Mit üzenjünk Brüsszelnek?
2014. május 06. írta: nénike

Mit üzenjünk Brüsszelnek?

fidesz_uzenjunk_brusszelnek.jpg

Üzenjünk Brüsszelnek: tiszteletet a magyaroknak! – olvasható az EP választás egyik plakátján. Vajon mi lehet az üzenet? Meglehetősen nehéz a megfejtés, s ez bizony semmiképpen sem erény ebben a műfajban. Annyit tudunk, hogy a kampány egyértelműen a magyar választóknak szól, ennél fogva semmit nem üzen Brüsszelnek. Brüsszel amúgy is egy absztrakció, amelyhez legfeljebb a pisilő fiúcskát köti a magyar köztudat.

Az Európai Parlament létjogosultságáról és az oda listán választott képviselők munkájáról lehetne értelmes vitát folytatni, de csak abban a három másodperces időkeretben, amíg kitart a megszólítandó, széleskörű nézői figyelem. Öt-hat szóval nehéz mélyen szántani, de egyértelmű álláspont artikulálására még ez a soványka készlet is alkalmas, vö. nem leszünk gyarmat. Ugyanakkor a vehemenciájában ehhez fogható karakteres beszólás plakátra tételét és annak érvelő megvédését nehéz lenne elvárni az odaküldött Pélczné Gáll Ildikótól. Marad tehát a kint is vagyok, bent is vagyok hangulatú, óvatoskodó odamondás.

Az üzenetbe rejtett hipotézis szerint eddig nem tisztelték Brüsszelben a magyarokat. Mondjuk én magyarként, soha nem tapasztaltam tiszteletlenséget, sőt ilyen udvariaskodási viszonyt feltételező kapcsolatba egyáltalán nem kerültem Brüsszellel (jelentsen ez bármit is), sem a döntéshozó Bizottsággal, de azt feltételezem, hogy egy népcsoporttal összefüggő nagyhatalmi viszony leírására amúgy sem az emocionális megközelítés a legmegfelelőbb. Az ottani nagy irányszabó konglomerátum ugyanis nem valamiféle illem- és tánciskola, hanem egy viszonylag részletes szabályrendszer szerint működő gazdasági és politikai közösség, amelyhez szabad akaratunkból folyamodtunk tagságért. De ha elfogadjuk azt a ravasz megszemélyesítő igyekezetet, hogy a plakáton látható miniszterelnök jeleníti meg a magyarokat, akkor sem tételezzük fel, hogy Európa nyugati felén ne adnák meg a neki kijáró tiszteletet (politikájának kritikája természetesen más lapra tartozik).

A plakát közlendőjének párhuzamos olvasata még zűrösebb. Abból ugyanis az hámozható ki, hogy a 27 tagú közösségben mi vagyunk az üzengetős ország. Az a magát sértve érző kis tagállam, aki bár ott ül Brüsszelben az asztalnál, helyben nem áll elő a tisztelet kérdése körüli problémacsomagjával, hanem postára adja, budapesti bélyegzővel.

Mivel tényként kezelhető, hogy Viviane Reding és a többi érzékeny bürokrata is magasról tesz a tagállami kampányok tematikájára, a kormánypárt nyugodtan vállalhatja annak ódiumát, hogy egy kissé akaratos, kissé monomániás kisfiú bőrébe bújjon, s ebben a nem épp testhez álló jelmezben szórakoztassa május 25-éig közönsége EU-szkeptikus szegmensét. Meglehet, ez a nagyjából rejtve maradó, műkemény hepciáskodás kell ahhoz, hogy a választások után, a néppárti frakcióban minél többen képviselhessék a magyar érdekeket és az európai, keresztény, konzervatív értékeket.

*

(Fotó: jozing)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr566126376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.06. 14:47:26

Szomorúan látom, hogy a mandíneresek viccet csinálnak abból a nemzetstratégiai kérdésből, hogy a Birodalom nem adja meg a tiszteletet a magyarságnak. Ezért is ajánlom a Professzor szárnyas szavait a figyelmükbe:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2012/11/lassatok-az-igazsagot.html
"Itt vagyunk egy új Mohács kellős közepében és a nemzettörzs tagjai azt hiszik, hogy ez a kormány miatt van. Amikor pedig a kormány éppenséggel azon kevesek között volt, akik felismerték az Igazság valódi természetét és nekiment a minket kisemmiző, nyugdíjakat csökkentő, ingatlanadózó, tiszteletlenül beszélő Birodalomnak. Amely Birodalomról tudtuk előre, hogy lehetetlen legyőzni."

Robinzon Kurzor 2014.05.06. 14:49:32

Csak küldjétek a pénzt!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.06. 14:56:03

@nénike:

Ha nem érted a plakátot, kérdezd meg Václávklószt, épp a posztod alatti posztban ad a tiszteletről interjút!

Robinzon Kurzor 2014.05.06. 15:02:38

@bbjnick:

Szerinted Orbán a tiszteletet vagy a pénzt szeretné az EU-tól?

freehckr 2014.05.06. 16:12:29

Tényleg öt bekezdést tudtál írni a Fidesz-KDNP újabb elmebeteg baromságáról?!

„a néppárti frakcióban minél többen képviselhessék a magyar érdekeket és az európai, keresztény, konzervatív értékeket”

Magyar érdekek, keresztény konzervatív értékek... mindezt az iskolázatlan prolijaik csekély értelmi szintjéhez mérten tőmondatokkal kampányoló, program nélküli, posztkommunista bűnszervezetként működő baloldali Fidesztől várjátok.

Ti mandineresek szedtek valamit valóságérzékelés ellen, vagy tényleg ennyire jól tartanak titeket közpénzekből a fideszes elvtársaitok?! :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.06. 16:31:52

"Meglehet, ez a nagyjából rejtve maradó, műkemény hepciáskodás kell ahhoz, hogy a választások után, a néppárti frakcióban minél többen képviselhessék a magyar érdekeket és az európai, keresztény, konzervatív értékeket."

Most ütögethetem az etikamérőmet, mert kilengett és beszorult a mutatója.

Vö. a Lukács György-i kérdéssel, miszerint keresztülhazudhatja-e magát egy kommunista az igazsághoz.

Nincs új a nap alatt.

nénike · http://mandiner.hu 2014.05.06. 16:46:09

Röviden azt kell mondani, amit a választó hallani szeretne, és azt kell tenni, ami közép és hosszútávú érdekeit szolgálja. A kettő alig összebékíthető az ország mentális állapotából adódóan. Itt etikai szempontok számonkérése marginális értelmiségi siránkozás. Ez a poszt is az.

:(

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.06. 16:53:16

@nénike:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/07/a-front-allasa.html
"Most viszont újra szavazóurnákhoz készülnek ballagni a konzumidióták, akármilyen sajnálatos is ez. Idegesek, konzumidióta agyacskájukban nem tudják megfelelően elrendezni az eseményeket, hogy ugyanis azért támadtuk meg a Birodalmat a szabadcsapatainkkal, hogy egy "win-win" helyzet jöjjön létre, vagyis a Birodalom több pénzt ad, ezért cserébe mi nem zajongunk a kiegyenesített kaszákkal és nem robbantunk ki globálforradalmat. A Birodalom azonban olyan megátalkodott volt, hogy a képünkbe kacagott és azt mondta, hogy ő inkább "lose-lose" helyzetet kíván létrehozni, akármit is mond erről a játékelmélet. A szabadságharcra felbiztatott, kaszákkal agitáló konzumidióták meg esetleg a kaszát az ellen fordítják, aki először kerül a kezükbe. Ami nem a Birodalom, hanem a magyar törzsszövetség nemzetstratégiai kérdései, a szakrális hierarchia kristályszépsége iránt fogékony nemzetben gondolkodó Látók. Mondjuk én."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.06. 16:57:01

Keressem ki kedvenc Koestleremből Gletkin példabeszédét a parasztokról, akiket egyszerűen _muszáj_ volt főbelövetnie, saját érdekükben? Mert "az a hepciáskodás kell ahhoz, hogy minél többen képviselhessék az érdekeket és az értékeket"?

Czelder Orbán 2014.05.06. 17:02:18

@nénike: és milyen, amikor cinikus vagy??

marko11 2014.05.06. 17:13:32

A "Merjünk kicsik lenni"" után nagyon is helyén van OV (plakáton olvasható) brüsszeli üzenete: "Tiszteletet a magyaroknak!" - aztán majd később az is eljön, hogy "Merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk!"

bozon 2014.05.06. 17:21:52

"Meglehet, ez a nagyjából rejtve maradó, műkemény hepciáskodás kell ahhoz, hogy a választások után, a néppárti frakcióban minél többen képviselhessék a magyar érdekeket és az európai, keresztény, konzervatív értékeket."
Képviselhessenek mit?! (A végén majd lesz olyan olvasótok, aki komlyan veszi a poént...)

A plakáton szereplő átlagos magyar miniszterelnök mondanivalóját dekódolom: "Üzenet Brüsszelnek: ARRA KÖLTÖM A SZAROS PÉNZETEKET, AMIRE AKAROM; NE POFÁZZATOK BELE, BAZMEG!"

Sexual Harassment Panda 2014.05.06. 17:25:25

@bozon: sőt!
A klasszikust idèzve:
"Ne pofàzz beke dagadt, ez nem a te dolgod bazd+!"
(Ponyvaregèny)

Vicces ez a kemènykedès, közbe meg remeg a pènzèrt, ami nèlkül letèrdelne az orszàg.

Netuddki. 2014.05.06. 17:30:42

Üzenem brüsszelnek: A fideszes balfaszok, élen a tompikával, semmiféle tiszteletet nem érdemelnek!
Elég szomorú, hogy "ilyenek" képviselnek bennünket...

♔bаtyu♔ 2014.05.06. 17:45:17

Nem kell ezt ragozni. Az üzenet pontosan annyi amennyi a plakátra van írva.

Lényege, hogy szavazz Orbánékra és nem valami brüsszel-seggnyalós politikát "kapsz", hanem a magyar érdekek korrekt képviseletét.

Szerintem kurvajó az üzenet, nem véletlenül akadnak ki folyamatosan itt az indexen a ballibsik. Igen jól érzik, hogy Orbánék politikai sikere mögött nem csak az ő bénaságuk áll, de Orbánék munkája is.

KopaszMercis 2014.05.06. 17:51:27

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=WOE_0aOy_Zg#t=157

Ennyit az alanyi jogon járó tiszteletről... Egy gondolkodó intelligens ember így látja. A vidéki sundámbundám felcsúti cigány törpejézus pedig máshogy...

KopaszMercis 2014.05.06. 17:53:19

@♔bаtyu♔:
Orbánék sikere mögött az áll, hogy nem tudtuk lerugdosni magunkról a kommunistákat már 70 éve...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.06. 17:53:28

@nénike: a siránkozó értelmiségieket kitelepítésben kéne ánuszonszerettetni egy tucat kancigánnyal.

Sexual Harassment Panda 2014.05.06. 17:54:45

@♔bаtyu♔: te figyejjmà..
Szerintem legyen vér a faszàban viktornak, lèpjen ki az eubòl, ès làssuk mennyi ideig hùzza.
Nem adok 3hònapot ès lehùzhatjuk a rolòt..

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.06. 17:58:29

@Sexual Harassment Panda:
már az első ciklusban is háromhónapban reménykedtetek, alember. :)

és igen. a nyugatot gyűlöljük, a demokráciát megvetjük, de a hülyék pénzét elszedjük.

Sexual Harassment Panda 2014.05.06. 18:01:51

@jose maria padilla: nosza!
Lèpjūnk ki!
Zavarjukel az összes multit.
Te hūlye fasz, csak a nèmetek letèrdeltetnènek minjet 1perc alatt, te szerencsètlen!
A gdp 50%-àt ők adjàk.
Nem vèletlenūl szalad oda viktor holnap.

a kormány embere 2014.05.06. 18:15:54

@jose maria padilla:
"és igen. a nyugatot gyűlöljük, a demokráciát megvetjük, de a hülyék pénzét elszedjük."
Csak úgy cigányosan,ahogy felétek szokás.

ostvan2 2014.05.06. 18:17:10

A tiszteletet ki lehet érdemelni, de cigánymódra, csak a jogainkat hangoztatva kikényszeríteni nem lehet. Eddigi életem során SOHA nem kellett azt mondani az alárendeltjeimnek, beosztottaimnak, hogy tiszteletet kérek. És mégis, 5-10-20 évvel később is előre köszönnek, ha találkozunk. Orbán már 4+4 éve mindent megtesz azért, hogy Európa többi államának a vezetői csak kényszerből álljanak vele szóba. Kinn élő ismerőseim szerint Magyarország olyankor nem létezik a német sajtóban, amikor orbán a miniszterelnök. Orbán óriási nagy fájdalmára viszont Horn Gyulát még mindig és valóban tisztelik. Pedig ő egyetlen szóval sem mondta, hogy ez neki (vagy Magyarországnak) járna.
Kinn dolgozó magyarok mesélik, hogy aki ott jól dolgozik, szavatartó, az megkapja az elismerést, a többi meg nem.

Sexual Harassment Panda 2014.05.06. 18:20:02

@ostvan2: orbànt sosem fogjàk tisztelni.
Elviselik amìg nem lèp àt egy hatàrt, de tisztelni.mire föl?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.05.06. 18:24:05

@nénike: Pedig egyszerű. A megoldáshoz annyit kell tudni, hogy Orbán szótárában a "magyarok", "magyar emberek", "Magyarország" mind az "én" szó szinonímái. A gyengébbek kedvéért még illusztrálták is a poszteren, hogy kire kell gondolni.

Az üzenet tehát annyit jelent, hogy az Európai Parlament izgága kötözködői tiszteljék Orbánt a másodjára is elért kétharmados parlamenti többségéért.

A magyar érdekek korrekt képviselete... my ass. Orbán Viktor érdekeinek korrekt képviselete. Így mindjárt van neki értelme.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.06. 18:45:00

Néppárt és keresztény értékek? Na, ez jó vicc volt.

Urfang 2014.05.06. 18:45:12

A tisztelet kétoldalú dolog. Aki nem adja meg másnak, az nem is követelheti tőle.

Orbán pofozófát csinált az EU-ból a híveinek, kielégítve ezzel a féljobbikos fideszeseket, és betöltve a bűnbak hiányzó szerepét, miután az elmúltnyócév magyarázata kezdett kifulladni az elmúltnégyév távlatában, az EU-ra osztotta azt a hálátlan szerepet ami minden rosszért felelős.

Brüsszelmoszkva, gyarmatosítók, szabadságharc, így áll Orbán az EU-hoz, utána meg még több tiszteletet követel. És a tiszteletnél is még több pénzt.

Üzenjük azt az EU-nak, hogy mi nem mind olyanok vagyunk mint Orbán, akkor talán leesik némi tisztelet.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.06. 18:46:15

@ostvan2:

A tiszteletet nem kiérdemelni kell, hanem kiharcolni.

KopaszMercis 2014.05.06. 18:49:14

@maxval a gondolkodó birca:
Nem tévedsz, a tiszteletet kiharcolni nem lehet, azt ki érdemelni lehet. A másik ember akkor fog téged tisztelni, ha van miért...

Most nincsen. Attól mert úgy erölködsz, hogy majd bekakilsz nem fog tisztelni, akár milyen harcra is vagy képes. Tisztelni akkor fog, ha valami tiszteletre méltót teszel... ilyet nem sikerült itt 500 éve politikusnak. Meg látjuk, hogy ez tart-e még 500 évig, vagy mélynövésű degenerált lesz-e az első...

Urfang 2014.05.06. 18:58:51

@maxval a gondolkodó birca:

Vannak akik kiharcolni akarják maguknak a tiszteletet, de a harcukkal csak még nagyobb megvetést szereznek maguknak. Ilyen például Kim Dzsong Un, aki hiába robbant akár atomot is, már mindenki csak nevet a hülye fején. Az Európai Unió legfőbb alapja a béke, itt együttműködéssel lehet kivívni a tiszteletet nem harccal. Putyint is csak megvetés sújtja Európában a harca miatt, nem pedig tisztelet.

Orbánnak meg se atomja, se orosz hadserege, úgyhogy neki harccal még esélytelenebb tiszteletet kivívni, meg kéne már végre próbálnia a nemzetközi együttműködés rendszerét, lehet több tiszteletet kapna ő is és az ország is. Ő engem nem érdekel, de az országnak örülnék ha több tisztelet jutna, csak azt sajnos nem az ilyen plakátokkal fogja kiharcolni.

Valószínűleg Orbán alkalmatlan erre és már csak az ő uralkodása után fogjuk visszaszerezni az elveszett európai reputációnkat.

♔bаtyu♔ 2014.05.06. 19:35:59

@Kettes: Ezek a baromságok a te szótáradból származnak.

Tehetséges ugandai buzi 2014.05.06. 19:37:49

Mi lenne, ha gerillaakcióban kiragasztanánk Brüsszelben ezt a plakátot? Miután meglátnák az EU vezetői, biztos barátságosan üdvözölnék Vityát, amikor legközelebb találkoznának vele.

_most_ 2014.05.06. 19:58:48

szerintem kampány szempontjából nem rossz a plakát, az átlag jobber szavazók, akiknek ügye köztudottan nem a gondolkodás az erősségük, totál beszopják ezt a szöveget :D

ostvan2 2014.05.06. 19:59:16

@maxval a gondolkodó birca: Amiért harcolni kell, az nem tisztelet, hanem valami hatalomféle. A tiszteletet kiérdemlem és megkaphatom az alárendeltjeimtől, a velem azonos szinten állóktól, vagy a feletteseimtől.

_most_ 2014.05.06. 20:06:16

Mondjuk azért érzek egy kis ellentmondást a plakáton, hisz ügye pont Orbán miatt nem tisztelik Magyarországot az EU-ban :D

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.05.06. 20:08:28

@♔bаtyu♔: Orbán pont a magadfajta retardáltak átbaszásával jutott a csúcsra. Irigylem őt ezért. Én is szeretném büntetlenül átbaszni és kifosztani a primitív tökfejeket! Ha több tiszteletet követelek a magyaroknak, utalnál a számlámra néhány millát?

űrszelvény (törölt) 2014.05.06. 20:58:22

@_most_: " az átlag jobber szavazók, akiknek ügye köztudottan nem a gondolkodás az erősségük, totál beszopják ezt a szöveget :D "

Vicces, amikor ezt egy olyan valaki mondja, akinek addig ér a gondolkozása, hogy onnan mennyi pénz jön támogatás formájában. Vagy aki azt gondolja, hogy spontán attól jó lesz az embereknek, hogy kintről megsimogatják a buksiját, mert európér módjára szavazott :)

kvadrillio 2014.05.06. 21:25:00

Anyaország :: 2014-05-06. 20:41
Szegény "Andy" Vajnának nincs elég pénze, ezért neki adta a kormány a Budapest környéki kaszinókat

Tavaly decemberben egyetlen nap alatt elfogadták a kaszinókoncessziós törvényt, most pedig a kormány megkötött hetet az igen korlátozott számú lehetőségből. "Andy" Vajna érdekeltségébe kerül az összes közép-magyarországi kaszinóengedély.
Hét kaszinóengedélyt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium a Las Vegas Casino Kft.-nek, illetve az Aranybonusz 2000 Kft.-nek – közölte a tárca. A Las Vegas Casino öt budapesti, illetve Pest megyei kaszinót nyithat, az Aranybonusz Debrecenben és Nyíregyházán szervezhet szerencsejátékot.

A Las Vegas Casino Vajna András kormánybiztos érdekeltségébe tartozik, az Aranybonusz pedig Szima Gábor vállalkozó, a debreceni focicsapat tulajdonosának érdekeltsége. Nyugat-Magyarországon is nagy a verseny, több Balaton környéki település szeretne magához csábítani kaszinót.
A kormány 2012-ben tiltatta be a játéktermi nyerőgépeket, tavaly decemberben pedig a parlament egyetlen nap alatt (vasárnap benyújtva, hétfőn elfogadva) elfogadott egy törvényt, amely szerint ötszázezer lakosonként legfeljebb egy játékkaszinót lehet üzemeltetni, azzal a megkötéssel, hogy Budapesten és Pest megyében maximum ötöt, a Dunántúlon és a keleti országrészben pedig hármat-hármat. Egy kaszinóban legfeljebb 300 pénznyerő automata lehet.
A most megkötött szerződések alapján tehát az összes közép-magyarországi koncessziót elvitte a Las Vegas Casino, míg az Aranybonusz 2000 a kelet-magyarországi három koncesszióból kapott kettőt.
Az NGM szerint 4 milliárd forint koncessziósdíj-bevételt és 1 milliárd forint áfabevételt fizetnek majd a költségvetésnek. Emellett munkahelyek is létrejöhetnek, és a turizmus is többletforgalomhoz juthat a kormány számításai szerint. A koncesszió 10 évre szól, a szervezőnek minősítésen kell átesnie, és erős törzstőkét kell tudnia felmutatni. Emellett a termekben képpel és hanggal is rögzíteni kell, hogy mi történik, "így az állami kontroll kizárja a korábbi visszaélések lehetőségét".
(Origó nyomán)
Kapcsolódó:
- 24 milliárdot követelt Vajnáéktól az amerikai adóhivatal
- Újabb holokamufilmet támogat Vajna az adónkból: a Saul fia 205 millió forint gyártási támogatást kap
- "Veszettek" - gárdafilmet pénzelnek Vajnáék?
..AZT ÜZENJÜK, HOGY EZ MIATT A ROHADT ZSIDÓ MIATT, EGY CSOMÓ MAGYAR VÁLLALKOZÁS ÉS CSALÁD TÖNKREMENT !!!!! ENNEK ADTA A SZABADKŐMŰVES KORMÁNY A MAGYAR FILMIPART IS ÉVI SOKMILLIÁRDOS TÁMOGATÁSSAL, AMIBŐL KÖNNYEN KÖLT EZ A FASZ "KAMUHÁZASSÁGÁrA" is ! a kaszinókból meg segíti az államunk, hogy még több milliárdja legyen ! míg a magyar közmunkás és minimálbéres éhenhal !!! hogy dögölne meg a timikéjével együtt !

kvadrillio 2014.05.06. 21:25:33

Anyaország :: 2014-05-06. 20:41
Szegény "Andy" Vajnának nincs elég pénze, ezért neki adta a kormány a Budapest környéki kaszinókat

Tavaly decemberben egyetlen nap alatt elfogadták a kaszinókoncessziós törvényt, most pedig a kormány megkötött hetet az igen korlátozott számú lehetőségből. "Andy" Vajna érdekeltségébe kerül az összes közép-magyarországi kaszinóengedély.
Hét kaszinóengedélyt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium a Las Vegas Casino Kft.-nek, illetve az Aranybonusz 2000 Kft.-nek – közölte a tárca. A Las Vegas Casino öt budapesti, illetve Pest megyei kaszinót nyithat, az Aranybonusz Debrecenben és Nyíregyházán szervezhet szerencsejátékot.

A Las Vegas Casino Vajna András kormánybiztos érdekeltségébe tartozik, az Aranybonusz pedig Szima Gábor vállalkozó, a debreceni focicsapat tulajdonosának érdekeltsége. Nyugat-Magyarországon is nagy a verseny, több Balaton környéki település szeretne magához csábítani kaszinót.
A kormány 2012-ben tiltatta be a játéktermi nyerőgépeket, tavaly decemberben pedig a parlament egyetlen nap alatt (vasárnap benyújtva, hétfőn elfogadva) elfogadott egy törvényt, amely szerint ötszázezer lakosonként legfeljebb egy játékkaszinót lehet üzemeltetni, azzal a megkötéssel, hogy Budapesten és Pest megyében maximum ötöt, a Dunántúlon és a keleti országrészben pedig hármat-hármat. Egy kaszinóban legfeljebb 300 pénznyerő automata lehet.
A most megkötött szerződések alapján tehát az összes közép-magyarországi koncessziót elvitte a Las Vegas Casino, míg az Aranybonusz 2000 a kelet-magyarországi három koncesszióból kapott kettőt.
Az NGM szerint 4 milliárd forint koncessziósdíj-bevételt és 1 milliárd forint áfabevételt fizetnek majd a költségvetésnek. Emellett munkahelyek is létrejöhetnek, és a turizmus is többletforgalomhoz juthat a kormány számításai szerint. A koncesszió 10 évre szól, a szervezőnek minősítésen kell átesnie, és erős törzstőkét kell tudnia felmutatni. Emellett a termekben képpel és hanggal is rögzíteni kell, hogy mi történik, "így az állami kontroll kizárja a korábbi visszaélések lehetőségét".
(Origó nyomán)
Kapcsolódó:
- 24 milliárdot követelt Vajnáéktól az amerikai adóhivatal
- Újabb holokamufilmet támogat Vajna az adónkból: a Saul fia 205 millió forint gyártási támogatást kap
- "Veszettek" - gárdafilmet pénzelnek Vajnáék?
..AZT ÜZENJÜK, HOGY EZ MIATT A ROHADT ZSIDÓ MIATT, EGY CSOMÓ MAGYAR VÁLLALKOZÁS ÉS CSALÁD TÖNKREMENT !!!!! ENNEK ADTA A SZABADKŐMŰVES KORMÁNY A MAGYAR FILMIPART IS ÉVI SOKMILLIÁRDOS TÁMOGATÁSSAL, AMIBŐL KÖNNYEN KÖLT EZ A FASZ "KAMUHÁZASSÁGÁrA" is ! a kaszinókból meg segíti az államunk, hogy még több milliárdja legyen ! míg a magyar közmunkás és minimálbéres éhenhal !!! hogy dögölne meg a Timikéjével együtt !

alien 2014.05.06. 21:42:10

Hülyeség a plakát szokásos fidiótaság

alien 2014.05.06. 21:43:54

@kvadrillio: anyád picsaja a holokamu

alien 2014.05.06. 21:44:26

@kvadrillio: anyád picsaja a holokamu

zila5 2014.05.06. 22:12:43

@Kettes:
"A gyengébbek kedvéért még illusztrálták is a poszteren, hogy kire kell gondolni."

Sugárzik az értelem az illusztráció szemeiből. :)

VadMacs 2014.05.06. 22:27:56

@♔bаtyu♔:
>Nem kell ezt ragozni. Az üzenet pontosan annyi amennyi a plakátra van írva.

Ha ez a Brüsszelnek szól, miért nem ott plakátoltok? Ha nekünk szól, akkor meg miért kell Brüsszelre hivatkozni? Amúgy az új hoffmanjózsikás etika órákon mit fognak tanítani, a tiszteletet követelni kell, vagy kiérdemelni...?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.06. 22:35:05

@VadMacs: "Amúgy az új hoffmanjózsikás etika órákon mit fognak tanítani, a tiszteletet követelni kell, vagy kiérdemelni...? "

Azt, hogy én követelem, de te nem érdemled.

tintamin 2014.05.07. 08:20:12

Azt nem írhatták, hogy "Szavazzatok rám, birkák!", mert akkor pár birka (az igaziak közül) megsértődne...

Üzengetünk, hogy tiszteletet kérünk, miközben Viktorék az elmúlt 4 év külpolitikai dilettantizmusával és EU-ellenes "szabadságharcával" az únió szarkupacává tettek minket.

Egy szarkupac meg tényleg csak annyit tehet, hogy plakáton követelhet tiszteletet....

tintamin 2014.05.07. 08:22:07

@kvadrillio: Ha a zsidózást lehagytad volna, akkor lehetett volna mit kezdeni a kommenteddel. Így egy vagy a sok idióta közül. Bocs.

RavenLord 2014.05.07. 09:53:57

Tiszteletet követelni lehet, de ez csak szájkarate. Ki kell érdemelni.
süti beállítások módosítása