Széljegyzet az alkotmányosság vallásához
2013. július 22. írta: aristo

Széljegyzet az alkotmányosság vallásához

alkotmanyossag.jpg

„A törvényeket nem betartani, hanem tisztelni kell.”
(José Ortega y Gasset)

Az első világháború egyik fordulópontja volt Németország számára, amikor Bethmann Hollweget – a kancellárt – rákényszerítették, hogy egyezzen bele a korlátlan tengeralattjáró-háborúba. Ez szolgált azután ürügyül az USA belépéséhez a háborúba az antant oldalán. Nemsokára le is mondatták a tiltakozó politikust, a császár pedig beleegyezett, hogy ezentúl nem ő nevezi ki a kancellárt. A katonák, Ludendorffal az élükön teljes belpolitikai győzelmet arattak, Németország minden erejével nekifeszült a háborúnak. Mielőtt lemondatták volna, Hollweg észrevette, hogy telefonját is lehallgatják – valószínűleg a kémelhárítás. A történet szerint, amikor meghallotta az árulkodó kattanást, felkiáltott: „Miféle szarházi hallgatózik?” A kérdés jogos, olyannyira, hogy akár ma is feltehetnénk.

Nemrég kiderült: az USA Nemzetbiztonsági Hivatala tömegével hallgatta le az e-maileket, telefonhívásokat és egyáltalán mindenféle kommunikációt. Annyira belejöttek ebbe, hogy egyúttal – ha már ott voltak – lehallgatták az EU telefonjait és számítógépes adatforgalmát is. Talán már azt is tudják, hogy özv. Kovácsné miért kapott trafik-koncessziót Felsőbürgözdön, a Kossuth utcában, és milyen szerepet játszott ebben Orbán Viktor személyesen.

Azt, hogy mindez kiderült, egy Snowden nevű embernek köszönhetjük. Mivel az igazság minden háború első halottja, ahogyan Hiram Johnson amerikai politikus vallotta – és milyen igaza volt –, sohasem fogjuk megtudni: ez a Snowden egy ábrándos tekintetű idealista – ahogyan azt mutatni akarja magáról –, avagy valaki(k) megvásárolták, hogy tálaljon ki. Ha ez utóbbi eset áll fenn, akkor olyanok jöhetnek számításba, akiknek érdeke az USA kormányának blamálása. Ezek között azonban semmiképpen sem szerepelhet az EU, amelynek ugyan az egyik legfőbb gazdasági versenytársa Amerika, azonban az Uniót irányító kiugrott maoistáknak és víziótlan bürokratáknak biztosan nincs annyi bátorsága, hogy ilyeneket tegyenek.

Ejtettem már szót ezeken az oldalakon arról, hogy mennyire becsülöm a papíron létező jogot. Nem sokra. A mostani események jócskán alátámasztják ebbéli véleményemet. Amerika, a demokrácia mintaállama – amire ábrándos libik nap mint nap hivatkozni szoktak, hogy ott bezzeg, nem úgy, mint itt – pontosan úgy tekint ezekre a leírt lózungokra, amennyit érnek. Az USA nem csak lehallgat bárkit, ha úgy tartja kedve, hanem az elnök személyes utasítására bárkit likvidálni is lehet. Guantánamón pedig évek óta tartanak fogva embereket mindenféle lényegtelen, fontoskodó adminisztratív formaság mellőzésével. Ahogyan telnek-múlnak az évek, egyre nyilvánvalóbb: az adminisztráció nem akarja beismerni, hogy az összegyűjtöttek többsége semmiféle bűnt nem követett el az USA ellen, tehát jog és ok nélkül tartották fogva őket. Netán bocsánatot is kellene kérni. Nem kockáztatok sokat, ha megjósolom: nem fognak bocsánatot kérni.  

Nem fognak, mert nagyszerű érzés csalni. Ugyanis pontosan ez történik. A kisebbekre rákényszerítjük, hogy tartsák be az emberi jogi vallás minden rítusát és parancsolatát, a szabályokat, mi magunk pedig nem tesszük ezt. Így versenyelőnyhöz jutunk, plusz tetszeleghetünk az „emberi jogok” védelmezőjének szerepében, számon kérve azokat a gonosz országokat, ahol megszegik a szent és sérthetetlen elveket. Közben lehallgatjuk, internáljuk, végső esetben likvidáljuk, aki nem tetszik nekünk. Tesszük mindezt azért – kiderült, tehát magyarázkodni kell –, mert hadban állunk. Hadban állunk világszerte néhány száz, vagy ezer habzó szájú elmebeteggel. Az amerikai hadseregben szerintem ennél többen foglalkoznak az alsónadrágok tisztításával. A helyzet egyébként az, hogy minden lehallgatás, fogva tartás és likvidálás ellenére senki nincs biztonságban, az USA-ban sem. Hiába vallatják és szedik szét az embert beutazáskor – az így szerzett adatokkal becsszóra nem fognak visszaélni, tudjuk –, akkor is bármikor megtörténhet valamilyen terrorakció, mert akik elkövetik majd, már itt vannak, nem kell beutazniuk. Hogy mennyire szükségszerű az ittlétük, az egy másik kérdés. Miután a hivatkozott háború többnyire hadüzenet és hadseregek nélkül folyik, az egy érdekes kérdés manapság, hogy mikor van, illetve mikor nincs háború. Miután a háború titkos – akkor van, amikor azok mondják, akik ezeket a titkokat ismerik. A nyugat hosszú és vérzivataros története megtanította, hogy mindig van háború, ha akarjuk.

Ám a háború léte sem nyújt magyarázatot arra, hogy miért hallgatták le az EU-t. Mire voltak kíváncsiak? Neelie Kroes jósnőjének véleményére? Daniel Cohn-Bendit aktuális szeretőjének életkorára? Mert ezeken kívül valószínűleg tudnak mindent. Mégis, milyen katonai és biztonságpolitikai titkai lennének az EU-nak? Gazdasági titkai sem nagyon lehetnek, hiszen a világot irányító gazdasági elit olyannyira összefonódott globális szinten, hogy nemigen hiszem, bármi többet érdemes megtudni, mint ami a Billerbeck-csoportban a beluga-kaviár és a Dom Perignon között elhangzik a „nagyon sajnáljuk a szegényeket” szekció ülésén. És az EU még ezután sem veri elég hangosan az asztalt, hogy mégis, hogyan folyhatott ilyen lehallgatás intézményei ellen.

Mindez nem azt jelenti, hogy nincs szükség alkotmányra. Jó az ha van, sokakat különös módon megnyugtat. Csak ne legyenek illúzióink: a hatalmon lévők minden további nélkül semmibe fogják venni, ha érdekeik vagy a helyzet úgy kívánja. Mert – ahogyan a kitűnő Gaius Julius Caesar mondotta – „a politika annak elleplezésére szolgál, hogy semmi sem számít, csak a nyers erőszak”. A politika, az állam irányítása nagyrészt ízlés kérdése: ízlésé, amit nem lehet számon kérni olyan országokon, amelyeket felkapaszkodott senkik irányítanak, megvásárolva a csőcselék szavazatait. Pontosan úgy fognak bánni a jogokkal, az alkotmánnyal és minden egyébbel, amennyire az adott ország polgárai értékelik ezeket az intézményeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr515418317

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.22. 12:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dub hadnagy 2013.07.22. 12:53:59

Azért aristótól még nem olvastam a mostani magyar kormány olyan erős és egyértelmű kritikáját, mint most az utolsó két mondatban.

Robinzon Kurzor 2013.07.22. 13:09:26

A poszt első fele nagyon kellemes meglepetés volt, de aztán előjött a klasszik-aristo. Kár.

Robinzon Kurzor 2013.07.22. 13:11:23

@Dub hadnagy:

Szerintem az pont arról szólt, hogy milyen jó, ez csak az implrlstákra jellemző, de szerencsére nálunk egyáltalán nem ez a helyzet.
Csak szemérmesen van megfogalmazva.

mement 2013.07.22. 13:36:16

Mekkora klikk vadasz, populista bulshitt halmot sikerult ide tenned:) Igazi kedveskedés az egydimenzios, fogalmatlan tuskoknak, akik tényleg ilyen irreálisan egyszerűen és lineáris moralizálással képesek csak felfogni a világot.

legeslegujabbkor 2013.07.22. 13:39:43

@Dub hadnagy: Ugyanezt éreztem, amikor a 23. sirámot írja le aristo azzal kapcsolatban, hogy milyen szörnyű is az, ha az erősebb visszaél a hatalmával.

Ez valami titkos kritika lehet, amit nem lehet kimondani a tudjukki miatt.

gyalog.galopp 2013.07.22. 14:00:36

"...amit nem lehet számon kérni olyan országokon, amelyeket felkapaszkodott senkik irányítanak, ..."

Ezzel egy baj van, a senkik csak akkor tudnak felkapaszkodni, amikor a beleszületett valakik már ezt nem tudják megakadályozni, vagyis már nem tudják ellátni a feladatukat.

A többi stimmel, de hát így műkszik a világ már évezredek óta.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.22. 14:01:30

Érdekes bejegyzés, nem vagyok benne biztos, hogy tudatosan mutattad ki a gátlástalan rablóháborúkat folytató, foglyokat kínoztató és az alkortmányt egy istenverte papírdarabnak nevező (ifj. Bush) USA-kormányzat és az OV-rezsim teljesen azonos hozzáállását, vagy fel se tűnt neked ez az üzenet...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.22. 14:02:45

@gyalog.galopp: Ez tévedés, senkik, utcai festők, kiskanászok kizárólag akkor kapaszkodnak fel a hatalomba, amikor a beleszületett valakik ezt így akarják és felkapaszkodtatott senkik mögé rejtőznek.

Grrr 2013.07.22. 14:12:00

A szerzőnek még nagyon sokat kell tanulnia az EU-ról. Eleve hogy juthat az eszébe Barroso, a biztosok meg a többi EU intézmény vezetője, amikor USA-EU versenyről és érdekellentétről beszél - Merkel, Hollande vagy Cameron helyett? Persze a tartalmatlan, személyeskedő maoistázásról nem feledkezett meg. Arról sem, hogy "víziótlan bürokrataként" hivatkozzon azokra EU-s alkalmazottakra, akiknek feladata a tényleges döntéseket hozó tagállamok megbízásából pont egy lassan őrlő, kompromisszumokat kötő, de megbízható bürokrácia fenntartása.

Az EU-n belüli döntéselőkészítési folyamatban és a tényleges döntéshozatalban természetesen vannak olyan ügyek, amelyek érdekelhetik az Egyesült Államok vezetését, mégha nem is óriási horderejű dolgokról beszélünk. Nagyon szegényes a szerző fantáziája (vagy tudása), ha nem tud ilyeneket mondani.

vizipipa 2013.07.22. 14:14:02

"Billerbeck-csoportban "??? Ez vicc volt?

Azért a lehallgatásnak van értelme. Te például nem tudod Csányi a devizahitelek elől menekül vagy Lázár elől.
Azt sem tudod mennyit keres a BM (esek) a vámosszabadi menekülttáboron.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.07.22. 14:20:51

@vizipipa: Annak szántam, úgy tűnik mérsékelt sikerrel. Már másutt is komolyan vették. Szánalmas viccet magyarázni, de arra gondoltam, hogy ugye a paplan alatt...történnek a fontos dolgok.

gyalog.galopp 2013.07.22. 14:22:59

@ArmaGedeon:

Jó, de mért kell nekik rejtőzködniük? Aristo logikája itt megbicsaklott akár a te véleményed, akár az enyém alapján.Egyébkén kettőnk között nem látok lényeges eltérés, legfeljebb hangsúly eltolódást.

A világ túljutott az abszolút monarchiákon a diktatúrákon, a főszerepeket, meg a balhét a strómanok viszik.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.22. 14:27:45

@gyalog.galopp: Igen, de alapvetően kétféle stróman létezik. Az egyik olyan, mint Obama, abszolút biodíszlet, a vak is látja, hogy nem uralkodik. A másik olyan, mint OV, attól, hogy valakik felépítették, még vannak diktátori ambíciói és képességei , nagyon is uralkodik, csak közben végig figyelemmel kell lennie a felépítői elvárásaira. Helyzetben esetleg függetlenedhet, gazdát válthat, stb. Bár akikről most van szó, az globális szövevény.

gyalog.galopp 2013.07.22. 14:36:05

@aristo:

Az utolsó két mondatig jót szórakoztam, de ezek szerint az utolsó két mondat nem csak engem zavart meg.:)

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.07.22. 14:58:01

Hát ez csak az egyik vonulata az amerikai alkotmányosságnak, a nagyhatalmi rész, ami egyébként államformától is független szerte a világon. A másik vonulat meg a politikai rendszer felépítése. A választási szituációk elrendezése. A népszavazások állami szabályozásai. A pártrendszere a világ legrégebbije. A jogi rendszer garanciái. És tudod, ezek előtt joggal lehet hasra esni.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.07.22. 15:04:47

@politologus: Mennyit érnek azok a "jogi garanciák", amelyek mellett tömegével lehet lehallgatni, fogva tartani és likvidálni embereket?

gyalog.galopp 2013.07.22. 15:27:08

"A jogi rendszer garanciái."

Nagyon képben lehetsz az angolszász jogrendszer mibenlétét illetően. ( a nagy klasszikus 12 dühös embert már számtalan variációban feldolgozták , legalább egyiket nézd végig figyelmesen:))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.22. 15:27:38

@politologus: @aristo:

Nincs itt semmi látnivaló emberek, csak annyi történt, hogy a mi liberális demokráciánkon (minden eddiginél erősebben és látványosabban) eluralkodott a dekadencia. Ami, mint tudjuk "a polgári kultúrában (...) általában kétféleképpen jelentkezik: a társadalom antagonisztikus ellentmondásait egyrészt a giccsben, az álművészet zsongító termékeiben oldja fel, másrészt egyetemes emberi létfeltételekké, végzetszerűen elkerülhetetlen és elháríthatatlan körülményekké stilizálja át őket." :-)))))))

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2013.07.22. 15:32:10

most akkor Aristonak vagy az Elnök emberi sorozatnak higgyek...? :oP

Virág et. 2013.07.22. 15:40:58

"Ezek között azonban semmiképpen sem szerepelhet az EU, amelynek ugyan az egyik legfőbb gazdasági versenytársa Amerika, azonban az Uniót irányító kiugrott maoistáknak és víziótlan bürokratáknak biztosan nincs annyi bátorsága, hogy ilyeneket tegyenek."

Ezt már mások leírták. Európa az nem az EU és az EU intézményei fölött is ott állnak az egyes nagyobb tagállami érdekek. Kár őket lebecsülni.

"Az USA nem csak lehallgat bárkit, ha úgy tartja kedve, hanem az elnök személyes utasítására bárkit likvidálni is lehet. Guantánamón pedig (...)"

Ezeknek a jogi alapját megfelelő jogszabályok meghozatalával megteremtette az USA. Nem mintha ez bármi alól mentesítené őket, de attól még tény. Kivéve persze a külföldi kémkedést, de ezt lényegében minden állam megteszi, nincs itt semmi meglepetés.

Egyébként engem ebben a Snowden történetben leginkább az lep meg, hogy ilyen sokan meglepődtek. Az USA, mint minden világhatalom kémkedik. Sokkoló, tudom.

IdomitottFoka 2013.07.22. 15:53:05

Most akkor azért kell utálni az USA-t mert libsik, vagy azért mert mégse azok? Fura pont aristo-tól olvasni, hogy a király mindent megtehet és ez milyen rossz.

@Virág et.: Hát ja, eddig én is azt hittem, hogy a kémek kb. a tűzokádó sárkánnyal egy szinten létező lények.

fran7 2013.07.22. 15:55:12

@Pável: Az elnök emberei egy demokrata propaganda sorozat, amit Sorkinon kívül senki nem hitt el.

Másrészt döbbenetes az a számomra, hogy Obama miképpen kezeli ezt az átláthatóság hiányát. Hirtelen fekete elnök lesz, hogy elterelje a figyelmet a lehallgatásról és a több az emberi jogokat figyelmen kívül hagyó tetteit. De hogy ez közben lángba borítja Amerikát, mikor egy fekete mellé áll egy félig latinoval szemben. Mikor az egyik legjelentősebb republikánus Rubio lesz a következő elnökjelölt, talán elnök. Annyira rövidlátó, hogy az hihetetlen, de senki nem meri kimondani, hogy meztelen a király.

Robinzon Kurzor 2013.07.22. 16:21:22

@vizipipa:

Tudod miért vicces a Billerbeck-ezés?

Ezért:
"Azt, hogy bizonyos társadalmi csoportoknak - adott történelmi szituációban - hasonló érdekeik vannak ezért a cselekedeteik is hasonlóak én nem nevezem összeesküvésnek, hanem érdekazonosságnak. Összeesküvés például - amire itt utaltak - a londoni bankközi kamat manipulálása. Az viszont kiderült és pontosan azért, amiért ki KELL derülnie: a résztvevők emberi tulajdonságai miatt."

Szerinted kitől való az idézet?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.22. 16:22:12

@IdomitottFoka:

Az USÁ-t azért kell utálni, mert egy olyan súlyos beteg, akinek az a téveszméje, hogy neki joga és küldetése mindenkit megfertőzni az őt emésztő halálos kórral.

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.07.22. 16:29:25

@aristo: Ha nem lennének jogi garanciák, akkor kérdezni sem lenne mód. Így a megszegésnek még politikai következménye is lehet. Ott fel sem merülhet, hogy ha a kormányzat megszeg jogi normákat, akkor ugyan miért kellen betartani a politikai rendszerre vonatkozó normákat, mert be fogják tartani. Ez a mostani vihar hasonló ahhoz, amikor nálunk egy kormányzat a határait keresi (akár feszegeti), bár nálunk a saját szavazótábor ezt díjazza.
Az amerikai kormányzat (az sem akármi, hogy ott mit is jelent a kormányzat...) hatalma komoly, de az pluralista demokrácia, úgyhogy a kormányzaton kívül fennmaradó hatalom mennyisége még komolyabb.
És amint írod, nem a papír számít, hanem a kultúra, az alkotmányos és a jogi. Az pedig ott van bőséggel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.22. 16:31:25

@fran7:

Már jóideje keresgélek a sajtóban, de egy olyan megnyilvánulást sem találtam, ami felvetné, hogy: kedveseim, ha egy feka biztonsági őr lőtt volna agyon egy féllatino h*lyegyereket és az esküdtszék felmentette volna önvédelemre hivatkozva, vajon, ugyanígy végigsöpörne-e az emberijogisták és polgárijogisták által stimulált felháborodás a Zállamokon?!

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.07.22. 16:31:39

@gyalog.galopp: köszi, ismerem. A jogi rendszer azért nem merül ki abban, amit az esküdtek körül látsz.

Robinzon Kurzor 2013.07.22. 16:32:28

@bbjnick:

Ennek éppenséggel semmi köze sem a liberális demokráciához, sem (önmagában) a dekadenciához.

Az ember olyan, hogy ha valamit lehetőségében áll megtenni, akkor előbb-utóbb (valaki) meg is teszi.

Korábban nem azért nem hallgatott le bárkit a "liberális demokrácia" (bármit jelentsen is ez), mert még nem volt dekadens, hanem azért, mert nem volt rá (technikai) lehetősége.
Most meg van.

Mint a napokban arra az átlagpolgár is rácsodálkozhatott a lehallgatás -- hogy a többivel most ne foglalkozzunk -- nálunk is úgy megy, hogy a Szakszolgálatnak saját cucca van hozzá, azt hallgat le, akit akar: nem hogy érdemi garancia nincs arra, hogy rendelkeznek a megfelelő (bírói) engedéllyel, de még semmilyen nyoma (naplózás) sincs annak, hogy milyen mennyiségű és tartalmú információ áramlik bármelyik távközlési szolgáltatótól a nemzetbiztonsági szervek felé.

A kérdés az, hogy lesz-e magyar Snowden és hogy neki ki fog menedékjogot adni ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.22. 17:22:18

@Robinzon Kurzor:

Ez, bizony, dekadencia, sem több, sem kevesebb, sem más! Nem mintha a történelem folyamán nem követték volna el a legdurvább visszaéléseket és a legképtelenebb aljasságokat is a hatalmasok, de korántsem volt magátólértetődő számukra, hogy mindezt megideologizálják, s a feketét fehérnek és a fehéret feketének minősítsék.

Ahogy például a csodálatos reneszánsz idején is az a nagyhatalmú zsoldosvezér (@Aristo mindjárt megmondja a nevét!:-)), aki az északitáliai városok marakodásai során (hol egyikük, hol másikuk szolgálatában) a kor egyik legkomolyabb tényezőévé, "királycsinálójává" nőtte ki magát, nem kis (fekete) humorérzékről tanúbizonyságot téve, azt vésette pajzsára, hogy "Isten ellensége" és még véletlenül sem azt, hogy "Isten legalázatosabb szolgája és az emberi jogok legelkötelezettebb harcosa"...

gyalog.galopp 2013.07.22. 17:48:31

@politologus:

Persze, hogy nem, ez csak az alapfok. Az egész jogszolgáltatás az alkura épül, akinek nincs alku pozíciója az megy a ... még csak nem is a levesbe.

Szindbad 2013.07.22. 18:09:05

Azt nem értem, hogy az USAnak tulajdonképpen minden eszköze, és ereje megvan arra, hogy leigázza az EU-t, mégis az EU-val inkább kooperálni akar. Ausztráliát is az USAhoz csatolhatnák, ha akarnák. Miért nem teszik?

Szindbad 2013.07.22. 18:10:12

@Dub hadnagy: Jaja, az utolsó két mondat színtisztán Orbánról szól.

Tündér_Lala 2013.07.22. 18:15:16

Természetesen.
Busch és Blair a vegyifegyverek miatt rohanta le Irakot. Még arra is lusták voltak, hogy odategyék valahová. Közölték, hogy tévedtek és semmi nem történt.
A rettenthetetlen és mindig igazságos média pedig segített elsunnyogni a dolgot.

Nincs itt semmi meglepetés.

Robinzon Kurzor 2013.07.22. 18:58:14

@bbjnick: " de korántsem volt magátólértetődő számukra, hogy mindezt megideologizálják"

Á, nem, dehogy.

Mi sem állt távolabb a keresztes háborúk projekt szponzoraitól minthogy megideologizálják a hadjáratok szükségességét és Istennek tetsző voltát.

Jól is néznénk ki, ha ilyesmi akár egyszer is előfordult volna ...

fran7 2013.07.22. 19:13:50

@Tündér_Lala: Nem sunnyogták el ugyanis kedves barátunk Szaddám népirtást követett el vegyifegyverekkel. Ha egyetlen gramm vegyianyagot se találnak, akkor sem volt fölösleges egy ilyen diktátor kiiktatása. Ami azután következett, azt sunnyogták el. Hisz tönkretettek és kiraboltak egy évezredes kultúrát és polgárháborúba taszították és bűnös módon a béke Nobel-díjjal kitüntették azt az elnököt, aki folytatta a háborút, nem záratta be Gitmót, titokban kirobbantotta az arab tavszt. Tűzparancsot adott Libiában, támogatta a tunéziai elnök eltávolítását. Jelenleg titokban támogatja a szíriai ellenzéket. Bezárat embereket, lehallgat és zaklat a saját hazájában a másik párthoz kötődő alapítványokat. De a mainstream média hibáztatja Busht és Blairt. Miközben... Obama az átláthatóságot nem így hirdette meg. De erre gondolt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.22. 19:45:47

@Robinzon Kurzor:

Mivel senki sem feltételezi rólad, hogy képes volnál megérteni, így nem is várja (el) tőled, hogy megértsd, mi a különbség aközött, ha valaki úgy hivatkozik Istenre, hogy hisz benne és aközött, ha úgy hivatkozik az emberi jogokra, hogy nem (hisz benne).

Tündér_Lala 2013.07.22. 19:59:14

@fran7: Semmiféle fenkölt eszmék nem játszottak szerepet abban a háborúban. (A vegyi népirtást már a Kuwaiti háborúben is tudták, mégsem léptek, pedig sokan sokat kockáztatva várták őket. Talán pont azért...)
A többi stimmel.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.07.22. 20:23:23

Nem akarom minősíteni egy írást, mindenesetre üdítő utána egy valódi politikai gondolkodó, pl. Deák Ferenc olvasása:

"„Azt mondja a "B.", hogy azért lőn minduntalan megszegve a magyar alkotmány, mert az összes birodalom érdekei lehetetlenné tették annak megtartását; meg fog az ezentúl is szegetni, hacsak azt a birodalmi alkotmányhoz nem alkalmazzuk és módosítjuk. Nem hozzuk mi kétségbe a birodalom szilárd fennállhatásának fontosságát. Hiszen az 1861-diki országgyűlés felirata is kijelentette, hogy azt a magyar nemzet veszélyeztetni semmiképpen nem akarja. De véleményünk szerint a birodalom szilárd fennállhatását nem akképp kell biztosítani, hogy félrelökve minden ünnepélyes szerződéseket, törvényeket és jogokat, az ezek által biztosított magyar alkotmány egészen azon mintába öntessék, melybe a február 26-diki alkotmány öntetett, hanem mindenek felett szem előtt tartva a birodalom biztosságát, melyet a sanctio pragmatica is szem előtt tartott, arra kell törekedni, hogy mind a birodalom biztossága teljesen eléressék, mind a magyar alkotmány alaptörvényei a lehetőségig fentartassanak, mind a lajtántúli országok alkotmányos szabadsága kifejtessék és teljesen biztosíttassék.

Egyik czél tehát a birodalom szilárd fennállása, melyet nem kívánunk semmi más tekinteteknek alárendelni. Másik czél pedig fentartása Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak, törvényeinek, melyeket a sanctio pragmatica is ünnepélyesen biztosít, s melyekből többet elvenni, mint a mit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem czélszerű.

Párhuzamosan a magyar alkotmánynyal megfér a közös uralkodó alatt, a közös védelem mellett, a lajtántúli országok teljes alkotmányos szabadsága is. Nem állanak ezek ellentétben egymással; azt hiszszük, hogy megállhatunk egymás mellett, a nélkül, hogy egymást absorbeálni akarnók. (…)
Nem azért említjük ezeket, mintha dicsekedni akarnánk, mert hiszen csak kötelességét teljesítette a nemzet; a mit tett, önjaváért is tette, s éppen úgy védték Magyarországot a lajtántúli országok seregei hosszú évek során keresztül. Csak azért szólunk ezekről, hogy a történelemben is bebizonyítsuk, miszerint alkotmányos önállásunk mellett sem vesztett miattunk és általunk a birodalom biztossága. Mi nem akarjuk ezen alkotmányos önállást feláldozni csupán azért, mert a lajtántúli népek új alkotmányának egyes pontjai másképp hangzanak; de készek leszünk mindenkor törvényszabta úton saját törvényeinket a birodalom. szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni, s a lajtántúli országok szabadságának és alkotmányos kifejlődésének útjában állani soha nem fogunk."

Szindbad 2013.07.22. 20:29:00

@Dinamuki: Nem tudom ki a francz ez a Deák Ferencz, de azért, amit mond, hazaárulásért felkötni illendők.

Szindbad 2013.07.22. 20:39:26

@bbjnick: Na ez itt egy érdekesség, szóval, ha én őszintén hiszem, hogy Isten nevében gyilkolhatok, az minőségileg más, mintha csak a gyilkosság megalapozására felhasználom Isten nevét?

vizipipa 2013.07.22. 20:55:01

@Robinzon Kurzor:

Nem tudom kitől való az idézet. A Libor eset kapcsán nem nagyon lehet régebbi 1 évnél.

Hasonlókat viszont már több száz éve is bizonyítottan mondtak. Pl. Machiavelli. Nem lepne meg persze idézet a római korból, sőt az ókori Egyiptomból sem. Ennél korábbi már igen, de csak azért, mert írásos nyom nem igazolná. Az emberi mentalitás viszont igen.

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.07.22. 20:57:53

@Szindbad: Egy magyar politikus volt, akinek úgy sikerült biztosítania a magyar nemzet önállóságát, hogy közben számolt a realitásokkal.

Szindbad 2013.07.22. 21:07:56

@Dinamuki: Jaja, töriórán mondta a tanár, hogy lepaktált a labancokkal, de persze a dogában a "hivatalos" verziót kellett leírnunk.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.07.22. 21:20:28

ahz edjszehi pihéz ubohkatolvaj sem tahtja sokra a töhvény papíhha vethett bethűjéth

Silcon 2013.07.22. 21:30:30

@politologus: "Ott fel sem merülhet, hogy ha a kormányzat megszeg jogi normákat, akkor ugyan miért kellen betartani a politikai rendszerre vonatkozó normákat, mert be fogják tartani."

Megoldják másképp. Amerikai állampolgárt ugye nem hallgathat le amerikai állami szerv. Ezért pl. az angolok vagy a kanadaiak hallgatják le őket és simán átadják az adatokat. A törvény betűjét pontosan betartva.

Szindbad 2013.07.22. 21:52:37

@Dinamuki: A barátom (aki egy kicsit kövér) azt mondja, hogy kérdezzem meg, hogy Deák kinek a realitásaival számolt. Merthogy - idézem - "a realitás olyan mint a segglyuk, mindenkinek van". Elnézést, azt mondta, hogy pontosan idézzem.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.07.22. 21:58:19

Jé, az erősebb kutya baszik. Nahát!

Ásít, lapoz.

Bell & Sebastian 2013.07.22. 22:01:19

@Silcon: Kiváló példa, úgy lehetnek vele, mint német a korrupcióval. Otthon tilos, máshol meg kilóra vesznek minisztert. De azért otthon is meglelik a módját, ha nagyon muszáj.

Csordába verődött, köcsög amerikait először a Balaton partján láttam, szakszervezeti gyerektáborban. (Másodszor egy olasz múzeumban, de azt most hagyjuk.) Akikor egyikük békalábát a magyaroknak kellett megkeresniük a viharban, szakítottam a demokratákkal.
Mindahányszor egymással szembement az osztagunk -hiszen ők kaptak először kaját-, az említett aminyomit mindannyiszor picsán rúgtam. Szigorúan az alkotmányos alapokon nyugvó, pontos elszámolás legnagyobb híveként.

Ha szembejönne velem például a Simicska, hát sok jóra ne számítson.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.07.22. 22:26:42

@Bell & Sebastian: anno a kilencvenes években volt az egyetemi focicsapatok közt egy Ököljog nevű formáció, azt sem papírra vetették, hisz a neandervölgyizmus nem úri műfaj. Ellenben bizonyos László (nem a kövér, a szent) bébizonyítotthá még régebben, hogy az írott törvény és a magántulajdon tiszteletét igenis bele lehet verni a koppánykodó magor fajtába is. Liberális lehetett, nem vitás.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.07.22. 22:28:29

@Bell & Sebastian: anno a kilencvenes években volt az egyetemi focicsapatok közt egy Ököljog nevű formáció, azt sem papírra vetették, hisz a neandervölgyizmus nem úri műfaj. Ellenben bizonyos László (nem a kövér, a szent) bébizonyítotthá még régebben, hogy az írott törvény és a magántulajdon tiszteletét igenis bele lehet verni a koppánykodó magor fajtába is. Liberális lehetett, nem vitás.

Bell & Sebastian 2013.07.22. 22:49:55

@Herr SturmLikudnik: Szabad a gazda, mert nem lelem az eltérést a két szövegkép közöd.

Hányadék László lehetett a sorban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.07.22. 23:07:02

@Bell & Sebastian: avagy a Bandi, a Második. Csak rátukmálták az úri birkái, hogy a királyra is vonatkozhatnak törvények. Korlátozni a király hatalmát? Pfej, a köznemesek közé furakodhatott gróf Redingházi Tavares. Kurva bilderbergista arisztokrácia. Nem véletlenül emleget a Kergelényi is fáraót, az ugye a biztonság kedvéért isten is egy személyben. Azért remélem saját lányait csak nem veszi el. (Papíron tilos, de mint aristo-tol tudjuk az nem számít)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.07.22. 23:09:00

@Bell & Sebastian: avagy a Bandi, a Második. Csak rátukmálták az úri birkái, hogy a királyra is vonatkozhatnak törvények. Korlátozni a király hatalmát? Pfej, a köznemesek közé furakodhatott gróf Redingházi Tavares. Kurva bilderbergista arisztokrácia. Nem véletlenül emleget a Kergelényi is fáraót, az ugye a biztonság kedvéért isten is egy személyben. Azért remélem saját lányait csak nem veszi el. (Papíron tilos, de mint aristo-tol tudjuk az nem számít)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.07.22. 23:10:12

@Bell & Sebastian: avagy a Bandi, a Második. Csak rátukmálták az úri birkái, hogy a királyra is vonatkozhatnak törvények. Korlátozni a király hatalmát? Pfej, a köznemesek közé furakodhatott gróf Redingházi Tavares. Kurva bilderbergista arisztokrácia. Nem véletlenül emleget a Kergelényi is fáraót, az ugye a biztonság kedvéért isten is egy személyben. Azért remélem saját lányait csak nem veszi el. (Papíron tilos, de mint aristo-tol tudjuk az nem számít)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.07.22. 23:12:10

@Bell & Sebastian: avagy a Bandi, a Második. Csak rátukmálták az úri birkái, hogy a királyra is vonatkozhatnak törvények. Korlátozni a király hatalmát? Pfej, a köznemesek közé furakodhatott gróf Redingházi Tavares. Kurva bilderbergista arisztokrácia. Nem véletlenül emleget a Kergelényi is fáraót, az ugye a biztonság kedvéért isten is egy személyben. Azért remélem saját lányait csak nem veszi el. (Papíron tilos, de mint aristo-tol tudjuk az nem számít)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.22. 23:21:32

@Szindbad:

No, ez számomra is egy érdekesség:

tehát, szerinted, nincs minőségi különbség a tévedés és a hazugság között?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.07.23. 00:21:22

"5. Ki vólna, ezeken felül, a' ki ne tudná az Udvari Camarának szabados uralkodását? Az egeket verik a' siralmok és az Isten boszszúállásáért esedeznek az árvák s' az özvegyek. Irtózik az elme tsak az egy ujjonnan keresett, tirannusi tanátssal képzelt igasságnak emlékezetire-is, mellyet noha az ország vármegyéire ki adott végzés szerint egyszer elengettetnek, és semmi törvényei a' hazának soha helyben nem hattatnak, úgy az igaz lelki ismérettel-is hogy meg nem egyezett, s' meg sem egyezhetett, felette nehéz okok mutattyák, mindazáltal ennek a Mammon hallatlan keresetinek modgyával sokféle kigondolt szín alatt megrontatván a' királyi fogadás, mennyi kárt tettenek, nagy része az országnak törvényes uraitúl el-vétettetvén idegen nemzetnek adattatván, a második András király decretumának 26-dik és Uladislaus király 5-dik decretumának 10-dik és az 1599. esztendei 34-dik articulusnak értelme ellen félre tétettetvén a haza értelmes fiai, nyilván vagyon."

Bell & Sebastian 2013.07.23. 00:54:01

@Herr SturmLikudnik: A Bandi? Mennyi söprűpáleszt kellett innia ahhoz, hogy hercegek és grófok közé soroljon egy válogatott cigánylegényt?

A hétpróba meg smafu? Amin -gondolom- csont nélkül átment Baromzó Őrgróf és Szálkáspussy Lovagina.

Szindbad 2013.07.23. 07:45:16

@bbjnick: Mondjuk inkább úgy, valaki ideológiai (vagy vallási, ugyanaz) alapon gyilkol, vagy előre megfontolt szándékkal teszi. Mindkettő a legeslegaljasabb emberi cselekedetek közé tartozik. Aljasságot tekintve nem látok érdemi különbséget.

Vidéki 2013.07.23. 07:47:48

„ ahogyan a kitűnő Gaius Julius Caesar mondotta – „a politika annak elleplezésére szolgál, hogy semmi sem számít, csak a nyers erőszak”.

Brennus gall vezér, mikor elfoglalta Rómát testsúlyának megfelelő mennyiségű aranyat követelt váltságdíjként.

Mikor a nagy mérleg egyensúlyba került, még nehéz kardját is rádobta a mérlegre ellensúlyként. Mikor a rómaiak panaszkodtak, hogy nem ez szerepelt az egyezségben, ezzel győzte meg a panaszkodó rómaiakat: „Vae victis”, azaz ” Jaj a legyőzötteknek!”

A nemzetközi jog azóta csiszolódhatott valamennyit, de a múlt század hajnalán Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke még ilyen külpolitikát ajánlott honfitársainak:

„Beszélj nyájasan, de a hátad mögött tarts készenlétben egy furkósbotot!”

Robinzon Kurzor 2013.07.23. 09:15:08

@vizipipa:

aristo írta úgy 4 hónapja.

Akkor még nevetséges idióták voltak azok, akik a Billerbeck-csoport titkos ármánykodásán rugóznak.

mandiner.hu/cikk/20130325_aristo_az_osszeeskuves_elmeletekrol

Robinzon Kurzor 2013.07.23. 09:25:47

@bbjnick: "mi a különbség aközött, ha valaki úgy hivatkozik Istenre, hogy hisz benne és aközött, ha úgy hivatkozik az emberi jogokra, hogy nem (hisz benne)"

Veled ellentétbe én még azt is értem, hogy mi a különbség aközött, ha valaki úgy hivatkozik az emberi jogokra, hogy hisz benne és aközött, ha úgy hivatkozik Istenre, hogy nem (hisz benne)

És még te akarod eldönteni kétezer évre vissza (meg egy csekély felárárt a jövőre nézve is), hogy aki hivatkozik valamire, az tényleg hisz is benne, vagy sem.

___________________________ (törölt) 2013.07.23. 09:56:37

Az alkotmányosság jellegzetesen patrícius, arisztokratikus intézmény, minél inkább hajaz egy rendszer egyfajta nemesi köztársaságra - tehát, hogy társadalmi hierarchia van, de feje annak nem annyira, vizuális gondolkodók kedvéért: egy csapott tetejű piramist vagy felül keskenyebb trapézt képzeljünk el mint társadalmi modellt, /´´´\ - annál jellemzőbb, hogy tiszteli azt.

A játékszabály-tisztelet azért jellegzetesen arisztokratikus vonás, mert az egymással játszó felek mind eléggé erősek, ugyanakkor sok a vesztenivalójuk. Például az ökölvívás szabályait Queensbury márki fektette le, mert egy márkit jobban érdekel, hogy ne verjék felismerhetlenné a képét, mint egy szenesembert.

Népuralom nincsen, vagy legalábbis nem ismert egyelőre, egyelőre a történelmi tapasztalat ehelyett, hogy a nemesi köztársaságok alternatívája egyfajta népre támaszkodó, de egyeduralkodó jellegű rendszer, abszolutizmus, cézárizmus vagy az a bizonyos "népszavazásos vezérdemokrácia" Webertől félig-meddig Orbánig. Jellemzően ezeket a rendszereket kevésbé érdeklik a formális játékszabályok. A népnek kevés a veszítenivalója, a főnök meg nem igazán kalkulál azzal, hogy veszít. Ilyen rendszerekben gyakran inkább a lényeg a lényeg - azazhogy nem az, hogy a kormányzat hogyan teszi a dolgokat, hanem hogy valójában mit is akar. Caesarra is inkább azért emlékezünk, amit tett, nem hogyan.

S=klogW 2013.07.23. 11:28:48

@Shenpen: micsoda nikek kerülnek elő ...

egyébként óvatosan hozakodnék elő holmi csonka gúlákkal

Illyés Edith 2013.07.23. 12:05:17

"Hadban állunk világszerte néhány száz, vagy ezer habzó szájú elmebeteggel."

Fordítva. Néhány száz habzó szájú elmebeteg áll szemben az egész világgal. Ezért kell mindenkit megfigyelniük. Mert félnek.

gyalog.galopp 2013.07.23. 12:32:25

@Shenpen:

A XVIII., XIX., XX. századi forradalmak megtanították az "arisztokratákat" arra, hogy a nép már túl nagy, túlságosan képzett és már nem lehet úgy elbánni velük, mint a pár száz évvel korábbi paraszt lázadókkal. A hatalom tényleges irányítói egyre inkább a háttérbe húzódtak, a monarchiák , ahol megmaradtak kiüresedtek, a királyok operett figurákká váltak a nép szórakoztatására.

A demokráciákban a hatalom gyakorlása két szinten folyik, a parlamentben stróman pártkatonák által, illetve azon kívül a paplan alatt.
A paplan alatti hatalom lényegében állandó, mert ott nem harcolnak, hanem szexelnek.
A harc a stróman szinten működik, a nép a háláját és a bosszúját rajtuk éli ki, erre vannak kitalálva.

Lehet még cizellálni a dolgot, de minek.

calabria007 (törölt) 2013.07.23. 12:41:18

@ArmaGedeon:

minél közelebb kerülsz a piaci koordináció dominanciájához annál vadabb lesz a társadalmi mobilitás

pl. klikk alább

List of businessmen who were called robber barons
en.wikipedia.org/wiki/Robber_baron_(industrialist)#List_of_businessmen_who_were_called_robber_barons

ritkán lehet ennyi - gyakran nulláról - felkapaszkodott "gyüttmentet" egy helyen látni...

calabria007 (törölt) 2013.07.23. 12:42:59

@Grrr:

szerintem neked is sokat kell még tanulni az EU-ról

ajánlott olvasmány:

The European Institutions as an Interest Group
www.iea.org.uk/sites/default/files/publications/files/upldbook457pdf.pdf

calabria007 (törölt) 2013.07.23. 12:46:08

@politologus:

ezt komolyan mondod?

efféle "alkotmányos" megoldásoktól essünk hasra?

The Tyrant Abraham Lincoln
www.youtube.com/watch?v=pZn0HdfZdTQ

calabria007 (törölt) 2013.07.23. 12:49:57

@bbjnick:

az USA az egyetlen globális szuperhatalom... emiatt fog csődbe menni...

calabria007 (törölt) 2013.07.23. 12:56:27

@Szindbad:

az USA az un. "monetáris imperializmus"-ban utazik, lásd petrodollár rendszer, USD világpénz, stb

nem érdeke a formális gyarmatosítás, bizonyos tekintetben nagyon intelligens és költséghatékony birodalmat épített ki,

amelyben a külső résztvevők, különösen azok politikai és gazdasági elitja - az adott keretek között - akár kifejezetten jól is járhatnak

Grrr 2013.07.23. 13:10:55

@calabria007: Köszönöm a tanulmányt - de nem kapcsolódik szorosan a konkrét kritikámhoz.

Kandeláber 2013.07.23. 17:30:12

Megkezdődött a birodalom felbomlása.
Detroit csődben, aztán itt van ez a Snowden is.
Oblama meg csak tátog, neki most az a legfontosabb, hogy az esküdtszék Floridában fölmentette a niggert kölyköt lepuffantó Zimmermant.
Ámen
Bin Laden valahol azt mondta, és
Akár a vajba a kés
A pokoli toronyba becsapódott a gép.

szempontpuska 2013.07.23. 19:14:10

@Kandeláber: tudjuk, tudjuk: a hanyatló imperializmus...

Bell & Sebastian 2013.07.23. 23:29:54

And if you want some fun,
Sing O-bla-di-ba-ma.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.07.23. 23:32:58

@Bell & Sebastian:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Baldrick68 2013.07.24. 07:44:29

Aristo
A főtitán nem fog megsértődni a felkapaszkodott senkiken?

A felkapaszkodott senki létet szépen demonstrálta a húsvéti videó a főtitánról és családjáról.
Arról szolt a szösszenet, hogy húsvétkor egy adventi koszorút akart applikálni a családi asztal fölé (WTF).
De mivel a főtitán nem érte fel az asztal fölötti kampót, ezért CIPŐBEN "felkapaszkodott" a családi asztalra és felakasztotta az adventi koszorút HÚSVÉTKOR.

Számomra ez a video sokkal "leleplezőbb" volt és sokkal jobban bemutatta, hogy a főtitán aki kifelé mutatja a vallásos és hagyománytisztelő pátoszt, valójában egy felkapaszkodott bunkó, mint az Orbán lányok táncikálása a fesztiválon.

Aztán hozzávehetjük még azt a néhány momentumot, hogy 10 hivatalos egész alakos képből legalább 7 képen ZSEBREDUGOTT KÉZZEL beszélget másokkal. Ugye ez sem arra utal, hogy valaki éppen kifinomult jellemmel rendelkezne.

Ezek után persze ne csodálkozzunk azon amit az országgal tesz.

vantaan 2013.07.24. 09:20:14

@Baldrick68: Ronda ember, hogy neked mindent észre kell venni! Fölállt az asztalra ...és? Neki szabad, meg különben is a következő egyházi évben már benne lesz a liturgiában.
A hülye videóst meg aki közzé tette tökön kell rúgni.

Szindbad 2013.07.26. 08:20:26

most.444.hu/2013/07/26/megse-volt-puccs-a-puccs/

"Mert ha puccs lenne, akkor az Egyesült Államoknak be kéne fagyasztania az évi 1,5 milliárd dollár értékű segélyt, amivel az egyiptomi hadsereget támogatják."

Őőő, érti ezt valaki, hogy miért az 1.5 milliárdos zsé?

Vidéki 2014.11.16. 09:16:38

A múlt század hajnalán Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke így vélekedett arról, hogy hogyan kell viselkedni egy elnöknek:

„Beszélj nyájasan, de a hátad mögött tarts készenlétben egy furkósbotot!"
süti beállítások módosítása