Korszakváltás Göndör Istvánnal – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXXVI.
2013. november 14. írta: TuRuL_2k2

Korszakváltás Göndör Istvánnal – Ilyen ország pedig nincs CCCLXXXVI.

Gondor_Istvan_Szigetvari_Viktor_Nagykanizsa_MSZP_Egyutt.png

„Vannak a kormányváltók között sokan, akik még nem döntötték el, kit válasszanak helyette. Kit válasszanak, ha nem kérnek az elmúlt 8 évből sem, és pláne nem az elmúlt négyből. A sajtóban őket szokás bizonytalannak nevezni. Pedig két dologban nagyon is bizonyosak. Egy: el akarják küldeni Orbán Viktort, be akarják csapni mögötte az ajtót. Kettő: nem akarják azt sem, hogy az ablakon meg visszamásszon az a politika, amitől Magyarország összességében már több mint egy évtizede szenved. Ezeket a polgárokat nekünk kell elvinni szavazni. Nekünk, az Együtt-PM Szövetségnek, mert másnak erre már nincs esélye.″ – Bajnai Gordon beszéde az Együtt-PM jelöltbemutató gyűlésén.

„Fontos, hogy helyben beágyazott, közkedvelt, politikában, közéletben, civil kultúrában résztvevő szervezetek közösségével állapodjunk meg, mint amilyen a Nagykanizsai Demokratikus Kerekasztal (NDK) is. A megállapodás eredményeként 2014 tavaszán »kiváló« országgyűlési képviselő-jelöltet tudunk indítani, a helyi »értelmiségiek«, az NDK javaslata alapján, Göndör István ez a személy. Azonban az MSZP-es honatyának még rendeznie kell viszonyát pártjával, onnéttól pedig az Együtt 2014-PM jelöltjeként fog feltűnni. Ugyanis Göndör István az egyedüli személy, aki e térségben mandátumot tud szerezni.″ – Szigetvári Viktor Nagykanizsán, a pártszövetség helyi jelöltjének bemutatásán

Az elmúlt 8+4 évvel leszámolni készülő Együtt-PM nagykanizsai jelöltje jelenleg az MSZP országgyűlési képviselője, a Szociáldemokrata Platform ügyvivője, az Országgyűlés jegyzője. 22 évesen, 1972-ben lépett be az MSZMP-be, 1985 és 1989 között párttitkár volt a munkahelyén. 1994 óta parlamenti képviselő, háromszor egyéniben választották meg, egyszer-egyszer megyei, illetve országos listáról került be.

Tökéletes választás, tökéletes eljárással: az MSZP nagykanizsai szervezete nem Göndört indította volna, így lett a jelenleg is az MSZP-s padsorokban ülő politikus a korszakváltók jelöltje. És még csak nem is feltétlenül Göndör a korszakváltás fő garanciája, hiszen az Együtt-PM jelöltjei között ott van Veres János ügyvédje, Helmeczy László is, aki még csak a Fidesz, a Centrum Párt, valamint az MDF színeiben tűnt fel eddigi politikai pályája során.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr725628730

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Korszakváltás Göndör Istvánnal 2013.11.14. 09:52:02

Az elmúlt 8+4 évvel leszámolni készülő Együtt-PM nagykanizsai jelöltje jelenleg az MSZP országgyűlési képviselője, a Szociáldemokrata Platform ügyvivője, az Országgyűlés jegyzője.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maroz 2013.11.16. 07:42:32

@gyalog.galopp: Szerintem a botanikusok nem ódzkodnak. Nekem meg olyan semmitmondó, egészen egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele.

gyalog.galopp 2013.11.16. 08:33:47

@Valóraváltógép:
Azt hiszem félreérted, a gyökereimre nem Európának, hanem nekem van szükségem.

Európát emberek alkotják akiket ugyanolyan , érdekek, érzelmek motiválnak.
Ugye nem akarod velem, vagy akár magaddal elhitetni, hogy ma magyarként, románként, bolgárként pl. Párizsban, ugyanolyan megbecsülésben van részed, mint egy született franciának. Vendég vagy , lehetsz kedves vendég, lehetsz hivatlan, szerethetnek, utálhatnak, de vendég vagy.

Európa egyáltalán nem úgy fest, mint ahol nem számítanának a gyökerek. Az európai belpolitikai helyzet tele van etnikai feszültségekkel a kis és nagy nemzetek egymás között és a nemzeteken belül is. A politikusok pedig a saját gyökereiket, vagyis a saját szavazó bázisukat védik.
Mit gondolsz, ha a német, vagy francia gazdaság megroggyanna, mi lenne a nép első reakciója?

A gyökértelenség csak akkor életképes, ha mindenki gyökértelen, ez pedig akkor lehetséges, ha gyökerek egyenrangúak, nincs értelme különbséget tenni.
Jelenleg a gyökerem a védőpajzsom, mert nem vagyok egyenrangú, gazdaságilag semmikép, kultúrálisan talán, néha.
A gazdasági egyenjogúságomért ha akarnák se tudnék másként küzdeni, mint a gyökereimre hivatkozva. Itt most nem turulos, sámándobos gyökerekről van szó, hanem egy államigazgatási, területi egységről az EU-n belül.
Mindenki nem mehet el, mert nincs is hely mindenki számára, akkor maradnak a gyökerek, még egy ideig.

gyalog.galopp 2013.11.16. 09:49:37

@maroz:
Valószinüleg azért, mert a turulos, tarsolyos, népitáncos, operettes, cigányzenés, lagzilajcsis , jobbos, balos gyökérkép van előtted.

De nem ebből indultunk ki, hanem a felelős polgár attitűdből. A polgár attól polgár, hogy egy adott közigazgatási egységhez, az abban meglévő tárgyi, kultúrális, személyi közeghez tartozónak vallja magát, vagyis ott eresztett gyökeret, ami egyúttal felelősséggel, kötelezettséggel, norma tartással is jár.

maroz 2013.11.16. 10:32:41

@gyalog.galopp: Te indultál ki ebből, nem én. :)

Én abból indultam ki, hogy egy rohadt szót nem értek ebből az egészből. Nem értem, hogy mi következik mindebből, hogy mennyiben segít ez nekem abban, hogy felismerjem ma a polgárt. Sokan mondanak sokfélét, de nem teljesen világos előttem, hogy akkor most ezekből a mondásokból milyen attitűdök, azokból pedig milyen cselekvések következnek.

Egyesek például azt mondják, hogy óvakodjam azoktól, akik többször is kihangsúlyozzák, hogy a kulturális kötődés mennyire fontos, de közben nem tudják hogyan kell helyesen leírni a szót. Azért lássuk be, ebben is van valami, hiszen ha kötelezettségekről beszél valaki a kultúránkat illetően és közben azt látni, hogy még a nyelvünket sem tiszteli meg azzal, hogy tartsa a normát, azaz, hogy a bevett konvencióink szerint helyesen írjon le egy szót, akkor biza itt tényleg felmerül a hiteltelenség látszata.

Szóval én ezt a "következik belőle"-dolgot nem értem. Például következik-e a gyökérzet fontosságának a vallásából az, hogy magamat addig baszom fejbe egy husánggal, amíg meg nem tanulom legalább a látványosan ciki helyesírási hibákat elkerülni. És így tovább: oké, hogy gyökér, de konkrétan mi következik belőle? Mert ha semmi, akkor mi értelme a gyökérnek?

gyalog.galopp 2013.11.16. 11:19:39

@maroz:
A gyökérzet, nálam de szerintem úgy általában az embereknél a mentális komfort zónát jelenti. Természetesen mindenkinek van saját elképzelése ennek a zónának a határairól és természetesen mindenki a saját igénye szerint tágítja, vagy szűkíti. Van aki úgy gondolja az ő zónája határtalan, váljon egészségére, de az emberek nagy tömegére ez nem igaz.
Ha igaz lenne, miből élnének a politikusok?
Minden valószínűség szerint én is jól érezném magam egy határtalan zónában, de a határokat nem csak én huzigálom, hanem mások is.
Amikor pedig belépek mások zónájába egyből rám szólnak, hogy kulturálisan basszam már magam fejbe egy husánggal..... Na?

Pelso.. 2013.11.16. 12:23:59

@maroz: Pontosan. Itt is a határvonalak megállapítása nagyon fontos. Jelentkezzünk alanyként egy ezzel kapcsolatos kísérletsorozatba..?)

@Counter: Boldog lennék, ha az én viszonylagos passzivitásomban, mint nem gondolkodás, nyilvánulna meg a legfelelőtlenebb magatartásforma, itt s most.

maroz 2013.11.16. 12:38:43

@gyalog.galopp: Konkrétan úgy értsem, hogy számodra például a gyökerekhez való ragaszkodás kötelességébe nem fér bele az, hogy a magyar nyelvet a megismerhető és nem túl nehezen elsajátítható normái szerint használd?

maroz 2013.11.16. 12:40:35

@Pelso..: Ezt nem igazán értem, sajnos.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.16. 12:45:28

@Pelso..: A felelőtlenség mértéke teljes nálad is is, maximum a közvetlen következmények súlya tér el.

@maroz: Ő így ír és kész, mint Lencsés István. Más témában ő jobban tudta a "kategórikus" [sic!] jelentését, mint az értelmező kéziszótár, és kész. De van, hogy a jogszabálynál is jobban tudja, stb.
Van ez így, egy bizonyos életkort elérve sokan úgy érzik, hogy nekik most már örökké igazuk van és lesz bármiben és mindenben.

Javaslom, gyakorold a bizalmi elvedet, hidd el neki, hogy a dolgok úgy helyesek, hogy ez jó, és máris sokkal békésebben fogsz mosolyogni a világra. Csak azt nem értem, hogy miért McMurphy képe van a fejléceden.

gyalog.galopp 2013.11.16. 13:41:46

@maroz:
Ezt nem értem, miből szűrted le?
McMurphy jelent számodra valamilyen kötelezettséget?

maroz 2013.11.16. 14:03:20

@gyalog.galopp: Ebből: "Amikor pedig belépek mások zónájába egyből rám szólnak, hogy kulturálisan basszam már magam fejbe egy husánggal..... Na?"

De ha tévedtem, akkor elnézést. :)

"McMurphy jelent számodra valamilyen kötelezettséget?"
Jelent. Például azt, hogy gyakran összekuszálódnak azok a bizonyos gyökerek, és néha már azt sem lehet tudni, hogy mit látunk: a gyökeret, vagy a fa visszatükröződését. Nézz meg egy nagyon formabontó, nagyon libsi műalkotást:

m.cdn.blog.hu/ar/aranyfa/image/Kriszta%20fotok/sevilla%204.jpg

Ránéz az ember és elsőre nem igazán tudja, hogy mit lát. Egy fa, amelyiknek az ágai tükröződnek a padlón? Egy fa, amelyiknek az üvegpadlón át látszódnak a gyökerei? Vagy még ennél is trükkösebb, egy gyökereivel felfelé állított fa, amelyiknek az üvegpadló alatt valójában az ágai látszanak?

Néha tiszta bolondok háza ez a világ, nem lehet tudni, hogy akkor most melyik a fa, melyik a gyökér, hogy a valóságot látjuk-e, vagy csak egy visszatükröződést, lassan az ember már abban sem biztos, hogy ki az ápolt és ki az ápoló, pláne, hogy akkor most ki is van be- illetve kizárva. McMurphy számomra azt mondja, hogy időnként érdemes legalább megpróbálni meggyőződni arról, hogy a dolgok tényleg azok-e, aminek látszanak. Még akkor is, ha ennek többnyire fájdalmasak szoktak lenni a következményei.

Valóraváltógép 2013.11.16. 14:08:03

@gyalog.galopp: "Jelenleg a gyökerem a védőpajzsom, mert nem vagyok egyenrangú, gazdaságilag semmikép, kultúrálisan talán, néha. "

Miért akarsz egyenrangú lenni? Legyél több.

gyalog.galopp 2013.11.16. 17:18:16

@maroz:
A megjegyzéssel más volt a szándékom, de hagyjuk, lapozzunk.

Nézzük a kakukk, fészek és gyökér kérdést.
A kakukk egy fészekparazita madár, 15-20 tojást tárol magban, előmelegíti, majd a kiszemelt fészkekbe tojja egyenként.
Mivel a tojás előmelegített ( előtanult) korábban kel ki, így a fióka fejlettebb, erősebb a többinél, ennek megfelelően ki is lökdösi a gazdamadár fiókáit a fészekből.
A kakukk csak önmagával foglalkozik, nincsenek kötöttségei, gyökerei sincsenek, szüleit nem ismeri, a nevelőit csupán kaja forrásnak tekinti és nagy ívben leszarja, amint kirepül a fészekből.

A Száll a kakukk fészkére a te olvasatodban az , amit leírtál, az én olvasatomban, már a cím alapján determinált tragédia.
A kakukknak nincs fészke, nem is volt, nem is lesz, soha.

A kakukk soha nem fogja megérteni a hülye rigót, aki az életét fészekrakással, fióka neveléssel tölti. De a hülye, helyhez és párkapcsolathoz kötött rigó nélkül kakukk sincs.
McMurpfy számára jó ötletnek tűn az elmebaj, jó ötletnek tűntek a balhék, de igazából nem tudta honnan jött, hová megy, mit akar, mindig a pillanatnyi hatás kedvéért cselekedett, élete az utazás volt, utazás a semmiből a semmibe.
A kakukk megteheti, McMurphy megteheti, de mindenki nem teheti meg.
Meg kell becsülni a gyökereseket, hogy a kakukk repülhessen, McMurphy utazhasson.

maroz 2013.11.16. 20:05:54

@gyalog.galopp: Jól értem, ez valami "becsüld meg a jobbágyodat"-manifesztum? ;)

Én érteni véllek téged, és már korábban is mondtam, hogy engem a konkrétumok érdekelnek, ami mindebből következik. Gyökér, rendben. Te tudod mi az, neked fontos, rendben. De mi következik mindebből? Konkrétan.

Például sokan panaszkodták azt néhány évvel ezelőtt, hogy ezek miatt a rohatt júdeoplutokrata balliberáncsok miatt nem tudják szabadon megélni a magyarságukat. Én meg azóta is folyamatosan kérdezgetem, hogy oké, de konkrétan hogyan szeretnék ők azt megélni. Mi az, ami számukra személyesen és konkrétan a magyarságmegélés gyökeréből következik? Erre a kérdésemre nem túl sűrűn kaptam eddig választ.

Valóraváltógép 2013.11.16. 21:32:27

@gyalog.galopp: Ez a "gyökeresség" így ahogy leírtad, az én olvasatomban egyszerű fogyatékosság... másnak megy, neked nem, biztosan más a hülye.
Kábé.

Valóraváltógép 2013.11.16. 21:33:56

@maroz: +. Mi az, ami számukra személyesen és konkrétan a magyarságmegélés gyökeréből következik? "
Bizonytalanok. Ha mindenki azt csinálná, amit ők, akkor azt éreznék, hogy ők is jól csinálják.
Itt most teljesen mindegy, hogy magyarságmegélésre, vagy bármi másra vonatkozik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.16. 22:26:54

@maroz: @Valóraváltógép:

A magyarok ugyanúgy nem tudják megélni a magyarságukat, ahogy (a) mások nem tudják megélni (a) másságukat.

Valóraváltógép 2013.11.16. 22:34:13

@bbjnick: Ez csak attól függ, mit értesz magyarság alatt.
Ha a normális értelemben vett magyarságot, akkor abból a tényből adódóan hogy Magyarországon élnek, magyarul beszélnek, magyar iskolába járnak, automatikusan meg van élve a magyarság is.

Ha sámándobot meg arvisurát... akkor én istennek hála, nem vagyok magyar.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.16. 23:01:55

@Valóraváltógép:

Teljesen mindegy, mit értesz magyarság alatt, mert a magyar az elmúlt huszonegynehány évben szitokszóként funkcionált Magyarországon.

Fogadni mernék veled, hogy egy átlag vidéki magyar több magyarozást hallott az elmúlt kb. tizenöt évben, mint bármely '45 után született zsidó vagy cigány zsidózást vagy cigányozást egész élete folyamán!

De ez csak a kisebbik probléma: a vidéki magyarság egy tekintélyes részének végig kellett élnie az elmúlt másfél évtizedben, hogy a hatóságok passzivitásával és tkp. jogi védelmével megtámogatva, egy deviáns kisebbség hogyan prédálja fel, pusztítja el, teszi élhetetlenné szülőföldjét, gyakorlatilag kiüldözve őt saját birtokából.

Teljesen mindegy, hogy mit tekintesz magyarságnak, ha naponta azzal szembesülsz, hogy a kultúrád integráns részét képező értékeket szabadon vonhatnak kétségbe, nyilvánosan mocskolhatnak, ad absurdum, tilthatnak, s szót emelsz mellette, akkor megbélyegeznek.

Teljesen mindegy, hogy mit tekintesz magyarságnak, ha annak felvállalása veszélyezteti egzisztenciádat. Magam is tapasztaltam és számos ismerősömtől hallottam, hogy munkahelyeken a magyarság mégoly "ártatlan" demonstrálása vagy deklarálása is, jobb esetben gúnyt, rosszabb esetben figyelmeztetést, feddést vagy fenyegetést von(t) maga után.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.16. 23:03:56

@bbjnick:

s szót emelsz mellette, akkor megbélyegeznek.= s ha szót emelsz mellette, akkor gúnyolnak, megbélyegeznek, megfenyegetnek.

picur3ka 2013.11.16. 23:31:41

@bbjnick:

Felesleges faradni szerintem. Elfoglalas alatt vagyunk es igazat bezelni tiltva van.

Ellenallas kell, fold alatt.

picur3ka 2013.11.16. 23:33:17

@bbjnick:

Ez nem igaz. Nagyon jol meg tudjak elni a massagukat. Errol szo az egesz jatek.

Valóraváltógép 2013.11.16. 23:35:33

@bbjnick: Jogilag ez a "deviáns kisebbség" ugyanolyan magyar, mint Te vagy én.
Egyébként erre az a pc álláspont, hogy a cigányok szociális probléma, mert vannak magyarok, akik ugyanúgy viselkednek... de persze mindenki tudja, hogy ez nem így van.
Másrészről viszont, ugyan mi a fenét lehetne velük csinálni? Körülbelül semmit.
Talán civil összefogással működne, de ahhoz összefogó civilekre lenne szükség, nem passzív begubózásra.

", ha naponta azzal szembesülsz, hogy a kultúrád integráns részét képező értékeket szabadon vonhatnak kétségbe, nyilvánosan mocskolhatnak, ad absurdum, tilthatnak, s szót emelsz mellette, akkor megbélyegeznek."

Erra a píszí válasz az az, hogy itt fiatal a demokrácia, és majd kialakul magától. Ez persze ostobaság, a valódi oka az, hogy túl sok a tahó, aki úgy értelmezi a szabadságot, hogy neki bármit szabad, őrá rászólni viszont senkinek.
Ez sem biztos, hogy csak a tahók hibája, és nem azoké is, akik nem teszik helyre őket. :)

" Teljesen mindegy, hogy mit tekintesz magyarságnak, ha annak felvállalása veszélyezteti egzisztenciádat... jobb esetben gúnyt, rosszabb esetben figyelmeztetést, feddést vagy fenyegetést von(t) maga után."

Ennek a kezelésére vannak törekvések, ami nagyon szép, és el is viselem, még akkor is, ha nekem terhes vagy ellenszenves ez a nagy felvállalósdi (valahogy mindig a buzik comingoutolása jut róla eszembe, persze, persze, nagyszerű hogy így gondolod, de mit dugod folyton az orrom alá).

De egyébként ez meg a hülye díszpéldánymagyarok miatt van, akik lejáratják az egészet (kicsit ez is hasonlít a buziaktivistákhoz, nélkülük mindenkinek a magánügye lenne, mit érez). így meg inkább letagadod az egészet, csak ne kelljen velük közösséget vállalni.

picur3ka 2013.11.16. 23:37:01

javitva(mielott szol a helyesirasi nyelvnaci csoport), aki nem ertene - azokon tul, akik nem hulyek, csak direkt ugy tesznek -

beszelni

szol

ha nem tudnak ezt a ket iget vagy ugy szeretnenek tenni, mintha nem tudnak oket

picur3ka 2013.11.16. 23:38:55

@Valóraváltógép:

El kell ellenuk jarni az orszag torvenye szerint.

Valóraváltógép 2013.11.16. 23:45:13

@picur3ka: Ez általában megtörténik, gondolom. Külön cigánytörvények nincsenek, nem is lesznek, nem is lehetnek.
Ha engem a cigányasszony leköpdös és ordibál hogy a rák egye ki a belemet, mert nem adtam neki pénzt, az ellen nincs szankció. Ugyanígy a kisértékű lopásokra sincs, bár mindkét kategória eléggé rontja a komfortérzetet (az utóbbi egyébként a héten megtörtént).
Ugyanakkor ha a fent említett cigánynak valaki lekeverne egy pofont, annak sem lenne komolyabb szankciója. :)

picur3ka 2013.11.17. 00:08:54

@Valóraváltógép:

Most maga nyilvan meg fog lepodni: vannak kulon cigany torvenyek.

1. (Felejtse el alulinformalt hulye Countert) elsobbseg borszinnel rendelkezni a birosagon.

2. a RRA (it's not the IRA, much worse) az AI szovetsegevel kimondottan harcolt ezen ket kissebbseg buntethetetlensegeert a torveny elott.

3. Iskola kotelezettseg van 15 evig, kiveve, ha szopatol, terhes vagyol, szulesz, gyerekedet 'ugymond' gondozod.

A cigany pedophilia szinten torvenyben van: lehet most mar anyasagi penzert folyamodni az altalanos iskolahoz, mint munkaadohoz es elso unokatestvereknek hazasodni.

Sok ciganytorveny van szereintem, husi.

Valóraváltógép 2013.11.17. 00:19:15

@picur3ka: Jó, ezekhez mellékeld légyszíves a Ptk/Btk passzusokat.

picur3ka 2013.11.17. 01:03:53

@Valóraváltógép:

Te mikor mellekeltel egyet is barmely allitasodhoz?

Ezek torvenyek kulonben es kikeresheted magadnak, ha a valosag erdekel.

picur3ka 2013.11.17. 01:05:49

@Valóraváltógép:

Te mikor mellekeltel egyet is barmely allitasodhoz?

Ezek torvenyek kulonben es kikeresheted magadnak, ha a valosag erdekel.

Valóraváltógép 2013.11.17. 01:09:14

@picur3ka: Én ritkán állítok nyilvánvaló marhaságokat.

A maguk valósága pedig sosem érdekelt. Van sajátom, ami kényelmesebb. :)

picur3ka 2013.11.17. 01:09:17

@Valóraváltógép:

2008-ban hoztak a verfertozes ok torvenyt, konnyebb lesz igy megtalalnod.

Te itt voltal, vagy csak a nepszavat olvasod?

picur3ka 2013.11.17. 01:11:19

Ez mind torveny te szerencsetlen hulye, az orszagban, ahol elsz. Es en meg csak nem is elek ott. Mennyire lehet hulyenek lenni, nem is ertem.

Valóraváltógép 2013.11.17. 01:17:54

@picur3ka: Többet engedsz meg magadnak a kelleténél.

picur3ka 2013.11.17. 01:24:50

@Valóraváltógép:

Most rohogtet. Ez mind torveny Mo-on.

picur3ka 2013.11.17. 01:34:35

@picur3ka:

Olvastam az ujsagban. Elokeresem, ha maga lusta ra a felmillios fizeteseert, kepviselo ur!

maroz 2013.11.17. 07:30:56

@bbjnick: Érdekes, hogy a ballibsik valami nagyon ilyesmit mondanak. Oda a szent magyar kultúra a rengeteg bugris miatt, mi lesz velünk, vége a kultúránknak, ajvék-ajvék, mondta egy semmirekellő szarházi arra a hírre, hogy a körzeti rádiók nótákat fognak adni. Mert hogy abban a körzeti rádióban pont olyan műsornak kell mennie, amilyen neki tetszik, mert az a kultúra, a többi meg csak a kultúra züllesztése, bla-bla.

Te meg most megfordítod ezt a lemezt és lejátszod a másik oldalát, ami lényegében véve ugyanaz, csak jobber hangszerelésben. Izgi. :)

maroz 2013.11.17. 07:32:10

@maroz: helyesen: ...a ballibsik IS valami nagyon...

gyalog.galopp 2013.11.17. 10:43:31

@maroz:
"Jól értem, ez valami "becsüld meg a jobbágyodat"-manifesztum? ;"

Nem akarom megmondani, hogyan értsed, rád bízom.
Ma, jellemzően az emberek inkább kakukk szerepre vágynak, mint rigóra.
Mondjuk a németekhez képest rigónak nézhetek ki, de egy afrikai kávé ültetvényen dolgozó munkáshoz képest már kakukk vagyok. Globálisan az a helyzet, hogy a mi kakukk tojásainkat ázsiai, afrikai, rigók költik ki.

A kérdésedet nem értem, milyen konkrétumot vársz tőlem?
A magyarságomat úgy élem meg, mint pl a levegővételt, amíg van levegő és nem káros az egészségemre, addig eszembe se jut foglalkozni vele ...
Úgy gondolom, nem nekem kell megmagyaráznom, hogy a magyarság eredetével, történelmével kapcsolatos kinyilatkoztatások mért váltanak ki más, szintén magyar állampolgárságú emberekből ellenérzéseket. Fogalmam sincs.
Amennyiben ezek az ellenérzések etnikai összefüggésben manifesztálódnak, akkor ne csodálkozzon azon, ha a válasz is hasonló lesz.

Egyébként arra vonatkozóan, hogy a gyökérkutatás eredménye milyen emocionális, illetve attitűd változást eredményezhet egy adott személyben, egyetlen hiteles forrást ismerek, Szegedi Csanádot.

gyalog.galopp 2013.11.17. 11:23:35

@Valóraváltógép:
Nem ez volt a szándékom, ettől függetlenül meglepően sokan, öregek, fiatalok a gyökerekhez való viszonyt fogyatékosságnak tekintik. Beleértve a családi hátteret, nemzetiségi, kulturális viszonyt, stb.
Az ember meglepődik az olyan kérdéseken mint, "mit érzel, mikor magyarnak érzed magad, mi ebben a jó neked?"
ha pedig, a válaszban emóciókra, mentális komfortra hivatkozol hülyének néznek.

maroz 2013.11.17. 11:34:28

@gyalog.galopp: "Úgy gondolom, nem nekem kell megmagyaráznom, hogy a magyarság eredetével, történelmével kapcsolatos kinyilatkoztatások mért váltanak ki más, szintén magyar állampolgárságú emberekből ellenérzéseket. Fogalmam sincs."

Abban igazad van, hogy nem neked kell megmagyaráznod, de abba talán nem kéne beletörődnöd, hogy fogalmad sincs, hiszen ha fogalmad sincs, az azt jelenti, hogy nem is érted, hogy mi miért történik úgy, ahogyan, és ha nem érted, akkor viszonyulni se nagyon fogsz tudni hozzá, ami érzésem szerint egy kicsit mindenkinek rossz, így neked is. Szerintem jó lenne ezeket a kölcsönös ellenérzéseket érteni, különösen a "miért?"-eket.

gyalog.galopp 2013.11.17. 11:43:08

@Valóraváltógép:
Azért ez a turbómagyar, sámándobos dolog alaposan túl van lihegve.
Voltál már motoros találkozón, olyan igazi 3-4napos, legalább 6-8000 fős találkozón?
Meglepően vad szerelésbe bújt, vadul sminkelt külső alatt meglepően sok, meglepően jámbor ember lapul.
A buli után hazamennek, lemosakodnak, átöltöznek és beülnek a vállalkozásukba, irodájukba, akárhova és élik a hétköznapi életüket.
A sámándobolás , meg a többi hókuszpókusz ugyanilyen szerepjáték, valójában ártalmatlan. A néhány szélsőségről meg speciel Szegedi Csanád esete jut eszembe, egy családfa kutatás valószínűleg őket is megvilágosítaná.

gyalog.galopp 2013.11.17. 11:47:19

@maroz:
Nem figyeltél a második bekezdés utolsó mondatára!

Valóraváltógép 2013.11.17. 12:03:44

@gyalog.galopp: Nem érintkezem ilyen típusú emberekkel. :)
Erre megvan a jó okom, ami csak rám tartozik.

"A sámándobolás , meg a többi hókuszpókusz ugyanilyen szerepjáték, valójában ártalmatlan. "

Kár. Akármilyen ostobaságban hisz valaki, ha elég lelkesen és őszintén csinálja, ad neki valami legitimációt. Na de ha szerinted is csak bohóckodás...

"meglepően sokan, öregek, fiatalok a gyökerekhez való viszonyt fogyatékosságnak tekintik. Beleértve a családi hátteret, nemzetiségi, kulturális viszonyt, stb."

Arra gondoltál már, hogy azt tekintik fogyatékosságnak, hogy mindenkire erőszakkal kiterjesztenétek, amolyan "ha nem az én homokozómban homokozol, nem is vagy te biza magyar" címszóval? :)

maroz 2013.11.17. 12:09:05

@gyalog.galopp: Arra, amelyik úgy kezdődik, hogy "amennyiben"?

Valóraváltógép 2013.11.17. 12:20:25

@gyalog.galopp: Érdekes, hogy különböző emberek mennyire különböző dolgokat szűrnek le egy-egy könyvből. Nekem arról szólt a regény, hogy egy torz és degenerált világba belenyomorodott közegben akármilyen erejű normalitás pusztulásra van kárhoztatva.
Te azt, hogy belerondított mások fészkébe. Ez vicces. :)

gyalog.galopp 2013.11.17. 12:37:30

@Valóraváltógép:

"Te azt, hogy belerondított mások fészkébe."
ez hülyeség szó sincs erről.
.... a kakukknak nincs fészke, ... McMurphynek sincs.
A kakukk és a gazdamadár másként látja a normalitást.
McMurphy esetében az a ritka helyzet állt elő, hogy a gazdamadár dobta ki a kakukktojást.
hm?

Valóraváltógép 2013.11.17. 13:16:07

@gyalog.galopp:"McMurphy esetében az a ritka helyzet állt elő, hogy a gazdamadár dobta ki a kakukktojást."

Egy korcs és gyilkos természetű gazdamadár, akinek amúgy természete a saját fajtáján élősködés, ezt ne felejtsd ki belőle. :)

maroz 2013.11.17. 13:42:47

@gyalog.galopp: Vagy a saját tojását, mert azt hitte, hogy kakukk. Az a baj az ilyen anekdotikus-fabulisztikus mesélésekkel, hogy a történetbe bármi belemagyarázható és bármerre tekerhető, bármilyen irányba elvihető, valamint annak az ellenkezőjébe is, ofkorz. Ezért is mondtam azt, hogy engem jobban lekötnek a konkrétumok, az, amikor végre nem ilyen szép és plasztikus, de semmit meg nem magyarázó képeket csereberélünk, hanem inkább arról beszélünk, ami van. Például arról, hogy miért vannak az általad is említett ellenérzések. Mert azokra azért vannak egészen hihetőnek tűnő magyarázatok, igaz, kevesebb plasztikus képpel leírva, de talán pont emiatt hihetőbbek.

gyalog.galopp 2013.11.17. 14:52:44

@Valóraváltógép: @maroz:
Hát igen, az egyik emblematikus mű előtt azért kell hasra esi mert egy adott társadalom fejlettségét nagyszerűségét mutatja be, egy másik műtől azért kell hanyatt esni, mert ugyanennek a társadalomnak a brutalitását ábrázolja.:)

Egyszer, egy 5-6 fős lényegében baráti társaságban az élelmiszerekről beszélgettünk. Mondtam, hogy tagja vagyok a Magyar Génmegőrző Egyesületnek. Egyik hölgy megnyúlt képpel, elszörnyülködve nézett rám, " nemá, te is beléptél ezek közé a turbó , fajvédő faszok közé"?
Aztán közöltem vele, hogy az egyesület az őshonosként nyilvántartott háziállatok génjeinek megőrzésére szakosodott, nem lombikban, hanem természetes tartási körülmények között.

Amiért ezt elmondtam, amíg valakinek mindenről ugyanaz jut eszébe, addig semmi értelme konkrét dolgokkal példálózni, ugyanis vagy félreértik, vagy nem azonos fajsúlyon szerepeltetik.
AZ ellenérzést a politika gerjesztette, nem más mint egy gazdasági pozícióharc eszköze, ami kezd önjáróvá válni.

maroz 2013.11.17. 15:22:44

@gyalog.galopp: Oké, én ezt is megértem, nem bízol meg bennem, tartasz attól, hogy félreértelek és nem bízol abban, hogy mi ketten egy ilyen félreértéses szituációt némi többletpárbeszéd során képesek lennénk tisztázni.

Viszont ha elzárkózol a párbeszédtől, akkor nem igazán tudom, hogy miben reménykedsz, hogy mitől lehetne szerinted jobb a helyzet.

Valóraváltógép 2013.11.17. 15:39:05

@maroz: Talán segítene a helyzeten, ha néha mellébeszélés helyett felvállalnád az álláspontodat. :)

Megkérdezem megint, bár úgysem fogsz rá válaszolni, mert még sosem tetted meg: hol tanítják ezt a süketelős technikát? Nagyon teccős.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.17. 16:19:19

@maroz:

Vidéki magyar százezrek, ha nem milliók életkörülményeinek ellehetetlenülése, magatehetetlen idős magyarok tömegeinek brutális legyilkolása neked izgi? Ha egy idős szakira rájárnak a cigányok, teljesen kifosztják, többször megverik, hogy elmeneküljön a portájáról és ők "birtokba vehessék" azt és a rendőrség elutasítja segélykérését vagy ha a gazda maga vágja ki a gyümölcsösét (amibe sokéves munkája és gondoskodás fekszik), mert cigányok elkezdték kivágni-elhordani azt, az neked ugyanannak a lemeznek a másik oldala, hogy egy judeonáczi-kommenista genyóláda hogyan kesereg a rádióműsor milyenségén-minőségén?

Nem vagy te véletlenül egy icikepickét buzi?!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.17. 16:41:24

@bbjnick: A kispuskás nyugdíjas és a TEK friss esetéről hallott már?

gyalog.galopp 2013.11.17. 19:44:52

@maroz:
Tudod, mit válaszoltam a példámban lévő fajvédős csajnak?
".....-kám, csillagom, itt kajálunk, kajáról beszélgetünk, ebből te hogy asszociálsz egy témától teljesen idegen baromságra? Az a Mózes nagyon kibaszott veletek a sivatagban, ha a napszúrás még mindig tart"E rre ő kedvesen megmutatta a késével hogy fogja elvágni a nyakam.

Körön belül nagyon jól tudjuk kezelni ezeket az ellenérzéseket.
Én közölgettem veled véleményeket, amin el tudtunk volna indulni, de te inkább a kultúrális kérdéseknél ragadtál le.:)
Szóval nem erősítetted a bizalmamat.

maroz 2013.11.17. 20:38:37

@gyalog.galopp: Hát, ez van, én mondogattam eleget, hogy ez a bizalomerősítés egy nehéz meló, és azt is, hogy én ehhez kevés vagyok, de nem nagyon kaptam az elitemtől segítséget ahhoz, hogy hogyan is kéne ezt csinálnom. Sőt, azt mondták, hogy vágjam csak el nyugodtan a torkodat, namost, én ehhez képest próbáltam valamelyest erősíteni azon a kurva bizalmon, jelezni, hogy nekem nem ambícióm elvágni a torkod, de még csak fejbe se szándékozlak csapni egy söröskorsóval, de ha ez kevés, hát kevés, így jártam. :)

Amúgy meg a kajáról én is szeretek beszélgetni, egy picit a mai posztomba is beleszőttem, ha gondolod olvasd el:

kakukkfeszek.blog.hu/2013/11/17/a_krisztiannak_jo_lesz

gyalog.galopp 2013.11.18. 06:30:13

Elolvastam, alakul, de ne csak a felszín kaparászd.

Azért nem vágtad el a torkom, mert nem adtam rá lehetőséget, miközben elhitettem veled, hogy lesz rá lehetőséged.:)

maroz 2013.11.18. 08:59:02

@gyalog.galopp: Nem kell attól a torokelvágástól annyira félni, idővel bele lehet jönni. Elvágták, és akkor mi van, így megy ez, haladjunk, emberek, nincs itt semmi látnivaló. :)

gyalog.galopp 2013.11.18. 09:08:53

@maroz:
biztos vagy benne, hogy a te torkod épségben maradt?

maroz 2013.11.18. 09:28:13

@gyalog.galopp: Biztos vagyok benne, hogy nem. Azért mondom, tapasztalatból, hogy meg lehet szokni. Sőt, még jó oldala is van: megtapasztalja az ember, hogy mire képes a késő-kádári szocializációjú elit a mispóche parancsára. Kihagyhatatlan élmény. :)

vantaan 2013.11.18. 10:58:14

@maroz: Miért nem kezelteted magadat? Te kérlek alássan sík hülye vagy. Milyen késő-kádári lószarról hadoválsz?
....csak az önképed pöcsnyisége miatt feltűnősködsz itt. Menj valami lélekbúvárhoz amíg nem késő!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.18. 11:14:47

@maroz: Te, aki nem idióta troll vagy, hanem értelmes nick, miért mispóchézol - csak azért, mert összeakadtál egy rosszindulatú, szerencsétlen majommal, aki történetesen zsidó származású? Aki pedig "erdélyi" (vagy partiumi) magyarból találkozik hasonló rosszindulatú majommal, az kezdjen el "románozni"? Tegyük túl magunkat ezen és hagyjuk az ilyesmit a buta trollok ópiumának.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.18. 11:42:00

@Holger Hartland: Csilingelő zsidózongoráról is olvashat tőle, ha figyelmes.

gyalog.galopp 2013.11.18. 11:59:39

@Holger Hartland:
És ha tényleg az igazságot keresi? Abba egy kis mispoche bizony belefér.

maroz 2013.11.18. 12:26:15

@Holger Hartland: Nem, hanem azért mert nagyon tetszik a szó. Én vétkem, néha túl erős affinitást érzek az idegen eredetű kifejezések iránt. Tudom, könnyen belecsúszik az ember a modorosság bűnébe, de hát.

maroz 2013.11.18. 12:30:32

@Counter: Az is nagyon megtetszett. Sőt, ha már szóba hoztad, a csilingelés is.

-Mi legyen ma, másszunk valamit?
-Á, ne, csak üljünk ki a szikla tövébe és csilingeljünk.

gyalog.galopp 2013.11.18. 20:31:47

@Valóraváltógép: @maroz:

Azért ez a kakukkság filozófia megérne egy misét.
A kakukkot lehet értékelni elviselhető csirkefogóként, ( Kakukk Marci, McMurphy) meg hedonista, gyilkos parazitaként is.
Rengeteg párhuzamot lehet találni egyes politikai szereplők és a kakukk életforma között, de inkább a gyilkos parazita irányzatban.

Emlékezzünk egy szabad madaras pártra, amelyik a határok nélküli szabad Európát vizionálta, mint a korlátlan lehetőségek netovábbját.
Ez a párt madár aztán gond nélkül összefészkelt egy abszolút diktatórikus állampárt utóddal és piszok jól érezte magát egészen addig, amíg a gazdapárt etetni tudta, aztán eltűnt a fenébe.
A gazdapárt azóta sem tért magához, morálisan és anyagilag is leamortizálva, ténferegve keresi a jó kis meleg fészkét, amit sikeresen szétkúrt.

A kakukknak van egy érdekes tulajdonsága, képes arra, hogy a kiszemelt gazdamadár tojásaihoz álcázza a saját tojásait. Mintha erre is lenne példa a politikában.
A korábban önállóságot, külön utat, hangsúlyozó kakukkfióka pártok, most, most azt bizonygatják a kiszemelt gazdapártnak, hogy egyek vagyunk gyerekek.
A kakukk genetikailag nem tudja megtagadni önmagát, első dolga lesz a riválisokat kitúrni a fészekből.

Valóraváltógép 2013.11.18. 20:38:42

@gyalog.galopp: Nekem mindig is tetszett egy határok nélküli európa gondolata...

maroz 2013.11.18. 21:09:06

@gyalog.galopp: Az a baj az ilyen fabulákkal, hogy vég nélkül lehet őket folytatni. Összeírhatunk itt egy fél este alatt is annyit, hogy La Fontaine tőlünk kér kölcsön pár történetet elsejéig.

Nekem azért van bajom a balliberálisokkal, mert számomra azok az értékek, amelyek azon az oldalon vannak kedvesek, és sajnos mára az lett a meggyőződésem, hogy pont ők tettek a legtöbbet azért, hogy azok az értékek Magyarországon leköpött, megvetett szarok legyenek. Szitokszavak.

Ha kell ide, erre is egy kakukkos példa, akkor azt mondanám, hogy költögettem én is a tojást, etetgettem a fiókákat, mert abban bíztam, hogy az lesz belőle, ami. Aztán egy szép napon azzal kellett szembesüljek, hogy ami naggyá cseperedett, általam is etetve, az egy hihetetlenül ocsmány dögevőbe oltott ragadozó, és nagy röhögve pöffeszkedik a fészkemben.

És akkor most, amikor azt nézném, hogy no, lássuk, mit hozna egy újabb költés mit látok? Hogy amint egy tojás kerülne valahonnan jönnek ezek a rohadék keselyűk és boldogan lecsapnak rá.

Valóraváltógép 2013.11.18. 21:31:23

@maroz: Talán vehetnéd isteni jelnek, hogy a saját költésed tart neked tükröt. :)

gyalog.galopp 2013.11.19. 07:58:09

@Valóraváltógép:

Hehe, nekem a gyakorlata is, már egész jól hozzászoktam. A baj nem is a határokkal van, hanem a korlátlan lehetőségekkel, amik aztán nagyon nem jöttek be.

maroz 2013.11.19. 08:25:31

@gyalog.galopp: Megkérdezhetem, hogy mi volt az, ami neked személyesen nem jött be?

gyalog.galopp 2013.11.19. 11:10:44

@maroz:
Ami nekem személyesen nem jött be, az személyesen az én hibám, rosszul mértem fel a piacot.Pont.

Amire utaltam az a szabadság, lehetőség , vár téged Európa, stb lózung. Az ország lakossága kb 10 millió, ebből kb 500 ezer, aki elmondhatja magáról, hogy tudott élni a lehetőséggel .
A jelenlegi mantra szerint a többi 9.5 millió olyan fogalmatlan idióta, akivel nem is érdemes foglalkozni.
/kicsit később/

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.11.19. 11:11:13

@maroz:
szívbemarkoló a maga élete.
erre szokják mondani, hogy aki kutyákkal fekszik, ne csodálkozzék, ha bolhákkal ébred.

maroz 2013.11.19. 11:37:28

@gyalog.galopp: És nem tartod hihetőnek azt, hogy mások is úgy jártak, ahogyan te? Hogy valójában a saját elvárásaikban csalódtak? Már ugye akik csalódtak.

gyalog.galopp 2013.11.19. 14:30:48

@maroz:
Én nem az elvárásaimban csalódtam, hanem a piackutatásomban, ennyi. Az meg nem érdekel, hogy ki mindenki , kire fogja a saját hülyeségét.

Nézd, a gyerekem eltökélt szándéka, hogy elmegy az országból. Az ő korában nekem is eltökélt szándékom volt, hogy elmegyek, de én a ketrec egyik sarkából a másikba tudtam csak költözni.
A gyerekemnek azt mondtam, csupán azért, hogy ne legyél itthon , ne menj sehova, csak akkor menj el, ha ott megtalálod a számításaidat, ebben támogatlak, egyébként nem. Ebben meg is egyeztünk.

gyalog.galopp 2013.11.20. 09:56:38

@maroz:

Te is azt kérdezed, hogy nekem személy szerint, mi nem....? De nem az a kérdés, hogy nekem, neked, vagy neki személy szerint mi nem, hanem az, hogy mindannyiunknak mért nem.
Magyarországon nincs piac, az embereknek nincs pénzük, nem tudnak szolgáltatásokat, vállalkozásokat igénybe venni, vagyis fenntartani. Nincs pénz fodrászra, manikűrösre, masszőrre, minőségi élelmiszerre, a leesett csempét vagy maguk rakják fel , vagy úgy hagyják, stb. Nincs pénz

Ha csak az itteni kommenteket olvasod bármilyen témában, mindenki, mindenki ellen nyilatkozgat ész nélkül, de egy dologban egyetértenek a nép, az a hülye.
Egyikük sem jut odáig, hogy az okokat az elmúlt 20 év iszonyatosan elbaszott gazdaságpolitikájában keresnék, nem , öngyilkos hajlamokkal tovább etetik a gyilkos hajlamú parazita kakukkfiókáikat.

maroz 2013.11.20. 10:12:35

@gyalog.galopp: Persze, hogy azt kérdezem, és leginkább azért, mert folyamatosan arra lennék kíváncsi, hogy konkrétan, egyéni szinten mik a problémák.

A kollektív válaszokat ismerem, de azok értelemszerűen nem az egyén válaszai, hanem az egyén tipikusan az általa követett és mérvadónak tartott véleményvezérek - hát, hogy is mondjam csak - többnyire másodlagos frissességű megmondásait adják tovább. Teszik ezt úgy, mint ha az az ő legbenszülöttebb, saját kútfőből származó, mélyen kiérlelt véleménye lenne, például tartott már nekem prédikációt ballibsi tanítónéni a gazdaságpolitikáról akkora hévvel, amit egészen biztosan indokol az, hogy kábé összeadni-szorozni is csak elementáris szinten tud.

Ezért is próbálom én meg a személyesebb véleményeket keresni, azoktól kérdezni, azokkal beszélgetni, akik legalább addig eljutottak, hogy érzékelik a saját korlátaikat. Akik legalább azt ki merik mondani, hogy nem értenek a makroökonómiához olyan szinten, hogy akár felelősséggel tovább merjenek mondani egy mástól hallott vélekedést a gazdaságpolitikáról.

gyalog.galopp 2013.11.20. 11:51:34

@maroz:
Egy könyvelő ismerősöm mesélte: Az egyiptomiak a következő képen állapították meg az adó mértékét. A Nílustól X távolságra ástak egy gödröt, amikor áradt a Nílus, ebben a gödörben feljött a talajvíz. Jött az adószedő, megmérte a talajvíz szintjét, ebből kikalkulálta a termést, ezzel összefüggésben az adót. Mindketten tudták, hogy mire számíthatnak.
Ma viszont ( ez a ma, ez a 15-20 év) nálunk úgy működik, hogy az aktuális szabályok, költségek alapján készül egy üzleti terv, aztán , eddig nem létező adót találnak ki, majd felemelik, majd lecsökkentik, majd megint felemelik az AFA-t, minden átmenet nélkül változtatnak a járulékokon, stb, stb.
Az a vállalkozó, aki ilyen körülmények között talpon marad, vagy adócsaló, vagy a bácsikája a jóisten, esetleg mindkettő.

Bell & Sebastian 2013.11.20. 11:59:28

@gyalog.galopp: Azért ennyi, mert pont annyira van szükségük. Nézze meg a magyar, újraelosztási rátát.

Papírforma szerint itt már régen meghaladtuk a szocializmust, javában dűl a kommunizmus, amiben is mindenki szükségletei szerint vehet el a közösből.

Egyelőre ez még csak korlátozottan igaz, de vélhetően pár ciklus után más frakcióra is kiterjesztik.

maroz 2013.11.20. 12:41:13

@gyalog.galopp: Biztos érdekes a téma, de sajnos nekem lövésem sincs a gazdasághoz. Pláne nincs a makroökonómiához. Ha valaki nagyon ügyesen és nagyon türelmesen magyaráz nekem ilyen gazdasági összefüggéseket, akkor még az is lehet, hogy megértem, de nem biztos, hogy jól. :)

gyalog.galopp 2013.11.20. 13:15:20

@maroz:
Nagyon jó, mit jó kiváló! Pont ezért hoztam a példát.:)
Magyarországon kb 50 felsőfokú intézményben tanítanak gazdaságtant, ennek eredményét, színvonalát az ország gazdasági helyzete, nem utolsó sorban a mindenféle blogolók véleménye hűen tükrözi.

Az egyiptomi paraszt nem várt mást a politikától, minthogy megtudja , érdemes e neki termelnie, vagy sem, úgyanígy gondolkozott a magyar paraszt 80 évvel ezelőtt, és ugyanígy gondolkozik a francia paraszt a mai napig.
Ezeknek nem demokrácia felfogás, rasszizmus elleni küzdelem, büszkeség napja, bölcsészek , csepürágók kellenek, hanem kiszámíthatóság , megélhetés, vagyon biztonság.
Az a politika, amelyik ezt nem veszi figyelembe az bukásra van ítélve.

gyalog.galopp 2013.11.20. 13:17:20

@Bell & Sebastian:

Bocs, de ezt most nem igazán értem.

Bell & Sebastian 2013.11.20. 13:22:40

@maroz: "Basic a rája" -közgáz: Az Édentől több (ki)versztára

- Első lecke
Lopták vagy megkeresték, az majdnem mindegy, ha országon belül marad.
(De nem marad, aminek ellenszere a unió politikai áfiuma és a náci -bélyeg válogatás nélküli sütögetése.)

- Második lecke
Az eredeti tőkefelhalmozás (amikor degeszre lophatják magukat a haverek) permanens folyamat pártosodott időkben. Egészen addig tart, amíg van mit. Ha elfogyott, lecsukják vagy kinyírják egymást azok, akik még nem szöktek Svájcba a lóvéval.

- Harmadik lecke
Amíg a "közbeszerzés", "pályázat", "támogatás" szavakat egyre sűrűn emlegetik, ezzel csak azt jelzik, hogy bár egyre fogy a lóvé, de a havereknek még mindig jut.

- Negyedik lecke
Alapvetően kettő, ellopható forrás van, a bér -jellegű jövedelmek és az uniós visszaosztás.
Ha már mindkettőt sikerült beszákolni úgy, hogy közben permanensen kong az államkassza, a kifosztás a tökéletesség csimborasszójához érkezett.

- Kiegészítés (nem önálló lecke)
Ha még a töketlen hülyeség is kulminál (párhuzamosan a rablással), ami szükségtelen, presztízs -tavak ásásában ölt testet, amibe ugye majd béka is kerül (ehető combokkal, gondolom), elmondhatjuk, hogy megragadtuk a nemhagyományosértelembevett gazdaságpolitika lényegét, annak is szarva közt a dohányzacskónak valóját.

Bell & Sebastian 2013.11.20. 13:26:33

@gyalog.galopp: Jött a vízvezeték szerelő és öt perc alatt elhárította a dugulást. Kérdi este az asszonyt a férje:
- És mit fizettél?
- Ötezret, számla nélkül.
- Ejha! És miért pont ennyit?
- Mert gondolom, pont ennyire volt szüksége.

gyalog.galopp 2013.11.20. 14:18:37

@maroz:
Volt egy kedvenc huszonéves "politikusom", aki annak idején rendszeresen szerepelt a TV-ben, nyilatkozott , állást foglalt, meg mindent csinált, ami egy politikushoz illik.
Megnéztem az adatlapját, egy szaros érettségije volt, ehhez képest atomenergiai, meg biobizbaszi , meg mitomménmilyen bizottságokban szerepelt, olyanokban, amelyekhez legalább három, nem humán egyetemi diploma dukált volna.

maroz 2013.11.20. 16:04:36

@gyalog.galopp: "hanem kiszámíthatóság , megélhetés, vagyon biztonság.
Az a politika, amelyik ezt nem veszi figyelembe az bukásra van ítélve."

És akkor Kádár rendszere mégis megbukott, pedig kiszámítható volt, a megélhetéssel sem voltak gondok és talán még a vagyonbiztonság sem volt annyira csapnivaló. Ki érti ezt... ;)

De nyilván, sok igazság van abban, amit mondasz. Hirtelen jött ez a váltás és nagyon sok ember nem bírta feldolgozni ezt a kínálati sokszínűséget. Összezavarta az értékek pluralizmusa, az összetettebb világképek, ő jól azonosítható értéhegemóniákat szeretne, egyszerű, érzelmileg könnyen megfogható viszonyulási pontokat. Ilyen sajnos abban a világban, amelyik '89 után hozzánk is elérkezett nincs, és el fog telni egy jó adag idő, amire ezt belátni is hajlandóak leszünk, addig pedig marad a cirkusz, a kapkodás, a jobbra-balra csapongás.

Amit aztán a pártpolitika a maga logikája szerint nem oldani szeretne, hanem kihasználni és learatni a babérokat. Civil értelmiség, civil értelmiségi elit nem nagyon van, így pár évtizedig még elbalfaszkodunk ugyanebben a cipőben, aztán vagy lesz valami óvatos változás, vagy nem. Így megy ez.

maroz 2013.11.20. 16:10:02

@gyalog.galopp: Ha a szavazópolgár is pont ilyen, akkor miért lenne a politikus másmilyen?

Amikor egy olyan ember kezdi el nekem nagy lendülettel megmagyarázni a magyar felsőoktatást, akiről tudom, hogy élete során kábé egyetlen könyvet el nem olvasott, akkor nem igazán tudok haragudni a születése jogán magát polihisztornak tartó politikusra.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.20. 16:19:33

@maroz: A mostanság divatos történet szerint a szocializmus bukása ekként történt:

A magyarok lassacskán elkezdtek boldogulni a szocializmusban, törzsökös, bajszos magyarok kerültek egyre magasabbra a vezetésben, emelkedett az életszínvonal, itt-ott szóba került Erdély (könnycsepp), érvényesültek magyar érzelmű magyarok a kultúrában, sportban, gazdaságban stb.
Látták hát a zsidók, hogy ez nem lesz jó, ezek a büdös magyarok a direkt az ő pusztításukra idehozott kommunizmustól se vesznek ki. Ezért szervezkedni kezdtek, létrehozták az álellenzékieket az igazi magyarellenzékiség mellé. Ezeket arról lehet felismerni, hogy nem bántotta őket a kommunista elnyomás (ahol ugye, az előbb még magyarok kezdtek lenni, de a sztori ezen részében máshogy van ez), szemben az igazi ellenzékkel, akiket igen (pl. Illyésnek hetente kellett sakkoznia Kádárral, s a könnyebb megfigyelhetőség érdekében Kádár villájától két sarokra kellett laknia egy másik villában). De hogy később ne tűnjön fel, hogy vegzálták őket, ezért gondosan úgy tettek, mintha vegzálnák őket, a ravasz zsidók, kutyateringette!
És amikor a magyarok végre előre léphettek volna és átvehették volna a pártállamot, a zsidók hirtelen megpuccsolták a közeledő magyaruralmat és rendszert váltottak. A magyarok meg tanácstalanul néztek, hogy hiába készültek a magyarszocializmusra, az most nem jöhet szóba, mi legyen?
Hát ez a rendszerváltás tragédiája magyar szemmel: hogy egyáltalán megtörtént, s ezzel kisiklattak egy gyönyörű, organikus történelmi folyamatot.

gyalog.galopp 2013.11.20. 16:25:39

@maroz:
Tévedés, a Kádár rendszer nem politikailag bukott meg, hanem gazdaságilag. Mit gondolsz a szocik mért tudták túlélni a rendszerváltást, mért kerülhetett sor a kerekasztalra?

Márpedig haragudni kell a magát polihisztornak tartó szélhámosokra, különösen, a be akarnak kerülni a parlamentbe. Egyebek mellett ez lenne a felelős polgár dolga. Azért az EU tag Magyarországán nem lejárt szavatosságú lózungokkal kellene operálni, hanem gazdasági elképzelésekkel.

Jó lenne az ideológiai bohóckodás helyett a gyakorlati kérdésekkel foglalkozni, tudomásul venni, hogy Magyarország nem egyenlő Budapest, és nem 2, hanem, 10 millió lakosa van.

maroz 2013.11.20. 16:34:18

@Counter: Igen, ez már kicsit megmagyarázza, hogy egyes zsidók miért a kádári rendszert működtető háromperhármasokkal léteznek megbonthatatlan szimbiózisban és miért utálják tiszta szívből a magyaroknak azt a nem elhanyagolható hányadát, akik nem hajlandóak a picsájukon megülni Sutyerákfalván, hanem szeretnének ők is egy kicsit létezni, és talán nem csak megtűrt háziállatkaként.

Az a baj a meséddel, meg a többi, hasonló mesével, hogy van annyi igazságmag benne, amitől az ember már nem is bírja nyugodt szívvel hülyeségnek mondani. Ha például én magam nem látnám a zsidót a hatalmát átmentett posztkomcsi elit kebelén lágyan ringatózni, akkor könnyebb dolgom lenne, hiszen akkor bátrabban hihetnék akármit, de sajnos látom.

maroz 2013.11.20. 16:37:05

@gyalog.galopp: "Jó lenne az ideológiai bohóckodás helyett a gyakorlati kérdésekkel foglalkozni, tudomásul venni, hogy Magyarország nem egyenlő Budapest, és nem 2, hanem, 10 millió lakosa van."

Én is ezt mondtam az elitemnek, és mi lett a vége? Elvágták a torkom. De ma már nem zavar, nem ők voltak az elsők és vélhetőleg az utolsók sem, végső soron meg lehet szokni ezt is. :)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.20. 20:13:02

@maroz: Érdekes dolog lehet, csak valahogy baromira csálé a szelektív tisztánlátás.
Csak érdekelne, milyen "zsidó hatalmát" látsz ringatózni?

Kicsit visszaolvastam és jókat röhögök a"rendszerváltás"
taglalásán. Semmiféle váltás nem volt, csupán az utólag hős, utólag már dokumentáltan azelőtt is forradalmár népnemzetiektől és mindenki mástól függetlenül megszűnt létezni a szocializmusnak nevezett rendszer. Ezzel együtt megszűnt a katonai megszállás is, megnyílt a lehetőség a bármire. Nincs ellenségkép, azért, mert odajutott az ország ahol van, elő lehet a régi zsidózós szisztémát. Csak szólok, azelőtt sem vált be, ideje lenne valami mással próbálkozni.

maroz 2013.11.21. 07:39:52

@biboldó: Nem igazán értettem a kérdésed.

gyalog.galopp 2013.11.21. 10:34:55

@biboldó:

"Semmiféle váltás nem volt, csupán az utólag hős, utólag már dokumentáltan azelőtt is forradalmár népnemzetiektől és mindenki mástól függetlenül megszűnt létezni a szocializmusnak nevezett rendszer."

Ez egy igen mélyen szántó, magvas gondolatokat ébresztő mondat. Nem volt váltás csupán a szocializmus szűnt meg, az pedig ugye egy lényegtelen, szóra sem érdemes fejlemény. Bár akkor mi a fenétől nyílt meg a lehetőség mindenre?
Na mindegy, gondolom a fénysorompóval is így vagy, hiába vált neked fehérről pirosra, majd ha az egész lámpát kicserélik észreveszed.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.21. 19:06:54

@maroz: Akkor rendben. Az idézőjelben szereplő rész a te szavaidat tartalmazza, ezek szerint önmagadat nem érted. De akkor minek firkálgatsz?

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.11.21. 19:12:09

@gyalog.galopp: Maradva a fénysorompós analógiánál: a sorompó állapotát egy meghatározott szisztéma szerint automatika vagy valaki "váltja".

90-ben eltűnt a sorompó, ma viszont mindenki a bakter szerepében tetszeleg.

gyalog.galopp 2013.11.22. 06:04:37

@biboldó:
Eltűnni a reggeli harmat, meg az aranyóra szokott a cigány bálban, de felvilágosult ember tudja, hogy anyag nem vész el, hanem átalakul vagy ellopják.
A szocializmus mint eszme átalakult pluralista demokráciává, a hozzá tartozó anyagi javak pedig az aranyóra sorsára jutottak.
Ha ez nem rendszerváltás, akkor micsoda?

vantaan 2013.11.22. 08:02:17

@gyalog.galopp: "Eltűnni a reggeli harmat, meg az aranyóra szokott a cigány bálban, de felvilágosult ember tudja, hogy anyag nem vész el, hanem átalakul vagy ellopják."
No nem csak a cigány bálban!!!! Emlékezz a Puskás temetésére ..... milyen cigány volt ott? .... pedig ott is eltűnt valami arany!

gyalog.galopp 2013.11.22. 08:23:52

@vantaan:
Bár nem tudom, de legyen igazad. Azonban bízzunk benne, hogy Puskást hagyják végre nyugodtan pihenni, és rendszerváltás sem lesz több.
Ezzel szemben a reggeli harmat, meg a cigány bál remélhetőleg nem szűnnek meg egyszeri alkalomként.
süti beállítások módosítása