Ferenc pápa és a „kirúgott” bíboros: egy hír anatómiája
2013. december 21. írta: dobray

Ferenc pápa és a „kirúgott” bíboros: egy hír anatómiája

burkecardinal.jpg

Ferenc pápa kirúgott egy konzervatív bíborost egy befolyásos vatikáni bizottságból. Ferenc pápa megerősített egy konzervatív bíborost egy befolyásos vatikáni bizottság élén. No, akkor mit csinált Ferenc pápa a konzervatív bíborosokkal? New York Times kontra valóság, tézis, antitézis, szintézis. Egy hír anatómiája.

Tézis: Ferenc pápa felmentett egy konzervatív bíborost egy befolyásos vatikáni bizottságból – írja a New York Times nyomán az MTI, majd a hvg.hu, ahol már egyenesen „kirúgták” az illetőt.

Az amerikai Raymond Leo Burke bíborosnak Ferenc pápa lépése nyomán megszűnt a tagsága a Püspöki Kongregációban, ami a püspöki kinevezésekért felel szerte a világon. A hírt a New York Timesnak nyilatkozó „szakértők” úgy kommentálták, hogy a pápa nyitottabb egyházat akar, jó püspököket akar függetlenül attól, hogy azok konzervatívak vagy liberálisok.

Ferenc pápa a NYT híradása szerint korábban már elmozdította Justin Rigali bíborost, volt philadelphiai érseket a Püspöki Kongregációból, megerősítette viszont a „mérsékelt” William J. Levada bíboros kinevezését. Továbbá kinevezte Burke helyére az úgyszintén „mérsékeltebb” washingtoni Donald Wuerl bíborost. Az amerikai napilap írásában arra is utalt, hogy a személycserék nem jelentik automatikusan a liberális oldal erősödését. Ferenc pápa nemrég kinevezte például „a melegházasságot kifejezetten ellenző” Salvatore J. Cordileonét San Fransisco érsekévé, valamint megerősítette a „szintén inkább a konzervatív tábort erősítő” Leonard Blair kinevezését is Hartford érsekévé.

Antitézis: Ferenc pápa megerősített tisztségében egy konzervatív bíborost

Ferenc pápa megerősítette tisztségében a befolyásos vatikáni Püspöki Kongregáció konzervatívnak számító prefektusát, a kanadai Marc Ouelletet – írja a Vatikáni Rádió honlapja (a „konzervatívnak számító” a mi hozzátoldásunk, a VR nem lát el jelzőkkel bíborosokat). A 69 éves kanadai főpásztor Québec nyugalmazott érseke, XVI. Benedek pápa 2010-ben nevezte ki a Püspöki Kongregáció vezetésére.

Szintézis: Mit is csinált Ferenc pápa a konzervatív bíborossal? Mi maradt ki a New York Times cikkéből?

Mindenekelőtt az, hogy Burke bíborost nem felmentette a pápa a tisztségéből, hanem csupán nem hosszabbította meg lejárt mandátumát. Másrészt a vatikáni tisztségekről és amerikai püspökökről folytatott, nagy spekulációban csak azt az egyet felejti el megemlíteni a lap, amit az antitézisben idéztünk. Márpedig ha az egyéb mozgások fontosak, akkor az is fontos, hogy Marc Ouellet maradt a Püspöki Kongregáció élén. Persze a New York Times amerikai lap, így speciális szempontja van: elsősorban az amerikai bíborosok mozgását figyeli, és az amerikai püspökök érdeklik. Na de azok kinevezésére Ouellet is nagy hatással van. Azon meg ne csodálkozzunk, hogy San Francisco érseke kifejezetten ellenzi a melegházasságot, ehhez nem kell konzervatív püspöknek lenni, horribile dictu, Ferenc pápa is ellenzi a melegházasságot. 

A New York Times ugyan hozzáteszi, hogy „Burke bíboros továbbra is Vatikán legmagasabb kánonjogi bíróságának egyik elöljárója”; azt azonban nem említi meg, hogy emellett még másik öt vatikáni tisztsége maradt meg. Mint azt Thomas Peters írja a CatholicVote-on:

„És szegény Burke bíboros, a mai eset után alig lesz valami, amivel el tudja magát foglalni. Amellett, hogy az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának (a Szentszék legfelsőbb bírósága és egyik legfontosabb szerve) prefektusa, a bíborosi testület tagja, a Pápai Törvénymagyarázó Tanács, a Papi Kongregáció, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció és a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja tagja, a Hivatásokért Bizottság elnöke, és gyakran nyilatkozik a katolikus hit ügyében, nem tudom elképzelni, mit fog kezdeni a frissen nyakába hullott szabadidejével.”

Raymond Leo Burke bíborosról emellett azt kell tudni, hogy nem csupán konzervatív, hanem egyenesen tradicionalista; így aztán nem nehezebb nála „mérsékeltebbnek” mondható bíborosnak nevezni a konzervatív Wuerlt, vagy az egyébként XVI. Benedek által a Vatikánba hívott Levadát, aki Ratzinger utóda volt a Hittani Kongregáció élén. Burke egyébként egy kedves, mosolygós, szelíd ember. Abban persze igaza van a New York Times-nak, hogy valószínűleg nem teljesen azonos Ferenc pápa és Burke attitűdje, és hogy a jövőben nem Burke irányvonala fog érvényesülni. De azért nem érdemes ferdíteni és csúsztatni, elhallgatni fontos részleteket.

Ennyit a New York Timesról. Talán nem onnan kellene tájékozódni egyházügyileg: liberális lapként könnyen esik a wishful thinking hibájába, főleg ha hazai ügyről van szó. Milyen ismerős.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr985697794

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ferenc pápa és a „kirúgott” bíboros: egy hír anatómiája 2013.12.21. 19:13:01

Az amerikai liberális lap könnyen esik a wishful thinking hibájába a katolikus egyház kapcsán, főleg ha hazai ügyről van szó. Milyen ismerős.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.21. 20:37:03

Néha mintha szovjet hírügynökséget (vagy pártközleményt) olvasnék.

Esetleg beszámolókat az arcvonal lerövidítéséről, illetve a mobilis védekezésről. Rugalmas elszakadásról.

Vagy az ellátásban mutatkozó átmeneti zavarokról, amelyek elhárítása érdekében az illetékes pártszervezet haladéktalanul rendelkezéseket foganatosított.

Bloodscalp 2013.12.21. 21:08:12

@Counter: de a lényeg hogy a háború folyik tovább! Nem adjuk/vagyis adják fel, küzdelem mindhalálig!
Ilyen aggitációs provokációnak pedig nem szabad felülni!
Kitartás lélektársak!

Kandeláber 2013.12.21. 21:10:47

@Counter: Ugye fájlalod, hogy erre a pápára nem sikerült rábizonyítani a katonai junták vezetőivel való együttműködést és hasonlókat, Benedek pápára pedig nem sikerült ráverni, hogy náci volt.
Olvass Amerikai "Magyar" AljaNépszavát, hogy kielégíthesd a vágyaidat, ott simán leírják, hogy a katolikus egyház valójában náci szervezet etc...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.21. 21:33:12

@Kandeláber: A hozzászólásom arról szól, hogy dobray kényszeres kiigazító újságírogatása mire emlékeztet és hogy mennyire kontraproduktív ez. Nem hiszem, hogy dobray volna a pápa, hogy az ő bírálata a pápa bírálatát jelentse egyúttal...

Kandeláber 2013.12.21. 21:46:23

@Counter: Mondok én neked erre valamit.
Amikor az ántivilágban a szakdolgozatomat írtam, sokat jártam a parlamenti könyvtárba.
Néha kikapcsolódásképpen más témájú könyveket is a szabadpolcról, így került a kezembe valami nevenincs marxista szócsőnek Milovan Gyilasz "Az új osztály"című könyvéről írt brosúrája, talán száz oldalban.
Ebben voltak idézetek Gyilasztól, ezért bátorkodtam odamenni a könyvtáros kisasszonyhoz, hogy elkérjem az eredetit.
Természetesen nem kaptam meg, hiszen egyszerű földi halandó voltam, különleges engedélyek nem voltak a birtokomban.
Ilyen élmények miatt akadok ki azon, hogy botoxolt ex-cenzor nyanyák akarnak többek között engem is kioktatni arról, hogy mi is az a demokrácia.
És ezért utálom őket jobban, mint az ún. "jobboldali" pártokat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.21. 21:59:16

@Kandeláber: Megértem a felháborodásodat, de elmondanád, mi köze van ennek akár a poszthoz, akár bármelyik eddig leírt kommenthez?

Kandeláber 2013.12.21. 22:05:22

@Counter: Csak részbeni magyarázat arra, miért is utálom annyira a balos-liberális orgánumokat, amelyek manapság ugyanúgy kívánnak kezelni mondjuk engem mint olvasót ahogyan annak idején a könyvtárban.
Megkapom a sűrítményt, de az eredetit nem.
Persze óriási különbség, hogy most utánajárhatok a dolgoknak.
Persze kaptunk már mi Népszabis Teller-levelet is, azt viszont bárhogyan is kereste bárki, nem találhatta meg a nem létező eredetit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.21. 22:10:40

@Counter:

Annyi köze van @Kandeláber hozzászólásának a poszthoz és a kommentekhez, mint amennyi joga van egy mezei olvasónak, hogy ne csak ideológiailag képzett személyek által írott brosúrákból, ismerhesse csak Gyilasz könyveit vagy az Egyházzal kapcsolatos híreket.

Egyébként: ha egy hír kommentárja helyénvaló, akkor egy kommentár kommentárja is helyénvaló.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.21. 22:11:21

@Kandeláber: Van valami oka annak, hogy az utálatod kifejezését ehhez a poszthoz, illetve az én kommentjeimhez kapcsolod?

Kandeláber 2013.12.21. 22:14:48

@Counter: Megnyugtatlak, semmi köze nincs.
@bbjnick: Kösz, körülbelül így gondolom én is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.21. 22:14:55

@bbjnick: De hát most éppen az történik, hogy ideológiailag képzett személy értelmezésében ismerjük meg az egyházzal kapcsolatos híreket, egyben helyreigazítva az ideológiailag képzetlen személyek értelmezését.

Feláll Gromiko és elmondja a tutit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.21. 22:29:02

@Counter:

No, de Dromiko elftárs, a hírt nem @Dobray kommentálta, hanem a nyújórktájmsz és nyomán a hávégé! @Dobray a kommentárt kommentálta.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2013.12.21. 22:31:53

@Counter: szerintem túlgondolkodod. Ez meg itt egy publicisztika, nem hír, nem interjú, nem tudósítás. Publicisztikát nem csak újságírók tudnak írni (sőt). Egyébként csak spontán jött, oszt kész. Mit gondolt a költő? Gondolta a fene.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.21. 22:32:49

@bbjnick: A hírhez fűzött kommentár eligazgatása a hír kommentálása is, és maga ezt pontosan tudja. Ez a poszt műfajilag és technikailag egy ITAR-TASZSZ közlemény.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.21. 22:45:39

@Counter: Nem, ez csak egy helyreigazítás, hogy hazudik a HVG.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.21. 22:48:05

@Counter:

Ha @Dobray kommentárja egy ITAR-TASSZ közlemény, akkor a nyújórktájmsz és a hávégé kommentárja mi?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.21. 23:00:28

@bbjnick: A NYT esetében pontosan az, ami a NYT tudósítása Gromiko et. idején lenni szokott: dekadens kapitalista rágalom és maszlag. A hvg meg a hű fegyverhordozó, nyilván és kétségkívül.

@dobray: Halkan jegyzem meg, hogy nem az első esetben publikálsz kirohanásszerű "nincs igazuk, mert nincs és kész, amúgy is mi közük hozzá"-cikket. Itt a mandin lassan már mást nem is.
Engem nem érdekel, hogy igazad van-e – ez nyilván az attól függ kategóriája, és nyilván megítélni sem tudom (valószínűleg istenigazából te se). Abban tudok a segítségedre lenni, hogy elmondom neked: ezek a posztok dacos, dühös és sértett reakció benyomását keltik, ezzel pedig aligha az értelmes eszmecserét mozdítod elő.
Ezt persze nem kötelező, szabadságod van a vagdalkozást választani is. Távol álljon tőlem, hogy elvárásaim legyenek, rád vagy bárkire erőltessem azokat, netán ezekre hivatkozva ítéletet mondjak. De azt, hogy milyennek látom, amit teszel, elmondhatom, azt hiszem.

@Holger Hartland: 1) Valóban? 2) Ha csak ennyi, akkor miért nem azt írta? Tarlós Istvánnal értek egyet: ha csak ennyit akart mondani, akkor igazán fölöslegesen késztetett "intenzív szellemi tevékenységre", illetve fölöslegesen prédálta a papírt és a betűket...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.21. 23:03:15

@dobray:

Ferenc pápánál ez az eljárás, szerintem, mint már többször leírtam, konfliktuskezelési módszer: ha nagyon rászállnak egy személyre vagy egy ügyre az Egyház ellenségei, akkor azt az személyt kivonja a közvetlen tűzvonalból, azt az ügyet megpróbálja kivenni a fókuszból.

Mikor néhány éve Argentínában állt a bál a buziházasság körül, akkor is így járt el: azt ajánlotta a püspöki karnak, hogy ne harcoljanak egyszerre több fronton, ne tiltakozzanak pld. az egyneműek élettársi kapcsolata ellen, hanem nyissanak társadalmi vitát a kérdéskörről és közben koncentráljanak a legfontosabbra, a keresztény házasság szentségének védelmére, abból azonban egy jottányit sem engedve.

Robinzon Kurzor 2013.12.22. 01:03:20

@bbjnick: "ne tiltakozzanak pld. az egyneműek élettársi kapcsolata ellen"

Újabban már az egyneműekkel is baja van a katolikus egyháznak?
Aki nem hermafrodita, az mind a pokolra kerül, vagy mi?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.22. 01:14:46

@Counter: Igen. D. olvasott valamit, ami gyanús volt neki, utánajárt, posztot írt. Ne kérdezze, hogy kinek van igaza, mert nem érdekel, de ez nem TASZSZ. Az most az MTVA, vagy micsoda.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.22. 01:32:06

@Robinzon Kurzor:

Azért, mert nem tudsz magyarul, ne engem zaklass!

"egynemű: mn. 1. Azonos nemű. 2. Tud Azonos jellegű."

(Magyar értelmező Kéziszótár (Juhász f., Szőke I., O. Nagy G. etc. szerk.) Akadémiai K., Bp., 1978.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.22. 09:20:54

@Holger Hartland: Engem sem érdekel, kinek van igaza, írtam is.

Az MTVA-TASZSZ piaci rést hagyott a RKE környékén, dobray azt látszik betölteni. Igaz, krumplinyomdával szed és általában véve is kicsit barkács az egész, de a TASZSZ-sághoz elszántság, attitűd és kitartás kell, az meg van elég.

Czelder Orbán 2013.12.22. 09:21:00

"...könnyen esik a wishful thinking hibájába, főleg ha hazai ügyről van szó. Milyen ismerős." :/

Kandeláber 2013.12.22. 09:33:53

A hvg.hu a bajai videó óta enyhén szólva nem kompetens. :D

maroz 2013.12.22. 11:11:27

Milyen érdekes (egyáltalán nem az) ez a témaérzékenységen való rugózás.

A napokban pakolásztam és a kezembe került a három ÉS-szerzőt gyűjteményesen tartalmazó könyv, az Első oldal negyedik kötete. Elkezdtem az írásokat a témaérzékenység alapján osztályozgatni. Katolikus-basztatás, rögtön kétszer, majd némi maszatolás a kutyaszarral, utána szőlőbányák. Az írások eredeti megjelenési ideje amúgy 2005. Majd a szőlőbányák után egy kis Szíjjártózás, fidesz-basztatás, rendőrség-basztatás, szőlőbányák. Polt-basztatás, Svájc-basztatás, és a tizedik cikknél már meg is jelenik egy kis "érted haragszom", annak kapcsán, hogy Bozóki nem Rockenbauert nevezte ki.

Majd némi Orbán-basztatás, felsőoktatás-basztatás, tandíjóhajtás, fidesz-basztatás, muzulmán-basztatás, Gyurcsány-mosdatás, merengés a kátyúk fölött, ó, és nézd már, egy kis Keller-basztatás. Utána persze vissza a megszokott kerékvágásba, Orbán-basztatás, Varga Mihály-basztatás, egy kis zsidó tematika, majd fidesz- és Orbán-basztatás, és itt elegem lett, mert látom ám, hogy időben eljutottunk 2006 őszéhez, és csak mintegy mellékesen jelenik meg egy Orbán-basztatásban a hugyosforradalmározás, de hogy az miért lett, az nem derül ki az antológiából.

Aki csak ezt az egy könyvet olvassa el, abban simán megképződhet az a meggyőződés, hogy 2005-2006-ban a fidesz és Orbán volt hatalmon, szóval ennyit a problémaérzékenységről. Ami természetesen nem menti a Mandinert, csak magyarázza. Mondjuk ezt is minek, mert aki úgyis csak és kizárólag csőből kinézve hajlandó mindezt szemlélni az úgyis arra fogja irányítani a csövét, amire akarja, és akkor minek beszélni neki, aki meg érti, az magyarázás nélkül is érti, szóval nincs itt semmi látnivaló, haladjunk, emberek. :)

tobeor 2013.12.22. 12:56:31

Most komolyan egy itthon alig olvasott amerikai újság egyik cikkét igazítjátok helyre?

Mi van a saját hazugságaitokkal? Nem kéne előbb a saját portátok előtt seperni? vagy csak más szemében a szálka? Pl. S. Fruzsina cikkéért mikor kértek bocsánatot? Ja, hogy ő finanszírozza a blogot, ahogy az látszik most is jobbra SF családi cége, az ingatlan.com hirdetéséből és a köpönyeg.hu hirdetéséből?

Kandeláber 2013.12.22. 13:17:12

@tobeor: No és a hiteltelenné vált hvg.hu-t.
Már ha el tetszett volna olvasni a posztot.

tobeor 2013.12.22. 13:21:03

@Kandeláber: lol, a hvg hitelesebb mint valaha, az egy újság ahol egy tévedést gyakorlatilag azonnal elismernek és még súlyos következménye is van. ezzel csak még hitelesebb lett.
a jobboldali lapok elképesztő, évekig tartó majd bíróság által is cáfolt hazugságkampányaiknak milyen következményei lettek?

Kandeláber 2013.12.22. 13:27:08

@tobeor: "Hitelesebb, mint valaha".
Nézőpont kérdése.
Ezen nem veszünk össze.
Kinek a pap, kinek a papné, mondja a közmondás. :D

Urfang 2013.12.22. 13:47:34

Most már minden héten lesz egy dobray\szilvay poszt Feri pápáról, hogy "nyugi nem úgy gondolta, ne aggódjatok, ő még mindig olyan begyöpösödött bigott fundamentalista mint én"?

Gyanítom, hogy dobray\szilvay jobban örülne, ha a liberális média inkább kritizálná és szidná a pápát, és nagy lelki terhet jelent neki, hogy náluk is elég népszerű.

tobeor 2013.12.22. 13:52:24

@Kandeláber: Hát, százszor inkább a hvg mint pl. a mandiner :) Utóbbiban hányszor is ismertek el hibát, és miféle következmények voltak?:)

De ha már témánál vagyunk, ezt olvasd, priceless:
hafr.blog.hu/2013/12/22/unnepi_hazugsagok_a_heti_valasztol

"Ünnepi hazugságok a Heti Választól"

Kandeláber 2013.12.22. 14:02:04

@tobeor: Jajj, csak filozófusokat ne...

Kandeláber 2013.12.22. 14:05:57

@tobeor: Amúgy meg Péterke élcelődjön magánpénzen Mózesen, ne Jézus Krisztuson így Karácsony közeledtével.

tobeor 2013.12.22. 14:08:08

@Kandeláber: Jaj, csak az ilyen semmitmondó nyávogó beszólásokat ne...

maroz 2013.12.22. 14:13:16

@tobeor: Szóval az ITAR/TASSZ hiteles lett, mert az elvtársak önkritikát gyakoroltak. De miért is gyakoroltak az elvtársak önkritikát? Tán csak nem valami "tévedés"-t mondtál? Azért az eufémiának is vannak határai, elvtárs! :)))

A hvg-online belehátrált egy akkora lófaszba, hogy az már szinte hihetetlen, és miután ott állt felnyársalva a ménre mi a fenét tehetett mást, mint kármentésből elismert? Egy aljasságot, de ettől még a többi aljassága és hazugságai, valamint az a módszer, az az inkább itar/taszsz-kompatibilis, mint bbc-kompatibilis médiacsinálás semmit se változott. Ami nem azért érdekes, mert bezzegamandiner, hanem azért, mert mintha régebben, még az elhontandrásosodás előtt nem lett volna ennyire olvashatatlan, és ez engem zavar, mert szeretnék olvasható hetilapokat és portálokat.

tobeor 2013.12.22. 14:20:06

@maroz:
- nem valami itar/tasszról volt szó, hanem a hvg-ről
- nem elvtárs, se nem fideszes se nem szoci
- igen, tévedést írtam
- nem vagyok elvtárs, de ha dedózni akarsz csak tessék
- a hvg-görcsödből fakadó hisztériád kicsit sem érdekel
- és mindettől függetlenül: a hvg példamutatóan napokon belül nemcsak elismerte a hibát, de még következményei is lettek, ami párját ritkító a magyar sajtóban, akár a gátlástalan ám cserébe aljas jobboldali hazugsácunamikat nézzük, akár a mandinert.

Kandeláber 2013.12.22. 14:21:21

@tobeor: Talán akkor érzékeled, hogy milyen az amikor az úgynevezett "liberálisok" mindig és mindenben antiszemitizmust és rasszizmust vélnek felfedezni. :D
Én most annak vagyok a reciproka. :D

tobeor 2013.12.22. 14:21:56

@Kandeláber: Örülök hogy elvagy magaddal.

áfonyáspite (törölt) 2013.12.22. 14:33:57

Jaj, ez a Ferenc pápa tudja mit csinál, jezsuitaként jutott el a legmagasabb egyházi posztra és az első "gesztusa" azt volt, hogy a ferences rend alapítójának a nevét vette fel, még véletlenül sem a jezsuita rend alapítójának a nevét. Ügyesen tud ő politizálni és nem fogja eladni magát és az egyházat egyik irányba sem. És különben is milyen hülyeség ez a jobboldali, meg baloldali pápa, ilyen egyszerűen nincsen. a pápa nem jobb vagy baloldali, hanem állandó mozgásban van. Ő meg is mondta, hogy nem marxista és azt is megmondja bármikor, hogy nem liberális. Persze a libbantak azt szeretnék látni benne, de ez az ő bajuk.

maroz 2013.12.22. 14:43:06

@tobeor: Csak úgy, érintőlegesen: hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130816_HaHa_rajtad_rohogunk_nem_veled

"Tudósítónk beszámolója szerint annyi történt még a HaHa és a Koppány Csoport közös tüntetésen, hogy egy nyugdíjas civil közölte az ott álló többi civillel: a Kádár-rendszerben az volt a baj, hogy túl kevés volt a rendőr."

Ez egy véleménycikk, de egy tényállítást tartalmaz, ráadásul nem azzal a felütéssel, hogy "magát megnevezni nem akaró informátortól hallottuk...", hanem a tudósítójukra hivatkoznak.

Nekem ezzel egyetlen aprócska problémám lenne: történetesen az, hogy az említett közlést én is hallottam, és kurvára nem azt mondta.

Nyilván, azon én nem fogok vitatkozni veled, hogy a hávégé jól hirdeti-e a balliberális igét, mert igen, jól hirdeti, de ha történetesen én magam kapom őket nettó hazudozáson, akkor attól számomra sajnos hiteltelenné válik. De persze ettől te még szeretheted, lám, az itar/taszsz-t is mennyien szerették, van, aki még ma sem képes elszakadni az emlékétől, annyira szerette.

tobeor 2013.12.22. 14:51:39

@maroz: Most darabokra törted a hvg hitelességét, gratulálok. Hiszen eme sorsdöntő esemény egyetlen igaz forrása csak te lehetsz, nem is szólva arról, hogy az idézett mondatot nyilván nem lehet úgy értelmezni, mint az egész esemény tartalmának vagy jelentőségének ironikus kifigurázását.

Tudsz még előjönni hasonlóan súlyos kontenttel? Előre borzongok. Csak le ne szakadjon a súly alatt az internet.

Kandeláber 2013.12.22. 15:15:04

@tobeor: Gondolom mindjárt előrukkolsz az Amerikai "Magyar" AljaNépszavával mint hiteles forrással.
Plusz még a Galamussal, mint a legnagyobb gondolkodók gyüjtőhelyével.

maroz 2013.12.22. 15:15:20

@tobeor: Miért jönnék? Már úgy értem, hogy miért mondanám _neked_? Te szemmel láthatóan elkötelezett vagy, és nem kicsit. Az olyan pedig úgysem fog meglátni, még akkor sem, ha kiveri a szemét semmi olyasmit, amit nem akar meglátni. Vagy ha már végképp nem tudja nem meglátni, akkor fél pillanat alatt feldolgozza. Emlékszel még Csurkára? Mit szóltak a hívei, amikor kiderült róla, hogy beszervezték? Nem baj Pistám, mi így is szeretünk!

Szóval _neked_ nincs miért elmondjak ilyesmit, mert tudom, hogy úgysem bírnád befogadni, de ettől még elmondom, csak nem kommentben és nem egy embernek címezve:

kakukkfeszek.blog.hu/2013/09/26/kiakadas_egy_bunko_folyamatos_napi_performanszain

Miközben persze tudom, hogy még így elmondani sincs túl sok értelme, mert négy hónap, és úgyis összeomlik ez a balliberális szarvár, illetve a szarvár maradéka, mert a nagy összeomlás már 2010-ben megtörtént. Sajnálom, ha te ettől szomorú leszel, már ugye abban az esetben sajnálom, ha te tényleg csak egy átlagember vagy, és nem egy álcivil blogger, mert azért olyanokból is akad itt időnként. Szóval annak nem örülök, hogy te szomorú leszel, de hidd el, pont a baloldali és a liberális értékek miatt kell ezeknek végérvényesen és visszavonhatatlanul eltűnniük a magyar kultúrából. Az, hogy ezt az eliminálást pont Orbán csinálja újfent szomorú, de hát ez van, ha mi nem csináltuk meg, akkor most bizony a mulasztásunk miatt illő befognunk a pofánkat és tűrnünk.

tobeor 2013.12.22. 15:21:15

@Kandeláber: Nem nyert, egyiket se olvasom soha, és nem is értem miért kéne előjönnöm ezekkel.
Ez amúgy milyen érvelés, most mondjam azt hogy te mindjárt előjössz a kurucinfóval? Próbálj már komolynak tűnni...

@maroz: Nézd, amit írtál, megcáfoltam, erre te egy hosszas személyeskedéssel-karaktergyilkossági kísérelttel próbálkozol ellenem. Ez a sunyi aljasság netovábbja, szevasz. Ja, legközelebb elvtársozzál kicsit többet, az valamiért ebből a kommentből kifeljtetted.

Kandeláber 2013.12.22. 15:37:30

@tobeor: A kuruccal nem igen, mert csak akkor olvastam, amikor még újdonság volt, úgy öt-hat éve.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.12.22. 15:59:35

az az érzésem mindig ezzel a dobrayval, hogy nagyon akar lenni. valaki lenni. mádlné mellett ülni. meg hivatalt, ilyesmi.
ezért izzad rendre szenteltvizet.

Alick 2013.12.22. 16:07:44

Miért is kéne akár egy árva szót is elhinni a kormánynak vagy a sajtónak?
(attól persze még akár igazság is lehet abban, amit közölnek)

Valóraváltógép 2013.12.22. 19:16:33

Az miért van, hogy amikor az indexen lejön egy Kim Dzsong Unos hír, itt megjelenik egy poszt Ferencről?
Véletlen egybeesés?

vantaan 2013.12.23. 11:00:50

@maroz: Ó kedves ..roz! A bal és a liberális sohasem tűnhet el! Hála Istennek. Hisz akkor eltűnne a hit,eltűnne a remény s oda lenne a Jézus tanítása.
Pont most amikor Ferenc pápa újra visszatéríti az egyházat az egyetlen helyes útra?
Persze kis hazánkban még tobzódik az árulás,
Jézus tanításainak meghamisítása.
....a papok otthagyva Jézust
a hajléktalanokat elkergetik a templomok környékéről,
még dívik köztük a kinek van nagyobb luxus autója,
még címekért ,titulusokért kuncsorognak a világi hatalomnál,
pénzért megtagadják az elesetteket,
a megtestesült sátánt imádják. ..... de számukra is közeleg az ítélet napja.
We are the church!

maroz 2013.12.23. 11:24:22

@vantaan: Az egyházak megítéléséről nekem is van egy régi-régi történetecském. Egy szórványmagyar romániai kisvároskában játszódik, magyarcigányok veszekednek az utcán, csak úgy röpködnek a nehéztüzérségi átkok és szidalmak, szórják egymásra a válogatott sértéseket, anyád így, a beled úgy, de egy idő után ellaposul a repertoár, na, ekkor kapja elő az egyik móré az ultimate sértést, a sértések Cár-bombáját: -Te, te, hát te alábbvaló vagy még a tiszteletesúrnál is!!!

Valóraváltógép 2013.12.24. 18:04:16

@Di622: Ezt úgy hívják, hogy kegyelemdöfés. Csak itt nem a kegyelem a motiváció.
Nem tudom hogy mi, és nem is akarom. Asszem.

Valóraváltógép 2013.12.26. 14:18:08

@Di622: Arra céloztam volt, hogy éppen tönkreteszi azt is, ami a katolikus egyházból még megmaradt... pedig az sem sok.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2013.12.26. 14:28:03

@Valóraváltógép:
Látod én meg pont fordítva látom.
Nekem éppenséggel úgy tűnik, hogy pont a visszaviszi az eredeti forráshoz.

Tudod ha Jézus vagy Szent Péter idecsöppenne és látná hogy mi az ördögöt csinálnak a nevében erősen elcsodálkozna és nem hinném, hogy boldog lenne.

Nekem az volt az érzésem, hogy az évszázadok alatt a farizeusok szépen kitúrták a Krisztus hívőket.

Ferenc Pápa megpróbálja visszatéríteni az egyházat a Krisztusi tanításhoz ami szerintem nagyon jó.

Itt egy érdekes kis írás:
index.hu/gazdasag/2013/12/24/papa/

Valóraváltógép 2013.12.26. 15:02:49

@Di622: Folytassuk ezt kicsit később, ha nem gond... én most sokkolódtam.
Egy emeletes hülye polgári konzervatív pártot csinálintott...

Valóraváltógép 2013.12.26. 15:03:30

Kell pár perc, még magamhoz térek és eldöntöm, hogy sírjak, vagy kiröhögjem. :)

Valóraváltógép 2013.12.26. 15:13:18

Csináljunk már pártot. De most tényleg. Ha ez a mókica megteheti, simán kiállítunk egyet, csak a törzsgárdából. A 600 millcsiből meg veszünk egy cuki pártszékházat.

Valóraváltógép 2013.12.26. 15:18:19

@Di622: Na, magamhoz tértem, röhögcsélésre sikeredett.

Szóval, on: izé, nem megbántani akarlak, de ugye neked elég felületes ismereteid vannak a vallásokról úgy általában?
süti beállítások módosítása