Szaniszló, a Magyar Táncsics
2013. március 14. írta: TuRuL_2k2

Szaniszló, a Magyar Táncsics

Szaniszlo_Ferenc_Vilag-Panorama.png

Március 15-e alkalmából Táncsics Mihály-díjat kapott Balog Zoltántól Szaniszló Ferenc televíziós műsorvezető. A kiemelkedő újságírói tevékenységet elismerő díj talán kompenzálja kissé azt a világraszóló igazságtalanságot, hogy Szaniszlóé az egyetlen olyan politikai tévéműsor, amit az új médiatörvény hatálybalépése óta megbüntettek, mégpedig félmillió forintra. Hogy mivel sértette meg a Világ-Panoráma az emberi méltóság tiszteletben tartására, valamint a gyűlöletkeltés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezéseket? Ezzel a kitűnő produkcióval:

Persze nincs abban semmi meglepő, hogy a háttérhatalom megkísérelte elhallgattatni az egyetemi tanulmányait Moszkvában végző, majd a Szovjetunió fővárosában a Magyar Hírlap tudósítójaként dolgozó Szaniszlót. Ő azonban nem hagyja magát. A szárnyaló szellemű szerkesztő megalkuvást nem ismerve leplezi le a háttérhatalmat, ez gyorsan kiderül tetszőleges adásából.

Két hete például arról rántotta le a leplet, hogy az Európai Bíróság és az Alkotmánybíróság által rehabilitált vörös csillag a globalista háttérhatalom jelképe, amely „pár évszázada összeesküdött, hogy meghódítsa a világot, rabbá tegye a világot″. Természetesen a szabadkőművesek ármánykodására is fény derül, a zsidók is csúnyán lelepleződnek, és hősünk azt sem hallgatja el, hogy keresztények és keresztyének is „tömegesen, jó pénzért dolgoztak, dolgoznak ezen a világromboló művön″. Megkapja a magáét a forradalmi kormány is a kötvénykibocsátásokért, és azért, mert nem a szent cél, Magyarország függetlensége és magyarsága vezérli őket. A Mag népe, a magyarság a liberálszocialisták és az aberrált liberálisok igáját nyögi, de nem lesz ez mindig így.

Hogy figyelemreméltó? Kétségtelen. Hogy egyedülálló? Vitathatatlan. Aligha lehet hát kérdés, hogy igazán méltó helyre került a magas állami elismerés.

Frissítés: Balog Zoltán később sajnálatát fejezte ki a kitüntetés miatt. Mint mondta, nem ismerte Szaniszló munkásságát: „2013. március 15-e alkalmából egy újságírói szervezet javaslatára Táncsics Mihály-díjat adományoztam Szaniszló Ferenc újságírónak. Ezt a döntést úgy hoztam meg, hogy nem volt tudomásom a korábban komoly szakmai színvonalon dolgozó külpolitikai szerkesztő és újságíró elmúlt időszakban tett, az emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól. Ezek mind személyes hitvallásommal, mind a kormány értékrendjével összeegyeztethetetlenek.″

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr745134488

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szaniszló, a Magyar Táncsics 2013.03.14. 23:13:01

A szárnyaló szellemű szerkesztő megalkuvást nem ismerve leplezi le a háttérhatalmat, ez gyorsan kiderül tetszőleges adásából.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Urfang 2013.03.14. 15:02:29

Gondolom nagy verseny folyt közte és Bogár Lackó között, de Bogár majd megkapja jövőre.

Aki pedig fanyalog azon, hogy a jobboldali értelmiség legkiválóbbjai díjat kapnak, az biztosan nem lehet nemzeti érzelmű, polgári beállítottságú konzervatív magyar ember.

Tudjuk Turul, hogy te is aberrált liberális vagy, aki vállvetve dolgozik a világromboló művön: a Birodalom Götterdämmerungján.

Te biztos szívesebben láttad volna a díjat Heller Ágnes nyakában, és ezért vagy ilyen durcás most!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.03.14. 15:05:35

:D

Lassan tényleg számot kéne adnotok, akikkel is tartózkodtok ti egy akolban.

Legyen számotokra figyelmeztetés Szaniszló és a többi gyogyós. Tudjátok, valaha ők is normális ember voltak, aztán ezt tette velük az aljasság folyamatos elviselése...

Bizony Turul, ez leszel te 30 év múlva.

Urfang 2013.03.14. 15:22:12

@Doomhammer:

Az ötödik hadoszlop még haggyám, no de a hatodik, az az igazán veszélyes. Ezek a beszivárgó liberoaberrált elemek nemzeti nikknevek mögé rejtik magukat mint Turul, és igaz ugyan hogy az angyali oldalra adják a voksukat, de utána meg fanyalognak, hogy a jobboldali értelmiség nagyságai elfoglalják az őket megillető helyet a piedesztálon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 15:26:35

@Urfang:
Erre is volt kinyilatkoztatas.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2010/11/az-otodik-hadoszlop.html
"Most is vannak. Itt ülnek közöttünk, Orbán Viktort éltetik, a szavait ismétlik, miközben a globálkomprádorok zsoldjában állnak. Nézzétek meg a mellettetek levőt, 50% az esély, hogy a Birodalom ügynöke."

Otodik, ha mondom. Ne csokkentsuk az o arulasuk jelentoseget holmi hatos szamjeggyel.
A hatodik hadoszlop a hulyekeresztenyek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 15:44:05

Hat felhaborito, hogy a magyar sajtoban mindent szabad.

kdnp.hu/news/magyar-sajtoban-mindent-szabad
"

A Kereszténydemokrata Néppárt védelmezi a sajtószabadságot, tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, de arra is felhívja a figyelmet, hogy a kulturálatlan megnyilvánulások, a minden erkölcsi gátat semmibe vevő vélemények valóban alkalmasak mások emberi méltóságának megsértésére, nemzeti vagy vallási hovatartozásukban való megalázására.

A magyar sajtó totális szabadságát bizonyítja, hogy Ferenc pápa megválasztása kapcsán azonnal megjelentek az egyházfő személyét kifigurázó, gyalázkodó internetes mémek és az embert méltóságában megalázó, hitbéli meggyőződésén viccelődő durva, otromba, antihumánus és kereszténygyűlölő netes kommentek. Bloggerek versenyt futva igyekeznek a római katolikusokat és a Szentatyát mocskolni és nevetségessé tenni.

A KDNP leszögezi, hogy a szabad magyar sajtó 165 éves hagyományaihoz méltatlanok azok a szerkesztőségek, a vélemény szabadság eszméjével pedig ellentétes minden olyan megnyilvánulás, amelyek az embert vagy közösségeket méltóságában megsért, hitvallása tekintetében megalázzák. Felszólítjuk a magyar sajtó nemes hagyományaihoz hű szerkesztőségeket, hogy határolódjanak el az embertelen gyakorlattól, és kérjük azokat, akik az ilyen alpári megnyilvánulásoknak helyt adnak, hogy szálljanak magukba. Az önvizsgálat azért is fontos, mert Magyarország Alaptörvénye szerint a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek megsértésére.

A KDNP bátorítja azokat, akiket a gyalázatos vélemények súlyosan megaláznak, hogy a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesítsék. A Szabad magyar sajtó napján meg kell védeni a sajtószabadságot a médiában megjelenő alkotmánysértő, törvénytelen médiaterrorizmustól, és meg kell védeni az embereket az embertelenségtől."

Nazarin 2013.03.14. 16:24:54

Ez most mire volt jó? Jobboldali vagyok, de amióta meghallottam a hírt, nem térek magamhoz...

Steve the Great 2013.03.14. 16:40:50

Ez a kurzus sem fukarkodik a kiemelkedően lelkes újságíróinak ill. propagandistáinak jutalmazásában. Kapott kitüntetést Fritz Tamás, Gajdics Ottó (Lánchíd rádió főszerkesztője), Nagy Katalin (Hír TV, Lánchíd Rádió), Szerető Szabolcs (Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettes. Meg bónuszként a Videoton két edzője.

Steve the Great 2013.03.14. 16:42:39

@Doomhammer: Akinek nincs humora, bármilyen aljasságra képes... Szerintem is elég rossz poénok voltak ezek az I. Ferenc pápa vs. Gyurcsány próbálkozások, de hogy most elmenjek feljelenteni...

Jack Torrance 2013.03.14. 16:54:30

@Doomhammer: vajon ha magamra veszem a médiaterrorista jelzőt, perelhetem a KDNP-t hogy megsértett vele az emberi méltóságomban?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 17:45:55

@Jack Torrance:
Ez a törvényszöveg:
"179. § (1)455 Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást

a) aljas indokból vagy célból,

b) nagy nyilvánosság előtt,

c) jelentős érdeksérelmet okozva

követik el.

"

Sajnos azt kell mondanom, hogy a kutya a "valakiről" szónál van elásva. Amíg nem bizonyítja, hogy a KDNP ezt magáról mondta, addig az esete nem erős.

Ráadásul elektronikus információtároló rendszerben elérhető bizonyíték áll rendelkezésre, hogy maga eredetileg nem volt becsületében megsértve, hanem kifejezetten a per maga számára előnyös kimenetele érdekében állította azt, hogy a "médiaterrorista" kitétel magára vonatkozna.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 17:55:25

@Steve the Great:
Én azt hittem, ezekre a gyalázkodó mémekre gondoltak.
www.abs-cbnnews.com/video/lifestyle/03/14/13/election-pope-francis-sparks-new-memes
Az ABS-CBN és a Google (a Youtube miatt) jól ismert székhellyel rendelkeznek és teljes mértékben perelhetők.

Miféle Gyurcsány?

Bell & Sebastian 2013.03.14. 18:39:12

Pontosan mi is a baj ezzel a Szaniszló -bejátszással?

2013.03.14. 18:50:31

@Doomhammer:

"KDNP leszögezi, hogy a szabad magyar sajtó 165 éves hagyományaiho"

nem is tudtam, hogy 1989-2010 között eltelt 165 év!

Turul te szaniszlóval vonulsz a birkameneten, most mér irigyled tőle
?

flamer 2013.03.14. 19:02:13

Valaki meg tudja mondani, hogy egészen pontosan mikor lett a Turulból liberálbolsevik?

;-)

2013.03.14. 19:17:28

@bbjnick:
aha és ki mondja meg mi sértő???? pl szaniszló ferenc vagy bayer zsóti? vagy lendvai ildikó? (vagy biszku béci bá?)

sértő e aristo mandinermunkás heveny patkányozása(mert engem pl nem zavar), sértő e a mandiner törzsnácik állandó zsidózása, bibsizése? @Doomhammer:

aha, nagyszerű. pl mi az aljas indok? mi a nagy nyilvánosság mértékegysége? (pl a kuruc.info évek óta uszít osz jónapot) mi az érdeksérelem?(lásd papcsák vs mandiner)

2013.03.14. 19:26:59

@flamer:
turul nem liberálbolsevik szeret járni az echo tv-be

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.14. 19:34:24

csak áderről ne beszéljünk, még leformatálja magát a zorbánszerver

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.14. 19:36:14

@Bell & Sebastian:

"Pontosan mi is a baj ezzel a Szaniszló -bejátszással?"

nem jön ki rendesen a 3D hatás, pedig egy másik dimenzióban mozog

Bell & Sebastian 2013.03.14. 19:36:40

@flamer: Úgy az ötödik sör táján.

Bell & Sebastian 2013.03.14. 19:41:37

@Herr SturmLikudnik: Nyalka huszárokat csak az ATV -n adnak, ekhósszekéren lőszer van.

2013.03.14. 19:48:41

@Herr SturmLikudnik:
a nyálgerinc nehezen csontosodik ;)

ahhoz mit szólsz hogy 2 fideszes beadta:
index.hu/belfold/2013/03/14/nemzetbiztonsagi_kockazatnak_szamithat_az_mszmp-tagsag/

vajon pozsgay elvtárssal mi lesz?(a többiekről pszt, pl martonyi) - de ez a szaniszló is moszkvában tanulta :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 19:56:40

@Belpo:
"aha, nagyszerű. pl mi az aljas indok? "

Erkölcsileg mélyen elítélendő okból fakad. Ha elhiszi Szaniszlónak, hogy hisz abban, amit mond, akkor ez nem áll fenn.

"mi a nagy nyilvánosság mértékegysége?"

Btk. 137/12:
"12.303 nagy nyilvánosságon a bűncselekménynek a sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz, sokszorosítás, illetőleg elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történő elkövetését is érteni kell,"

" (pl a kuruc.info évek óta uszít osz jónapot)"

Ezt ne rajtam kérje számon, én már régen lerúgtam volna őket az internetről.

"mi az érdeksérelem?"

A jelentős érdeksérelemnek sajnos nincs egzakt definíciója.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 20:04:22

@Steve the Great:
A bloggernek nincs igaza, én már erről írtam korábban is. Az alaptörvény garantálja a jó hírnévhez való jogot.

"(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák."

Ezen felül joga van a véleménynyilvánítás szabadságához is:

"(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához."

Azonban ha a véleményét sajtón vagy valamilyen médiaszolgáltatáson keresztül fejti ki, akkor már sarkalatos törvény korlátozza ezt a jogát.

"(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.

(3) A sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg."

Szemben a jó hírnévhez való joggal, ami feltétlen, a sajtószabadsághoz való jog feltételes.

Felhívom a figyelmét, hogy ha a véleményét elektronikus hírközlő hálózaton teszi közzé és azt a véleményt valaki sérelmesnek találja, az már a rágalmazásnak egy minősített esete. Ilyennek számít minden egyes komment is.

ephart 2013.03.14. 20:15:12

rendbe van ez a díj.megérdemelte

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 20:16:35

@Steve the Great:
Aztán mi volt az az újságírószervezet, aminek az ajánlására Szaniszlót díjra terjesztették elő?

www.emasa.hu/cikk.php?page=karrier&id=10568
"„A díjazottakról döntő kuratórium összeállítása tavaly decemberben az előző évektől eltérően nem a szakmai szervezetek ajánlásait tiszteletben tartva történt, arról a miniszter döntött ” – tudta meg az eMasa Tóth Károlytól, a MÚOSZ elnökétől, aki hangsúlyozta: – „A MÚOSZ-nak semmi köze Szaniszló Ferenc jelöléséhez. A mi jelöltünk az öttagú kuratóriumba Domány András, a Magyar Rádió korábbi parlamenti tudósítója, tavaly Táncsics-díjjal elismert kollégánk volt, a díjra pedig Farkas Zoltánt, a HVG munkatársát jelöltük. Egyik jelöltünket se fogadta el a minisztérium.” "

Pszt! 2013.03.14. 20:22:55

Azt se tudják ezek a barmok, hogy kit tüntetnek ki?

Victor McKerguelt 2013.03.14. 20:23:10

@Doomhammer: Kikből állhat az előterjesztő bizottság, Ki szopatta meg Balogot?

Victor McKerguelt 2013.03.14. 20:27:41

Azért arra kíváncsi vagyok, hogy a HV online majd egy kicsit megbírálja-e, vagy a HV nyomtatott megvédi-e ezt a döntést.

Steve the Great 2013.03.14. 20:28:27

@Doomhammer:
Hát igen, jelenleg csak perelhető bárki bármiért, egyelőre még nincs Jóhírnévvédelmi Hivatal, ahol automatikusan megbüntetik aki a hivatalos álláspont szerint messze merészkedett.

A VB-t csak azért linkeltem, mert ott voltak összegyűjtve a Ferenc pápa + Gyurcsány és egyéb képek, mint a KDNP felháborodásának okai. De nézzük sorban őket:
1. Ferenc pápa + Gyurcsány képek: A pápai Ferink neve és szülőhelye kézenfekvő, de nem túl épületes poénforrás, egynek jó. Szvsz. a világon semmiben sem sérti a pápa jó hírnevét.
2. "Imádkozzunk együtt a rezsicsökkentésért": Ez konkrétan teljesen szar poén, bármilyen egyházi témájú képhez odaírható lenne, de szintén semmi köze a pápa jó hírnevéhez.
3. "Ezrek ünnepelték Áder János döntését": Szerintem ez a legjobb ötlet és Áder ment házhoz a lófaszért, hogy a pápaválasztásra időzítette a bejelentését.
4. Egyedül a pedomacis montázsnál vethető fel a jóhírnév megsértése. Ugyanakkor sajnos vannak/voltak (remélhetőleg csak voltak) "hivatalból" eltusolt ügyek, szóval valamennyi alapja van a képnek.

Hozzáteszem, magam katolikus vagyok, de nem érzem azt a gyomorbajos késztetést, hogy mindenen felháborodjak. Van, ami nem esik jól, de feljelenteni nem rohangálok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 20:30:47

@Victor McKerguelt:
www.minimumplusz.hu/2013/03/14/tancsics-emleket-is-megsertettek-neki/
"A díjra javaslatot tevő Kuratórium névsora: Osztovits Ágnes elnök, Alexa Károly, Dr. Árpási Zoltán, Ács Jenő, Siklósi Beatrix"

Balog maga hagyta jóvá a kuratórium névsorát. Nem tudom sajnálni. Aki a Magyar Újságírók Közösségének ajánlásában ellenőrzés nélkül megbízik, az nem ebben a világban él.

Steve the Great 2013.03.14. 20:31:04

@Doomhammer:
Kell egy jegyszedő vagy pedig meteorológus, aki elviszi a balhét, mert azért ez minden mércével nézve kínos ügy.

ob.szerver 2013.03.14. 20:40:46

@Steve the Great:

"Meg bónuszként a Videoton két edzője."

Szaniszlót hagyjuk is, Pataki után ő volt a logikus választás. A lejtőn, mint tudjuk, nincs megállás.

De. A Fideoton utánpótlás edzője vajon mi a lófaszért? Azért a (tudomásom szerint) nulla számú saját nevelésű játékosért, aki a felnőtt csapatban játszik? Ennyit bárki ki tudna nevelni.

stevestrong 2013.03.14. 20:42:37

Azt nem tudom, hogy díjat érdemelt-e Szaniszló Ferenc, de a bejátszásban sajnos az igazságról beszélt, arról ami körül vesz benneteket, aki ezt nem látja az végtelenül buta és korlátolt!

2013.03.14. 20:42:53

Valahogy minden blog és hiroldal csak ezt a szösszenetet találja meg a maestro-tól.

Pedig érdemes lenne megjegyezni, hogy azok a megnyilvánulásai, amelyet nem dijaznak médiatanácsi körmössel is elég kemények.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 20:46:44

@Steve the Great:
Ugyan már! Téma lezárva.
""Ezen nézetek ismeretében nem fogadtam volna el az elém terjesztett javaslatot. Mivel a jogszabályok nem teszik lehetővé a kitüntetések és díjak visszavonását, így csak sajnálatomat tudom kifejezni a rossz döntés miatt" - közölte Balog Zoltán. "Ez az eset még inkább tudatosítja bennem azt a felelősséget, melyet a több száz jelölt közötti választás jelent úgy, hogy nincs lehetőségem mindegyikük teljes életútjának megismerésére" - áll a miniszter nyilatkozatában."

Nagyon sajnálja. Arról, hogy az ő döntése volt, hogy a MÚOSZ-t ebben az évben teljesen kizárták a díj odaítélésének a folyamatából (a kuratóriumba egy emberüket se engedték be), szó se essék.

Ez Balog felelőssége személyesen.

dobzse.laci 2013.03.14. 21:01:47

@Steve the Great: Nono!
A meteorológus most szent tehén. Majd, ha kiderül, hogy nem tud esőt csinyáni, akkor lesz szíjájés.
Egyelőre marad a TMK-s, vagy a takarító.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.14. 21:11:21

@Belpo: én roppantul szeretem a lusztrációt és mivel ezzel úgyis főképp a nemzeti ügyek elkúrmányának takonygerincű droidjai járnak rosszul, váljék egészségükre

egy 10 millás országban ne legyen már kunszt a majdan 200 fős parlamentet legalább a látszat kedvéért kommer múlt nélküliekkel feltölteni

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.14. 21:13:02

@Bell & Sebastian: lőszer vagy lőtt szer, ez itt a kérdés, de jó anyagot szívhat szaniszló, nem vitatom

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.03.14. 21:17:05

Baszom, hha Balog nem ismerte a munkásságát, akkor mi a @-ért tűntette ki?

Walter Hartwell White 2013.03.14. 21:17:13

Ez az a Szaniszló, amelyik a kolontári vörösiszap-katasztrófa okaként amerikai NATO-bombázók támadását hallucinálta. A díj minősíti a kinevező(i)t is, a munkássága nem-ismeretében pedig pláne, mint Balog műfelháborodásából kiderült.

Walter Hartwell White 2013.03.14. 21:18:38

Kinevezőit blah... Kitüntetőit.

kennyking 2013.03.14. 21:22:27

" a magyarság a liberálszocialisták és az aberrált liberálisok igáját nyögi,"
Ez így van.Sajnos.

unionista (törölt) 2013.03.14. 21:23:13

@Doomhammer:
a sanyi haverom a kocsmában azt mondja, hogy szerinte "orbán viktort nem leváltani kell, hanem lelőni." természetesen nem értek vele egyet. de akkor ez vajon micsoda. terrorcselekmény előkészülete?

szamarhegy 2013.03.14. 21:24:14

@¡Viva La Onda!: Igen ;) Én tavaly láttam egy műsort vele, amelyben a makói gázkészlet eladását, mint az ezer éves magyarság legnagyobb kincsének hazaáruló módon való kiárusításaként mutatta be, az sem zavarta, hogy kitermelésben érdekelt konzorcium 40 milliárdos buktával éppen szétesett és ráfizetés ill. technológiai problémák miatt leállt a projekt.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.03.14. 21:24:39

Nincs semmi baj ezzel a kitüntetéssel. Egy trógerkormány trógert tüntessen már ki, hát ki mást.

Tamás Csacsicska 2013.03.14. 21:24:55

Megalapítottam a Szaniszló Ferenc díjat hülye és/vagy sunyi kormánytagok részére. A díjat visszavonni nem lehet!

Várom a javaslatokat.

komplikato 2013.03.14. 21:26:44

Ennél sokkal súlyosabb videók is vannak a jó "ember" munkásságából. Érdekes ha ezért büntették, azokért meg nem. Amúgy csak nekem fura, hogy tele van minden Marxista egyetemet végezett egykori "jó elvtársakkal" akik mind átestek paci túloldalára? bajon köpönyeg forgatóak vagy simán ennyire megrázta őket, hogy Kádár apu eltűnt?

komplikato 2013.03.14. 21:28:40

@Kettes: Madarat tolláról, embert "barátjáról" ismerni meg.

Napkutya 2013.03.14. 21:30:33

A FIDESZ meghonosította azt a gyakorlatot, hogy ha valaki a mi kutyánk kölyke, akkor, díjazzuk, pozícióba helyezzük, -valamire majd csak jó lesz, még akkor is, ha a f.sz se tudja kicsoda.

Nem számít, hogy kicsinálnak vele nem egy olyan nívós értéket, amiért az eddigi díjazottaknak le is kellett tenni valamit az asztalra, sokszor, egy élet munkájával.

Szánalmas. Kíváncsi vagyok, a cimborák melyik lángossütője vagy hamburgerese kap legközelebb Magyar Gasztronómiai Nagydíjat!

Fejesrob 2013.03.14. 21:34:22

Heller Ágnes után én már nem lepődőm meg semmin.

Annyi, hogy ez a Szaniszló legalább nem magyargyűlölő.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 21:35:07

@unionista:
"(3) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki

a) az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt abbahagyja, mielőtt abból súlyos következmény származott volna, és

b) aki tevékenységét a hatóság előtt felfedi,

ha ezzel közreműködik a bűncselekmény következményeinek megakadályozásában vagy enyhítésében, további elkövetők felderítésében, illetve további bűncselekmények megakadályozásában.

(4)680 Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűntett elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elősegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, ahhoz anyagi eszközöket szolgáltat vagy gyűjt, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

almahaboru 2013.03.14. 21:38:40

"Szaniszló, a Magyar Táncsics" jah, Szaniszló pont olyan szellemi színvonalú, mint a Mandiner... :D

fefe79 2013.03.14. 21:40:56

A Szaniszló névről nekem a Góliát képregényújság jut eszembe gyerekkoromból. Szaniszló egy kis mitugrász volt benne, aki gumiból olyan cipőt gyártott magának, amivel nagyokat tudott ugrani, és így fosztogatta az élelmiszerraktárakat Torfalván :) Végül elkapták
:)

reszeg tengeresz 2013.03.14. 21:42:26

Mondjuk ez a Szaniszlo ez tenyleg egy feleszu hulye. :D
A ciganyokrol igaza van, azok tenyleg csak allatok, de ezek a haarppal meg nato gepekkel lebombazott vorosiszaptarolo mar tenyleg az alja. Molnarf szinvonal. :D

campobaszo 2013.03.14. 21:46:14

Sajnálja a Zoli.Meg aszondja,hogy nem lehet visszavonni a díjat.Amikor alkotmányellenesnek ítélt rendelkezéseket kell beírni az alkotmányba,akkor nem ismernek akadályt.Amikor díszpolgári címet akarnak visszavonni,az is megy.Egy református lelkésznek miért jó,hogy egy moszkovita idegbeteg köpi szembe?

2013.03.14. 21:51:34

Balog úrtól kérdezném:
ha az a meg nem nevezett újságiró szervezer Pol Pot úrnak itélné a dijat, akkor arra is rábólintana, vagy azért utánanézne miféle emberek kezébe nyomja bele az állam elismerését.
Szerintem a bocsánatkérés legalább akkora hibára világit rá, mint a dijazás maga...

_most_ 2013.03.14. 21:52:33

megint egy tökéletes példa mennyire intelligens emberekből áll jobboldal :D

Napkutya 2013.03.14. 21:55:22

@campobaszo: Szerintem, ez egy nehezen kimagyarázható szívás, -de, lássuk be, ebből a szempontból, már évek óta tervgazdálkodás folyik a FIDESZ-nél. Mindenkinek kell adni valamit, aki csak tolja a szekeret!

A baj az, hogy ez is ész nélkül megy.

Mégis, mennyit érne, mondjuk Olaszország Csillagrendjének lovagi fokozata, ha azt Ciccolina is megkapta volna?

Oda lehetne azt adni az után, mondjuk a svéd nagykövetnek?

mortibez (törölt) 2013.03.14. 21:58:08

Mi bajuk az ilyen arcoknak a liberalizmussal? Ha nem lenne szólásszabadság, az ilyen kijelentések miatt börtönbe kerülnének és nem szereznének vidám perceket nekünk. Mondjuk az szomorú, hogy öregségükre nem egy értékes ember (Csurka, Moldova stb.) megbolondul.

Lehet, hogy véletlenül én is kapok egy díjat:
" Elnézést, a 1,5 millát már átutaltuk, de nem tudtuk, hogy csak egy alkoholista matektanár .

CICMÓK 2013.03.14. 21:58:40

EZ EGY ILYEN ORSZÁG!!!

2013.03.14. 21:59:43

nem tudta? ugyan már

Torkosborz 2013.03.14. 22:00:48

@Steve the Great:
nAgyságos királom!
Most nem te mondod meg, hogy kik kapjanak, húsos fazékból.
Szégyen, hogy ilyen mélyre jutottál és a poklok kínjai maradtak "osztály" részedül.

Bell & Sebastian 2013.03.14. 22:05:20

@Herr SturmLikudnik: A helyében még bevágtam volna egy listát a cigányok által bestiálisan meggyilkolt, idős párásztokról, hogy maga is megértse.

Fejesrob 2013.03.14. 22:06:01

@mortibez: Az a helyzet, hogy nem vagyok szélsőséges, nem ordítozom árpádsávos szalaggal a zsidókat szidva, de sokkal jobban tartok általában attól, hogy egy magát demokratának, liberálisnak nevező rezsim alatt kerülök sittre, mint egy jobboldalitól.

Lehet, hogy jön nálatok egy másik Gyurcsány, én pedig rosszkor sétálok a belvárosban rossz helyen, vagy csak nem tudom a holokuauszt áldozatainak legfrissebb számát és mantrázom a hatmilliót.

kukorica-jancsi 2013.03.14. 22:08:16

A díj azért mellényúlás, mert Szaniszló nem újságíró, hanem próféta, "szent őrült". Emiatt tűnhet sokak számára nevetségesnek a frazeológiája.

Ettől függetlenül Balog Zoltán azzal, hogy egy óra alatt összepiszkította magát, egy bűzölgő sz@rkupaccá vált a szememben.

kela-bá 2013.03.14. 22:13:35

Semminek sem lehet örülni ? " A panasz a sátán szava "
No itt a Szaniszló konkurenciája: www.logoszvilag.hu
Ítélet idő van , vigyázzanak az utakon !

komolytalan samu 2013.03.14. 22:14:46

@kukorica-jancsi: Az őrültekkel semmi gond, van aki droggal, van akinek a nélkül is megy. Röhögni is lehet rajtuk.

Kitüntetni gáz; utána magyarázkodni meg szánalmas.

Egy igaz ember 2013.03.14. 22:18:30

Szaniszlót még anno a Panorámában is láttam. Évtizedek óta jó újságírónak tartom. Kudlik meg a Delta műsorvezetőjeként szolgálta éveken keresztül a közmédiát és a mindennapi tudományt.
Ugyanakkor nem tudtam, hogy azok, akik most visszaadják(Németh, Hardy, Bolgár, Nej, Révész vagy Tamás Ervin), vajon miért is kapták és melyik kormánytól a díjukat?

is 2013.03.14. 22:23:47

@Nazarin: Ez naponta hányszor fordul elő? És még meddig bírod? Nem ég a képed helyettük is? És jobboldaliként kire fogsz szavazni, mert csak bal és még baloldalibb pártok látszanak a bolsevik FIDESZig bezárólag?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.14. 22:25:18

@Bell & Sebastian: az nem lenne sci-fi, mint a szíriuszi szittya elmélet és a szaniszlói életmű egyéb gyöngyszemei

is 2013.03.14. 22:28:32

@Fejesrob: "sokkal jobban tartok általában attól, hogy egy magát demokratának, liberálisnak nevező rezsim alatt kerülök sittre, mint egy jobboldalitól."

én csak olyan kormányt ismerek, amelyek alatt a törvények világosak, kiszámíthatóak, érthetőek és tartósak; meg olyat, amelyik alatt nem. én nem látom okát, hogy ne a másodiktól féljek, akárhogyan is hívja magát.

is 2013.03.14. 22:30:34

@Fejesrob: "sokkal jobban tartok általában attól, hogy egy magát demokratának, liberálisnak nevező rezsim alatt kerülök sittre, mint egy jobboldalitól."

Ja, hogy neked elég, ha jobboldalinak NEVEZI MAGÁT? Te beszopod, amit magukról állítanak a pártok? Te minden német, francia, svéd, holland stb. kormány alatt félnél, hiszen mindegyik demokratának tartja magát?

is 2013.03.14. 22:31:38

@poszt: nekem bejön Balog bocsánatkérése, én efogadom. ha valaki beismeri hibáját, akkor meg kell bocsátani, az én tanaim ezt mondják, akár Balog, akár Gyurcsány.

unionista (törölt) 2013.03.14. 22:36:40

@komplikato:
a hazafias népfront tért meg a jobb oldalon.

Prien-u47 2013.03.14. 22:37:21

Simán lehet, hogy Balog nem tudta ki ez. Én elhiszem, olyan kis ártatlan szemei vannak.

2013.03.14. 22:39:44

@Prien-u47:
igen mint egy medvének

Prien-u47 2013.03.14. 22:44:46

Meghátugyebár kérem, ha az ötös számú párttagkönyv lehet Madách, akkor ez az izé mér ne lehetne Táncsics. Ez is bizonyítja, hogy demokrácia van. :)

S=klogW 2013.03.14. 22:45:14

Legyen úgy, mint régen volt!
Legyen úgy, mint régen volt,
Egyesüljön a magyarral,
Egyesüljön a magyarral,
Mind a horvát, mind az oláh,
Mind a tót.

Legyen úgy, mint régen volt!
Legyen úgy, mint régen volt,
Kossuth Lajos jöjjön haza,
Óhajtja az egész haza.
Ő hoz nekünk, ő hoz nekünk
Minden jót.

Legyen úgy, mint régen volt!
Legyen úgy, mint régen volt,
Hogy ne legyen a magyarnak,
Hogy ne legyen a magyarnak,
Sem csizmáján, sem nadrágján
Semmi folt.

Legyen úgy, mint régen volt!
Legyen úgy, mint régen volt,
Tele legyen a magyarnak,
Tele legyen a magyarnak,
Mind az icce, mind a pince,
Mind a bolt.

www.folkradio.hu/album/felvetel_show.php?id=1348

Torkosborz 2013.03.14. 22:48:44

Demokrácia addig lesz Magyarországon, amíg Szaniszló Ferenc, vagy Orbán Viktor azt mond amit jónak lát, vagy éppenséggel azt mond amit akar.
Továbbra is marad a demokratikus rend, ha ezekre sok-sok sopánkodó és értetlenkedő megnyilvánulás is elhangzik.
Szaniszló Ferenc pedig nagyon választékosan fejezi ki azt amit gondol a mai világ egy részéről.
Összeesküvés elméletek nincsenek , csak áldozataik.
A moszad pedig egy szapora, génmanipulált tengeri algafaj. Senki nem látta még, hogyan szaporodik.

S=klogW 2013.03.14. 22:53:12

@Torkosborz: én moszaddal etetem a ciaimat hogy egészségesek maradjanak

unionista (törölt) 2013.03.14. 22:59:10

@Bell & Sebastian:
de nem lehet rájönni, hogy ez "szervezett bűnözés"? van egy fémkereskedelemre, drogra, prostitúcióra, uzsorára védelmi pénzekre szerveződő "gagyi alvilág". és van egy másik. amelyik az uniós források lenyúlására szakosodott. ők a "politikusbűnözők". de ezeket nem lehetne úgy hívni, hogy "organized crime" és "state organized crime"?

Torkosborz 2013.03.14. 23:10:21

@S=klogW:
Szerencsés vagy hogy segíthetsz egy génmanipulát szaporodásban.
Nobel- díjas leszel! A végén aztán a "ciaimat" kapják a kitüntető figyelmet, figyelmetlenséged miatt.
Óvakodj a nagy testvértől!

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.03.14. 23:16:43

Balognak egy vidéki plébániát se lenne szabad vezetnie, így teljesen marginális, hogy ő miniszterként mit gondol jónak vagy rossznak, kit tart ő köztiszteletre méltónak, kinek a véleményét tartja elfogadhatónak (omg ezek a demokraták...). A takarítónőt se kérdezik meg az atomerőműben, hogy megfelelő-e hűtővíz hőmérséklete és hogy mikor hogyan emeljék ki a fűtőrudakat.

Egyébként annyira sötét, hogy szerintem életében most hallott először Szaniszlóról. Egy seggbe szorult fejjel nincs szükség széles látókörre, se tudásra, se gerincre.

unionista (törölt) 2013.03.14. 23:17:33

@Doomhammer:
értem. nem szoktam őt ebben biztatni. csak van néhány ember, akiket időnként megkérdezek a politikáról.

Mundr 2013.03.14. 23:18:28

Továbbgondolta a They live c. zseniális filmet :) A magyar újságíró kb annyira paradoxon, mint az olasz foci. Valami vagy magyar vagy újságíró. Szóval tök8 ki kapja.

Martian (törölt) 2013.03.14. 23:23:35

Szaniszló igazán megkaphatta volna a troll-díjat :)
Persze a miatta nyafogó többi médiagermó sem jobb a maga módján...

Torkosborz 2013.03.14. 23:24:34

Balogh Ákos Gergelynek!
Szaniszló Ferencnek nem adatott meg, hogy leleplezze azt a "háttérhatalmat", amely lehetővé teszi, hogy hazugságnak állítsák be azt, amit mindenki tud erről a háttérhatalomról.
Különben Balog Ákos Gergely sem használhatná a "háttérhatalom" szót, ha nem létezne!

Vahakomb 2013.03.14. 23:25:16

Örülök neki, hogy megkapta!
Inkább, mint a magyargyűlölő Eszterházy P. vagy Kertész I.
Akinek nem tetszik, hogy ma Magyarországon egy magyar érzelmű ember kitüntetést kap, az ne irkáljon itt magyarul, hanem írjon a jó édes anyanyelvén!

zila5 2013.03.14. 23:26:05

@fefe79:
Nekem meg az Aczél Endre jut az eszembe róla.
Mindketten magyarázzák a tutit ugyanazon a monoton hangjaikon és egyik sem képes legalább néha lenyelni a nyálát közben.

komplikato 2013.03.14. 23:26:07

@S=klogW: Biztos kapok az arcomra, de amikor ilyet látok akkor kívánom bár csak kötelező tananyag lenne a a Kossuth kormány működéséről írt újságcikkek olvasása élükön valami Petőfi nevezetű ismeretlen arccal ... valamint Kossuth életének pontos részleteivel amikből nem hiányzik az sem miért utálták sokan, mint Széchenyi és milyen alapon adott ki hamis váltókat, stb.
Sosem fogok egyetérteni vele, hogy róla nevezték el a legtöbb utcát és teret. Ha volt valaki aki erősen vágta a fát az egész 1848 márciusi eszmék alatt, akkor ő volt az.

Mundr 2013.03.14. 23:29:16

Amúgy a kőmüveseknek, fogorvosoknak, programozóknak stb. előbb adnék díjat, mint ezeknek a díszfaszoknak.

komplikato 2013.03.14. 23:32:16

@Vahakomb: Nálam a "magyar érzelmű" se a nácival, se az elmebeteggel NEM rokonértelmű szó. A nevezett emberünk meg kb. annyira normális mint bármelyik paranoid skizofrén, bár utóbbiak többségében nem kapnak műsoridőt, sem az ott összehordott hülyeségekért díjat.

komplikato 2013.03.14. 23:33:16

@Mundr: Na igen, hogy a "Született gyilkosok" kedven kifejezésével éljek: Média g*cik
Azoknak nem járna.

Cubase 2013.03.14. 23:42:12

@Vahakomb:

1. Nem az nem tetszik hogy egy "magyar érzelmű magyar ember" kap állami kitüntetést, hanem az nem tetszik hogy egy idióta kap állami kitüntetést.

2. Mégiscsak magyarul irkálok, mert ez az édes jó anyanyelvem. Most akkor mi van?

3. Amúgy ez a kedves rendes magyar ember mit keresett annak idején évekig Moszkvában? Talán csak nem komcsi volt még akkor? Te idióta meg itt isteníted, miközben a kedves szaniszló elvtárs hangosan röhög rajtad.

vallatas 2013.03.14. 23:42:38

Szaniszló magyar?
Szláv feje van, igazi szlovák.
Moszkvában tanult, talán kettős ügynök?
Hát bennem sok a kétely, a magyarságot megosztó ember, nem tudom ki küldte, vagy ki futtatja, de káros.

Torkosborz 2013.03.14. 23:53:49

@vallatas:
Mi is az a rasszista! Káros aki futtat?
Rosszul használod az információt!

is 2013.03.14. 23:55:35

@Vahakomb: Mi az a magyar érzelem, amit felfedezel Szanoszlóban? Az üldözési mánia? A gyűlölködés? Te is osztod ezeket az érzelmeket? Téged isüldöznek? Te is gyűlölsz másokat?

is 2013.03.14. 23:57:37

@Torkosborz: "amit mindenki tud erről a háttérhatalomról"

Mindenki. Tud. Ühüm. Te érted azt a szót, hogy tudás? Tudnád definiálni?

Torkosborz 2013.03.14. 23:59:19

@Cubase:
23:42".
Szóval aki Moszkvában járt valaha az mind "komcsi"?
Te melyik kommunához tartozol?

Hattory Hanzo 2013.03.15. 00:01:25

@Torkosborz: Te várjál már egy pillanatra! Te frankón azt írtad, hogy a háttérhatalom létezésének az az egyik bizonyítéka, hogy van ilyen kifejezés? Ez most komoly? Akkor csillámfaszláma is van? Halálcsillag? Égig érő paszuly?

Torkosborz 2013.03.15. 00:03:29

@is:
Tudom mi a tudás, de neked nem szabad tudni róla!
Nem tudnál mit kezdeni a tudásoddal.

vallatas 2013.03.15. 00:06:58

@Torkosborz:
Úgy gondolom Szaniszlót a háttérhatalom, a szabadkőmüvesek csoportja futtatja, ugye köztudott, hogy más különben nem kerülne a képernyőre sem ez a Moszkvában tanul jó ember....
kalapom rá, hogy titkos információkat szivárogtat ki, illetve épp az USA ellen beszél, hisz kolontári katasztrófát is az amerikai drón gépekkel hajtották végre.

Torkosborz 2013.03.15. 00:07:31

@Hattory Hanzo:
Hogy milyen szárnyaló a fantáziád.
Mind létezik, ha te tudsz az általad felsoroltakról.
Szillogizmus talán.

zila5 2013.03.15. 00:08:32

@vallatas:
Ugyan már, a felzselézett hajú, szezámutcás poloban nevetgélő világutazó ficsúr is hibátlan magyarnak számít, amint feltesz 3 kérdést a meghívott vendégnek az Arvisuráról és utána ilyeneket mond, hogy "nahát!" meg "elképesztő!" meg "csodálatos!"
Jelszó: dicső múlt. :)

Torkosborz 2013.03.15. 00:12:46

@vallatas:
Úgy beszélsz mintha háttérhatalom lennél, Jó a meglátásod, gondold csak tovább!

vallatas 2013.03.15. 00:12:48

@zila5:
A nemzetközi pénzcsoportok, a bildenberg, a szabadkőművesek finaszirozzák a Szaniszló demokrácia elleni beszédét, a tervük a szocializmus vissza hozatala, Moszkva segítségével!
Erre Orbán Viktor is rendesen rájátszik, ugyanis szinte már könyörög, hogy az EU rúgjon ki bennünket, és végre szabadon, a nép támogatásával felruházva végre kelet felé vehetjük az irányt, Moszkva felé leginkább!
A földjeinkre, és a magyar mezőgazdaság által termékeinkre van szüksége igazán Oroszországnak, no meg a vizeinkre, ott éheznek, szomjaznak az emberek! Szebb Jövőt!

Cubase 2013.03.15. 00:13:59

@Torkosborz:

Szóval szerinted ez a szaniszló "Moszkvában járt valaha?"

Szánalmasan hülye vagy ha még ennyit sem tudsz...

Ott tanult, majd évekig ott is élt.
De nyilvánvalóan rendes fajtiszta magyar hazafiként a földalatti mozgalomban döntögette a komcsikat, mi?

Mégis, szerinted ez mennyire volt pártbizalmi állás akkor???

Vahakomb 2013.03.15. 00:14:49

@is: "Mi az a magyar érzelem, amit felfedezel Szanoszlóban?"

Az, hogy bemutatja a határon-túli magyarokat, aztán az, hogy a magyar történelemről nagyon érdekes részleteket tud kiemelni, és az, hogy ki mer állni a magyarság mellett. Ez utóbbit ma Magyarországon nagyon sokan teszik - mert vagy nem merik, vagy mert nem is akarják (sőt!), vagy mert az "ciki".

Vahakomb 2013.03.15. 00:15:51

Boccs! Elírtam az utolsó mondatomat:
Szóval az így hangzik:
Ez utóbbit ma Magyarországon nagyon sokan NEM teszik - mert vagy nem merik, vagy mert nem is akarják (sőt!), vagy mert az "ciki".

vallatas 2013.03.15. 00:17:09

@Vahakomb:
Így van, Szaniszló igazi magyar annak ellenére, hogy szláv.
De elfogadjuk, befogadó nemzet vagyunk mi!
Támogatnunk kell őt a kelet felé vezető úton!
Ezt a videót mindenképp meg kell néznetek tőle, annyi benne az igazság, hogy kötelezően kéne tanítani a magyar történelem órákon:
www.youtube.com/watch?v=LPrytM3XgzM

vallatas 2013.03.15. 00:18:49

@Vahakomb:
Azért nem teszik, mert a rotschild meg a többi szabadkőműves által támogatott liberális bolsevik lapokban leszólják az embert, ha a magyarságról beszél, a magyar szót leírja. De ébred már a nemzet, le kell zárni a nyugati liberális csapokat, határokat, és kelet felé kell indulni!

Rwindx 2013.03.15. 00:19:02

Én utoljára, ha jól rémlik a délszláv háború idején készített tudósításait láttam utoljára képernyőn a 90-es években. Akkor még normálisnak tűnt. Ezek szerint azóta megzakkant.

rooklin 2013.03.15. 00:21:38

Ebben a Szaniszló-műsorban az a legjobb, hogy az egészet tök nyilvánvalóan amerikai receptről koppintották, ahol ugyanezt az összeesküvéselméletes konzervatív agymenést tolja Rush Limbaugh, Glenn Beck és egy csomó hasonló megmondóember igen nagy sikerrel és igen nagy gázsiért. Kajálják az amerikaiak.

Az a baj, hogy ez a Szaniszló hozzájuk képest nagyon esetlenül tolja, látszik, hogy nincs mögötte stáb, nem tanították meg beszélni, össze-vissza veszi a levegőt, a jelzőhalmozásai fájdalmasan modorosak, szóval olyan magyarosan béna. Pedig van potenciál a műfajban, közönsége az lenne itt is.

zila5 2013.03.15. 00:24:31

@vallatas:
Én már majdnem két éve keresek egy olyan magyar embert, aki nem utál senkit és nem fél semmitől.
Te ismersz ilyet?
Elolvastam a Szittya virtus című könyvet és ott semmilyen utálatról és harcolásról szó sincs.
Eredetileg mi egy kedves, szelíd de ugyanakkor igen bátor nép vagyunk... de hol vagyunk?

Torkosborz 2013.03.15. 00:25:31

@Cubase:
Egyetlenem!
Ha 1990 előtt születtél nem kell nálad nagyobb "komcsit" keresni, még akkor sem ha nem tudsz róla.
Mit tudsz a kapitalizmus "áldozatairól"?
Gondolom mind komcsik.

vallatas 2013.03.15. 00:27:31

@zila5:
A nemzetközi bolsevik, liberális profit orientált szélsőséges csoport váltja ki belőlünk a magyar harcost, nekünk kell megküzdenünk a magyar földön, a magyar szóért, a magyarság nem veszhet ki. A Duna partot már kiárusították a betelepülő, magyarul beszélni nem tudó országfoglalóknak.
A Szittyák voltak a világ legjobb harcosai, még Japánban is elismerik! Ők ne lettek volna harcosak?
Eredetileg mi a kárpát medence őrzői vagyunk, ideje visszafoglalni földjeinket!

Torkosborz 2013.03.15. 00:32:32

@vallatas:
Istennek mégis hány választott népe van?
Gondolom szerinted csak egy lehet,de akkor ki az a kiválasztott, aki nem a magyar?

vallatas 2013.03.15. 00:35:54

@Torkosborz:
A kérdésre te magad is tudod a választ.
Csak a magyarságot ne gyalázd!

zila5 2013.03.15. 00:38:42

@vallatas:
Állítólag idén kiváló a csillagok állása ehhez csak a pártoskodáson kéne felülemelkedni valahogy.
Na az nem tudom, fog-e menni, mert pont most indult be a jobb-bal című zsibbasztás felsőfokon, hála a közelgő nincs választásnak.

Torkosborz 2013.03.15. 00:39:57

Jó éjszakát!
Március 15.-e van már!
Piros-fehér-zöld, ez itt a MAGYAR föld!

zila5 2013.03.15. 00:49:20

@Torkosborz:
Idén csupa fehér lesz csak... tényleg ma jutott az eszembe, hogy szerintetek nem azért jártak a vezetőink mostanában a Putyinéknál, hogy megrendeljék ezt az ítéletidőt, hogy lefagyjanak a forradalom bontakozó rügyei? Az oroszok már évtizedekkel ezelőtt is tudtak felhőtlenséget varázsolni az állami ünnepeikhez, miért ne menne a fordítottja is csak most, csak nekünk?

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.03.15. 00:56:18

@zila5: nagyon egyszerű a válasz. Ha jogállam lenne és demokrácia, akkor a nép megvédhetné magát, a bűnözők elnyernék méltó büntetésüket, nem jutának hazaárulók hatalomra, ha hatalomra jutottak és hazaárulást követtek el, akkor rövid úton börtönben találnák magukat.

Ezzel szemben ebben az országban nincsenek következmények, a kommunista politikai-gazdasági elit átmentette politika-gazdasági hatalmát, hozta magával a több százezres, de akár milliós kiszolgálói és haszonélvezői réteget és pofátlanul lophattak, hazudhattak azóta is minden egyes nem. A rendőrség, ügyészség, igazságszolgáltatás, egymást követő kormányok pedig szinte semmit nem tesznek azért, hogy felszámolják a hazugságot és a következmények nélküliséget.

Ezek után az átlagembernek mi marad, ha saját hazájában idegenként érezheti magát, ha minden egyes nap tűrnie kell, hogy a lábukat töröljék mások a magyarságában, hitében, hazaszeretetében, ha követetkezmények nélkül szorgalmazhatják magukat magyarnak mondó emberek azt, hogy idegen országok jogi, gazdasági, katonai szankciókat kezdeményezzenek Magyarország ellen...

Az a csoda tényleg, hogy 1990-ben és 2010-ben sem volt valódi forradalom, nincsenek tele a börtönök azokkal, akik 20 év alatt szinte teljesen véghezvitték a magyar emberek vagyon-és jogfosztását.

A balliberális média szerint az elmúlt 3 évben 34. alkalommal lett vége a jogállamnak és demokráciának...

Ha a hazugság, a bűn nem nyeri el méltó büntetését, akkor az szétszakít minden társadalmat, és pont ez a céljuk egyes érdekköröknek, hogy a társadalom BIZALMA SAJÁT MAGÁBAN és nemzettársaiban ne álljon helyre, megosztottság legyen, nyomor, kilátástalanság és kiszolgáltatottság.

A magyarok nem gyűlölködőek, csak rabszolgasorba taszított, kizsákmányolt és jogfosztott nemzet. Ez okoz némi frusztrációt, bár azt is eltudom képzelni, hogy a gyógyszeripar hamarosan megoldja a problémát és nem csak a barátok közttel lehet nullára mosni az emberek agyát...

Torkosborz 2013.03.15. 01:04:05

@zila5:
Liberté- Egalité- Fraternité!
Magyarországért, Édes Hazánkért!

komplikato 2013.03.15. 01:06:18

@Torkosborz: Ne kavarj, aki akkor külföldre mehetett az "megbízható elvtárs" kellett, hogy legyen. Ha ott tanult akkor duplán. vagy te is jössz és elmagyarázod, hogy a Bencsik meg Bayer elvtárs se volt igazán komcsi ...?

Ez pont olyan, hogy pénzügyi pozíciókban III/II-es jelentési kötelezettség volt. Így akik most tevékenykednek és akkor is már, azok ...

komplikato 2013.03.15. 01:08:38

@fal_adja_a_masikat: Az első bekezdésben pontosan levezeted miért nincs (és nem is volt) demokrácia vagy jogállam a kádári éra utáni Magyarország.

Majd lejjebb viccelődsz azokon akik szerint nincs jogállam és demokrácia.

Én pedig az elején írtakkal sajnos egyetértettem. Mert az a való.

zila5 2013.03.15. 01:15:20

@fal_adja_a_masikat:
Azt EGÉSZEN BIZTOSAN érzem, hogy a tévéből zsibbasztóhullámok jönnek.
Én már nagyon rég kidobtam az enyémet és már a hangját se bírom, ha valahol megy.
Aztán leszoktam a rádióról is, most már csak a net maradt, ott meg oldala válogatja, hogy mi árad belőle.
Teslanak voltak ilyen hullámtani kísérletei, amikkel agyakat lehet tompítani. Szerintem ezeket is ezerrel használják már. Én az idén még nem éreztem százasnak magam, pedig nagyon odafigyelek, hogy milyen impulzusokat engedek közel magamhoz, már amennyire lehet... .)

milyen szép a Vértes, ó 2013.03.15. 02:19:15

@Fejesrob:

Ó, nincs is szórakoztatóbb annál, amikor egy primitív antiszemita előadja, hogy ő bizony nem szok' zsidózni. De azért egy mondaton belül becsúszik mégis. :))

ügyfélszolgálatos 2013.03.15. 02:46:04

@is: Á hagyd ez a fejesrob egy szimpla kriptonáci aki még ahhoz is gyáva hogy kiálljon az antiszemita nézetei mellett.

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.03.15. 03:12:33

@komplikato: Sajnos, ha valaki most kezdi el harsogni, hogy jogállamot, demokráciát, akkor mégis csak az a helyzet, hogy az MSZP-t fogja visszaemelni a hatalomba, mert 2014-re 4 pártra lehet majd szavazni és ezek közül a tüntetők az MSZP-SZDSZ kottájából játszanak...

Fidesz (volt mdf, volt miép, volt fkgp, volt kdnp, volt ki tudja micsodák), MSZP (dk, hh, pm, szolidaritás, milla, szdsz, fodor pártja, bokros pártraj, meg ki tudja még milyen mszp-szdsz-esek különböző nevek alatt), Jobbik, LMP

A gúnyolódás annak szól, hogy valóban kb 30-40x mondták el az elmúlt 3 évben, hogy vége a jogállamnak és alkotmányosságnak, meg demokráciának, ami nettó hazugság, ilyenről pedig demokrata ember nem hazudik, nem vádol másokat diktatúrával, se nem fasisztás le, nem antiszemitáz le, nem rasszistáz másokat, hanem megfogalmazza érveit. Na azok nincsenek. Választási rendszert lehet olyannak nevezni, amit a fidesz magára rajzol, ami túlkompenzálja a győzteseket, de attól még ha valaki hatalomra akar jutni, ahhoz meg kell szereznie az emberek szavazatát, ha megszerezte akkor ő fog hatalomra kerülni. Az miért is nem zavarja a nagyon felvilágosultakat, hogy az USA-ban két váltópárt van, és gyakorlatilag Angliában is, utóbbiban ráadásul a győztes mindent visz kb....

alkotmányosság, demokrácia és jogállam SOHA NEM IS LÉTEZETT MAGYARORSZÁGON, csak a látszata. Akkor ha valaki kisebb látszatot ír bele az alkotmányba, tehát többet lehet számon kérni rajta, abból betartatni, az nem számolja fel, max az illúziót rombolja. A fidesz megbukásával és az MSZP újbóli hatalomba emelésével nem fog helyreállni a jogállam, alkotmányosság és demokrácia, mert az nem is létezett, max az a látszat fog helyre állani, ami alatt a következőek mentek végbe 1990-2010 között:
- eladtak 20 000 milliárd Ft állami vagyont 1/2-1/3áron, de annak se maradt nyoma
- felhalmoztak 25 000 milliárd Ft állami/önkormányzati vagyont
- kimehetett off-shoreba 50 000 milliárd Ft
- nyugat európai fejlett demokráciák a vadkapitalista viszonyokat kihasználva, korrupcióval szerzett vagyonukon keresztül kb 30 000milliárd Ft jövedelmet szívtak ki az országból a behozott tőkéjükön felül
- a bankszektor jövedelemelvonását nem is lehet számszerűsíteni
- fél millió emberrel szemben ma 4 millió ember él a létminimum alatt
- a reáljövedelem a 90es évek szintjét közelíti
- 1 millióval kevesebb MAGYAR él a kárpát medencében
- 1 millióval kevesebb embernek van munkája
- a földvagyonból 30-40%-át zsebszerződéssel külföldiek szerezték meg, 30-40% pedig két érdekcsoport kezében van
- nincs magyar ipar
- a kommunista gazdasági-politikai elit átmenthette politikai és gazdasági hatalmát, a szélsőliberálisokkal együtt a fejlett nyugati demokráciáknak árusították ki az országot a Szovjetunió helyett
- a rendőrség, igazságszolgáltatás, titkosszolgálatok, ügyészség, közigazgatásban vígan élte világát tovább a kommunista söpredék

Az egy orbitális kamu, hogy a most alkotmányosságért, demokráciáért tüntetők spontán szerveződés, azok pénzelik, bujtották fel őket és szervezik, akik az elmúlt 23 évből 12 évig ténylegesen is hatalmon voltak, de a többi 11 év jog-és vagyonfosztásában is aktívan kivették részüket a háttérből.

Nem az ő hatalmuk restaurálásra van szükség, hanem olyan alkotmányra, amit valóban be is tartanak, meg jogállamra, ahol tényleg vannak az állampolgárnak jogai, azt meg is élheti és a kötelességeket mindenkin számon kérik.

Ehhez a fideszt és az MSZP-SZDSZ-t végleg el kell söpörni a hatalomból. Azok ne vegyék szájukra az alkotmányosságot, demokráciát, jogállamot, akik még annak látszatában is folyamatos kettős mércét alkalmaznak, az ország elleni gazdasági, jogi szankciókat szorgalmaznak csak azért, hogy a külföld fellépésével megfélemlítsék a magyar választókat és a választók többsége számára totálisan vállalhatatlan világnézetük, gazdasági ámokfutásuk újra hatalomra kerüljön, ami még ennél a fos fidesznél is 10x szarabb volt...

Hogy ezt fiatalok, gimnazisták mögé bújva teszik az csak még undorítóbb számomra, ahogy a sósavas bácsi is, meg a kigyúrt biztonságiak, az előéletükkel együtt!

M_R 2013.03.15. 04:01:56

Az elmeháborodottak kitüntetik az elmeháborodottakat.

bgp 2013.03.15. 04:28:42

Tényleg bemondta ezt? - "a vörösiszap-katasztrófát az IMF okozta, és NATO-gépekkel bombázták a tározót."

És ezek után nem rúgták ki/büntették meg, mint rémhírterjesztőt?

Vidéki, wmiki vagy valamelyik másik fideszes aki már elérte ezt a mentális szintet, legyen szíves lefordítani mi a fészkes fenét akart ezzel mondani.

Kombi 2013.03.15. 05:59:08

A 19.századig minden magyar úgy tudta az őseitől, hogy szkítáktól és a hunoktól származik, a külföldiek ugyanezt mondták a magyarokról. A szabadságharc leverése után a Habsburgok kivágták a magyarokat az akadémiáról és elkezdték terjeszteni a finnugor elméletet és a csak vesztes csatákat ismerő történelmünket.
A Balog miniszter úrnak fel kellene frissíteni a történelmi tudását mielőtt beveszi a hű Habsburg tanítvány liberálisok Szaniszló elleni propagandáját.

kpityu2 2013.03.15. 06:16:46

Hogy lehet egy ilyen díjodaítélős állást megcsípni? Unom már az esztergapadot napi tíz órában.

nu pagagyí 2013.03.15. 06:52:16

Ez az ürge egy emberszabású borzalom. Nem tudom miért kellett Táncsicsot lejáratni? Zagyva Gyula mikor kap Kossuth-díjat?

nu pagagyí 2013.03.15. 06:53:42

@Kombi: Van egy makacs tény, finnugor nyelven beszélünk. Ezen még nem gondolkoztál?

balfék 2013.03.15. 07:29:28

Egy ilyen döntés lerántja a leplet a fideszi droid gépezet működéséről. Egy ilyen ügy százszor veszélyesek rájuk nézve, mint a "tákolmány" akárhanyadik átírása.

balfék 2013.03.15. 07:29:59

@balfék: veszélyesek=veszélyesebb

BadSimpson 2013.03.15. 07:46:32

Az ilyen Szaniszló féléknek köszönhető részben a hazai szélsőjobb térnyerése és még ezt tüntetik ki ? Mivé süllyedt ez az ország?

csavari 2013.03.15. 07:47:36

Csak egy apró kérdés azokhoz a söpredék agitátorokhoz akik vissza adták a Táncsics díjat a pénzt is vissza adták kamatostul vagy azt azért megtartják maguknak?

csavari 2013.03.15. 07:50:11

Kombi

Mit vársz egy Magyar gyűlölő cigánytól? Csak addig maradhat a pozíciójában amíg végre hajtja gazdái utasításait! A valóság a tények nem érdeklik ezeket a tetveket!

Jaffar 2013.03.15. 07:52:36

A videón szereplö emberszabású majom csudálatos példája az evolúció változatosságának.

dadddd 2013.03.15. 08:00:10

@BadSimpson: "Az ilyen Szaniszló féléknek köszönhető részben a hazai szélsőjobb térnyerése"

Tévedésben vagy. Országrészek vannak, ahol a tisztességes embereknek félelemben kell élniük. A fejünket a homokba dughatjuk, de amíg egy jól behatárolható csoport napi szinten inzultálja a békés polgárokat, addig az emberek tömegével fognak a szélsőségek felé fordulni. Lássuk be, a Fidesz nem tesz semmit, az MSZP-SZDSZ (vagy bárhogy is hívják ma éppen) pedig kifejezetten támogatja ezeket a csoportokat.

Kombi 2013.03.15. 08:08:14

@nu pagagyí: Én magyarul beszélek és írok, de úgy érzékelem hogy te is úgy írsz, de lehet hogy finnugorul beszélsz?
Egyébkénk kevesebb hasonló szót, szógyököt találtak a magyar és a finn nyelv, mint a magyar és az ismert sumér között, erre még francia akadémikusok hívták fel a magyar tudományos akadémia figyelmét a múlt század elején.
De azt hiszem ez neked és finnugor nyelven beszélő haverjaidnak túl délibábos.

Vahakomb 2013.03.15. 08:42:15

@vallatas: "...De ébred már a nemzet, le kell zárni a nyugati liberális csapokat..."

Szívemből szóltál!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.15. 08:58:30

az a legdurvább az egészben, hogy Balog úgy gondolja lehet az mentség, hogy nem ismeri a munkásságát csak osztogatja a kitüntetéseket össze visza.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.15. 09:02:45

@TuRuL_2k2:

Meg szabad kérdeznem, hogy mi értelme van "szaniszlóügyet" gyártani? Mi haszna, azon kívül, hogy a minden/hétköznapi embervadászatot egy új prédával gazdagítjuk és a közbeszéd még mérgezettebb lesz?

Megnéztem a Táncsics-díjasok listáját '90-ig visszamenőleg. Miben lóg ki ebből a listából Szaniszló? Mennyivel gyengébb újságíró vagy mennyivel extrémebb személyiség, mennyivel képvisel sarkosabb álláspontot, mint a Táncsics-díjasok jelentős része?

Tényleg érdekelne!

Kombi 2013.03.15. 09:05:21

@Kombi: Továbbá javaslom neked és Balognak, hogy olvassátok el ezt a cikket, a finnugor nyelvrokonság tarthatatlanságáról.

maraczlaszlo.atw.hu/maracz_finnugor.html

dennisthemenace 2013.03.15. 09:05:42

@Napkutya: Miert, lehet, hogy a sved nagykovet is szereti Cicciolina filmjeit..)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.15. 09:06:12

@bbjnick:

nem látod? a hollán utcai fekete mise minden résztvevője szétomlott. a mandíner kommunista-liberális lett, tölgy elomlott, stb. :)

Atisz 2013.03.15. 09:18:06

Most pedig emlékezzünk 1 perces néma csenddel azokra a népszavás újságírókra (?), akik ugyanezt a díjat kapták és akik most annak rendje s módja szerint minderről le is mondtak.
Szaniszló egyáltalán nem lóg ki ebből a sorból, csak meg kell fordítani az előjelet.

Atisz 2013.03.15. 09:20:39

@Vahakomb: Egyetértek. Mitől különb ez, mint 3000 éves múltról beszélni, őshazáról, amit azóta elfoglaltak a palesztinok?
A cionizmus is nacionalizmus, sőt.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.15. 09:21:32

@bbjnick: hallottál már arról, h bizonyos dolgok nem érdemelnek magyarázatot? Ilyen ez az ügy is és fájó, de ilyen az antiszemitizmus fogalmi meghatározása is. A szmájlit pedig képzeld ide.

Vahakomb 2013.03.15. 09:23:58

@dennisthemenace: "A penzcsapot is??"

Hát, nem tudom, elhiszed-e, de amikor leírtam a szövegem, s rákattintottam a "Komment küldése" gombra, akkor ugrott be nekem is ez a kérdés! :)))

Na, de el kell ezen komolyabban is gondolkodni! Vajon nem jutna-e (maradna-e) nekünk több, ha pl. az MNB tényleg Magyarországé lenne, s szabadon gazdálkodhatna vele!? Ha a multikat (akik az EU-s képviselőket vastagon lefizetik) úgy adóztatnánk meg, ahogy nekünk tetszik? Stb, stb...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.15. 09:31:09

@politicus:
magát még mindig nem verték véresre ner pribékek? hát mi van itten? mi ez a töketlenkedés?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.15. 09:34:16

@jose maria padilla: én magam vagyok ner pribék, mint az közismert. Szép, ütlegelés nélküli március 15-ét..

regress 2013.03.15. 09:38:09

@Vahakomb: sajnos az mnb.kuszaszemé,és viktoré.eltapsolják mint a manyupot,oszt jónapot

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 09:50:35

Szaniszló egyben téved, az embert nem a munka tette emberré. Ne maz a munka, amire ő gondol. Már a félkegyelmű zsidó Marx is a fizikai értelemben vett munkára gondolt, nem pedig a hasznos társadalmi magatartásra.

Turul végre kiadhatta magából a pólisit, legalább lenyugodott. Na, de Balog meghüle? Nem tudja, kinek ad kitüntetést? Vagy tudja, csak hazudik. Ez utóbbi egyébként jobaan illik a profiljához.

Szaniszló Ferencet lehet nem szeretni azért, mert kimond triviális dolgokat, amelyeket mindenki más is tud, csak retteg beszélni róla, mert ez az ország, ez a világ ennyire szabad. A mindenki más alatt nem értem a cigányokat és zsidókat. Ők csupán szimplán mások, de nagyon. Az emberi faj alfajai, mint kiderült az elmúlt évben, ráadásul egy tőről fakadnak. Tehát nem emberszabásúak, hanem emberek. Fizikai jellemzőiket tekintve azonosak velünk, ám lelki alkatuk szerint oly' mértékben távolodtak el a fajtól, hogy nem tekinthetőek a faj tagjainak. A zsidó és a cigány az ember egy pszichikai alfaja. Nem több és nem kevesebb az embernél, de összeegyeztethetetlenül más.

gyalog.galopp 2013.03.15. 09:54:53

Azért tényleg elgondolkoztató, hogy van-e a világnak még egy olyan elmeroggyant, beteg lelkű mű értelmisége, mint nekünk. Akinek nem inge ne vegye magára.

Ha egy magát zsidónak, mi több ifjukorában elkötelezett cionistának valló professzor emeritusról valaki megjegyzi, hogy zsidó, akkor a szemiták, filoszamiták halálsikolya süvít végig egész Európán, vagy még Amerikán is. Ez történik akkor is, ha nekik nem tetsző akárki, kitüntetést kap, színház igazgató lesz, egyáltalán a számukra fenntartott páholy közelébe merészkedik.

Ezzel szemben napok óta több száz kommentet megél egy vita, egy tartalmi és művész szempontból pocsék, durván antiszemita festmény körül.
Egyetlen szemita, vagy filoszemita sem sikított, hogy azt az undorító, aljas indulatokat korbácsoló, zsidókat rágalmazó festményt égessék el.
Szemiták, filoszemiták azon izgulnak, hogy mennyit érhet az a festmény, ha sikerül egy neves festő munkájának betudni.

A tanulság hölgyeim és uraim, zsidózni, antiszemitulni, náculni lehet, csak fizessétek meg az árát.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.15. 09:56:02

@politicus:
nem, maga belső ellenség.
nincs szép márc 15. ez egy rebellis, undorító álünnep, amikoris a kommunista-heccliberális petőfit, meg a szabadkőműves gazember kossuthot ünnepeltetik a a tudatlan néppel.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.03.15. 09:58:12

@jose maria padilla: Hát ha csak úgy nem..
Amúgy meg: ne ellenségeskedjen már unos-untalan. Békéljen meg a világgal egy kicsit, Magának is jobb lesz..

William Kidd 2013.03.15. 09:58:21

En szeretem Szaniszlot, az o megkozelitese sokakat megdobbent, nagy es elhallgatott igazsagokat szokott kimondani.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.15. 10:00:11

@Mr Falafel:
balog úgy járt mint a patkány, mikor kitüntette potyka bácsit :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.15. 10:04:09

@William Kidd:
nem véletlenül küldte chrudinák meghalni a jugó háborúba, de aztán nem sikerült.

Vahakomb 2013.03.15. 10:13:05

@regress: "sajnos az mnb.kuszaszemé,és viktoré.eltapsolják mint a manyupot,oszt jónapot "

Ne felejtsük el, hogy a világ országainak kb. 2/3-a megengedi, hogy saját jegybankja finanszírozza az ország költségvetését! Megengedi ezt pl. az USA, Nagy-Britannia... Csupa diktatórikus banánköztársaság???

Húsleves 2013.03.15. 10:14:55

Drága Turul!
Hazudnék ha azt állítanám, hogy Szaniszló Ferencet van nagyon kedvem megvédeni, de: amit nehéz megállni az, hogy a hozzád hasonlónak van jó vastag bőr a pofáján amikor másokra kell mutogatni. Egy normális országban természetesen nem lenne tábora Szaniszló Ferencnek, az, hogy mégis van, a hozzád hasonló álszent szarkavaróknak köszönhető.
Tudod nem hiszem, hogy bárki komolyan elhitte a vezérednek, hogy két hét alatt rendet tesz, de sokan szerették volna elhinni, hogy ebből a hangzatos ígéretből legalább annyi igaz, hogy törekednek rá. A kapitalizmus alapja ugyanis a magántulajdon, ez az, amit a vezérednek a liberális látszatellenfeleivel nagy-nagy egyetértésben esze ágában sincs megvédeni. Kivéve a sajátjukat persze. Ezzel szemben éppen a napokban láttam a parlamenti közvetítésben, hogy a vezéred álomtitkára 4500 aláírással szemben azzal érvelt, hogy a helyi Fideszes polgármesterek szerint a bűnözéstől folytogatott falvakban minden rendben van, nem kérnek rendőri segítséget a lakosokat nyíltan fenyegető bűnözők megfékezésére. Amíg a vezéred a nagy magyarkodó retorika mellett suttyumban ugyanúgy gerjeszti az etnikai konfliktust, mint azok, akikkel látszólag jaj de nagyon politikai ellenfelek (de volt idő, amikor még együtt ordítozták, hogy "csuhások, térdre, imára"), addig ne Szaniszlózzál, hanem magadat, meg a hozzád hasonló seggnyalókat vedd górcső alá.

Dzsentrisvihák 2013.03.15. 10:16:51

Valahogy akkor sosincs hiszti, ha baloldali, nyíltan magyargyűlölő injekciósok rogyadoznak az - egyébként érdemtelenül fű-fa-virágra elpocsékolt, s ezzel kétpálcikás bazári gagyivá aljasított - állami kitüntetések, díjak, meg ilyen-olyan címek, rangok alatt. Az valahogy mindig természetes, kívánatos, meg különben is, akinek nem tetszik, az náci.
De ha a jobboldal ki merészeli tüntetni az ő kutyája kölkét, na azt már nem! Akkor itt egyből hitlerista diktatúra, meg fasisztoid klientúraépítés zajlik, Európa segíts...! Szánalmas...

regress 2013.03.15. 10:17:14

@Vahakomb: ne haonlítsd össze a bolhát az elefánttal@William Kidd: mi van,neked is bombázták a házad az amerikaiak?vagy csak magadtól vagy ilyen hülye?

regress 2013.03.15. 10:22:28

az még belefér,hogy van egy idióta és őrültségeket mond.ha most nem látom a videót,el se hiszem.az a megdöbbentő ,hogy sokan ezt elhiszik.ennyi beteg nem lehet,vagy ez fertőző?

torró 2013.03.15. 10:27:01

Nem értem a felháborodókat, Most akkor van demokrácia, vagy nincs? Vagy csak akkor demokrácia ha mi beszélhetünk a Szaniszló meg nem, Gyerekek , nézzetek már szét ezen a rohadt interneten! Találhattok itt még különbet is mint amit a Szaniszló mond.Most tág a világ szét kell nézni , lehet infót gyűjteni és sok olyan igazságot tudhattok meg amit el sem tudtatok eddig hinni. Nem kell elhinni mindent, csak azt amit normális emberi logikával el lehet képzelni. A politikusoknak nem érdeke, hogy mi belelássunk a lapjaikba.Ergó ne higgy el mindent nekik feltétel nélkül. Tájékozódni kell, és akkor tisztább a kép.Nem akartam ide bizonyító linkeket feltenni, mert azért van a gugli. Csak jól kell beütni.

Samott 2013.03.15. 10:27:55

Oszt melyik volt az a bizonyos "újságírói szervezet" amelyik nem csak megturi a tagjai kozt, hanem maguk kozul a legkivalloban tartja ezt a szerencsetlent?

Victor McKerguelt 2013.03.15. 10:31:54

@bbjnick: "Megnéztem a Táncsics-díjasok listáját '90-ig visszamenőleg. Miben lóg ki ebből a listából Szaniszló? Mennyivel gyengébb újságíró vagy mennyivel extrémebb személyiség, mennyivel képvisel sarkosabb álláspontot, mint a Táncsics-díjasok jelentős része?

Tényleg érdekelne!"
Szaniszló nem extrém, hanem hülye. És nem mindig volt az.
Idézz pl. Rangos Katalintól , (de akár Németh Pétertől) egyetlen egy olyan mondatot, amely akárcsak megközelítené Szaniszló sorozatos ökörségeit.
Ne általánosságban, hanem konkrétan. Idézz!

torró 2013.03.15. 10:35:34

@regress:
Sajnos vannak olyan tételek a beszédeiben, ami bizony ül. Persze van ami nem egészen úgy van, de sajnos nagyjából ilyen a világ. Csak arra gondolj az amik hány olyan buliba mentek bele amit beetettek a néppel.Már az első világháborúba is dezinformációval vitték be az országot.És azóta hány kisebb háborút indítottak útjára, a köz félre informálásával. Úgyhogy ne legyenek kételyeid félre informáltságunkat illetően.

indapass90210 2013.03.15. 10:39:47

@bbjnick: "Mennyivel gyengébb újságíró vagy mennyivel extrémebb személyiség, mennyivel képvisel sarkosabb álláspontot, mint a Táncsics-díjasok jelentős része?"

Az ürge teljesen elmeroggyant. Ez attól függetlenül gáz, hogy esetleg még vannak más elmeroggyant díjazottak is.

Vahakomb 2013.03.15. 10:41:01

@regress: "ne haonlítsd össze a bolhát az elefánttal"

Na, ez a tipikus libsi-szoci válasz.

indapass90210 2013.03.15. 10:49:19

@Dzsentrisvihák: "De ha a jobboldal ki merészeli tüntetni az ő kutyája kölkét, na azt már nem! Akkor itt egyből hitlerista diktatúra, meg fasisztoid klientúraépítés zajlik, Európa segíts...! Szánalmas... "

Megnézném azt a klientúrát, amelyiknek Szaniszló a maga kis paranoid skizofréniájával (van itt szakértő, aki meg tudja a "diagnózist" erősíteni?) oszlopos tagja lesz :)

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 10:51:56

Mindig éreztem, hogy azért sokkal tisztességesebbek azok, akik nem ballibek, mert tiszteletben tartják azt (többé-kevésbé), hogy bizonyos dolgokban olyanok is részesül(het)nek, akikkel nem értenek egyet.

Most elképzelem, mi lenne akkor, ha egy világhírű/népszerű közéleti személyiség visszaadná valamilyen díját arra hivatkozva, hogy a díjjal frissen jutalmazott ballib megnyilvánulásai/személyisége/munkássága olyan, amellyel ő nem vállal közösséget.

De általában ilyen módszerrel a ballibek szoktak élni.

Taplók és amatőrök! :)

greybull 2013.03.15. 11:17:51

Preponderance of the indirect evidences - mondja az amerikai jogfelfogás: azaz a közvetett bizonyítékok meggyőző mennyisége - hát így vagyunk mi a Titkos Világkormányra vonatkozó tudásunkkal. Nyugodjék meg mindenki - nincs összeesküvés-elmélet! Mert nagyon is van: összeesküvés-GYAKORLAT! Az egész emberi történelem semmi más, mint utóbb nyilvánosságra került korábbi összeesküvések tömege és láncolata - a történelem, mint IDŐ, pedig folyik szakadatlanul, tehát folynak szakadatlanul - MOST IS - az összeesküvések.
Az, hogy a - természetesen nem létező, ó dehogy is! - Háttérhatalom semmi mást nem tesz, mint:
- uszít a hagyományos párkapcsolat ellen és minden erővel támogatja a homoszexualitást,
- folyton a bűnről és bűnözésről küld híradást híradókban, filmek millióiban a tömegnek,
- újbeszélt vezet be a PC-formájában, hogy a fogalmak össze legyenek zavarva,
- a pénzt teszi meg Istenné,
- állandóan új és új járványok jelennek meg (H1N1 és társai)
- tudatosan olyan politikai állapotokat teremt, hogy a népek egymást gyűlöljék, irtsák, fegyverkezzenek...
Nos, mire megy hát ki a játék??!!
Megmondom:
az emberiség lélekszámának minden-, és bármi áron való csökkentése a cél, a demokrácia felszámolása, egy új rabszolgatartó társadalom kialakítása, ahol van egy nagyon kis iszonyatosan gazdag réteg - elit? - és van annak egy kiszolgáló holdudvara rabszolgaként.
Ez a cél.

vezér01 2013.03.15. 11:26:26

@gyalog.galopp: Nézd úgy a festményt,hogy ez a kép címe: " Hamasz terroristák vallatnak egy Moszados túszt." Ugye,hogy nem is olyan rossz a kép ?!

indapass90210 2013.03.15. 11:47:04

@greybull: "- állandóan új és új járványok jelennek meg (H1N1 és társai)"

Az még véletlenül sem lehet a vírusok és baktériumok evolúciós előnyéből, ugye?

Ja, persze, hogy nem, hiszen evolúció nincs, mindet a kurvaisten teremtette.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.03.15. 11:53:54

@vallatas: "A nemzetközi bolsevik, liberális profit orientált szélsőséges csoport váltja ki belőlünk a magyar harcost, nekünk kell megküzdenünk a magyar földön, a magyar szóért, a magyarság nem veszhet ki. A Duna partot már kiárusították a betelepülő, magyarul beszélni nem tudó országfoglalóknak."

Mit szedsz, haver? Eléggé ütős, agyhalál közeli látomásaid vannak.

"A Szittyák voltak a világ legjobb harcosai, még Japánban is elismerik!"

A szittyák nem voltak magyarok.

"Eredetileg mi a kárpát medence őrzői vagyunk, ideje visszafoglalni földjeinket!"

Eredetileg te oxigénhiányos voltál, utána lettél Taigetosz-pozitív. Ebben viszont igazad van: itt csak őrzők vagytok és nem őshonosak, és miután rosszul végeztétek a dolgotokat (mindenki leigázhatta és megverhette a magyarokat a történelem során) , ideje visszafoglalni a földjeiteket Ázsiában, ahonnan jöttetek. Viszont nektek nem fog sikerülni, úgy mint a zsidóknak, mert Putyin elvtárs jelenleg annak a földnek a gazdája. Ti meg nagyon gyengék vagytok.

bömböcz 2013.03.15. 12:12:23

Ezúton tájékoztatom a Kedves Nemzetet, hogy a Magyar Kormány a kétfrontos (nemzetközi/elhidegülés) támadást eddig sikeresen állja!
Bár nagy a kihívás, de az eddigi Nemzetmentő céljaink szervezett és támogatott beteljesülése immáron csak egy-két korlátátvágásnyira van!
Bizalom!

Dzsentrisvihák 2013.03.15. 12:21:03

@Dövan:

Ez most nem is Szaniszló személyéről szól, hanem az ügy kapcsán ismételten elővezetett ballib nyafogásról. Kurva unalmas már ez a hányingerkeltő kettősmérce, hiszen az ő protezsáltjaik közt is vannak olyan elmeroggyantak, akiket normális országban max. egy OPNI beutalóval tüntetnének ki, de ellenük valahogy sosincs ilyen habzás...

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.03.15. 12:50:53

@Dzsentrisvihák: "Ez most nem is Szaniszló személyéről szól"

Dehogynem, nézd meg a poszt címét. Tudom, hogy mi a bajod: beégtetek egy elmebeteg barommal, aki kommunista seggnyaló volt anno, és nem bírjátok elmaszatolni. Ez van, szénné égette a bandátokat, hát ezek vagytok ti...
:D

nakivagyok 2013.03.15. 13:05:37

@pocaklakó minimanó: A "ballibik" általában közösséget vállalnak még olyanokkal is akikkel nem MINDENBEN értenek egyet, lásd pl Kerék_bárczy Szabolcs, vagy olyan nagytekintélyü professzorral mint Solymossi Frigyes, akit ugye nemigen lehetne baloldalinak nevezni.Vagy már Ők sem komilfók a ti szemetekben, mert nem szajkózzák azt a sok hülyeséget amit pld ujságirónak igen kevéssé nevezhető Szaniszló nevü báb.

Dzsentrisvihák 2013.03.15. 13:10:26

@Faszt vagytok ti lovas nemzet:

Milyen "bandátokat", töki? Nekem nincs "bandám".
Másrészt az értelmes emberek számára ez már kurvára nem Szaniszlóról szól, pont leszarom, hogy te hogy gondolod, rugózz csak nyugodtan a gumicsonton ;)

Dzsentrisvihák 2013.03.15. 13:15:57

@nakivagyok:

Miért, anyukád nem adott?
Találtam neked rögtön hármat is, bár én egyiket se venném föl, de te tudod...: Heller Ágnes, Konrád György, Moldova György.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.03.15. 13:43:58

@Dzsentrisvihák: "Nekem nincs "bandám"."

Ja, persze. Azért próbálkozol itt némi szerecsen mosdatással, meg tereléssel. Nyilván nem fogod kimondani valakiről, hogy elmebeteg, ha az a pártod, polgári köröd vagy baráti társaságod tagja és egyetértesz a véleményével.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 13:45:04

@Faszt vagytok ti lovas nemzet: Mekkora szar lehet már, hogy még az anyanyelveden sem tudsz, helyette a gyűlölt magyarok nyelvén kell fröcösgnöd. Miért is nem tudsz az anyanyelveden? - Ja ,várj! A zsidóknak nincs is anyanyelvük. Bazmeg, még egységes nyelvetek sincs. Országotok is csak azért, hogy kitakarodjatok Európából, ha már Hitlernek nem sikerült azt tenni veletek, mia a helyes.

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.03.15. 13:53:09

@Mr Falafel: Semmit nem tudsz rólam, nem vagyok zsidó. Talán akadnak cigány felmenőim is, de hála Istennek nem vagyok magyar árja, mint te. Nyugodj meg, a hozzád hasonló genetikai tévedések miatt nem gyűlölöm a magyar nyelvet, sőt szeretem. Nem véletlenül vettem fel az állampolgárságot, ami például neked a születésedkor járt, pedig nem érdemled meg, nyilaskám.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 13:58:05

@Faszt vagytok ti lovas nemzet: Felvehettél volna egy nagykabátot is a magyar állampolgárság helyett.

indapass90210 2013.03.15. 13:59:43

@Dzsentrisvihák: lehet, hogy a balos hüjék jószándékú hüjék, a jobbos hüjék meg magabiztos hüjék :)

indapass90210 2013.03.15. 14:01:03

Amúgy azt, hogy pina, írta már valaki?

bömböcz 2013.03.15. 14:01:47

@Faszt vagytok ti lovas nemzet:
Nagyon megtisztelő, hogy egy régi kóborló-lótolvaj sátoros-cigány leszármazottja is csatlakozik a Nemzethez Felemelkedéséhez!
Lesz Jövő!

gasoline 2013.03.15. 14:04:30

Három észrevétel a szanisz-ló-gate margójára:

1. Az 1-es számú axióma most is tökéletesen igaz. Gyurcsány a hibás! Igen, erről is (mint az egész mögöttünk álló 3 évről) az a feri tehet, aki hagyta a molnárlajos nevű szarháziját, hogy bezárassa a Lipótmezőt aljas indokkal. Ha a Lipót még létezne, ez a szanisz-ló garantáltan a zártosztály tartós vendége lenne, sok gyógyszert kapna, de nem Táncsics díjat...
2. Az ügy a miniszter bocsánatkéréstől függetlenül újra legitimálta a honi rasszizmust, kirekesztést, gyűlöletkeltést, mert a "szegény" minisztert is az elvtársai vezették meg, ők terjesztették fel kitüntetésre, nyilván nem tudatlanul, hanem éppenhogy előre megfontolt szándékkal.
3. Emberemlékezet óta B. miniszter úr az első olyan fideszes vezető politikus, aki egy hiba elkövetését követően gyakorlatilag azonnal elismerte tévedését és bocsánatot kért. Ilyet a fidesz-uralmak eddigi 7 éve alatt én még nem tapasztaltam, ilyenkor inkább elbújnak a nyilvánosság elől, mert a kedves vezető egyik legfőbb tiltása a hibák beismerésére vonatkozik. Bravó Balog úr, nagyot nőtt a szememben az alapprobléma ellenére is! Ön máris nem illik a Pártba, meglátja, innentől lefelé fog ívelni a karriere...

bömböcz 2013.03.15. 14:20:42

@gasoline:
Sajnos hiába is menteget bárkit is jóhiszeműen, ez a felsővezetés hibája is...!
A Nemzeti Erőforrás mindenoldali energiáit egyesítő kísérlete kudarcba fulladt már másnap...
Pedig egy acélendre-pálffyistván páros kitüntetés gyógyír lehetne a magyarországon történő permanens kisebbségírtásra!

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 15:02:40

@nakivagyok:

"A "ballibik" általában közösséget vállalnak még olyanokkal is akikkel nem MINDENBEN értenek egyet..."

De elhatárolódni a nem-ballibek nem szoktak; még akkor sem, ha olyan papírnehezéknek sem eléggé jó ballib média-szakmunkások kapják a kitüntetéseket és díjakat, akiket a mostani díjazotthoz lehet színvonalban mérni.

Nagyon örülnék, ha egyszer azt látnám, hogy nem-ballib díjazottak tömegével adják vissza a díjaikat, mert egy drágajóbolgárúr színvonalú senkiházi is megkapta ugyanazt a díjat.

De a nem-ballibek ilyet ritkán szoktak. Nekik még volt gyerekszobájuk; ellentétben az itteni senkiháziakkal. :)

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 15:04:05

@gasoline:

"Ha a Lipót még létezne..."

...akkor akut munkaerőhiánnyal küzdene az ATV.

Kandeláber 2013.03.15. 15:04:16

Ez a pali tényleg rendkívül nagy barom.
Kétszer tettem kísérletet arra, hogy az összefüggéstelen szövegelését öt percnél tovább hallgassam, de egyszer sem sikerült.@Faszt vagytok ti lovas nemzet: Maga meg a a hegedülő-bodzaszedő-vályogvető-nádvágó-zsebtolvaj-vérfertőtő-rabló népségből származik, atyus?

miért 2013.03.15. 15:27:20

...Balogh úr sem tud focizni?

szabadság elvtársak! 2013.03.15. 16:24:15

Kicsit többet kell még élnetek hogy megértsétek miről beszél Szaniszló. Ami szerencsétekre nem baj. Ezért nem tudjátok a háttérzajokat kiszűrni.A másik, szerencsétek, hogy azokat az időket már nem kell átélnetek. Nekünk nem volt ilyen szerencsénk.Így az én korosztályomból nem hiszem hogy itt hőzöngenének, mivel értik miről van szó. Mi most újra abban reménykedünk, hogy a szocik még egyszer a mi időnkben talán nem jöhetnek vissza.

Tündér_Lala 2013.03.15. 16:31:10

Tehát Német, Révész, Bolgár, stb. mennyivel kevésbé szélsőségesek, mint Szaniszló ?

Lapozzunk.

Napkutya 2013.03.15. 16:34:43

@szabadság elvtársak!: BASSZUS!

Remélem, még elég sokat élek, -de már nagyon rég lejött a tojáshéj a seggemről.

Cimbora, Te MIRŐL beszélsz????

".Így az én korosztályomból nem hiszem hogy itt hőzöngenének, mivel értik miről van szó."

UFÓ magyarok Európa védelmében?

NATO csapás?

Mi a keserves, búbánatos lóf.szt próbálsz itt széthinteni?

Ennyire SENKI sem lehet hülye...

Alfőmérnök 2013.03.15. 16:41:35

@jose maria padilla: Szerintem tölgy néha feltűnik itt, de nem akarom elárulni a feltételezett másodnickjét, nem is vagyok benne biztos, hogy ő az. 115 hosszászólása volt eddig.

(MézesRozira meg nagyonis jellemző, hogy az olasz pasik jönnek be neki. Annak a mintapéldái, akik nem azok, mint aminek mutatják magukat. Az életük nagy része hazudozásból és megjátszásból áll. Pont Rozinak valók, aki többre értékeli a látszatot, mint a valódi tartalmat.)

tevevanegypupu 2013.03.15. 17:50:16

@Alfőmérnök:

Es maganak mi koze van hozza, hogy tolgy esetleg masodnicken itt ir valamit? Miert szamolja es mi a celja vele??? Rozit pedig jobb lenne ha beken hagyna..teljesen es tokeletesen remenytelen eset maga.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.15. 18:33:51

Nem értem, mi a baj ezzel a Szaniszló nevű faszival.
Ez 1 inverz puliccerdíjas, elmegy ilyenből is 1 aranykoszorús médiafosnak.
Eccer mintha láttam volna képernyőn, de pont olyan szimpla elmebetegnek tűnt, mint bolgárgyörgy és társai, esetleg a komplett magyar hírlap stáb.

Alfőmérnök 2013.03.15. 18:34:13

@tevevanegypupu: Rozinak mi köze volt hozzá, hogy én használok-e másodnickeket? Miért vádolt meg azzal, hogy Counter az én másodnickem? Miért nem kért elnézést, mikor rájött, hogy tévedett? (Ha egyáltalán rájött.)

Tehetetlen Dodó 2013.03.15. 18:50:55

@bbjnick: Szaniszló semmivel sem elfogultabb és egyoldalúbb, mint például azok a liberálbolsi "újságírócskák", akik a hír hallatára visszaadták a kitüntetésüket.
Mármint a plecsnit meg az oklevelet, a suskát nem.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 18:56:21

De izgi lenne olvasgatni a kommentárokat egy olyan esetben, amikor egy drágajóbolgárúr kaliberű senkiházi talpnyaló kap valami díjat, amire reakcióként egy csomó ember visszaadja azt, mert nem kívánnak egy csoportba tartozni azzal a szerencsétlen lúzerrel. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 18:58:07

@Tehetetlen Dodó: Nevetséges az egész. A rohadt sémita média bassza szájba a kurva anyját. Szaniszló semmi rendkívülit nem mond, hacsak nem rendkívüli maga a valóság.
Látod, ezért élhetetlen Magyarország, mert ennek a korcs kisebbségnek a fogságában már gondolkodni, látni a valóságot is bűn. Reménykedjünk, hogy É-Korea bebasz vagy két atombombát valami amcsik uralta területre!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 19:06:11

@pocaklakó minimanó: Akik most vissza akarják adni a Táncsics-díjukat, azoknak eleve meg sem kellett volna kapniuk.

BadSimpson 2013.03.15. 19:18:12

@dadddd: Nem akarom nagyon elvinni a poszt témáját ,de aki hagyja magát terrorizálni az részben is meg is érdemli a sorsát.

BadSimpson 2013.03.15. 19:19:16

@Mr Falafel:
Neked Szaniszló mellett lenne a helyed egy zárt osztályon.

Dzsentrisvihák 2013.03.15. 19:38:55

@Faszt vagytok ti lovas nemzet:

Bár lennének polgári köreim, az biztos olyan menő lehet... <ábrándos sóhaj>
El kell, hogy keserítselek, halvány gőzöm sincs, kinek a kije ez a Szaniszló gyerek, nem is izgat annyira, elvégre vagy 10 éve nem nézek tévét, a neten meg nem pont rá, vagy ha jól látom, akkor az EchoTV-re fogok klikkelgetni.
Egyszerűen a nagy visítás keltette föl az érdeklődésemet, a diskurzus pedig kitűnően igazolja a jelenséggel kapcsolatban meglévő hipotéziseimet/prekoncepcióimat (akár csak nemrég az Alföldi-ügy kapcsán, a séma ugyanaz, majdnem ugyanazok is visonyálnak hozzá). Pont.

@Dövan:

Hát, a hülyék azok sajnos csak hülyék, bal- és jobboldalon egyaránt...

BadSimpson 2013.03.15. 19:44:25

@Mr Falafel: Nem süllyedek le a szintedre. Inkább hallgasd (és a többi beteg náci is)Szaniszlót, hogy az elb@szott életed miatt legyen kit hibáztatni. Na pá!

tevevanegypupu 2013.03.15. 20:34:53

@Tehetetlen Dodó:

Borzasztoan mulatsagos ez az egesz. Visszaadnak dijat meg nem fogadnak el dijakat ettol a kormanytol azok, akik teljes mertekben egyetertettek azokkal akiknek semmi nem sikerult, semmihez nem ertettek, akiket vegre elkergettek es nem politikai okokbol, hanem mert vegre rajottek, hogy semmirekello nepseg. Milyen erdekes viszont, hogy penzt azt akarnanak, espedig mindel tobbet az allamtol, aminek termeszetes hatalmat legszivesebben megszuntetnek.

szabadság elvtársak! 2013.03.15. 20:37:17

@Napkutya:
Ugye hogy nem értesz semmit. És engem nevezel hülyének. Nálatok nagyobb nem kell!
@Dzsentrisvihák:
Ez itt a probléma: tájékozódás nélkül, hipotézis. Ez jó. Nem nézel tévét, gondolom újságot sem olvasol. Itt a neten sem nézel szét. Nem vagy kíváncsi természet az biztos. De akkor hogyan alkotsz megfelelő véleményt?

rauch 2013.03.15. 20:40:01

@Alfőmérnök:
Szaniszló is kommentel itt. Talán érdekel ...

Kiss Gézu 2013.03.15. 21:01:04

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Szaniszló tökéletesen méltatlan erre a díjra! Azok a kijelentések és megnyilvánulások, amelyek egész sora fűződik a nevéhez ezt kristály tisztán alátámasztják! Az sem véletlen, hogy több, a díjjal korábban kitüntetett, valóban tiszteletre méltó munkássággal rendelkező személy is visszaadta az ő díjazása nyomán ezt az általuk pedig nagy becsben tartott elismerést! Az ő beemelése ebbe a grémiumba egyértelmű hiba volt!

Alfőmérnök 2013.03.15. 21:13:38

@rauch: Nem érdekel, mert Szaniszló agyhalott, tölgy meg nem az. Csak egy csökönyös szamár. De én bírtam a hozzászólásait.

fény999 2013.03.15. 21:20:21

Szégyenteljes az, hogy Magyarországon egy ilyen embert tüntetnek ki! Szaniszló egyértelműen rasszista, ezért inkább meg kéne büntetni!
És még sokszor ő kommunistázik, miközben ő is az!

Maitre 2013.03.15. 21:31:51

Hát kétségei nincsenek, meg ott állni is egyedül szokott. De szerintem érdekes.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 21:31:58

@fény999: Ti zsidrákok azt hiszitek, hogy a rasszizmus valami olyan betegség, amely kizárólag fehér embereket támad meg. Pedig nem. Azt kell mondjam, Szaniszlóval a magyarok 90%-a egyetért. Aki meg nem, az agyhalott cigány- és zsidóbérenc, vagy cigány és zsidó. Utóbbi esetben megbocsátható. Én örülök, ha a kisebbségnek van hatásos érdekképviselete. Annak kevésbé, hogy a kisebbség terrorizálja a többséget. A terror ellen én az egyetlen védekezést a fegyveres elégtételben látom.
Tehát térjünk vissza az érdekképviselethez! Van erős zsidó lobbi, ez jó. Sajnos ez jobbára kimerül magyargyűlöletben, ez nem jó. Szerintem zsidónak nem szabad adni magyar elismerést, csakis akkor, ha a magyarság érdekeit is szolgálja. Akkor is ki kell emelni, hogy ezt XY zsidó embernek adjuk, mert tett a magyarságért. Nem úgy, hogy magyarként kapja, mert nem magyar. Bolgár és a többi gyökér sosem szolgálta a magyarság érdekeit, nekik nem jár semmi. Nekik adjatok ti valamit, ha akartok. Aki a zsidó vagy más identitását a magyar elé helyezi, az nem részesülhet elismerésben magyarként, csak kisebbségként. Vagy belétek verjük a hazaszeretetet, vagy takarodtok haza a kősivatagba birkát baszni.

Dzsentrisvihák 2013.03.15. 21:32:39

@szabadság elvtársak!:

Ó, ne félj, újságot olvasok, meglepően sokat, a neten pedig le se lehet vakarni a híroldalakról, úgyhogy elég széles látókörrel rendelkezem, köszönöm (szakmai ártalom, mivel végzettségem szerint médiamunkás volnék). De az tény, hogy televíziós újságírók témakörben nem vagyok otthon, mert attól a médiumtól inkább távol maradok.

A prekoncepcióim pedig a problémafelvetés, és a vita jellegére vonatkoztak, és igazolódtak is. Eszerint: a jobboldal egyes alakjait (nem csak Sazniszlót) kitüntetik, a baloldal ezen háborog, tiltakozik, vélt, vagy valós sérelmekre/kifogásokra hivatkozva, melyek természetesen nem kerülnek elő, ha a saját, hasonszőrű injekciósait kell kitömni mindenféle kitüntetésekkel, s úgy tesznek, mintha ők senkire sem szoktak volna politikai alapon plecsnit nyomni.
A jobboldal pedig vérszánalmas módon fülét-farkát behúzva a sarokban szűköl, letagadja a kitüntetett slapajokat, és zavarában puszikat dobál a fanyalgók felé (hivatalosan tehát nem akasztanak bajszot a ballal, annak ellenére, hogy az itt vitázók a klasszikus törésvonalak mentén igyekeznek átharapni egymás torkát...).

Ez az alapfelállás, amiből következik a fő probléma, ti. hogy az ilyen kitüntetéseket, amelyeknek elvileg a legmagasabb állami elismerésnek kellene lenniük, a pártok a rengeteg méltatlan adományozással teljesen elértéktelenítették. Így már lassan nagyjából hót mindegy ki kapja meg őket, pont ezért a kutyát nem érdekli, pedig ezeknek valóban rangja kéne, hogy legyen...

Maitre 2013.03.15. 21:33:18

@Mr Falafel: "Azt kell mondjam, Szaniszlóval a magyarok 90%-a egyetért. "

Tényleg?... Hát én nem.
De ez még nem von le az úr jelenség mivoltából. :D

rauch 2013.03.15. 21:42:01

@Alfőmérnök:
Tölgy hibákat követett el. Felejtsd el ...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 21:48:18

@Maitre: Nem az a lényeg, ahogy mondja, hanem az, amiről szól.
A cigányterror tényszerűen létezik. A vidék rettegésben él tőlük. Amikor már-már polgárháborús helyzet alakul ki, jön néhány éhenkórász, vesz fegyvereket 10 millióért, és cigánygyerekeket ölnek. Az egyikről kiderül, hogy kibucban nevelkedett, a másik meg a katonai elhárítás embere. A cigányok szerint nem ők voltak az elkövetők, és továbbra is fekete terepjárókról beszélnek. Összeesküvés-elmélet. Hát hogyne! De akkor miért lesz etnikai indíttatású gyilkos valaki, aki a legvadabb fajzatok közt, kibucban nevelkedik Izraelben? Hogy lesz gyilkos az, aki tudja, hogy a katonai elhárítás minden lépését figyeli, akinek állandó jelentési kötelezettsége van? És honnan volt 10 millájuk fegyvereket venni? Ki fizette a terepszemléket?
Összeesküvés vagy sem, az ügylet bűzlik a zsidóktól.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 21:57:42

@Kiss Gézu:

"Az sem véletlen, hogy több, a díjjal korábban kitüntetett, valóban tiszteletre méltó munkássággal rendelkező személy is visszaadta az ő díjazása nyomán ezt az általuk pedig nagy becsben tartott elismerést!"

Ugyan, ha annyira finnyásak lettek volna a már díjazottak, akkor Andrassew, Bolgár, Havas vagy Bächer díjazásakor okádtak volna.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 21:58:14

@rauch: Hibákat? Így hívják a csalást felétek?
Tölgy egy alja ember. Egy becstelen senki. Internetes munkássága nem állt egyébből, mint felsőbbrendű moralizálgatásból, miközben ő maga egy takonygerincű faszkalap.

Bemegyek egy étterembe, rendelek egy steak-et. Kihozzák, de nincs alatta pirítós, és a rózsaszín véres lé ráfolyt a burgonyapürére. A végén fizetek 1600Ft-ot, nem probléma. Probléma akkor van, ha 7000Ft-os számlát hoz ki. Akkor már zavar, hogy a burgonyapüré tocsogó rózsaszínű péppé vált.

Tehát tölgy becstelensége csak azért probléma, mert magát az erkölcs papjaként akarta eladni. Hogy tud a diákjainak szemébe nézni? Hogy buktat meg ezt követően bárkit is? Ha én lennék a tanítványa, nem is készülnék a vizsgájára, csak bemennék, elébasznám az indexet, és mondanám, hogy vésse be a jelest, vagy szembe köpöm. Mit tehetne? Prédikálni kezdene?

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 21:59:11

@Maitre:

"Hát kétségei nincsenek..."

Te sem olvasod magad, ugye? :)

Maitre 2013.03.15. 22:06:48

@Mr Falafel: A kibucokban pontosan miféle vad fajzatok fordulnak elő?

@pocaklakó minimanó: Te már megint itt vagy? Követsz engem, mi, te nyavalyás? :D Viszont ráfaragtál, itt van szűrés, úgy hogy pápá.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 22:09:37

@Maitre: Ne a kifejezésen rugózz! A kibuc egy európai értelemben vett nem szokványos közösség. Nekem semmi bajom a kibuccal, de egy olyan embernek, aki az eltérő kulturális környezet okán gyermekeket képes ölni, azt biztosan zavarná. Bonyolult ez?

Maitre 2013.03.15. 22:09:48

@Mr Falafel: Esetleg pofon törölne, vagy kidobatna. A vizsgáról is, meg az egyetemről is. És helyesen tenné.

Mellesleg függetlenül attól ki mit csinál, attól az elvei még lehetnek helyesek. És ha az elvei helyesek, akkor már rólad szól, hogy csinálod vagy nem.

Maitre 2013.03.15. 22:10:39

@Mr Falafel: Mi ez a gyerekölős sztori? Ki ölt gyereket, hol, mikor, miért?

Alfőmérnök 2013.03.15. 22:16:39

@Mr Falafel: A tudása és a szellemessége (magyar viszonyok között értendő mindez, természetesen) én el tudom nézni a hibáit és a hülyeségeit. Ellentétben például Loxonnal. Na, ő, tényleg egy tocsogó rózsaszínű szar, aki burgonyapüréként próbálja eladni magát 10000 ft-ért. És vannak, akik zabálják.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 22:17:55

@Maitre: A pofon törlés rossz próbálkozás lenne.
Tudod, mit jelent erköclsösnek lenni?
Szerinted helyes bort inni és vizet prédikálni. Nem véletlen, hogy Magyarország egy morálisan szétmállott nihilista szarrá vált.

A gyerekölős sztori a cigánygyilkosságokról szól. Aki a cigányokéhoz hasonló kultúrában élt korábban, az nem öl rasszista indítékból, csak parancsra, katonaként.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 22:19:32

@Alfőmérnök: Nem tudom, az én értékrendemmel ez nem összeegyeztethető. Na, nem Falafelével! :-)

Tehetetlen Dodó 2013.03.15. 22:21:02

@tevevanegypupu: Ha kapnak, az a baj, ha nem kapnak, az a baj.
A fene se tud a kedvükre tenni - én ezért nem is próbálkoznék vele.

Maitre 2013.03.15. 22:21:54

@Mr Falafel: Dehogy lenne rossz próbálkozás. Egyetemekre nem pofozkodó mentalitású emberek járnak általában. Aki meg olyan, az legfeljebb csikket szedni.

A hozzászólásod többi részére nem igazán tudok mit mondani, olyan mintha nem nagyon lennél tisztában sem a zsidókkal, sem a cigányokkal, sem a katonákkal, sem a kultúra fogalmával. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 22:24:14

@Alfőmérnök: Loxon meg nem tétel. Ő sosem volt Tölgy, legfeljebb az árnyéka. Most meg már jól elvonult, hogy ne rakódjon rá több pór. :-)
Nekem nem hiányzik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.15. 22:26:17

@Kiss Gézu:

Hogy ki méltó a Táncsics-díjra és ki nem, annak eldöntése nem az én feladatom. De!

Ha a díjat --- Szaniszló kitüntetése miatti tiltakozásként --- visszaadók (Nej György, Németh Péter, Rangos Katalin, Bolgár György, Vince Mátyás, Horváth Zoltán stb.) méltók voltak, akkor Szaniszló is!

A tiltakozók között vannak, akik a hetvenes-nyolcvanas éveket politikai rádióműsorok szerkesztőiként, politikai és gazdasági lapok szerkesztőiként, főszerkesztőinként, nyugati tudósítóként (vagy épp IMF-munkatársként!) játszották végig. Léteztek ennél "bizalmibb" állások a szocializmusban, szolgálhatta akkortájt valaki alantasabban, nemtelenebbül a diktatúrát, minthogy az ideológia szócsöve és a hazug tömegtájékoztatás részese (és előállítója!)? Ha ezek nem kizáró okok, a díj elnyerésére, akkor mik azok?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.15. 22:27:57

@bbjnick:

részese (és előállítója!)?=részese (és előállítója!) volt?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.15. 22:28:30

@Maitre: Kibaszott fárasztó egy faszkalap vagy, te cigányzsidókatona kultúra egyede, teeee.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 22:34:36

@Maitre:

"Követsz engem, mi, te nyavalyás?"

Hamarabb voltam itt, úgyhogy... te "nyavalyás." :)

Ui.: Amúgy láttam, hogy nem nagyon voltál képes reagálni azokra az idézetekre, amelyek ellentmondtak az irodalmi nyelvről szóló álmagasztos és álkulturált kinyilatkoztatásaidnak.

Uui: De kétségeid nem voltak. Sosem. :)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.15. 22:39:11

Az a gond, hogy egy bármilyen díj kiérdemlése - függetlenül világnézettől - a színvonal függvénye kellene, hogy legyen. Márpedig a harpos, dobogókős és egyéb idióta "báncsák a magyart" című összeesküvés-elméletek nem képviselnek semmiféle nívót. Márpedig ennek a fasznak semmi más említésre méltó munkássága nem ismeretes.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.15. 22:40:57

@Mr Falafel: Fogytán a birs? Ne pótold gagyival, rossz hatással van a tisztánlátásra.

Alfőmérnök 2013.03.15. 22:47:20

@Alfőmérnök: +miatt

@Mr Falafel: Szerintem nem volt semmi botrányos abban, amit Semjén szakdogája kapcsán csinált. Az egy felfújt ügy. A Petschaueres hozzászólása szintúgy. Hülye volt és meggondolatlan, ennyi. Amúgy már Ungváry is megírta, hogy nem a vízzel locsolós, kukorékoltatós verzió a valószínű. Sokan látták a Napfény ízét, és azt a sztorit tekintették hitelesnek, amit ott megjelenítettek.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 22:47:34

@biboldó:

"...nem képviselnek semmiféle nívót."

Drágajóbolgárúr Fan Club... :)

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 22:58:11

@biboldó:

"A relativizálás sem nívó."

Szegény drágajóbolgárúr, kálmánolga és a többi médiajobbágy a maguk "de-bezzeg-az-orbán" mantráikkal, ugye? :)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.15. 23:00:26

@pocaklakó minimanó: Nem ugye. Lehet vitatkozni a mantrák nívójáról is, de nem igazolja szaniszló díjának jogosságát.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.15. 23:02:57

@pocaklakó minimanó: Nem ugye. Lehet vitatkozni a mantrák nívójáról is, de nem igazolja szaniszló díjának jogosságát.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 23:13:48

@biboldó:

"Lehet vitatkozni a mantrák nívójáról is, de nem igazolja szaniszló díjának jogosságát."

Lehet vitatkozni szaniszló nívójáról is, de nem igazolja a mantrások díjainak jogosságát.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.15. 23:19:45

@pocaklakó minimanó: Erről beszélek. Szaniszló egy színvonaltalan faszkalap, nemhogy díjat, nyilvánosságot sem érdemel.
A mantrások díja ettől független, vitasd meg a mantrások hívővel.

tevevanegypupu 2013.03.15. 23:21:02

@Tehetetlen Dodó:

Kellene alapitani valami ellendijat, valami olyasmit min az ellen-Oscar, es kiosztani az ilyen savanyujoskaknak akik fintorognak..bar gozom sincs, hogy a most kituntetettek miert nem erdemeltek meg a Kossuth dijat..

tevevanegypupu 2013.03.15. 23:21:02

@Tehetetlen Dodó:

Kellene alapitani valami ellendijat, valami olyasmit min az ellen-Oscar, es kiosztani az ilyen savanyujoskaknak akik fintorognak..bar gozom sincs, hogy a most kituntetettek miert nem erdemeltek meg a Kossuth dijat..

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 23:22:25

@biboldó:

Azzal vitatom, akivel kedvem szottyan hozzá vagy aki hajlandó megvitatni azt velem. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.15. 23:23:33

@biboldó:

Átpörgettem egy kicsit a Világhálón a híreket, mi minden olvasható a "szaniszlóügyről". A leggyakrabban olvasható szó, ami az üggyel kapcsolatban leírásra kerül, az a "rasszista" (esetleg: eszelős rasszizmus). Tehát, kifogással nem Szaniszló szakmaiságát illetik a "tiltakozók", hanem eszelős rasszizmusát.

Azért én arra kíváncsi lennék, hogy a "tiltakozók" konkrétan miben vélik felfedezni Szaniszló munkásságában az eszelős rasszizmust és hogy általában mit is értenek rasszizmus alatt?!

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 23:27:45

@bbjnick:

"...és hogy általában mit is értenek rasszizmus alatt?!"

Nézetkülönbséget.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.15. 23:28:27

@bbjnick: Nem képviselem a világháló átlagát. Személyes véleményem szerint az idióta összeesküvés-elméletek nem képviselnek semmiféle színvonalat, nemhogy díjazásra méltót. Szaniszló pedig ezekért népszerű. Továbbmegyek, az összeesküvés faszságait is színvonaltalanul adja elő.

pocaklakó minimanó 2013.03.15. 23:35:20

@biboldó:

Nem is hittem volna ebben. Túl sok pozitívumot amúgy sem várok. :)

Maitre 2013.03.15. 23:36:30

@bbjnick: Gondolom inkább az eszelősséget kifogásolják, a rasszizmuson már senki nem akad fenn.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.15. 23:50:46

@biboldó: @Maitre:

Én nem a világháló átlagáról beszélek, hanem a "tiltakozók" hivatkozásairól. Azok a táncsicsdíjasok, akik most, Szaniszló díjazása miatt, visszaadják a díjaikat, kivétel nélkül, Szaniszló rasszizmusát jelölik meg felháborodásuk és tiltakozásuk okaként.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.03.15. 23:51:20

@bbjnick: Lófaszt vagy te kíváncsi rá. Ha kíváncsi lennél, megtaláltad volna a neten. De ha meg is találnád, mivel pont ugyanolyan elmebeteg náci vagy, mint Szaniszló, azt mondanád, hogy "de hát ez a igasság, a zsidók a hibássak".

@pocaklakó minimanó: De ostoba vagy te. Nem az a baj, hogy a rezsim kitünteti Balázs Pétert, Fricz Tamást vagy Kudlik Julit. Ilyen seggnyaló senkiháziakat a másik rendszer is kitüntetett. Elmebeteg náciknak nem adtak még állami kitüntetést ebben az országban. Na ez a probléma. Nem érted, mi?

Maitre 2013.03.15. 23:54:28

@bbjnick: Valamivel meg kell indokolni, ami mindenki számára elfogadható. A rasszizmus jó indok ehhez. :)

Maitre 2013.03.15. 23:57:02

@Kettes: Te ne másokat ostobázz, hanem a saját nyomorék agyú moderátoraidat tartsd rendben. Mint például a jotunert, vagy mi a fenének hívják a tetvet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.16. 00:03:12

@Maitre:

"A rasszizmus jó indok ehhez. :)" --- írod.

Igen?:-D

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.16. 00:04:02

@bbjnick: Válasz Kettesnél. Nem akartam ennyire sarkos lenni, de fenntartom, Szaniszló még "nácinak" is színvonaltalan. Nem vagyok nézője, de egyszer volt szerencsém belenézni egy szokásos nagyívű, ám semmitmondó műsorába. Addig bírtam, míg kifejtette, hogy a nemzetközi összeesküvés Dobogókőt akarja, mert aki azt birtokolja, birtokolja az egész világot. Nomármost akkor vagy a magyarság balfasz, mert a birtoklással ennyire vitte, vagy baromságot beszél színvonaltalanul.
Ezért bármilyen díjra bárki jogosult lehet?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.16. 00:05:15

@Kettes:

Szerinted egy pince/vincelakó ávóspatkány ítélete mióta mérvadó?

Maitre 2013.03.16. 00:06:00

@bbjnick: Persze. Szerinted nem?

Maitre 2013.03.16. 00:06:46

@bbjnick: A fartúrópártolót ne hagyd ki...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.16. 00:13:43

@biboldó:

Én sem vagy szaniszlórajongó, de abban videoban, amit itt a posztban belinkeltek tőle, abban én semmi sértőt vagy kifogásolnivalót nem találok. Szólásszabadság van, nem? Elmondja, ahogy ő látja. Ha a Népszabadságban vagy a Népszavában, a HVG-ben, az ATV-ben vagy a Klubrádióban (vagy akárhol) olyan szövegeket tolhatnak, amilyeneket tolnak és olyan figurák, akik tolnak, akkor mi a baj Szaniszlóval és a szövegeivel?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.16. 00:15:21

@bbjnick:

olyan figurák, akik tolnak=olyan figurák, akik tolják

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.16. 00:16:13

@bbjnick:

Én sem vagy szaniszlórajongó=Én sem vagyok szaniszlórajongó

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.16. 00:26:19

@bbjnick: Nem tudom, hogy a posztban szereplő alakításáért kapta-e a díjat. Mondjuk ez sem díjazásra méltó. Mint említettem, én sem ismerem a munkásságát, de ez a dobogókős agymenése nekem elég ahhoz, hogy a helyén kezeljem. Márpedig ebbe semmiféle díj nem fér bele. Ha esetleg tényleg lenne figyelemre méltó alakítása is, ezzel a logikátlanságával, ezzel a bugyuta szemléletével minden ellenérzést igazol.

Maitre 2013.03.16. 00:28:45

@bbjnick: Pedig érdemes meghallgatni a videóit, ha nem is mindet. Sok minden világosabbá válik utána.

Bell & Sebastian 2013.03.16. 00:41:55

@unionista: Miért ne lehetne a nevükön nevezni őket? Jómagam csak -kedélyesen- zsidóbűnözésnek nevezem, ugyanis az volt előbb. Hogy lenyúlták franchize -ba, nos, az sem dicsőség, annál inkább a jogállamiatlanság szégyen. Egészen pontosan a végrehajtó hatalmi ágaké, kezdve a NAV -on és befejezve a korrupt bírókon.

Ha úgy vesszük, ez a gyurcsányi örökség legfajsúlyosabb része, csak hát erről nem szólnak a regősök.

Bell & Sebastian 2013.03.16. 01:07:42

@nu pagagyí: Óriási érv. A -hogy úgy mondjam- kissé később jött cigányok meg valamilyen újind nyelven beszélnek -már amelyik- oszt mégsem indiaiak.

Akkor hogy is van ez? Nem véletlenül úgy, hogy ez egy sokkal komplexebb kérdés annál, mintsem hogy csak a nyelvi rokonságra szűkítsük.

Bell & Sebastian 2013.03.16. 01:26:00

@Alfőmérnök: Hogy van az ecsémpöcsi, hogy nemrégen még azzal vakaróztál, Tölgyet védted, most meg a feltételezett másodnickjét figyeled? Nem vagy te vízentál kóros kicsit nagyon?

unionista (törölt) 2013.03.16. 01:57:21

@Mr Falafel:
ha bm főcsoportfőnökségei váltottak rendszert (amiben ugye lassan majdnem közmegegyezés van), akkor a formálód új elit aktáit a kgb lemásolta, a moszad pedig ellopta. ez a két szolgálat biztosan be volt épülve. ezt csak azért írom, hogy legyen egy racionális magyarázatod arra, hogyan is lehet megzsarolva a politikai osztály. egy kormány megbuktatásához nem kell lebombázni az ajkai iszaptározót.

Tehetetlen Dodó 2013.03.16. 06:13:42

@bbjnick: Öregem, nem érted te ezt a liberális toleranciát, hehe.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.16. 08:21:08

@biboldó: A "Dobogókős agymenés" csupán a magyar legendárium, ha úgy tetszik mítosz rendszer része. Nem újkeletű agyalmány, csupán az utóbbi évtizedekben vált ismertebbé. Aki más népek mítoszai iránt nem tanúsít kellő tiszteletet, nem várhatja el, hogy saját kultúrája (a zsidóra gondolok) iránt bárki más is tanúsítson. Pont ilyen barbárnak tartom, amikor egyesek a kabbalát becsmérlik.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.16. 08:25:30

@bbjnick:
te tényleg nem érzed mennyire nevetséges ez a mi az antiszem, antirassz....faszságod? szaniszló rasszista. nem kell ezt tagadni, akár a rasszistaság meghatározatlansága, meghatározhatatlansága árán is, hanem azt kell mondani: a rasszizmus biológiai-szociál parancs, tehát nincs vele baj. ahogy szaniszlóval sem ez a baj, ha van. ha van, az, hogy kicsit dinka. de gyakran nem értjük miért azok az igazság harsonái akik :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.16. 08:27:48

@Kettes:
te fasszopó buzi, göncz nem tüntette ki potyka bácsit?
olyan vagy bazmeg, mint egy paralitikus tükörmondat. előre és hátrafele olvasva is hülyeség. :)

motoguzzi 2013.03.16. 08:33:16

Szaniszló Ferenc Moszkvában végzett egyetemet, majd utána rögtön a Magyar Hírlap ottani tudósítója lett, 1986-ban. Akkoriban ilyen fontos pozícióba csak megbízható (=értsd, az akkori politikai irányvonalnak megfelelően gondolkozó, tehát szocialista) emberek kerülhettek. Ilyen múlttal meglehetősen disszonáns a szocialistákkal szembeni unszimpátiája. Összefoglalva: pont a kommunista kommunistáz??

motoguzzi 2013.03.16. 08:35:06

@jose maria padilla: Látom öcsém, hogy kiment a biztosíték, vagy csak simán ömlik a trágyalé a szádból?

Alfőmérnök 2013.03.16. 08:42:30

Bell & Sebastian 2013.03.16. 01:26:00
Talán úgy, te ostoba sejthalmaz, hogy a másodnickezést nem tartom véteknek.

tevevanegypupu 2013.03.16. 08:43:46

@motoguzzi:

Tudja egy tarsasagot akkor ismer meg igazan az ember, ha maga is kozottuk mozog egy ideig. Mikor maguk azzal jonnek, hogy a fideszben vagy mit tudom en hol sok a kommunista, akkor gondolkodjanak el azon, hogy vajon miert forditottak hatat azonnal az mszmp-nek mikor erre lehetoseguk volt? Mert maradhattak volna minden tovabbi nelkul, hiszen a legvadabb, legostobabb komcsiknak sem lett semmi bajuk, ott ulnek szinte mind a parlamentben az mszp vagy regebben az szdsz padsoraiban. Ketsegtelen, hogy volt aki szinten ugyanugy karrierizmusbol valtott iranyt mint ahogy anno a partba belepett. De nem mind.Es akik valtottak, azoknak dupla nehez a sorsuk: el kell viselniuk volt parttarsaik engesztelhetetlen gyuloletet es meg kell kuzdeniuk a gyanakvassal is. De kozel sem valtak olyan ketszinu ripaccsa mint azok, akik megmaradtak az mszp-szdsz-ben es van kepuk demokraciarol, szabadsagrol oktatgatni. Na ez az igazi pofatlan gatlastalansag.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.16. 08:45:12

@motoguzzi: Menj már a kurva anyádba, ostoba zsidó! Szaniszló 86-ban 26 éves volt, tehát nem kiforrott személyiség. Ráadásul te emlékszel, mi volt még 1986-ban a Szovjetunióban? Peresztrojka, glasznoszty - mondanak neked valamit?
Egyébként, ha figyelnél magyarul, zsidó, akkor tudhatnád, hogy Szaniszló leginkább a bolsevik gyökerű globalista-kapitalista bandát ostorozza.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 10:21:33

@Alfőmérnök: köcsögök szoktak kesztyűbábozni... meg faszszopók...

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.16. 10:36:39

@Mr Falafel: A Szaniszlóféle faszokkal az a gond, hogy nem azt mondják, "lám, mi milyen faszagyerekek vagyunk, mert......", hanem, hogy mindenki más roszzgonoszsátnista összeesküvő, kik csak a vérünket akarják szívni. A dobogókős agymenését erre a szemléletre, ennek logikátlanságára példának hoztam ide.

Alfőmérnök 2013.03.16. 11:18:44

@Hepci: Ennek a nyomorék B&S-nek is van 5, vagy 6 "másod"-nickje (még az én nicknevemet is használja). De vele sem ez a baj.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.16. 11:49:22

@biboldó: A lényeget nem érted. Nem is értheted, mert nálad sem első helyen szerepel a magyarsághoz való tartozás. Ami nem baj. Nem kell mindenkinek "turbomagyarnak" lennie. Én sem akarok polinéz lenni, noha a kultúrájukban élek, ott is halok meg, és még tisztelem is azt.
Egész életemben megosztottam magam számtalan lehetőség, téma közt. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy felszínes vagyok. Beleértve a tudásomat is. Manapság szeretek szilárdan tartozni valahová és tartani egy értékrendet.

A magyarságot Magyarországon béklyóba kötő erők ellen nincs lehetőség küzdeni békés körülmények között. Az rasszizmus, antiszemitizmus. Aki csak másképpen mer gondolkodni, mint a magukat baloldalinak és libeárlisnak hazudó, zsidó gyökerű álmagyarok, azt kikezdik, köpködik. Ha felveszed a kesztyűt, a galaxis pereméig visítják, hogy náci vagy. Ha hallgatsz, jönnek az olyan okos dumák, amit te is itt elengedtél. És ez utóbbi még a jobbik eset! Mert a hallgatást is beletörődésnek veszik. Vagyis, ha nem tiltakozol, akkor is náci vagy. És olyan még nem volt, hogy a zsidók a békesség kedvéért engedtek volna. A történelem folyamán soha. Hogy gyurcsány, bauer, niedermüller, bajnai, magyar, göncz, bolgárúr, stb. nem zsidók? Hát akkor mik? Mert magyarok biztosan nem. S ha nem zsidók, milyen alapon plagizálják az üldözött sémitát? Akik valóban zsidók, felemelték már a szavukat, hogy fejezzék be? Én nem tudok róla.

Tetszik vagy sem, ebben az országban a zsidó érdekek szemben állnak a magyar érdekekkel. Nincs politikai jobb- és baloldal, csak zsidók és magyarok vannak. A megoldás a két nép közötti megbékélés keresése. Csakhogy ezt úgy nem lehet, ha a másik oldalról tilos elmondani, hogy zsidó, ha úgy kell tekinteni, mintha ők is olyan magyarok lennének, mint mi. Ez ostobaság és hazugság, meg aljasság is. És soha, de soha a büdös életben nem vezet megbékéléshez.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 12:10:17

Jé, alfikának saját besúgója van . )

rauch 2012.12.18 11:27:41
@Alfőmérnök:
Igen, igaz. Aristo a dékán utasításait hajtja végre.

rauch 2013.03.15 20:40:01
@Alfőmérnök:
Szaniszló is kommentel itt. Talán érdekel ...

blog.hu/user/85025/tab/activity

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.16. 12:13:13

@gloire: Na bassz már, Szaniszló tényleg kommentel itt? Érdekelne, hogy ki az, de tudom, hogy jobb neki, ha nem fedi fel magát. Kicsinálnák, az tuti.

Alfőmérnök 2013.03.16. 12:13:30

@gloire: Mire célzol a kacsintgatásoddal te ostoba fasz? Hogy rauch a másodnickem? Nem, nem az, fogalmam sincs, kicsoda.

Maitre 2013.03.16. 12:28:49

@jose maria padilla: "a rasszizmus biológiai-szociál parancs, tehát nincs vele baj."

Nohát. Én mindig úgy tudtam, hogy sorozatos tapasztalatok hatására kialakuló beállítottság. De valóban nincs vele baj, mert ugye demokrácia van. Ha nem lenne demokrácia, be lehetne tiltani.
Hogy ez most így jobb, vagy úgy lenne, mindenki számára szabadon eldönthető (a demokráciából kifolyólag). Ugye.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.16. 12:33:15

@Maitre: kialakuló beállítottság, teeee, te mester? :-))

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 12:33:31

@Alfőmérnök: Nem gondolom, hogy a másod nicked. Azt gondolom, olyan valaki, aki pontosan tudja, hogy te vagy akkora kiszámítható patkány, hogy megbízhatóan, lelkesen fogod terjeszteni az ide beszúrt infótit/dezinfótit.

Alfőmérnök,
Alfomernok2,
Alfomernok25,
Disznóvári,
Szemethy,
Pszeudo Konrád,
Persécuté Persécuteur,
Ruprecht...

a teljesség igénye nélkül.

Maitre 2013.03.16. 12:34:26

Már csak azt kellene eldönteni, mi az a rasszizmus. Mert ugye manapság ha egy semleges szövegkörnyezetben kimondom a cigány/zsidót, én már rasszistának számítok, mert hogy lehet ilyet kimondani (gy.k.: népnév).
Pedig azt sem nagyon értelem, miért feleltethetőek ezek meg egymásnak egyesek agyában... Összezavarodtam. :)

Maitre 2013.03.16. 12:35:54

@jose maria padilla: Miért, nem az? :) Ezt a biológiai vonalat még nem hallottam, valami új felfedezés?

Alfőmérnök 2013.03.16. 12:36:42

@gloire: Te vagy a patkány és még rettenestesen ostoba is hozzá. Persécuté Persécuteur nem én voltam. A teljesség igénye nélkül.
Téged tényleg vascsővel kéne szétverni.

Maitre 2013.03.16. 12:39:30

@Mr Falafel: Maradjunk a pincérnél. Kényelmesebb mindenkinek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 12:46:25

@Alfőmérnök: vigyázz ezzel a vascsővel. Tudod, dramaturgiai közhely: "...ha egy pisztoly az első felvonásban megjelenik, akkor az az utolsó felvonásban biztosan eldördül..."
Ne fesd a falra, mert pórul jársz egyszer.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 12:48:58

@Alfőmérnök: az a Persécuté Persécuteur valóban írt értelmes dolgokat is, lehet, tényleg nem te voltál.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.16. 12:49:21

@Mr Falafel: Semmilyen, de legfőképp magyar érdeket nem képvisel az ostoba, logikátlan gyűlöletkeltés, ellentétszítás. Sőt, kifejezetten ártalmas a magyarságra nézve. Is.
Én is olvastam, hogy esetleg Szaniszló is kommentel itt. Mit gondolsz, miért basztatom? Ha tényleg olvas minket, jól tűri. Vagy fosik-:)

Maitre 2013.03.16. 12:50:14

@biboldó: "Ha tényleg olvas minket, jól tűri. Vagy fosik-:)"

Mitől?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 12:50:36

@Alfőmérnök: nem is értem, miért engedik ezt a házigazdák.
Nem része az elvárható mértékű liberalizmusnak, hogy itt 5-10 néven anyázzák egymást a paranoiások, meg az se, ami a jobb felső boxban folyik a jobbos vs. balos fingemberek között.

Maitre 2013.03.16. 12:56:09

@Hepci: Nos, ez a te országod, és néped. Szeresd őket. Másra úgysem jók.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.16. 12:57:47

@Maitre: Nem csak a saját tábora előtt szerepléstől. Itt nickek riposztoznak, ezért kevés a süket duma.

Maitre 2013.03.16. 13:00:41

@biboldó: Szerintem szokva van a szerepléshez. :) Szerintem sem teljesen százas az ürge, de azt mond, amit akar, amíg van rá kereslet. Mondjuk én kezdek rájönni ennek a kitüntetősdinek a valódi értelmére: vissza akarják szedni az eddig kiosztott díjakat. :D

Alfőmérnök 2013.03.16. 13:16:15

@gloire: Nem ez az egyetlen tévedésed, balfasz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 13:22:04

@Maitre: minek szeressek faszkalapokat?
Szeresse őket, akinek gusztusa van rá.

Maitre 2013.03.16. 13:28:05

@Hepci: Akkor kénytelen leszek én szeretni. :(

Takács István 85 2013.03.16. 13:32:52

@Urfang: nem esik le neked, hogy ez az ember egy utolsó náci? Heller pedig egyetemi tanár, stb, és nem újságíróként ismert.
ez a kitüntetés Magyarország szégyene (veled együtt)

Bell & Sebastian 2013.03.16. 13:45:31

@Mr Falafel: Jó érvek, vág az agya, nem mondom.

Bell & Sebastian 2013.03.16. 13:54:20

@Alfőmérnök: Mi közöd hozzá, véregér? Interveniálsz vagy a Dunába lövöd magad, sájszegál, többen úgysem vagyunk veled, csak sűrűbben. Társadalmi hasznosságod kevesebb meleg tehénlepényénél.

Bell & Sebastian 2013.03.16. 14:02:32

@Takács István 85: Ha nem első náci, csak utolsó, szinte már-már demokratata.

Hellernyanyó formaldehidben lesz, vagy taxidermiálják, mit hallott?

Alfőmérnök 2013.03.16. 14:04:10

@Hepci: Nagyon jó kis diskrusok voltak itt néhány évvel ezelőtt. Amíg nem lettek (számomra értehetetlen módon) "tényezők" olyan elmebeteg nácik, mint B&S, és nem terelte át az értelemesebb nickek nagy részét Loxon a konzervatív faszverdeblogjába.

Bell & Sebastian 2013.03.16. 14:32:26

@Alfőmérnök: Ne feledkezzél meg saját, elévülhetetlen érdemeidről sem, ha már tevékenyen részt vettél pár jó nick elüldözésében, mint az idedelegált gondolatrendőr.

Igazi, ősgeci tempóval, ha szabad megjegyeznem.
A színvonal meg hadd ne legyen már a te gondod, elmehunyt partizán.

Alfőmérnök 2013.03.16. 14:44:13

@Bell & Sebastian: Melyik nicket üldöztem el, te fasz?
Én inkább úgy emlékszem, hogy loxon és tölgy üldözte el a jósdáról elpetet és bbjnicket egy időre. Meg gloire bbjnicket, armagedeont és engem. Aztán elüldöztétek Oleget, Illyés Edithet.
Teve távozott egyszer, akkor, mikor azt írtam rá, hogy hülye, de a távozásának nem én voltam az egyedüli oka.
MézesRozira meg csak kenyereket dobálok.

Hogy miért szólok hozzád, féreg? Mert rágalmazol, bemocskolsz az elmebeteg fantáziálásaiddal. Azt pedig nem hagyom, mert lehet, hogy néhány szerencsétlen ad a szavadra.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 14:52:23

@Alfőmérnök: Úgy hazudsz, mintha könyvből olvasnád. Tönkre tettél egy blogot, aminek a létrejötte rajtad kívül senkit nem zavart, sem a mandarin szerkesztőket - akik gyakran linkelték az ott írtakat - sem mást. Két éve, napi rendszerességgel gyalázol és mocskolsz törzsolvasókat, személyiség-profilokat állítasz fel, kutakodsz, inszinuálsz, gyanusítasz és rágalmazol.

Te tényleg azthiszed, hogy ez nem gördül innen tovább?Hogy csak egyszerűen ennyiben marad az egész, és a te "nick-hullákon" keresztül vezető utad az egy dicsőséges győzelemmel fog végződni? Komolyan nem ijedtél még meg magadtól, hogy tényleg bajt csinálsz magadnak? Tényleg nagy bajt?

Bell & Sebastian 2013.03.16. 14:53:43

@Alfőmérnök: Nézz már a tükörbe, mi lett belőled? Vagy addig taposol, míg túrót nem köpülsz hogy kimászhass a pohárból?

(csak azért szólok hozzád, mert könyörületes vagyok, tőlem kapod a narkót, ami életben tart)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 14:54:45

@Alfőmérnök: "...Meg gloire bbjnicket..."

Az egyik legalantasabb hazugságod. bbj-nicket nem hogy elzavarta volna bárki is, de pont bbjnick IRL megfenyegetése miatt tiltottalak ki a jósdáról.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 14:57:36

@Alfőmérnök: "...Aztán elüldöztétek Oleget, Illyés Edithet..."

Oleget személyesen padilla oktatta a jósdán, érdekes neki ezt még soha nem vetetted a szemére, hanem megpróbálod ezt is másra rádobni. Illyés edith-et pedig az állítólag elüldözött armagedeon osztotta ki. Ennyit rólad, hazudsz mint a vízfolyás.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 14:59:13

@Alfőmérnök: Teve távozásának egyedüli oka a te gyalázatos tevékenységed volt. A szemünk előtt játszódott, többször meg lett beszélve. Hazudsz, mint a vízfolyás.

Alfőmérnök 2013.03.16. 14:59:22

@gloire: Hazudsz te, bazmeg. A kurva anyádat, féreg, hogyan lehetne a fajtádat kiirtani?

Bell & Sebastian 2013.03.16. 15:00:35

@gloire: Alfi egy nick, maga is meg én is. Vagy elagyabugyálna egy deviáns, huszonéves takonypolcot, aki időmilliomos és a szülei vérét szívja? Ugyanmá...

Alfőmérnök 2013.03.16. 15:03:09

Nem fogom tételesen kikeresni, hogy mi hogyan történt, minden visszakereshető itt.
delphoijosda.blog.hu/
Már egy csomószor megtettem, hogy idézetekkel alátámasztottam, amit mondtam. Reakció: nulla.
Egy dolgot mondok: gloire egy patkány, aki hazudik.

Bell & Sebastian 2013.03.16. 15:03:41

@Alfőmérnök: Adjak tippet, amikor te vagy itt a népirtás -szakértő is?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 15:03:43

@Alfőmérnök: tolmácsolok neked egy korábbi véleményt jeles munkásságodról, egy köztiszteletben álló kommentvezérezredestől:

"jose maria padilla · gozdom.blogspot.com/ 2012.04.16. 14:32:24
alfi arra kitűnő érzésre játszik, hogy kicsinálta a jósdát. ha már nagy nem lehet, elöl valami nagyot. ez is egy léthelyzet

a vicces az a dologban, hogy megteheti magukkal :))..."

"...Ha már nagy nem lehet, elöl valami nagyot..."

Bell & Sebastian 2013.03.16. 15:06:26

@Alfőmérnök: Te meg kizárólag az igazat mondod, vagy legalábbis a szilárd meggyőződésedet. Amik hibásak.

Alfőmérnök 2013.03.16. 15:07:06

@gloire: Örülj, hogy padilla nem árulta el, ki vagy, mert most tényleg szarrá veretnélek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 15:09:07

@Alfőmérnök: Azért nem kapsz válaszokat, mert mindenki tudja, hogy hazudsz. Vegyük például ezt, a saját blogodról idézlek:

"...Igen, baszogatom bbj-t. Miért, nem szabad? Ő egy alkalamas alanynak tűnik erre, és szerintem valahol élvezi is. Ez egy ilyen műfaj, úgynevezett szájkarate. Ha valakinek nem tetszik, kiszállhat. A komment, ami miatt kitiltottak, valóban kifogásolható, bár inkább saját értékrendemhez mérten tartom aránytévesztésnek, a neten az ilyesmi előfordul. A tények kedvéért leírom:

„Ezért a mondatodért természetesen egy valós pofánbaszás, vagy még több is járna. Ne kívánd, hogy megismerjem a valós személyedet, mert abból csak rosszul jöhetsz ki.”

kocsogloxonesgloire.blog.hu/2012/02/16/pa_397/fullcommentlist/1#c15856327

Igen, ezért lettél kitiltva. ezek után ezt írod: "... loxon és tölgy üldözte el a jósdáról elpetet és bbjnicket egy időre. Meg gloire bbjnicket, armagedeont és engem..."

Úgy hazudsz, mint a vízfolyás.

Bell & Sebastian 2013.03.16. 15:11:17

@Alfőmérnök: Hová dolgozol be? Mert én ki sem merem mondani. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 15:16:10

@Alfőmérnök: Padillától nagyon rendes dolog volt ez, de ettől függetlenül meg fogod te azt tudni, ki vagyok. Személyesen fogok neked bemutatkozni. Remélem már várod.

Alfőmérnök 2013.03.16. 15:16:55

"gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2011.10.04. 12:57:34
@bbjnick: "Azt még valahogy fel tudtam fogni (bár korántsem tölt el örömmel), hogy az éretlen, beteges @Alfi belémszerelmesedett és azóta a rajongásával üldöz; no, de te már egy meglett férfiember vagy!:-)"

Lenyűgöző a humorod és az a szellemesség is, ahogy a mocskolódásaidat kicsillagozod, de értelmes beszédhez ez kevés. Én téged egy rosszándékú, jellemtelen, kifejezetten tájékozatlan és buta figurának tartalak, de ami ennél fontosabb: küldetéstudatos, lázító bajkeverőnek.

gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2011.10.04. 14:30:44
@bbjnick: Nem, nem várok választ, sőt azt várnám el, hogy a gyűlölettel és primitívségekkel teli holdkóros dolgaidat máshol terjesszed, ne ezen a helyen.

gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2011.10.04. 15:10:04
@bbjnick: Elképzelésed nincsen arról, mihez vezetne, ha ezt egy magyar kormány megpróbálná. A fent linkelt írásban Böjte Csaba világosan leírta Argentínai tapasztalatait, Görögország most csúszik éppen bele ebbe a helyzetbe. Sebaj, te a irritálóan aljas Novák Elődkét szajkózod, vele kerülsz újból és újból egy platformra, te buta féreg, te! "

Bell & Sebastian 2013.03.16. 15:26:36

@Alfőmérnök: Ekkora gyökér még te sem lehetsz, hogy különös fontosságot tulajdonítasz pillanatnyi emócióknak, családon belüli civódásnak. Szó se róla, van itt jó pár, impulzív és önjáró egyéniség.
Ám arra példát nem tudok -rajtad kívül-, hogy bárki is áthelyezte volna a valóságos életét ebbe a virtuális világba és IRL adatokkal szórakozna.

Szólok előre, ha párbajozni akarsz, nem leszek a segéded. :)

Orvosi segítség, inkább az kéne neked.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 15:27:33

@Alfőmérnök: Politikai vita, adok-kapok, szájkarate. Sehol a valós személyt érintő fenyegetés, sem vascső nem került elő. Így bbjnick maradt lelkes olvasója/kommentelője mind a régi, mind az új jósdának, ennyi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 15:36:55

@gloire: Alfiról se hinném, hogy vascsövekkel a kabátja alatt kószál a városban...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.16. 15:48:47

@Bell & Sebastian: Bár tudnám, mire előzményeztél!:-)))

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.16. 15:53:32

@biboldó: A magyar társadalom egy forrásban lévő katyvasz egy kuktában, és visít a kitörni vágyó gőz miatt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 15:56:10

@Hepci: Annál inkább nem kéne ilyesmikről delirálnia, mert még a végén beleszalad egybe..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 15:58:48

@gloire: miért nem bunyóznak 1 jót, vascsövek nélkül?
Az ilyesmi tisztítja a lelket.

Alfőmérnök 2013.03.16. 16:02:34

Érdekes, nem csak én vettem elüldözésnek ennek a féregnek a hozzászólását.

" tölgy · konzervativok.blogspot.com 2011.10.04. 20:08:56
@gloire: kérem ne kényszerítsen itt minket egy málnási népfrontba, utálnék egyet érteni vele. Bbjnick-kel sem nagyon megy az egyetértés, de ez az elküldözés nem kóser. "
delphoijosda.blog.hu/2011/09/12/vii_35?fullcommentlist=1#c14613908

Alfőmérnök 2013.03.16. 16:03:42

BBjnick és Elpet távozása:
"
bbjnick · bbjnick.blog.hu 2011.01.24. 11:35:16
@Elpet:

Nincs ezen mit gondolkodni, @Elpet.

ü
bbjnick

Loxon · konzervativok.blogspot.com 2011.01.24. 13:53:37
@Bell & Sebastian: A thugok igen
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/51/Group_of_Thugs.gif

A másodiknál viszont csak nem erre gondol (Nossa Senhora das Balinhas Sagradas)?
www.flickr.com/photos/jimsk/4908107740/

@Elpet: Tudja, én tisztelem a kereszténységet. Ha ezt eddig nem vette észre, mélyen sajnálom, de Canossát nem fogok járni. "

Alfőmérnök 2013.03.16. 16:13:17

@Bell & Sebastian: "Ám arra példát nem tudok -rajtad kívül-, hogy bárki is áthelyezte volna a valóságos életét ebbe a virtuális világba és IRL adatokkal szórakozna."

Én tudok.
És én kinek az IRL-adataival szórakoztam, te fasz? Bbjnicket sem fenyegettem IRL. Ezt írtam:
"Ezért a mondatodért természetesen egy valós pofánbaszás, vagy még több is járna. Ne kívánd, hogy megismerjem a valós személyedet, mert abból csak rosszul jöhetsz ki.”
Az IRL fenyegetés az, ti nyomorék kretének, hogy tudom / ki fogom nyomozni, hogy ki vagy és megverlek, stb.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 16:16:45

@Alfőmérnök: Elpet, épp úgy mint bbjnick kommentelnek a jósdán ma is.

Mindenesetre egészen elképesztő az az ávh-s tempó, ahogy mások egymás közti kommentváltásait dokumentálod, rendszerezed és két év távlatából (sic!) egy másik blogról előcitálod és ettől várod a megigazulásodat. Nem fog menni. Te bármit csinálsz, letérdelhetsz, könyöröghetsz, dühönghetsz, de soha nem fogod tudni lemosni magadról, hogy a mandiner blogon és a jósdán te voltál egynehány évig az Alfőbesúgó, az Alfőféreg, az Alfőalember és az Alfőhazug. Senki nem kért meg erre, ez van, elbasztad, megérdemled a gyötrődést miatta, kezdj új életet. Vascsövekről meg ne álmodozz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 16:18:47

@Alfőmérnök: "...Ostoba vagy és aljas..."
Ha ez így van, akkor most nagy bajban vagy!

Alfőmérnök 2013.03.16. 16:41:04

@gloire: Nincs mitől félnem, féreg, hiába szeretnéd.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 17:22:29

@Alfőmérnök:

"...Én megmondtam. Fokozódni fog a drámai feszültség.
Én nem félek. Miért félnék?
Ugyan, áh, hát én tényleg nem félek.
Nincs, mitől féljek, dehogyis, én nem mondtam semmit.
Akkor, akkor, akkor nincs mitől félnem.
Hiába is próbáltok ijesztegetni,
Mert mondom, hogy nem félek. Nem!

Na, persze, most azt hiszitek, hogy megijedtem, mi?
Hát hiába mondom, hogy nem félek.
Most miért néztek így rám?
Hát én nem mondtam semmit,
Nem láttam semmit, nem hallottam semmit,
Akkor nincs mitől féljek.
Ugyan, ne vicceljetek, miért néztek így rám?
Én nem félek.
Mondom, hogy nem félek. Ne nézzetek! Nem félek!..."

www.youtube.com/watch?v=l7neNX6SGgU

. )

Bell & Sebastian 2013.03.16. 18:17:32

@Mr Falafel: Na röhögjön, amikor pont most hurcolnak el egy fiatal, ártatlan cionistát a keresztények, hogy bérét vegyék.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.16. 18:44:58

@Bell & Sebastian: Hol? Benne lesz a híradóban?

Bell & Sebastian 2013.03.16. 18:56:50

@Mr Falafel: Nem hinném, ötven évre titkosítottuk.
(Jut eszembe, mondja csak, nem ismer véletlenül egypár megbízható tutajost hosszú csáklyákkal, spontán kifogáshoz?)

Alfőmérnök 2013.03.16. 19:32:57

"gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.19. 21:28:54
@ArmaGeddon Bácsi: Húzz már innen a kurva anyádba te eszelős pöcsfej! "
delphoijosda.blog.hu/2011/01/16/megmondas2?fullcommentlist=1#c12251524

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 19:38:39

@Alfőmérnök: Mit szeretnél ezzel mondani? Hogy csúnyán beszélt a bácsi? Veled még csúnyábban fogok, ha majd találkozunk. Készülj fel rá! :D

Alfőmérnök 2013.03.16. 19:42:03

@gloire: Nem te erkölcstelen senkiházi, hanem azt, amit leírtam már itt:

"- anyázásért moderál, mikor ő is anyáz, erőszakos, durva hangnemért tilt ki, mikor ő is gyakran ilyen hangnemet üt meg"
kocsogloxonesgloire.blog.hu/2012/02/16/pa_397

Bővebben:
"Gloirenak nem csak a szája mocskos és bűzös, hanem a lelke is. Néhány momentum, ami erre enged következtetni:
- évek óta mániákusan követi doomhammert, évekkel ezelőtti kommentjeivel szembesíti, hogy „leleplezze”
- gyakran furcsa, hirtelen, agresszív reakció, váltásai vannak
- kommentjeiben gyakran erőszakos cselekedetek, képek kerülnek elő, amiket ő láthatóan viccesnek talál
- mikor a mandiner szerzője volt, belső információkat szellőztetett ki (ilyet még akkor SEM csinálunk, ha amúgy kifogásaink vannak a (blog)közösséggel szemben, ami befogadott minket, publikálási jogot adott; ez súlyosan antiszociális viselkedés)
- anyázásért moderál, mikor ő is anyáz, erőszakos, durva hangnemért tilt ki, mikor ő is gyakran ilyen hangnemet üt meg
- paranoid személyiségre vall az is, hogy néhány nem bizonyító értékű információ alapján megkérdőjelezhetetlen TÉNYként kezeli, hogy emlékezetkultúra=sisso.

Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de szerintem ez is elég ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy beteg, sérült személyiségről van szó, aki nem alkalmas semmiféle közösség „vezetésére” (túl azon, hogy nem is kapott erre felhatalmazást)."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 19:47:42

@Alfőmérnök: Semmilyen közössséget nem vezettem, még véletlenül sem, egy blog.hu-s blog, az nem kommuna, ahol a te szavazatod dönthet arról, hogy ki a moderátor. Nem anyázásért lettél kibaszva, hanem a tapadókorong, vérszívó, gyalázkodó, másokat kitartóan üldöző, személyeskedő, hazudozó pszichopata viselkedésedért. Egy szimpla "kurva anyád" az a teljes érdektelenségbe sűlyed önmagában egy ilyen kommentfelületen.

Alfőmérnök 2013.03.16. 19:49:06

@gloire: De, hazug féreg, kurvaanyázásért moderáltál.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.16. 19:55:21

@Mr Falafel: Épp ezért semmi szükség az ilyen idióta szaniszlófélék önjelölt néplelkesítő forradalmárokra, mert csak az indulatot és a hülyeséget terjesztik. Nem tudom, melyik a kártékonyabb, azt hiszem, az se normális, aki ennek a faszkalapnak kitüntetést ad, amivel csak a döglött dakota lovat adja alá.
Szerintem ez nem kifejezetten kultúrák harca, inkább a kulturálatlanságé.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 19:57:00

@Alfőmérnök: Természetesen nem üldözöm Domihamit, hanem politikai, világnézeti vitáim van vele, ami ugye elég természetes, tekintve, hogy ennek a kommentfelületnek alapvető célja ez, hogy ezeket itt lefolytassuk, ezért hozták létre. Nincs mit leleplezni, hacsak nem érvek hamisságát, tarthatatlanságát.

Te viszont pontosan azt csinálod, amivel vádolsz. Te nem politikai, világnézeti érveket ütköztetsz, te leleplezni akarsz. Ahogy aristo-t, Betyárt, engem és lehetne sorolni kiket még. Vélt személyiségprofilokat állítasz fel, és győzelmi jelentéseket írsz, ha valakiről azt gondolod fél tőled.

Engem nem hat meg, ha beteg vagy, nem érdekel hogy milyen testi, vagy leki nyomorúság, családi dráma, vagy bármi sodort ebbe a helyzetbe, én egyszerűen csak megvetlek. Lassan többezer kommentet áldoztál a nick-em, loxon és még vagy 10 olvasó lejáratására. Minél tovább csinálod, annál mélyebbre ásod és annál nagyobb bajba sodrod magadat.

Alfőmérnök 2013.03.16. 19:58:39

"Alfőmérnök 2011.03.27. 17:08:53
Na, mivel gloire elkezdett moderálni, azt hiszem én itt befejeztem. Nem fogok senkinek a torkán letolni többet semmit.

Alfőmérnök 2011.03.27. 18:07:53
@gloire: Még egy szóban reagálok, eztán elhúztam.
"De nem szégyelled te magadat, hogy tulajdonképpen egy minősíthetetlenül izléstelen kurzusművészt akarsz itt a torkunkon letolni?"

Nem.
Grift · gozdom.blogspot.com/ 2011.03.27. 18:13:07
azt a kurvaanyázást kiszedni, mert éppen hozzáfér a sértett a moderációhoz, hát kibaszott gennyes dolog volt. gloár, hatalmasat zuhant a szememben.

loxon, legyen kedves nyilatkozni, hogy egy számológépes segéderő moderálhat e, vagy a blog a maga blogja gloárral közösbe', vagy mi a fasz van itten?

gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2011.03.27. 19:42:53
@Grift: Azthiszem alfinak is jobb így, hogy az anyázása eltűnt és nem hivatkozható a jövőben.
Kitiltva nincs, azt ír amit akar ha nem szégyelli és nem anyázik mellé, bármekkora butaság is.”
delphoijosda.blog.hu/2011/02/16/kommentfolyam3?fullcommentlist=1#c13037303

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 20:08:08

@Alfőmérnök: Micsoda szerencsétlen ostoba egy pöcs vagy te, hallod? Ha én nem lennék, vagy nem regisztrálok soha, te akkor is kiküzdöd magadnak ezt a szerepet. Téged a valamikori haverod a kkbk blogról is gyűlöl és elküldött már az anyádba, ahogy az általad védeni próbált Doomhami is, rádszóltak a mandis szerkesztők, a törzsolvasók közül minimum tizen, de lehet, keveset mondok. Te nem veszed észre magadat? Az ég egyadta világon senkit nem hat meg, hogy épp melyik kommentednél telt be anno a pohár. Szeretnéd, hogy készítsek hozzád hasonlóan egy kis csokrot azokból a kommentekből, amik a halál faszára küldtek már el téged? Reménytelenül vergődsz, ez számodra egy megnyerhetetlen meccs, jobb, ha belátod. a blog.hu történetének a legundorítóbb, lagalantasabb trollja lettél, kerül mindenki, mint a büdös szart, nem veszed észre?

S=klogW 2013.03.16. 20:13:07

@Alfőmérnök: _folytatólagos_ k-zásért

Alfőmérnök 2013.03.16. 20:14:49

@gloire: Ha a férgek, a patkányok, az alemberek utálnak, kerülnek, az engem örömmel tölt el.

Alfőmérnök 2013.03.16. 20:18:52

@S=klogW: Nem, te szerencsétlen, az volt az első kurvaanyázásom a delphoi jósdán.
Gloire előttem kurvaanyázott.
Ismétlem:
"- anyázásért moderál, mikor ő is anyáz, erőszakos, durva hangnemért tilt ki, mikor ő is gyakran ilyen hangnemet üt meg"

Tudom, hogy nem számít, hogy mindez dokumentálva van, és a kérdéses részeket ki is kerestem, hogy bebizonyítsam, hogy úgy volt, ahogy írtam, tehát nem hazudtam, hanem az hazudott, aki azt írta, hogy hazudok.

S=klogW 2013.03.16. 20:19:34

@Alfőmérnök: Közben meg majd belehal maga, hogy nem lehet a jósdán. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 20:22:23

@Alfőmérnök: Az figyelemre méltó, hogy ezeket a "patkányokat" igen nagy számban te pont ott találtad meg, a te szavaiddal abban a "közösségben" ahová tartozni szerettél volna, akikkel a politikai nézeteid, szociokulturális helyzeted, az általad leírtak alapján nagyrészt azonos. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy esetleg nem vagy az, akinek mutatod/mutattad magad.

S=klogW 2013.03.16. 20:24:18

@Alfőmérnök: Nem szó szerint értettem a k-zást, hanem általában a mocskolódó hisztéjére.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 20:25:23

@Alfőmérnök: Teljesen mindegy, ha valaki akkora patkány, hogy a mocskolódását, kurva anyázását próbálja évekig tartó álhatatos munkával tisztára mosni, másra mutogat, miközben az a világon senkit nem érdekel, ahelyett, hogy elnézést tudna kérni az egy rongyember.

Alfőmérnök 2013.03.16. 20:27:13

@gloire: Mert egy paranoiás, ostoba, beteg fasz vagy.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 20:33:55

@Alfőmérnök: @gloire: nem unjátok még az egész napot ezzel tölteni?

S=klogW 2013.03.16. 20:37:36

@Hepci: na már 4 csámcsogunk újra alfi viselt dolgain :)

Alfőmérnök 2013.03.16. 20:46:27

@Hepci: Én nem unom, sőt, kifejezetten szórakoztat.
Ugyan ritkán, de az életben is lehet találkozni ilyen seggfejekkel. Ez egyfajta edzés, felkészülés arra, hogy hogyan védje meg az ember magát velük szemben a való világban. Modellszituácónak, határhelyzetnek is nevezhetjük. Ilyenkor válik el a szar a májtól. Ha valaki közbeszól az ilyen vitákba, akkor arról kiderül, hogy kiféle-miféle. Engem néhányan kineveztek főgonosznak, az eszükbe sem jut, hogy esetleg saját magukban, vagy rajtam kívül más emberekben is keressék a hibát. Egy szűk közösség véleményére apellálnak, azt tartják mérvadónak, minden mást kizárnak a látókörükből. Jellegzetesen törzsi, a civilizáció alacsony fokára jellemző magatartás. Engem szórakoztat, hogy ezt tanulmányozhatom. (Természetesen az un. baloldalon is megfigyelhető ez a magatartás.)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 20:48:21

@Alfőmérnök: Esetleg talizhatunk itt, Disznóváralján, gondolom, ez neked is otthonos közeg (sváb község):

mw2.google.com/mw-panoramio/photos/medium/69132927.jpg

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 20:52:23

@Alfőmérnök: "...Ez egyfajta edzés..."

Elég sajátos . ) Szerintem nem erre van most szükséged.

(Egyébként saját magadat nevezted el Al... valakinek, és meg kell mondjam roppant találó, senki nem talált volna passzentosabb gúnynevet neked te Alféreg :DD)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 20:54:08

@Alfőmérnök: nem merülnék ilyen szociológiai mélységekbe, csak csodálkozom, hogy értelmesnek tűnő emberek reggeltől estig ezzel foglalkoznak itt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 21:04:25

@Alfőmérnök: "...az életben is lehet találkozni..."

Miért, te ezt most honnan írod? Ne ijesztgess már, ugye nem a halálból? Esetleg a halál faszáról, azt elhiszem, de az mégiscsak itt az életben van. Vagy arra céloztál, hogy tulajdonképpen élőhalott vagy már a fosástól? Mert a virtualitás az ugye nem azt jelenti, hogy nem az életben történik az, hogy te nick-néven kommentelsz szombat este :DDD

Velem találkozhatsz _személyesen_ is, itt az életben, ha gondolod, megbeszéljük a vascsövet is, okés?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 21:12:07

@gloire: fú, ez olyan lesz, mint a Hegylakóban.
Szikráznak is majd?

Alfőmérnök 2013.03.16. 21:12:49

@gloire: Mindig is sejtettem, hogy buzi vagy, és csak egy randit akarsz kicsikarni belőlem. Sajnos, ez nem fog menni. :(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 21:15:03

@Alfőmérnök: ez rossz érv.
Brendelmatyi pont ezt írta nekem, amikor meginvitáltam az általa qrvának nevezett mamámmal történő találkára.
Praktice, betojt.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.16. 21:17:54

@Hepci:
ó, baszki, azért a te bűvszakis futásod sem volt egyszerű egy időben! :)

/tényleg jó a monopoli? ennék egy jó pizzát/

S=klogW 2013.03.16. 21:23:44

@jose maria padilla: Pizza? Maga aztán tud élni, igazi ínyenc.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 21:23:58

@jose maria padilla: hát, az semmi se volt ehhez képest. De a pszichológiai szituációt át tudom érezni, legalábbis Alfőmérnök szemszögéből, csak itt fogalmam sincs, kinek van igaza, ha van ilyen egyáltalán.
És engem is moderált ki folyamatosan vita közben vitapartner, igaz, utána meg nem túl sportszerűen publikáltam részleteket magánleveleiből, aminek hatására eltűnt a virtuális térből.
Még annyit ígért, hogy alkalmazza rajtam a harcművészeti ismereteit, majd amikor találkoztunk, elállt ebbéli szándékától. :)

[A Monopoli tényleg jó, és nem messze onnan a GianMarióban is elég jó a pizza, a Bajcsyn.]

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 21:29:36

@Alfőmérnök: "...Sajnos, ez nem fog menni. :(..."

Mibe fogadunk, hogy menni fog? Ha nem jó a várnál, talizhatunk a Jenőben is . )

S=klogW 2013.03.16. 21:29:48

@Hepci: mert mi volt a levelekben? és miért nem verték meg végül?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 21:34:35

@S=klogW: (1) a levelekben természetesen IRL nem vállalható baromságok voltak.
(2) 48-as a lábam. Valószínűleg 1 igazi harcművész nem kedveli az ilyet. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 21:39:59

@Hepci: Pedig nagy ember tud nagyot esni, nem véletlenül mondják ám . ) Nem láttál még olyat?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 21:42:16

@gloire: dehogy nem, egyszer úgy átdobott egy dzsúdós haverom, hogy alig tudtam felkelni.
Aztán nagyon megverték az utcán.
Akkor 2 héten át én kísértem haza...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.16. 21:44:58

@S=klogW:
mit pofázol, idióta? a jó pizza olyan, mint egy jó rántotta, vagy egy jó zsíroskenyér. időnként fasza.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.16. 21:46:09

@Hepci:
jut eszembe, nem lakott maga valamikor a gogol utcában?

S=klogW 2013.03.16. 21:46:50

@Hepci: na úgy látom jóféle firmák maguk is ám :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 21:50:07

@jose maria padilla: nem. Budán laktam mindig, a XII. és XI. kerületben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 21:52:03

@S=klogW: miért?
Nem vagyok egy utcai verekedő típus, csak néha visszaütöttem, ha már nem adódott más európai megoldás. :).

Alfőmérnök 2013.03.16. 21:54:16

@gloire: Kb. 2 éve nem voltam a Jenőben(nem is tudom, hogy létezik-e még?), egy időben viszonylag gyakran jártam arra, tök véletlenül, magánéleti okokból kifolyólag. Szóval mellé.

S=klogW 2013.03.16. 22:00:12

@jose maria padilla: ezek szerint nemcsak irodalmi tahó maga
de hát mit lehessen várni a pesti úri csőcseléktől

Alfőmérnök 2013.03.16. 22:04:24

@Hepci: "fogalmam sincs, kinek van igaza, ha van ilyen egyáltalán."

De most komolyan. Ha engem valaki kurvaanyázásért moderál, és ha beidézem, sőt nem csak idézem, hanem linket is adok arra, hogy az a valaki korábban kurvaanyázott ugyanazon a blogon, és mikor moderált, ő maga mondta, hogy a kurvaanyázásért moderál, akkor nem nekem van igazam, mikor azt mondom, hogy ez az illető egy személyiségzavaros faszkalap?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 22:09:23

@Alfőmérnök: nem szeretnék belefolyni a "vitátokba", leszámítva, ha esetleg találkozni akartok IRL, annak a technikai bonyolításában szívesen segítek (csak nehogy mindketten nekem essetek a vascsöveitekkel, mert azt bölcsészektől nem veszem jó néven). :D
Ebben a konkrétumban szvsz igazad van, ha ennek van valami jelentősége.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 22:10:40

@S=klogW: egy igazán jó pizza lehet gurmé étek.
Sajnos a magyarok 99,9999 százaléka még nem találkozott ilyennel és nem is fog, de attól még igaz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 22:11:05

@Alfőmérnök: Már mi lenne ebben a mellé? Most igazoltad vissza saját magadat, hogy az vagy, aki :DDD

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.16. 22:13:19

@Alfőmérnök: @Hepci: Természetesen soha nem anyáztam a jósdán. Alfikának minden érve ugyan ilyen hazugság, ferdítés, arra számít, hogy mindenki unja már ezt annyira, hogy nem néz utána.

Alfőmérnök 2013.03.16. 22:18:44

"Természetesen soha nem anyáztam a jósdán."

vs.

"gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.19. 21:28:54
@ArmaGeddon Bácsi: Húzz már innen a kurva anyádba te eszelős pöcsfej! "
delphoijosda.blog.hu/2011/01/16/megmondas2?fullcommentlist=1#c12251524

S=klogW 2013.03.16. 22:23:00

@Hepci: ne hülyéskedjen velem. nyilván lehet jól is el lehet készíteni egy pizzát, de ettől még nem lesz gourmet étek.

a gourmet amúgy is egy bullshit-gyanús jelző:

www.youtube.com/watch?v=o4hAKNwzSJc

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 22:26:23

@S=klogW: miért?
Bármi lehet gurmé étel, ha a lehető legtökéletesebb anyagokból, a lehető legtökéletesebben készítik el.
Egy marhapörkölt saját készítésű tarhonyával például nem lehet gurmé, a báránygerinc édeskömény coulis-val viszont igen?

S=klogW 2013.03.16. 22:31:55

@Hepci: a gourmet fogalmának azért része a különlegesség is, nem gondolja?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 22:38:47

@S=klogW: az is lehet különleges, ha különlegesen jól készítenek el valamit... bár valóban, rohamosan szaporodnak azok a helyek, ahol a különleges minőséget leginkább az ötletszerű/meglepő párosításokban és a trendi dizájnban vélik meglelni...
Tényleg, nem meglepő, hogy jó halászlevet vagy pörköltet nem lehet enni gyakorlatilag sehol a fővárosban? A ritkaság nem különleges?

S=klogW 2013.03.16. 22:49:48

@Hepci: a gourmet különlegesség-faktora alatt én az adott földrajzi-kulturális régióban nem hétköznapit értettem
a magyar vendéglátás régóta nem a vendégnek az ő pénzéért való jóllakatásáról hanem egyszerű lehúzásáról szól, ami már a kiszolgálás modorából is látszik: lekezelő/flegma/alázatoskodó távolságtartó kiszolgálás

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 22:52:22

@S=klogW: nem értünk egyet, semmi gond.
A magyar vendéglátás jobbik fele meglepően nagy arányban arról szól, hogy lelkes tulajdonosok a megtérülés legcsekélyebb reménye nélkül tolják bele a pénzt...

S=klogW 2013.03.16. 22:56:41

@Hepci: ha így van örülök neki. én vagy 10 éve egy tiszai halászcsárdában vesztettem el érdeklődésemet a magyxar vendéglátós-kultúra iránt annak hiányában. azt mondja új esélyt kellene adnom?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 23:02:34

@S=klogW: nem tudom, mekkora megrázkódtatás érte abban a halászcsárdában...
Ma is bármikor belefuthat egy rémes halászlé/afrikai harcsából pormártással készített paprikás kettő hete bekevert túrós csuszával párosba, aztán jön az újabb 10 év...
Ha nem akar ilyenekbe belefutni, nézegessen 1 bizonyos blogot! :)

S=klogW 2013.03.16. 23:09:39

@Hepci: ameddig eltartott a kiszolgálás, azt a harcsát akkor foghatták ki valami kínai haltelepen meg akkor kezdhették szintetizálni az ólomfestékpirospaprikát a haltelepnek vizet biztosító szomszédos vegyi üzemben

S=klogW 2013.03.16. 23:17:23

@S=klogW: na jó maga az étel nem annyira, de a kiszolgálás tényleg csapnivaló volt

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.16. 23:45:02

@S=klogW: ismerek tán 5 csárdát, ahol nagyjából rendben vannak az ételek...
Szerintem a felszolgálással olyan rettenetes problémák nincsenek manapság, a lassúságot bizonyos esetekben a tisztességes technológia - a halat frissen főzik bele valamilyen előre elkészített alapba - is indokolhatja. A legjobb bajai típusú halászleveket pedig teljesen frissen készítik, szűk órát kell várni rá (pl. Baracsi Csárda).

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.03.17. 02:22:35

Szerintem rendben van, hogy nemcsak liberálisok kaphatnak állami kitüntetést.

Tehetetlen Dodó 2013.03.17. 06:14:32

@S=klogW: Kár, hogy nem tudok küldeni a neten át egy porciót a feleségem rakott krumplijából, például.

Tehetetlen Dodó 2013.03.17. 06:42:38

@Hepci: Azt mondod, érdemes a baracsit megpróbálni?
Legközelebb elviszem hű hitvesemet oda, ritkán jut rendes halászléhez.
Ha van más jó tipped is, megköszönöm.

pocaklakó minimanó 2013.03.17. 07:23:35

@Kettes:

"Elmebeteg náciknak nem adtak még állami kitüntetést ebben az országban. Na ez a probléma."

Dehogynem. Épp előtte soroltam fel néhányat belőlük. A gond csupán annyi, hogy te nem tartod őket annak. De személyes véleményre nem sokat adunk, ugye...

pocaklakó minimanó 2013.03.17. 07:25:49

@biboldó:

"Ezért bármilyen díjra bárki jogosult lehet?"

Ez így van. Mondjuk, elég szomorú, hogy megtörténhet, de be kell látnunk, hogy ez a trend errefelé jó régen.

Meglepő viszont az, hogy csak most - persze véletlenül, ahogy szokott lenni - akadnak ki páran. :)

pocaklakó minimanó 2013.03.17. 07:36:13

@biboldó:

"...mert csak az indulatot és a hülyeséget terjesztik."

Említhetnénk ugye a párhuzamokat, amelyek nem váltottak ki ennyire heveny dührohamokat.

Mert egyes idióták egyenlőbbek a többinél. :)

pocaklakó minimanó 2013.03.17. 07:39:40

@Hepci:

"Brendelmatyi pont ezt írta nekem..."

Ó, a Matyi! A mimatyink! Országos kedvenc a fickó. :)

Alfőmérnök 2013.03.17. 08:12:26

@Hepci: "Ebben a konkrétumban szvsz igazad van, ha ennek van valami jelentősége."

Van, mert a többiben is igazam van, és mivel ezt se látja be, hanem bizonyíthatóan hazudik, a kívülálló számára sejthető, hogy a többi esetben is ez történik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.17. 09:00:32

@Tehetetlen Dodó: Pestről azért nem Baracsra utaznék hallevezni... meg az is kérdés, hogy milyen típusú levet szeret.
Elég jó passzírozott, sűrű lé van frissen belefőzött hallal a százhalombattai Harcsa Csárdában.
Jó és hígabb a halászlé a szintén Battán, a dunafüredi részen, a folyóparton levő Halászcsárdában.
Jó a Kígyósi Csárda passzírozott leve, filézett ponttyal.
Elfogadható levet ettünk tavaly a szentendrei Határcsárdában és a dunaföldvári csárdában, 2 hete pedig igen jót, de nem szálkátlanított halból készítettet a poroszlói Fehér Amúrban.
Nekem nagyon tetszik a vízivárosi Atakám Bisztró kissé csúcsgasztronómiai beütésű - erősen szűrt, üde - halászleve is.
A többi fővárosi helyet nem ajánlom, illetve nem voltam még az újpesti Öreg Halászban, arról olvastam jót szavahihető helyen (is).

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 09:37:39

@biboldó: Számomra a kultúra nem jelent semmi olyat, hogy késsel és villával eszem. A kultúra egy emberi közösség viselkedéseinek összessége, így azt nem lehet fosztóképzővel említeni. Szerintem a kultúrának csak egy jelentése van, és az, amit én mondok. A többi csak hablaty áltudományok tudományoskodásához.

Szaniszló Ferenc, tűnjék bár idiótának, megszállottnak, fontos körülményekre, létezőkre hívja fel a figyelmet. Legfeljebb abban választhatunk, hogy a körülményeket hogyan változtatjuk meg, a létezőket miként befolyásoljuk. Szeirntem a dolgokat, amelyek másnak látszanak, és másik is, mint aminek nevezzük őket, egyszerűen el kell pusztítani. Hogy egy klasszikust idézzek: a kruplileves legyen krumplileves. Nem lehet továbbra is nem létező dolgoknak nevet adni, és annak mentén társadalomfilozófiát előállítani. A tejes XX. század a egy hazug társadalomfilozófia béklyójában vajúdta meg a még nála is korcsabb gyermekét, a XXI. századot. És ezért kizárólag a világ zsidólobbija a felelős. S ha ez a zsidó embereknek nem tetszik, tessék felemelni a szavukat, különben egy kalap alá vevődnek amazokkal, akik az emberifajra a legveszélyesebb kórnak mondhatók.
És itt most nem lehet azzal példálózni, hogy a fejfájásra bezzeg milyen jó volt az Algopyrin, mert közben a túladagolása gyomor perforációt okozott.

Tehetetlen Dodó 2013.03.17. 09:38:23

@Hepci: Köszönöm a tippeket.
Baracsra utazni nem nagy mutatvány - lányomék most Dunaföldváron laknak egy ideje, oda szoktunk lejárni, a földvári halászcsárdába, a partra. A földvári csárda jó - legalábbis hű hitvesem ezt állítja, mert én nem eszem halat, csak az ő kedvéért megyek ilyen helyekre - mi is vagy 3 hete voltunk ott legutóbb, derék nőm és vejem jól belakmároztak különféle fogásokból.
Mi Dunakeszin lakunk, ennélfogva gyakran kirándulgatunk a Dunakanyarban, de rendes halászlé errefelé nincs, egy-két helyen lehet jó sült halat kapni, például Bogdányban.
Újpesten egyszer voltunk, nem volt jó, igaz, ez elég régen volt.
Feleségem szerint életében a legjobb halászlevet egy révfülöpi cimborám esküvőjén ette, vagy másfél évtizede. A barátom nagybátyja főzte a násznépnek, hatalmas kondérban, nyílt tűzön, a halakat hajnalban fogták a tóban - a mutatvány sajnos nem fog többé megismétlődni, mert a derék öreget azóta magához szólította az Úr.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.17. 09:45:11

@Tehetetlen Dodó: a dunaföldvári csárdát nem éreztem annyira jónak (túlsózott, nem frissen készült hallé, de legalább jó ponty és valódi harcsa volt benne, mikrózott palacsinta flakonos csokiöntettel), a felsoroltak kb. bármelyike jobb lehet nála a korlátozott mintavétel alapján...

pocaklakó minimanó 2013.03.17. 10:01:34

Ha már "színvonal" és egyebek, akkor említsük meg a 2000-ben Táncsics-díjjal kitüntetett Bächer Magyarlaktafalva című friss "szösszenetét."

pocaklakó minimanó 2013.03.17. 10:02:58

Magyar Sajtó Napja: "Március 15-én ünnepeljük a szabad és FÜGGETLEN újságírást..." :)

Tehetetlen Dodó 2013.03.17. 10:28:01

@Hepci: Valószínűleg azokhoz képest tűnik jónak, amelyek eddig útba estek...
Mint említettem, én nem tudom megítélni, csak másodkézből/szájból való információim vannak a halételekről.
De majd megpróbáljuk az általad javasoltakat, szépen sorjában - igaz, én majd csak a túróscsusza minőségéről tudok majd hitelt érdemlően referálni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.17. 10:39:11

@Tehetetlen Dodó: á, persze, a magyar átlagot bőven veri és nekem is megfelel (megettem az egész kisbográcsnyit), csak jelezni akartam, hogy vélhetően hol tart a hely a többihez képest.
A túrós csusza se egyszerű étel... legalábbis az éttermekben találhatók alapján... :D

Tehetetlen Dodó 2013.03.17. 10:45:42

@Hepci: No, az én derék, jó étvágyú hozzátartozóim bekanalaztak egy hatalmas bogrács vegyes halászlét, pontyból és harcsából, aztán az egyik egy fűszervajjal sült harcsaszeletet, a másik egy rántottat, ezek állítólag különösen jól sikerültek és frissnek is tűntek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.17. 13:08:35

jó elvtárs ez a szaniszló, nem véletlenül van széles ekhójában, egy szelep, neki ez a szerep jutott

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.17. 16:12:10

@pocaklakó minimanó: Említhetnél párhuzamokat, de semmi értelme. Más dolog, ha példának okáért kritizálom szerelmetes pártvezéredet és más, ha Te engem családostól, fajtástól emberiségellenes gonosztevőnek titulálsz, kik genetikailag arra vannak kódolva, hogy ártsanak a magyarságnak. Innen csak egy lépés a megoldáshoz vezető út. Én azt mondom, hogy demokratikus választásokkal méltóbbakat kell hatalomra juttatni, míg Te azt sugalmazod, hogy gonosztevőktől bármi áron meg kell szabadulni. Természetesen tudom, hogy Te senkit nem akarsz gázba küldeni, én pedig nagy ívben tojok a pártokra. Tehát ez is egy párhuzam volt.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.17. 16:20:06

@Mr Falafel: Tetszik vagy nem, Európában jelenleg (még) a keresztény kultúra a domináns. Ennek valóban vannak zsidó vonatkozásai, hisz abban gyökerezik, de ezt nem a "zsidólobbi" kényszerítette a földrészre. Idegennek érzed a magyarságtól? Rendben, de ezt a kultúrát nem lehet zsidótlanítani, mert akkor már nem az ami. És ettől még automatikusan nem állna vissza az általad ősinek vélt igaz törzsi társadalom, amit szintén nem a zsidólobbi irtott ki tűzzel-vassal.

pocaklakó minimanó 2013.03.17. 19:25:34

@biboldó:

"Tehát ez is egy párhuzam volt."

Ugye milyen izgi a párhuzam? Kihozza az emberből a lappangó dolgokat. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.03.17. 21:09:21

@Hepci:
gasper egykori kiváló blogjában a nagyszerű grift megörökített egy baracsi levet. háááát, mindenki döntese el. :)

tajkep.blog.hu/2009/05/18/jeghideg_majalis

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.17. 21:37:09

@biboldó: Elbeszélünk egymás mellett. Amit írsz, azzal maradéktalanul egyetértek. Kénytelen leszek ellátogatni a leszakadt tartományokba, és némi gyümölcspárlat mellett tisztázni az álláspontokat. Ha az isten nem bassza meg máriát megint, ez még márciusban bekövetkezhet.

Jack Torrance 2013.03.17. 22:14:05

@bbjnick: tegyük fel, hogy TuRuL_2k2 annak idején utálta, hogy más kormányok alatt méltatlanok kapták a díjakat, politikai és egyéb alapon. Tegyük fel továbbá, hogy TuRuL_2k2 őszintén hitt abban, hogy az általa támogatott Fidesz kormány alatt ilyen esetek nem fognak előfordulni. Ez esetben jogos a csalódása és a felháborodása, és az is, hogy ennek hangot ad.

Miért gondolod, hogy a hibás döntéseket, a méltatlanul adott díjakat, a hülye vezetőket, a csalással szerzett diplomákat és egyebeket szó nélkül kéne hagyni? Miért kéne hallgatni róluk? Engem inkább az zavar, hogy más (ezeknél fontosabb) dolgokról nem írnak, nem az, hogy ezekről viszont igen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.18. 05:19:54

@Jack Torrance:

1) Ez a poszt (sajnos) nem a csalódottság és a felháborodás hangján szól, hanem a zsurnaliszta gúny hangján (heccszöveg).

2) Nem gondolom (és soha nem is állítottam), hogy a hibás döntéseket, a méltatlanul adott díjakat, a hülye vezetőket, a csalással szerzett diplomákat és egyebeket szó nélkül kéne hagyni. Azt viszont állítom, hogy a kontextus (ezek kritikájánál) meghatározó. Ha nem a megfelelő összefüggésrendszerben, súllyal és módon tárgyaljuk ezeket a kérdéseket, akkor azzal nem az erkölcsi tisztulást szolgáljuk, hanem épphogy a züllést (leginkább csak alantas embervadászatot és erkölcsi relativizálódást generálunk).

pocaklakó minimanó 2013.03.18. 08:43:22

@Jack Torrance:

"Miért gondolod, hogy a hibás döntéseket, a méltatlanul adott díjakat, a hülye vezetőket, a csalással szerzett diplomákat és egyebeket szó nélkül kéne hagyni? Miért kéne hallgatni róluk?"

Diploma tekintetében kérdezd Ferit. Ő megmondja, hogy miért.

vantaan 2013.03.18. 10:04:00

@pocaklakó minimanó:
"Diploma tekintetében kérdezd Ferit. Ő megmondja, hogy miért."
....szerintem Semjén Zsótit akartál írni, ugye???
....mert róla tényleg kiderült hogy egy hazug tolvaj csaló!!!! ...s mindannyiunk szégyenére még mindig miniszterelnök-helyettes! Lehet, hogy fel sem tűnik a többi csaló közt?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.18. 13:41:41

@jose maria padilla: na, szahar volt, vagy mi?
Digifotó alapján beltartalom-megsejtést nem vállalok...
Egyébként pár perc múlva indulok, hallevezni, Battára, ha nem fokozódik a hószállingózás.

pocaklakó minimanó 2013.03.18. 14:41:17

@vantaan:

"....szerintem Semjén Zsótit akartál írni, ugye???"

Szerintem nem. Szerintem azt te akartad írni és írtad is.

Egyéb izgalmas kérdés, amelyre gyorsan tudok válaszolni? Ne tétovázz! :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.18. 15:10:41

@Victor McKerguelt:
"Ki szopatta meg Balogot? "

Vagy L. Simon Laszlo bucsuajandeka volt, vagy mar Halasz Janos uj seproje.

index.hu/kultur/media/2013/03/18/a_kuratorium_nem_tamogatta_szaniszlo_kitunteteset/
"A minisztérium válasza szerint "a miniszter által a szakmai szervezetek javaslatai alapján felkért bizottság idén a kiosztható három Táncsics Mihály-díjra csupán egy kedvezményezettet nevezett meg. Ezért a miniszter a további jelöltek közül Táncsis-díjat adományozott a *** kulturális államtitkár javaslatára *** Szaniszló Ferencnek és Vertse Márta Ágnesnek. Szaniszló Ferencet az egyik országos újságíró-szervezet jelölte a díjra"."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.18. 15:14:26

Balog gerinctelen.
www.pecsinapilap.hu/cikk/Balog_Zoltan_emberi_becsuletbol__nullasra_vizsgazott_/122821
"Pörzse Sándor jobbikos politikus szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere "gerinctelen, a legnagyobb farizeus a Fideszen belül (...) és emberi becsületből nullásra vizsgázott", amiért "szóban visszavonta" Szaniszló Ferenc újságíró Táncsics-díját."

Szaniszlo munkassagat nem ismerni "eletszerutlen".

"Pörzse Sándor szerint ha Balog Zoltán valóban nem ismerte Szaniszló Ferenc munkásságát - ami a jobbikos politikus szerint "életszerűtlen" - és úgy tüntette ki, akkor az a botrány; ha pedig ismerte és "az ellenzéki holdudvar nyomására" mégis szóban visszavonta a kitüntetést, akkor pedig az."

Alfőmérnök 2013.03.18. 15:25:34

@Doomhammer: "ha Balog Zoltán valóban nem ismerte Szaniszló Ferenc munkásságát - ami a jobbikos politikus szerint "életszerűtlen" - és úgy tüntette ki, akkor az a botrány; ha pedig ismerte és "az ellenzéki holdudvar nyomására" mégis szóban visszavonta a kitüntetést, akkor pedig az."

Én az előbbire tippelek.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.18. 22:05:02

@Mr Falafel: Rendben, majd eldugom az ezüsteszcájgot. Gyümölcspárlatból viszont a világ összes problémájának megoldására elegendő mennyiség áll rendelkezésre. Ha valami konkrétra vonatkozó közlendőd lesz, ne itt üzenj, azt hiszem, egyre ritkábban fogok benézni. Ha egyáltalán. Gedeonnak is élnie kell, hadd szajkózza a buzi elferdített forrásait, mikből csak a lényeg hiányzik. Nevezetesen, hogy az idézetei kínvallatások által kicsikart vallomások, mik alapján vérvádas perekben születtek ítéletek. Úgy tűnik, itt erre van igény, csak azt nem értem, miért. Azaz nem akarom érteni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.18. 23:50:55

@Doomhammer: nem hiszem, hogy a miniszternek ismernie kellene minden agyahagyott ún. újságíró "munkásságát".
Másrészt valószínűleg igaza van, Balog jellemét illetően...

S=klogW 2013.03.19. 00:03:25

@Hepci: Ferenc túl sokat láthatott külpolos(ka)ként a panorámával
(mj.: Chrudináknak sincs jó véleménye a sárkányfűárusokról)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.03.19. 07:13:39

@biboldó: Ennyire ne vedd komolyan! Nincs olyan, hogy az ember ne lenne elfogult, ha érzelmileg is érinti a téma. Az igazság meg sokszor tud kellemetlenkedni. A társadalmon belüli párbeszéd legtisztább vizű folyama egy blog. Például ez a blog is. Van miről beszélnünk. Az első lépés, hogy maradéktalanul kifejtjük a saját véleményünket. Azt is, miért nem értünk egyet a másikkal. Én soha senkit nem akarok meggyőzni semmiről, csak a véleményemet mondom, ami által megismerhetik, ki vagy mi vagyok. Aztán vagy utálnak, vagy kedvelnek. Fontos, hogy tudd, mire számíthatsz a másiktól. Én toleráns vagyok mindenkivel, de sokan bezárkóznak, és nem nyílnak meg az istennek sem. Ezért provokálom őket. Most hörögnek rám ezért, de közben a tudatalattijukat megpiszkáltam, és egy mássik kommunikációs konfliktusban majd váratlanul előpattan, amit én plántáltam el belőlük. És akkor majd egy más álláspontot képviselnek majd, egy kevésbé merevet, mint velem szemben. Mert ott majd nem kell elismerniük, hogy korábban fafejűek voltak. Én magam is így tanultam.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2013.03.19. 09:12:56

@Mr Falafel: Dehogy veszem túl komolyan, épp arról van szó, hogy már nem szórakoztat ha rámutatok néhány ellentmondásra, akkor rövid csend, majd változatlanul folytatódik az idióta mantrák zsorválása. Most pl semmi kedvem a siserehad orrát belenyomni a saját szarukba, nevezetesen, hogy szerintük én alapból gonosz ármányt képviselek. Pitiáner hozzáállás azt hinniük, hogy ettől ők egy jottányit is jobbnak tűnnek. Minden bizonnyal sütkéreznek a "lám, mi milyen jóságosak vagyunk a gonosz zsidókhoz képest" langybuzi képzetükben, miközben nemes egyszerűséggel kijelentik, hogy a zsidók tartják magukat magasabb rendűeknek.
Szóval ez már nem érdekel.

vantaan 2013.03.19. 10:19:09

@pocaklakó minimanó: ...de Semjén Zsótiról határozatilag derült ki ,hogy nagyrészt lopta a diplomáját! Miről írsz?
S no egy ilyen erkölcstelen ember felel a nemzet politikáért!?

pocaklakó minimanó 2013.03.19. 10:53:44

@vantaan:

"...de Semjén Zsótiról határozatilag derült ki ,hogy nagyrészt lopta a diplomáját!"

Amatőr volt. Ha profin teszi a dolgát, akkor neki is úgy elvész véletlenül a diplomamunkája, mint a nemzetmentő Ferenc testvéré és aztán simán tárogathatta volna a kezeit ő is, hogy ő mindent megtett volna azért, hogy kiderüljön, de ezek a fránya véletlenek pont ellene játszottak. :)

vantaan 2013.03.19. 10:58:34

@pocaklakó minimanó: ...no most képzeld el ez a kókler amatőr intézi a kettős állampolgárság i ügyeket! Ez úgy lebukik a választásokon a csalásaival mint a sicc! (már most azért akarják titkosítani a szlovákiai magyar állampolgárok adatait!) .... lehet, hogy még a Slota is kapott olyan papírt. Bayer Zsóti csak kijárta neki, ha már ott adózhatott.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.19. 11:04:41

@pocaklakó minimanó: Ferenc testvér hívőinek tábora kb. 10 főre apadt. :)
Az a gyanúm, Tömjénzsótot se tisztelik sokkal többen...

pocaklakó minimanó 2013.03.19. 11:08:54

@vantaan:

"...no most képzeld el ez a kókler amatőr intézi a kettős állampolgárság i ügyeket!"

A profi csaló meg a kormány élén igazgatta évekig az országot. Ez igazán borzasztó! :)

pocaklakó minimanó 2013.03.19. 11:18:57

@vantaan:

"98 és 2002 közt?"

Senki nem él 1904 évig. :)

vantaan 2013.03.19. 11:23:55

@pocaklakó minimanó: tényleg! ugye ,hogy még neked is tudok igazat adni! Sapere audé! Bátorság manó! Bátorság! ... azért lehet, hogy túl becsültelek?? Mea culpa ....

pocaklakó minimanó 2013.03.19. 11:26:34

@vantaan:

"...azért lehet, hogy túl becsültelek??"

Túlbecsültél engem. Egybeírva is, különírva is. :)

Sebaj! :)

bömböcz 2013.03.19. 14:52:21

@biboldó:
A logika nagymestere visszavonul?!
Meg van baszva ez a blogszféra is...

Celtic 2013.03.19. 20:59:34

Uyg latom, mas is olvasta ezt.
hvg.hu/itthon/20130318_Balog_kituntette_Szaniszlot_pedig_azt_a_s

Tehat a bizottsag nem tamogatja, ennek ellenere megis kitunteti, majd azt mondja, fogalma sem volt, kit tuntetett ki.

Valamit itt tenyleg nem stimmel.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.19. 21:18:48

Ez de nagyon szánalmas:

"...Más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics-díjat..."

www.balogzoltan.hu/balog-zoltan-levele-szaniszlo-ferencnek/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.19. 21:26:20

@gloire:

Ilyet nem lehet csinálni! Szaniszló nem kérte azt a díjat, hanem kapta. Balognak vagy ki kellene állnia a döntése mellett vagy le kellene mondania.

Ezzel a lépésével, hogyis, az izraeli nagykövet tiltakozását követően visszakéri(!) a díjat, Szaniszló állításait igazolja!:-|

bömböcz 2013.03.19. 21:36:53

@gloire:
Ezek mekkora cigányok már!
A zsidó odaböfög és ezek a kutyafattyak azonnal behúzott farokkal visszaöklendezik a saját szarukat, hogy másnap, másokkal megehessék...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.19. 22:06:19

@bömböcz: én nem tudom már fokozni a jelzőket, megakadtam..

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.19. 22:07:50

@Lion K: Az a Gulyás ügyes gyerek, tud alázatosan mosolyogni és hallgatni, utána meg lyukat beszél a hasukba..

bömböcz 2013.03.19. 22:35:20

@gloire:
Nem sok választásuk volt a feladatra...
Csak a Nemzeti Fölemelkedés: Sikertörténet!

2013.03.20. 00:01:50

@gloire: Azért a legmegnyugtatóbb egy Bajnai lenne.

Benjamin Cardinnak mindenképp.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.20. 01:11:01

Nocsak, nocsak, ugye, hogy a freudi elszólás elmélete nem teljesen hülyeség?

"…Úgy nézett ki, hogy ez lesz a nagy leszámolás a magyar kormány és az amerikai bírálói között...

…A leszámolás azonban végül elmaradt, és Szájer József lényegében sértetlenül került ki az ütközetből, amely a washingtoni törvényhozás épületében zajlott. A fideszes politikus ezt részben a saját felkészültségének és tapasztaltságának köszönhette…

…Először az amerikai külügyminisztérium európai térségért felelős vezetője, Brent Hartleyt hallgatták meg…

…egy kérdésre válaszolva közölte azt is, aggódnak amiatt, hogy más országok is követni fogják Magyarország példáját…

…A szenátor egyszer azt a hibát is elkövette, hogy Ausztriát mondott Magyarország helyett, és ugyan az alapkérdésekkel láthatóan tisztában volt, a bonyolultabb problémák felvetésénél Szájer könnyen ki tudta vágni magát…"

www.origo.hu/itthon/20130319-amerikai-kongresszusi-meghallgatas-a-magyarorszagi-politikai-helyzet-es-az-orbankormany.html

konkrétan erre gondoltam: "...aggódnak amiatt, hogy más országok is követni fogják Magyarország példáját... Ausztriát mondott Magyarország helyett..."

. )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.20. 01:12:16

@bömböcz: (ezek szerint csak tanulni vitték Gulyást . )

2013.03.20. 01:29:06

@gloire: Ben Cardin, 'nem volt teljesen felkészülve'.

Köszönjük szépen, Szenátor úr! Innen Ausztriából.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.20. 01:35:58

@Lion K: Nem is értik azokat a hajuknál fogva előrángatott érveket, amik az Alkotmánybíróság ügyeiről szólnak. Az eleve fakultatív program, nem kötelező eleme a demokratikus berendezkedésnek. Ausztriát, Lengyelországot és persze Németországot figyelik, pontosan tudják miért. Vagy tényleg azt gondolja, hogy a hajkléktalanok összekaparása témában emberi jogok kapcsán problemáznak féltucat ország megszállóiként?

tevevanegypupu 2013.03.20. 07:19:32

@Lion K:

Soha nincsenek rendesen felkeszulve, egyetlenegy demokratikus beavatkozasnal sem. Soha de soha..meg lehet nezni a XX. szazadi amerikai kulpoltikat.Meg persze a XXI.-et is.

tevevanegypupu 2013.03.20. 07:19:32

@Lion K:

Soha nincsenek rendesen felkeszulve, egyetlenegy demokratikus beavatkozasnal sem. Soha de soha..meg lehet nezni a XX. szazadi amerikai kulpoltikat.Meg persze a XXI.-et is.

Tehetetlen Dodó 2013.03.20. 10:32:57

@gloire: Ennyire azért nem kellene befosnia.

Bloodscalp 2013.03.20. 10:46:45

Gerincből nem áll jól a nemzeti ügyek kormánya.

pocaklakó minimanó 2013.03.20. 14:28:08

Azért igazán érdekes, hogy egy ilyen kis ország ilyen kis kitüntetése ilyen nagy palávert okoz, miközben a puccsisták, terroristák meg egyéb kétkezi gyilkosok Nobel-békedíjainak még az emlékét is elmossa az idő.

Le Duc Tho, Szadat, Begin, Arafat, Rabin...

Kit érdekel, ugye?

2013.03.20. 15:08:11

@gloire: Műsornak jó volt, napirenden a mucsai jobber diktatúra. És a Bajnai-projekt sem alakul túl fényesen.

@tevevanegypupu: Hol lehetett a drága Charles Gati?

tevevanegypupu 2013.03.20. 17:12:10

@Lion K:

Las Vegasban. Bugsy Siegel sirjat koszoruzza. Sokat koszonhet Amerika neki..:)

2013.03.20. 21:39:13

@tevevanegypupu: Biztos dolgozik az 1. v 5. pontokon:

hetivalasz.hu/vilag/charles-gati-5-pontja-44756/

Tényleg, Bolgár úr és társai visszakapják a T-díjaiakat?

Alfőmérnök 2013.03.20. 22:14:07

@Lion K: "a választók rájönnek, hogy a szuverenitásról ismételt politikai szónoklatok tartalma a XXI. században üres fogás "

Miért is üres fogás? Amerika esetében is az?

tevevanegypupu 2013.03.21. 00:06:40

@Lion K:

A,azt biztos nem, maximum egy kis kozmunkat a szeretett kisebbseg mellett Szabolcs-Szatmarban..vagy esetleg par evet Tancsics bortoneben..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.28. 11:39:32

Nem eltaposni kell Szaniszlot, hanem vitazni vele.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/belfold/mayer-gabor-a-gondolkodas-szabadsaga---a-szaniszlo-ugyrol
"Ha az zavaros vagy téves összeesküvés elméletekkel teli, tessék tételesen cáfolni! Tessék párbajra hívni! A hátulról leszúrás, apparátussal történő kicsinálás, mérges nyállal való összeragasztás, helikopterről célzott megsemmisítés nem a mi kultúránk része, tőlünk idegen, és a gondolat és véleményszabadság jegyében nem elfogadható még akkor se, ha nem lenne igaza. Persze nem az igazságról, másról van szó. Nevezetesen a PC (politikailag korrekt) beszédről, mely megfojt és gúzsba köt, ha a tényeket máshogyan kívánná nevén nevezni az ember. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.06.06. 13:28:23

Az EMMI osszekeverte a Karpatia zenekarokat, azert tuntette ki Petras Janost.

Az indoklas alapjan a Karpatia Folkmuhelyt akartak kituntetni, ami azota megszunt, nem utolsosorban a Karpatia zenekar mukodese miatt, amellyel gyakran osszekevertek.
444.hu/2013/06/06/karpatia-kituntetes/

Petrasnak semmi koze nem volt a Karpatia Folkmuhelyhez.