Posztkolonialista példabeszéd (Farkas Attila Márton) − Mandiner négyévértékelő XIV.
2014. április 03. írta: Redakció

Posztkolonialista példabeszéd (Farkas Attila Márton) − Mandiner négyévértékelő XIV.

A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult; rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat a napokban közöljük.

*

farkas_attila_martonn.jpg

Farkas Attila Márton: Posztkolonialista példabeszéd

Fogadjuk el, hogy 2010-ben hazánk felszabadult az 1945-től tartó gyarmati sorból. A magyar nép a fülkeforradalomban legyőzte az idegen (szovjet majd nyugati) érdekeket kiszolgáló komprádorelitet, amely nem csak a gyarmatosítók gazdasági és politikai érdekérvényesítője volt, hanem – jellegzetes gyarmati elitként  idegen szokásokat, idegen intézményeket és idegen gondolkodásmódot is a bennszülöttekre próbált erőszakolni. És ahogyan Afrikában, Délkelet-Ázsiában, a gyarmatosítást nálunk is modernizációnak, az „elmaradottság felszámolásának” és hasonlóknak nevezték. Ez a típusú elit általában semmi máshoz nem ért, mint a hajbókoláshoz és az utánzáshoz, önállóság, kreativitás nulla.

Csakhogy a függetlenségüket elnyert gyarmatokon (Vietnamtól Zimbabwéig, Indonéziától Líbiáig) általában nacionalizmussal áthatott szocialista-kommunista vagy szimplán nacionalista diktatúrák jöttek létre. A függetlenségi harcban vezető szerepet játszó garnitúra vagy egypártrendszert, vagy látszat-többpártrendszert (de facto egypártrendszert) vezetett be. Pártjuk ennek megfelelően örökös kormánypárt lett, vezetőjük pedig az ország örökös vezetője, hol mérsékeltebb, hol szélsőségesebb személyi kultusszal. A párt és a vezér reprezentálja a „népi egységet”/„nemzeti egységet”. Ők maguk a nemzet, az ország.

A függetlenség utáni egyre súlyosbodó gazdasági válságra, s vele a romló életkörülményekre a rezsim kétféle módon szokott válaszolni: vagy az ún. „nyitással”, ami jobbára a régi gyarmati létbe történő fokozatos visszatérést jelenti, s ezzel az új elit ugyanazt a szerepet kezdi betölteni, mint a régi komprádorelit; vagy pedig a „bezárkózással”, minek automatikus velejárói az egyre erőszakosabb intézkedések, a szabadságjogok szűkítése, a devianciának minősített szokások, divatok üldözése, természetesen az egység, az összetartozás, a család, a nemzet, a stabilitás, az egészséges társadalom, stb. nevében. Ez nem csak a megfélemlítést és vele az esetleges zendülés kiküszöbölését szolgálja, leginkább a társadalom figyelmét próbálják lekötni.

A kényszerpályára álló rezsim eközben újabb gyarmatosítót keres a régi ellenében, azaz egy másik, rivális nagyhatalom gyámsága alá helyezi magát. (Így lett számos volt gyarmati ország a volt Szovjetunió „szövetségesévé”.)

És minél rosszabb a helyzet, annál erősebb a propaganda, hogy az ország jó úton halad, a nemzet felemelkedik.

Ezek a rezsimek mindenhol meggyengültek, elmerültek a korrupcióban, hitelüket vesztették. Az elégedetlenség azonban nem a progresszió iránti igényben jelentkezik, ellenkezőleg: az ősi, gyarmatosítás előtti világ nosztalgiájában, ill. a vallási fundamentalizmusban. Az összeroskadó társadalom minden bajért a modernizációt teszi felelőssé, és az elégedetlenkedők számára a tekintélyelvű rezsim éppúgy a modernitás és a világiság képviselője, mint a korábbi gyarmati elit. A közgondolkodásban egyre nagyobb teret kap az „ősi gyökerekhez való visszatérés”, vissza az idealizált, újra kitalált középkorba, ókorba, őskorba, feudalizmushoz, törzsi társadalomhoz.

A szerző kultúrantropológus, egyiptológus.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr635887079

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Posztkolonialista példabeszéd − Mandiner négyévértékelő XIV. 2014.04.03. 17:39:01

Fogadjuk el, hogy 2010-ben hazánk felszabadult az 1945-től tartó gyarmati sorból.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.03. 17:43:11

A szerző sorok között olvasható következtetései:
1) Vannak népek/országok, amelyek egyszerűen képtelenek rá, hogy saját magukat kormányozva boldoguljanak. Sorsuk a gyarmati lét.
2) Magyarország is ilyen.
3) Az ilyen országoknak vagy népeknek még mindig az a legjobb, ha találnak egy viszonylag elviselhető gyarmatosítót.
Őrség! Vigyék! Öt év átnevelőtábor.

Célkereszt 2014.04.03. 17:47:42

@Holger Hartland: Nem tudsz másban gondolkodni csak büntetésben? Jobbikos vitakultúra? Erre számítsunk?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.03. 17:51:37

@Célkereszt: Igen, erre számítsatok.

Őrség! Vigyék ezt a "Célkeresztet" is! Egy év munkatábor.

unionista (törölt) 2014.04.03. 18:00:25

a natívokat a világban mindenhol elnyomják. a magyarok azt hiszik, hogy ez csak az északi és nyugati kultúrákban van így. a déliben és keletiben még inkább. ebből tanulni kellene.

hogyan vezet meg egy félcigány (figyelem a cigány nem szitokszó!) egy "nemzetet". a cigány kultúra minden elemét felvonultatva. a számok nélküli beszéddel, tanulságok nélküli mesékkel, a folyamatos nagyot mondásokkal, az örökös hízelgéssel a közönség felé: a gazsuálással. mindig a pillanatnyi érdekből indul ki. de a "fogjunk össze drága testvéreim" mindig valaki ellen irányul. remekül beválnak a "hej, micsoda nagy disznó, hozzad a nagy kést" típusú facebook videók. koszos rózsaszín kanapén összegyűl a nagycsalád típusú facebook sorozatok. ezek a cigány kultúra elemei. persze a mainstream médiában ezt nem szabad kimondani. de miért nem? mert akkor dunába ölik a zsidókat? miért ölnék.

2014.04.03. 18:07:00

Birodalmakhoz nem tartozni kell, hanem alapítani.

unionista (törölt) 2014.04.03. 18:07:55

@csi:
ahhoz szövetségesek kellenek. lásd vajk.

2014.04.03. 18:14:42

@unionista: Első lépésként belül kell rendet tenni. Lásd Koppány.
A szövetséges keresés sokadik lépés.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.03. 18:15:58

@Célkereszt: A kutyákat kicsi korukban simogatni és minden jóval etetni kell, hogy később hű szolgáink legyenek. Ezt az itteni posztok egyike-másika is fényesen igazolja.

unionista (törölt) 2014.04.03. 18:23:57

@Holger Hartland:
a magyar közéletben nincs senki, aki el tudja vezetni az országot. senki sincs ilyen kvalitások birtokában. az, hogy csak orbán viktor tudja a reformokat végigvinni, nagyjából ugyanolyan blődség, hogy csak gyurcsány ferenc. ha ezek az emberek rendelkeznének ezekkel képességekkel, akkor nem kellene nekik több ciklus. ezek az emberek legfeljebb csak próbálkoznak. de fogalmuk nincs arról, hogy mit kell cselekedni. senkinek sincs.

20-30 megyei kormányzóval kellene próbálkozni. azon a szinten talán el tudnának a magyarok boldogulni. egy 2000-3000 fős független önkormányzati elittel. az állam újraosztaná a javakat. és a gyakorlatban látnánk, hogy hasonló feltételekből ki mit tud kihozni. nagyjából ez a szint, amihez lehetne értelmes embereket találni.

unionista (törölt) 2014.04.03. 18:30:37

@csi:
csakhogy azt a csatát koppány elbukta. egy sikertelen mintát próbálsz adaptálni. de csak rajta. remélem ez nem csak melldöngetés és ökölrázás. birodalomhoz ennél több kell.

Célkereszt 2014.04.03. 18:39:10

@Holger Hartland: Csak nem érzékeny pontra tapintottam? Hideg, korlátozó nevelés?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.03. 18:43:05

@Célkereszt: Meleg engedékenyre vágysz, mi, genderliberális homokpropagandista? Az átnevelőtáborban majd kapsz hideg korlátozót! Három év!

FarkasAM 2014.04.03. 19:14:02

@Holger Hartland: Én a magyar függetlenség mellett érveltem, te viszont a gyarmatosítók provokátora vagy. Tíz év higanybánya!

FarkasAM 2014.04.03. 19:17:24

@Holger Hartland: Aki minden sor mögött ilyesmit olvas, az róla árulkodik. Magadat leplezted le, magyarellenes hazaáruló! Golyót se érdemelsz, csak egy méteres kötelet.

Tündér_Lala 2014.04.03. 19:18:43

A szerző marhaságokat beszél.
Tehát otthagytuk abba, hogytönkre tették, lenullázták és kiszolgáltatottá tették az országot a keletiek, később a nyugatiak, ugyanazon kollaboráns réteg (az értelmiség) segítségével.

Sikeres országot akarunk ? Vannak példák, akiknek sikerült az országukat azzá tenni. Délkorea, Japán, stb.,stb. Ez csak céltudatos tervezéssel, sok munkával sikerülhet és semmi szín alatt a morzsákkal való megelégedéssel és főleg nem a fanyalgással. Nincs más lehetőségünk, onnan indulunk a kártételek nyomán, mint 30-40 éve ők.

Annyi céget, vállalkozót kell meggyőznünk, hogy nálunk dolgoztassanak, amennyit csak lehet. Ha kevés lesz a munkaerő, majd nőnek a bérek is. A mezőgazdaságunk termékeinek, minden módon piacokat kell szereznünk. Ha kicsit összeszedjük magunkat el kell kezdenünk, saját kitörési pontjainkat építeni, amelyik nagyobb hozzáadott értéket termel (mezőgazdasági feldolgozó ipar, más lehetőségek keresése).

A magyar ember a mentális rombolás ellenére még mindig szorgalmas, akar teljesíteni, szükségét érzi, hogy jól végezze a dolgát. Az a feladat, hogy erre lehetőséget adjunk neki.

Tessék alternatívát adni, hogyan képzelik el az ország sikeressé tételét, hogyan akarnak tömegeknek munkát és megélhetést adni. Az ájvékolásból nem élünk meg.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.04.03. 19:48:47

Neomarxista helyzetértékelés. A szerző Láthatólag Marx legjobb magyar tanítványa akar lenni.

Én abból indulok ki, hogy az elmúlt sokszáz év elitjét illetve általában azokat akik változást akartak, rendre elnyomták, elüldözték, háborúkban és deportálásokban megsemmisítették. Azok maradtak életben és alapítottak családot, akik 'elfutottak', akik harcoltak és lázadtak, rövid úton kikerültek az országból, vagy az élők sorából.

Ilyen értelemben érthető, hogy egy gyáva nemzet vagyunk. Mitől is lennénk bátrak, ha azokat mind megölték vagy emgráltak? A gyávák adták tovább a genetikai örökséget.

Egy hasonló elmélet amit pár napja olvastam: P.P. Pasolini szerint a modern világban a fejlettebb technika miatt (fertőtlenítés, kórházak, stb) egy csomó olyan ember születik meg, akiknek nem kéne, értsd: a régi korokban simán meghaltak volna gyengeségben, betegségben, balesetben. Pasolini szerint ez emberek érzik hogy nekik nem kéne/szabadna élniük, ezért öntudatlan halál- és pusztításvágy munkál bennük, amit a társadalomra is átragasztani igyekeznek. Ez csak egy elmélet, de érdeme lehet rajta elgondolkodni.

Emellé jön a persze társadalmilag az átkos 40 év állami halálkultusza, ami lelki-spirituális értelemben taccsra vágta az országot. Egyébként javítsatok ki ha tévednék, de én nem ismerek olyan keleti-blokkbeli országot, amely a saját erejéből olyan nagyon hasítana. A kommunizmus hatásai minden keleti-blokkbeli országban erősen érződnek, még ma is. Az alternatíva, vagyis a szabadpiaci kapitalizmus pedig nem tud spirituális kielégülést nyújtani. az nem világmagyarázat, hogy "az élet értelme: gazdagnak lenni", sem az, hogy "a pénz az isten".

Egyébként a mostani időszak ami rövidesen eljövend (2014-18) sok illúziót szét fog kergetni. Az mszp (valószínűleg) végleg összeomlik, az lmp pedig tovább marginalizálódik, ahogy a társadalom tovább szélsőségesedik.
Nem csak erről, egy kis elemzés
nemzetstrategia.blog.hu/2014/04/03/a_valasztasok_ele

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.04.03. 19:50:13

@Tündér_Lala:
"Tessék alternatívát adni, hogyan képzelik el az ország sikeressé tételét, hogyan akarnak tömegeknek munkát és megélhetést adni. "
No ez az a forspont, ahonnan soha nem tudtak továbblépni(ellenzék), és félek, hogy a mostani vezetésünk is csak a kérdéseket keresi ezzel kapcsolatban, amúgy egyetértek.

unionista (törölt) 2014.04.03. 19:51:05

@Tündér_Lala:
és az nem lehet, hogy külön kellene válni? mert a nyugatosoknak azért vannak elképzelései. de ezekbe a projektbe nem lehet bevonni a keletiesen gondolkodókat. népszavazás útján, vagy valamilyen módon fel kellene osztani az országot nyugatos és keleties közösségekre. másképp úgyse megy.

az például nagyon jó mérce lesz, hogy hol erős a jobbik. ott nyilván semmi keresnivalója nem lesz a nyugatnak a közeljövőben. a befektetőknek majd meg lehet mutatni: oda ne menjél. nem szeretik az idegenek. és akkor nem megy oda. nem kell félni, senki sem akarja elvenni a paraszttól a kukoricaföldet. de ha mégis, akkor ott lesznek a magyar gárdisták és megvédik. ez egy kultúra. a másik meg ugye ez a rezsiharcsos magyar csapatos fidesz alember alemberének az alemebere. az is fontos tudás lesz, hogy ez hol bukott valamelyest, és hol lett még erősebb.

a legjobb helyek azok lesznek, ahol az összes párt támogatottsága 50% alá esik. persze leszámítva a tökéletesen elrontott térségeket. de ha kizárjuk a külső forrásokat, akkor ezeket biztosan nem lehet kijavítani.

az idén három választás is lesz. remek képet kapunk arról, hogy az emberek hol milyenek. felejtsük már el, hogy az ország egészének ugyanúgy kell fejlődni. szuper jó lenne ha a jobbik végre elfoglalja az önkormányzatok negyedét, vagy a harmadát. és akkor oda nyugatos ne tegye be a lábát.

ez a közösségek szintjén való szisztematikus elkülönülés hiányzik. mert másképp úgy tűnik nem lehet.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.04.03. 19:51:51

@Holger Hartland: Túl engedékeny volt, utóbbira 96 év volt régebben szokásban ;-)

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.04.03. 19:57:35

@Tündér_Lala: "Délkorea, Japán, stb.,stb. Ez csak céltudatos tervezéssel, sok munkával sikerülhet és semmi szín alatt a morzsákkal való megelégedéssel és főleg nem a fanyalgással. Nincs más lehetőségünk, onnan indulunk a kártételek nyomán, mint 30-40 éve ők."

A céltudatos munkán és tervezésen kivül a kvázi vagy tényleges egyeduralom is nagy szerepet játszott. Japánban 40 évig ugyanazon párt volt hatalmon, D-Koreában és Tajvanon a '90-es évekig katonai diktatúra volt, persze olyan katonai diktatúra, amely az információs technológiára és innovációra, kutatás-fejlesztésre helyezte a hangsúlyt. Mert hogy így is lehet csinálni.

A mostani 4 éves politikai váltógazdálkodás ere alkalmatlan. Persze ezzel nem a fideszt akarom védeni, az ő napjaik is meg vannak számlálva, ahogy az EU napjai is. Európa leszálló ágban van, ezt tudomásul kell venni. az európai kultúra végleg kiüresedett, meghalt. Aki a felelősöket (pl Frankfurti iskola) megnevezi, az egy rohadt antiszemita, vagy csak simán igaza van.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.04.03. 20:10:05

@Nemzetstratégia:
"Európa leszálló ágban van, ezt tudomásul kell venni. az európai kultúra végleg kiüresedett, meghalt."
Azért ez nagyon merész állítás. Indokolni is hajlandó?

"Aki a felelősöket (pl Frankfurti iskola) megnevezi, az egy rohadt antiszemita, vagy csak simán igaza van."
Biztos abban, hogy jó helyen keresi a felelősöket? És ha megvannak, mennyiben is segít ez bennünket?

unionista (törölt) 2014.04.03. 20:11:10

@Nemzetstratégia:
a magyarokban nincs meg az a lehetőség, hogy valaki az egész országot egy irányba vezesse. lehet, hogy erre vágyik egy csoport amelyik ezt szeretné, de az csak a lakosság harmada, vagy legfeljebb a fele. és ez független attól, hogy van mszp, vagy nincs. tegyük fel, hogy nem jutnak be a parlamentbe. nem érik el a 15%-ot. akkor sem lenne nemzeti egység. a lakosság fele valamilyen nyugatos fejlődési mintát szeretne. a másik fele keletiest.

és ez nem fog megváltozni. mert ez nem filosz, hanem alighanem biosz. a magyarul beszélők így vannak összerakva. pedig ha erről van szó, akkor fel kell osztani az országot. akkor egy népszavazáson direktben azt kell megkérdezni, hogy az adott kis község, vagy közösség európa része akar lenni, vagy sem. és senki sem fog sírni ha nem tartozik majd 93000 km2 európához. tudniillik nincs ilyen cél. az a kérdés, hogy mely csoportok képesek együttműködni a szövetségesekkel, és melyek nem. de ezeket nem kell összekeverni.

Tündér_Lala 2014.04.03. 20:25:35

@Nemzetstratégia: Ebben van igazság, de pontosan Japán mond ellene. Ott nem volt diktatura, viszont a nép belátta, hogy legyőzöttként csak céltudatossággal és szorgalomal boldogulhatnak. Amikor pedig túlzottan megerősödtek, pénzügyi eszközökkel sokat ártottak nekik. Maradt tehát továbbra is a szorgalom.

Az adott rendszeren belül kell boldogulnunk, konfliktusokat célokért érdemes vállalnunk. Tudomásul kell vennünk, hogy ez kenyérharc is. Minden amit mi állítunk elő, az mások életlehetőségeit csökkenti, ha nem hagyunk magunkon fölöslegesen élősködni másokat, az szintén. Stb. A rendszer súlyos hibáit meg kell próbálnunk a saját javunkra fordítani. (Például a határtalan kapzsiságukat.)

Nem kötelező azért itt elveszni. Különös tekintettel arra, hogy lassan Délkelet-Ázsia is drágul, tehát versenytársuk lehetünk.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.04.03. 20:31:51

@Mihint: "Azért ez nagyon merész állítás. Indokolni is hajlandó?"

Demográfia. A történelem folyamán még sosem fordult elő, hogy bármely országnak, sikerült volna megállítania népességfogyást, különösen úgy hogy Nyugat-Európa meg sem próbálja, nekik bőven elég a keleti fehér bevándorlók tömege

Mo-n pedig a Ratkó-gyerekek (1972-75-ben születettek), mármint közülük a nők kiértek a szülési korból.

"Biztos abban, hogy jó helyen keresi a felelősöket? És ha megvannak, mennyiben is segít ez bennünket?"
1) igen, 2)semmiben, mivel PC-diktatúra van

@unionista: (nem úgy volt hogy nem beszélünk egymással? nekem nem baj, csak mondom:) )

"a lakosság fele valamilyen nyugatos fejlődési mintát szeretne. a másik fele keletiest."

Szerintem egy erőskezű vezetővel mindkét fél kiegyezne, és akkor a probléma is megoldódna. Ez egy lehetséges és releváns kiút lenne.
A bioszt illetően nem vagyok fatalista. A magyarság megosztottsága egyébként is egy álprobléma. Az igazi probléma hogy a magyar elitet (a legjobbakat közülünk) évszázadokon át módszeresen irtották, míg végül már csak a legaljából lehet választani. Nem csoda ha a szar kerül fölülre.

A magyar legnagyobb baja hogy "megalkuvó" (akinek van erre jobb szava, mondja, nekem ez jutott eszembe), mert sokáig csak így maradhatott életben. A genetikának ehhez, nem pedig a kelet-nyugati megosztottsághoz van köze. Amit én mondok, józan ésszel végig lehet gondolni, és be lehet látni annak igazát. Amit te mondasz, egy elmélet, ami nem biztos hogy igaz. Lehet hogy igaz, csak nincs rá bizonyíték.

Tündér_Lala 2014.04.03. 20:32:35

@unionista: A döntő többség azért már rájött, hogy nem lesz cukrászdája Bécsben. Sőt, mennél nkább ácsingózik rá, annál kevésbé, mert csak kihasználják hülyeségét.

Tündér_Lala 2014.04.03. 20:40:23

@Nemzetstratégia: A népesség fogyás megállításának nagyon jót tenne, ha a ballib kiesne a parlamentből. Talán akkor elhinnék az emberek, hogy egy kormányváltás nyomán a hatalom nem hagyná őket cserben, miután vállalt még egy sor gyereket. A gyereknevelés túl hosszútávú vállalkozás ahhoz, hogy pusztán egy erő győzelme esetén lehessen elfogadható körülmények között végrehajtani. (Ha az ellenzék győz semmi sem jut, taníttatásra pedig végképpen nem.)

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.04.03. 20:41:08

@Tündér_Lala: "Ott nem volt diktatura"

Csak a háború után 40 évig volt hatalmon a "kormánypárt", miközben a roppant erős japán hagyományok megmaradtak, az amerikai megszállás (1945-52) nem törte derékba a nemzeti fejlődést, mint nálunk a 40 éves kommunista rendszer. A híres japán munkatempóról meg a zaibatsu-rendszerről a japán nemzeti óriásokról (mitsui, mitsubishi stb) most nem beszélnék. Lényeg: Japánban minden össze van fonódva mindennel.

Japán a "demokrácia" egy nagyon speciális esete, nem hiszem hogy nálunk életbe lehetne léptetni egy ilyet. Még részleteiben sem. Japánban iszonyatos erős a fegyelem, az alá-fölé rendeltség, hogy szó nélkül végrehajtják amit a főnök mond.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.04.03. 20:44:04

@Tündér_Lala: A ballibnek az őszödi beszéd jelentette a halálos szúrást, amiből soha nem fog tudni már föltápászkodni. Persze rettegni mindig és mindentől lehet, csak szóltam.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.03. 20:47:41

@FarkasAM: Én egy higanybányának a koncesszióját fogom megkapni tíz évre. Magyar higany mutatja majd a meleget az ingyenes rezsivel fűtött otthonokban.

Tündér_Lala 2014.04.03. 20:54:26

@Nemzetstratégia: Ebben is van igazság, dehát minden példa sántít. De valami ilyen irányba kell meggyőződésem szerint menni és ez is történik (most). Más valódi utat nem látok.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.04.03. 20:58:44

@Nemzetstratégia:
"Demográfia. A történelem folyamán még sosem fordult elő, hogy bármely országnak, sikerült volna megállítania népességfogyást, különösen úgy hogy Nyugat-Európa meg sem próbálja, nekik bőven elég a keleti fehér bevándorlók tömege"
Ez az állításcsoport már csak azért sem igaz, mert egyrészt a "nyugat" erre rájött, másrészt gondolom tudja azt, hogy egy ország sikerességét nem a demográfiai fajultsága fogja determinálni. Saját, ú.n. "magyar" népeinkért való aggódását osztom, de nem ebben az irányban keresendő a megoldás szvsz.
"1) igen, 2)semmiben, mivel PC-diktatúra van"
Csak ez gátolja? Legyen ügyesebb ;-)

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.04.03. 21:29:25

@Mihint: "mert egyrészt a "nyugat" erre rájött"

Akkor ezért van 1,2 gyerek családonként Németországban. Minden világos. A Franciáknál az arabok kicsit följebb húzzák a statisztikát, de ott sem éri el a kettőt.
Törekszem az ügyességre, de kerülöm a szélmalomharcot.

Egy ország sikerességében a népességs száma és minősége egyaránt fontos tényező. De ha a minőséget kivesszük, ott van Albánia. Leszakították Montenegrót és Koszovót, pusztán azáltal hogy leszaporodták a helyi népséget, szerbeket és bosnyákokat. Ma már ők vannak többségben. Ez így _működik_, máshogy nem.

@Tündér_Lala: Már tettem utalást az "irányra". (Tajvan, D-Korea. ) Mindkettő diktatúrából lett demokrácia. Amíg szegénység van, össze kell fogni a népet, amikor beköszönt a jólét, lehet lazábbra venni a figurát. Ez egyébként Portugáliában (Salazar) és Spanyolországban (Franco) is így volt, sőt félig-meddig a De Gaulle-féle Franciaországban is.
Gatyából kilógó hátsóval nem lehet demokráciázgatni.

unionista (törölt) 2014.04.03. 21:41:30

@Nemzetstratégia:
ha megkérdezik, hogy akarja-e ön, hogy orbán viktor fontos vezető szerepet töltsön be a magyar közéletben? akkor a lakosság egyik fele azt mondja: nem akarja. a másik fele csak őt szeretné. úgy tűnik, hogy nem lehet erős kezű nemzetvezetőben kiegyezni. vona gábor sem fogadható el. gyurcsány ferenc sem. bajnai gordonban sem, schiffer andrás sem. senki.

legfeljebb a megyéknek lehetne erős kezű független kormányzója. mert ha valakinek nem tetszik az egyik, akkor a szomszéd megyébe könnyebben elköltözik. 20-30 eltérő karakterrel jelentkező megyéből állhatna az ország.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.04.03. 21:41:55

@Nemzetstratégia: Na jó, de parancsba mégse adhatja azt, hogy szaporodjatok:)
"Leszakították Montenegrót és Koszovót, pusztán azáltal hogy leszaporodták a helyi népséget, szerbeket és bosnyákokat. Ma már ők vannak többségben."
És? Erre vágyik? És vajon meddig tart majd ez a "leszaporodás" által nyert előny?
Nem igazán akarok ezzel az álláspontjával vitázni, mert voltaképpen igaz. Az ehhez, és az ennek valós értékeléséhez szúrnám azt hozzá: ez nem "mennyiségi kérdés". Továbbá, ha Maga úgy gondolja, hogy pusztán a "mennyiségünk" által vagyunk "jogosultak" bizonyos dolgokra, akkor jelzem, hogy téved.

unionista (törölt) 2014.04.03. 21:52:35

@Tündér_Lala:
na, de akkor tegyük lehetővé, hogy ne használják ki szegény kis magyarokat. vagy legalábbis ne az összest.

unionista (törölt) 2014.04.03. 22:33:17

@Nemzetstratégia:
franciaországot, portugáliát, spanyolországot nyugat eurázsiai népek lakják. itt kelet-indoeurópaiak és az őseurázsiak vannak többségben. szóval itt az erős kéz egy oroszos, vagy egy törökös kultúrát eredményezne. orbán és vona ilyesmit szeretne. de már ők sem tudnak kiegyezni. és ezen kívül van annyi befolyásos nyugat-indoeurópai (német) és észak-nyugat ázsiai (zsidó), hogy ez nekik ne tessék. ezek japán, koreai, francia, ibériai diktatórikus minták nem működnek, mert nem ilyen típusú emberek élnek errefelé.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 23:32:33

Eddig ez a leghülyébb. Hány éves vagy, királyfi? Pártrendszerek, mi? Hej, ha ez ilyen egyszerű lenne, már 25 éve az Ígéret Földjén számolnánk más pénzét. Volt is, van is, lesz is (sok-sok párt). Oszt, mire mentünk velük?

Tündér_Lala 2014.04.04. 07:46:11

@Nemzetstratégia: Nézze, Ovinak sikerült meggyőzni a népesség józanabbik, nagyobbik felét. Tény, hogy szigorítottak a szabályokon (nem utolsó sorban a rombolás ellensúlyozására), de diktaturáról messze nincs szó. Különben a magyar azt kifejezetten nehezen viselné habitusánál fogva (még ami a legkevésbé tetszik, azt is el lehet fogadtatni, ha a sajnálatos szükségszerűsége belátható. Seggnyalás erre-arra.) Ha pedig az eredmények jelentkeznek az egyén életében is, akkor reményeim szerint lesz idő építkezni (vagy hogy mások is módosítsanak álláspontjaikon (nemzeti minimum) a közös sikerek érdekében. Schiffer például már penget hasonló húrokat IS, nem csak vérlibi marhaságokat.

Meglátjuk.

FarkasAM 2014.04.04. 08:14:05

@Holger Hartland: Magyar higany magyar tüdőbe!

FarkasAM 2014.04.04. 08:15:44

@Nemzetstratégia: Mi az, hogy neomarxista???
Sztálinista!

FarkasAM 2014.04.04. 08:17:59

@Tündér_Lala: A szerző tényleg marhaságokat beszél, mert szó szerint ugyanazt írja, mint maga!

Tündér_Lala 2014.04.04. 08:56:13

@FarkasAM: Hát... Lehet, hogy azt gondolta, de nem azt írta.

A rivális hatalmakkal kapcsolatban pedig az a bizonyos "el nem kötelezetti" státusz nagyon is csábító. Az elkötelezettség nagyon rossz üzlet, a fenntiből pedig számos előny besöpörhető.

FarkasAM 2014.04.04. 09:18:09

@Tündér_Lala:
cikk: "A magyar nép a fülkeforradalomban legyőzte az idegen (szovjet majd nyugati) érdekeket kiszolgáló komprádorelitet, amely nem csak a gyarmatosítók gazdasági és politikai érdekérvényesítője volt, hanem – jellegzetes gyarmati elitként – idegen szokásokat, idegen intézményeket és idegen gondolkodásmódot is a bennszülöttekre próbált erőszakolni. "

Ön: "Tehát otthagytuk abba, hogytönkre tették, lenullázták és kiszolgáltatottá tették az országot a keletiek, később a nyugatiak, ugyanazon kollaboráns réteg (az értelmiség) segítségével."

Tündér_Lala 2014.04.04. 09:32:18

@FarkasAM: Idáig stimmel is. A múltat ezér nem taglaltam, csak egy mondatban. A gondolatsor a végkifejlet megítélésében válik el.
Nem hiszem, hogy az erölködés vége az összeomlás vagy a másik karjaiban vergődés lenne. A veszélye persze meg van, egy rendkívül szűk, veszedelmes ösvényen kell hatalmas ellenerők között egyensúlyoni. Dehát kockázatok nélkül nincsen nyereség. Lehet, hogy elbukunk, de legalább megpróbáltuk.

Alfőmérnök 2014.04.04. 10:04:14

Mr Falafel, nem akarod ezt a baromállat kollégádat egy kicsit móresre tanítani? :)

marko11 2014.04.04. 14:00:22

@FarkasAM:
A Közhelyszótár lezárult? Vagy csak én maradtam le?

Aki nem ismerné, kedvcsinálónak:
hu.indymedia.org/node/3569

Alfőmérnök 2014.04.04. 14:52:24

@Tündér_Lala: @marko11: Csak szólok, hogy a szerző nagy valószínűséggel ironizál.
De húgyagyú, mert csak a posztkolonialistákat gúnyolja ki, nem a fidesz-híveket és -ideológusokat (pl. Bogár).

marko11 2014.04.04. 15:05:00

@Alfőmérnök: A Szerző, FAM írásait régóta olvasom, régóta kedvelem.
Kétségtelen, humora is van, nem csak esze.

Tündér_Lala 2014.04.04. 16:01:30

@Alfőmérnök: Bennem is felmerült, de ahhoz nem tódít eléggé. De lehet.
A mezőnyben annyi mindent és annak az ellenkezőjét írnak a felkértek, hogy ember legyen a talpán aki elkülöníti a hülyeséget, a tévedést és a tréfát.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.04. 16:16:40

nagyon szalonképtelen figura ez a farkas márton amúgy. hallgattam a műsorát jópárszor puzsérral adott elő vegyesen okos és hihetetlenül buta dolgokat.

"Fogadjuk el, hogy 2010-ben hazánk felszabadult az 1945-től tartó gyarmati sorból."

de nem fogadjuk el, mert a "majdnem beszervezett" orbánnal nem történt ilyen.

és még mindig amerikai gyarmat vagyunk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.04. 16:20:29

@Holger Hartland: annyiban amúgy igaza van, amin én is nemrég gondolkoztam, hogy oroszország valódi léte még mindig kétséges énelőttem
de most a lényeg, hogy vannak nagyhatalmak, és vannak nem nagyhatalmak, mi népességünk, területünk folytán soha nem leszünk nagyhatalom (ill elég kevés rá az esély : lásd etruszkok Rómában), tehát jó, ha a nagyhatalmak ténylegesen ellentétei egymásnak, mert a mi érdekünk alapján váltogathatjuk a szövetségeseinket, nem gyarmati létben, csak a valamit valamiért-elv alapján.
természetesen most gyarmati lét van, az usa felé. ahogy már 24 éve ez van. régennek van szobra a szabadság téren és nem putyinnak.

FarkasAM 2014.04.07. 10:05:18

@Alfőmérnök: Végre valaki veszi a lapot. Elképesztőek az itteni okoskodások. Humorérzék nulla.

FarkasAM 2014.04.07. 10:07:23

@Alfőmérnök: Ja, csak most látom a kommented másik felét. Te vagy a húgyagyú, ha nem veszed észre, hogy ez az írás egyszerre ironizál a ballib oldalon (eleje), a fideszen (az írás zöme) és a jobbikon (vége)

Alfőmérnök 2014.04.07. 10:53:34

@FarkasAM: Nyilván én vagyok a húgyagyú, nem te, aki nem tudsz két, egy kommentbe foglalt mondatot elolvasni egyszeri nekifutással. :)

FarkasAM 2014.04.07. 11:00:37

@Alfőmérnök: :-) Mentségemre szolgáljon, hogy hulla fáradt vagyok

Alfömérnök 2014.04.08. 07:48:42

@Alfőmérnök: @FarkasAM:

@Alfőmérnök, sértett, beteg lelkű alember vagy:
"A gyerekeiden teszteld a Cyklon B hatását! B&S-től biztos tudsz beszerezni. Muhahahahaha. :-D :-D :-D Jaj, szétszakadok a röhögéstől, annyira humoros vagyok! Cyklon B-t a gyerekeidnek! :-D :D :-D :-D :-D :-D Érted? Ez az igazi humor! :DDDDDD ) "
mandiner.blog.hu/2014/03/16/haz_a_magasban_igy_pusztul_egy_klasszicista_budai_villa/fullcommentlist/1#c21942518

ostoba náci

FarkasAM 2014.04.08. 12:09:52

@Alfömérnök: Ez most micsoda? És miért nekem küldöd?

Alfőmérnök 2014.04.08. 12:43:39

@FarkasAM: Valaki a nickemet használja (valszleg a MézesRozi nevű idióta), hogy lejárasson. Jópár éve ezen dolgozik, nem nagyon megy neki.

FarkasAM 2014.04.08. 13:54:54

De ez akkor se logikus húzás:-)
süti beállítások módosítása