Gyurcsány Ferenc újra az ellenzéki fedélzeten, mi több, lassan a hajóhídon, a kormányosi és kapitányi posztok felé kapaszkodva. Lassan, megfontoltan, türelmesen. Megtanult várni. Hiszen lassan öt éve lesz, hogy dicstelen epizódok közepette lemondott a miniszterelnökségről, bukásával tovább lökve a szétesés felé a leginkább általa leamortizált magyar baloldalt. Azt az MSZP-t, amely egészen a kétezres évek közepéig a leginkább társadalomba, gazdaságba, látható és láthatatlan szférákba beágyazott párt volt Magyarországon. Az évekig tartó gyurcsányi lejtmenet ágyazott meg a Fidesz kétharmados győzelmének, és komoly szerepe volt abban is, hogy mára a Fidesz vált a messze legbeágyazottabb párttá Magyarországon. Gyurcsány bukása 2009-ben véglegesnek látszott, és bár 2010-ben az MSZP-ben ülve bejutott a parlamentbe, az egész sokáig kiváló taktikusnak tűnő Mesterházynak sikerült kiszorítania őt a pártból.

Gyurcsány véglegesnek hitt bukásához hasonlóan az első időszakban reménytelennek tűnt a Demokratikus Koalíció is. A volt miniszterelnök a régi bizalmasok legszűkebb körével együtt kezdett el mozgolódni. Amit aztán nem is hagyott abba, és minden más baloldali politikusnál nagyobb elánnal vetette bele magát a ciklusközi kampányolásba. Bár a DK eleinte szinte mérhetetlen volt, a vezér nélkül maradt, elárvult balos szavazók egyre nagyobb (és főleg: egyre hangosabb) csapata kezdte követni a rendíthetetlenül tovább orbánozó Gyurcsányt, aki újra visszarázódott a nagydumás, a média szempontjából érdekes, színes politikus szerepébe.

És sokan, sokáig ezt a szerepet is alulértékelték: hol vastagon bulváros, hol egyszerűen szürreális megszólalásai, aktivitásai láttán többen hittük úgy, hogy Gyurcsány amolyan kétezertízes évekbeli, baloldali torgyánjózsefe lesz majd a magyar politikának. Sokaknak szórakoztató, másoknak hajmeresztő volt, hogy bármilyen baloldali egyeztetési, összehangolási kísérlet ellenére csakis a saját feje után volt hajlandó menni. Elszabadult hajóágyúként össze-vissza zavarta a baloldal kudarcba fulladt megújulási, s utolsó utáni pillanatban történő összefogási kísérleteit. De végül nem tehettek mást: az egyre hangosabb Gyurcsány-párti talpasok, valamint a baloldalnak értelmük fényével utat mutató értelmiségiek nyomásának engedve végül mégis visszaemelték a fedélzetre ezt az elszabadult hajóágyút.

*

A mindvégig kitartó Gyurcsány mostanra egy parlamenti küszöb közelébe emelkedő kispárt elnöke lett, ami csak és kizárólag az ő hatalmi ambícióinak kiszolgálója. A párt legszűkebb vezetése a Gyurcsánnyal a legsötétebb időkben is kitartó, csak és kizárólag hozzá hűséges, kipróbált figurákból áll. A párt vezetőin és arcain túl a talpasok is csak és kizárólag Gyurcsányra hallgató, vele kitartó, aktív és hangos választói tömeget alkotnak; akiket, ha kell, akár más baloldali erőkkel szemben is be lehet vetni.

Gyurcsány Ferencnek és fanatizált kispártjának sem eddig, sem ezután nincs vesztenivalója. Mesterházy Attila relatíve sikeres újraszervezési és központosításai törekvései ellenére – ahogy a Simon-ügy is mutatta – ma is ketyegő bombákkal teli és sokfejű szocialistákat hosszabb távon tovább apríthatja a DK-tank. Nem beszélve Bajnai sokszínű köreiről, amelyeket – többek között éppen Gyurcsány felvállalása miatt – már amúgy is különböző mértékben meghasonlott, enerválttá és motiválatlanná vált politikusok alkotnak. A biztosnak mondható parlamenti szék birtokában, a kampány hevében persze folytatják a rutinszerű orbánozást, de sokuk eredeti szándékának, a baloldali-liberális korszakváltásnak a meghiúsulásával súlyos csorba esett hitelességükön, rontva ezzel politikai cselekvőképességüket.

És Gyurcsány? Neki nincsenek skrupulusai. A választók egy része számára örökre elveszett a hitelessége, a másik részét viszont még maga mögé állíthatja. Aki eddig felvállalta és támogatta Gyurcsányt, ezután is fogja. Eddig és ezután is további baloldali választói tömegek megszólítása és felszívása lehet a volt kormányfő célja. A baloldali Összefogás legfelső köreiben pedig az ügyes kamarillapolitizálás, a kijátszás és a kivárás játszmáit kell Gyurcsánynak tovább folytatnia. Nem fog nehezére esni: aki tíz éve egy MSZMP KB-ban edződött, hatalomban lévő miniszterelnököt ki tudott sakkozni a pozíciójából, az az egyébként politikusként fejlődőképes Mesterházy Attilát és a konkrét politikusi szerepben megbukott Bajnai Gordont előbb vagy utóbb meg fogja enni reggelire.

Az, hogy a gyurcsányi önépítés egy újabb szintre jutott, s a reggeli lakoma már tervezés alatt van, jól mutatják az elmúlt napok eseményei. A hétvégi Gyurcsány-évértékelő egy nappal megelőzte Orbán Viktor évértékelését. Gyurcsány, mint egy első számú ellenzéki vezető, nagy vehemenciával, drasztikus, durva kirohanásokkal ment neki Orbánnak. Az Összefogás-kongresszuson önmagát még nagyon nyeregben érző Mesterházy Attila jó tanulóként elment és meghallgatta Gyurcsány Ferenc beszédét – amelyben a volt kormányfő olyanokat is mondott, hogy „hatalmas feladat vár Mesterházyra, ezért fogja vissza magát az MSZP elnöke, és óvatosan bánik a szavakkal”. Hétfőn pedig nagy stratégaként már több éves tervekről beszélt a DK elnöke: szerinte újra össze kell fognia a baloldali liberális tábornak 2018-ban, mert akkor sem lesz kétharmaduk a jelenlegi szabályozás megváltoztatásához, ha megnyerik a 2014-es választást. Arról is beszélt: a DK nem fog erőszakoskodni a kormányzati pozíciók megszerzéséért, „magam nem is megyek bele a kormányba”, és hagyni kell Mesterházy Attila MSZP-elnököt kormányozni.

Mintha Gyurcsány Ferencet úgy ismernénk, hogy a hatalom közelében hagy mást kormányozni. Most mintha lekezelő hátbaveregetéssel engedné előre Mesterházy Attilát a választási forgóajtón – hogy aztán ő maga jöjjön ki azon elsőnek. Bajnai Gordon – Az Ember, Aki Ott Se Volt – a gyurcsányi évértékelésen sem volt jelen. Mintha teljesen feladta volna politikusi-vezéri ambícióit. Visszaszürkül abba a közegbe, ahonnan elindult – ha egyáltalán elindult, és nem csak spin doctorok és messiásváró közírók fantáziájában létezett a politizáló, politikacsináló Bajnai Gordon.

*

Ha az elmúlt közel négy év baloldali útkereséseire, széteséseire és összefogásaira visszatekintünk, a játszmák első számú győztese nem lehet más, mint Gyurcsány Ferenc. A teljes bukásból visszatérve, most, pár héttel a 2014-es választások előtt ott van az Összefogás további parlamenti jelenlétet biztosító élcsapatában. Visszakapaszkodott a fedélzetre. Most már a hajóhíd felé közelít, sőt, néha mintha már ő rángatná a kormánykereket. Amint esélye lesz rá, két kézzel fog belekapaszkodni.

És onnan kezdve nem fog sokat számítani, ki lesz a névleges kapitány. Ne legyenek kétségeink: ha az Összefogás – jelenleg valószínűsíthetően – veszíteni fog, nem Gyurcsány lesz a bűnbak. Sőt, a fővádlói szerepet vállalhatja majd fel, nyilván nagy élvezettel; hiszen ez a szerep fogja tovább bővíteni politikai mozgásterét, túlélési lehetőségeit. Ha esetleg – jelenleg nem nagy valószínűséggel – nyerni fognak, azzal is Gyurcsány fogja a legnagyobbat nyerni. Ha nem is lesz belőle kormányfő, esetleg megteszik sportminiszternek.

A többit már ismerjük.