Napi mandinertelefon
2013. március 08. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Napi mandinertelefon

mandinertelo.jpg

Szerkesztőségünket napi szinten találják meg a téves telefonálók. Az eleinte türelmes segítségnyújtást előbb a bosszankodás, majd a sztoikus belenyugvással vegyes felismerés követte: valójában igen szórakoztató a téves telefonhívások fogadása. Házhoz jönnek ugyanis a magyar közállapotok. Íme egy lista az utóbbi hónapokból, kiket is kerestek rajtunk a random telefonálók.

*

– Jáúú napot kívánok, én a Bajnai Gordonnal szeretnék találkozni, hogyan lehetne ezt megszervezni?

– …

*

– Halló, ez a Dankó Rádió?

– Nem, ez a Mandiner szerkesztősége.

– És nem tud elérhetőséget a Dankó Rádióhoz?

– Nem.

– És nem tud valami beszélgetős műsort valamelyik rádióban? Régen olyan jól elbeszélgettek a nyugdíjasok a rádiókban.

– Nem.

*

– Beírtam a Demokratikus Koalíció elérhetőségét, és ezt adta ki. Nem az? Akkor tessék mondani, hadd kérdezzem meg tisztelettel, ezt nem tetszik ismerni? És a köztársasági elnök úrnak hova tudnék írni?

*

– Akkor nem tudja, milyen Ági? Tudja, aki a kurvák védelmezője? Egy telefonszám se? Egy telefonszám se??

*

– A Népszabadságnak nyilatkoztam, és az újságírónővel akarok beszélni! 

– Akkor hívja a Népszabadságot!

– De azoknak nem tudom a számát!

*

– Mondja, maguk a Lezsák úr titkárnője?

– NEM.

*

– Halló, ez a műstoppolás?

*

– Jó napot kívánok, ez Doktor Selmeczi Gabriella telefonszáma?

*

– Jó napot kívánok, én a rezsicsökkentésről szeretnék érdeklődni.

– Sajnos nem tudunk felvilágosítással szolgálni, mi egy újság vagyunk.

– Tudom, tudom. De azt gondoltam, a Népszabadságot érdekli ez az információ.

- …

*

– Halló, itt Mandiner szerkesztőség.

– Halló, Máté Krisztina szerkesztősége?

– Nem, a Mandiner szerkesztősége.

– Akkor nem a Máté Krisztáé? Nem tudnak hozzá kapcsolatot?

– Nem tudunk. Ő a TV2-n van?

– Igen.

– Akkor hívja a TV2-t.

– Igen?

*

– Gáspár Győzikét keresem! Múltkor összefutottam vele a lépcsőházban, és még szeretnék neki üzenni valamit. Nem az? A Gugliban találtam. Akkor ez a mandiner kukac sem az e-mailcíme, ugye?

*

– Halló, kürtőskalács-készítők?

*

– Halló, Bumeráng?

*

– Halló, Közgép?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr865087175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

angyali értékrend 2013.03.08. 14:03:59

"– Halló, Közgép?"

- még nem...

kispufi 2013.03.08. 14:30:46

korpa közé vagytok keveredve, fiúklányok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.03.08. 15:27:06

nyugi fiúk, hamarosan a kürtőskalács-készítők is találni fog ezen a számon, csak így tovább :)

Manyi Béci 2013.03.08. 15:29:05

A műstoppolásról én érdeklődtem, és nagyon durva hangnemben válaszoltak, egészen befulladtam tőle, mondják meg annak a taplónak, hogy lehet ám hallani az ordenáré szövegeit akkor is, ha eltartja a telefont, kisanyámnak meg hívja a jó édes nénikéjét!

Sárika tanuló, 6/b 2013.03.08. 16:13:29

@Manyi Béci: Ha valamit el tetszett felejteni a néninek, akkor Ungváry Tamás bácsi kunyhójánál tessen érdeklődni, ott mindenre emlékeznek.
www.litera.hu/hirek/ungvari-tamas-a-feledes-enciklopediaja

De az apukám szerint a vén keci csúnyán beszél.

Bell & Sebastian 2013.03.08. 16:21:12

@Sárika tanuló, 6/b: Nem y, hanem i, mint Immigrant Song, a Led Chaplin -től.

Pelso.. 2013.03.08. 16:29:11

Gellért, felhívhatlak a Nemzeti Ügyek Politikájának nevezett választási-kormányzati program kapcsán? Megértem, ha netán nem veszitek fel.

Kamélia 2013.03.08. 17:16:23

" Halló, Vasedény? Érdeklödnék, hogy az NDK- turmixgép, a levehetös ajtós, megjött már?" Nagyon jó kis kabaré volt , Kern Andrással. Engem amugy meg egymillió munkahely érdekelne, kedves Mandiner, az a kevés munka- sok pénz jellegü.

Kamélia 2013.03.08. 17:16:58

" Halló, Vasedény? Érdeklödnék, hogy az NDK- turmixgép, a levehetös ajtós, megjött már?" Nagyon jó kis kabaré volt , Kern Andrással. Engem amugy meg egymillió munkahely érdekelne, kedves Mandiner, az a kevés munka- sok pénz jellegü.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.03.08. 17:36:09

Ki az az állat, aki Dr(???) Selmeczi Gabriellával akar beszélni? Ennyire nem lehet senki elkeseredett...

Bloodscalp 2013.03.08. 18:14:18

@tesz-vesz: @angyali értékrend: na ja, a közgépes válasz már érdekelt volna..lehet le kéne tesztelni őket?

Bell & Sebastian 2013.03.08. 20:30:08

@Bloodscalp: Mint a d.....i polgármester asszony a parlamenti kaputelefonról, a támogatás átutalását követően.

- Halló, Székely urat keresem..., meghoztam a pénzt, itt van a táskában. ... Kinek kell odaadni?

Csak 20 embernek esett le a fejhallgatója, úgy röhögtek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.08. 21:23:28

Halló, most az Árpi vagy a Kubatov a felelős szerkesztő?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.08. 21:35:58

nédda, már a barroso is telefonálgat:

index.hu/belfold/2013/03/08/barroso_felhivta_orbant/

a pálinkás forradalom újabb fényes győzelme

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.08. 21:43:24

Hálló tsókolom, tessen mondani Elpet úr van még? Hátha meg tuggya magyarázni eztet itt:

index.hu/gazdasag/2013/03/08/ebbol_a_hogy_fogunk_mi_kijonni/

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.08. 21:55:12

@Herr SturmLikudnik: Akkor már gonoszabb így:
- Halló, ez az orbánviktorhu szerkesztősége?
- Igen, tessék.
Vagy:
- Halló, beszélhetnék valakivel a KIM-ből?
- Pillanat, mindjárt adom.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.03.08. 22:24:54

@Holger Hartland: ja akkor te hívogatsz mindig? A robinmásztersz már megint baszik rá átkapcsolni a vonalat, pedig a szomszéd szobában porolom a reklámszerződések aktáit.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.03.09. 12:21:22

Nekem a "meztelencsiga gerincoszlopa" keresőkifejezésre dobta a googli a mandinert.

Atisz 2013.03.09. 13:18:57

Drágajóbolgárurat még nem keresték? :)
süti beállítások módosítása