Hová is jutott a Fidesz? (Csunderlik Péter) − Mandiner négyévértékelő XII.
2014. április 03. írta: Redakció

Hová is jutott a Fidesz? (Csunderlik Péter) − Mandiner négyévértékelő XII.

A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult; rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat a napokban közöljük.

*

csunderlik_peterr.jpgCsunderlik Péter: Hová is jutott a Fidesz?

„Ebben az országban csak a mágnás, a pap és a szamár egzisztálhat. És aki az ezek kedvében jár.” (Debreczeni József Ady Endre)

Nem szeretnék abba a hibába esni, mint azok a totális értelmiségiek, akik kognitív nyelvészként mondják meg a tutit az államközi halgazdálkodásról, posztstrukturalista filozófusként az iráni forradalomról vagy Széles Gáborként Belmondóról, mert ezeknek jellemzően totális benézés a vége. Ezért leginkább csak kultúrpolitikai és történelemszemléleti nézőpontból közelítenék ebben a közírói flekkben.

Nagy általánosságban csak annyit, hogy a 2009-2010 körül már köznevetség tárgyává váló és széles körben lehülyézett Debreczeni Józsefnek igazából szamárháton kellett volna visszatérni a közéletbe illatfelhőben, úgy, hogy azok lengetnek neki pálma- és fenyőággal, de legalább egy wunderbaummal, akik korábban egyezményesen kacagtak aggályain, hogy kétharmad esetén Magyarország Felcsút külterülete lesz.

Előre is golgotai bazaltra vésem, méltatlan lenne, ha a NER-t az elmúlt nyolc évhez mérnénk („Az elmúlt nyolc év iránt lassan már nosztalgiát érzek” by Puzsér Róbert), hiszen pártunk és rendszere olyan, akár a Bon Jovi, csak önmagával mérhető. (További analógia a penetránsan középosztályi Keep the Faith kirobbanó sikere a fiatalkori hajmetál után.) Miután Muhammad Ali bemondta, hogy ő a legnagyobb – mint a NER antréként a NENYI-vel , nem nézhetjük egy meccsét sem Kótai Misihez képest, mert ez tisztátalanabb képhez vezetne, mint a menetrend szerint jövő szemhéjrepedés.

Nos, a magyar futballnál mélyebbre már csak a Fidesz jutott egykori önmagához képest az elmúlt huszonöt évben. A kilencvenes évek elején farmerkabátban odavetett, elképesztően menő, „a Fidesznek nincs álláspontja a mohácsi csata kérdésében” kijelentéstől  amelyhez foghatót csak Esterházy Pétertől tudok, miszerint „az író nem népben-nemzetben gondolkodik, hanem alanyban-állítmányban” – eljutni oda, hogy a látszatra egyre inkább Tisza István házelnöki tevékenységét mintának tekintő Kövér László a mohácsi megemlékezést bankározásra-Fuggerezésre használja, integeren illeszkedve Bogár László múltszemléletébe, egyben guminőként amortizálva történelmünket; az nemhogy egy hanyatló ív az elmúlt huszonöt évben, hanem egyenesen egy lefelé mutató egyenes.

Ilyen függvényt csak azok a brazil csatárok produkálnak, akiktől elvált a nejük és inni kezdenek. Államférfijaink utóbbi években tartott „nem leszünk gyarmatra”, „bankározásra” és „muszkavezetősre” kihegyezett néphülyítő és -hergelő beszédei a legkevésbé sem lógnának ki Andics Erzsébet Munkásosztály és nemzet klasszikusából vagy Mód Aladár 400 évének 1951-es kiadásából. Márpedig ez egy polgári párt vezetőitől enyhén szólva tragikus. Vagy végtelenül cinikus, nagyjából annyira, mint a Boldog Csirke bontott szárnyas márka, a címkéjén békemenetelő tyúkokkal.

Amúgy mikor is hallottuk utoljára azt a szót, hogy „polgár”? Pedig egykor akkora varázsszó volt ez, mint a müszi. Fájó nosztalgiával gondolok rá. Hogy a „merjünk nagyok lenni”-től és az „álmok álmodói”-tól eljutottunk a rezsicsökkentésig, mint első számú kormányzati üzenetig és vízióig, annál nincs elkeserítőbb. Mert Széchenyi – „nemzetiség és közértelmesség”, „szabadság és bátorlét” – nem a ki nem fizetett számlákat pakolgatva és a zúgó hűtőszekrényre tekintve sóhajtott föl, hogy „valami nagyobbszerűt”.

Az összevetés különösen húsbavágó, ha felötlik, hogy az első Orbán-kormány idején még Gyurgyák János töltötte be kvázi azt a pozíciót, amelyet most Kerényi Imre, és hogy a Millenniumi könyvtár sorozata helyébe a NEMZETI KÖNYVTÁR lépett (csupa nagybetűvel, hogy ne férhessen el csak úgy akármilyen könyvespolcon). Ez annyira minőségi váltás nekünk, mintha Bácsi Sándorra cserélnénk Maradonát. Kerényire az alkotmányt – köszönet érte Schmitt Pálnak  tuti nem, legfeljebb egy fociskártya-albumot bíznék. Mondjuk azt meg Orbán Viktor nem bízna rá. Ha Szabó Ervin feltámadna, előbb megigazítaná üvegszemét, majd megetetné Imrussal a keménytáblás könyvtárát.

A Kerényi-probléma a NER humánerőforrás-politikai állatorvosi lova. Van erre más szavunk is a magyar eszmetörténeti szótárban, mégpedig a kontraszelekció. Alkalmatlan emberek kerülnek pozícióba, kizárólag a lojalitásuk okán – szól ki a bennem rágódó Németh László. Hogy a tévést előléptetik a nevezetes Cohn-Bendit-riport után, amelyért csak csöndes megvetés járna, míg a Földrajzinév-bizottságot szétkergetik egy a magyar helyesírás – nem bolsevik trükk, hiszen még Vörösmarty Mihály írta az első magyar helyesírási szabályzatot – szabályai nyomán meghozott szakmai döntés miatt. De hosszan lehetne sorolni óvodák pártalapon leváltott igazgatóitól a nemzeti dohánybolt-koncessziók kiosztásáig a történeteket, az elrettentő eseteket. Ha ez így marad, ha továbbra is ez lesz a minta, hosszabb távon felmérhetetlenek lesznek a mentális károk. Az egzisztenciális kényszer önkéntelenül is felfelé igazodást ír majd elő lépten-nyomon a szakmai és emberi integritás rovására minden területen, amelynek köze van az államhoz. A jelenlegi tendencia szerint pedig az állam nem kisebbedik, hanem egyre csak nő, mint Az ötödik elemben a Végső Gonosz. Mindennek a vége pedig a gyomorfekély és a korai értelmiségi szívrohamok. De le is lehet lépni külföldre tanítani.

Mindez csak egyetlen, számomra legsötétebb, kulturális aspektusa a NER-nek. Amit az ellenzék egész négyéves tevékenységéről mondanék, az ráférne egy Donald-rágó papírjára.

Búcsúzónak még Simicska Lajosnak küldöm a következő ciklusra Arany Jánostól a Széchenyi emlékezetét: „Nem hal meg az, ki milliókra költi / dús élte kincsét”.

A szerző történész.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr465886836

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hová is jutott a Fidesz? − Mandiner négyévértékelő XII. 2014.04.03. 11:39:01

Amúgy mikor is hallottuk utoljára azt a szót, hogy „polgár”? Pedig egykor akkora varázsszó volt ez, mint a müszi. Fájó nosztalgiával gondolok rá.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 11:42:35

@csunderlik.péter: de itt nem regényt kell írni és te nem vagy umberto eco

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 11:44:19

@csunderlik.péter: bár itt írtál volna még regényeket a kommentekbe, miközben károlyit méltatod!:

csucsuka.blog.hu/2014/03/21/atadta-e_a_hatalmat_karolyi_a_kommunistaknak

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 11:48:11

Ez a szegény Csucsuka akkora kamugép, hogy hozzá képest a @békésmárton is egy komoly formátum:-[

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2014.04.03. 11:48:31

@tesz-vesz: De még mennyire kiváló nolblog. Csak a Page not found történelmi stúdióblogon találkozhat Oscar Wilde a Trainspotting Begbie-jével és kelhet ki Szaniszló Ferenc Szerb Antal magyarnak, irodalomnak és történetnek csúfolt Magyar irodalomtörténete ellen:

cspg.nolblog.hu/

Amúgy látom, hogy ez a "gyurcsányista" nagyon beakadt az úrnak, hiszen mindenhová odakommenteli. Csak nem kikötözték felragasztott szemhéjakkal egy képernyő elé, mely napokon át csak ezt az üzenetet vetítette az Örömóda kíséretében?

vizipipa 2014.04.03. 11:48:41

Van egy meglehetősen régi - már több évtizedes - mondás: hinni a templomban és a pártgyűlésen kell. Ahol egyre kevesebben fordulnak meg.

Korunkban ugye egyre több a deista és az ateista, akik persze szintén hisznek, csak nem azt/őt, és/vagy nem úgy.

A hit fontos dolog. Azokat akik eltávolodtak a hagyományos formáktól azért még meg lehet fogni, csak másképp.

Voltak erre példák korábban is. Napjainkban a Fidesz jobban csinálja. Az MSZP&Co.-nál feltétlenül jobban, mert ők azt sem tudják mi az a hit. Nemhogy a súlyát felismernék.

HToma 2014.04.03. 11:49:07

Nem szokásom ilyeneket írni, de Kerényi osztásáért egy gigamegalájk kijár!

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2014.04.03. 11:53:47

@tesz-vesz: Megírom majd, hogy legközelebb melyik konferencián adok elő, és ott föltehet a közönség soraiból kérdéseket. Ott garantáltan nem térek ki a válaszadás elől.

Addig forgassa a Bujdosó könyvről írt narratológiai tanulmányom:

kommentar.info.hu/iras/2012_3/_tudoveszes_diakok_

Mert akkor meglátja, hogy a Bujdosó könyvet komolyan venni olyan, mint elhinni az X-aktákat. A Dr. Caligari felől közelítse.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 12:03:00

basszus ha csucsuka meghatározó magyar véleményformáló, akkor én is az vagyok a napi 2-3-4 száz látogatómmal.

na elolvastam sajnos, tök felesleges volt elovlasni, de nem személyeskedek, pedig lenne mit mondanom

hol van a nav? hol van a föld, trafik, lusztráció? elszámoltatás?

aranyjánosi idézetet az mszp-s leisztingernek és kókának is küldhetnéd, fidesz 2/3-ad alatt is a 3. legnagyobb támogatást kapta az mszp-s, csányi és nyerges mögött, kókát meg nem érte el a nemlétező elszámoltatás vasökle, hisz diplomaútleve és üzleti tevékenysége még legális.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 12:08:00

@tesz-vesz:

No, azért ne bízd el magad!:-) Csucsukához képest nem nehéz hitelesnek tűnni (vagy annak érezni magad).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 12:09:22

@csunderlik.péter: jó, de egy gyurcsányista posztkomcsi ivadéktól komolyan venni a történészkedést elég nehéz ám.

lásd itt:
kkbk.blog.hu/2012/01/18/galilei_kor_szabadkomuvesek_karolyi

saját magad támasztod alá Tormayt, ahogy a kommentekbe is mondtam, be is másoltam az írásod a posztba, köszi :)

mondjuk az elég ciki hogy a saját blogodon nem tudod megvédeni az álláspontod, azt meg ne várd már el, hogy elcaflassak kiskunlacházára autogrammot kérni az egyik csucsuka-koncerten, főként úgy, hogy mondod, hogy elég sokat szeretsz írni. és tudsz is, ez a poszt bizonyíték.

mondjuk nekem nem a besúgó félhülye primkó komcsi semmitmondó esterházy az írói példa, hanem Hemingway, Steinbeck lehet ez is számít.

hadd ne fejtsem ki az írásbeli vitázás és az élőszó közti lényegi különbségeket. mert mindenki tudja, hogy vitázni igazán írásban lehet.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.04.03. 12:09:25

@tesz-vesz: ennyire ne nézd be, csucsu fletó idején tán még kiskorú volt, mindent nem kérhetsz rajta számon - neki az ovi éa jutott :)

Bell & Sebastian 2014.04.03. 12:12:56

Nna, ez legalább szórakoztatónak indult. Egyszer láttam olyat, hogy az akváriumba (igen, felcsalt egy egy buzi elrettentő példának) bedobtak egy egzotikus, trópusi halat. Nosza erre az addig békésen egymást kergető közönség egyik fele rémülten iszkolt az egyik sarokba, a többi a másikba.

Arra jutottunk (a buzulást így múlatták), hogy akik láttak már ilyet, azok azért, mert tudták, hogy megeszi őket, a többi meg feltételezte. Viszont nem keveredtek egymással, még halálos veszélyben sem, mert ugye a csoportérdek azt diktálja, hogy így kisebb a valószínűség. És valóban, ki lehet számolni, mert a "vendég" is azokra megy, akiket ismer, azoknak meg nem fordul meg a gombostűnyi agyában, hogy lehet olyan, aki még nem látott ilyet, ami persze a többi ikúbajnokra is igaz, csak fordítva.

Ha keverednek középen, az esélyük ugyanakkora, de mivel halak, ezt már nem bírják kiszámolni.

Similis simili gaudet.

Nos, Kerényi Imre egy buzi, de jól adja, annyi szent!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 12:13:13

@bbjnick: hozzá képest még Ön is hiteles, kedves bbj :)
a smitteléssel, semjénezéssel együtt :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 12:15:25

@Pável: nolblogos, emellett saját maga mondja magáról:

"Blogger, volt ferences diák, korábbi elkötelezett gyurcsányista, "

nol.hu/belfold/20091111-csucsuhuu-424211

elkötelezett exgyurcsányistának lenni is elég kompromittáló a földalatti értelmiségiek között

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.04.03. 12:20:14

@tesz-vesz: jó, de hát az oviban kinek ne lenne jele egy dervistáncos miniszterelnök bácsi?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 12:20:36

@Bell & Sebastian:

Jól értem magát? Azért ilyen a Csucsuka, mert buzerális?

Bell & Sebastian 2014.04.03. 12:24:54

@bbjnick: Fogalmam sincs, hogy képes-e telepatikusan megbögyörőzni, mert a másik sarokban gubbasztok éppen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 12:25:07

@Pável: haha, de ha az én gyerekem ilyennel játszik eltiltom tőle, hogy egészségtelen, és belenyomom az orrát

BISMARCK 2014.04.03. 12:27:03

@csunderlik.péter:

majd ha komoly témában is adsz elő, nem pedig ilyen gyáni féle hülyeségekben

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 12:29:32

@Pável:

Csucsukával nem az a probléma, hogy mellényúlt Gyurcsánnyal, hanem az, hogy mindennel ugyanezt teszi. Amihez hozzáér, de az is elég ha közelmegy, meglöttyed. Neki Orwell a par excellence baloldali, Bartók a megnemértett, hazája által megnemérdemelt, külföldre menekülő zseni stb.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2014.04.03. 12:33:15

látod, csucsu, ha népművelői ambícióidra gondolok, hát bőséggel méri neked a kihívást az élet! :D

Bell & Sebastian 2014.04.03. 12:35:52

@bbjnick: Leírta ő is, hogyan nem találkozott Bartók Bélával? Elmenekült előle.

Bell & Sebastian 2014.04.03. 12:40:10

@Pável: Mondja marha mért oly bús? Újra itt a jó pontyhús!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.03. 12:45:54

@Bell & Sebastian:

Csucsuka nem Temesi:-) Míg Temesi leírja, hogyan nem találkozott Bartókkal, addig Csucsuka megmondja, milyennek kellett volna lennie Bartóknak.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2014.04.03. 12:59:39

Korrekt. Legyen ennyi elég, mert látom, a jobber agyhalottak már széttrollkodták a kommentelőt erősen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.04.03. 13:07:11

@tesz-vesz:
Ferences = gyurcsányferences?

Mondjuk ismerek lelkes hívőt, akinek a lopás napi gyakorlat.

caralho voador 2014.04.03. 13:15:30

Megint ideengedtétek ezt a kis gecit? Para-Kovács nem ért rá, vagy mi van?

Bell & Sebastian 2014.04.03. 13:18:27

@bbjnick: Elég nyugtalanító halu, Bartók Roma Jilon egy ceglédi kantátával.

Kandeláber 2014.04.03. 13:59:24

Szóval Debreczeni fasza gyerek.
Ugorgyunk.

unionista (törölt) 2014.04.03. 14:06:49

@Bell & Sebastian:
így fostok az idegenektől (gazdagabbtól, fejlettebbtől).

Frankie goes to HOLLYWOOD 2014.04.03. 14:09:20

@tesz-vesz: ahelyett, hogy értelmes emberekbe kötsz bele, ki kellene húzni a levegőre a néphülyítő vezéred kezét csókolgatni......szegény szerző, még válaszol is neked, remélem megtisztelve érzed magad...

sztd 2014.04.03. 14:14:47

Annyiban egyetértek @tesz-vesz:-szel, hogy 27 évesen meghatározó véleményformálónak lenni elég komoly aránytévesztés.

@csunderlik.péter: "Nekem legalább húszezer karakter kell, hogy megforduljak magam körül."

Mély tisztelettel megjegyezném, hogy ezen lehet segíteni. Megfelelően kifejező szavakat kell találni, és azokat sokszor át kell gondolni. Az eredmény persze nem lesz hosszú, de minden mondata ülni fog.

pl.:
>> A saját szakterületem négy évét értékelem, hogy ne járjak úgy, mint Széles Gábor az energiacellával.

Az elmúlt négy év sajnos bizonyíték a Fidesz - még a magyar futballt is meghaladó - minőségi süllyedésére.

Gyurgyák Jánostól eljutottunk Kerényi Imréig, a Millenniumi könyvtár sorozata helyébe a NEMZETI KÖNYVTÁR lépett (csupa nagybetűvel, hogy ne férhessen el csak úgy akármilyen könyvespolcon), Mádl Ferenctől Schmidt Pálig.
Fájó nosztalgiával gondolok rá. Hogy a „merjünk nagyok lenni”-től és az „álmok álmodói”-tól eljutottunk a rezsicsökkentésig, mint első számú kormányzati üzenetig és vízióig, annál nincs elkeserítőbb. Hosszan lehetne sorolni óvodák pártalapon leváltott igazgatóitól a nemzeti dohánybolt-koncessziók kiosztásáig a történeteket, az elrettentő eseteket.
Mindeközben az APEH elnök Simicska Lajos Közgép tulajdonos Simicska Lajossá változott.
Ha ez így marad, ha továbbra is ez lesz a minta, hosszabb távon felmérhetetlenek lesznek a mentális károk. Az egzisztenciális kényszer önkéntelenül is felfelé igazodást ír majd elő lépten-nyomon a szakmai és emberi integritás rovására minden területen, amelynek köze van az államhoz. <<

Ezen még persze finomítani kellene, és nem is biztos, hogy jó az összefoglalás, de létezik megoldás, a hozzá vezető út elemeit gondolkodásnak és munkának hívjuk.

wantaan 2014.04.03. 14:24:45

@jose maria padilla: Ó jose, ó maria, ó pa dilla . Hogy jöttök Ti ahhoz hogy bárkit is le idiótázzatok?

wantaan 2014.04.03. 14:29:22

@sztd: No azért azt hogy meghatározó véleményformáló azt a Mandíner állítja! ... s ezt írta még jó pár olyan egyénről akik ágaskodva sem érik el Csunderlik nívóját.

.Gordon Gekko. 2014.04.03. 19:57:12

Poszter te fasz.

Mikor hallottad a 'polgárt' utoljára?

Amikor feleannyi lett az adód a kibaszott munkád után akkor. Ha nem tetszik szavazz gyurcsányra majd megduplázza ahogy szokta. Még polgárnak is hív hozzá ha az kell.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 19:57:26

@bbjnick: @BISMARCK: meg kell nézni ezt a posztját, (meg a kommenteket) mennyire vágja a történelmet:

csucsuka.blog.hu/2014/03/21/atadta-e_a_hatalmat_karolyi_a_kommunistaknak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 19:59:22

@Hegyi Zsolt: osztán miért nem te vagy az agyhalott? ennyire erővel simán lehetsz te marha

legközelebb meg se szólalj

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.03. 20:03:24

@Frankie goes to HOLLYWOOD: értelmes ember? ez? olvasd már el ezt a posztot, meg a kommenteket, itt és itt

csucsuka.blog.hu/2014/03/21/atadta-e_a_hatalmat_karolyi_a_kommunistaknak

csucsuka.blog.hu/2014/03/21/atadta-e_a_hatalmat_karolyi_a_kommunistaknak

ha még van kérdésed, csak szólj

ki az én vezérem te marha? az a minimum h válaszolgat, aki még ennyire se képes, az a legnagyobb ostoba, bár a fenti posztokon is válaszolgatna ez a szerencsétlen.

_most_ 2014.04.03. 20:03:25

jó cikk, kiválóan jellemzi a fidesz gusztustalan világát.

ob.szerver 2014.04.03. 20:17:32

@_most_:

A kommentelők többsége meg a fidesz szavazókét.

Sapika 2014.04.03. 21:24:46

Közben belepillantottam a cspg.nolblog.hu-ban, ahol ezt (is) találtam:
" De legalább ennek a politikusnak még voltak ideái: az ország egyik leggazdagabb birtokosaként Károlyi a saját, kápolnai birtokán kezdte a földosztást 1919 februárjában, nem másén. Mintha Simicska Lajos nekiállna csavaronként szétosztani a Közgépet. Talán az egyetlen magyar politikus, aki kevesebb vagyonnal távozott, mint amennyivel a politikába érkezett."
Sztem tök jó. Ha majd lesz több időm, olvasom tovább is.

Jolka40 2014.04.03. 21:46:44

Hétfőn a nagy Fidesz-örömünnep után hétköznapok jönnek, és majd lassan minden fidesz-szavazó rájön, hogy mekkora marha volt.
Nem lesz unalmas a következő 4 év.

leftishgurl92 (törölt) 2014.04.03. 23:55:47

Az Orbán-kormány ebben a ciklusban még maradni fog, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Mi baloldaliak akkor viselkedünk felelősen, ha azon gondolkodunk, hogy mit kell tennünk nekünk vasárnap és a következő ciklusban azért, hogy ez a következő választásra megváltozzon.
Anno 2006-ban a baloldal pártjai kormányon olyan görcsösen ragaszkodtak a hatalmukhoz, hogy évekig nem vették észre mi lenne a legjobb forgatókönyv, azaz hogyan lehetne elkerülni a fideszes kétharmadot és a baloldal totális szétesését. Ez pedig a kormányzásról való idő előtti lemondás és az előrehozott választás lett volna. Pontosan azok féltek megtenni ezt és elengedni a kormányrudat és Gyurcsány Ferenc kezét, akik a Fideszt - természetesen joggal - vádolták-vádolják egy emberes, autokratikus vezetéssel. Bagoly mondja verébnek ugyebár. Elvesztette volna a baloldal az előrehozott választásokat? Minden bizonnyal, de a Fidesznek esélye sem lett volna a 2010- ben megszerzett kétharmadra, és a baloldali pártok nem szenvedtek volna történelmi vereséget. Az ő felelősségük az, hogy mind a baloldal, mind a Fidesz olyanná vált, amilyenek ma, és ők a felelősek, hogy a szélsőségesek korábban elképzelhetetlen legitimációhoz jutottak. Ha akkor a baloldali pártok reálisan mérik fel az események súlyát, ha megfelelően képviselik a saját és az ország érdekeit, akkor lemondanak. Az előrehozott választásokat a Fidesz megnyerte volna ugyan egy szűk többséggel, de ebben az esetben olyan kompromisszumokra kényszerül, ami biztosította volna a fékek és ellensúlyok rendszerének érvényesülését. Ehelyett Gyurcsány Ferenc és a baloldali kormánypártok egymás túszaivá váltak, aminek az eredményét mindannyian ismerjük.
Ami viszont ennél a felelősségnél is súlyosabb, az az elmúlt 4 év alatti politikájuk: semmilyen konzekvencia nem lett levonva, vagy ha mégis, az az összebútorozással le lett nullázva. Itt vannak ugyanazok az emberek, akik idejuttatták az országot, akik megágyaztak a perverz fideszes 'demokráciának', a szélsőségesek térnyerésének, és mindeközben megújulásról beszélnek. Elképesztő, már-már fideszes arroganciára vall ez a képmutatás és nem sok jót sejtet a jövőre nézve. Ha a Fidesznek valamiben igaza van, akkor az az, amikor azzal vádolják az összebútorozókat, hogy csak és kizárólag a koncért, a biztos bejutásért, a képviselői tiszteletdíjért és a mentelmi jogért voltak képesek összefogni. Azt is csupán "befogott orral, halkan anyázva". Kormányozni ezek? Hogyan? Egymást is utálják. Az lenne a program, hogy ne Orbán? Hogy mindent vissza? Ötpárti koalíció Magyarországon, ahol a kétpárti is rendre megbukott, ha a másik résztvevő nem csak egy papíron létező szatelitpárt volt? Ahol egyik nap még arról van szó, hogy összefoghatunk, de amazokat már nem vesszük be a buliba, aztán másnap már ők is bent vannak, hiába épült arra ezen egyének nem túl vaskos politikai tőkéje, hogy velük soha? És ehhez saját bevallásuk szerint is elég egy Unicum. Ezek lennének a baloldali győzelem letéteményesei? Mennyi ideig tudna egy olyan, csupán egyszerű többséggel rendelkező baloldali kormány működni a Fidesz által felállított rendszerben, amelyik ebből az öt csoportosulásból áll? A 'csak ne Orbán'-on kívül jóformán nincs olyan politikai kérdés, amiben egyetértenének, garantált lenne a folyamatos koalíciós marakodás és az állandósult kormányzati válság, aminek eredményeként ezután a választások évtizedekig tétnélkülivé válnának. Ezt mi baloldali szavazók csak úgy akadályozhajuk meg, ha mi magunk kényszerítjük rá a baloldali politikai elitet a megújulásra, ha mi magunk cseréljük le mind a szociáldemokrata, mind a liberális garnitúrát. Ehhez márpedig egyetlen út vezet, ha a kormányváltó összefogás helyett az LMP-re szavazunk, és a leszerepelt, kiégett, lejáratódott emberekből álló csoportosulás nem éri el a 15%-os küszöböt és nem jut be a parlamentbe. Csak ez az apokaliptikus vereség hozhatja el a baloldal tényleges újjászületését, csak ez az eredmény teremtheti meg az esélyét annak, hogy a következő választásokra reális alternatívát nyújtani képes, hiteles pártok tűnjenek fel a hazai politikai paletta baloldalán.
Aki vasárnap a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy tandemre szavaz, az a Fidesz és a Jobbik uralta jövőre, a kilátástalanságra szavaz. Az összefogás kiszorulása a parlamentből pedig pontosan azt a reményt adhatja meg a baloldali szavazóknak és a politikából kiábrándult embereknek, hogy igenis van értelme kiállni az elveink mellett, hogy a kitartás meghozza gyümölcsét az árulással, a megalkuvással és a rossz kompromisszumokkal szemben. Ez pedig hitet és erőt fog adni, hogy ma még nem létező baloldali szerveződések jöjjenek létre a jelenlegi garnitúra romjain. Csak így váltható le a Fidesz, csak így adható vissza a baloldal becsülete, csak így állítható helyre a demokrácia. Többszörösen leszerepelt, közutálatnak örvendő hiteltelen arcokkal, akiket csak az ellenoldal közös gyűlölete tart össze, ez nem lehetséges.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.04. 01:41:01

@leftishgurl92:

Ne haragudj, hülyeséget beszélsz. Négy éve a baloldali szavazók azért "szavaztak át", hogy kurvagyorsan javuljon a helyzet, ezért lett kétharmad. Arra senki nem számított (nagy része legalábbis nem), hogy Orbán Viktor ilyen kurvagyorsan lerombol, tönkretesz mindent, még jobban összeuszítja az embereket, és legyártja a hülyébbnél hülyébb fidesztetűket, sőt, a gyerekeinket is elkezdi mérgezni fideszgörénységgel, lásd Simicskó iskolai performansza.

Ehhez képest akár Gyurcsány, akár Bajnai, akár Mesterházy, de akár Vona, vagy akárki, egy nagyságrenddel másabb Magyarország: félelem nélküli, nem mérgezett, demokratikus. Lehet hogy csicskásokkal jobban el van látva Orbán és kurvanagy pártfegyelem van, de bazmeg: EZT MÁR EZERSZER kikúrta magából a történelem, ne kezdjük már mi is megint, mint Sztálin, Hitler, Fidel, Kim Ir Szen...!

Szóval: tudom hogy esélytelen, de akkor is: el kell menni szavazni, és ezt a tetű mocsok Fideszbandát, aki megfosztott a félelem nélküli élettől, a szabad médiától, aki mérgezi a kisgyerekek lelkét, olyan mérhetetlenül messzire el kellene zavarni a picsába, hogy évekig egymás seggét kelljen nyaldosniuk, ha baráti érzést akarnak érezni.

Ezt pedig kizárólag úgy lehet, ha

!!! A Kormányváltás jelöltjére és listájára !!!

húzzuk be az ikszet. Más lehetőség nincs, különben a gyerekeink menthetetlenül ugyanolyan segghülye idióták lesznek, mint mostani Orbánseggnyaló Fidesz-szavazó köcsögök.

De hová tűnt Columbo felesége? 2014.04.04. 03:08:46

Aki feléri, az érti (pardon) ezt az írást - és vagy helyesel, vagy pedig legott támadásba csap át, mert találva érzi az oldalt.

Ebből is látszik, hogy a szerző írása ül.
A többi smafu és szócséplés.

Másrészt, egy olyan országban, ahol Vitézy Dávid olyan posztot tölthet be, amilyet - nos, egy ilyen országban egy 27 éves történész (bölcsész, közíró, tetszés szerint) is lehet meghatározó véleményformáló (s mivel a reakciók hevesek, ez igaznak is tűnik).

@Jolka40:

A fidesz szavazók egy része egyáltalán nem marha, de sőt, sokkal rosszabb: sunyi kis dög, aki nagyon is jól tudja, mi folyik itt, de érdeke, hite nem engedi, hogy beismerje (vagy, ha be is ismeri, kifelé sosem mutatja azt).
Mondom: sunyi kis dög.

Kim lr Szen 2014.04.04. 07:42:17

@Elhárított királycsel: "Másrészt, egy olyan országban, ahol Vitézy Dávid olyan posztot tölthet be, amilyet - nos, egy ilyen országban egy 27 éves történész (bölcsész, közíró, tetszés szerint) is lehet meghatározó véleményformáló (s mivel a reakciók hevesek, ez igaznak is tűnik). "
- Jaja. A Vitézi Dávidkát a rokonság tette oda, de nem a tehetsége alapján. Egy történészről meg eldönti az utókor hogy meghatározó volt vagy sem.
A felpaprikázódott fidesz zombi csapat máris ezt igazolja.

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 09:26:18

@HToma:
"Nem szokásom ilyeneket írni, de Kerényi osztásáért egy gigamegalájk kijár! "

Miért emeled ki Kerényit ?
Lenne még sok hasonló" kvalitású" potentát...

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 09:30:01

@leftishgurl92:
"Az Orbán-kormány ebben a ciklusban még maradni fog, ha tetszik ez nekünk, ha nem."

Nem olvastam tovább,...minek ?
Akkor el sem fogsz menni szavazni ?
A kozvéleménykutatások szart sem érnek...5000 - bol 1000 - en válaszolnak a kérdésekre,..kitalálod kik ?
2002 - ben kinek állt a zászló ?
Ficót 18 % - kal gyoztesnek mérték a szlovák "kollégák",... erre 20 % - kal kikapott !!!!!!!

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 09:32:39

@Elhárított királycsel:
"A fidesz szavazók egy része egyáltalán nem marha, de sőt, sokkal rosszabb: sunyi kis dög, aki nagyon is jól tudja, mi folyik itt, de érdeke, hite nem engedi, hogy beismerje (vagy, ha be is ismeri, kifelé sosem mutatja azt).
Mondom: sunyi kis dög. "

A Fidesz szavazók egy (kis) hányada anyagilag jár jól a csuti ártánnyal,...a maradék ( tobbség ) egyszeruen aljas hazaáruló !!!!

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 09:34:46

@sztd:
"Annyiban egyetértek @tesz-vesz:-szel, hogy 27 évesen meghatározó véleményformálónak lenni elég komoly aránytévesztés."...lenne, ha maga nevezte volna ki saját magát erre a posztra...

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 09:39:37

@tesz-vesz:
"basszus ha csucsuka meghatározó magyar véleményformáló, akkor én is az vagyok a napi 2-3-4 száz látogatómmal."

Attól,..hogy vén fasz létedre még nem vagy véleményformáló,..még nem kovetkezik , hogy valaki fiatalon nem lehet az...
Nem korfuggo...kreténfuggo...

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 09:41:11

@Kim lr Szen:

"A felpaprikázódott fidesz zombi csapat máris ezt igazolja. "

Ja,..olyan félelem-szaguk van....

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 09:42:21

De jó egyedul kommenteni,..senki sem pofázik vissza....

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 09:43:01

@dr kíváncsivagyok:

Tiszta 2/3 - os Fidesz-fílingem van...

♔batyu♔ 2014.04.04. 10:08:18

Kurvajó, egy hatalmas Jobbik reklámmal indul a blog:)

Azért röviden: A polgárosodás első feltétele az épített környezet színvonalának emelése.

Senki nem tagadhatja, hogy Orbánék ebben nagyon nagyok.

Nem az a lényeg, hogy Orbánék hányszor használják a polgár szót, ettől még nem segítik elő a polgárosodást (lsd. "demokraták"), hanem az, hogy mit tesznek ezért.

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 10:15:26

Hé,..Fideszék,...van még ettol is lejjebb ???

"A CDU sajtóosztálya semmit nem tud a levélről, az érdeklődőket a családhoz irányítják. Kohl felesége újságírók számára elérhetetlen. Kasza a német sajtóban nem találkozott még az állítólagos levél hírével sem. Kasza László szerint „bárki legyen is a szerző, egy 83 éves, beteg, tiltakozni már képtelen ember nevét írni egy ilyen szöveg alá, több mint személyi jogainak megsértése, több mint közbűntényes csalás. Ez már olyan erkölcsi vétség, amelynek elkövetője, vagy a cselekmény mögött álló személy, kiiratkozott a civilizált, demokratikus Európa társadalmaiból. Alulmúlhatatlan" –

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 10:17:13

@♔batyu♔:

Hazugság, korrupció :

"Senki nem tagadhatja, hogy Orbánék ebben nagyon nagyok."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.04. 10:34:24

@dr kíváncsivagyok:

Ha nekem is csak annyi fogalmam lenne a magyar történelemről és kultúrtörténetről, mint neked, bizonyára én is telitalálatnak gondolnám ezt a posztot:-)

dr kíváncsivagyok 2014.04.04. 10:43:42

@bbjnick:

"Ha nekem is csak annyi fogalmam lenne a magyar történelemről és kultúrtörténetről, mint neked, bizonyára én is telitalálatnak gondolnám ezt a posztot:-)

Ki mondta hogy telitalálat ?
Sok fontos momentum hiányzik belole :

A baltásgyilkos elengedése...
A soralátét adóbevallás helyett 50 új adó bevezetése..
Komplett idióták kinevezése fontos pozíciókba...
A foldek , trafikok saját kézbe átjátszása...
A demokrácia felszámolása...
A jogállam megszuntetése...
A muvészet és kultúra bekebelezése...
A társadalom veszélyes kettéosztása...
Az ellenzék megsemmisítésére tett kísérlet...
Paktum az oroszokkal...
távolodás az Európai értékektol...
Hazugság és csalás minden szinten...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.04.04. 10:51:39

@dr kíváncsivagyok:

"Ki mondta hogy telitalálat ?" --- kérdezed.

Te magad, néhány kommenteddel fentebb:-)

Bell & Sebastian 2014.04.04. 10:53:37

@dr kíváncsivagyok: A végét már elnagyolta, kifogyott a patronból? Mire kíváncsi? Arra, hogy mikor lehet visszajönni? Bármikor, csak nem biztos, hogy érdemes.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.04. 11:11:47

nagyon jó írás lett minden szava kincs, és terjesztendő.

eino. 2014.04.04. 11:13:07

Borzalmas az írás stílusa, ezt még tanulni kellene.
Másrészt olvasnék már egy olyan gondolatot, ahol nem a kétféle lejmolási mód kommunikálása és ezek összehasonlítása lenne a téma, hanem arra inspirálná az embereket, hogy gondolkodjanak már másban. Másokban. Van a kétféle maffiaszerű képződményen kívül választható csoportosulás, hát hajrá emberek.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.04. 11:29:04

@♔batyu♔: Orbánék a parasztvakításaban nagyok. Vakul is a paraszt. Te is vakulsz szemmel láthatólag. Persze ezzel nem azt mondom, hogy paraszt vagy... :-) A jobbik reklám amúgy tetszett, csak pár arcot még hiányoltam a spotból...

♔batyu♔ 2014.04.04. 11:31:21

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Mit vakul a paraszt? Sétálj már végig a Margithidtól az Erzsébet hídig.

Nem kis távolság, viszont teljesen felújított környezetben mehetsz. És ez csak egy a sok közül.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.04. 11:38:47

@♔batyu♔: Az szép. Ki is ott a polgármester? Rogán? Valahonnan ismerős a neve. Ja igen, megvan. Ő az, akinek még a szó "simoni" értelmében is jól megy a szekér, még ha az MTI nem is sztárolja annyira a kérdésben valamiért, mint Simont. Gondolom a kivitelező cégek versengtek a kegyeiért, az meg gondolom nem mindegy, hogy mennyiből szépül a dunapart. Amúgy igen, még a 4-es metrót is sikerült átadni, sőt még a "félkész" Várbazárt is.

Conchobar 2014.04.04. 11:54:03

"Amúgy mikor is hallottuk utoljára azt a szót, hogy 'polgár'? Pedig egykor akkora varázsszó volt ez, mint a müszi. Fájó nosztalgiával gondolok rá." - Csakhát már akkor is inkább gúnyként hatott a 'polgár' szó. Üres zsebbel, potenciális munkanélküliként, reményt veszve nemigen van kedve az embernek polgárkodni

Conchobar 2014.04.04. 12:02:46

@♔batyu♔: "A polgárosodás első feltétele az épített környezet színvonalának emelése" - Látvány-polgárság, Patyomkin-falva, 'fenn az ernyő, nincsen kas'

leftishgurl92 (törölt) 2014.04.04. 12:05:31

@leftishgurl92:
Nagyon örülök, hogy normálisan gondolkodó bal- és jobboldaliak is egyetértenek írásommal.

Talán még nem késő, van még 2 nap. Ezért megkérek mindenkit, hogy ossza meg ezt az írásomat minden lehetséges felületen, fórumon, juttassa el ismerőseihez, barátaihoz, vagy akár ellenségeihez.

Az egész ország érdeke, hogy vasárnap " ez a "kemény csapat" 14,99% alatt szerepeljen, a jobboldalé ugyanúgy, ahogy a baloldalé, ugyanis jelenleg mindkét oldal politikája a túsza a Gyurcsány uralta összefogásnak.

Csak az apokaliptikus vereségük, a parlamentből kiesés hozhatja el mindkét oldalon a valódi megújulást.

Lévén itt 5000 karakteres a limit, ezért ez csak egy tömörített változat, a teljes írás majdnem a duplája, és itt érhető el:

pastebin.com/HxNUJtwj

Felhatalmazok mindenkit, hogy szabadon megossza, terjessze, elküldje. Persze elsősorban baloldali emberekre számítok, hisz rajtuk múlik most, hogy sikerül-e ezt elérni, de minden tisztességes jobboldaliban is bízok, hogy amennyiben van olyan szomszédja, rokona, munkatársa, akárkije, akiről tudja, hogy ezekre készül szavazni, kérem juttassa el hozzá.

Köszönöm

bölcsbagoly 2014.04.04. 12:07:55

te Peti, téged ki és hol nevelt ennyire hülyévé? Ebben a szösszenetedben benne van minden amit egy mostani libsi álértelmiségítől elvárhat az ember: tudalékosság, mindent fikázó készség, önimádat és mindennek a lenézése amit nem a szád izére való.

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2014.04.04. 12:15:57

Ó, imádom a hiteles jobboldali véleményformálást!

Csucsuka, a "történész" köpönyeget forgat:

www.nefmi.gov.hu/impresszum

avagy a Fidesznek ilyen "barátok" mellett tulajdonképp nincs szüksége ellenségekre....

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2014.04.04. 12:20:05

@bölcsbagoly: mondok jobbat!

Ahogy elnézem, a "történész úr" nem mindig volt ám libsi, amíg megfizették - közpénzen - addig nem derogált neki a Fidesz, pontosabban a kormány....

www.nefmi.gov.hu/impresszum

bölcsbagoly 2014.04.04. 12:27:50

@A rokkant is ember: csodálkozom, hogy nem lett belőle is képviselőjelölt mint a másik két kiebrudaltból (Horváth meg Vancsura). Igaz Mesterháézi meg Újhelyi is előbb a fidesznél próbálkoztak...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.04. 14:44:58

@leftishgurl92: egyetértek jó olvasni az ilyen kommentet, kivéve, hogy a szélsőségek itthon nemléteznek.
mert mitől szélsőség a szélsőség? a jobbik nem az, nem mintha ettől számítana, csak közlöm, hogy:

"Édesapám haláláig együtt zenéltünk - írja önéletrajzában a Jobbik hajdúszoboszlói elnöke. Jónás Kálmán nem tagadja meg a gyökereit. Cigány-magyar származását büszkén vállalja a "rasszista" párt helyi elnöke. "

kuruc.info/r/6/110136/

ahogy az lmp, úgy a jobbik is megérdemelné, hogy megmutassa, mennyire független, mennyire új szerveződés valójában, mert egyelőre valódi függetlennek csak Ángyánnékat tartom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.04. 14:50:31

@dr kíváncsivagyok: ?? mi az én korom? nem is tudod.

mert én nem vagyok vén, legalábbis remélem ez még nem számít annak :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.04. 14:58:45

@A rokkant is ember: Főszerkesztő: Vitézy Zsófia, Csunderlik Péter

basszus!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!444!!!!!!!!

kkbk.blog.hu/2013/08/07/a_vitezy-hankiss-erdos-klan

HToma 2014.04.04. 20:25:53

@dr kíváncsivagyok: Lenne, de Csunderlik is őt emelte ki. Meg a Kerényi-féle egzaltáltakat sose bírtam.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.04. 22:03:18

@A rokkant is ember: @tesz-vesz:
"Impresszum
2010. október 22."
Vagyis ez még a ciklus elején volt. Akkor talán még el lehetett hinni, hogy ezek viszonylag jól kormányoznak majd. Ez a CS.P. hány éves volt akkor? Fiatalság, bolondság. Aztán észhez tért.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.14. 11:39:45

@Holger Hartland: ilyen kapcsolatokkal, ilyen pozícióban észhez térni? már akkor is gyurcsányista volt, amikor megvoltak a kapcsolatai...
a rendszer része.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.14. 12:32:08

@tesz-vesz: Rákerestem, 2009-es blogbejegyzésekben 24 évesként emlegették. Nem ítélnék el valakit azért, mert 25 évesen egy időre honlapszerkesztőnek szegődik egy frissen megalakult kormány egyik minisztériumához. Titkot sem csinált belőle, oda volt írva a neve a minisztériumi weboldalra is, meg a posztjaihoz is. A kapcsolatait nem ismerem. És tulajdonképpen nem is érdekel...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.14. 12:45:15

@Holger Hartland: vitézy zsófiát nem ismered. meg nem ismered a kormányt, a holnapszerkesztőség se ismerős a mandineren, legyél már ilyen naiv.

fenti link: vitézy-hankiss-orbán-klán

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.14. 12:47:33

@Holger Hartland: nem tűnik fel hogy ez milyen állás lehet? és kivel van?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.14. 13:00:44

@tesz-vesz: Mire akarsz kilyukadni? CSP kapott egy nem túl jelentős munkát egy minisztériumnál. Mi ebben olyan nagy dolog? Képzeld, egyszer nekem is volt minisztériumi állásajánlatom, kicsit (de csak egy kicsit) komolyabb, mint egy honlapszerkesztés, ráadásul mindenféle protekció nélkül. Végül inkább nemet mondtam, amikor virágnyelven de azért egyértelműen a tudtomra adták, hogy igen, egy párthoz is lojálisnak kell lenni, nem csak az országhoz. De 25 évesen lehet, hogy elfogadtam volna. Könnyű az embernek meggyőzni magát, hogy az országért munkálkodni mily nemes dolog, és hogy most valami nagynak vagyunk a részesei, és aztán jöhet az is, hogy hát igen, vannak hibák, de máshogy nem lehet, AZOK is így csinálják, és ha nem mi csinálnánk, az még rosszabb lenne, valakinek pedig csinálnia kell, az a sok jó pedig végül is jár nekem az ország érdekében végzett fontos és áldozatos munkámért, megérdemlem. Kuss, parasztok.

A mandineres honlapszerkesztési munkák esete csak azért más, mert máshonnan derült ki, amúgy titokban maradt volna. CSP-nek meg mindig is ott volt a neve, a blogján is, meg a minisztériumi weboldalon is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.14. 19:36:44

@Holger Hartland: arra akarok kilyukadni h a vitézy lány nem megy oda, ahová nem érdemes.
ARRA akarok kilyukadni hogy ez tényleg nem volt túl jelentős munka, viszont igen erős kapcsolatok kellettek hozzá, arra akarok kilyukadni h csunderlik a társaság jelentős tagja, arra akarok kilyukadni, hogy jópénz volt ebben is, arra akarok kilyukadni, hogy ahogy a miniszterlenök honlapján, úgy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, NEFMI Sajtóirodát se gondozhatja akárki, mit nem értesz?!

túl sokáig voltál fideszes, az a te bajod. vagy neked is a vitézy lánnyal kellett volna dolgoznod? miért gondolom azt, hogy ott azért munka is lett volna?

aki a rendszer (az uralkodó családok) tagja, az megteheti, hogy nem hűséges a Párthoz. ami egy nagy, de két oldala van.

teljesen egyértelmű ha józan paraszt ésszel, logikával nézzük, ha az egyik oldal folyamatosan lekorruptozza a másikat, a másik oldal folyamatosan lekorruptozza az egyiket, de kormányon egyik se számoltatja el a "riválist", akkor vagy folyamatosan hazudnak, vagy nincs lényegi különbség a kettő között. a fidesz és az mszp egyforma, ha kivonjuk a hangzatos lózunkpropagandát.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.14. 20:40:13

@tesz-vesz: Szerintem túldimenzionálod. Egy ígéretesnek és lojálisnak tűnő fiatalember kapott egy nem túl jelentős munkát Vitézy Zsófia vagy kicsoda mellett, aztán egy idő után elege lett és eljött. Nincs itt semmi látnivaló. Volt ismerősöm, aki dolgozott ilyen helyeken, tényleg nem olyan hű de nagy dolog. Vezetői állásban, az már talán, de beosztottként nem. Persze ha valaki ilyen helyeken dolgozik, aztán eljátssza a jó fej laza bloggert, az már másik eset... És van olyan eset is, ami már tényleg morális dilemma, mert egyfelől tényleg nem ártana tiszta vizet önteni a pohárba bizonyos nickekkel kapcsolatban, másfelől meg nem akarok baszogatni és följelenteni senkit, hagyjuk a picsába.

Ami engem illet, azt nem mondtam ám, hogy melyik kormány idején kaptam állásajánlatot... :) ...de mindegy is. A lényeg, hogy nem akkora nagy szám az ilyesmi meló, ha még nekem is lehetett volna. :) Munka lett volna bőven, de az nem baj, meg szép fizetés is, az sem baj, de meg volt követelve legalább egy minimális párthűség, az már baj. Nekem.

Akkora pitiánerségek mennek blogoszféra-szerte, hogy lassan olyanok vagyunk, mint a "Szomszédok" vagy a "Barátok közt". Nézni sem érdemes, nemhogy szerepelni benne. Asszem kiírom magam a sorozatból. :)

picur3ka 2014.04.14. 21:46:41

Teszz-vesz nagyon fel van paprikazva, szokatlanul.

picur3ka 2014.04.14. 21:47:16

Forradalmi hangulatban van szinte...
süti beállítások módosítása