Spirituális ellenforradalmat! – Mandiner jövőváró III.
2014. április 08. írta: dobray

Spirituális ellenforradalmat! – Mandiner jövőváró III.

spiritualis.jpg

A Mandiner az elmúlt napokban különböző irányultságú véleményformálók cikkeit közölte az elmúlt négy év értékeléséről. A választás után rátérünk a következő, 2014-2018-as ciklusra: egy új cikksorozatban a Mandiner szerzői, bloggerei mondják el, mire számítanak, mit várnak, mit várnak el a következő évektől a magyar politikában.

*

A közösségek önszerveződésének elősegítését (ahol lehet az állam visszahúzódásával, ahol kell, aktív segítésével), több kapitalizmist, jogérvényesítést, az igazságszolgáltatásban rendpártiság folytatását, a nemzeti gondolat megtartását. Állam és egyház folytatódó együttműködését, spirituális ellenforradalmat, decentralizációt, nagyvonalúságot. Értékelvű pragmatizmust. Hazát a magasban, de itt lenn, a Földön is.

Ezeket szeretném. Száznyolcvan fokos fordulatra nincs szükség, de némi pályamódosításra talán igen.

*

Többet vártam az előző négy évtől, vagy pontosabban szólva: pár témában kicsit mást vártam. Nem is néztem olyan lelkesen a választások elébe, mint 2010-ben. Mivel sok újat az ügyben nem lehet mondani, csak címszavakban értékelnék: a gazdaságpolitika „neoliberális” csomagját támogatom, egykulcsos adótól a segélycsökkentésig. Az állam- és magánszféra közötti határok elmosódása viszont aggaszt. Az állambácsi odamegy és elintézi központosító modellje nem jön be, persze sokaknál erre van igény. A centralizáció növelését a közoktatásban riasztóan rosszul sikerültnek és húsba vágónak tartom, a KLIK és az igazgatói hatalom feldarabolása félresikerült lépéssorozat volt. A szimbolikus és a kultúrpolitikában úgyszintén fifty-fifty az arány, a fideszes keménykedés nem elegáns és a célját sem fogja elérni. Vidnyánszky Attilával semmi bajom nincs, sőt. A Trianon-emléknap, az alkotmány (bár vannak kifogásaim), Budapest megújulása és más lépések szimpatikusak voltak, ahogy a családpolitika és az igazságszolgáltatásban a kemény kéz politikája is (három csapás, például). Az új egyházügyi törvény is pozitív, régen várt lépés volt, ahogy a határon túliak kettős állampolgársága és szavazati joga is. Egyikben sincs semmi európaiatlan.

Apropó, Európa: egyrészt szimpatikus ahogy Orbán belevágja Cohn-Benditék arcába, hogy a család, a munka és a kereszténység európai érték; másrészt sok volt a kommunikációs bozótharc (persze hangulatomtól függően az EU-szkepticizmusom időnként hajlamos kilengeni Farage-ig). Az új választási rendszer sem problematikus. A keleti nyitás gazdaságilag rendben van, de politikai ideológiákat ne importáljunk onnan. Devizahitelesek megsegítése: kapufa. Rokkantnyugdíjak felülvizsgálása: szükséges volt.

*

De minek örülnék a következő négy évben? Akár kétharmad, akár nem, ciklus elején meg kellene lépni pár népszerűtlen lépést. Meg kellene szüntetni a nyugdíjasok ingyen utazását, be kellene vezetni egyfajta vizitdíjat a hipochonderek ellen, az egészségügy finanszírozásának megtámogatására. A válságadókat lassan megszüntetném és csökkenteném a bürokráciát. Reménykedem, hogy a győztes választás után, az új választási rendszer debütálásával esetleg alábbhagy a Fidesz kultúrharcos kedve, és tényleg nagyvonalúbb és alázatosabb lesz, ahogy azt 2010-ben ígérte Orbán. Egy sas nem kapkod legyek után – ne is kapkodjon. A kicsinyes játszmákat, amelyek rossz vért szülnek, el lehetne felejteni. Meg lehetne próbálni elmozdítani az országot a „közösségek gondoskodjanak magukról” elve felé, éljen a szubszidiaritás. Sürgősen kezdeni kell valamit a Jobbikot támogató, leszakadó régiókkal.

Nem látom sehol az Orbán-kormány és a Fidesz őrült nacionalizmusát. Nemzeti retorika, az van – helyesen. Kurucos retorika van – nem szeretem, de ne lepődjünk meg, hogy egy szabadságharcos hagyományú országban, egy tömegdemokráciában nem vált a hatalmon lévő párt labanc retorikára. Egyébként utóbbi esetben ez volna a baj a baloldal számára, erről sopánkodnának. Igen, nemzeti retorika van, de sehol nem látom az idegengyűlöletet a régi-új kormánypártban. Keresztbe tettek a nemzetiségeknek? Nem. Ugyanúgy érvényben van az antalli nemzetiségi politika. Vannak nemzetiségi önkormányzatok, kisebbségi településtáblák, nemzetiségi iskolák... mi kell még?

Kereszténység: igazából nem érdekel, mennyire őszinte a kormánypártok kereszténysége. Az intézkedések és a szellemiség érdekelnek; hogy ők magukban mit gondolnak, arról majd elszámolnak a Jóistennel. Azt hiszem, van egy témakör, amiben felzárkóztunk a nyugathoz, és ez az Orbán-kormánynak köszönhető. Abban zárkóztunk fel, hogy itt is megy a vita arról, milyen szegénypolitika a keresztény szegénypolitika. Mert akármennyire is irtózik a baloldal a keresztény jelképektől az alkotmányban, arra azért volna igénye, hogy a kiüresített, szekuláris jótékonykodássá redukált kereszténységet állami politika szintjére emelje. Nos, szerintem – hogy nyugati konzervatív közhelyeket idézzek – nem az államnak kell szolidárisnak lenni az állampolgárok pénzéből, hanem az állampolgároknak egymással. Azaz a szociális politika munkaelvűbbé és teljesítményelvűbbé tételében semmi nincs, ami ellentétes volna a kereszténységgel és a szolidaritás elvével.

A jobboldaliságról annyit: lehet mutogatni nyugati konzerv példákra, kizárólag gazdasági szempontokat emlegetve (lásd Bokrosék): a konzervatívok (aminek Orbánék nem szokták hívni magukat) viszont jellemzően nem éppen a gazdaságpolitika primátusát vallják. Sokkal jobban érdeklik őket a kulturális és más ügyek. Például: jog, rend, nemzet. Tessék csak nyugati konzervatív szerzőket olvasgatni, időnként tombol bennük az orbánizmus. Remélem, hogy az ember természetéről zajló vitákban Orbánék maradnak a keményvonalas konzervatív állásponton, sőt, igazából még keményíthetnének is (abortusz). Eljöhetne egy spirituális restauráció ideje is, bár ezt inkább a pszichodráma-csoportokra és az egyházakra bíznám.

Idézném Tony Abbottot, aki 2013 szeptembere óta Ausztrália miniszterelnöke: egykor papnak készült, és csak „őrült szerzetesként” emlegetik (egyébként családos ember). A baloldal azt tartja róla, hogy „az egyik legradikálisabb jobboldali konzervatív vezér, akit a Liberális Párt kitermelt magából”. Abbott politikai hitvallása a következő: „A Koalíció ösztönösen a szélesebb döntési lehetőségeket és a nagyobb szabadságot támogatja, de ugyanakkor kiállunk az idő mércéjét kiállt értékek és intézmények mellett is. Megfontolt ítéletünk szerint az emberi boldogságot akkor tudjuk a leginkább kiteljesíteni, ha a kormány ismeri a határait. A miénk egy természetes, eklektikus politikai hitvallás, amit a legjobban értékekre alapozott pragmatizmusként jellemezhetnénk. (...) Nem feltétlen szeretnénk olyan kormányt, ami kevesebbet tesz az emberekért, de biztosan szeretnénk, hogy az embereknek legyen lehetősége többet tenni magukért, mert ez az az út, amivel erősebb közösségek épülhetnek. A közösségnek, ami több időt és pénzt költ a helyi kórházra vagy iskolára, annak több lesz a társadalmi tőkéje és erősebb a szociális szerkezete, mint annak, amelyik nem.”

Ilyen szellemű kormányzás lenne a leghelyesebb a következő években. Nem konzerválni, hanem konzervativizálni kell a magyar közállapotokat a következő négy évben. Ha tetszik, óvatosan visszatérni az 1998-2002-es kormányzás vezérfonalaihoz, hogy szép lassan lelkileg és anyagilag tovább tudjon renoválódni az ország. Hosszú, de megspórolhatatlan folyamat lesz. A fentiek szellemében teret kell engedni a spirituális-mentálhigiénés ellenforradalomnak. Ha tetszik, lehet ezt nevezni restaurációnak is. 

Végül egy virtigli népboldogító ötlet, amiben egyesül patriotizmus, nemzetek felettiség, teljesítményelv, közösségiség, urbánus és népi gondolat, elitizmus és populizmus, testedzés és az egészséges férfivá-nővé nevelés, munka és duhaj jókedv: kötelező néptánc.

Fotó: Fortepan.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr65976608

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Spirituális ellenforradalmat! – Mandiner jövőváró III. 2014.04.08. 07:39:01

Nem konzerválni, hanem konzervativizálni kell a magyar közállapotokat a következő négy évben. Ha tetszik, óvatosan visszatérni az 1998-2002-es kormányzás vezérfonalaihoz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2014.04.08. 09:10:23

@S=klogW: Az első egy-két lemezét meghallgattam párszor, aztán meguntam. De nem az a bajom vele, mint a world music-kal általában.
Beteg zene.

unionista (törölt) 2014.04.08. 09:20:08

@S=klogW:
a népdal úgy lett, hogy jött a korabeli kiss tibi, bódi laci, lukács laci. csak nem volt sony music entertainment. amelyik rögzítette volna a stúdióban. ezt a szerepet töltötték be a nénik a fonóban. de ezeket a nótákat nem a nép találta ki. az nem úgy volt, hogy a nénik dolgoztak és óbégattak közben és abból lettek a dalok. ki lehet próbálni akármelyik nyugdíjas otthonban: tessenek akkor kreatívan danolászni. az úgy nem megy.

S=klogW 2014.04.08. 09:24:06

@Tündér_Lala: "Tudja, nem. Amit a nép művel."

Tudom. Ezt írtam az első bekezdésben.

Master of Robin 2014.04.08. 09:24:23

Már az első félmondatban leírja a lényeget: a CÖF látványos sikere az emberek között szinte követeli a további független, civil szerveződések állami segítését. Csak nekik köszönhető, hogy választási felkészülés nem csapott át gyűlöletkampányba.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.08. 09:24:29

@S=klogW:

Én a dallam- és ritmusvilágra gondoltam. A trashpunk nóta a magyar népzene dallam- és ritmusvilágából építkezik (csak más hangszerelésben szólal meg, nem a hagyományos vonós parasztzenekariban). Egy néptáncos bármikor eljárna rá egy legényest:-) Míg lajkófélix (bár egy par excellence népi hangszeren, hegedűn játszik), de zenéje számtalan elemből építkező, individuális műzene.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.08. 09:24:38

@bbjnick: "a magyar társadalom ma úgy anyagilag, mint szellemileg olyan mértékben roncsolt, hogy itt ma más, mint amit az állam megcsinál vagy kierőszakol nem tud megvalósulni"

Maga azt mondja, hogy az eddigi társadalommérnökösködési kísérletek annyira tönkretették a magyar társadalmat, hogy itt már csak a társadalommérnökösködés folytatása segíthet?

Azért azt díjazom, hogy a spontán tevékenykedőket egyelőre nem akarja felkoncolni.

unionista (törölt) 2014.04.08. 09:31:58

@Steve the Great:
ez elég egyszerű dolog. a társastánc urbánus dolog. a magyar konzervatívok szemében rossz, vagy gonosz. nyilván a zsidók találták ki. azért, hogy a magyarokat kulturálisan a porba alázzák. a parasztbácsik és a nénik csak néztek, hogy tánc nem kizárólag a csujogatós és a dülöngélős. az meg már tényleg egy világösszesküvés, hogy a zenét individuálisan megkomponálják. és az nem kizárólag valamilyen óbégatás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.08. 09:37:16

@Counter:

"Maga azt mondja, hogy az eddigi társadalommérnökösködési kísérletek annyira tönkretették a magyar társadalmat, hogy itt már csak a társadalommérnökösködés folytatása segíthet?" --- írja.

Nem a társadalommérnökösködés segíthet, hanem a józan kormányzás, amely nem megjavítani, átalakítani akarja a társadalmat, hanem (csak?) a működőképességét igyekszik fenntartani, biztosítani. Épp elég feladat az!

Szerintem maga nem olvasta sem Burke Töprengések a francia forradalomról-ját, sem Széchenyi Blick-jét!:-)

Tündér_Lala 2014.04.08. 09:41:55

@unionista: Ja, tudjuk Landesmann óta, hogy a zsidók nélkül csak bőgatyás óbégatók lennénk. Ezt akarta mondani ?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.08. 09:44:51

@bbjnick: "más, mint amit az állam megcsinál vagy kierőszakol nem tud megvalósulni"

Amit az állam erőszakol ki, csinál meg [a társadalomban], az bizony nem más, mint társadalommérnökösködés. Még ha át is ragasztja a nevét "józan kormányzás"-ra.

S természetesen ezzel megjavítani akarja a társadalmat, hiszen ilyeneket ír: "ha bevezetnék a kötelező néptánc-oktatást, az a tragikus demográfiai helyzetre is pozitív hatással volna!".

Ez definíció szerint társadalommérnökösködés. Az állam észleli, hogy társadalma nem szaporodik kívánatos mértékben, az állam ezért kötelező néptáncot kényszerít rá a társadalomra, hogy márpedig de, szaporodj, társadalom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.08. 09:47:28

@Tündér_Lala:

Az oktatás ma tényleg nagyon rossz állapotban van. A Fidesz ténykedései is csak félmegoldások (amelyek gyakran több kárt csinálnak, mint hasznot), mivel odáig ők sem jutottak el, hogy őszintén szembenézzenek az áldatlan állapotokkal.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.08. 09:55:36

@Counter:

"Amit az állam erőszakol ki, csinál meg [a társadalomban], az bizony nem más, mint társadalommérnökösködés." --- írja.

Most mi a faszt trollkodik? Maga szerint miért vannak államok, ha nem azért, mert bizonyos társadalmi funkciók ellátására az állam intézménye bizonyult a legalkalmasabbnak? Ha maga szerint minden kormányzás társadalommérnököködés, akkor mi nem az?

egyetmondok 2014.04.08. 09:56:27

" Nem konzerválni, hanem konzervativizálni kell a magyar közállapotokat a következő négy évben. " ---

ez tetszik. A bibi ott van, hogy "magától" a közállapotok nem konzervativizálódnak, ehhez nagy állami reformok kellenének.
És akkor a magyar jobboldal szépen eljutott ugyanoda, amivel a baloldal kétszer is megpróbálkozott, egyszer Bokrossal, egyszer Gyurcsánnyal..., és mindkét esetben villámsebességgel jött rá, hogy ezt itt "nem lehet eladni." Ilyen értelemben a baloldali "modernizáció" és a szerző által felvetetett "konzervativizálás" ugyanaz a rúd, tán még csak nem annak a két vége.

(Szerintem azt, hogy ezzel nem is érdemes próbálkozni, leginkább pont Orbán Viktor tanulta meg a legjobban. Ezért konzerválódik a nagyon rossz közállapot. Sajnos.)

unionista (törölt) 2014.04.08. 09:58:05

@Tündér_Lala:
a probléma, hogy a hagyományőrzés mellett nincs hagyományteremtés. azért, mert az utóbbi mindig valamilyen urbánus dolog. hiába találsz ki bármi újat a faluban, az kis valószínűséggel ver ott gyökeret. próbálj meg táncolni valami merészet a vegyesbolt vagy a kocsma előtt. vagy akár a templomkertben. jó eséllyel elzavar a plébános. hagyományteremtésnek a városban van esélye. csakhogy azt a magyar konzervatívok gyűlölik. mert úgy gondolják, hogy a városiasodás az a zsidók találmánya. nem a rómaiaké vagy a görögöké, vagy a perzsáké. hanem az egy világ-összeesküvés eredménye, aminek egyetlen célja van, hogy a magyar falut elpusztítsák.

a faluban persze elő lehet venni a nagyszülők és a dédszülők kultúráját. de abból legjobb esetben is valamilyen asszonykórus lesz. és ha már árulni akarod a fazekat a vásárban ahhoz is már leginkább egy mezőváros kell. ha egy völgyben összefogsz falvakat, akkor annak előbb utóbb lesz valamilyen egy központja.

a piac rátelepszik a kultúrára. és ekkor jönnek a magyar konzervatívok és megmagyarázzák: na, ebből is a zsidók húznak hasznot. mert átviszik az egyik városból a másikba a művészetet. a geci zsidók. ezért a népi kultúrát valamilyen módon körbe keríteni. ebből lesz a népnemzet és a nemzetállam. ami megvédi az embereket a liberálisoktól, az idegenektől. elsősorban a zsidóktól, akiknek az ország megcsonkolása is köszönthető és persze a kommunizmus. és ez így nem működik.

S=klogW 2014.04.08. 10:02:19

@bbjnick:

Köszönöm, igen, így még inkább. Ezzel az én ügyetlen megfogalmazásomat is helyretette.

Robinzon Kurzor 2014.04.08. 10:05:24

@bbjnick:

Előtte:
"itt ma más, mint amit az állam megcsinál vagy kierőszakol nem tud megvalósulni"

Utána:
"bizonyos társadalmi funkciók ellátására az állam intézménye bizonyult a legalkalmasabbnak"

Vagy nem érted hogy ez a két mondat baromira nem ugyanazt jelenti, vagy megint gyáva csúsztatásokba menekülsz.

S=klogW 2014.04.08. 10:05:31

@unionista:

"nincs hagyományteremtés. azért, mert az utóbbi mindig valamilyen urbánus dolog. hiába találsz ki bármi újat a faluban, az kis valószínűséggel ver ott gyökeret"

és voltak hatalmas honfoglaláskori metropoliszaink ahonnan leszivárgott a falvakba a hagyomány

de mára eltűntek a honfoglalók metropoliszai és ezért nincs élő hagyomány

unionista (törölt) 2014.04.08. 10:18:48

@Tündér_Lala:
mivel én félig-meddig parasztgyerek vagyok ezért egyáltalán nem nézek le semmit, ami völkisch. a danolászás, a táncikálás, a csujogatás, a dülöngélés, a templomi óbégatás. ezek számomra egyáltalán nem rosszak, vagy gonoszak. csak próbálom ezeket a helyén kezelni.

ha már a sulinál tartunk. középiskola első osztályában az első énekórán a tanárnő mindenkit megkért arra, hogy énekeljen el egy dalt. én elénekeltem egy népdalt. a tanárnő majdnem sírva fakadt, hogy ez milyen szép. és nyilván énekkaros szeretnék lenni. mert ott a helyem.

és el kellett neki magyarázni, hogy ÉN AZÉRT VÁLASZTOTTAM NÉPDALT, MERT NEM TUDOK ÉNEKELNI. vagy csak nagyon amatőr módon. persze egy dalocskát elő tudok adni. öt hangot képes vagyok kiénekelni. azt nem nagy kunszt. és még azt is tudom, hogy ha abból kiválasztok egyet és azt hajlítgatom, akkor az úgy hat, mintha nagyon autentikus lenne. de az a csúcs. szóval tisztában vagyok azzal, hogy a népi kultúra az alsó polcra való, nem a felsőre.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 10:24:20

Korrektnek mondható írás.

Több vért a pucába! Mármint a KDNP -be. Az odáig rendben van, hogy nincsen nyilvános konfliktusa a Fidesszel, de hogy semmilyen állaga sincs, az nincsen rendben. Ne áldást osszon, harcoljon, a keservit neki!

Így van, lovaglás után táncoljanak is egyet, oszt usgyi a szénapadlás!

Bell & Sebastian 2014.04.08. 10:27:48

Ifjúsági szervezeteket lehagytam, pedig fontos, ugyanis ez az egyetlen sikeres harci módja az establishmentesítésnek.

Valahol valamit már linkeltem erre, csak elfelejtettem, mit és hova?

Bell & Sebastian 2014.04.08. 10:30:36

@unionista: Időnként de sötét tud maga lenni. Csak azért olvasom, mert nagy ritkán meg világbajnok. Hogy van ez? Szedjen gyorsítót, vagy valamit.

egyetmondok 2014.04.08. 10:30:39

@bbjnick:
" Maga szerint miért vannak államok, ha nem azért, mert bizonyos társadalmi funkciók ellátására az állam intézménye bizonyult a legalkalmasabbnak? Ha maga szerint minden kormányzás társadalommérnököködés, akkor mi nem az? " ---

Ilyen alapon bizony minden állami aktus társadalommérnökösködés, és ezzel semmi baj nincsen.

A bibi ott lesz, de ott mindig nagy bibi lesz előbb-utóbb Európában (máshol, pl. Kínában nem biztos, vagy biztos,hogy nem), ha az állam eltéveszti, benézi azokat a "bizonyos társadalmi funkciókat" (tehát olyan funkciót is államiként vél kezelni, amit nem érdemes, akár még jó szándékkal is, a rossz szándék egészen más eset), a másik, hogy amikor államként "intézkedik", azt hogyan teszi, kizárólag hatalmi eljárások mentén, vagy a hatalmi eljárásokat társítja egyrészt alkotmányos, másrészt civil eljárásokkal.

Nos, ebben az elmúlt négy évben e témában a kormányzó jobboldal szinte minden elrontott.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.04.08. 10:33:40

@Master of Robin:
"CÖF... további független, civil szerveződések...

Hahahaha.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.08. 10:43:39

@Robinzon Kurzor:

"Kádár népe, hej!" --- írod.

Még ha az volna! A kádárizmus létező szocializmusa (bizonyos ideológiai keretek oktrojálása mellett) alacsony szintű megélhetést biztosított és viszonylagosan szabad mozgást engedett az állampolgároknak. Ez az embereket ötletelésre, ügyeskedésre ösztönözte, hogy a rendelkezésükre álló szűkös mozgásteret minél innovatívabban használhassák ki. A rendszerváltás rendszerének liberálbolsevizmusa ezzel szemben, mivel a gazdasági bázist kivette az emberek többsége alól (az új rendszer az polgárok kisemmizésével, korábbi egzisztenciájuk megsemmisítésével nyitott), hiába hirdetett ideológiájában szabadságot, vállalkozó szellemiséget, önmegvalósítást, tömegek számára csak süllyedést, lecsúszást, ellehetetlenülést vagy deprimáló vegetálást hozott. Ma már nagyon széles rétegek nem rendelkeznek elegendő szellemi/társadalmi/gazdasági tőkével ahhoz, hogy önállóan bármire is képesek legyenek. Igen, az államnak feladata, hogy ezt felismerje és tegyen ellene!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.08. 10:48:04

@Steve the Great: ha ropni kell akkor ropni kell! nincs apelláta!

" Állam és egyház folytatódó együttműködését"

na a hitgyülivel tök jól együttműködnek a fideszesek.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 10:52:00

Hát ja, a Gyüli olcsóbb, csak 10% a tagdíj.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.08. 10:53:36

"munka és duhaj jókedv: kötelező néptánc."

a bountyn is nagy sikere volt a kötelező táncnak.
tudom mi kéne szilvásy-dobraynak, egy jó kis kaloda a köztéren, aztán majd elfelejtené a hülyeségeit, hogy kötelező néptánc a munka előtt, vagy mi. vagy ez iskola? nem részletezi a program.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.08. 10:56:26

@Bell & Sebasti: harcol semjén elvtárs a védett szalonkákkal, nem elég?
többet ne várjunk már, van olyan hogy politikai realitás, meg van olyan hogy posztkommunista elit.

Robinzon Kurzor 2014.04.08. 10:58:50

@bbjnick: "Ma már nagyon széles rétegek nem rendelkeznek elegendő szellemi/társadalmi/gazdasági tőkével ahhoz, hogy önállóan bármire is képesek legyenek. Igen, az államnak feladata, hogy ezt felismerje és tegyen ellene!"

Ez ellen az állam úgy tudna tenni, hogy nem veszi el sem szűk, sem széles rétegektől a szellemi/társadalmi/gazdasági tőkét; arra hivatkozva, hogy majd ő megoldja a mindent.

De pont ezt teszi és te is ezt támogatod, amikor azt mondod, hogy csak az állam képes bármit megoldni, ami egy kalákában felépített családi háznál (mint a Kádár-rendszer által megtűrt legmagasabb fokú önszerveződés) nagyobbat mer álmodni.

Az ellentmondásodra ("csak az állam tud bármit" vs. "van olyan, amit az állam tud leghatékonyabban) viszont nem reagáltál.

Pedig kellene.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 10:58:53

@bbjnick: Szent Kristóf kápolnája. Látta, tegnap volt a Dunán. Hogy micsoda egy hamisítvány a korról! Nem láttak ezek (író / dramaturg /rendező) még egyházat belülről. De legalább Páger és Gobbi jó volt benne.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 11:06:45

@tesz-vesz: Minden igaz, de leginkább a keresztény-szociális politika (német mintára), ami igazolja és részben felmenti a KDNP -t. Hoffmannt korábban sem nagyon kedvelték az egyházi iskolákban, szerintem most sem. Hogy a fideszes keménykedés csak rontott a végtermék minőségén, az is tény.

Nincs mire büszkének lenni. Ha más tárcát is vezetnek, akkor bocs, csak nem vettem észre. Balog Zoltán? Eh!

Bell & Sebastian 2014.04.08. 11:10:58

@Robinzon Kurzor: Elmondhatjuk, Kádár liberálisabb volt Orbánnál, mert a kaláka-házat el lehet felejteni.

A hajdanvolt minőségért nem kár, csak a mára beépített, kismillió lehúzásért sopánkodom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.08. 11:11:49

a gazdaságpolitika „neoliberális” csomagját támogatom, egykulcsos adótól ..."

izé, az nem számít hogy válság van?
énszerintem nemcsak szocialista, de ZÖLD gondolat is, hogy a forrásokat ne pazaroljuk el, márpedig ha szerintem egy ember többet keres havi nettó félmilliónál az pazarlás.
a kétkulcsos adóból eggyé egy VÁLSÁG idején, minden csak nem szolidáris, nem szociálisan érzékeny, az elit magának akarja a hatalmat, a vagyont, mérhetetlen mohósággal hangoztatja utána hogy milyen rezsicsökkentő miközben előtte maga emelte 27 rekordszázalékra az áfát.

most ezt emberek tömegei nem látják át, hogy fidesz neolibsi idézőjelek nélkül és hogy csak üres propaganda a népbarát intézkedés?

hogy lehet támogatni az egykulcsos adót most?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.08. 11:15:11

@Bell & Sebasti: "Minden igaz, de leginkább a keresztény-szociális politika (német mintára), ami igazolja és részben felmenti a KDNP -t"

a kdnp-t semmi se menti fel, mert semmit se csinál, csak azért mert egy rakás komcsi fattya összeáll, és kinevezi magát kereszténynek, meg nemzetinek, meg demokratának, attól ők még nem lesznek azok.

miben áll a kdnp keresztény-szociális politikája? a mímelt családtámogatás, amiből én semmit se látok még egyelőre?

Bell & Sebastian 2014.04.08. 11:17:21

@tesz-vesz: Úgy, hogy próbáljon meg maga is ötszázezret keresni. Ha nem megy, leléphet a polgárosodás útjáról. Kaszálhat mellette a damilossal és integethet az elhúzóknak, ha felismerik gumicsizmában-védő plexiben.

TG69 2014.04.08. 11:18:31

"Akár kétharmad, akár nem, ciklus elején meg kellene lépni pár népszerűtlen lépést. "

Én azt gondolom, hogy itt gyors kijózanodás lesz ...

Bell & Sebastian 2014.04.08. 11:20:04

@tesz-vesz: Nem nevezném éppen mímeltnek, de erről nincs kedvem győzködni magát este 11 -ig, ahogy szokásban van itt.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 11:22:52

@TG69: Igaza van, az utóbbi időben a Fidesz által lekövetett halogató taktika ezt sejteti.

Nincsen lóvé. Az orosz hitelhez ha hozzányúl megölik jégcsákánnyal. Nem jut Mexikóig.

unionista (törölt) 2014.04.08. 11:31:07

@S=klogW:
a honfoglaló törzsek hagyományait a latinkeresztények törölték el. jött az "urbi et orbi". vajk kiadta, hogy minden tíz falu építsen templomot. betiltották a törzsi táncokat. a német-római udvar és a római katolikus egyház. ti ezt is a kommunisták és a zsidók nyakába akarjátok varrni.

a szabadelvűek a kezdetektől fogva azt mondják, hogy kellenek a népi hagyományok. de azok sajnálatos módon mindig gyengébbek, mint az individuálisan megkomponált mesterművek. a népi kultúra az, hogy jön a sok falusi szintiboj. és diszkó ritmusra és legfeljebb öt hangra egyszerűsítenek mindent.

a kodály módszert is félre értik. az nem azt jelenti, hogy a népi kultúra mindenek felett áll. egyszerű mondókákkal kell kezdeni. ami összesen két hang: zsipp-zsupp kenderzsupp. dó-mí, do-do-mí. do-do-mi-mi, do-do-mi. utána következhetnek a keresztény óbégatások. rendszerint három hanggal. utána jöhetnek az ötfokú népdalok.

általános iskolában olyan osztályba jártam, ahol a kodály módszer elbukott. az énektanárnak nem volt tekintélye. mondtam neki, hogy vessen már be valami komolyabbat. azt mondta, hogy klasszikusokat nem tanulhatunk még. mert előre ugranánk a tanmenetben. azt meglátja a szakfelügyelő. de van lehetőség szabadon választott zenehallgatásra. késő kádár kori liberalizáció. mondtam neki, hogy akkor menjen el moziba.

a következő órán megütotte a hangvilláját.
kért egy kvintet.
dó-szó.
skálázzunk lefelé:
fá-mi-ré
majd azt kiáltotta "hiperugrás":
felső dó-szó
skálázunk lefelé:
fá-mi-ré
ismétlünk:
felső dó-szó
majd lezárjuk a témát:
mi-fá-mi-ré.

a rossz gyerekek azt mondták: mi ez, csillagok háborúja. ez is ilyen dó-szó-fá-mi-ré. ez kurva jó. csak john williams tudta, hogy az öthöz kell még egy hatodik hang, és abból kreált valami menő dallamot.

na most az osztályban egy valaki volt zeneileg magasan képzett. erkel ferenc egyenesági leszármazottjaként az összes felmenője zenetanár volt. kis túlzással előbb tudott zongorázni, mint beszélni. ő odajött hozzám és azt mondta. ez a csillagok háborúja a te ötleted volt, ugye? tudod, hogy most jól elrontottál mindent. és csak azért nem vágott pofon, mert jól nevelt volt. én tudtam persze, hogy a szisztematikus építkezéstől eltértünk. és bocsánatot kértem tőle. be kellett avatkozni, mert a gyerekek U-szeggel lőtték egymást. de tudtam, hogy nem ez a zenetanítás királyi útja. és azt is, hogy népi kultúrának hol a helye.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.08. 11:41:59

@Bell & Sebasti: ezek a családtámogatások még nem kádár ajándékai voltak?
aztán nem akarják csak elvenni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.04.08. 11:44:44

Varga Mihály aszonta, őszre lesz lehetőség megtenni bizonyos lépéseket az egykulcsos adóval kapcsolatban.
Varga Mihály aszontais, hogy csökken az államadósság.

Valaki szerződtethetne már egy magyari fordítót Varga Mihályhoz, mer' a széles, öngondoskodásra képtelen proliréteg (vö. BBJnick) tán nem tudta magyarira fordítani magában a rejtvényes gondolatokat...

Azért megsúgom, a legvalószínűbb az, hogy Varga Mihály megunta Matolcsybuci unikális tündöklését a békemenetelők szellemi horizontján.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 11:47:41

@unionista: A döglött népi- mit sem ér. Hogy éljen, művelni kell, mivel komoly, másodlagos funkció_i_ is vannak. Több pávát a röpülőre!

tarackos 2014.04.08. 11:56:51

Tök vicces, hogy éppen ma kaszálták el azt bizonyos pozitív egyházügyi törvényt Strassburgban.

Van abban vmi mosolyogtató amikor közösségekről álmodozik miközben pl. gittegyletté redukálta az elmúltnégy az önkormányzatokat de a sulikkal kapcsolatban sem a nagyobb önrendelkezés ugrik be.

A lényeg viszont átjön: jó az irány elvtársak de van még mit tenni. Biztos a rossz tanácsadók.

unionista (törölt) 2014.04.08. 11:57:29

Bell & Sebastian:
de lehet, hogy te vagy a sötét. ezt a lehetőséget is vesd már fel magadnak. én nem tudok énekelni és nem értek a zenéhez csak nagyon alacsony szinten. az a népies szint. te felbaszod az agyadat azon, hogy az alacsony szintű kultúra. a népi kultúrából hiányzik az a komplexitás, amit a műértők igényelnek. népiesből az idegen kultúrát lehet aladni. sváb dáridót, vagy délszláv hárompluszkettőt. a magyar nótát. abban, hogy "ződre van a ződre van a rácsos kapu festve" nem hallja ki az északi szlávokat? és ez olyan, hogy "be kellett a be kellett a rácsos kaput riklizni". ez nem autentikus magyar kultúra. de a magyar népdalok semmivel sem állnak a szomszédos nótaszó felett. ezek részben szláv, részben cigány dalok. "megdöglött a bíró lova. nyúzza meg a bíró maga. jó lesz nekünk vacsorára, a négy lába kocsonyának, megesszük majd az erdei (erdélyi) cigányok." de ez is nyilván ezzel sincs probléma. de nehogy már ezt helyezzük a magas polcra. de azt sem, hogy valaki a messzeségbe elrévedve énekli, hogy "madárka, madárka". az is nagyon jó. mussorgsky még jobb. most mit csináljunk.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 11:58:05

@tesz-vesz: Ebben az országban minden a támogatásokról szól. A főnök összeszedi a lóvét és majd ő eldönti, hogy mire ad. Ez egy önmagát erősítő folyamat, mindenki abból él, hogy lecsipeget a támogatásokból.

Ez is egy kalap szar, meg a nyugati is, hiába több ott a lóvé. Onnan sejteni, hogy nem szaporodik a jónép.

Ha nem akar magától, majd mi rábeszéljük! -gondolják.

Holott ez úgy van valójában, hogy a veszélyeztetett faj válaszol őrült szaporodással a kihívásokra, ha hamis biztonságérzetbe ringatjuk, megáll a fejlődésben és már az egér sem húzza be a lukba.

A mindent elborító, sötét trutymó a végső oka helyzetünknek, a hamis, vetített mozi, amitől elkábultunk. Globális értékválságnak hívják, amit végső soron magunk állítottunk elő. Van, aki kikalapálta, a legkisebb csak elhitte.

Nem fény kell, hanem világosság. Több világosságot a fejekbe! Utat, Igazságot és Életet!

Bell & Sebastian 2014.04.08. 12:00:39

@unionista: Most kéne abbahagyni, elfutni, elrohanni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.08. 12:10:48

@Robinzon Kurzor:

"Ez ellen az állam úgy tudna tenni, hogy nem veszi el sem szűk, sem széles rétegektől a szellemi/társadalmi/gazdasági tőkét" --- írod.

Akitől nincs mit elvenni (s ilyen, "hála" a liberálbolseviki ideológiai terrornak és erkölcstelen szabadrablásnak, ilyen ma már nagyon sok van), annak csak adni lehet.

"Az ellentmondásodra ("csak az állam tud bármit" vs. "van olyan, amit az állam tud leghatékonyabban) viszont nem reagáltál." --- írod.

Nincs a két kijelentés között ellentmondás; az ellentmondás a te fejedben van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.08. 12:13:54

@Bell & Sebastian: olcsó kínaiak vannak, nem akarják a népet szaporítai, mert azzal csak a baj van.

"a veszélyeztetett faj válaszol őrült szaporodással a kihívásokra"

a cigányok?
mert a fehér nem ilyen. őket nem támogatja soros annyira.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.08. 12:14:28

@Bell & Sebastian:

"Szent Kristóf kápolnája. Látta, tegnap volt a Dunán" --- írja.

Nem láttam, sajnos.

egyetmondok 2014.04.08. 12:15:43

A Fidesznek nincsen,pontosabban neki sincsen "neoliberális csomagja".
A "neoliberális gazdaságpolitika" kifejezést se lenne szabad, se lenne érdemes használnunk olyan körülmények között, hogy az állami újraelosztás szintje nem tud lejjebb menni az 50% -os GDP arányos szintről.
A neoliberális gazdaságpolitikát se kárhoztatni nem tudjuk, se dicsérgetni, hogy jé, azért egyes elemei tetszenek..., merthogy olyan itt sose volt, most sincsen, és (tartok tőle) nem is lesz.

Robinzon Kurzor 2014.04.08. 12:28:52

@bbjnick: "Nincs a két kijelentés között ellentmondás"

Itt is fullba nyomod a kretént?

Akitől meg már nincs mit elvenni, annak vissza kellene adni, amit elvettek (nem annyira "liberálbolseviki", hanem a NER).
Ennek pont az ellenkezője történik, az "erős államra" hivatkozással.
És te ezt támogatod, amikor azt mondod, hogy csak az állam tud bármit tenni.)

Bell & Sebastian 2014.04.08. 12:55:55

@tesz-vesz: Nem a faj érzi magát veszélyben, az csak egy magasabb tudatforma, hanem az egyed. A magállapítást az állati viselkedéselméletből kölcsönöztem, minél távolabb áll valaki az emberré válástól / minél több az ószövetségi fragmentum benne, annál inkább igaz, lásd: gazdag zsidó kihal, szegény cigány mint a nyulak.

Tulajdonképpen az is midegy, mit érzékelünk, milyen a környezet, hanem az számít igazán, mit gondolunk minderről.

Van, aki azt (ugyanolyan helyzetben), hogy majd csak eltartja valaki, van, aki pedig azt, hogy nyomorba nem szülünk, mert nem tudok neki Adidast és almást telefont venni. Mindkettő hibás végkövetkeztetés és mindkettőről a bamba, faszkalap állam tehet, mert hamis képet vetít mindenki elé, pontosabban eltűri ezt.

A csendes tömeggyilkosságra még rásegít a rejtett, illuminátus törekvés, akik szerint máris sokan vagyunk, itt és most a területrablókat nem is említve.

unionista (törölt) 2014.04.08. 13:01:01

@Bell & Sebastian:
egyáltalán nem vagyok népi kultúra ellenes. az ellen vagyok, hogy ez a magas kultúra, és azt az állam (a párt) szervezze. politikától függetlenül kellene ezt csinálni vidékies önkormányzatokban. de azon sem kellene csodálkozni hogy ha te táncházmozgalmat csinálsz, akkor leszbikus lányok is odamennek csókolóznak. és időnként a legények egymással táncolnak. sajnálatos módon ezeket nem tudod kiiktatni. felőlem lehet az a magyar konzervativizmus, hogy emiatt egy réteg hőzöng. és ezt támogatja az egyház. engem ez egyáltalán nem zavar. amíg homoszexualitás lesz, addig homofóbia is lesz. legyen felőlem. hívhatjuk ezt népi konzervativizmusnak. engem az sem zavar.

menjél hőzöngeni a balettiskolába. ott általában tudnak táncolni. a néptáncosok többsége amatőr. ami nem rossz persze. csak ne keverjük már össze a megismételhetetlen egyediséggel, és a szuper tehetségesekkel. a népek sajnálatos főzni se tudnak. nem a "tőtöttkáposzta" a konyhaművészet csúcsa. most mit csináljunk. de ettől még az elég jó, ahogy vilma néném csinálta. a "kötöttleves", a "krumplislapótya", a "puderesmacska". ezeket imádtam, ahogy nagyanyám készíti. de felmértem ésszel, hogy ő legfeljebb átlagosan tudott főzni. csak volt egy nagyon erőteljes érzelmi többlet, amitől a bénán kiszaggatott, kicsit túlfőtt vagy az összeégett tészta is nagyon finom volt. láttam, hogy ha a macska nyávogott, vagy nagyapám a tornácról kurjantott, akkor kicsit odaégett lapótya, vagy hóka lett. mert az összetört lisztezett sült krumplit idő előtt kivette a zsírból. de mégis finom volt. de nem azért, mert MAGYAR volt. és nem is azért, mert NÉPIES. mert nagyanyám sütötte.

az első munkahelyem volt főnököm. és nem nagyon kedveltem. minden hibáját észrevettem. az összeset. gyűlöltem. egyszer meghívott mindenkit: borozgattunk és főzött pörköltet. azt nagyon finomnak éreztem. és azt mondtam neki: zoli, rakjál már el ebből. másnap megkóstoltam a hazavitt ételt és nem volt túl jó. rájöttem, hogy a főnökömnek csak meg akartam bocsátani. úgy kondicionáltam magamat, hogy a pörköltjét jónak érezzem. persze, hogy ezeknek van szerepe. de nehogy már azt gondoljuk, hogy a székely fafaragó különösebben tehetséges. ha ugyanúgy rovátkol, mint a szépapja. az lesz a tehetséges, aki attól úgy tér el, hogy a többiek azt mondják: hö. de ő úgy lesz sikeres ha bemegy a városba. mert a világ így van összerakva. és nemcsak nyugaton, keleten még inkább. oroszországban, kínában, japánban, koreában.

azért vagyok járás/megye/régió párti, hogy ezekből mezővárosok, iparvárosok fejlődjenek. és esetleg kisebb "fővárosok" jöjjenek létre a régióközpontokból. ahogy a lengyeleknél is van varsó és krakkó. de ezeket nem államilag kell szervezni. mert abból egy csak felcsút épül, vagy olyan lesz mezőkövesd, amilyennek egy köcsög népfrontos pártitktár képzeli. ti meg mondhatjátok, hogy gyurcsány a hibás. sajnos nem. nem is orbán. hanem az az értelmiség, aki elvakultan támadja és támogatja.

unionista (törölt) 2014.04.08. 13:18:11

@Bell & Sebastian:
meg is teszem.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 13:25:06

@unionista: A balettpatkányok és falusi táncház összehasonlítása (buzulás faktorilag) során alapvető hibát vétett, mert vélhetően még egyik helyen sem sem járt. Ezért mindaz, amit ebből kikövetkeztetett, úgy hülyeség, ahogyan van.

Alaposan félreértett, mert azt mondtam korábban (akartam), hogy legalább három, zseniális bejegyzésére emlékszem. De ez pont nem az.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.08. 13:48:02

@Robinzon Kurzor:

Akkor néznél te csak nagyot, ha egy (akármilyenszínű) kormányzat elkezdené módszeresen visszaadni mindazt a nincsteleneknek, amit az elmúlt huszonöt évben elvettek tőlük!:-D

Tündér_Lala 2014.04.08. 13:48:54

@unionista: Tudja, a zenében is van anyanyelv. (zenei anyanyelv) A szép nem attól szép, hogy bonyolult vagy nehéz eljátszani, sőt. Éppen ezért nem igaz, hogy a letisztult népzene alsóbbrendű lenne. Nem ritkán pedig éppen ezekből a dallamokból születnek a zeneszerzők nagy művei, bizonyos technikákkal cifrázva (néha egészen a preverzióig. Kedvenc hasonlatom szerint, a zenében a diszharmonia olyan mint a fűszer, de a tiszta bors élvezhetetlen. Ugyanakkor az eper eperíze minden fűszer nélkül is, nagyon élvezhető.) De ez majd minden művészeti ágról elmondható. (A népi tánctól a balettig, a mesétől a novellákig, a dalszövegektől a költészetig.)

Bell & Sebastian 2014.04.08. 13:53:59

@bbjnick: 1983 -as film. Az üzenete röviden:

- Ha az amerikaiak Kádárra merték bízni a Szentkoronát, én, a paraszti származású vidéki kanonok (Páger) is az Egyházügyi Minisztériumra merem bízni az általam őrzött, püspöki ereklyéket. Természetesen elöljáróim jóváhagyásával. (templomszolga és kihaló kulákné: Gobbi)

Szóval, legitimálás, békepapok, régi világ, népi egyház, egyebek. Ahogyan azt Móricka most is elképzeli. Igazából egy szó sem igaz az egészből, de legalább rögzült a hamis kép. Ügyes, nem mondom.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 14:03:37

@Tündér_Lala: Sokadszorra: nyelv + ének + zene + tánc = népi kultúra

Sem több sem kevesebb, ezt csak csomagban kapni, külön nem. Jót röhögnek libiék a nyelvstratégián, pedig aki élni és éltetni akarja az autentikus kultúrát, nem csak a zengerájos Hacsek és Sajót, annak _mindent_ fel kell vállalnia ezekből, ha szükséges, visszaimportálni onnan, ahol még nem döglött meg teljesen.

Ezek az alapok. Erre lehet(ne) építeni. Speciel ez itt még a Fideszen kívül senkinek sem jutott az eszébe.

Már csak a hitbéli kérdéseket kellene beleverni Orbánba, mert láthatóan azokat még nem értette meg. Tíz stadion után még nincs Regnum Marianum?

Erre mondaná a haverom, na ez is mehetne vissza a feladóhoz, annyira hiányos.

S=klogW 2014.04.08. 14:06:56

ELADÓ

1 db papír Petőfi 10 Ft-os
5 db papír Dózsa 20 Ft-os
5 db papír Rákóczi 50 Ft-os
1 db papír Kossuth 100 Ft-os

címletű bankjegyek

és 10 db ezüst 200 Ft-os érme

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.08. 14:09:43

@Bell & Sebastian:

Szerintem én ezt a filmet soha nem láttam:-)

Tündér_Lala 2014.04.08. 14:15:15

@bbjnick: Vegye észre, hogy az urak a fogalmak szándékos összezavarásával igyekeznek a gondolkodást akadályozni. Elő olvasásra csak zavarosnak, trollkodásnak tűnnek az írásaik, csúsztatásokkal, oda nem illő jelzőkkel manipulálva, de figyelmesen olvasva kiderül: a cél a fennti.

A társadalom mérnökösködés alatt azt értjük, ha a hagyományoktól és a közgondolkodástól idegen szokásokat és magatartásformákat akarnak ráoktrojáni embercsoportokra. A bármiféle államivagy hatalmi ösztönzésre ezt rákenni szimpla manipulatív hazugság, akárhogyan tekergőznek.

Hasonló technika: A toltott, tűrt, támogatott magatartás aljas kommenizmus. Egy frászt.
Minden társadalom tilt bizonyos magatartásformákat, csalakményeket és azokat szankcionalizálja.
Más dolgokat nem szankcionál, de nem kívánatosnak tartja, ha úgy tetszik tűri. Ha nem túl nagy számban fordul elő eltekint a szankcionálásától, bár kártékonynak tartja.
Megint más dolgokat pedig társadalmilag hasznosnak ítél, az egyén szempontjából helyesnek gondol és ezeket szükség esetén támogatja.

Ha a helyén, eredeti értelmükben kezeljük ezeket a fogalmakat, akkor mindjárt világossá válnak a körülöttük kialakuló gondolatok és a libi csúsztatások értelme is.

Robinzon Kurzor 2014.04.08. 14:15:53

@bbjnick:

Akkor néznék nagyot, ha egyszer nem próbálnál csúsztatással (mint eddig), tereléssel (mint most) és személyeskedéssel (mint valamelyik következő kommentedben) elmenekülni az érdemi vita, saját álláspontod érvekkel való alátámasztása elől.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 14:16:29

@S=klogW: Inkább kiskád kellene, kolbászgyúráshoz. Magának meg fürdetéshez.

S=klogW 2014.04.08. 14:22:41

@Bell & Sebastian:

pedig némelyik bankjegy még ropogós - vigyáztam ám rájuk

Bell & Sebastian 2014.04.08. 14:23:04

@Tündér_Lala: Ez így van, átpozicionálásnak hívják. Szavak eredeti értelmét és jelentését forgatják ki, váltják fel, hogy a végén még meg is köszönjük a lehülyézést. Ősrégi, farizeus érvelési technika, ám annak is a legalja, annyira primitív, hogy kizárólag háziállatokon alkalmazzák.

(Mondjuk a rabbik elméjének csillogása is jócskán megkopott az utóbbi dekádokban.)

S=klogW 2014.04.08. 14:23:20

@Bell & Sebastian:

pedig némelyik bankjegy még ropogós - vigyáztam ám rájuk

Bell & Sebastian 2014.04.08. 14:25:03

@S=klogW: Csak megérti, hol hirdesse? Vagy magyarázzam is el?

S=klogW 2014.04.08. 14:25:48

@Bell & Sebastian:

nekem aztán mondhatja a kiskádat: nincs tévém

Bell & Sebastian 2014.04.08. 14:28:03

@S=klogW: Ha eltörted, nem kapsz másikat! (a tévé szabadszelleme)

Kandeláber 2014.04.08. 14:37:14

Kötelező pogo mikor lesz?

S=klogW 2014.04.08. 14:40:47

@Bell & Sebastian:

Látja, maga még a fogyasztói kultúra bálványának bűvkörében vergődik. Megfigyelte, hogy a tévé sok otthonban mint valami házi oltáron trónoló idol van jelen?

unionista (törölt) 2014.04.08. 14:48:16

@Bell & Sebastian:
a falusi táncházba többségébe amatőr táncosok járnak, a balettintézetbe profik. egyik sem rossz, vagy gonosz. nem vagyok hülye, hogy csűrdöngölőst tartsam többre.

a homoszexuálistól sajnálatos módon a népi kultúra sem mentes. a népviselet legtöbbször az, hogy a legények beöltöznek valamilyen virágos szerelésbe. felteszem, hogy ezt sehol sem a hetero férfiak találták ki. nem is a heteroszexuális lányok öltöztetik bajszos barbi babának a fiúkat. ez van. a népi kultúrában a férfiak egymással is táncolnak. a lányok időnként egymásba kapaszkodnak. az sajnálatos módon csak így kerek.

ha demográfiai felemelkedés a cél, akkor divatba kell hozni az unokatestvér-házasságokat. amitől nem lesznek az emberek nagy pengék. hacsak nem voltak a szülőknek kivételes adottságaik. intellektuálisan és fizikálisan is szétszakad a társadalom, de többen leszünk. a fiatalok vegyék el egy közeli, vagy távoli uncsitesójukat. több lesz a nagycsalád, nem lesz annyi válás. hiszen rokonok házasodnak. hasonló gének kombinálódnak. egy ideig a zsidók is ezt játszották. így tudott a számarányuk 1%-ról 10%-ra ugrani. a románok kis erőszakkal így ugrottak 10%-ról 100%-ra. a cigányok ma is ezt csinálják.

Bell & Sebastian 2014.04.08. 15:21:29

@unionista: Majd legközelebb, ha már elmúlt a migrénje. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.08. 15:21:31

@Tündér_Lala:

Senki sem adhat mást, csak mi lényege:-[ Most, ezután a választási eredmény után, nyilván, még intenzívebb lesz a trolltevékenység, a zavarkeltés, a hisztéria, de hát micsinyájjunk, micsinyájjunk, ezzel együtt kell tudnunk élni:-[

Bell & Sebastian 2014.04.08. 15:25:00

@S=klogW: Van az a megoldás, hogy tudatosan fogyasztunk és kerüljük a mákonyt. Az ördög ravasz, csalinak értékeset is betesz a sok szemét mellé. Amit már csak ki kell szúrni valahogyan, a többit meg szűrni.

S=klogW 2014.04.08. 16:12:42

@Bell & Sebastian:
Akkor nem sok marad. Azért kár az előfizetési díj. :) Vagy csak a szabadon hozzáférhető csatornái vannak?

Hírműsort néz? Az az egyik legrosszabb dolog.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2014.04.08. 17:16:58

@Steve the Great: ez a "mindenkinek lehet egy úgysem megvalósuló magánagymenése" ötletsorozatból van.@Counter: teljesen önként írtam. :D@tesz-vesz: iskolában, érted.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.08. 18:06:34

@dobray:
Hát akkor ebből mi következik:
1. Nincs mentség,
2. sokkal jobb érzés lett volna kötelességből,
3. bbjnick szerint a cikk nem működhet ebben a roncstársadalomban.

:-P

Néptáncolni egyébként jó. Amíg szabadon történik.

Csak államilag előírt lépéskvóták, teljesítménykontingensek, és minden 10 falu építsen egy tánctermet-előírások ne legyenek. Akkor ugyanis azonvást rossz lesz.

Robinzon Kurzor 2014.04.08. 19:30:35

@Counter: "minden 10 falu építsen egy tánctermet-előírások ne legyenek"

Nem lesznek.

A mindennapos testnevelést is el lehetett rendelni úgy, hogy se tornaterem, se tesitanár nincs hozzá. Csak pár stadion.

Vagy alibi tesióra van, van 2 osztállyal telenyomnak 30 x 15-ös tornatermet.

unionista (törölt) 2014.04.08. 20:05:52

@Robinzon Kurzor:
a mindennapos testnevelés óra ettől függetlenül nem hülyeség. azt orbán nem is magától mondta. a fritzek raktak elé néhány pontot, hogy azt hajtsa végre. természettudományos fordulatot is ezért hirdették. ami szintén nem hülyeség. ebben a pakettben az volt vicces, amikor előadták, hogy németet kellene első nyelvként tanulni. mivel az nehéz, és utána jöhet a többi. de ezt sem orbánék találták ki. a "konzervatívoknak" meg mindegy. ők hülyék. nekik az kell, hogy kiírják: "KLEBERSBERG". és ezzel bármilyen szart el lehet adni. bármit.

Robinzon Kurzor 2014.04.08. 20:18:24

@bbjnick:

Számodra minden trollkodás, amit nem értesz, vagy ami rávilágít valamelyik butaságodra.

Robinzon Kurzor 2014.04.08. 20:26:15

@unionista: "a mindennapos testnevelés óra ettől függetlenül nem hülyeség"

Persze hogy nem az.
Csak ahogyan ezek a fideszbolsik bevezették, úgy többet árt mint használ.

Mert néhány helyen -- személyes tapasztalat -- az iskolai sportkör szívta meg, ahol most nem lehet délután edzést tartani a sportolni vágyó gyerekeknek, mert hetedik-nyolcadik meg kilencedik órában "testnevelés óra" címén tömegjelenetek zajlanak az egy szem tornateremben.

Miközben egyetlen kibaszott 20 milliárdos stadion árából vagy 200 tornatermet lehetett volna építeni.

Robinzon Kurzor 2014.04.08. 20:27:27

@unionista: "németet kellene első nyelvként tanulni. mivel az nehéz"

Tanuljanak inkább navahót, az is nehéz.

unionista (törölt) 2014.04.08. 20:34:05

@Robinzon Kurzor:
a navahók nem akarnak errefelé befektetni. mondjuk mostanában már a németek se.

Robinzon Kurzor 2014.04.08. 20:41:16

@unionista:

A német erőltetése, főleg olyan közegben, ahol a legjobb esetben is csak egyetlen idegen nyelvet fog (úgy-ahogy) megtanulni a gyerek, inkább a szellemi röghöz kötés eszköze.

Akit tanítgattak németül, de gondoskodtak róla, hogy rendesen azért ne tudjon (csak a művezetői vezényszavakat értse), az nem akar majd külföldre menni.

A német, mint első idegen nyelv ott jöhet számításba, ahol egyébként is két-három nyelvet fog tanulni a gyerek az első diplomáig: német és angol természetes, aztán még jöhet hozzá valami harmadik; a szakmától, orientációtól függően valami latin, északi, szláv, esetleg távolkeleti.

Steve the Great 2014.04.08. 21:40:47

"A közösségek önszerveződésének elősegítését (ahol lehet az állam visszahúzódásával, ahol kell, aktív segítésével)"

Erre már meg is adta Lázár az adekvát választ: 444.hu/2014/04/08/lazar-nekiment-a-hazai-szervezeteket-tamogato-norveg-civil-alapnak/

Bell & Sebastian 2014.04.08. 23:58:14

@S=klogW: Mikor mit, csak harminc van. Van, hogy csak nézem és fordítom magamban oda-vissza, más nyelvekre. Dunák, német mindenféle, mindenféle nemzetiségi, vallási, tudományos. Penitenciaként az elrettentőket, de azt nem bírom sokáig

valódivélemények (törölt) 2014.04.09. 02:04:41

Jó lenne egyszer nem a Konrád-Heller brigádtól tájékozódó fizetett sajtómunkások hazugságait tálalnák itthon külföldi véleményként, hanem akár az ilyen cikkekhez hozzászóló külföldi kommentelők véleményét.
Akkor kiderülne, hogy külföldön nem lenéznek minket Orbán miatt, hanem egyenesen irigyelnek, tisztelnek és össze tennék a két kezüket egy saját Orbánért.

Jó példa erre a hétfői Die Welt förmedvény alatti német hozzászólók, akik kivétel nélkül mint Orbán-pártiak.
www.welt.de/debatte/kommentare/article126655384/In-Ungarn-kann-es-jetzt-ungemuetlich-werden.html

tom:
Gratulálok Orbán úrnak!

Volker Dirk Hiller:
Ez a cikk megint egy jó példája annak, hogy a sajtó és a közvélemény köszönő viszonyban sincs egymással. Kényelmetlen?(utalás a cikk címére) - legfeljebb az EU számára.

Karl-Ernst v Hallmackenreuther > Volker Dirk Hiller:
A vélemények mind Orbán pártiak, min vagy úgy felháborodva?

kietz > Karl-Ernst v Hallmackenreuther:
Szerinted ez a cikk Orbán-párti? Olvastál egyátalán Orbán-párti cikket a sajtóban?

Karl-Ernst v Hallmackenreuther > kietz
Úgy értem a kommentek, a közvélemény Orbán-párti, nem a cikk.

Fritz > Karl-Ernst v Hallmackenreuther
Jaj ez csak 'összeesküvés-elmélet', erre te tönkreteszel mindent. Ráadásul tényekkel :)

Fred1999:
A magyarok bátor és büszke nép, akiket nem lehet elnyomni. Olyan utat választanak maguknak, amilyet akarnak, akár tetszik az EU-nak, akár nem. Tanulhatnánk tőlük.

G. Weinelt:
Gratulálok a magyaroknak

vendég:
"Magyarország kényelmetlen lehet"(idézi a cikk címét)....kiknek? Valószínűleg csak Brüsszelnek, Martin Schultznak és Barrosonak. Május 25.-én (EP választás)küldjük el őket!

IB:
A baloldali propaganda ellenzi, hogy az európai emberek maguk döntsenek az identításukról és az értékekről. Hangos nemet a szocialista beetetésre! Itt az idő, hogy Németországban is megváltozzanak a dolgok.

Lex Luthor:
Orbán sokat tesz a magyar emberek érdekeiért ezért mindig újraválasztják. És mivel ezért a mi EU vezetőink állandóan besározzák, számomra világos, hogy valószínűleg jól csinálja amit csinál. Orbán a kevés, ha nem az egyetlen igazi demokrata az EU-ban.

Hawe: Magyarország szerencsés - csak gratulálhatunk a kormányának és a választóinak.

Tom Vander:
Mit jelentsen az, hogy "az EU nem fogadhatja el"? Puccsot robbantanak ki és megbuktatják a kormányt? Demokratikus szavazás volt. Ha arról döntöttek volna a magyarok, hogy kilépnek az EU-ból, azt is kötelessége lenne elfogadnia az EU-nak. Ez a szép a demokráciában.

gassst:
HATALMAS ÉLJEN a bátor magyar embereknek!

mgladbacher:
A magyarok már másodszor választották meg nagy többséggel Orbánt az ország élére, erre EU-s vezetőink nehézségekről beszélnek.
Milyen demkokraták ezek?

Sheldor_der_Eroberer:
Gratulálok Orbán Viktornak a választáson elért eredményéhez!

Dr. Acula:
Mitől lenne "kényelmetlen"? A magyarok mindent jól csináltak, de jellemző: mindenki aki szembemegy az EU-s őrültségekkel, az mindjárt szélsőjobboldali.

Bastasta:
A ma este 7 órás híreket 10 másodpercig tudtam nézni. Amint meghallottam a jobboldali populista kifejezést, nyúltam a távirányítóért és elkapcsoltam a ZDF1-ről. De a többi csatorna sem volt különb. Hagy döntsem el én, hogykit tartok jobboldali, baloldali vagy EU-s populistának, vagy akárminek.

Herbert Frahm Jr.:
Csodálom ezt a bátor apró magyar nemzetet, ahol a többség nem hajlandó behódolni a nyomásgyakorlásnak és az EU-s elnyomásnak. Én ezt úgy hívom nemzeti büszkeség és szabadság és őszintén úgy gondolom, hogy a magyarok valódi európaiak.

A vörös-zöld baloldali demokratát mindig olyan nagyon a szabad választások és népszavazások mellett kardoskodnak, de ha véletlenül a nem nekik megfelelő eredménnyel végződnek, akkor egyből hangosan kiabálnak és csalást gyanítanak.
A magyarok nagy része ismét olyan kormányt választott egy szabad választásokon, amelyik a nemzeti érdekeket az EU-s érdekek elé helyezi. Semmilyen kivetnivalót nem tudok ebben észrevenni. Én is Orbánt választanám ezerszer inkább, mint egy szocialistát vagy egy kommunistát.

Wahler:
Orbán a népéért és az országáért dolgozik, ezért nyeri a választásokat. Jó lenne, ha itt Németországban is lenne egy ilyen valaki.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.09. 08:57:05

@valódivélemények: Nem arról szólt a nemzetikeresztény jobboldal 20 éven át, hogy ne figyeljünk oda a külföldi véleményekre?

Csak kérdezem.

Helyes Írás 2014.04.09. 11:04:03

Nagyon elegánsnak, vonzónak és modernnek látszik házasítani az amerikai neokonzervatív gazdasági elveket az európai keresztény és nemzeti hagyományokkal, s kívánom, hogy messzire jussatok ezzel fiatal barátaim. De egy dolgot meg kellene fontolni és meg kellene vitatni. Tőkeszegény és bőséges erőforrásokkal nem rendelkező társadalmak a nyugati kapitalista centrumhoz sikeres felzárkózást úgy tűnik, csak állami regulációval tudtak végrehajtani (Japán, Dél-Korea, Finnország) és a bizonyos időszakokban sikeres keleti felzárkózási modellek is ilyen alapon működtek. Tanulmányozni kellene ezeket a modelleket és a gazdaságtörténetet, s természetesen az egyes nyugati, centrumbeli térségek felzárkózási útjait is. Le kellene folytatni a közeljövőben egy alapos gazdaságstratégiai vitát (!), mert elegáns elvekkel, amelyek a világ tőlünk teljesen eltérő fejlődést befutó tájain, elsősorban a kapitalizmus centrumában alapozódtak meg, tele a padlás és tele a fejünk! S nem elegendő annyit mondani, hogy több kapitalizmust, mert a kapitalizmusnak százféle elméleti árnyalata és történelmi modellje azonosítható. Sikeresek és kevésbé sikeresek. Ráadásul a hasonló modellek különböző társadalmi és kulturális közegben eltérő eredményességet mutatnak.

Sokat lehetne segíteni egy komoly vitával magunknak, de a hatalomgyakorlóknak is, mert érzik, hogy itt, most sajátos utat kellene járni, de nincsenek elvi támpontjaik hozzá. A magyar értelmiségnek és a politikai megmondó-embereknek is jót tenne, ha lezajlana egy komoly vita a gazdaságtörténeti helyzetünkről, s jelenbe nyúló lehetőségeinkről és korlátainkról. Elmozdíthatná a baloldal zsákutcás gondolkodását is a jelenlegi holtpontról, s talán egy új konszenzus alapja is lehetne. (Vannak például olyan tudományos eredmények, amelyek a centrumbeli térségek felzárkózásairól is kimutatja, hogy központi adminisztrációk által kidolgozott, szervezett és felügyelt nagy fejlesztési programok következményei.)

Az új választási rendszer szerintem problematikus annyiban, hogy 40% körüli eredménnyel már 2/3-os többséget lehet szerezni, s ez a maihoz hasonló mértékű ideológiai szembenállás mellett akár 4-8 évenként összevissza rángathatja az alkotmányos berendezkedésünket.

Nem tudom, mi az, hogy kapufa a devizahitelesek ügyében. Minél hamarabb el kellene takarítani az egészet, mert útjában áll egy mértéktartó, de határozott exportösztönző gazdaságpolitikának. Ehhez azonban hiányoznak a világos jogi támpontok, illetve ellenkezik az igazságossággal, amely szerint miért kellene a társadalom többi részének a túl nagy kockázatot vállalók kimentéséhez egy méltányos szinten felül hozzájárulnia. Szerintem a kormány megtette, amit megtehetett.

A szerző láthatóan nem ismeri a rokkantak problémáit. Ez a legfelháborítóbb és legigaztalanabb intézkedéssorozat, amit a kormány az elmúlt négy évben végrehajtott. Nem igaz, hogy ebben a rendszerben számottevő csalás volt, de erre hivatkozva a mélyszegénységbe taszították a rokkantak családjait, az egészségügyi előírások szigorításával pedig kilökték a nem létező munkaerőpiacra a korlátozott munkaképességű emberek egy részét. A törvények megváltoztatása során pedig indoklás nélkül lesöpörték az asztalról az érdekképviselet minden ésszerű érvét és bizonyítékát. Gyalázatos, ami történt, javaslom a szerzőnek, hogy tájékozódjon az ügyben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.09. 12:03:39

@Helyes Írás: "Nem tudom, mi az, hogy kapufa a devizahitelesek ügyében. Minél hamarabb el kellene takarítani az egészet, mert útjában áll egy mértéktartó, de határozott exportösztönző gazdaságpolitikának."

Ezt csak úgy tudom értelmezni, hogy "mihamarabb be kéne dönteni a forintot, hogy élénküljön az export; de sajnos túl sok a devizahiteles, s lámpavasra húznának, mielőtt igazán belelendülhetnénk". Jól értem?

Master of Robin 2014.04.12. 19:10:10

@Hepci: A választók döntöttek, akárhogy is fáj a hazaárulóknak. A CÖF kiütéssel győzött a civil szervezetek közül.
süti beállítások módosítása