Lázár János további, legalább 30 százalékos gáz- és áramárcsökkenést szeretne 2014 nyaráig. A Fidesz láthatóan nagy reményeket fűz a rezsicsökkentéshez, a januári 10 százalék után tovább nyomná lefelé az árakat, és a fogyasztóknál emiatt jelentkező megtakarítást a számlákon is hangsúlyosan megjelenítteti az energiaszolgáltatókkal. Kérdés, hogy ezek az intézkedések kétségtelen szavazatszerző (-megtartó) potenciáljukon túl szolgálják-e az ország (ha tetszik: a nemzet) érdekeit, különösen a hosszú távúakat?

Az Eurostat adatai szerint a visegrádi országokban és Ausztriában így néztek ki a háztartási energiaárak 2011-ben:

A Europe's Energy Portal adatai alapján 2012-ben így alakultak ugyanezek a számok:

Látható, hogy térségi összevetésben a magyar energiaárak a magasabbak közé tartoznak, különösen, ha az egészen más gazdasági súlycsoportban focizó Ausztria adatait figyelmen kívül hagyjuk. Ha a 2011 és 2012 közötti árváltozásokat nézzük, azt látjuk, hogy a gáz mindenhol máshol olcsóbb, nálunk drágább lett a lakossági fogyasztók számára. Az lakossági áramár mindenhol emelkedett, de az emelkedés mértéke csak Lengyelországban haladta meg a magyarországiét.

Az energiaárak összehasonlíthatósága természetesen korlátozott, hiszen függnek például a különféle beszerzési források (belföldi/külföldi, atom-, szén-, vízerőműből származó, stb.) részesedésétől is az adott ország energiafogyasztásából. Ha ezt a szempontot az egyszerűség kedvéért figyelmen kívül hagyjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy akár részben indokolt is lehetett a januári 10 százalékos áram- és gázárcsökkentés, a további 30 százalékos rezsicsökkentés azonban teljesen irreális. Kérdés azonban, hogy a rezsi csökkentése mibe kerül az országnak, és milyen hatással van például az energiafüggetlenségünkre.

Az explicit költségek közül ismert, hogy a távhőszolgáltatókat 52 milliárddal kompenzálja a költségvetés. Emellett a rezsicsökkentés tízmilliárdos nagyságrendű adóbevétel-kieséssel is jár (aminek egy része a máshol jelentkező fogyasztás révén természetesen befolyik a költségvetésbe).

A különféle ártámogatásokkal és a rezsicsökkentéssel az a fő baj, hogy pont ellentétes hatással van a fogyasztásra, mint ami kívánatos lenne: nem takarékosságra ösztönöz, inkább enyhít a takarékossági nyomáson. Nemhogy csökkentené, inkább növeli Magyarország külső energiafüggőségét. Az Energiaklub számításai szerint csak 2003 és 2010 között 600 milliárd forintot költöttünk gázártámogatásra – ez elsősorban természetesen az akkori kormányok sara, de a Fidesz ellenzékben is kivette a maga részét az intenzív gázáremelés-kommunikációjával.

Végső soron ezek a százmilliárdok kiáramlanak az országból, hiszen a Gazprom a legkeményebb kormányrendeletek hatására sem nagyon fogja olcsóbban adni a gázt, attól tartok. Ha viszont ugyanezt az összeget (akár a korábbi gázártámogatást, akár a rezsicsökkentés eredményezte költségvetési kiadásokat) inkább energiahatékonyság-növelő beruházásokra fordítanánk (fordítottuk volna), néhány év alatt érdemi csökkenést érhetnénk el a lakosság energiafelhasználásában, így a rezsiköltségeiben is. Az Energiaklub tanulmánya szerint évi 50 milliárdos költségvetési ráfordítással (ami jóval kevesebb, mint amit korábban gázártámogatásra, vagy mostantól rezsitámogatásra költünk) öt év után 10 százalékkal csökkenne az ország gázimport-igénye, ráadásul új munkahelyek is szép számban jönnének létre.

Mindebből adódóan szerintem a rezsicsökkentés kifejezetten hibás irány, amivel az ország külföldi energiaszállítói járnak csak igazán jól. A költségvetési források energiahatékonysági beruházásokra fordítása nem hoz ugyan instant népszerűséget, de minden szempontból előnyösebb az ország számára: csökkenti a rezsit, növeli az ellátásbiztonságot és az energiafüggetlenséget, gazdasági növekedést indukál és jelentős számú munkahelyet hoz létre. A rezsicsökkentés ezzel szemben csak folyamatos finanszírozás mellett csökkenti a rezsit, fenntartja az ország energiafüggőségét, nem ösztönzi a  gazdasági növekedést és munkahelyeket sem eredményez.