Magnus Pym egy vidéki kisvárosban ül, és élete történetét klimpírozza bele egy írógépbe, miközben mindenki őt keresi. Sok minden volt ő: félárva kisgyermek nagyapja házában, félénk kisiskolás egy vidéki iskolában, apja svindlijeihez segédkező kiskamasz, egyetemista Svájcban, egyetemista Oxfordban, és mindenekelőtt kém. Egy tökéletes kém.
John Le Carrét pont azért szeretjük, mert a nyitójelenetben nem robban fel három autó; nem mondja George Smiley egy lengén öltözött nőnek szmokingban, hogy „Smiley. George Smiley.”; nincsenek jetpackek meg csodapisztolyok. Emberek vannak, akiknek meg kell birkózniuk azzal, amit csinálnak, s elsősorban nem fizikai, hanem mentális értelemben kell túlélniük a történéseket. A Karla-trilógián edződött olvasó jól tudja ezt, ott már találkoztunk mindenféle személyes és családi drámával, árulással, megcsalással és öncsalatással a két öreg róka, Karla és Smiley párharcában. Az Egy tökéletes kém még komolyabb mélységekbe visz minket, most éppen egy kettős ügynök életében.
Pym utolsó menedékébe elvonulva dolgozik, gondolkozik, és ír: megírja, hogy hogyan is lett ő kém, megpróbálja megtalálni önmagát. Elmeséli gyerekkora történetét; megismerjük apját, aki miatt olyan lett, amilyen; látjuk, hogyan csöppen a hidegháború közepébe; leírja, hogyan használta ki mindkét oldal a maga céljaira becsvágyát és megfelelni akarását. Pym fő tragédiája, hogy mindenkinek meg akart felelni, és mindenkivel jóban akart lenni, miközben ő maga semmiben sem hitt igazán, és semmit sem cselekedett igazán önmagáért.
A másik szálon is mindenki őt keresi, fizikai és szellemi valójában egyaránt. Ott van apja helyett apja és tartótisztje, Jack Brotherhood, aki nem tudja elhinni, hogy így elárulhatták. Kétségbeesetten próbálja megérteni felesége is, hogy mi történt vele, hogy ki is ez az ember valójában, akit ő szeretett. S ott van Pym írásának fő címzettje, tízéves fia, akit meg akar menteni minden hibától, amit ő elkövetett. Mindeközben az amerikai, a brit és a cseh titkosszolgálat is próbálja kideríteni a magányos kettős ügynök hollétét.
John Le Carré minden mondatának súlya van, minden szereplője él és lélegzik, mind a hatszáz oldal megéri az olvasást. A regény lassan építkezik: nem tudjuk, Pym áruló-e, vagy sem, és ha áruló, akkor miért; de szépen lassan minden a helyére kerül, minden motiváció tisztázódik, és mindenkit megértünk. S miközben tökéletes kémregényt olvasunk, ott van a szépirodalom egy kisfiúról, akit elvesztett gyerekkorából fakadó szeretetéhsége űz svindler apjától egy cseh kémig, barátságtól árulásig, árulástól pedig a remélt feloldozásig.
*
John le Carré: Egy tökéletes kém
Agave Könyvek, 2012
