Vona Gábor: Egy csalódott Fidesz-tag vagyok Orbán Viktor polgári köréből
2014. február 20. írta: Redakció

Vona Gábor: Egy csalódott Fidesz-tag vagyok Orbán Viktor polgári köréből

vona_gabor_interju.jpg

A Jobbik plakátkampányai elsősorban nem 2014-ről, hanem hosszabb távról szólnak. Barátai az iszlám világnak, csak ne jöjjön Magyarországra. Novák Előd nem antiszemita, a magyar-zsidó együttélés múltja nem kampánykérdés. A kereskedelmi és szolgáltató szektorban a nyugati bérek 80%-ának megfizetésére köteleznék a multikat, a termelésben azonban nem.

A Mandiner interjúja Vona Gáborral, a Jobbik elnökével.

„Úgy néz ki, vannak olyan parlamenten kívüli erők, akik a Jobbik szavazótáborát is próbálják megszólítani. Az FKGP elnöke például azt nyilatkozta, hogy a Jobbiktól számottevő mennyiségben lépnek át hozzájuk csoportok, politikusok, és ott van a jobbikos szakadárok által alapított Magyar Hajnal is. Számottevő riválisként tekint rájuk?

Nem.

Azzal a kisgazdák által említett jelenséggel sem találkozott, hogy újabb és újabb jobbikos politikusok csatlakoznának hozzájuk?

Egy nagy párt esetében, pláne egy választási kampány előtt, amikor jelöltekről, kampányfőnökökről kell dönteni, sok embernek az egyéni sorsát meghatározó döntéseket kell meghozni. Ilyenkor mindig vannak sértett emberek. Ez fordult elő Szolnokon is: miután nem teljesült az egyéni ambíciójuk, akkor úgy döntöttek, hogy innentől kezdve ők nem jobbikosok, hanem kisgazdapártiak. Azt gondolom, hogy az ilyen jellegű pártpolitikai értékválasztás, ami sértettségből fakad, az rövid távú, abban nincs igazán erő. Azok a pártok, amelyek arra alapoznak, hogy összegyűjtik egy másik pártból kiábrándultjait, azok esetleg fel tudják szívni magukat, de csak egy rövid időre.

Nem azt mondta, hogy a Jobbiknál a Fideszből és az MSZP-ből kiábrándultakra építenek?

A választópolgárokra. Hát itt, Magyarországon az elmúlt 24 évben mindenki kiábrándult több pártból is, nem csak egyből. De most kifejezetten a közéleti szerepvállalásról beszéltem. Tehát arra alapozni politikát, hogy olyan politikusokat gyűjtsek, akik a Jobbikba nem voltak jók, egy Jobbikban nem találták meg a számításukat, ez szerintem nem hosszú távú stratégia.

A Jobbikban talán nincsenek számottevő mennyiségben olyan politikusok, akik máshol nem találták meg a számításukat?

De, vannak. Bizonyára akadnak, akik korábbi pártjaikban csalatkoztak, én magam is ilyen vagyok, ha belegondolok, hiszen Fidesz-tag voltam 2001-20002 környékén.

Gyöngyösön?

Igen, Gyöngyösön voltam Fidesz-tag. Benne voltam Orbán Viktornak a polgári körében is – nyugodtan mondhatom, hogy fiatal, frissen diplomázott egyetemistaként a Fidesz köreiben viszonylag jó pozícióban voltam. De akkor úgy döntöttem, hogy mégis egy másik irányba megyek. Az én választásom nem azért történt, mert nem volt rám szükség a Fideszben, hanem azért, mert úgy éreztem, hogy nem a Fidesz az én pártom. És gondolom, vannak még ilyen emberek a Jobbikban. Vannak olyanok, akik úgy érezték, hogy a MIÉP kiment alóluk, vannak, akik talán más pártoknál élték át ugyanezt. Azt is hozzá kell tegyem, hogy 2014-ben nem lesznek egykori MSZMP- vagy SZDSZ-tagok a listánkon, vagy a jelöltjeink között.”

Balogh Ákos Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr195824304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.02.20. 17:02:36

Idegesítő kérdező, dedós válaszok. Nem érdemes elolvasni.

vantaan2 2014.02.20. 17:16:03

No és mi újság a Terry Black kedvenc politikusánál ..... mondjuk a meleg fronton és igaz-e hogy Putyin II. pincsije címre pályázik ez a csillagszemű?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.20. 22:20:25

@vantaan2:
Dehogy... beéri a talpnyaló címmel is. Csak megfizessék...

jogalany 2014.02.21. 01:51:03

Vona kiszolgálja a fideszt aztán kéreget.
Most éppen szavazatokért kuncsorog, dehát egy részét a fidesztől nyúlja le, igaz a fidesznek ez belefér.

Bloodscalp 2014.02.21. 02:55:02

@Bell & Sebastian: igazad van, én se mentem végig rajta

Szelesztia 2014.02.21. 03:31:41

@jogalany: Ha nem szolgálná ki, akkor mit csinálna? Na ugye. Ülj le egyes.

Önjáró Talajgyalu 2014.02.21. 04:52:31

Az "én vonakodnék rá szavazni" szóviccet elsütni ér?

Szúrófény 2014.02.21. 04:53:19

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Megkérdeztem a szakembert:

Merről fúj a szél?

Szilaj Pista bácsi, 80 éves. Rideg marha pásztor a Hortobágyon. Az igazi szürke marhák nagy tisztelője! Akiknek szarvuk van, nem könyökvédőjük! Sose voltak fedél alatt se, nehogy hivatalba! Az öregúr legfőbb ruhadarabja a kilenc birkabőriből való subája! Ez az ágya, takarója, árnyékvetője! Hozzá faggyúban áztatott bő gatyája, (víz is lepereg róla, mint politikusról a kritika! Kostök dohányzacskója, vadrózsa nyélbűl pipája, amilyet városi ember sohase pipált!
--- Pista Bátyám, maga azt is tudja, merrűl fúj a szél? Kérdezem az ő szavajárása szerint, hogy bizalmába férkőzzek,
---Tudom hát!
--- Osztán mibűl?
--- Szagából, idejéből, szándékából!
--- Most milyen szaga van?
--- Hát erőst hazugságszagú! Meg bolond lyukból fúj!
--- Ezt miből tudja?
--- Hát, ha okos vóna, nem hazudna! Úgy se tudja beváltani!
--- Mán mér?
--- Mer nincs vége, a télnek se, oszt aratásról álmodnak!
--- Hát ide figyelj! A kummunista szél hideget fúj Jújj-jújj, minden rossz! A kapitalista: eljött megint az én időm arról fúj! A papoké, mint a béka! Urrak a papok! A hungarista meg penészes szálastakarmány szagú! Érted má?
--- Csodálom az eszit bátyám!
--- Hát erre rá nem jössz a városba, dízelkormos levegőbe, betonodú mókuskám!
--- A marhák érzik még a telet?
--- Érzik hát! Pedig reumájuk sincs, mint nekem!
--- Az év, milyen lesz?
--- Hát kiderül az idő, mint a hazugság! Meleg lesz a levegő az indulattúl, elégedetlenségtűl! De aztán csak eltűrik, mint az én marháim! Legfeljebb más legelőt keresnek! Marha bölcsesség, ha nem tudsz változtatni, bele kell törődni! A marha meg nem tud! Változtatáshoz ember kéne! Nem ígérgető hazug, hanem aki ért hozzá, tudja mit, miér csinál!
2014-02-18 Szúrófény interjúja

nu pagagyí 2014.02.21. 05:36:30

Vona és Schiffer. Az egyik elvtársat keletre, a másikat nyugatra küldte Orbán. Feladatuk az volt, hogy elszipkázzák a szavazókat a valódi ellenzéktől, hogy megvalósulhasson Orbán húsz évre (örökre) tervezett hatalmi álma. A munkát elvégezték, nincs már rájuk szükség. Schiffer majd kap valami dísz funkciót az rezsimtől az LMP választási bukása után, a Jobbik meg betagolódik a kisgazda, a kdnp, és a lakitelki messiás álplatformjaként a Fideszbe.

BaliTibi 2014.02.21. 05:38:02

A jobbik simán a fityesz B-csapata. Úgy ahogy a fityesz az MSZMP B-csapata volt az induláskor. Aki Vonára szavaz= a fityeszre szavaz

frogie33 2014.02.21. 06:43:57

@Bell & Sebastian: Én végigolvastam, abban bízva hogy fordulunk valamerre. De ostoba volt a kérdező...

bolsipörkölt 2014.02.21. 07:12:34

@nu pagagyí: Te Orbánnal kelsz és fekszel? Rendkívül silány életed lehet.
Keress barátnőt inkább. (Vagy pasit, ha az épp jobb neked. Bármi okból is. :))

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2014.02.21. 07:25:36

A homlokra logo hajtincs miatt tisztara egy enyhen becsiccsentett pedofil osztalyfonok, a 60-as evekbol

MACISAJT 2014.02.21. 07:31:28

Néhány észrevétel.
Zazrivecz valóban tagja volt annak a sokat emlegetett polgári körnek. Mint pél. Solymossy akadémikus is, aki ma a Népszabadság és a Népszava háziszerzője.
Mit csináltak? Összegyűltek kétszer és utána Zazrivecz közölte hogy "kilép". Ennyi volt.

Amúgy ez a Jobbik nem az a Jobbik.
2006-ig az a Jobbik valóban lelkes fiatalok váltópártjának tűnt.Aztán Zazrivecz átvette a hatalmat, a régi pártelnök, alapítók kiléptek és a párt beleállt a "cigánybűnözésbe".

Ellenben , 2010 óta amióta tagjai a parlamentnek.
Nézzük csak, konkrétan mit is műveltek, mivel ők a hazai és nemzetközi ballib sajtó rettegésének tárgyai.
Volt némi lajbizás, némi gyöngyösi márton -féle (szándékosan félremagyarázott, felturbózott) kijelentés, némi frakcióból való kilépések, szegedi chanad Brüsszelben(muhaha), novák előd és novákné, ja és a Székely himnusz parlamenti eléneklése( köszönet érte.)
Ennyi jut eszembe.

És emiatt tör ki naponta a "rettegés".
Operettnácik.

vantaan2 2014.02.21. 07:39:08

@MACISAJT: A nagy lófszt! A jobbik csak egy csicska-párt amely vezetése tele nemzet árulókkal és csalókkal.
Orbán seggét nyalva megkapnak média felületet, pénzt , paripát. Nemzet árulók lásd Paks! Az igaz magyar ember elkerüli őket mint a leprást.

onmagam 2014.02.21. 07:51:01

@jogalany: "éppen szavazatokért kuncsorog, dehát egy részét a fidesztől nyúlja le,"

Nem is tudtam, hogy a fidesznek előre felcimkézett szavazatai vannak.

Mert én meg pont abban a hitben éltem eddig, hogy a fidesz nyúlja le a jobbik szavazatait.

MACISAJT 2014.02.21. 08:06:41

@MACISAJT: ("Amúgy ez a Jobbik nem az a Jobbik.
2006-ig az a Jobbik valóban lelkes fiatalok váltópártjának tűnt.Aztán Zazrivecz átvette a hatalmat, a régi pártelnök, alapítók kiléptek és a párt beleállt a "cigánybűnözésbe".")

A volt alelnök:

www.magyarhirlap.hu/belfold/a_jobbik_mar_nem_az_a_part_aminek_latszik.html

Anselmo 2014.02.21. 08:09:35

Bizonyos dolgokat csak ők mondanak ki, ezért szükség van rájuk a parlamentben.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.21. 08:11:13

A 80-as években a Pajtás magazinban voltak ilyen érdekfeszítő riportok.

Kellemesen alá lett kérdezve, hogy nyugodt lazulásban, de kellő alapossággal lehessen megmagyarázni a szakadárokat, és felhívni a figyelmet, hogy maga a jobbikság is egy szakadár jelenség.

Pont nem ez érdekelt volna Vonától.

nu pagagyí 2014.02.21. 08:14:44

@bolsipörkölt: Tudod, nekem nem mindegy milyen élete lesz az unokámnak. Vonáról sajnos nincs mit írniom, szánalmas bohóc a politikai palettán. Rádhagyom a dicsőítését.

vantaan2 2014.02.21. 08:15:46

@Anselmo: leprásak! Karanténba velük! ....ja és nemzet áruló banda! Lásd Paks!

Phteven 2014.02.21. 08:27:24

Valaki aktiválta a bullshit generátort?

Anselmo 2014.02.21. 08:35:43

Tényleg gyengécske interjú egyébként. Az volt az egyetlen téma, hogy honnan hova mentek a párttagok? Olyan kérdések, mint politika, tervek, cigánybűnözés fel se merültek? Minek azt így választások előtt :)

Anselmo 2014.02.21. 08:36:43

@Anselmo: Visszavontam, észtevettem hogy ez csak egy szemelvény az igazi interjúból.

Szevasztok 2014.02.21. 08:42:24

"De akkor úgy döntöttem, hogy mégis egy másik irányba megyek."

Ehhez képest a rezsicsökkentési parasztvakításban meg Putyin hátsójának fényesítésében nagyon hasonlít az irány.

Még hogy nemzeti párt?! Ugyanmár...

arckönyv 2014.02.21. 08:44:46

hülye vótál mindig is

Bafana 2014.02.21. 08:45:14

Én azt kívánom Magyarországnak, hogy olyan világ legyen itt, hogy ne legyen szükség a Jobbikra! Tiszta szívemből kívánom!

orient 2014.02.21. 08:58:01

80%-os bereket a szlgaltatoszektorban???

En jelenleg a szolgaltatoszektorban dolgozom. Igaz a berem nem 80% a kulfoldi bereknek de igy is jobban megeri itthon dolgoznom nekik mint kulfoldon (az is megvolt egyebkent) ahol idegen orszagban alberletben sokkal nagyobbak voltak a koltsegeim. Ha viszont 80% ra emelnek a berem a ceg azonnal bezarna es menne romaniaba kirugva par szaz embert koztuk engem is. Megint latjuk a jobbik es vona ur szakertelmet a gazdasagi kerdesekben, megszuntetne azok munkajat akik jelenleg tisztessegesen meg vannak fizetve itthon is. Ha valahol emelni kene az pont a gyarto szektor mert ott kapnak 100-120 ezer forintokat ami ehenhalasra sem eleg. Szolgaltatoszektorra meg szukseg van mert jelenleg a GDP kozel 70% ez adja. Na ezert nem szvaz ezekre senki eppeszu ember.

Scagnetti 2014.02.21. 09:01:55

@nu pagagyí: "Feladatuk az volt, hogy elszipkázzák a szavazókat a valódi ellenzéktől"

És ki lenne az a valódi ellenzék? Csak nem az MSZP és haverjai? :) Csaxólok, ezektől nem kell elszipkázni szavazót, menekülnek azok maguktól is onnan.

Mellesleg mióta bűn új pártként megjelenni, és "elszipkázni" a szavazókat? Ez lenne a demokrácia. Vagy az csak addig tart, míg nem a szociktól szipkázzák el a szavazatot?

gnme 2014.02.21. 09:04:43

bizonyára Gábornak is írnak minden nap levelet nyugdíjasok

amelyben kifogásolják, hogy Gábor minimálbére audis válallkozó

bár Gábor nem vállalkozó, nem minimálbéres és a büdöséletben nem volt Audija, nem is akar olyat

Gábor Mercedest akar

de a nyugdíjasok azért csak írnak

mert ráérnek mocskolódni egész nap

Pörköltszaft 2014.02.21. 09:10:08

semmi szüksége a fityesznek a jobbikra. aki ezt állítja k nagy marha. Vikcsi átírta szája íze szerint a választási törvényt. 800E emberrel megnyeri a választásokat. A jobbik népszerűsége lenyomja az mszp-t, sőt a többit is. Csak nehogy nagy meglepetés legyen 6-án.....

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.02.21. 09:14:18

latom megy az elokesztiese a fidesz-jobbik koalanak, ha nem lenne meg a fidesznek egyedul a ketharmad:-)

hvg.hu/itthon/20130924_Gaudi_Nagy_Tamas_Velunk_lesz_meg_a_Fidesz

Scagnetti 2014.02.21. 09:20:23

@Bafana: Óhajod máris teljesült. Semmi szükség rájuk. Eddig sem volt.

nu pagagyí 2014.02.21. 09:21:36

@Scagnetti: Volt egy másik megállapításom is, amely mellett elmentél. Orbán küldte őket a nép nyakára: az ügyvédjét és a polgári körös haverját. Lehet ezzel vitatkozni, én is csak feltételezem a csodaszámba menő anyagi lehetőségek, az előző választás kopogtatócédulás sikerei és a "centrális erőtérbe" való belesimulás jeleit megtapasztalva. Nem véletlen, hogy Orbán a választási győzelem után rögtön szélsőségnek minősítette a korábbi kormánypártokat. Hülyeség ez persze, de tudta mit beszél.

Az "álpártok" tagságának nagy része és a szimpatizánsok természetesen nincsenek beavatva, így érthető, ha tiltakoznak egy ilyen megállapítás ellen. Viszont nekik nincs is beleszólásuk, milyen politikát visznek ezek a pártok, a maradék LMP és a Jobbik sem a demokratikus döntéshozatal televénye.

salv 2014.02.21. 09:21:39

2010-ben a jobbikra szavaztam. Sok dologban nem ertettem es nem ertek veluk egyet (pl. Horthy-t a magyar tortenelem legkartekonyabb alakjanak tartom), de sok olyan fontos kerdes volt es van, amit csak a jobbik kepvisel, a tobbiek meg a problema letet is tagadjak (pl. ciganybunozes). Azt vartam a jobbiktol, hogy a fidesz legkemenyebb ellenfele lesz - mert szerintem a fidesz a legveszelyesebb, legkartekonyabb part. Nagyot csalodtam az elmult negy eves tevekenysegukben. Ugy latom, hogy adott esetben akar meg szovetkeznenek is a fidesszel. Most nem a jobbikra fogok szavazni. Nagyon kivancsi leszek a 2014-18 kozotti tevekenysegukre, attol teszem fuggove, hogy rajuk szavazok-e 2018-ban.

Scagnetti 2014.02.21. 09:41:41

@nu pagagyí: Na látod ez az. Feltételezés. Amire szépen rá is erősít, hogy a teljes szoci sajtó ezt sulykolja a fejekbe. Hogy aki nem velük van, az mind Orbán fizetett ügynöke. (Aki nincs velünk,az ellenünk van. De ismerős.)

Lehet, hogy tényleg így van, és az is lehet, hogy nem. De nagyjából mindegy is, mert az,hogy valaki elszipkázzon szavazókat az újraélesztett MSZP-SZDSZ-től, az számomra csak támogatandó. Egyébként a Jobbik a Fidesztől is vitt bőven. Ami szintén jó lenne, ha nem a Jobbik tenné, hanem valami normálisabb párt.

Aza helyzet, hogy az Összefogásnak nevezett rossz vicc és a Fidesz is csak kárt okozni tud az országnak, és amíg ezek váltják egymást, nincs esély változásra. Ezért kellene támogatni az új pártokat (persze csak ha nem vállalhatatlanok), és nem azt erőltetni, hogy olvadjanak bele a régiekbe, ezzel eladva magukat és az ország jövőjét is.

Bafana 2014.02.21. 09:41:56

@Scagnetti: Ezt Budáról nehéz észrevenni, de vidéken nem ez a helyzet. Költözz le Szabolcsba, Borsodba úgy 2-3 hétre! Tiszteletben tartom a véleményed, hogy nincs a Jobbikra szükség, ezért adok egy tanácsot: áprilisban ne szavazz rájuk! Van aki szerint szükség van, azok rászavaznak majd.

Bafana 2014.02.21. 09:47:49

Ez a ki honnan vitt szavazókat vita egy faszság. A választó nem egy homogén tömeg. Ugyanaz a nép adott Orbánéknak 2/3-ot, aki már korábban kétszer is elzavarta őt. Vagy amely Hornéknak adott óriási többséget. Tehát kár erőltetni ezt a honnan jön a szavazó témát, mert eléggé fingszagú.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.02.21. 09:52:40

@nu pagagyí: "Orbán küldte őket a nép nyakára: az ügyvédjét és a polgári körös haverját."

Ja, meggyőtztél. Rohanok szavazni Gyurcsányira, mert mindenki más a fidesz ügynöke!

Szevasztok 2014.02.21. 09:56:50

@salv: "sok olyan fontos kerdes volt es van, amit csak a jobbik kepvisel, a tobbiek meg a problema letet is tagadjak (pl. ciganybunozes)"

Részben egyetértek. Azonban olyan módon tették fel ezeket a kérdéseket, amely módon lehetetlen ezeket a problémákat megoldani, és csak az indulatok feltüzelésére alkalmasak.

Tehát a megoldás helyett a probléma részévé váltak.

Scagnetti 2014.02.21. 10:04:16

@Bafana: Sosem éltem Budán, szóval ez mellément. A problémákat meg semmiképp sem egy olyan párt fogja megoldani, amely csak tovább szítja a gyűlöletet. Na persze nem is gondolom, hogy a Jobbik meg szeretne oldani bármit is. Jól megélnek belőle, ahogy anno az SZDSZ is jól megélt belőle.

Ne aggódj, eszembe sem jutott, hogy rájuk szavazzak. Nem igazán van a mai mezőnyben olyan, akire szavazni lehet.

átlátó 2014.02.21. 10:27:24

Baszom a pallott szatokat, tul sokat gondulkottok itt... menjetek el szavazni, az a ti dolgotok, a gundulkodast hagyjatok ram.

kentauri 2014.02.21. 10:30:49

off
A patkányok elhagyták a süllyedő hajót.....
Látod Vezérem ezt csinálják a strómanok és seggnyalók.....menekülnek, viszik a zsét a Lukasenki haverod meg ott toporog és nem érti az egészet.
Nézz magad körül szét, láthatod a saját talpnyalóidat és gondolkozz...na ugye.
Lehet még azt gondolod a proli nem kel föl a fotelból, de tévedsz.
Április 6-tól fordulj 180 fokot és irány a nyugat...nagyobb picsát már úgysem tudsz csinálni a szádból, mert ha már minden áron lekvárt szeretnél lefetyelni az legyen tiszta tompor.
Három nap Viktorom....HÁROM!!!....ennyi idő alatt múlik el világ dicsősége. Aztán meg ápoló legyen a talpán Grazban aki lefog téged.....

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.02.21. 10:43:52

@kentauri: Tudod az a baj ezzel a te költői vízióddal, hogy (i) nézeteidet néhány személyében sértett ember kivételével vajmi kevesen osztják, (ii) ha osztják is akkor sem savaznak majd Gyurcsányira és az élő kövületekre.

Szóval csak csigavér, higgadság.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2014.02.21. 10:44:00

Még mindig itt tartunk?? Náci, meg fityesz B csapat? Megnézte valaki a felszólalásaikat a parlamenti adásokban? Vette a fáradtságot ezekre az a sok nagydemokrata hozzászóló? Nem. Mert akkor nem írkálnának ekkora faszságokat.
El kell olvasni a programjukat. Ennyire részletes nincs más pártnak. Értelmezni kell és érdemben esetleg vitázni. Mszp-fideszke levitézlett, korrupt banda. Ideje frissíteni és esélyt adni.

gebebegbrer 2014.02.21. 10:44:21

nincs az az isten, hogy a fideszre, vagy az mszp-ből álló bal oldalra szavazzak. mindegyiknek meg volt a saját 4-8 éve hogy bizonyítson, semmit nem tudtak lerakni az asztalra. töketlen beszari mindegyik, orbánnal az élen.
nem vagyok jobbikos, sőt távol álljon tőlem hogy szélsőjobbosnak valljam magam, de amilyen problémákat leír és amilyen dolgokra rá mer kérdezni a jobbik, annak a 90%-val egyetértek. ezért a jobbikra fogok szavazni.

belevauvau 2014.02.21. 10:54:25

Hát igen. Már megint nincs terv. A terv az, amelyben leíródik, hogy a következő ciklusban miért akarunk bejutni, ha bejutottunk, minimálisan mit akarunk elérni.
Pl. Mi a nyavalya lesz itt 1000000 cigánnyal, vagy mimódon kellene letámadni Izraelt, hogyan zavarjuk szét a brüsszeli marhacsordát orosz Ladákkal, meg Iránbol kapott tevékkel, meg ilyenek.
De semmi érdemleges.
Viszont gyanú van arra, hogy képviselőkénti 800-900 Ha. szántó következő ciklus beli megszerzése a nem publikált terv legfőbb irányvonalát képezi, pl ezért sem ildomos a nyílvánosságot beavatni majdani elképzelésekbe. Maradjon csak a jól bevált sejtetésnél a csapat.

belevauvau 2014.02.21. 11:03:49

@gebebegbrer: Mondjuk, nem figyeltél eléggé az elmúlt nyócévben, vagy még egészen fiatal voltál, mert felhívnám a figyelmed, hogy voltak itt elképzelések, pl eü, oktatási, nyugdíj reform ügyben. Kétharmados törvényekről lévén szó, de a kormányzó pártnak nem volt kétharmada, a Fidesz pedig semmi olyat nem támogatott, amely nem a kormányzó párt lejáratódását szolgálta.

IPetya 2014.02.21. 11:17:58

@BaliTibi: Még boldogult Csurka idején jöttem rá, hogy a radikálisok milyen okosak, mindent előbb megéreznek és harcos megoldásokat keresnek, amelyek persze egy az egyben nem megvalósíthatók. Ha csatlakoznának egy nagyobb csoporthoz ötletük legalább részben megvalósulna. Ők nem engednek és így az ötletükből nem lesz semmi.
A nagyobb pártok persze kihasználhatják őket ellenfeleik lejáratására. Milyen jól jön az a pár elvont szavazat a Fidesztől, mert egyáltalán nem igaz, hogy a Fidesznek segítenének! Nagyszerű ötletnek tűnik összemosni őket a Fidesszel, mert mozgósíthatja az ingadozókat. Mi van akkor, ha szavazók egy része a Fidesz képviselőjére szavaz, és a Jobbik listájára?

laci_52 2014.02.21. 11:21:11

Ezt az interjút mindenkinek olvasnia kellene és akkor sokak véleménye megváltozna a Jobbikkal kapcsolatban, mégpedig pozitív irányba.

A Jobbikra szüksége van az országnak, de még magának Orbánnak is: ők kimondanak helyette olyan dolgokat, amiket ő maga is szeretne, de EU-tag ország miniszterelnökének nem illik...

gebebegbrer 2014.02.21. 11:30:52

@belevauvau:
nem vagyok fiatal, és pont azért nem fogok a 2 nagy párt közül egyikre sem szavazni, mert elegem van a tökölésből, az időhúzásból, a mutyiból, a farkasmosolyokból, a jövőnk tönkretételéből.
a legfőbb ok pedig, hogy ennek a szocializmusban felnőtt generációnak amelyik jelenleg a parlamenti többséget alkotja, olyan szocializmusi érát képviselő beidegződéseik vannak, amit egyszerűen 2014-ben, a 21-ik században, gyökerestül kell kiirtani. a jelenlegi, magát elitnek képzelőgittegylet, egyszerűen megrekedt az 1989 előtti időkben, és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy ez így is maradjon. mind a fidesz, mind az mszp eljátszotta már rég a hitelét, az egymás fejére borogató óvodai szintű sárdobálással. elég volt, nekem ez nem kell.
lehet hogy a jobbik sem lesz jobb, vagy célravezetőbb, vagy megfontoltabb, de a polkorrektség jegyében ők is kapnak tőlem egy esélyt.
maximum 4 év múlva nem rájuk fogok szavazni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.21. 11:39:35

Tessék mondani! A cigányokat vagy a zsidókat fogják előbb a Dunába lőni?

Hova vonulunk be előszőr? Felvidék? Erdély? Délvidék?

Kulmar 2014.02.21. 11:54:37

@Bell & Sebastian: nomeg ha jól értem az utolsó mondatot, akkor MSZP-s jelöltjeik még simán lehetnek :)

vizicsiklo 2014.02.21. 12:17:23

A címből azt hittem, hogy Vona Gábor coming outolt :((( de nem, ez csak valami komoly dolog! :D

vantaan2 2014.02.21. 12:31:35

@Anselmo: Köszönöm jól vagyok. ...és Ti?
Vona csak egy Terry kedvenc seggszáj! ....és elárulta a magyar nemzetet. Pénzért mindenre képes .... mint a Jobbik frakció.
.... csak nézd meg milyen kétes alakok vannak benne. Nyikos elvtárs? A MIÉP áruló Balczó, Pöcze pubi, Gaudi a sajt smuggler , az orvoskamarás Gyenes G, az off-shore-s Völner, a nem a naptól sötét Zagyva György Gyula, stb, stb.
Gondolkodjál ha tudsz! Ezektől várod-várjátok a feltámadást????

nnnnnnnn 2014.02.21. 12:42:18

jobbik tele van gyurcsány volt szavazóival. tuti nem keverednék közéjük.

240 millió 2014.02.21. 13:51:22

Hát ismerve, hogy milyen radikális, szerintem jót tett a Fidesznek, hogy már nem tagja... A Jobbikban és hasonló szervezetekben megtalálta a hasonszőrűeket.

pedoatya 2014.02.21. 13:59:23

"Londoni látogatása alkalmából a Guardian Európa legsikeresebb fasisztájaként mutatta be önt. "

Borzasztóak ezek az angolok,méghogy faszisták.:((

Kandeláber 2014.02.21. 15:54:54

Ha nem jött volna létre az összefosás, a Jobbik egyedül lenyomta volna a dékát meg a Bajnai-pártot.
Bokros meg Fodor pártocskáiról nem is beszélve.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.21. 16:28:03

A múltkor jót röhögtem, amikor megláttam a kisgazdák plakátját. Ezeknek honnan van megint pénzük?
Vona egy tinédzser bölcsességével nyilatkozik...

baldoc 2014.02.21. 16:40:20

A Jobbik csak felveti a problémát, de nem ad megoldást!
Mit csinál a cigányokkal?? Munkát ad nekik vagy a magyaroknak inkább??Pénzt ad nekik vagy a magyaroknak inkább??
A cigánybűnözést a pénz és a munka hiánya élteti.

Szúrófény 2014.06.14. 05:41:47

@Boli – Ch.T. stb...(gábriel, menj te a pics.ba!): 1. Minden ostoba meggyőződéses, és minden meggyőződéses ostoba! (2000 éves, Bölcsességek könyve írja! PÁRTOK VIDÉKE!)
2. E) Ne terheld magad ostobákkal. Aki nem ismeri fel Őket, vagy noha felismeri, nem tartja távol magától, maga is az.
süti beállítások módosítása