Kommentszűrés
’13 jún
13
10:45

A Google, a Facebook meg a többiek – ki mit tud?

Írta: TuRuL_2k2

google_facebook_cia.pngÁll a bál Amerikában a National Security Agency (NSA) megfigyelési gyakorlata körül. Mióta az NSA-nak dolgozó Booz Allen Hamilton 29 éves munkatársa, Edward Snowden kiszivárogtatta, hogy a titkosszolgálat Prism programja kilenc szolgáltatótól – többek közt a Google, a Facebook, a Microsoft, a Yahoo, az AOL és az Apple szervereiről – gyűjt mindenféle adatokat felhasználóik kommunikációjáról, erről az ügyről beszél az amerikai politika és sajtó. Összeül a kongresszus és az USA számos szövetségesének vezetői is magyarázatot követelnek, az NSA igazgatója szerint meg minden rendben, számtalan terrorcselekményt sikerült megakadályozni a programnak köszönhetően.

Az átlagos magyarországi internethasználó szempontjából egyelőre talán nem a megfigyelési botrány bel- és külpolitikai következményei a legérdekesebbek, hanem az, hogy mit is tudhatnak róla a technológiai óriásvállalatok – meg mindazok, akik így vagy úgy hozzáférhetnek az ő adatbázisaikhoz. A felsoroltak közül a Facebook, a Google és a Microsoft bír komoly piaci részedéssel a magyar felhasználók körében, az AOL és a Yahoo hazai súlya marginális, de az Apple sem ér el tömegeket.

A három globális óriáscég közül – egyelőre – a Facebook termékpalettája a legszűkebb, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy keveset tudnának rólunk. A 4,4 millió aktív magyarországi felhasználóval rendelkező közösségi oldal fő erőssége, hogy önként és dalolva adjuk meg bizalmas adataink egész sorát. Valós nevünk, születésünk napja, email címünk, telefonszámunk, házasok vagyunk-e, vagy elváltunk, Orbán Viktort szeretjük-e, vagy inkább Bajnai Gordon kedves a szívünknek. Ha bármilyen kérdezőbiztos elkezdené kérdezgetni ezeket, aligha jutna messzire – a Facebooknak viszont minden további nélkül válaszolunk, ráadásul eleve digitális, jól strukturált formában.

A Facebook gyakorlatilag egy alternatív, második internetet hozott létre, email helyett FB-üzenetekkel, üzenetküldő kliensek helyett FB-chattel, céges honlap helyett céges FB-profillal (kisvállalkozások számára sokkal egyszerűbb valamiféle facebookos jelenlét kiépítése, mint egy saját honlap összerakása), és így tovább. Már a Facebookon belüli tevékenységünk is irtózatos mennyiségű adatot szül (kire, mire keresünk? kinek és milyen bejegyzéseit lájkoljuk a falunkon? kivel váltunk üzeneteket rendszeresen?), amiből nagyon sok mindent ki lehet bányászni, legyenek akár marketing- vagy éppen politikai céljaink. Mivel a fejlett világban a politikailag aktív közönség nagy része jelen van az oldalon, egy-egy kampány során – ha érdekli – a Facebook, illetve a Facebook adatbázisaihoz esetleg hozzáférő egyéb szereplők tudhatják a legtöbbet arról, mi folyik az adott ország politikai életében, milyen ügyre milyen választói rétegek rezonálnak, és így tovább. Míg arról hosszas viták folynak, hogy a sok-sok tízmilliárdnyi közpénzből fenntartott, monopolisztikus helyzetének elvesztése óta évről évre jelentéktelenebb közmédia híradóiban miről és hogyan van szó, az már jóval kevesebb izgalmat vált ki, hogy a Facebook milyen algoritmus szerint ajánl tartalmakat a figyelmünkbe, és kinek van ráhatása ezekre az ajánlásokra. 

A Facebook ráadásul nem csak annyit tud a felhasználóiról, hogy mit csinálnak a Facebookon. Amikor megnyitunk egy hírt vagy egy céges honlapot, akkor jó eséllyel valamilyen facebookos elemet is letöltünk az oldallal együtt. Ez lehet like- vagy megosztás-gomb, Facebook-doboz vagy egyéb közösségi FB-megoldás. Ilyenkor a Facebook szervereivel is kapcsolatba lép a böngészőnk, s ha be vagyunk ott jelentkezve (de rossz nyelvek szerint talán akkor is, ha nem), akkor szépen felkerül a rólunk szóló adatsorba, hogy mikor és merre jártunk, mennyi időt töltöttünk ott. Mindez a valós, általunk megadott demográfiai adatainkkal kombinálva olyan tudáshoz juttatja Zuckerbergéket, amivel nehezen versenyezhet más. Így állhat elő az az abszurd helyzet, hogy a Facebook többet tud az Index olvasóiról, mint az Index – mikor árulnánk el, ha az Index kérdezné, hogy egy 42 éves, nyíregyházi születésű, de Budapesten élő, elvált nő vagyunk, aki a Petőfi Sándor Általános Iskolából ismeri a megyeszékhely polgármesterét? Nem véletlen, hogy Uj Péter az Indexnél az utolsó pillanatig ellenezte bármiféle Facebook-modul beépítését az oldalba, mondván, hogy többet veszít vele az oldal, mint amennyit nyerhet (a nem rég indult, a Facebookot kifejezetten intenzíven használó 444 helyzete nyilván egészen eltérő, mint az Indexé volt Uj Péter főszerkesztősége alatt).

Ahogy a Facebooknál értékes és érzékeny adatainkat adjuk a látszólag ingyenes szolgáltatásokért, úgy a Google-nél is hasonló módon fizetünk a kétségtelenül brutálisan hatékony és hasznos megoldásokért. A weboldalak forgalmát elemző Google Analytics segítségével például már valós időben követhetjük, kik és mit csinálnak éppen az oldalunkon, honnan jöttek, merre járnak nálunk. Egészen elképesztő számítási kapacitás szükséges mindehhez, egy ilyen szolgáltatáshoz néhány éve még csak nagyon-nagyon drágán juthattunk volna hozzá. Itt meg ingyen van, épp csak cserébe amúgy féltve óvott üzleti titkot képező adatainkat osztjuk meg a Google-lel. Hasonló a helyzet a Google Drive-val (leánykori nevén Google Docs-szal) is, ami nagyon praktikus módszer a közös munkára, illetve arra, hogy bármilyen gépről elérhessük a dokumentumainkat, ha szükségünk van rá, viszont ez megint csak azzal jár, hogy nem a saját merevlemezünkön, hanem a Google felhőjében tároljuk több-kevésbé érdekes és bizalmas irományainkat, táblázatainkat.

A Google természetesen nem csak, sőt, nem is elsősorban az üzleti célú szolgáltatásokban erős: gyakorlatilag egyeduralkodó a keresők piacán, és tavaly óta a Gmail is piacvezető a maga területén. A Gmail algoritmusa a levelezésünk tartalmához illeszkedő hirdetéseket helyez el az emailjeink mellé, amit nyilván elfogadnak a felhasználók, de mi van, ha a Google ilyen-olyan okokból egyszer csak szakít a don't be evil attitűdjével, és ugyanezt a tudást elkezdi másra használni? Vagy ha rossz kezekbe kerülnek ezek az adatbázisok?

Aztán ott van a GoogleMaps, ami egy ideje már ingyen navigál is nekünk, a Google Chrome, ami a legnépszerűbb böngésző, erőteljes Google-keresés integrációval, az online videózás szinonimája, a YouTube, vagy a gyakorlatilag csak Google-accounttal használható androidos telefonunk vagy táblagépünk. Utóbbi például segít abban, hogy ne veszíthessük el a telefonkönyvünkben szereplők elérhetőségeit, és akár GPS nélkül, az elérhető wifi-hálózatok vagy cellainformációk alapján is megmondja nagyjából, hogy merre járunk. Igaz, cserébe ezeket szépen fel is írja rólunk a kis kartonunkra, mint ahogy azt is, hogy mikor és kivel váltottunk üzenetet vagy beszéltünk telefonon.

A tíz éve még a teljes IT-világot domináló, így az adatgyűjtési és megfigyelési vádakkal leggyakrabban megtalált Microsoft a két másik technológiai óriáshoz viszonyítva ma már kevesebb ilyen jellegű váddal szembesül. A Windows ugyan még mindig abszolút piacvezető, ha a PC-ket nézzük, de egyrészt alighanem túl járunk már a PC-korszak delén, másrészt pedig a Windows és sok Microsoft-szoftver a felhősítési törekvések ellenére még mindig alapvetően kliensoldali adattárolásra épülnek, így alighanem kisebb a megfigyelés, illetve a nagy volumenű adatgyűjtés veszélye, hiszen a zárt forráskód ellenére gyorsan feltűnne az erre specializált szakemberek számára az operációs rendszer jelentős, indokolatlan adatforgalma. Mondom ezt annak ellenére, hogy már 2009-ben is felvetődött annak gyanúja, hogy az NSA-nak megvan a maga kiskapuja a Windowshoz, és hogy a Microsoftnak is számos egyéb területen jelen van az Internet Explorertől, a Windows Phone-on át, a Bingig, de ezek részesedése messze nem meghatározó.

A fenti, messze nem teljes összeállításból látható, egy egyszerű magyarországi polgár szempontjából is lehet jelentőséggel annak, ki és milyen szándékkal férhet hozzá ezekhez a robusztus adatbázisokhoz. Nem kell ahhoz túl sok, mindenféle negatív utópiáról szóló irodalmi művet olvasni, hogy valami nyomasztót találjunk mindennapjaink szuperinformációs környezetében. Míg korábban komoly operatív titkosszolgálati munka (és ebből következően sok-sok pénz) kellett efféle szerteágazó adathalmaz összegereblyézéséhez, ma gyakorlatilag önként bízzuk személytelen gigavállalatokra geolokációs adatainktól kezdve, személyes kommunikációnk tartalmán át kapcsolati hálónkig sok, nagyon sok mindent az életünkből. Talán ma nincs is okunk rá, hogy emiatt különösebb aggályaink legyenek, de öt vagy tíz év múlva is így lesz ez?

Címkék: Google Facebook Microsoft NSA Prism

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr135355000

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Google, a Facebook meg a többiek – ki mit tud? 2013.06.13. 12:39:01

Nem kell ahhoz túl sok, mindenféle negatív utópiáról szóló irodalmi művet olvasni, hogy valami nyomasztót találjunk mindennapjaink szuperinformációs környezetében.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.06.13. 11:19:21

Miben bizol jobban, a gmail-ben vagy a freemail-ben?
A gmail eseten aggodhatsz, ha amerikai erdekek ellen harcolo terrorista vagy.
A freemail eseten aggodhatsz, ha valamelyik helyi eros ember erdekei keresztezik a tiedet vagy egyszeruen szemelyes konfliktusba kerulsz valakivel, akivel nem kellene.

Magyarul egy egyszeru magyar atlagembernek sokkal tobb aggodnivaloja van, ha magyar cegek gyujtenek rola adatot, mint ha nemzetkoziek.

Karcolt lendület 2013.06.13. 11:35:18

@Doomhammer:
Így van és a felhő vs. saját gép kérdésnél is ez merül fel: a saját gépet ellophatják, lefoglalhatják, míg a felhőben lévőt nem tudják eltüntetni...

Samott 2013.06.13. 11:50:34

Amatorok, nalunk a BIX-ben vannak az NBH transzparens eszkozei (amit ha jol emlekszem a BIX tagok koltsegen szereztek be). Es meg vannak olyanok, akik azt hiszik az interneten nevtelenul lehet trollkodni.... ;-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.06.13. 12:35:17

@Samott:

névtelenség? művésznevek ezek, mint P. Howard

Kandeláber 2013.06.13. 12:40:53

Elég gyengécske írás.
Ezek szerint mindenki hülye, aki regisztrál az fb-n, mert a több ezer kilométerre lévő Nagy Testvér hozzájut az adataihoz.
Zuckerberg nem is a pulik miatt jött ide, hanem titkos megbízatással.
Nevetséges.
Én például sokkal jobban tartok az itthoni ballib netkommandóról, amelynek a tagjai adott esetben IP címeket gyűjtenek a nekik nem tetsző módon kommentelőkről, akiket aztán szépen feljelentenek a megfelelő helyen.

vizipipa 2013.06.13. 12:46:59

Kérdezd meg 10 sima PC használótól mi az a kuki. Amelyik véletlenül tudja, attól azt is: hány fajta van és mire jó?

Az emberek nagy többsége nem tudja, nem is hiszi el(!), meg nem is érdekli. Az iwiw már évekkel ezelőtt az NNI "jó barátja" volt. A többség még ezt sem tudja, pedig az FB kb. 2 nagyságrenddel többet tud róluk.

Arra meg kíváncsi lennék, hogy a Windows az automatikus frissítésekkor (legalább havonta!) mi mindent küld el a gazdinak.

teknős 2013.06.13. 13:59:07

Az adatvédelmi problémákon túl, az amerikaiak üzleti titkokat és gazdasági adatokat is megtudnak a versenytársakról és segítik az amerikai tulajdonú cégeiket a megszerzett információkkal. Ők pedig azt is tudják, hogy melyik cég amerikai . Míg esetleg a többiek nem...

xxiv 2013.06.13. 14:34:44

@Kandeláber: LOL Mi a megfelelő hely?

Kandeláber 2013.06.13. 14:44:34

@xxiv: Olvastam itt a mandin egy tölgy nicknevű arc sztoriját, akit a libik fölnyomtak a munkahelyén.
Például.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.06.13. 14:50:58

@Kandeláber:
azt azért tudomásul kell vennie, hogy maga bármilyen jobbos csávó, egy idióta, ha regisztrált a fészbúkra. úriember ilyet nem tesz. legfeljebb álnéven :)

Kandeláber 2013.06.13. 14:54:59

@jose maria padilla: Ezek szerint Pozsonyi Ádám, Sziva Balázs, Zorán (a Fejbőrös, nem a Metrós) és a többi nem éppen baller is komplett idióta, mert fenn van az fb.n? :D

Kandeláber 2013.06.13. 15:08:53

@jose maria padilla: Ez is egy megközelítési mód. :D

2013.06.13. 15:30:53

"...önként és dalolva adjuk meg bizalmas adataink egész sorát."

Nagyjából ezért nincsen komolyabb felháborodás az amerikaiak körében a Prizma ellen. Snowden egy naiva.

xxiv 2013.06.13. 15:48:12

@Kandeláber: Pozsonyi Ádámot kifejezetten kedvelem, de egyértelműen komplett idióta.

Kandeláber 2013.06.13. 16:03:13

@xxiv: A kettő nem zárja ki egymást. Én is bírom.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.13. 16:20:36

@Doomhammer:

A freemail esetében a fő aggodalom: meg se kapod az emailt, amit más küldött neked, mert a freemail spamellenőrzője azonnal spamnak nyilvánítja. Dolgoztam egy cégnél, ahol az ügyfeleknek képtelen voltak emailt küldeni, mert a cégünk email címeit a freemail spamnak nyilvánította. Mindenkinek ezután azt tanácsoltuk: nyissanak új email fiókot valami normális helyen inkább, pl. a gmail-nél.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.13. 19:14:38

No, hát meg vagyunk valamennyien (többszörösen) csipszelve! S a leggroteszkebb a dologban, hogy ha valaki meg akarná szabadítani a népeket (a zembereket) a csipszeiktől, szabadságuk elvesztéstől rettegve, maguk a népek (a zemberek) lincselnék meg azt.

Ennyit a tömegdemokráciáról!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.13. 19:16:34

@bbjnick:

szabadságuk elvesztéstől=szabadságuk elvesztésétől

Bell & Sebastian 2013.06.13. 22:57:09

Gépház! Ilyenkor mi van? Kiköpött egy teljesen szokványos szöveget azzal, hogy tiltott link vagy kifejezés van benne. Link nem volt, az erős kifejezés meg a NAV lenne?

Dr. S. J. B. Manó 2013.06.13. 23:03:02

Vagy húsz éve mondta valami bankár, hogy a pénzt számoló gépek képesek rögzíteni a bankók sorozatszámát és csak elhatározás kérdése, hogy megtudják, merre járt korábban a beadott ötezres.

Hogy mégsem teszik, annak is csak prózai oka van, a politikus sem ellensége saját magának.

Ha komolyan elkezdenék forgatni ezeket a fegyvereket, csak nem a kisegerekkel kezdenék! Vagy mégis, például a NAV működését látva?

Bell & Sebastian 2013.06.13. 23:06:25

A tiltott szó olyasvalami vagy valaki, aki megolvassa a bankjegyeket, azaz pénz...moló.

Bell & Sebastian 2013.06.13. 23:09:05

Ennyit a Nagy Testvérről mára.

belekotyogok 2013.06.13. 23:38:12

Rettenetes. A teszkó/mol/spar stb is tudja, hogy mit/mikor/mennyit vásároltál (éljenek a pontgyűjtők), a bankodnál is tudnak mindent (hol/mikor/mennyit), hogy a mobilszolgáltatók a cellainformációiról ne is beszéljünk...

Én azt mondom, hogy sok sikert az így nyert adatok elemzéséhez. Csak kár, hogy egy rakás téves információhoz is lehet jutni belőle. Pl kifigyelik, hogy minden nap meglátogatom egy tetszőleges, tömegeket megosztó politikai karakter fészbúkoldalát. Na, mit szűrnek le belőle? Azt, hogy szeretem, vagy azt, hogy nem? Én, és a trollokat elnézve más is így van ezzel, hogy csak megnézi az ellenoldalt is, hogy képben legyen.

Cold 2013.06.13. 23:56:36

belekotyogok: Az ilyen hozzászólások gyártói vagy nem értenek a témához vagy valahova kampányolnak.
Minden ilyen helyen az adatbányászat a lényeg. Filmekből ismerős a profilozó karakter? Na azok tudásának egy része (nagy és releváns része) le van programozva. Többet tudnak rólad, mint te magad. Pl. tudják, hogy szereted-e Kobe marhát. Neked még nem jutott ez a kérdés eszedbe, meg sem tudnád ítélni, hisz nem kóstoltad. Ezek meg tudják, ha fontos. Csak spec. nem valószínű, hogy érdekli Őket, ellentétben sok mással.

Röviden: leszűrik..

A másik, hogy még a számítási teljesítmény ilyen szintű és árú elterjedése előtt is profilozták az embereket egyszerű elérhető (vásárolható) adatok alapján. Pl. ilyenre gondolj név, cím, nem és hasonlók. Ezek alapján meg tudták mondani, hogy traktort vagy tv-t fogsz nagyobb eséllyel venni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.13. 23:59:38

@belekotyogok:

"...Pl kifigyelik, hogy minden nap meglátogatom egy tetszőleges, tömegeket megosztó politikai karakter fészbúkoldalát. Na, mit szűrnek le belőle?..." --- írod.

Nem éltél diktatúrában. Ha éltél volna, tudnád, mert naponta megtapasztaltad volna, hogy a hatalmat nem érdekli, hogy te mit és miért, csak az, hogy ő (mármint a hatalom) mire következtet abból/miként értékeli azt. És amire következtet abból/amiként értékeli azt, aszerint fog megítélni és kezelni.

zotyesz11 2013.06.14. 00:00:03

Á szerintem az átlag kommentelőnél kicsi az esélye, hogy rászálljon a CIA vagy nem tudom én mi.
Szóval nem hiszem, hogy csak mert láttál néhány youtubos videót amelyben felrobban néhány amerikai harckocsi, vagy egy iraki orvlövész távcsövén figyelhetted az eseményeket, majd iderepül Mulder ügynök és bekopogtat, hogy:
- Csókolom, akkor jöttünk vizes-vallatni.
- Bemehetünk?

Amúgy szopjon le a Google, ez is benne volt a szerződésben, mer ha nem akkor elvileg belehetne perelni őket. Csak kéne valami jó ügyvéd.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.06.14. 00:05:36

@zotyesz11:

"Amúgy szopjon le a Google..." --- írod.

No, abból is rögtön adat lenne a DNS-adatbázisban:-)

belekotyogok 2013.06.14. 00:21:44

@Cold: Középszintű felhasználóként kétszer is átgondolom, hogy mit osztok meg magamról, milyen e-mailcímmel, nicknévvel. És még tökre önkritikusan azt is beismerem, hogy nem értek sokat a témához, csak belepofázok. :)

Ne értsd félre, nem értek egyet az adatbányászattal és az ilyen-olyan adatbázisok építésével, azok összekapcsolásával, elemzésével és pláne a kinyert adatokkal való visszaéléssel, és ami pl a google-nagyhatalom nagy előnye - minden egy helyen, közös platformon, egy jelszóval, na, ettől para az egész.

@bbjnick: valóban nem éltem diktatúrában. Ám a passzivitásból éppúgy lehet bölcsen következtetni. (Főleg, ha mindenki azt ért alatta, amit akar.)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.06.14. 00:34:45

"Áll a bál, hogy Amerika megfigyel minket. De mit is tudhatnak meg egy törvénytisztelő felhasználóról?"

mindent.

Joaquin 2013.06.14. 00:53:15

Hozzátartozik a történethez, hogy átlag emberekről nagyon nehéz információt kisajtolni ilyen adatokból, elég csak megnézni a google ads mennyire vakon van, pedig a google bevallottan felhasználja hozzá a rólad szerzett információkat. Érzékletes példával élve: ha egy ember megy a bank felé nem tudod megmondani mit akar. Lehet, hogy bemegy, lehet, hogy elsétál mellette. De ha egy fegyveres símaszkban tart a bank felé, elég biztosan meg lehet tippelni mit szeretne.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2013.06.14. 00:56:00

@Lion K: "ezért nincsen komolyabb felháborodás az amerikaiak körében"

Te is amerikai vagy, te állatok királya?

mis 2013.06.14. 01:06:22

@zotyesz11: Te kaptál szerződést a googlétől? Rendes, papír alapút? Olyat, amit nem akkor írnak át, amikor akarnak?

Na ugye.

mis 2013.06.14. 01:07:44

@Dr. S. J. B. Manó: Szerintem jól átvertek. Az átlag banki csak és kizárólag darabszámot vizsgál. :)

Peter T. Sinclare 2013.06.14. 02:39:46

@belekotyogok: olyan ez, mint a helyzetmeghatározás (rádiós, gps): egy paraméter sosem elég.
Viszont a többi szokásod alapján könnyű szűrést végezni:
1. minden nap megnézed X politikus lapját
2. milyen politikai oldalakat likeoltál, mi a politikai nézeted (ha megadtad)
3. milyen politikai csoport tagja vagy
4. milyen politikai posztokat likeolsz (itt a megosztó személye a fontos, ő hova sorolható be)

Ez még nem ad biztos eredményt, de:
5. összevetik a tipikus likeolási szokásaidat és a likeolt zenekarokat, filmeket, eseményeket stb. az adott politikai tömörülést kedvelők hasonló adataival, és ha nagy az átfedés, akkor már meg is mondták, melyik párttal szimpatizálsz.

Ez az 5. a legfélelmetesebb: anélkül nagy pontossággal megmondják a politikai, vallási nézeteidet, szexuális szokásaidat stb, hogy te ezeket megadtad volna.

Sikamlós Jim DiGriz 2013.06.14. 06:03:07

@Cold: na de azt még mindig nem látom sehol, hogy ezzel most mit is ártanak. Mert eddig ezt még nekem senki nem magyarázta meg, a legtöbb, amit sikerült összeszedni, az az, hogy "hát majd tudni fogják, hogy mit reklámozzanak neked", aminél azért bármikor el tudok képzelni félelmetesebbet.

Rob67 2013.06.14. 06:54:05

@szorokin: Mindent megtudhattak a torvenytisztelo allampolgarrol.
Ok, es? Mire ez a nagy para?
Es ha az Nsa, a Cia es a tobbi harombetus mostmar tudja milyen weboldalakat olvasok, mit vasaroltam, milyen domeneket futtatok akkor nekem felnivalom van? Barmelyikunknek van alami felnivaloja?
Nekem miert is lenne?
A torvenyeket betartom, adozom, elek, ez nem utkozik semmivel. Ok a sebesseget neha tullepem de ezert nem jar kinvallatas.
Ok, gyujtsetek infokat, nekem eleg keves flni es emiatt titkolnivalom van.

Behajtó70 2013.06.14. 07:10:58

Aki erre csak most jött rá, akár amerikai, akár magyar/európai, akármi, az egy szellemi toprongy! Sőt, az egy idióta!!!

Mentsen meg az Isten az ilyen kollégáktól, rokonoktól!

Hát mit gondoltok, mire jó az információ! Tényleg van olyan idióta, aki szerint arra, hogy ne használják, ha kell, hogy ne elemezzék?

Istenbaramai!

Behajtó70 2013.06.14. 07:13:24

@Rob67: az, te segg, hogy ők fognják tudni, hogy milyen termékkel jöjjenek ide, mi meg nem tudjuk, hogy mivel menjünk oda...sőt azt se, hogy mivel maradjunk itt, mik a saját fogyasztói igényeink.

Azaz gazdaságilag letarolnak minket.

(Köttesd ki a netedet te egysejtű!)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.06.14. 07:25:47

@Sikamlós Jim DiGriz:

Csehov híres idézete jut eszeme: "Ha egy színdarabban az első felvonásban egy puska lóg a falon, akkor az a harmadikban el kell hogy süljön."

már amúgy USÁban el is sült, azaz visszaéltek vele:
pl az AP hírügynökség, stb - 444.hu/2013/05/14/orwelli-taktikak/
...de ez csak a jéghegy csúcsa.

N48 2013.06.14. 07:31:38

Miért is gondoljuk azt, hogy az ingyenesen hozzáférhető programok készítői ezeket azért adják nekünk, mert szeretnek minket?
Szép új világ, amiben megfigyelnek minket....
és amiben olyan szolgáltatásokhoz férünk hozzá, amiről még 10 éve álmodni se mertünk.
Döntse el mindenki, hogy megfigyelés kell-e neki, vagy google maps, youtube stb.!

Sikamlós Jim DiGriz 2013.06.14. 07:46:59

@szorokin: Sokkal inkább vagyok az újságírók pártján, mint a kormányokéin, de mondjuk az általad linkelt ügy nekem kicsit problémásnak tűnik (amellett, hogy nem annyira releváns az adott témához): ha egy CIA-nál lyukak vannak, az azért elég komoly probléma, mert lehet, hogy nem csak a sajtó felé szivárog az adat.

De ami érdekelne: engem, mint átlagembert, mi fenyeget pontosan azért, mert "ők" tudnak (és ha nem tudnak, extrapolálnak) rólam mindent? Mert ha mondjuk nem szeretem a kormányt, és ezért a kormány engem elvitet a gulágra, akkor nem igazán az adatgyűjtés a problémás terület.

spontan · http://erdekessegek.info 2013.06.14. 07:52:23

A kérdés úgy merül fel, hogy kényelem vagy néhány info feladása magunkról. Az emberek elsöprő többsége mindig is a kényelmet fogja választani.

2013.06.14. 08:00:32

Túl van ez lihegve kérem. Azt tudnak rólad amit felteszel, tehát a kontroll alapvetően mi kezünkben van. Amúgy meg ki a fenét érdekel egy átlagpolgár levelezése, profilja etc. ?
Nem vagyunk mi egyenként olyan fontosak....

Dubito 2013.06.14. 08:17:04

Régen, amikor az emberek kis közösségekben, falvakban éltek, mindenki tudott mindenkiről mindent. Egymásról, illetve a jegyző, a pap, a földesúr az alattvalókról.

Aztán jött az urbanizáció és vele együtt az elidegenedés, a magány, akkor meg attól rettegtünk.

Most kissé visszatérünk az eredeti állapothoz, a világ egyetlen nagy falu lett, ahol nem is kell a fonóbe menni ahhoz, hogy minden pletykát megtudjál.

Én emiatt különösen nem is aggódok, ameddig van demokrácia és jogállam. Az utóbbiakért annál inkább...

Kék az ég 2013.06.14. 08:55:02

@zotyesz11: A TEA party elveit kedvelők is ezt gondoltak amíg az ottani APEH el nem kezdte őket célzottan...

Kék az ég 2013.06.14. 08:57:23

@Rob67: Igen?

Akkor most szépen leírod ide az IGAZI NEVED, lakcímed !

Ja, hogy kommentálni sem azon teszed mert annyira nem tartasz semmitől.

Kék az ég 2013.06.14. 08:59:59

@ Turul:

Ezt az Új Péteres dolgot kifejtened? Ellenzi az FB-t mert káros (mások tulajdonara), ezután külön saját céget csinál önként FB alapon.

???

É2I 2013.06.14. 09:15:34

Hát azokat a nickeket mind követhetik amikkel osztom az észt itt vagy az fb-n, gmailen, stb :D
De az is hülye, aki a saját nevén szervez terrortámadást az usákosok ellen, mint ahogy nem is teszik. Nem véletlen, hogy évekig tudnak/tak bujkálni bizonyos terroristáknak mondott emberek.

2013.06.14. 09:38:32

@Peter T. Sinclare: Dehát megadtad, éppen a lájkolással. Ami egyébként nettó baromság. Mondjuk a faszbuk is az tokkal vonóval.

SarahConnor 2013.06.14. 10:14:50

Erre a megoldás nem feltétlenül az, hogy mániákusan rettegsz a nettől és a facebook-tól, hanem hogy nm éled ott az életed, illetve persze, hogy leteszel világpusztító terveidről :)
Viccet félretéve: eddig is tudtuk, hogy a minden pislogást a facebook-on publikálók egy bizonyos paci túloldalán vannak, illetve hogy pl a nyaralásokat, távolléteket nem ildomos kiírni a face-re, biztonsági okok miatt. Nos, ez áll gyakorlatilag minden túl személyes adatra, megnyilvánulásra.
Tessék okosan, mértékkel használni a "facsét", aztán hadd olvasgassa a CIA vagy a NSA, hogy tetszik az új cicás videó, vagy bejön Hugh Jackman kockahasa, esetleg megnézted a Másnaposok 3-at és nem tetszett.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.06.14. 10:27:44

@Sikamlós Jim DiGriz: "Mert ha mondjuk nem szeretem a kormányt, és ezért a kormány engem elvitet a gulágra, akkor nem igazán az adatgyűjtés a problémás terület." - hát ez egy kíváló válasz a kérdésedre: épp el akar vitetni mindenkit, aki... és épp meg va hozzá a pontos, naprakész adapbázis, hogy ki ez a "mindenki, aki.."

szóval, pl akár az usáan is előfordulhat netán ilyen helyzet (ár ott ehezen elképzelhető), de idővel, ahogy olcsó lesz, ezt a techológiát el kezdik mások is haszálni, olyan országok is, akik jóval könnyebben visszaélnek az ilyen adatokkal.

pl politikai preferencia - facce lájkjai alapján:
"Körülbelül 90 százalékos valószínűséggel kiderült, ... demokrata vagy republikánus",(ez amúgy pontosan 85%).

tehát i, ok -> lehetséges politikai üldöztetés
-----------------------------------------------------------------------

ii, törvénysértő tevékenységek üldözése/megelőzése -> ld. Spielberg talán uccsó jó filmjét: A különvélemény(minority report)-t
"A lájkokat elemző szoftver 75 százalékos pontossággal szúrta ki kizárólag a lájkok alapján például a droghasználatot, és 88 százalékkal a homoszexualitást - annak ellenére, hogy a meleg felhasználóknak mindössze 5 százaléka tesz erre egyértelműnek tűnő utalásoka"
[ index.hu/tech/2013/03/12/a_lajk_a_lelek_tukre/ ]
ide sorolnám a (lehetséges) vallási üldöztetést is: 82%-al találja el, hogy Keresztény vagy Muszlim -e az illető.
[ www.pnas.org/content/early/2013/03/06/1218772110 ]
-----------------------------------------------------------------------

iii, biztosítók és adatok - "A New Scientistnek egy technológiai adatvédelemmel foglalkozó cég, az Abine jogásza elmondta, könnyen elképzelhető az is, hogy a biztosítók a jövőben a Facebook-adatokkal kombinálják saját adatbázisaikat, hogy könnyebben beazonosíthassák a kockázatos ügyfeleket, és még szerződéskötés előtt extra díjakkal reagáljanak."
[ www.hwsw.hu/hirek/49953/facebook-szemelyiseg-profil-kiserlet-lajk-kozossegi-web.html ]

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2013.06.14. 10:35:53

Tudom, a userek elenyésző töredéke használ ilyeneket, de vannak jó kis böngésző pluginek, extension-ök, amelyek letiltják a Google, FB cuccokat. Igaz, pontatlanabbak lesznek az FB-n a reklámok és a Google hirdetések (bár utóbbiakat hosts fájlból tiltom.)

Úttalan utakon 2013.06.14. 10:52:43

@bbjnick:
"a hatalmat nem érdekli, hogy te mit és miért, csak az, hogy ő (mármint a hatalom) mire következtet abból/miként értékeli azt. És amire következtet abból/amiként értékeli azt, aszerint fog megítélni és kezelni."

De mennyire igazad van! - És ilyen szempontból a ma regnáló és az előző bandával kapcsolatban sincsenek illúzióim.

nemjogasz 2013.06.14. 11:01:44

Végre egy értelmes cikk a mandineren! És még szakmai szempontból is korrekt.
Mondjuk aki tudatosan használta a netet eddig is, annak ez nem újdonság. Aki meg nem, az ezután se fogja, aki eddig is a teljes életét kiteregette a fészbuknak, mert milyen menő, az nem most fog elkezdeni tanulni a netes tecknológiákról...

spenci 2013.06.14. 11:02:30

Politikai üldöztetés- ha jogállam van, nem teszik, ha nincs jogállam, akkor az internet előtt is megoldották besúgóhálózattal, vagy csak úgy, találomra rádcsapva, ha nem elvétették is a célpontot, legalább megrettent a többi.
Vallási üldöztetésre: lásd politikai
Fogyasztói szokásaim kifigyelése: hurrá, legalább jobban ki tudják szolgálni az igényeimet.
Bűncselekmények célpontjává válás: nem a CIA fog kirabolni, hanem a szomszéd, az meg úgyis látja egyszerű kukkolással.
Szexuális irányultság felmérése: lásd politikai üldözés+ a társadalom vagy toleráns, vagy nem.
Biztosítók kockázatfelmérése: szerződéskötéskor a direkt kérdőíven úgyis hazudik az ügyfél, most azt kérjük számon, hogy így védi magát a biztosító?

nemjogasz 2013.06.14. 11:06:36

@Rob67: hát, ha esetleg olyan helyen dolgozol, hogy mondjuk a CIA-nak értékes lennél, mint beszervezett ügynök, akkor igencsak érdekes leszel nekik hirtelen... És akkor hiába nem lájkoltad a fészbukon a swingerklub profilját, ők tudni fogják, már megy is a zsarolás. És nem csak államtitkároknál nagyobb státuszú dolgozók érdeklik titkosszolgálatokat, azt elmondhatom.

nemjogasz 2013.06.14. 11:15:10

De persze úgyse fog változni semmi, mivel a legtöbben úgy állnak hozzá, mint itt is látszik, hogy "nincs titkolnivalójuk"... Az ilyennek hiába mondod, évi 500 forint kedvezményért kiváltja a teszkó hűségkártyát, közbe meg eladja az összes vásárlási adatát. Az ilyenek nem fognak nekiállni tanulni az adatvédelemről, nem lesznek tudatosak, nem fognak lemondani a kényelemről...
Az ilyenek csak akkor kezdik megérteni a magánszféra fogalmát, amikor a munkáltatójuk kirúgás terhe mellett elkéri a fészbuk jelszavukat. De akkor már késő.

szanalmas 2013.06.14. 12:03:59

@nemjogasz:

Ahaha, majd amikor a CIA megzsarol, hogy túl sok trappista sajtot vettél a teszkóban ezért a kezükben vagy, vagy meghalsz, az komoly lesz. Gondolom, szerinted azért kamerázzák be a teszkót, hogy akinek nincs hűségkártyája, azt is tudják figyelni! Ezentúl csakis másik városban fogok vásárolni, 100 forintos boltban, mivel a teszkó is jelent a titkosszolgálatoknak! Ez tűrhetetlen!

Sikamlós Jim DiGriz 2013.06.14. 12:24:39

@szorokin: időközben spenci kábé leírta, amire céloztam. Sajna ez kb. ugyanaz a téma, mint hogy nem a fegyver öl, hanem az ember. Ha össze tudnak rólam gyűjteni adatot, amiből megállapítják, hogy egy meleg muszlim republikánus vagyok, és ez alapján megyek is a rézbányába, akkor ott a probléma létezne facebook nélkül is.

szepi79 2013.06.14. 12:42:42

@Fenimore: a cikk egy része pont arról szól, hogy meg se kell adnod semmit FB-n, lehet neked egy töküres profilod 1db cicás képpel, elég ha böngészőből megnyitsz olyan oldalakat, ahol van valamilyen FB alkalmazás (gyakorlatilag kb. minden második, és ez még óvatos becslés), na erről a FB értesülni fog és jól elrakja magának az információt. (meg a google is, ha van gmailed.)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.06.14. 12:43:28

@Sikamlós Jim DiGriz:

az információ már csak ilyen. eszköze lehet az információ birtokosának.

más egyebet nem is lehet várni. :)

trhd 2013.06.14. 12:44:53

Ott kezdődik a dolog, hogy csak példát mondjak, saját személyes és üzleti levelezést SOHA nem szabad ingyenes szolgáltatóknál kezelni, se gmail, se freemail stb. Eleve üzleti szolgáltatót kell keresni, ahol egy minimális éves díj ellenében valódi szerződést lehet kötni, ami az adatvédelmet is tartalmazza.
Ebben az esetben nem kell félni attól, hogy pl. a gmail túrkálni fog állandóan a leveleinkben és minden információ be lesz indexelve. A szolgáltató a pénzünkért cserébe garantálja a biztonságot is. Vagy pl. a freemail spam szűrője be se engedi a leveleket, mert ekkor a szolgáltatót a szerződés értelmében fel lehet kérni, hogy változtassa meg a beállításokat.
Csak ugye az emberek többsége sóher (főleg mo-n), s ha valami ingyért van, akkor nehogy már máshol fizetni kelljen érte...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.06.14. 12:45:28

@Sikamlós Jim DiGriz: spenci leírta, az enyém után, hasonló/gyak. épp olyan struktúra fűzve, ahogy én megírtam :)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.06.14. 12:47:33

@szorokin: javít.:

"struktúra":="struktúrára"

alfabela2 2013.06.14. 12:48:18

@szanalmas:
"Gondolom, szerinted azért kamerázzák be a teszkót, hogy akinek nincs hűségkártyája, azt is tudják figyelni!"

Ha arra gondolsz, hogy a kamerák csak a lopások ellen vannak, akkor tévedsz. Nézz utána, mi az a marketingpszichológia vagy reklámpszichológia: figyelemmel követik, hogy az emberek melyik termékeket vizsgálják meg, milyen hosszan, melyik polcsor előtt állnak meg, melyik polcot (alsó, középső, felső) mennyire vizslatják át, stb,. stb. Ebből kiderül, hogy melyik árut melyik polcra, az áruház melyik részére kell tenni, stb.

alfabela2 2013.06.14. 12:52:51

@szanalmas:
"Ahaha, majd amikor a CIA megzsarol, hogy túl sok trappista sajtot vettél a teszkóban ezért a kezükben vagy, vagy meghalsz, az komoly lesz."

Lehet, hogy ma még jelentékelten senkinek érezzük magunkat, akit még megfigyelni sem érdemes. De hát ki tudja, hogy 5-10-20 év múlva kiből lesz miniszter, bankelnök vagy maffiafőnök. És akkor egyből kiderül, hogy kit lehet megvesztegetni, megzsarolni, kihasználni.
Hülyék is lennének, ha NEM figyelnének meg mindenkit, legfeljebb archiválják az adatokat. Egyszer még jól jöhet :-)

nemjogasz 2013.06.14. 12:54:53

@alfabela2: ja. Meg például valamelyik outlet parkolója is be van kamerázva, és rendszámfelismerő szoftvert is használnak, elvileg csak arra, hogy meg tudják mondani, mennyi időt tölt ott a vásárló.
De van olyan szoftver is, amelyik arc alapján megállapítja a betérő vásárlóról 2-3 év pontossággal, hogy hány éves.

xtlight 2013.06.14. 12:57:12

Arra nem gondoltok, hogy a begyűjtött iszonyatos adattömegből információt kinyerni nem épp egyszerű, és a legkevésbé sem térülne meg. Az adatbányászat, bár fejlődő tudomány, struktúrálatlan, heterogén adatokból költséghatékonyan értelmet kinyerni ma még nem képes. Egy dolog működik, a szabad szöveges keresés, amit pl. a google használatakor látunk, bár az is előre indexel gyakorisági algoritmusok alapján. Nagyszerű, meg minden, ha a kulcsszó releváns, egyébként csak további értékelhetetlen adathalmazokat generál.

burakefendi 2013.06.14. 13:15:47

@Sikamlós Jim DiGriz: " engem, mint átlagembert, mi fenyeget pontosan azért, mert "ők" tudnak (és ha nem tudnak, extrapolálnak) rólam mindent?"

feltehetőleg semmi nem fenyeget. de ez csak azon múlik, hogy "ők" mennyire kezelik jóindulatún az adatcsomagodat.

szepi79 2013.06.14. 13:51:37

@trhd: aztán vigyázhatsz te a saját emailcimedre, ahogy akarsz, ha mindenki másnak (főleg személyes üzenetekre gondolok) meg gmailje és yahoo-ja van, te is ugyanúgy bekerülsz minden adatbázisba...

Linkóczy Adorján bátyja 2013.06.14. 14:00:58

@Kandeláber: majd mondd meg lécci, mit csináltak veled, miután feljelentett a ballib netkommandó.
Csak azért kérdem, hogy tudjam, mától eggyel több dologtól kell félnem, vagy sem.
:-)

közösperonos átszállás 2013.06.14. 16:25:21

@Kandeláber: "Olvastam itt a mandin egy tölgy nicknevű arc sztoriját, akit a libik fölnyomtak a munkahelyén."

Dehát az nem ő volt, valaki ellopta a nickjét. Onnan tudjuk, mert ő mondta.

devilstrueface 2013.06.14. 17:43:44

faszbukon nem is olyan egyszerű az álnév használat. én rengetem ismerősömnél láttam, hogy cifrábbnál cifrább neveket használnak, vagy csak a nevük kezdőbetűit. és persze én is akartam olyat, de sehogy sem sikerült beállítani. aztán mire kitaláltam valami frappánsat, a szemét faszbuk nem engedte. mint kiderült a korábbi bénázásaimat mint név-beállítások, megjegyezte a rendszer és újat már nem engedett, mert túl sokszor változtattam nevet...ezután meg már csak úgy lehet újat beállítani, ha a supportnak írok egy levelet és mellékelek valamit, személyit, jogsit amin látszik a képem, teljes nevem. hogy biztosan az vagyok aki...azon agyalok, hogy, vajon egy ideiglenel felfüggesztés után tudnék-e újat beállítani. ezt még nem mertem megjátszani. de szerintem nem...

Bell & Sebastian 2013.06.14. 20:34:41

@mis: Nem értette, mit mondott a doki? Egy panelt bepattint és már olvassa a sorozatszámot.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2013.06.15. 07:44:51

@halál megdöglessz kinyírunk ®:

a törlés csak a jövő lehallgatását teszi nehezebbé, bár faccén jó ideje (emlékeim szerint) nem lehetett profilt törölni, csak felfüggeszteni.

minden, ami eddig történt, az marad az orwelli adatbázisban. az törölhetetlen.

hogy mit lehet tenni?
van itt 5 tanács: www.washingtonpost.com/blogs/wonkblog/wp/2013/06/10/five-ways-to-stop-the-nsa-from-spying-on-you/