Ezek után, ha valaki felteszi a kérdést, miként vezethet három év kormányzás után is ennyivel a Fidesz, illetve miért van nagy esélye vinni a 2014-es választásokat is, elég lesz rá annyit mondani: Szárszó miatt. Pontosabban: mindazon jelenségek miatt, amik a maguk pompájában voltak jelen a balatonszárszói baloldali-liberális találkozón. Értelmiségi gőg, kisszerűség, képmutatás: Farkasházy Tivadar egy évtized kihagyás után megtartott házibulija tökéletes kvintesszenciáját nyújtotta annak, mi is volt annyira visszataszító a kilencvenes évek értelmiségi viszonyaiban.

Plankó Gergő tökéletesen foglalta össze 444-es írásában: itt ez a jó csomó fontoskodó ember, akik végre újra valakiknek, a közélet alakítóinak képzelhetik magukat. Ők pedig számukra legfontosabb kérdésként arról próbálnak dönteni, hogy Bajnai vagy Mesterházy legyen inkább a miniszterelnök-jelölt. Filozófusok, írók és újságírók az ország legfontosabb kérdésének tartják, hogy a szürke Mesterházy vagy a még szürkébb Bajnai vezetésével induljon neki az egyesült baloldal a jövő évi választásoknak. Közben eljátsszák, hogy még mindig élet és halál urai, hogy ha Mesterházy nem áll be Bajnai mögé, akkor „belőle már soha nem lesz semmi”; mintha csak az ilyesmiről 2013-ban is még ők dönthetnének. A külső megfigyelő pedig nem győz újra és újra megdöbbenni, hogy Konrád György, Heller Ágnes vagy mondjuk Gálvölgyi János idáig jutottak. Hogy olyan művészek, filozófusok, akiknek szakmai életművében tényleg van egy-két kiemelkedő pont, ennyire nem veszik még mindig észre magukat.

Abban már Schiffer Andrásnak van igaza: az itt megjelentek nem értik Magyarországot. Nem értik jelenét, ahogy jövőjét sem. Oldalakat képesek az ÉS-ben megtölteni arról, minek is nevezzék akkor az Orbán-rendszert, de ennél tovább nem jutnak, nem juthatnak. Mert még ha tökéletes képet is lennének képesek festeni a Fidesz kormányzásáról, akkor sem lenne senkinek világos, rájuk nézvést mi a relevanciája a felskiccelt borzalmaknak. Hogy Kovács Lászlótól, Magyar Bálinttól, Lendvai Ildikótól és Fodor Gábortól mit várhatna Magyarország a jövőben. Reményt? Demokráciát? Hagyjuk már.

Pontosan azért tart ott a Fidesz, ahol, mert az ellenzéki pártok még ahhoz is inkompetensek, hogy Farkasházy Tivadart és Konrád Györgyöt a sarokba állítsák. Kiáll Szárszón Bajnai és Mesterházy és hagyják, hogy Teddy belevigye őket ebbe a rendkívül kínos BMX-es szóviccparádéba; hogy úgy tegyen, mintha neki lenne beleszólása abba, ki mellé is fog végül kerülni az a bizonyos iksz. Bajnai pedig egy csapásra hitelteleníti a legutóbbi húsz korszakváltásról szóló beszédét azzal, hogy asszisztál ehhez a kínos osztálytalálkozóhoz. De miért is tenne másként? Ki ahhoz Bajnai Gordon, hogy valóban érdekelt legyen bármiféle korszakváltásban is?

Persze, Puch László, Vadai Ágnes és Juszt László ott lehet, de indexes újságíróknak nem sokáig van keresnivalójuk Farkasházy Tivadar magánterületén. A demokráciával és a sajtószabadsággal kelő-fekvő értelmiségiek szemrebbenés nélkül legitimálják jelenlétükkel, hogy a házigazda eleve kizárjon egyes médiumokat (HírTv, Echo Tv), majd másikak képviselőit még ki is dobja. Miért is ne tehetné Teddy, hiszen a magánterületéről van szó? Ahol éppenséggel az értelmiségi és politikai elit apraja-nagyja igyekszik valami fontosat mondani az országról, annak jövőjéről. Csak azért szabadjon már megjegyezni: csöppet nevetséges, hogy a sajtószabadság nagy barátai szemrebbenés nélkül nézik végig, ahogy Farkasházy felháborodottan olvas fel részleteket egy cikkből, majd zavarja el annak elkövetőit. Az a Farkasházy, aki Hócipő című lapjában kizárólag hasonlóan szellemes képeket tesz közzé, mint amilyennek az ő mosdójáról készült fotó is nevezhető. És akkor arról ne is beszéljünk, hogy a híres Mimivel sem Panyi Szabolcsék viccelődtek először a sajtótörténelemben. Éppenséggel a Heti Hetes celebjei gondoskodtak róla, hogy hétről hétre kapjunk valami nagyon vicces történetet Teddy és Mimi magánéletéből.

De legalább hallották, Juhász Péter mennyire felháborodott ezen a nyilvánvalóan sajtószabadság-ellenes megnyilvánuláson? A Milla elítélő nyilatkozatát olvasták? Dehogy olvasták, ilyen ezidáig nem született. Pedig Juhász is ott volt ezen a rendkívül elitista partin: persze mikrofonhoz éppúgy nem jutott, ahogy a Párbeszéd Magyarországért egyik aspiránsa sem. Épp annyi szerepük volt a szárszói találkozón, mint a közéletben: cipelhették Bajnai táskáját, illetve reménykedhettek, hogy a buli után hárommal többen fogják ismerni a nevüket. Hogy ehhez Puchékkal kell jópofizni, az, Jávorék már rég bebizonyították, egyáltalán nem számít számukra.

A megjelentek jó része azt gondolhatja (ahogy Schiffer is írta), hogy még mindig a kilencvenes években vagyunk, hogy az ország sorsáról még mindig dönthetnek ilyen belterjes találkozókon. Pedig valójában régóta már csak nevet rajtuk mindenki, aki még nem múlt el ötven: a hvg.hu szerkesztői sincsenek látszólag különb véleménnyel róluk, mint az indexesek. Persze, Farkasházyék még eljátsszák egy darabig, hogy képben vannak: épp annyira, hogy baráti körben lezavarjanak egy Mesterházy-Bajnai deathmatch-et, mintha tényleg csak ennyiről szólna az egész összefogósdi. És ki tudja? Akik még Farkasházyt és Puch Lászlót sem tudják nyugdíjba küldeni, azoktól tényleg nem érdemes semmiféle korszakváltást várni.