Ha lőni kell? – A vadászat
2013. március 30. írta: Lakner Dávid

Ha lőni kell? – A vadászat

jagten-copy.jpg

A Születésnap rendezője, Thomas Vinterberg A vadászat című filmjével több tekintetben is visszatalált eddigi legfontosabb alkotásához. A vadászat középpontjában ugyanis szintén egy vád áll, és az a Születésnapban látottakhoz hasonlóan a pedofíliához kapcsolódik: Lucas-ra (Mads Mikkelsen) ugyanis megharagszik munkahelyén, a település óvodájában az egyik kislány, és a másik óvónő kérdezősködésére olyan dolgokat mond a főhősről, melyek tükrében az rögvest magára húzza a liliomtiprás gyanúját. Főként, hogy az óvónő épp úgy jár el, miként később aztán szinte a teljes közösség is: „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél” alapon arra a következtetésre jutnak, hogy mivel egy kislány „ilyet nem hazudna”, ezért Lucas bizonyosan elkövetett valamit – innentől pedig a helység lakói nem is rejtik véka alá elítélő véleményüket az egykori óvodai alkalmazottról.

Jól látható tehát, hogy egy ellen-Születésnappal van dolgunk: ott az ünnepi étkezésen felszólaló fiú állítását, miszerint apja kiskorában molesztálta őt és a húgát, valahogy senki nem veszi olyan komolyan; és mivel kényelmetlen számukra a történtek megemésztése, ezért hát inkább csak az elfogyasztott étkekkel próbálnak így tenni, mintegy felülemelkedve a hallott borzalmakon. A vadászatban azonban a közösség tagjai rögtön ítélnek, és bár addig jól ismerték Lucas-t, mégis hajlanak arra, hogy a kislány (Klara) állításának higgyenek – még akkor is, ha ő később egy az egyben visszavonja, amit mondott. És ez a legidegesítőbb az egészben: hogy bár többen még csak nem is nyíltan vádaskodnak, csupán élnek a gyanúperrel, de a tényeket láthatólag hajlamosak olyan rugalmasan kezelni, ahogy az éppen prekoncepcióiknak megfelel. Ugyanakkor felettébb furcsa, hogy még az óvónő, tehát egy ezzel valószínűleg évek óta foglalkozó alkalmazott is olyan dolgokból von le súlyos következtetéseket, mint hogy a gyerekeknek vannak-e esténként rémálmaik – ami, ugye, nem éppen egy ritka dolog tíz éven aluliak esetében.

És megmutatkozik itt a pszichológiába vetett emberi bizalom nevetségessége is: először ugyanis abból indulnak ki, hogy egy gyerek ilyet nem hazudna, majd a kislányuk igazmondásában feltétlenül biztos szülők egyszerűen nem is foglalkoznak azzal, hogy gyermekük bevallja nekik, hogy nem mondott igazat – sőt, még azt is próbálják vele elhitetni, hogy csak szeretné a rossz emlékeket teljesen elfelejteni, ezért gondolja, hogy az eset valójában nem történt meg. Amivel aztán ténylegesen ők ártanak gyermeküknek, és maguk zavarják össze teljesen a kicsit: miként az óvónő által hívott szakember is, aki már kérdéseivel is rengeteget árt a gyereknek, aki utóbb már maga is elbizonytalanodik, hogy voltaképpen mi is történt.

És a gyanú annak ellenére megmarad, hogy a bíróság nem mondja ki Lucas bűnösségét: olyan emberek ítélik meg ezután a férfit, akik korábban nem is ismerték (a boltban például nem akarják kiszolgálni). Egykori barátai is elbizonytalanodnak: hiába nem néztek volna ki hasonlót Lucas-ból, mégsem hisznek az ártatlanságában. Az előzetes várakozásokkal szemben azonban a film nem megy el a végsőkig: Lucas mellett kiáll gyermekének keresztapja, és az igazság diadalmaskodásába vetett nézői bizalom sem erodálódik végleg. Ugyanakkor érdekes kérdés, hogy voltaképpen drámát látunk-e avagy krimit: a néző ugyan végig azért szurkol, hogy az igazság derüljön ki, de a film igyekszik a Lucas-t megítélőkben zajló folyamatokat is olykor transzparenssé tenni, ahogy azt a lány apjának, és Lucas egykori jó barátjának esetében is láthatjuk. Azonban a falak mögé mégsem pillanthatunk be minden esetben: ezt viszont lehet azzal is magyarázni, hogy valójában a legtöbben nem is őrlődnek kétségek közt, főleg azok nem, akik korábban nem ismerték a pedofília gyanújába keveredett férfit.

A legérdekesebb az egész a kislány szemszögéből lenne: ahogy a Vágy és Vezeklés-ben is láthattuk, más ember igaztalan vádolása és annak tudata, hogy egy ártatlan személy életét tehettük pokollá, bizony elég súlyos teher lehet számunkra a későbbiekben. Itt inkább – miként az ÉS-ben Báron György által említett Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban is – a városlakók reakciója lesz az érdekes, az arctalan tömegé, amely kollektív ítéletet mond Lucas felett úgy, hogy az így nem is igazán tudja, kivel is kellene elszámolnia. Azonban Lucas az igaztalan kiutasítást mégsem hajlandó egy ponton túl elviselni, és ő megy vissza vádlói közé, sőt, ha kell, akár vissza is üt – a méltatlanságot nem hajlandó elviselni. De többek között ez a fajta állhatatosság is bizonyíthatná a többiek számára, hogy igaztalanul vádolják a férfit.

Mindenesetre Vinterberg – ha koncepciót, vonalvezetést tekintve nem is haladta meg a Születésnap nívóját – visszatért a magasan jegyzett direktorok közé, amely státusát kultfilmje óta sajnos nem igazán tudta őrizni. A Dogma-mozgalom egyrészt egy idő után már vesztett fényéből, másrészt a direktor sem tudott előállni már olyan briliáns alapötlettel, mint amilyennek a Születésnapé is bizonyult. Ezúttal viszont, talán mert legismertebb alkotásához annyira közel álló művet tett le az asztalra, sikerült emlékezetes filmet készítenie, mely ugyanúgy sokáig nyugtalaníthatja nézőjét, miként a nagy klasszikus is. Persze, ehhez az amúgy nem túl csavaros történeten túl kellett az is, hogy a dráma átélhető legyen, hogy a színészek valóban hitelesek tudjanak lenni szerepükben.

Mads Mikkelsen pedig valóban autentikusan játssza az ártatlan, ámde a gyanú árnyékában másokban könnyen kételyeket ébresztő óvodai alkalmazottat. Egyfelől van karakterében valami nehezen megközelíthető, valami elbizonytalanodásra okot adó jelleg; másrészt mégis képes magából olyan nyugalmat árasztani, mely alapján a kívülálló valóban nehezen hiheti, hogy egy liliomtipró férfiúval áll szemben – ehhez persze kell az is, hogy a vád ennyire húsba vágó legyen sokak számára. Mikkelsen-nél pedig az átalakulás talán a legfigyelemreméltóbb: hogy miként válik a környezete által elfogadott, békés természetű figurából egy az alaptalan vádakat idővel megelégelő, a csapásokat immár nem tűrő, az űzött vad szerepét el nem fogadó alakká.

Jó kérdés, Vinterberg mit is szeretett volna mondani e két filmmel, hogy az alkotások nála hogyan viszonyulnak egymáshoz: megítélhetjük-e, vagy felülemelkedhetünk-e mások cselekedetein úgy, hogy reakciónk ne visszafelé süljön el, hogy ne saját magunkról állítsunk ki negatív szellemi bizonyítványt? És bár a filmek szerkezete alapján úgy gondolhatnánk, hogy a dán direktor ragaszkodik az igazság győzedelmeskedéséhez, de igazából ebben sem lehetünk bizonyosak. Minduntalan csak a mások reakciói által kerülhetünk közelebb hozzá, hogy a tömeg mit hajlandó látványosan elfogadni belőle. A tömegpszichózis sajnos jól működik még akkor is, ha adott esetben az ártatlanság bebizonyosodik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr945138234

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ha lőni kell? – A vadászat 2013.04.01. 09:39:01

Vinterberg visszatért a magasan jegyzett direktorok közé, amely státusát kultfilmje óta sajnos nem igazán tudta őrizni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2013.03.30. 11:38:39

Kohnbandiról mikor csinálnak filmet, ő is pedo volt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.30. 13:07:41

Kár, hogy már kitöltöttem a mandiner-kérdőívet, most beírnám a "mit hiányolsz a mandinerről" kérdéshez, hogy több Kínai Kálmánt és kevesebb ilyet.

Bell & Sebastian 2013.03.30. 13:16:05

@Kandeláber: "Daniel Cohn-Bendit✡ (born 4 April 1945)
is a Jewish self-confessed paedophile and red-anarchist, involved in politics in France and Germany. He began his political life as a student subversive in the unrest of May 1968 in France. Nowadays, he hides behind the mask of Green politics and is currently co-president of the European Greens–European Free Alliance in the European Parliament. In his early political days, he was nicknamed Danny the Red (Dany le Rouge), in more recent times he has been nicknamed Danny the Green (Dany le Vert)."

Principled Pedophilia and the German Lefth

ttp://www.podles.org/dialogue/principled-pedophilia-and-the-german-left-342.htm

Der Spiegel -
The Sexual Revolution and Children I.-II.-III.

www.spiegel.de/international/zeitgeist/the-sexual-revolution-and-children-how-the-left-took-things-too-far-a-702679.html

"On several occasions certain kids would open my fly and start to stroke me. I reacted differently according to circumstances, but their desire posed a problem for me. I asked them: "Why don't you play together? Why have you chosen me, and not the other kids?" But if they insisted, I caressed them still.

- Daniel Cohn-Bendit, 1975, Le Grand Bazar."

Bell & Sebastian 2013.03.30. 14:15:18

A magyar közbeszédbe még nem szivárgott be a "szexuál-bolsevikok" -kifejezés, pedig már elég régi, 1921 -ből való.

Létezik olyan oldal, ahol például az EU -t rostálják ilyen szempontok alapján (csillagos a zöm, minő meglepi).
Innen tudható például az is -többek között-, hogy az imádott Che buzi volt (ami még számomra is meglepetés).

Hogy a Dánokat ez ennyire foglalkoztatja, annak is megvan az oka bizonyára, már szép számmal található szodomita, pedofil, transzszexuális, zoofil és korcs (=fajgyalázó) közöttük is.

Ezt a filmet nem fogom megnézni, ugyanis szépen illik a Zeitgeist fősodrába, mert alaposan leszedi a keresztvizet az (ebben a történetben) alaptalanul vádaskodókról.
Ha úgy tetszik, előítélet-mentesíteni igyekszik, miközben egészséges önvédelmi reflexeket támad.

Az a helyzet, hogy ezt a fel-felhorgadó problémakört se lenyelni - se kiköpni nem tudják, járkálják körbe, mint macska a forró kását.

Mi legyen a szexuál-bolsevikokkal? -csupán ennyi itt a kérdés.

Kandeláber 2013.03.30. 14:33:24

@Bell & Sebastian: Igen, erre gondoltam.

marko11 2013.03.30. 15:01:54

A film utolsó egy-két perce, a fenti cikkel ellentétben, teljes bizonytalanságban hagyja a nézőt. De legalábbis többféle értelmezési lehetőséget hagy.
A film főerénye a tömeghisztéria bemutatása. Sokkoló kis esettanulmány arról, hogy hogyan lesz úrrá egy békés kisváros lakóin az irracionalitás.
Segédlet mai, zűrzavaros világunk megértéséhez: ahhoz, hogy hogyan lesz a tegnapi jó szomszédból, barátból gyűlölt, megvetett ellenség.

Vajon mitől válnak teljesen normális, hétköznapi emberek egyszerre végtelenül ostobává, gonosszá? Hogyan fordulhat elő, hogy - bizonyos körülmények között - ezek a teljesen normális, hétköznapi emberek neki mennek a - nekik mit sem ártó - teljesen normális, hétköznapi embertársaiknak? Avagy: olyan egyszerű-e nem együtt menni a többséggel, kilógni a tömegből?

Egyébként a film senkit sem támad. Nem állítja be gazembereknek, de még csak ostobának sem azokat, akikben elhatalmasodott a gyanú. Akik részesei lesznek a tömeghisztériának.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.30. 16:44:36

"És ez a legidegesítőbb az egészben"

szerintem a film is idegesítő lehet, jól elvetted a kedvem az egésztől

Prof. Dr. Simon Templar 2013.03.30. 18:10:46

A dánok egészen jó kis filmeket csinálnak, az AXN-en futó, "Egy gyilkos ügy" című, krimibe ágyazott dán társadalmi dráma is igen érdekesen mutatja be a tömeghisztit, főleg, hogy minden rész újabb és újabb csavarokat dob be.

@tesz-vesz: Majd a Hannibal-ban nézd meg Mads Mikkelsent az AXN-en április 10-től.:) Szerintem jobb Hannibal Lecter lesz, mint Sir Anthony, bár őt is imádtam abban a szerepben:)

Presszós Laci 2013.03.30. 18:12:44

Egy újabb szemét, amit nem fogok megnézni...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.30. 21:59:24

@Prof. Dr. Simon Templar: ez egy sorozat lesz?
nincs tévém, a tévétől szétrohad az ember agya
hopkinsnál nincs jobb, az a kis kölyök sem ébredt még fel a Risingban

pierre bayle 2013.03.31. 10:33:12

@Bell & Sebastian: igazi jobbos vagy, gratulálok a vegytiszta előítélet-apológiáért. Ápold tovább az "egészséges önvédelmi reflexeid"! Ne is nézd meg ezt a filmet, valószínűleg rólad szól a fabula...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.31. 10:49:26

@Bell & Sebastian: azért az biztos, hogy valami félrecsúszott pedó ügyben. az ember már a saját gyerekét sem meri nyilvánosan puszilgatni, mert biztos akad olyan, aki azt nézi nem a kurvám e a gyerek.
az emberi természet megcsonkítása, elpusztítása, kifordítása, az emberiség ellenségeinek eszköze. ennek része a felnőtt-gyerek viszony bűnbe tolása.
régen egy tök idegen is megpuszilt egy aranyos gyereket az utcán, és senki nem rohant rendőrért.

mondjuk érdekes lesz, ahogy a mostani gyanakvók készek lesznek elfogadni a gyerekek önrendelkezési jogára hivatkozó pedó legalizáló liberálsátánista törvényeket, amik meglesznek, ne legyenkétségünk. előbb a buzik és más nyomorult beteg állatok, aztán a pedufilok lesznek istenítve.

Bloodscalp 2013.03.31. 12:31:46

@Holger Hartland: kicsit érdekes valóban hogy 80% a közéletről -próbálnak legalábbis több kevesebb sikerrel-írnak itt a blogban, aztán belecsúszik némi történelem, ideológia ok, de a turisztikai&kultúra ajánló valahogy már nem illik a sorba. 2 párthű írás között egy moziajánló érdekes:)

Egyébként jó film lehet, és érdekes hogy egy ilyet itthon nem képesek összehozni. Figyelembe véve hogy a filmalap miket támogatott múlt nyáron..., bár ireális most hogy kdnp van a kormányban, egy ilyen témájú filmet sose támogatnának.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.31. 19:43:23

@Bloodscalp: Hogy leromlott ez a blog, azt' mégis itt vagyunk, valószínűleg mert nincs jobb. Romlásnak indult az Árpád vérében fajuló rút szibarita váz.

Bloodscalp 2013.04.01. 01:07:33

@Holger Hartland: nem mondanám hogy valaha is az egeket verdeste volna a színvonal, 2010-11-ig több konzerv járt erre-írók&olvasók egyaránt, aztán ki tudja miért hirtelen sok dolguk lett:)

Szemétség hogy neked már jutott egy hely sem egyik minisztériumban sem.

2013.04.01. 01:29:57

@Bloodscalp: Oli bácsi mai véleményét azért elolvasnám.

HH-nak vannak jó pillanatai, jó hogy nem diktatúrista.

Wagner Úr 2013.04.01. 10:24:22

Ez volt a valószínűleg az év filmje, viszont biztos, hogy nem a cikk nem az év kritikája. Egy ilyen hihetetlenül intenzív filmről sikerült olyan hangon írni, mint ahogy két budai polgárasszony beszélget a Gerbeaud-ban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.01. 15:47:13

@Bloodscalp: Röhögni fogsz, egyszer ajánlottak nekem egy helyet arrafelé. Nem mondom meg, hogy mikor, melyik kormány idején, mert úgyis mindegy: nemet mondtam. Hát nem egy lúzer vagyok? :)

miért 2013.04.01. 22:52:59

Úgy látom, a hozzászólások jó része is a film időszerűségét igazolja.... Rettentő sok primitív és buta ember él még a világon. ..

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.02. 10:20:17

Mads Mikkelsen nagy kedvenc ezt is meg fogom nézni minél hamarabb.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.04.02. 19:55:08

egészen jó film, nem bántam meg hogy megnéztem, borzalmasan jó a vége, és borzalmasan jó színészek vannak benne, nagyon drámai pár rész

spoiler (rontóc):

a közepére kezd nagyon idegesítő lenni pár momentum

az mondjuk érthetetlen, hogy mikor először felvázolja neki az igazgatónő az esetet, akkor nem jön ki belőle egy "nem vagyok pedofíl" sóhajtás se. irritáló.
meg mikor elmegy a barátja házához először nem kérdezi meg: "szerinted lenne pofám idejönni, ha pedofíl vagyok!?"
vagy a legelején mikor a lány szájon csókolja, ezt nem mondja el a kollégáinak?! meg hogy ajándékszívet adott neki, amit letagadott a botrány után, ezt elfelejtette? vagy a hülyegyerek bátyja elfelejti hogy pornőképeket mutatott a húgának, aztán karácsonykor meg sírva sajnálja? akkor nem sajnáltad, mikor a pornóképeket mutattad neki, te b*zeráns marha?
szerintem ő lő rá a végén amúgy.

a film első mélypontja, mikor kitiltják a fiát a boltból, jaj, de erőszakosan akarjánk a képünkbe tolni, hogy van ám súlyos mondanivaló! van itt forgatókönyv kéremszépen! mégha mesterkélt is.

a pedofília és a kutyagyilkosság is törvénytelen, már itthon is börtönbüntetés jár az állatkínzásért. ez nem érintette olyan érzékenyen azt aki betörte a "pedofil" ablakát, és megölte a kutyát?

nagyon jó a templomos jelenet, és az utána jövő rész, különösen drámai

nagyon jó színészek vannak benne, ezek a dánok tudnak filmet csinálni, mi is tudnánk, ha elzavarnánk a proli kommunistákat a buta színészeikkel és rendezőikkel végre. kurzusírók filmváltozatai, sok pénz van sajnos a filmiparban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.09.10. 17:50:04

Módom volt megtekinteni A vadászatot. Remek film, mindenkinek csak ajánlhatom.

bömböcz 2013.09.11. 21:11:17

Az északiak az utolsó "tiszta" lelkületű népek.
süti beállítások módosítása