Kommentszűrés
’13 jan
27
08:01

Egy honvédtiszt szemével – fotográfiák a Don-kanyarból

Írta: tauglich

id_konok_tamás_1.jpg
Éppen ezekben a hetekben tekinthető meg a budapesti OSA Archívum Centrális Galériájában egy kiállítás: korabeli dokumentumok és fotográfiák másolatainak segítségével, valamint Sára Sándor Pergőtűz című dokumentumfilmjének folyamatos vetítése mellett mutatja be a magyar királyi 2. honvéd hadsereg egy éves történetét, valamint az utókor mai napig egymással időnként élesen szemben álló értelmezéseit. A kiállítás kétségkívül legizgalmasabb anyaga az a fekete-fehér és színes felvételekből álló képanyag, melyet id. Konok Tamás gyalogsági őrnagy, a doni hidfőcsaták idején haditudósítóként kivezényelt századparancsnok készített, s hagyatékából most fia, a neves kortárs magyar festőművész, ifj. Konok Tamás bocsátott a kiállítók rendelkezésére.

Az Index Nagykép rovatában is látható anyag válogatásából is kitűnik, hogy többnyire nem szokványos haditudósító fotográfiákkal állunk szemben. A felvételek egy része sem az akkori propaganda céljainak nem felelt meg, de a háborút követően hosszú éveken át sulykolt, s máig népszerű primitív narratívának is ellentmond – miszerint a magyar megszálló erők katonái en bloc fasiszta agresszorok lettek volna, értsünk ezalatt bármit is. Az egykori honvédtiszt élete fia elbeszéléséből, valamint a kiállításon olvasható rövid ismertető szövegből bontakozik ki az érdeklődők számára.

Id. Konok Tamás 1898-ban született a felvidéki Kisgaramon, szegény tisztviselő családban. Noha már kisgyermekként megmutatkozik zene iránti tehetsége, a család anyagi helyzete nem teszi lehetővé a művészeti tanulmányok, például a Zeneakadémián történő tanulás finanszírozását. A korszakra jellemző módon egyenes út vezet az állami alkalmazottak számára minimális anyagi megterhelést jelentő katonai tanulmányokhoz. 1915 és 1919 között elvégzi a kassai császári és királyi gyalogsági hadapródiskolát, majd Budapestre kerül a Ludovikára, ahol 1922-ben avatják hadnaggyá. Néhány éves csapattiszti szolgálatot követően 1928-ban megházasodik és feleségül veszi a korszak egyik legjelentősebb magyar építészének, Sándy Gyulának a lányát. Feleségével Budára költöznek Sándyék Toldy Ferenc utcai házába, ahol Konok számára a polgári és művészi miliő egészen új világokat nyit meg. A fotográfia iránti érdeklődése is ezekben az években alakul ki, nyilván annak is köszönhetően, hogy építész apósa szenvedélyes amatőr fotográfus.

Konok 1937-ben kezd el igazán komolyan foglalkozni a fényképezéssel: megveszi első kisfilmes Leica fényképezőgépét és tagja lesz az Egyesült Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének, amely a két világháború közötti magyar fotográfia meghatározó alkotóit is a tagjai között tudja, többek között Balogh Rudolf, Dulovits Jenő és Pécsi József személyében. Konok számára aktív fotográfusi tevékenységet, illetve folyamatos önképzést jelentenek az elkövetkező évek. 1942 februárjában – immár őrnagyi rangban – a magyar királyi honvédségen belül újonnan felállított haditudósító század egyik parancsnokaként kerül új beosztásba. Amatőr fotográfusi szenvedélyét ekkor már katonai hivatása részeként gyakorolhatja, amire hamarosan háborús körülmények között is alkalma nyílik. A haditudósító századot 1942 júniusában küldik ki a keleti frontra, hogy dokumentálja a Don folyó körzetébe vezényelt 2. magyar hadsereg harci cselekményeit, illetve mindennapjait. A frontra induló alakulat budai Vérmezőn megtartott szemléjét a korabeli filmhíradó felvételei is őrzik.

A haditudósító század fél éven keresztül szolgál a fronton, mígnem decemberben, az egyre vészjóslóbb jelek közepette haza nem rendelik őket, így az alakulat a 2. magyar hadsereg 1943 januári megsemmisülésének már nem lesz közvetlen részese és tanúja.

Konok Tamás több száz fekete-fehér, valamint színes felvételből álló hagyatéka ugyanakkor meghatározó és egészen sajátos kordokumentuma a doni hidfőcsaták idején lezajlott történéseknek. A haditudósító őrnagy – nyilván beosztásának és életkorának köszönhetően – viszonylag kevés közvetlen harci cselekményt örökít meg, ezzel szemben annál több pillanatot láthatunk a honvédek és a civil lakosság életéből, az arcvonal mögötti élet mindennapjaiból. Olykor szubjektív témaválasztásai, valamint a korszak újszerű fotográfiai törekvéseit magán viselő kompozíciós megoldásai szinte tapintható közelségbe hozzák az eseményeket, melyek néhány kivételtől eltekintve ritkán követik a propagandisztikus célokat szolgáló idealizáló formai eszközöket. A fotók témaválasztásában és megfogalmazásában egyszerre ismerhetünk rá a kötelességét teljesítő katonatisztre és a témára, mint autonóm fotográfiai eszközre koncentráló alkotó szemléletmódját. Konok Tamás a háború elborzasztó momentumai helyett sokkal inkább fókuszál a tájra, a természet változásaira és a háborút ilyen-olyan módon túlélni próbáló ember – legyen az katona, hadifogoly, vagy civil – hétköznapjaira.

id_konok_tamás_4.jpg

1943 májusában a frontot megjárt haditudósítók munkáiból reprezentatív kiállítás nyílik a pesti Vigadóban. Szobrok, festmények és grafikák mellett számos fotót is kiállítanak, köztük Konok Tamás orosz civilek és hadifoglyok portréit ábrázoló nagyméretű tablóját, amelyet képaláírása miatt – Ezek ellen harcoltunk – napokon belül eltávolítanak a kiállításról. Persze ismerve a partizán harcmodort és a Vörös Hadsereg jelentős harcértékét, a címadás inkább tekinthető a magyar honvédtisztben rejlő alkotó humánus alkatának, mintsem valamiféle kódolt szovjetbarát krédónak. Külön érdekesség, hogy a Vigadó-beli kiállítás megnyitójának eseményét ugyancsak megtaláltam egy korabeli filmhíradó anyagában, melynek utolsó néhány másodpercében az inkriminált tabló is feltűnik.

Konok 1944 januárjától a Győrben állomásozó 16. honvéd gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnoka lesz, majd a német megszállás után ismét a keleti frontra vezénylik. Szálasi Ferenc hatalomra kerülését követően nem hajlandó esküt tenni a nemzetvezetőre, ezért távollétében a nyilasok halálra ítélik. Ennek ellenére továbbra is részt vesz a harcokban, és 1945 januárjában nagyjából kétszáz fős alakulatával átáll az oroszokhoz, majd ezt követően Debrecenben felajánlja szolgálatait az ideiglenes nemzeti kormány hadseregének.

A háború után visszatér Győrbe, ahol városparancsnok lesz, majd amikor nem hajlandó belépni a kommunista pártba, 1947-ben teljes nyugdíjmegvonás mellett elbocsátják. Ötven évesen ipariskolát végez, ahol fotográfus mestervizsgát tesz. Végül  a szövetkezetesítések mellett csak igen szerény jövedelmet biztosító magán fényképészműtermet nyit. Néhány tucat, ebben az időszakban készített felvételét a Magyar Fotográfiai Múzeum is őrzi, amelyekre ide kattintva lehet rákeresni.

Id. Konok Tamás néhány évvel nyugdíjba vonulását követően, 1971-ben hunyt el.

Címkék: fotó történelem háború kiállítás 2. magyar hadsereg fotográfia 2. világháború Id. Konok Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr985028262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2013.01.27. 08:58:27

Jók a képek, de miért nem tettél többet a posztba?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 09:33:49

@Alfőmérnök: Mert egy ún. kiállítás részeként megtekinthetők. Kultúrpolgár elmegy, megnézi, elhümmög.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.01.27. 09:42:10

Érdekes életpálya, Hronec még Zólyomtól északabbra van, biztos a helyi kisnemességből származott. Ha úgy vesszük, akkor a katonai karrierjének befejezése után oda került vissza, ahonnan szülei indították - egy szerény jövedelmet biztosító eldugott állásba.

BTW - az Indexen mintha már olvastam volna róla - ott több képet raktak fel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 10:04:43

@Vhailor: Igen, az index a megnyitó alkalmából nagyjából ugyanezt az életrajzot hozta le.

Érdemes megnézni a kiállítást is, nekem elég részletgazdagnak tűnt.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.01.27. 10:11:37

@Counter: Megnézném, csak nekem Pest +/- 2 óra kocsival :)

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.01.27. 13:52:06

@Alfőmérnök: @Vhailor: miután az Index közölte le a képanyagot, nem állt szándékunkban néhány képnél többet átvenni. A link, mint forrásmegjelölés pedig rendelkezésre áll itt a posztban.

Egyébként ezek a fotók bőven megérdemelnének egy önálló kiállítást, mert némileg elsikkadnak a mostani kiállítás egészét nézve. Persze aki teheti, menjel el és nézze meg az anyagot, a belépés díjtalan és fotózni is lehet (vagy százötven fotót jómagam is lőttem).

Líder Máximo 2013.01.27. 14:28:51

Mocsadék német segget nyaló, férfi nemiszervre ragadó nyálkahártya nácik, hazaáruló nyilasok. Ezekre vagytok ti büszkék, seggfejek?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.27. 15:09:27

@Líder Máximo: ezekre, de bár ellenálltak volna a németeknek, akkor te se lennél, mert előbb kiesel a hintapolitikából.

Steve the Great 2013.01.27. 17:04:55

@Líder Máximo: Itt konkrétan egyetlen nyilas sem lett említve.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 17:07:25

@Steve the Great: Neokommunista, neki mindenki nyilas.

Másrészt a poszt szövege említi Szálasi nevét. Róla azért lehet állítani, hogy nyilas volt, ugye?

Alfőmérnök 2013.01.27. 19:15:22

@tauglich: Egyébként van valami jogi feltétele, hogy átvegyetek képeket pl. az indextől? (a forrás megjelölésén túl)
Nem tök mindegy, hogy egy kattintásra van a kép, vagy közvetlenül a képernyőn?

Líder Máximo 2013.01.27. 19:58:57

@Alfőmérnök: Nyilvánvalóan van, de a mandi ilyen mindenhonnan lopkodós fidesz módit valósít meg, így tanulták a srácok a szabad nép félóra keretében..

Az volt már, hogy miért nem költöztök BAZ megyébe?

Alfőmérnök 2013.01.27. 20:34:14

@Líder Máximo: Nem nyilvánvaló.
Az se biztos, hogy az index galériából másolta ki, lehet, hogy ő fényképezte.

Steve the Great 2013.01.27. 21:43:39

@Counter: Valóban: "Szálasi Ferenc hatalomra kerülését követően nem hajlandó esküt tenni a nemzetvezetőre". De azért nehéz lenne azt állítani, hogy akár a poszt hőse, akár a mandisok pozitívan viszonyult(ak) volna a nyilasokhoz.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.01.28. 07:38:09

@Alfőmérnök: nem, egyébként nincsen jogi akadálya. Jelen esetben ez inkább szokásjog, szakmai korrektség, ilyesmi kérdése.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.02.02. 08:14:19

@Vhailor: @mások:
Az alábbi linken a kiállítás jó néhány képe is megtekinthető a már tárgyalt Konok-fotók mellett:

wangfolyo.blogspot.hu/2013/01/don-egy-tragedia-es-annak-utoeletei.html

(Tartozom egy eldörmögött elnézésttel az át sem gondolt Pest-centrikusság miatt. De ettől még persze érdemes lehet beiktatni, ha erre jár az ember.)