Idén 2010-hez, 2011-hez és 2012-höz hasonlóan újra, immár negyedik alkalommal kérdeztük meg mandineres bloggereinket: hogyan értékelik a 2013-as évet? A napokban posztsorozatunkban válaszolnak kérdésünkre. 2013-as évértékelő sorozatunkat a Fortepan 1913-as képeivel illusztráljuk.

Tauglich válasza.

*

Az év lúzere: a honi balliberális ellenzék (khm... mínusz LMP)

Az október 23-án önként és dalolva megtartott Műegyetem-rakparti tragikomikus esztrádműsor újfent bizonyította, hogy a naftalinszagú, egymással acsarkodó panoptikum csatasorba állításával aligha fog 2014-ben megüdvözülni a politikai balfél. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a már-már messianisztikus hittel várt Bajnai Gordonról rapid gyorsasággal bebizonyosodott: hiábavaló a hazai és külföldi spin doktorok sokasága és az erősen megkopott szárszói szürkeállomány által történt nyári pajzsra emelés. A ballib ellenzék vezérének kiszemelt vállalatvezető és az egykori Gyurcsány-kormányt különféle posztokon végigbekkelő tisztviselő mindenféle politikai ösztön és karizma híján tökéletesen alkalmatlan a rá osztott szerep megformálására. Ennek folyományaként az akár kriptoliberálisnak is tekinthető Együtt-PM pártszövetség a legújabb felmérések szerint Bajnai egykori főnöke, Gyurcsány Ferenc olajfa koalájával vetélkedik a parlamenti küszöb magasságában. Emellett az utódpárti poggyászt, valamint a dilettáns és végletekig korrupt kormányzás rossz emlékét levetni alig bíró MSZP is legfeljebb a tisztes helytállás reményében fordulhat rá a választási évre. Hiába, erkölcsi megújulás nélkül és a lejárt szavatosságú jel-, és hívószavak mantrázásával ennél többet aligha várhatunk a ballib politikai élcsapattól. Ugyanakkor nem lehet önhittnek sem lenni, a meccs még egyáltalán nincs lejátszva.

Az év nyertese: Fekete György és a Magyar Művészeti Akadémia

Ki gondolta volna az Antall-kormány idején, hogy a Kádár-korból megörökölt alkotóművészeti ernyőszervezet, a Művészeti Alap felettébb ellentmondásos körülmények között történt szétcincálása körül aktívan bábáskodó egykori helyettes kulturális államtitkár a második Orbán-kormány idejére egy köztestületté emelt egykori baráti társaság élén szabályos kultúrpápává lép elő? Pedig ha valakinek, neki érdemei elismerése mellett már két évtizede bérelt helye volt a politikai panoptikumban, hogy a továbbiakban minden energiáját műalkotásai megvalósítására fordíthassa. Ám nem így történt, hiszen a rendszereket és kormányzatokat minden esetben szívósan, akár jelentős állami díjakkal abszolváló belsőépítész a Makovecz Imre halálával – más jelentkező híján – megüresedő helyre, egyenesen az MMA elnöki posztjáig emelkedett. Amivel alapjáraton nem is lenne baj, ha köztestületként, a magyar művészeti élet egyedüli és kizárólagos letéteményeseként e szervezetet nem betonozták volna bele az új alkotmányba. Mert kétség nem férhet hozzá, hogy egy, a mindenkori kulturális kormányzat által gebinbe kiadott, havi apanázsos rendszerben tagjait eltartó művészeti szervezet minden ízében ellentmond nem csak a jó és felelős (kulturális) kormányzás, de az alkotói szabadság minimális kritériumainak is, mindamellett totálisan anakronisztikus elgondolásokat tükröz. És persze hiába találunk az Akadémia tagjai között számos kiválóságot, ha azt felettébb autoriter módon egy régen letűnt kor erősen problematikus ízlésvilággal megáldott képviselője irányítja. Egy szó mint száz, ebben az ideig-óráig nyertes csapatban nem lehet könnyű feladat felhőtlenül örömködni még akkor sem, ha az MMA jelentős ingatlanokkal – Pesti Vigadó, Hild-villa –, a Műcsarnok használatba vételével, valamint különféle, a kultúra területét érintő állami beruházások, tervpályázatok, művészeti zsűrik, stb. meghatározó döntéshozójaként lehet jelen mindenhol a 2014-es évtől.

Az év embere: Ferenc pápa

Gyakorló lutheránusként bátran elmondhatom, hogy Buenos Aires érsekeként idén a pápai trónt megejtő egyszerűséggel elfoglaló és gyakorló Juan Antonio Bergoglio üde és friss levegőt hozott nem csak a katolikus egyház, de a teljes nyugati kereszténység életébe, ami talán pozitív hatással lehet a végletekig elidegenedő, a kor problémáit egyre kevésbé értő és kezelő európai kontinens közéletére is. Hogy Ferenc pápa személyét és tevékenységét úgy a poszthatvannyolcas balfél, mint egyes konzervatív katolikus körök – egyelőre különféle intenzitással – egyaránt támadják, a napnál is világosabb bizonyíték arra, hogy Róma püspöke minden bizonnyal jó úton halad. Az evangelizáció megújítása, a párbeszéd és az új nyelvezet szorgalmazása, a világiak eddiginél nagyobb részvétele a katolikus egyház dolgainak alakításában, mellyel párhuzamosan szakítani kell a túlzott klerikalizmussal és a gyakran taszítóan geil és álszent kegyességgel, nos ezek a szándékok mind-mind örömteli fejleménynek tekinthetők.

Halottaink 2013-ban

Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók; Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó; Halmos Béla népzenész; Szokolay Sándor zeneszerző; Kézdy György színművész; Bárdy György színművész; Morell Mihály vágó; Maár Gyula filmrendező; Király Tamás divattervező; Rácz Sándor 1956-os munkásvezető; Horn Gyula 1956-os karhatalmista, egykori miniszterelnök; Für Lajos politikus, történész.

Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök; Peter Gilmore angol színész; James Gandolfini amerikai színész; Peter O’Toole angol színész; Ray Manzarek zenész, Lou Reed zenész.