztényre, akinek iparjoga van. Eddig minden nap a zsidónő v. leánya Grosz Nusi nyitotta az üzletet reggel és este szintén ők zárták is be. Kulcsot a stróhman nem kapott a kezeibe.  Most azonban látva a Tréfás Tóth Mihály stróhman gyászos végét, megijedtek és a következőket tárgyalták meg.

    Nem lehetnek továbbra is ott a zsidócsillagos nők az üzletben, mert ez biztos árulójuk lenne. Ezért mint értesültem, ugy határoztak, hogy a stróhman, nem várva be a hatóság intézkedését, kidobja a „zsidókat”? Lehet, hogy a Grosz Nusi segédkönyvét is kijelentik. Így ha valaki érdeklődne is hatóság részéről, Huszthy mindent a sajátjának mondana. Ezért meséli mindenkinek már is, hogy a gyanut elterelje a valódi és tipikus zsidó bujtatásról. Szerény tudomásom szerint még senkinek sem lehet zsidó üzleteket kiigényelni. De legkevésbé lehet megengedni, hogy valaki önhatalmulag kisajátittsa, zsidajának üzletét.

    Ezért voltam bátor fentieket Polgármester Úrnak tudomásul adni. Kérem az ügyet kivizsgálni és a szükséges intézkedést, azonnal megtenni sziveskedjen.

    Tudomásom szerint foglalkoznak még kereskedelmi cikkek, /filmek, lemezek/ eladásával is. Ezt pedig lekell foglalni, vagy az üzletet lezárni a rendelet szerint. Ez utóbbi vonatkozik a zsidó „MARIKA” fotó /Getler Sándorné/ cégre is. Ha nem volna meg nekik a kereskedésre jogosító engedélyük, akkor ezért még külön meg is kell büntettni őket.

    Kérem az ügyet diszkréten elintézni és ha valamivel segítségükre tudnék lenni, szívesen állok rendelkezésükre.

    Maradtam

    Kfháza 1944. V. 8.                    hazafias tisztelettel:

    GARÁCZY PÁL
    fényképészeti műterme
    Kiskunfélegyháza.”

*

(via Országos Levéltár / Tudózsidó.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr366415711

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Akarnak hallani egy aljas, gyáva, náci féregségről? 2014.06.26. 07:26:01

Garáczy Pál „kötelességének” érezte, hogy felhívja a polgármester figyelmét „egy igen érdekes stróhmanra”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 21:05:35

@Larry Silverstein: " nincsenek magyar zsidók.

Valaki vagy zsidó vagy magyar."

Basszus, egy pillanatra elbizonytalanodtam, de megnéztem a személyimet és még mindig az szerepel benne, hogy "állampolgársága: Magyar".

Opppsss, ezt is buktad. Sokat kell még tanulnod, kicsi fütyi :)))

Corporate Soldier 2014.06.26. 21:06:53

@bbjnick: rajcsányi csak hű az újdonsült szerepéhez - ő meg a haverjai az orrukat finnyásan felhúzó, a mainstreammel együtt bégető hasznos idióták.

ephart 2014.06.26. 21:07:43

Isten megengedő akarata nélkül nem történhetett volna meg a tömeges zsidó kirándulás.ja és nem az a kérdés miért engedte meg hanem hogy mi volt a célja vele

kvadrillio 2014.06.26. 21:08:41

@kvadrillio: viktorka !
TE 20 ÉV MÚLVA MEGDÖGLESZ, DE A MAGYAR FIATALOK MÉG IGENCSAK ÉLNI FOGNAK EBBEN AZ ORSZÁGBAN, AMIT KIÁRUSÍTOTTÁL AZ IZRAELI ROKONAIDNAK !!!!!
GONDOLKOZZ MÁÁÁÁ, HA NEHEZEDRE IS ESIK !!!!

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 21:10:45

@Larry Silverstein: Tovább megyek, nem csak a személyimben van ez! De a szívemben is! A Magyar csapatoknak, versenyzőknek szurkolok, a piros-fehér-zöld a legszebb zászló nekem és a Magyar Himnusz hallatán boldogság tölti el a szívem. Amellett, hogy zsidó vagyok.

És ebben a percben tudod mi boldogít a legjobban? Hogyha szöszi Hitler Jugendek hullanak az égből, akkor se tehetsz ez ellen semmit :))))

kvadrillio 2014.06.26. 21:11:55

@kvadrillio: ...JAHHH....ÉS MÁR EDDIG IS BAROMI SOK ZHSIDÓ SZERZETT, JUTOTT MAGYAR FÖLDHÖZ !+!! NYOMONKÍSÉRVE...HOSSZÚÚÚÚ IDEJE.....A HARÁCSOLÁSUK !
JOBB LENNE, HA HAZATELEPÜLNÉNEK IZRAELBE ÉS KIBUCOLNÁNAK.......INNEN.....

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.06.26. 21:12:43

@Zoli Weber Kettle:

Most már totálisan hülyét csinálsz magadból; ami nem lenne baj, de a zsidók nevében teszed s ezzel a zsidó közösséget is ocsmányul lejáratod.

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 21:13:06

@ephart: Legalább olvass bele a Bibliába, mielőtt ilyen marhaságokat írsz, ha már Istent a szádra veszed.

Larry Silverstein 2014.06.26. 21:13:22

@Larry Silverstein: A zsidó nem is keresztelkedhet ki, hiszen az csak álca.

Szerencsére a zsidó etika 10 másodperc vita vagy egyetlen üzlet alatt kiütközik, tehát sem álnév, sem álvallás nem leplezheti a zsidót.

Hiszen hol vannak már a magyarországi kisebbségek? A fele magyar neve Bayer, Kosztárovics meg a többi. Ők könnyen adaptálódtak a keresztény gyökereikkel. A zsidó azonban nem, holott sokszor került szembe a hatalommal. De inkább gettóba költözött, mintsem beolvadjon.

A megoldás egyszerü. A zsidó megélhetését a nemzetközi zsidó összetartás adja, ami a kereskedelmük alapja. A pénz pedig igen előkelő helyen áll a zsidó értékrendben, és mivel sok pénzt csak a kereskedelemben lehet keresni, a zsidóknak eszük ágában sincs beolvadni a keresztény népek közé. Ezzel az ezeréves mesterségük kerülne veszélybe.

A szipolyozás azonban időnként kiváltja a gazdanépek haragját, ugyanis gazdagodni csak más kárára lehet, és a zsidó mindig a pénzt választja azország helyett, ahol él. Hiszen évezredek óta vándorol a pénz után.

Magyarországra sem a Jézuska hozta a zsidókat, nagy tömegben a kiegyezés után, miután Galíciában már megunta a kultúrájukat az egyébként igen toleráns lakosság, Magyarországra tódultak koldusszegény menekültként. Ez okozta később a problémákat.

folyt.köv.

igazi hős 2014.06.26. 21:14:00

@♔bаtyu♔: Valóban nem náci ez, hanem igazi magyar. "Házmesterország."

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 21:15:01

@bbjnick: na mesélj kismajom, miért is? Mert hogy te egy minihitler vagy, azt értem és hogy puszta a léted is szégyen az emberiségre nézve az is rendben van, de én mivel is járatok le és pontosan kiket?

Larry Silverstein 2014.06.26. 21:15:14

@Zoli Weber Kettle: Mesebeszéd, a stílusod elárult, már tudom ki vagy.

Bár a kámingáutot tisztelem. Lehet hogy tudunk belőled szalonképes zsidót faragni.

kvadrillio 2014.06.26. 21:15:32

Seszták Miklós lemondását követeli a Jobbik
2014, június 26 - 16:23

Friss hírek
Vezércikk

Seszták Miklós lemondását követeli a Jobbik a fantomcégek létrehozásában nyújtott segítsége miatt, hiszen csak akkor tud a Fidesz tiszta közéletet teremteni, ha nem helyez miniszteri pozícióba korrupciógyanúba keveredett politikusokat.

Szilágyi György emlékeztetett: négy éve, kormányalakítás előtt Orbán Viktor leszögezte, harcot hirdetnek a gazdasági visszaélések, offshore-lovagok és cégekkel való csalások ellen. Ez annyira jól sikerült, hogy négy évre rá miniszteri tárcát kap egy olyan ember, aki évekkel ezelőtt ügyvédként több száz fantomcég létrehozását segítette.

Seszták Miklós annyival elintézte, mint annak idején Horn Gyula, csak ő az ügyvédi titoktartásra fogta, hogy nem mond semmit. Szilágyi György elmondta, felmerül a kérdés, miért alapítanának százával fantomcégeket, ám a kérdésre pont az nem válaszol, aki legjobban tudná: maga a miniszter.

...ÉÉÉRDEKES ! EZ A FANTOMCÉGHALMOZÁS , 10 MÁSODPERC ALATT KIDERÜL A NAV SZÁMITÁSTECHNIKAI RENDSZERÉBŐL ! KIVEL IS LEHET OLLAN JÓBAN EZ A FÓSZER, HOGY FALAZTAK NEKI ?????

_most_ 2014.06.26. 21:15:41

@Corporate Soldier: egyébként nekem is fura, hogy a mandineren vannak normálisabb szerzők is, pedig a mandiner törzsolvasóit tényleg a legalja emberek alkotják, nekik Bayer félék az etalon, talán azt hiszik ettől szalonképesebbek lesz a mandiner.

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 21:16:50

@Larry Silverstein: Te, ne fáraszd magad azzal, hogy folytatod, nem ér annyit sem az irományod, mint amennyi energiát fordítasz a leírására.

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 21:18:58

@Larry Silverstein: "Mesebeszéd, a stílusod elárult, már tudom ki vagy.

Bár a kámingáutot tisztelem. Lehet hogy tudunk belőled szalonképes zsidót faragni."

Larry, ez még tőled is kevés volt. Valami komolyabbat kérlek, még a végén kivágnak a Hitler-barbi fésülő szakkörből és azt nem venném a lelkemre :)))

igazi hős 2014.06.26. 21:19:39

@kvadrillio: "kizárólagosan izraeli és külföldi" Ebből a kijelentésből levonhatjuk a következtetést, hogy az izraelieket nem tartod külföldinek. Igazán szimpatikus ez a mélységesen őszinte befogadó hozzáállás.

ephart 2014.06.26. 21:34:41

@Zoli Weber Kettle:

nézd Isten megengedő akarata nélkül semmi nem történhet a föld nevű bolygón.a tömeges zsidó kirándulás sem.tudott róla engedte..ja és nem az a kérdés miért engedte meg hanem hogy mi volt a célja vele

a Teremtő ma sem ad békességet Izraelnek.se a Szentföldön se sehol a világban.

ephart 2014.06.26. 21:39:42

Isten megengedő akarata nélkül nem történhetett volna meg a tömeges zsidó kirándulás.ja és nem az a kérdés miért engedte meg hanem hogy mi volt a célja vele

tudott róla megengedte.érdekes a mai napig nem ad békességet Izraelnek.valami oka csak van

ephart 2014.06.26. 21:41:11

hopp valami gikxar.nem jelenítette meg ezért a kettőzés

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 21:42:12

@ephart: Még egyszer kérlek, olvasd el a Bibliát, mielőtt Isten nevét a szádra veszed.

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 21:43:44

@ephart: Ha Isten megengedő akaratán múlna, akkor az ilyen kis csírák, mint amilyen te vagy, nem születhetnének meg. De a titok nyitja, hogy miért is születhettél meg mégis, ott rejtőzik ebben a csodás könyvben, olvasd el és tanulj belőle!

ephart 2014.06.26. 21:45:24

@Zoli Weber Kettle:konkrétan melyik részére gondolsz?

Éhes_ló 2014.06.26. 21:48:21

@tudjukkik: szerintem a kurva anyáddal foglalkozz, ne velem.

ephart 2014.06.26. 21:49:29

@Zoli Weber Kettle: 'olvasd el a Bibliát'

erre gondolsz?
Majd ismét kiméne Pilátus, és monda nékik: Ímé kihozom őt néktek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt.
Kiméne azért Jézus a töviskoronát és a bíbor köntöst viselve. És monda nékik Pilátus: Ímhol az ember!
Mikor azért látják vala őt a papifejedelmek és a szolgák, kiáltozának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg! Monda nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti és feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt ő benne.
Felelének néki a zsidók: Nékünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát.
Mikor pedig ezt a beszédet hallotta Pilátus, még inkább megrémül vala;
És ismét beméne a törvényházba, és szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? De Jézus nem felelt néki.
Monda azért néki Pilátus: Nékem nem szólsz-é? Nem tudod-é hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?
Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked: nagyobb bűne van azért annak, a ki a te kezedbe adott engem.
Ettől fogva igyekszik vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királylyá teszi, ellene mond a császárnak!
Pilátus azért, a mikor hallja vala e beszédet, kihozá Jézust, és űle a törvénytevő székbe azon a helyen, a melyet Kőpadolatnak hívtak, zsidóul pedig Gabbathának.
Vala pedig a husvét péntekje; és mintegy hat óra. És monda a zsidóknak: Ímhol a ti királyotok!
Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk!
Akkor azért nékik adá őt, hogy megfeszíttessék. Átvevék azért Jézust és elvivék.

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 21:54:09

@ephart: Ó dehogy, egészen az elejére :) Arra, ahol az ember szabad akaratot kap és kiderül, hogy nincs Isteni elrendeltetés.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.06.26. 21:54:50

@Zoli Weber Kettle:



Jn 8.31
Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek,
Jn 8.32
megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”
Jn 8.33
„Ábrahám utódai vagyunk - felelték -, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek?”
Jn 8.34
Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki szolga, aki bűnt követ el.
Jn 8.35
A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad.
Jn 8.36
Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek.
Jn 8.37
Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam.
Jn 8.38
Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.”
Jn 8.39
Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett.
Jn 8.40
De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette.
Jn 8.41
Azt teszitek, amit atyátok tett.” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.”
Jn 8.42
Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött.
Jn 8.43
Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat.
Jn 8.44
A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.
Jn 8.45
Mégis, bár az igazságot hirdetem, nekem nem hisztek.
Jn 8.46
Ki vádolhat bűnnel közületek? Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem?
Jn 8.47
Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók.”
Jn 8.48
A zsidók erre rátámadtak: „Hát nincs igazunk, amikor szamariainak és ördögtől megszállottnak mondunk?”
Jn 8.49
„Nem vagyok ördögtől megszállott - felelte Jézus -, hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek,
Jn 8.50
noha nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse és ítéletet mondjon.
Jn 8.51
Bizony, bizony, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.”
Jn 8.52
A zsidók közbevágtak: „Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy! Ábrahám is, a próféták is meghaltak, s te azt állítod: Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre.
Jn 8.53
Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?"
Jn 8.54
Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek,
Jn 8.55
de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását.
Jn 8.56
Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.”
Jn 8.57
A zsidók felháborodtak: „Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?”
Jn 8.58
Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.”
Jn 8.59
Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.



(www.mek.oszk.hu/00100/00176/html/jn.htm)

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 22:00:03

@bbjnick: Idézzem be neked a teremtés könyvét? :D Ügyes fiú vagy, guglizz rá!

ephart 2014.06.26. 22:01:34

@Zoli Weber Kettle: " kiderül, hogy nincs Isteni elrendeltetés."

1Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efezusban élő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek: 2kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. 3Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, 6hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. 7Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, 8amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne 10az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. 11Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban. 13Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, 14örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 22:20:45

@ephart: Találtam neked egy jó értelmezést, olvasgasd, mert megmondom őszintén, az Újtestamentum nem az én pályám, de ők segítenek neked ebben:
http://velunkazisten.hu/book/Isten_tulajdonságai_-_Szuverenitás

"Isten az embert szabadnak teremtette, de azzal, hogy az ember Ura elleni lázadásra használta fel szabadságát, a bűn okozójává vált. Isten a terv megalkotója ugyan, mégsem Ő rendelte el a bűn elkövetését sem a Sátán, sem az ember esetében. Annak ellenére, hogy Isten gyűlöli a bűnt, számunkra ismeretlen okból a bűn jelenlétét mégis megengedi. Örök tervében a bűnnek valamilyen szerepet kell játszania (máskülönben nem lenne szuverén Isten), méghozzá oly módon, hogy ne ő legyen annak eredője (ez szentségével állna ellentétben)."

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 22:24:07

@bbjnick: Bocs, nem láttam, hogy te kérdezted, azt hittem az Újtestamentumot idézgető srác volt. De közben látom te is rákaptál az idézgetés ízére. Nos, tudom, hogy az Ótestamentum túl zsidós neked, de sajnálattal közlöm, hogy a te Bibliádnak is a része. Viszont a teremtés könyve nem két sor, ha nem baj, nem idézném be ide, keresd ki. Hosszú, de izgalmas és tanúságos.

Másrészt Biblia idézetek guglizása helyett inkább a kérdésemre válaszolj kis majom :)

kewcheg 2014.06.26. 22:42:51

Aki ezt a kérlekalássan, baszomalássan tekintetes,nagyságos világot kívánja vissza, az is menjen el a jóédesanyjába...
( " Hát kérlek Frici bátyám az úgy vót, hogy jött a paraszt, haladékért,hát én kélekalássan úgy pofán vágtam,aztán meg a jányát úgy kardélre hánytam kérlekszépen, hogy csak na...")

Larry Silverstein 2014.06.26. 22:45:24

@kewcheg: Már az a világ van.

Sőt még sírnak is a ballibek hogy nem elég kapitalista a fidesz. Vagy nem elég kommunista.

Mikor miért.

kvadrillio 2014.06.26. 22:47:20

@Zoli Weber Kettle: :))))) csaK EGY EHHHTEE "ÉRTELMISÉGI" TUD A SAJÁT BAROMSÁGAIN ILLEN JÓT DERÜLNI ! :o) NEMVETTED ÉSZRE, HOGY EGYEDÜL VAGY ???:DDD

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 22:48:20

@Larry Silverstein: Ki mondta, hogy nem elég kommunista? Én már várom, hogy mikor keresztelik át Fidesz MKP-ra (gyk.: Magyar Kommunista Párt).

Pont említettem valahol, hogy azon sem csodálkoznék, ha Biszku Béla bácsit is felkérnék belügyminiszternek. Egy III/II-es államtitkár után már bármi jöhet :)

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 22:52:29

@kvadrillio: Nem, nem vettem észre, de azt igen, hogy rád az értelmiségi jelző valóban nem igaz sem "EHHHTEE" (még ilyenkor is bégetsz te birka? LOL), sem megközelítőleg :)))

Én elszórakozom magamban is az ilyen kis alul iskolázott gyökereken, mint amilyen te is vagy, de tudom, hogy neked ehhez társaság kell. Ilyen a nyájszellem nálatok birkáknál :) Tényleg, szóltak már a gazdik, hogy mikor kell menned az újabb birkaterelésre a birkamenettel? :)))

Larry Silverstein 2014.06.26. 22:53:20

@Zoli Weber Kettle: Maradtál volna a jeshivában, vagy csendben.

Mit számít egy 3/2es államtitkár a 40ből? Semmit.

A 3/2es miniszterelnököt bezzeg imádtad a fajtársaiddal együtt.

antisystem 2014.06.26. 23:04:21

Hát, ami azt illeti, ez tényleg aljas, meg gyáva, meg féreg, de nem náci... csak épp a nácizmust használta eszközül a féregségéhez mert épp az volt kéznél... ha túlélte a háborút, akkor ugyanő 5 év múlva már a Tisztelt Tanácselnök Kartársnak bizonygatta, hogy a konkurenciája valójában a népi demokrácia ellensége, a kulákok bujtatója, és a klerikális reakció szócsöve... ez egy senki, egy takonygerincű vice, semmi egyéb... hiba túldimenzionálni a senkit azzal, hogy elveket tulajdonítunk neki, még ha náci-fajta elveket is...

kvadrillio 2014.06.26. 23:04:48

@Zoli Weber Kettle: több olyan terület is van a nagyvárosban, ahol a muszlim bevándorlók miatt zsidóknak nem ajánlatos tartózkodniuk. Én egy ilyen negyedben lakom, jól kibeszéltük Oszamával, a fodrászommal és az izraeli szomszédaimmal ezt a kijelentést. Nem tudtuk lenyelni.

Az előbb említett közvélemény-kutatást Magyarországon is elvégezték, az eredmény kétségbeejtő: a válaszadó zsidók zöme növekvő antiszemitizmusról számolt be. Ezzel egy időben tudományos kutatások is zajlanak, pl. Kovács András 2011-es felmérése, amiből nyilvánvalóan kitűnik, hogy nem nőtt az antiszemitizmus a magyarok körében az elmúlt évtizedek alatt. Láthatóbbnak láthatóbb lett azóta, hogy a Jobbik bevonult a parlamentbe, legitimizálva ezzel az antiszemita közbeszédet.

De kell-e félni a hangosabb antiszemitáktól? Annak tudatában, hogy az egész XX. századot három zsidó határozta meg, Marx, Freud és Einstein, a zsidó állam atombombával rendelkezik (és legfőbb szövetségese a világ legnagyobb fegyverarzenáljának a birtokosa), a mainstream médiában pedig körülrajongják a zsidó közösséget, többé nem lehet azt mondani, hogy "a zsidó" a gyenge. Már nem "a zsidó" az, akibe büntetlenül bele lehet rúgni: tudósíthat a nyugati média agyba-főbe arról, hogy mennyire rettegnek a magyarországi zsidók, de ettől még nem ez a - rendszerint közép-felsőosztálybeli, jó anyagi viszonyok között élő - réteg az, amelyik állandó diszkriminációnak van kitéve, hanem a nem-fehérbőrűek (Magyarországon a cigányok, máshol az arabok, törökök, stb.), valamint a szegények és a hajléktalanok.

A 2009-ben bemutatott díjnyertes Hashmatza c. izraeli dokumentumfilm annak járt utána, hogy mi volt az az 1500 antiszemita incidens az USA-ban, amelyekre 2007-ben a legnagyobb „antiszemitizmus-ellenes szervezet", az évi 70 millió dollárból gazdálkodó Rágalmazásellenes Liga rávilágított. Kiderült, hogy a legsúlyosabb esetben több munkavállalót a munkaadó nem engedett szabadságra zsidó ünnepnapon. A többség csak internetes, névtelen zsidózás miatt tett feljelentést. Eközben az Egyesült Államokban hetente megölnek a szupermarketben kapható kispisztollyal egy feketét, mert „a csuklyájuktól nem látni az arcukat, és hát, ugye, jobb félni, mint megijedni." Ugyanez a helyzet érvényes Magyarországra is: igen, többünket is ért már enyhébb antiszemita incidens, többek között engem is –, de eközben egész roma családokat irtanak ki vidéken a fasiszták.

Idióta honfitársaink festhetnek szvasztikát a zsinagóga falára, állíthatnak mellszobrot Horthynak, lezsidózhatnak engem az utca közepén stb., ettől még nem lesz a magyarországi zsidóságnak olyan rossz a dolga, mint amilyennek azt a média lefesti. Annál kevésbé, mivel minden egyes ilyen akció után a magyar állampolgárok döntő többsége számára irányadó kormányzó fideszesek azonnal dádázni kezdenek és kiállnak a zsidóság mellett...Vannak viszont börtönbe küldendő hajléktalanok, mélyszegénységben hagyott romák, 13%-os munkanélküliség, az élet megannyi területén diszkriminált testi és szellemi fogyatékosok, figyelmen kívül hagyott LMBTQ-jogok stb. Kíváncsi vagyok, a New York Times mikor fog interjút készítettni a magyarországi romákkal és hajléktalanokkal.

Hagyjatok békén!

Langer Ármin (Fotó: Gregor Zielke)
Langer Ármin (Fotó: Gregor Zielke)

kvadrillio 2014.06.26. 23:09:06

"a magyarországi zsidók, de ettől még nem ez a - rendszerint közép-felsőosztálybeli, jó anyagi viszonyok között élő - réteg"....HMMM..........

NU, A MAGYARORSZÁGI....ZSIDÓK, A FELSŐ-----KÖZÉPOSZTÁLYBELIOKÉNT, JÓ ANYAGI VISZONYOK KÖZÖTT ÉLNEK...

MIKÖZBEN A MAGYAROK KÖZÖTT MEGKÉTSZEREZŐDÖTT A SZEGÉNYEK SZÁMA !!!

ORBÁN "FELSŐKÖZÉPOSZTÁLYBELI HAVI SOKMILLÁS JUTTATÁSOKAT ÉLVEZKEDŐ FŐTANÁCSADÓINAK HÁÁL------A !...

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 23:09:34

@Larry Silverstein: Látod Larry, ez a különbség egy gerinces (mint én) és egy gyík (mint te) között :))

Én D209-nek sem néztem el a múltját, ahogy mr. III/II-nek sem. Ezzel szemben te simán megbocsátasz a Zálamtitkárúrnak, mert azt mondták neked, hogy ezt kell tenned. Éljen a Piktor, Éljen a Párt!

Persze emellett álszent módon szidod a kommunizmust. Te figyú, döntsd már el, hogy akkor most utálod a kommenistákat, vagy nem, mert ez így nagyon skizó :))) Amíg ezt eldöntöd, felfüggesztem ezt a vitát, mert határozott álláspont nélkül nincs miről beszélni. :)))

kvadrillio 2014.06.26. 23:10:55

címlapsztori
Népszava: ez már a vészharang Ezért nem találja senki Palik Lászlót
5/10
ajánló
Francia bulldog a kölykeivel játszik! Aranyos videó
Kipróbálnád ezt a csúszdát! Videó
Borostás pasik tánca tűsarkúban
Pataki Attila isteni sugallatra összefirkálta zenésztársát
Durva! Szemétdombra került Marilyn Monroe szobra!
"Boldog házasságban élő biszexuális anyuka vagyok"
Éjjel-Nappal Regina: soha nem mentem volna el vele Dubaiba
Sting "egy fillért sem" hagy gyerekeire
Dombóvári István: lehetne intelligensen is csinálni
Borbás Marcsi: érdemesebb pozitívan hozzáállni a világhoz
Mindent a hitelesekért?
Mádai Vivien: nem akartam elhagyni magam
Száll egy pofon a szélben
Sarka Kata elég komoly dekoltázst villantott!
Kevesebb ügyfél, kevesebb gond
Medveczky Ilona: soha nem közelített hozzám, mint nőhöz
Lesújt a devizabárd a bankokra
"Próbálok semmit nem a lelkemre venni!"
Vízilabda Eb: Benedek nehéz tornára számít
Focilázban az ALDI Házigazdája
Nem akar szakítani a Szolidaritás az Együttel. Erről tegnap közleményben tájékoztatta a Népszavát a mozgalom elnöksége. Mint írták, Kónya Péter az ATV-ben nem a nevükben közölte, hogy önálló pártot kívánnak létrehozni. Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke lapunknak azt mondta, ezzel lezártnak tekintik az ügyet, így folytatódhat a közös munka. Az Együtt vezérkara Kónya nyilatkozata után függesztette fel az együttműködést a Szolidaritás Mozgalommal.

..EZEK MEG ÚGY TESZNEK, MINTHA VALAKINEK KELLENÉNEK ! ESZEM-FASOM MEGÁLL......:)))))

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 23:12:58

@kvadrillio: Tanulj már meg magyarul, tagoltan írni, mert ezt így fárasztó olvasni és annál unalmasabb vagy, hogy időt pazaroljak az első elemis szintű fogalmazásodnak a kisilabizálására.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.26. 23:13:03

Valaki összefoglalná pár mondatban, milyen aggályok merültek fel a levéllel kapcsolatban?

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 23:14:38

@bbjnick: Bucimaci, egyenlőre te nem válaszoltál nekem, szóval a füstszag, amit érzel, a te házad tájáról jön, nem az enyémről :)

kvadrillio 2014.06.26. 23:15:42

Trócsányi László igazságügyi miniszter közbenjárását kérik a budapesti Bálna épület építői abban, hogy a főváros fizesse nekik vissza a jó teljesítési garancia másfél milliárdos összegét - közölte az alvállalkozók közössége csütörtökön az MTI-vel.....

WELLLL !!! MÉÉÉNEEEEM KÖZLIK VELÜK, HOGY A HOLLÓKAMUS ÉLVRE KÖLÖTT A MÁSFÉL MILLIÁRD !!! :o)

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 23:15:44

@bbjnick: De értem én, hogy fizetett trollként rohadt nehéz vitatkozni valakivel, aki egyik pártnak és rendszernek sem a seggnyalója. Sorry, ez van, ne sírjál, küzdj! :D

Bell & Sebastian 2014.06.26. 23:18:26

@Zoli Weber Kettle: Jobban tenné, ha leszállna róla. Hurcolja csak a saját keresztjét, ne ácsingózzon máséra. Ha még azt az egyet sem bírja felemelni.

kvadrillio 2014.06.26. 23:19:06

"A miskolci városvezetés elkötelezett a nyomortelepek felszámolási programjának folytatása mellett, és szándéka szerint azt be is fejezi - jelentette ki Soós Attila, a Fidesz-KDNP helyi képviselőcsoportjának szóvivője szerdán a Városháza régi bejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján."

....EGY KICSIVEL TÖBB PÉNZT KELLENE NEKIK ADNI ÉS AKKOR BEKÖLTÖZHETNÉNEK A PASA-PARKBA AROGÁN MELLÉ.... :o)))

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 23:22:04

@Bell & Sebastian: De úúúgy szórakoztat, ahogy hárman-négyen is küzdenek, mint malac a jégen, de nem találnak fogást, ellenben folyamatosan beleszaladnak azokba a pofonokba, amiket a saját gazdáik készítettek be nekik :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.06.26. 23:24:05

@Zoli Weber Kettle:

Összevissza hadoválsz! Képtelenségeket állítasz, majd saját őseid emlékét mocskold be, csak hogy azzal hazugságaidat igazold, majd teológiai hivatkozásokat teszel, amelyekről, kiderül, fogalmad sincs, s mikor már elborít a sok saját magad által termelt szar, akkor vakon csapkodva személyeskedni kezdesz, tücsköt-békát kiabálsz másokra:-] Nem lenne még ideje abbahagyni? Neked egy napra nem elég ennyi szégyen?

kvadrillio 2014.06.26. 23:24:15

száll egy pofon a szélben...
Orbán "Útját állom" Viktor holnap kénytelen házhoz menni a címben említett pofonrét Brüsszelbe. Hiába köszönte meg a vitákat tegnap a leköszönő bizottsági elnöknek, a soron következő európai csúcsértekezleten nem lesz győztes. És nem is csak egy csatát veszít.

..és viktor véreres szemeiben 3 lityi pálinka csillog.....:O)

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 23:24:39

@Bell & Sebastian: De úúúgy szórakoztat, ahogy hárman-négyen is küzdenek, mint malac a jégen, de nem találnak fogást, ellenben folyamatosan beleszaladnak azokba a pofonokba, amiket a saját gazdáik készítettek be nekik :)

Ramil Safarov 2014.06.26. 23:28:40

Eljen Eljen.
Nyomassatok ez holoszarsagot, MINDENNAP az elkovetkezo 4 evben, meg BUNOS NEMZETEZETEK es garantalt a fideszt ujabb ketharmada. Bar lehet hogy addigra mar a jobbiknak lesz ketharmada.

Ramil Safarov 2014.06.26. 23:29:51

Eljen Eljen.
Nyomassatok ez holoszarsagot, MINDENNAP az elkovetkezo 4 evben, meg BUNOS NEMZETEZETEK es garantalt a fideszt ujabb ketharmada, bar lehet hogy addigra mar a jobbiknak lesz ketharmada.

Zoli Weber Kettle 2014.06.26. 23:31:58

@bbjnick: Ezt kérdezem már tőled nem tudom mióta:
1, mi volt képtelenség?
2, hol mocskoltam be az őseim emlékét?
3, melyik teológiai hivatkozásom nem volt megalapozott?
4, már az elején is személyeskedtem, nem a végén kezdtem el védekezésként, tehát itt is vagy tévedsz, vagy szokás szerint hazudsz. :)

Elvtárs, pont ezeket a sallangokat írtad le korábban is, de konkrétan nem tudod kifejteni, vagy bármivel alátámasztani, mert érveid nincsenek, csak időd, meg billentyűzeted. Pont olyan vagy, mint a blogban szereplő levélíró: tolla van, ideje van, írni tud, lelkiismerete nincs, mit csinál? Írogat.

Szánalmas vagy kismajom. Na ballibsizz még egy sort, mert ahhoz értesz és utána térj nyugovóra. Holnap egy új legelő vár téged is birka :)

kvadrillio 2014.06.26. 23:34:38

@bbjnick: "Állítsátok meg Demcsák Zsuzsa gyalázását!

A Kuruc.info tegnap közzétett egy írást, amelyben Demcsák Zsuzsát próbálja besározni. A szélsőjobboldali hírportál amely nem politikai korrektségéről híres, tényként közölte, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, még államtitkárként közpénzen utaztatta Londonba Demcsák Zsuzsát, a TV2 műsorvezetőjét, akiről azt állítják, hogy a politikus szeretője. A hírportál az állítását semmivel sem támasztotta alá."

nenem !!! ZASUZSIKA MÁRPEDIG NEMIS JÁR ÁGYRÓL-ÁGYRA MERT OTTHON IS SZOPOTT ÁGYBA FEKÜDNI !
PERELNI KELL KURUCOT, HÁTHA IGAZAT ÍRT ! :)

Larry Silverstein 2014.06.26. 23:39:38

@kvadrillio: kurucnak semmi baja nem lenne, de így hogy Demcsák zsidó (ne feledjük majdnem Gyurcsányferi szóvivője lett pár éve!!!!), ha valóban behálózta Lázárt az nemzetbiztonsági kockázat.

Amennyiben vmi van a sztoriban és Lázár nem jön le a szerről mind2jüket likvidálni kell.

kvadrillio 2014.06.26. 23:43:31

Obama 500 millió dollárt kért a szíriai lázadók kiképzésére és felszerelésére
A A A
MHO/IJ
- 2014. június 26., csütörtök
Barack Obama amerikai elnök 500 millió dolláros támogatás jóváhagyását kérte csütörtökön a kongresszustól a mérsékelt szíriai lázadók kiképzésére és felszerelésére.
Hirdetés

Az elnökre nyomás nehezedett több kongresszusi tag részéről, hogy az Egyesült Államok támogassa jobban a Bassár el-Aszad szíriai elnök elűzéséért küzdő mérsékelt lázadókat.

...ÉS EZT A ZOBAMÁT AZ AMCSI MUNKANÉLKÜLIEK MÉG NEM LINCSELTÉK MEG ???

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.06.26. 23:46:08

@Zoli Weber Kettle:

Jó:-) Hát, ha nem bírod önmagad és a fajtád lejáratását abbahagyni, akkor vergődj csak tovább!

kvadrillio 2014.06.26. 23:46:09

@Larry Silverstein: EL A KEZEKKEL LÁZÁRTÓL !
MER UTÓLAG ZSEBBŐL KIFIZETTE A KETTYINTÉST !!! :o)
ZSUZSIKA MEG ÚRIJÁNY ! PROLIKKAL NEM KÖZÖS...ÜL !

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.26. 23:52:48

@Larry Silverstein:

A végrehajtó hatalomhoz közeli zsidó kurvák (ahogy a zsidó politikusok is) mindig nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Ismert: a zsidók között felülreprezentáltak az espiónok, ügynökök, idegenszívűek. A médiazsidókra, mint Demcsák, különösen igaz ez.

Ha Lázár valóban fontos állami ügyben járt Londonban, és a zsidó kurva hozzáfért a jegyzeteihez, esetleg beszélgettek is államügyekről, akkor ott nem a kétmilla volt az igazi baj, hanem az államtitok / üzleti titok sérülése.

Ha igaz, amit a mértékadó Kuruc.info hírportál ír, márpedig ez eléggé valószínű, akkor komoly következményekkel kell járnia az esetnek.

Larry Silverstein 2014.06.27. 00:08:33

@Istóczy úr: Egyelőre a Tábornok úr van a kormánynál, majd ő elintézi az ügyet.

Nem elképzelhetetlen a forgatókönyv, hogy ha már a baloldalon hiába piócáskodnak a liberális származásúak, hiszen az már kivérzett, a jobboldalon próbálnak szerencsét. Ott is a jövendőbeli miniszterelnöki várományoson.

_most_ 2014.06.27. 00:19:12

@Larry Silverstein: haha, a mértékadó kuruc-on azt írták a tábornok úr zsidó származású, meg a fidesznek a testvérpátja valami zsidó párt, szóval eléggé valószínű, hogy a fideszt zsidók irányítják, a helyedben komolyan kezdenék aggódni, mert úgy néz ki örökre a zsidók csicskása leszel :D

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.27. 00:26:29

@_most_:

Aztán kiderült, hogy a Tábornok urat összekeverte a francia szennylap a díszzsidajával, Deutsch-csal.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.27. 00:30:10

@Larry Silverstein:

Ez így igaz, a bukott baloldali pártokban már a zsidók sem látnak fantáziát.

A Fidesz keménymagjába, a döntéshozók szűk körébe ugyanakkor esélytelen, hogy beszivárogjanak, mint ahogy a bolsevista ügynökök sem tudtak, hiszen az egy régi baráti kör, és évtizedek óta nincs barátfelvétel. A debil Deutsch pedig, aki kakukktojás ott, a légynek sem árt, mert buta.

Vagyis a Fideszben kettő közül választhatnak a zsidók: vagy a Tábornok úr hasznos hülyéi lesznek, vagy kibasszák, kiutálják őket / maguktól lelépnek.

Larry Silverstein 2014.06.27. 00:57:48

@Istóczy úr: Jobb az éberség.

Pont Lázár miatt mondom, ő nem a régi csapat tagja, nekem nem is szimpatikus. A fidesz is változik, nem biztos hogy Miniszterelnök Úr kivárja amíg aszott múmiaként 30 év múlva leváltják.

Az úriemberek tudnak tisztességgel megőszülni.

dH2K · http://dh.squidcode.com 2014.06.27. 03:01:50

szerintem nem is a feljelentés maga a megdöbbentő, hanem a korabeli nyelvezet, ráadásul egy hivatalos levélben, ilyen hogy "zsidónő", meg "de legkevésbé lehet megengedni, hogy valaki önhatalmulag kisajátittsa, zsidajának üzletét.", ez az igazán kemény.

T mint T 2014.06.27. 07:16:34

Hat ezt a Gabriel arkangyalt is biztos a nemet sas kenyszeritette, hogy megirja ezt a levelet. O persze probalta visszafogni magat es hat nem is allt erdekeben, csak az a budos sas ne lett volna...

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.06.27. 09:31:13

magyarázza már el valaki, hogy mi a baj a levéllel!

Szindbad 2014.06.27. 09:45:23

@jm padilla: a levéllel nincs baj, papír meg tinta, a világ legtermészetesebb dolgai.

Bell & Sebastian 2014.06.27. 10:35:06

@_most_: Azt írták, de már visszakoztak. Állítólag a formázás során összecsúszott Orbán interjúja egy korábbi Deutsch -szöveggel, így lett félig zsidó Orbán.

A másik felét sosem firtatták, ezt meg boncolgatták tovább. Az sem derült ki, hogy most akkor ki a magyar érzelmű? Ez még Deutsch szövege, vagy már Orbáné?

Ez az az eset, amikor mindenki jobban teszi, ha a tapasztalatára és szemére hagyatkozik, mert az ugye evidens, ki hazudozik össze-vissza - sokadszorra.

Talán attól lett ez akkora (nyílt) titok (gypped, az átverés angol szinonimája), hogy következtetések levonására alkalmas.

Bell & Sebastian 2014.06.27. 10:53:26

@jm padilla: A körmönfont fogalmazás. Ugyan valami strómannal indít (eredetileg gázszerelő lehetett), de valójában a vállalkozás szakképzetlen, tőkében gazdag és felfüggesztett adószámú, valódi tulajdonosa ellen irányul a feljelentés. Manapság ilyen nincs.

A levéllel az a baj, hogy kiváló tippeket ad a jogosulatlan gazdagodásra. Csak elrettentő példaként szerkeszthették ide, hogy mindenki tanulhasson belőle.

Mert mint mondtam, ilyesmi manapság nincs. De ne is legyen! Ez a törekvés viszont valamiért rengeteg honfitársunk szimpátiáját nem nyerte el.

Őket a NAV cím alapján kilistázza és meg lesznek fingatva. A legjobb úgy tenni, mintha a népi ellenőrzés, alias hazafias állampolgár minden szavával egyetértenénk.

Elvégre a Törvény tisztelete mindennél előrébb való!

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.27. 12:00:00

@Larry Silverstein:

Ez igaz, Lázár valóban idegen test. Az ő stílusa teljesen idegen a keresztény fajú alapítókétól, de még Deutschénál is zsidósabb.

Amíg a Vezénylő tábornok úr ereje teljében van, nem fog rajta elhatalmasodni Lázár, hanem az ő akaratát fogja végrehajtani bizonyos, Jud Süsséire emlékeztető kiváltságokért, ami ez idáig még lehet az ország számára hasznos üzlet.

A gond akkor lesz, ha Lázár önjáróvá válik, vagy ha túlzott bizalmat kap, és módja nyílik a bizalmas információk átadására cionista-magyarellenes körök számára.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.27. 12:12:07

@dH2K:

Te mint nyelvész, milyen szót használnál a zsidónőre vagy valakinek a zsidajára?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.06.27. 12:54:44

@Űrlény Lajos:
Már hogy ne lenne (ok).
Fentebb látható.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.06.28. 10:13:31

@maxval, a gondolkodó birca:

csaladomban is volt ilyen, akit nem ajanlott a kisz tovabbtanulasra a szarmazasa miatt a 60-as evekben, a vege az lett, hogy jogi es orvosi egyetemre nem mehetett, de egy kivalo muszaki ertelmisegi lett belole... Sose lepett be a partba es mindent ellenszelben ert el az eletven.Azt nem tudtak megakadalyozni, hogy a tudasaval vegul ervenyesuljon.
Tudnek meg irni rendes, komoly nevtelen feljelentesekrol akar csaladon belul is, egyhazugyi vezetokrol, akik a komcsi vezetes seggebe nyalva megfigyeltettek masokat, hiveket, lelkeszeiket.
Pedagogusokrol, akik az 50-es evekben feljelentettek foiskolai tanaraikat, mentoraikat, ezek kozul a besugok kozul van, aki katolikus gimnaziumbol ment nyugdijba.
A szarember az szarember minden rendszerben. Bizonyos rendszerekben ezek elemukben vannak, sot rajuk epul a rendszer.
Ez a fenti Garaczy Pal se naci volt, ahogy a szerzo allitja, hanem szarember. Pont ugyanilyen feljelentest irt volna o a kommunista rendszerben is, csak zsido helyett kulak, tokes, burzsoa, ardragito, aruhalmozo, feketezo vagy mas divatos szo szerepelt volna benne jelzokent.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.06.28. 10:18:12

@dH2K: a mai hivatalos nyelv se semmi, amikor a hatarontuli magyarokra ugy hivatkozik a magyar miniszterelnok, mint "23 millio roman"
Ez is gyuloletkeltes, kirekesztes, uszitas, felelemkeltes, de erre a baloldal meg a vallat se vonta meg.

wantaan 2014.06.29. 12:15:41

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Garaczy egy "magyar" ember volt a sok közül ...... akiknek oly hálás volt a GESTAPO ....majd az ÁVO és az ÁVH. ..... és az NBH ....a KBH ..... vagy mostanában a TEK .... a NAV ..... esetleg maga Kubatov elvtárs.

a tipikus 300 Ft-os magyar. ..... mert 300 forintért a saját anyját is ha a párt úgy kéri

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.06.29. 22:13:57

@balfék: Arra még azért kíváncsi lennék, hogy a kurva anyádba vagy te magyar.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.06.30. 09:10:48

@wantaan: ne magyarozz, pont ilyen emberek vannak, voltak a románok, szerbek, németek, oroszok, zsidók közt is

Újratöltve 2014.06.30. 09:56:50

Uraim! Soha nem szabad egy történelmi dokumentumot kommentárok nélkül közzé tenni. Nem szabad kiragadni a környezetéből, amelyben keletkezett, és ez az, amikor az utólagos értelmezések és magyarázatok nem szakszerűek, hanem érzelmi-indulati alapúak, mert nem a dokumentum keletkezéséhez vezető valóságban, környezetben élnek, és így óhatatlanul felületesek. Tetszenek érteni? Ez körülbelül olyan hiba, mintha a mai eszünkkel, tudásunkkal, világnézetünkkel, ízlésünkkel, kultúránkkal egy római cézárt lefitymálnánk, hogy miért rabszolgatartó társadalmat vezetett. A mindenféle háttér nélkül leközölt levél nem több puszta politikai haszonszerző manipulációnál, mert anélkül lázít, kelt indulatokat és ítélkezik, hogy a keletkezési körülményeket megvilágítaná, és a dokumentumot a saját keletkezése korának valóságába helyezné. A kommentelők közül szerintem senki nem történész, így mindenki kénye-kedve szerint reagál. Például ismerni kéne a korabeli törvényeket és rendeleteket, mert ezek tették lehetővé, sőt adott esetben büntetés terhe mellett kötelezték is az állampolgárokat az ilyen és ehhez hasonló bejelentésekre. A magyar zsidóságot (a zsidótörvények érintettjeit) a korabeli nagypolitika nemzetidegen háborús és vallási-ideológiai ellenségnek tekintette, pozícióit, lehetőségeit, vagyonát jelentősen korlátozta, szankcionálta. Nyíltan arra ment a játék, hogy az addig a keresztények rovására túlérvényesülő zsidóságot visszaszorítsák a számarányukkal arányos gazdasági és társadalmi pozíciókba, és ez a törekvés egyre keményedett, a nyilas hatalomátvétel után pedig már szinte semmi nem számított. Főleg, hogy a társadalom igenis egyetértett magával a törekvés lényegével, mert sokat nyert vele: állások, vagyonok, lehetőségek. A köznép egyszerűen ezt a helyzetet használta ki. Az emberi gyarlóság azonban nem vallás-, faj(ta)-, vagy származás-függő, hanem általános tulajdonság. A zsidók érvényesülése sem Szentek Története volt, ezzel nem igazolni akarom a velük történteket, csak utalok arra, hogy a nem zsidó társadalom amint megérett a nagypolitikai helyzet, visszavágott a zsidóságnak a vélt vagy valós sérelmeiért, és kapzsi módon (ő is) kihasználta a helyzetet a maga javára. Ez az, ami a magyar folklórban rendszerfüggetlen, mert egyes társadalmi rétegek intézményesített kirablása és likvidálása a magyar történelemben folytatólagos politika volt a 19. század második fele óta és még ma is tartó folyamat. És igen, a kommunisták se voltak különbek, ők is öltek, raboltak, hazudtak, csaltak, terrorizáltak, aztán persze konszolidálták a rendszerüket és kiegyeztek a társadalommal, amely végre nyugodtan akart élni és gyarapodni tisztes úton. De senkit nem üldöztek pusztán azért, hogy hova-mibe született bele, és ez nagy különbség. A történeti zsidósággal szemben sok esetben joggal felmerülő súlyos aggályok, sőt alkalomadtán bűnök mellett, bárminemű vita ellenére is megrendülten vagyok kénytelen rámutatni, hogy a magyar tudatot, identitást, kötődést elvitatni nem lehet az üldözött, deportált, meggyilkolt honfitársainktól. A magyar etnikum fogalma a török után jelentősen felhígult, és a zsidóság esetében "csak" annyi történt, hogy az ő asszimilációjuk érthető és törvényszerű okokból nehézkesebb, bonyolultabb, ellentmondásosabb volt a keresztény gyökerű más népcsoportokhoz képest. Az nem megy, hogy azért is bíráljuk a zsidóságot, hogy miért nem asszimilálódott, amint viszont ez bekövetkezett az egyedek szintjén, azoktól is elvitattuk a magyarságot, akik asszimilálódtak. A zsidó "a semmi sem elég jó a külvilágnak vele kapcsolatban " csapdájában szenved évezredek óta, és ez tragédia. A világon semmi nem tökéletes, és minden csupa kompromisszum. A másik, amire fel kell hívnom a figyelmet, hogy ezektől a "zsidóktól" (zsidó magyaroktól) SOHA NEM VETTÉK EL A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT. Ebben az összefüggésben nem arról van szó, hogy szeretjük-e vagy nem a zsidóságot. (Ez most már úgy néz ki, lassan a pszichopaták, mentális defektesek velős csontja.) Hanem arról van szó, hogy magyar állampolgárt semmilyen körülmények közt nem szabad kiadni idegen joghatóságnak! A magyar állam lényegében szembeköpte és kivégezte magát. Megkérdőjelezte a létét, gondoljunk csak bele. Ide kötődő, ide adózó, az állam fenntartásában állampolgári részt vállaló emberek százezrei joggal várhatták volna el az államtól, amely ugyan zsidóként megbélyegezte és kifosztotta őket, hogy magyar állampolgárként viszont legalább az életüket megoltalmazza egy tervszerű háborús megsemmisítő programtól. Erről a magyar vezetés legalább 1943 óta tudott. Mivel nem így történt, ha igazi keresztények lennénk, és igazán szeretnénk az emberséges, szelíd és jóságos zsidó Jézus vallását, akkor mélyen, de mélyen magunkba kéne szállnunk és ZOKOGVA kéne zsidó és egyben magyar testvéreinket átölelnünk, szörnyű fájdalmukban, gyászukban együtt érezve. Sose feledje senki, hogy az Auschwitzba érkező magyarországi transzportokat maguk a németek "magyar"-ként identifikálták.

Újratöltve 2014.06.30. 09:57:39

"messze veszélyesebbnek és értéktelenebbnek tartom hazámra nézve … a nyilasokat, mint a zsidót. Az utóbbi ide van érdekből is kötve, és adoptív hazájához hűségesebb, mint a nyilas…”

Horthy Miklós, 1940.

Éhes_ló 2014.06.30. 21:40:02

@Újratöltve: 44 tavaszáig, a német megszállásig a megszállt Európa menedékhelye volt a királyi Magyarország, Horthyval az élen.
Minden gondja ellenére messze biztonságosabb volt akkor Magyarországon élő zsidónak lenni, mint bárhol a közeli, távoli környékünkön.

Ezért minimum hála járna és köszönet, ahogy a befogadásukért és az egyenjogúságukért is, ami szintén példa nélküli volt a korban.

Nem látom a hálát és nem olvastam sehol a köszönetet ezért, helyette magyargyalázás és kollektív bűnösségünk napi rendszerességű holoszeánszokon való kinyilatkoztatása van.
Nekem meg elegem van ebből és a végeláthatatlan kárpótlásaikból is.
Az én családom halottai, veszteségei a nagy háború első és második felvonásában, a jórészt zsidó kommunisták gyilkolászásában semmivel nem alávalóbbak egyetlen magyar, va gy nem magyar zsidó család halottainál, veszteségeinél, mégsem szól róluk senki rajtunk kívül, sírjaik, emlékeik nem állami pénzeken vannak fenntartva és kárpótlást sem kapott senki utánuk.
A zsidók ellenségeit holtukig üldözik, míg a magyarok gyilkosai kiemelt nyugdíjjal röhögik szembe az áldozataikat és ott ülnek a rablott vagyonban pofátlan gyermekeik, unokáik pedig antiszemitáznak és demokráciára oktatnának minket.
Hányadék banda.
Pusztuljon minden szemét alak, aki ezt az undorító kettős mércét támogatja és tűri!

Bell & Sebastian 2014.06.30. 23:28:48

@Újratöltve: Csodálatos. Hol van a legközelebbi öngyilkossági fülke, hogy levonjuk a megfelelő tanulságot?

A korlátok közt önálló, magyar állam meddig létezett? Nagyon úgy tűnik, a felelősség terhét sehogyan sem tudja igazságosan szétosztani. Pedig elvben lehetséges.
Ha gondolja, vegye a vállára, de másokat tessék kihagyni belőle!

Nyugodjon meg, vagy kezdjen el nyugtalankodni, mert addig ismétlünk, míg meg nem tanulja a leckét kivétel nélkül mindenki. De ne várja a napot, nem tudja az órát.

Az általánosítást hagyja a bocskoros kommancsokra, az ítélkezést a Bíróra! Okoskodni persze lehet, kérdés az, hogy bölcsesség van-e benne?

Szerintem ebben a monológban egy lepkefingnyi nincs. Ez a farizeus hobbikeresztények szövege. Fogja a bögréjét oszt menjen JHVH hírével.

Újratöltve 2014.07.01. 07:14:58

Éhes ló: Valamit meg kellene érteni. Ha egy út szörnyű tragédiába vezet, akkor sajnos az út vége, tehát a végső eredmény mérlege a meghatározó. Szóval gondolom zsidó hátterű honfitársainkat nem tette boldoggá a tudat, hogy mindegyikük akár már 1942-ben meghalhatott volna. A körülményekhez képest viszonylag biztató kezdetek (Horthyék 1942-ben még megakadályozták a parlamenti deportálási terveket[!]), 1944-re elolvadtak és tragédiába torkolltak. Sajnos ez a döntő. Az, akit 1944-ben megöltek, vagy ha nem is ölték meg, de kirabolták, megalázták, kitaszították a nemzetből, attól még nem lesz boldog, hogy korábban akár neki volt a legjobb dolga a német érdekszférához tartozó országokban. A végelszámolás, a végső mérleg a döntő, nem egyes fázisok önmagában álló és akár még pozitív mozzanatokkal is rendelkező mérlege. Ezt tessék megérteni kérem. Megint hangsúlyoznom kell, hogy a magyar állampolgárságot sosem vették el a deportáltaktól, és egy modern, polgári állam felelősséggel tartozik a polgáraiért és a legalapvetőbb természeti törvények betartásáért. Például azért, hogy a polgárai százezreit még háborús körülmények közt sem szolgáltatja ki egy idegen államnak, amelyről tudvalévő volt, hogy tervszerűen meg akarja semmisíteni őket gyerektől az aggastyánig, valamiféle torz kollektív ellenségkép alapján, "az árja népek elleni zsidó összeesküvés" hatásos ostobasága alapján.
Zsidó hátterű honfitársaink meghálálták a nemzetnek befogadásukat és egyenjogúsításukat, tessék csak megnézni kiválóságaink listáját, mennyi a zsidó köztük. A Nobel-díjasaink majdnem mindegyike zsidó hátterű. Az nem megy, hogy büszkén verjük a mellünket a Nobel-díjasaink eredményeiért, hogy a következő pillanatban skizofrén lélekkel már utáljuk is ugyanazokat az embereket, a zsidó hátterükért. Meghálálta befogadását az egyszerű zsidó ember is, azzal, hogy állampolgári kötelességeit ellátta, adóival és adományaival vett részt az állam fenntartásában. És ez bizony nagy dolog. Ez is fontos. Egyebekben az állam törvényei a mérvadók, tehát egyes erkölcsi vádak (mint a kapzsiság), szelektíven általánosítók és törvényileg megfoghatatlanok. Tudjuk, hogy sokszor ami törvényes, nem erkölcsös, viszont a törvényeket mégsem önbíráskodásra alkották. Nem volt kötelező zsidóval üzletet kötni, semmi sem volt kötelező. A zsidók egyszerűen éltek a jogaikkal, a lehetőségeiket kihasználták, és elmentek addig a keretig, ameddig a kapitalista berendezkedésű polgári állam a büntetőjog határáig engedte. Pereskedni, vitázni, véleményezni - lehet, elgázosítani, agyonlőni, jogfosztani valakit csak azért mert zsidóként született - nem lehet. Ennyi a lényeg, a többi csak rosszindulatú, szelektív-sztereotíp mese, manipulatív beállítás. Ha lett volna a zsidósággal szemben egy tökéletes keresztény erkölcsű, nem kapzsi, feddhetetlen társaság, akkor más lenne a helyzet. De nem volt, gondoljunk csak például Móricz "Rokonok"-jára. Magunk sem vagyunk különbek a megvádoltaktól, évszázados önfelmentő és ellenségkereső mechanizmusok fogságában vergődünk. Nincs kollektív bűn, csak egyedek bűnei, gyarlóságai, vagy akár erényei vannak. Közismert, hogy a zsidóság egy szűk rétegének hajlama volt és van a kommunista típusú messianizmusra. "Zsidó bolsevizmus"-ról beszélni, halálos komolyan venni ezt a maszlagot mégis megmosolyogtató, mert a zsidó alapvetően kapitalista mentalitású. Egy szűk körű zsidó kommunista kisebbség bűneiért nem felel az egész zsidóság, és ne feledjük, hogy ők a zsidó kapitalistákat, polgári származásúakat sem kímélték. Kun Bélának és Rákosinak is bőven voltak zsidó áldozatai. Nincs mindenek felett álló zsidó összetartás, rejtélyes keresztényellenes vérszövetség! Nincs nemzetközi, mindent felölelő és mindenen átívelő zsidó összeesküvés! Csak egyes érdekcsoportok, lobbik vannak, de ez természetes. Meggyőződésem, hogy ha engedték volna, ha lehetett volna, akkor rengeteg jobboldali-szélsőjobboldali zsidó is létezett volna, persze nem zsidógyűlölő ideológia mentén. A zsidókat nem kötelező szeretni, de a tisztességes és tapintatos viszonyulás (főként azok után, ami történt) azért alapkövetelmény kellene hogy legyen.
Igen, vannak aránytalanságok és anomáliák a zsidó hátterű baloldaliak múltjával, tevékenységével kapcsolatban. Az Ön által említett problémák valóban létező és bántó kérdések. A megfelelő kommunikációval és viselkedéssel ezen változtatnunk lehet és kell is, úgy vélem.
Hozzászólása legvégén elragadták az indulatok, kérem erre a jövőben figyeljen oda.
Bell & Sebastian hozzászólására nem kívánok reagálni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.07.01. 07:32:35

@Újratöltve:

Ez akkora nagy foshabos hablaty, hogy ilyet még nem b*szott Ejrópa! Most "a végelszámolás a lényeg" vagy "megfelelő kommunikációval és viselkedéssel változtatni lehet és kell"? Semmi értelme nincs annak, amit írsz, csak ezerrel járatod a ködgépet! Előbb döntsd el, hogy mit akarsz mondani és aztán mondd azt!

Bell & Sebastian 2014.07.01. 12:35:20

@Újratöltve: Nem tud, pontosabban. Visszaható, utólagos mentegetéssel, amit áthúzunk a mába, nem vagyunk beljebb.

wantaan 2014.07.01. 18:04:30

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: no, no Igenis egy magyar sajátosság volt és jelenleg is a besúgás!
Egyetlen olyan nemzetről nem tudok aki olyan közmondást kreált volna mint ,hogy "dögöljön meg a szomszéd tehene" vagy nem véletlen ,hogy pl a GESTAPO "megköszönte" a magyar? nép együttműködését.
Lehetünk sok mindenre büszkék , de a gerincesség .... az nem a nemzet erőssége.

Éhes_ló 2014.07.01. 20:56:14

@Újratöltve: a magyar elit védte a zsidait, míg védhette.
Addigra az osztrák, a román, a tót, a cseh, a lengyel, francia, belga, norvég, holland, bolgár, rác, horvát már régen lerendezte a saját "zsidóproblémáit".
Erről nem olvasok sehol és köszönet se jár azért az 1-2-3-4-5-6 évért, amit nem a lagerben kellett eltölteni, vagy aminek a vége nem szimpla progrom lett mint a ma nemzeti hós antonescuéknál.
Erről sem olvasok sehol.
Ezért nekem ne mazsatolj mit gondol a zsidó, mert nem érdekel.
Az érdekel mit gondol, mit gondolhat egy háborók sorában kivéreztetett családfával megvert, kollektív bűnössé és kárpótlások végtelen sorát fizető marhává lefokozott magyar, akit hetente kétszer hív tetemre évtizedek óta minden tetves ótvar patkány, akinek az életét, vagyonát és jogait akkor is óvta Magyarország és annak qrmánya, amikor kies ejrópában zsidó már bújtatva is alig maradt, nem hogy vagyona, vagy joga lett volna bármire.
Semmivel nem ér többet egy csepp kihullott zsidó vér se, mint akárcsak egy csepp kiontott magyar vér. Kevesebbet se.
Ezt tessék megérteni végre, ha már ebben a stílusban kommunikálunk itt!
A kettősmércéjét pedig dugja fel magának nyugodtan, ott jobb helyen lesz mint egy jogállamban.

Robinzon Kurzor 2014.07.02. 14:20:33

Mennyivel egyszerűbb volna, ha a zsidókat a németek vitték volna a haláltáborokba (mint ahogyan málenkíj robotra az orosz hadsereg vitte, akit éppen talált).

De amíg úgy tudjuk (és egyelőre még úgy tudjuk), hogy a magyar közigazgatás szervezte és hajtotta végre ezt a bonyolult logisztikai műveletet, addig nagyon nehéz ezt vis maiornak beállítani.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.02. 18:28:36

"Akarnak hallani egy aljas, gyáva, náci féregségről?"

nem. viszont az új fideszes államtitkárról vmi mandineres szakvéleményt hallalni akarnánk.

kkbk.blog.hu/2014/06/21/az_uj_fideszes_allamtitkar_iii_ii-es_operativ_tiszt

m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/rajcsanyigellert.jpg

m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/rajcsanyigellert%20istenpapa.jpg

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.02. 18:30:11

@Robinzon Kurzor: ja, német utasításra.
ha nincs német megszállás, nincs deportálás.

Robinzon Kurzor 2014.07.02. 18:30:56

@tesz-vesz:

A Mandiner azt üzeni, hogy nem szerencsés, esetleg még aggályos is, de ettől még persze a Fidesz-szavaznak.

wantaan 2014.07.02. 19:05:00

@tesz-vesz: Fogjuk rá a nyuszikra!!! Mindenért a nyuszi a hibás .... ha a róka meg a farkas ....de a nyúl bezzeg. No ezért mondom a nyúl a hibás nem mi !!!

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.07. 19:57:42

@wantaan: minden nemzetben, népben van ilyen
a németeknél, angoloknál is
oroszoknál az volt a hős, aki a saját apját kötélre juttatta, őt állították az úttörők elé példaképként
az NDK is erre épült
Románia... Csehszlovákiában is rettenetesen komoly titkosrendőrség és besúgóhálózat működött

az egy ostobaság, hogy csak a magyarok ilyenek

USA-ban többször is volt ilyen besúgási láz
50-es évek, mindenki, aki kommunistagyanús, be lettek fújva
40-es évek, japán származású amerikaiakat a jó amerikai fehér szomszédaik jelentgették fel, hogy telepítsék ki őket a sivatagba koncentrációs táborokba
németes hangzású nevűek ellen és üzleteik ellen pogromok az első világháború alatt az USA-ban, kedves szomszédok, üzleti riválisok szították az indulatokat, jelentették fel őket, hogy megszabaduljanak tőlük
és még sok más hasonló
süti beállítások módosítása