Mindig is volt egyfajta munkásromantikája a város peremének. A helyben élők törődött kívülállása, az értelmes létezésért folytatott küzdelem mindig felszínre dobta a maga korának bárdjait. A rakendrollógusok körében egyetértés mutatkozik abban, hogy Nagy Feró óta Őz Zsolt volt ennek a közegnek a leghitelesebb, s vélhetően legsikertelenebb muzsikusa. Közvetlen környezetének, a szakmának és a médiának is van némi felelőssége abban, hogy nem volt hajlandó értékén kezelni Őz tehetségét és megbocsátani neki azt a fajta önsorsrontó igyekezetet, melyet a Quimby frontemberének például megbocsátott. Szenvedélybetegsége, saját szubkulturális közege és a maga műfajában asztalra (színpadra) tett teljesítményének hasonlósága alapján talán mégsem túlzás, ha Tar Sándorral vagy Hajnóczy Péterrel említjük egy lapon.
Az elmúlt tíz évben lét és nemlét határán egyensúlyozva hozott össze olyan meggyőző szerzeményeket a Vidámpark zenekarral, mint a Két citrom, vagy az egészen bensőséges Tejfog című dal. A kilencvenes évek közepétől azonban, mint sok egyéb más területen, a csomagolásra tevődött át a hangsúly; s ha valaki, hát ő tudta a legjobban, hogy a minőség önmagában már nem elég a szélesebb nyilvánosság eléréséhez. Tudta, csak éppen nem érdekelte.
Soha nem tudott és vélhetőleg nem is akart részévé válni a mainstreamnek, azoknak a műhelyeknek, amelyekben formális feltételek között számítottak rá, s ebben korántsem az a Woody Allen-féle értelmiségi gőg vezette. Az a fajta író volt, akinek mindig rengeteg ötlet volt a fejében, de ha a megszületésük pillanatában nem kerületek cikkterv vagy dalszöveg formájában papírra, akkor örökre ott is maradtak. Autonómiájának és belső késztetéseinek falain belül érezte otthon magát. Egy ponton túl aztán szükségszerű és elfogadott lett körön kívülisége. Igazán sosem akart sztár lenni, s látva Bódi László vagy még inkább Jeszenszky Béla búcsúját, talán jobb is, hogy Őz Zsoltra nem a bulváron keresztül, hanem csak dalai révén emlékezhetünk majd.
Stílusosan őszre időzítette az elköszönést. Lakatot tett a Vidámparkra. Az évek aprómunkájával, cigarettafüst és nehéz italok között összerakosgatott zenei csomagot így zárta le. Bár nekem már régen összeállt néhány CD-n. Hosszú autóutakon így jössz majd velem, Zsolt. Gyere, elviszlek Balatonra.
