Esznek-e embereket a menekültek?
2013. július 31. írta: Lakner Dávid

Esznek-e embereket a menekültek?

menekultek_menekulttabor.png

Vámosszabadi lakóinak jó része tiltakozik a tervezett menekültszálló megnyitása ellen. Úgy tűnik, egyelőre sikertelenül: a Belügyminisztérium és a település vezetése megegyezett a szálló ideiglenes felállításáról. 2014 márciusában újra áttekintik majd a migrációs helyzetet, és ha nincs szükség a menekülttáborra, azt adott esetben be fogják zárni. A vámosszabadiakat azonban ez nem nyugtatja meg, sokan úgy érzik, a tárgyalódelegáció elárulta őket.

Bár visszatetszést kelthet, amikor lokális ügyekbe szólnának bele Budapestről, vagy bárhonnan távolabbról, azonban a vámosszabadiak irracionálisnak tűnő félelmei mellett nem lehet elmenni szó nélkül. „Betegségeket terjesztenek”, „bűnözni jönnek”: ezek a leggyakoribb panaszok a menekültekkel szemben, de van, aki úgy véli, már „puszta megjelenésükkel (...), azaz hogy négerek, arabok” is zavarni fogják a többségi társadalmat. Van olyan helyi anyuka, aki kijelentette, meg fogja tiltani gyermekének, hogy az iskolában szóba álljon egyetlen menekülttel is. Egyesek a munkahelyüket féltik, mások gettóba zárnák a menekülteket. „Uram, ezek az emberek illegális határátlépők. A törvényeket ezzel egyszer már megsértették, miért ne tennék más ügyben máskor is?” – teszi fel a kérdést egy helybéli. Mintha senki, de tényleg senki nem tudná arrafelé, mit is jelent menekültnek lenni.

A felsorolt indokok közül ha csak egy-kettőt hallanánk, még talán érthetőek lennének is a félelmek. De a felhozott ellenérvek annyira sokrétűek, annyira különbözőek, hogy nem lehet másra gondolni: ezeket az aggodalmakat jobbára az irracionális xenofóbia táplálja. Bár igaz, hogy hatástanulmány a településvezetők számára sem áll rendelkezésre, de a helybéliek ellenvetései sem igazán valós veszélyekre, helyzetekre fókuszálnak. Hiába mondta Csizmadia Tamás, a Belügyminisztérium sajtófőnöke, hogy „nincs jelentős bűnügyi kockázatnövekedés”, illetve hogy még munkahelyek is létrejönnek a menekülttábornak köszönhetően, a falubeliek mégis házukat, állásukat féltik az idegenektől. Az ideérkező családok gyermekeinek egzotikus betegségéről beszélnek – szinte csak azt nem vetik fel, hogy a menekültek talán embereket is esznek.

És a tiltakozás hullámait meglovagolja Vámosszabadi DK által támogatott, független polgármestere, de a győri LMP is. „A kormány semmibe veszi a magántulajdon védelméről szóló kötelezettségét, amikor döntésével a helyi ingatlanok árainak zuhanását és a közbiztonság veszélyeztetését idézi elő. Óhatatlanul felmerül a kérdés milyen szándék indokolhatott ilyen az utolsó pillanatig háttérben zajló eljárást? Talán a szabad kijárásos menekülttáborokkal kapcsolatos megdöbbentő tapasztalatok nyilvánosságra kerülése, vagy a az érintettek várható ellenállása?” – írják közleményükben a győri zöldek. Eközben Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere kijelentette: „ez a befogadóállomás nem elsősorban Győr ügye – a városban egyébként négy éven át különösebb konfliktusok nélkül működött menekülttábor –, s a város nem tesz olyan nyilatkozatot, állásfoglalást, melyeket az előítéletek szülnek vagy táplálnak”.

És mintha valóban csak az előítéletek mozgatnák a tiltakozókat, mert más menekülttáborok működésének tapasztalataira nem igazán hivatkoznak. Szemben Borkaival, aki megjegyzi: náluk évekig konfliktusmentesen működött ilyen menekülttábor.

Tavaly ötezer-ötszáz, idén már tizenkétezer menekült érkezett hazánkba. Az új tábor megnyitását tehát a számok is indokolják, amelyek egyébként azt is mutatják: bár többen érkeztek Magyarországra, látványos feszültséget nem generált jelenlétük. Csizmadia is az '56-os magyar menekülteket hozza példaként, ám a helyiek tiltakoznak. „Azok kulturált európai és tehetséges, képzett emberek voltak, nem primitív, dologtalan bűnözők” – idéz egy véleményt a NOL riportja. Hogy kik a dologtalan bűnözők, az ilyenkor általában nem derül ki, inkább csak általánosítva vonatkozódik arabokra, feketékre, bárkire, akit elüldöztek saját hazájából.

Nem festenek jó képet rólunk ezek a megnyilvánulások. Bezárkózó, rettegő Magyarországot mutatnak, miközben hazánk mostani helyzete nem teszi lehetetlenné egy nyitott, befogadó, kiegyensúlyozott társadalom meglétét. Ahogy a huszonhárommillió idecsődülő román, úgy a betegségeket terjesztő, lányainkat megerőszakoló, munkahelyünket elvevő menekültek is a fantázia szüleményeinek tűnnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr555431567

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Esznek-e embereket a menekültek? 2013.07.31. 09:39:01

Mintha senki, de tényleg senki nem tudná Vámosszabadi környékén, mit is jelent menekültnek lenni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1000bocs 2013.07.31. 09:07:16

"irracionális xenofóbia" - meg az anyád....

Debrecen: menekültszállás tele, mióta "nyílt szállás" a környéken és a kapcsolódó útvonalakon élők tudnának mesélni az irracionális xenofóbia témakörben. Nincs bűnözés, nincs velük baj, mi?
Békéscsaba -tele.
Kiskunhalas: a nyílt szállás őrzött lett újra, annyira nem nőtt meg lopások száma.

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 09:23:20

@1000bocs:

b. verzió:

túl sok közterület van, az USÁ-ban pl. sikk un. "gated community-ben" élni

oda csak az megy be aki ott él vagy meghívót kap...

freehckr 2013.07.31. 09:26:15

Ti ott az ultraliberális klubjaitokban egyébként szedtek valamit a valóságérzékelés ellen, vagy pedig - ha lehet a magatokfajta turbóliberálisokkal kapcsolatban ezt az állapotot emlegetni - józanul vagytok képesek ennyire elrugaszkodni a valóság kőkemény talajától?!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.07.31. 09:26:24

Soha nem illeszkednek be, mégpedig azért mert nem ebből a földből, nem ebből a tájból nőttek ki. Ők más tájak, más éghajlat, más kultúra szülöttei. Nem fognak úgy érezni soha mint mi itt, akik ezen a földön születtünk és már gyermekkorunk óta magunkba szívtuk minden zamatát, minden keserűségét, történelmi emlékezetét. Ezeknek ez nem jelent semmit.

1000bocs 2013.07.31. 09:27:17

Én sem örülnék, ha dologtalan, 3-5 fős csoportokban naphosszat lófráló, a nőknek beszólogató életerős fiatalemberekből álló TÖMEGET telepítenének a szomszédomba. Miközben Budapestről egy okos fiú megmagyarázza hogy nem kell félni. Nem esznek embert.

Ha az embert nem evő menekültek az éppen megért gyümölcsöket úgy szedik le a kertben, hogy az néni öreg fakapuja összetörve fekszik a kerítésnél, akkor kicsit nem szeretni őket?

Ha eltűnik a ketből a bicikli mert szórakozni támadt kedvük a nagy unalomban, akkor szabad nem szeretni őket?

Ha a játszótér mellett az árnyékban az anyukák nem mennek a padok közelébe, mert ott sok sötét férfi piheni ki az egész napos semmittevést, azt szeretni kell ugye?

Ha hazafelé a járdán az ember egyik napról a másikra azt veszi észre hogy jobb férehúzódni, mert ezek úgy állnak ott, soha nem lehet tudni...

Kedves cikkíró!
Miért gondolod azt Budapestről, hogy más emberek életébe beleszólsz és leminősíted őket tudatlanul?
Költözz oda, vagy indíts akciót: "még több menekültszállást a szomszéd utcámba!" Élj ott. Éld át. Vagy legalább menj közel és nyisd ki a szemed. Próbáld beleélni magad az ott lakók helyzetébe, és ne filozofálj. A valóság több annál amit belegondolsz. És légyszives. Ne írj baromságokat.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.07.31. 09:27:43

kurvaország szarmagyarjai még a saját szemetüket is a szomszéd telkére szeretik átsöpörni

SZAR LELKŰ A MAGYAR: dögöljen meg a szomszéd tehene is - ha a rosszindulatú irigység fájna, nyína és hörögne szinte az egész ország

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 09:41:29

@1000bocs:

addig semmi baj sincs a bevándorlással amíg:

1. kizárólag azok jönnek akik meghívót kapnak, pl. egy konkrét személy hívja meg őket és
2. ez a konkrét személy _kezességet_ vállal a meghívottakért, ill.
3. a meghívott számára is egyértelmű, hogy csak vendég
4. persze a vendég státuszból akár több is lehet, ha az érintett _mikro_-közösség is így akarja
(pl. település, városrész... Svájcban jó példák vannak erre...)

Ferkusz 2013.07.31. 09:41:35

Kedves Dávid!

Ennyi sületlenséget honnan szedtél össze? Jártál Te már valaha menekülttábor környékén. Amiket leírtál, abból az tűnik ki, hogy nem.

Bicskéről például menekülnek az emberek, a rengeteg "menekült" miatt. A lányok nem mernek kimenni az utcára, mert folyamatosan méregetik őket és beszólogatnak. Az ingatlanok eladhatatlanok. Kiskunhalason, Debrecenben, is hasonló a helyzet.

De Te nyilván sokkal okosabb vagy a fotelodból, mint azok akik ott élnek.

Ha annyira odavagy értük, akkor fogadj be párat a lakásodba.

Valaki2 2013.07.31. 09:43:56

Alapvetően több problémát látok. Vámosszabadi egy kis település, összesen 1600 fő körül lakják. Oda betelepíteni több száz menekültet nem biztos, hogy szerencsés, először is az ingatlan árak nagyjából 0-ra fognak zuhanni, a menekültek pedig nem igazán fognak tudni mit kezdeni, mert hát egy ilyen kis faluban mit is csinálhatnának. Ezzel együtt ugye épült volna egy gyár, ami több száz embernek adott volna munkát, az sem fog megépülni.

Nincsenek konfliktusok: mintha nem rég történt volna, hogy afgánok és afrikaiak egymásnak estek az egyik táborban, súlyos sérülés is történt. Meg a hétköznapi beszólogatásokat sem biztos, hogy el kell tűrnie a helyi lakosoknak, amit remélhetően nem is fognak eltűrni.

Nyilván érthető, hogy ezek az emberek menekülnek, viszont jó részük szimplán gazdasági menekült, akik illegálisan próbálnak Európába jutni, és voltak olyan szerencsétlenek, hogy nálunk bukjanak le. Az is rendben van, hogy EU-s kötelességünk ezeket elszállásolni, amíg vissza nem lesznek toloncolva, vagy tovább nem mennek nyugat Európába. De ki mondta, hogy a táborokat a városokba, vagy kis falvakba kell rakni, miért nem az Alföld közepére rakjuk a táborokat? Ott nem zavarna senki senkit.

Nyitott, befogadó társadalom: már elnézést, de 1 millió embernek nincs munkája, fél milliónak el kellett hagynia az országot, hogy megélhetést találjon, ezután természetesen az analfabéta, semmihez sem értő, törzsi szinten gondolkozó, harmadik világbeli bevándorlókra van szükségünk. Persze.

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 09:45:37

@1000bocs:

az USÁ-ban a homeowners association (háztulajdonok szövetsége) rendszer erre is frappáns választ ad,

aki nem tartja be a mikróközösség által kitalált játékszabályokat (pl. kertészeti, építészeti követelmények, egyéb együttélési követelmények), azt orrba-szája szétbírságolják

mellesleg nálunk is volt erre példa amíg hagyták:

A MÁTYÁSFÖLDI NYARALÓTULAJDONOSOK
EGYESÜLETE
epa.oszk.hu/02100/02120/00030/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_30_253.pdf

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 09:46:54

@Ferkusz:

vagy b verzió:

ha ennyire bízik konkrétan vmelyikben, akkor:

vállaljon kezességet érte...

Urfang 2013.07.31. 09:59:36

Hehe, nagyon mókás kedves Dávid, ahogy a néhány idézettel arra utalsz, hogy itt a xenofób DK-s meg LMP-s mentalitással áll szemben a toleráns multikultis fideszes mentalitás, valóban ha csak ezeket az idézeteket nézzük akkor így is tűnhetne, de hát te is tudod hogy ez ennél picit bonyolultabb.

A nyitott, befogadó, kiegyensúlyozott társadalomról meg regéljenek a kommentek, akik bizonyára mind LMP-sek, mert nem a jobboldali társadalom leggyűlöltebb szitokszava a libsi után a multikulti. Amúgy tetszene a hozzáállásod, de hogy körbejárnád ezt a problémát az aligha mondható. Találtál két idézetet, ügyes vagy, de hogy hol gyökerezik ez a xenofóbia, azt már nem nagyon próbálod meg kapirgatni.

Az idegengyűlölet itt olyan erős, hogy ha Svédországban vagy Nagy-Britanniában történik egy bevándorló incidens, akkor az a magyarokat jobban felháborítja mint ők magukat, és innen küldik a jó tanácsot hogy fejezzék be a multikultit, mert jönnek a mecsetek meg a kalifátus meg a fehér ember kihalása.

Ezt a dolgot is körbejárhatnád ha igazán érdekel a probléma, ahelyett hogy ilyen nyilvánvalóan torz megmondást írsz a nyitott, befogadó, multikulti fideszlibsikről, meg a gyűlölködő xenofób rasszista LMP-ről.

Nézd csak meg a kommentjeidet Dávid. Nem az LMP-sek vicsorognak itt a gonosz idegenekre...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.31. 10:00:14

@Lakner Dávid:

"Esznek-e embereket a menekültek?" --- kérdezed.

Te honnét veszed, hogy nem? belelátsz a fejükbe? Vagy ők mondtál neked?

Nemrég például néhány ilyen szerencsétlen afrikus menekült megerőszakolt egy középiskolás fiúgyereket. Az még szerinted belefér?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.31. 10:02:23

@bbjnick:

belelátsz a fejükbe? Vagy ők mondtál neked?=Belelátsz a fejükbe? Vagy ők mondták neked?

Kandeláber 2013.07.31. 10:08:24

Ez a Mandiner vagy a Kettős Mérce? A Népszabóság "Idegenellenes hecckampány" címmel kanyarított egy cikket, megemlítve hogy Vámosszabadi polgármestere dékás támogatással lett az aki.
A szép nevű Niedermüller dékás alelnök szerint egyébként mindenről (az egyébként véleményem szerint sültparaszt) Kósa Lajos debreceni polgármester lehet, aki "hangulatkeltő" kijelentéseket tett.
És persze jön a rasszizmust citáló baromság meg a Helsinki Bizottság.
Oda illik ez a cikk.

khmm... 2013.07.31. 10:09:23

A NOL jogvédős cikke alatti kommentből egy részlet: elég jól mutatja az arányokat:

"Tudjátok, hogy az 1600 lakosú Vámosszabadira 216 fős tábort nyitnak? Ez olyan, mintha Debrecenben nem 1200, hanem 28.000 lakosú tábor lenne. Vagy Budapesten NEGYEDMILLIÓ illegális bevándorlót telepítenének le.

A debreceni Sámsoni útról, meg az egyetemi szórakozóhelyekről, vagy Balassagyarmatról, az ottani közbiztonságról sokat lehet olvasni az interneten. Vámosszabadinak eddig egy rendőre van(EGY FŐ), akin osztozik 4 másik faluval. Újra leírom: 5 falu, 1 KMB. 2012-ben volt egy terménylopás és egy üzemanyaglopás, mindkettő SZABÁLYSÉRTÉS, bűncselekmény NEM történt. Ehhez képest az is életminőség-romlás, ha csak egy kocsmai lökdösődés történik, vagy csak egymást bicskázzák az afrikai és arab "menekültek". "

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.31. 10:10:36

Épp megszűnik az SZDSZ, és a szerző máris alapítana egy újat?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.31. 10:11:03

" Ahogy a huszonhárommillió idecsődülő román, úgy a betegségeket terjesztő, lányainkat megerőszakoló, munkahelyünket elvevő menekültek is a fantázia szüleményeinek tűnnek."

A realitas az, hogy amikor elfogadtak azt a modositast januarban, hogy a menekultek nem automatikusan kerulnek menekultugyi orizetbe, tobb sulyos buncselekmeny is tortent Debrecenben.

Peldaul ez:
www.archive.police.hu/hajdu/aktualis/haj_130104_01.html
"A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói elfogták azt a két iraki állampolgárságú férfit, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2012. január 3-án a hajnali órákban Debrecenben a Bajcsy Zsilinszky utcában - előzetes szóváltást és dulakodást követően - késsel megszúrtak egy 17 éves helyi férfit, majd elmenekültek a helyszínről.
A sértettet a kiérkező mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba."

Tobb oka van annak, hogy egy menekulttabor bunozest general. Az egyik a menekultek zuros hattere. Aki ideer, az mar jo esellyel tul van nehany buncselekmenyen - tiltott hataratlepes, emberkereskedo felberelese, ilyenek. A masik faktor miattunk van: ezek az emberek nem dolgozhatnak, jovedelmuk nincs, ha viszont nincsenek menekultugyi orizetben, akkor szabadon kozlekedhetnek az orszagban. Nyilvanvalo, hogy ilyen korulmenyek kozott a legtorvenytisztelobb menekultben is felmerulhet a buncselekmeny otlete.

Kandeláber 2013.07.31. 10:29:18

@Urfang: A hozzád hasonlók meg azon sem háborodnak föl, hogy Londonban két feka a nyílt utcán fényes nappal lemészárolt egy angol katonát bozótvágó késekkel.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.31. 10:37:17

laknerkém már megint előjött belőled az szdsz, nem szégyelled magad? ilyen betegséggel emberek elé állni?!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.31. 10:38:50

"Kedves Dávid!

Javaslok neked valamit: kérlek ülj autóba, gyere le Debrecenbe és estefelé tégy egy kis sétát a menekülttábor környékén. Aztán menj vissza a budai lakásodba, és úgy írj cikkeket.

Köszönöm."

capacete 2013.07.31. 10:38:56

Arra itt tényleg senki nem emlékszik már, hogy Magyarországról százezrével menekültek emberek a nyugatra a kommunizmus alatt?
Jelentős részük nem azért ment, mert az élete veszélyben lett volna, hanem azért, mert az itteni élet kilátástalan volt. Biztos lehetne akkori újságcikkeket keresni a "magyarbűnözésről", a kulturálatlan, gyökértelen magyarok okozta problémákról, de alapvetően mégis tárt karokkal fogadták őket, és döntő többségük a társadalom hasznos tagjává vált.

Pontosan mennyire kell hálátlannak lenni ahhoz, hogy amikor hasonló szituáció után emberek Magyarországra érkeznek, velük szemben ilyen legyen a reakció?

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 10:43:18

@capacete:

a kérdés kapcsán a következőből induljál ki:

1. magántulajdon szentsége
2. a helyi közösség önrendelkezése

csakis a fenti két szempont mentén lehet értelmezni az efféle kérdéseket

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.31. 10:44:19

"Nem festenek jó képet rólunk ezek a megnyilvánulások. Bezárkózó, rettegő Magyarországot mutatnak, miközben hazánk mostani helyzete nem teszi lehetetlenné egy nyitott, befogadó, kiegyensúlyozott társadalom meglétét. "

laknerkém , miértnem fogod szépen kézen hercsel adélt, és takarodtok vissza az szdzs-be, ahonnan jöttetek?

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 10:46:13

@capacete:

Európában ma Svájcban van a legnormálisabb bevándorlási politika...

és az kőkeményen a helyi közösségek igényeiről szól...

+ az un. "jóléti" társadalmak nem nagyon képesek a bevándorlók integrálására...

ebben a műfajban a relatíve szabadpiaci rendszerek voltak a legjobbak

Urfang 2013.07.31. 10:48:23

@Kandeláber:

A hozzám hasonlók felháborodnak a bozótvágós eseten és elítélik két gyilkost. A hozzád hasonlók felháborodnak a bozótvágós eseten és elítélnek húszmillió olyan bevándorlót akinek semmi köze sem volt az esethez.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.31. 10:51:19

@Valaki2: nincs szükségünk menekültekre, képzetlen menekültekre, mikor dúl itt a munkanélküliség, nyilvánvaló, hogy eu-s, usa-paktum keretében a kollaboráns itteni vezetők befogadják őket, aztán a 2.-3. generációsok meg majd hőzönghetnek itt, mint párizsban, londonban.
most kell lecserélni a politikai elitet, mielőtt még lángoló éjszakák lesznek itt is

kaufman terv? hígítsuk fel a népeket, minél több csoportból áll a társadalom, annál nagyobb a vélemények száma, érdekek száma, annál kevésbé lesz összetartó, annál nagyobb lesz viszont a hangzavar, a káosz.
talán ezért kell betelepíteni a homogénnek tűnő csoportokba más csoportokat.
és közben az elitet már nem lehet elmozdítani, mert nem lesz rájuk elég szavazat, egyhangú döntés, a megoszló társadalomban

Urfang 2013.07.31. 10:57:58

@tesz-vesz:

Szerinted az ausztrálok, amerikaiak, vagy britek nem elég összetartóak? Mi magyarok a fene nagy homogenitásunkkal is széthúzóbbak és megosztottabbak vagyunk mint ők.

Kandeláber 2013.07.31. 10:58:15

@tesz-vesz: Van valami kapcsolat Lakner Dávid és a raccsoló-festett hajú-liberális Lakner Zoltán között?

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 11:07:42

@tesz-vesz:

csak relatíve szabadpiaci, decentralizált rendszerek képesek nagy számú bevándorló integrálására

kispufi 2013.07.31. 11:13:25

hát ezt bármelyik olaszliskások jogait féltő belvárosi írástudó megirigyelhette volna. ahogy nekik az oda, a modorkirály dávidkának a vámosszabadiba költözést ajánlom. ezek nem új, sőt, még ráadásul közhelyszerű ellenérvek is, belátom, de épp csak annyira, mint az ezt kiváltó fenti pompázatos értekezés.

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 11:14:13

@Urfang:

bevándorlásügyben mindig az a fő kérdés, hogy mennyire decentralizált az adott állam

efféle kérdéseket csak helyi szinten lehet kezelni

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.31. 11:25:05

@Kandeláber: úgy tudom nincs, csak névrokonok,
ez a lakner vidékről jött fel, ha jól tudom, a komcsi, raccsoló lakner meg pesti volt

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.31. 11:26:11

@capacete:

No, hogy ez mekkora elképesztő kamuszöveg!

1) 1956 után 200000 magyar szakmunkást és értelmiségit nyilván föl tudott venni a gazdasági föllendülésben lévő Nyugat, de mit kezdett volna ugyanennyi közép-afrikai vagy bangladeshi bozótharcossal?!

2) Olvass utána, milyen körülmények fogadták a magyar menekülteket! Bizony, zárt menekülttáborok, ahonnét csak nagyon hosszú ellenőrzési és igazolási procedúra után juthatott ki valaki és mehetett tovább a --- szigorú kvóták és elvárások alapján --- befogadó országba. ha a Nyugaton olyan gazdasági és társadalmi viszonyok uralkodtak volna 1956 után, mint ma Magyarországon, garantálom neked, hogy nem 200000, de egyetlen magyar menekült sem léphette volna át Ausztria felé a határt!

3) Súlyos felelőtlenség olyan állapotokat fenntartani, ami arra ösztönzi a harmadikvilágiakat, hogy tömegével próbáljanak "nyugat" felé vándorolni, ahol végeredményében ugyanolyan reménytelen (vagy reménytelenebb) viszonyok közé kerülnek, mint ott, ahonnét eljöttek!

Kandeláber 2013.07.31. 11:35:10

@capacete: Ez a tipikus libbant okfejtés, az '56 utáni magyar menekülteket - akik ugye valamennyien európaiak voltak, egy részük kvalifikált szakember volt - összehasonlítani az egészen más kultúrkörökből Európába csődülő színesekkel.
Az emberek NEM egyenlőek, bárhogyan is sulykolják a szoclibek.

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 11:40:18

@capacete: @Kandeláber:

mondjuk az 1914 előtt az USÁ-ba kitántorgó nincstelenek példája tényleg jobb lett volna...

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 11:41:52

@bbjnick:

pl. az USA 1914 előtt szinte mindenkit felszívott

de az nem volt un. "jóléti" állam

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 11:43:00

@bbjnick:

és az 56-os magyarok többsége se "jóléti" vagy "jólétinek" maszkírozott államokba ment...

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 11:44:20

@bbjnick:

"egyetlen magyar menekült sem léphette volna át Ausztria felé a határt!"

nem kértek azok engedélyt... egyszerűen átmentek... sokan még fegyvert is vittek...

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 11:46:42

@bbjnick:

"végeredményében ugyanolyan reménytelen (vagy reménytelenebb) viszonyok közé kerülnek, mint ott, ahonnét eljöttek! "

nem igazán mivel alapvetően két csoportra oszlanak:

1. az egyik mindenképpen dolgozni akar, ezek általában be is illeszkednek
2. a másikat meg a nyugati "jóléti" rendszerek vonzzák...

szóval az első generációt tekintve a többségük nyer ezzel...

Kandeláber 2013.07.31. 11:53:25

@calabria007: Például. Bár azok a magyarok teljesen legálisan, munkavállalás céljából mentek Amerikába, ahol még nyoma sem volt a mostani Nyugat-Európa jóléti ellátó-rendszereinek.
Nincs mit szépíteni, Európába gazdasági menekültek jönnek, akik gyakorlatilag jogot vindikálnak maguknak az ellátásra.
Egyszerűen vissza kell küldeni őket oda, ahonnan jöttek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.31. 11:53:57

@calabria007:

Nem volt az akkor sem olyan egyszerű! Egyrészt, ott szó sem volt menekültstátuszról, minden belépőnek x összeggel kellett rendelkeznie belépéskor, különben úgy fordították vissza Ellis Islandről, mint a pinty. Másrészt számos munkaügyi előírásnak meg kellett felelniük a bevándorlóknak --- sokaknak hamar véget ért az Ámerika!

Tündér_Lala 2013.07.31. 11:54:37

A címért Lakner megérdemelne egy Pitsán rugást.

Miközben menekülttáborokra nyilvánvalóan szükség van, azokat valahol el kell helyezni. A település ennek megfelelően nyilván valamiféle juttatásban részesül és ott rendet kell tartani.

Van itt azonban egy általános probléma.

Bízhatnak-e a lakosok a hatóságokban ?

Hogyan van az, hogy Németországban, például szemétégető műveket minden további nélkül üzemeltetnek, míg más országokban. régiókban a lakosság ezerrel tiltakozik az ilyenek létesítése ellen ?

Nos ez azért van, mert szigorú szabályok vannak és azokat maradéktalanul be is tartatják. Nincsennek kompromisszumok, félrenézések. Miután ebben a lakósság megbízik - igen, bizony a tapasztalat - gond nélkül telepítenek és üzemeltetnek ilyen és mindenféle más üzemegységet.

Innen pedig kézenfekvő a megoldás: Vállaljon a hatóság garanciát arra, hogy rend lesz és azt tartsa is be. Pont.
Ha valaki garázda módon viselkedik, akkor azt nem elkenni kell, hanem kőkeményen büntetni vagy akár kitoloncolni, mit tudom én. És ne hazudozzon a PC sajtó az emberek képébe , természetesen minden atrocitásért az ott lakókat hibáztatva, mint ahogy már előre Lakner teszi. Nincs mitől tartaniuk ? Nos hát a fenntieken kívül pontosan ettől tartanak, sajnos joggal.

Bell & Sebastian 2013.07.31. 12:07:42

Ki kell terjeszteni az EU határait, veszkődjön más. De amekkora francok laknak alattunk, majd jól futni hagyják őket, mert nem akkora buzgómócsingok, mint az őrségmagyar.

Még jó, hogy nem ágyúval és létrával jönnek, Pécsi Ildikó meg öntené a szurkot rájok.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.07.31. 12:13:13

@bbjnick:
remélem egyszer a szerzőt is seggbekúrja néhány benga nigger

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.31. 12:17:07

@capacete:
"Arra itt tényleg senki nem emlékszik már, hogy Magyarországról százezrével menekültek emberek a nyugatra a kommunizmus alatt?"

Ok menekulttaborban eltek evekig kevesbe kellemes korulmenyek kozott.

-JzK- 2013.07.31. 12:29:26

Semmi keresnivalójuk ezeknek itt? A búrokat fogadnánk inkább be, nem ezeket. Semmi keresnivalója fehér országokban olyan embereknek, akik nem fehérek.

-JzK- 2013.07.31. 12:33:52

Ezek a mocskos liberálisok olyan világot akarnak, ahol kihal a fehérember, kötelező buzifelvonuláson hejehujázni, ahol a fiadból egy buzi lesz, a lányodat meg egy néger fogja megbaszni, bár inkább nem is lesz egyáltalán gyereked, hiszen minden nőből egy feminista karrierista picsát nevelnek.

kitartas.mozgalom.org/publikaciok/domokos-endre-janos-kulturalis-forradalom-%E2%80%93-nyugati-kultura-alkonya

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 12:35:42

@bbjnick:

Ellis Island csak 1892-ben jött be a képbe, és leginkább járványügyi ellenőrzéssel, ill. a magatehetetlenek kiszűrésével foglalkoztak.

Ezt megelőzően jóformán bárki bejöhetett azokba a közösségekbe amelyek ezt _engedték_

az integráció pedig nem volt zökkenőmentes, pl. a "Gangs of New York" című hollywood-i opusz meglehetősen jó kiindulópont ehhez

(különösen a draft riot-hoz kapcsolódó részek...)

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 12:36:30

@Kandeláber:

gazdasági menekültek _is_ jönnek

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 12:37:51

@-JzK-:

vhol emlékeztetnek rád ezek a "liberálisok"...

Kandeláber 2013.07.31. 12:43:37

@calabria007: Vagy inkább 98%-ban azok.
@-JzK-: Tedd hozzá még a cigóimádatot, amit az itteniek sulykolnak.

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 12:57:07

@Kandeláber:

ha szimplán csak a _menekült_ státusszal rendelkezőkre fókuszálsz azoknak a többsége gazdasági menekült

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 12:58:02

@Kandeláber:

de anno az USA felé is gazdasági menekültek mentek...

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 13:01:48

@Kandeláber:

"Bár azok a magyarok teljesen legálisan, munkavállalás céljából mentek Amerikába"

1892-ig semmit sem kellett legalizálni, mivel szövetségi szinten semmilyen korlátozás volt...

helyi szinten voltak korlátozások, pl. szegregált lakónegyedek

1892 után sem kellett semmit legalizálni...

hiszen 1914-ig nem volt semmilyen útlevélkényszer az USA felé

egyszerűen elindultak az USÁ-ba és a határon találkoztak egy bizottsággal, amelyik kb. 2-3 perc alatt döntött arról, hogy jöhetnek vagy nem

(kb. a 98%-ukat első blikkre beengedték...)

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 13:02:31

@Kandeláber:

jav:

semmilyen korlátozás SEM volt...

freehckr 2013.07.31. 13:03:50

@Tündér_Lala: „Vállaljon a hatóság garanciát arra, hogy rend lesz és azt tartsa is be.”

Hehe... hehehe... muhahahháháháhá... :D Ugye még mindig a magyarországi lehetőségekről beszélünk?! :)

Kandeláber 2013.07.31. 13:16:57

@calabria007: A "legálist" úgy értettem, hogy Hamburgban vagy Fiumében vagy mittudoménhol érvényes jeggyel beszálltak a hajóba, és elutaztak New Yorkba.
Ezek a fekák-arabok-hottentották-vágottszeműek meg egyszerűen becsempésztetik magukat Európába.
Nagy különbség.

Tündér_Lala 2013.07.31. 13:22:19

@freehckr: Pedig itt van a kutya elásva.

Ha a hatóságok azonnali hatállyal becsukják a szemétégetőt, ha nem cseréli a filtert, nem kezeli bűzmentesen a hulladékot, mindenféle kibúvó nélkül. akkor nem hogy tiltakoznának, hanem támogatnák sz ilyenek telepítését.

Ha a menekülttábor lakót figyelmeztetnék, hogy meddig terjed a vendégjog és a kihágásokat kőkeményen büntetnék - akár kollektíven, hogy a többi visszatartsa a barmokat - nem lennének atrocitások.

Ha a sajtó nem hazudozna, stb.,stb....

Ja, hogy ez nem megy a balfékek miatt ? Én mindig a megoldást keresem. Az bizonyos, hogy a megoldás valahol itt keresendő.

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 13:26:42

@Kandeláber:

a különbséget én inkább az akkori kvázi-szabadpiaci rendszerek, ill. a mai szocialista rendszerek között vélem felfedezni

a XIX. században a szegregáció inkább helyi szinten ment, mondhatni "finomhangolt" volt

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 13:30:32

@Kandeláber:

ja azt tudtad, hogy pl. a Titanicon egy csomóan _álnév_ alatt utaztak?

(1912-ben...)

olyannyira senkit sem érdekelt, hogy ki megy az USA felé, hogy még ez sem zavart senkit:)

(esetleg gondolj itt arra a részre a hasonnevű múviból, amikor Leonardo di Caprio a füstös képű olasz cimborával "skandinávként" ugrott fel - a hazárdjátékkal megnyert jegyekkel - az utolsó pillanatban a hajóra:) )

freehckr 2013.07.31. 13:32:08

@Tündér_Lala: Hát igen, szerencsés lenne ha végre megjelenne a „felelősségvállalás”, úgy nagy általánosságban állami és közéleti szinten is, de ennek sajna nincs semmiféle realitása... ehhez az egész posztkommunista politikai elitet kellene leváltani.

zuuu 2013.07.31. 13:45:25

szomorú, hogy a mandinderen mostanában ilyen szintű szerzők posztolhatnak Oli bácsi, KKTT, Bozót.harcos nyomdokain...

Kandeláber 2013.07.31. 13:47:16

@calabria007: Nem láttam a filmet.
Annyira unalmas volt az eleje, hogy többszöri nekifutásra sem tudtam megnézni.
Így jártam a Gladiátorral is.

Tündér_Lala 2013.07.31. 13:51:01

@freehckr: Ezek a dolgok meghatározhatják egy ország élhetőségét.

Régebben a következő történetet hallottam:
Egy autópálya melletti benzinkutas egy nagy eső alkamából ötszörös áron adta az ablakmosót.
Egy héten belül 700 levél érkezett a minisztériumba, hogy a fickó egy rohadék és vissza élt a helyzattel és nem a pár márka veszteség miatt.
Nem álltak neki megmagyarázni, hogy szabadáras termék, a piac ezt kívánta, stb. hanem visszavonták az engedélyét tisztességtelen piaci magatartás, ellátási kötelezettség elleni vétség és közveszély okozása miatt.

calabria007 (törölt) 2013.07.31. 13:59:00

@Tündér_Lala:

esetleg az is felmerülhetne benned ilyenkor, hogy miért korlátozzák az autópálya melletti földeken a tulajdonosok fejlesztési jogosítványait

(5-ször, 10-szer több bolt is lehetne ott zöldmezős beruházásban)

Kandeláber 2013.07.31. 14:29:53

@Hepci:
A festett hajú raccsoló tényleg mindig ott sertepertélt a cucik körül, most meg az atv-n nyomja ezerrel.
Tesz-vesz szerint Dávidka viszont kripto-eszdéeszes, lehet ebben valami?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.31. 15:26:13

@Urfang: ausztrálok, amerikaiak, vagy britek nem elég összetartóak
amerika egy vicc, komolyan nem látod a két párti acsarkodást?
és mi van mögötte?
kkbk.blog.hu/2011/08/20/obama_es_mccain_fo_tamogatoi

kkbk.blog.hu/2012/01/10/a_goldman_sachs_megeszi_a_vilagot

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.31. 15:27:57

@calabria007: én beszéltem repülőtéri rendőrrel, tényleg jönnek be nagy számmal az izraeliek és a kínaiak az ún. "dzsuva-járatokon". ők hívják így.

nálunk nem kell olyan sok bevándorló, itt van a cigányság. az is ua.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.31. 15:44:37

milyen jó kommentek vannak a főoldalon:

"Bűnügyi szakértők azt mondják, ott a legnagyobb egy támadás esélye és veszélye, ahol sok fiatal hím van egy helyen. (analógia a ragadozókkal, mint ahogy az utcai támadás anatómiáját is ragadozóként gondolkodva lehet inkább megérteni) A menekültszállásokból amiket láttam, a városban lófráló menekültekből ítélve pedig azt mondhatom, a szállásokon sok fiatal és erős hím van nő nélkül régóta összezárva. A viselkedésük is - olyan. A velük érkező, de külön elszállásolt nők vagy gyerekek jóval kevesebben vannak, és nem is fél tőlük a lakosság.

A tapasztalatok (meglévő táborok: Debrecen, Békéscsaba) azt mutatják, hogy az együttélés finoman szólva is problematikus. És nem a befogadó közösség az, akitől a bevándorlók rettegnek, hanem fordítva. A bevándorlók lepik el, és ragadozóként, lépésről lépésre bátorodva "teszik magukévá" a nekik engedett területet.

A cikkíró ott vét hibát, hogy azt feltételezi ezek a bevándorlók - jaj szegények- meghúzzák magukat. Rendes emberek ezek, csak lenézik őket a más kultúrájuk és bőrszínük miatt. Pedig a túlélés szintjén az ösztönök mást diktálnak, mint ami Dávid budapesti erkölcsi szintje.

Pedig a dolog annyira egyszerű. Van az a fajta szomszéd, amit nem kíván az ember magának. Dávid ezt kívánja másnak, és úgy érzi, még ki is oktathatja őket emberségből. Messziről. Mert ugye, van az a szomszéd amir az ember nem kíván MAGÁNAK."

2013.07.31. 17:06:19

LAKNER DÁVID
LAKNER DÁVID
LAKNER DÁVID

Brix 2013.07.31. 21:48:29

Az egész menekült problémát teljesen félreértik és félrekezelik , mind hazai mind EU-s szinten.
A fő probléma az , hogy akiknek valóban menekült státuszt lehetne adni, kiszolgáltatott nők és gyerekek el sem jutnak ide Európába. A problémát ott helyben kellene kezelni elsősorban.
Ide csak a huszonéves, fiatal , képzetlen , pénztelen férfiak jönnek, akiknek csak a legvégsőbb esetben kellene letelepedést adni, mivel nekik egyrészt nincs is rá szükség, 99%-uk gazdasági menekült és nem politikai, Másrészt ide nem kellenek, de Nyugat-Eu-nak sem kellenek. Ott már elég volt az arab és a néger enklávékból, lsd: Svédország, UK, Franciaország
Magyarországon meg a lakosság 90%-a elutasítja még az ideiglenes befogadást is. Vissza kellene állítani a 92 előtti állapotot, amikor nem fogadtunk be nem európai embert.
Egyszerűen nonszensz ,hogy nem dobják vissza őket a 100%-ban biztonságos EU tagságra pályázó Szerbiába
Debrecenben az utóbbi 1-2 hónapban volt két lény kirablása, egy másik után kést dobtak, lopnak , büdösek és viselkedni nem tudnak!
Belőlük köszönöm nem kérünk, ideiglenesen sem, és ez nem rasszizmus , csak racionális viselkedés!
Azt kell megérteni, mind a magyar, mind az Eu-s politikusoknak hogy az európai emberek nem akarnak több afrikait és ázsiait, itt Európában!

bkkzol 2013.07.31. 21:51:52

Nem az agysebészek és programózók jutnak hozzánk. Azokat a nyugat felszívja, a mocsok bűnöző réteg késeli egymást a menekülttáborban. Visszadobni oda ahonnan jöttek o'szt jónapot. Ha valakinek hiányoznak fogadjon a lakásába 1-2 Afgánt vagy Bangladeshit... Mijen rafinált az EU-s törvény , hogy abba az országba teleítik le a mocskot ahol belépett az EU-ba.

tommygun 2013.07.31. 21:59:16

Részemről csak annyit, hogy ezekután kizárt hogy a Fideszre szavazzak (de a modorkirály dávidkának kedves "demokratikus ellenzék"-nek is lófaszt a seggébe). Remélem Vámosszabadi lesz az egyik oka annak hogy ez a korrupt bagázs megbukik.

Amúgy mint olyan embernek aki több mint egy évtizede egy bevándorlásra nyílt országban él: aki bármi módon elősegíti az afrikaiak és közel/közép-keletiek betelepülését, legyen az úgynevezett "menekült" (szétröhögöm magam) vagy akár legális bevándorló, az a magyarság jövője ellen cselekszik és hazaáruló.

The Seer (törölt) 2013.07.31. 22:00:02

Senki nem tud beilleszkedni nagy tömegben egy más kontinens más kultúrájába és ennyi.

Ugyan így mi sem tudnánk beilleszkedni teszem azt Irak kulturájába ha oda deportálnának belülőnk hirtelen 10,000 embert egy helyre.

azallamenvagyok 2013.07.31. 22:14:44

akkor példát lehet mutatni, az író a saját háza mellett vegyen telket, lakja le az alapkövet, s nyisson új menekülttábort

ha valamit tanulni kellett volna a történelemből az annyi: nincs egzakt igazság. emberek vannak, emberek érzései, és ha az igazságunkkal megtagadjuk a másik ember érzéseit, akkor az dühös lesz... nyilván dühösek az elítélendő módon nyilatkozó emberek a fenti esetben

ők is emberek, érzéseik vannak és nem egy fotelban egy este véggiggondolandó problémával állnak szemben, hanem a mindennapjaikkal kapcsolatos kérdésekkel.

szemléletesen: attól, hogy egy kalapáccsal 3 másodpercenként be tudok ütni egy-egy szeget egy percen át, nem biztos, hogy elvárhatom a munkásaimtól, hogy 8 órán át hozzák ezt a normát, és beüssenek 20x60x8 szeget... másról van szó, egy vélemény egy élethelyzet, másik vélemény másik élethelyzet, tessék elfogadóbbnak, tiszteletteljesebbnek lenni, szeretni felebarátod, amennyire tőled telik, alázattal tekinteni helyetére, képességeire, és esetleg feltételezni róla, hogyha ő is csak egy forró nyári este egy évben egyszer a fotelben ülve gondolna erre, talán ugyanezt mondaná

Mr. Waszabi 2013.07.31. 22:19:54

Azért inkább ki kéne ábrándulni az ideákból. Azok az emberek, akik fekete úton jutnak el idáig, nem a kezes bárány és az ejrópai kultúra kategória. Sem az afgánok, sem a nigériaiak, sem a szomáliaiak. Ők már előbb késelnek, mint kérdeznek, ezzel nem árt tisztában lenni. Élettapasztalatuk alakította őket ilyenné. Afganisztánban pl. sok minden van, csak emberség és emberi értékek nincsenek. Nagyjából erre a szemléletre lehet számítani, amikor valaki onnan ide menekül. Nem minden esetben, de jellemzően, átlagosan. Nem angolok vagy németek vagy csehek emigrálnak ide, ez lényeges differencia és erről nem szabad megfeledkezni - a saját érdekünkben. Nem alaptalan a lázadozó helyi állampolgárok protestálása. Szerintem, aki kritikával illeti ellenállásukat, az előbb bizonyítsa álláspontját azzal, hogy házába fogad néhány menekültet. Aztán majd írja meg a tapasztalatait.

Mr. Waszabi 2013.07.31. 22:27:59

@The Seer: nem, valóban. De az amerikaiba, németbe be tudunk, ha akarunk ott létezni. Ez elég sokaknak sikerült már, mivel hogy akarták. Már aki odamegy, annak. Mert ez a feltétele az ott létezésnek, a másutt létezésnek. Ennél fogva ide sem jöhet senki egyoldalú befogadási elvárásokkal, aki ugyanakkor teljes mértékben elutasítja a mi kultúránkat, s nem akar alkalmazkodni. Mert kell a kölcsönösség ehhez, különösen, ha valaki bekéredzkedik ide. Neki kell alkalmazkodnia elsősorban, hisz ő érdekelt a befogadásban. A többség elfogadása azután jön, hogy a jövevény bizonyította erre való érdemességét, pl. hogy tud vallástól, eredettől függetlenül jól dolgozni, nem pedig lamentál, hogy az adófizetők pénzén az állam nem épített neki mecsetet.

Advanced Flight 2013.07.31. 22:42:51

"Bár igaz, hogy hatástanulmány a településvezetők számára sem áll rendelkezésre, de a helybéliek ellenvetései sem igazán valós veszélyekre, helyzetekre fókuszálnak. "

Magyarul senkinek nincs fingja arról, hogy mi lesz vagy mi várható, de te már eldöntötted, hogy a lakosok biztos tévednek. Gratula, Mr. Nostradamushoz van szerencsénk?

"sem igazán valós veszélyekre, helyzetekre fókuszálnak. "

Tehát akkor vannak valós veszélyek? Csak a helyiek még nem tudják, mik azok?

"Nem festenek jó képet rólunk ezek a megnyilvánulások. "

Ki nem szarja le? A menekülteket pl. szemmel láthatólag nem zavarja a kép, mert itt tapossák egymás sarkát.

"Hiába mondta Csizmadia Tamás, a Belügyminisztérium sajtófőnöke, hogy „nincs jelentős bűnügyi kockázatnövekedés"

Te, ezek a rettegő magyarok már csak ilyenek, nem hisznek a politikusoknak. Kurva meglepő, mi? :-)

Pszt! 2013.07.31. 22:53:53

Ha gonosz Bajnai engedné be a menekülteket, a Mandiner egyből a vamosszabadiak mellé állna.

különvélemény 2013.07.31. 22:53:54

Nem véletlen, hogy az USA külföldön üzemelteti a titkos börtöneit...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.31. 23:29:57

Tisztelt Szerző Úr!

Érdeklődéssel olvastam a cikkét, de maradt bennem egy kínzó kérdés. Kérem, írja már meg: esznek-e embereket a menekültek?

Szíves üdvözlettel,

Karakányi Sándor
Menza Gurmand Kft.
ügyvezető tulajdonos

a rettegett drótos 2013.07.31. 23:31:49

mi van, átköltözött a modorosblog?

_most_ 2013.07.31. 23:33:05

jó látni, hogy a mandineren is vannak normális posztok, nem csak a szokásos jobboldali ostobaságok, bár a sok ostoba jobboldali kommentelő azért látom megmaradt :D

Gerilgfx 2013.08.01. 02:17:58

az eu kiadta ukázba, hogy menekülteket fogunk etetni, mégha éhendöglünk is, így aztán ezt kell tennünk, magyarok. mit nektek demokratikus akarat, mit képzeltek magatokról? beléptetek az unióba! így jártatok, parasztok!

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2013.08.01. 12:12:09

A szerző fontos témát vet fel, de szerintem gáz módon:

1. az tök oké, hogy a tisztelt vámosszabadi átlagpógár olyan felvetéseket is megfogalmaz, aminek nincs túl sok alapja (pl. a helyi doki az epidemiológiai fejtegetései minimum röhejesek)

2. viszont azt, hogy ne lennének megalapozott félelmek a menekültekkel kapcsolatban az meglehetősen röhejes felvetés pl. a debreceni helyzetre való tekintettel is.

A menekültek magyarországi kezelése tök egyértelműen a bűnözés és a szervezett-bűnözés ellátó központjává teszi a táborokat. És nem azért, mert a menekültek eleve bűnözők lennének, hanem:
- gyakorlatilag semmiféle munkaerőpiaci -biztonsági előszűrés és elkülönítés nincs a táborban. A PHD-s mérnök ugyanúgy évekig egy helyre van suvasztva az írástudatlan kecskepásztorral és a többszörösen büntetett bűnözővel.
-általános nyelvi képzés nincs (csak pályázati pénzekre ímmel ámmal, amiről a legtöbben nem is értesülnek), Így konkrétan egy táborlakónak esélye sincs, hogy elkezdje az integrálódást.

- tartózkodási engedély nem a képzettséghez, vagy tartalmi vizsgálathoz van kötve, hanem gyakorlatilag jórészt pénz kérdés. Ahhoz, hogy minden irat meglegyen, a különböző fordítási, közjegyzői hitelesítési díjak kb. 500e Ft-ba kerülnek. Amíg ezek a papírok nincsenek meg, nem is állhat munkába. (legálisan persze). A menekültnek pedig értelemszerűen nincs pénze.

No vajh... a pénztelen menekült honnan fog pénzt kapni ahhoz, hogy kijöhessen a táborból? Talált... jön a maffia, és szépen leteszik neki a szajrét a pénzt.

Ha kijött a táborból, nyelvtudás nélkül ki fogja alkalmazni, és hol fog lakni? Talált... a szervezett bűnözés majd gondoskodik róla.

Szóval amíg ezen kérdésekre nincs megoldás (pedig lenne, és többségében még csak pénzbe sem kerülne, csak a debil szabályozási rendszert kellene átalakítani), addig egy menekülttábor közelbe költöztetése igenis nagyon komoly problémákat fog okozni.

Kandeláber 2013.08.01. 13:04:39

A niggereket egyszerűen le kéne lőni a határvadászoknak, amikor be akarják tenni a lábukat ide.
Oszt ennyi.

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.08.01. 20:18:29

Lehetne ez xenofóbia is, de a magyarok inkább a valamilyen status quo valamilyen megbomlásától félnek. A menekülttábor behelyettesíthető sokféle létesítménnyel, az eredmény ugyanaz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.08.01. 21:06:49

@_most_: nagyon sokat mondtál ma is, csak tartalma nem volt.
legközelebb inkább fogd be a szádat

IdomitottFoka 2013.08.02. 09:39:47

Ha azt mondjuk, nem kellenek, mert koszosak, büdösek, bűnöznek egyrészt homokba dugjuk a fejünket, másrészt elfordulunk a szükséget szenvedőktől.

Ha az eddigi gyakorlatot folytatjuk, akkor jelentős sérelmeket, károkat szenvedünk el. A posztban leírt félelmek nem irracionálisak, és nem feltétlenül xenofóbiásak.

Nem hinném, hogy egy kommentben vagy egy posztban el lehetne intézni az egész kérdéskört.

The Seer (törölt) 2013.08.02. 12:11:56

@Mr. Waszabi: Ez igaz, de mi nem politikai és háborús okokból megyünk erre arra hanem teljesen saját döntésünkből. Ők nem, nincs más választásuk túlzottan. Ők ha azt nézed rohadtul nem akarják feladni a kultúrájukat, szokásaikat, de ahol élnek onnan menekülniük kellett

kalandozomagyar 2013.08.02. 20:52:32

1. Amelyik menekültnek megvan a magához való esze az eljut az USA-ba, Kanadába. Vannak nekik olyan programjaik, amiken keresztül a megfelelő képzettséggel rendelkező egyéneket befogadják.

2. Aki erre nem képes, de még mindig nem teljesen hülye az eljut az Egyesült Királyságba, Németországba, Svédországba vagy Franciaországba.

3. Nekünk az marad aki az első két csoportból kimaradt. Tényleg zokszó nélkül be kellene őket fogadnunk? Dávid jól vagy?

Nem mellékesen ha látjuk mit művelnek ezek a bevándorlók és leszármazottaik a fent nevezett országokban (vagy akár Debrecenben a Sámsoni úton) felmerül az emberben a kérdés, hogy akarjuk mi ezt? Szerintem nem ok nélkül tiltakoznak a Vámosszabadiak...

Mr. Waszabi 2013.08.03. 10:38:15

@The Seer: hát, ha nekem menekülni kell innen, akkor kurvára megköszönöm azoknak, akik befogadnak és esélyt adnak normálisabb életre. És nem követelődzöm, hogy nekem ott mi jár. Mert akárhogy is, de én vagyok ott a jövevény, a vendégül látott. Vagy rosszul látom a helyzetet?
Az érem másik oldala, hogy lehet nekem akármilyen kultúrám, a befogadóé elsőbbséget élvez és nem várhatom el, hogy azt feladják miattam. Ezt fel kell mérni indulás előtt. S ha véletlenül még sem ott értem partot, ahová indultam, s nem mehetek tovább, akkor meg tűrni kell a körülményeket, nincs mese.
A vallási és gazdasági kultúra nem válik el sehol egymástól igazából. A demokráciák egy részében ugyan formálisan igen, de valójában az emberekben, azok motivációiban , élettevékenységeiben ott dolgoznak ezek a gyökerek, ennek eredményét is láthatjuk egy-egy ország gazdasági-társadalmi sikereiben. Pl. ha valaki iszlám hivő, megvannak vallásának-életmódjának szövődő szokványai odahaza, ahol e kettő összefonódik. De az USA-ban épp így. Ha ezt akarja valaki maradéktalanul megélni, akkor nem egy gyökeresen más kultúrájú országot kell megcélozni, hanem egy másik iszlám országot, ahol nem lesz ezzel problémája vagy ebből probléma. Alkut azzal kel kötnie, hogy nem lehet b..ni is meg szűznek maradni is, azaz alkalmazkodás, lemondás nélkül szeretné a kultúráját is megélni, de azt lehetőleg a leggazdagabb országok egyikében. A két érdeke közt neki magának kell alkut kötnie, nem a befogadókat kényszerítenie alku kötésre. Ezen nem a befogadóknak kell elgondolkodniuk, hanem az emigránsoknak. Senki ne várjon többet más emberektől, mint amennyire maga képes, amit nyújtani tud. Ha nem tud tolerálni, alkalmazkodni, akkor miért várja mástól, hogy az alkalmazkodjon hozzá, vagy nagyobb mértékben, mint ő? Milyen alapon? Több vagy nagyobb aranyrögöt szarik reggelente? Nem hát. Akkor mire is? Ez csak erőszakosság, egoizmus, holmi alaptalan elvárások mentén, nem több.
Ezt azért mondom, mert különösen az iszlám kultúrában megvetett szar a nyugati ember kultúrája, vallása, életmódja ma is. Meg is mondják, tö9rvénybe is van iktatva számos országban. Aki ilyen helyről emigrál, s ekként gondolkodik, annak nem kell helybe menni a pofonért. Nekem se jutna eszembe iszlám országba menekülni, ha tudom, hogy nem lesz jó ott nekem, mert a gyökereimet kéne elvágnom, feladnom az alkalmazkodás során. De robbantgatni, tüntetgetni, jogokat követelni, csak mert nem érzi jól ott magát, az nonszensz. Akkor álljon tovább oda, ahol jól érzi magát. Persze, az lehet, hogy ott meg nem lesz olyan jó megélhetés.
De hát, aki kényszerből költözik, annak bizony meg kell alkudnia, s nem a befogadónak kell hasra esnie előtte. De ugyanez volt kicsiben M.o.-n is még pár évtizede. Vannak katolikus falvak és vannak reformátusok. Nem szerencsés, ha valaki református létére katolikus faluba költözik, vagy fordítva, aztán még követelőzni is kezd, meg gyűlölködni a helybéliek ellen, csak mert ő nem érzi jól magát ott, ahová költözött.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.23. 11:01:43

@tesz-vesz:
Ezek nem menekultek voltak, hanem (valoszinuleg fizetos) egyetemistak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.09.23. 17:46:09

@Doomhammer: azok tanult, értelmes lények nem?
a néger egyetemisták is kirabolnak embereket és összerugdossák közben? milyen kulturális élet van ott?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.23. 20:36:22

@tesz-vesz:
Ha már egyetemistákról van szó, hadd ne emlegessem fel a kivételesen intelligens Somogyi Ábel joghallgató esetét az értelmiségi szüleivel, aki azzal vált híressé, hogy 22 ember meggyilkolását tervezgette, a minap pedig egy McDonalds-ban lövöldözött.

Ha ehetett volna a vallomása előtt, amikor bevitték, minden másként alakult volna, mivel cukorbeteg, mentegette az apja.
süti beállítások módosítása