Így szít lázadást a német értelmiségi
2013. március 29. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Így szít lázadást a német értelmiségi

piervoss.jpg

Pénteken robbant be a magyar közéletbe a Szítsatok lázadást! című, német és osztrák értelmiségiek egész sora által aláírt kiáltvány, mely szerint Magyarország Európa rothadó góca, ami ellen „egy bécsi stratégiai kongresszusról az ellennyilvánosság hatalmas lökőhullámát kell elindítani”. Nem lennék meglepve, ha a lelkes aláírók a kiáltvány megszövegezésével egy újabb szöget ütöttek volna a magyarországi ellenzék amúgy is egyre halványodó győzelmi reményeinek koporsójába.

A kiáltvány így szól:

Szítsatok lázadást!

Igen, igen. Vannak felhívások és cikkek, tiltakozó határozatok és levelek, pódiumviták és dokumentumfilmek Magyarország módszeres fasizálódásáról és ez ellen, de idáig minden akció hiábavalónak bizonyult. A demokratikus polgári társadalom megszokott tiltakozási formáival már nem lehet semmit sem elérni Magyarországon, illetve Magyarország ellen. Az Orbán-kormány zavartalanul jobboldali rezsimmé alakítja át az államot. A politikailag intézményesedett Európa pedig mindezt csak tétlenül nézi. Az értelmiségiek megmagyarázhatatlan okokból hallgatnak. Akcióik legfeljebb csak a saját lelkiismeretük megnyugtatására szolgálnak. Legfőbb ideje, hogy a kontinens értelmiségijei véget vessenek tétlenségüknek és önfeladásuknak, és közbeavatkozzanak Magyarországon, amely a kontinens rothadó gócává válik.

Harc vagy kapituláció?

Javaslat: egy bécsi stratégiai kongresszusról az ellennyilvánosság hatalmas lökőhullámát kell elindítani. Az ismert filmcím: „A fegyverek választása” felhívás a szellem Európájához, hogy együtt gondolja végig a vita eddigi eszközeit és találja meg az új, radikális formákat. Fontos támpontot adhat ehhez az 1935-ös Kultúra védelmében rendezett párizsi konferencia és az 1963-as Kafka-konferencia. Filozófusok és publicisták, zenészek és tudósok, színházi emberek és filmkészítők, képzőművészek és költők, Greenpeace-aktivisták, internet- és SMS-terjesztők - össze kell fognia mindenkinek, aki demokratikus és köztársasági Magyarországot akar. Összeurópai hálózat keretében az eddiginél hatásosabb sajtókeretekben kell fellépni és korszerű módon fel kell szabadítani Magyarországot.

A kiáltvány veretes szélsőbaloldali nyelvezetéről nincs sok hozzáfűznivalónk, magukért beszélnek az elmúlt száz évben a világ körül oly sokszor hallott, dühös, osztályharcos frázisok.

Kiszámíthatóan tanulságos viszont a kiáltvány megfogalmazójának, Klaus Pierwoß német dramaturgnak és színházi intendánsnak a portréja. Nem kell sokat kutatni hozzá, hogy megismerjük munkásságának mozgatórugóit. A tübingeni (imádnivaló kisváros egyébként, érdemes meglátogatni), tekintélyes Schwäbisches Tagblatt 2010-es portrécikkben mutatta be Klaus Pierwoß mester pályafutásának politikai vonatkozásait (színházi tevékenységéről többet árul el a Morgenweb portréja).

A most hetven éves dramaturg Bécsben, Berlinben és Kölnben tanult színháztudományt és germanisztikát. Bár ő maga nem vett részt a legkeményvonalasabb '68-as megmozdulásokban, a legendás év szellemiségét magába szívta, olyannyira, hogy a portrécikk szerint „'68 soha nem szűnt meg hatással lenni rá”; ahogy megtanulta azt is, hogy az esztétikáról és politikáról egységben gondolkodjon. A '71-ben dramaturgként Tübingenbe érkező Pierwoß „Tőke-munkacsoportot” alapított, hogy a marxizmust tanulmányozzák; ráadásul folyamatosan nyomtatott fejtágítókat is osztogatott a színészeknek. Még egymással vitatkozó balos frakciók is alakultak a tübingeni színházi körökben.

Pierwoß aztán Brémában érkezett be igazán, ahol nagy figyelmet arattak meglepő és kritikus dramaturgiai, színházi megoldásai. „Kifelé a saját intézményből, megnyerni a nyilvánosságot – ezt ajánlja Pierwoß ma is a kritikus diákoknak. Számára ez '68 maradandó üzenete. És még mindig hálás ezért” – zárul a Schwäbisches Tagblatt portrécikke Pierwoß-ról. Akiben most, hetvenegyedik évében még egyszer felágaskodott a világmegváltó szándék, hogy ezúttal Magyarországot szabadítsa meg a reakcionárius elemektől.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr335180743

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így szít lázadást a német értelmiségi 2013.03.29. 13:26:01

De ki Klaus Pierwoß, a Magyarország elleni értelmiségi lázadást követelő kiáltvány megfogalmazója?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knut 2013.03.29. 13:32:08

Ezt az egész kiáltványt a paranoid jobboldalon kívül senki nem veszi komolyan.
Ti csináltok belőle ügyet.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.03.29. 13:32:10

Önző önigazolás semmi más.
Nagyon jól tudják ezek a világmegváltók is, hogy Orbán imádkozik az ilyen támadásokért.
Sőt tovább megyek, valószínűleg tisztában vannak azzal is, hogy az egyetlen oka, hogy Orbán még hatalomban van, hogy a folyamatos támadások miatt a saját ellenzékét mindig el tudta kussoltatni.

A poszt egyébként konkrétan semmi mást nem tartalmaz, mint személyeskedést. Ennél azért kicsit több kéne.

Samott 2013.03.29. 13:32:17

Uristen, most mi lesz velunk, hat megint egy '68-as. (tavaly oszig, amig Vikotor fel nem bofogte, hogy a '68-asok az ellensegek, a kutya se torodott veluk) Errol a f.szirol is csak ennyit lehetett osszekaparni? Es ez mar eleg is hogy "hiteltelenne" tegyuk?

Urfang 2013.03.29. 13:33:21

Ez aztán a mandiner Mandiner!

Úgy látszik betalált a pofon, ha ilyen gyorsan megy a visszacsapkodás.

Ki lettek osztva az aláírók, hogy szét kell őket szedni személyenként, Rajcsányi kapta Pierwoß-t, a munka el is lett végezve, megéri az árát, a végén majd a Célpont közöl egy összefoglaló műsort, amikor már szét van szedve mindegyikük.

De te Rajcsányi a gyorsaságodért külön pontot kapsz, és azért is hogy véletlenül sem a szövegben foglaltakkal vitázol, hanem hanem egyből ráállsz személyeskedő sározásra. Gyönyörű fidesztempó.

Ha nem lenne már Kocsis Máté felépítve Szijjártó és Selmeczi utódaként, akkor most helyzetben lennél, de így is, csak maradj ilyen.

Zb74 2013.03.29. 13:34:24

@Alfőmérnök: Nem mindegy?
Ergének ez is csak egy kwrwanewfya zaros nemeth ;)

Bloodscalp 2013.03.29. 13:40:44

Európa beteg embere vagyunk, ezen nincs mit ragozni mondjuk. DE! és most jön a lényeg!

Csak morális/erkölcsi&társadalmi&politikai értelemben, gazdaságilag hol visszatáncolunk a csőd széléről, hol jövőre beindul a növekedés, a szlogen évről évre változik.

Erre ilyen rendszerkritikákat kapunk?

S=klogW 2013.03.29. 13:43:17

je weniger linksliberale desto größer weimar :)

sirwalter 2013.03.29. 13:44:42

Azért Ti is megerőltethetnétek magatokat, ha valami ellen érvelni szeretnétek, mert hát lássuk be, ezek... finoman szólva nem érvek:

@Knut:
szóval, ha kapsz egy pofont a kocsmában, akkor "ne csinálj belőle ügyet, oszt' jó napot", ugye?

@Urfang:
tehát, ha megkaptad azt a pofont, aztán "gyorsan", vagy hevesen tiltakozol, akkor "biztos jogos volt", ugyebár?

Hát, ez mélyen színvonal alatti, barátaim...

cuttingedge 2013.03.29. 13:44:46

Knutnak: hogy mennyire komolyan veszik, a Klubrádió reggeli hírei között elsőnek olvasták be....

Egyébként kontraproduktív, erősíti azt az érzést, hogy az ellenzék a külföldi támogatóktól várja a kormány ellehetetlenítését, mert már nem bízik választási győzelmében.

S=klogW 2013.03.29. 13:45:33

bödönfejű Klaus

meg sem lepődöm, hogy egy pártitkárfejű néz ki a képből

Foray Nándor · http://foraynandor.blog.hu 2013.03.29. 13:45:40

Amúgy árulkodó, hogy ez a pánikszerű kirohanás szinte közvetlenül a választás előtt történik. Gondolom, Pierwoß tart az eredményétől. Az efféle hangok számára roppant kellemetlen volna, ha Orbán tarthatatlan rendszerét demokratikus úton újraszavaznák.

unionista (törölt) 2013.03.29. 13:47:06

bécs taktikája elég egyszerű. mondani sem kell, hogy most egy spö/övp-szerű koalíciót favorizálnak. ami mesterházy/bajnai duó. de a patthelyzet sem lenne probléma. ebben az eseteben vona gábort raknák össze mondjuk navracsics tiborral. (orbán nem állhat össze a jobbikkal.) egy a lényeg: a magyar diplomácia meghajoljon bécsben. mindig is ez volt ausztria célja és mindig is ez lesz.

tarackos 2013.03.29. 13:49:05

@Samott: Nem ő köhögte fel, Terror Maris fixa ideája a '68-as nemzedék folyamatos rémuralma...

Urfang 2013.03.29. 13:50:11

@sirwalter:

Nem, ha ilyen gyorsan és hevesen csapkodnak, az csak annyit jelent, hogy ők pofonként értékelték a dolgot. És vicsorogni kezdenek, persze szigorúan személyeskedő alapon, az tökmindegy is hogy miről volt szó. Csak minél előbb csúnyát mondani valamelyikükre, mert akkor nem happolja le más a baksist.

tarackos 2013.03.29. 13:51:06

@Urfang: Nem kell túlbonyolítani a szétszedést:

Pierwoß->'68->Daniel Cohn-Bendit

Már meg is érkeztünk judeoglobbalib összeesküvéshez.

Google 2013.03.29. 13:52:05

Ha már így beleszólnának -kéretlenül - az életünkbe, mint a szovjetek anno, számláinkat nem akarnák kifizetni? Most 10 százalékkal kevesebb a rezsi, ha ez mellette szólna.
Gyerekeinket nem akarják felnevelni, férjünket/nejünket megnevelni?
A lázadást szítsák csak a saját országaikban, a csalánt pedig csak a sajátjukkal! És a saját csalánt, nem a másét!

sirwalter 2013.03.29. 13:56:10

@Urfang:
nézd, ha valaki nem tartja magát fasisztának, és lefasisztázzák (Magyarország módszeres fasizálódásáról ír a kiáltvány), akkor azt hiszem, ezt nem túlzás - képletesen - pofonként értékelni, és az a valaki tartozik magának (ill. ha politikus, akkor a támogatóinak), hogy ez ellen tiltakozik.

Tehát nem állja meg a helyét az, hogy "az tökmindegy is hogy miről volt szó"; mert ez nem "tök mindegy".

Knut 2013.03.29. 13:57:48

@sirwalter: normális embernek kocsmában pofon = részeg kötekedés, nem világösszeesküvés

Cuttingedge:
Klub rádió ilyenkor mindig fontos médium, egyébként meg csak szoci nyuggerek hallgatják ugye

ennyi

Urfang 2013.03.29. 13:59:38

@tarackos:

Nem rossz kiindulási pont, de azon túl, hogy Pierwoß és Cohn-Bendit egy és ugyanaz, valahogy még Bajnainak és Gyurcsánynak is egynek és ugyanannak kéne lenni velük.

Akkor ütne és ezt mindenki megértené.

És utána kéne nézni a Pierwoß nagyapjának is, mert lehet hogy náci volt, akkor meg mit pofázik itt a magyarok ellen?

Javítsd a hiányosságokat Rajcsányi, nézz utána a náci nagypapának!

Baal Shem Tov 2013.03.29. 14:02:17

Ezeket a német disznókat a profitjukban megsértett, kapzsiságukban korlátozott multinacionális cégek és ezek sajtói hergelik hátulról.
Sajnos vannak belső kollaboránsaik és vazallusaik is. Ezek az egykori moszkovita judeobolsevikok judeo-liberálissá átvedlett hataloméhes ivadékai. Akik három generáción keresztül megszokták, hogy ők fújják a Passzát szelet.
Az osztrák ebek a magyar földre aspirálnak. Nem tetszik nekik, hogy a zsebszerződésekkel nem lehet azt eltulajdonítani, amit a Habsburg háborúk dacára sem sikerült nekik.

Baal Shem Tov 2013.03.29. 14:04:41

Annak javasolom, aki zsidó létére pálcát tör a magyar önbecsülés felett.
i.imgur.com/3IBDFWp.jpg

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 14:06:12

Az hagyján, hogy lázadást szítanak, de orvul, előre megfontolt aljas szándékkal ki is röhögik a felcsúti Zsebsztálint!

" Bohócként ábrázolta Orbánt a német tévé

A német NDR televízióban élesen kigúnyolták a magyar miniszterelnököt."
www.hir24.hu/kulfold/2013/03/29/bohockent-abrazolta-orbant-a-nemet-teve/~~fokusz

Ezek után mese nincs, hadat kell üzenni nekik. Nehogy már a sváb labacok büntetlenül kiröhöghessék a felcsúti kuruc Zsebsztálint!
Széles elvtárs adja ki a hadparancsot Berlin lerohanására a kétmillió Békemenetesnek, a nyugdíjas hadosztályoknak, a bértüntető osztagoknak, focihuligán alakulatoknak!

A székházvédő gyilkosokat pedig azonnal le kell dobni kommandósként az Alexander platzon!

Majd egy jó kis városdúlás, kukaborogatás, székházgyújtogatás után megtanulják a sváb labancok, hogy ki a magyarok kuruc Istene!

states1 2013.03.29. 14:06:24

Orbánék felkészülhetnek, ahogy egyre nyilvánvalóbb a hazai baloldal jövő évi újbóli buktája, jönnek az újabb és újabb puccskísérletek. A helyzet leginkább az 1968-as sajnálatos csehszlovák eseményekre kezd emlékeztetni, ahol a szovjetek naponta próbáltak újabb és újabb nyomást gyakorolni Dubcekre. És ahogy nőtt a külföldi nyomás, úgy nőtt az országban az ellenállás. Csak hadd csinálják, a nyílt és itthonról szervezett külföldi beavatkozásnak meg lesz az eredménye: megint kétharmados totális vereség, ami a szocik teljes pusztulását fogja jelenteni a csatlósaikkal együtt.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 14:09:07

@states1:

Bizony, kérünk kölcsön néhány atombombát a testvéri Észak Koreától, oszt odabaszunk ezeknek a szemét labancoknak!
Vesszenek a hazánkra törő imperialisták!

sirwalter 2013.03.29. 14:10:49

@Knut: OK, látom, nem akarod megérteni... ;)
Tudom, hogy minden példa sántít, és minden hasonlatba bele lehet kötni, de ha meg akarod érteni, akkor meg tudod: sérelem ér, általad igaztalannak ért támadás, és erre neked az a véleményed, hogy "ne vedd komolyan", "ne csinálj belőle ügyet", ne "fújd fel", stb... Kíváncsi lennék, Te így viselkedsz-e, ha olyasmi történik veled, amit méltánytalannak, igazságtalannak, stb. tartasz. De ha esetleg így viselkedsz is, miért biztatsz erre mást?

Ha már nagypéntek van: azért a sokszor félreértelmezett "szemet szemért" és a "tartsd oda a másik orcádat is" között ott van az is, hogy állj ki magadért, tegyél magadért, becsüld magad annyira, hogy nem hagyod magad megalázni és eltiporni... Nem kell tehát a "támadót" megsemmisítened, de nem is szabad neki "lefeküdni"... Néha áldozatot igen, de önfeláldozást nem vár tőlünk senki.

Hogy hogy jön ide a "világösszeesküvés", azt már végképp nem tudom...

Google 2013.03.29. 14:14:40

Érteni vélem, hogy mire megy ki a játék, miért igyekezett olyan hamar megosztani ezt a hírt a közvéleménnyel a klubradio, és a hőn tisztelt hvg.
Ha mást nem tudnak, és jelenleg tényleg nem megy a szekerük - nekik az is merő haszon, más úgy sincs, hogy a jelen kormányt összezördítsék fűvel-fával. Ha itthon nem megy a lázítás, akkor megy külföldön.
De ilyen előzmények után azt talán mégsem várják el, hogy magyar emberek szavazzanak e gyüttekre-mentekre, balliberálisokra, ugye, hogy nem?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.29. 14:15:46

ha orbánnak lenne töke, már elindult volna a kies osztrákiába egy verőbrigád

unionista (törölt) 2013.03.29. 14:15:50

@Foray Nándor:
a baloldalnak két fegyvere van: a bojkott és a sztrájk. ha orbán viktor egyértelmű nyerésre áll, akkor az ellenzék a választásokon nem fog elindulni.

ez egyébként nem feltétlen jelenti orbán viktor újraválasztását. abban az esetben könnyen lehet jobbik kormány. nem kevés vidéki szocialista támogatásával. ez magyarország az európai unióból kizárásával vagy kilépésével járna. teljes politikai összeomlás következne. amihez az mkp/mdp/mszmp/mszp formáció úgy egyébként hozzá van szokva.

Urfang 2013.03.29. 14:20:04

@states1:

Ez már hányadik puccs Orbán ellen? A századik után elvesztettem a fonalat. Lassan már ha böfögnek egyet odakint az is puccs lesz a nemzet (=Orbán) ellen.

Persze a hozzád hasonló butameneteseknek ennyi bőven elég, puccs van elvtársak, össze kell zárni, holnap újabb puccs várható, csak a butamenet védheti meg Orbán elvtársat a puccstól, stb...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.29. 14:20:05

@Google:
nem érdekli már a kutyát sem ez a komcsi kutyakomédia. :)

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 14:20:38

Sőt, azonnal meg kell támadni az USAt is, mit képzelnek ezek a mocskolódó imperialisták!
Éljen az Észak-Koreai-Magyar testvéri tengely, mely elsőpri a szocialista népeinkre fenekedőket!
Éljen Orbán elvtárs, és a Párt!

"Orbán kádári rendszert épített ki"
index.hu/gazdasag/2013/03/28/kemeny_kritikat_kapott_a_kormany_kopitstol/

Robinzon Kurzor 2013.03.29. 14:21:07

Az ellenzék ellenzékének lenni bátor vállalás.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.29. 14:22:09

az egészben csak annyi a jó, hogy ellövik a semmire a patronjaikat, bár nem meglepő, hiszen a korai magömlés baloldali dolog, szóval ellövik, és nem marad addigra, mire az urfang féléket visszük táborba.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 14:24:39

@jose maria padilla:

Dehogynem, Kumin elvtárs épp most fizet ki párszázmilliót haveri zsebekbe, hogy pereskedjenek egy rajzfilm miatt.

Inkább üzenjünk hadat, elvégre ez a magyar virtus!
Van nekünk 2 milliós Békemenet hadosztájunk, nyugdíjas rohamosztagosiank, focihuligán kommnadósaink, ugyan ki tudna nekik ellenálni, ha Széles vagy Bayer elvtárs rohamot vezényel?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.29. 14:25:50

Ezek színházi emberek, hát színdarabot rendeznek. Ebből is. Bárki kaphat benne szerepet, persze csak amilyet még elbír, meg amilyen ettől a darabtól telik. Csak tessék! A mandiner már el is fogadta.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 14:28:14

@Holger Hartland:

Szerinted Gellértnek mekkora zsét tol be ezért a cikkért a Lajos a bankszámlájára?

Ugye Gellértke, jó az a kis biztos fizu ilyen csóró időkben.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.29. 14:29:04

@Anyád, a szúnyogok!!!:
a szavazókat nem érdekli, prolikám, azokat a rezsicsökkentés érdekli.
és jön még térdrerogyva, megalázkodva a "nyugat" a gazda lábához. és szemérmesen lehunyják a szemüket, mikor eléjük rúgják a levágott fejeiteket.

unionista (törölt) 2013.03.29. 14:30:09

@Baal Shem Tov:
az egész érvelésed ott hibázik, hogy magyar népjólétet kívülről finanszírozzák. tehát ez a nemzetiség ebből a szempontból nem a zsidókhoz, hanem a cigánysághoz hasonlatos. orbán viktor azt mondja: a közösség pénze kell, de a közösség normái nem kellenek hozzá.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.29. 14:33:49

@unionista:
mivel az ejrópai úniónak nincsenek normái, legalábbis nem a teremtőtől és nem az embertől valók, majd követik a mi normáinkat.

states1 2013.03.29. 14:44:15

Nagy, nagy tévedésben van a hazai és külföldi baloldal, vagy inkább az internácik, ha azt hiszik, hogy jövő évi választásokat megnyerhetik ilyen eszközökkel. Egy olyan országban, amelyik 400 évig szenvedte el a külföldi megszállást, ha gyűlölnek valamit, az a külföldi beavatkozás. Nagy bukta lesz ennek a vége már megint, elvtársak. Lásd Dunakeszi, Tárki: Tízéves mélyponton az MSZP.

Presszós Laci 2013.03.29. 14:45:19

Ez a vén buzi már ránézésre is klinikai eset.

Helyes Írás 2013.03.29. 14:55:48

Futóbolondok mindenütt vannak. Az a baj, hogy most ezeket a futóbolondokat is normálisnak tartja Európa többsége, mert a nagytőke jobban fúj ránk bárki másnál, miután a magyar állam némileg módosította a hazai jövedelem-elosztási arányokat a kárukra - s egyelőre nincs más eszközük, mint az ország lejáratása a világban.

Nero Bianco 2013.03.29. 14:57:14

Nem lennék meglepve, ha a lelkes aláírók a kiáltvány megszövegezésével egy újabb szöget ütöttek volna a magyarországi ellenzék amúgy is egyre halványodó győzelmi reményeinek koporsójába.

Én igen.
A magyar társadalomra semmiféle hatással nincsenek a külföldi megnyilvánulások.

Az egyetlen dolog amire reagál, az a rezsicsökkentés.

Gyuri bá 2013.03.29. 14:57:43

A tegnapi Kopits György interjúról miért kussol a Mandíner vajon? Ó is 68-as? Fogalmam sincs, hogy kik azok aki aláírták, de köszönet érte. A magyar tudományos és közélet pedig sunyít.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 14:58:33

@jose maria padilla:

Tehát kilóra megvehető baromnak nézed a szavazókat!

Erről ír Kopits, a gaz imperialista USAkok felforgató lapjában, atomot nekik!

"Gulyás populizmus

Az alacsony költségvetési hiányt úgy érte el a gazdaságpolitika, hogy magas és torzító adókat vetett ki, elsősorban külföldi bankokra és energiacégekre. Emellett pedig államosította a nyugdíjpénztári vagyont - magyarázza a közgazdász. A másik fontos fiskális cél teljesítése érdekében legutóbb arra kötelezte a külföldi energiaszolgáltatókat, hogy 10 százalékkal csökkentsék díjaikat. A "gulyás populizmus" egyre intenzívebbé válik, miután a kormánypártok növelni akarják népszerűségüket a jövő évi választásokhoz közeledve."
index.hu/gazdasag/2013/03/28/kemeny_kritikat_kapott_a_kormany_kopitstol/

Ja, és még csak annyit, hogy Kádár pártja 80%-okkal nyert, Lukasenko pedig 1995 óta majdnem minden alkalommal 2/3-ot kap ugyanilyen gulyáspopulista eszközök használatával.
Egyikük rendszerét se tekintik demokráciának.

Rázzad csak az öklöd, bégess Birkameneten a csürhében, mint a Kim Dzsong Unt éltetők, akik épp lerohanni készülnek az USAt!:)))
Jól ellesztek ti Putyin elvtárss akoljában!

"Békemenet támogatja Kim Dzsong Unt

Több ezren vettek részt pénteken Phenjanban egy Kim Dzsong Unt támogató tömegtüntetésen azután, hogy az észak-koreai vezető utasítást adott a hadászati rakétaerőknek: tegyék meg a műszaki előkészületeket a támadásra az Egyesült Államok és Dél-Korea ellen.

Diákok és katonák vonultak át a központi Kim Ir Szen téren, és közben a "Le az amerikai imperialistákkal!", és "Söpörjétek el az amerikai agresszorokat!" jelmondatokat kiabálták. A demonstráció körülbelül másfél óráig tartott."
index.hu/kulfold/2013/03/29/bekemenet_tamogatja_kim_dzsong_unt/

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 15:02:47

@jose maria padilla:
"majd követik a mi normáinkat. "

Ha ezt komolyan így gondolod, akkor szerintem disszidálj Észak Koreába, mert ha Merkell nyanya a ti módszereiteket fogja követni, akkor hamar szét lesz rúgva a seggetek.
Tudod, a németek nem csak fogatlan kutyák, nekik erejük is van, oszt ha átveszik Orbán elvtárs módszereit, akkor neki villany leó, ti meg mehettek nyalni Kim elvtársnak :O)))

Helyes Írás 2013.03.29. 15:03:01

Futóbolondok mindenütt vannak. Az a baj, hogy most ezeket a futóbolondokat is normálisnak tartja Európa többsége, mert a nagytőke jobban fúj ránk bárki másnál, miután a magyar állam némileg módosította a hazai jövedelem-elosztási arányokat a kárukra - s egyelőre nincs más eszközük, mint az ország lejáratása a világban. Rágondolni is rossz, ha jövőre nyerne a baloldal, mekkora számlát nyújtanának be az ország részére általuk, az elszenvedett "sérelmekért". Úgyhogy hajrá, nyugati futóbolondok, ugráljatok, mert az fenntartja a készenlétet a magyar társadalom felelősebb részében. S bízzunk benne, hogy a Fidesz hatékonyabb kormányzásra vált, mert az eddigi produkció erősen közepes. Ebből a csapdából csak az lehet a kiút, ha sikerül felerősíteni a hazai tulajdonú, hazai erőforrásokat használó, hazai piacot bővítő gazdasági szektort.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 15:06:10

ez van elvtarsak.
a nemzetkozi helyzet es az osztalyharc fokozodik, az ellenseg keze mindenhova betette a labat!

be vagytok szarva, latom:-)

helyes.
van is miert:-)

Bell & Sebastian 2013.03.29. 15:08:45

Itt az eredeti:

www.theaterderzeit.de/files/TdZ_Stiftet_Aufruhr.pdf

Azt írja az Ójság, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését, áprilistól nyugdíjba megy, tehát, ráér.

Amúgy is egy összeférhetetlen, nyughatatlan zsizsik, minden lében kanál szarkeverő, az akadémiai uborkafáról.

Itt a neve, címe, telefonszáma, ha valaki esetleg fel akarja keresni.

www.vebidoo.de/klaus+pierwo%C3%9F

Bell & Sebastian 2013.03.29. 15:10:49

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Már aki, mert valahol a maga neve, címe és telefonszáma is megvan.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 15:11:02

@jose maria padilla:
A kedves idesapádat becézed így vagy a szeretődet?

Tudod kurvára leszar téged és a Birkamentes köcsögöket a világ, Kopitsra viszont odafigyelnek.

Legközelebb 5 millás Békemenetet szervezzetek vazze, hátha bekerül a világmédia hírfolyamába.

Tudod egy kis ország sztálinizmusa, ökölrázó debiljei csak kis szines a CNNen.

Ja, és az arab tesókák is megcsaltak, az is mind komcsi, atomot nekik!

"Mi a közös a szaúdi milliárdosban, az ukrán üzletemberben, egy izlandi bankban, a magyar miniszterelnökben és az ecuadori államfőben? - teszi fel a kérdést az al-Dzsazíra. Az arab hírtelevízió honlapján közölt összeállítás szerzőjének válasza: valamennyien gyűlölik a tényfeltáró, oknyomozó újságírókat és félnek tőlük. A cikk szerint Orbán Viktor a külföldi bírálatok legitimitását a szuverenitás kártyájának a kijátszásával kérdőjelezi meg, azzal vádolva az Európai Uniót, hogy gyarmatként bánik Magyarországgal, helyi becsmérlőit pedig árulóként bélyegzi meg. Hasonló retorikát alkalmaz néhány latin-amerikai kormány is - olvasható a katari kormány által finanszírozott arab csatorna honlapján."

Karcolt lendület 2013.03.29. 15:12:38

@Foray Nándor:
"Orbán tarthatatlan rendszerét demokratikus úton újraszavaznák"
Miután Orbánék alaposan sajátmagukra szabták a pályát, így ennek demokratikus voltáról meg fognak oszlani a vélemények és lesz olyan is, hogy illegitim a hatalom. Csak szólok előre.

@Google:
Gondolom, ha a szomszédodban rajcsúrozna egy népes cigánycsalád, akkor békésen türnéd, hisz ez az ő dolguk.
Namost az Orbánék féle Magyarország kb. olyan a németeknek, osztrákoknak, mint egy békés lakóparkban egy alulszocializált cigánycsalád: úgy érzik, nekik mindent szabad, nem kell betartaniuk semmilyen szabályt, a szomszédtól elvett bicikli az az övék és beverik a pofáját, ha érte menne, senki nem szólhat bele, de a jogaikkal kurvára tisztában vannak.

Hozzáteszem, az igaz, az ilyen levelek meg megmozdulások elég kontraproduktívak, a fideszdroidokban csak erősíti az ostromlott vár szindrómát, még eltökéltebben védik Orbánék bármilyen hazugságát és elkúrását. (Hosszútávon viszont jó szar nekünk, ez a közhangulat a német-osztrák gazdasági döntéshozókat is idővel befolyásolni fogja...)

@ergé:
Mi van, kampányüzemmódra kapcsoltatok? Ez a cikk kurva gyenge volt.
Bár azt be kell lássam, G. Fodornál még mindig jobb.

Bell & Sebastian 2013.03.29. 15:13:12

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Hogy miről nem álmodik a nyomor. Mi a gond, szarul a hurok?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 15:14:05

@Bell & Sebastian: gondolom, de nem nagyon van miert felnem ilyen lofaszjankoktol:-)

szerencsere ugy mentalisan, mint fizikailag annyira felettetek allok, hogy kb annyira vagytok felelmetesek, mint egy vinnyogo csivava:-)

Bell & Sebastian 2013.03.29. 15:16:37

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: No ennek örülök, hát sok kitartást hozzá, rózsaszín plüssmaci.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 15:17:17

@Bell & Sebastian: mellebeszelsz:-)

mitol szorulna? en vagyok aki ellen osszfog europa, vagy ti?:-)

Karcolt lendület 2013.03.29. 15:18:53

@Helyes Írás:
" S bízzunk benne, hogy a Fidesz hatékonyabb kormányzásra vált, mert az eddigi produkció erősen közepes."

Nem tudom, miben bízol, ebben a rendszerben ennyi van, ennyit tudnak: kontraszelektált seggnyaloncok kerülhetnek csak pozícióba, akik a politikai akaratot bármilyen szakmai érv vagy akár a józan paraszti ész ellenében keresztülviszik.

Foray Nándor · http://foraynandor.blog.hu 2013.03.29. 15:20:23

@Karcolt lendület: tudom-tudom, bele is akartam írni a kommentbe, de azzal együtt, hogy pár millió 2014-es támogatóval az a tézis is meg fog kérdőjeleződni óhatatlanul, hogy ez itt a fasiszta pokol.

unionista (törölt) 2013.03.29. 15:22:38

@jose maria padilla:
"ejrópa" egy másik törzs. a magyarok leginkább olyanok, mint az oroszok. a domináns csoport hazafias kommunista. a szovjet himnusz megvan? a szovjetet cseréld ki magyarra. a kommunistát hungaristára.

szövetségbe forrt szabad köztársaságok:
a nagy *magyarország* kovácsolta frigy,
a *magyarság* hatalma és egysége éljen:
sok nép így akarta s megalkotta így
szálljon szabad hazánk,
dicsőség fénye rád,
népek barátságát vívtad te ki!
lenini párt vezet,
láng, mely a népeket
*hungarizmus* győztes útján viszi

kélt orkánon át szabad élet sugára,
utunkat a nagy lenin mutatta nekünk,
és ő lelkesített, hogy népünkhöz hívek,
hogy munkában, tettekben hősök legyünk.
a *hungarizmus* örök eszméi győznek,
mi tudjuk, hogy boldog jövendőt ez ád,
és szolgáljuk büszkén és hűséges szívvel
a lángszínű zászlót, a hon zászlaját.

ezzel szöges ellentétben áll az internacionálé.

Bell & Sebastian 2013.03.29. 15:25:27

Na, még egyszer!

Pierwoß Klaus Prof. Dr.
Königin-Elisabeth-Str. 7
14059 Berlin
Charlottenburg

Tel.: 030 67 46 05 57
Fax: 030 67 46 05 58

Nero Bianco 2013.03.29. 15:25:30

ergé:
"magukért beszélnek az elmúlt száz évben a világ körül oly sokszor hallott, dühös, osztályharcos frázisok."

Gondosan áttanulmányoztam az inkriminált írást, és egy szál "osztályharcos frázis"-t nem találtam benne.

Mintha kicsit kapkodva, nagyon gyorsan köllött volna összecsapni a posztot.
:)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 15:25:43

@jose maria padilla:

Tudom, a sok hülye mind szembe jön veled a sztrádán.

Szerintem csatolj fel egy önrobbantóövet, oszt tégy igazságot Allah, bocsánat, Orbán nevében.

Bell & Sebastian 2013.03.29. 15:27:08

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Tőlem aztán hadd fogják egymás farkát, ha úgy kevésbé félnek!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 15:28:21

@Karcolt lendület:

Nem, ebben a rendszerben még ennyi sincs.
Csak a tehetetlenségi erő vitte eddig.

A sztálinista szervilizmus és a kontraszelekció "eredményei" még csak most fognak jönni.

bömböcz 2013.03.29. 15:28:27

Íme, így árulnak el az egykori eszme-és fajtársaim!
Csak a Nemzet!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 15:29:39

@Bell & Sebastian:
Ilyen avatarral más farkának fogdosását emlegetni :O)))

2013.03.29. 15:37:09

@Google: Pontosan ettől féltek Washingtonban is, hogy
átgyűrűzik majd nyugatra a mucsai vírus. És tessék.

Ami a csalánt illeti:

gyuloltellensegeink.blog.hu/2009/11/12/az_osztrakok

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 15:45:25

@Bell & Sebastian:

Újat csak akkor tudok mondani, hanem a pöcsödet teszed ki a kirakatba :O)))

Bell & Sebastian 2013.03.29. 15:48:15

@Anyád, a szúnyogok!!!: Egyszerű buzimágnes, aki tapad, azt visszük herélni, hogy ne szaporodhasson.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 15:52:32

Nesze baszod, mondtam én, hogy a Stahl Judit konyhájának mintájára lefűzhetően kellett volna kiadni.
Most mehet egy rakás Tákolmámány a kukába, szent koronás preambulumustól, nemzeti hitvallásosotól, istenes fogadkozásokkal egyetemben. Nem is tudom, hogy ez nem-e Tákolmánysértés mostanában, a legújabb bővített kiadásban?

"Átírják az Alaptörvény díszköteteit is

Nem maradnak régi, lejárt Alaptörvénnyel azok sem, akik még tavaly, a gránitszilárdságú jogszabály elfogadásánál szerezték be a bőrkötéses díszkiadást. Most, hogy az alkotmányt negyedik alkalommal módosítják, Kerényi Imre javított díszkiadást tervez."

Bell & Sebastian 2013.03.29. 15:53:33

@Anyád, a szúnyogok!!!: Bocs, hogy megsértettem, mert nem vagyok én homokofób addig, amíg 130 kilométerről lóbálja.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.03.29. 15:53:58

@Bell & Sebastian:
Aha, akkor ezért fogdostad volna mások farkát is, a Nagy Kollektív Masztizás szent nevében :O))

Karcolt lendület 2013.03.29. 15:57:31

@Foray Nándor:
Hát pármillió támogatótok nincs, hacsak kötelezővé nem teszitek a rátok szavazást. Úgy másfél és kétmillió közt álltok, ami más időkben és más szabályoknál egy dicsőséges második helyre volt elég.

Bell & Sebastian 2013.03.29. 15:58:02

@Anyád, a szúnyogok!!!: Ez valami legújabb holokauszt megemlékezés, mert én ám csak a Kitörés Napjára járok. De ha meghív, benézünk a haverokkal.

Nero Bianco 2013.03.29. 15:58:52

Igazándiból azt nem értem, hogy egy ilyen meglehetősen arrogáns és tahó gyülekezet, mint a fidesz vezérkara, ugyan miért is várja el azt, hogy akkor még szeressék is őket azok, akiket rendszeresen ellenségnek definiálnak.

Zavarosak ezek na.

Foray Nándor · http://foraynandor.blog.hu 2013.03.29. 16:08:55

@Karcolt lendület: lehet rugózni a konkrét számokon (szerintem egyébként egy-két millió bőven belefér a "pár millió" kategóriába, de ez nem lényeg), ám ha a "hallgatás beleegyezés" aranyigazsággal is kalkulálunk, azaz úgy vesszük, hogy másfél millióan voksolnak a Fideszre, pár millióan (?) pedig nem szavaznak senkire, akkor mindez mégiscsak annak a jele lesz, hogy annyira nem kibírhatatlan a helyzet az országban.

Vagy ebben sem tudunk megegyezni?

Alvarez 2013.03.29. 16:21:46

Úgy látom Gellértke ajtaján ma reggel nem dörömbölt a rendőrség és őt nem rabosították. Másoknak ebben az országban nem volt ekkora szerencséje.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 16:25:09

@Alvarez: gellertkeek erinthetetlenek, mivel az orbanviktor.hu uzemeltetoi:-)

anyagilag erosen erdekeltek a kozpenzek kilopasaban es a kormany dp-zeseben:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 16:28:02

@Bell & Sebastian: dehat ti feltek:-)

itt hoborogtok, hogy europa kremje szemenkop benneteket. tudjatok, hogy sima mucsai bunkok vagytok es most probaljatok a tudast degradalni, mint az igazi ostaho esztergalyosabol lett miniszter kommunistak, akiknek az ertelmiseg osztalyellenseg volt:-)

ennyi, gyermekeim. vege. meguntak a szajszagotokat, hogy a disznoszaros csizmatokat nem veszitek le a nappaliba lepeskor es hogy recsegoseket fingotok a kozos asztalnal.

most jon a kikozosites:-)

Alvarez 2013.03.29. 16:29:01

@Bell & Sebastian: ezaz, nyomjad a telefonszámot öreg, megtanultad a Kurucinfon, hogy is kell ezt csinálni.
De ha beállsz közéjük szerkesztőnek, húzz rá a popidra valamit, mert a kockahas csak bevezető ahhoz, hogy megrúdtáncoltassanak.

Alvarez 2013.03.29. 16:33:16

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: az biztosra sosem mehet. Gondolom reszkető kézzel tölti fel a Vezér tartalmát:)

Alvarez 2013.03.29. 16:34:36

@bömböcz: volt, de elcserélték Ovi fiatalkori képeire. Te ott komoly értéket képviselnél!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 16:36:46

@Foray Nándor: mit ios lehet mondani egy ilyen frappans tagadasra?

esetleg ezt?:-)

index.hu/kultur/media/2013/03/29/az_mtva_122_milliot_koltott_egy_hitlerista_cegre/

vagy mondjuk eleg siklosi beatrix nevet felemlegetni, hogy lassuk a nemzeti szocialistak ternyereset?:-)

esetleg tormay cecilke kozponti ajnarozasat, aki leszbikus letere arra volt a legbuszkebb, hogy korabban volt fasiszta, mint mussolini?:-)

Google 2013.03.29. 16:41:37

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Hány index.hu cikket kell naponta elzsolozsmáznod? És jólesik?

Google 2013.03.29. 16:52:42

@Karcolt lendület:

Most a magyarokat cigányoztad le, vagy a cigányokból kreáltál magyarokat, te antimagyar!
Nyiss cukrászdát Bécsben inkább!

Urfang 2013.03.29. 17:01:12

@rajcsányi.gellért (ergé): Ahhoz képest elég gyorsan reagáltál, amikor a NER ellenségeiről kell hirtelen lejárató cikket gyártani.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 17:09:49

@Urfang: XXI. szazad

nem kell mar taviratra varni, pittyen az ajfon, jon a mail a zanzasitott tortenettel es az ellensegek nevevel.:-)

mondjuk imho nem ir o ennyit. siman bullshit-generatorba bedobalja a szereploket aztan az hany egyet helyette:-)

Alvarez 2013.03.29. 17:41:38

@rajcsányi.gellért (ergé): bár nem akarom lekicsinyelni ellenforradalmári tevékenységedet, de a te történeted inkább vicces, mint szomorú. Még egy sósavas bácsit sem küldött rád a megrágalmazott:(

Pelso.. 2013.03.29. 18:33:01

Mandiner, biztos, hogy erre a jelentéktelen maszatra rögtön ugrani kellett? Persze érthető, ha jár érte egy rúd baromfipárizsi.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 18:37:21

@Pelso..: aztan majd ha jon a rendszervaltas 2014ben, mehetnek ok is a tescoba felvagottat lopni, mint a bakacs..:-DDDDD

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.29. 18:49:26

minden tiszteletem a habony féle bolggertagozaté, de ebbe a 68-as komcsizásba már mindkét oldalt belefásult, lássuk be. mi már csak ásítunk egyet, ti pedig arogánstóni monoton stílusában elböfögitek a szokásos pártnarrációt.

de kérdem én, hol a tűz? a szenvedélyes gyurcsányozás? saláta úr leleplező fotói fletó szarvairól, meg hasonlók?

a főállású szervilizmus puhánnyá tett titeket. pedig halomban állnak a hazai diákmegmozdulások arcai, akiket le lehetne karaktergyilkolni ... ehelyett holmi Klausokra pazaroljátok a közpénzt.

ehh!!

Google 2013.03.29. 19:05:09

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Hány index-cikk a norma?
De ha már, hadd ne vesszen el ez a gyöngyszem:
Kopits mondja: elérkezett az ideje annak, hogy az európai hatóságok elgondolkozzanak a Magyarország elleni fellépésen a magyarok jólétének fenntartása érdekében.
Most az a kérdés, hogy kamionokban szállítja majd ide - a bankokba és a bankoknak - a pénzt a Nyugat, mint Ciprusba*, vagy pedig demokráciát exportálnak ide is, mint Afganisztánba, Irakba, Egyiptomba, Szíriába stb.
*hiába zártak be a bankok, a nagymenők Londonban vették ki a pénzüket és küldték tovább - a paradicsomba, ahova a pénzosztály megy

Bell & Sebastian 2013.03.29. 19:48:55

@Alvarez: Kire tetszik gondolni, tán visszajön az AVH, ahol fontos feladat várja?

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Maga szaladt el, ha jól látom, de majd visszajön, tankon lovagolva, ugye? Nézzen csak be, várjuk. Vagyis ki.

Bell & Sebastian 2013.03.29. 19:51:57

@Google: Hagyja el, szegény Sanyitibinek van elég baja, még a kutyája sem szól hozzá, az is megugatja.

Alfőmérnök 2013.03.29. 19:55:48

@Lion K: Maga egy öngyűlölő osztrák?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.29. 19:57:12

@Bell & Sebastian: nem hiszem, hogy er annyit a ruhes borotok es ez a szarkupac:-) de szavazni fogok;-)

Bell & Sebastian 2013.03.29. 21:50:55

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: A kényszeres röhögése nem arra utal, hogy jól van. De ha esetleg nem írnék, attól még válaszolhat.

(Egyébként honnan elégedetlenkedik, ha kérdezhetem. hátha tudok ajánlani segítőt.)

Alvarez 2013.03.29. 22:58:20

@Bell & Sebastian: AVH? Ajjaj, akkor a rólad hiányzó ruha gondolom a bőröndben van összecsomagolva:)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.29. 23:04:53

Nem vártam RG-től, de jogos felvetés az összeesküvéselmélet: OV nyugati támogatói tőrt döfnek ellenzéke hátába azzal, hogy minden normális (és gyakran a kormányzással elégedetlenkedő) magyar számára felismerhetően ballibsi bűdösbogarakkal támadtatják meg. Szerintem a kampányhajrában jön még Vörös Dani is. Meg az összeurópai buziszervezetek.
Valakiknek nyugaton nagyon fontos, hogy OV maradjon...
Gratulálok RG, Isten hozott a fedélzeten! :-)

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 23:05:16

"Legfőbb ideje, hogy a kontinens értelmiségijei véget vessenek tétlenségüknek és önfeladásuknak, és közbeavatkozzanak Magyarországon, amely a kontinens rothadó gócává válik."

Vajon honnan is halhattunk ilyen tüzes és kemény beszédet? Vajon...? Megvan!

Íme!

"Nun, Volk, steh auf und Sturm brich los!" (Sportpalastrede)

pocaklakó minimanó 2013.03.29. 23:07:27

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

"nem hiszem, hogy er annyit a ruhes borotok es ez a szarkupac:-) de szavazni fogok;-)"

Keményebben tolod a chucknorriskodást, mint a tablettás bort. Nem lesz ez így jó. Még a végén azt fogod hinni, hogy tényleg olyan erős vagy, mint ahogy delirálod. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.29. 23:14:47

@Alvarez: Az összecsomagolt bőrönd nálatok szokás. Kérdezd csak meg az ÁVH-s anyádat, hogy a nagyi hogy csomagolt a táborozásra.

2013.03.29. 23:45:36

@ArmaGedeon: AG, kicsit túlgondolja. Ezek ilyen hülyék.

Felfogni sem tudják, hogy lázadásuk a diktatúrát erősiti.

2013.03.30. 00:04:23

@Google: Inkább az utóbbi.

Választási megfigyelők hada készül Mucsára, akik majd megállapítják, hogy a választás illegitim volt és kész :)

(Ez csak akkor, ha nem nyerne a nagy Szerelő projekt.)

Alfőmérnök 2013.03.30. 00:06:19

@Lion K: Honnan ismeri maga ilyen jól az osztrákokat?

Ez nem lázadás, csak szeretnék annak hinni. A lázadás lehet kreatív, innovatív, de ezek csak rég előtt patronokat mantráznak. És persze az osztrákok hagyományos magyarellenessége is ott van valahol a háttérben.

Bell & Sebastian 2013.03.30. 00:31:38

@Alvarez: Maga is monomániás buzerant, esetleg gyengeelméjű, hol fönnakadt a lemez? Kapja már össze magát, elvtárs, mutasson több vasakaratot!

Bell & Sebastian 2013.03.30. 00:34:09

@pocaklakó minimanó: Maga nicket váltott? Gyalázkodjon keményebben, mert különben mi értelme? :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.30. 02:17:23

Ez a faszi jót tudna beszélgetni Kerényi Imrével, közben rántott pangáziuszfilét eszegetnének.

2013.03.30. 02:22:01

@Hepci: Közben szürcsölnének valami édeskés bikavért.

Szindbad 2013.03.30. 04:01:42

Európa osszes idiotaja minket talál meg.
Thanks, Orbán.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.30. 10:02:42

@Lion K: A ballib veszettkutyák csak ilyen hülyék, de hogy sajtónyilvánosságot kapnak, az profik döntése, akik egyáltalán nem hülyék. Bizonyos fajta hülyék sose kapnak nyilvánosságot. Pl. mikor fogja mondjuk a mandi a Kitalált Újkort linkelni oldalt??? :-)

Kandeláber 2013.03.30. 11:00:52

Gondolom ezek akkor is ellendrukkerek voltak, amikor Kurt Waldheim kancellárt persona non gratának minősítették az USA-ban, vagy amikor a demokratikusan megválasztott ÖVP-FPÖ kormányt akarta elszigetelni "Európa" egy része.
Viszont ezek a majmok újabb százalékokat hoznak Orbánnak, képzelem Werber hogy szidhatja a haverokat.
Előbb a regisztráció visszavonása, majd anarco-pederaszta támogatás a szomszédból, túlerő ellen ő sem tud harcolni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.03.30. 11:05:54

lebuktak a mocskos magyarellenes németek! magyarországon minden tökéletes lenne, ha ezek a liberóterroristák nem röfögnének! éljen viktor, éljen a párt, 2014-ben is rájuk szavazunk!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.03.30. 11:07:03

@Kandeláber:

így van! a soha nem látott fellendülést hozó kormányunk ellensége, az buzi és pederaszta!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.03.30. 11:08:48

@.Pierre Bezuhov.:

nézd, pierre, valami mogyi csak leesett azért a rezsimanóellenes címlapért, nem gondolod? és azért van az a pénz, amiért szerintük is gazdasági csoda és mintademokrácia van itt.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.30. 12:08:39

@mavo: nekem úgy tűnik hogy az egykori szépreményű fidelitasos fijuk mára egyszerű takarítóvá silányodtak.

az ellenzékieket manapság már alvilági alakokkal, ultrákkal félemlítik meg a fiatal demokraták. navrasics blogger-szakosztályának itt csak annyi a feladata, hogy lejárasssa a köcsögök a nyugatot

Kandeláber 2013.03.30. 12:19:02

@mavo: Hehe, ezek a bácsik-nénik nincsenek tisztában azzal, hogy a rezsicsökkentés nem überelhető forradalmi szájtépéssel.
Ezek a szikár tények.
Mariska néni Bivalybasznádon vagy Pista bácsi Külső-Józsefvárosban valószínűleg nem tanúsít feltűnő érdeklődést holmi osztrák-német marginális értelmiségiek szájtépése iránt.
Ők megnézik a villanyszámlát, aztán rohannak aláírni Rogánnál a rezsicsökkentő-őrző-védő listát.
Ha Meseházy lenne a min. eln. és Szanyi kapizány vezényelné az aláírásgyűjtést, Mariska néni és Pista bácsi akkor is aláírna.
Klaus tata honnan is tudhatná ezt.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.30. 12:23:13

@Kandeláber: dicséretes ez az önkritika, mármint hogy leírod az átlag fideszes birka "gondolatvilágát"

Kandeláber 2013.03.30. 12:29:21

@.Pierre Bezuhov.: Gondolom hallottál már arról, mi is az az irónia. Ha nem, sajnállak.
Mindössze azt kívántam érzékeltetni - ha nem jött volna le - hogy Magyarországon csak szociális demagógiával lehet választást nyerni, mással NEM.
Birka pedig többek között te vagy és a hozzád hasonlók, mert nekik mindenki fideszes, aki nem bajnaifan.
Vajas kenyér egyszerűségű gondolkodás, bár Rákosinak évekig bejött.

_pataj 2013.03.30. 12:57:33

Most jól megmondtad nekik! Leleplezted a nagy összeesküvést egy egyszerű személyeskedéssel. Kilógott a lóláb a szélsőbalos frázisoknál (...) Hál istennek erős a mi várunk, dacolunk mindhalálig. Kritika nem érhet minket csak igaztalan támadás... Tényleg szervezzetek német/angol nevű blogokat, nyomjátok be olvasott hirportálokra és terjesszétek az igét. Ahogy itt teszitek. Pénz, idő van!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.30. 13:19:31

@Kandeláber: valóban pontatlan voltam!

a kormánypárti jobbágyok pontosabb kifejezés a fidesz-kdnp-jobbik hitűek alkotta újkori munkásőrsségre

Kandeláber 2013.03.30. 13:28:54

@.Pierre Bezuhov.: No és a maszop-déká-e 2014-haha kvartett vajon milyen titulust érdemel gyűjtőnéven?
Ifjú Plutokraták Szövetsége?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.30. 13:32:21

@Kandeláber: Hagyja őket. Nagyon rossz most nekik. Miután notórius hülyeségből kifolyólag jó ötletnek gondolták a külföldi hitsorosaikat az országra uszítani kiderült, hogy ezzel megnyerik a választásokat a Fidesznek. Valamint az is kiderült, hogy hitsorosaikat nem tudják már leállítani. azok ugyanis náluk is hülyébbek és - velük ellentétben, akik csak cinikusan úgy tesznek mintha - el is hiszik amit mondanak. Önjáróvá váltak és hál' Istennek csak mondják, csak mondják, Fidesz meg számolhatja a szavazatokat, még egy-két ilyen és ügyes kommunikációval újra meg van a kétharmad. Akkor pedig vége. Lehet még a patkányblog is megszűnik, ezek meg mehetnek dolgozni.

Kandeláber 2013.03.30. 13:42:54

@aristo: OK, hagyom őket.
Úgyis itt van nekik Húsvét ünnepe, amivel nem igazán tudnak mit kezdeni, azért izegnek-mozognak annyira.
Tudom, hogy nem ildomos földön fekvőbe rúgni, de néha azért jól esik.

negyven rabbi 2013.03.30. 13:54:28

@Kandeláber: a vörös férget addig kell taposni amíg mozog

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.30. 13:59:54

@Kandeláber: na látod, ennyire képes egy mandineres törzskommentelő ha elfogyott minden érve.
elkezd zsidózni!

undorító férgek vagytok, aristo haveroddal együtt

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.30. 14:02:10

@aristo: "Lehet még a patkányblog is megszűnik, ezek meg mehetnek dolgozni."

gondolom már minden szálat megmozgattatok ott a minisztériumban a vincent lekapcsolására.
hogy halad a téma?

Kandeláber 2013.03.30. 14:05:07

@negyven rabbi: Ők kézzel-lábbal tiltakoznak az ellen, hogy vörösök volnának.@.Pierre Bezuhov.: Na látod. Téged is zavar a Húsvét és a feltámadás.
Tudod mit, nem is baj.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.30. 14:10:46

@Kandeláber: engem ugyan nem zavar, ki melyik mesekönyv alapján éli az életét.

téged viszont zavar, hogy nem találsz egy igazi zsidót akibe beleköthetnél a keresztényi szeretet eme jelesen ünnepén :) ugye, te büdös náci!?

Vidéki 2013.03.30. 14:12:27

Ez a gyűlöletfröcsögő banda képezné a „ német és osztrák értelmiségiek egész sorát?

Nagy pofával hazudozhatnak

„Magyarország módszeres fasizálódásáról”,

és arról, hogy az „ Orbán-kormány zavartalanul jobboldali rezsimmé alakítja át az államot.”

Úgy állítják be, hogy ezek az alaptalan feltevéseik feljogosítanak bárkit, bármilyen Magyarország elleni erőszakos akcióra!

„Korszerű módon fel kell szabadítani Magyarországot”, állítják arcátlanul!

A "vörös brigádok"-hoz hasonló terrorista szervezetek tagjai néhány évtizeddel korábban jól szituált polgári családok gyermekei közül kerültek ki.

Az elnyomottak felszabadításának ideológiája, aminek nevében felléptek, csak arra volt jó, hogy legitimálja erőszakos életformájukat.

Olyan perverz alakok voltak, akik élvezték az erőszakot, mások terrorizálását Úgy gondolták, hogy egy jogállamban, amelyik nehézkesen működik egy diktatúrához képest, lebukásuk kockázata minimális.

A közelmultban jelent meg Simon Sebag Montefiore műve magyar nyelven „Az ifjú Sztálin címmel”.

A könyv gazdag tényanyagra támaszkodva mutatja be, hogy Sztálin és eszmetársai hasonlóan vélekedtek a gyilkolásról, bankrablásról és egyéb zsarolással elkövetett bűnös pénzszerzésről, ha azt "jó ügy" érdekében követik el!

A Kaukázusban, Grúziában és Azerbajdzsánban (Bakuban, amelyik akkoriban a világ olajtermelésének felét produkálta) Sztálin egyik alvezérét Ter-Petroszjánt felhasználva gyakran követett el ilyen bűncselekményeket egy állítólagos nemes cél érdekében, a pártkassza megtöltése érdekében.

Ő a bankrablást „kisajátításnak” keresztelte el.

Leskelődő 2013.03.30. 14:18:52

"Önjáróvá váltak és hál' Istennek csak mondják, csak mondják, Fidesz meg számolhatja a szavazatokat, még egy-két ilyen és ügyes kommunikációval újra meg van a kétharmad."

Haladunk, haladunk.
"Magyarországon "fagyossá vált a légkör, amióta Orbán Viktor hatalomra került. Jaj annak, aki ellenáll neki vagy pártjának."
hetivalasz.hu/vilag/jaj-annak-aki-ellenall-62287/
Nyöhehe.

Kandeláber 2013.03.30. 14:21:37

@.Pierre Bezuhov.: Helyben vagyunk.
A hozzád hasonló zavaros gondolkodású ballibnek mindenki náci, aki nem az ő nótáját fújja.
Múltkoriban egy elvbarátod nemes egyszerűséggel lenácizta azt a háromszázezer embert, akik Párizsban tüntettek az azonos neműek házassága ellen.
Birkázz, büdösözz csak nyugodtan kis ballib, aztán menj le a bögrecsárdádba ünnepelni az akolmelegbe, ott hasonszőrűek között lehetsz.
Elvégre Tarlós azért kegyelmezett meg nektek.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.30. 14:32:03

@Kandeláber: miután burkoltan lezsidóztál te féreg.
ezek után minek nevezzelek szarházi? radikális pónilónak?

csak ismételni tudom magam: keres egy tényleg zsidót, és gyakorold azon a keresztényi szeretetet ;)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.30. 14:33:17

@.Pierre Bezuhov.: Nagyszerűen. Már három éve nem tudnak lopni, fogynak a tartalékok. Akiket lopni hagytak, azok maguk közül valóak, tehát hála, vagy betyárbecsület nem várható tőlük. Még egy bukta és bezárják a pénztárcákat. Akkor pedig vége a dalnak, maguk nem kapnak többet fizetést, a Népszavából bulvár/celeb újság lesz, a Népszabó ravaszul középre húzódik és megtagadja magukat - lesz itt nemulass.

Kandeláber 2013.03.30. 14:46:50

@.Pierre Bezuhov.: Vigyázzon, mert felmegy a vérnyomása...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2013.03.30. 14:57:07

@aristo: ha ilyen nagyszerűen haladnak a dolgok elvtárs, miért nem mer előlépni a névtelenségből és learatni a disznópásztoros sikereit?
csak nem fél? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.30. 15:03:13

@aristo: nem szállsz túl magasan.
Kb. mint egy bablevest követő fing...

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2013.03.30. 15:06:58

@.Pierre Bezuhov.: Amiért maga is. Mert úgy tartja kedvem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.30. 16:57:17

ezek az osztrákok és németeket nyilván önszorgalomból, ingyen és bérmentve tartják a kezüket Magyarország lüktető erein és árgus szemekkel figyelik önként minden apró rezdülését a demokratikus változásoknak.
lett sajtószabadság megszüntetése? lett elszámoltatás?
történt bármiféle változás? gyurcsány és biszku még mindig sérthetetlen a rózsadombon, mellesleg orbánnak is van egy 10szobás kastélya ott, de ez nem nyilvános, a lényeg: a korrupció, a lopás még mindig tart milliárdos tételekben, lásd Ángyán.
mivel változás nem történt (a bkv vitézyvel is drágul, tarlós élteti demszkit) ennek a germán libsi értelmiségnek nyilván csak azzal van a baja, hogy nem a gondozóik számára elfogadott hatalom van pozícióban - nyilvánosan. mert leisztinger és puch ugyanúgy gazdagodik csányival, szélessel és demjánnal költve.
valamiféle megbízható földalatti kapcsolat van tehát országok között is, nyilvánvaló ,és ez már összeesküvés, hol van aristo?

pocaklakó minimanó 2013.03.30. 22:52:22

@Bell & Sebastian:

"Maga nicket váltott?"

Dehogy.

Bell & Sebastian 2013.03.31. 01:17:04

@pocaklakó minimanó: Akkor bocs. Azért még szurkolok. :)

2013.03.31. 01:31:24

@Leskelődő: Eddig kb hetente, mostantól szinte minden másnap lesz ilyen 'lázadozás' a mucsai diktatúra ellen.

Ők tudják :)

Bell & Sebastian 2013.03.31. 01:39:29

@Lion K: Már a kedvenc art-tévém is beszállt a parasztgyalázásba, a 3sat. Vajon mivel léphetett az össznémetség tyúkszemére a Bonsaiduce?
(a 3sat svájci/német/osztrák közszolgálati)

2013.03.31. 03:05:28

@Bell & Sebastian:

Az osztrák és germán cégek különadóztatásával. Ennyi.

Közben meg hajnali 3 óra lett.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.03.31. 22:56:59

@Kandeláber:

nézd, ha te büszke vagy arra, hogy a maradék jövőnket is szétosztogatják, akkor jó.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.03.31. 22:58:49

az igazán durva egyébként az, ahogy az 6-7 éve még véres szájjal nyuggerező hívek mára rájöttek, hogy a nyuggerek a jövőnk, a reménységeink, nem is komcsik, hanem dárga, aranyos apáink és anyáink. and the times they are a changin

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.31. 23:34:33

@mavo: A te jövődet már születésed előtt szétlopták, agyhalott zombija.

greybull 2013.04.01. 10:28:23

Szerintem ez a sok balliberális német, osztrák faszom tudja mi még "értelmiségi" (?!) bassza már meg a döglött kúrva anyját a ravatalon koton nélkül hátulról!

Tehetetlen Dodó 2013.04.01. 10:43:46

@greybull: Szigorú vagy, de igazságos.

greybull 2013.04.01. 11:06:07

@Tehetetlen Dodó: köszönöm méltányos kommentedet.
A kommentált felhívásomat tudom oroszul is:
Jab tvaju (természetesen nem Rólad van szó, hanem az ő anyjukról) maty na katafalke bez gandónye z zágyi!

greybull 2013.04.01. 11:10:55

@aristo: kb. ennyi a lényeg, egyetértek Veled. Fogy a zsé, fogy a becsület. Boldogult ütegparancsnokom ahogy kezdett letelni a 11 hónap és mi kezdtünk elkanászodni, mondogatta mindig: "Fogy az idő - fogy a becsület". Ezt Fogjamegafaszom zászlós úgy toldotta meg gyakran, hogy: "Tikbazdmeg olyan vagy akar a fasz!"

Bell & Sebastian 2013.04.01. 20:15:44

@Tehetetlen Dodó: Itt mintha Bush is feltűnne az előnytelenebb oldaláról.

Kandeláber 2013.04.02. 08:36:11

@mavo: Milyen jövőnket?
Johnny Rotten '77-ben egyetemes érvénnyel kijelentette, hogy jövő az nincs.

Helyes Írás 2013.04.03. 12:22:01

@Karcolt lendület:

Én abban bízom, hogy túljutottunk a gazdasági világválság legnehezebb időszakán és sikerült konszolidálni az államháztartási válságot is, s Varga Mihály körültekintőbb, tárgyalóképesebb személyisége és szakmailag megfontoltabb gazdaságpolitikai stratégiája alkalmas lesz arra, hogy a módosított jövedelemelosztási alapokon konszolidálja a külföldi nagytőke és a nemzeti érdekeket érvényesítő magyar politika kapcsolatát. Törékeny a helyzet, továbbra is veszélyes mértékű az államadósság, de a legveszélyesebb azt hinni, hogy az önfeladó politika visszatérése lehet a megoldás a bajainkra. Új értelmezéssel és új stratégiával pedig a jelenlegi ellenzék eddig nem tudott előállni, hívják azt Bajnai Gordonnak vagy MSZP-nek vagy bármilyen új liberális formációnak.

Én tehát jobb híján ebben bízom. Tisztelt Karcolt lendület úr pedig kifejthetné számunkra, vajon milyen módszertannal mérte (mérték) fel, hogy „kontraszelektált seggnyalonc” képességű és jellemű emberek vannak jelenleg állami pozíciókban. Pontosabban milyen pozíciókról van szó, s milyen minőségű emberek ültek ugyanott a korábbi kormányok idején, visszamenőleg Horn Gyuláig vagy Antall Józsefig? Bizonyára sokakat érdeklő kutatási eredményeket tud megosztani velünk.

Ha netán mégsem tényeken alapult volna ezirányú kijelentése, hanem indulatokon, szívesen vennénk célirányos pszichoanalízisét a politikai véleményét megalapozó érzelmi összetevőkről. Jó példát mutatna mentális betegségektől szenvedő barátainknak, akik szabad asszociációs csatornának tekintik a netet és pszichoanalitikusnak különösebb elfojtások nélkül kommentelő játszótársaikat.

Leskelődő 2013.04.04. 14:16:22

@Lion K:
Az eheti meglehetősen gyengusra sikeredett:

"A szerző, Jennifer Wilton személyes budapesti tapasztalataira épített írásában arról írt, hogy Magyarországon "nagyon sokan" nem beszélnek a jelenről. Megjegyezte, "a szolgaság akkor kezdődik, amikor az emberek félni kezdenek", vagy "elhagyják az országot, mert félnek", vagy amikor "félnek a válaszoktól", amelyek azokra a kérdésekre vonatkoznak, amelyeket "már nem tesznek fel".
hvg.hu/vilag/20130404_Die_Welt_uvolteni_kene_Budapesten

Alfőmérnök 2013.04.04. 14:44:50

@Leskelődő: Erről mi a véleménye?

" gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2013.04.04. 14:12:36
@Alfőmérnök: "...a legvégsőkig (=IRL leleplezés) hajlandó vagyok elmenni vele szemben..."

Ezért vagy te pontosan egy kategória jótündérrel és emlékezetkurvával. És azért is lettél kitiltva, mert ez nyilvánvalóvá vált veled kapcsolatban. Egyetlen célod a vélt ellenségeid "kinyiffantása". Gondolom az ávós családodban ragadt rád ez a mentalitás. Én biztosíthatlak róla, hogy nagyon csúnya vége lesz a sztoridnak, készülj fel rá! "
mandiner.blog.hu/2013/03/21/a_terror_szine_tormay_cecile_bujdoso_konyverol#c19453877

Leskelődő 2013.04.04. 15:32:22

@Alfőmérnök:
Kérem, nyugodjon meg.
Igyon egy teát, és térjen vissza a józan eszéhez.

Alfőmérnök 2013.04.04. 15:40:20

@Leskelődő: Ezt másnak kellett volna címezned.

Alfőmérnök 2013.04.04. 17:49:23

@Leskelődő: És ehhez mit szólt?
" MézesRozi 2012.10.20. 16:13:20
@Alfőmérnök:

nézze. azt elnézem magának, hogy trágár és ocsmány, mint egy cseléd hélóta. de arra ne merészeljen hivatkozni, hogy magának rólam bármilyen személyes tapasztalatai vannak, mert megkeresem magát, és ne legyenek kétségei, hogy meg is találom, kisebb ez a budapest, mint gondolná. de nem egyedül fogok menni, és olyan sallereket fog kapni, természetesen nem tőlem, hogy kirepül az ablakon, vagy nyálán-taknyán csúszik végig a járdán.
és ha kétségei lennének afelől, hogy ez fenyegetés-e, ne legyenek. ez az. remélem világos voltam. "
mandiner.blog.hu/2012/10/15/osz_972#c18095017

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.04.04. 20:18:02

@Alfőmérnök: érik az a taknyodon, nyáladon csúszás, elkerülni már nem tudod.

S=klogW 2013.04.04. 20:48:52

@Mr Falafel: egy katanak legalább van esztétikuma, és az nem a válogatott alpáriság

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.04. 21:34:01

@S=klogW: A kata egy imitált harc. Vagyis erőszak. Az egymásnak mondott alpáriságok is egyfajta harc. Szóval, olyan sok különbség nincs köztük. A cél a másik megsemmisítése.

Alfőmérnök 2013.04.06. 08:07:59

@Lion K: Szerintem Konrád jobban örült volna egy joint-nak.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.04.11. 12:35:52

@Kandeláber:

ebben teljesen igazad van, és abban is, hogy nem a mostani garnitúra kezdte ezt a mókát.

az sokkal jobban zavar, hogy a fideszes közönség, amelyik 4-5 éve még (sajnos érthetően) erősen nyugger ellenes volt, és a nyuggereket en bloc komcsiknak tartotta, mostanra örül a nyugger szavazatoknak, és egyre jobban aggódik a korábban pokolba kívánt nyuggerek jólétéért.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.04.11. 12:36:59

@.Pierre Bezuhov.:

na bumm, 6-7 éve meg a klónék hersegtek, hogy a nyugat fogja be, és miért hallgatnak a hazaáruló patásürdüngre

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.04.11. 12:38:56

@Mr Falafel:

és az állandó jelző hol marad? hát bástya elvtárs már egy szar?

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.04.11. 12:46:31

@.Pierre Bezuhov.:

ez a disznópásztoros dolog micsoda? folyton előjön. valami dühöt érzek, ahogy előhozod.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2013.04.11. 12:56:37

@.Pierre Bezuhov.:

már nem kell a válasz, Google segített. továbbra sem értem a háborgást. neki ez a véleménye.
süti beállítások módosítása