Semmi sem árulkodik furcsábban a modern társadalom egyik iszonyú és alattomos kórságáról, mint az „ortodoxia” szó manapság divatos és szokatlan értelmezése. Hajdanán az eretnek azzal büszkélkedett, hogy nem eretnek. A világ hatalmasságai, rendőrségei és bíróságai voltak azok, akik eretnekek voltak. Ő azonban ortodox volt. Nem büszkélkedett azzal, hogy fellázadt ellenük, merthogy ők lázadtak fel ellene... Az ember büszke volt arra, hogy ortodox, büszke volt arra, hogy igaza van... Megannyi elfeledett pokol kínpadjára vonhatták, de el nem ismerte sohasem, hogy eretnek volna. Egy pár modern kifejezésnek köszönhető, hogy most kérkedik vele. Magabiztos nevetéssel így szól: „remélem, nagyon eretnek vagyok”, aztán körülnéz, és várja a tapsot. A szó, „eretnekség” nem csupán azt jelenti, hogy már nem gondolkodom tévesen; gyakorlatilag azt jelenti, hogy világosfejű és bátor vagyok. A szó, „ortodoxia” nem csupán azt jelenti, hogy nincs többé igazam; gyakorlatilag azt jelenti, hogy tévedek.
Mindez valamit jelent, pontosabban: egyetlen valamit. Azt jelenti, hogy az emberek nem sokat törődnek azzal, vajon filozófiai szempontból igazuk van-e. Hiszen nyilvánvaló, hogy az embernek őrültnek kéne nyilvánítania magát, mielőtt magát eretneknek nyilvánítja...
Általánosságban szólva, bolondság egy filozófustól, ha a Smithfield Market-en megéget egy másik filozófust, mert nem értenek egyet az univerzumra vonatkozó nézeteikben. Ilyesféle gyakorta megesett a középkor legutolsó, hanyatló korszakában, és célját illetően tökéletesen kudarcot vallott. Van azonban valami, ami mérhetetlenül abszurdabb és haszontalanabb, mint az, hogy egy embert a filozófiája miatt megégetünk. Ez pedig nem más, mint annak hangoztatása, hogy az illető filozófiája nem számít... „Az aranyszabály az, hogy nincs semmiféle aranyszabály.” ... Ha valaki véleményt mond a villamosokról, az számít; ha Botticelliről mond véleményt, az is. De hogy mi a véleménye a dolgok egészéről, az nem... Átkutathat bármit, csak egyetlen furcsa tárgyat tilos megtalálnia: az univerzumot, mert ha megtalálja, akkor már vallása lesz, és akkor neki vége! Minden számít − kivéve a Mindent...
Mikor a hajdani liberálisok megszabadítottak valamennyi eretneket a szájpecektől, az volt az elképzelésük, hogy ily módon vallási és filozófiai felfedezésekre jutnak. Azt gondolták: a kozmikus igazság annyira fontos valami, hogy mindenkinek külön-külön szükséges tanúskodnia. A modern felfogás szerint a kozmikus igazság annyira jelentéktelen, hogy bárki bármit mondhat − nem számít. (...)
Amit a haladásról általában el szoktunk mondani, az valóban rendkívüli! A „haladás”, ahogyan azt manapság kinyilatkoztatjuk, egyszerűen nyelvtani középfoknak felel meg, amelyhez nem állapítottuk meg a felsőfokot.
A vallás, hazafiasság, szépség vagy állatias gyönyör ideáljai helyett felkínáljuk a haladás alternatív ideálját − vagyis mindazzal szemben, amit jól ismerünk, többet kínálunk fel abból, amiről senki sem tud semmit. A haladásnak, ha helyesen értelmezzük, igencsak méltóságteljes és legitim jelentése van. Ha viszont a pontosan megállapított erkölcsi ideálok ellentéteként használjuk, egyszerűen nevetségessé válik.
A haladás eszménye nem áll szemben az etikai és vallási célszerűség eszményével; az igazság ennek éppen a fordítottja. Senki sem használhatja a „haladás” szót, hacsak nincs pontosan meghatározott hitvallása, megmásíthatatlan erkölcsi törvénykönyve. Senki sem lehet haladó, ha nincsenek doktrínái; sőt, azt is mondhatnám, senki sem lehet haladó, ha nem csalhatatlan − vagy legalábbis hisz valamiféle csalhatatlanságban. Mert maga a „haladás” szó irányt jelöl; s mihelyt egy kicsit is kételkedni kezdek az irányt illetően, kételkedni kezdek magában a haladásban.
Nem volt még korszak, mióta világ a világ, mely kevesebb joggal használhatta volna a „haladás” szót, mint mi. Lehetséges, hogy a katolikus 12. s a filozófikus 18. században egyszer jó, máskor rossz irányba indultak az emberek, s többé-kevésbé eltérő véleményük volt arról: milyen messze vagy pontosan merre menjenek, de hogy valamilyen irányt kell követniük, abban teljesen egyetértettek, s éppen ezért a haladás megtapasztalásának őszinte érzésében volt részük. Köztünk azonban épp az irányt illetően nincs egyetértés.
(G. K. Chesterton: Eretnekek, Szent István Társulat, Bp. 1991.)