Mi az a slam poetry? A Latinovits és Hofi közé belőtt, egyre népszerűbb műfaj nem klasszikus versmondás, nem standup és a legkevésbé sem villámköltészet. Süveg 'Saiid' Márkkal, Simon Mártonnal és Pion Istvánnal, a tavaly ősszel első ízben megrendezett országos slam poetry bajnokság első három helyezettjével beszélgettünk költészetről, adrenalinról, szórakoztatásról és terápiás előadó-művészetről, nyitott ajtókról.

„Simon: Az irodalmi közegben felmerül néhol egyfajta »sértettség« ezzel kapcsolatban, hogy mi ezt hogy is gondolhatjuk komolyan. Ennek a gyökere egyrészt sznobéria, gondolom, másrészt személyes frusztráció – meg nyilván szimpla ízlésbeli különbség is akad, de azzal nincs is semmi para általában. A baj igazán ott kezdődik – és ez független az irodalomtól – amikor valaki ízlésdiktatúrát szeretne szelíd vagy kevésbé szelíd erőszakkal érvényre juttatni… Ahogy a kezünket a szívünkre téve beismerhetjük, hogy nem minden folyóiratban publikált vers remekmű, úgy igaz ez a slam szövegekre is. Bár eleve vicces, hogy egy ilyen közhellyel kell védekezzek, mivel senki sem állította közülünk sohase, hogy minden leírt  – és kimondott – szavunk arany lenne, vagy mi lennénk »az« érvényes beszédmód, ad absurdum »az igazi« költők. Ilyesmit hangoztatni szerintem még akkor is elég ciki, ha valaki valamiért történetesen így gondolja magáról. Hibázunk, bukdácsolunk, nem mindig ugorjuk meg a szükséges nívót, ez napnál világosabb. De akárhogy is, mi ezt azért csináljuk, mert betegesen odavagyunk a jó szövegekért. Ennek tükrében viszont kimondottan komikus az önjelölt értékvédők alkalmi igyekezete, amivel hősies Facebook posztokban és érfalrepesztően szellemes kommentekben próbálják tőlünk óvni »az irodalmat« – ahelyett, hogy kikapcsolnák a Facebookot és megpróbálnának mondjuk írni valamit. Valami jót, a változatosság kedvéért.”

Terján Nóra interjúját Mandiner.fesztivál aloldalunkon olvashatják.