Kommentszűrés
’13 ápr
15
12:01

Máshol bezzeg

Írta: Redakció

kettos_merce.jpg

Vendégszerzőnk, Schmidt Mária történész, egyetemi tanár, a Terror Háza főigazgatójának írása.

*

„Eastern Europe doesn’ t just want sympathy and support: it wants to be understood.” (Tony Judt1)

Képzeljük el, hogy Kádár János2 hetvenedik életévét betöltve 1982-ben visszavonul; és utódja a Magyar Szocialista Munkáspárt élén egy olyan pártfőtitkár lesz, aki Bárdossy László3 idején kezdte politikai pályafutását, szélsőjobboldali lapokban publikált, és bár Szálasira már nem esküdött fel, a Horthy-rendszer végéig a honvédség hadifogolyügyekkel foglalkozó főtisztviselője volt.

Nehéz feladat, pedig Franciaországban pont ez történt, amikor 1981-ben a szocialista Francois Mitterand-t választották a Francia Köztársaság 21. elnökének.4 Mitterand német hadifogságból visszatérve 1941 legvégétől középszintű funkcionáriusa volt a kollaboráns Vichy-rendszernek, ahol a hadifoglyokkal foglalkozott. Nem tisztázott, hogy szolgálataiért átvette-e a rendszer egyik legmagasabb kitüntetését, de azt tudjuk, hogy megkapta. Az is köztudott, hogy fiatal korában szorosan kapcsolódott a szélsőjobbhoz, és egyik lapjukban, a L'Echo de Paris-ban publikált. Később arra hivatkozott – és érvelését támogatói elfogadták , hogy Pétain-t szolgálva5 együttműködött az ellenállással. René Bousquet-hez,6 a Vichy-rendőrség főfelügyelőjéhez fűződő szoros barátsága is azokra az évekre nyúlt vissza. Mindezt csak azért említem, hogy érzékeltessem a különbséget a „fejlett” Nyugat és a magyar véleményformálóknak történelmükhöz való hozzáállása között. Mi, magyarok igencsak önkritikusok vagyunk: a marxizmustól örökölten a saját múltunkat a tökéletessel vetjük össze, és ahhoz képest minden szereplőjét, minden eseményét elmarasztaljuk és elítéljük. Véleményformálóink egy része  különösen a baloldali és liberális oldalra jellemző ez  számomra érthetetlen öntudat- és önbizalomhiánytól vezettetve egyfajta követendő példának állítja elénk a többi országot, pontosabban a többi nyugati országot. Ennek egyik oka provincializmusuk, vagyis a tájékozottság hiánya lehet; másrészt pedig arra a mindent szétszedő, lesajnáló hozzáállásukra vezethető vissza, ami a legjellemzőbb rájuk, és amivel alkotó, építő képességeik hiányát igyekeznek palástolni.

A napokban a Terror Háza Múzeumban a Francia Kulturális Intézettel és a francia de Gaulle Alapítvánnyal közösen szervezett de Gaulle-konferencián 7 a résztvevő francia történészek egyetlenegy kritikai pontot nem említettek meg, sem Charles de Gaulle tábornok pályájával, sem politikai tevékenységével, sem Franciaország huszadik századi történelmével kapcsolatban. Az a tény, hogy a tábornok legfontosabb történelmi teljesítménye az volt, hogy a II. világháborúban vesztes Franciaországot a háború végére a győztesek közé juttatta, nem domborodott volna ki, ha én nem térek ki rá. Ők ugyanis egyetlen szóval sem tettek említést arról a „kevéssé fontos” tényről, hogy Franciaország elvesztette a II. világháborút, hogy 1940-től 1944-ig kollaboráns rendszert működtetett. Mint ahogy nem hozták szóba a két háború közötti kaotikus helyzetet, az 1945 utáni tisztogatás, az „epuration” visszásságait, sem azt, hogy a harcok elülte után több mint tízezer embert egyszerűen meglincseltek. De nem említették az Algériában sorsukra hagyott tisztviselőket, akik életükkel fizették azért, mert kitartottak a franciák mellett. Egy szóval sem érintették a francia zsidók háború alatti és utáni sorsát, sem de Gaulle Izraelt kritizáló fejtegetéseit.

Lehet, hogy azért, mert külföldön voltak és úgy ítélték meg (esetleg náluk ez a normális, vagy ez az elvárás): külföldön nem teregetik a szennyest; de az is lehet, hogy ennyire reflektálatlanok a saját múltjukkal kapcsolatban. Képzeljék el, hogy hét magyar történész elmegy Párizsba, ahol Magyarország huszadik századi történelme a téma. Nem sok dicsérő szavuk lenne. Pedig pont Franciaországgal összehasonlítva igencsak lenne mire büszkének is lennünk. De ugyanez a helyzet, ha nyugati szomszédunkat, Ausztriát nézzük. Naponta oktatnak ki bennünket osztrák értelmiségiek – főleg kommunisták, vagy legalábbis ex-kommunisták, illetve, ha nem is léptek be közéjük, aggódó szeretettel viszonyultak a kommunista eszmerendszerhez. Nem emlékszem arra, hogy a kommunista diktatúra utolsó két évtizedében akár csak egyszer is aggodalmuknak adtak volna hangot a demokratikus értékekkel és a „fokozódó” antiszemitizmussal kapcsolatban. Akkoriban a „fékek és egyensúlyok hiánya” sem aggasztotta őket. Mint ahogy a szocialista kormányok alatt sem. Az utolsó hetekben azonban még felkelésre is felszólították az útmutatásukra szomjazó magyarokat – akik nyilván mindig is arra vártak, hogy a „labancok” kiosszák nekik az észt, hogy mikor és kivel szemben lázadjanak fel.8 Vicces.

Mint ahogy az is, hogy azok az osztrákok neveznek minket antiszemitáknak, akiknél még mindig fővárosi tér van elnevezve arról a dr.Karl Luegerről,9 a „szép Károlyról”, Bécs egykori polgármesteréről (persze szobra is van), aki közismerten annyira antiszemita volt, hogy emiatt Ferenc József császár többször megtagadta tőle az audienciát. Lueger csak Judapestként emlegette Budapestet, hasonlóan Ferenc Ferdinánd főherceghez, aki szintén antiszemita volt, de a magyarokat is megvetette. Maradjunk annyiban, hogy az osztrákok jellemzően lelkesen csápoltak Hitlernek az Anschluss idején, hogy a Gestapo és a lágerek személyzetében is igencsak felül voltak reprezentálva az osztrákok. Hitler, Eichmann, stb. osztrákok, osztrák kötődésűek voltak. Az osztrákok nem fizettek kártérítést a zsidóknak a holokausztért, hiszen ők „Hitler első áldozataivá” képezték át magukat. A háború után két embert végeztek ki háborús bűnökért, Bruno Kreisky kormánya10 pedig tele volt egykori náci párttagokkal. Ausztriából elmentek a zsidók: akik most ott vannak, többségükben '56-ban menekültek el Magyarországról, vagy a rendszerváltoztatás óta jöttek Ukrajnából, Oroszországból. Most meg minket oktatgatnak az osztrákok. A Waldheim-ügy 11 után. Azok után, hogy mi, magyarok, nem álltunk be az ellenük folytatott rágalmazó kórusba gyalázkodni, pedig akkor még nem voltunk egy európai „közösségben”. De Kádár tudta, hogy rendszerek jönnek-mennek, mi pedig szomszédok maradunk. Láthatólag a legtöbb balos osztrák eddig a felismerésig még nem jutott el. Mint ahogy kiálltunk mellettük akkor is, amikor az Európai Unió „Haider-ügyet” kreált ellenük, és a toleráns eurokraták még kezet sem voltak hajlandóak nyújtani osztrák kollégáiknak. Nyilván a „Haider-vírus” terjedésétől tartottak. Hiába, az osztrák balosok igencsak tisztelik a „másságot” és fontos értéknek tekintik a véleményszabadságot. Ha valami, ez igazán jellemző rájuk. Egy pici feltételt szabnak csak: a mások és a más vélemények azonosak legyenek velük, az övéikkel. Akkoriban12 Orbán Viktor jó barátként, a legnagyobb tisztelettel és barátsággal fogadta Schüssel kancellárt, akit még ma is megbecsülés övez nálunk. Az is vicc-számba megy, hogy pont az osztrák sajtó egy része harcol a magyarországi korrupció ellen. Nem állítom, hogy ne lenne tűrhetetlen a korrupció nálunk, de azért az osztrákhoz képest még mindig csak gyermekcipőben jár. A strabag-demokraták (a jelenségre Medgyessy Péter kormányfő is utalt) ténykedése arra hívta fel a figyelmet, hogy többek között a nyugati szomszédunk cégei voltak azok, akik a szocialista Magyarország kispályás ügyeskedéseit a nyugati „színvonal” közelébe repítették.

A baloldali és liberális értelmiségiek áldásos együttműködésének következtében mára fagypont közelivé vált a magyar-osztrák viszony. Végül is, mehetünk mi síelni, vásárolni, nyaralni Olaszországba és Szlovéniába is. Volt, hogy százezerszámra menekültek a magyarok Ausztria felé, és az osztrák emberek kinyújtották feléjük a kezüket, ezer módon segítve őket. De megtörtént az is, hogy osztrákok menekültek hozzánk és találtak új otthonra nálunk. Hiszen mégiscsak összeköt bennünket több száz évnyi közös sors. Kár lenne mindezt néhány felületes, felelőtlen, kiképzőtiszti manírokkal rendelkező balos tucatértelmiségi tevékenysége miatt sutba dobni. Persze ez nemcsak az osztrák megmondóemberek egy részére vonatkozik: nyomukban lihegnek német, francia elvtársaik is. Mikor hagy már fel végre a Nyugat azzal az arrogáns, kioktató és lenéző beszédmóddal, ahogy hozzánk, „keletiekhez” szól? Mikor kezd el végre a saját háza táján söprögetni? Lenne mit. Nekünk is van. Mi már hozzá is kezdtünk.

*

1 Tony Judt with Timothy Snyder: Thinking the Twentieth Century. William Heinemann, London, 2012. 239 o.

2 Kádár János (1912-1989)

3 Bárdossy László (1890-1946) Miniszterelnök 1941. április-1942. március.

4 Francois Mitterand (1916-1996), 1981-95-ig francia köztársasági elnök.

5 Philippe Patain (1856 -1951) 1944 julius-1944 augusztusig a Francia Állam elnöke. Az első világháborúban tábornok. De Gaulle támogatója, mentora.

6 René Bousquet (1909 –1993) is a baloldalt támogatta 1945 után, Mitteranddal szoros kapcsolatban maradt egészen 1986-ig, amikor kezdett az elnök számára kínossá válni. 1989-ben Serge Klarsfeld emberiségellenes bűncselekményekkel vádolta őt, és több egykori kollegáját. 1993-ban merénylet áldozata lett. Hasonló pályát futott be Maurice Papon is, aki a hatvanas évek végéig rendőri vezető maradt, annak ellenére, hogy Vichy alatt is végig főrendőrként tevékenykedett.

7 Franciaország szolgálatában, 2013. április 9.

8 „Ungarn verwandle sich unter der Regierung Viktor Orbáns in ein Rechtsregime, sagt Klaus Pierwoß, ehemaliger Intendant in Bremen und Initiator des Aufrufs. Das politisch institutionalisierte Europa aber schaue tatenlos zu. Und auch die Intellektuellen würden auf nicht nachvollziehbare Weise schweigen. Die Vorgänge seien derart alarmierend, so Pierwoß, dass er die Intellektuellen Europas dazu aufrufe, sich einer europäischen Bewegung gegen den Abbau rechtsstaatlicher Instanzen in Ungarn anzuschließen: „Stiftet Aufruhr!" Theater der Zeit. Aufruf: Intellektuelle Europes greift ein! 2013. 03.28. A demokratikus polgári társadalom megszokott tiltakozási formáival már nem lehet semmit sem elérni Magyarországon, illetve Magyarország ellen. Az Orbán-kormány zavartalanul jobboldali rezsimmé alakítja át az államot. A politikailag intézményesedett Európa pedig mindezt csak tétlenül nézi. Az értelmiségiek megmagyarázhatatlan okokból hallgatnak. Akcióik legfeljebb csak a saját lelkiismeretük megnyugtatására szolgálnak. Legfőbb ideje, hogy a kontinens értelmiségijei véget vessenek tétlenségüknek és önfeladásuknak, és közbeavatkozzanak Magyarországon, amely a kontinens rothadó gócává válik. össze kell fognia mindenkinek, aki demokratikus és köztársasági Magyarországot akar. Összeurópai hálózat keretében az eddiginél hatásosabb sajtókeretekben kell fellépni és korszerű módon fel kell szabadítani Magyarországot. Klaus Pierwoß. Mandiner, 2013.03.29.

9 Bécs polgármestere 1897-1910.

10 Bruno Kreisky (1911-1990), miniszterelnök (1970-1983) első kormányában 4 egykori náci párttag volt. Kreisky szerint minden fiatal tévedhet.

11 Kurt Waldheim két cikluson keresztül volt az ENSZ főtitkára, (1972-1981) de náci múltjának diszkvalifikáló jelentősége akkor nem, csak 1986-ban merült fel, amikor osztrák államelnöknek indult. 1992-ig volt Ausztria elnöke.

12 2000-ben.

Címkék: jobboldal baloldal értelmiség kettős mérce Ausztria Franciaország Nyugat

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr135223467

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Máshol bezzeg 2013.04.15. 12:26:01

Még felkelésre is felszólították az útmutatásukra szomjazó magyarokat – akik nyilván mindig is arra vártak, hogy a „labancok” kiosszák nekik az észt, hogy mikor és kivel szemben lázadjanak fel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.15. 15:42:14

@vantaan: Tanfelügyelők? Ne bassz már! Ez a mocskos Fidesz tanfelügyelőket nevezett ki? Olyanokat, akik nem a fajtádból valók? Hallatlan! Mi lesz most a bolsevita oktatásmetodikával?

Nero Bianco 2013.04.15. 15:57:36

@sztd: "még gimnáziumigazgató sem lehetett senki, ha nem volt SPÖ- vagy ÖVP kötődése (de leginkább tagsága). Ilyen szintű felállás Mo-n még most sincs"

Ja, nálunk már csak az egypárti kötődés játszik.
Hagyjuk.

Ma magyarországon olyan méreteket öltött a kontraszelekció, hogy az alapértelmezésben nemzetgazdasági vészhelyzetet okoz.

atlatszo.hu/2013/04/15/az-internetrol-osszeollozott-tanulmanyra-epulhet-az-uj-fradi-stadion/

24 millió + áfa a hihetetlenül nagy semmiért.

Nem önmagában a korrupció az, ami tönkreteszi magyarországot, nem az ide-oda elcsurgó milliók a probléma, hanem az, hogy a hivatalos állami korrupció kikerüli a piaci megmérettetést, és nem az innovatív, piackonform magyar vállalkozások jutnak állami forrásokhoz, hanem a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező középszer alatti nullák.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.15. 16:16:07

A jelenünket nem szépíti, ha másoknak is csúnya a múltjuk.

Nero Bianco 2013.04.15. 16:21:01

@Holger Hartland:
"A jelenünket nem szépíti, ha másoknak is csúnya a múltjuk."

Nem az a kérdés, hogy milyen a múltunk, hanem az, hogy a jelenben hogyan állunk hozzá.
Eltagadjuk vagy tanulunk belőle?

Helyes Írás 2013.04.15. 16:36:56

@vantaan: Sorolja kedvesem, hogy mi is megtudjuk!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2013.04.15. 16:43:44

Ez az, Mari néni, így köll eztet!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.04.15. 17:26:16

Elég jó kis poszt ez! Mondjuk, épp azért, mert igaza van, talán stílusosabb lett volna ragaszkodnia végig a mottó által megadott hangütéshez. De így sem rossz.

vantaan 2013.04.15. 17:47:49

@Mr Falafel: "Ez a mocskos Fidesz tanfelügyelőket nevezett ki? Olyanokat, akik nem a fajtádból valók?"

Igen Igen! ..... ha nem nézném ember voltomat, fejedhez verném hét tollú botomat!

_Mizantróp_ 2013.04.15. 17:54:54

Kedves Mária,

nem gondolja, hogy a "nemzeti büszkeségnél" is vannak magasabb, abszolút értékek és elvek, amelyek prioritást élveznek, ha valaki hiteles értelmiségi szeretne lenni? Szakmai szinten például a belépőnek tekinthető "sine ira et studio"?

A kritika miért elvetendő, ha az már önkritika? Hosszabb távon valóban hasznos a kipellengérezett, de ugyanakkor alig leplezetten irigyelt francia vagy osztrák hozzáállás, mint a múlttal való szembenézés? Nem a történelem az élet tanítómestere?...hogy ne rángassak még elő pár hasonló közhelyet, amelyek azonban nagyon is igazak.

Valóban az lenne jobb - hogy kényelmesebb, az persze nem kérdés -, ha egyszerűen letagadjuk a múlt kínos részeit? Még egyszer: történészként, sőt, "karrierje csúcsán" lévő történészként hogy néz a tükörbe, hogy lép fel a katedrára egy ilyen szöveg megszülése után? A sárdobálás, a szerecsenmosdatás és a relativizálás tényleg elégedettséggel tölti el, vagy csak szükséges rossz, a megélhetés és a valahova tartozás lenyelendő feltétele?

És nem, nem és nem(!), ez nem ilyen vagy olyan oldaliság kérdése, ez csak az alapvető emberi és szakmai tisztességről szól.

Akik nem értették meg, és esetleg elkezdenek rutinból libsizni vagy komcsizni vagy akármi, tudják, hova mehetnek...

pierre bayle 2013.04.15. 17:57:57

Engem meggyőzött a cikk. Hát itt nálunk voltaképpen minden rendben van. Mostmár biztosan a fideszre szavazok 2014-ben, abcúg európa.

Bell & Sebastian 2013.04.15. 19:11:00

@unionista: Ugorgyunk a második kívánságra, ezt már teljesítette az aranyhal.

@Nero Bianco: Középszer alatti nullák, ez így van.

@sztd: Ez is igaz, de qrvára.

@Mr Falafel: A támogatások folyósításának feltétele, hogy kapjanak munkát. Így aztán nem is olyan pozitív az az EU -egyenleg, amit @vizipipa: belinkelt.

Attól, hogy a pásztor megszámolja a birkáit a karámban, még nem eheti meg mindet vagy bármelyiket, csak azt a tíz bárányt, ami az övé. A többi meg a gazdáié, csak legeltetni adták kölcsön.

Alfőmérnök 2013.04.15. 19:37:02

Nem vagyok történész, így Schmidt Maca történészi kvalitását nem tudom megítélni, de ez az írás szerintem nagyjából rendben van.
Ahogy a Terror Háza is.

unionista (törölt) 2013.04.15. 19:55:44

@Bell & Sebastian:
felteszem olyasmit értesz kiegyezésen, hogy a strabag és közgép összekapcsolódnak. és együtt fosztják ki a kincstárt. rendben. de ez aligha lesz stabil állapot (állam).
kepfeltoltes.hu/130403/1_grafikon_www.kepfeltoltes.hu_.png

Bell & Sebastian 2013.04.15. 20:26:24

@unionista: Nem, arra értettem, hogy csontig nyaltunk a német multiknak, meg az osztrák multiknak, a franciáknak egyenesen permanensen van letolva a gatyája, hátha rájuk köszön egy fikuszos vinni dokumentáció.

- Ide verek - oda verek, megjöttek az új tenderek!

pocaklakó minimanó 2013.04.15. 20:59:18

@vantaan:

"Máshol bezzeg ....biztosan nem lehetne egy hobbi/kis tudású történész egy olyan jelentős intézmény vezetője mint pl a Terrorháza ..... tehát NYALNI KELL!
Mária ön nyal! ...s nem fagyit.
Sajnos tudása/képzettsége/mentalitása alkalmatlanná teszi mérvadó vélemény formálására."

Ez így van. Semmi háttérrel csak az EP elnöki tisztjét töltheti be az ember és formálhat mérvadó véleményt. Ennek kiváló példája Martin Schulz.

Róla eképpen (csak wiki, mert az könnyen emészthető): "After four years at primary school, from 1962 to 1966, Schulz ATTENDED the Heilig-Geist (Holy Spirit) GRAMMAR SCHOOL in Broich (now Würselen), a district of the town of Broichweiden, FOR NINE YEARS, LEAVING WITHOUT HIS ABITUR (A-levels)."

Köszönjük, Emese! Most rohanj Brüsszelbe, Luxemburgba vagy Strasbourgba és verd az asztalt, hogy inkompetens jószágokkal vezettetik a bagázst. Majd mesélj, milyen volt az "érveid" fogadtatása. Nagyjából ilyen lesz itthon is. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.15. 21:02:16

@Holger Hartland:

"A jelenünket nem szépíti, ha másoknak is csúnya a múltjuk."

A csúnya múltjukkal szembe nem nézők nincsenek abban az erkölcsi pozícióban, hogy mások jelenét kritizálják.

Saját porta, seprű megragad, utána jöhet ide is tisztasági tippeket adni.

Alfőmérnök 2013.04.15. 21:54:34

Azért a francia értelmiségiek között is vannak tisztességesek.
en.wikipedia.org/wiki/Tzvetan_Todorov
Ezt a könyvét ajánlom mindenkinek:
www.libri.hu/konyv/a-rossz-emlekezete-a-jo-kisertese.html
(Mondjuk nem francia a fickó, hanem bolgár, csak Franciaországban él.)

pocaklakó minimanó 2013.04.15. 21:57:35

@Alfőmérnök:

Todorovról jó régen még valamelyik indexes topicban írtam, amikor pár erkölcsileg igen magas szinten álló, szociálisan érzékeny és politikailag abszolút haladó nick igyekezett felmagasztosítani a bolsevik rezsimet.

Nem véletlen, hogy se a könyveit nem olvasták, sem a belőle idézetteket. :)

unionista (törölt) 2013.04.15. 22:37:03

@Bell & Sebastian:
csakhogy ezekből se bécs, se berlin nem profitál. nehogy azt gondold már, hogy a németeknek akkora buli idehozni a mercedes-t. a strabag döntően orosz tulajdon. a pénzek ennek megfelelően cipruson landoltak. és most meg majd svájcban, de nem bécsben. a franciáknak a magyar élelmiszeriparon mennyi az extra profitjuk? semmi! örülnek ha a befektetéseik megtérülnek.

a közlekedést, a közműveket vegyesvállalati formában kell működtetni. osztrák-magyar vasút, francia-magyar vízmű, német-magyar e-on hungária, stb. és a gyáripart is.

unionista (törölt) 2013.04.15. 22:41:28

@Alfőmérnök:
világosítson már fel, az hogy van. igaz franciák beleszületnek a gall kakasba, mint a magyarok a turulba?

Alfőmérnök 2013.04.15. 23:05:04

@unionista: Maga elmebeteg. Nem hiszem, hogy képes lennék világosságot gyújtani az elméjében.

Bell & Sebastian 2013.04.16. 01:04:11

@unionista: Jönnek, jövögetnek, ímmel-ámmal, húzódozva, illegve-billegve, teszetoszán, határozatlanul, mórikálva, affektálva, részvétből és sajnálatból, rájuk rótt kötelességből, jószolgálati céllal, segítséget nyújtani, szolidaritásból, karitatív küldetéssel, szociális érzékenységből, testvéri szeretetből, mint megannyi, Teréz anyuba oltott Gandhi, elhozzák az örök békét, a virágok erejét, az áradó szeretet üzenetét meg az összetartozás melegét, a hold árnyékos oldalát, a csillagok porának gyémántjait és a nap gyümölcsérlelő melegét.

Csak a javunkat akarják.

Karcolt lendület 2013.04.16. 09:36:23

@Mr Falafel:
"Mert 2006-ban a bolsevik terror idején a demokráciáért aggódó, fejlett nyugat majdhogynem tapsikolt a kínzásokra és csonkításokra."

Hazugság. Ez a jelenlegi rezsim önigazolására született mese, hogy 2006-ban bezzeg nem bántottak minket a nyugatiak. A faszt nem, emlékszem, mikor a teljes jobboldali sajtó Gyurcsány CNN interjúján lelkesedett.

A nyugat sem grál lovagok gyülekezete, de ha egy országra rászállnak az nem azért van, mert ott bal vagy jobboldali a kormány, hanem hogy ki lehet-e vele jönni vagy sem. Aki nem megbízható - akár azért, mert nincs mozgástere, akár azért mert egy teljesen kiszámíthatatlan -, azt nem szeretik. Azaz nem érdemtelenül szoktak rászállni valakire, ez csak a jobboldal önmentegetése.

(A jobboldali értelmiség pedig legalább ugyanannyira kisebbrendűségi érzéseses, mint a baloldali: míg az utóbbi túlzott igazodással próbálja ezt kompenzálni, addig az első azzal, hogy a konfliktusaink világpolitikai jelentőségét felnagyítja - miközben olyan nagyon nem vagyunk fontosak senkinek, még Orbántól sem akarnak megmenteni minket.)

Karcolt lendület 2013.04.16. 09:50:16

@unionista:
Ezt azért gondold át, itt van hozzá a segítség:
http://www.strabag.com/databases/internet/_public/content.nsf/web/DE-STRABAG.COM-aktionaersstruktur.html#!prettyPhoto[pp_gal]/0/

A 18,2 %-nyi Rasperia Trading tűnik ezek közül egyedül orosz-gyanusnak, hacsak a Haselsteiner családba nem házasodott be valami orosz oligarcha.

Az osztrákok pedig nem ballibek miatt rühellnek minket, hanem mert Orbánék - sokszor teljesen feleslegesen - belemásztak osztrák érdekekbe, miközben még diplomáciai szinten vagy regionális érdekvédelemben sem próbáltak együttműködni velük.
Ez a cikk is mutatja, hogy kormánypártiként elhülyül az ember: a kognitív disszonancia kiküszöbölésére mindenféle hülye elméleteket kezd gyártani, amiből kijön, hogy ők nem tehetnek semmiről, csak a másik ármánykodása miatt van minden. Ezt jól meg lehetett figyelni Gyurcsány alatt a ballibeknél, most ezeknél a fideszeseknél is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.16. 10:14:47

@unionista: "a franciáknak a magyar élelmiszeriparon mennyi az extra profitjuk? semmi! örülnek ha a befektetéseik megtérülnek."

Szegény-szegény fhranszijják.
Az lesz a vége, hogy a Danone kiborítja kétnapi joghurtproduktumát a parlament elé.
Egy komplett békemenet kell majd a feltakarításához.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.16. 10:24:49

@Karcolt lendület: Szelektív az emlékezeted. A nyögeti sajtó beszámolói mismásolóak voltak. A Nádor utca elején álló CNN-es kocsinál többen is vitatkoztunk az egyenesben hazudgáló ribanccal, amiért nem a valóságot mondja. A kamu élőadást többször is meg kellett szakítania. A végén egy összevágott szar ment adásba. És egyébként sem a sajtóra céloztam.

Volt óbégatás az EP-ben? Volt. A felszólaló Morvayt ki akarták zavarni, beléfojtották a szót. Ez volt.

Hiába mentegeted fajtársaidat, ebben az ügyben akár kimondjuk, akár nem, a magyarországi és a nemzetközi zsidó érdekszüvetség végérvényesen a magyarok ellenségévé vált.

ucsacsu 2013.04.16. 10:33:21

Kedves hölgy,most a fityesz kommenistákat mosdatod.Nagyon szaros lehet a víz és tömény a bűz, de ami igaz az igaz, kis ország vagyunk egy a csőcselékünk azzal kell mindent megoldanunk ami van.

Kandeláber 2013.04.16. 10:46:27

@ucsacsu: És csak egy mértékadó, liberális értelmiségünk van.
Értem én a fájdalmát az eszdéesznek a parlamentből történt kipendítése okán, édes úr, de hát törődjön már bele végre.
Amellett reménykedjen, mert megint előbújtak a szürkeállomány kizárólagos birtokosai, és tudnák, mernék, tennék, de valahogy nincs rá akkora igény.

Tehéntőgy 2013.04.16. 11:05:59

Schmidt Mária, válaszul a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból szerzőjének kiáltványára, halál komolyan elmagyarázza neki, hogy az osztrákoknál is volt nácizmus, foglalkozzon azzal. Friedrich Schorlemmeren számon kéri, hogy miért nem tiltakozott az államszocializmus ellen. Ja, vannak még a francia történészek, akik eltitkolják külföldön az 1940-es vereséget, meg a Vichy-államot, meg a háború utáni lincseléseket (nem röhög, bizony ezek mindezt eltitkolnák a világ előtt, ha nem lenne ott S.M., hogy felhívja rá a figyelmet. Legutóbb én is láttam pár francia történészt, épp a Szerelmem, Hirosima tekercseit égették a kis gecik.). Mondjuk az is érthetetlen,tényleg, hogy a Haider melletti kiállásért miért nem hálás az osztrák baloldali értelmiség. Rejtély, mik vannak. Persze a lábjegyzetek a legjobbak :-)

Karcolt lendület 2013.04.16. 11:31:06

@Mr Falafel:
Én vagyok a hülye, hogy hozzád szóltam, mikor tudom, hogy egy monomániás fasz vagy.

sisszi 2013.04.16. 12:18:32

"Mi már hozzá is kezdtünk" egy kétharmados NEM-el:
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2012.02.20.17:16:32&p_szavkepvszav=N&p_ckl=39
de ez csak egy aprócska tény, ne is foglalkozzunk vele. nem való egy ilyen komoly szakmai elemzésbe

sztd 2013.04.16. 13:37:46

@vantaan:
"Nézz körül pl kik lehettek most tanfelügyelők?
s mi volt a "szakmai" feltétel némely esetben?
.... rokoni szál?
.... a városi, megyei vezető szeretője?
.... netán bukott pártvezetői poszt? "

Tanfelügyelőből még mindig kevesebb van, mint igazgatóból, szóval ez még elméletben sem az a szint.

@Nero Bianco:
Nos, ez igaz is lehet. Az osztrákok ugyanis már rég tudomásul vették az ott uralkodó állapotokat, ezért az ottani párttagság létszámában sokszorosát teszi ki az itteninek, és így persze könnyebb minőségileg megfelelő párttagot találni egy pozícióra.

Azzal nem értek egyet, hogy nem a korrupció a baj, de rövidtávon szerintem inkább csökkenhet a magyar korrupciós fertőzöttség. (Tavaly előrébb került Magyarország a Trancparency International listáján, de az állításom akkor lesz igaz, ha idén is előrébb kerül. Persze ott az osztrákokat is pozitívan értékelik, ami nem túl jó jel.)

unionista (törölt) 2013.04.16. 15:18:57

@Hepci:
a danone nyereséges, de nem szuper nyereséges. ami azt jelenti, hogy a befektetések megtérülnek, de nincs extra profit. legfeljebb annyi a nyereség, mintha értékpapírokat vettek volna. a magyar politikai osztály arra játszik, hogy a danone veszteségessé váljon, és a maradék dolgozót is elküldje, vagy a gyárat eladja. azért, hogy megvásárolja "sanyi" a nemzeti nagytőkés. majd meglátjuk, hogy mi lesz ennek a vége.

unionista (törölt) 2013.04.16. 15:50:50

@Karcolt lendület:
persze. meg nincs olyan, hogy az oroszok bevásárolták magukat közép-európai bankokba és biztosítókba. de mindegy is ez.

kalandozomagyar 2013.04.16. 16:15:19

@Kamilla17: "Mi ugye az utolsók voltunk, akik kitartottak Németország mellett."

Hallottál már Ausztriáról? ;-)

pocaklakó minimanó 2013.04.16. 16:35:00

@Holger Hartland:

Mindjárt gondoltam is, hogy húsz karakternél hosszabb "cáfolat" leírása megterheli a neuro-oprendszert. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.16. 16:47:08

@pocaklakó minimanó: Egy pocaklakó minimanóval nem vitatkozunk, főleg ha szellemi fogyatékos. Legfeljebb mesét mondunk neki, ami persze szól a többi kis butusnak is:

Egy napon Babóca, a katicakislány almáslepényt sütött a hangyagyerekeknek. De az almába kukackaki keveredett, így az alma is, a lepény is büdös lett.
- Fúj, Babóca - jött oda Bogyó, a csigafiú - De büdös az almáslepényed!
A hangyagyerekek is fintorogtak.
- Te beszélsz, Bogyó? - förmedt rá a csigafiúra Babóca - Aki akkorákat fingasz, hogy bűzlik tőle a fél erdő?
Bogyó elszégyellte magát. Tényleg büdöseket szokott pukizni. A hangyagyerekek örvendeztek:
- Jaj, de jó! Bogyó fingani szokott! Akkor mégsem büdös a sütemény! Lehet enni belőle! - és mind befalták.

Ennyit érsz. Pá!

pocaklakó minimanó 2013.04.16. 16:50:08

@Holger Hartland:

"Egy pocaklakó minimanóval nem vitatkozunk, főleg ha szellemi fogyatékos."

Ez így szokott lenni. Főleg olyankor szokott előjönni ez az én-nem-vitázom-veled típusú érvelés, ha arra az orrát felhúzó, finnyás ember képtelen.

"Where ignorance is bliss, 'tis folly to be wise." (Thomas Gray)

pocaklakó minimanó 2013.04.16. 16:54:23

@Holger Hartland:

"Ennyit érsz. Pá!"

Nehéz összeszedni a húsz karakternél hosszabb, ütős szöveget manapság a ballib csürhe köreiben. Elmúltak a régi szép idők, amikor a közéletben és a különböző netes fórumokon a csürhülő ballibek elintézték annyival az érdemiséget, hogy "pá!" Már akkor sem számított túl izmosnak ez a riposzt, de mostanában már kifejezetten nevetségessé vált és csak a szörnyű kínlódásuk miatt vagyunk annyira tapintatosak, hogy nem teli szájjal röhögjük ki őket, hanem csöndesen, hiszen elég baj az nekik, hogy a napi zsíros kenyérre és kannás borra való pénzmagot összetarhálják: kemény piacgazdaságot élünk és az "economically non-viable" (mert kedves vagyok) ballib értelmiségi réteg most szembesül az állami csöcs hiányával és a valódi munka gondjaival. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.16. 16:57:47

@pocaklakó minimanó: Kár, hogy pont a mesét nem olvastad el, hangyagyerek. :)

bömböcz 2013.04.16. 17:19:28

@Holger Hartland:
Amikor tort ül a riposzt gazdája...
A maga eddigi gondolatai helyet biztosítanak a telaviv-judapest közvetlen -családi alapon- kormányközi egyeztetésekben való részvételre...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.16. 18:41:05

@Karcolt lendület: Nem, ribaanc! Te vagy a hülye, hogy szellemi muníció nélkül kezdesz el kötekedni egy felsőbb rendű lénnyel.

alfax 2013.04.16. 21:14:48

a szerző elfelejti, hogy nekünk KUSS a nevünk, mivel az EU lényege, hogy K-Európa vagy engedelmeskedik, vagy vége lesz mint a botnak.

alfax 2013.04.16. 21:17:57

de most mégis, ki mit akar, amikor az amerikai Freedom House dönti el, hogy ki mennyire demokratikus, és az persze semmit nem csorbít a megítélésén, hogy amerika jelenleg minimum 2 teljesen igazságtalan és brutális megszállást vezényel. a két háború összes közvetett és közvetlen halálos áldozata lassan eléri a 4 millót.

pocaklakó minimanó 2013.04.16. 21:34:46

@Holger Hartland:

"Kár, hogy pont a mesét nem olvastad el, hangyagyerek. :)"

Hadd meséljek én is egyet.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falu és ott lakott egy mezei holgerhartland. Történt egy szép napon, hogy arra járt vitéz alcsúti Orbán Viktor és báró pápai Nemzetmentő Ferenc testvér. A vitéz alcsútinak megtetszett a mezei holgerhartland szépen rendben tartott portája, ám feltűnt neki, hogy a kerítés toldozott-foldozott. Gondolt egyet és kolbászból font neki egy kerítést. Nagy álmosan kijött a házából a holgerhartland dél körül (előző este a cimborákkal a Kannásbor Klub heti gyűlésén elnökölt, így érthető a dolog), meglátta, hogy a vitéz alcsúti fonja ott neki a kerítést és elkezdett kritizálni, hogy miért úgy fonja és miért olyan kolbászból, amikor tudhatná, hogy ő csak csemegepaprikát szok' bele tenni. Feldühödve elkezdte szétbontani a kolbászból font kerítést. Igen ám, de éppen arrafelé baktatott Nemzetmentő Ferenc testvér is, aki látván ezt a kerítésszaggató mozdulatsort, hívta a sündőrséget és ott helyben belelövetett a mezei holgerhartlandba, mert azt hitte, hogy csőcselék. A kórházban a holgerhartland elnézően megbocsátott a belé lövetőknek és közölte, hogy a következő alkalommal a golyót is ő adja nekik. Az alcsútit azóta is utálja, mert rossz kolbászból rosszul fonta neki a kerítést.

Jó éjszakát, gyerekek! Aludjatok jól, álmodjatok szépeket. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.16. 22:47:55

@pocaklakó minimanó: Ennél még a Bartos Erika is jobbat mesél, pedig hát ugye.

pocaklakó minimanó 2013.04.16. 23:17:20

@Holger Hartland:

"Ennél még a Bartos Erika is jobbat mesél, pedig hát ugye."

Nos, igen. Ő tényleg. Akkor az új sorrend.

1. Bartos Erika
2. pocaklakó minimanó
3. Holger Hartland

Nem lettél utolsó, hanem éppenséggel dobogós. Nézd a dolog pozitív oldalát. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.16. 23:27:00

@pocaklakó minimanó: Nem rontanám a kontrasztot közted és a nagy példányszámú mesemondó között, hangyagyerek. A dobogóra egyébként sem férhetek föl, hiszen ott ennek a posztnak van helye, amiről a többi kisded mellett te sem értetted, hogy hol van megcinkelve.

pocaklakó minimanó 2013.04.16. 23:29:32

@Holger Hartland:

"...te sem értetted, hogy hol van megcinkelve."

Nos, igen... Aki nem tud írni (pl. te), az nem is várhatja el, hogy megértik a mondanivalóját.

De ne add fel, kiscsillag! :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.16. 23:33:58

@pocaklakó minimanó: Te szerencsétlen, a S.M. posztjáról nem értetted. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.16. 23:42:36

@Holger Hartland:

"Te szerencsétlen, a S.M. posztjáról nem értetted. :)"

Az az érdekes, hogy a posztot illető kritikai megmoccanásra vonatkozó érvelés felőled/felőletek érkezik, akkor az teljesen rendben van, míg máskor nincs.

Szerencsétlen! :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.17. 00:39:10

@pocaklakó minimanó: Elég a posztot nézni önmagában. S.M. komoly értelmiségi létére (már amit ez idehaza jelent) írt egy blogposztot, lólábbal. Jól választott, ami a közönség egy részét illeti.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.04.17. 00:52:15

@unionista: Sanyi is képes lesz pont olyan szart gyártani, mint a Danone. Már bizonyított.
Szerintem ez lesz a vége, ha ez lesz a vége.

Karcolt lendület 2013.04.17. 10:38:24

@unionista:
Meglehetősen könnyű utánanézni mind a Raiffeisen, mind - részben tulajdonában lévő Uniqua tulajdonosi szerkezetének.
Csak szólok: a Raiffeisenbe szinte lehetetlen bevásárolnia magát bárkinek, mert az tényleg egy takarékszövetkezet: a tagok a fiókon keresztül tulajdonosai a banknak. Van 1,7 tag és 513 fiók: hát orosz maffiózó legyen a talpán, aki ezt a magáévá teszi.

pocaklakó minimanó 2013.04.19. 06:17:44

@Holger Hartland:

"S.M. komoly értelmiségi létére (már amit ez idehaza jelent) írt egy blogposztot, lólábbal."

Én olvastam már Fukuyamát beégni lólábilag. Rontott ez a reputációján valamit is? Onnantól kezdve már nem komoly és nem értelmiségi?

És a példák folytathatók. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.19. 10:06:15

@pocaklakó minimanó: Zuhanni magasról lehet igazán, tehát S.M. kétségtelenül nem kockáztatott annyit. De mondom, okos választás volt az itteni közönséget megcélozni.

okyo 2013.04.19. 16:46:13

Én nem értem, hogy egy komoly és elismert értelmiségi miért ír ilyen szart.
Ha úgy érzi, hogy méltatlan támadások érik az országot, vagy a vezetőjét akkor miért nem érvel? Miért nem vitatkozik az állításokkal? Az összes érve annyi, hogy valamikor a múlt században "ezeknél" is történtek disznóságok. Ja és amúgy is kommunisták, vagy legalábbis "aggódó szeretettel viszonyultak a kommunista eszmerendszerhez". Szintén a múlt században. Bizony, ettől, még könnyen lehet, hogy jogos a külföldi kritika. Tipikus argumentum ad hominem.

Komolyan úgy néz ki, mintha csak azért írta volta ezt az egészet, hogy még egyszer leírhassa negatív jelzőként, hogy " baloldali és liberális értelmiségiek".
Viszont ez így édes kevés. Megint csak az uszítás, vagdalkozás...

Kedves Mária, tud Ön ennél jobbat is! Erőltesse meg magát!

pocaklakó minimanó 2013.04.20. 23:05:29

@Holger Hartland:

"De mondom, okos választás volt az itteni közönséget megcélozni."

Ja. Egyetértek. Olyannyira jól célozta meg, hogy vélhetőleg sejtette, egyeseknek (pl. Holger Hartland) nem fog leesni a dolog.

Ügyesen célzott, na!

pocaklakó minimanó 2013.04.20. 23:10:43

@okyo:

"Bizony, ettől, még könnyen lehet, hogy jogos a külföldi kritika."

Főleg azok a legjogosabbak, amelyek kárognak, hogy megszűnik a magyar demokrácia, előretör a fasizálódás és a diktátor lábbal tiporja az alattvalói szabadságjogait, mert... és ide kellenének az érvek, amelyek általában úgy néznek ki, hogy azért tör előre a fasizálódás, mert megszűnik a magyar demokrácia, azért tiporja a diktátor az alattvalói szabadságjogokat, mert előretör a fasizálódás és azért szűnik meg a magyar demokrácia, mert a diktátor az alattvalói szabadságjogokat lábacskáival tapossa,

És így tovább. Körkörösen.

A forrás pedig? Természetesen magyar barátaink, akiknek aláírását általában mindenféle chartákon szoktuk látni - nevük mellett zárójelben a foglalkozásukkal.

Kérdeztessék meg a másik fél is? Minek? Az nem európai módi.

De a legeslegjobb érv az, amikor visszautasítunk egy kitüntetést a fentiekre hivatkozva és hozzátesszük, hogy szörnyűnek találjuk, hogy a Kárpátia zenekar Magyarországon nótákat játszhat. :)

okyo 2013.04.21. 17:47:13

@pocaklakó minimanó:

Nem olvasok osztrák újságokat. Fogalmam sincs, hogy mi volt a kritika amire ez a reakció született, könnyen lehet, hogy hasonlóan nívótlan. De ahogy látom, te sem tudod, ami nem is baj, mert úgy sem próbálkozol érveléssel.
Nyilván sokkal nagyobb erőfeszítést igényelne amellett érvelni, hogy az elmúlt 3 évben kiszélesedtek a polgári szabadságjogok, megerősödött a jogbiztonság, kiszámíthatóbb lett a jogi környezet.

Amúgy mindezt nem tőled várom el (bár egy próbálkozást megérne), hanem a nagynevű történész asszonytól. Ha már ír legalább tegye nívósan.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.21. 19:09:57

@okyo: Juj, lázad az újlipóciai kocsmasöpredék. Sirályos vagy naftali? Mér nem takarocc haza palesztin kölyköket öldösni?

A 3 per hármas nyúl 2013.04.21. 19:47:53

@Holger Hartland: Ha @pocaklakó minimanó: hangyagyerek, akkor te mi vagy? Papucsállatka-zigóta?

okyo 2013.04.21. 20:39:59

@Mr Falafel:
Azok visszalőnek, ti meg csak kommenteltek :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.21. 22:03:55

@okyo: Én szívesen lövök rád, ha ez kell.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.21. 22:15:08

@A 3 per hármas nyúl: Olvasd a mesét, vagy legyél szülő, megtudod mi a hangyagyerek.

A 3 per hármas nyúl 2013.04.21. 22:42:45

@Holger Hartland: Neked is hangyagyerekeid vannak? Mennyi, egy egész bolynyi?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.21. 22:52:06

@A 3 per hármas nyúl: Ma született nyuszi, az eddigi hat kommentedből kettőt rám pazaroltál. Nem kell nekem 33%, elég lesz 0,33. Viszlát 594 komment múlva.

Alfőmérnök 2013.04.22. 00:21:50

Schmidt Maca és Babarczi Eszti a Dunatv-ben. Yeah!

pocaklakó minimanó 2013.04.22. 02:42:01

@Holger Hartland:

"A magadfajtákkal számolt..."

Érdekes, hogy a fajtázás csak Morvai Krisztike esetében elítélendő.

Jó tudni, hogy mindig lesznek olyanok, akik szerint a fajtázás nekik megengedett, mástól viszont kirekesztő dolog. :)

Köszönjük, Emese! :)

pocaklakó minimanó 2013.04.22. 02:43:21

@okyo:

"Nyilván sokkal nagyobb erőfeszítést igényelne amellett érvelni, hogy az elmúlt 3 évben kiszélesedtek a polgári szabadságjogok, megerősödött a jogbiztonság, kiszámíthatóbb lett a jogi környezet."

Tekintve a kritikák megalapozottságát, ez a fajta válasz a színvonalát tekintve jóval meghaladja a kritikák színvonalát.

Nem is tudom, miért nem azon a szinten érvelnek a kritikusokkal szemben, amilyen szinten ők tevékenykednek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.22. 07:43:55

@Alfőmérnök: Babarczy és Betlen egyfolytában a magyar fasizálódásról akart beszélni, mire Schmitt Mária meg a külföldi példákat sorolta. Eszti meg olyan súlyos affekta, hogy szinte hallgathatatlan. Ráadásul tipikus muszájzsidó.

Alfőmérnök 2013.04.22. 08:05:07

@Mr Falafel: Jaj, ez a Babarczi teljesen kész van, néha már sajnálom is.

okyo 2013.04.22. 10:40:20

@pocaklakó minimanó:
Ezek szerint te olvastad az osztrák újságokat...

Szerintem ez még nem mentség az igénytelenségre. Ezen a színvonalon, nem lehet vitatkozni, csak veszekedni, és folytatni az acsarkodást és az uszítást. Azért mert baloldali véleményformálók így működnek, a jobboldaliaknak még nem kéne.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.22. 10:55:13

@Alfőmérnök: Azt hiszi, attól lesz végzet asszonya, ha magát 6 napos vízihullára maszkírozva affektálja a vég eljövetelét. Sajnos nem akkora formátum, hogy parodizálni lehessen. Arról nem szólva, hogy nyugodtan lehetne önmaga paródiája is.

pocaklakó minimanó 2013.04.22. 11:19:46

@okyo:

"Ezek szerint te olvastad az osztrák újságokat..."

Nem, én a külföldi lapokban megjelentek magyar fordításait (kivéve angol nyelvűek) olvastam imitt és amott, ebből szűrtem ezt le.

"Ezen a színvonalon, nem lehet vitatkozni, csak veszekedni, és folytatni az acsarkodást és az uszítást."

Tessék ott panaszkodni, ahol elkezdték a színvonal rontását.

"Azért mert baloldali véleményformálók így működnek, a jobboldaliaknak még nem kéne."

De. Pontosan, hogy ezt kell tenniük. A reciprocitás nagyon fontos. Megmutatja ugyanis, hogy csak azt kaphatod, amit nyújtasz. Ha silányat nyújtasz, nem várhatsz el színvonalat. Baloldali disznók elé nem szórhatunk jobboldali gyöngyöket. Azt hiszem, ez elég világos és tisztességes.

És ennek fordítva is így kellene működnie.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.22. 16:18:44

@pocaklakó minimanó: Így van: a magadfajtának mondhatjuk, hogy magadfajta.

Alfőmérnök 2013.04.22. 18:27:09

@Mr Falafel: :-) Gonosz, de találó jellemzés.

okyo 2013.04.23. 13:12:30

@Mr Falafel:

Na, te meg már lövöldöznél itt... persze, azok a fránya munkásőr reflexek nehezen kopnak ki.

okyo 2013.04.23. 13:21:39

@pocaklakó minimanó:

Ok, legalább akkor te is látod, hogy ez egy szar. Csak téged ez nem zavar. Ok.
Nem vagy te hülye, csak igénytelen.

pocaklakó minimanó 2013.04.23. 22:07:43

@Holger Hartland:

"Így van: a magadfajtának mondhatjuk, hogy magadfajta."

A magadfajták csak a magadfajtáknak mondhatják, hogy magadfajta. A magunkfajta normálisaknak nem. Dixi! :)

pocaklakó minimanó 2013.04.23. 22:11:24

@okyo:

"Ok, legalább akkor te is látod, hogy ez egy szar."

Csak annyira sz*r, mint amennyire olyan minőségűek azok a megnyilvánulások, amelyek az ekézést végzik.

Spiegel, Die Zeit, egyéb senkiháziak.

Osztjónapot! :)

"Csak téged ez nem zavar."

Csak annyira zavar, amennyire egy mezei talpas ballibet zavarja a "mértékadó" nyugati sajtó ekézése. Csak annyira.

"Nem vagy te hülye, csak igénytelen."

Kedveském, az igénytelen te vagy, mivel olyankor emeled fel a kis szavadat, amikor olyat olvasol az egyik oldaltól, mint amilyet a másiktól, de csak az tűnik fel furának, amelyikkel nem szimpatizálsz.

Rajongótábor rulez! :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.23. 22:17:17

@pocaklakó minimanó: Pedig, hangyagyerek, most is azt mondom a magadfajtára, hogy magadfajta.

pocaklakó minimanó 2013.04.23. 22:20:58

@Holger Hartland:

"Pedig, hangyagyerek, most is azt mondom a magadfajtára, hogy magadfajta."

Kőkemény vagy. Igazi raj csávó, mint Kalányos Rafael tizenkét társával együtt, amint beszólogatnak a cekkeres nyugdíjasoknak a piacon. "Ilyen fickók minden bokorban teremnek." (F. F.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.23. 22:26:51

@pocaklakó minimanó: Cekkeres nyugger vagy? Bocs, akkor békén hagylak.

pocaklakó minimanó 2013.04.23. 22:31:08

@Holger Hartland:

"Cekkeres nyugger vagy? Bocs, akkor békén hagylak."

Nem kell. Nyugodtan rajoskodj csak tovább, Rafael.

My pleasure... :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.23. 22:32:25

@pocaklakó minimanó: Pocaklakó nyugger?
Rájöttem: rendőr vagy, korkedvezményes nyugdíjjal.

pocaklakó minimanó 2013.04.23. 23:01:10

@Holger Hartland:

"Rájöttem: rendőr vagy, korkedvezményes nyugdíjjal."

Te igazi zseni vagy, csak még nem fedezett fel valamelyik valóságshow. De még a Mikroszkóp Színpad sem. Azonnal lépned kell. Egy ekkora tehetség nem heverhet parlagon. Ady rólad is írt emígyen:

"A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed..."

Ne törődj ebbe bele! Itt a tavasz, legyen hát megújulás végre. Eddig mag voltál csak, de lesz még belőled gyökér és csíra is, Rafael barátom. :)

pocaklakó minimanó 2013.04.23. 23:16:07

@Holger Hartland:

"Belőled már nem."

Sebaj! Már azzal is megelégszem, hogy te gyökér & csíra leszel.

Számomra ez is öröm. Mi az hogy? Nagyon is! :)

okyo 2013.04.24. 08:59:31

@pocaklakó minimanó:

"Kedveském, az igénytelen te vagy, mivel olyankor emeled fel a kis szavadat, amikor olyat olvasol az egyik oldaltól, mint amilyet a másiktól, de csak az tűnik fel furának, amelyikkel nem szimpatizálsz."
A diagnózis helyes, csak rád vonatkozik, nem rám. Hidd el, hogy feltűnik ez akkor is ha a baloldali publicisztikák igénytelenek, és annak sem örülök. Én nem vagyok "mezei talpas ballib", de ahogy elhallgatom, te büszke "mezei talpas jobbos" vagy. Hát egészségedre.
Őszintén szólva én leszarom, hogy O.V vagy Mesterházi lesz itt a kiskirály. Azt nem értem, hogy neked, vagy azoknak a tömegeknek akik úgy gondolkodnak mint te (jobb és baloldalon egyaránt) miért olyan fontos ez, hogy lemondjanak a minőség iránti igényükről, eltekintenek a józan észtől vagy az erkölcstől, csak, hogy a kis kedvenceik győzelmének örülhessenek. A politikai kérdések döntő többsége nem szimpátián múlik (legalább is nem kéne, hogy így legyen). Nem szurkolni kéne (arra ott van az X-faktor vagy egy foci meccs) hanem gondolkodni.

pocaklakó minimanó 2013.04.24. 13:50:31

@okyo:

"Hidd el, hogy feltűnik ez akkor is ha a baloldali publicisztikák igénytelenek, és annak sem örülök."

Persze, persze. Az összes mezei ballib talpas ezt szokta szajkózni, amikor hirtelen felindulásból egyéniségnek és önálló véleménnyel bírónak gondolja magát. :)