Nemrég ért haza a cardiffi világzenei expóról Rosonczy-Kovács Mihály hegedűs, a Fonó Budai Zeneház négy nyelvet felsőfokon beszélő, Junior Prima-díjas művészeti vezetője, s a kultúrmissziót magára vállaló zenekar, a Kazinczy utcában szabadegyetemmel egybekötött táncházat tartó Hungarian FolkEmbassy vezetője és másodprímása. Többek közt a magyar népzene külföldi és hazai becsületéről, a nemrég indult táncházas évadról és a Fonó nem létező állami támogatásáról, valamint az év elején megjelent népdalos könyvéről is kérdeztük. Feltettük azt a kérdést is: meg lehet-e élni a népzenéből?

„Objektíve is a magyar népzenei és néptánckincs az egyik leggazdagabb Európában, más csak a számos etnikum miatt is, amelyek hozzátették a magukét. Gondoljunk bele, az egyik leghíresebb kalotaszegi táncos, a magyarvistai Mátyás István »Mundrucz« egyhuzamban állítólag nyolc órát tudott táncolni anélkül, hogy ismételte volna a figuráit! És feltételezhetjük, hogy legalább minden tizedik településnek megvolt a maga Mundrucza, akit vagy ismerünk, vagy nem, akit vagy »felgyűjtöttek«, vagy nem. Ráadásul a magyar népzene és a tánc megtartotta a különböző művészettörténeti korok lenyomatát, és úgy ötvözte azokat, hogy a rétegek biztos kézzel elkülöníthetők maradtak. A gyimesi táncrend például egy művészettörténeti panoptikum, a kosztümös filmekben látható vonulós táncoktól a polgári táncokig számos hatás kimutatható benne. Ez az, amit meg kéne lovagolni: hogy kevés európaibb dolog van, mint a magyar néptánc és népzene, kezdve a rajta kimutatható reneszánsz és barokk hatásokkal. Élő módon adhatjuk vissza Európának azt, ami az övé. Ez nem egy befele forduló, melldöngető büszkeség, hanem nyitott és befogadó. Madridtól Stockholmig mindenki büszke lehet rá. A kérdésre válaszolva: feljövőben van a tiszta, vegyítetlen kulturális kincsek iránti igény.”

Szilvay Gergely interjúját Fesztivál.mandiner oldalunkon olvashatják.