Lehet mondani, hogy mekkora jóság lenne egy afrikai pápa, de az első (valamint második és harmadik) afrikai pápa után kiáltozók röpke 1824 évvel le vannak maradva. Az első afrikai pápát Viktornak, a másodikat Miltiádésznek, a harmadikat pedig Gelasiusnak hívták. Kik is voltak ők hárman? És tudták-e, hogy elméletileg bármely megkeresztelt, nőtlen katolikus férfi megválasztható pápának?
I. Viktor 189-től 199-ig (más források szerint 186-tól 197-ig vagy 201-ig) volt Róma püspöke. Viktor a Római Birodalom Africa nevezetű provinciájában született, feltehetőleg Leptis Magnában, amelynek romjai a mai Trilpolitól 130 kilométerre találhatóak. Viktor nem is volt jelentéktelen pápa, ugyanis bevezette a latin nyelvű misézést Rómában az addig használt görög helyett. Észak-Afrikában ugyanis a latin nyelvű misézés volt szokásban – habár ez az újítása csak a 4. század végére állandósul. Továbbá ő volt az első latinul író teológus. Végül egyes szerzők szerint ő volt az első „fekete pápa” – ami erőst vitatható állítás. (Viktor nevű pápából amúgy három volt, az utolsó 1086-87-ben.)
A berber származású, afrikai Miltiádész 311-314 közt ült Szent Péter trónján. Azaz az ő pontifikátusa idejére esik a birodalomban a szabad vallásgyakorlást nem csak a keresztényeknek engedélyező milánói ediktum kiadása (amelynek 1700. évfordulóját nemrég ünnepelték). Miltiádész nevéhez fűződik a donatizmus elítélése. Donatus és követői úgy tartották, hogy érvénytelen azon papok szentelése, akik a Diocletianus-féle üldöztetés során megtörtek és kiszolgáltatták a szent iratokat a római hatóságoknak. Miltiádész rámutatott, hogy ettől még a szentelés érvényes, valamint túl szigorúnak ítélte Donatusék álláspontját, ami nehezen volt összeegyeztethető a keresztény megbocsátás tanával.
Végül az úgyszintén afrikai, berber gyökerű I. Szent Gelasius (492-496) a késő antikvitás és a kora-középkor határán állt a római egyház élén. Megerősítette az ortodox katolikus nézeteket, pápasága alatt feszültebbé vált a viszony Kelettel, mivel megörökölte elődjétől a rossz viszonyt I. Anasztáziusz keleti császárral és a konstantinápolyi pátriárkával. Kifejezetten hangsúlyozta, hogy szerinte a római püspöknek fennhatósága van minden más keresztény egyház és püspök felett, beleértve Konstantinápolyt is, tehát a pápai primátus megerősítője és egyik nagy teoretikusa volt. Egyesek szerint fekete volt, de ez nem valószínű. Erre abból következtetnek, hogy a Liber pontificalis című pápai névsor szerint „afrikai születésű”, de ez inkább az észak-afrikai római provinciára utal, ahol nem rohangált sok fekete. Ő maga pedig „római születésűnek” titulálta magát, mármint a birodalomban születettnek. A fekete afrikaiakat, ahogy Fekete-Afrikát is, máshogy hívták latinul.
Nos, ma 14 fekete, afrikai bíboros van, közülük azonban csak kilenc választhat a konklávén, mivel ők nem érték még el a nyolcvanadik életévüket. Persze ettől még elméletileg a nyolcvan fölötti „túlkorosok” is megválaszthatóak – sőt, elvben amerikai fekete pápát is választhatnának; bár ismereteim szerint nincs se afroamerikai bíboros, se püspök. A szabályok szerint bármely megkeresztelt, katolikus, nőtlen férfi pápává választható, csak utána pappá és püspökké kell szentelni. Ilyen kondícióknak pedig valószínűleg nem egy afroamerikai felel meg. Persze nem éppen ez a legvalószínűbb forgatókönyv.
Azt azért hozzátehetjük, hogy például az 1831-1846 közt regnáló, igencsak reakcionárius XVI. Gergely pápa megválasztásakor ugyan bíborosnak bíboros volt, püspök azonban nem, csak kamalduli szerzetes-pap. Így megválasztása után püspökké szentelték (minthogy mégiscsak Róma püspökének választották meg). Egyébként a 11. század közepéig nem volt általános, hogy a római püspököt a tisztséget előzőleg ellátó főpap tanácsadó testülete választja meg (a bíborosi tisztség ugyanis ezt jelenti).
Több mint ezer évig az Örök Város püspökét a római papság és a római nép választotta meg, nem mindig (pontosabban ritkán) konfliktusok nélkül. Más városok püspökét ezekben az évszázadokban nem helyezték át ide, hiszen egy püspök az akkori felfogás szerint haláláig el volt jegyezve a székhelyével. A 10. század a pápaság egyik mélypontja, ekkoriban leginkább a helyi nemesi családok küzdelme határozta meg, hogy ki lesz pápa. Ez oda vezetett, hogy sokszor nehezen volt kibogozható, hogy ki is a legitim püspök. A 11. század első felében aztán III. Henrik német-római császár mindezt megelégelte, és a saját jelöltjeit juttatta a pápai trónra, némileg konszolidálva a helyzetet. Aki elsőként szabályozta a pápaválasztást, az II. Miklós volt 1059-ben, ekkortól kezdve csak bíborosok választottak, de még nem feltétlenül a mai formájában ismert konklávékon.
Mai értelemben vett konklávét, mely során elzárják a bíborosokat a külvilágtól, 1271 óta tartanak egy vatikáni sajtótájékoztató szerint (amelyen nem egy, hanem hét lemondott pápáról számoltak be). 1261 és 1389 közt hat bíborosi tisztséget nem viselő klerikus lett pápa, közöttük a híres lemondó, V. Szent Celesztin és három Orbán nevezetű, utolsóként az 1389-ben elhalálozó VI. Orbánnal. Tegyük hozzá, V. Celesztin volt az utolsó, akit nem formális konklávén választottak meg, de ettől még a bíborosok választották. Orbán pápából pedig nyolc állt az egyház élén, az utolsó 1623-44 között. 1389 óta minden pápa bíboros volt előzőleg.
Mindenesetre ha afrikai már volt is, fekete valószínűleg még nem ült Szent Péter trónján. Ha a 14 afrikai, fekete kardinális egyikét választanák meg, neki valóban kijárna az első jelző.
