Újabb fényes rezsigyőzelem: havi két alkalommal, legfeljebb 150 ezer forintig ingyenes lesz a készpénzfelvétel. Ehhez az ügyfeleknek személyesen vagy netbankjukon keresztül kell nyilatkozniuk arról, melyik számlájuk esetében kívánnak élni ezzel a kedvezménnyel.
A kormány 2013. január 1-jével vezetett be tranzakciós illetéket a pénzügyi műveletek után, ezek általános mértéke 2 ezrelék, készpénzes műveletek után 3 ezrelék volt. Augusztus elejétől – mivel a költségvetés illetékbevételei jócskán elmaradtak a várttól – a kormány felemelte az illeték mértékét, 3, illetve 6 ezrelékre. A Magyar Nemzeti Bank tavalyi, a tranzakciós illeték bevezetését megelőzően készült elemzésében még azzal számolt, hogy – bár összességében károsnak ítélték a kormány intézkedését, – az illeték pozitív hatásai között lehet, hogy a készpénzkímélő fizetési módok választására ösztönöz.
Ehelyett most arra kötelezik a bankokat, hogy ne csak az illetékterhet ne hárítsák át ügyfeleikre, de egyéb költségeket se érvényesítsenek, függetlenül attól, hogy saját vagy idegen automatából történik-e a készpénzfelvétel. Azaz olcsóbb lesz az ATM-használat, mint egy évvel ezelőtt volt, amikor a bankok még maguk döntötték el, hogy melyik számlacsomagban kell fizetni az automatás pénzfelvételért, és melyikben nem, ráadásul az ingyenes felvétel lehetőségét szinte minden esetben a saját ATM-ekre korlátozták. Eközben az átutalások esetében megmarad az illetékteher, nem csoda, hogy mind többen fizetnek készpénzben és kérik így a fizetésüket is (a Jobbik egyenesen azt követeli, hogy erre legyen is lehetősége mindenkinek).
Pedig a készpénzes tranzakciók önmagukban is nagyon sokba kerülnek a gazdaságnak és az államháztartásnak egyaránt: például a pénzt szállítani, kezelni, őrizni kell (a Kiszámoló blog alaposan összeszedte, milyen költségek merülnek fel). Aztán a készpénzes ügyletekre jóval kevésbé lát rá az állam, könnyebben maradnak ki a közteherviselésből – nem véletlen, hogy egyébként a kormány és az MNB is a készpénzhasználat visszaszorításában látja a feketegazdaság elleni küzdelem egyik fő eszközét. A pénzügyi rezsicsökkentés nagyszerű vívmányával viszont most mégis arra ösztönzi a kormány az embereket, hogy ne kártyával vagy átutalással, hanem készpénzben fizessenek – az Adócsalók, Betörők és Zsebtolvajok Céhének szíves ajánlásával.
Az utolsó 100 komment: