Éppen ezekben a hetekben tekinthető meg a budapesti OSA Archívum Centrális Galériájában egy kiállítás: korabeli dokumentumok és fotográfiák másolatainak segítségével, valamint Sára Sándor Pergőtűz című dokumentumfilmjének folyamatos vetítése mellett mutatja be a magyar királyi 2. honvéd hadsereg egy éves történetét, valamint az utókor mai napig egymással időnként élesen szemben álló értelmezéseit. A kiállítás kétségkívül legizgalmasabb anyaga az a fekete-fehér és színes felvételekből álló képanyag, melyet id. Konok Tamás gyalogsági őrnagy, a doni hidfőcsaták idején haditudósítóként kivezényelt századparancsnok készített, s hagyatékából most fia, a neves kortárs magyar festőművész, ifj. Konok Tamás bocsátott a kiállítók rendelkezésére.

Az Index Nagykép rovatában is látható anyag válogatásából is kitűnik, hogy többnyire nem szokványos haditudósító fotográfiákkal állunk szemben. A felvételek egy része sem az akkori propaganda céljainak nem felelt meg, de a háborút követően hosszú éveken át sulykolt, s máig népszerű primitív narratívának is ellentmond – miszerint a magyar megszálló erők katonái en bloc fasiszta agresszorok lettek volna, értsünk ezalatt bármit is. Az egykori honvédtiszt élete fia elbeszéléséből, valamint a kiállításon olvasható rövid ismertető szövegből bontakozik ki az érdeklődők számára.

Id. Konok Tamás 1898-ban született a felvidéki Kisgaramon, szegény tisztviselő családban. Noha már kisgyermekként megmutatkozik zene iránti tehetsége, a család anyagi helyzete nem teszi lehetővé a művészeti tanulmányok, például a Zeneakadémián történő tanulás finanszírozását. A korszakra jellemző módon egyenes út vezet az állami alkalmazottak számára minimális anyagi megterhelést jelentő katonai tanulmányokhoz. 1915 és 1919 között elvégzi a kassai császári és királyi gyalogsági hadapródiskolát, majd Budapestre kerül a Ludovikára, ahol 1922-ben avatják hadnaggyá. Néhány éves csapattiszti szolgálatot követően 1928-ban megházasodik és feleségül veszi a korszak egyik legjelentősebb magyar építészének, Sándy Gyulának a lányát. Feleségével Budára költöznek Sándyék Toldy Ferenc utcai házába, ahol Konok számára a polgári és művészi miliő egészen új világokat nyit meg. A fotográfia iránti érdeklődése is ezekben az években alakul ki, nyilván annak is köszönhetően, hogy építész apósa szenvedélyes amatőr fotográfus.

Konok 1937-ben kezd el igazán komolyan foglalkozni a fényképezéssel: megveszi első kisfilmes Leica fényképezőgépét és tagja lesz az Egyesült Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének, amely a két világháború közötti magyar fotográfia meghatározó alkotóit is a tagjai között tudja, többek között Balogh Rudolf, Dulovits Jenő és Pécsi József személyében. Konok számára aktív fotográfusi tevékenységet, illetve folyamatos önképzést jelentenek az elkövetkező évek. 1942 februárjában – immár őrnagyi rangban – a magyar királyi honvédségen belül újonnan felállított haditudósító század egyik parancsnokaként kerül új beosztásba. Amatőr fotográfusi szenvedélyét ekkor már katonai hivatása részeként gyakorolhatja, amire hamarosan háborús körülmények között is alkalma nyílik. A haditudósító századot 1942 júniusában küldik ki a keleti frontra, hogy dokumentálja a Don folyó körzetébe vezényelt 2. magyar hadsereg harci cselekményeit, illetve mindennapjait. A frontra induló alakulat budai Vérmezőn megtartott szemléjét a korabeli filmhíradó felvételei is őrzik.

A haditudósító század fél éven keresztül szolgál a fronton, mígnem decemberben, az egyre vészjóslóbb jelek közepette haza nem rendelik őket, így az alakulat a 2. magyar hadsereg 1943 januári megsemmisülésének már nem lesz közvetlen részese és tanúja.

Konok Tamás több száz fekete-fehér, valamint színes felvételből álló hagyatéka ugyanakkor meghatározó és egészen sajátos kordokumentuma a doni hidfőcsaták idején lezajlott történéseknek. A haditudósító őrnagy – nyilván beosztásának és életkorának köszönhetően – viszonylag kevés közvetlen harci cselekményt örökít meg, ezzel szemben annál több pillanatot láthatunk a honvédek és a civil lakosság életéből, az arcvonal mögötti élet mindennapjaiból. Olykor szubjektív témaválasztásai, valamint a korszak újszerű fotográfiai törekvéseit magán viselő kompozíciós megoldásai szinte tapintható közelségbe hozzák az eseményeket, melyek néhány kivételtől eltekintve ritkán követik a propagandisztikus célokat szolgáló idealizáló formai eszközöket. A fotók témaválasztásában és megfogalmazásában egyszerre ismerhetünk rá a kötelességét teljesítő katonatisztre és a témára, mint autonóm fotográfiai eszközre koncentráló alkotó szemléletmódját. Konok Tamás a háború elborzasztó momentumai helyett sokkal inkább fókuszál a tájra, a természet változásaira és a háborút ilyen-olyan módon túlélni próbáló ember – legyen az katona, hadifogoly, vagy civil – hétköznapjaira.

1943 májusában a frontot megjárt haditudósítók munkáiból reprezentatív kiállítás nyílik a pesti Vigadóban. Szobrok, festmények és grafikák mellett számos fotót is kiállítanak, köztük Konok Tamás orosz civilek és hadifoglyok portréit ábrázoló nagyméretű tablóját, amelyet képaláírása miatt – Ezek ellen harcoltunk – napokon belül eltávolítanak a kiállításról. Persze ismerve a partizán harcmodort és a Vörös Hadsereg jelentős harcértékét, a címadás inkább tekinthető a magyar honvédtisztben rejlő alkotó humánus alkatának, mintsem valamiféle kódolt szovjetbarát krédónak. Külön érdekesség, hogy a Vigadó-beli kiállítás megnyitójának eseményét ugyancsak megtaláltam egy korabeli filmhíradó anyagában, melynek utolsó néhány másodpercében az inkriminált tabló is feltűnik.

Konok 1944 januárjától a Győrben állomásozó 16. honvéd gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnoka lesz, majd a német megszállás után ismét a keleti frontra vezénylik. Szálasi Ferenc hatalomra kerülését követően nem hajlandó esküt tenni a nemzetvezetőre, ezért távollétében a nyilasok halálra ítélik. Ennek ellenére továbbra is részt vesz a harcokban, és 1945 januárjában nagyjából kétszáz fős alakulatával átáll az oroszokhoz, majd ezt követően Debrecenben felajánlja szolgálatait az ideiglenes nemzeti kormány hadseregének.

A háború után visszatér Győrbe, ahol városparancsnok lesz, majd amikor nem hajlandó belépni a kommunista pártba, 1947-ben teljes nyugdíjmegvonás mellett elbocsátják. Ötven évesen ipariskolát végez, ahol fotográfus mestervizsgát tesz. Végül  a szövetkezetesítések mellett csak igen szerény jövedelmet biztosító magán fényképészműtermet nyit. Néhány tucat, ebben az időszakban készített felvételét a Magyar Fotográfiai Múzeum is őrzi, amelyekre ide kattintva lehet rákeresni.

Id. Konok Tamás néhány évvel nyugdíjba vonulását követően, 1971-ben hunyt el.