„Korunkban az a legnehezebb, hogy az eszmények, álmok és szép jövőképek már fel sem ötlenek, vagy ha mégis, elsöpri és elpusztítja őket a legkegyetlenebb valóság. Csoda már az is, hogy még nem adtam fel legszebb reményeimet, talán azért, mert olyan abszurdnak és megvalósíthatatlannak tetszenek. Én mindenekkel dacolva kitartok mellettük, mert még mindig hiszek az emberek lelki jóságában.
Lehetetlenségnek tűnik fel, hogy az ember a halálra, a nyomorúságra és a káoszra alapozza életét. Látom magam előtt, ahogy a világ egyre kietlenebb sivataggá változik, hallom a felénk közeledő, egyre mennydörgőbb vihart, amely majd minket is megöl, és együtt szenvedek az emberek millióival, mégis, ha felnézek az égre, arra gondolok, hogy hogy egyszer még minden jóra fordul, a kegyetlenségeknek vége szakad, és a világra ismét egy békés és nyugalmas kor köszönt. Addig hű maradok eszméimhez, hátha a jövőben mégis valóra válnak.”
(Részlet Anne Frank naplójából, 1944. július 15.)
